Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A Menedék, éjjel

Csak abban voltam biztos, hogy az erdőben kell maradnom, hogy nem szabad, hogy bárki meglásson minket. Habár az út Csermelymenedék és a ház között gyalogosan is csupán két és fél óra, tovább tartott, ezt tudom, hiszen a hold mozgásából jól látható, ahogy az éjjel a hajnal felé halad. Tegnap telihold volt, ma már ennek vége, ha tegnap kellett volna ezt az utat megtennünk, tudom, hogy odaveszünk. Ma a farkasok nem árthatnak nekünk. Hiába futok, amikor csak tudok, a magamhoz ölelt húgom az első. Vele nem haladhatok úgy, mint ahogy magammal tenném.
Nem akarok emlékezni, nem akarom felidézni a képeket, amik ostromolják az elmémet. A halott édesapám, az öcsém, az anyám, ahogy ring a hintaszékben a tornácon. Érzem, ahogy az utolsó ölelés véres lenyomata egészen rám száradt már, húzódik a bőröm, több helyen is. Most nem állhatok meg. Mindjárt ott vagyok. Kisbogár békésen gügyörészik, ahogy az utolsó táblához érek, és a szürkület lassan rózsaszínes fényt ölt, megvilágítva a rám váró két kilométert jelző utolsó táblát. Már csak ennyi. Fáradt vagyok, az adrenalin szinte teljesen kifogyott belőlem, aludni szeretnék, sírni, gyászolni, tisztává válni, de most ezek még nem lehetségesek. Már csak egy kicsi van vissza, csak egy kicsit kell menni.
És én megyek. Lassan, de biztosan haladok, és az út legnagyobb szakaszát, a ház felbukkanásától az ajtóig tartó szakaszt hosszabbnak érzékelem, mint a mögöttünk lévő szakaszt. De itt vagyok, és ahogy a nap első sugarai felsejlenek, ütni kezdem az ajtót, minden megmaradt erőmmel. Beszélnem kell a férfival, azzal, akiről olyan sokat beszéltek. Hiába idegen, akikkel nem szabad beszélni, ő jóságos, és segíteni fog nekünk, érzem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem ő az. Egy lány, én pedig összébb húzom magunkat, mintha lenne annyi erőm, hogy megakadályozzam, ha el akarják venni tőlem kisbogarat. Nincs. Ha el akarják, akkor el is tudják. Nem szabad, hogy elveszítsem. Viszont nem maradhatunk idekint. Nem vagyunk biztonságban, így végül átlépem a küszöböt.
- A férfi itt van?
Kérdezem minden kertelés nélkül. Nekem azt mondták, hogy a férfi segíteni fog, hogy ő majd megment, hogy ha bajban vagyok, akkor a férfihoz kell fordulni, és megmenekülök. Bajban vagyok, ezt tudom, és még ha nem is szabad idegenekkel beszélni, csak azokkal, akik a tanodában tanítanak, akikkel csak vizsgák alatt találkoztunk, most ettől el kell tekintenem, mert ő fog segíteni. A férfi. A nevét nem tudom, mondták, de nem jegyeztem meg, hiszen csak egy kirándulás volt, csak egy szelete a történetnek.
- Megetettem. És meleget varázsoltam köré.
De a karjaim elfáradtak már, érzem én is, hogy nem sokáig tudom tartani, így a pultra helyezem, óvatosan, én pedig egy székre rogyok mellé, és némán nézek magam elé, nem tudom, hogy mit szabad elmondanom, és mit nem, hogy erről az egészről szabad-e beszélnem, vagy, hogy egyáltalán tudok-e. Csak a fejem ingatom, és érzem, ahogy némán folynak végig az arcomon a könnyek. Boldog voltam, elégedett, de elvesztettem a papámat és az öcsémet, és a mamámat is. Én és a húgom ketten maradtunk, és mivel még nem vagyok felnőtt, így el fogják őt vinni. Csermelymenedéken, ha valaki árva lesz, a közösség gondoskodik róla, de a pici babákat családoknak adják, a nagyokat viszont nem. Nem tudom, hogy itt kint hogyan működik. Csak annyit tudok, hogy a férfi segíteni fog. Mert mindenki ezt mondta, hogy ő segíteni fog. Mégis, ott motoszkál bennem a kérdés, fel kell tennem:
- El fogják venni tőlem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tudom, hogy hogyan hívják a férfit, de tudom, hogy ő egy megmentő, aki vigyáz azokra, akik elvesztették mindenüket. Emlékszem rá, hogy meséltek róla, és még azt is mondták, hogy ugyan nekünk nincs szükségünk, hiszen a mi közösségünk sosem veszít el senkit. A papám és az öcsém elveszett, pedig engedelmesen imádkoztam, és kértem mindenkit, hogy segítsenek a mamán. Én pedig elszaladtam, engem nem elveszített a közösség, én elfutottam az elvesztésem elől és elhoztam magammal a húgomat is.
- Mert kiskorú vagyok. A kisbabákat olyan helyre adják, ahol mamájuk és papájuk is lehet, és ők nevelik majd fel őket, mert így a legjobb nekik.
El fogják őt venni tőlem, elviszik olyan helyre, ahova én nem mehetek. A mamának nem fogják visszaadni, engem sem, de attól még minket elválasztanak majd. Nem tudom, hogy itt, ebben a világban, kint milyen lehetőségek vannak a korombelieknek, félek is tőle.
- Szeretném a férfit, beszélnem kell vele.
A bögrét a kezeim közé véve, a gőzölgő teára szemezem a tekintetem, és ahogy Boglárka megmozdul, halkan dúdolni kezdem azt a dalt, amire mindig elaltatom, még nem szabad, hogy felkeljen, csendbe kell lennünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

&

Figyelmesen hallgatom a lányt, aki pont azt mondja, amit sejtettem, elszakítanak minket egymástól. Ha elszakítanak, akkor úgy, mint otthon, neki gyorsan lesz családja, én pedig egy rendszerbe kerülök. A rendszer nem hangzik jól. Gonosz dolognak tűnik. Nincsenek rokonaink, a nagyszüleink már nem élnek, mama pedig börtönbe fog kerülni. Ebben biztos voltam.
- Köszönöm.
Pillantok rá fáradt, de hálás szemekkel, és nézem, ahogy tényleg kimegy,  csak ezt követően pillantok a húgomra, és rétegek el egy sajnálomot. Mert elhoztam, de el fogják venni. El fogják vinni tőlem. Pedig én vagyok az egyetlen rokona. Hosszan nézem őt, mindig szerettem nézni az alvó babákat, és hálás vagyok, amiért nem voltunk otthon, amiért ő velem volt. Mostanra halottak lennénk? Vagy gyilkos vált volna belőlem? Mama biztos vele kezdte volna, mert ő a legkisebb, legvédtelenebb.
- Szia.
Összébb húzom magam a széken, és kicsit úgy mozdulok, hogy takarjam a húgomat, de ha kell, meg is tudjam védeni. Nagyon fáradt vagyok, ülve is tudnék most aludni, de közben meg éber is. Nem érinthetik meg, nem bánthatják. Meg szeretném kérdezni, hogy ő-e a férfi, de ugyanazt a nevet mondja, mint a lány. Persze attól még hazudhat is, de jót érzek vele kapcsolatban.
- Az én nevem Bonnie, ő pedig Boglárka. Kisbogár.
Nem szoktam Boglárkának hívni, mert nekem mindig is olyan volt, mint egy kisbogár. Van egy katica alakú anyajegye a bal bokájánál, ott, ahol nekem is van egy ugyanolyan. Ez hármunk közös, titkos jele volt a kisöcsémmel. Megingatom a fejem, jelezve, hogy nem bánom, ha leül, de a húgomat inkább a kezembe veszem, magamhoz ölelve őt.
- Voltunk itt kiránduláson, a falu vezetése elhozott,  Sástóra, és azt mondták akkor, hogy ha bajba kerülünk, ide kell jönni, mert itt él a férfi, aki megment. De te nem laksz itt.
Hiszen jönnie kellett, ezt hallottam, de van benne valami, ami jó. Érzem. Előre nyúlok, hogy óvatosan megsimítsam az arcát. Jó ember érintése van.
- Te vagy a férfi, aki megmenti a bajba jutott gyerekeket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lesütöm a szemem és csak apró fejbiccentéssel köszönöm meg a kedves szavakat, majd tekintetemet az alvó kicsi arcáról a férfi felé fordítom. Nem félek tőle, egyáltalán nem félek, és elhiszem, hogy ő meg tud védeni, de nekem ennél több kell, a testvéremmel szeretnék maradni.
- A húgom.
Felpillantok az említett nőre, aki ajtót nyitott nekem, végül vissza a férfira, és megint csak bólintani tudok. Tehát nincs mindig itt. És ha eljönnek értem, akkor vajon elég gyorsan ide tud érni? Vagy, ha el akarnak minket szakítani, akkor itt tud lenni, hogy megvédjen?
- Nem tudom, hogy miért történt. A faluban azt mondták, hogy imádkozni kell csak azért, hogy mama boldog legyen, és ha elég erősen kérjük, akkor elmúlik a szomorúsága. Mama nem sokkal Kisbogár születése után lett nagyon szomorú lett, csendes. Papa is aggódott érte, de próbálta titkolni, és megkért, hogy gondoskodjam én a babáról, amíg mama jól nem lesz, ő pedig Benájával törődött, az öcsémmel. Mindenkit kértem, hogy imádkozzon a mamáért, és mindenki imádkozott is, de mama csak üldögélt csendesen. Korábban nagyon sokat nevetett, énekelt, táncolt. Nagyon jól nevelt minket.
Tényleg nagyon jó szülő volt mindig. Nagyon sok mindenre megtanított. Tudok varrni, énekelni, táncolni, és az öcsémen megtanultam a szülői feladatokat is. El tudom látni a húgomat, de tudom, hogy egy kevés. Mélyen beszívom a levegőt, csak lassan engedem ki, lepillantok az ébredezőre, elmosolyodom az édes szájtartásán, de tudom, hogy a férfi most itt van, beszélnem kell neki.
- A faluban van egy kör, amit fiatal anyukák alkotnak mindig, a mama is tagja volt, amikor még én voltam kisbaba, ezért mondta papa, hogy nekem is hasznos lesz, hiszen mama is mindent ott tanult meg. Tegnap délután is ott voltunk. De nem éreztem jól magam, vihar volt, és olyan szomorúságot éreztem és veszteséget, így sétáltunk még egyet, mert az erdő mindig megnyugtat, ő pedig elaludt. Aztán, ahogy a ház felé közeledtünk, láttam, hogy mama most is kint ül a karosszékében, és csak ringatja magát. Közelebb mentem, köszönni szerettem volna neki, de akkor láttam, hogy mamának mindene vérben úszik. A haja is véres volt, az arca is, a kezei, a ruhája. Mama egy merő vér volt. Papa és Beni úgy volt, hogy elmennek horgászni, de a vihar miatt nem tudtak. Aztán megjöttek a vezetők, és mamát elvitték, papáékat ott hagyták. Látnom kellett őket, utána elfutottam. Ide futottam. Ha ott maradok, elválasztanak minket, és őt olyan szülőkhöz adják, akiknek nincs gyerekük, mert családban kell felnőnie egy babának, de csak őt vitték volna, mert én már túl idős vagyok. Szeretnék vele maradni, de tudom, hogy neki szerető mama és papa kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mint az árván maradt kisállatok, úgy bújok bele az ölelésbe, jól esik a férfi kedvessége, hiszek neki, elhiszem, hogy igazat mond, hogy mindenki igazat mondott róla, hogy ő megvéd, hogy ő nem olyan, mint a többi ember, neki nincs rossz a szívében, egy kicsi sem. Mama is és papa is egyetértett abban, hogy a legjobb emberben is van egy pici rossz, de a pici rossz sokszor egészen láthatatlan. Talán benne is van egy pici, de láthatatlan, én azonban nem is hiszem, hogy lehet az annyi, hogy valaha is láthatóvá váljon. Az ölelése reménység, a szavai pedig megédesítik azt. Merek mosolyogni, a szemeim is boldogabbá válnak kicsit, és az újra ébredező húgomra pillantok, aki nagyokat ásít, de nem sír, csak nézelődik. Mindig később kezd sírni, amikor már azt hisszük, hogy egészen elfelejtette, hogyan is kell azt.
- Élhetünk itt?
Kérdezem csendesen, próbálom elrejteni a reménykedésemet arra, hogy megmenekültünk, de olyan biztató lenne, ha azt mondaná igen. Viszont tudom, hogy ez nincs ingyen, és én meg fogok érte dolgozni.
- Nagyon sok mindent tudok csinálni. Mama varrónő volt a faluban, ismerem a szabászatot, mágikusan és muglimódon is, papa pedig fafaragó, tudok én is játékokat csinálni a gyerekeknek. És tudok háztartást is vezetni, és gyermekeket gondozni. Bármit megteszek, hogy együtt maradhassunk. Őt tudom, hogy bárki örökbefogadná, de engem már nem, én nem vagyok kisgyerek.
Láttam, hogy azok, akik annyi idősek, mint én, és árvává lesznek, nem boldogulnak úgy, pedig a közösség tényleg figyel rájuk. Nem engedi, hogy bántódásuk essen, de mégsem. Talán én is olyan felnőtt leszek, aki nem leli meg a helyét, aki nem lesz már boldog teljesen. Mégis, abban az ölelésben annyira sok minden volt, hogy azt hiszem, itt képes leszek boldogan felnőni, és talán olyan lenni, aki egy nap itt segít majd. A kérdésre azonban megint elkomorodik az arcom, lesütve a pillantásom, Kisbogár hasát kezdem el simogatni. Úrrá lesz rajtam egy érzés, egy feszélyező érzés, valami, ami nem tetszik, mert nem ismerem, valami, ami a gerincem mellett suhan végig, nincs látható nyoma, de érzem. Égnek áll tőle minden piheszőr a testemen, és érzem, hogy a szívem hevesebben dobog, mintha valami közeledne. Összezavar, kissé meg is akadok, amikor felnézek, a tekintetem zavaros.
- Nem tudom, hogy hogyan történt. Nem tudtam elmozdulni onnan, de amikor rám nézett, nem látott engem. Aztán jöttek és elvitték, és csak utána vettem észre a vérmogyoróbokrot, amit körénk nőtt. Csak úgy, megtörtént. Amikor elmentek, kijöttem. Mama talán furcsálta a bokrot, sokáig nézte, én pedig féltem, hogy rájön, nem kellene ott lennie.
Valami nem jó. Valami nagyon furcsa érzés van bennem, amit nem ismerek, és ami félelemmel tölt el. Érzem, a gerincem mentén keletkezett érzés most erősebb. Eddig nem éreztem még ilyet. Bajt érzek, megriaszt. Annyira próbálok a szavaimra koncentrálni, hogy még egy verejtékcsepp is végigúszik a halántékomon. Erősebben fogom Bogarat, aki felsír, én pedig riadtan, mert már egészen közel érzem magamhoz az érzést, mintha felém jönne, felpattanok, és a helyiség hátsó része felé sietek, hogy a sarokba húzódva egészen beforduljak felé, hogy testemmel a húgomat védjem. A férfi azt mondta, hogy nem szakítanak el minket, de most úgy érzem, hogy mégis meg fog történni. Ismeretlen van itt, és én nagyon félek, és közben próbálom a húgomat csitítani. Nem szabad azt látniuk, hogy neki mama és papa kell. Én is meg tudom csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Negyedik napja vagyok Bogolyfalván, abból az okból, hogy tanulmányaimnak eleget tegyek. Ezeken a napokon a kastélyba mentem csak el, kísérettel, majd vissza a Bánki otthonba. Nem szerettem volna máshol lenni, nem szerettem volna emberek közé menni. Ma azonban mégis úgy döntöttem, hogy nem a kertben fogok üldögélni, hanem megnézem azokat a helyeket, ahol Barnabás dolgozik. Az első az előkészítő volt, persze csak kívülről néztem meg, egy kicsit hallgattam a zsivalyt az udvaron, néztem a kisebb gyerekekkel játszó tanárokat. Aztán megkérdeztem, hogy merre van a pizzéria, két sakkozó bácsitól, akik ide irányítottak, és mire ideértem, már nagyon éhes is lettem, hiszen odakint rengeteg finom illat keringett.
Belépve azonban megtorpanva álltam picit az ajtóban, mert nagyon sokan voltak bent, olyan emberek, akiket látszólag nem zavart az én jelenlétem, de engem váratlanul ért a zsivaly. Minden asztalnál ült valaki, csak a pultnál, egy lány mellett volt szabad a hely. Elszámoltam százig, és mivel addig nem ült oda senki, közelebb merészkedtem hozzá, hogy minden bátorságomat összeszedve, nem cérnavékony hangon, de nem is túl erőteljesen megkérdezzem.
- Szia, ideülhetek?
Zavaromban a szoknyám alját gyűrögetve álltam a szék mellett, miközben hátulról egy fiú jött ki, aki nagyon fiatalnak tűnt, de nagyon határozottan tudott sétálni, pedig három nagy pizza is volt nála. A tekintetemmel követnem kellett őt, de amikor észbekapok, hogy bámulom, gyorsan vissza is fordulok a lány felé, remélve, hogy nem voltam figyelmetlen vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Köszönöm.
Hálásan mosolygok rá, és fel is ülök ezekre a furcsán magas székekre. Nálunk otthon ilyenek nem voltak, kicsit aggódom is, amikor majdnem kicsúszik a popsim alól, mert, mint kiderült, ezeknek a székeknek az ülőrészével teljesen körbe tudsz fordulni. Ezt onnan tudom, hogy egy lány, kettővel mellettünk, teljesen kifordul, és szájon puszil egy fiút, aki aztán mellé telepedik. Egy picit rajtuk ragad a szemem, de gyorsan elkapom, és inkább a mellettem ülőt fürkészem. Zavarban vagyok, a pulóverem ujját húzom a kézfejemre, mintha az segítene. Valójában nem is az én pulóverem, kölcsönkaptam Annietől. Nagyon puha anyaga van, szép sárga színe, és fekete masnival van elől díszítve, így jól illik az egyenruhámhoz.
- A félszemű nagyon vicces, ahogy pattan a szádban, de ha nem tudsz dönteni, kérhetsz kívánság pizzát is, elmondod, hogy mit szeretnél, és megcsinálják. Barnabás mindig oda szokott figyelni arra, hogy mi mit szeretünk és mit nem.
Én ugyan nem régen vagyok az élete része, de nagyon figyelmes volt velem, és megbízom benne. Azt mondták, hogy ő a férfi, aki megment, és nekem tényleg olyan, mint egy megmentő. Még mindig együtt vagyok a húgommal, és nem kellett oda se visszamennem. Már tudok mosolyogni, és elkezdtem elfogadni azt, aki vagyok.
- Csak fontos, hogy ne meglepetésnek mond, mert azok nagyon furák. Én pásztorpitét fogok enni, és nagyon sajtos popcornt. Az is nagyon finom, meg büdös. Lábszagú, de tényleg finom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Vicces lány, tetszik, ahogy nevet, mert a nevetésétől sokkal vidámabbnak érzem magam én is. Az első nevetésnél ugyan picikét megrebbent a szívem, de a másodiknál már megértettem, hogy ez azért volt, mert nagyon tetszett neki a lány vidámsága. Csermelyen volt egy lány, Heni, ő nevetett így, a szívéből.
- Szerintem nagyon meg fog lepődni. Van persze mogyorókrémes is, de azt mesélték, hogy olyat nagyon ritkán csinálnak, és igazi különlegességnek számít.
Sok mindenről kérdezek esténként, hogy jobban megismerjem ezt a helyet. Eddig persze nem jártam itt, és az elmúlt napokban sem voltam, de ha nagykorú leszek, akkor talán lenne mód rá, hogy itt éljek. Eddig mindenki nagyon kedves volt, és szívesen laknék egy kedves helyen. Bárcsak a húgom is velem lehetne, de van bennem egy érzés, hogy bármikor elvehetik. Barnabás nem nagyon beszél erről, én pedig nem szeretném zavarni vele, de nem tudok megnyugodni. A nem annyira kedves arcú emberekről mindig azt hiszem, hogy a húgomat fogják elvinni.
- Nem, most vagyok itt először, de sok pizzát ettem már innen, és meséltek a helyről. Olyan, mintha ismerném minden részét.
Szeretek helyekről hallani, szeretem a történetüket, hogy vannak legendák, és azt mesélték, hogy ennek a helynek lelke van, olyan, ami a saját falával nem engedi, hogy azt csináljanak, amit csak akarnak, és aki mérges volt egy időben Barnabásra is. Vicces, de elhiszem, hogy igaz.
- Nagyon szép, különleges neved van. Még egy Amarillát sem ismerek. Én Bonnie vagyok.
Zavaromban nem tudom, hogy mit kell csinálni. Megfogom a kezét, és várok, hogy akkor ez most akkor mi. Nálunk máshogy tartották az emberek egymás kezét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Én is sokszor megvicceltem a kisöcsémet, remélem, hogy majd a húgomat is meg fogom tudni, de ő még nagyon kicsi, kisbaba.
Nem lohad le a mosolyom, mert szép emlékek jutnak az eszembe. Megígértem, hogy nem leszek szomorú, ha Beni eszembe jut. Boldog élete volt, és remélem, hogy a halál nem fájt neki annyira, mint amennyire ijesztő volt minden a házban, amikor beléptem. Szeretném hinni, hogy az öcsém ebben a pillanatban is fára másik, felhorzsolt térdekkel és állal, mert persze sosem tud jól megkapaszkodni, és visszacsúszik. Apa pedig nevetve okítja őt. Boldogok. Muszáj arra gondolnom, hogy boldogok.
- Akkor neked is ez az első alkalom?
Ez vicces, hiszen akkor, ha ma nem jövünk be ide, nem is találkozhatunk. Érződik, ahogy újabb pizzák kezdenek elkészülni, az egyik pincér pont most jön ki hátulról, én pedig beleszagolok a levegőbe, úgy, mint egy nyuszi, gyorsan mozgó nózival. Nagyon finom illata van, de biztos vagyok benne, hogy nem a miénk.
- De, magyar vagyok. A nagymamám után kaptam a nevem, ő angol volt, és apáék el tudták intézni, hogy én is megkapjam a nevét. Pontosabban az e betűt a végén, mert a Bonni engedélyezett Magyarországon. Különleges neveink vannak, az öcsémet Benájának hívják például. A húgom egyszerűbb, Boglárka, de csak Kisbogárnak hívjuk. Hogy hívják a bátyádat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Jövőhéten lesz öt hónapos.
Van egy nagyon gondosan vezetett babanaplóm, régebben nekünk is volt ilyen, ezeket elhoztam magammal, mert nagyon hasznosnak találom. Anya is vezette őket, így én is mindig fel tudok készülni, hogy nagyjából mi várható. Emellett csináltam egy füzetet is, ahol az étkezéseket, eseményeket vezetem, és megkértem Annie-t is, hogy ő is csinálja akkor, amikor nem vagyok otthon.
- Igen, nagyon sok mindenre ő tanított meg, gyógynövényekre, arra, hogy hogyan tudok az erdőben tájékozódni, honnan tudom, hogy melyik gyümölcs nem mérgező. Ő is nagyon szeretett kint lenni a természetben.
Én is, mindig nagyon-nagyon szerettem, már az előtt, hogy kiderült, Terromágus vagyok. Ahhoz még hozzá kell szoknom, emésztgetem, hogy mire vagyok képes, és hogy milyen erő lakozik bennem. Meg kell bíznom az Ezra nevű férfiban, annak érdekében, hogy el tudjam sajátítani a képességemet, és ne csináljak belőle galibát.
- Ágoston? Elég bácsis név.
Mert az Ágoston az olyan idős név. És nyilván, ahhoz, hogy valaki idős Ágoston legyen, kellett fiatalnak is lennie, csak, amikor a mostani Ágoston bácsik fiatalok voltak, még teljesen rendben volt, hogy ez a nevük. A lovas történetre elnevetem magam, ez a lány nem csak kedves, de nagyon vicces is, örülök, hogy találkoztam vele.
- Szegény testvéred. De nagyon szerencsés, hogy ilyen vidám húga van, mint amilyen te vagy. Itt laktok Bogolyfalván?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Igen, nagyon aranyos, csak tegnap meg ma olyan nagyon rosszul aludt, úgyhogy vizsga után inkább nem mentem vissza a házba, hanem sétáltam egyet, megnéztem az előkészítőt meg a pizzériát.
Kíváncsi vagyok, hogy azok, akik ennyire kedvesek velünk, akik számukra szinte idegenek, milyen életet élnek akkor, amikor nem vagyunk itt. Mert az elmúlt négy napot megelőzően a Menedék volt az otthonunk, és hamarosan vissza is kell mennünk oda. Egy kicsit várom is meg nem is, jó érzés itt lenni.
- Egy nap majd én is szeretném a tudásomat átadni Kisbogárnak, és ha lesznek gyerekeim, akkor nekik is.
Az, ami anyával történt, nem befolyásol, hiszen, ha velem is megtörténik, én már tudom, hogy nem elég csak imádkozni, segítséget kell kérni, olyantól, akik lelkek gyógyításával foglalkozik. Most is ez kellett volna, hogy olyan ember legyen vele, aki orvoslással gyógyít és nem csak hisz benne. Én nem félek attól, hogy velem is megtörténne, mert már láttam, hogy milyen a halál, és tennék ellene.
- Nagyon szerencsések vagytok, nagyon szép városban laktok, és nagyon sok jó hely van itt, és közel az iskola, nem is kellett bentlakósnak sem lennetek.
Mosolyogva pillantok rá, amikor mesél arról, hogy együtt fognak élni, és nem költöznek majd külön. Nálunk is volt ilyen szokás, a nagyszüleim, amíg éltek, velünk laktak, csak az ő haláluk után lett nekünk is külön szobánk Benájával, és Kisbogár már hozzám költözött be, hogy anya meggyógyulhasson. A pizzánk végre megérkezik, és pedig izgatottan nézek le az enyémre, majd az övére, aztán vissza.
- Nagyon szépek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Egy másik oszlop rejtekében hasonló problémákkal küszködöm én is. Nem tudom, hogy mióta figyelem az ajtót, és hogy mikor lettem figyelmes arra, hogy Kornél is így tesz. Egy-két órán már ültem mellette, tudom a nevét, de megszólítani még nem mertem. A tanáraim türelmesek velem, és emiatt úgy vélem, hogy az évfolyamtársaim is. Nem indul meg, így én sem merek, újabb percek telnek el, mire végre cselekszem, kibújok a cipőmből, így nem csapok zajt, ahogy harisnyás lábaimmal lassan megközelítem.
Tudom, hogy gyorsan kell cselekednem, mert minél közelebb lépek hozzá, annál jobban fogja érezni azt, hogy egy elemi mágus ólálkodik a közelében. Habár, elképzelhető, hogy a hely maga annyira erős mágiával van megáldva, hogy ez a rész teljesen eltompul itt. Érzem ugyan a gerincem mentén a vibrálást, de nem úgy, ahogy akkor érzem, ha például Ezra a közelemben van. Viszont mind egyformák vagyunk. Odaérve hozzá, anélkül, hogy ellenkezni tudna, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és finoman rászorítok. Azt már tudom, hogy az emberek azért vonzódnak hozzám könnyebben, mert a mágiám sokkal szebb kisugárzást eredményez, így szebb az aurám is. Rámosolygok, szabad kezemmel pedig elhajtom a vörös hajzuhatagot, hogy felfedjem a tarkómon pihenő jelet.
- Együtt?
Kérdezem szinte suttogva, remélve, hogy nem ijesztettem teljesen halálra, és, hogy megbocsátja nekem, hogy csak úgy megérintettem. Nem szeretem én sem, ha hozzámérnek, azonban ha valakihez én hozzá akarok érni, az a legnagyobb bizalom jele. Szükségem van rá, hogy bízzak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Olyan, mintha egyszerre dobogna a szívünk. Semmi romantikus értelemben vett dobogás, pusztán csak a tény, hogy az elemünk dolgozik. Pusztán? Olyan könnyed szó ez, holott nincs benne semmi könnyedség. Mert van egy elem, amit birtoklunk. Vagyis fogunk, mert nagyon messze van mér az, hogy tényleges birtokosok legyünk, de most mégis, olyan megnyugtató Kornél mellett lépkedni az ajtó felé, amitől félelem fog el. Nem szabad félni. Érzem, ahogy ujjaimra rászorít, ahogy megsimítja a kézfejem, és ettől a mozdulattól még jobban elmosolyodom, és bólintva pillantok rá.
- Menjünk.
Ösztönösen picit közelebb húzódok hozzá, mert bár nem romantikus értelemben kulcsolódtunk össze, azért mégiscsak fiúból van, és a fiúk köztudottan arra születtek, hogy megvédjék a lányokat, mert ők hercegek és lovagok és szuperhősök is tudnak lenni egyszerre. Sokkal több az olyan mese, ahol egy fiú menti meg a lányt, mint ahol fordítva történik, vagy éppen a lány menti meg önmagát.
- Örülök neked.
Suttogom még mielőtt belépnénk, viszont innen nincs visszaút, mert, ha már eddig eljöttünk, be kell tudnunk menni, és ha baj lesz, a kint hagyott táskám és cipőm alapján tudják, hogy merre keressenek. Amúgy sem szeretek cipőt hordani, otthon mezítláb éltem, és érezhettem a föld jóságát, kivéve persze a hűvösebb időszakban, így hát most is szeretném érezni. Egyszerre lépek be Kornéllal a helyiségbe, és a csodálkozástól az ajkaim elnyílnak, és elnevetem magam, nem hittem volna, hogy ez vár az ajtón túl, inkább valami félelmetes feladatra számítottam, mégsem eresztem el a kezét, még nem.
- És most? Mit kellene csinálnunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Követem őt, és örülök, hogy irányít, az első lépést ugyan én tettem meg, de nem akartam magam után rángatni, szerettem volna, ha együtt tapasztaljuk meg a hely csodáját, és egymásnak mutatjuk meg mindazt, ami bennünk rejlik. Kornélt már korábban is néztem, mint embert, és sokszor elgondolkoztam azon, hogy hogyan állhat valakinek éppen így a haja, olyan különlegesen, nem úgy, mint más fiúknak. Egy lány, akit azt hiszem Fruzsinak hívnak, azt mondta, hogy azért, mert elől is van forgója, és amiatt lesz ilyen kusza. Tetszetős. De sosem mertem megszólítani, hogy megkérdezzem, hogyan érzi magát a hajában. Pedig érdekelt. De azt hiszem, furcsa kérdés lenne.
- Mert kedves vagy, szelíd és azt hiszem, ha jobban megismernélek, nagyon megkedvelnélek. És okos is vagy, nem bántasz senkit. Nem úgy, mint például az a másik levitás fiú, neki is érdekesen áll a haja, de nem kedves és bántja a kicsiket.
Az nem mondom neki, hogy valami augusztus neve van, vagy ilyesmi, mert nekem furcsa lenne egy augusztus nevű fiú, habár én a Bonnie-val nem szólhatok egy szót sem, hiszen engem is olyan különleges névvel illettek.
- Korábban is éreztem, hogy olyan, mintha találkoztunk volna már, de nem értettem, hogy miért. Amikor ma megláttalak, megértettem, hogy nem mi találkoztunk, hanem az elemeink.
Az ujjaimat kihúzom az ujjai közül, a tenyerére simítok és magunk mellett felfelé fordítom a tenyerünket, ahogy összeérnek, csiklandoznak, és ez nagyon jó érzés.
- Az egész testem bizsereg.
Vallom be szégyenlős pírral az arcomon. Ez a pillanat egy titok, egy különleges szövetség első állomása, melyet a mágiánknak köszönhetünk. Egy igazán jó emlék, amit életem végéig szeretni fogok. A kérdésére nem tudok válaszolni, de a megszakított szemkontaktust tudom követni, és elmosolyodva ellépek tőle, intve, hogy kövessen. A bokor elé térdelek, és ha ő is megteszi, akkor keresek rajta két bimbót.
- Fogd a hozzád közelebb esőt a tenyereid közé, óvatosan, majd hunyd le a szemed, és képzeld el a folyamatot, ahogy kinyílik a virág. Én is ezt csinálom, és meglátjuk, hogy működik-e. Rendben?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem ismerem a határaimat, tudom. Nem szeretem, ha engedély nélkül hozzámérnek, azonban én nem igazán tudom kordában tartani ezt. És nem veszem észre azt sem, ha a másik ember zavarban van miatta. Az én falumban az emberek mindig őszinték voltak egymással és kimondták azt, amit gondoltak. A híd választotta el az olyanokat, akik kimentek Csermelyről, az olyanoktól, mint mi, akik szinte sosem hagytuk el a települést.
- Nekem is, de tudod, így könnyebb. Haladhatunk együtt a megismeréssel és megtanulással, szerintem megnyugtató, ha van valaki, akinek el tudjuk mondani a tapasztalatainkat és a félelmeinket. Mint egy titkos szövetség.
Lelkesen és kedvesen pillantok rá, remélem, hogy tetszik neki, és nem néz nagyon gyerekesnek. Egyidősek vagyunk, de vannak olyan fiúk, akik ilyenkor már nagyon komolyak és felnőttesek, meg olyanok is, akik még nagyon gyerekek. Ő nem tudom milyen, csak egy csendes fiú. De érzek valami nagyon erőset és nagyon jót, amitől hiszem, hogy ez nagyon jó lesz. Remélem, hogy nagyon jó lesz. Ahhoz neki is akarnia kell.
Ahogy most azt is, hogy a virág kinyíljon. Mind a kettőnknek erre kell gondolnia. Ahogy ott térdelek, lehunyom a szemeimet, és elképzelem, ahogy az összecsukódott szirmok egyre több és több élettel telnek meg, ahogy lassan megduzzadnak, elválnak egymástól, és lassan elindulnak a nyílás felé, ahogy a szirmok egyre jobban kiterítődnek, egymáshoz helyett egymásra simulnak, és csodálatod, szirmokban gazdag, kinyílt virággá válik, mely ereje teljében van. Szinte érzem, ahogy a folyamat végbement a kezeim között, de nem merem még szétnyitni az ujjaimat, előbb Kornélra pillantok.
- Készen állsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Nem lehet, hogy egy kicsit idegessé válsz attól, ha az elemedet kell használnod? Az elején nekem se nagyon működött emiatt.
Velem az elején nagyon sok minden nem működött, sőt, ami azt illeti, jelen pillanatban sem működik minden, hiszen képtelen vagyok az iskola falai között maradni hosszabb ideig, úgy érzem, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatna. Ez a hely azonban egy csoda, hiszen benne van a kastélyban, és mégis érzem a fűszálakat, ahogy simogatnak, ujjbegyeimen a levelek erezetét, a szirmok lágyságát. Mintha a béke a teljes lényemet átjárja.
- Nekem sem tökéletes, csak azt a látszatot kelti, de a szirmok alig fele bontakozott ki, látod.
Mutatok a középső részére, ami bizony szorosan összesimul. Első ránézésre eredményesnek mondanám, de szerintem Ezra nem így vélekedne. Eléggé kedves férfi, de még mindig hatása alatt vagyok az első sokknak, amit akkor éreztem, amikor vele találkoztam. Aznap az egész életem kifordult önmagából és nagyon ijesztővé vált. Ám, az érzés, mely a gerincem mentén cikázik, most nagyon jó. Már nem érzem magam egyedül, hiszen van egy szövetségesem, valaki, akivel egy terembe ülve, egy folyosón lépkedve, egy összenézésből értve is tudom, hogy mi a helyzet. Mi ez, ha nem csoda?
- Mi az a testhelyzet, amikor tökéletesen ellazulsz? Mondjuk fekve? Lehet, hogy az zavar, hogy a tested nincs kényelmesen. A mamám, amikor ideges voltam egy fellépés miatt, mindig az ölébe hajtotta a fejem, és a hajamat simogatta, meg az arcomat. Ne próbáljuk ki?
Ajánlom fel teljesen természetesen. Régebben szerettem az érintést, és szeretném visszakapni ezt a szeretetnyelvemet, de először magamban kell rendeznem a dolgokat, nekem kell nyitnom mások felé, és csak utána tudom majd engedni, hogy bárki, bármikor hozzámérjen, anélkül, hogy megrezzennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az arcát nézve, hirtelen elönt a bűntudat, de nem igazán tudom, hogy miért, hiszen nem csináltam semmi rosszat, mégis, azt érzem, hogy valamit elrontottam. A szám belső részéből egy kis darabot a fogaim közé veszek, és zavaromban próbálok arra koncentrálni, hogy egy darab belőlem a fogaim között van, és nem arra, hogy kinyissam a számat, és még nagyobb kellemetlenségbe sodorjam magam. Aztán végül kimondja, belőlem meg kitör a megkönnyebbült kacagás, mert már értem, hogy miért tört rám a bűntudat, hogy miért nézett olyan furcsán, és hogy mit is szeretett volna mondani, amikor végül nem jött ki hang a torkán.
A nevetésem vidáman és megkönnyebbülten csilingel, ahogy végül hátrafekszem a fűben, és játékosan csillogó szemekkel pillantok rá, aprót ingatva a fejem.
- Nem, arra gondoltam, hogy találjuk meg azt a teszthelyzetet, amiben kényelmesen érzed magad. Én például ha ülök, órán vagy étkezésekkor, mindig arra gondolok, hogy ki kell húznom magam, mert ha begörnyedek, akkor olyan leszek, mint Mári néni, aki egész életében gyógyfüveket gyűjtött. Papa mindig Mári néninek hívott minket, ha görnyedtünk. És ez nem kényelmes, nem tudok koncentrálni, mert csak azt hallom a fejemben, hogy Mári néni leszek. Nekem anyukám öle volt a megnyugtató, neked mi az?
Még mindig fekve pillantok fel rá, érdeklődve. Szeretnék segíteni neki, mert a szemeim előtt él az a kép, hogy mi ketten képesek leszünk úgy is beszélgetni egymással, hogy egyetlen hang sem jön ki a torkunkon. Milyen szép is lenne, a levelek rezegtetésével, szirmok bontakozásával és még egy csomó minden ilyen földi dologgal üzenni, vagy éppen együtt végrehajtani egy-egy elemi cselekedetet. Nem akarom őt kényszeríteni, nem akarok sok lenni, de szeretnék segíteni.
- Az év elején azt mondták, hogy ha beszélgetni szeretnék valakivel arról, hogy milyen  magántanulóból tanulóvá válni, akkor te tudsz nekem segíteni, mert te is azt voltál. Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Olvastam róla, hogy vannak elemi lények, akiket, ha megszelidítünk, birtokolhatunk. A faluban láttam is ilyen lényeket. Az egyik lánynak, aki víz elemű, van egy rózsaszínes-lilás pamacsa.
Pamacsnak hívja, de biztos, hogy van rendes fajtamegnevezése is, viszont láttam, ahogy az elemével játszott, és azt, ahogy a kis lény reagált rá. Azt mondta, hogy régen, ha kijött az elemük, kaptak egy lényt is, de most már nem így van, viszont, én mindenképpen szeretnék egyet, csak még nem volt bátorságom ezt felhozni Ezrának.
- Nem mondom, hogy lóforma elemi lény is van, de talán, ha lenne neked is egy, akkor lehet, hogy ő segítene, hogy könnyebben kijöjj az elemeddel.
Boldogsággal tölt el, amikor mellém telepedik, olyan megnyugtató a jelenléte, és egyáltalán nem érzek semmit szerencsétlenkedésnek, amit csinálok. Hasonló helyzetben vagyunk, két botladozó elemista, akik a szociális kapcsolataikban sem éppen kimagaslóak. Szeretném, ha jobban megismerhetném, ha néha lenne lehetőségünk úgy beszélgetni, mint most, akár itt, elrejtve a világ elől. Kettőnk kis titka, amíg csak meg nem erősödünk az elemünkkel, és talán utána is. Féltem ettől az egésztől, de most már nem félek, Kornél miatt.
- A mama mindig azt tanította, hogy az egyenes út a legjobb út. Azért senki sem haragudhat, ha nyílt vagy, ellenben azzal, ha sumákolsz. Az nem szép emberi tulajdonság.
Belegondolva az eseményekbe, mama sem sumákolt, mindig őszintén volt szomorú, bezárkózott, elveszett, és hiába próbáltunk rajta segíteni, sajnos nem sikerült. De végig tudtuk, hogy azért nem mosolyog, mert nem boldog.
- Emlékszem, hogy láttam egy fiút, amikor vizsgázni hoztak minket. Arra gondoltam, hogy igazi küzdő, hiszen itt van, és csinálja, pedig neki sokkal megeröltetőbb minden, mint másoknak. Elszánt arcú, rendezetlen hajú.
A végére elmosolyodom, mert eddig bele se gondoltam, hogy egy régi emlékkép mögött ő rejtőzik, szimplán csak azt hittem, hogy a fiúk egy része nem szokott fésülködni. Egy másik részéről pedig meg vagyok győződve, hogy fürödni sem szokott, pedig az igazán hasznos tevékenység. Én például szeretek jó illatú lenni, és szerintem Kornél is.
- A faluban, ahol laktam, egy folyó választja ketté a települést. Az egyik felén olyan az élet, mint Bogolyfalván, az emberek dolgozni járnak, iskolába, utaznak, és ha elérik a tizennégy éves kort, átköltöznek a Bagolykőbe, és már csak a szünetekre térnek haza.  A másik oldalon, ahol én is éltem, a falusibb élet volt jellemzőbb. Mi magunknak termeltünk meg mindent, a művészetünket ételre cseréltük, a felesleggel csereüzleteket bonyolítottunk. Mama egyike volt a varrónőknek, a papa pedig fafaragó volt. Én nyolcéves koromban kezdtem el segíteni, virágkötőként, díszítőként, és amikor rendezvényeink voltak, énekesként.
A kellemes emlékek miatt nem tudok nem mosolyogni, szelíden és halványan, felidézve egy-egy nagyszerű pillanatot. Amíg mesélek, végig Kornél tekintetét keresem, neki mondom a dolgokat, és bár magam sem hiszem, de a folytatásban is képes vagyok fenntartani ezt, pedig most először mondom el szabad akaratomból azt, ami történt.
- Mamának nyolcévente születtek gyerekei, utánam az öcsém, majd majdnem egy éve a húgom. A mama pedig szomorú lett, nem beszélt, nem volt jelen. Enni adott, de nem élt, mozgott, de olyan halott volt a tekintete. A falu vezetője azt mondta, egy rossz szellem kísérti a mamát, és imádkoznunk kell érte. Megtettem, és a falu minden lakója is. Mindenki szerette volna visszakapni a mamát. Közben én gondoztam a húgomat. Egyik este, amikor hazaértem vele, láttam, hogy a mama szokás szerint kint ül a teraszon, a hintaszékében, hálóingben, ami már nem fehér volt, hanem vörös, a bőre is, az arca is. Elkezdte felém fordítani a fejét, és akkor egyszer csak ott volt egy bokor, ami elrejtett minket előle. A vezetők elvitték a mamát. Én tudtam, hogy mi van ott bent, hogy a mama miért vörös, de mégis be kellett mennem, látnom kellett őket mégegyszer. Aztán futni kezdtem, egy hely felé, amit még a papa mutatott egy kiránduláson. Azt mondta, hogy nekünk nincs rá szükségünk, hiszen minket mindig véd a közösség, de vannak, akik általa menekülnek meg. És én szerettem volna megmenteni a kishúgomat, és én is szerettem volna megmenekülni. Azt mondták, hogy maradhatok magántanuló, de nem szerettem volna. Nem szeretném, hogy a mama miatt sajnáljanak, szeretnék csak Bonnie lenni, akit önmaga miatt szeretnek, és nem azért, mert azt érzik, veszteség érte.
A végére visszakúszik a halvány mosoly az arcomra, ahogy a történet végére érek. Sokan nem értik, hogy miért nem omlottam össze, és azt hiszem, ebben segített a hitem, és az, hogy jó emberek vesznek körül, hogy együtt lehetek a húgommal.
- Megőrizzük egymás titkát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem tudom egész pontosan, hogy mi is lehet a nevük, még nem olvastam annyira sokat róluk, de arra gondoltam, hogy ha majd lesz egy hely, ahol élhetek, akkor szeretnék majd én is egy elemi lényt gondozni, és megkérni Ezrát, hogy kaphassak egyet. Most is van hol laknom, de az nem végleges, és Barnabás jóindulata is véges lehet. Nekem a húgom az, aki a legfontosabb, és most csak arra kell figyelnem, hogy vele maradhassak. Egy nap jönni fog egy család, aki örökbe fogja fogadni. Nekem még van vagy másfél évem, mire végzek, és nem hiszem, hogy ilyen sokáig el lehet majd kerülni, hogy bekövetkezzen.
- Csak azokat ismertem, akikkel a faluban éltem, és többnyire olyankor vizsgáztunk, amikor itt már vége volt az évnek. A vezetők nem szerették volna, ha zavarunk, és talán azt sem, hogy szerelembe essünk. Néha előfordult, hogy egy lány vagy fiú románcot kezdett a vizsgák alatt, és nem jött haza. Nem laknak kevesen a faluban, de mindenki fél, hogy Kunszenila sorsára jut.
Az egykor virágzó falu megmentésére mindent kitalálnak, tudom, mert amióta itt vagyok, olvastam sok régi újságot. Bálokat tartottak, kedvezményeket adtak, ha valaki odaköltözik. A lakosság öregszik, a fiatalok nem maradnak, nem is mennek oda. Pedig sok manát birtokló településnek mondják.
- Aztán jöttél te. Nem voltál átlagos, nekem pedig megtetszett, hogy a kinti fiúk ilyenek. Persze azóta rájöttem, hogy nem, mert olyan, mint amilyen te vagy, csak egy van, te magad.
Egy kicsit bonyolult lett a magyarázat talán, de biztos érti. Korábban a saját egyformaságunkat vetítettem ki a világra, de most, hogy itt kint vagyok, már tudom, hogy minden nagyon sokszínű és sokrétű, és egyáltalán nem egyforma. De mégiscsak Kornél volt az első, akit láttam.
- Köszönöm.
Mosolygok rá hálásan, de amikor érzem, hogy komoly dolgot fog mondani, ajkaim visszarendeződnek nyugodt semmilyenségbe, és felülve, visszakúszok mellé. A nyakamhoz nyúlok, és a nyakláncomat, amin egy apró katicabogár pihen, leveszem és felé nyújtom.
- Bizalmi zálog. Adj te is nekem valamit, és ez mindig emlékeztetni fog minket arra, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak, és mennyire fontos az, hogy megőrizzük a titkunkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Igen, szerintem is, csak minket nem így nevelnek.
Csermelymenedék is két részre oszlik, a folyó szeli ketté és a híd köti össze. Az erdőhöz közel és szinte az erdőben egészen él a mi csermelyi népünk, aki nem ismeri igazán a pénzt, nem utazik, nem lát világot, ellenben szorgos, megtanulja a férfias és nőies feladatokat is, a mágiamentes életet és a mágiával telit egyaránt. A másik oldalon a világi csermelyiek vannak, azok, akik olyanok, mint minden más varázsló és boszorkány, vagyis a mieink ellentétei. Nem szekta, de valószínűleg azzal azonosítanák. Ezért is nem szoktam beszélni a múltamról, de Kornél valahogy más.
- Nem akartam elvágyódni otthonról. Sokat meséltek azokról, akik elszöktek, családok meséltek, akik így vesztették el a rokonukat, és a papa mindig azt mondta, annak örül a legjobban, amikor hazaérkezem. Talán, ha beszélgetni kezdek veled, nem akartam volna hazamenni. Azt hiszem, az elemeink nagyon szorosan összekapcsolódnak, máshogy, erősebben reagálok rád, mint Ezrára, vagy olyanokra, akik nem földiek. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy mik vagyunk, de, veled akartam volna maradni. És nem akartam csalódást okozni.
Most már nem is tudok, hiszen a végén mégiscsak itt kötöttem ki, vele, egy elbűvölt teremben, titkokat és múltakat átbeszélve, amint éppen titkos szövetségre lépünk egymással. Nem hiszem, hogy a papa azért halt meg, mert nekem itt kell lennem, de a történet így teljes, ha tudja, hogy miért nem szólítottam meg soha. Aprót megvonom a vállam, az égre emelem a tekintetem, ami talán picit sötétebb felhőket mutat, de gyorsan tovalibbennek, és mintha a madarak is intenzívebben csipognának. Mintha a paradicsomban lennénk, vagy legalábbis valami olyasmi.
- Szeretném, ha nálad lenne. Engem mindig megvédett a katicabogár, a totemállatom. A tiéd talán más, de talán az én védelmem véd téged is. Amíg ki nem találjuk, hogy a tiéd micsoda.
És ha kitalálom, akkor megfaragom neki, hogy legyen saját védőállata, aki vigyáz rá, és aki gondoskodik róla.
- Suttoghatsz is.
Próbálom mosolyra fakasztani. Sosem értettem, hogy az emberek miért olyan feszültek. A megítélés miatt? Én olyasmitől sosem féltem, de hallottam már ezt a szót, és tudom, hogy másoknak nagyon fontos.
- És ha megváltoztatnád a nevüket? Nem hiszem, hogy az eredeti nevükkel ismerném őket, de mondjuk ha nem azt mondod, hogy Misi, hanem, hogy Kati, akkor a neve és a neme is változik, és a Kati egy időben nagyon elterjedt név volt. Most már nem az, de így az életkorát se tudom legalább eltalálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Furcsán érint a kérdés, furcsábban, mint hittem, vagy furcsábban, mint amilyen volt pillanatokkal ezelőtt, amikor beszéltem róla. Mert ott volt, előjött az a régi vágyódás, ami akkor volt. Emlékszem az érzésre, és arra, hogy néha álmodtam Kornélról. Az álmaimban bátor voltam, odaléptem hozzá, és ő is azt érezte, amit én, és most, hogy felteszi a kérdést, hirtelen rám tör minden, amit buta kis rajongásnak gondoltam, és itt ülve mellette, elképzelem, ahogy valóban megteszem, és ahogy ő mondja, kihoztuk volna belőle a legtöbbet.
- Nem, habár azt mondták, hogy azoknak, akik elhagyják a közösséget, sokkal nehezebb, szenvedősebb, hiszen nincs ott nekik a támogató közeg, egyedül kell boldogulniuk, a családjuk nélkül. Én pedig mindig azon gondolkoztam, hogy nem tudok majd a papa és a mama nélkül élni, hogy nekem ott kell maradnom, és majd férjem lesz, és gyerekeim, akikkel a közösségért dolgozunk majd, és akikkel a közösségbe tartozunk majd úgy is, hogy házastársak vagyunk.
Néztem ugyan a fiúkat, akik ott éltek velem, akiket egészen kiskoruk óta ismerek, és mégsem tudtam eldönteni, hogy melyikőjük fog majd engem választani, és ha kiválaszt is, nem jut-e majd eszembe, hogy ő volt az, aki gilisztát evett, vagy aki úgy megijedt egyszer, hogy bepisilt. Az érzelmekről, azokról a folyamatokról, amik a testünkben mennek végig, nem beszélgettünk sosem, így az elvágyódásról sem, legalábbis nem úgy, mintha természetes dolog volna.
- A bizalmad, és csak kölcsönbe adom, ha megtalálom a tiédet, akkor elkészítem, és onnantól ő fog védelmezni.
Van már pár gondolat ezzel kapcsolatban a fejemben, de nem akarok elhamarkodott lenni. A papa mindig arra tanított, hogy mielőtt döntünk, vizsgáljunk meg minden lehetőséget. Én is így teszek, és csak akkor adom oda Kornélnak a totemállatát, ha már biztos vagyok benne, hogy ő az, aki védelmezni fogja. Egyelőre még olyan érzésem van, mintha több állat is védelmezné őt, és nem tisztult volna le, hogy ki is a sajátja. Talán a barátai azok, akik ennyire védik, és ezért érzek több állatot is. A térdeimet átfogva hallgatom őt, homlokom olykor ráncba szalad, de végül kisítom, mert nem szeretném, hogy az arcom befolyásolja őt abban, hogy mit szeretne nekem elmondani.
- Arról nem tehetsz, hogy a szüleid hogyan éreznek, ahogy arról sem, hogy tehetséges vagy, ez adottság. Az öcsém sem a mama, sem a papa szakmáját nem csinálta jól, senki sem tudta, hogy vajon mihez fog érteni, de ugyanúgy szerették. A húgom valószínűleg nagyszerűen fog tudni kiabálni, mert olyan hangosan tud sírni, hogy mindenki összesereglik, pedig könnyei azok nincsenek olyankor.
Anna szerint a szaknyelv ezt hisztériának hívja, de nem szokott soha rosszat mondani rá, csak próbálja csitítani. És azt is mondja, hogy néha hagyni kell, mert megunja, vagy elfárad és alszik, valóban ez szokott történni, csak addig érzem nagyon hosszúnak az utat.
- Nem volt szép tőle, hogy az érzékeny pontodon támadt, mert ha bántani akartalak volna, és ismerlek akkor, én is ezt mondtam volna, hogy bizonyíts. Bocsánatot kért tőled? Hogyan viselkedik veled most? És a szüleid?
Nem kellene ilyen sok kérdést feltennem, és nem is tudom, hogy mikor fészkelődtem annyit, hogy egészen szembe kerültem vele óvatosan megsimítva a lábát.
- Nem lehet, hogy a lábad az, ami hátráltat? A fájdalom, amit érzel. Ha ki tudnád kapcsolni a rá gondolást, az elemeddel, akkor szerintem fejlődne a kapcsolatotok, mert az elemed lenne a gyógyítód. Azt olvastam, hogy az a jó, ha nem külön kezeljük, hanem a részünkként, és ahogy a baleset után maradott dolgok is a részeid, úgy az elemed is. Ennek van értelme?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Igen, most már tudom, Kornél, csak tudod, én nem ismertem a világot.
Ez a legfurcsább a környezetemnek, tudom, de én valójában Csermelymenedék másik oldalát sem ismertem, azt, ahol azok laknak, akik szabadon járnak a világban. Én az erdő mellett élő csoporthoz tartoztam, és most már ismerem azt is, ahogy a legjobban le lehet írni a mi közösségünket.
- Az én népem, vagyis azok az emberek, akik között nevelkedtem, olyanok, mint az amishok. Róluk hallottál már? Én is csak itt kint. Egy zárt közösség, akik kizárják a világot. Ott is ez volt a megszokott, mert mindenünk megvolt, aminek meg kellett lennie. Normális vagyok, csak máshogy.
Elpirulva sütöm le a szemem, mert nem szeretném, ha másnak látna, csak mert nem olyan vagyok, mint ő. Most már itt vagyok, kint, és próbálkozom azzal, hogy ne lássanak furcsának. Csak más ez, mint otthon, sokszor megfulladok a falak között, szükségem van rá, hogy érezzem a talpam alatt az erdőt, megérinthessem a fák kérgeit, és nem vagyok képes nyugton maradni, bent létezni. Beszélnem kell erről Ezrával, mert tudom, hogy a tanáraimat zavarja az, hogy nem vagyok bent, kések, nem tudok nyugton maradni, és olykor enyhébb rosszulléti tüneteket is produkálok
- Te megteszel mindent, de ennek kétirányúnak kell lennie. Ha ő nem akarja, ne vesztegess rá sok időt. Túl értékes vagy ahhoz, hogy megrekedj, tudom, hogy neked is veszteség, de vannak barátaid, akik szeretnek, akiknek fontos és teljes ember vagy, és akik nem irigyek, hanem örülnek a sikereidnek. Egyszer elvinnél? Még sosem voltam a felhők felett.
Vágyakozva kérdezem tőle, mert sem seprűn, sem állaton, sem varázslat hatására nem repültem még, de biztos, hogy nagyon izgalmas lehet, és mivel ő tapasztalt, mellette nem félnék egy kicsit elrugaszkodni a földtől.
- Lehet, hogy megbántottad. Ne, ne nevess ki, de mi van, ha tettél valamit, akaratodon kívül, ami rosszul érintette az elemedet. Mint egy morális kérdés, például, hogy sosem bántanád meg a barátaidat, de mégis olyan mondatot mondasz, ami nagyon rosszul esik neki. Lehet, hogy tettél valamit, ami az elemednek esett rosszul. Nyilván, tőle nem tudsz bocsánatot kérni, de mondjuk csinálhatnál valamit, ami jól esik neki. Ennek van értelme?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Amikor azt mondja, hogy aranyosan vagyok furcsa, érzem, ahogy az arcomat elönti a pír. De nem csak az arcomat, a lábaim és a kezeim bizseregni kezdenek, és csak akkor, amikor lepillantok, akkor veszem észre, hogy körülöttem kis sárga és kék virágok nyíltak ki. Eddig észre se vettem, hogy vannak itt bimbók, akkor biztos, hogy nem ülök ide, de úgy tűnik, őket nem zavarja a fenekem, mellette is vidáman kibújnak. Zavarban vagyok, és szerintem emiatt változott meg csak körülöttem a talaj.
- Köszönöm, hogy nem látsz ijesztően furcsának.
Néha még én is annak látom saját magam. Tudom, furcsa, de vannak esetek, amiket újra meg újra átgondolok, és rájövök, hogy bizony olyan furcsa voltam bennük. Tudom, hogy nem akar megbántani, és nem is bántódom meg, egyszerűen csak tudom, hogy mit szeretne kifejezni, és szerintem érzékeli is, hogy nem sértett meg picit sem. Hogy is tehetné, amikor azt mondta, hogy aranyosan vagyok furcsa? Hopp, még egy virág.
- Ez szörnyen unalmasan hangzik.
Vallom meg őszintén, ahogy elfogadva a kezét felállok. Nyakigláb lányka révén ez azt jelenti, hogy könnyűszerrel pillantok a szemébe állva, mert csak egy kicsi, csak pár centi van közöttünk. Én nem tanulok ilyen száraz dolgokat, a növényekkel kapcsolatos ismereteimet bővítem, és azt kutatom, hogy ki is vagyok én. Jó, van pár közös óránk, de a mágusjog az egészen biztos, hogy nincs benne.
- Foghatom a kezed addig, amíg senki se látja?
Kérdezem zavartan, és remélem, hogy nem mond nemet, mert az nagyon kedves volna. A másikba azért a cipőimet is beleakasztom, mert mégsem mászkálhatok egész nap. Viszont őrizni akarom a titkot, az összeset, ami itt fent elhangzott, és éppen ezért tudom, hogy nem láthatnak minket úgy együtt, mintha többek lennénk, így ha meg is engedi, egy ponton kicsúsztatom a kezem a kezéből, visszahúzom a cipőm, és kisujjesküre tartom az ujjam, hogy a titkaink titkok maradjanak. Boldog vagyok, aranyosan furcsán, de nagyon boldog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

El kellett ma intéznem egy csomó papíros dolgot, és azt hittem, hogy ott lelem a halálom, annyira unalmas volt. Egyedül az éltette bennem a lelket, hogy hamarosan találkozom Kornéllal és bemegyünk abba a nagyon különleges szobába. Lehet, hogy át kellene öltöznöm, fogalmam sincs, hogy mondjuk hideg lesz-e, de már nincs idő rá, csak arra, hogy igyak egy picit, aztán fussak, nehogy elkéssek. Vörös loboncom egy piros szalaggal fogtam össze, ami sétához jó volt, de futásra nem alkalmas, így, mire odaérek, egészen kibomlik és leomlik a derekamig. Ez viszont nem zavar, mert ahogy meglátom, vidámság kezd el bennem táncolni, és széles mosollyal, gyors léptekkel teszem meg azt a néhány métert.
- Nem vársz régóta, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Úgy gondolod?
A mosolyom olyan széles, büszke mosoly lesz, annyira széles, hogy szerintem csak azért nem szélesebb, mert már egészen elfogyott az arcom oldalt.
- Próbálom kitalálni a stílusokat, de szerintem ez nem lesz az. Feszélyez.
Anna sokféle ruhát adott nekem, de ezek szerint ő ruhái, szeretem őket, de nyílván nem én vagyok.
- Kornél.
A vállára teszem a kezem, és közelebb hajolok, hogy a szemembe nézzen.
- Barátok vagyunk, szövetségesek és...
És? Hát most itt nagyon gyorsan ki kellene találnom valamit.
- Fontos vagy nekem.
Felelem végül őszintén, azzal nem veszíthetek.
- Ha így szeretnéd, akkor itt állok és várlak, rendben? Ez most rólad szól, és én örülök, hogy a része lehetek. Menj, és itt leszek, rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Olyan, mintha apró szárnyas állatkák repkednének a gyomromban. Pillangók és fecskék, akik boldog táncot lejtenek, amikor csinosnak gondol. Annyira jól esik, hogy hirtelen, még ha nem is érzem jól magam ezekben a ruhákban, elkezdek örülni neki, hogy ezeket vettem fel.
- Nagyon jó vagyok abban, hogy várakozzak.
Még ki is húzom magam, mintha ez egy ilyen rendkívüli képesség lenne, és azért egy picit az is, mert nyughatatlan vagyok, és izgága, meg lelkes, és szerintem csak hajszálon múlt, hogy a Navine a házam és nem az Eridon. Bent tartom a levegőt, biztatóan mosolygok rá, hátha hátranéz, de onnan, hogy becsukódik az ajtó, a vállaim elnehezülnek, a szemeim könnyessé válnak, és a szívem már nem a mellkasomban dobog hevesen, hanem a torkomban. Először a falnak vetem a hátam, de fázni kezdek, így a táskámból előveszem a belegyűrt szürke, kötött pulcsit, és felhúzom. Ujjai egészen elfedik a kezeimet, mégis, aki tudja, az felismerheti, hogy éppen imádkozom. Kérem a lelkeket, a földet, az elemünket, hogy vigyázzanak Kornélra, hogy szabadítsák fel és adják vissza a mosolyát. Most is szépen mosolyog, de úgy érzem, hogy akkor képes lenne igazán ragyogni. Lehunyt szemekkel érzékelem a mozgását, nem akarok belemászni abba, ami bent van, csak azt akarom tudni, hogy jól van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem teljesen mondtam igazat, legalábbis úgy vélem. Eddig azt hittem, hogy jó vagyok a várakozásban, sőt, a csendkirályban és a szobrom, szobromban is, de most, ahogy telnek a percek, kezd úrrá lenni rajtam a pánik, és egyre csak egy dalt dúdolok, amit anno a mamám is dúdolt. Ugyanazt a dallamot, amit véresen a verandán hintázva a széken. Az altatót, amit annyira szerettem. És a legszörnyűbb benne, hogy hat, hogy tényleg ellazulok tőle, holott tudom, hogy a papám és az öcsém ezt a dallamot hallotta utoljára.
Kornélra koncentrálok, fohászkodom az isteneimhez, sőt, papához ás Benájához is, hogy vigyázzanak rá, a fiúra, aki miatt elszöktem volna, ha bátrabb vagyok. Eszembe jut ez, meg az, hogy mennyire furcsa is a világ, a sors, hogy egymásra leltünk. Akkor csak egy-két villanás volt, pillantások, álmok, pillanatnyi érzések, most pedig itt állok, imádkozom érte, a barátomért, a terro-társamért, aki miatt várom a holnapot.
A mosolyból nevetés lesz, még ha közben a könnyeim ki is csordulnak, mert jön a felismerés, tudtam, hogy meglelem az állatot, abban a pillanatban, hogy felszabadulok, felbukkan a gondolataimban, és tényleg így történik. Végigcsúszok a falon, hogy teljesen földet érjek. Egy kis darab gesztenyefát, amit az udvaron találtam, meg a papa bicskáját, és faragni kezdem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Valamelyik mozdulatnál egy kicsit megvágom magam, érzem a hirtelen jött bizsergős fájdalmat, felszisszenek, de nem fájlalom, éppen csak annyit foglalkozom vele, hogy egy kicsit a számhoz érintsem és benyálazzam a sebet. Majd teszek rá gyógyfüveket, pillanatok alatt szépen összehúzzák a sebet, mintha nem is lett volna. Nem tudom, hogy Kornél mennyi ideig lesz még távol, de szeretnék minél előbb elkészülni, hogy oda tudjam neki adni a totemállatot. Elmélyülten faragok, az ujjaim már egy kicsit görcsösek, elszoktam azoktól a munkáktól, melyeket ennyire a kezemmel kell végeznem, és ehhez a kis görcshöz hozzájön az a pillanat is, amikor kivágódik az ajtó, és kirobban Kornél. Egy apró sikítás hagyja el az ajkaimat, és érzem, ahogy megint megvágom magam, de ennél is jobban érzem őt, a zaklatottságát, azt, hogy kapkodva veszi a levegőt.
Feltérdelek, és térden csúszok közelebb hozzá, aggódva pillantva rá, előrenyúlva, óvatosan megsimogatva a haját. Nem szólok hozzá, nem zavarom meg hanggal abban, hogy rendezze a gondolatait, de szeretném, ha érintés útján érzékelné, hogy itt vagyok, vártam rá, és vigyázok rá.
- Ez nagyon jó hír, Kornél!
A szemeim aggodalomból örömbe fordulnak, és ahol a tekintetünk találkozik, a csillogó szempárhoz egy biztató mosolyt is társítok. Ujjaim lejjebb siklanak, megsimítják az arcát is, de a tekintetem nem mozdul. Anyáskodó mozdulat, tudom, de ez nekem is nagyon sokat jelentett régen.
- Van kedved beszélgetni róla velem, vagy inkább Ezrával szeretnél?
Mégiscsak ő a mentoruk, ő talán bölcsebb tanácsokat tud adni neki, mint én, aki magam is még csak dolgozom azon, hogy eggyé váljak az elememmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Érzem, ahogy elpirulok, miközben letérdel ő is, és csak remélni tudom, hogy tényleg nem fog erre jönni senki, mert érzem a pillanat jelentősségét. Szinte a kezemben tartom, súlya húzza le a karom, de tartom, mert tartani akarom, óvni ezt a percet. Nem ellenkezek, amikor mozdul, és olyan erősen bújok és szorítom magamhoz, amennyire csak tudom, hogy érezze, jó helyen van, biztonságban, hogy itt nem bántja semmi és senki. Megharcolnék érte, védeném, és fel is áldoznám magam, ha úgy alakulna a helyzet, mert ő sokkal értékesebb ember, mint azt hiszi.
Bújok, testemmel melegítem a testét, és remélem, hogy ez eljut a lelkéig is. Szeretném, ha érezné, hogy mennyire fontos nekem, mennyire nagyon szeretném, ha jobban lenne. Szabad kezemmel a tarkóját simítom nyugtatóan, mélyen beszívom az illatát, amiben érzem azt a sok, felszabadult negatív érzést. Kesernyésebbé válik, de még mindig Kornél illata van.
- Nagyon büszke vagyok rád, ez hatalmas lépés volt, bátor vagy, Kornél, bátrabb, mint bárki, akit ismerek.
Suttogok, mert szeretném, ha tudná, hogy mit érzek, de nem szeretném megriasztani, viszont úgy érzem, hogy kell még a megerősítés, hogy ha fájdalmasan is, de helyesen cselekedett. Vissza fogja kapni önmagát, vissza a mosolyát, és újra boldog lesz, akkor is, ha most még nem hiszi.