Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Beköszöntött a nagy betűs Tavasz. Benne van a levegőben az illata. Ezt hősnőnk is így gondolta ezért felöltöztette kicsi lánykáját és magára is kabátot kanyarított. Az új otthonuktól nem messze lévő Játszóteret célozta meg fejben. Kell a mozgás és a játék az apróságnak. Meg neki is szüksége van egy kis szünetre, hogy utána teljes erővel tudja folytatni a kipakolást. Annyi doboz hever még össze-vissza a lakás minden pontján, hogy csoda az is, hogy nem felemás zokniban és köntösben indultak útnak. Útjuk a Boglyas téren vezetett át, ahol is a huncut gyerkőc előreszaladt és nem volt rest megállni egy padon ülő férfi előtt, aki éppen evett. Imola tehát nagy kerek barnás szemekkel, kíváncsian bámulta az idegent. Elektra is közeledett már de szólongatására, hogy "Tessék csak szépen visszajönni kisasszony!", meg "Momó, ne zavard a bácsit!" és hasonlók, a kislány nem is reagált. Úgy lefoglalta minden gyermeki figyelmét a látvány, hogy még vörösesbarna, loknis tincsekkel borított fejecskéjét is félrebillentette.
- Helló! Bocsánat, nem szokott ám mindig ilyen kis kínácsi lenni - kezdte Elektra és megfogta gyermeke kezét, aki továbbra sem mozdult - De most szerintem az illat vonzhatta - folytatta ahogy leguggolt Imola mellé, hogy egy kicsit együtt nézzék mi is olyan nagyon érdekes ezen a pizzát evő bácsin - Pedig ő már ebédelt - jegyezte meg kicsit már inkább magának és rájött, hogy ha más nem, hát annyi biztos, hogy ilyen élvezettel enni rég látott bárkit is a környezetében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nincs is annál rosszabb, mint amikor megzavarják az embert. Tudja ő ezt nagyin jól. Szégyenli is magát, de Imola anyjaként megtanulta, hogy ezek olyan apró problémák, amik eltörpülnek az igazi bajok mellet. A kislány végre felélénkül és visszaköszön a férfinak, kezével is integetve miközben legaranyosabb és szélesebb mosolyát megmutatja. Ha díj járna spontán utcai ismerkedésért, a csemetének biztosan lenne néhány.
- Nagyon kedves köszönjük, de nem fogadhatjuk el - néz rá Elektra előbb a lányára és csak utána a padon ülő idegenre - Nem eszünk még csípőset egy darabig, igaz Momó? - simogatja meg a csöppséget és felegyenesedik - Amúgy Jó étvágyat és még egyszer ne haragudjon, hogy megzavartuk - most a nőn van a sor, hogy mosolyogjon és bizony sikerül is neki. Nem rossz fej, sőt humora is van, csak csemetéjén kívül kevés dolog teszi mostanában boldoggá. Nem olyan siralmas a helyzet azért - és itt most minden kedves hallgatónk megnyugodhat, ahogy szokta mondani - de mindennapi kis gondjai, harcai akadnak, mint bárki másnak. A fő dolgok viszont ki vannak pipálva azon a bizonyos listán: Van tető a feje fölött. Lassan, de biztosan visszarázódik a munkába. A kislányával, aki egészséges, jól boldogul. Szóval az élete majdnem kerek. A múltja meg ott pihen most az egyik doboz mélyén valahol félúton saját hálószobája és a nappali között.
- Gyere kicsikém, menjünk hintázzunk egy jót - lép egy aprót és picit húz a kicsi lány kezecskéjén, hogy ő is meginduljon - Hm...na mit szólsz? Jössz anyával hintázni? - nógatja tovább a gyerkőcöt, de annak csak nem akaródzik menni. Nincs náluk babakocsi, mert az is valamelyik halom lakásfelszerelés alján lehet. Így ha a kis hölgy nem jön szépszerével, hát majd felkapja és viszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nagyon komoly itt kérem a patt helyzet. Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés. Mert ugye az csak nem lehet, hogy végignézik, ahogy ez a kedves idegen befalja a csípős! pizzáját? Nem. Ezt ők nem fogják megtenni. Indulnak.Feltéve, ha Imola is úgy akarja. De nem akarja. A kislány annyira nézi a férfit, akinek vonásai csak most tűnnek fel Elektra számára, mintha az mágnest nyelt volna le az előbb és nem pár finom falatot. Nem kell sok hozzá, hogy megtörjön ez a lassan cikissé váló helyzet. A férfi ugyanis egy ügyes ziccerrel egy kis finomságot nyújt feléjük. Előrecsomagolt piskótaszerűség.
- Ez már nekünk való csemege - hangzik a komoly és felelősségteljes anyai szó és mozdul is a nő keze, hogy elvegye az ajándékot - Mit mondunk ilyenkor? - kérdezi és a válasz egy nagy mosoly Imola részéről. A csemete most, a nyert helyzetben jött zavarba, ezen még a nő is elmosolyodik és leszinkronizálja gyermekét - Köszönjük szépen! - azzal kabátja zsebébe süllyeszti a megszerzett zsákmányt, majd felkapja a kicsit és csípőjére ülteti biztos, ami biztos. Legalább így már garantáltan el tudnak indulni egyszer csak.
- Menjünk és hagyjuk végre enni a bácsit kicsim - búgja lágy hangon a fürtök közé és megerősítés gyanánt, hogy ez jó lesz Imolának, még egy puszit is ad a lánykának, aki átöleli nyakát és beletemeti arcát anyukája dús, enyhén hullámos, sötétbarna, hosszú hajába. - Viszont látásra - int még szabad kezével Elektra, majd lassú sétatempóban maguk mögött hagyják a kedves idegent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Kiürült kamrára bevásárlás a megoldás. A legjobb minőségű és ízű zöld árut pedig egyértelműen a piacon lehet beszerezni. Ezeken a zöldségeken és gyümölcsökön még látszódik, hogy szerető gondoskodással termesztették őket, ami zamatukban is megmutatkozik. Ezért szereti hősnőnk innen beszerezni amire a főzéshez szüksége van és amit nyersen elfogyasztanak. Motorját leparkolta nem messze a bejárattól és elindult, hogy sorban beszerezze a fejében összeírt lista alkotóelemeit. Megbűvölt táskájába vett már répát, fehérrépát, hagymát, krumplit, gombát, pár fürt Otelló szőlőt, körtét és épp az olajos magvak közt válogat. Haja egyszerű lófarokba fogva súrolja lapockái alját. Bőrdzsekiben és farmerben van, a kabát alatt pedig fehér topot és hozzá favágóinget visel és nyakába sálat tekert, hogy védje torkát a csípős őszi menetszéltől. Kedve egészen jónak mondható, hiszen már egy kakaós csigával és egy dupla kávéval helyrebillentette alacsony cukorszintjét. Imolát a szüleire hagyta, hogy míg ő elintézi a bevásárlást a kicsi ne legyen egyedül otthon. Délután fogják megcsinálni közösen azokat az őszi díszeket, amiket a legutóbbi kirándulásukkor gyűjtött gesztenyékből és falevelekből terveztek. A kislány már előző este izgatott volt emiatt. Nagyon szeret alkotni, valahogy rááll a keze és már látszik, hogy szépérzéke is van hozzá. Ebben egyértelműen az apjára ütött, aki szintén jó kézügyességgel volt megáldva. Elektra sajnos nem büszkélkedhet olyan nagyon ezen a téren, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy Imola boldog legyen és fejlődhessen, ha ez az útja. Bárhogyan is alakul ő hősnőnk csodája, aki egyetlen kincsként szeretett férjétől megmaradt neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mandula, dió, pisztácia, sütni való gesztenye és török mogyoró. Kis zacskókban ezek vannak Elektra elé letéve és épp egy újabbat tölt meg amerikai mogyoróval amikor meghallja, hogy valaki tőle kér zacskót. Leteszi a kis lapátot és tép egyet a görgetegről, majd egy hanyag mozdulattal odanyújtja a hang irányába, és már épp belekezdene egy csípős megjegyzésbe mellé arról, hogy ha az illető így akarja felszedni, az nagyon gyenge próbálkozás lenne, amikor felpillant. Sötét szemeiben szinte azonnal öröm csillan meg. A viszontlátásé. - Nyugi nagymenő, neked kettőt is adok, ha már ilyen szépen kérted! - nevet a férfira és azon nyomban megöleli, hogy azután gyorsan elválva tőle jobban megnézhesse magának elhunyt férje tanúját, régi közös barátjukat. - Jól nézel ki, de hogy-hogy itt vagy? Csak azt ne mond, hogy a wasabis mandula miatt - nevet Marcellra ismét és gyorsan megtölti még saját utolsó zacskóját míg a nevezett válaszol. Közben néha rápillant a férfira és úgy látja alig fogott rajta az idő. Az élet elsodorta őket egymástól, pedig annak idején nagyon jóban voltak. Marcell és Zoli még a Bagolykőben ismerkedtek meg és amikor évek múltán ő és Zoli egymásba szerettek nem is volt kérdés ki lesz az, aki tanúsítja ennek tényét a hivatalos iratokon. Szerencsére sosem érezte magát mellőzöttnek, ha a két barát összejött, legtöbbször náluk. Volt bőven közös témájuk. Az írás és a motorozás mindig szóba került. Meg persze ott volt az a sok iskolai sztorizás. Rengeteget nevettek. Ráadásul a férfi azzal hagyott maradandó nyomot maga után egykori alma materükben, legalábbis az ő meglátása szerint, hogy megmentett egy lányt, akit meg akartak verni. Ez pedig olyan hőstett volt, ami csak még jobban megerősítette Elektra hitét a hősök létezésében és mosolyt csal még most is szép ívű ajkára ahogy eszébe jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hazudna, ha azt mondaná nem pillantott néha utána, hogy mi is lett régi barátjával, de két év úgy ahogy volt, szinte teljes egészében kiesett az életéből. Férje és kisfia halála, várandóssága a kislányával és az ő betegsége ideje alatt Elektrát csak a remény tartotta életben. Azonban miután a hullámok lassan elsimultak körülötte kezdett nyitni a tágabb környezete és világ, így annak hírei felé. Ezek az információ szikrák pedig fellobbantották benne a riporter lét tüzét, amiről már azt hitte kihunyt benne egészen. - Mért, kellene? - kérdez vissza féloldalas és rá jellemző szemtelen mosollyal, majd kifizeti a vásárolt finomságokat, hogy minden figyelmét ezután barátjára fordíthassa. - Persze, hogy nincs, hisz tudod, az újságírás fiatalon tart - reagál a kedves szavakra. Nem igazán tud az ilyesmivel mit kezdeni, ezért is terel mindig valami csipkelődéssel, amiben szerencsére a mellette almáját falatozó fickó mindig benne volt. Hiányzott neki. Ezt a tényt abban a pillanatban be kellett magában ismernie, amikor összenézetek az előbb a zacskó felett. Eközben a férfi látványos megjátszással igazítja meg bőrdzsekije gallérját. - Még mindig adod a menő macsót mi, nagymenő? - neveti el magát a látottakon. Semmi kétség, az eltelt évek nem komolyították meg, és ennek hősnőnk kifejezetten örül. - Az ég óvja őket, ha te leszel a pótapjuk - reagál a titokzatoskodás után kibukó nagy hírre még mindig nevetve - Vagy inkább téged óvjon? - kérdezi vidám hangon és tekintetében őszinte szeretet fényei táncolnak és mélyen egy adag büszkeséget is észrevehet az újdonsült házvezető helyettes - Azért gratulálok - bokszol bele a férfi erős vállába, ahogy régen. Ezek a szokásai is megmaradtak, ahogy éles nyelve és esze sem csorbult. Egykori rellonos lévén sosem látott bele az eridonosok világába igazán, de el tudja képzelni, hogy milyen lesz ennyi tűzet kordában tartania barátjának. Kelleni fog az erő és a kurázsi, de ezek benne mind megvannak, ám ezt hősnőnk ki sosem mondaná. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne dicsérné vagy biztatná, ám azt is mindig a maga sajátos stílusában szokta megtenni. - A temetés óta - pillant jóval halványabb mosollyal oldalvást - Nincs tiltólistán a szó. Nyugodtan kimondhatod - jegyzi meg békés hangszínen, amiből a másik hallhatja, hogy ő már elfogadta ami történt és sikerült továbblépnie. - Az Edictumba írok és a rádióban vezetek egy későesti műsort. Szóval csak a szokásos dolgokat csinálom - kezd felelni a neki feltett kérdésekre és ha a férfi is fizetett elindulhatnak folytatni a vásárlást a fűszeresnél. - A nagyváros túl sokat kapott már Rothstein Elektrából - mosolyogva utal arra a tényre, hogy az ottani élete a tragédiával véget ért, és nem igazán találná már meg ott a helyét újra. - Ráadásul a kislányomat is könnyebb úgy nevelnem, hogy a szüleim tudnak segíteni - teszi még hozzá. Mióta átköltöztek a saját, kis lila házukba azóta persze máshogy zajlik az életük. Vagy a szülei jönnek át, vagy ő viszi el hozzájuk Imolát, ám a lényegen, hogy nélkülük nem tudna dolgozni, ez nem változtat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Már megint egy bók Marcell széles tárházából, ami csípős riposzton vagy egy hálás mosolyon túl nem igazán kap egyéb viszonzást. Hősnőnk élénken emlékszik rá ugyanis, hogy már szegény elhunyt férjét, aki eridonos létére igen visszafogott és romantikus volt is kikészítette közös barátjuk, amikor azzal cukkolta akkor még leendő férjét, hogy milyen szerencsés és, hogy ha nem vigyáz ő lesz Elektra következő hódolója. Ezek a heccelések persze alaptalanok voltak, hiszen egyértelműen látszott milyen mély szerelem is volt közte és Zoli közt. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk. Négy és fél év boldogság adatott számukra. - Ma már vannak remek hajfestő bűbájok, szóval nem féltelek - kacsint a férfira és elpakolja eddig vásárolt holmijait, hogy beférjen még pár apróság. Ha nem lenne ez a tértágító és súlycsökkentő bűbáj most két nagy cekkerrel lenne felszerelkezve, de így csak csatos bőr oldaltáskája lóg a vállán. - Jobb ötletem van! Adj interjút és akkor nem csak, hogy körbevezetlek, de még segíthetsz is nekem, hogy népszerű maradjon - ajánlja fel a lehetőséget és rellonoshoz méltó ravaszságáról tesz tanúbizonyságot, hiszen kellemest köt így egy csapással össze a tagadhatatlanul hasznossal. - Amúgy egy könnyed, beszélgetős, tanácsadós dolog sok jó zenével. Az igazán komoly témáimat azóta is írásban közlöm. Hisz ismersz - mosolyog hamiskásan és nem kerüli el a figyelmét, hogy Marcell őszintén kíváncsi arra amit csinál. Ez nagyon jól esik neki - Még mindig próbálok hidat verni a mágusok és a muglik közé és mindenek felett az igazságot napvilágra hozni - folytatja és hallatszik a hangján milyen céltudatos és elhivatott mindezzel kapcsolatban. - Itt meg fogod találni - helyesel most először beszélgetésük kezdete óta csipkelődés, irónia és terelés nélkül. Ebben a témában őszintén egyetért a férfi nézőpontjával. Bogolyfalva a béke szigete. Ezután lányára terelődik a szó és hősnőnk szaktudásának bevetése nélkül is látja, hogy Marcell meglepődött. Elmosolyodik a férfi arckifejezésén. - Imolának hívják, Zoli az apja és lassan négy éves. Azután, hogy Zolit és Petit eltemettük én teljesen elvesztem. Észre sem vettem, hogy várandós vagyok. Azt hittem csak a gyász az oka, de végül rájöttem. Reményt kaptam általa - meséli és sötét, átható tekintetű szemében szomorúsággal vegyes öröm csillan - Csak ő és én vagyunk egymásnak - teszi még hozzá és lelkének kapuján át igazi anyai szeretet árad, amit le sem tagadhatna - Biztosan jól kijönnétek ti ketten - jelenti ki és aprót bólint is hozzá - Ugyan a szeme és a jelleme jórészt az enyém, de sok vonását Zolitól örökölte. Épp olyan nyugodt és ügyes kezű mint ő volt - meséli elfogulatlanul. Mivel Imola valóban nem egy rohangáló rosszcsont, hanem egy kis művészpalánta. Éleslátása pedig néha még hősnőnket is megdöbbenti. Megérzi az emberek valódi jellemét. Ez korának velejárója és ártatlanságának egyenes következménye. Még nem ítélkezik, csak az ösztöneire hallgat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Fűszerek illata lengi be a kis standot. Kardamom, fahéj, ánizs, rozmaring, zsálya. Tömény a levegő, de nincs is ezzel baj. Hősnőnknek inkább a hallása az ami érzékeny. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint zenei ízlése, ami ugyan nem kifinomult, bár operát is hallgat néha, de mindenképp változatos. Emellett a tapintást is fontos érzékének tartja. Most is ujjaival finoman nyúl bele a fűszerekbe, hogy vegyen belőlük. Az ölelést is emiatt szereti és ér hozzá a szívéhez közelállókhoz elég gyakran betartva persze a jó ízlés és az adott személy határait. Egyetlen alkalom volt, amikor nem bírta elviselni senkiét. A temetés napja. Állt szál egyenesen, egy szín feketében, megtörten és legszívesebben sikítva rohant volna el a sorra a kezét fogó vagy vállát lapogató emberek elől. Amikor véget ért a nap csak lefeküdt szülei házában a régi ágyára és nézte a plafont. Könnyeket is hullatott, de inkább belül őrlődött az önvád súlya alatt, ami nem engedte fel sem kelni. Napokon át csak feküdt szótlanul. Elvesztett mindent és magát hibáztatta, amiért nem tudta kimenteni szeretteit a lángok közül. Nem volt erős, nem volt bátor, nem volt semmi, csak egy test, lélek nélkül. Ha bárki látta volna akkor elszörnyedt volna a látványtól. Szegény szülei pedig mindent megpróbáltak, de hónapok teltek el ebben a vegetálásban majd őrült megszállottságban, mert az a hit éledt fel benne, hogy talán Zoli és Peti szellemként ismét mellette lesznek majd. Eszeveszetten kutatni kezdett, de rájött hiába. Ezután azonban kiderült, hogy a testi tüneteit a várandósság okozta. Egy új, nálánál sokkal nagyobb célt kapott, amiért érdemes volt élnie és küzdenie. Mint azok a hősök akikért annyira rajong. Megfogadta talpra fog állni és meg is tette. Imoláért. - Barátom, ezen könnyen lehet segíteni. Nősülj meg és lesznek - fordítja fejét a férfi felé és ajkát kicsit beharapva ártatlan szemekkel néz jó barátjára, aki élvezettel szagolgatja a fűszereket. Bekerül a zacskóikba ez-az mire a riportra terelődik a szó és a férfi megdöbbenését látva hősnőnk jót derül mielőtt megszólalna - Nyugi nagymenő, ígérem nem szedlek ízekre - húzódik féloldalas mosoly ajkára. Tudja, hogy a mellette álló egy jó ember, akivel a genetika kegyes volt ugyan, ennek ellenére csak a szája nagy. Jellemében megmaradt rendesnek és normálisnak. Épp ezért szereti bosszantani - Csak egy kicsit - teszi hozzá és visszafordul a fűszerekhez. Ekkor hallja meg Marcell meghívását. Ismeri őt így tudja, hogy bármennyire elő is adja magát az invitálás pusztán baráti, ahogy részéről is kizárólag ilyen alapon érkezik a válasz. - Nem tudod mire vállalkozol, de rendben. Mostanában úgysem vacsoráztam úgy senkivel, hogy az hírértékű legyen - vonja meg vállát és arcvonásai vidámságról árulkodnak, ám ekkor belé nyilall egy cinikus önnarrálás, miszerint whiskyt viszont már ivott. Csak az inkább a gyászjelentések közt köthetett volna ki ha napvilágot lát. Még mindig kegyetlen fájdalommal a lelkében gondol vissza arra az estére, de most sem döntene másként. A szerelem már csak ilyen. Áldozatokkal jár és ő meghozta a sajátját. Viszont most itt van mellette egy barát, aki teljes figyelmet érdemel tőle, ezért felé fordul ismét és még épp látja a filmbe illő geget, ahogy Marcell majdnem mellédől a standnak miután kislánya nevével kapcsolatban megjegyzést tesz - Tudom, hogy ez a név nagy hatással van az emberekre de, hogy össze is törnéd magad miatta - kuncog fejét csóválva - Őszintén le vagyok nyűgözve - neveti végül el magát felhőtlenül és beugrik neki egy remek ötlet, amit nem is rejt véka alá sokáig - Van egy ötletem - vezeti fel és megfogja a férfi karját - Gyere el hozzánk vacsorázni és akkor megismerheted, ráadásul még a szakmai estebéd is jobb lesz mint bármelyik étterem menüje - fényezi kicsit főzőtudományát, amivel azért Marcell minden bizonnyal tisztában van, hogy nem életveszélyes. Evett náluk párszor, pontosabban jó párszor. Hogy a társaság vagy az étel miatt volt olyan sokat náluk, az örök rejtély marad. Minden esetre volt alkalma megkóstolni például Elektra specialitását a hústortát vagy a csülkös bablevest. - Haza, mert a lányom és a szüleim már biztosan várnak - felel a neki feltett kérdésre. Tényleg ezt teszi majd. Bepakol a motor oldaltáskáiba és elbrümmög otthonáig szép komótosan. Mostanában szeret újra vasparipájának nyergében lenni és elszökni néha naplementekor, hogy a menetszél tisztára mossa szomorúságtól sötét gondolatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sándor(om) részére

Hosszú éjszakákat töltött munkával, hogy minél több szabadideje legyen nappal és tölthesse azt érdemben kislányával. Meg azért is, hogy Sándort ki tudja zárni a fejéből és a szívéből valahogy. Míg odafenn Imola az igazak édes álmát aludta hősnőnk ujjai szédületes sebességgel cikáztak a klaviatúra billentyűin hosszú órákon keresztül egyszerre több ügy után kutatva. Hol az információs szupersztrádán szörfözve, hol beférkőzve néhány olyan helyre, hová Aquaman is csak búvár felszerelésben merészkedne. Mindent az igazságért! Mindent a felejtésért! Addig míg bírta éberséggel, bár ebben a kávé, amiért szenvedélyesen rajong, nem kevésszer kisegítette. Párszor azonban a fekete arany fogyasztásának ellenére is úgy zuhant ágyba, mint akit épp akkor lőttek tartók. Minden esetre ma annak biztos tudatával jöhettek ki Imolával a játszótérre, hogy jó néhány sztori fekszik gondosan összerakva, leadásra készen egy fehér dossziéban toronyszobájának íróasztalába téve. A következő havi számba szántat pedig már le is adta azzal együtt, hogy szembesült pár igen fájdalmas ténnyel, azaz a szívének kedves férfi feltűnően csinos és fiatal szerelmével. Azonban ez már a múlté és csak Imoláé és az övé ez a nap, és annak minden ideje, ami a legdrágább kincs hősnőnk számára. – Magasabbra anya! Magasabbra! – hangzik a vidám, csilingelő felszólítás, amit a hintában ülve Imola ad Elektrának, aki mögötte állva löki feljebb és feljebb a libbenő szerkezetet. – Koccig? – kérdezi hősnőnk nevetve és újabb taszítást ad az ülésnek, hogy az szinte a talajjal párhuzamos vonalig röppenjen fel a levegőbe – Koccig! Igen! – kiáltja a kislány boldogan, ahogy egyre gyorsabban repül a kiesés veszélye nélkül, mivel azt egy láthatatlan biztonsági öv bűbáj gátolja. Nem sokan vannak idekinn. Csak néhány szülő ácsorog elszórtan, míg gyerkőceik jó értelemben véve randalíroznak a játékok között. Két kisfiú libikókázik, távolabb pedig három kislány fogócskázik. Nevetésük messzire elhallatszik Elektra jellegzetes, bársonyos hangjával és Imola kacagásával együtt. A hinta lassul miután csúcsraját, majd megálltát követően a kislány gond nélkül száll ki belőle a puha homokra. Elektra elé sétál és leguggol, hogy kiegyenlítse a köztük lévő magasságkülönbséget.  – Jól vagy kicsim? – kérdezi magától értetődő természetességgel, mert bár gyermekét egészségesnek nyilvánították, ő azért mindig kicsit jobban figyel rá és most is ezt teszi. – Persze anya, jól vagyok – válaszolja a kislány széles mosollyal és csillogó szemekkel, miközben elkotor egy szemébe lógó hajtincset, amit a hinta menetszele arcába fújt még az előbb – Rendben, mivel szeretnél még játszani? – igazítja meg hősnőnk csemetéje kabátját pár gyakorlott mozdulattal – Szeretnék tovább hintázni, de már nem kell löknöd - kezdi a gyerkőc lelkesen, de aztán belenéz anyja szemébe, félre billenti fejét és úgy folytatja - Pihenj egy kicsit, jó?  – feleli a csemete, akinek tiszta, jó szándékú lelkét Elektra egyre jobban csodálja. Sokat beszélgetnek és a kislány napról napra mindig meglepi az önzetlenségével és elképesztő éleslátásával. – Jól van. Akkor csüccsenj vissza gyorsan én meg leülök mögéd a padra és pihenek!  - emelkedik fel Elektra rákacsintva, hogy azután el is induljon. Tényleg fáradtnak tűnhet, ha már Imola kéri őt arra, hogy pihenjen. Nem nézett nagyon tükörben mostanában. Mióta csak ajka alatt érezte Sándor ajkát próbált felejteni. Próbálta őt nem szeretni. Hiába. Próbálta elrejteni minden érzését és csípős nyelvű, cinikus önmaga lenni, de otthon egyszerűen nem ment mert ott a gyermeke várta, akivel sosem tudott volna úgy viselkedni. Elég sokszor képtelen volt azonban vidámnak lenni és előfordult az is, hogy Imola ezt bizony észrevette. Így hát amikor csemetéje pár napja megkérdezte tőle, hogy: „Miért vagy olyan sokszor szomorú anya? Elektra nem hazudott neki. Az igazat válaszolta, még ha kicsit meseszerűen is előadva. Így felelt: „Mert egy smaragd szemű óriás miatt nem látom már olyan tisztán a lemenő Napot” Most komolyan, mit mondhatsz egy majdnem négy évesnek, aki értelmében már inkább majdnem öt? Hogyan magyarázod el neki, hogy őszintén beleszerettél valakibe, aki talán hasonlóan érez, de mindez lehetetlen és mivel valóban szereted, hát engedned, mert így helyes, és te mindig igyekszel helyesen cselekedni, még akkor is ha a szíved szakad belé? Nem tehetsz mást, terelsz. Ha az ilyen húzásokért Nobel díj járna, hőnőnknek már külön szekrényt és bankszámlát kellene rendszeresítenie hozzájuk, annyit kapott volna. Szerencsére azóta legalább a férfi színét sem látta és baglyot is csak egyszer váltottak, aminek szintén jó ideje már. Talán jobb is így, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Meghallva Sándor hangját, melyet ezer közül is felismerne már, azonnal kétségbeesett fájdalom vonásai ülnek ki arcára, amit a férfi nem láthat. Még fejét is megrázza alig észrevehetően miközben tudatosan mosolyra húzza ajkát, hogy azzal fordulhasson az érkező felé, de köszönni egyelőre képtelen. Egyszerre boldog és bánatos a szívének kedves férfi megjelenése miatt, de nem tud mit kezdeni az ilyen helyzetekkel. Ha szeret az nála nem csupán egy percre szól, most mégis el kell hitetnie a másikkal, hogy így van és ez elemészti. Imola még épp látja ezt a furcsa folyamatot, ahogy szemből igyekszik felfészkelni magát a hintára. Nagyon lassan lendít egyet, majd ügyes mozdulattal le is állítja inkább a szerkezet mozgását és anyjához siet. A pici termetű lányka számára óriásnak tűnő felnőtt elé érve, aki mindkettejükre árnyékot vet az őszi napfényben, úgy helyezkedik kíváncsi és anyjáéra kísértetiesen hasonló tekintetét le nem véve a bácsiról, hogy anyukájának háttal, közöttük áll meg, Elektra pedig ösztönösen teszi vállára kezét. A csemete egyszerre csodálkozva és gondolkozva nézi Sándort és elsőként szólal meg, magára vonva a körülötte lévők figyelmét. – Anya miattad szomorú – jelenti ki olyan egyenesen, mintha ez volna a világ legegyszerűbb megállapítása, de nem érezi elégnek ezért további magyarázatot is fűz hozzá, próbálva felidézni anyja szavait – Azt mondta azért az olyan sokszor, mert…egy óriás árnyékától nem látja a Napot - az idézés nem egészen sikerült pontosra, de a lényeg teljesen egyértelműen érthető áthallással rendelkezik ahhoz, hogy Sándor értse. Imola gyermeki logikája összekapcsolta a látott tényeket. A férfi magas, az ő szempontjából nagyon magas, mondhatni óriás. Anyja megint nagyon szomorú lett és ez épp akkor következett be, amikor meghallotta a hatalmas bácsi hangját. Ha mindez nem volna még elég, tényleg akkora árnyéka van, ami mindkettőjüket betakarja. A döbbenet rájuk telepedett csendjét ismét a kislány töri meg, aki anyjára nézve megijed – Anya jól vagy? Nagyon fehér a szád – mondja aggódva a kicsi lányka és nem fordul vissza, hogy a bácsit is lássa – Jól vagyok kicsim, biztos csak a cukrom alacsony – szólal meg rekedten hősnőnk – De azért, idehoznád a sütiket a táskából – kéri meg csemetéjét kicsit már több élettel bársonyos hangjában – Persze! – biccent kicsit zavarodottan a gyerkőc de már megy is elfelé mivel a nevezett táska két paddal arrébb hever. Elektra terelés gyanánt követi tekintetével és fejével egyaránt, mert fél a másik szemébe nézni. Egyértelműen látszana arcvonásain és sötét szemeiben az amin keresztülmegy és ezen több éves fiziognómus rutinjával sem tudna most változtatni. Elgondolkozik. Fogalma sincs, hogy kortársaihoz képest miért rendelkezik Imola ilyen mértékű értelmi képességekkel. Olyan dolgokat érez meg és jellemének köszönhetően mond ki, amit egy közel négy éves gyermek elvileg még aligha foghatna fel igazán. Már arra is gondolt, hogy mivel lánya fizikailag kicsivel el van maradva kortársaitól ezért varázsereje így mutatkozik meg előttük. Ha ez így megy tovább kénytelen lesz komolyabban utánajárni a dolognak, mert tudomása szerint nála annak idején nem tapasztaltak ehhez hasonló jelenséget, és amikor Zolival erről beszélgettek fiuk kapcsán ő sem említett még csak hasonlót sem. Peti pedig, bár sajnos alig élhetett három évet, és ugyan okos fiúcska volt, de közel sem annyira, mint ugyanabban a korában Imola. Ki tudja persze mi lett volna később, viszont ez most tényleg ledöbbentette Elektrát és nem csak azért, mert ennyire látszik rajta mit érez, hanem mert ezt kislánya átlátta, összekapcsolta Sándorral és még el is mondta neki.  – Tessék anya – nyújtja felé a zacskónyi maguk sütötte linzert a kislány és megvárja, míg anyja kivesz egyet, majd Sándor felé fordítja. Önzetlenségre tanították és arra, hogy amije van előbb másnak kínálja fel ha társaságban van. Elektra beleharap ugyan a süteménybe, de az ízét nem igen érzi. Keserű lenne szájában még a legédesebb méz is ebben a pillanatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Pedig próbált mosolyogni. Tényleg próbált olyan lenni, amilyennek két méteres gavallérja megszokta az eltelt idő alatt. Vidám és éles nyelvű. Csipkelődő és néha szemtelen is talán. Minden esetre ezek szerint nem sikerült ez a partizánakció. Ideje a terelést abbahagynia. Lánya úgyis átlát rajta és már Sándor is tudja, hogy hányadán is áll az egésszel. Azt azonban nem tudja miért. Imola süteménnyel kínálja, amire a másik teljesen elbizonytalanodik. Ez a férfira oly jellemző viselkedés végre valódi mosolyt csal hősnőnk még mindig kissé sápatag ajkára. - Miért? Látsz itt magadon kívül mást, akinek adnánk? - kérdezi és újra fény gyúl sötét szemeinek mélyén. Halványabb, de eleven és ez már haladás. - Anyával együtt csináltuk - veti közebe a kislány és ő maga is elkezd majszolni egy linzert miközben leül a padra, de még előtte mosolyogva felemeli ő is, hogy utánozza a bácsit. Hátha attól neki is jobb kedve lesz, mert most nagyon szomorúnak látszik. Ezzel egy időben Elektra felemelkedik ültéből és egyenesen a férfira veti pillantását. Felnéz rá ahogy mindig is tette, és nem csak fizikai értelemben. - Ha már erre fújt a szél, mire vársz?  Gyerünk, lépj át a kerítés felett azokkal a létra hosszú lábaiddal! - szólal meg végül olyan könnyedséggel, ahogyan a kezdetekkor beszélgettek. Közben pedig mégis elveti magában annak lehetőségét, hogy őszintén bevallja miért hagyta elmenni aznap este a másikat, aki most láthatóan gyötrődik. Bárcsak azt látná, hogy Sándor boldog. Az neki is vigaszt nyújtana. Akkor talán nem érezné a lelke legmélyebb szegletében azt, hogy mégis harcolnia kellett volna érte minden eszközével. Bár hiába tette volna valószínűleg. Ugyanis nemrég találkozott a férfi kedvesével. Úgy sejti valóban nem trafáltak most mellé a kollégák. Fiatal, okos és gyönyörű nő, aki még kedves is ráadásul. Miért látja mégis a vele szemben álló zöld szemében majdnem ugyanazt a fájdalmat, mint amit a sajátjában szokott, ha néha tükörbe néz például boltba indulás előtt? Talán mert ő okozza neki azzal, ahogy az óta a félresikerült csók óta viselkedik. Ott fenn meghozott egy döntést, most mégis szenved tőle és épp emiatt veszítette el a tisztánlátását és kezd lelki topronggyá válni, ami kihat Sándorra amilyen tisztalelkű. Végre megértette és rögtön egykori főszerkesztőjének szavai csengenek fülében: "Ne drámázzon Rothstein, nem az operában van!" Igaza van. Tényleg nem. Össze kell szednie magát. Imola miatt és Sándor miatt egyaránt. Ha a férfi azt látja, hogy ő jól van, akkor megnyugszik, amitől hősnőnk is meg fog és könnyebben tér vissza megszokott romantikus érzelmektől mentes életéhez és lesz újra kiegyensúlyozott, amilyen anyára Imolának szüksége van. Kifacsarodott egy logika annyi szent. Mégis mindannyiuk érdekében reméli, hogy működni fog. Ezért legyőzve kétkedését szólal meg ismét. - Nyugi ellenőrkém! Ha egy tűzvész nem ölt meg, akkor te sem fogsz. Csak cukor kellett és látod ismét bájos önmagam vagyok - mondja mosolyogva a maga nyers, mégis szerethető módján. Mert bár legyen önkínzás így az elején, mégis azt érzi helyesnek ha visszaáll a megszokott csipkelődő rend. Gondoljon róla bármit a szívének kedves óriás, végtére is mint ember is hiányzott neki. Most pedig, hogy itt van mellette, talán könnyebben rájön hogyan is mondjon le róla és a vele szőtt kamaszos álmairól. Ki fogja találni. Csak idő kell. Semmi más, csak idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mit mondhatna erre? Ne gondolkozz! Csak mond az igazat. Cseng fülébe saját hangja olyan keményen, hogy még pillái is megrebbennek tőle. Büszkén vállalta, hogy ő mindig az igazságért és a jóért harcol a maga módján és szüleitől is azt tanulta, hogy az igazság és őszinteség olyan kincs mely felszabadít ahelyett, hogy lelki zsebeit húzná. Nem hazudhat. Finomítania viszont mindenképp kell, hiszen mellettük ül Imola aki még a késélű valóságot nem értené és erre tekintettel lesz mindenek felett. - Nem voltam - kezdi megrázva fejét és felemelve kezét, jelezve, hogy még van folytatása mondanivalójának - Nagyon nem, de ez nem a te hibád, hanem az enyém - néz sötét szemével pár pillanatig a zöldekbe - Félreértettem a jeleket és ennyi - vall színt őszintének ható hangon. Amit mond ráadásul végső soron a helyzet jelen állása szerint akár igaznak is tekinthető. Mentesíti a férfit a bűntudat súlya alól és ez a lényeg. A többi pedig szeresse bármennyire is, nem rá tartozik. Érzéseivel hősnőnknek kell megbirkóznia. Felnőtt nő, aki átélt már egy visszautasításnál sokkal szívszaggatóbb és lélekölőbb dolgokat. Egyet még aznap megfogadott, nem enged senkit közel ismét magához ilyen botor módon. Nem éri meg sem a megaláztatás, sem a tény, hogy annak ellenére, hogy arra törekszik mindig, hogy segítsen másokon, most akaratlan ártott Sándornak. - Egy dolgot kérek csak - pillant ellenőrzés gyanánt Imola felé, aki nézelődve, saját gondolataiban elmerülve eszegeti a linzere utolsó falatkáit - Felejtsd el, rendben? - ejti ki következetes hangsúllyal a kemény szavakat, miközben szívét remegni érzi az azt átjáró fájdalomtól. Egy repedéssel több lett rajta. Ennyi történt. Van már rajta pár ehhez hasonló és két sokkal mélyebb is de ettől még ugyanúgy dobog állhatatos erővel, szenvedélyes hittel és minden nappal csendben gyógyul, ahogy Imolára néz. Ez nem a vég, csupán egy következő újrakezdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Előző este nem mert már visszaindulni. A séta mindkettőjüket nagyon kifárasztotta. Imola hamar el is aludt a vacsora és a fürdés után. Belebólintott a mesébe, amit néztek. Így hamar csend borult a kis faházra. Hősnőnk azonban, immár az aggódás miatt nem tudott gyermekével osztozni a pihenésben. Enni és inni sem sikerült csak annyit, mint egy kismadár. Nem kívánta sem az ételt sem a folyadékot. Másnap, ahogy kislánya magától felébredt őt már pakolni látta. Segített neki és miután a lányka megreggelizett, és a szállás árát kifizették, útra is keltek. Néhány órával később léptek be az üres házba. Elda pár bűbájjal hamar rendet teremtett és melegséggel töltötte be azt, hogy azután a hűtőbe nézve elszörnyedjen. Tizenöt nap hosszú idő, nagyon. A felvágottak, a zöldségek és a kenyér, mind odalett. Ebből nem lesz sem ebéd sem vacsora. - Kicsim el kell mennünk bevásárolni. Segítesz nekem? - kérdezi most az aprónépet anyja, mert egyedül hagyni nem fogja, s mivel szülei még nem tudják, hogy megjöttek, így rájuk sem bízhatja - Persze anya - érkezik is a gyors, beleegyező, sőt izgatott válasz. A csöppség szeret nézelődni és mindig választhat valamit ha mennek. Odafelé is érzi Elektra, hogy kótyagos a feje, de majd csak elmúlik, úgy van vele. Anyai ösztöne hajtja előre, mert másra nem futja erejéből. Imolának ennivalót kell beszerezni. Most ez mozgatja. Lábai alá ösztönösen gyűri a métereket. Kézen fogva sétálnak ők ketten. Mire feleszmél a piachoz érnek. Összeszorul a mellkasa, de mély sóhajjal fújja el a múlt árnyékait az útból, hogy ne gátolják őket semmiben. Lánya társa a válogatásban, élvezettel pakolja a portékát zacskókba, míg végül megvesznek mindent, amire szükség van odahaza. Kap egy csokibékát hálagyanánt. Azt falatozza, miközben kifelé tartanak. Elektra elfelejtette elhozni bűbájokkal felvértezett táskáját, így nehéz cekkerek terhelik jobbját. A balt a rajta lévő friss sebek miatt kímélni kénytelen. Valami nincs rendben. Megszédül. Egy pillanatra nyelni sem tud, s látása is elhomályosul. Kezével az egyik stand szélén támaszkodik meg, majd néhányszor megrázza fejét. - Anya baj van? - jön is nyomban az aggódó kérdés gyermekétől, aki mellette áll az édesség maradékát tartva - Nem, semmi baj Kicsim, csak nehezek a szatyrok - feleli hősnőnk, majd nagyon halvány mosoly suhan át ajkán. Az a fajta, amit megnyugtatásnak szán az ember, de nem sikerül meggyőzőre - Néhány mély lélegzet és elmúlik - ezzel biztatva magát cselekszik Elda, s szívja be tüdejébe a fűszer illatú, hideg levegőt. A taktika beválni látszik, feje tisztul, így továbbmennek, hogy mielőbb a Holdfény 33-ban lehessenek. Kiérve azonban az utcára mégis utoléri őt a mindeddig féken tartott végkimerülés. Pulzusa és vérnyomása lezuhan, torka és mellkasa összeszorul, szemei előtt minden elfehéredik. - Anya!...Anya!...- ennyit hall még utoljára, mielőtt sötétség, s néma csend borulna elméjére. Végtagjaiból kiszáll az erő utolsó szikrája. Kezéből a szatyrok kizuhannak. Hangos puffanással találkoznak a talajjal, tartalmuk szétszóródik, elgurul. Elektra pedig, előbb összeroskad, majd elterül a földön, annak ellenére, hogy Imola próbálja megfogni. - Anya!...Anya! - rázza anyját a kicsi, kétségbeesetten szólongatva és elsírja magát - Segítség! Anya! - vég nélkül ezt kiabálja zokogva, ahogy ott térdel az ájult test mellett, mely hiába lökdösi nem mozdul. A vastag kabát, sál és sapka alatt nem látni, de Elektra felületesen lélegzik. Ajka lilás, kiszáradt, arca hamuszürke. Pillái alig rezzennek. Körmei ajkával egyszínűek. Keze jéghideg. Nincs rajta kesztyű, mert azt is elfelejtette felvenni már megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Sírva kiabál, vékony hangján torka szakadtából. Kétségbeesetten rázogatja apró, kesztyűbe bújtatott kezével anyját. Nem történik semmi. A nő nem reagál. A lányka már alig lát a könnyeitől, de megérzi, hogy valaki finoman arrébb tolja. A hangját is felismeri és abbahagyja a kiabálást. Kipirult arcocskájára furcsa gyermeki érzések keveréke ül ki és eltátja remegő ajkait. Mert aki meghallotta és jött, hogy segítsen, az a kedves mosolyú Marcell. Körülöttük kisebb csődület kezd kialakulni. Félkörben megállnak a hármas felett az emberek és ki-ki a maga módján próbál - főként tanácsokkal közreműködni. Jönnek olyanok, hogy emelje meg a lábát, hogy a vér a fejébe menjen vagy, hogy hívják azonnal a SÜVEG rohamkocsiját, és hasonlók. Van aki még azt is megkérdezi - mivel hátrébb áll -, hogy a földön fekvő meghalt-e? Aztán végre valakinek eszébe jut és elkiabálja magát, hogy: "Menjenek hátrébb! Had jusson az a szerencsétlen levegőhöz!" Ezután egy másik jó érzésű illető pedig azt harsogja, hogy: "Foglalkozzanak a maguk dolgával, mert már van, aki segít az asszonynak!" Imola eközben könnytől csillogó szemmel, még mindig nedves arccal figyeli a történteket. Próbál segíteni ő is úgy, hogy szólongatja tovább anyukáját, akinek feje már a férfi ölében pihen. - Anya, ébredj fel! Anya...kérlek! - mondogatja hüppögő hangon és még néha egy egy cseppecske legördül szemei sarkából. Semmi változás. Elektra puhán veszi a levegőt, arcszíne még mindig nagyon halovány, de ajka árnyalata már inkább fakó, mint lilás. Mintha csak nagyon mélyen aludna, de mégsem, mert a szemei nem mozognak. Lánya megfogja kezét és felemeli a betonról - egyiket a másik után, vigyázva a sérültre -, hogy a kabátjára tegye őket és igyekszik melengetni. Közben az egyik ember mögöttük összeszedte a kiszóródott holmikat és a csomagokat leteszi melléjük, majd fejét megcsóválva elballag. Három jókora szatyor tele mindenféle földi jóval. Csak a tojások törhettek össze, de talán megvédte őket az okos pakolás. Nem releváns. Vesznek helyette másikat. Hősnőnk mindebből semmit sem érzékel. Nincs eszméleténél egyáltalán. Még a hangokat sem hallja. Agya úgy döntött ideje behozni azt a rengeteg órányi alváskiesést. Túl sok volt, amit éberen, gondolatokkal terhelve töltött az elmúlt két hétben. Az evés és ivás csekély mennyiségét pedig keringése sínylette meg. A napi maximum fél liter folyadék és pár falat étel csak mondhatni vegetálni elég. A megterhelés miatt ez be is igazolódott. Emiatt esett össze az utca közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Annyira rossz így látnia anyját. Még nem volt talán beteg sem, csak kicsit náthás, de abból a mama levese kikezelte hamar. Most meg itt fekszik és nem akar felébredni, pedig már ketten szólongatják. Szeretné, ha jobban lenne. Miért nem kel már fel? Mi történt vele? Kérdezgeti magában a csemete és megint kiflire áll a szája. Ekkor eszébe jut, hogy hátha az segít Marcellnek, ha elmondja amit az alatt a két hét alatt látott, amíg odavoltak. Panaszosan ejti ki a szavakat, mert nagyon meg van még mindig ijedve. Kezét pedig le nem venné anyjáéról egy percre sem. Tovább melegíti, ahogy tudja - és ahogy a papa tanította - óvatosan simogatva - Mondtam anyának, hogy egyen meg igyon többet - kezdi hüppögve, majd amint meglátja a felnőtt rávetülő kedves tekintetét még jobban megered a nyelve - De alig evett, alig ivott és nem is aludt - magyarázza és kezdi magában sorba szedni az eseményeket. Párszor, amikor felriadt kereste anyját az ágyban, de nem találta ott. Reggel is legtöbbször üres volt mellette a fekvőhely - Csak ült az ablakban és nem is mozgott. Amikor meg azt hitte nem hallom, sokat sírt - meséli az emlékeit, amik korára jellemzően kicsit kuszának hatnak - Anya még nem sírt sose - rázza meg sapkás kis fejét, amitől az alóla kilógó fürtök ide-oda repkednek. Néhány pillanattal később megint bevillan neki egy dolog, ami talán fontos lehet - Akkor kezdett el sírni, amikor azt kérdeztem, hogy te miért nem vagy velünk - mondja, s ekkor úgy érzi megrándult Elektra keze az övé alatt - Anya?... - kérdezi nagyon figyelve, hátha megtörténik újra. Arcocskáján várakozó kifejezés terül szét, ahogy anyukáját nézi. Vannak dolgok, amiket nem tud még felfogni, hiába nagyon okos és éles látó. Az egyik ilyen a hóember, a mellette térdelő, mindig vidám felnőtt és a sírás összefüggése. Lehet amiatt van anyukája ennyire rosszul, mert nem volt ott velük Prágában, hogy felvidítsa? Akkor ha megmondja neki, hogy már itt van, talán felébred. - Marcell itt van...Segít neked... - mondja halkan és csak vár szinte lélegzetvisszafojtva. Elektra tudata ezalatt lassan kezd visszatérni. Először csak tompa moraj minden zaj körülötte, majd belé mar a hideg, amitől reszketés fut végig rajta. Rettenetesen fázik. Ez az első dolog, amit a valóságból megérez. Azután tisztulnak a hangok és nyernek mind inkább értelmet, míg végül mondatokká állnak össze fejében. Kettőt hall meg közülük tisztán. Mindkettőt Imola mondja, finom de szomorú hangján."...Marcell itt van...Segít neked..."Döcögősen jut el a szavak elméjének vásznára való felfestéséhez, ám amikor végre sikerül, akkor agya kiadja a parancsot, s szemei lassan kinyílnak. Még képtelen fókuszálni sötét és homályosnak ható lélektükreivel, de a furcsa folt, amire néz maga felett, az nagyon ismerős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nagyon kedves a felnőtt hozzá. Ez kezdi megnyugtatni. Igazat mondott, amikor először találkoztak. Megvédi őket minden bajtól. Sötét szemei nagyra nyílnak, ahogy meglátja, végre ébredezik anyukája. Annyira figyeli, szinte levegőt sem vesz a nagy koncentrálásban. Nem is pislog, mert nem akar lemaradni egyetlen pillanatról sem, ami történik. Marcell közelebb húzza őt ezalatt magához, hogy azután levegye bőrkabátját és ráterítse reszkető anyukájára, akit feljebb is húz valamivel. Így vannak ők hárman, a földön. Nem szólal meg egyelőre. Várja, hogy mi lesz ezután. Előkerül egy üveg víz, amivel a férfi itatni pórbálja anyukáját. Hátha neki sikerül. Elektra eközben visszanyer valamicskét erejéből. Mint a lemerülőben lévő elem amit, ha állni hagy az ember, akkor utána egy ideig bírja megint. - Imola... - ez az első szava, amit ki tud mondani. Hangja erőtlen és tompa tónusú. - Marci... - suttogja, majd az ajkához érő üvegből egy kortyot magához vesz, majd kettőt és így tovább, egészen a palack feléig, hogy azután elfordítsa kicsit a fejét, jelezve ezzel, hogy elég. Tekintetével lányát keresi és remegőn nyújtja ki felé sebes kezét - Kicsim...Ne haragudj...Nem akartalak megijeszteni...- beszél továbbra is jóval halkabban, de már inkább fátyolos hangon, mely egyelőre távol áll még a megszokott bársonyosságtól. Észre sem veszi, hogy fejét közben a férfi mellkasának döntötte. - Anya... - ennyit mond csak lánya, majd odabújik hozzá és elmosolyodik. Nagyon örül, hogy anyukája felébredt. Tényleg nagyon félt, de most már biztosan minden rendben lesz, mert Marcell itt van és ő tényleg egy hős, ahogy az anyukája mondta. Elektra lassan fordítja kicsit fejét oldalra és köhint párat. A víz amit elfogyasztott körmérkőzést vív a bennmaradásért, de egyelőre nyerésre áll. - Köszönöm - szólal meg ismét, de ezt már a férfinak címzi és rá igyekszik nézni. Nem ilyen viszontlátást remélt, ám a tényt, hogy épp Marcell mentette meg, magában egy apró jelnek tekinti. - Nagyon fázom és haza szeretnék menni - didereg, annak ellenére, hogy rajta van már egy másik - feltételezhetően Marcell tulajdonát képező - kabát is sajátja felett. Ha férfi segít neki, megpróbál felállni és ugyan nehezen, de megtalálja egyensúlyát. Gyűlt benne annyi erő össze, hogy talán nem kell ölben hazavinni. Feltéve, hogy hamar elindulnak. Kisimítja arcából haját, majd rámosolyog Imolára, aki mindeddig csendben nézte őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megbeszélték, hogy itt találkoznak. Elhozzák lányát és együtt közlik vele valamilyen, lehetőleg kíméletes módon a hírt. Letaglózta hősnőnket a férfi hirtelen halála. Az pedig csak rontott a helyzeten, hogy úgy tudja önkezével vetett véget életének. Értetlenül áll mind a mai napig efölött. Aznap amikor megtudta, tombolt. Ripityára tört mindent a dolgozószobájában, ami csak a keze ügyébe került. Tébolyult őrjöngése végén, kiüresedett lélekkel leroskadva a helyiség embermagas ablakához, csak magát hibáztatta. Most sincs ez másként, de ahelyett, hogy újra és újra hagyná, hogy a hasztalan szenvedés hullámai maguk alá gyűrjék, most másként gyászol. Kibeszélte, s most igyekszik erősnek maradni. Mély barátság volt az övék, s kétségtelenül nagy szerelem, amit míg él nem bánja, hogy megélhetett Vele. Azonban bár a világ sötétebb hely lett nélküle, Elektrának tovább kell lépnie. Vesztesége nagy, de nem ő az egyetlen, akinek szívéből magával vitt a férfi egy darabot. Sokan szerették. A volt felesége, a barátai, a diákjai és Imola. Hogyan mondja el az aprónépnek, hogy Marci többé nem jön el hozzájuk? Vajon miként reagál majd a valós hiányra? Mivel Apját és Bátyját nem ismerte, így haláluk tényét, nemlétüket mondhatni magától értetődőnek tekintette. Azonban Hegét nagyon szerette. Nehéz lesz számára megérteni és elfogadni, hogy nincs többé. - Pokoli nehéz...és nekem is az lesz...- ül görnyedten a padon. Arcát tenyereibe temetve, mélyeket lélegezve azon munkálkodik, hogy felkészüljön, hogy megfelelő szavakat gyűjtsön. Sóhaja szaggatott, bánattól sújtott, s már épp engedne mindezek nyomásának, amikor megérez egy érintés. A pillanat tört részéig - mert még mindig úgy véli tudat alatt, hogy köztük diád szerű kötelék van - azt képzeli a férfi az, ám akkor meghallja a mozdulat megtevőjéhez tartozó hangot. - Miből gondolod? - csúszik ki szép ívű száján riporteri beidegződése okán azonnal egy kérdés. Sötét szemeit könnyek felhőzik, de tekintete éber és tiszta. Látja a kedves mosolyt és valamiért úgy érzi épp jókor érkezett a lány és megjelenésével arra készteti, hogy összeszedettebbé váljon. Viszont talán póker arcát ideje volna visszavennie. Épp elég érzelmet fejeznek ki szemei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy is volt azzal a póker arccal? Egyértelmű, hogy valamit irtó rosszul csinál, ha még egy vadidegen lány számára is evidens, hogy komoly bánat gyötri. Ennek az észrevételének a maga csípős módján ad hangot. - Ennyire szörnyen nem festhetek! Reggel a tükör mást mutatott - mondja tettetett felháborodással, miközben kicsit arrébb húzódik a padon, hogy több hely legyen - Gyere csak - mosolyodik el barátságosan és megvárja míg a lány leül mellé. Riporter lévén sokféle emberrel találkozott már, így nem rökönyödik meg a fejét kendővel eltakaró fiatal láttán. A Világ színes hely. Bogolyfalva pedig kezd felzárkózni hozzá és palettáján egyre-másra jelennek meg újabbnál-újabb árnyalatok. Ellenérzései nincsenek a feltehetően muszlim lány iránt. Miért volnának? Emberek mindketten, ráadásul a segítő szándékot azért még kihallotta szavaiból. - Hogy értetted azt, hogy megérzed az ilyesmit? - kérdezi felélénkülve, melyet egyelőre riporter ösztönének titulál. Kíváncsi természet. Ha nem volna az, akkor nem vált szakirányt és lesz újságíró auror helyett. Jobb is, hogy gondolatait kicsit eltereli valami Hegéről, a haláláról és a tényről, hogy ezt Imolával ma mindenképp közölnie kell majd. Bárcsak azt mondhatná neki, hogy visszajön hozzájuk. De azt kell mondania, hogy soha többé nem láthatják viszont. Pontosan ugyanolyan gondozott síhant lesz, mint amit minden évben meglátogatnak, amikor Zolihoz és Petihez mennek. Egek...A szíve szakad belé. Van még egyáltalán valami, ami megteheti, vagy keringési rendszerének központja mára csupán egyszerű izomtömeggé vált? Talán igen, talán nem. Bárhogy legyen is, az élet megy tovább. Egy ami biztos, a férfi sírjához is el fognak járni. Szülein és lányán kívül Elektrának ugyanis csak halott szerettei vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Oldalvást fordítja fejét, s így nézi átható sötét szemeivel a lányt. A hangja megtelepszik a szíve tájékán. Van benne valami őszinte kedvesség. Meg még valami, amije az ő korában hősnőnknek aligha lehetett. - A bölcsességet a hidzsábhoz adják? Mert akkor lehet nekem sem ártana beszereznem egyet magamnak - kérdezi lágy bársonyos hangon. Ezt érzi a lányban. Bölcsességet. Neki sosem volt elég. Ha lett volna, talán nem hozott volna folyton rossz döntéseket és most nem ülne itt ezen a padon és készülne lélekben arra, hogy lányát elszomorítsa. Imola megérdemli az igazságot egy számára érthető formában. De milyen is az valójában? -  Marciról kell neked mondanom valamit. Elment, hogy találkozzom Apával meg a Bátyáddal és tudod, onnan nem jöhet többet vissza hozzánk - sustorog halkan belső hangja. Annyit gyakorolta ezt a pár mondatot, hogy ezzel álmodott - már abban a néhány órában amikot ráájult íróasztalára - most mégis iszonyatosan bután hangzik. Sokkal inkább, mint az, amit a lány mond mellette. Elektra számára kevés dolog okoz meglepetést. Annyi mindenről hallott és olvasott már, hogy ettől a meglehetősen ködöd választól még a szempillája sem rebbent. Sőt inkább még kíváncsibbá vált. - Egyfajta beleérző, empata vagy? - szegezi a lánynak lágy mosollyal a kérdést. Nem szeretne tolakodó lenni, de a lelkében lakozó firkászkopó szagot fogott. Nem tudja megállni, hogy ne faggassa finoman egy kicsit a lányt. Tudja persze hol a határ. Elvégre sajnos van lelkiismerete. - Igazán szép neved van - jegyzi meg elismerően biccentve - Engem Elektrának hívnak de legtöbben csak Eleknek szólítanak - viszonozza a bemutatkozás, amiről eszébe jut a Kölyök, akivel hócsatáztak és, aki sok év kihagyást követően nem átallotta viccbe foglalni becenevét. Hosszú ideig megúszta, erre az a kis suhanc simán bedobta elméjébe miért is volt szerencséje a nevével. Sokan azt hitték férfi. Ez pedig bizony nem egyszer könnyítette meg a dolgát. Máig hálás ezért Szüleinek, hiszen tőlük kapta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kedves lány. Barátságos és mosolygós. Imolára emlékezteti hősnőnket. Az aprónép nevetése, vagy az arra való gondolás tartja egyben a nehezebb napokon. Könnyei pedig a legmélyebb sebeket ejtik lelke szövetén. Mindig aggódik, mindig óvná és védené, de tudja jól, hogy ezt nem teheti. Minél önállóbb és erősebb a gyermeke, annál jobb. Most is titkolhatná előle szeretett Marcija halálát. Igen. Hazudhatna és félrevezethetné az apróságot. De átlátna rajta. Folyton azt teszi. Ráérez a dolgokra. Nem buta csak gyerek. Meg fogja neki mondani az igazat. Ketten együtt átvészelik a legrosszabb napokat. Egyikük sincs egyedül. - Igazán? Akkor te nagyon tehetséges és ügyes kezű vagy! Szívesen viselném az egyik alkotásodat - mondja, ahogy visszazökkennek gondolatai és újra a mellette ülőre koncentrál - Az anyukám talártervező és készítőként dolgozott, de nekem semmi érzékem hozzá. Mindig megszúrom magam, ha tűt veszek a kezembe - nevet halványan, ahogy eszébe jut a sok hiábavaló próbálkozás, hogy eltanuljon pár fogást anyjától. Veszett fejsze nyele. Jobban ért a szavakhoz. Ebben is apjára ütött. Róbert a nagy mesélő. Biztosan aggódtak érte. Tudják milyen nehezen viseli a veszteségeket. Valahogy ez most más. Agóniája, hála a Gyöngyhalász érkezésének, csupán egy napon át tartott. A férfi kihúzta belőle. Magához térítette és ezért örökké hálás lesz neki. - Semmi sem egyszerű, ha az embernek valami különleges tulajdonsága van - bólint megértőn, s bár neki személy szerint nincs tapasztalata, el tudja képzelni, hogy az élet sosem egy majális, ha bármiben különbözik valaki az átlagtól. Erre szeretett mugli hősei a legjobb példák. - Igen. Az őseim egy része görög volt. A függetlenségi és polgárháború idején menekültek el és jöttek Magyarországra, ahol le is telepedtek - meséli és eszébe jut a hidromágus felmenő, meg az, hogy miként lett a Papadakis-ből Papp a vezetéknevük egy félreértés folytán. Érdekes történet. Van pár a családjában. - Azért jöttél ide hozzám, mert megéreztél bennem valamit? - fordul a lányka felé és sötét szemeiben kíváncsi kedvességgel nézi. Jól tudja, hogy az emberek képesek kifelé sugározni magukból a lelkükben zajló összes folyamatot. Az aurájuk megtelik vele, kiül az arcukra és a gesztusaikra. Az utóbbi kettővel ő maga is tisztában van, hiszen ezt tanulta. Felismerné ha látná a jeleket. Feddi is magát, hogy nem tudott felülemelkedni hangulatán. Ha ez a fiatal lány észrevette, úgy Imola is megérzi, még ha nem is azonnal, hogy nagy baj van. Bár nyugodtabb lehetne, bár békét találhatna. De nem tud nyugodni. Hege hiányát megszenvedi, mert valamiért úgy érzi a köztük lévő kötelék még létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mosolyogva biccent. Igen. Ha kijelent valamit, azt általában úgy is gondolja. Szeretne egy kendőt a lánytól. Nem csak mert eleve minden varrni így tudó ember az anyját juttatja eszébe, hanem mivel valóban megtetszett neki a kelme. - Úgy legyen - egyeznek meg tehát egy újabb találkozásban és a szép szövetről való bővebb társalgásban. Örülnek mindketten. Sosem lehet tudni, hogy mikor lesz hősnőnknek szüksége egy kendőre, mely ápol és eltakar. Öltözködése az utóbbi években igen beszűkült. Az anyaság okán? Kényelemből talán? Mindkettő és egyik sem igazán. Világ életében az a farmeres, pólós, bakancsos lány volt. Bekerülve az első munkahelyére parancsolt rá az egyik rutinos vén róka, hogy szokjon át a kosztümökre és a magassarkúra, ha nem csak a sarki fűszerest szeretné a jövőben meginterjúvolni. Így is tett. Megváltoztatta a külsőjét és a ruhatárát. Egy ami maradt, s fog is mindig, az az attitűdje. Imbolyoghatott tíz centis sarkakon, préselhette magát elegáns darabokba vagy épp nagyestélyibe, ha a tudósítás helyszíne úgy kívánta, a jelleme és viselkedése nem változott. A hírnév mégis elvakította. Azokban az időkben mindent megtett egy-egy szaftos sztoriért. Nagyot fordult azóta a világ. Most újra lapos talpakon és kényelmes holmikban jár, s azért adná oda akár a lelkét is, hogy Hege és a családja éljen. - Az unalom, néha egyenlő a békével és a nyugalommal, ami manapság nagy kincs - reflektál komor tónusú hangon ejtve a bölcs szavakat. Annak, aki egész életében mondhatni sosem unatkozott, néha így érez. Elektra szó szerint vágyja azt a lebegést, a "semmi fontos nem történt ma" érzését. Mégis unos-untalan az élet magával sodorja, akár egy megáradt folyó. Tudja jól, hogy egyszer majd eljut a tengerig, ahol megpihen. De addig? Addig még hány halál szárad majd a lelkén? Hány elmúlás árnyéka öleli körbe? Hány lélek kísérti még majd álmában? Most sem igazán jó alvó. Sokszor riad fel, ha a lángokat látja, vagy épp mostanság Hege hangját véli hallani, ahogy fájdalmasan üvölt valahol egy sötét helyen. Álmok, amik kiszívnak lassan minden fényt belőle, s csak az ürességet hagyják hátra. - Nemigazán, ha csak a folyamatos gyász nem számít annak - feleli keserűen húzva el száját a kérdésen - Biztosan ezt érzed bennem - teszi még hozzá, majd a lány elárulja nemzetiségét, ami rézben iraki, mint kiderül - Az édesapád viszont nem muzulmán, igaz? - érdeklődik megnézve kicsit tüzetesebben a lány vonásait és innentől jobban figyelve hangjára és beszédére. Nagyon szépen és tisztán ejti a szavakat. A fordító bűbáj, úgy rémlik neki, hogy nem ennyire tökéletes szókinccsel működik. Meglehet, hogy téved, de azt feltételezi, a lány vagy kétnyelvű szülők gyermeke, vagy olyan rég jöttek ide, hogy őt már eleve csak egy nyelvre tanították. Hiába van családfájának mindkét fő ágán az Égei-tenger partjáról és szigetéről származó személy, a görögje olyan halovány, hogy valószínűleg, ha ismét kijutna, már egy kiló kenyeret sem tudna kérni. A köszönés viszont, talán még menne. - Vannak, akik megijednek? Elhajtanak? Esetleg bántanak is miatta? - néz végig a nyári napsugár melegére emlékeztető kedvességet sugárzó lányon - Az előítéletek makacs dolgok, feléd pedig legalább két okból kifolyólag is azok lehetnek az emberek - rázza meg szomorkásan fejét. Senki sem mentes az előítéletektől. Hősnőnk sem az, mégis szentül hiszi, hogy ennek ellenére meg kell adni mindenkinek az első lehetőség jogát, anélkül, hogy pálcát törnénk felette. Sok szörnyűséget lehet hallani manapság mugli és mágus körökben egyaránt. Ez a lány viszont vajmi kevés eséllyel ártana bárkinek. Csak egy kamasz, aki történetesen hidzsábot visel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Visszaköltöztek, de a hűtő üres. Úgy kong, akár egy lélekharang. Fel kell tehát töltenie. Alapanyagokkal: húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, magvakkal, édességgel. Újra kell kezdeniük az életüket. Vagyis valójában folytatni onnan, ahol félbeszakadt. Első lépésként csak otthon lenni és visszazökkenni a régi kerékvágásba. Azután pedig felkészülni az előkészítőbe való beiratkozásra. Imola elérte a megfelelő kort, így ősztől járni fog és már kezdi várni. Mindent csak sorjában. Hősnőnk tehát könnyed, sötétkék alapon, apró virágos, hosszú ruhájában, oldalán megbűvölt táskájával sétál be a piactérre. Motorját a parkolóban hagyta. Jól esett ezen a kellemes nyári reggelen a nyeregben ülve róni az utat. Hegei teljesen eltűntek, sőt talán halványszín bőre még szebb is lett, mint volt a sebhelyek megszerzése előtt. Sötét haját laza, derekáig érő fonatba kötötte. Ajkára tett egy kevés mélyvörös szájfényt és pilláit is kifestette. Maga miatt élt ezzel a leheletnyi renoválással. Jól esett egy kicsit élettelibb arcot viszont látni a tükörben indulás előtt. Akkor tudatosul csak benne, hogy épp egy emlékekkel telezsúfolt helyre igyekszik, amikor befordul a sarkon. Innen már nincs visszaút. Mély levegőt vesz tehát, majd határozott léptekkel odasétál a magvakat és fűszereket áruló idős hölgyhöz, Normához. - Jaj kedveském, de rég láttam! - szólal meg a matróna, aki egyértelműen felismerte, és látszik rajta, hogy nem igazán tudja mit mondjon, de nagyon kutat az emlékezetében - Vigyen egy kis wasabis mandulát, most érkezett - folytatja, aztán amikor rájön, hogy ebbe csúnyán beletrafált, csak sajnálkozóan szusszan egyet - Köszönöm, de azt csak Marcell szerette - mosolyodik el kényszeredetten, de kedvesen elodázónak hatóan Elektra, azonban ezt csak az venné észre, aki ismeri az arcelemzés alapszabályait. Beteszi a szükséges fűszereket és magvakat a kis zacskókba, leméreti őket, fizet és igyekszik mielőbb tovább állni. Bárhová megy, Hege és a vele való közös emlékei kísértik. Erről egy dal szövegének részlete jut eszébe - Ölelj meg újra..Ölelj meg ugyan úgy..Még egyszer..Csak az a múltad..Amire velem együtt emlékszel - dúdolja halkan, s közben összeszorul a szíve. Megrázza fejét, lehunyja szemeit, melyek égni kezdenek és mélyet sóhajt. Hamar úrrá lesz feltörő érzésein. Folytatnia kell a bevásárlást és már így is elég sok pletyka kering arról, hogy megőrült. Nem volna jó tetézni azzal, hogy elsírja magát a piac közepén. A dúdolás is épp elég lesz, főleg annak fényében, hogy a mélyen tisztelt nyugdíjas maffia egyik prominens tagja épp akkor haladt el mellett, amikor a strófa közepén járt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Korábban indult el otthonról, hogy még egy kávét megigyon, mielőtt belépne a rádió épületébe. Hosszú, nehéz hetek állnak mögötte. Nem volt kedve a zajhoz és tömeghez, amit ilyen tájt az Espresso Patronum kínál. Így saját, baglyokkal díszített termoszában hozta el a különleges, mondhatni ősziesen fűszeres fekete aranyat. Lassan kortyol bele az italba. Kiélvez minden ízt és aromát. A főzet keserédes nyomot hagy ajkán bűnjel gyanánt. Fázósan húzza össze magát a mind hűvösebb estében. Gondolatai komótosan sorjáznak afféle apróságokon, mint a mai adásmenet, hogy azután, megpillantva egy hazafelé ballagó családot Imolára terelődjenek. Néhány nap és az aprónép belép az Előkészítő kapuján. Aggodalom járja át hősnőnk szívét. Elmúlik valaha? Soha. Akkor is félti majd, amikor első napja lesz a Bagolykőben, vagy bármilyen más iskolában, ha varázserőnek híján volna mégis. Talán csak lassabban érik be kortársainál? Meglehet. Legalábbis ebben bízik. Sorsáról gondoskodott. Történjék bármi, a lánya jó kezekben lesz. Elmerengve néz maga elé, ahogy a fény és hő mind csökken körülötte. A színek eltompulnak, Bogolyfalva városát pedig utoléri az alkonyat. Mintha ezer éve lett volna, hogy ide költözött. Mennyi minden történt azóta...Az élete sodró lendületű folyóvá nőtt, amibe párszor kishíján belefulladt. Vajon mások is így élik meg a sorsukat? Ki tudja. Vajon mi lehet a Gyöngyhalásszal? Még most is le-lefuttat néhány keresést, hogy hátha mégis rájönnek kicsoda valójában. Azonban a férfi színét azóta, hogy nála járt és segített rajta, amikor minden összeomlott körülötte, nem látta. Szülei nem panaszkodtak rá, de nem is emlegették. Úgy lehet beletörődött sorsába és éli az életét, csendben, békében. Talán neki van igaza. - Így kellene neked is csinálnod - szólal meg belső hangja morózus karcossággal - Meghúzni magam. Visszavonulni. Láthatatlanná válni, mintha nem is léteznék - folytatja az eszmefuttatást, miközben újabb melegítő kortyot vesz le kávéjából - Az nem én lennék. Nekem a tűzvonalban a helyem - jelenti ki méltatlankodva, s belső hangját dac és büszkeség árnyalja - Na persze, pont ott, ahol bármikor meghalhatsz, vagy úgy jársz majd, mint Otília - érkezik is rá az élesen karikírozott riposzt, mely egy instant tarkólövéssel felér. Nagyot szusszanva adja hát meg magát Elektra a legerősebb fegyvernek, amiben mindenek felett hisz. Az Igazságnak. Lemondón megrázza fejét, mert rá kell jönnie, hogy csak úgy tud egy Hege nélküli, új és talán beletörődöttebb életet kezdeni, ha előtte minden szálat elvarr, mely múltjában szabadon lebeg. Imoláét és szüleiét pár napja, az ügyvédnél sikerült. A férfiét is mondhatni. A pub előtti találkozásukkor elmondta, amit a másiknak tudnia kellett. Már csak ő maga maradt hátra. Saját fonalát kellene biztos kikötőbe horgonyoznia. Talán a Méhes ügy és Mark majd segítenek ebben. De vajon, hogy van Zsófia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Merengéséből egy olyan nesz rántja vissza az itt és most valóságába, melyet rég hallott már ennyire közelről. Idestova lassan öt éve is megvan annak, hogy Imola picurka, fakó bőrű, hatalmas szemű és természetellenesen sokat síró baba volt az elején. Alig evett, mert hamar elfáradt, amitől éhes maradt. Ezért sírt, attól pedig levegőt nem kapott és sokszor fulladozott, félrenyelte a tejet és a tápszert. Nehéz idők voltak. Aztán kiderült miért ilyen. Sürgősségi SÜVEG kocsival vitték az Ispotályba, hogy meggyógyítsák. Sikerrel járt fáradozásuk és bár nem azonnal, nem minden nehézség nélkül, de a legtöbb panasz szép lassan megszűnt. Vagyis inkább, normalizálódott az élet. Lányából pedig egy nyugodt és vidám gyermek lett. Odafordulva a hang forrása felé, hősnőnk meglepődve vonja össze szemöldökét. Úgy tudta, hogy szövetségesének egy mellékállásban cukorkadílerséggel foglalkozó cserfes csemetéje van és nem egy kisbabája, akit még kendőben kell hordoznia. Annyira erre az anomáliára fókuszál, hogy el is felejti miként váltak el egymástól. - Hát Ő meg? - kérdezi puha, kedves hangon, miután felállt a padról, melyen mindeddig mélabúja nem feltétlen kellemes társaságában üldögélt. Kopott farmer, bőrkabát, átmeneti, kényelmes, lapos talpú cipő, fekete keretes szemüveg és feje tetején egy tollal megtűzött kusza konty. Ezt látja, aki ránéz Elektrára. Szürke és avitt hatást kelt, akár egy régi bútordarab. Nem ragyog, nem árad belőle az erő úgy, ahogy hetekkel ezelőtt. Akkor még volt oka hurrikán módjára végig söpörni mindenen. Most apályt él meg lélekben. Mégis, ahogyan a nőre tekint és a picire mellkasán, feléled benne az anyai ösztönnel vegyes kíváncsiság. Vajon kié a kicsi és tud-e bármit segíteni? Szívesen megfogná. Olyan rég volt kezei közt ekkora gyermek, hogy elsőre biztosan furcsa volna. Semmivel össze nem hasonlítható érzés, aminek már a puszta elmélete édes-bús emlékeket idéz fel benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éles vonásai ellágyulnak. Tekintete megtelik olyan fajta meleg, puha szeretettel, amit a vele szemben lévő nő talán még sosem láthatott. Esetleg csak akkor, amikor lányáról mesélt. Nézi a pici arcocskát, a zöld egy ritka árnyalatában tündöklő szemeket. Ujjai ösztönösen mozdulnak és ha sem a nő, sem a picúr nem tiltakozik, akkor óvatosan megsimogatja a gyermeket. - Szia Aina - köszön neki tovább cirógatva a kicsi lánykát. Ujjai alatt érzi a selymes, lágy és sima bőrt, s akaratlanul is megint megrohanják az emlékek, melyeknek utat enged végül. Fia és a lánya, jelenik meg lelki szemei előtt. Látja ahogy mindkettejüket a karjában tartja. Nem akart anya lenni. Úgy érezte a karrierje fontosabb, de amikor Petit születése után odatették a mellkasára a szíve más ritmusra kezdett verni. Már nem volt kérdés többé, hogy a gyermeke és ő összetartoznak. Ugyanígy érzett Imolával kapcsolatban. Hozzá még talán jobban is kötődik, hiszen ő az egyetlen, aki megmaradt neki Zoliból. Szereti a gyermekeit, mindig is szerette. Virrasztott mellettük, mesélt és énekelt nekik. Ringatta őket a hintaszékben, amit még apjától kapott. Szíve fölött aludtak és ő maga is csak akkor pihent igazán, ha együtt voltak. Fia egy éjjel nagyon sírt, s csak ez a monoton mozgás csillapította le kedélyét. Hősnőnk szakadatlan ringatta, mérhetetlen türelemmel, amire azt hitte nem is képes. Megváltozott, de ez akkoriban nem volt ilyen nyilvánvaló. Legalábbis Elektrának nem. Férje viszont tudta. Megállt a gyerekszoba ajtajában, s nézte őket azzal a jóságos, bohókás mosolyával, ami mögött bölcs megelégedés húzódott. Olyan rég volt... Igaz volt valaha? Hát persze. Azonban az élet hajlamos arra, hogy zajával elfedje az efféle csendes és boldog emlékeket. - Ha bármiben segíthetek, csak szólj. Ha ki szeretnéd magad nyújtóztatni, akár most is szívesen átveszem egy kicsit - mosolyog jóindulattal telve - Bár én csak a saját hőfokomat tudom megosztani vele - teszi hozzá vállát megvonva, amolyan "sajnos tőlem csak ennyi telik" módon. Azután csak hallgatja Zsófia méltatlankodását, de úgy hiszi ez a kicsivel való fárasztó bánásnak szól, mintsem valós panasz volna. - Már jól - feleli a neki feltett kérdésre félszegen, majd egy nagyobbat szusszan - Imola hamarosan előkészítős lesz és belevetettem magam újra a munkába... - meséli csipetnyi lelkesedéssel, hogy azután még hozzátegyen egy fontos változást - Elengedtem... - nem fejti ki bővebben, hogy kit vagy mit, mert tudja, hogy Zsófia tökéletesen érti őt és ennek az egy szónak a súlyát. Pokoli nehéz volt, főleg a hórihorgas, rőt üstökű Karsának elmondani, hogy miért. Miért nem lehetnek együtt ők ketten. Mégis sikerült. Éppúgy, mint azt, hogy még mindig szereti, aztán elsétálni az épp akkor hullani kezdő esőben. Mindenki meghozza a maga áldozatát a nagyobb jó érdekében. Superman az időt is visszaforgatta, hogy megmentse Lois Lane-t, hogy azután elfeledtesse vele, hogy rájött kicsoda. Elektra mindig is hős szeretett volna lenni. Talán végül valóban azzá vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Simogatja az apróságot, a nő kérdésén pedig elmosolyodik. Nem kineveti, csupán egy megértő görbét láthat szép ívű ajkán a másik. Volt ő is kezdő anya, de neki sajátja segített fia születése után. Sokszor kommunikáltak patrónusaik útján. Aztán beletanult. Imolával más volt a helyzet, de az alapok már megvoltak. - Nem kell levenned. A kicsik teste ilyenkor még sokkal hajlékonyabb, így ki lehet bújtatni a hámból - mondja, s amennyiben erre engedélyt kap, úgy előbb a picúr lábait csúsztatja be a kendőbe, majd a kezecskéit, hogy azután egy óvatos, de határozott mozdulattal kiemelje őt eddigi helyéről. Hosszú, csontos ujjai ösztönösen támasztják meg a lányka nyakszirtjét és fejét, hogy azután bal karjára fektesse a gyermeket - Mit gondolsz Aina, hagyjuk anyát egy kicsit pihenni? - néz le a zöld szemű aprónépre mosolyogva, majd tovább simogatja és ringatja lágy amplitúdóval a gyermeket. Mintha egy nap sem telt volna el, úgy jöttek vissza a rutinok. Ahogyan fogja, ahogy karja bölcsőjében tartja. Ezt nem lehet elfelejteni. Beleivódik az emberbe. Vannak nehéz, sőt egyenesen gyomorforgató részei is az anyaságnak, amiről senki nem szeret beszélni, de amikor egy ilyen kis csoda rámosolyog az emberre, az mindent felülír. - A fiam is sokat sírt, nála csak a hintaszék használt. Még megvan. Ha gondolod átvihetem egyik nap. Próbáld ki, hátha beválik - reflektál a nő szavaira miközben bőrkabátját úgy kanyarítja, hogy elfedje a csemetét, akit nem rest megállás nélkül, lassan hintáztatni, majd simogatni miután gondoskodott melegen tartásáról - Meglehet jót fog tenni a levegőváltozás - jegyzi meg, majd folytatja - De ha az ember elmenekül, attól a gondjai nem szűnnek meg, én már csak tudom - húzza el keserűen szája szegletét. Prága, Split, mind csak rohanás volt a mindentől a semmi felé. Neki itt van a helye. Ez a város az otthona. Ide köti lelkét ezer meg egy szál. - Otíliát miért fogadod be a házadba, ha tisztában vagy vele, hogy ennyire veszélyes rátok a jelenléte? - kérdezi ezután hűvössé váló hangon, mely inkább a féltés okán lett rideggé. Zsófia talán még most sem látja át mi is folyik körülötte? Ez már nem játék. Nem egy "Keressük meg az elbújt Hegét" fogócska. Életek múlhatnak döntéseiken. Meglehet a fiatal nőt tényleg hiba volt belevonnia. Hősnőnk már tapasztalt stratégaként lépett a játszmába. Vörös királynőként sakkozta végig magát, négyzetről-négyzetre a táblán. Tudta mit vállal. Sebeket kinn és benn. Azonban úgy fest, az előtte álló nő számára maga lett a káosz mindaz, amin keresztülmentek. Nem sajnálja. Azzal nem segít. Helyette igyekezni fog, hogy helyzetén könnyítsen némiképp. - Ebben a háborúban nincs győzelem. Csak csaták vannak, amiket túlélhetünk - szólal meg kis idő múltán. Mélyen érintette a kérdés. Túl mélyen. - Amikor elkezdtünk kutatni azt mondtam neked, hogy: "Szeretem annyira, hogy elfogadjam, ha talált bárki mást és azzal boldog. Bármit, csak éljen" - idézi önnön szavait vissza az akkori helyzet emlékképével együtt - Ez annyiban változott mostanra, hogy inkább szánt szándékkal eltaszítottam magamtól és lemondtam a szerelmünkről, hogy megóvhassam. Mert akik a vesztét akarják, azok a szerettein keresztül fogják elérni, hogy felfedje magát. Ezt nem hagyhattam - beszél szomorú-dacos fénnyel tekintetében - A lányomra is gondolom kell és a szüleimre - teszi még hozzá, hogy azután áthelyezze Ainát a másik karjára egy rutinos mozdulatsorral - Karsaként biztonságban tudhatom és vele együtt a családomat is megóvhatom - fejti ki jelenlegi helyzetének indokát. A döntést, melyből adódó veszteségét igyekszik feldolgozni nap nap után. Nem számít, hogy mit érez. Irreleváns, mert tudja, helyesen cselekedett. Az idő pedig majd segít felejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megvan tehát a hintaszék új tulajdonosa. Neki már úgysem fog kelleni. Gyermeket vállalni minden valószínűség szerint nem lesz már alkalma, még ha teste és lelke egyként készen is állna a feladatra. Nem vonul zárdába persze, ám abban az egyben egészen biztos jelen pillanatban, hogy többé ennyire nem engedi át szívét senkinek, mint Hegének tette. Lénye sem lesz újra egy másik ember lényének ily mértékben, szabad akaratából a rabja. - Igazán nincs mit. Kérdezz nyugodtan és én megpróbálok mindenre felelni neked. Bár azért azt leszögezem, hogy anyának elég csapnivaló vagyok - mosolyog a nőre, mialatt a picurka elkezd mocorogni és nyöszörögni - Kicsikém, mi a baj? - kérdezi hozzá hajolva Elektra, hogy azután ismét átpozícionálja a gyermeket úgy, hogy annak feje a szíve fölött legyen. Az egyenletes dobogás általában nyugtató hatással szokott lenni a babákra, ahogy a puszi is ilyen érzetet kelt bennük - Sshhh, életem, semmi baj. Biztonságban vagy - beszél halk, bársonyosan lágy hangon az aprónéphez, majd feje búbjára simítja ajkát. Szemeit lehunyja egy pillanatra. Belevész a puha haj érintésébe és a finom illatba. Ujjai ezalatt óvatosan simítják a kis koponyát, mely még igen sérülékeny. - De meg tudod csinálni. Már csinálod. Jó anya vagy Zsófia - néz fel átható tekintetét a vele szemben állóra vetve - Ráadásul még extráid is vannak. A tűz, ami benned lobog, az életet jelentheti annak, aki fázik - biztatja arcjátékával és szavaival egyként nőtársát, majd arcát a kezében tartott kislány fejéhez hajtja. Boldog érzet telepszik megkínzott lelkére, s gyógyító erőként öleli körbe minden porcikáját. Ebben az éteri hangulatban hallgatja a vörös hajú szépség szavait. Megérti. Kláriért és Tamásért ugyanezt tenné, bár ők nem kötöttek vér és dac szövetséget egymással és nem is veszélyeztetik azt, akit szeret. Nem ágál tehát az elhangzottak ellen. Elfogadja és csak reméli csupán, hogy nem kerülnek bajba. Ezután olyasmiről érdeklődik beszélgető partnere, amitől szívének sebei sorra tépődnek fel, s kezdenek vért ontani magukból. Lélektükreiben örvényleni látszanak érzései, ám arca rezzenéstelen marad, mialatt sorra veszi eddigi kapcsolatainak mérlegét. Férje Zoli meghalt, hosszú szünet következett, aztán Sándor mást választott helyette. Egyetlen csókja emlékezteti arra a megalázó naplementére, a még romos toronyszobában. Majd Hege jött, látott, mindent megkapott, amit csak Elektra adni tudott. Otília berobogott, rombolt és távozott. Ez történt Prága előtt. Utána pedig semmi sem volt többé ugyanolyan. A Gyöngyhalásszal meg még azelőtt vége lett bárminek, hogy elkezdődhetett volna. Végül pedig még "meg is halt" ugyebár Marcell. Akkor most, hogy is legyen boldog a történet vége? Egyszerű a válasz. Sehogy. - A szép szerelmek meglehet mindent túlélnek, de a miénk nem az és talán nem is volt sohasem - szólal meg karcosabb és sötétebb tónusú hangon a riporternő, s szavai tárgyilagosan csendülnek - Túl sok dolgot kellene megbocsátanunk egymásnak, annak pedig egyikünk sem a mestere. Számtalan sebet kaszaboltunk a másikra míg egy pár voltunk. Többet mint amennyit egy Sectumsempra képes ejteni - rázza meg fejét, s ajkára lemondó-beletörődő, s mindenek felett őszinte mosoly húzódik - Ha tényleg szereted őt, akkor mond meg neki. Légy az a békés, hűséges tűz, melynek fénye hazavezeti, melyhez közel húzódva átmelegedhet a lelke és otthonra találhat. Mellettem csak folytonos vihar volna az élete - bólogat ajkába harapva, miközben a karjaiban tartott kis testre simított ujjai megremegnek, s csupán Aina hallhatja, hogy mellkasában miként marad ki néhány ütem és válik pulzusa szabálytalanná egy rövid időre. Nehéz elengednie akiket szeret, de innen már nincs visszakozás. Honnan is tudja, minden kétséget kizáróan hősnőnk, hogy kiket szeretett igazán és kik voltak csupán kósza érzéseinek alanyai? Onnan, hogy gyötrelem járt nyomukban, s csak ürességet hagytak maguk után. Zoli, Sándor és Hege. Három férfi. Három búcsúzás. Három olyan szerelem, amiről úgy tartják, csak egyszer adatik meg az életben. - Ezek csak ösztönök - ringatja a kislányt tovább és benne keres átmeneti vígaszt. Vonásain nem látszanak érzései. Elfedi őket, hiszen tudja miként kell tenni. Mire nem jó a fiziognómus bizonyítvány, igaz? Úgy is hívhatnák, hazugság cédula vagy manipulátor mesterlevél. Elektra pedig jól kitanulta ezt a tudományt, mely hozzá illőn kegyetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Átköltöztek már egy ideje az új helyükre. A rádió mostani épülete esztétikus, frissen festett, tiszta és az előző ingatlanhoz képest egy hatalmas palotának tekinthető. Visszatérte óta hősnőnk újra azt érzi: Szeret itt dolgozni. Illetve csak szeretne, ha tudna. Múlt este ugyanis rá kellett jönnie, hogy nem került oda a stúdióba minden doboza, melyet összepakolt. Pont arra lett volna szüksége, ami valahogy minden bizonnyal kimaradt a szállításból. Nem találta, tehát csak ez lehetett a magyarázat. Ennek ellenére természetesen megoldotta a kellemetlen helyzetet. A hallgatók számára észrevétlen módosításokkal adta le tegnapi műsorát. Egy ládányi lemeze viszont akkor is hiányzik. Régiek, sőt mondhatni ősöregnek nevezhető bakelitek, melyek azonban hangzásban messze felülmúlják a modern kor digitalizált csodáit. Ragaszkodik hozzájuk, hiszen szereti a retro dolgokat. Ezt mondaná szofisztikáltan, ha megkérdeznék, hogy miért nem hagyja annyiban és vesz újakat. Persze senki sem teszi, sőt a küldöncök sem szívesen hurcolnák át most az ő limlomját, mivel van épp elég bajuk. Keresik az elkószált leveleket, a meg nem érkezett jelentéseket. Azok után szaladgálnak egyfolytában. Elektra nap mint nap látja erőfeszítéseiket, s nem akarja terhelni őket. Ezért döntött úgy az éjjel, hogy ma valamikor napközben - miután lányától leköszönt az Előkészítő kapujában - majd saját maga megy vissza és hozza el értékes holmiját.
Belépve a nyikorgó bejáraton megcsapja orrát a romlás jellegzetes, állott bűze, mely úgy kavarog körülötte, akár hamu a szélben. Amit nem használnak annak állaga megbomlik, amortizálódik. Igaz ez erre az épületre is, teljes mértékben. Mindent vaskos porréteg lepett el, dacára annak, hogy csak néhány hónap telt el, mióta egy lélek sem tette tiszteletét a rozoga falak között. Elektra célirányosan sétál a szűk kis stúdióba. Lenyomva a kilincset csak kaotikus ürességet lát odabenn, ahogy az ajtó kitárul előtte. Zsanérján az is jajong egy nagyot. Ilyen hamar elenyészik minden, amit ember kéz nem gondoz? Ez a gondolat fut át elméjén, ahogy kutatva a doboz után végig sorjázik a helység berendezésén. Nem találja. Hová tehették? Kidobták talán? Az nem lehet! Fel volt címkézve. Keresi hát tovább, immár a többi helyiséget is bevéve a lajstromba. Használhatna varászlatot, de nem akar. Minek, ha úgyis van bőven ideje. Lehajol és beles egy asztal alá, ahol végre rátalál a bakelitekre. Megkönnyebbült sóhajjal ereszkedik térdre, hogy kiszedje a dobozt. Farmerje bánja majd ezt a partizán akciót. Mit számít, csak be a mosógépbe és kész, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hogy is volt azon a táblán odakinn? Tilos az Á...? Nem igazán figyelte. Elrobogott mellette. Kellettek a lemezei. Köztük van az is, melyet tavaly szenteste pörgetett. Emlék még akkor is, ha fájdalmas. Vannak dalok, amik felidéznek benne pillanatokat. Egyesek úgy mondanák, nosztalgia. Hősnőnk számára jóval többek ezek a dallamok. Újra élések. Visszatérések. Időnyerők. Csupán ennyije maradt, hát nem engedi el őket. Sarkán ülve lapozgat a bakelitek közt, s közeben dudorászik. Megörül egy-egy viszontlátott korongnak, jó ismerősként üdvözölve borítójukat. Nem hall szokatlan neszeket. A falak hangszigeteltek voltak itt is, hogy ne zavarja meg semmi külső zaj az adásokat. Így mit sem sejtve tovább ténykedik. Kezébe akad a Scorpions, a Nickelback és persze Bryan Adams mellett a Foreigner felvétele. Mennyi emlék, mennyi érzés zúdul rá, amikor felteszi őket majd. Már most megremeg gondolatban tőle. Igazi balladák ezek mind, melyek visszhangot egyenesen szívében vetnek hallgatóiknak. Lesimítja róluk a rájuk ült porréteget és ellenőrzi sértetlenségüket. Szerencsére nem esett egyiknek sem baja. Már emelné felfelé holmiját, hogy kifelé induljon, amikor hirtelen furcsa csattanásra lesz figyelmes. Fejét a hang vélt forrásának irányába kapja, de ekkor már régen késő volna minden mozdulat. Beremeg az egész objektum, s a másodperc tört része alatt omlik össze a teljes mivoltában. Olyan gyorsan történik minden, sőt az idő, amiről úgy tartják relatív, nem hogy megállna, mint inkább elsüvít Elektra mellett. A falon repedések hada inal keresztül. Az egész építmény megrázkódik, majd jajgatva - roppanva - sikoltva váljanak el egymástól a téglák, hogy végül hősnőnkre roskadjon az egykor szebb napokat látott létesítmény. Maga alá temeti tehát Rothstein Elektrát az omladék, s ő ott fekszik valahol alatta. A romok körül pedig hatalmas porfelhő kering kérlelhetetlenül fedve el a kíváncsi szemek elől egy időre a szörnyű látványt. Bárcsak szólt volna valakinek, de senki nem tudta, hogy ide készül. Ugyan kinek is tartozna idejével elszámolni? Miért is kellett volna, hiszen csak egy árva dobozért szaladt be az épületbe, mely munkahelyének egykor otthont adott. Nem számított rá, hogy épp itt éri baleset. Igazi tragédia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lágy kedvességgel és biztatással mosolyog a sok kérdés hallatán a vörös szépségre. Neki is volt számtalan, amikor a fiát várta majd a ki angyal megszületett. Egek! Egyenesen rettegett, hogy össze fogja törni. A fejecskéjét, a nyakát, mert néha olyan erős és vehemens tud lenni, mint elefánt abban a bizonyos porcelánboltban. Aztán jött az anyja és segített. Ott laktak velük az első hónapban. Zoli is szerette őket. Neki korán meghaltak a szülei, így hősnőnk családja lett a férje famíliája. Megérti tehát a nő helyzetét és igyekszik majd neki érdemben segíteni. A nosztalgia lágy szele azonban tovaszáll, ahogy Zsofia ismét beszélni kezd az őket összekötő személyekhez fűződő viszonyáról. Végighallgatja. Arca rezzenéstelen és békés, tekintete csendes tükör. Mindaz, ami a Pub mögött és után történt, Elektrában valamit tényleg megváltozott. Úgy határozott aznap este, hogy lezárja a múltat. Elmondta mit érez és elbúcsúzott. Aztán áttáncolta magát egy új élet ígéretébe, Mark segítségével, aki megértette, szavak nélkül is, hogy mire volt szüksége. Egy olyan éjre, ahol nincs jelen az a szívszaggató, tehetetlen düh, ami nap-nap után fojtogatta hősnőnk lényét, míg Hege nyomát kutatták, s míg a férfi végül fel nem fedte valódi kilétét előtte. Elengedte és a férfi is el fogja. Számukra nincs közös jövő. Túl sok hibát vétettek. Túl mély sebeket ejtettek, amik begyógyításához a Szerelem nem elég. Ennek dacára Elektra azt szeretné, ha mindannyian boldogok lennének. Hege, Zsófia, sőt még Rudolf és Otílía is, valamint persze ő maga. Megérdemelnék már, nem igaz? Annyi szenvedés kövezte ki útjaikat, hogy a várost körbeérnék. Kétszer. Azonban ha valamit ugyanúgy csinálva más eredményt várunk, az csak az őrületbe vezet.  Ezért inkább hősnőnk elvágta a szálat, mely Hegével kettejük közt feszült, hogy egyként szabaddá váljanak. Mindannyian. - A virágnyelvet a férfiak nem értik. Hege sem kivétel. Szóval, ha nem mondtad ki azt, a két szemébe nézve, hogy "Szeretlek" vagy, hogy "Szerelmes vagyok beléd, te vadbarom" akkor nem mondtál neki semmit - mosolyodik el amolyan bölcs rafinált fehérnép gyanánt. Közben a picurkát simogatja, de az lassan felneszel és nyöszörög megint kicsit. Hősnőnk tovább billeg és ringatja, majd lágy hangon suttog neki pár szót, hogy megnyugodjon.- Mellesleg te sokkal szebb vagy Otíliánál, mert neked a lelked szép, és az sokkal többet ér, mint a pisze orr, meg a rőt loknik - jelenti ki a rá jellemző őszinteséggel meggyőződését. Legalább, egyszer az életben Hege minőségi cserét csinálna. Ez nem a "Ha ló nincs, szamár is jó lesz" helyzete. Így gondolja. Őszintén. Ezen nem változtathat semmi, főleg az nem, hogy a Sors fintorának köszönhetően ő és az ex feleség rokonok. Igen. A vérük és küllemük talán sok tekintetben egyezik, hisz tagadhatatlan a hasonlóság. A két nő ennek ellenére egymástól fényév távolságban van, ami a viselkedésüket és ennek fényében jellemüket illeti. Ez abból is kitűnik, ahogy Zsófia magáról és kvalitásairól beszél. Olyan kevés hittel, hogy az már hősnőnknek fájdalmas.  - Ne beszélj már hülyeségeket...Egek!...Gondolod rád bízták volna, ha nem hinnék, hogy nálad jó helye lesz? - érvel a tőle már megszokottnak mondható kendőzetlenül nyers stílusban, hogy azután ezt még erősítve elemelje a kicsit és finoman visszapakolja szövetségese mellkasához. A művelet most is nagy odafigyelést igényel. Elektra hosszú, csontos ujjai ügyesen hajtogatják a pici végtagokat, hogy tökéletesen és biztonságosan rásimuljanak Zsófia torzójára. Egy utolsó, lágy és gondoskodó puszi még azért jár az angyali aprónépnek, s csak ezután egyensedik ki ismét, az anyaoroszlán énjét közben levető riporternő. - Munkába tartok. Tíztől kezdődöik az Elektra felel, aztán még kicsit előre dolgozom, hogy Legyen pár teljesen szabad napom, amikor Imolának megkezdődik az előkészítő - meséli békés mosollyal, ismét belebújva a lánya és hivatása nyújtotta puha, védelmező gúnyába. Életének két biztos pontja a család és a munka. Talán nem is kell más és újra boldog lehet. Ha pedig még Markot is megnyeri szövetségesének és néhány ügyben közösen igazságot tehetnek...Esetleg még egykor megkezdett képregénye is megjelenne, amire nemrég rátalált...Nos az lenne az igazi, lélekemelő diadal. Természetesen ezek egyelőre csupán vágyálmok, melyek beteljesülése vagy kudarca a jövő titka. Egy azonban az itt és mostban biztos: Hege iránti érzéseit és a vele közös összes emlékét Elektra tudatának mélyén egy szobába zárta, s hogy onnan nem ereszti ki, történjék bármi.