Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Eddig nem nagyon értette, mi az, ha valakinek elgémberednek a végtagjai, hiszen ő tanulás közben is mindig mozgatja mindenét. Nem az a fegyelmezetten ülő diák, még akkor sem, ha jellemében amúgy igen. Elég ellentétes, és rengeteg benne a disszonancia, de hát így kell szeretni, és a jelekből van, aki megteszi, ráadásul olyan, akit ő is szeret, így ez mondhatjuk, hogy egy jó kör volt. Engedelmesen, bár igen türelmetlenül áll, a lábait már alig érzi, és a háta valami csoda, ahogy húzódik, és könyörög, hogy egyenesedjen ki.
- Remélem akkor is engem választasz, amikor az egyhelyben görnyedéstől púpos leszek, mint Quasimodo.
Jó, ennyire nem vészes a helyzet, de hatalmasat nyújtózkodik, amikor végre engedélyt kap rá, hogy kiegyenesedjen. Nincs is ennél jobb! Leszámítva persze azt a csókot, amit a lánytól kap, és ami miatt akaratlanul is megjelenik egy kis félmosoly a szája szegletében. Szörnyen gyűlölte a percet, amikor a rellon előtti részen összefutottak, ám mégis az indította el azt, hogy ismét egymás mellett kössenek ki, amiért viszony nem tud eléggé hálás lenni a sorsnak. A keze – bár ujjait összeforrasztották – még mindig fáj egy kicsit, de egyáltalán nem bánja, hiszen, ha rá gondol, csak a szükséges áldozatot látja. Végül is, a lányba nem is tett kárt, vissza is kapta, így aztán egy szava se lehet a dologgal kapcsolatban.
- Ha már ennyi álltam érte…
Meg amúgy is, simán csak érdekli, hogy mit alkotott, és persze akkor is tetszene neki, ha egy túl nagy fejű pálcikaember lenne, embertelenül nagy sálban. Ez a sál amúgy is csak egy vicces szülinapi ajándék volt, még fiatalabb korában, viszont most, hogy előkerült, sikeresen emlékeztette arra, hogy fel kéne keresnie régi barátját, aki azóta már házas, sőt gyermeke is született. Jó lenne kicsit felidézni a múltat és szívesen meghallgatja a jelent is, hiszen a helyzetük nagyjából egyforma, már ami a lányokat illeti.
- Azta… ha egyszer egy csapat gyilkos kedvű alak miatt le kell lépnünk, csakis napos országba megyünk. Te kiülsz embereket rajzolni, én meg nevelem majd otthon a magánhadseregünket. Ezért komolyan kérhetnél pénzt.
Tegnap este amúgy is elgondolkozott ezen a lehetőségen, mármint mi lesz, ha tényleg valami nagyobb zűrbe keverednek, és mondjuk menni kell. Ő csak ahhoz ért, amit eddig csinált, és nem biztos, hogy egy másik minisztérium, pusztán a munkaerő piac pangása miatt, nem szólna ennek, hogy amúgy náluk van, szóval itt az ideje, hogy legalább sárkány szelídítőnek betanuljon valamelyik cirkuszhoz.
- Nem hiszem, hogy a mamája örülne neki.
Nagyon más így a lány, de érződik rajta, hogy felszabadultabb, mintha hatalmas tehertől szabadult volna meg, és valóban így van, hiszen amit elmondott neki, az nem egy egyszerű dolog, de hálás érte, hogy ezzel együtt megfontolta és élt az újrakezdés lehetőségével. így most jobb mind a kettejüknek.
Ami viszont kevésbé kecsegtető, hogy elkezdett mindenkit máshogy nézni. Elkezdett azon gondolkozni, hogy kinek mi járhat a fejében, ha Opheliára néz vagy gondol. Persze, itt most nem a férfias gondolatokra kíváncsi, azokat jobb, ha nem tudja, hiszen Ophelia igen szép lány, de azt, ha valaki ártani akar neki, egyszerűen tudni akarja. Tekintetét a lányról egy ideje már elfordította, a sálat levéve ugyanis megakadt a szeme egy szőke hajú nőn, aki feléjük néz. Már akkor is látta, amikor a lány megcsókolta, ám azt a pillantást betudta a csóknak. Most azonban valami más, valami nyugtalan lett úrrá rajta. Ösztönösen közelebb lép a lányhoz, aki a kacskákkal van elfoglalva, és finoman megtapintja a pálcáját is. Hiába jobb a méregkeverésbe, mint az átkokba, mégse mondhatja neki, hogy "várj kérlek, amíg elkészül a méreg”, mert simán szembe röhögi a másik. A legkellemetlenebb pedig, hogy ezt a nőt már látta, vagy ha nem is magát a nőt, akkor valakit, akinek a vonásai megegyeznek az ő legtöbb vonásával. A felismerés, hogy nem ismeretlen számára az arc kellemetlen, és gondolkodóba ejtő, hiszen fogalma sincs, ki is lehet pontosan, és mikor történt meg az ominózus találkozás. A válasz pedig majdnem kiégeti a retináját, olyan közel van, és gondolt is rá, az elsők között, hiszen ő is Opheliához hasonlította a vonzó teremtést, azonban az agya ezt az információt hátrébb csúsztatta, és mégis, emiatt még kellemetlenebb a helyzet.
Próbálja elszakítani a tekintetét a nőtől, és inkább a szőke lány felé figyel, mielőtt még kap egy hatalmas pofont azért, mert egy másik nőt néz. Kezd kialakulni az üldözési mániája.
- Ugye tudod, hogy a szobatársaid kivágnának, ha a fürdőkádból kacsaúsztatót csinálnál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A faluban még mindig nem nézett körbe, főleg nem házak után járt szabad perceiben. Egyelőre megfelelt neki az áporodott levegőjű szállodai szobája is, ahová visszahúzódhatott éjjelente, vagy kora délelőtt a reggeli futás után. Minden napot edzéssel indít, szeret mozogni, főleg futni, hiszen olyankor minden dolgot, s helyzetet annak pontos képében át tud látni. A mai edzés során a közeli tóhoz sietett, kocogásából egyre gyorsabb ütemet követelt meg magától, ahogy húga járt fejében, az elmúlt napok, az a különös auror, az egész felfoghatatlan, megemészthetetlen helyzet. Úgy tűnt megoldódik körülöttük minden, történetük mesés véget ér, de sajnos nem várt csodát Opheliától, aki bizonyára értetlenül fog állni az eset előtt.
Némán, ritmikusan szedve a levegőt szaladt, combjai és vádlijai égtek, karján az izom megfeszült a tempótól. Haja egyszerű copfban ütődött léptei ütemére hátának, ő pedig erősen koncentrált az előttük álló akadályokra. Neki is nehéz lesz, de a legrosszabb nem rá vár. Tartott attól, hogy elöntik majd az érzelmei, ha szembesül régen látott, de sohasem feledett testvérével, ám ez csak a jéghegy csúcsa volt.
A tóhoz egy közeli fa tövénél áll meg egy pillanatra, hogy térdeire hajolva kifújja magát, de amint felpillant, és a boldogan úszkáló kacsák felé néz, különös emlékképek villannak lelki szemei elé, ahogy meglátja húgát. Fiúval van, boldognak tűnik, legalábbis a csókból, amit elcsíp, erre következtet. Nagyot nyel a felismerésre, nem várt pillanat ez, ami felkészületlenül éri. Sokáig meredten bámulja a fiatalokat, még az sem zavarja, hogy az Opheliát ölelő fiú is észreveszi őt, és sokáig az ő irányába sandít.
Dübörgő szívvel hajol le, hogy cipőfűzőit újrakösse, melegítőnadrágját, és annak pulóverrészét megigazítsa magán, végül végigsimítson kókuszillatú haján. Húzza az időt, hiszen oly sokat várt erre a találkozásra, hogy most hirtelen nem is tudja miképpen reagáljon. Zavarja meg a fiatal párt ezzel a hírrel? Erőt vesz magán lassan, miközben lenyújtja fáradt tagjait, közben csupa buta megszólító mondatot generál fejében. Képtelennek érzi magát erre, talán jobb lett volna átesniük ezen Dwayne-nél, és akkor most nem kellene egy fa mellett azon morfondíroznia, hogy hogyan szólítsa meg egyetlen húgát.
Léptei és testtartása egyaránt határozott, úgy megy a romantikázó páros felé, mintha a világ legtermészetesebb dolgára készülne. Ophelia semmit nem vesztett szőkeségéből, és ez mosolyra készteti Daphnet, de egyelőre csak testvére hátát látja, így pisze orráról, s gyönyörű kék szemeiről még nem tud véleményt formálni.
- Szervusztok - köszön halkan, nem messze tőlük, Ophelia háta mögött állva. Amikor ránéznek a megszólítottak, ő elmosolyodik, és reszkető kezekkel mutatkozik be. - Daphne Amelie LaFonde a nevem, a nővéred vagyok.
Emlékezz rám! Emlékezned kell rám, kérlek emlékezz rám... Gondolatai a régmúlton járnak, mosolya keserédes, de őszinte. Annyi mindent ha nem is, de Ophelia első gyermekéveit közösen, nagy boldogságban élték meg. Hát eljött a pillanat, itt vannak, együtt, újra látja húgát, aki édes kisdedből tinédzserré nőtte ki magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hát igen, egy valódi csoda vagyok. Ilyet még egyet nem találsz.
Nagyon helyes, hogy még bújik is, ekkora áldozatot hozni valakiért, na ilyet még biztosan nem tett. Nem is nagyon akar, maximum a lányért. A kezében tartva a mappát, pimasz mosoly húzódik az arcára, majd lepillantva rá, nyom egy puszit a fejére.
- Szerintem legközelebb csak a sál legyen rajtam. Olyan jól áll.
A férfi említésére kicsit jobban öleli. Ösztönös reakció, de nem tehet róla. Nem bízik meg  benne, pedig lehet jobb lenne, épp csak annyira, hogy ne aggodalmaskodjon mindig, amikor Ophelia vele van. A férfi csak nem akarhat neki rosszat, ha a lány ennyire megbízik benne. Valószínű, hogy a fiúnak különben is magával a férfi nem jelenlétével van jelenleg problémája.
- Itt maradnál amúgy? Mármint ezen a helyen, vagy inkább elköltöznél valahova messzebb?
Nem tudja, hogy miért kérdezi, nincs semmi konkrét terve, csak érdeklődik. Végzősként lassan el kell köteleződnie, és itt már beszélgetett a főnökkel, aki egy igen kemény, de tisztességes ember, hiszen elmondta, hogy van lehetőség az elhelyezkedésre, de azt is elmondta, hogy hosszú út vezet a jobb állásokhoz, persze van, aki előbb jut fel, de ez a ritkább. Még csak érdeklődött, régebben, semmi sem biztos, de nem árt gondolkozni a dolgokon, ha már megkapták ezt a második esélyt.
- Óóó… nem is láttad még az új szobám. Nem olyan nagy, egy kacsával nem tudok osztozni, de ha gondolod, vetetek egy házat a kacsához.
Azt szeretné ő látni, ahogy odaáll a szülei elé, és elmeséli nekik, hogy Ophelia megkedvelt egy kacsát, ezért gyorsan kéne venni egy házat Bogolyfalván, és oda beköltöztetni a kacsát, ők meg vállalják, hogy néha kihozzák a tóra. Valószínűleg a szülei azonnal veszik a kabátjukat és elmennek megvenni azt a házat, amit a kiskacsának kinéznek.
- Nem tudom, csak olyan…ismerős…
Nincs az a pénz, amiért azt mondaná, hogy „annyira hasonlít rád”, mert még a végén a lány megnyúzná azért, mert itt van mellette, erre más nőt néz és azt mondja, csak azért nézi, mert rá hasonlít. A legbénább duma, szóval érezhetően igaz. A közelebb húzódó lány derekát átölelve biztosítja, hogy itt van vele. Aztán a nő bemutatkozik, és leesik az álla. Szíves mondaná, hogy ő megmondta, hogy rá hasonlít, de mivel nem mondta, így csak áll némán, figyelve párja reakcióját, és egy kicsit se meglepődik meg, amikor a lány inkább a kacsákat választja. Ő azonban előre lép kicsit, és viszonozza a kézfogást.
- Milan Blaise Felagund vagyok. Örvendek. Megkérdezhetem, hogy hány testvérére számíthatunk még?
Ő maga is hasonlót gondol, pont most, túl képtelen az egész helyzet. Itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Arról tudna, ha Opheliának lenne testvére, de mivel a lány se tudott róla, ez most nagyon furcsa helyzet. Kezeit a zsebébe téve hol Opheliára, hol a környékre, hol az előtte állóra pillant. Jobb lenne visszaindulni a kastélyba, vagy valahova, ahol védve vannak.
- Nagyon hasonlítasz rá, de ez nem elég, a húgom is hasonlít rá, mégsem rokonok, ennél azért több kellene. Valami bizonyíték, meg magyarázat, hogy miként lehet valakinek testvére, ha ő maga sem emlékszik rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Igen, mondhatni valami ilyesmire számított. Nem fektetett a lehetséges első találkozás elé nagy elvárásokat, és az, hogy ez most véletlenül történt meg, a kezdeti testét körbeölelő reszketés után hamarosan nyugalom járja át részeit. Ophelia szemei mit sem változtak, és hogy ebben a pillanatban inkább a kacsát választja helyette, nem tűnik bűnnek.
- Semmi baj - suttogja maga elé, majd a hozzálépő fiatalemberre pillant. Az bemutatkozik, és kezet fog vele, amire tiszteletteljesen biccent, s közben figyelemmel hallgatja szavait. - Kedves Milan, ugye szólíthatlak így? Nem szeretném neked bizonygatni, hogy LaFonde vagyok, és hogy közöm van a húgomhoz. Ha nem haragszol, utána megyek, mert találtam módot arra, hogy megmutathassam neki: testvérek vagyunk. Kérdésedre, hogy megfelelő válasszal éljek, van egy bátyja is, de ő nincs itt, egyelőre csak én érkeztem hozzá.
A fiúra mosolyog remélve, hogy megérti őt, mert nagyon fontos lenne, hogy a fiatalabb szőkével tölthessen egy kis időt. A kacsát szorongató Ophelia után sétál, könnyed lépteivel gyorsan utoléri a lányt. Először csendben sétál mellette, lopott pillantásokat küld felé, gyönyörködik benne, és igyekszik elnyomni magában a túláradó szeretetet húga iránt.
- Ha szeretnéd, megmutathatom ki vagyok, s hogy te ki voltál - néz le a mellette sétáló alacsonyabb lánykára. Hangsúlya komoly, érződik rajta a barátságos közeledés. Nem szándékszik erőszakos viselkedést mutatni, hiszen az nem jellemző rá, csupán választási lehetőséget ad a rellonosnak. - Testvéremként ismertelek téged Franciaországban. Amikor anya ágynak esett és apa a kocsmákat járta, én olvastam esténként neked Bogar bárd meséit.
Nem mond többet, a mesecím után rögtön elhallgat. Bőven elég volt egyszerre ennyi információ a kisebbnek, és ha mást nem is, de hallgatni azt kitűnően tud. Szeretne mindent elmondani amit csak tud, de ha jól látja a helyzetet, húga nem fogja meghallgatni, hamarabb kapna pálcát, és átkozná el őt, minthogy tovább hallgassa sületlenségnek tűnő szavait.
- Nincsenek bizonyítékaim, de az összes emlékem neked adhatom - fordul féloldalasan Ophelia felé, hogy láthassa arcát, figyelhesse vonásait, a legtisztábban hallhassa hangját. - Van egy merengőm. Ha készen állsz rá odabent, akkor gyere el. A Bérczes rezidenciában lakom egyelőre. Hozz valakit nyugodtan magaddal, bárkit akiben megbízol. Akkor saját szemeddel nézheted meg életed első éveit, anyát, apát, Damiant.
Direkt nem árulja el Damianról, hogy ő a középső gyermek, a lány bátyja, hamarosan úgyis meg kell tudnia, és ebben a percben ennyi mindkettejüknek elegendő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Bizony! – Ugrok fel egy pillanatra, mert azt látom, hogy Alegria örül, hogy a főnixekhez tartozom. Én is nagyon örülök, mert nagyon összetartóak. Nem tudom, hogy a másik házaknál ez hogy van, de nekem ezzel az egyel is elég foglalkoznom ilyen mélyen.
- De kedves vagy! Köszi! – ugranák a nyakába, de nem akarok ropogósra sülni, öngyulladás következtében. Íg csak az egyik lábamról a másikra ugrálgatok örömömben. Nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire tudja, hogy nekem milyen dolgaim vannak, de jobb nem emlékeztetni rá, ha mégis tudná. Amúgy nagyon szeretem főnixapánkat, sokszor mondott már nekem kedves szavakat, mint például szia, vagy hogy vagy Kevin? Hát nem aranyos?
- Hát igen, néha vidám vagyok – nevetgélek, mert nem tartom számon, hogy mikor milyen a hangulatom. Legtöbbször jól érzem magam, de ha éppen nem, akkor gyorsan felkeresem a húgomat, akit többször is rángattam már ki óráról, hogy vidítson fel. Persze ő szíves, örömest, és nagyon gyorsan meg tudja tenni, ezért is szeretem, és emiatt is vagyok sokszor vidám. Tökre kedves ez az Alegria, jön velem kicsit táncolni, látom, hogy neki is tetszik az egész. Sőt, még a titkaimat is megtartja, milyen kedves!
- Persze, mindent, ami titok. Azért titok, de most már kettőnké… vagy hármunké, azt hiszem – vállat vonok, de nagyon jól érzem amost magam, mintha egy kicsivel könnyedebb lennék és a föld felett járnék pár centivel. Valakinek meg fogom mutatni és gyakorlok majd, hogy hátha fel tudok repülni valahogy. Zavaromban pedig megmondom neki, hogy szép, amit megköszön, hát nem édes? Nem tudom, hogy hanyadjára kérdezem meg, de jó lenne, ha valaki választ adna már.
Gyorsan témát váltok és felhőnézésre invitálom meg a latin hercegnőt, aki szépen mellém is fekszik. Sajnos nem sok felhő van, de én azért örülök a kis napsütésnek is, olyan sokáig volt borult az ég. De most kék az ég, és zöld a fű, minden szuper! Ő talál egy nyuszit az égen, nekem az egy kutya, de ha egy kicsit forgatom a fejemet, akár nyuszi is lehet.
- Hű, tényleg! Mak-mak-mak! – nevetek és felé nézek. Most nagyon közel van hozzám, szóval a vörösödés már magától jön, illetve nem is ment messzire, csak pihent egy kicsit a kispadon. Szerencsére újabb kérdése van, megúszom a nagy leégést, legalábbis szerintem. Ráadásul a pókjaimról érdeklődik, tehát megint találkozhatunk és ez tök jó! Kár lenne tagadni, hogy jól esik a közelsége és a vidámsága, igazán nem foszthatom meg a viszontlátás örömétől.
- Persze, szívesen megmutatom őket ám! Ha jó leszel, kaphatsz ajándékot is – kacsintok rá, majd újabb felhő után nézek. Nem nagyon sikerül, újabb figurát kivennem belőlük, mígnem…
- Nézd, az ott egy pegazus! – tágra nyílt szemekkel élvezem az újabb látványosságot, majd hasra fordulok és felkönyökölve megtámasztom a fejem.
- Olyan jó, hogy találkoztunk Alegria! – osztom meg vele a gondolataimat, mert hát tényleg jó, egy okos és szép lánnyal találkozni. Plusz vicces is, ami nekem nagyon fontos és szereti a pókokat! Egyszerűen cuki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A vizsgaidőszak meglehetősen lefárasztott. Na nem azért, mert olyan sok vizsgám volt, sokkal inkább a tudat, hogy mi múlik ezen. Nem akartam évfolyamot ismételni, főleg nem az elsőt, hiszen ha felsőben még nem is, de így, elsősként szerintem baromi ciki megbukni, és az alapokat elölről kezdeni. Persze akinek nem inge, ne vegye magára, biztosan vannak olyan diákok, akik különféle okok miatt képtelenek levizsgázni, legyen az rossz családi háttér, vagy kulipinty születése. Mióta azonban szünet van, legtöbb időmet otthon, vagy kint a friss tavaszi levegőn töltöm, pihenek, rejtvényt fejtek, lefoglalom a húgaimat, vagy húzom a bátyámat. Mondhatni, csak a szokásos. A mai nap sem kivételes, egy napszemüveggel a fejemen, vékony tavaszi kabátban, farmerban, kibontott hajjal mászom végig a falut, útba ejtve a cukrászdát is persze. Amint beléptem, mosolyogva köszönt a tulaj, aki épp a pult mögött kérte számon az egyik alkalmazottat. Viszonoztam a mosolyt, majd a kiszolgálós részhez léptem, és kértem magamnak egy forrócsokoládét. Hiába jön a tavasz, ettől még mindig ez marad a kedvencem, a meleg ellenére is. Ahogy szeretem, a soknál is több csokoládéval kaptam meg az elviteles poharamban, kifizettem a megfelelő összeget, majd elindultam a tó felé. Azonban még mielőtt kiértem volna a falu széléhez, beugrottam a boltba, és vettem két zsömlét, hogy ha látok kint hattyúkat, vagy madarakat, megetethessem őket. Mindig így szoktam, ha arra járok. A falu szélénél aztán a stég felé indultam. Amint kiértem a széléhez leültem, levettem a cipőimet, és úgy helyezkedtem, hogy lábam kényelmesen lelóghasson. Miközben folyamatosan kortyolgattam az édes, szinte már tömény csokoládét, kisebb csipet zsemledarabokat dobáltam a vízre, és figyeltem, ahogy kissé elúszva egy-egy kacsa, esetleg hal megeszi őket. Mosolyogva néztem a természet működésén morfondírozva egy kellemesnek talált pontot, míg nem azt vettem észre, hogy teljesen elkalandoztam helyben, és időben is. Nehezen tértem csak észhez, akkor is félig kábultan ültem. Jól esett a csend, a csoki, a víz, és az állatok társasága, bár belegondoltam abba, hogy nem ártana némi emberi sem. Ha erősen koncentrálok, talán bevonzom magamhoz, és erre jár valaki. Úgyhogy gyere, csak gyere, siess, én meg addig tovább bambulok értetlenül, és gondolataimba süppedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A csokitolvaj
magyarázkodás sokadik felvonásban.

Egyre idegesebb leszek, és ezzel együtt ő is. Szeretném elmagyarázni az egészet, hogy végre valami érthetőbb legyen, még arra is rászántam magam, hogy a nagy titkaim egy részét megosztom vele, erre megmakacsolja magát, és a folytatásként következő jelenetnek nem úgy kellene lezajlania, ahogy lezajlik, de kivételesen elérte, hogy elpárologjon minden önuralmam. Nem kellene megszorítanom a csuklóját, nem kellene bántanom, és azonnal meg is bánom az egészet, amint elengedem, de visszacsinálni már nem tudnám, csak a bocsánatkérés marad. Sokadjára. Ez is egy olyan pillanat, amikor bármit megadnák azért, hogy valaki más lehessek. Mondjuk Ádi. Ő olyan rendes, meg jó, miközben én folyton csak bajt csinálok. Kár, hogy csak kinézetre vagyunk teljesen egyformák. Nagyon kár. Közben azért követem Zsófit, be a temetőbe egyenesen, bár fogalmam sincs, merre megy, viszont ha már elérte a célt, akkor letelepedek én is mellé és jöhet, aminek jönnie kell. Nehezen találom a szavakat, és mellé mintha a torkomban dobogna a szívem. Elképzelésem sincs, mit fog erre reagálni, főleg, hogy gyakorlatilag azóta titkolom előle, amióta ismerem. Az árnyakat is, de azt inkább mégis megtartom magamnak. Nem akarom ijesztgetni. Furcsa lenne az élet Zsófi nélkül, már az utóbbi egy évben is hiányoltam, mióta elsős, pedig találkoztunk azért, csak valamivel ritkábban, mint amíg előkészítős volt ő is. Na de lényeg a lényeg, sikerül valahogy közölnöm, hogy az égvilágon semmiféle színt nem látok, feketét, fehéret meg szürkét kivéve, amiből egyébként is, ha jól emlékszem a rajz tanulmányaimra, egyedül a szürke tekinthető színnek. A többi nekem nem létezik. Olyan, mintha folyton éjszaka volna, bár legalább így a sötétséget könnyebben szokja a szemem. Előnyök és hátrányok. Válaszol a kérdésemre is, amire végre elmosolyodok kicsit, bár elégedett még nem vagyok azért ennyivel.
- És milyen barna? Amikor kisebb voltam, még láttam a színeket, úgyhogy megpróbálhatnám elképzelni. Olyan, mint az étcsoki, vagy világosabb, mint mondjuk a gesztenye, vagy netán, mint a mogyoró? A hajadat valami sötétebb árnyalatnak képzelem, mert majdnem feketének látom. A szemed meg egy árnyalattal mintha világosabb lenne. Meséld el a részleteket. Megkérdezhetném Ádit is, mert mindig ő ment meg ilyen helyzetekben, de ezt most inkább tőled hallanám, ha lehet. - mondom neki egyelőre magam elé nézve a földre, mert kissé zavarban vagyok ettől. Hirtelen olyan furcsa az, hogy érdekelnek a részletek. Eddig is érdekeltek, de ebben a percben mintha Zsófit átlépett volna valami teljesen más kategóriába, mint amiben eddig volt, attól, hogy megpróbálom elképzelni, milyen is lehet színesben. Teljesen más. A gyomrom meg zsugorodni kezd, és megmozdulnak körülöttem az árnyékok. Nem tudom, melyik az ok és melyik az okozat, de ijesztő a helyzet, mert lelepleződhet a másik titkom is, a nagyobb, csúnyább, sötétebb. Nem akarom végighallgatni azt, amit mond arról, hogy ettől nem vagyok más, mert felét se tudja annak, hogy milyen vagyok, de azt se szeretném, ha sajnálna emiatt, azt pedig végképp nem, hogy az árnyakra felfigyeljen, amik valószerűtlenül mozdulnak meg időnként, mintha egy álomban lennénk, ahol menten életre kelnek. Nagy levegőt veszek, aztán előre lendülök és a szájára tapasztom a kezem, miközben alig pár centire van az arcom az övétől, aztán feje tetejére áll a világ. Legalábbis bennem. Nem tudom megmagyarázni, mi történik pontosan, csak mint a képkockák, követik egymást az események - a szemébe bámulok, amiről az ugrik be, hogy még így szürkén is szép és tetszik, ahogy csillog, beszívom az illatot, amiről nem tudom és nem is akarom eldönteni, hogy a hajából árad-e, vagy a bőre illata, a következő pillanatban pedig elveszem a kezem a szája elől, és helyette a számat tapasztom az ő szájára. Életemben nem csókoltam meg még senkit, és furcsa mód ettől az egésztől csak még kisebb lesz a gyomrom, kavicsméretű, és az alapján, ahogy ég az arcom, fülig vörös lehetek, de közben talán az árnyak legalább békén hagynak - már persze, ha nem az a reakció, hogy megharap, ellök, lecsap, szétkarmol, vagy bármi más a végtelen számú lehetőség közül. Kiderül pillanatokon belül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A nyugalom, meg a természet olyan jó hatással volt rám, mint már jó ideje semmi. Nem azt mondom, hogy nem vagyok a toppon, hiszen minden jól megy, ami az életemet illeti, azonban nem tudom mióta nem volt már olyan, hogy letudtem ülni, és relaxálni kicsit. Ádámmal ez ritkán fordul elő, ha még csak a pihenésről lenne szó, de nem, aludni sem nagyon szoktunk, egyszerűen nincs rá időnk.
A csendes perceket egy hang zavarja meg, és mivel eddig nem kifejezetten koncentráltam a külvilágra, összerezzentem, majd tétován felnéztem. Nem tartott sokáig felismerni Kornélt, a farkasfiút. Egyszer találkoztunk ugyan, akkor is elég érdekes helyzetben. Nem hinném, hogy sokan tudják az iskolából, vannak itt vérfarkasok itt. Hála a jó égnek nem neveltek burokban a szüleim, így tisztába vagyok az összes varázslénnyel, vámpírral, vérfarkassal, és élőlénnyel, ami csak létezik. Érdekes témának találom, bár szerintem hülyeség állatként tekinteni rájuk, elvégre mégis csak emberekről beszélünk végső soron. Vagy mi.
- Szerintem nem én járok olykor veszélyes vizeken, Kornél. - jegyeztem meg kitérően, s mily' ironikus, hogy pont a vízparton ücsörögve mondtam ezt. Nem ismerem annyira, a múltkori alkalommal nem éppen arra mentünk, hogy megismerjük egymást, inkább próbáltuk eltussolni az érdekes helyzetet. Így nem tudom, miért gondolja, hogy nekem bajt jelent egy kis friss tavaszi levegő, na meg a láblógatás a szabadban.
- Miújság, mit keresel errefelé? - mosolyogtam rá, majd megpaskoltam magam mellett a stéget, némileg biztató hatást keltve. - Gyere, ülj ide. - ha már úgyis társaságra vágytam, nem akartam bevallani a rellonosnak, hiszen a zöldek nem kiváltképp szeretnek cseverészni, én azonban csak reménykedni tudtam benne, hogy ez egy kivételes helyzet, és veszi a célzást. A magam módján ugyan én is fárasztó tudok lenni, de általában még a legarrogánsabb emberek is képesek elviselni, mivel nem veszem fel a sértéseket. Nem vagyok az a típus, akibe bele lehet kötni, hála a szintén rellonos bátyámnak. Még jó, hogy ilyen nagy a család, előnyös, főleg ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A meglepő helyzetek, meglepő reakciókat váltanak ki. Ilyen a mi viszonyunk is Zsomborral, habár a mostani szituáció azt hiszem életem eddigi legfurcsább helyzete volt. De haladjunk csak szép sorjában. A temetőben ülve, cseppet sem érezve félelmet, nyugodalmasan, na meg idegesen teltek a percek. Sosem voltam még ennyire mérges Zsombicra, most mégis annyira kihozott a sodromból, hogy legszívesebben kiabáltam volna vele. Még sem tettem, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem szorongatta a kezem. Ott betelt a pohár, és egyszerűen fájt, hogy ennyit nem érek neki. Lehet, hogy én értettem félre a jeleket, sőt, szinte biztos, ahogy az is, hogy mindezt nem direkt csinálta, de akkor nyilván ez nem jutott eszembe. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, hát sértetten visszavonultam a temetőbe, ha akar követ, ha nem nem módon. Utálok ennyire makacs lenni, de egyszerűen nem bírom, amikor valaki ekkora hülyeséget csinál, mint speciel ez is. Szerencsém volt, hiszen utánam jött, sőt, kinyögte, amit szeretett volna, és azt hiszem ettől a pillanattól változott meg minden, ami eddig volt.
- A hajam sötétbarna, mondjuk étkakaó színű, a szemem meg inkább olyan... talán kicsit vöröses, mint mondjuk a borostyán, de ez így elég hülyén hangzik. De jól belőtted. Mi történt, hogy kiskorodban láttad a színeket, és most már nem? Beteg lettél, vagy butaságot csináltál? - pislogtam rá nagyokat, kinézem belőle, hogy sajnos a saját idétlensége, mégis nem tudom mi lehet az oka, és be kell vallanom, fúrja az oldalamat. Nagyokat pislogtam, várva a választ, közben pedig egyre inkább úgy éreztem, tudatnom kéne vele, hogy tényleg nem zavar, és nem értem, mi volt ez a nagy titkolózás eddig. Így hát hangot is adtam ezen gondoltamnak, elég hosszan, hogy úgy fogalmazzak.
- Zsombor, emiatt tényleg nem vagy más... nekem ugyanaz vagy, aki eddig, és ezen semmi sem... - azonban a mondat végét nem tudom kimondani,hiszen kezét a számra tapasztja, én meg kérdőn pislogok rá. Tehát ezek szerint túlzásba estem, nem is kicsit, vagy valaki erre jár? Nem tudom eldönteni, de mire észbe kapnék ez már felesleges is lenne. A pillanat hevében azt sem tudom eldönteni, sírjak e vagy nevessek, esetleg, hogy fiú vagyok e vagy lány, de komolyan sikerül összezavarodnom. Érzem, ahogy megtelik vérrel az arcom, és nagyjából olyan vörössé változik, mint egy szebb rózsa, pontosan akkor, amikor megcsókol. Még soha senki nem vetemedett ilyesmire, így finoman szólva halvány lila gőzöm sincs, miként kéne kezelnem a helyzetet, és amennyire betudom lőni, Zsombornak sem lehet nagy gyakorlata ezen a téren. Mégis, mintha csak valamiféle reflex lenne, visszacsókolok, sőt, egyik kezemmel elkapom a kezét, és megfogom. Mint valamiféle biztosíték, hogy nincs semmi gond. Nem zavar, sőt, talán furcsa ezt mondanom, de kellemes bizsergés fut végig a hátamon, kiráz a hideg is, a gyomrom  pedig szerintem kisebb, mint a fél öklöm. Nem gondoltam volna, hogy most, és így jön el a pillanat. Mikor vége szakad a csóknak, nem tudom eldönteni, hogy másodpercek, vagy percek teltek e el, megzavarodott az időérzékem. Meglepetten, még mindig kipirosodva pislogok Zsomborra, és nem igazán jut eszembe semmi érdekes.
- Ez.. Zsombi... szóval.. nem... mi volt? - nyögöm ki kisebb makogás után, halkan, úgy, hogy alig hallható. Nem negatív a kérdés, szimplán meglepett ő is, és én is saját magamat, egyszerűen nem gondoltam volna, hogy képes lennék ilyesmi, illetve az, hogy most össze is zavarodtam. Az emberek nem szoktak a barátaikkal csókolózni, nem igaz? Akkor most itt mi a helyzet? Lehet, hogy tetszene a dolog, hogy ő meg én? Nem, ez így mégiscsak abszurdan hangzik. És mégis, mintha mégse lenne akkora hülyeség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amint a lány a sírkőnek veti a hátát, felizzik a kezében az elvarázsolt papír, de ekkor már késő. A masszív márvány megolvad Keiko háta mögött, majd teljesen eltűnik, és az ismeretlen menthetetlenül beszippantja a lányt.  Lassan, szinte kecsesen ereszkedve érkezik meg a sír mélyére, hiszen senki nem akarja, hogy megsérüljön. Egy sötét, öt lépés hosszú, négy lépés széles, fanyar bűzt árasztó lyukban találja magát, amelynek látszólag egyetlen kijárata sincsen.
- Ah, minő meglepetés!  - hangzik egy halk, száraz hang a sír túlsó sarkából, igazi meglepődöttségnek azonban nyoma sincs a szellem hangjában.  A férfi szelleme a földön gubbaszt, onnan sandít fel a levitásra ( Nem mintha az a tény tartaná a földön, hogy áttetsző szellemalakjának hiányoznak a lába, ez nála inkább elvi kérdés.)
- Mindig hatalmas öröm, ha látogatóm érkezik. Tetszik tudni, elég magányosan éldegélek itt. Haha, éldegélek - kissé komoran nevet fel - Úgy röstellem, hogy nem tudom mivel kínálni, kisasszony. Bocsássa meg nekem.  De azért, ugye marad egy kicsit…? Mesélje el, hogy kerül ide egy ilyen kislány? –kedélyesen természetesen beszél, azzal a biztos tudattal a hangjában, hogy az ő kezében van a lány szabadulásának záloga.

Amint a lány eléri a keresett kriptát a levélen újabb utasítások tűnnek fel, melyek szerint a következő feladata, hogy betörjön a kriptába.  A levélíró állítása szerint ugyanis odabent ugyanis meg fogja találni a kincset. A papírlap csupa melegséget, biztonságot áraszt, azonban amint felpillant belőle, szemben találja magát a valósággal. Egyedül van a temetőben és pergamen szerint be kell törnie valaki sírjába.  A lányon múlik, hogyan értékeli a helyzetet, mennyire veszi komolyan a játékot, és mennyire vágyik a kincsre.  A kripta látszólag nehezen mozdítható ajtaja azonban már szinte egyetlen érintésre, vagy akár egy elsuttogott alohomora-ra is kitárul.  Ha a lánynak van mersze belépni, szűk, hideg, dohos helyen találja magát, láthatóan régóta nem járt már itt senki, a túlsó falnál lévő koporsót is vastag porréteg fedi. A sír közepén azonban egy patyolat tiszta alacsony, üveglapú, kerek asztalka áll, rajta hanyagul szétszórt sárgás, eltépett pergamendarabok.  Némelyiken bájital hozzávalók, a másikon animágiát szemléltető rajzok, sokon csak érthetetlen krikszkrakszok. A kezében tartott levél most arról tájékoztatja, hogy keresse meg köztük a varázslat leírását.  A lány nyugodtan olvasgathatja az asztalon lévő írásokat, de arrébb tolni, elvenni egyiket sem tudja…egyedül. Az üveglapon azonban ismerős villanásra lehet figyelmes, ha jobban megnézi, a üvegből barátnője arca tükröződik vissza halványan.  A temető két különböző pontján, mégis ugyanott vannak, ugyanazt akarják.

A lánynak nem kell soká várni a jelekre, azonban nem a kezében tartott levélke ad további utasításokat számára, hanem maga a fa, amelyre máris felkapaszkodott. A fűz vékony ágait először valóban csak a szél himbálja, azonban rövid időm belül, már nem csak azok mozognak, hanem bizony a Dashát tartó főág is megremeg, épp csak megrázza magát. Nem elég erősen ahhoz, hogy ledobja magáról a lányt, de jelzésértéke mindenképpen van mozdulatnak. Pillanatok alatt az egész fa megelevenedik,  s az utolsó levélig azon van, hogy lerázza magáról a levitást. A lengedező ágak összefognak, a lány hátának feszülnek és kitartóan taszítják a föld felé. Közel sem olyan veszélyes fával akadt dolga, mint egy fúriafűz, de az a példány is van olyan szívós és kitartó, ha arról van szó, Dasha nem akarja elfogadni, hogy nem lenne szabad felkapaszkodnia az ágak közé.

- Hordd el magaaaaaad!  - amint a levitás fiú kiér a sírok szegélyezte szűk, kacskaringós utakról és nyílt terepre, a fenti kiáltás közepette valami alacsony, csontos jószág rohan neki teljes erőből a lábának.  Majd ha ez még nem lett volna elég meglepő és némiképp komikus, a nagyjából 60 cm-es házimanó még egy bottal is ütlegelni kezdi a srácot, ahol éppen éri.
- Nem szégyelled magad?! … Idejönni! … Az összes…Ah… - minden szavának egy-egy ütéssel ad nyomatékot, vég végül kénytelen felfüggeszteni a támadást, ugyanis a kicsi szíve nem bírja már ezt a tempót. Bezzeg fiatalkorában! Nem volt így elgazosodva a temető, nem járkáltak ide mindenféle suhancok, nem kellett megállnia, hogy kifújja magát.  Mélységes ellenszenvvel pillant fel hatalmas teniszlabda szemei sarkából a srácra, és nem engedi le a botot egy percig sem.