A keleti szárny már kívülről nézve is nagyon elüt a kastély többi részétől. Ez az épület legmodernebb része, hiszen külön az elemi mágikus képzéshez lett kialakítva. A modern hatású üvegkupola egyesek szerint rontja az összképet, míg mások kellemes látványnak ítélik az átlátszó félgömböt.
Az elemi mágia terasza nem csak egy hely, ahol az elemi mágusok gyakorolhatnak, ez egyben a tárgy tanterme is. A törékenynek tűnő üvegfalak varázslattal vannak megerősítve, így onnan semmilyen mágia ki nem törhet, adott esetben képes lehet egy irányítást vesztett elemi mágust is megállítani.
A terembe egy viszonylag szűk melléklépcsőn lehet feljutni, ami a keleti szárny második emeletéről visz egy kicsivel még magasabbra. Belépve a helyiségbe, egy ötszögű teremben találjuk magunkat, aminek csupán a teteje üveg. A szoba egyik oldala az, ahol az, az ajtó is van, amin át beléptünk, a többi négy mögött az elemek külön helyiségei rejtőznek.
A terem közepén egy hatalmas, fehér színű, csavaros oszlop áll, ez tartja a tetőszerkezetet, és egyben díszíti a teret. A lépcsőkön fellépdelve juthatunk el a tényleges tanítási helyszínre, ahol, ha a tanár úr éppen órát tart, megjelennek a padok és a székek. Vagy éppen a párnák, ha úgy ítéli meg, hogy az óra inkább figyelős, mint jegyzetelős lesz.
A négy elem helyiségeibe alapból kis ablakokon át lehet bekukucskálni, de amint valaki belép valamelyikbe, a fala átlátszóvá válik. Ilyenkor lehet megpillantani az üvegkupola külső falát, és azon át a kastély környékét.

KATT

A föld terme kívülről is eléggé elüt a többitől, hiszen növények borítják be az egészet. Belépve egy üvegházban érezhetjük magunkat: üvegfalak és rengeteg növény. Ahogy mindegyik kis terem, úgy a földé is tértágító bűbájjal van ellátva, így bár kívülről nem gondolná az ember, hogy ebben a teremben még eltévedni is igen könnyű. Ide csak az léphet be, aki rendelkezik a föld elem irányításának képességével.

KATT

A víz terme valószínűleg sokaknak csalódást okoz elsőre, hiszen nem egy akváriumról van szó, ahogy alapból elképzelnék. Bár azok gyönyörűek, de gyakorlás szempontjából nem túl praktikusak. A víz terme fekete és fémes és csupa lyuk, de tele van folyadékkal. A lyukakon át pillanatok alatt elárasztható, kiüríthető, gyakorlás esetén az elemi mágusokat a víz körbeveszi. Mivel nincsenek közvetlen falak, csak a vékony drótháló és a rengeteg víz, úgy érezheti, mintha egy hatalmas víztömeg közepén állna.

KATT

A tűz terme egy kissé más. Tiszteletet parancsoló, sötét, csak a tűz, és a kupola egy sor ablaka világítja meg. A terem távolinak tűnő végében folyton égő tűz lobog. Az oszlopokon lévő lyukakból gyakran füst szivárog, tűzcsóva lő ki, a bent uralkodó hőség a legtöbb ember számára elviselhetetlen lenne. Gyakorlásra, és, hogy a pyromágusok érezzék és megszokják a tüzet, tökéletes.

KATT

A levegő terme teljesen átlátszó. Üvegfalai mellett a padló is üvegből van. A kupola ezen része alulról nem támaszkodik a kastély keleti szárnyának alsóbb emeletein, kilóg a hegyek fölé. Tériszony legyőzésére alkalmas terem. Néhol az üveg átereszti a kint süvítő vagy éppen csendeskén suhanó szelet, szellőt. A levegő folyamatosan, de finoman kavarog, áramlik a teremben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857280#post857280][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.12.09. 13:39[/b][/url]

A reakció minimálisan ér váratlanul. Értetlen pislogok rá, miközben ő nevet és elterül a fűben, fejemet fordítva hátrafelé nézek rá, míg nem... ó. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Érzem, ahogy a pír elönti az arcom, zavartan húzom szemeim elé tenyeremet, ahogy elfordulok tőle ismét előre. Könyökömet térdemre támasztom és olyasmiket motyogok magam elé, hogy: nem lehetek ilyen béna. De mint láthatjuk, mégis lehetek.
Kicsit mozdítom kezemet, hogy ránézhessek a zárt bimbóra, mikor elhangzik a kérdés. Mi az a testhelyzet, amiben kényelmesen érzem magam? Freedom hátán. Egyenes háttal, kitárt karokkal, a levegőben száguldozva, miközben nem gondolok semmire, csak a szabadság érzésére, ami akkor átjár, és ahogy kieresztem a hangomat, ami tanúbizonyságot tesz a jókedvemről.
Hüvelykujjamra harapok rá, halkan ciccenek fel.
- Biztos nem leszel Mári néni - szólalok meg halkan. - A legmegnyugtatóbb, amikor a lovam hátán vagyok. Ő volt velem, amikor... - amikor tönkretettem az egész birtokot és a kúriát. - Amikor kijött az elemem. Döcögősen indult a kapcsolatunk, de végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Ha ő mellettem van, mindig megnyugszom - kezem automatikusan simít sérült lábamra szavaim közben. Soha nem fogom elfelejteni mi történt akkor, és hogy ki miatt, mégsem érzek haragot. Akkor is az én döntésem volt, és ezt most is tartom. - Szóval inkább egy állat a kényelmes testhelyzetem és aki megnyugtat - nevetek fel zavartan, majd pillantok hátra.
Gondolkodás nélkül fekszem mellé, ujjaimat kulcsolom össze hasamon, a felettünk elterülő mindent nézem, mikor jön a kérdés. Szívem hatalmasat dobban, mégis mosolyogva fordulok felé, figyelmen kívül hagyva oldalasan, szemem előtt létező tincseimet.
- Nem kerülgeted a forró kását - nevetek fel halkan. - Mielőtt kezdtem volna az első évet, balesetem volt. Súlyosan megsérült a lábam és a gerincem, ezek miatt tüdőgyulladásom lett. A házat sem hagyhattam el a gyulladás miatt, ágynyugalomra voltam ítélve, a fizikoterápia így csúszott. Kontrollra még most is kell járnom, de biztos láttad a szerencsétlent, aki két, majd csak egy mankóval szaladgált a folyosókon: na, az voltam én. Hónapokig kellettek, mert nélkülük gyakorlatilag nem tudtam menni - vonok aprót vállaimon. - Te miért voltál az?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857287#post857287][b]Bencsik Bonnie - 2022.12.10. 06:50[/b][/url]

- Olvastam róla, hogy vannak elemi lények, akiket, ha megszelidítünk, birtokolhatunk. A faluban láttam is ilyen lényeket. Az egyik lánynak, aki víz elemű, van egy rózsaszínes-lilás pamacsa.
Pamacsnak hívja, de biztos, hogy van rendes fajtamegnevezése is, viszont láttam, ahogy az elemével játszott, és azt, ahogy a kis lény reagált rá. Azt mondta, hogy régen, ha kijött az elemük, kaptak egy lényt is, de most már nem így van, viszont, én mindenképpen szeretnék egyet, csak még nem volt bátorságom ezt felhozni Ezrának.
- Nem mondom, hogy lóforma elemi lény is van, de talán, ha lenne neked is egy, akkor lehet, hogy ő segítene, hogy könnyebben kijöjj az elemeddel.
Boldogsággal tölt el, amikor mellém telepedik, olyan megnyugtató a jelenléte, és egyáltalán nem érzek semmit szerencsétlenkedésnek, amit csinálok. Hasonló helyzetben vagyunk, két botladozó elemista, akik a szociális kapcsolataikban sem éppen kimagaslóak. Szeretném, ha jobban megismerhetném, ha néha lenne lehetőségünk úgy beszélgetni, mint most, akár itt, elrejtve a világ elől. Kettőnk kis titka, amíg csak meg nem erősödünk az elemünkkel, és talán utána is. Féltem ettől az egésztől, de most már nem félek, Kornél miatt.
- A mama mindig azt tanította, hogy az egyenes út a legjobb út. Azért senki sem haragudhat, ha nyílt vagy, ellenben azzal, ha sumákolsz. Az nem szép emberi tulajdonság.
Belegondolva az eseményekbe, mama sem sumákolt, mindig őszintén volt szomorú, bezárkózott, elveszett, és hiába próbáltunk rajta segíteni, sajnos nem sikerült. De végig tudtuk, hogy azért nem mosolyog, mert nem boldog.
- Emlékszem, hogy láttam egy fiút, amikor vizsgázni hoztak minket. Arra gondoltam, hogy igazi küzdő, hiszen itt van, és csinálja, pedig neki sokkal megeröltetőbb minden, mint másoknak. Elszánt arcú, rendezetlen hajú.
A végére elmosolyodom, mert eddig bele se gondoltam, hogy egy régi emlékkép mögött ő rejtőzik, szimplán csak azt hittem, hogy a fiúk egy része nem szokott fésülködni. Egy másik részéről pedig meg vagyok győződve, hogy fürödni sem szokott, pedig az igazán hasznos tevékenység. Én például szeretek jó illatú lenni, és szerintem Kornél is.
- A faluban, ahol laktam, egy folyó választja ketté a települést. Az egyik felén olyan az élet, mint Bogolyfalván, az emberek dolgozni járnak, iskolába, utaznak, és ha elérik a tizennégy éves kort, átköltöznek a Bagolykőbe, és már csak a szünetekre térnek haza.  A másik oldalon, ahol én is éltem, a falusibb élet volt jellemzőbb. Mi magunknak termeltünk meg mindent, a művészetünket ételre cseréltük, a felesleggel csereüzleteket bonyolítottunk. Mama egyike volt a varrónőknek, a papa pedig fafaragó volt. Én nyolcéves koromban kezdtem el segíteni, virágkötőként, díszítőként, és amikor rendezvényeink voltak, énekesként.
A kellemes emlékek miatt nem tudok nem mosolyogni, szelíden és halványan, felidézve egy-egy nagyszerű pillanatot. Amíg mesélek, végig Kornél tekintetét keresem, neki mondom a dolgokat, és bár magam sem hiszem, de a folytatásban is képes vagyok fenntartani ezt, pedig most először mondom el szabad akaratomból azt, ami történt.
- Mamának nyolcévente születtek gyerekei, utánam az öcsém, majd majdnem egy éve a húgom. A mama pedig szomorú lett, nem beszélt, nem volt jelen. Enni adott, de nem élt, mozgott, de olyan halott volt a tekintete. A falu vezetője azt mondta, egy rossz szellem kísérti a mamát, és imádkoznunk kell érte. Megtettem, és a falu minden lakója is. Mindenki szerette volna visszakapni a mamát. Közben én gondoztam a húgomat. Egyik este, amikor hazaértem vele, láttam, hogy a mama szokás szerint kint ül a teraszon, a hintaszékében, hálóingben, ami már nem fehér volt, hanem vörös, a bőre is, az arca is. Elkezdte felém fordítani a fejét, és akkor egyszer csak ott volt egy bokor, ami elrejtett minket előle. A vezetők elvitték a mamát. Én tudtam, hogy mi van ott bent, hogy a mama miért vörös, de mégis be kellett mennem, látnom kellett őket mégegyszer. Aztán futni kezdtem, egy hely felé, amit még a papa mutatott egy kiránduláson. Azt mondta, hogy nekünk nincs rá szükségünk, hiszen minket mindig véd a közösség, de vannak, akik általa menekülnek meg. És én szerettem volna megmenteni a kishúgomat, és én is szerettem volna megmenekülni. Azt mondták, hogy maradhatok magántanuló, de nem szerettem volna. Nem szeretném, hogy a mama miatt sajnáljanak, szeretnék csak Bonnie lenni, akit önmaga miatt szeretnek, és nem azért, mert azt érzik, veszteség érte.
A végére visszakúszik a halvány mosoly az arcomra, ahogy a történet végére érek. Sokan nem értik, hogy miért nem omlottam össze, és azt hiszem, ebben segített a hitem, és az, hogy jó emberek vesznek körül, hogy együtt lehetek a húgommal.
- Megőrizzük egymás titkát?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857755#post857755][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.12.27. 11:34[/b][/url]

Egyetértően ingatom meg fejemet, sőt már láttam is hasonlót. Hiszen Kasza tanárnő is rendszeresen mászkál elemi állattal a kastélyban.
- Kasza tanárnőnek is van elemi állata meg Brightmore profnak is. Azt hiszem sárkánytigrisnek nevezik őket - dörzsölöm meg tarkómat óvatosan. Nem tudom, hogy jót mondok-e, ennyire nem merültem még bele az elméleti részébe és a körülötte lévő mindenbe is, mert... nos, mert tartok tőle. Egyelőre meg kellene szoknom, hogy egyáltalán elemi mágus vagyok, mintsem ennyire mélyen beleássam magam. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.
- Lehet - vonom meg vállamat. - Talán - szólalok meg már mellette fekve, a tetőt bámulva. Valóban segíthetne egy ilyen lény abban, hogy ne legyek ekkora szerencsétlen? De hát, a félelem és a hitetlenség ugyan nem tűnt el, de sokkal elviselhetőbben mardos belülről, mióta a navinés a közelemben van, mint eddig. Ez vajon mit jelent? Azt tudom, hogy az egyező elemet birtoklók könnyebben megtalálják a közös hangot, de... az ilyen megkönnyebbült érzés lenne?
Felé fordulva mosolyodom el szélesen. Sumákolni? Egyszer-kétszer fordult elő, amikor Zalánnal kellett kilógnunk a kastélyból, de szinte biztos vagyok abban, hogy Adler és Laines is rájött, valami nem stimmel az aláírt kikérőkkel. Az lett volna a slusszpoén, ha úgy írjuk alá, hogy anya és apa. Akkor lett volna csak igazán nagy a lebukás.
Arcomra kúszik fel a pír láthatóan, ahogy hallgatom. Automatikusan nyúlok hajamhoz, össze is borzolom még jobban, miközben fújtatok egy halkabbat. Elfordulok tőle, inkább ismét felfelé nézek, így a legegyszerűbb. - Ühüm. Az voltam én - harapok alsó ajkamba. - Nagyon megjegyeztél magadnak. Főleg a hajamat - sandítok rá, majd vissza felfelé. Igen, még mindig borzasztóan zavarban vagyok, bár sokat segít, amikor elterelődik a téma, és ő is elmondja Hosszú percekig vagyok csendben, ahogy emésztem a hallottakat. Az ember nem is gondolná milyen terhet cipel egyik vagy másik iskolatársa, amíg meg nem tudja azt. Felé fordulva mosolyodok el halványan.
- Nekem csak Bonnie vagy - kapom el tekintetét, hogy érezze, mennyire komolyan mondom ki a szavakat. Ha ezt szeretné, ezt tényleg meg tudom neki adni, mindenféle megerőltetés nélkül. Főleg, mert tudom milyen kellemetlen érzés, ha azért állnak veled szóba, mert sajnálnak - és ezt senkinek nem kívánom.
- Meg - bólintok aprót. - De... szóval akkor nekem is ki kell egészítenem a történetet. Ez a hivatalos verzió. Igazából ezt mindenki tudja: a tanárok alapból, néhány barátom, akiknek elmondtam, de... - hasból ülök fel. Tényleg elmondhatom neki? Zalán tud egyedül erről Maximon kívül, nyilvánvalóan. Hátra felé sandítok Bonnie-ra, majd vissza előre, alsó ajkamat rágcsálom, mint valami szerencsétlen. Így lenne fair, hiszen ő is beavatott nagyon, de én... Maxim mégis a testvérem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857760#post857760][b]Bencsik Bonnie - 2022.12.27. 16:53[/b][/url]

Nem tudom egész pontosan, hogy mi is lehet a nevük, még nem olvastam annyira sokat róluk, de arra gondoltam, hogy ha majd lesz egy hely, ahol élhetek, akkor szeretnék majd én is egy elemi lényt gondozni, és megkérni Ezrát, hogy kaphassak egyet. Most is van hol laknom, de az nem végleges, és Barnabás jóindulata is véges lehet. Nekem a húgom az, aki a legfontosabb, és most csak arra kell figyelnem, hogy vele maradhassak. Egy nap jönni fog egy család, aki örökbe fogja fogadni. Nekem még van vagy másfél évem, mire végzek, és nem hiszem, hogy ilyen sokáig el lehet majd kerülni, hogy bekövetkezzen.
- Csak azokat ismertem, akikkel a faluban éltem, és többnyire olyankor vizsgáztunk, amikor itt már vége volt az évnek. A vezetők nem szerették volna, ha zavarunk, és talán azt sem, hogy szerelembe essünk. Néha előfordult, hogy egy lány vagy fiú románcot kezdett a vizsgák alatt, és nem jött haza. Nem laknak kevesen a faluban, de mindenki fél, hogy Kunszenila sorsára jut.
Az egykor virágzó falu megmentésére mindent kitalálnak, tudom, mert amióta itt vagyok, olvastam sok régi újságot. Bálokat tartottak, kedvezményeket adtak, ha valaki odaköltözik. A lakosság öregszik, a fiatalok nem maradnak, nem is mennek oda. Pedig sok manát birtokló településnek mondják.
- Aztán jöttél te. Nem voltál átlagos, nekem pedig megtetszett, hogy a kinti fiúk ilyenek. Persze azóta rájöttem, hogy nem, mert olyan, mint amilyen te vagy, csak egy van, te magad.
Egy kicsit bonyolult lett a magyarázat talán, de biztos érti. Korábban a saját egyformaságunkat vetítettem ki a világra, de most, hogy itt kint vagyok, már tudom, hogy minden nagyon sokszínű és sokrétű, és egyáltalán nem egyforma. De mégiscsak Kornél volt az első, akit láttam.
- Köszönöm.
Mosolygok rá hálásan, de amikor érzem, hogy komoly dolgot fog mondani, ajkaim visszarendeződnek nyugodt semmilyenségbe, és felülve, visszakúszok mellé. A nyakamhoz nyúlok, és a nyakláncomat, amin egy apró katicabogár pihen, leveszem és felé nyújtom.
- Bizalmi zálog. Adj te is nekem valamit, és ez mindig emlékeztetni fog minket arra, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak, és mennyire fontos az, hogy megőrizzük a titkunkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857765#post857765][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.12.27. 17:40[/b][/url]

Ráérek pánikolni a tudatlanságomon akkor, amikor fontos lesz a helyzet. Egyelőre annyit tudok, hogy az elemi állatok könnyíthetnek a képesség elsajátításán, de őket etetni és gondozni kell. Mindezt lehetetlenség lenne bevállalnom, főleg mostanában, amikor azt is képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán elemi állatra lenne szükségem. Az életem egy káosz - minden drámát mellőzve ki merem ezt jelenteni.
- Elég összetett problémának hangzik. De ha itt maradnak, akkor az nekik jó, nem? Mármint... ha itt jobban érzik magukat, akkor mi értelme lenne ott maradniuk, amikor kevesebb a lehetőség és nem is olyan boldogok, mint itt? - szemöldököm szalad ráncba mondandóm közben, mert nem vagyok biztos abban, hogy érthető, amit mondani próbálok. Megértem, amiért itt maradtak, de azt is megértem, miért szeretnék a felnőttek, hogy visszamenjenek. Micsoda ördögi kör ez, szörnyű.
Kicsit pislogva hallgatom, amit mondd, de a végére összeáll mit szeretne mondani, így tincseim közé túrva nevetek fel hangosan. A mára már sokkal mélyebb és férfiasabb hang betölti a szobát, és lehet hallani, mennyire őszinte.
- Köszönöm. Tényleg én vagyok én. Miért nem szólítottál le soha? - fektetem arcomat térdemre, érdeklődve várom a választ. Ha tényleg ennyire megjegyzett magának, akkor az lett volna a legegyszerűbb, ha odajön. Bár nem mondom, meglepett volna és valószínűleg nem tudtam volna kezelni a helyzetet, de nem így történt, szóval már lehetek bátrabb és lehet nagyobb a szám, hogy akkor miért nem így csinálta.
Aprót biccentek mosolyogva. Ha ezt szeretné, akkor ennyit meg tudok neki adni tényleg, még akkor is, ha engem ilyesfajta veszteség nem ért soha. Fejemet lassan mozdítom, előre nézek, államat térdemen támasztom meg, mikor ismét komolyabb témát érintünk. Valahol bűntudatom van, amiért ő ennyire megnyílt, én pedig nem tudom ezt megtenni, valahol pedig nem is akarom megtenni. Halkat szusszanok, homlokomat érintem felhúzott térdemnek, inkább lehunyom szemeimet, ahogy magam elé morgom, mekkora barom vagyok.
Csak akkor pillantok oldalra, mikor megérzem, hogy mellém ül. Óvatosan nyúlok ki, tenyerembe simítom a medált, amit csak nézek pár másodpercig.
- Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom - motyogom zavartan, a pír ismét végig kúszik arcomon. - Biztos fontos neked. Enélkül is elhiszem, hogy megőriznéd a titkomat, csak... nem csak engem érint ez az egész, és... - veszek egy mély levegőt. - Nem is tudom. Fura lenne ismét kimondani hangosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857767#post857767][b]Bencsik Bonnie - 2022.12.27. 17:59[/b][/url]

- Igen, szerintem is, csak minket nem így nevelnek.
Csermelymenedék is két részre oszlik, a folyó szeli ketté és a híd köti össze. Az erdőhöz közel és szinte az erdőben egészen él a mi csermelyi népünk, aki nem ismeri igazán a pénzt, nem utazik, nem lát világot, ellenben szorgos, megtanulja a férfias és nőies feladatokat is, a mágiamentes életet és a mágiával telit egyaránt. A másik oldalon a világi csermelyiek vannak, azok, akik olyanok, mint minden más varázsló és boszorkány, vagyis a mieink ellentétei. Nem szekta, de valószínűleg azzal azonosítanák. Ezért is nem szoktam beszélni a múltamról, de Kornél valahogy más.
- Nem akartam elvágyódni otthonról. Sokat meséltek azokról, akik elszöktek, családok meséltek, akik így vesztették el a rokonukat, és a papa mindig azt mondta, annak örül a legjobban, amikor hazaérkezem. Talán, ha beszélgetni kezdek veled, nem akartam volna hazamenni. Azt hiszem, az elemeink nagyon szorosan összekapcsolódnak, máshogy, erősebben reagálok rád, mint Ezrára, vagy olyanokra, akik nem földiek. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy mik vagyunk, de, veled akartam volna maradni. És nem akartam csalódást okozni.
Most már nem is tudok, hiszen a végén mégiscsak itt kötöttem ki, vele, egy elbűvölt teremben, titkokat és múltakat átbeszélve, amint éppen titkos szövetségre lépünk egymással. Nem hiszem, hogy a papa azért halt meg, mert nekem itt kell lennem, de a történet így teljes, ha tudja, hogy miért nem szólítottam meg soha. Aprót megvonom a vállam, az égre emelem a tekintetem, ami talán picit sötétebb felhőket mutat, de gyorsan tovalibbennek, és mintha a madarak is intenzívebben csipognának. Mintha a paradicsomban lennénk, vagy legalábbis valami olyasmi.
- Szeretném, ha nálad lenne. Engem mindig megvédett a katicabogár, a totemállatom. A tiéd talán más, de talán az én védelmem véd téged is. Amíg ki nem találjuk, hogy a tiéd micsoda.
És ha kitalálom, akkor megfaragom neki, hogy legyen saját védőállata, aki vigyáz rá, és aki gondoskodik róla.
- Suttoghatsz is.
Próbálom mosolyra fakasztani. Sosem értettem, hogy az emberek miért olyan feszültek. A megítélés miatt? Én olyasmitől sosem féltem, de hallottam már ezt a szót, és tudom, hogy másoknak nagyon fontos.
- És ha megváltoztatnád a nevüket? Nem hiszem, hogy az eredeti nevükkel ismerném őket, de mondjuk ha nem azt mondod, hogy Misi, hanem, hogy Kati, akkor a neve és a neme is változik, és a Kati egy időben nagyon elterjedt név volt. Most már nem az, de így az életkorát se tudom legalább eltalálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=857785#post857785][b]Athanaczkovics Kornél - 2022.12.28. 13:18[/b][/url]

Neveltek. Halványan mosolyodom el az egészre, bólintok, de mást nem mondok. Ki gondolná, hogy a nevelés ekkora szerepet játszik az ember életében, mi? Szeretném hinni, hogy a szüleim nem voltak rám akkora hatással, mint amekkorával szerettek volna, de tudom, hogy csak áltatnám magam. Sokat olvastam arról, az emberek mekkora megváltásnak élték meg, amikor kijött az elemük: mintha eggyé váltak volna a természettel magával, teljesnek érezték magukat - az életük ugyan fenekestül felfordult, de a jó irányba történt mindez. Aztán itt vagyok én, aki nem tudja hova tenni mit érez, mit kellene tennie és hogy álljon ahhoz, hogy a föld őt választotta partneréül ebben az életben. Valahol büszke vagyok rá, valahol pedig rettegek ettől az egésztől, már csak azért is, mert nevelés ide vagy oda, nem úgy reagáltam le, ahogy valószínűleg elvárták tőlem. Más oka nem lehet annak, hogy azóta sem beszéltünk erről, csak a kötelezőket, amik nem elegek. Merlin szerelmére egy tizenéves kamasz vagyok, akinek kellenének a szülei! Haragosan fújtatok, de észbe kapva fordulok Bonnie felé, hogy ismét teljesen zavarba jöjjek. Velem maradni.
- Akkora baj lett volna, ha velem maradsz? Úgy értem... oké, nagyon furcsa lett volna, ha megtörténik, de szerintem kihoztuk volna belőle a legtöbbet - lököm meg vállát óvatosan, barátságos mosolyt küldök felé. Az már biztos, hogy az elemeinknek köszönhetően vagyok ennyire közvetlen és nyitott. - Bár megértem, hogy féltél - fordulok ismét előre, ami nem tart sokáig, mert a kezemben tartom már a nyakláncot, amin még érződik a navinés bőrének melege. Elhúzom a számat, majd tenyerembe zárom az ékszert.
- Köszönöm - felelem végül halványan mosolyogva. - Sokat jelent - fűzöm még hozzá halkabban, mert csak nézem az állatot. Mosollyal csukom rá ujjaimat, mert szerintem felhúznom nem kéne, szóval kellene találnom neki valami biztonságos helyet. - Nem tudom én mit adhatnék - merengek el egy pillanatra.
Halkan nevetek fel. - Ha elmondom, akkor már szeretném rendesen megtenni - kapom el tekintetét. - A testvérem szerint én vagyok a tökéletes gyerek, ezért őt nem szeretik annyira a szüleink, mint engem. Zenélek, sportolok, jók a jegyeim, engem mutogatnak mindenkinek, még akkor is, amikor tolószékben ültem - veszek egy mély levegőt, hogy szívem dobogását moderáljam kicsit. - A baleset napján kijött az istállóba, mikor éppen lóra készültem ülni. Beszéltünk pár szót, azt mondta, hogy apa szerint a legutóbbi versenyen nem teljesítettem olyan jól, mert beszéltek róla. Kiakadtam, mert igazából ott sem volt, csak hallotta az ott lévő apukáktól gondolom, és... szóval kiakadtam. A bátyám közölte, hogyha bosszút szeretnék, kint ülnek a teraszon szokásosan, mutassam meg, hogy ülöm meg Freedomot. Ő... ő akkor még belovagolatlan volt, igazából veszélyesnek volt titulálva, nemhogy ráülni, de a közelébe nem kellett volna mennie senkinek - elmosolyodom az emléken, de látható, hogy nem az igazi. - Úgyhogy felültem rá, és megtörtént a baleset. Ha a bátyám nem biztat, ha nem mondja, eszembe sem jutott volna megtenni, de végső soron, ő biztatott, pedig tudom, hogy az én hibám. Csak el kellett volna engednem azt, amiket mondott. Ő biztatott, de én ültem fel a lóra, most pedig itt vagyok - mutatok a lábamra, amit ugyan eltakar a nadrág, de a konstans fájdalom még mindig velem van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=858993#post858993][b]Bencsik Bonnie - 2023.01.29. 09:44[/b][/url]

Furcsán érint a kérdés, furcsábban, mint hittem, vagy furcsábban, mint amilyen volt pillanatokkal ezelőtt, amikor beszéltem róla. Mert ott volt, előjött az a régi vágyódás, ami akkor volt. Emlékszem az érzésre, és arra, hogy néha álmodtam Kornélról. Az álmaimban bátor voltam, odaléptem hozzá, és ő is azt érezte, amit én, és most, hogy felteszi a kérdést, hirtelen rám tör minden, amit buta kis rajongásnak gondoltam, és itt ülve mellette, elképzelem, ahogy valóban megteszem, és ahogy ő mondja, kihoztuk volna belőle a legtöbbet.
- Nem, habár azt mondták, hogy azoknak, akik elhagyják a közösséget, sokkal nehezebb, szenvedősebb, hiszen nincs ott nekik a támogató közeg, egyedül kell boldogulniuk, a családjuk nélkül. Én pedig mindig azon gondolkoztam, hogy nem tudok majd a papa és a mama nélkül élni, hogy nekem ott kell maradnom, és majd férjem lesz, és gyerekeim, akikkel a közösségért dolgozunk majd, és akikkel a közösségbe tartozunk majd úgy is, hogy házastársak vagyunk.
Néztem ugyan a fiúkat, akik ott éltek velem, akiket egészen kiskoruk óta ismerek, és mégsem tudtam eldönteni, hogy melyikőjük fog majd engem választani, és ha kiválaszt is, nem jut-e majd eszembe, hogy ő volt az, aki gilisztát evett, vagy aki úgy megijedt egyszer, hogy bepisilt. Az érzelmekről, azokról a folyamatokról, amik a testünkben mennek végig, nem beszélgettünk sosem, így az elvágyódásról sem, legalábbis nem úgy, mintha természetes dolog volna.
- A bizalmad, és csak kölcsönbe adom, ha megtalálom a tiédet, akkor elkészítem, és onnantól ő fog védelmezni.
Van már pár gondolat ezzel kapcsolatban a fejemben, de nem akarok elhamarkodott lenni. A papa mindig arra tanított, hogy mielőtt döntünk, vizsgáljunk meg minden lehetőséget. Én is így teszek, és csak akkor adom oda Kornélnak a totemállatát, ha már biztos vagyok benne, hogy ő az, aki védelmezni fogja. Egyelőre még olyan érzésem van, mintha több állat is védelmezné őt, és nem tisztult volna le, hogy ki is a sajátja. Talán a barátai azok, akik ennyire védik, és ezért érzek több állatot is. A térdeimet átfogva hallgatom őt, homlokom olykor ráncba szalad, de végül kisítom, mert nem szeretném, hogy az arcom befolyásolja őt abban, hogy mit szeretne nekem elmondani.
- Arról nem tehetsz, hogy a szüleid hogyan éreznek, ahogy arról sem, hogy tehetséges vagy, ez adottság. Az öcsém sem a mama, sem a papa szakmáját nem csinálta jól, senki sem tudta, hogy vajon mihez fog érteni, de ugyanúgy szerették. A húgom valószínűleg nagyszerűen fog tudni kiabálni, mert olyan hangosan tud sírni, hogy mindenki összesereglik, pedig könnyei azok nincsenek olyankor.
Anna szerint a szaknyelv ezt hisztériának hívja, de nem szokott soha rosszat mondani rá, csak próbálja csitítani. És azt is mondja, hogy néha hagyni kell, mert megunja, vagy elfárad és alszik, valóban ez szokott történni, csak addig érzem nagyon hosszúnak az utat.
- Nem volt szép tőle, hogy az érzékeny pontodon támadt, mert ha bántani akartalak volna, és ismerlek akkor, én is ezt mondtam volna, hogy bizonyíts. Bocsánatot kért tőled? Hogyan viselkedik veled most? És a szüleid?
Nem kellene ilyen sok kérdést feltennem, és nem is tudom, hogy mikor fészkelődtem annyit, hogy egészen szembe kerültem vele óvatosan megsimítva a lábát.
- Nem lehet, hogy a lábad az, ami hátráltat? A fájdalom, amit érzel. Ha ki tudnád kapcsolni a rá gondolást, az elemeddel, akkor szerintem fejlődne a kapcsolatotok, mert az elemed lenne a gyógyítód. Azt olvastam, hogy az a jó, ha nem külön kezeljük, hanem a részünkként, és ahogy a baleset után maradott dolgok is a részeid, úgy az elemed is. Ennek van értelme?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=859414#post859414][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.18. 13:40[/b][/url]

- A családon kívül is vannak olyan emberek, akik támogatnak, teljesen mindegy, miről van szó - jelentem ki határozott hangon. Erre nem csak én, de valószínűleg rajtam kívül még sokan mások is az élő példa arra, hogy ez így van. A családomat nem mondanám támogatónak, főleg, mióta kiderült, hogy elmei mágus vagyok, de Zalán és Kori például mindig mellettem állnak. Ők pedig nem a családom, pedig gyakran eszembe jut, mennyivel egyszerűbb lenne, ha olyan családba születek, mint a Hollósik.
- Köszönöm - motyogom magam elé zavartan, ahogy az ajándékot fogom a kezemben. Vajon ő is érzi azt a különös érzést, amit én, mióta összefutottunk? Van valami magyarázat arról, hogy az azonos eleműek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, de őszintén, nem mentem bele mélyebben. Nem akartam. És továbbra sem akarok. Életemben először ténylegesen félek valamitől, és egyelőre nem akarom jobban beleásni magamat, mint amennyire feltétlenül szükséges. Sóhajtva túrok a hajamba, majd állok neki elmesélni a történetet, ami évek óta meghatároz. Kevesen tudják a valódi sztorit, mindenki csak annyira van képben, hogy sport-balesetem volt, és ennyinek elégnek kell lennie.
Halkan nevetek fel a reakcióra, észre sem veszem, hogy már szemben van velem.
- Nem kért - csóválom meg fejemet. - Igazából, ahogy előtte sem, úgy azóta sem beszélünk egymással gyakran. Szoktam neki baglyot írni, de vagy pár szavas választ kapok, vagy egyáltalán semmit - vonom meg vállaimat, mintha nem érdekelne. Őszintén, valahol mélyen érdekel még, de nagyon minimálisan. Elengedtem. Ha a testvérem nem erőlteti meg magát, akkor én sem fogom. Túl sok évet pazaroltam arra, hogy jó testvér legyek, és most nekem is vannak fontosabb dolgaim ennél: mint az előttem ülő lány, akinek érintésére ráng meg a lábam. Fejemet kapom fel rá.
- Biztos van - vonom meg fél vállam. Ezt pont tőlem kérdezi? - Néha már észre sem veszem, hogy fáj, mert annyira hozzászoktam - mosolyodom el szomorkásan. - Nem tudom mit tudnék kezdeni a földdel, vagy ő mit tudna velem, de az biztos, hogy egyáltalán nem érzem, hogy egy hullámhosszon lennénk - nevetve túrok hajamba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=859532#post859532][b]Bencsik Bonnie - 2023.02.21. 05:51[/b][/url]

- Igen, most már tudom, Kornél, csak tudod, én nem ismertem a világot.
Ez a legfurcsább a környezetemnek, tudom, de én valójában Csermelymenedék másik oldalát sem ismertem, azt, ahol azok laknak, akik szabadon járnak a világban. Én az erdő mellett élő csoporthoz tartoztam, és most már ismerem azt is, ahogy a legjobban le lehet írni a mi közösségünket.
- Az én népem, vagyis azok az emberek, akik között nevelkedtem, olyanok, mint az amishok. Róluk hallottál már? Én is csak itt kint. Egy zárt közösség, akik kizárják a világot. Ott is ez volt a megszokott, mert mindenünk megvolt, aminek meg kellett lennie. Normális vagyok, csak máshogy.
Elpirulva sütöm le a szemem, mert nem szeretném, ha másnak látna, csak mert nem olyan vagyok, mint ő. Most már itt vagyok, kint, és próbálkozom azzal, hogy ne lássanak furcsának. Csak más ez, mint otthon, sokszor megfulladok a falak között, szükségem van rá, hogy érezzem a talpam alatt az erdőt, megérinthessem a fák kérgeit, és nem vagyok képes nyugton maradni, bent létezni. Beszélnem kell erről Ezrával, mert tudom, hogy a tanáraimat zavarja az, hogy nem vagyok bent, kések, nem tudok nyugton maradni, és olykor enyhébb rosszulléti tüneteket is produkálok
- Te megteszel mindent, de ennek kétirányúnak kell lennie. Ha ő nem akarja, ne vesztegess rá sok időt. Túl értékes vagy ahhoz, hogy megrekedj, tudom, hogy neked is veszteség, de vannak barátaid, akik szeretnek, akiknek fontos és teljes ember vagy, és akik nem irigyek, hanem örülnek a sikereidnek. Egyszer elvinnél? Még sosem voltam a felhők felett.
Vágyakozva kérdezem tőle, mert sem seprűn, sem állaton, sem varázslat hatására nem repültem még, de biztos, hogy nagyon izgalmas lehet, és mivel ő tapasztalt, mellette nem félnék egy kicsit elrugaszkodni a földtől.
- Lehet, hogy megbántottad. Ne, ne nevess ki, de mi van, ha tettél valamit, akaratodon kívül, ami rosszul érintette az elemedet. Mint egy morális kérdés, például, hogy sosem bántanád meg a barátaidat, de mégis olyan mondatot mondasz, ami nagyon rosszul esik neki. Lehet, hogy tettél valamit, ami az elemednek esett rosszul. Nyilván, tőle nem tudsz bocsánatot kérni, de mondjuk csinálhatnál valamit, ami jól esik neki. Ennek van értelme?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=860468#post860468][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.03.09. 14:04[/b][/url]

- Persze, igen, tudom... - túrok hajamba, zavartan nézek el róla, majd vissza rá. - Bocs - fejezem be inkább ennyivel, mielőtt magyarázkodásba kezdenék és a végére én sem tudnám miről beszéltünk eredetileg. Biztos teljesen más úgy felnőni, hogy azt hiszed, csak a családod és a faludban lévő emberekre számíthatsz. Igazából, valamilyen szinten én is hasonlóan nőttem fel, és mikor végre azt hittem, elhagyhatom a birtokot, jött a baleset, hogy teljesen keresztbe húzza a számításaimat. Szemöldököm szalad ráncba, ahogy egyre inkább tudok azonosulni most már Bonnie szavaival és nézőpontjával. Ez... különös érzés.
- Szerintem mindenki furcsa a maga módján. Te is furcsa vagy, én is. Csak te... aranyosan, érted. Nincs baj azzal, ha más vagy, mint az átlag - vonom meg vállamat. Valaki egyszer azt mondta, hogy normálisnak lenni unalmas - lehet benne valami, de néha örülnék annak, ha csak egy átlagos diák lennék, akinek nem kell az elemi teraszon ücsörögnie, hogy kiderítse, mit akar a belé száműzött erő. - És tényleg nem is vagy annyira furcsa - szemtelen mosollyal nyúlok előre, hajolok kicsit lejjebb, hogy elkaphassam tekintetét, miközben mutatóujjammal érintem meg kézfejét. Nem tudom hogy kell embereket biztosítani a támogatásunkról, de szerintem ez nem lehet rossz kezdetnek.
Rajtam a sor, hogy lesüssem tekintetem. Halkan szusszanok. Ha kétoldalinak kéne lennie, akkor már évekkel ezelőtt fel kellett volna adnom. De valamiért még mindig él bennem a remény, hogy Maxim az öccsét fogja látni bennem egyszer, nem csak egy srácot, aki a nyakára jár, mint valami idegesítő alsóbb éves.
- Nem tudom - csóválom meg fejemet az ötletre, hogy megbántottam az... az elemem. - Majd kitalálok valamit - kezdek el ficeregni a helyemen, mert igen, kellemetlenül érzem magam. Az ajtó felé fordulok, pár másodpercig vagyok csendben.
- Mennünk kellene. Nekem még meg kell írnom egy esszét Mágusjogra - sóhajtok lemondóan, mert mindenki tudja, esélyem sincs. Lábaimat fordítom ki magam alól, jó térdemre támaszkodva emelkedem fel. Halkan ciccenek fel, kicsit toporgok egy lábon, amíg a másik csak érinti a talajt, de nem nehezedek rá, majd teszem meg végül. Lejjebb hajolva nyújtom a kezemet Bonnie-nak, hogy felsegíthessem.
- Elkísérlek a Navinéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=860487#post860487][b]Bencsik Bonnie - 2023.03.09. 22:06[/b][/url]

Amikor azt mondja, hogy aranyosan vagyok furcsa, érzem, ahogy az arcomat elönti a pír. De nem csak az arcomat, a lábaim és a kezeim bizseregni kezdenek, és csak akkor, amikor lepillantok, akkor veszem észre, hogy körülöttem kis sárga és kék virágok nyíltak ki. Eddig észre se vettem, hogy vannak itt bimbók, akkor biztos, hogy nem ülök ide, de úgy tűnik, őket nem zavarja a fenekem, mellette is vidáman kibújnak. Zavarban vagyok, és szerintem emiatt változott meg csak körülöttem a talaj.
- Köszönöm, hogy nem látsz ijesztően furcsának.
Néha még én is annak látom saját magam. Tudom, furcsa, de vannak esetek, amiket újra meg újra átgondolok, és rájövök, hogy bizony olyan furcsa voltam bennük. Tudom, hogy nem akar megbántani, és nem is bántódom meg, egyszerűen csak tudom, hogy mit szeretne kifejezni, és szerintem érzékeli is, hogy nem sértett meg picit sem. Hogy is tehetné, amikor azt mondta, hogy aranyosan vagyok furcsa? Hopp, még egy virág.
- Ez szörnyen unalmasan hangzik.
Vallom meg őszintén, ahogy elfogadva a kezét felállok. Nyakigláb lányka révén ez azt jelenti, hogy könnyűszerrel pillantok a szemébe állva, mert csak egy kicsi, csak pár centi van közöttünk. Én nem tanulok ilyen száraz dolgokat, a növényekkel kapcsolatos ismereteimet bővítem, és azt kutatom, hogy ki is vagyok én. Jó, van pár közös óránk, de a mágusjog az egészen biztos, hogy nincs benne.
- Foghatom a kezed addig, amíg senki se látja?
Kérdezem zavartan, és remélem, hogy nem mond nemet, mert az nagyon kedves volna. A másikba azért a cipőimet is beleakasztom, mert mégsem mászkálhatok egész nap. Viszont őrizni akarom a titkot, az összeset, ami itt fent elhangzott, és éppen ezért tudom, hogy nem láthatnak minket úgy együtt, mintha többek lennénk, így ha meg is engedi, egy ponton kicsúsztatom a kezem a kezéből, visszahúzom a cipőm, és kisujjesküre tartom az ujjam, hogy a titkaink titkok maradjanak. Boldog vagyok, aranyosan furcsán, de nagyon boldog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=860499#post860499][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.03.10. 12:03[/b][/url]

Hangosan nevetek fel, amikor megköszöni. Fejemet ingatom meg, de nem szólok. Talán elég annyi ahhoz, hogy értse, nincs ezen mit köszönni. Éppen most furcsáztam le, miközben mégsem, szóval lehet nem kellene hálálkodnia.
- Az is. Nem vagyunk jóban a tárggyal. A legtöbb évfolyamtársamra ez szintén igaz - nevetek fel halkan, miközben jobban kitámasztva magam húzom fel a lányt. Annyi a szerencsém talán, hogy pont kitakarja a kinyílt virágokat a hely körül, ahol ült, a következő pillanatban pedig már sétálok kifele a szobából, mikor megtorpanok az ajtóban. Magam elé pislogok teljesen lefagyva pár másodpercig. Vállam felett nézek hátra teljesen megszeppenve: az ő kezére nézek, majd a sajátomra, végül túrok tincseim közé.
- Aha. Gondolom - felelem végül halkan, de inkább morgásnak nevezném, mintsem rendes emberi beszédnek. Nem tudom miért akarja megfogni, azt főleg nem tudom miért csak addig, amíg nem látják. Mondjuk... lehet mégis megértem. Én sem mutatkoznék azzal, aki alig tudja kontrollálni az elemét. Oké, ilyen szempontból tényleg tökre megértem.
Úgyhogy legyen bármennyire furcsa is, kézen fogva kísérem vissza a navinést a körletéhez, amitől nem messze várom meg, hogy felhúzza a cipőjét. Pár pillanatig ugyan értetlen nézek rá, miért tartja felém a kisujját, de végül kinyújtva az enyémet érintem neki ujjbegyemet az övének és vonom meg vállamat. Bármit is jelentsen ez, biztos fontos neki. Sután intek neki még egyet, majd fordulok sarkon és indulok a Levita felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=865561#post865561][b]Feigler Anna - 2023.07.18. 14:29[/b][/url]

Eljött hát a nap. Gyakorolnia _kell_. K.e.l.l. Mert hogy is mondták? "Ez szükséges a jövőjére való tekintettel." Annának jobban tetszene, ha mindenféle lángidézés meg ilyenek helyett (amit mellesleg egész eddig került) azt tanítanák meg neki még jobban, hogyan nyomja el még az akaratlan reakciókat. Pontosabban... igen, erről is volt már szó, de legszívesebben csak és kizárólag ezt tanulná.
Nem akar tüzet gyújtani. Nem akar leforrázni semmit. Nem akar semmilyen fura elemi mágiát kicsikarni magából, ha egyszer a legtöbb reakció, amit kapott valaha ezekre az elrettenés, ellenségesség.
Csinálják a dolgukat itt a suliban, tanítsák meg, hogyan kell elfelejteni, hogy valaha felébredt az eleme és segítsenek neki a szünetben úgy hazamenni, hogy a szülei gyógyult emberként tekintsenek rá.

Ilyen háttérgondolatokkal ücsörög a teraszon várakozva, már fejben készülve az érvelésre, amivel meggyőzheti Hollóvölgyit, hogy miért is jó mindkettejüknek, ha csak meditálnak kicsit, aztán mindketten haza- visszamennek a lakhelyükre, szobájukba. Végül is, nem tudja, milyen a nő, lehet, hogy meggyőzhető erről. Talán találkozik valakivel, aki nincs elájulva attól, hogy úristen elemista vagyok, én vagyok a Tűz, Föld, Levegő, Víz ura, juhú. Nem is érti, a többiek miért ilyen lelkesek az elemi varázslatok durrogtatásával. Nekik nem para? Neki irtó para, hogy pálca meg varázsige meg a szokásos mágikus szabályok nélkül csak úgy simán .. felcseszik az agyukat és eső fakad, tűz gyullad, szél támad meg dzsungel nő a nagyteremben. Lelkesedés helyett hát nyomott hangulatban nézelődik a teraszra nyíló bejárat felé, mikor fut be kijelölt gyakorlópartnere.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868285#post868285][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2023.10.10. 06:38[/b][/url]

Először váratlanul ért a megkeresés, de egyetlen pillanat volt csak, hogy végiggondoljam a dolgot és igent mondjak. Eszembe jutott, hogy milyen jó lett volna, ha anno nekem is tud valaki olyan segíteni, aki ténylegesen a tűzzel él együtt. Így hát nem is volt kérdés, hogy ma ide jövök, és mivel több opció is van arra, hogy mihez is kezdhetünk, magamhoz képest lazán öltöztem erre az alkalomra, mégiscsak furcsa lenne kiskosztümben csatát mímelni. Oké, rendben, az idősebb gyerekeket még szoknom kell, egyelőre azt is traumának élem meg, hogy a saját lányom első éves lett, és hiába nem én szültem, a testemben lévő hormonok nagyon kiszúrnak velem így is. Szegény Ezra, szerintem egy ujját is eltörtem, olyan erősen szorítottam a kezét, amíg Erikát beosztották, de persze hősként erről nem nyilatkozott így.
- Szia, ne haragudj a késésért, amióta ide jártam, sok minden megváltozott ebben a kastélyban. Kérlek, szólíts továbbra is csak Zsófinak, és ne befolyásoljon, hogy tanár lettem, mert még én is szokom. Szóval, kezdjük az alapoknál.
Miközben beszélek, leülök a kandalló elé a szőnyegre, és bátorítóan mosolygok rá, hogy kövessen. Véleményem szerint megszokni a tüzet úgy lehet a legjobban, ha minél közelebb vagyunk hozzá.
- Mutasd be az elemedet, beszélgessünk kicsit róla. Hogyan érzel iránta, mit szeretsz benne, mit nem szeretsz. Fontos, hogy megismerd és én is megismerjem a kapcsolatotokat. Természetesen minden kérdést, amit én felteszek neked, te is feltehetsz nekem, illetve, ha bármi kérdésed van még, azt is, szívesen válaszolok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868313#post868313][b]Feigler Anna - 2023.10.10. 15:40[/b][/url]

Megérkezik Zsófi, aki lelkes és láthatóan tök kényelmes az egész helyzettel - már hogy ide kellett jönnie az iskolába kisegíteni valakit, ebben az esetben ugye Annát. Számára a másik lány.. nő ugye pár évvel idősebb, ami az ő korosztályában azért még egészen számottevő generációs gap, ami csak a későbbi években kezd el összegyűkülni. Egy 30 éves számára egy 34 éves semmi. Egy 26 éves számára egy 30-as már legalább beszédéma lehet. 20 és 24 év között már egész jelentős élettapasztalatbeli különbségek vannak, elvégre a kora húszas évek elég sűrűek.
Egy 16-17 éves számára pedig azért igenis számottevő, ha valaki 20 fölött van. 25 évesen meg aztán  végképp. Hirtelen nem is tudja, hogy most akkor tegeződjön vagy magázódjon, mert alapvetően az előbbit akarta, de az érkező nő közvetlensége megzavarja cseppet.
- Oké.. Zsófi(?). - Elég természetellenesen gördül le a szájáról, de megpróbálja megszokni. Követi a másikat a kandalló elé és kommentár nélkül törökülésbe helyezkedik. Nincs neki baja a természetes tűzzel, kandallóval és egyebekkel - a probléma nem itt kezdődik.
Megnyugtatja egyébként, hogy nem rögtön azzal nyitnak, hogy akkor csináljon lángot a tenyerében vagy ilyesmi. Beszélni még oké, az nem nagy cucc. A minisztériumi hivatalban is sokat beszéltették - bár ott a felnőttek még többet beszéltek és magyaráztak nála.
- Ehmm. Szóval az elemem a tűz. - Kicsit döcögősen indul, olyan feszült tankönyvi példásan - így egészen az elejéről még sosem kellett kezdenie.
- És nem szeretek benne semmit. - Ez viszont már sokkal őszintébben érkezik, és talán pont azért, mert ebben határozott véleménye és élményei vannak, lazul is a tétova feszültség a hangjában.
- Senki sem örült neki, mikor ez az egész kiderült, szóval gondolom nem jó. És az összes felnőtt arról magyaráz, hogy hogyan fogjam vissza meg kontrolláljam. Mióta elemista vagyok, mindenki meg akarja mondani, hogy mit csináljak és hirtelen az utolsó idegennek is véleménye van rólam ezelapján.
Kedvetlenül elhúzza a száját és csak az utolsó mondat végére érve néz egyenesen Zsófira, figyelve, hogy mennyire rontotta már rögtön el az egész foglalkozást a válaszával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868342#post868342][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2023.10.10. 21:46[/b][/url]

Bátorítóan biccentek arra, amikor Zsófinak hív, ez az egész helyzet még nekem is új, és bár féltem tőle, az első napok alapján, felszabadító. Nem az évnyitó, de minden, ami azóta történt. Izgulok, hogy jól csináljam, hogy tényleg tudjak segíteni Annának, és Ezrának is.
- Az, hogy a környezetünk hogyan reagál ránk, nagyban befolyásol minket. Én még nem voltam hat éves, amikor először megtörtént, ez nagyon korai és nagyon ijesztő, nem csak az elembirtokosnak, a környezetnek is. Az elememet elaltatták, és szó szerint kirobbant belőlem.
Nem szeretném magam felé fordítani a beszélgetést, de szeretném, ha értené, hogy tudom, hogy miért érez úgy a környezete, ahogy, és nem azért, mert hihetetlen beleérző képességeim vannak, mert nincsenek, csupán az enyhe hasonlóság okán, ami a környezeteinket jellemzi.
- Az, hogy nem örülnek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz, én inkább úgy fogalmaznék, hogy az ismeretlen félelmet ébreszt és a félelem ellenérzést szül, ahelyett, hogy lehetőséget adunk a megismerésre, elzárózunk. Az ember a negatívat sokkal előbb átérzi, mint a pozitív érzéseket. Furcsán vagyunk bekötve.
Ezt én is tapasztaltam már, sokkal nehezebb dolgunk van úgy, hogy az érzelmeink a negatív dolgokra szinte rávetülnek, és azokkal azonosítják magukat és átformálódnak.
- Engedd nekik, hogy végigmondják, de ne halld őket. A legrosszabb dolog a kéretlen tanács és bölcselkedés. Bármi jön is, szakértőkké válnak, bármit érzel is, ők jobban tudják, hogy mit érzel. Igazán azt, amit a tűzzel kapcsolatban érzel, csak te magad tudhatod. És attól még, hogy te is tűz vagy és én is, ég és föld a hozzáállásunk. Én szívesen elmondom neked, hogy hogyan leltem rá a kapcsolatra vele, hátha segít abban, hogy a te utad is feltáruljon, és ha mégsem, legalább egyet kizárhatsz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868345#post868345][b]Feigler Anna - 2023.10.10. 22:32[/b][/url]

Hát...
Nem akarja kimutatni, de azért rendesen beléfagy a szar, mikor még egy felnőtt elemistától hallja, hogy ez így megtörténhez - és van, akikkel meg is történik. Már így is eléggé sok feszkót raktak belé az ilyen esetekkel, bár szegény Zsófia nem tudhatja, hogy Anna fejét mostmár több mint egy éve ilyen elrettentő példákkal tömik. Bár ezt a navinés lány nem tudja, mert nem ért ennyire sem az elemi mágiához, de sem a lélektanhoz, de Gábriel szándékosan próbálja túlstresszelni abban a reményben, hogy a kiváltott pszichikai ellenállásnak hála magától alszik ki az elem. Alattomos egy alak ez, de Anna nincs tisztában azzal, hogy mennyire is az.
- És mi van akkor, ha az apád a minisztériumnál elemistákat is ellenőrző szaki? - Már megint elhúzza a száját, mintha valami nagyon keserű vagy savanyú dolgot evett volt.
- Az anyám tényleg parázik, de apa frankón vágja mi van. - Gábriel kicsit sem fél tőle, egy pillanatra sem mutatta félelem jelét a volt feleségével ellentétben. A gaslight viszont maximum lángon ég, hogy frappánsan fogalmazzunk.
De ja. Az anyjára viszont illik ez. Viszont nem vigasztalja őt, hogy "érti", miért viselkedik így. Neki tizenhét évesen arra lenne inkább szüksége, hogy ne viselkedjen úgy, ahogy.
A tanácsra csak bólint egyet. Igazából tényleg erre megy, ebben a másiknak igaza van, magától is erre jutott. Igyekszik annyi mindent elengedni a füle mellett, amennyit csak tud.. de nehéz. Nehéz, amikor olyanok mondják, akiktől függ, a szülei, meg hivatali ruhába öltözött felnőttek, akikre akaratlanul is jobban figyel az ember.
- Hát.. mondd el, hátha. - Érdekli is, meg nem is. Egyrészt hátha ér majd valamit. Másrészt el sem tudja képzelni, hogy hogyan kedvelhetné meg a helyzetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868365#post868365][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2023.10.11. 06:12[/b][/url]

- Attól függ, hogy miként áll az elemistákhoz. A minisztérium olykor nem a legempatikusabb személyeket választja ki érzékeny pozíciók betöltésére.
Próbálok olyan szépen fogalmazni, amennyire szépen csak lehet az adott kérdés esetében, mivel mégiscsak az apjáról van szó, és nem törvényszerű, hogy mindenki apja olyan legyen, mint az enyém. Ugyanakkor nem kerülhette el a figyelmemet az sem, hogy Anna helyzete utalhat éppen arra, miként is áll az apja ehhez.
- Az anyák dolga a féltés, nálunk is ő volt az, aki elaltatta az elememet, miket mond az apád, ő hogyan éli meg, hogy a lánya is elemi mágus?
Ez egy fontos kérdés, mert a szülő hozzáállása nagyon fontos ahhoz, hogy miként érez az adott dolog iránt a gyermek. A mikrokörnyezet ugyebár a legmeghatározóbb egységeket öleli fel, és azon belül is a család az egyik legnagyobb kritikus.
- Tudnod kell, hogy én nagyon a földön járok, szóval az első időkben leginkább forgattam a szemem és teljesen alkalmatlan voltam a meditációra, így eleve leültem, és már mentek a fejemben az olyan gondolatok, hogy mit keresek én itt, ez egy bohóckodás, és nem is működött egyáltalán, mert nem voltam együttműködő.
Borzalmasan pocsék volt a hozzáállásom, mondhatjuk ezt is, mert teljesen megállja a helyét. Tényleg így indultam neki, és nagy volt az esélye annak, hogy újra elaltatják, mert képtelen vagyok kilépni a kis világomból.
- Kizártam minden zajt, teljesen egyedül lettem a csendbe, ami nagyon frusztráló, így elkezdtem dúdolni egy dalt a saját megnyugtatásomra, és, ahogy egyedül voltam saját magammal összezárva, elkezdtem befelé figyelni, arra, hogy ver a szívem a ritmusra, hogyan mozdul a testem minden levegővételnél, hogyan áramlik a tűz a testemben. Furcsa a mai napig, de, ahogy elkezdtem érezni a jelenlétét, onnantól kezdtem megérteni azt, hogy mit is jelent, hogy van. Hogy meg kell tanulnom együtt élni vele, mert jelenleg ön-és közveszélyes vagyok, és nem szeretnék másoknak ártani. Amikor már éreztem őt, elkezdtem felfigyelni azokra a változásokra, amik vele jöttek. Meg kellett tanulnom nevetni a saját szerencsétlenségemen. Vannak persze ijesztő dolgok, rettegek a vihartól, a nagyobb víztömegtől, de például szó szerint tüzelek, ha olyan férfi van a közelemben, akihez vonzódom. Képtelen vagyok elrejteni ezt, és hidd el, nagyon ciki így létezni, de a nevetés gyógyír.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868386#post868386][b]Feigler Anna - 2023.10.11. 17:18[/b][/url]

Bólint, mert egyetért, nem haragudott az anyjára igazából soha. Be nem vallaná hangosan, de Anna lenne a legboldogabb, ha normálisan tudnának beszélgetni újra egymással. És amúgy a faterjára sem haragszik, mert nem álltak közel egymáshoz soha és.. hát konkrétan még sosem fenyegette meg vagy emelt rá kezet. Szóval Anna szerint kábé minden "oké"? Nem a szüleivel van a baj, hanem az elemi mágiájával - ezt éreztették vele, mióta csak felébredt az eleme, és nincs semmi oka máshogy gondolni vagy kételkedni ebben.
- Nem tudom. - Vállat von. Tényleg nem tudja. Gábriel sokat magyarázott meg magyaráz is még neki, ha találkoznak, de a saját személyes hozzáállásáról meg érzéseiről (már ha vannak, haha) nem beszél a lányával. Az az ő családjukban nem igazán dívik.
- Általában rólam beszélünk. I guess nem örül, mert papírmunka meg ilyenek. - Nem teszi hozzá, hogy egyszer elcsípte a szülei között azt a mondatot elhangozni, amikor nem számítottak rá, hogy Anna is hallja, mikor Gábriel azt mondja "az ő lánya nem lesz olyan szellemi kihívásokkal küzdő szerencsecsomag, mint a Bagolyköves atombombák". Kiindulva, hogy a férfi egész sok időt töltött itt felügyelőként, Anna 'megbízható' információnak ítélte ezt a meghatározást. Még akkor is, ha Gábriel azért nem ma rótta a Bagolykő folyosóit képességkorlátozó varázstárgyakat osztogatva.
Nem tudja egyébként mire számított, milyen történetre, de ha valaki utólag megkérdezné, akkor dölyfösen megjegyezné, hogy pont olyan ködös ezo-maszlagra, mint amilyennek felfogja az elhangztó történetet. Jaaa. Figyeljen befelé meg minden. Pffhh.
Észre sem veszi, de szkepticizmusa őszintén kiül az arcára, és nyitott könyvként lehet róla olvasni a kétkedéssel vegyes kelletlenséget.
- Kitalálom: ha az aszcendensemnek köze van a tűzhöz, akkor még könnyebb. - Nem tudja visszafogni a szúrós megjegyzést, mert.. csalódott. Nem feltétlenül Zsófiban, annyira nem szeret személyesen rászállni emberekre még gondolatban sem. Inkább csak hogy nem valami olyat hall, amit szeretett volna.
Ami már csak azért is komoly kihívás, mert Anna sem tudja, hogy pontosan mit akar hallani. Nehéz az élet a kamaszokkal. Elkönyveli, hogy a "tűz" a testben csak ilyen ezomamás megfelelője a "testhőnek". A férfiakkal meg tüzeléssel kapcsolatos kommentár viszont annyira váratlanul éri, hogy még a száját is eltátja hirtelenjében, amolyan "ezt most tényleg a két fülemmel hallom" módon. Gyorsan összeszedi magát és legalább a száját becsukja.
- Fú, too much information. - Mármint nem a téma taszítja alapvetően, bár valóban nem mindennap beszél ilyesmiről. A kortársaival tök oké, de felnőttől hallani amolyan laza, de mégiscsak különóra környezetben...  sokkoló élmény. Pótcselekvésként a füle mögé tűri a haját és ösztönösen terelné a témát vissza komfortosabb vizekre. Nem biztos, hogy további ismeretekre vágyik átmeneti tanára magánéletéről, még ha tudják is kötni az elemi mágia témájához.
- Én is utálom a viharokat. De fogalmam sincs, mit érne, ha - felemeli a kezeit és idézőjelébe rakja a szót - "összeismerkednék" az elememmel. Mitől lesz nekem jobb? Addig full nyugodt meg oké voltam, míg ki nem derült ez az egész. Azóta meg nyaggatnak meg folyton azon kell paráznom, hogy ha túl nagyot tüsszentek, lerobbantom-e valaki fejét. - Jó, hát ez utóbbi nyilván költői túlzás volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=868801#post868801][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2023.10.24. 20:04[/b][/url]

- A jó hír, hogy eljön a nap, amikor már nem leszel papírmunka, a rossz hír, hogy évek telnek el addig. Nem is tudom, talán, ha látná, hogy fejlődsz, magabiztosabb vagy, nem gondolod, hogy túllátna a jegyzőkönyveken, és meglátná Annát?
Az én apámnak a whiskey-s üvegeken és a formás női lábakon kellett túllátnia, hogy meglásson engem is, de amikor sikerült, emlékszem, hogy elindult közöttünk egy őszinte kapcsolat, amikor látta, hogy a közelében merem és nem csak merem, de teljesen biztonsággal használom is az elememet, akkor megnyugodott, érdeklő lett, persze embere válogatja, ahogy azt is, hogy mi válik be neki.
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mi az az aszcendens, de gondolom valami horoszkópos dolog.
Hallottam már ezt a szót, de nagyon távol állt tőlem, hogy én mindenféle olyan tárgyat tanuljak, mint az asztrológia, a jóslástan, meg a társai. Ha az Edictumon múlna, akkor már rég csilliomos gazdag nő lennék, aki havonta újra szerelembe esik. A tények viszont makacsul tagadják mind a kettőt, se pénz, se pasi.
- Tudom, de ha nem vagyok veled őszinte, akkor miért merülne fel benned a gondolat, hogy kényes kérdéseket feltegyél vagy megossz velem kellemetlen eseteket, amikben jó lenne egy másik ember véleménye?
Ha csak idejönne valaki, és meditációról papolna, egészen biztos, hogy én sem tennék többet, mint Anna, maximum látványosabban forgatnám meg a szemem.
- Főleg attól, hogy nem parázol többet, hogy lerobbantod valaki fejét. Ez nagy előny tud lenni. Ha megérted és megismered az elemedet, akkor tudod őt korlátozni is, te legyel a főnök kettőtök kapcsolatában, ami fontos, mert a saját biztonságodat is szolgálja. Nem vagyunk halhatatlanok, minket ugyanúgy elemészthet. Ha viszont tudunk bánni vele, akkor a saját és mások életét is jobbá tehetjük. Vannak már terveid a jövőre? Tudod már, hogy mi szeretnél lenni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=872362#post872362][b]Feigler Anna - 2024.01.20. 03:45[/b][/url]

Hallgatja Zsófit és igyekszik elképzelni a jelenetet, amit a lány leír, de őszintén szólva egyszerűen nem látja maga előtt az elhivatott és meleg mosolyú Feigler Gábrielt. Abban sem biztos, hogy egyáltalán szereti, nemhogy a "maga módján". És ezen az elemi mágia még tovább rontott. Az indifferenciából kétkedés és gyanú lett. A hangján is hallani a következő mondatnál, hogy mennyire hitehagyott ebben a témában.
- Nah. Még ha a világ legjobb elemi mágusa lennék, szerintem az ő szemében akkor is attól még elemi mágus vagyok.
Lehet, hogy csak Anna pesszimizmusa az egész, lehet az is, hogy sajnos pont beletenyerelt, de ezt csak Gábriel tudja valójában.
Pislogás nélkül veszi tudomásul, hogy a szarkazmusa úgy lepattant, mint pajzsbűbájról a lefegyverző átok. Jó, akkor ilyen fajta dologgal nem próbálkozik inkább, ez tök ciki. Miért van az, hogy a filmekben és könyvekben a szereplők frappáns replikái mindig betalálnak, míg az övé... mindegy.
Lemondóan leereszti a vállait, mert a nő érvelése végülis teljesen jogosnak tűnik. Attól még yuck és too much, Anna még határozottan zavarba jön ezektől a romantikus témáktól.
- Okés, akkor nem tabuk a ciki történetek. - Bólint, bár tudja, hogy ilyen fiúkkal kapcsolatos mellélépésektől annyira nem kell tartania. Mármint nem rohan utánuk és ők sem rohannak utána. Ez elég nyugodt status quonak tűnik az életében egyelőre.
- Egész addig nem pörögtem ezen gondolatban, amíg nem kezdte el mindenki mondogatni, hogy mennyire veszélyes. - Aztán csak úgy átragadt. Emlékszik, hogy az eredeti reakciója nem volt vészes. Még arra is gondolt, hogy ez tulajdonképpen egész menő, de aztán csupa olyan felnőtt vette körbe, akik magyaráztak és magyaráztak, és folyton figyelmeztették mindenre.
- Meg.. elég megalázó lenne, ha a saját apám vinne be a zengőbe. - Volt egy komoly """apa-lánya""" (sok idézőjellel) beszélgetés arról, hogy ha Anna nem tanulja meg kontrollálni magát és bármi történik, Gábriel zokszó nélkül viszi majd be, nem érdekli, hogy a saját lánya.
- Hát - most először tördeli a kezét zavartan, mert bár mikor az anyjának mondta el, a nő lelkesnek tűnt és mosolyogva támogatta, azért tudja, hogy az "álmai" kicsit gyerekesnek hangozhatnak.
- Író, jó lenne, ha író lehetnék. Semmi köze a tűzhöz mondjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=610&post=872512#post872512][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2024.01.21. 14:57[/b][/url]

- Ez szívás.
Csúszik ki a számon talán kicsit meggondolatlanul, de őszintén. Tényleg az, ha így tekint rád az apád, én már csak tudom, engem a nevére se vett, és évek óta dolgozunk azon, hogy a kapcsolatunk jó legyen. Nem volt rossz, bárcsak az lett volna, semleges volt, és annál nincsen rosszabb, azt nem tudod könnyen elmozdítani.
- Mert az emberek mindig pesszimisták és katasztrofaturisták. Leginkább egyzserre, ráadásul a médiumok is sokkal szívesebben hoznak le olyan cikkeket, mint az amputoportálás, az elszabadult sárkány meg a megcsalások. A jó dolgok valahogy mindig később kerülnek a felszínre, mert elnyomja őket a dráma. Ezért gondolja valaki azt rögtön, hogy veszélyes az eleme. Különösen a tűz esetében.
Tudom, hogy ez így nem a legvigasztalóbb, és azt sem kérhetem, hogy ezt el is higgye nekem, csak mert én vagyok a felnőtt és azt mondtam. Én is utálom az ilyen magyarázatokat, és tudom, hogy az, ha gyakorlati példán keresztül mutatja meg az ember, sokkal többet ér. Így hát, ha még csak szóban is, de gyakorlati példákat vonultatok fel én is.
- Egy kívülálló, aki sosem tapasztalja meg az elemek erejét többnyire úgy idézi fel az elemeket, hogy tudsz vizet fakasztani, ami jó, fel tudsz támasztani egy haldokló növényt, ami jó, le tudod hűteni a levegőt, ha nagyon meleg van, ami jó, és fel tudod égetni az egész várost, ami rossz. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy képes vagy manipulálni egy ember vérét, a beleegyezése nélkül, képes vagy szándékosan előidézni egy földrengést, amibe emberek halnak meg, képes vagy elektromos támadó ártásokat létrehozni és képes vagy arra, hogy egy kihülés közelébe kerülő ember testhőjét megemeled. Akkor ki is a veszélyes? Ilyen alapon a másik három az, míg te nem vagy. A tűz mindig is a legveszélyesebbnek lesz tulajdonítva, Anna, még ha a fejünk tetejére állunk is.
- Igen, ez nem is hangzik úgy, mint a legjobb összekovácsoló pont.
Valószínűleg, ha csodálatosan elsajátít mindent, akkor sem lesz jobb a helyzet közöttük, és sajnálom őt, mert egyik gyerek sem érdemli ezt. A saját helyzetem hatására fogadtam örökbe Erikát, és, ha tehetném nem ő lenne az egyetlen, csak hát, egyedülállóként nem olyan könnyű.
- Ez nem biztos, mert az írás öröme, az ihlet, a kreativitás, ezek mind éltetik a tüzet, ezért érzed néha azt, hogy ki akar szaladni belőled, mert annak, ha írsz is van egy adrenalinfoka, és a tűz ebbe kapaszkodik. Tudom, hogy ezt furcsa elképzelni, nem is biztos, hogy jól adom át, de figyeld meg egyszer azt, hogy milyen bizsergés fut végig a bőröd alatt, amikor írsz. Ott lesz, a különös kis érzés. Viszont, mit szólnál, ha egy kis gyakorlati része is lenne a mai napnak. Csak egy kis egyszerű. Én az elején mindig apró lángokat hívtam elő, főleg az ujjaim hegyén. Alakokat, formákat készítettem belőlük, és ezzel szórakoztattam a Podinomat, aki most úgy csinál, mint aki elbújt, de valójában az a párna kisebb, mint a feje.
Eddig nem pillantottam rá, de a szemem sarkából láttam, hogy milyen büszke arra, hogy elbújt, és valójában nem szoktam soha elvenni a kedvét ettől, sőt, sokszor játszom vele, hogy nem látom, pedig ott van, ő meg boldog, amit a narancssárga füsttel jelez nekem. Vagy ez, vagy túl agresszívnak tart.
- Megpróbálod, nos előcsalogatni a rejtekéből?