Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehát esti séta szintén. Vagy legalábbis valami "olyasmi". Bár mintha valamiféle különös dacosságot érezne hirtelen a levegőben. Viszont az imént érzett rettegés, vagy bármi is volt az, ami a szívébe markolt hirtelen, eltűnt. Azért még egyelőre ismét nem moccan onnan, ahol megállt.
- Szóval Vé - mosolyodik el, haloványan. Furcsa, hogy olyan idegennel találkozik itt és most, aki szintén így rövidíti a nevét. Vagy csak egy kis fricska akart lenni, mert azt hiszi a nő, hogy azért mond ilyen furcsa becenevet, mert nem akarja elárulni a rendeset? Mivel nem gondolatolvasó, minderre nem tudhatja a választ. Csak figyeli, ahogyan "Vé" odalép a szemeteshez, kidobja az üres ételes dobozt, aztán újra felé fordul.
Valahogy nyugodtabb lesz a légkör. Nem egészen, de mégis. Máris sokkal jobban kap levegőt.
- Nos... - kezdi a válaszát a hirtelen érkező kérdésre, és hirtelen indíttatásból, de lassú léptekben a szökőkúthoz sétál - bár nem kell túl sokat - majd leül annak a szélére. Kissé előredől, s összefont ujjú kezeit a térdére ejti.
- Igazából pont ezzel - von vállat, onnan pillantva fel a nőre, bánatos kiskutyaszemeivel. Mó mondta mindig, hogy ilyen az arca többnyire a tekintete miatt, ami akkor is szomorkás, ha mosolyog.
- Beszélgetek az emberekkel - fejti kicsit jobban a választ, de azért nem teljesen belemélyedve. - Ezért is jó, ha az ember esténként kicsit kiszellőzteti a fejét, és ezért is vagyok éppen itt, éppen most.
Ez részint igaz is.
- Na és maga? Esti műszak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szomorkásan húzom el a számat, ahogy hallgatom válaszát. Tudtam, hogy az ELME ellenőrizni fog, de arra nem számítottam, hogy ilyen ijesztőnek szánt módon. Bár bizony, ha jobban belegondolok, pont ezzel a fajta véletlen esti találkozással nézhetik meg, hogyan reagálok az ismeretlen férfiakra. Megtámadom-e őket képzelt rettegésből, vagy elrohanok-e jajveszékelve? Egyiket sem tenném. Nem tudom mit csinálnék, ha nekem rontana, vagy üvöltözni kezdene velem, de úgy érzem egyiket sem az előbbi kettő közül. - Semmi baj. Tudom a jelentésébe bele kell írnia mindent - csúszik ki a számon a gondolat. Rosszul esik, hogy így bánnak velem, de megértem, hogy nem bíznak bennem. Elvégre megöltem egy embert és most szabad lábon sétálgatok egy olyan városban, ahol Magyarország Mágusképzője található. Logikusan végig gondolva én is ezt tenném. Sőt! Többet. Hálásnak kellene lennem, amiért kinn lehetek. Az is vagyok, csak...Áh, mindegy...Azt furcsállom inkább, hogy Antont nem hurcolták meg még miattam, hogy alkalmazott azután is, hogy elvettem Károly életét. Remélem nem is fogják. Bízott bennem, mert már akkor látta azt, amit mostanság is csak nagyon kevesen, hogy nincs bennem harag vagy gyűlölet. A kétségbeesés vezetett, mert egy békés és csendes életre vágytam kezdettől fogva. Most úgy életek, ahogy mindig is szerettem volna. Főzhetek és van egy szobám, ahol senki sem bánt. Még a családomat is megtaláltam. Így már azt hiszem többet is kaptam, mint érdemlek. - A műszakom már egy ideje véget ért, de ezt biztosan tudja - sétálok a férfi elé, majd tisztes távolságban leülök mellé - Szeretné ellenőrizni a pálcámat vagy azt most nem kell megnéznie? - kérdezem lágy hangon. Legszívesebben feltartaná a kezeimet, de inkább mindkettőt leteszem magam mellé és megtámasztom testemet velük. - Betartok minden szabályt. Lett munkám és lakhatásom - beszélek egyenletesen, de nem nézve oldalra. Felesleges látnom, így is érzem, hogy a férfi minden bizonnyal engem bámul. Ez a dolga. Nem haragszom rá érte, hogy a munkáját végzi. Beszélgetni jött, hát beszélgessünk. Elmondok neki mindent. Kérdezzen bármit. Nincsenek titkaim. Már nincsen szükségem rájuk. Egy dolog hiányzik néha. A metamorf mágiám. Érzem magamban. Minden sejtem bizsereg, hogy átalakulhasson néha, de az önuralmamra mindig is büszke voltam, így mióta bekerültem az intézetbe, egy millimétert sem módosítottam magamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Furcsa érzések kerítik hatalmába hirtelen. Nem is nagyon tudja hová tenni a dolgot, és össze is zavarják újra. Viszont a nő száján kicsúszó válasz arra sarkallja, hogy összevonja szemöldökeit. Viccnek is felfoghatná, mert leginkább annak hangzik, de kiérzi belőle a komolyságot. Az pedig baj.
- Miféle jelentésről beszél, Vé? - kérdezi meg óvatosan, fürkészve a nő arcát, ahogyan letelepszik a szökőkút szélére. Ez a nő elég furcsa. Talán ezért vonzotta valami különlegesen afelé, hogy megszólítsa, akaratlanul is. Érdeklődve, tovább fürkészve biccenti félre a fejét, ahogyan folytatja a másik. "Biztosan tudja." Honnan kéne? Mit gondol, ki ő?
Egy ideig nem szól egy szót sem, csak hagyja a levegőben elúszni a kérdéseket, és a kijelentéseket, vár, türelmesen hallgat, figyel, aztán szólal csak meg, csöndesen. Csak gyűrné már le ezt a furcsa érzést magában valahogy. Meg kellene innia a bájitalát.
- Gyakran gondolja azt, hogy megfigyelik, Vé? - kérdezi óvatosan. Vár egy kicsit a válaszra, vagy a csöndre, aztán folytatja, a közelében letelepedő nő felé billentve fejét.
- Van ennek valami oka? Bár megértem, ha nem szeretne beszélni erről egy idegennel.
Próbál minél nyugodtabban beszélni és kideríteni a nő furcsaságait. Mert láthatóan vannak. Ez valahogy egyébként mindig különösen megnyugtató érzés is. Nem csak ő a furcsa. Viszont bajt is jelezhet. Mások számára is, de különösen az adott személynek. Paranoiásnak tűnik, amennyire hirtelen ki tudja következtetni az érzelmeiből, a reakcióiból és azokból, amikről beszél. A paranoia pedig roppant mód egészségtelen dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

– Bogolyfalva vasútállomás! – hallom az idősödő vasutas reszelős hangját, amint elérjük a várost. Mintha most lennék itt először csodálkozom rá, hogy mennyien is vannak itt. De Őt, akit szeretnék még nem látom. Gyermekin húzom el balra, majd jobbra szájamat, és figyelmesen végig mérem a várakozó tömeget. De még mindig semmi. Írtam reggel Beliánnak, hogyha esetleg Bogolyfalván tartózkodik, akkor jöttömre kelet felől számítson, és borzasztóan remélem, hogy valóban meg is fog jelenni. A felépülése alatt végig mellette voltam, aztán jöttek a dolgozatok, beadandók, vizsgák… aztán apám és a családi kötelesség, ami miatt oly’ hirtelen kellett távoznom innen. Utána pedig már nem volt pofám – hetekkel később – irkálni az itt felejtett barátoknak, hogy „ne haragudj, hogy csak úgy leléptem”. Nehéz időszak volt ez. Mindenkinek. Ám mások életébe nem láttam Angliából, ahogyan ők sem kísérhették figyelemmel a Bánffy család összeomlását. Csúnya biznisz a fekete biznisz, és ha egyszer belekerülsz, akkor onnan nagyon nehéz kimászni. Ezért is bujkál most apám valahol – remélhetőleg nagyon messze. Vagy éppen nagyon közül. Ki tudja, hogy melyik lenne a legjobb megoldás… a rosszul sikerült üzlet miatt engem és anyámat is figyelték, ezért sem jöhettem vissza a városba és az iskolába. Mert nem csak a rend éber őrei figyeltek bennünket. De nem ám. Akikkel a nem kedvező biznisz köttetett. Akik hoppon maradtak apám marhaságai miatt. Ők mind a nyomunkban voltak. De mostanra úgy néz ki, hogy vége és senkit nem fogok veszélybe sodorni. Ezen gondolatokkal szedem össze a cókmókjaimat, és kecses lépteimmel sétálok a vagon ajtajáig, hogy onnan bátortalanul lehuppanva nézzek szét a tömegben. Vörös hajkoronám sörényként lebeg a szélben, ahogyan ide-oda kapom fejemet; Beliánt keresve. Egy idő után karjaimat megadottan engedem magam mellé, hogy szomorkásan vegyem tudomásul, amire számíthattam volna; nem jön el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az élet tele van véletlennel, olyan eseményekkel, amelyek láncolatot indítanak, vagy csak újabb szemet fűznek a korábbiba. Életének egy pont, egy mondat vetett majdnem véget, a dráma kifejezés talán kevésbé drasztikus, hiszen a sötét szobában majdnem sikerült menetelnie felé. Végül, segítséggel, de kisétált onnan, egyben és mégis összetörve. Észrevette korábban is, aztán végképp, hogy más is eltűnt az életéből. Eleinte valami fiúra gyanakodott, aki végül magába bolondította és minden idejét kitölti, reménykedett a tanulásban, aztán realizálta, hogy ő sincs a közelében. Hogy a véletlen vagy a sors akarta így, nem tudja, de talán, sérült lelke nem vette jó néven. Mindenkire szüksége lett volna, aki felé akár halovány szeretetet is érez, aztán senkire sem, mert fogta magát és lelépett. Hosszú hetek után, üres fejjel tért vissza, még üresebb lélekkel.
Aztán, a mai nap pittyent a telefonja. A sorokat olvasva lepődött meg, fogta el egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Harag? Nem, ahogy azt más iránt sem képes, úgy Nelli iránt sem. Talán csalódás, hiány? Nem tudja megmondani. És nem tudott válaszolni sem, mintha lefagyott volna. Kereken kettő másodpercig gondolt arra, hogy el sem megy, mire azonban megvitatta magával, már készülődött. Szeretné látni, szeretne esélyt adni neki, hogy elmondja, ha akarja vagy csak lássa. Talán ez is fájni fog, mint legutóbbi viszontlátása, azonban, már nem tudnak nagyobb sebet ejteni rajta. Nincs min.
Valahol aggódik, hogy nem ő, hanem Nelli fog csalódni. Akit ismer, az a Belián csak havonta tört össze, de mindig vidám volt, csillogó tekintettel. Aki most igazítja meg magán a felsőt, fakóbb tekintetű, még ha vidámsága meg is van, más. Minden más. Vegyes érzelmekkel teli indul, kicsit késve, de elindul. Hogy mi lesz belőle, nem tudja, elengedi. Legyen úgy, mint eddig, minden nap; csak halad előre és nem aggódik a holnapon.
Sóhajtva nyomja el a cigarettát, ahogy az állomáshoz ér, a vonat már beért, az utasok hömpölyögnek a falu felé, pontosabban annak is a vége. Késett, de ez nem jelent még semmit sem, beljebb indul hát, kényelmes léptekkel, furán zakatoló szívvel. Nem tudja, mit gondoljon, érezzen. Lehet a harag sok, a szomorúsás felesleges, az öröm túl harsány. Nem tudja, ideje sincs tudni,mert kiszúrja. Alakja nem vész el a tömegben, vörös tincseivel játszik a szél. Háttal áll neki, így pár lépéssel tudja le a távot és nagy levegőt véve áll meg mögötte.
- Szia, Nelli – se nem halk, se nem hangos, de tudja, minden egyes hangocska eléri. - Talán vársz valakit? - áll végül előtte - amint felé fordul - zsebre tett kezekkel, féloldalas mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Telefonomat veszem vékonyka ujjaim közé, hogy megnézzem egyáltalán visszaírt-e. De sajnos nem találok semmilyen nemű üzenetet. A naptól elvakulva szűkítem össze szürke szemeimet, miközben szeplős, fehérszín arcomat az ég felé emelem, kezemben a telefonnal, mintha térerőt szeretnék keresni. Elvégre azt mondták nekem, hogy ez is befolyásolhatja ezeknek a texteknek a fogadását. Merlinre! De jó lenne, ha én is annyira értenék a mugli dolgokhoz, mint már jónéhányan. Azonban sajnálatos módon túlságosan varázsszülött vagyok, és akármennyire is törnek be a varázsvilág életébe a felrúnázott varázstalan tárgyak; én még mindig nem tudom, hogy mi, hogyan működik. A mobilt is Belivel vásároltuk, és ő tanítgatott meg az alapokra, de ez olyan, mintha a 80 éves nagymama kezébe adnád a készüléket. Vagy talán még ő is könnyedebben kezelné a témát. Ajkaimat nude rózsaszínre festettem, így most nem a szokásos vöröslő szín húzom ide-oda arcomon, miközben leeresztem kezeimet és csalódottan szusszanok egyet. Egyébként is… mit mondanék neki? Hogy sajnálom? Hogy nem érdemelte meg, hogy ilyen hirtelen eltűnjek? Hogy ilyen rövid idő alatt többet jelent, mint bárki, akit eddig életemben megismertem? Nemt’om. Tényleg nemt’om.
Mélyet szívok a levegőből, és ezzel macskaösztöneim is a felszínre kerülnek. A hang előtt néhány tizedmásodperccel azonosítom az illatot, így gyorsan pördülök meg tengelyem körül. Szívem zakatolni kezd, tenyerem izzadni és akármennyire szégyellem magam, most mégis a tiszta öröm mosolya terül szét eddig kétségbeesett ábrázatomon. Kézbőröndömet kiejtem kezemből, és oldaltáskám is kígyómód tekeredik testem köré, ahogyan elkap az érzés és Beli nyaka köré fonom karjaimat. Picit pipiskedve tartom ezt a pozíciót, s közben arcomat is vállgödrébe fúrom. Aztán beüt az érzés, hogy valamiért ezt most nem szabad. Mármint… ezt sem tudom. Lassan engedem el. Ahogyan kuncogásom is már távolban megy valaki más agyára. Fülem mögé helyezek egy szélfútta tincset, és teszek hátra egy lépést. Ajkaimat összeszorítva tekintek fel régen látott barátomra, miközben látványosan emelkedik fel-le mellkasom.
– Szia – mondom gyengéden. – Benned reménykedtem – teszem hozzá egy amolyan „de idióta vagyok” kuncogással, és a közeli újságosbódéra tekintek. Onnan lassan emelem vissza szürkéimet Beliánra. – Nem hittem, hogy eljössz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sok mindent történt és sok az, amit nem tud a lányról. Egy idő után nem írt többet, nyilván nem mobilozott Nelli, hanem tette, amit kellett, amiről nem tudott. Mert olykor az információ hiánya nem épp a legmegfelelőbb megfejtéseket szüli. Nem akar a saját, negatív fantáziája miatt olyat tenni, amit később nagyon de nagyon bánna. Ahogy mindenki más, neki is meg szeretné adni az esélyt, hogy elmondja, amit szeretne, akkor is, ha az nem lesz kellemes. Kellemes. A lány látványa igen, de fordítva nem hiszi, hogy ilyesmire számít, mert ha valaki, ő biztosan látni fog minden apró változást. Talán ettől is tart, meg a saját reakcióitól, amelyek mostanság szeszélyesek. Mindene az. Igyekezett mindent lezárni magában, elengedni, de ami maradt, a hiányos, lyukacsos valami, az egészen más, másképp néz a világra. És tart, hogy ezt a valamit már nem lesz olyan nagy kedve megismerni, vagy éppen úgy, ahogy eddig, szeretni. Nem tudja, mégis végül dönt és megy, neki már lassan mindegy, mi lesz vele. Tanít, ott más, teljesen kikapcsol és azt adja át, ami a fejének jobbik szegletében pihen, a többi viszont, ami akkor mászik elő, amikor elhagyja az iskolát, bármelyiket, még neki is ki kell ismernie. Nem hiszi, hogy ehhez segítség kell, kezelés, mert nem ártalmas – vagyis, nem látja annak. De erről, nem ő dönt.
A pillanatról sem, ahogy végül megáll a közelében. Szinte tökéletesen pontos időben fordul felé, amikor szól, felé, senki másnak. Egy pillanat múlva éri pihesúlyát a nyakában, nyúl ki óvatosan és tartja meg, öleli át, semmit sem szólva. Aprót sóhajt, mind a ketten úgy tűnik, tartanak valami láthatatlan lépést egymás között, mintha muszáj lenne. Nelli is más, úgy érzi, valami ott is történt, amely miatt nem olyan, mint az utolsó találkákkor. Kicsit nehéz ez, nem nehezebb viszont, mint saját magával szembenézni. Aprót simít hátán, ahogy elengedi végül, karjai visszaesnek maga mellé és követi tekintetével, ahogy ellép. Jeges fuvallat ez, pontosan ugyan úgy érzi magát, mint akkor, amikor összetört. És ez nem jó. Nem akarja. De talán nem…
- Mire visszaírtam volna, technikailag elindultam, szóval… bocsi, kicsit lyukacsos a memóriám – mutogat a telefon felé, amúgy is még volt ma órája, dolga, mire észrevette. Kicsit sután érzi magát, ahogy ácsorog egy helyben. Pedig talán ismét meg kellene ölelnie, erőt húzni abból, hogy valaki megteszi ezt vele, mert mélyen még mindig reménykedik abban, hogy neki valaha ismét boldogsága lesz. De még sem moccan.
- Miért ne jöttem volna el? Én csak… - de elgondolkodott rajta, egy villanásnyi ideig. Leküzdi az utálatot saját maga ellen, újabb mosolyt húz ajkaira. – Jó látni téged. Hiányoltalak – és ez a szó nem is adja vissza, mennyire szüksége lett volna rá. De nem róhatja meg, nem büntetheti azért, mert ő sérült. Nyel egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kérdésére riadtan pillantok oldalra, de a fejem egyenesben marad. Olyan biztos voltam benne, hogy az ELME küldte, hogy eszembe sem jutott, hogy esteleg tévedek. Lehetséges, hogy nem pszichológus, akinek az ellenőrzésem a feladata. De akkor kicsoda és miért beszélt ilyen furcsán? Nem értem.  Remélem nem veszi észre. Most mit tegyek? - Bocsánat, azt hittem miattam jött, hogy beszámolót készítsen...Tudja, munka meg ilyenek... - szólalok meg végül és érzem, hogy arcomon kiül zavarodottságom. Nagyon kellemetlen helyzet lett hirtelen ebből a véletlen(?) találkozásból, és csak azért nem kezdek fészkelődni, mert ledöbbenek azon, amiket ezután kérdez tőlem a férfi. Bolondnak néz? Bolondnak néz! Merlinre...tényleg bolondnak néz. Esik le mondatainak jelentéstartalma, amitől még jobban kétségbeesem. Mi a helyes válasz? Mit kellene mondanom? Nem tűnődhetek sokáig, mert az is furának tűnne. Valljuk be ez az egész beszélgetés annak tűnik, az elő pillanattól. - Sokáig kellett attól tartanom, hogy kutatnak utánam - kezdem puhatolózva és próbálok a lehető legnyugodtabb hangon beszélni. Halvány lila fogalmam sincs, hogy ki is itt mellettem ez a bizonyos Zé nevű alak és gyanakvásom irányába egyre erősödni kezd. Lehet nem kellett volna idejekorán kiszanálnom a bosszúálló Károly pribék tippemet? Akkor viszont még nagyobb slamasztikában vagyok, mintha az ELME dolgozója lenne. - Valóban nem szívesen csevegek az életemről idegenekkel. Jól gondolja, de magán múlik, hogy ez megváltozzon - állok fel mellőle, majd pár lépéssel szembe helyezkedem, karnyújtáson túlra, biztos ami biztos - Kicsoda maga és mit keres itt igazából? - szegezem neki a kérdést - Mivel foglalkozik valójában? - folytatom a faggatózást és kékjeimet egyenesen arcára függesztem - A városban szinte mindenki tudja ki vagyok, de maga nem? Hogyan lehetséges ez egy ilyen kis helyen? - firtatom a dolgot annak tudatában, hogy túlzóak a szavaim. Direkt használom őket így, hogy kibújhasson végre a szög a zsákból. Koránt sem ismer mindenki, sőt azt sem tudja Bogolyfalva apraja-nagyja, hogy én vagyok az a nő, aki közel másfél éve karácsony táján kioltotta férje életét. Elültek már nagyrészt a pletykák és a panzióban is békés az életem. Az efféle helyzetek csak azok, amik képesek megzavarni a nyugalmamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egészen megkedvelte a városka hangulatát. Nem tagadja, hogy furcsa ez a nagyváros nyüzsgő pezsgése után, de valahogy, valamiért magával ragadja. Olyan bájos és elragadó a maga egyszerűségével. A gondolattal, hogy végre nem kell elfojtania a mágiáját, elvégre itt a közvetlen környezete mind csupa mágiahasználó. Fenomenális érzés, de tényleg! az iskolával is elég jól megvan, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak, mint a muglik közt. Talán azért, mert annyi különböző nemzetiségű mágustanonc keveredik itt, hogy láttak már ennél furcsábbat is. Persze, vannak akik megütköznek rajta, az öltözékén vagy éppen a szokásain, de kevesebben mernek beszólni. Talán azért, mert megmutatta már az elején hogy ő igenis képes domináns fél lenni és ha kell, akkor nem fél megemelni a hangját, vagy éppen belemenni egy kulturált vitába. Röviden tehát az apján kívül egészen élvezi a helyzetet. Őt nem tudja megszokni, egyszerűen mintha minden porcikája tiltakozna ellene. Tudja, hogy ez nem így van és minden imájában kéri Allahot, hogy segítsen rajtuk. Egyelőre úgy tűnik, vannak fontosabb dolgai is.
Jelenleg is épp otthonról menekül. Jó kifogás, hogy szeretné megismerni a város minden zugát, elvégre ha minden jól megy a következő évekre tartósan berendezkedhet. S ha elmegy otthonról valóban nem csinál mást, csak fel-alá sétál az utcákon, benéz az üzletekbe, elücsörög a játszótéren. Vagy leül beszélgetni olyanokkal, akikről úgy véli, hogy szükségük lehet a segítségére. Persze az a vigasz amit nyújtani képes átmeneti csupán, de mégis, talán néhány percnyi nyugalmat hoz, s már ez is több mint a semmi.
Céltalanná vélt bolyongása hirtelen más irányt vesz, ahogy meglátja a nőt. Érzi, hogy fáradt és feszült és szomorú, hogy szüksége lenne most valakire, akinek a vállán kisírhatja magát. Nem váratja hát sokáig, magabiztos, ruganyos léptekkel közelít hozzá, majd mikor kartávolságon belülre kerül megérinti a vállát.
- Ne haragudjon, de úgy látom szüksége lenne egy kis segítségre – mosolyog rá kedvesen. Egész lényéből éteri nyugalom hiányzik, az ember úgy érzi, hogy ez a kis csitri valóban képes elhozni a hőn áhított megváltást a szenvedés démonaitól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megbeszélték, hogy itt találkoznak. Elhozzák lányát és együtt közlik vele valamilyen, lehetőleg kíméletes módon a hírt. Letaglózta hősnőnket a férfi hirtelen halála. Az pedig csak rontott a helyzeten, hogy úgy tudja önkezével vetett véget életének. Értetlenül áll mind a mai napig efölött. Aznap amikor megtudta, tombolt. Ripityára tört mindent a dolgozószobájában, ami csak a keze ügyébe került. Tébolyult őrjöngése végén, kiüresedett lélekkel leroskadva a helyiség embermagas ablakához, csak magát hibáztatta. Most sincs ez másként, de ahelyett, hogy újra és újra hagyná, hogy a hasztalan szenvedés hullámai maguk alá gyűrjék, most másként gyászol. Kibeszélte, s most igyekszik erősnek maradni. Mély barátság volt az övék, s kétségtelenül nagy szerelem, amit míg él nem bánja, hogy megélhetett Vele. Azonban bár a világ sötétebb hely lett nélküle, Elektrának tovább kell lépnie. Vesztesége nagy, de nem ő az egyetlen, akinek szívéből magával vitt a férfi egy darabot. Sokan szerették. A volt felesége, a barátai, a diákjai és Imola. Hogyan mondja el az aprónépnek, hogy Marci többé nem jön el hozzájuk? Vajon miként reagál majd a valós hiányra? Mivel Apját és Bátyját nem ismerte, így haláluk tényét, nemlétüket mondhatni magától értetődőnek tekintette. Azonban Hegét nagyon szerette. Nehéz lesz számára megérteni és elfogadni, hogy nincs többé. - Pokoli nehéz...és nekem is az lesz...- ül görnyedten a padon. Arcát tenyereibe temetve, mélyeket lélegezve azon munkálkodik, hogy felkészüljön, hogy megfelelő szavakat gyűjtsön. Sóhaja szaggatott, bánattól sújtott, s már épp engedne mindezek nyomásának, amikor megérez egy érintés. A pillanat tört részéig - mert még mindig úgy véli tudat alatt, hogy köztük diád szerű kötelék van - azt képzeli a férfi az, ám akkor meghallja a mozdulat megtevőjéhez tartozó hangot. - Miből gondolod? - csúszik ki szép ívű száján riporteri beidegződése okán azonnal egy kérdés. Sötét szemeit könnyek felhőzik, de tekintete éber és tiszta. Látja a kedves mosolyt és valamiért úgy érzi épp jókor érkezett a lány és megjelenésével arra készteti, hogy összeszedettebbé váljon. Viszont talán póker arcát ideje volna visszavennie. Épp elég érzelmet fejeznek ki szemei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Most, hogy kezd végre kitavaszodni egyre sűrűsödhetnek a délutáni játszótér látogatások. Elvégre a nap már nem megy le olyan korán, így az előkészítőből vehetik is az irányt egyenesen a többi kispajtással együtt a játszóra. Milán is szereti az ilyen alkalmakat, legalább megismerkedik a többi szülővel, szemmel tudja tartani, hogy kikkel barátkozik a fia. Na nem azért, hogy lennének különösebb előítéletei vagy elvárásai, de azért aggódik Flóriért, és ha úgy látná, hogy valamelyik kis barát nem jó hatással van rá biztosan megpróbálná kiemelni a hatása alól. Tipikusa paraapu, hiszen egyszem gyermeke a kisfiú, talán joggal aggódik érte. Főleg azután, ami Fecskával történt. Azóta tudja, hogy a bajra nem lehet felkészülni.
Kézen fogva érkeznek a játékok közé, először Flóri rángatja apja kezét, hogy menjen ő is csúszdázni meg homokozni, de aztán rohan inkább a barátaival. Milán mosolyogva csóválja fejét, tipikus kép. Olyan édes, olyan megható. Mindenesetre ideje keresni egy padot, ahol közel lehet a gyerekhez. Nem akar a nyakába akaszkodni, de annyira pici még, hogy szemmel akarja tartani, tudni akarja, hogy mit csinál, hova megy és miért. A kiszemelt padon egy nő ücsörög egyedül, látásból ismerős, talán itt, talán az előkészítőben találkoztak már, mindenesetre valahonnan egészen bizonyosan emlékszik rá. Lazán zsebre dugott kézzel közelít, arcára kedves mosolyt varázsol, ne tűnjön már fenyegetőnek. – Leülhetek? – érdeklődik kedvesen. Örülne, ha igent mondana, mert innen a legjobb a rálátás, ráadásul ide süt a nap. Az árnyékban kicsit hűvösebb van, ő meg örül hogy végre nem kell nagykabátban járni.  Jobban szereti a tavaszt és a nyarat, mikor az idő szép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tétovázik, ha úgy érzi, hogy segíthet. Ha nem segítene úgy érezné, hogy felesleges és haszontalan, hogy nem becsüli meg azt az áldást, amit ajándékba kapott. Ráadásként olyan bűntudata lenne amivel nem tudna mit kezdeni. Azt, hogy ez a természetével vagy a betegségével jár már igazán nem tudja, de ha édesanyjából indul ki, akkor is ilyen lenne, ha nem lenne különleges. Nagyon büszke a családjára, legalábbis azokra az emberekre, akiket annak tart. Az édesanyját példás embernek tartja, kiváló ember, nagy szívvel és olyan büszkeséggel és kitartással, amivel csak kevesen rendelkeznek. Az apja, pontosabban akit az apjának tekint olyan szeretet tanított neki, amiért nem győz eléggé hálásnak lenni.
- Ha nem lenne egyértelmű ránézésre, nos… megérzem az ilyesmit – közli somolyogva. – Leülhetek? – pillant a pad szabadon maradó felére. Amennyiben igenlő választ kap leül a nő mellé. Reméli, hogy nem hajtják el. Járt már úgy, hogy valaki annyira mélyen volt, hogy nem kért a segítségéből. Hogy elutasított és megtagadott magától minden jót, minden örömet és boldogságot, épp ezért Mirát is úgy lökte el magától, mintha legalább fertőző beteg lenne. De amíg lehet a lány küzd, hogy segíthessen. Érti és érzi, hogy ő mint idegen még nagyobb zavar kelt, mintha közülük való lenne. Hiába a pozitív kisugárzás és a bizalomépítés, az idegenérzés mindennél erősebb. Mert lehet hogy valaki úgy gondolja, hogy nagyon elfogadó és befogadó, de attól ha közvetlen közelébe kerül valaki, aki már első ránézésre is eltér a nagy átlagtól, azt mindenképp megbámulják és kezdetben talán kirekesztőbben is viselkednek vele. Megszokta már, nem bántják a furcsa tekintetek és kéretlen kérdések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy is volt azzal a póker arccal? Egyértelmű, hogy valamit irtó rosszul csinál, ha még egy vadidegen lány számára is evidens, hogy komoly bánat gyötri. Ennek az észrevételének a maga csípős módján ad hangot. - Ennyire szörnyen nem festhetek! Reggel a tükör mást mutatott - mondja tettetett felháborodással, miközben kicsit arrébb húzódik a padon, hogy több hely legyen - Gyere csak - mosolyodik el barátságosan és megvárja míg a lány leül mellé. Riporter lévén sokféle emberrel találkozott már, így nem rökönyödik meg a fejét kendővel eltakaró fiatal láttán. A Világ színes hely. Bogolyfalva pedig kezd felzárkózni hozzá és palettáján egyre-másra jelennek meg újabbnál-újabb árnyalatok. Ellenérzései nincsenek a feltehetően muszlim lány iránt. Miért volnának? Emberek mindketten, ráadásul a segítő szándékot azért még kihallotta szavaiból. - Hogy értetted azt, hogy megérzed az ilyesmit? - kérdezi felélénkülve, melyet egyelőre riporter ösztönének titulál. Kíváncsi természet. Ha nem volna az, akkor nem vált szakirányt és lesz újságíró auror helyett. Jobb is, hogy gondolatait kicsit eltereli valami Hegéről, a haláláról és a tényről, hogy ezt Imolával ma mindenképp közölnie kell majd. Bárcsak azt mondhatná neki, hogy visszajön hozzájuk. De azt kell mondania, hogy soha többé nem láthatják viszont. Pontosan ugyanolyan gondozott síhant lesz, mint amit minden évben meglátogatnak, amikor Zolihoz és Petihez mennek. Egek...A szíve szakad belé. Van még egyáltalán valami, ami megteheti, vagy keringési rendszerének központja mára csupán egyszerű izomtömeggé vált? Talán igen, talán nem. Bárhogy legyen is, az élet megy tovább. Egy ami biztos, a férfi sírjához is el fognak járni. Szülein és lányán kívül Elektrának ugyanis csak halott szerettei vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállat vonok arra, hogy meglepte. Lényegében nem az én érdemem, mert onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, és napokig tartott belátnom magamnak, hogy nem mondd hülyeséget, majd jött azzal a hülye könyvvel, amit tüzetesebben átolvasva, találtam benne olyat, ami segíthet. Ki gondolta volna, hogy éppen az segít, akinek állandóan szívom a vérét? Para, mi? Most vonatkoztassunk el attól, hogy nemrég vallotta be, kedvel, mert az akkor és ott még nem számított. Most meg... fene sem tudja mi számít az illúzión kívül jelenleg. - Aham. Voltak próbálkozásaim, elég sok. A formája megvan igazából, már csak a kapocs hasznosságát kéne belevinnem, de egész jól haladok szerintem - ráncolom a szemöldökömet elgondolkodva. Végül is, Ruben azt mondta nem vagyok reménytelen, ráadásul tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy haladhassak, ez alól meg a karkötő sem kivétel, mert ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hogy a csuklómon nézőkézik. Mondjuk be kell látnom, hogy jobb, mintha az eredeti ötletet kaptuk volna meg: hatalmas pecsétek a homlokunkra. Mit ne mondjak, így is jelenségnek számítunk Móriccal, de két hatalmas pecséttel a homlokunkon, csak még inkább. Hah, mekkora poén lett volna!
De nincs idő ilyeneken merengeni, mert Ruben bedob a mély vízbe, én pedig a legjobb úszóként csapatom magam a part felé, hogy valamit felmutathassak neki. Koncentrálok, szavai mégis eljutnak hozzám, így lassítok a tempón, ami túl gyorsnak bizonyul, és amint megfogadom tanácsát, máris sokkal jobban megy. Az illúzió rendesen ölti fel alakját, pontosan úgy, ahogy lelki szemeim előtt kell neki, ámbár még kicsit kezdetlegesnek látom, ahhoz képest, hogy a művészet a mindennapjaim részét képezi. Sok mindent elmond. Félre biccentett fejjel, kissé értetlenül pillogok Rubenre, mert fogalmam sincs miről beszél, de végül elengedem, mert muszáj vagyok szélesen és elégedetten elvigyorodni.
- Pöpi - ismétlem meg utána, majd fordítom fejemet a madárra és a virágra. Lábam kezd el fel s alá járni, ahogy fürkészem őket. Meg kell mozdulnom, és nem csak fejforgatásról van szó, hanem rendesről és meg kellene érintenem, miközben tartom az egészet. Mélyet sóhajtok, közben hunyom le szemeimet, majd térdemre támaszkodva állok fel és kicsit bizonytalanul indulok el a madár felé, hogy végül mellé érve guggoljak le. Minden rendben van. Én irányítok, ez az én illúzióm, minden rajtam múlik. Én meg tudom, hogy sikerülni fog. Óvatosan mozdítom kezemet, lassan nyújtom előre, majd érintem meg a madarat, aki pontosan azt csinálja, amit akarok. Semmit. Kolibriskedik tovább. Szélesen vigyorodom el, csillogó kékekkel fordulok hátra Ruben felé. - Megcsináltam! - kiáltok fel örömittasan, majd bököm meg még egyszer a madarat, mintha valami játék lenne. - Merlinre! Tényleg sikerült, Ruben! - nevetek fel hangosan, ahogy hajamba túrok, majd felállok, és ahogy vissza indulok a pad felé, lábam nyomán úgy tűnik el az illúzió is, hogy mire lehuppanok Ruben mellé, már ismét a kolibri nélkül legyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Halkan felnevet, ismeri azt az érzést, milyen mikor az ember szebbnek, rendezettebbnek látja magát a tükörben. Meg persze lehet hogy mikor elindult még nem festett ennyire elgyötörten, most azonban a helyzet nem túl rózsás, így épp itt az ideje, hogy tegyen ellene. – Az ember magát könnyebben csapja be, mint másokat. – Mert igen, hajlamosabb ám elhinni azt, hogy az süt róla: nincs semmi baj, mint elhitetni másokkal ugyanezt. Mert az emberek észreveszik az apró jeleket, a szaggatott lélegzetvételt, a görnyedt tartás, ahogy arcát tenyerébe temeti, ahogy könnyes tekintettel néz rá. Lehet, hogy észre sem veszi, de mégis, süt róla  a szomorúság, a mély, marcangoló bánat.
Leül a padra, lábait maga alá húzza törökülésbe. Legtöbbször így ül, valahogy így érzi kényelmesen magát. Ha lóg a lába késztetést érez, hogy lóbálja, az meg sokakat idegesít, így viszont elkerülheti ezt is, meg azt is, hogy kényelmetlen pozíciókba kelljen tornásznia magát.
- Ez egy hosszú történet, röviden a lényeg, hogy könnyebben ráhangolódom az emberekre, megérzem ha szomorúak, félnek, vagy fáj valami. Akár testi, akár lelki értelemben – Nem szokta letagadni, nem szokta azt füllenteni, hogy jól a megérzései, vagy jól ismeri az embereket. Persze amíg nem faggatják nem hozakodik elő ezzel, hogy „amúgy egy különlegesen nagyon ritka és nagyon halálos betegségben szenvedek, de amúgy vannak jó oldalai is”. Kicsit furcsa és meghökkentő beszélgetésindító téma lenne. Bár maga Mira, mint személy, mint jelenség is egy kissé meghökkentő és furcsa, de azért azt tudja, hogyan kell normálisan viselkedni. Arról jótékonyan hallgat, hogy képes elűzni egyébként az előbb felsorolt dolgokat, nem szeretné ha a nő azt érezné, hogy erőszakosan akarja valami erőnek alávetni, amit ő esetleg nem akar. Úgy szeretne segíteni, hogy Elektra észre sem veszi. – Amira vagyok, de a legtöbben Mirának hívnak – mutatkozik be illedelmesen, kedves mosollyal. Nem akarja egyből a problémára terelni a szót, majd elmondja ha akarja, hogy mi bántja a szívét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Oldalvást fordítja fejét, s így nézi átható sötét szemeivel a lányt. A hangja megtelepszik a szíve tájékán. Van benne valami őszinte kedvesség. Meg még valami, amije az ő korában hősnőnknek aligha lehetett. - A bölcsességet a hidzsábhoz adják? Mert akkor lehet nekem sem ártana beszereznem egyet magamnak - kérdezi lágy bársonyos hangon. Ezt érzi a lányban. Bölcsességet. Neki sosem volt elég. Ha lett volna, talán nem hozott volna folyton rossz döntéseket és most nem ülne itt ezen a padon és készülne lélekben arra, hogy lányát elszomorítsa. Imola megérdemli az igazságot egy számára érthető formában. De milyen is az valójában? -  Marciról kell neked mondanom valamit. Elment, hogy találkozzom Apával meg a Bátyáddal és tudod, onnan nem jöhet többet vissza hozzánk - sustorog halkan belső hangja. Annyit gyakorolta ezt a pár mondatot, hogy ezzel álmodott - már abban a néhány órában amikot ráájult íróasztalára - most mégis iszonyatosan bután hangzik. Sokkal inkább, mint az, amit a lány mond mellette. Elektra számára kevés dolog okoz meglepetést. Annyi mindenről hallott és olvasott már, hogy ettől a meglehetősen ködöd választól még a szempillája sem rebbent. Sőt inkább még kíváncsibbá vált. - Egyfajta beleérző, empata vagy? - szegezi a lánynak lágy mosollyal a kérdést. Nem szeretne tolakodó lenni, de a lelkében lakozó firkászkopó szagot fogott. Nem tudja megállni, hogy ne faggassa finoman egy kicsit a lányt. Tudja persze hol a határ. Elvégre sajnos van lelkiismerete. - Igazán szép neved van - jegyzi meg elismerően biccentve - Engem Elektrának hívnak de legtöbben csak Eleknek szólítanak - viszonozza a bemutatkozás, amiről eszébe jut a Kölyök, akivel hócsatáztak és, aki sok év kihagyást követően nem átallotta viccbe foglalni becenevét. Hosszú ideig megúszta, erre az a kis suhanc simán bedobta elméjébe miért is volt szerencséje a nevével. Sokan azt hitték férfi. Ez pedig bizony nem egyszer könnyítette meg a dolgát. Máig hálás ezért Szüleinek, hiszen tőlük kapta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Aham, valahogy úgy - automatikusan nyúlok a karperechez, hogy gyilkos tekintettel méregessem, miközben mutatóujjammal piszkálom. Még mindig tartom, hogy Noncsi bácsiék aztán tudják, hogy kell lekötni egy kamasz figyelmét. Valami ilyesmivel, főleg, hogy a megfelelni akarás csak még inkább tobzódik bennem. Csak abban reménykedem - de ebben komolyan nagyon -, hogyha szintet lépünk broval, akkor nem kapunk még valamit a nyakunkba. Nem gondoltam túl a csat megtervezését, az egyszerűség híve vagyok amúgy is, ráadásul lusta is, szóval igyekszem minél logikusabban és kivitelezhetőbb dolgokat megfogni, amik agyamba kerülnek. - Az eredeti ötlet két hatalmas pecsét lett volna a homlokunkon - avatom be Rubent. - Felőlem harang is jöhet a nyakamba, csak pecsétet ne - bár azért… poén lenne. De így is tök nehezen ússzuk meg az órai feleleteket, nemhogy pecséttel a fejünkön. Úgy aztán minden tanerő is kiszúrna minket.
Lassan formálom meg a madarat gondolataimban, hogy végül kiterjesszem a körülöttünk lévő térre is valahogy próbálkozva teljesen kizárni a mellettem ülőt. Dohányzik. A füst kesernyés szaga issza bele magát orromba, amitől az ráncba szökik, az illúzió pedig meg-meginog ennek hatására. Gyorsan korrigálom, a szagot zárom ki elmémből, így a vonalak nem mosódnak el, hanem határozottan körvonalazódnak megadva a madár testét. Ruben hangja eljut hozzám, követem az instrukciókat, azonban éppen annyi időt hagyok elmémnek, hogy felfogja azok jelentését, de gondolkodni már ne legyen rajtuk időm, különben a koncentrációmnak vége, és éppen ezt szeretném elkerülni. Mindenáron.
Végül vigyorogva fordulhatok mostani tanárom felé, hogy megszeppenjek első körben. Tapsol. De nem érzem úgy, hogy ez a taps szarkasztikus lenne, hanem komolyan tapsol, mert elismeri, hogy sikerült? Csak még szélesebb lesz a vigyorom ennek hatására, mint egy gyermek huppanok vissza mellé a padra. Kíváncsian emelem rá kékjeimet, serényen bólogatok a szavaira. Zsúfolt és hangos helyen. Rendben. Vettem főnök! Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az ő kezén az én karkötőm pontos mása jelenik meg.
- Vóóóóóó, de menő! - adok hangot a bennem lévő meglepettségnek. - Ah, igen. Mondom. Szóval… - emelem kettőnk közé a kezemet én is, hogy tudjak közben mutogatni, mintha én oktatnám a másikat. Muhahahaha, fordult a kocka? Nem. - Ide gondoltam egy egyszerű óraszíjat igazából. Egyszerű, nem igényel olyan részletességet, mintha valami megábbat akarnék, plusz kivitelezhető az én szintemen - bólogatok párat a végén. - Felőlem csálé is lehet és szakadt, mit bánom én, csak szedje le rólam - pillantok Ruben karkötőjére a sajátomról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hagyja, hogy Lili átkarolja, vigasztalóan simogassa és közvetlen közelről mormolja szavait a fülébe. Hagyja, még akkor is, ha egyértelmű, hogy ezektől ő a legkevésbé sem tud megnyugodni, sőt inkább az ellenkező hatást érik el nála. Úgy érzi, valahogy minden tönkrement, de ahogy barátnője átöleli mégis minden egésznek és rendben lévőnek tűnik. De az, ahogy vágyik erre az érintésre, árnyékot borít minden pillanatukra.
Végül nem bírja tovább visszatartani a könnyeit. Mikor Lili megígéri, hogy vele marad és a barátja lesz továbbra is, egyszerűen túlságosan boldog, megkönnyebbült és egyben szomorú ahhoz, hogy mindezt az érzést magában tartsa. Még jobban belekapaszkodik a szőkébe, homlokát a lány vállához nyomja és megpróbálja kisírni magából az elmúlt hetek, hónapok magányát, fájdalmát, kétségbeesését.
 - Köszönöm, hogy vagy - suttogja nem igazán törődve azzal, hogy Lili ebből meghall-e bármit is. Szeretne örökre belesimulni ebbe az ölelésbe, itt maradni ebben a csak kettejükre szűkült világban, az iskola felé haladó vonatfülkében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kicsit kellemetlen, hogy olvasás közben zavarja meg, mert ő sem szereti, ha olyankor zavarják, mikor szeretne elmélyedni valamiben, példának okáért egy jó könyvben, de úgy tűnik, a nő nem veszi zokon, kedves mosolyából ítélve még majdnem hogy örül is neki. Legalábbis nagyon szeretné ezt hinni. Néha kicsit naiv, és rosszul ítéli meg az embereket, de amint megkapja az engedélyt leteszi fenekét a padra, épp illendő távolságra a nőtől. Nem túl messze, nem túl közel, épp olyan távol, amennyire két idegennek illendő tartania.
- Nem, itt élek már néhány éve, csak eddig túl sok dolgom volt és általában a rokonság hozta ki Flórit. – Mert állandóan tanult, vagy dolgozott, hogy eltartsa őket, és bár igyekezett tényleg nagyon sok időt tölteni a fiúcskával, azért eddig nem volt olyan egyszerű a helyzet, és főként este illetve reggel tudtak együtt lenni, mert a délelőttjei és a délutánjai foglaltak voltak. Mostanra normalizálódott a helyzet nagyjából, kötött lett a munkaideje, és elég egy állásban dolgoznia ahhoz, hogy eltartsa magukat, véget értek a hajnalig tartó magolások is. – Oláh Milán – nyújtja ki jobbját a nő felé kedves mosollyal. Ha már így betolakodott a személyes terébe, akkor legalább egy bemutatkozást illik megejtenie talán. Főleg, hogy valószínűleg a jövőben gyakran fognak itt találkozni. Milán igyekszik minden szülőt megismerni, főleg akikről tudja, hogy a gyereke jóban van Flórival. De lássuk be, lehetetlen lenne tényleg mindenkit számon tartani, főleg hogy ebbe a közösségi létbe most kezd még csak belerázódni. Előtte még az élet, még az is lehet hogy egyszer felszed majd egy szép szingli anyukát. Sosem lehet tudni. Bár egyelőre nem prioritás a nő az életében. Jól megvannak kettecskén, ha szüksége van segítségre, akkor ott van az anyja és a testvérei is.