36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kevin F. Rohr összes RPG hozzászólása (14 darab)

Oldalak: [1] Le
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2013. december 14. 10:41 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás

Kirándulás, kirándulás, kirándulás! Három napja ezen pörgök, és igyekeztem Leonie agyára menni ezzel. Ahol csak találkozunk, mindig felhoztam témának, és nem felejtettem el megemlíteni azt sem, hogy Tita is jön. Jaj, a kis hercegnőm olyan édibédi, hogy majd megzabálom. Szóval azért próbáltam eddig Leonie vörös agyacskájára menni, hogy inkább már küldjön el, és utálja meg a kirándulást. Mert akkor nem fogok hiányozni neki, ő persze fog nekem, de talán a többiek és a sok látnivaló elveszi a gondolataimat a hugicámról és… a kis drágáimról. Amira nem engedte meg, hogy bárkit is elhozzak, persze azért Tónit betettem a táskámba, ő már megszokta, hogy ott szállítom. ~ Nohát, nézzük, mi kell még! Bogrács, ruhák, chips, ragasztó, kicsorbult konzervnyitó, lejárt tombola, minden megvan. ~ Jáhííííí, örülök, és gyorsan felöltözöm. Észre sem veszem, hogy a pulóvert fordítva vettem fel, bár állandóan a nyakamnál piszkálom, mert kicsit szorít. Nem baj, a norvég minta hátulról is ugyanaz. Beteszem Tónit, két halott pocokkal – Merlin vigyázzon a lelkeikre -, most egy darabig majd nyugton marad. A tértágítóval ellátott hátitáskába még a terrárium is belefért, szóval nem lesz itt baj. A bográcsot azért kívülre akasztom fel, hogy lássák, komoly túrázó vagyok.
- Jaj, elkések! – felkapom a kabátom, a csukámat, sapka, sál és már rohanok is. Az egyik utolsóként érkezem, de mosolyogva integetek mindenkinek aki ott van, Amirát már meg is ölelgetem, meg Titát is. A többiekből, csak Ágostont ismerem valamennyire, vele titkos kézfogást ejtek, majd figyelem az eligazítást. Közben, ahogy forgólodok, néhány társamat eltalálom oldalba a bográccsal.
- Bocsicsocsi! – mondom vigyorogva, de ahogy újra elfordulok, hogy elnézést kérjek, kap más is egy kis ismerkedést a főzőtudományom eszközével. Igaz, főzni nem tudok, de hátha valaki majd csinál valami jót benne, az lenne csak az igazi móka!
Amira elmondja, hogy mi lesz, és már a hopphálózat bécsi végén jövünk is ki.
- Tyű, ez aztán az aztán! De szuper! – álmélkodok, és már majdnem megmutatom az egészet Tóninak is, de akkor észbe kapok, hogy Amira képes lenne elkobozni, az pedig letargiába súlytana. Hiába imádom az eljegyzett asszonykát, Tóni az Tóni. Tita mellé sündörgök és átölelem őt, és hallgatom a szobabeosztás, meg a tennivalót.
- Együtt leszünk Tita, de szuper! Köszi Mira! – kiabálom át a csendet, halványan vöröslő pofikával. Miközben a szobabeosztás tovább folytatódik, próbálom megjegyezni a neveket. Hát volt ott Béla, meg Manci, meg Csoki – vagy Vanília? – Májkül… Tita megvan. Mindegy, majd később összebarátkozunk mindenkivel, és akkor megtanulom a neveket is. Első mókának milyen jó lesz már. Közben nekidőlök egy tálaló kocsinak, ami kiderül, hogy bőröndhordó kocsi és kicsúszik alólam, én pedig a földre kerülök, üleppel lefelé.
- Háhá, de mókás kis cucc ez! – feltápászkodom és követem Ágostont, aki beenged minket a szobába, ami nagyon szépen van berendezve.
- Alszunk egy ágyban Tita? – pörgetem meg és elviszem a lányt kézben az egyik üres emeletes ágyhoz. Ott pedig ledobom őt, remélem nem bánja, hogy nagyot huppan.
- Sziasztok! Kevin vagyok, a nagyobbik Rohr! De szólítsatok Fynnek! Hoztatok társasjátékot? – kérdezem csillogó szemekkel, miközben mindent kipakolok a felső ágyra. Az ágy melletti kis szekrényre pedig kirakom a zárt terráriumot, ahol éppen az egyik halott pockot lakmározza Tónikám, a madárpókom. Annyira édes, ahogy eszik és csattognak a kis rágói.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2013. december 20. 08:16 Ugrás a poszthoz

Bál – Tita hercegnő

Vörös taláromban igyekeztem a nagyterembe, ahol lassan elkezdődött a karácsonyi bál. Szeretem ezeket a partikat, mert olyan sokan vagyunk és örülünk egymásnak, és hú de jó és mindjárt szünet. Most nem hoztam magammal senkit, mert Rochard prof külön kérte, hogy idén ne rendezzek sikító versenyt a lányok között, ha egy mód van rá. Nem is tudja, hogy kettő is van! Háhá! De voltam olyan tündérbogár, hogy a cicabának szót fogadtam most, és ha már így alakult szóltam Titának, hogy jöjjön el, ne unatkozzak. Bár, ha ott lesz a hugicám, nem lehet unalmas semmi, és egyébként is, tök jó lesz! Szépen ki lesznek öltözve a lányok, lehet majd táncolni, meg jókat enni és szagolni a fenyőillatot. MI kell még több? Vidámság! Az is biztos lesz, ha pedig nem, majd csinálunk. ~ Remélem, hogy lesznek csillagszórók is, azok olyan szépen égnek. ~ lelkesedem, majd megállok a nagyterem bejárata előtt. Titát itt várom meg, mert ha jól emlékszem, ezt írtam a levélbe:

Szia ’Cegnőm! (ugye milyen cuki így a neved?)

Várlak a nagyterem előtt a karácsonyi bálon,
ha nem ismernél meg, akkor majd keressél!
Én leszek a mosolygós herceg, aki pont rád vár ott!
De tényleg!

Aláírás:
Ez itt az előző alatt van ám!

Fynnci  ’Ceg (ez is de cuki már)


Sokat nem kell várnom, mert megérkezik az én kis cukikám, ezért gyorsan elé szaladok, de már messziről kiabálok neki.
- Tita, Tita, itt vagyok! – rohanok felé, és látom, hogy milyen csinos ma is. Hát fülig pirulok, mert olyan kis szépség, hogy az már hihetetlen, ezért ő az én hercegnőm. Mielőtt bármit mondhatna, jól megölelgetem, majd felkapom a kezembe és beviszem a nagyterembe. Ott azért leteszem nevetve, majd felajánlom a karomat, hogy menjünk a helyükre, amíg a végzősök megnyitják a bált. Persze a nagyterem ajtaja nyitva van már, szóval nem tudom, még mit kell nyitni.
- Csinos vagy ma hercegnőm! – dicsérem meg a ruháját, bármilyen is legyen. Nagyon szép lett a díszítés a DÖGösök jól kitettek magukért. Szemeimmel Amirát keresem, mert őt már ismerem, és ha látom integetek neki. De egyelőre csak egy kis sütit tolok be a számba, amíg elkezdődik a nyitótánc.
Utoljára módosította:Kevin F. Rohr, 2013. december 20. 08:16
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2013. december 22. 20:43 Ugrás a poszthoz

Téli kiri, előbb Bécs, majd Laktózfalva, Tita

Bécs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kirándulás, és én pont abban vagyok. Jaaa, akkor nem is volt, hanem van és tart és lesz. Háhá, és ez annyira szuper, mert nem egyedül megyek, hanem a DÖKkel, meg mindenféle diákokkal, köztük a hercegnőmmel Titával. A szobabeosztás szuper, nagyon kis aranypofikkal kerültem egy szobába. Tita pedig velem fog aludni, legalábbis egy emelets ágyon, mert nagyon örül, hogy ott aludhat, ahol én. Én meg nagyon örülök, hogy ott aludhatok, ahol ő. Tehát mi nagyon örülünk, hogy ott aludhatunk, ahol a másik. Tehát, az alvásunk örülése, a másik alvásával nagyon jó! Kezdem nem érteni, de üsse kő, mindegy is!
- Juppí, én is így gondoltam! Elhiszed? – kérdezek vissza, és nézem, ahogy Titu elfoglalja a magaslati pontot. Biztos szereti az ózondús levegőt, azért szeret fent lenni. A magam részéről maradok odalent, mert nem szeretnék leesni olyan magasról. Tita elindul lefelé, én pedig elkapom őt, mielőtt annyit mondana, hogy megszentségteleníthetetlenségeitekért!
- Gyere hercegnőm! – kapok az alkalmon és megpörgetem, ahogy Titus a karjaimba ugrik. Egy kicsit még tartom, a szépséges szemeibe nézek, tényleg olyan kishercegnő, akiért érdemes megküzdeni a gyilkos pockokkal.
- Menjünk enni, biztos finom gombócokkal várnak minket! – vigyorgok és elkapom a kezét, és elindulunk ugrabugrálva ebédelni. Hú, tényleg nagyon finomak az ételek, csak egy kicsit mások, mint a kastélyban. Ezek inkább állnak hozzám közelebb, mint a magyar ízek, így aztán degeszre tömöm magam.

Másnap Tita már húz, von a buszhoz, én meg kissé kómásan hagyom, hogy irányítson. Alig két-három berendezési tárgynak megyek neki, ami ilyen állapotban nekem rekord. Zötykölődünk és én félvigyorral nézem, amint járnak a fogsorát védő színes ajkai.
- Én is örülök neked, és képzeld! Én is örülök! Hát, biztos veszek neki hógömböt, mert azt Nini nagyon szereti, aztán még meglátom! – újságolom el a műhelytitkot az én legkedvesebb hugicámról. Jó lenne, ha itt lenne, de nem ért rá, valami baj volt az új zoknijával. Az pedig veszélyes üzem!

Lethifalva

A bécsi napok pillanatok alatt elrepültek, én pedig ígéretemhez híven vettem Leonienak legalább 20 fajta hógömböt. A tértágító bűbáj miatt a zsákom még mindig nagyon könnyű volt, mégis majd ki csordult, a sok mindentől – főleg édességektől -, amiket beletettem út közben. Alig maradt már pénzem, de sosem érdekelt igazán, hogy mennyi van. Most az volt a helyzet, hogy inkább eltettem a maradékot, mert hátha akad még valami a lányoknak, meg Titának, amit még mindenképpen meg akarok venni. Újabb kandallós utazás, és máris megérkezünk egy gyönyörű helyre, sőt egy szobába kerülök a hercegnőmmel. Nyelek egy nagyot valamiért, és a szívem is jobban rákezd a dörömbölésre odabent, az is lehet, hogy valami bajom van. De pár perc elképedés után semmi sem történik, így vidáman kocogunk be az új szállásunkra.
- Aztadegyönyörű! – mondom így egybe, és az állam keresgetem. Olyan csudaszobákkat kapunk, hogy azt már el sem lehet képzelni.
- Tita, én nem tudok síelni, de kipróbáljuk? – nézek lelkesen a lányra. Nem lehet valami nagy dolog, láttam, hogy kisgyerekek is vadul száguldoznak le a havas lankákon.
- Hol szeretnél aludni? – leteszem a táskám és kiveszem a szőrmókom terráriumostul és e a kis éjjeliszekrényre teszem. Világot lát a kis drága, be is dobok neki egy kis apró egérkét. Sajnálom a kis fehérkét, de valamit ennie kell az én tüneményemnek. Az aranybogarak száma kettő a szobában, mert Tita is nagyon édes, ennél jobb kirándulásom még nem volt!
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 8. 13:20 Ugrás a poszthoz

cuki Elena

A jegyzeteimmel a kezemben forgolódom a diákok között a folyosón, és nyugodt helyet keresek. tanulni kell, mert mindjárt megbukok, ha nem tanulok és akkor... nem lehetek bogárszakértő, vagy mi ez. Az meg már hogy nézne ki, ha én, nem lehetek szagértő, bűzlene a dolog. Végre benyitok egy terembe, és jáj!
- Vááááó, ez kell nekem! - rávetődök az egyik párnasorra és máris szétszóródnak a jegyzetek, meg mindenféle, ráadásul néhány tücsök ki is pattog belőlem valahonnan. A ruhámból, no. Mivel olyan jól érzem magam, hogy mozdulni sincs kedvem, próbálom a szétszórt lapokat magamhoz húzni. először kézzel próbálkozom, majd egy párnával és amik még messzebb vannak, a lábammal erőlködöm.
- Juppi! - egyet sikerült a lábujjaim közé venni. Hogy is van ez? Ja, igen már lerúgtam a cipőm, a zoknim pedig lyukas, pont kikandikál belőle két ujjacska. A szoba közben vidám színeket vesz fel, ami még jobb kedvre derít. Ha minden jól megy begyűjtöm az összes lapot, mielőtt nekikezdenék a tanulásnak.
- Nini! Miri gyere ide! Vagy Tili vagy? Ö, vagy Piri? - vállat vonok, mert nem tudom, hogy éppen melyik, hiszen elpattog az egyik messzi párna mögé, van vagy két méterre is tőlem. Az a baj, hogy lassan tényleg nem tudok mit csinálni, csak tanulni. De az olyan uncsiii! ~ Anyuuuu, nem akarok tanulni? Felagund olyan cuki, ha viszek neki valamit, biztos átenged! ~ Kovácsolom máris a tervet, önismeretből meg majd... cuki lesz, ahogy Alexa néni is az. Úgyis ad egy kegyelem Elfogadhatót, és akkor mindenki jól jár. Főleg én, de most még fekszem. Valaki váratlanul benyit, ami persze rögtön eltereli a figyelmem a tanulnivalóról.
- Szia, gyere, már úgy vártalak! Te ugye eridonos vagy! Ismered Titát, igaz? Gyere már, itt van hely és olyan cuki ez a szoba, nézd! - mutatom, ahogy tovább változik a szoba.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 12. 20:05 Ugrás a poszthoz

cuki Elena

A lány az egyik bogárkámat hozza vissza, milyen cuki és Eridonos. Ennél jobb már nem is lehetne, és akkor jövök rá, hogy már találkoztunk a padlásavatón. Rögtön meg is ölelgetem, persze a kis jószág el is menekül valamerre.
- Szia Elena! Hiszen téged én ismerlek ám! Emlékszel, régen találkoztunk a padláson, ahol… de pszt! – teszem a mutatóujjamat az ajkaimra, hiszen nem egészen legális az, hogy Leonie és Keith összebútoroztak a padláson. Az is mellékes, hogy csak pár napja volt ez, de az nem mellékes, hogy a barna hajú lány is ott volt. Aki ott volt, az örök barát lett, hiszen, aki Leonie barátja rossz ember nem lehet!
- Te mi járatban erre? Én pihenni jöttem, nagyon elfáradtam – egyből a hátam mögé rejtem a jegyzeteimet, bár pár lap még mindig a földön hever. De nehogy azt higgye, hogy tanultam, mert még strébernek nézne, és az izé. Az olyan levitás, én meg bátor vagyok, de nem a tanulásban. Megpróbálom észrevétlenül a kanapé mögé ejteni a papírlapokat, amik halk puffanással esnek le. Kissé elvörösödök, mint akit elkaptak valami csíny miatt, de gyorsan rendezem az ábrázatom, fő, hogy magabiztosnak tűnjek.
- Csinálunk valami vicceset? Rendezhetnénk versenyt a tücsköknek és fogadnánk, hogy ki nyer. És aki győz, az mondjuk…. hmm… - gondolkodom, majd kérdően fixírozom a lányt. Kis aranyos, olyan, mint Lencsi, meg Tita, biztos vannak jó ötletei.
- Szerinted mi legyen a győztes jutalma? – egészen elfeledkeztem arról, hogy ő nem is biztos, hogy szeretne ilyet játszani, de szerintem jó móka lenne, és hátha belemegy. A győztesnek pedig valami vicces jutalma lesz, például nyugodtan vethet két cigánykereket, vagy ilyesmi. Sosem voltam jó az ilyen ajándékokban, ez Lencsi reszortja. Beszélni viszont tudok.
- Elena, nekem mikor van a szülinapod? MNI a kedvenc virágod? Színed? Csokid? Bogarad? – az utolsót már szinte kigúvadó szemekkel kérdezem tőle. A szoba színe is nagyon vidám lesz, ami csak jobban felpörget. Tök jó szoba!
- Tök jó szoba! Neked is tetszik? – kérdezem, mert még véletlenül csöndbe maradhatna és akkor nekem az milyen rossz. Sokkal jobb, ha vidáman kacarászunk és béke van, meg móka.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 12. 21:33 Ugrás a poszthoz

Szépséges Allegria *__*

Nincs is rossz abban, hogy kezd felmelegedni az idő, így ki tudok menni a szabadba és nem kell a kastély falai közé szorulnom. Sajnos nagyon nem bírom a hideget, muszáj ilyenkor legtöbbször valamelyik kandalló előtt tábort vernem – ezt nem úgy kell érteni, hogy kiscsoportosokat elnáspángolok, hanem, hogy egy meleg helyen ücsörgök -, különben ráfagynék a kastély falára és szobornak néznének a lakói. De most már kitavaszodott, vagyis kezd és egész jó idő van. Azért egy mindenszínű sálat és egy piros kabátot felveszek a biztonság kedvéért, és vígan bandukolok a kastély környékén. Még csak véletlenül sem tanulok, pedig kéne, de nem visz rá a lélek, majd improvizálok valamit, ahogy szoktam. Néha úgy érzem, hogy a tanárok inkább átengednek, minthogy még egy évet kelljen a teremben hajkurászni a drágáimat, pedig olyan ártalmatlan mind. Na és ezzel együtt a tavasznak még van egy előnye, előbújnak a kis rejtőzködők és megtelik élettel a környezet. Éppen a tóhoz megyek, hogy egy kicsit kacsázzak, mert követ dobálni jó, hát még ha pattan. Szerencsém van, találok pár szépet, ami, ha jól csinálom sokat fog pattogni a vízen, mielőtt elmerülne. Ki is próbálok párat, és tényleg jókat választottam, hurrá! Csak úgy pattognak, meg minden, ahogy kell, én pedig nagyokat ugrálva követem őket addig, ameddig látszanak. Az utolsó olyan jól elpattan, hogy a stégbe is bepattog, elkapva valakinek a lábát. Szóval minden jó, élvezem a napsütést… állj! Setve fordulok vissza, és látom, hogy valószínűleg egy lányt találhatott el, pedig nem volt szándékos. De meg kell menteni, vagy még most elszaladni. Nem volna túl lovagias és eridonos, ha nem vállalnám a tettemet, ezért gyorsan odarohanok hozzá. Elvileg már túl nagyot nem üthetett, de azért, gyorsan letérdelek a lábához.
- Szia! Nem fáj, ugye? Semmi bajod, ugye? Nem volt direkt, tényleg, csak… szóval bocsi! Kevin vagyok, de hívhatsz Kevinnek is, mindkettőt használom! – ragyog fel a szemem, mert barátkozni mindig jó. Az más kérdés, hogy zavaromban gőzöm nincs, hordok össze, de ez már csak ilyen. Aztán meglátom az arcát és rögtön felveszem a lemenő nap színét, mert egy nagyon szép lánnyal vagyok egy légtérben, ráadásul karnyújtásnyira. Gyorsan lehajtom a fejem és rágni kezdem a körmömet, hogy valami elfogadhatót találjak ki, amitől nem haragszik meg. Mert az nagyon rossz lenne, ha ez a szép lány haragudna rám.
- Ugye.. izé… bigyó, meg satöbbi, ugye? Szóval nem orrodat oda nekem, vagy nem csinálod, hogy a rossz, igaz? – emelkedek fel és figyelem, hogy haragszik-e, de biztos nem, hiszen hát szép. A szép lányok, meg nem haragudnak olyan nagyon, állítólag.
- Amúgy Kevin vagyok és hős, de olykor a hősök is eltrafálják a lányok lábát egy kővel véletlenül. De így lehet, hogy megmentettél egy vízipókot! – ragyog fel újra a szemem, persze az arcom továbbra is zavarban és vörös színű. De ez már biztos meggyőző érv lesz, hogy ne haragudjon. Biztosan, hát ki nem fogadná el ezt a jó indokot? Leonie biztos, akkor meg minden rendben!
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 13. 22:49 Ugrás a poszthoz

Alegriaaaaaa *--*

Minden a fellépés kérdése, de nem hoztam magammal sem hangszert, sem zsonglőrizét, amit dobálnak. Mindent megteszek, hogy a szépséges latinos vonásokkal rendelkező hölgy túlélje a mai napot és ne kelljen amputálni a lábát a dobott kövem miatt. ~ De szép neve van. ~ Ámulok el, és csak tátott szájjal gondolkodom a nevén, ami biztosan valami szépet jelenthet. A vörösödés beindult, lassan elmehetek a szovjet hadseregbe, nem tűnnék fel. Bár azoknak csak a zászlójuk volt vörös, akkor viszont elmehetnék zászlónak, még hordozniuk sem kéne, mennék maguktól velük.
- De szép neved van, ki adta? – bukik ki mégis, mert lehet, hogy nekem is meg kéne változtatnom, és akkor a legjobbaktól kellene kérni tanácsot. Lehetnék Rodrigo Rohr, a fűnyíróember, aki mielőtt lenyírja a zöldet, kitelepíti a rovarokat belőle. Az akcentus sugallja, hogy nem magyar a lány, vagy ha az is, nemigen lakott a közelben, így aztán valószínűleg nem érti meg, hogy mit akarok mondani. Szerintem, ha pontosan értett volna mindent, sem tudna biztosra menni nálam, mert még én sem vagyok biztos benne, hogy bocsánatot kértem-e, bár a szándékom ez volt. Persze Lencsi ilyenkor nincs itt, hogy kihúzzon a bajból egy jól irányzott mosollyal, de majd megoldom én, nagyfiú vagyok már. Nagy, vörös képű fiú.
- Igen, te is lehetsz, hehej! Sőt biztosan az vagy! – bólogatok mosolyogva, a következő mondatánál pedig már szorosan magamhoz is ölelem. Egészen 2 másodpercig, mikor rájövök, hogy mit csináltam és gyorsan ellépek tőle, nagyon zavarta, még a fejem is lehajtom.
- Bocsánat, csak már megszoktam a húgomnál és nehéz leszokni róla – zavartan próbálom kerülni a szemkontaktust, azt hiszem megástam a saját síromat és már csak annyi van hátra, hogy belefeküdjek és magamra húzzam a földet. Egy furcsa kérdést tesz fel, meg is hökkenek, de végül is megértem őt. Össze-vissza csinálok minden bolondságot, persze, hogy bolondnak néz. Egy kicsit talán az is vagyok. Bolondulok az életért és a bogarakért.
- Nem, semmi bajom. Ilyen vagyok – a hátam mögé rejtem a kezeimet és ingok egyik lábamról a másikra. Olyan szép lány, hogy már az is zavarba ejtő, ha csak elmosolyodik. De talán szereti a bogarakat.
- Te szereted a bogarakat? Nekem sok van ám. Van kedvenc halad? – hát, ha már a tóparton állunk, akkor miről is beszélnénk másról, mint a csapkodó halacskákról.
- Ugye tényleg nem fáj már a lábad? Szívemre venném! – oda is teszem a kezem, kissé fájdalmas, de őszinte arccal. Hiába, aki béna, az béna, de, hogy más is megsérüljön, azt már nem lenne szabad megtennie a természetnek. Figyelem őt, és remélem, el tudja mondani majd azt, hogy semmi baja. Egy szép lány biztos képes rá.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 16. 12:12 Ugrás a poszthoz

Alegria *--*

Juj, lehet, hogy rosszul kérdeztem, vagy valaki olyan adta a nevét, aki már nem él, esetleg elrabolta az anyukáját és megfenyegette, hogy ha nem Alegria lesz a lánya neve, akkor megnöveszti a fülét és vaskarikát rak bele. De az nem szép, és ha Alegria ilyen csinos, akkor az anyukája is ilyesmi lehetett, akkor rontott volna a vaskarika az összképen és az milyen csúnya dolog már.
Csak vigyorgok a válaszán, akkor mégsem elrabolták, csak nem az igazi apukája adta a nevet. Megkérdezném tőle, hogy mi van az igazi apukájával, mert az fontos, de ha az előző kérdésre sem mosolygott annyira, akkor nem szeretném, ha a szép szája lefelé görbülne. Gyorsan megölelem, az a biztos, az mindig beválik. De ekkor megint rájövök, hogy Alegria milyen szép lány és nekem nincs jogom ilyen bizalmas viszonyba kerülnöm hozzá, ráadásul a szívem is hevesebben kezd verni, ajaj. Ráadásul nagyon cuki, ahogy néz rám, és éppen csak, hogy ez a nézés ki nem billent az egyensúlyomból, egy kicsit meg is tántorodok zavaromban. Nem baj, legalább még nem küldött el és ez jó jel. ~ Mire? ~ Nem tudnám megmondani, de olyan cuki ez a lány és… meg minden!
- Akkor jó! – vigyorgok teli szájjal és nézem őt, de nem tudom, hogy hogyan kéne alap üzemmódban kapcsolni magam. Sosem volt baj, éppen most sincs, de ez a lány annyira elbűvöl, hogy nem tudok csak a szemire gondolni és az már izé. Nem? De. Szóval gyorsan inkább kérdezgetni kezdem, hogy visszaállítsam magam alapállapotba. A vidámságom nem múlt el egy pillanatra sem, de a vidámság és a zavartság egyszerre furcsán nézhet ki.
- Tényleg? Nekem van két szép madárpókom Tóni és Karcsi. De azért ne mondd el senkinek, mert nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire örülne ennek, ha tudná – cinkosan mosolygok rá, remélem nem árulkodós fajta.
- Halam? Tudod, a színesek. A szürke, vagy ezüst halakat annyira nem kedvelem, de a színeseket nagyon. A hugicám szerint a bohóchal nagyon illene hozzám, mert szép színes – Leonie pedig biztosan nem a nevéből következtetett erre a megállapításra. Lehet, hogy ha majd megint találkozunk Alegriával, majd bemutatom neki, biztos örülnének mind e ketten. Még egyszer megkérdezem a lábát és ő bemutatót is tart. Én pedig vele kezdek el ugrálni, csak úgy recseg alattunk a fa szerkezet.
- Látod, nekem sem fáj! – ugrálok vidáman vele, és ha elfogadja a kezemet, még meg is pörgetem őt, ahogy Lencsit szoktam. Amennyiben így történik, megint elvörösödök és amit eddig felépítettem arcszín helyrehozásából, azt ezzel el is játszom.
- Igen, nagyon szeretem őket – kerekedik el a szemem, mert ha ez a kérdés, akkor biztosan ő is nagyon szereti. Egyre vagyunk hangolódva, már látom, ahogy együtt rendezünk sajtkereső versenyt a hangyáknak.
- Nekem mindegyik tetszik. De az óriáshangyák a kedvenceim, csak itt nehezen élnek meg. Meg tényleg félnék, hogy kirágnák az Eridon falát, és akkor szegényeket elvennék tőlem. Így nincs, csak pókom, meg szöcském, meg sáskám, meg… ez az – halkítom le a hangomat, és észre sem vettem, hogy már a füléhez közel hajoltam, és most jobbra-balra forgatom a fejemet, hátha meghallaná valaki. Ellépek tőle és meghúzom a vállamat.
- Te nagyon szép vagy – bököm ki, majd elfordulok és felmutatok az égre.
- Nézünk felhőket? – mielőtt válaszolhatna, hátradőlök és hangosan puffanok a stégen, kicsit megütve magam, majd bámulni kezdem a felhőket, az arcomra fagyott vigyorral. Hogy miért közöltem vele azt, amit már egyébként is tud, gőzöm sincs, de jól esett. Nem akarom én, hogy bármi rosszat is gondoljon, de meg kellett mondani neki, mert mi van, ha mégsem tudja? Nem élhet ilyen titokkal! Nem kérnék most tükröt, hogy megnézzem az arcom, ebben is biztos vagyok.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 17. 12:05 Ugrás a poszthoz

Elennaaaa *--*

- Hát az jó! Pedig engem azért el szoktak, de a jó fejek ezek szerint nem – nevetek, miután megölelgettem. Tök jó, hogy ő is itt van, egyedül már biztosan elaludtam volna, vagy ilyesmi. De jött Elena, és minden szuper, ahogy a fal is mutatja. De azért megkérdezem tőle, hogy miért van itt, még akkor is, ha a véletlen egymáshoz sodort minket. Mert biztos nem engem keresett… úgy emlékszem, hogy most nem adtam fel Krumplibogár álnéven hirdetést, néhány elszaporodott jószágomra.
- Olyankor el kell bújni, vagy azt kell mondani, hogy nézd, ott egy gonosz rellonos – kacagok, mert szerintem nincsenek gonosz rellonosok, vagy elkerülnek engem. – Akkor majd mindannyian arra fordulnak és te meg kitérhetsz az útjukból – folytatom a nagyszerű okfejtést, amit ebben a percben találtam ki. Nem vagyok biztos benne, hogy ez működik, de egy próbát mindenképpen megér, és Elena sem lesz kivasalva, ha bejön.
De, hogy legyen valami móka is – meg azért is, hogy előkerüljenek a drágáim – tücsökversenyre hívom ki Elenát, aki rögtön bele is megy a játékba. Az eridonosok mindig ilyen aranyosak, szóval nem is vártam mást.
- Juppi – örülök én is, majd máris elkezdek gondolkodni a pályán. – Csikizés! Hihi, ez nagyon jó ötlet, még sosem próbáltam – csillan fel a szemem, tényleg érdekes lesz, hogy mit reagálnak majd a tücskök. A pálcámmal kisebb pályát hozok létre a fal mentén. Kiszögeléseket „teszek” a falra, amin majd ugrálniuk kell a srácoknak, és még egy átlátszó burokba is vonom az egészet, mintha csak egy szappanbuborékon át néznénk az egészet. Elenkát szórakoztatom a kérdéseimmel, amiket meg is válaszol, majd ő is ugyanezt szeretné rólam megtudni.
- Az én szülinapom november 8-án, virágom a pipacs, színem a türkiz, csokim a keserű és a bogaram… ezekből nem tudok választani – vigyorgok, majd megszemlélem a művemet, azaz a pályát. Már előre tetszik, hogy ott fogunk szurkolni nekik, kíváncsi leszek, hogy elmennek egyáltalán a végére. Már csak két egyed kell, amiket gyorsan be is fogunk.
- Mutasd csak, felnagyítom őket – megvárom, míg Elena odanyújtja a kezét és gyorsan felnagyítom mindkét tücsköt. Aztán berakom a pályára és rájuk zárom a „buborékot”.
- Ez a szoba? Nem tudom, de nekem jó kedvem van, és azóta ilyen szivárványos, de amióta bejöttél, vannak benne más színek is, és fura kavalkád az egész – vonom  meg vállaim, majd most már a versenyre koncentrálok. Az övé egy zöld, az enyém egy szürke, akik egyelőre csak álldogálnak a kezdőhelyükön.
- Na, mi lesz? Hajrá szürkerém! – nevetek fel, majd megbökdösöm mindkettőt a pálcámmal, azok pedig ugrálni kezdenek végre jó irányba. Igaz nem sietik el, néha vissza is fordulnak, de jól láthatóan azért előrefelé haladnak. Hangosan biztatom mindkettőt, nem is igazán érdekel a verseny, csak az, hogy jól szórakozzunk.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 21. 22:11 Ugrás a poszthoz

Alegria *--*

- Bizony! – Ugrok fel egy pillanatra, mert azt látom, hogy Alegria örül, hogy a főnixekhez tartozom. Én is nagyon örülök, mert nagyon összetartóak. Nem tudom, hogy a másik házaknál ez hogy van, de nekem ezzel az egyel is elég foglalkoznom ilyen mélyen.
- De kedves vagy! Köszi! – ugranák a nyakába, de nem akarok ropogósra sülni, öngyulladás következtében. Íg csak az egyik lábamról a másikra ugrálgatok örömömben. Nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire tudja, hogy nekem milyen dolgaim vannak, de jobb nem emlékeztetni rá, ha mégis tudná. Amúgy nagyon szeretem főnixapánkat, sokszor mondott már nekem kedves szavakat, mint például szia, vagy hogy vagy Kevin? Hát nem aranyos?
- Hát igen, néha vidám vagyok – nevetgélek, mert nem tartom számon, hogy mikor milyen a hangulatom. Legtöbbször jól érzem magam, de ha éppen nem, akkor gyorsan felkeresem a húgomat, akit többször is rángattam már ki óráról, hogy vidítson fel. Persze ő szíves, örömest, és nagyon gyorsan meg tudja tenni, ezért is szeretem, és emiatt is vagyok sokszor vidám. Tökre kedves ez az Alegria, jön velem kicsit táncolni, látom, hogy neki is tetszik az egész. Sőt, még a titkaimat is megtartja, milyen kedves!
- Persze, mindent, ami titok. Azért titok, de most már kettőnké… vagy hármunké, azt hiszem – vállat vonok, de nagyon jól érzem amost magam, mintha egy kicsivel könnyedebb lennék és a föld felett járnék pár centivel. Valakinek meg fogom mutatni és gyakorlok majd, hogy hátha fel tudok repülni valahogy. Zavaromban pedig megmondom neki, hogy szép, amit megköszön, hát nem édes? Nem tudom, hogy hanyadjára kérdezem meg, de jó lenne, ha valaki választ adna már.
Gyorsan témát váltok és felhőnézésre invitálom meg a latin hercegnőt, aki szépen mellém is fekszik. Sajnos nem sok felhő van, de én azért örülök a kis napsütésnek is, olyan sokáig volt borult az ég. De most kék az ég, és zöld a fű, minden szuper! Ő talál egy nyuszit az égen, nekem az egy kutya, de ha egy kicsit forgatom a fejemet, akár nyuszi is lehet.
- Hű, tényleg! Mak-mak-mak! – nevetek és felé nézek. Most nagyon közel van hozzám, szóval a vörösödés már magától jön, illetve nem is ment messzire, csak pihent egy kicsit a kispadon. Szerencsére újabb kérdése van, megúszom a nagy leégést, legalábbis szerintem. Ráadásul a pókjaimról érdeklődik, tehát megint találkozhatunk és ez tök jó! Kár lenne tagadni, hogy jól esik a közelsége és a vidámsága, igazán nem foszthatom meg a viszontlátás örömétől.
- Persze, szívesen megmutatom őket ám! Ha jó leszel, kaphatsz ajándékot is – kacsintok rá, majd újabb felhő után nézek. Nem nagyon sikerül, újabb figurát kivennem belőlük, mígnem…
- Nézd, az ott egy pegazus! – tágra nyílt szemekkel élvezem az újabb látványosságot, majd hasra fordulok és felkönyökölve megtámasztom a fejem.
- Olyan jó, hogy találkoztunk Alegria! – osztom meg vele a gondolataimat, mert hát tényleg jó, egy okos és szép lánnyal találkozni. Plusz vicces is, ami nekem nagyon fontos és szereti a pókokat! Egyszerűen cuki!
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 30. 00:31 Ugrás a poszthoz

Allegria *--*

- Milyen harmadik? – kérdezek vissza, zavaromban már arra sem emlékszem, hogy mit kérdeztem. ~ Ja, Leonie! ~ Válaszolok neki, csak azt nem látom, hogy nem nyitottam ki a szám, csak bámulok rá, magától értetődően.
- Ja, izé, a, Leonie! A hugicám! De ő nem árulkodós ám, bízhatsz benne – legalábbis nagyon remélem, hogy nem az, bár még semmi ilyesmit nem hallottam vissza mástól, a titkok, amiket rábíztam nála is maradtak. Ezért szeretem őt. Aztán csak lehet, hogy az nem annyira fontos, hogy az egyik tücskömnek leszakadt a lába, de már jól van, meg ilyesmi. Nem biztos, hogy ez a dolog, másoknak nem fontos, bár nehéz elképzelni, hogy ne lenne az.
Nagyon cuki, az is, hogy vele nézegetem a felhőket, meg ő is. A pókjaim biztos tetszenének neki, a reakciója olyan, amit elvárnék bárki mástól is, ha a drágáimról beszélek.
- Bizony, de most még titok, majd megtudod, hogy mi lesz, és nem tudom, hogy addig jó kislány leszel-e. Rajtad múlik! – nevetek fel, és kacagok, még bele is remegek. Közben egy pegazust vélek felfedezni az égen, felhő formájában. Vagyis fordítva, de a lényeg, a lényeg. Sajnos ő nem látja a pegazusomat, ezért kénytelen vagyok megfogni a kezét és arra mutatni, ahol szerintem van.
- Látod, ott a feje, meg a két szárnya, ott a hosszúkás farka, mit levágtak rövid sportosra, meg kicsit emberfeje is van… hmm, lehet, hogy ez egy szárnyas izé, hogy is hívják őket? Á, megvan! Szárnyas Kentaur – nézek rá, és úgy látszik, ma egész nap Eridonszín leszek, amíg mellette vagyok. Ránézek a kezemre és végigfuttatom a szememet egészen a markomig, amiben az ő finom bőrű keze van. hirtelen elengedem, mintha égetne, pedig csak én égek belül, mert ilyeneket csinálok.
- Izé, bocs, jó? Nem direkt volt, csak meg akartam mutatni neked a pegazusizét – ennyi futja elnézéskérésre. Nem túl sok, de már többször megbocsájtott, szóval talán még ez is belefért. Rossz lenne, ha azt hinné, hogy tapizni akartam, vagy ilyesmi, mert úgy tűnhet, pedig tényleg nem akartam. Ő olyan kis aranyos, meg szép, meg mosolygós, hogy nem lennék vele ilyen csúnya. Nem mintha mással igen. Meg is mondom neki, hogy jó vele lenni, hogy nehogy ne tudja.
- Jaj de jó. Akkor felvidítottalak? De jó – örül ám a fejem? A nagy Innci-Fynnci felvidította Allegriát, de ügyes! Persze a nagyot csak a magasságomra kell érteni. Én is nézem újra a felhőket, de ő csak pacákat lát. Végül is azoknak is elmennek ám, és egy paca is érdemel annyit, hogy megnézzék maguknak és gyönyörködjenek bennük az emberek.
- Szerintem szép pacákat találtál, ha lenne égi pennám, szívesen megmártanám bennük – vigyorgok a csini lányra, majd újra a felhőket bámulom. Szinte látom magamat, ahogy tényleg megteszem és írni kezdek valamit. ~ Allegria kisebb, mint három. ~ Szerencsére nem lát a fejembe, de hát ez van, megkedveltem őt.
- Nem fognak keresni? Egy ilyen csinos lányt én mindig keresnék, nehogy elvesszen – bámulok a felhőkbe, mert most a szemébe tutira nem fogok nézni. Nem szeretném, ha elmenne innen, de jó lenne még tudni róla dolgokat.
- Spanyolországban is ilyenek a felhők?
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. augusztus 29. 10:14 Ugrás a poszthoz

Ali *-*

~Nem bíííírom!~ Szétvetett karokkal fekszem az ágyon, és tényleg nem bírok már megmozdulni sem. Annyit tanultam, hogy már belefáradtam, az egészbe. Eddig nagyon jól teljesítettem, még én is büszke vagyok magamra. De az utolsó tantárgyak már teljesen kikészítenek, és már legalább egy órája fekszem csak, a könyvet pedig ellepték a csokipapírok és persze a drágáim. A hangyák gyorsan megtalálják a potyakaját, én pedig imádom nézni, ahogy menetelnek, meg rárepülnek a koncra. Csak úgy viszik a kis homokvárukba, olyan kis cukik. Már csak nekem kellene megmozdulnom, mert Alegriával találkozóm van. Ó, szépséges Ria! Olyan cuki az a lány, és ígértem neki egy kis pókmustrát is. Feltápászkodom, a kezemmel befésülöm a hajamat, végigsimítok az asztali képtartó tetején, amiben én vagyok Lencsivel lefényképezve… imádom, ahogy a tesókám vigyorog rám minden nap. Ha rossz kedvem lenne, akkor csak rá kell néznem a képre. Úgy hallottam, hogy bepasizott… nevetnem kell, biztos csak pletyka. Karcsit kiveszem a terráriumából és átteszem a saját készítésű hordozó dobozomba. A belseje egy fél dzsungel, tértágító bűbájjal van ellátva. Beszórok neki néhány ezerlábút, csótányt, lisztbogarat. Finom csemegék neki, amíg meggyötröm ebben. Aztán a kis táskámba teszem mindezt, aztán irány a konyha. A kis manócskák, készítenek néhány szendvicset nekem, illetve nekünk, pár palack vizet is elkérek. Aztán máris indulok a rétre, ahová megbeszéltük a találkozót. A felemás hosszúságú rövidnadrágomba, és a Lencsitől kapott festékmintás pólómba lépdelek, a fura szandálom pedig halkan surran az iskola padlóján. Ugrándozva érek ki a rétre, és keresem a szemeimmel a lányt. Pár perc mire megtalálom a szemeimmel, mert ráfeküdt az egyik padra. Vigyorogva sétálok oda hozzá, és természetesen bele is pirulok, ahogy ránézek.
- Szia Ria! De jó, hogy látlak – vigyorgok rá, és ha felkel, akkor megölelem őt.
- Hogy vagy? Én már majdnem mindenből levizsgáztam! Hát te? – remélem, hogy ő már mindennel végzett, hiszen látszik, hogy milyen vidám.
- Kérsz egy szendvicset? Hoztam ám, Karcsit is, de előbb mesélj, mi van veled! – csillogó szemeim remélem, hogy segítenek abban, hogy jól érezze magát, mert én biztosan jól vagyok már.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2019. május 7. 21:32 Ugrás a poszthoz

Quinn Ashwood

Hogy az első nap ilyen szerencse érjen, hogy találkoztam Vajda Esztivel?! Eddig nagyon jól indul a visszatérésem. Már csak az AMS-re kellene még elmennem bejelentkezni, mert az sem lesz egy egyszerű ügy. Oké, minden papír nálam, csak hát a drágák eldugdossák. Most viszont mára végeztem megint, és Nadot még mindig nem látogattam meg. Nem érdekes. Biztos nem fog megsértődni majd rám! Hát hogy tehetné!
- Oké, mindenki megvan? - teszem fel a kérdésem a szobűba olyan lényeknek, akik nem fognak válaszolni. De azért Kriszti előtolhatná a kis képét. Amióta a prof nekem ajándékozta, nagyon vigyázok a tüskésfejű-marionra. Megkedveltük egymást és már fél éve nem ébreszt azzal, hogy a fenekemet szurkálja a tüskéivel. Hát nem egy csoda? Megjelenik, majd mintha elmosolyodna, elindul az ajtó felé. Mármint futásban. Nem tudja, hogy be van csukva, csakhogy nem lassít!
- Neee, kérlek! - ugyanis remek tulajdonsága, hogy szereti felfedezni az új helyeket, legyenek ezek bármilyen veszélyesek is. Csak az a baj, hogy nem könnyű megtalálni, és utálom keresgélni. viszont hiányzik, ha két napnál tovább van távol, így kénytelen vagyok korlátozni az ő kis szabadságát. Egyébként csak olyan 15 cm hosszú, a marmagassága meg 10 cm, szóval nem egy hatalmas állat. Szóval rohanok utána, a kis galád leszalad a lépcsőn és elveszítem szem elől. Lassan nindzsázok körbe körbe, míg meglátom - egy vélhetően lány - hátán. Nem vette még észre, mert nagyon ügyes a kis tündérke, viszont engem sem lát. Profi állatbefogó vagyok kérem szépen!
- Most megvagy - ugrok oda, Kriszti viszont éppen észbe kap és leugrik a lány asztalára, szembe vele. Én pedig... nos... ráesek valamennyire. Kriszti persze vigyorog - SZERINTEM, NA! - és letelepedik az asztal közepére, ha nem történik ellene támadás. Próbálom összeszedni magam és a villámnál is gyorsabban lemászok a lányról, akit félig beterítettem magammal.
Utoljára módosította:Kevin F. Rohr, 2019. május 8. 08:01
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2019. május 22. 14:17 Ugrás a poszthoz

Quinn Ashwood

Kriszti üldözése, ha nem is jár tökéletes sikerrel, de legalább nem szökik meg - egyelőre -, ahogy szokott. A nagyobb probléma, hogy a kis lény szándékosan vezetett a lányhoz, legalábbis nagy százalékban mernék fogadni rá, látva,hogy most az asztalon rám vigyorog. Én pedig vakarhatom a fejem, hogy hogyan is kérjek bocsánatot. Marion őnagysága a hölgy pohara felé veszi az irányt, és körbejárja, meg szagolgatja óvatosan, ránk sem hederítve. Talán, ha nem piszkáljuk, nem fog itt hagyni minket.
- Ö... bocs - kérdek elnézést, némileg pironkodva, majd felveszem a rendszeresített Kevin féle arcot, ami mosolyog. FF, ahogy Lencsi mondaná, Finci fej.
- Nem, nem sárkány, ő egy marion, egy tüskésfejű marion. Én meg Kevin - mosolygok a lányra... és... és... ismerem! Tuti, hogy ismerem, mert Eridonos volt!
- Várj, te nem?! De ugye igen? Te vagy az a izé... még prefi is voltál - vakarom meg a fejem, és tudom, hogy be fog ugrani a neve! Hát egy tündérbogárkirály volt ez a lány!
- Megvan! Hétvégi Anna, nem! Szombat! Szombat Anna! Juhiii - ebben a pillanatban ölelem meg - már ha hagyja -, és megmarkolom a vállát finoman, majd visszalépek. Nagyon örülök, hogy látom, jól megnézem magamnak. Igazán csinos nővé vált, csak azt nem értem, hogy mit keres itt egyedül. Hűűű, lehet, hogy...
- Vársz valakit? Nem akarok zavarni! - mondom egy pillanattal később, majd egy kicsit arrébb tessékelem a poharától Krisztit. Már majdnem volt olyan bátor, hogy bedugja a villás nyelvét. Azért, nana! Közben Anna mellé ülök, úgy érzem, hogy végre találkoztam valakivel, akit végre ismerek, hiszen a többi arc eddig teljesen ismeretlen volt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kevin F. Rohr összes RPG hozzászólása (14 darab)

Oldalak: [1] Fel