Kath

Az utóbbi napokban mindent úgy élt meg, mintha először járna a kastély falai között. Gyakran eltévedt, de igyekezett ezzel is csak többet adni saját magának. Szétnézett, próbált tájékozódni és bizonyos dolgokhoz kötni az utat, soha nem volt  ebben igazán jó, ráadásul kómás volt. Cserben hagyta a máskor tökéletes alvókája. De ahogy sötétedett, úgy lett ő is egyre éberebb. Szeretett volna szétnézni, nem csak a kastélyban, hanem annak a környékén, kíváncsi volt mennyit változott a hely. Biztosan nem sokat, de szerette volna erre fogni a csavargást. Így aztán magára kapta az éppen kezébe akadt cuccait és elindult világot látni. Nem mintha annyira messzire jutott volna, épp csak a tóig jutott el. Lassabbra vette a tempót, nézelődött, már amennyit látott. Nem volt kellemetlen a sötétség, inkább megnyugtatta. Jó érzés volt, hogy körbeveszi, hogy nem lehet könnyen kiszúrni. Elégedetten vágta zsebre a kezeit és abban a pillanatban össze is vonta a szemöldökét. Nem számított rá, hogy itt találja meg a rengeteg démona közül az egyiket. Rákulcsolta az ujjait a dobozra és kihúzta a cigarettásdobozt. Azt hitte, ez már régen elveszett, de hát, ha már itt van, kár lenne veszni hagyni. Igaz, diák lévén még nem gyújthatna rá de nem az a fajta, aki foglalkozik a szabályokkal. Továbbá, már a korban ott van bőven, hogy dohányozhasson. Az öngyújtó kattan, ő pedig jóleső érzéssel szívja le a kesernyés füstöt ami végigkaparja a torkát. Nem tartozott ez a mindennapi káros szenvedélyei közé éppen csak akkor tette, amikor ideges volt, vagy csak megkívánta. A dobozt ezután zsebre vágta és lassan sétált tovább.
Nem gondolta, hogy másvalakit is fog ilyen kései órán itt találni. De ahogy jobban megnézte, a fűben tényleg volt valakit. Lepöccintette a hamut a cigi végéről és hangosan megköszörülte a torkát. Nem állt szándékában senkit megzavarni, vagy megijeszteni. De kicsit azért furcsa, hogy valaki éjnek-idején kint fetrengjen a fűben, minden ok nélkül.

Kath


Nem gondolt konkrét személyre, amikor eltépelődött, ki fekhet a fűbe. De amikor meghallotta a nagyon is ismerős hangot, kínjában nem tudott mást csinálni, mint felnevetni. Annyi ember közül, pont ennek a kis démonnak kell itt fetrengnie a fűben éjnek idején. Az egész annyira epikusnak tűnik. Máskor hetekig nem látta a kis boszorkányt. Mi lesz így? Napi szinten bele fog bukni? Nem kívánta ezt a kínt senkinek, de nem azért, mert a lány társasága kellemetlen lett volna. Szeretett szenvedni és ezt a szenvedést csak magának akarta, bármennyire nehezen is vallotta be.
-Akkor ne nézz ide.
Lassan elindul felé, ha már itt van miért ne mehetne oda csak úgy köszönni. Néhány gyors lépés és már ott is van a Kath mellett. Lassan letelepszik mellé, azt persze meg sem kérdezi, hogy zavar-e, nem, ő soha nem zavar.
-Egyébként sem cigizek. Csak néha.
Az utolsó slukkokat mélyen szívja be, a csikket pedig belepöccinti, egyenesen a tó vizébe. Hosszan fújja ki a füstöt, legalább addig sem kell beszélgetnie a kis szörnyeteggel. Azóta sem gondolta végig egészen, a klubhelyiségben elhangzottakat, úgy volt vele, hogy ez a téma még ráér egy darabig, pihenteti az agyának valami eldugott szegletében és amikor rengeteg ideje lesz, majd előszedi és elrendezi magában a dolgokat. Minderre nem volt ideje, de most, hogy jobban belegondol, nem is akar ezen gondolni. Neki aztán mindegy, hogy miből van a lány, bár az sérti, hogy erősebb nála de ennyi az, amit hátrányként fel tud sorolni, egyelőre.
-Ha kajálni akartál jössz helyre jöttél nem?
Színpadiasan pislog körbe, mintha keresne valami alkalmas egyedet, majd megvillant egy féloldalas mosolyt és csuklóját Kath elé tolja. Nem tehet róla, szegény lánykát annyira könnyű provokálni, ő pedig imádja feszegetni a határokat.
-Kérsz egy kicsit? Biztos nagyon finom vagyok.
Ez minden, csak nem értelmes emberi reakció, viszont, ha jobban belegondolunk, annyira mégsem meglepő, hiszen maga Kornél sem éppen normális.

Kath


Igyekezett nem rátaposni semmire, életben hagyni mindent a talpa alatt, de nem ment egyszerűen. Semmit nem látott. Hiába hunyorgott, a szeme nem szokott hozzá a sötétséghez. A falu fényei pedig távolnak tűntek, nem törték át a sötétséget.
-Nem bízol bennem?
Titokról nem volt szó. Mégis magától értetődőnek tűnt, hogy ez nem egy olyan dolog, amit délutáni csevegés közben közöl az ember a barátaival. S bár Kornél nem volt a kiszámíthatóság mintapéldánya, sértette a feltételezés. Ugyanakkor, valamilyen szinten egyet is értett vele, hiszen soha nem tudni, hogy éppen mi csúszik ki a száján, de hosszú távon ez sem jelenthet akkora akadályt, aki ismeri az tudja, hogy a hazugság csak úgy dől belőle. Kathel persze más a helyzet, neki még nem volt annyi alkalma hazudni, de biztos, hogy megfogja tenni, amint a lány lehetőséget ad rá, szemrebbenés nélkül.
-Miért ne? Simán megtehetnéd, nem lát senki. Egész jó kis hely arra, hogy megvacsorázz.
Nem gondolkodik, nem fontolja meg, amit mond, inkább csak kimondja amit gondol, most épp minden hazugság nélkül. Lehet, hogy a lány azt várja, hogy Kornél majd megijed tőle, de csalódnia kell. Fesztelenebbül érzi magát a társaságában, mint bárki máséban.
-Na hát azt tuti nem engedném. Még a végén kinyírsz, akkor pedig morcos lennék. Bár, ha szépen nézel...
Hiába emeli égnek a szemét, gyanítja, hogy a lány nem lát belőle semmit. Oldalra pillant, dereng előtte a lány sziluettje, képes kivenni a mozdulatok is, de csak a fantáziájára hagyatkozhat.
-Miért csinálod ez?
Óvatosan közelebb ül, megfogja a lány kezeit és megpróbálja lefejteni a őket a lábszáráról. Bele sem gondol abba, hogy mindez miatta van, de azért felismeri ő is a védekező mechanizmust, gyakorolta eleget.
-Cigit? Az előbb szúrtál le a bagóért.
Vigyorogva csóválja a fejét, majd kinyújtja a lábát benyúl a zsebébe, előveszi a dobozt, és a gyújtót, ad a lánynak is egy szálat, amit lovagiasan meg is gyújt, majd magának is kihúz egyet a dobozból. Miért ne?

Kath


Bármennyire is próbál rájönni a dolog lényegére, nem ért. Talán csak nem annyira csiszolt, mint amennyire kellene, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem ért a nők nyelvén, őket mindig nehéz volt megérteni s bár ő nem volt benne borzalmas, ez azért mégiscsak sok.
-Nem értem, hogy ez miért baj.
Dehogynem, már amikor kiejtette a szavakat, akkor megbánta. Nincs az az idióta aki bízna benne. Ráadásul kezdi úgy érezni, hogy a kicsi Kathy részéről ez a bizalom teljesen máshogy értelmezendő, mint ahogy ő vette az első körben. Kezd összezavarodni.
-Hogy kibe?
Felesleges lenne elhitetnie a lánnyal, hogy tudja, miről van szó. Fogalma sincs, ki a Nothart, a mondat végét viszont nagyon is jól érette. Egyben az egész azonban mégis kicsit sántított számára. Nem hiába, tényleg régen elment és sok haszontalan információ homályosult el az agyában. Ha kellene is tudnia, mire akar ezzel a lány kilyukadni, akkor ez is az elfelejtett dolgok között volt.
-Olyat nem öltél meg, aki hagyta magát? Nehezen hiszem el, ez így magában, főleg, hogy pár napja épp csak nem dicsekedtél el azzal milyen ügyes kis vadász vagy.
Jót vigyorog a dolgon és ez a vigyor egészen addig meg is marad, amíg nem érzi meg a lány kezét a kezében. Egy pillanat olyan kedve lesz, mint akinek bevertek. Fintorog egy sort, köhint, mintha a füst ment volna félre, de bármilyen meglepő, nem engedi el, inkább összekulcsolja az ujjaikat, minden annyira magától értetődő, mintha reflex lenne.
-És attól jobb lesz, ha belém kapaszkodsz? Nem tudok rajtad segíteni.
Mutat rá a dologra, az egyik szemöldöke a magasba emelkedik, úgy néz arra, amerre Kath arcát sejti, de tudja, hogy a lány tökéletesen látja őt. A megjegyzést a dohányzásra inkább figyelmen kívül hagyja, nem szeretné ezzel rontani a hangulatot, ami amúgy sem épp úgy alakul, ahogyan ő tervezte.
-El akarom végezni a sulit, nem akarok Sopronban dekkolni. Szerintem ez bőven elég indok.
Mégis mire gondolhat? Az tuti, hogy amikor visszajött, eszében sem volt kics Kathy, most meg kezdi ezt a hülye csajos dumát. Azt várja, hogy valami romantikus bukjon ki a száján, rossz lóra tett, még ha miatta jött volna vissza, akkor se vallaná be.

Kath


-Rendben.
Amúgy sem az a fajta, aki túl sokat lovagol a témán. Ha nem akarja elmondani, akkor nem mondja el. Kornélnak édes mindegy, legalább nem kell hallgatnia a felesleges locsogást, aminek a nagy része úgyis csak mentegetőzés lenne, na hát erre pont nem kíváncsi. De Kath még így is jobban áll, mint bárki más ebben a kastélyban. Ritkán lehet őt lefoglalni egy fél óránál tovább, még Kornél maga is értékeli ha valakinek sikerül lekötnie a figyelmét.
-Biztos, fogalmam sincs, ki az.
Megvonja a vállát, részéről ennyi a dolog. Magasról tesz az olyan emberekre akiket nem ismer. Ha meg kell ismernie a sors úgyis elintézi a dolgot, ha meg nem, akkor valószínű, hogy az ő sztorijában nem lesz szereplő. Kornél eléggé hisz benne, pont ezért gondolkodott el a lány ismételt megjelenésén. Túl sokat szerepel a történetben, attól függetlenül, hogy fiú mellékszereplőként kezeli, úgy tűnik a sors nem ért ezzel egyet
-Engem nem kellene megigézned. Ha erre gondolsz.
Hallott mendemondákat a vámpírokról, de nem biztos benne, hogy mind igaz. Ha esetleg bakot lőtt, csak reménykedni mer benne, hogy a lány nem fogja kinevetni. Nagyon kezdő még a témában, de legalább igyekszik, ezt is értékelni kell valamire, az ő esetében igencsak sokra.
-Akkor az nem számít. Csak védekeztél.
Megint csak az a kérdés, hogy miért ilyen nyugodt? Kicsi Kathy most vallott be egy gyilkosságot, neki pedig a szeme sem rebben. Inkább szippant egy utolsót a cigijébe és a még égő csikket messzire pöcköli, be a tóba. Tekintetével követi egy darabig, legalább addig sem kell reagálnia a következő megjegyzésre. Semmi frappáns nem jut az eszébe, megcsömörlött, ez rosszabb, mint a gyilkolós rész.
-Hát ha neked ez így jó.
Aprót szorít a lány kicsi kacsóján, megakar bizonyosodni róla, hogy nem csak elképzelte a szituációt, hanem ez tényleg meg is történt. Épeszű ember bizonyára nem tenne ilyen lépéseket a srác felé, főleg nem olyan, aki ismeri.
-Itt a legjobb, nem piszkál senki, vagy legalábbis senki otthonról.
Elvigyorodik a fejét pedig Kathy felé fordítja. Mit nem adna most azért, ha láthatna! Legalább a fél karját, vagy az egyik fülét, de azt biztos.

Kath

-Tudod mit? Akkor én nem mondom..
Nem szereti ha ő egy a sok közül. Nem akart ő nagyvonalú lenni, sem egyik bagázsba sem beletartozni, az önzetlenség is távol állt tőle, az egyetlen ok, amiért felajánlotta, hogy a lánykának ne kelljen mennie máshoz kuncsorogni. Elfintorodik. Tényleg ez lenne az indok? Ez az, ami a leginkább önzőnek hangzik és közben egyszerre önzetlen és botor. Akkor most melyik? Ő maga is belezavarodik benne.
-Számít az?
Emberek életéről van szó, amit nem lett volna joga elvenni. De bárki, az ő helyzetében így viselkedett volna, ráadásul a dolog titokban maradt, nem járkál utána senki, nem körözik, idővel majd a lelkiismerete is lenyugszik, nincs más dolga, mint várni. Kornél már csak tudja, elég rossz dolgot tett ahhoz, hogy ilyesmit ki merjen jelenti, persze nem hangosan, csak a gondolatai között. Kathyt inkább nem eteti ezzel a hülye dumával, amit sanszos, hogy már elmondtak neki páran.
-Nem fogok elfutni, nincs akkora szerencséd. Pedig lehet, hogy mennem kellene.
A mondandója utolsó felét nem azért teszi hozzá, amire Kath valószínűleg gondolni fog, de inkább meghagyja abban a tévhitben, nem akar magyarázkodni, főleg nem az érzéseiről, amik nem is nagyon léteznek a számára. Megpróbálja kivenni a lány mozdulatait a sötétben. Érzi, hogy a keze hátrébb húzódik, ebből gondolja, hogy a lány helyzetet vált, de arra álmában sem mert volna gondolni, hogy lefekszik, márpedig a sziluettje szinte teljesen eltűnt a sötétben. Nevetve lök vissza a lábával, majd értetlenül csóválja a fejét.
-Ha most látnálak, tuti lekapnálak.
Szabad kezével támaszkodik a háta mögött, felnéz az égre, abban reménykedve, hogy lát valami fényeset. A szemének már elege van a sötétből és az agyának is.

Kath


-Soha nem voltam a tömeg része.
Világ életében számkivetett volt, ezt kár tagadni. Ráadásul utálta, az egyként emlegették az összes többivel. Ezért is reagált annyira hevesen az imént, pedig az ajánlat félig-meddig komoly volt. Nem csak a kíváncsiság hajtotta, valamilyen perverz élvezet töltötte el attól, ha arra gondolt, ő tarthatja életben a lányt. Normális ez? Pedig neki az életben nem voltak ilyen indíttatásai, talán kezdi elveszíteni önmagát? Csak néhány napja van itt, ettől a gondolattól egy kicsit megilletődik.
-De az teljesen más. Én vagyok annyira csökött idióta, hogy nekimenjek egy vámpírnak. Persze, ez is csak elmélet, ki tudja, mit hoz a jövő.
Erre gondolni sem akart. Nem volt más vágya, minthogy elvégezze az iskolát, aztán elhúzzon innen, minimum egy másik földrészre. Abban sem volt biztos, hogy mestertanoncnak itt akar maradni. Megígérte az anyjának, hogy kijárja az iskolát, annak ellenére is, hogy volt egy kis közjáték a hadseregnél. Örömmel jött el, mert ha végigjárja az útját akkor megkap mindent, amit csak akar.
-Az tuti. De nehogy azt hidd, hogy félek, nincs neked akkora szerencséd. Kis béka vagy, akárminek is hívod magadat.
Megkeresi a lány térdét, néhányszor megütögeti, mintha csak egy kutya fejét ütögetné, ezzel is tudatosítva a lányban a véleményét, azonban ezzel a mozdulatsor nem ér véget. A keze lassan elindul felfelé, a lány belső combjára. Közben a pofátlan vigyor elterül az arcán, ahogy szokott.
-De, ha nagyon megerőltetem magamat.
Elképzelni, hogy nagyjából milyen testhelyzetbe lehet, ha már az egyik lába megvan akkor a másik sem lehet olyan messze. Ahelyett azonban, hogy megfogná és felrántaná a lányt. Fentebb tornázza magát és egy gyors mozdulattal fölé kerekedik, vagy legalábbis nagyon reménykedik benne.
-Máskor nem leszek ennyire odaadó.
Mintha egy szempár sejlene fel, ebből megbizonyosodik arról, hogy legalább jó helyen van. Közelebb hajol a lányhoz, végigcsókolja az arcát, egészen addig amíg meg nem találja az ajkait, néhány másodpercet tétovázik csak, de az ösztönei nem hagyják sokáig nyugodni, szóval nem húzza a pillanatot, inkább megcsókolja.

Kath


-Helyes, nem szeretem ha egy lapon emlegetnek mindenki mással.
Talán ez volt az egyik leggyengébb pontja. Nem akart ő betegesen különbözni a többiektől, nem tett meg semmit azért, hogy más legyen. Nincs teletűzdelve fémmel a teste, nem varratta ki a fejét, de még csak különlegesen sem öltözik. A lényeg csak annyi, hogyha a tömegről beszélnek ő ne legyen abból egy és rögtön mindenki boldog. Lehet, hogy ez is a gyerekes rigolyái közé tartozott, de ettől érezte magát jobbnak, mint a szürke átlag.
-Pedig nem vagyok az, illetve, egy orvos szemével biztos, de néha tudok egészen átlagosan viselkedni, mint ahogy most.
Ritka pillanat, amivel megtiszteli a lányt. Most nem érzi szükségét annak, hogy támadjon, vagy védekezzen, most csak van. Mivel a lány elmondta a kis titkát, igyekszik azzal viszonozni, hogy normálisan áll a dolgokhoz. Maga sem tudja, miért teszi, talán csak a saját lelkiismerete megnyugtatására. De egyelőre nem tart ott, hogy számba vegye ezeket a dolgokat a lány combja sokkal inkább lefoglalja.
-Tudom, de ne mond el senkinek.
Addig húzza, ameddig csak tudja. Hiába, azért mégiscsak férfiból van, egy csinos lány fekszik alatta. Részletekbe meg inkább bele sem gondol. Nem számít, hogy halott-e vagy élő, vagy mit eszik, jelen pillanatban nem. Maga is meglepődik rajta, hogyha kicsit megerőlteti magát, mennyire hétköznapi tud lenni. Igyekszik nem kibillenni a féltve őrzött egyensúlyból.
Lassan távolodik el tőle, de nem megy messzire az egyik kezét a lány nyakára teszi, megpróbálja vele kitapintani a pulzusát, de hiába próbálkozik, bármennyire is erősen, nem találja. Felnevet, a fejét csóválja. Egy kósza másodpercig még hitt benne, hogy Kathy talán csak kamuzott, de csalódnia kellett, megint.

Kath

-Most kivételesen.
Nem akar arra gondolni, hogy vajon mikor fog borulni az agya. Bármelyik pillanatban elöntheti a szomorúság, a bánat, vagy a csalódottság, azt pedig most nagyon akarja. De legalább a lány miatt nem kell aggódnia, Kathy megtudja védeni magát ha esetleg arra kerülne sor, ettől pedig könnyebb lesz a lelkének, legalább egy kicsit. Nem egészen biztos benne, hogy Kath emlékszik-e a becsavarodásaira? Nem sűrűn lehetett abban az állapotban elkapni, legtöbbször olyankor elbújt valahol, kivárta amíg jobb lesz a közérzete, de mindig volt szerencséje. Akadt olyan pillant amikor társaság előtt csavarodott be. Nem emlékszik, hogy vajon Kathyt is megtisztelte-e ezzel a viselkedéssel. Reménykedik benne, hogy igen, mert legalább nem foga váratlanul érni a dolog.
-Nem lehetek egy kicsit kíváncsi?
Féloldalas mosoly terül szét az arcán. Tudta, hogy simogatásnak kellett volna álcáznia, de Kath simán átlátott rajta. Sok dolog érdekelte ezzel a vámpír dologgal kapcsolatban, de nem akarta egyből letámadni szegényt, előtte még kiélvezte a pillanatot. Ráhajolt a lány nyakára és csókoknak álcázva folytatta a keresést.
-Te tényleg halott vagy. Megfojtani nem akartalak, az már eljutott az agyamig, hogy nem tudnálak.
Félig négykézláb, félig Kathen fekve egyensúlyoz, igyekszik megtalálni a megfelelő fekvő pozíciót, ami még nem válik kényelmetlenné. Eszébe jut, hogy talán nem itt kellene ezt lerendezniük, de sötét van és sehol senki. A gátlások pedig felszabadulnak a sötétben, még akkor is ha csak egyikük lát rosszul, az már haladás.
-Milyen időközönként szoktál enni? Most éhes vagy? Tényleg kíváncsi vagyok, milyen az, amikor megcsapolnak.
Nem tehet róla, gyermeki bolondsággal és lelkesedéssel áll neki a témának. Tetszik neki Kath, de így még jobban tetszik neki, hogy nem hétköznapi, legalább nem lehet fölötte elsiklani egyszerűen, igéző.

Kath

-Biztos, hogy volt aki próbálta, maximum nem élte túl, hogy elmesélhesse.
Kornél személy szerint szívesen kísérletezett volna rajta, de így is kezdte túllépni az a szerényen meghúzott határt, amit megfogadott, hogy nem lép át. Nem akart érzelmet villantani, nem akar egyáltalán közel kerülni a lányhoz, hiszen tudja, úgyis csak megbántaná. Jelen esetben pedig Kath biztosan megbosszulná a rajta ejtett sérelmeket, az pedig nem biztos, hogy kifizetődő lenne, ugyanis fej nélkül nem igazán lehet élni az unalmas hétköznapokat.
-A kérdéseimre nem válaszoltál. Ebből pedig csak egyre több lesz.
Vágja oda kicsit sértődötten, de aztán amikor hirtelen pózváltás következik, már nem ellenkezik annyira. Végigsimít a lány oldalán, csak azt sajnálja, hogy nem lát, pedig ezt biztos, hogy eltudná nézni egy darabig.
-Szóval, ha megkérlek, akkor megölsz?
Ez a gondolat egyszerre nyugtatta meg és spannolta föl. Talán meggondolatlanság volt ilyet kérnie Kathtől. De ő mindig csak magára gondol, ahogy gondolt most is és nem érdekelte, hogy a lány hogy fog elszámolni a lelkiismeretével ha esetleg baj lesz. Sőt, nem is gondolt ilyesmire, megbízott a lányban, fene se tudja, miért. Szinte nem is érezte a tűszúrásokat, elöntötte az eufória, nem gondolta volna, hogy ez ilyen lesz. Pedig valójában szó sincs semmi extráról, egyszerű vércsapolás, neki mégis mintha többet jelentett volna. Amikor nem érezte magán a lány ajkait többé, csalódottan nyögött fel és amit helyette a szájára kapott, a közelébe sem ért az előzőnek.
-Tévedtem, borzalmas ízem van.
Soha nem kóstolt még vért, közvetlenül az artériából, de ezt még kicsi Kathy csókja sem tudta megédesíteni, borzalmas volt, legszívesebben kiköpött volna de erőt vett magán.
-Nem értem, hogy tudok te ezt lenyelni, ráadásul annyit.
Igyekezett nem hányingert kapni és öklendezni, inkább nyelt egy nagyot, vett egy mély levegőt és a lány kezei után nyúlt.
-Azt hiszem, megtartalak.
Hogy ez pontosan mit jelent? Azt értelmezze csak a kicsi lány.

Kath

-Kár, akkor kénytelen leszek én feszegetni a határaidat.
A probléma ezzel a mondattal csak annyi, hogy halálosan komolyan gondolta a dolgot. Neki nem számítottak az olyan apróságok, mint a testi épsége, ezt Kath már jól tudhatná, most azonban, mintha csak a sors hívta volna ki maga ellen egy párbajra. A fegyver pedig nem más, mint kicsi Kathy. Nem tehetett róla, soha nem volt normális, ez látszik abból is, hogy képtelen villantani akár egy normális reakciót is.
-Ez azért nagyban megkönnyítené az életemet. Tudni, hogy bármikor meghalhatsz, ha azt akarod.
Ez tényleg sokat lendítene a hétköznapokon. Az ember véget vethet a saját életének, de Kornélnak soha nem lenne bátorsága ilyen lépésre, sokkal vonzóbb, ha valaki elteszi láb alól. Nála ezzel csak az a probléma, hogy gyakran vannak olyan napjai, amikor komolyan azt gondolja, hogy soha többet nem felkelni. Ilyenkor pedig még az öncsonkításra is képes ráfanyalodni. Mi lesz, ha tudatában lesz annak, hogy  van egy olyan ember a közelében, aki megtudja ölni. Maga a felhőtlen boldogság, depresszió esetén.
-Rendben, ebben te vagy a szakértő de többet nem csókolhatsz meg így, undorító volt.
Attól, hogy elfogadja a tényt - vagy legalábbis úgy tűnik - az még nem jelenti azt, hogy Kath megfog szabadulni a csípős megjegyzésektől. Ilyet nem ígérhet, maximum egy kicsit kegyesebb lesz, alkalomadtán.
-Szabadon elmehetsz Kath, ha nem tetszik a helyzet. Tuti, hogy nem foglak visszatartani, keresek mást. Amit most bemutattál, azt simán eltudom viselni a kérdés csak az, vajon te, hogy bírnál velem. Nem kényszerítelek semmire, ahogy ígérni sem szoktam neked semmit, de ezt már nagyon is jól tudod. Ahogy a szabályokat is.
Hogy megmutassa, mennyire gondolja komolyan a dolgot, még el is engedi és a kezeit a saját testéhez szorítja. Fancsali képest vég, ezzel leplezve, hogy úgy érzi magát, mint egy kisgyerek akitől bármikor elvehetik a kedvenc játékát.

Kath

-Ki lenne erre alkalmasabb?
Önbizalomnak nincs híján, talán elhamarkodott kijelentés volt és az igazat megvallva, ő semmire sem alkalmas. Soha nem fejez be semmit és amit csinál sem csinálja soha normálisan. Kath valami normálisabb, értelmesebb férfiegyedet érdemelne, de Kornél van olyan önző, hogy ebbe még bele sem gondol. Majd rosszabb napjain, amikor beüt a baj, gondolkodik ezen. Régen sem számított sokat, akkor most miért lenne másként?
-Pedig lehetnél, szép és gyors halált szeretnék. Nem akarok szenvedni.
Micsoda remek randizós téma. Kíváncsian várja, hogy a következő találkozásnál milyen téma fog majd a terítékre kerülni. Könnyelműen bánik az életével, teljesen biztos abban, hogy a sajátja egy betevő falatot nem ér és bármikor képes lenne könnyen eldobni magától. Más kérdés, hogy vajon a örömteli pillanataiban is képes lenne-e ilyen következtetésre, ha hirtelen választás elé kényszerítenék. Nála soha nem lehet tudni, mint az időjárás.
-Kibírtam.
Bármennyire is élvezi a helyzetet, a saját vére azért még neki sok volt. Nem hozza szóba, nem kerít neki nagy feneket, hiszen mindenki megkóstolja a saját vérét, még akkor is, ha esetleg ráharap a szájára, de ilyen formában, azért nem mindenkinek adja meg a szerencse, egy vámpír szájából...
-Akár elhiszed, akár nem, nem sokat változtál. Én viszont komolyodtam, vagy legalábbis szeretném ezt elhinni. Majdnem biztos vagyok benne, hogy tudlak emberi lényként...nőként kezelni.
Nem pedig játékszerként. Nem fejezi a be a mondatot, a szó a torkára forr. Fogalma sincs, honnan jönnek fel ezek a dolgot, valahonnan biztosan mélyről. Arról viszont fogalma sincs, hogy ez hazugság, vagy komolyan gondolja? Idővel ki fog derülni, ha hagyja.
-Lehet, hogy már nem élsz, mégis élettel telibbnek tűnsz mint én.
Nagy nehezen, de megszorítja a lány ujjait, próbál valamit kisajtolni magából, még. Egész jól áll, hiszen a hazugságoktól eltekintve - amik nem is biztos, hogy azok voltak - normálisan viselkedett. Mit tesz még vele?

Kath

-Ne, inkább ne.
Jelen pillanatban nem tudja eldönteni, hogy Kath viccel-e vagy komolyan mondja. Nem esik túl jó a vaskos önbizalmának, hogy bárki életében is pótolható darabként szerepel. Ez a gondolat igencsak felidegesíti, de most inkább csak vesz egy mély levegőt és elnyomja a felkívánkozó gorombaságot. Sok minden átsuhan a fején, de egyik sem olyan fontos, hogy szóvá tegye, nem tér el, nem beszél félre, maradnak az tárgynál.
-Jól van, megértettem.
Az már más kérdés, hogy tényleg így is gondolja-e. Természetesen nem, még szép. Ha nagyon megakarna halni elég lenne rendesen megidegesíteni a kis szörnyecskét. Pár nappal ezelőtt egész közel állt hozzá. Ez a gondolat megnyugtatja, de annyiban is hagyja a dolgot, nem akarja feleslegesen felzaklatni a lányt, csak akkor ha úgy érzi, itt az ideje.
-A fenébe Kath, ne higgy már nekem olyan könnyen.
Elégedetlenül nyög fel. Hát tényleg nem tanult semmit? Próbálkozik ő, de amíg nem biztos benne, hogy igazat mond, addig Kath nem veheti még kósza elgondolásnak sem a dolgokat, nehogy készpénznek. A kettősség egy pillanat alatt eltűnik és helyette visszatér a lezser, jófiús imázs, igyekszik hamis biztonságérzetbe kergetni nem a csak a lányt, hanem saját magát is. Hagyja, hogy Kath mellé feküdjön, hogy ráfeküdjön a mellkasára, még a kezét is hajlandó tovább fogni. Micsoda áldozatok, ennyi erővel akár egy szertartás keretében kasztrálhatnák is. Még szerencse, hogy sötét van, és senki más nem kíséri végig ezt a jelenetet. Sokkal nyálasabban hatna, ha a téma is egy kicsivel szerényebb lenne. Így, hogy ma este már volt vér, és gyilkolás és halál, annyi nem érzi csöpögősnek a dolgot. Ha meg Kathynek az a vágya, hogy ilyet játsszon, akkor legyen, valahogy kifogja bírni, remélhetőleg.
-Bebizonyítom neked, hogy nem vagy olyan hallott, mint gondolod. Illetve, a technikai dolgokon nem tudok változtatni, de úgy teszek, mint aki nem veszi észre, rendben?
Nem lesz nehéz. A nyilvánvaló dolgoktól eltekintve Kath teljesen olyan volt, mint bármelyik lány, csak sokkal izgalmasabb.

Kath

Csak cancog, komolyan nem szeretne erre reagálni. Mert ha belemélyed a dologban, akkor félő, hogy elragadják az indulatai. Nem biztos benne, hogy még ebben a nyugodt helyzetben is mi lenne a dolog végkimenetele. El is tereli inkább a gondolatait, valamilyen kellemesebb téma felé. Akad itt bőven, kellemes és kellemetlen is. De bármiről szívesebben beszélget mint erről.
-Az egy dolog, hogy akarsz, de ne tedd. Hallgass az eszedre, mérlegelj.
Soha nem fordult még elő, hogy bárkit is figyelmeztetett volna, legalábbis ennyire nyíltan még soha. Aki közelebbi kapcsolatot ápolt vele, az tudta, hogy nem szabad azt készpénznek venni, amit kiejt a száján, közéjük tartozott Kath is. De most mégis annyira könnyű volt őt meggyőzni, mert pontosan azt mondta, amit a lány hallani akar, ez pedig egyszerre volt győztes és vesztes helyzet. Lehet, hogy már holnap meggondolja magát, az is lehet, hogy két perc múlva, nála soha nem lehetett az ember biztos semmiben.
-Nem cseszted el, csak...egy kicsivel hiszékenyebb vagy, mint kellene.
Próbálja meggyőzni, visszabillenti a kellemes folyamba ezt a társalgást és nagy nehezen Kath engedni látszik és áttér egy kellemesebb témára. Szabad kezével végigsimítja a hátát, újra és újra, mintha csak melegíteni akarná, pedig tudja, hogy nincs rá szüksége, de ez amolyan reflex dolog, a csajok amúgy is odavannak az ilyesmiért, ebből is érzik, hogy a srácok törődnek velük.
-Letesztelhetjük mennyit felejtettél, amióta elmentem. Viszont, ez nem épp a legalkalmasabb hely rá. Mivel, lehet hogy te nem érzed, de a föld irtózatosan hideg. Folytathatjuk ezt, csak nem itt, hanem mondjuk egy melegebb helyen.
Itt ő konkrétan az ágyára gondolt, de nem akart egyből tolakodónak tűnni. Most meghagyja neki a választást, amit a múltkor nem adott meg neki. Kíváncsian várja, Kath hány másodperc alatt egyezik bele a dologba.

Zora
hangulat

Így a karácsony közeledtével muszáj volt kiszabadulnia a kastély fojtogatásából. Borzalmas volt, mindenhol a karácsonyi készülődést látta, amiből ő nem kért, egyszerűen csak nem akart a része lenni. Mély levegőt vett és zsebre vágott kézzel rugdosta maga előtt a kavicsokat. Jelen pillanatban élni sem volt kedve. Egy hete volt telihold, az értelmet adott az életének, most viszont várhat, amíg ismét átváltozhat, ez a várakozás pedig egyszerűen megölte. Nem volt célja azzal, hogy kijött ide, mégis megkönnyebbült egy kicsit. A levegő kellemesen hűvös volt, jóleső érzéssel szívta be a tüdejébe. Lassan sétált végig a stégen, körbepillantott, szerencsére sehol nem volt egy lélek. Nagy ráérősen ült le a szélére, örült, hogy egyedül van a gondolataival.
Sok minden történt mostanában, amiért aggódhatott. Ott voltak a vámpírok, akik szinte ellepték az iskolát, fogytán voltak a gyógyszeri, a farkasölőfű főzetről nem is beszélve. Ráadásul mindenféle nőügyekbe belekeveredett ennek pedig a tetején ott volt Ashley. A kislány rajongott érte, sőt, talán ennél sokkal több volt, ő viszont bármennyire is akarta, nem tudta viszonozni ezeket az érzéseket. Túl sok minden szólt ellene, mellette pedig alig tudott érveket felsorakoztatni. Fontos volt neki a kislány, de mégsem úgy szerette, ahogy Ashley akarta, hogy szeresse, megbántani viszont nem szerette volna, ahogy elveszíteni se. Lehetetlen helyzet volt és nem kifizetődő. Beletúrt a zsebébe, előhalászta a cigarettáját, remegő kézzel nyújt a gyújtóért és amint meggyújtotta, jóleső érzéssel szívta le a kesernyés füstöt, szüksége volt rá.
 - Idióta.
Miközben kimondja a füst kiszivárog a szóval együtt. Nem kellett volna visszajönnie ide, maradhatott volna katonának, mennyivel jobb sora volt ott.

Zora

Olyan nagy kérés az, hogy egyedül maradjon? Legalább egy órácskára. Már távolról hallja a közeledő léptek zaját, de abban reménykedik, hogy a köd és a hideg majd elrettenti a közeledőd. Csalódnia kell, mint mostanában oly sokszor, ugyanis a lány nem megy sehová, legalábbis a léptei súlyából és az illatából ítélve lány, valamiért pedig még ismerős is. Mintha valamikor régen már érezte volna, persze akkoriban koránt sem volt ennyire kifinomult a szaglása, de az agya valamiért elraktározza az ilyesmi, egy csomó haszontalan információval együtt amit jobb szeretne inkább elfelejteni. Tovább szívja a cigijét, halálos nyugalomban, egészen addig, amíg az idegen meg nem szólítja. A hangja is ismerős, nem csak az illata...kénytelen kelletlen megfordul, cigivel a szájában, felvont szemöldökkel. Egy igencsak csinos darab áll előtte, akit határozottan ismer.
 - Tényleg ennyire hideg lenne?
Kérdésre kérdéssel talán kicsit modortalan, de tőle talán megszokta az ember. Rajta csak egy kapucnis pulcsi volt, nem vesződött kabáttal, sapkával és sállal, nem fázós fajta, a lányon viszont túl sok ruha volt. Kikapja a cigit a szájából, kifújja a füstöt és egy féloldalas vigyort ereszt meg a hölgyemény felé.
 - A Czettner lány, tudtam, hogy valahonnan nagyon ismerős vagy.
Végigméri, majd sóhajtva visszafordul. Nem igazán szeretne belebonyolódni ebbe a témába, azt remélte, hogy egyedül szidhatja magát, de még ez sem jön össze neki. Ez határozottan nem az ő napja, bár minden rosszban van valami jó...
 - Sajnálom, de az információ szigorúan titkos, csak rám és magamra tartozik.
Nem fordul vissza, de szélesen vigyorog, mert reméli, hogy ezzel felkeltette a lány érdeklődését annyira, hogy ne hagyja itt. Ha már társasága van, legyen kellemes, Zora pedig határozottan kellemes. Amint elszívja a cigit, elpöcköli a csikket és rögtön rágyújt a másikra.

Zora

Próbálta kivenni a ködből a csikk után fodrozódó víz tükrét, de mivel szuperlátást nem kapott a teremtőjétől, így maradt a találgatás, hogy vajon sikerült-e a művelet, vagy nem. Érzi, hogy a lány letelepedett mellé, de eddig nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet, de mivel ő az egyetlen, akit nagyjából tisztán ki lehet venni, így inkább ráemeli a tekintetét. Bánatosnak tűnik és zaklatottnak. Oldalra billenti a fejét, majd a háta mögé fújja a füstöt és visszapillant Zorára.
 - Csak nincs valami baj?
Ez tőle azért nagy dolog. Földi halandók kicsinyes problémáival nem szokott foglalkozik, jobban mondva még a sajátjai is hidegen hagyják, nem még másokéi. Valamiért mégis rákérdezett, talán azért, hogy ne kelljen a sajátjaival foglalkoznia, amíg a másét hallgatja. Csak abban reménykedik, hogy a lány letudja addig kötni a figyelmét és nem kalandozik el közben.
 - Ja. Fogalmam sincs, melyikük van. Tudom, hogy van egy ikertestvéred, vagy ikrek vagytok, tudom is én, hogy szokták ezt mondani. De mivel ideültél, minden bizonnyal Zora lehetsz. Régen láttalak.
Rávigyorog, ismét végigméri, de nem túl feltűnően és korán sem éhesen, inkább csak kíváncsian. Régen találkoztak, akkor sem volt túl mélyreható közöttük az ismeret, inkább csak tudtak egymásról, de Zora is megnőtt és megváltozott pont úgy ahogy jó maga is.
 - Legalább elkerülnek. Viszont téged valamiért nem ijesztett meg az, hogy magamban beszélek. Csattogtassam esetleg a fogaimat, vagy morogjam rád? Megbocsátom, ha szeretnél inkább elmenni.
Kicsit gúnyos, de csak egy kicsit. Olykor elfelejti, hogy az egész farkas dolog valójában titok és a legjobb lenne, ha nem tenne ilyen kétes kijelentéseket, mert akkor megüti a bokáját. Most viszont már megtette, így csak abban tud reménykedni, hogy a lány poénnak veszi az egészet. Hiszen honnan is tudhatná, hogy valójában egészen komolyan gondolta? A morgás még így is egészen jól megy neki.

Zora


 - Tégy egy próbát.
Az inkább nem teszi hozzá, hogy bárki rinyáját szívesebben hallgatja minthogy egyedül legyen a saját gondolataival. Szinte sóvárog azután, hogy Zora megossza vele a gondját-baját és adhasson neki valami haszontalan tanácsot amit úgysem fog megfogadni.
 - Csak nem pasi van a dologban? Abban profi vagyok.
Kissé talán erőszakosnak tűnhet, de mindezt nagyon jól szituáltan adja elő, mérnöki pontossággal ez pedig már igazán több, mint amit Zora elvárhat, jobb mintha a tesójával vagy a barátnőjével beszélné meg a dolgokat.
 - Ugyan már. Valld be, hogy titkon minden éjszaka rólam álmodoztál.
Biztos volt benne, hogy hagytak mély nyomot egymásban. Mivel Kornélnak eddig eszébe sem jutott, hogy Zora egyáltalán a világon van, nem még, hogy róla álmodozzon, de ha már így alakult akkor miért ne lehetne elviccelni a dolgot? Sokkal jobb, mint kukán ülni egymás mellett és bámulni a nagy semmit, amit amúgy se lehet látni.
 - Szívesen megeszlek, ha ez a vágyad. De nincs este és még csak nem is szép.
Szokásához híven a szűrőig szívja a cigit, majd ugyanúgy mint az előzőt ezt is szép ívesen beküldi a tóba. Ezután megtámaszkodik a háta mögött, felhúzza az egyik lábát, hogy srégen Zora felé tudjon fordulni. Ez is egy reakció tőle tudat alatt legalábbis mindenképp, azt jelzi, hogy nem utasítja el gerincből a lányt, Zora ma nagy mázlista! Egészen addig, amíg meg nem hallja a következő kijelentést. A kíváncsi tekintet hirtelen elsötétül, elfordítja a fejét és még az állatias morgás is előkerül.
 - Annyira szánalmasak ezek a pletykák. Semmi közöm a kislányhoz, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt sokan gondolják, pláne nem ahogy ő szeretné. Igaz, tényleg nagyon bírom, elvittem a bálba is, de csak barát akiben találtam valami különlegeset. Semmi olyasmi, amihez köze lenne a liliomtiprásnak...mégis minek nézel te engem?
Felesleges rajta felhúznia magát, erre rájön akkor, amikor végigmondja a kis szöveget. Hitetlenkedve nevet még a fejét is csóválja biztos ami biztos alapon.

Zora


 - Ohh nekem rendszeresen...szinte mindennap.
Végtére is, pasiból van és van elég gondja is. Szóval, hogyha nagyon szélesen szeretnék értelmezni a mondatot, akkor ebbe akár még ez a lehetőség is belefér. Miután Zora gúnyolódik egy sort, csak megrántja a vállát és elfordítja a tekintetét, szokásához híven. Egyszer akar normális lenni - bár önös érdekekből - akkor is kigúnyolják. Neki aztán édes mindegy, hogy a lány megosztja-e vele a gondjait vagy sem. Kivételesen tényleg csak segíteni akart, egy kicsit másra koncentrálni mint magára de ez már biztosan nem ő napja.
 - Na látod. Ettől sokkal derűsebbnek láthatod a világot, főleg, hogy most itt sütkérezhetsz ragyogásom fényében.
Kihúzza magát, ha már színészkednek, akkor színészkedik ő is. Nem tudja, mi a frász ütött belé de ha Zora így akkor ő is hasonlóképp fog tenni, legalább eltereli a figyelmét.
 - Ez nem este, még öt óra sincs, de sötét van. Ez tél, takony idő és én el sem tudom mondani, de még csak körül sem tudom írni, mennyire utálom. Ha leesett volna a hó, akkor tiszta lenne az idő, lehetne látni, de így csak a hallásra és a szaglásra lehet hagyatkozni, ami elég idegesítő.
Annyira belefeledkezik a magyarázásba, hogy a mondandója végén még lemondóan int is egyet és csak utólag jön rá, hogy tulajdonképpen mit mondott. Először a morgás, most meg ez. Kezd a szőrös az agyára menni, határozottan. Köhint egy sort, kihúzza magát és inkább a lányra pillant, ahelyett, hogy a nagy ködös semmit bámulja, bár a távoli fények nem igazán hagyják, hogy gyönyörködhessen benne.
 - Ennek a pletykának semmi alapja sincs. Fontos nekem a lány, ez tény, de ezt soha nem tagadnám le és elmondom bárkinek. De nem akarok erről beszélni.
Fintorog és csak reménykedik benne, hogy alapjában véve emberien viselkedik és amit mond, az értelmes, nem pedig csak szavak egymásután.

Zora


Zora más volt, határozottan. Kezdte sajnálni azt, hogy eddig nem figyelt rá és nem ismerte jobban. Azon kapja magát, hogy magában megjegyzéseket fűz egy-egy mozdulathoz és még kedve is van lereagálni azt, amit a lány mond. Régen tapasztalt ilyesmit, mivel hosszútávon kevés dolog tudja lekötni a figyelmét. Már most kíváncsi rá, hogy Zorát mikor fogja megunni.
 - Elolvadni? Ugye tudod, hogy a vámpírok nem olvadnak el a napon? Sajnos, pedig akkor jóval könnyebb lenne az élet.
Az övé legalábbis biztos könnyebb lenne. Ezt persze a mellette ülőnek nem kell tudnia, ebből a mondatból pedig annyit lehet leszűrni, hogy a fiú nem szívleli éppen ezt faj, az más kérdés, hogy valójában ki nem állhatja őket, kivéve persze egyet, mert a kivétel ugyebár erősíti a szabályt. Abban persze tévedett, hogy Zorának nem fog feltűnni a kissé különös megjegyzés. Összepréseli a száját, majd úgy dönt, az lesz a legjobb ha elvicceli a dolgot. Úgy néz ki, a lányt nem igazán érdekli szinte semmi, egykedvűen továbbviszi a beszélgetést, eltusolva ezzel a kényes részeket.
 - Csak ugratlak. Bár ha valakinek jó a szaglása, meg a hallása akkor tényleg tudná kamatoztatni.
Nos, ő pontosan ezt csinálja. Akár van köd, akár nem. Az ember szeme sokszor becsapja a gazdáját, a hallás és a szaglás viszont biztosabb támpont. Számára legalábbis az, pedig ha jobban belegondolunk, minden érzékszervet át lehet vágni, csak a megfelelő eszközök kellenek hozzá. Fintorog egy sort, majd a lány arcát kezdi figyelni, várva valami reakcióra.
 - Hihetetlen, hogy tényleg képesek ilyenekről jártatni a szájuk...
Megrázza a fejét. Inkább magának morog, mintsem Zorának, pont ezért inkább csak félhangosan jegyzi meg a dolgot. Szánalmasnak tartja az ilyesfajta pletykákat és legszívesebben a gerincén keresztül tépné ki annak a szívét aki bemocskolja ilyennel a nevét.
 - Te hogyhogy nem élvezed?
Nem szép dolog kérdésre kérdéssel felelni, de mivel nem egy jól nevelt farkas a lelkiismerete eltudja viselni a dolgot. Valószínűleg mind a ketten ugyanazért menekültek most ide, így elég, ha Zora válaszol, ő meg csak bólogat, feleslegesen nem jártatja a száját.

Zora


 - Nem csillognak, de mondjuk nem jönne rosszul ez a képességük, könnyebben rájuk lehetne találni és levadászni őket. De sajnos elég jól tudnak rejtőzködni, gyorsak és kíméletlenek.
Mindezt úgy meséli, mintha a világ legnagyobb bánatával kellene megbirkóznia ezáltal és végül is majdnem így van. Legszívesebben az összes idegesítő vámpírt eltenné láb alól, ha tudná. De sajnos ő csak a hónap egy napján lesz kegyetlen gyilkos, a vámpírok pedig a hónap minden napjának minden órájában csúcsformában vannak, ez pedig ránézve igencsak kellemetlen. Megpróbálja kivenni a lány arcát a sötétben, de nem igazán sikerül neki, azt viszont hallja, hogy a szívverése igencsak lassult ahhoz képest, mint amikor idejött. Felvonja a szemöldökét, majd egy gyors mozdulattal felpattan és mögé sétál.
 - Csak nem fázol?
Csúfos vigyorral az arcán teszi fel a kérdést, a hangja is meglehetősen gúnyos, de ahelyett, hogy jót szórakozna rajta választ sem várva leül mögé, hogy Zora a mellkasának tudja dönteni a hátát. Ő persze hozzá van szokva a szélsőséges időjáráshoz, így meg sem kottyan neki a hirtelen támadt hideg. Na meg, nem szeretne még egyelőre bemenni és Zorát sem bocsátaná szívesen az útjára.
 - Sajnálom, de kabáttal nem tudok szolgálni. Trikóban én is fáznék, de remélem, ez megteszi.
Ha nem is az egész testét, legalább annak egy nagy részét képes lesz megóvni a széltől és a hidegtől és ha Zora nem fog megfagyni, akkor az már félsiker. Így viszont az illata csak még bódítóbb lesz, közelről szinte fullasztóan hat rá. Azon kapja magát, hogy lassan és mélyen lélegzik, így lemaradt a megjegyzésről is.
 - Akkor ezek szerint nem voltál férjnél?
Mielőtt Kornél elment az a hír járta, hogy a dráma tanárral borzolják a kedélyeket és kilátásban van a lagzi is. Bár nem tudja, hogy ennek pontosan mi lett a vége, mert miután visszajött nem ez volt a legégetőbb kérdés, de azért kíváncsi, a maga gúnyos stílusában.
 - Ezért most az enyémet rombolod...na szép.
Felhorkant, hallani a hangján, hogy jól mulat a dolgon és az egészet inkább csak poénnak szánta, reménykedik benne, hogy a Navines nem veszi véresen komolyan dolgot.

Zora


Olyan srác volt, aki nem zavartatta magát. Nem csak azért, mert sok lánnyal volt dolga, hanem azért is, mert tudta, hogy fázni a világ egyik legrosszabb érzése és az emberek hajlandóak kompromisszumokat kötni csak azért, hogy enyhüljön ez az érzés. Zora is így volt vele, Kornél azonnal érezte a beállt változást, amint közelebb ült a lányhoz. De úgy volt vele, hogy lesz olyan úriember, hogy nem említi meg, hanem megvárja, amíg enyhül a kellemetlen érzés. Felesleges lett volna felhánytorgatni a dolgokat és kellemetlen helyzetbe hoznia a lányt, szíve joga hallgatni arról, miért van ez így.
 - Valami olyasmi.
Hallani a hangján, hogy vigyorog. Természetesen esze ágában sincs megosztani az élményeit a lánnyal, mert attól tart, hogy Zora rövid úton menekülésre fogná a dolgot, ha megemlítené, milyen közel viszonyba is keveredett már vámpírral, illetve szívesen ölne meg néhányat, de még nincs rá lehetősége, majd ha eljön a telihold...Nyilván Zora nem vágyik ilyesmire, de azért jót derül azon, hogy elképzeli, milyen fejet vágna a lány, ha ezt közölné.
 - Katona voltam és vagyok is.
Könnyedén megrántja a vállát, miközben a pulcsi kapucniját a fejére húzza és megtámaszkodik a hideg fán a háta mögött, hogy mindkettőjük számára kényelmesebb legyen. Vigyorogva figyeli Zora ujjait a combján és lenyel egy igencsak epés megjegyzést. Kezdi sejteni, hogy nem olyan lánnyal van dolga, aki szeret kiszolgáltatva lenni másoknak. Most már csak azt kell kitalálnia, hogy pontosan miért nem. Azon kapja magát, hogy kérdéseket állít össze a fejében, teóriákat vesz számításba, majd sorba elveti az összeset. Érdekes.
 - Remélem már nem vagy férjnél, nagy kár volna.
Lassan de biztosan kezd összeállni a kép. A száraz nevetéssel megkapta a választ a hirtelen kibukó kérdésre. De legalább három másikat szült vele. Aminek hála kezd összezavarodni. Vajon akkor most hogy állnak a dolgok?
 - Nem mindennap találkozok elvált nőkkel, ki kell élveznem a dolgot.
Elvigyorodik, ezzel is próbálja oldani a feszültséget, mert kezdi úgy érezni, hogy érzékeny talaja lépett. A poén pedig mindig kisegíti az ilyen helyzetekből, és ezalatt a fél óra alatt úgy tűnt, Zora is hajlik a humor irányába.
 - Ha belegondolnál, akkor leesne, hogy nem vagyok egyedül. A karácsony szelleme meg már régen kiveszett belőlem, nem vagyok ünneplős fajta.
Jegyzi meg csak úgy félvállról, mivel ez a téma egy kicsit sem foglalkoztatja.

Zora


Gondolhatta volna, hogy Zora ezt nem fogja csak úgy annyiban hagyni. De ez az egy nem zavartja, legalább nem a vámpírokról kell csevegnie. A katonaság sokat tett hozzá az életéhez, segített azzá válni aki, a szó minden értelmében. Csak hálás lehet annak a két évnek amit ott töltött és amint lehet, vissza is megy. Sokat gondolkodott ezen, aztán rájött, hogy talán ez számára az igazi hivatás, még akkor is, ha havonta egyszer kényszerszünetre kell mennie.
 - Hát, még nem szereltem le, csak egy hosszabb eltávon vagyok. Kértem egy kis szünetet, hogy befejezhessem a tanulmányaimat, miután ez megtörtént akkor visszamegyek. Sokat kell még tanulnom. Tudod azok akikkel együtt szolgáltam vagyis inkább gyakorlatoztam sokkal idősebbek voltak mint én, a legtöbbjük azóta már hivatásos, vittek magukkal valami szellemi bizonyítvány, persze, amit itt szerzek azt nem nem tudom bemutatni, a lelkiismeretem nyugodt lesz.
Meg persze az anyjáé is, de minek ezt részletezni. Könnyedén megvonja a vállát, ismét, miközben azon gondolkodik mennyit beszélt. Eddig szinte csak tőmondatokban beszélt, most viszont eldarált egy egész monológot, nem semmi. Mindezt a téma hozta ki belőle, de szívesebben fogja a társaságra. Nem mindenkit tart érdemesnek arra, hogy erről beszéljen neki. Ez egy komoly téma, számára nagyon fontos és akit úgy ítél meg, hogy nincs elég komolysága a téma megvitatásához, azzal inkább bele sem megy a részletekbe, csak felesleges szájtépés volna.
 - Nem tudom te hogy vagy vele de nekem soha semmi nem úgy sül el, ahogy én tervezem.
Próbál valami együttérzésszerű dolgot produkálni és ezt leginkább a saját példáján keresztül tudja megtenni. Ő ezért nem tervez soha sem, vannak céljai de az ahhoz vezető utat nem tervezi meg, mert annak csak csalódás és mérgelődés lenne a vége. Épp elég idegbeteg ezek nélkül is. Vigyorogva figyeli, ahogy a lány helyezkedni kezd, erősen tartja magukat és büszkén kihúzza magát, hiszen Zorának nem kell szorongnia bőven van hely. Mikor végzett levigyorog rá és nem bírja megállni, hogy ne reagálja le a dolgot.
 - Így most már jobb?
A bal szemöldökét felvonja, bár ebből valószínűleg semmi nem látszik. Pedig milyen egyszerű lenne pálcát gyújtani! De úgy érzi az tönkretenné a dolgot.
 - Ugyan már. Nekem bejön.
Ezer wattos ritka vigyor, csak külön neki. Félig komolyan is gondolja, félig pedig arról van szó, hogy megpróbálja megnyugtatni a kedélyeket. Igazából neki teljesen mindegy, hogy kinek milyen az előélete, hiszen az övében is vannak sötét foltok rendesen.
 - Na látod, okos kislány.
Az egyik kezét felemelve megigazítja a lány sapkáját, majd kisöpri a kósza tincseket a szeméből. Lehet, hogy Zorát nem zavarja, de őt igen.

Zora


Nyilván a katonás téma annyira nem köti le a lányt, de ez most egy csöppet sem érdekelte. Egészen átjárta a testét a boldogság, ahogy erről beszélt. Mindig is tudta, hogy oda tartozik, amit pedig itt csinál, az csak üresjárat, semmi értelme nem volt. Aranyvérűként jobban érezte magát a muglik között, talán azért, mert a varázslótársadalomban már eleget csalódott. Ráadásul a képességét kamatoztatni tudta, előnyhöz tudta juttatni a bajtársait és ha megmenthetett valakit az már elég volt. Persze a mindennapi életben koránt sem volt ennyire odaadó, a hűvös maszkot a nap huszonnégy órájában magán tartotta, de a sötét és a beszélgetés meglepő fordulata feledtette vele, hogy ki is ő valójában. Értékelte, hogy a lány végighallgatta és nem csodálkozott rajta, hogy semmiféle ép választ nem tudott adni a hosszú monológra, legalább volt, akinek elmondhatta.
 - Nem tudom, örüljek-e vagy ne, hogy nem vagyok egyedül ezzel a csodálatos képességgel. De pont ezért nem szoktam tervezni, a dolgok, csak úgy megtörténnek.
Nézi a lányt, figyeli, hogy a szavak milyen hatással vannak rá. Fogalma sincs, miért olyan fontos ez most neki, de nem keresi az indokokat, végtére is, ő egy ösztönlény, felesleges gondolkodni, az tönkretesz mindent, ráadásul ha gondolkodik, akkor megtorpan azzal pedig esélyt adhat az ellenségnek az esetleges támadásra. Igaz, most nincs itt amitől tartania kellene, ha valaki pedig megzavarná őket, azt rögtön hallaná vagy érezné már a távolból.
 - Ha idősebb lennél, lehet, hogy más lenne a helyzet, de még előtted az élet, egyébként meg mindenki hibázik.
Humoros volt belegondolni. Elképzelte Zorát fehér ruhában és valamiért tetszett neki a kép. Biztosan szép volt, amíg tartott, de kevesen tudják elképzelni maguknak a dolgot. Ő maga beleborzong ha arra gondol, hogy élete minden napját igába hajtott fejjel kellene töltenie, mert eddig még nem találkozott azzal, aki mellett ezt eltudná viselni.
 - Kislány vagy. Olyan aprók vagytok, nézd meg a kezeidet milyen picik az enyémhez képest.
Zora keze után nyúl, óvatosan megfogja, majd az ujjait az övéhez mérve megszemléli az eredményt. Hozzá képes a legtöbb lány kicsi, a közel két méteres magasságával nem tudna olyan lányt mutatni a közel s távol, aki magasabb lenne nála. Ha tudna, azt biztosan nem kislányozná le. A tekintetét a kezeikről Zora felé fordítja, keresi a tekintetét és amikor megtalálja, elfogja a késztetés arra, hogy közel hajoljon a lányhoz. Meg is teszi, bár fogalma sincs róla, hogy mi lesz a reakció. Semmit nem tud a lányról, abban viszont biztos, hogy kihasználni nem akarja, de amit tesz, az pont ennek az ellentétét mutatja. Egy határozott mozdulattal az egyik lábát felhúzva közelebb tolja magához a lányt és megcsókolja, nem foglalkozva a végkimenetellel.

Zora


Nem zavartatja magát, sőt még bátorításnak is veszi, hogy Zora a hajába a túr. Rég nem volt része már hasonlóban, mivel próbálta magát moderálni és azzal koncentrálni amiért itt van, de látszik, hogy ez hosszú távon nem épp a legjobb taktika. A kezeiket összekulcsolja, miközben még véletlenül sem hagyja abba a dolgot. Olyan közel húzza Zorát amilyen közel csak tudja, a fejében pedig rögtön megszólal a kisördög. Nem is ő lenne, ha nem kalandoznának el a gondolatai  - és ezzel együtt a másik keze -. De aztán megálljt parancsol mindennek és kisvártatva le is húzódik a lánytól kissé megszédülve. Először az jut az eszébe, hogy bocsánatot kér, amiért ilyen illetlen volt de ezt rövid távon elveti. Nem fog szabadkozni ez ilyen kihagyhatatlan lehetőség miatt. Zora szinte ezüsttálcán volt kínálva számára ő pedig csak megtette azt, amihez a lánynak nem volt bátorsága. Meggyőzi magát arról - végül pedig már egészen biztos benne -, hogy ez közös és felelős döntés volt. A Czettner lány jelenlegi családi háttere pedig egy kicsit sem érdekli, pont ezért nem kérdezett rá, felesleges lett volna. Helyette inkább gyorsan talpra ugrik, nem foglalkozva azzal, hogy a mozdulat talán egy kicsit túl gyors is volt egy emberhez, majd a karjainál fogva felemeli Zorát is.
 - Mennünk kellene, nem bírná elviselni a lelkem, ha megfáznál.
Jól mulat a dolgon, tekintve, hogy ő még a hideg eső ellenére sem fázik, egy csöppet sem. Igazság szerint majd kibújik a bőréből. A borús hangulatot egy perc alatt elűzte a lány és még csak nem is tudott róla. Mégis kinek kellenek gyógyszerek, ha ilyen jó gyógymódot találni a suli minden sarkában. Abban persze egyáltalán nem biztos, hogy mással is hajlandó lett volna-e ugyan ezt megtenni, de ha meg is teszi, biztosan a fülébe suttog mindenféle dolgot, ami kell ahhoz, hogy a lány bármire hajlandó legyen a kedvéért.
 - A legjobb lesz, ha most szépen visszamegyünk oda, ahol szemtanuk is vannak.
De mégsem teszi meg, nem tartja helyesnek a vele szemben lévő lány átverését.  Azt meg inkább nem részletezi, hogy pontosan mire is akart utalni ezzel, ennyi fejtörést igazán okozhat a Navinesnek. Vet még rá egy utolsó kíváncsi pillantást, majd elkezdi a falu irányába húzni, ahonnan valószínűleg a kastélyba mennek.

Regina

Regina

Zsófi

A mai napra egyetlen célt tűzött ki magának, mégpedig azt, hogy kiszellőzteti a fejét. Túl sok minden történt túl rövid idő alatt és ezt nem viselte túl jól még így sem, hogy becsületére szóljon rendesen szedett minden egyes bogyót, amit felírtak neki. Egészen megjavult az utóbbi időben, de hát figyelnie kellett, és ha egyik pillanatról a másikra változik a hangulata, az nem tett volna jót semminek, sőt senkinek. Igencsak belebonyolódott a dolgokba, bár ezeknek a dolgoknak voltak bizonyos pozitív vonzatai, de egészében azért nem volt elégedett. A falu szélén járt már, közel a tóhoz, mélyet szívott a tavaszi levegőből, amikor egy ismerős illat csapta meg az orrát. Felmordult, mert néhány pillanat alatt sikerült beazonosítania az illat tulajdonosát is. Zsófi. Bár nem sokat tudott róla, de amit ő tudott róla az pont elég volt ahhoz, hogy már ne tartózkodjon az élők sorában, mégsem volt szíve őt eltenni láb alól. Épp csak visszajött a kastélyba, mikor az egyik telihold után túl közel jutott a faluhoz és itt változott vissza. Fogalma sincs, hogy jutott el odáig, hiszen általában az erdőt választja, de akkor még nem szedte a farkasölőfő főzetet, szóval abszolút semmire nem emlékszik, csak arra, hogy amikor kinyitja a szemét, a kislány ott áll fölötte, kíváncsi, hatalmas szemekkel. Automatikusan a megdörzsöli a szemeit, miközben vontatott mozdulatokkal a stég végéhez sétál, ahol Zsófi ül. Csöndesen lépked, igyekszik meglepni az Eridonost, hiszen ő a csúnya, gonosz, farkas és az is akar maradni. Mikor odaér, hirtelen gyorsasággal foglal helyett a lány mellett, de vigyor helyett valami fancsali vigyort sikerül csak az arcára erőltetni.
- Meg fogsz fázni Zsófika, nincs még nyár.
Gondol itt a mezítlábaskodásra. Jó idő van, de nem ennyire. Lezseren megtámaszkodik maga mögött, úgy figyeli az apró Eridonost, aki a legutóbbi kellemetlen találkozásuk és beszélgetésük óta sokat nőtt, de még akkor is csak egy kislány, aki rosszkor volt rossz helyen.

Zsófi

- Ez most valami idétlen célzás akart lenni?
Elfintorodik, majd mielőtt még Zsófi egyáltalán felajánlhatná, leveti magát mellé. Nem kell neki ehhez külön kérvényt benyújtani, ha a lány nem ódzkodik tőle annak tudatában, hogy vérfarkas, ő sem fog vigyázni a mozdulataival. Nem töri meg a beállt csöndet, nem az a típus, szeret hallgatni, ezerszer jobban, mint beszélni, de ez valahogy a természetével jár, inkább amolyan megfigyelő típus. Persze ez nem jelenti azt, hogyha beszélni kell, akkor nem beszél. Egy szimpla beszélgetés, ami legfeljebb súrolja a csevegés határát a jobb napjain simán belefér.
- Csak sétáltam, továbbá próbálom óvni az egészségedet, még nincs nyár.
Bök a fejével a lábai felé, de ezek szerint egy kislánynak aztán lehet beszélni az ilyen dolgokról, szimplán semmibe veszi őket. Nem mintha mondjuk ő nem tenné ugyanezt, a különbség az, hogy ő felnőtt ember, neki már senki tanácsaira nem kell hallgatnia, miért tenné? Még a sajátjait is gyakran hagyja figyelmen kívül. Miután lefutották a tiszteletköröket, egy ideig megint beáll a csönd, Kornél úgy érzi mondani kellene valamit, de a szavak valahogy a torkára forrnak. Nem volt még hasonló helyzetben. Látták már átváltozni, de az átváltozás után még soha senki nem találkozott vele. Olyankor általában gyönge és kiszolgáltatott, felállni is alig bír, nem még megvédeni magát és kitalálni valami olyan mesét, ami hihető is. Pedig megpróbálta, nagyon is megpróbálta. Más kérdés, hogy Zsófi nem vette be.
- Tudod, ami a legutóbb történt...nem mondtad el senkinek ugye? Kellemetlen lenne, ha kiderülne.
Fancsali képet vág, ismét. Nem szokott azzal foglalkozni, hogy az emberek miket suttognak a háta mögött, hiszen szimplán letagadhatja ha arról van szó, de ennek súlya volt, hiszen a lány látta, a két szép szemével.

Zsófi

Félvigyorral a képén hallgatja Zsófikát. Még ő is meglepődik rajta, hogy egy kamaszodó kislány mennyire szórakoztató lehet, ha épp nincs rajta a tinihiszti. Az Eridonos egyszerűsége - a legjobb értelemben - leköti őt annyira, hogy ne kelljen súlyosabb problémákkal foglalkoznia. Ő lepődik meg a legjobban rajta, mennyire elterelődik a figyelme, sokkal inkább emberi lehet, talán ez a legjobb definíció.
- Az életemnek? Szóval az életemet félted? Nem tudnának megölni, vagy legalábbis nagyon nehéz dolguk lenne. De ha kiderülne el kellene mennem. Amíg pedig van ami idekössön, nem lepleződhetek le.
Másodpercek alatt megnyugszik, mert tudja, hogy a lány igazat mond. Nem árulta el senkinek és ahogy a jelenleg állás mutatja, nem is fogja. Ez azért elég meglepő, a kislányok nagy része nem tudná magában tartani az ilyen információt, ami remek pletykalap lehet és a társaság központjába emelné, érdekes.
- Tudom, hogy nem hazudsz. A szíved elárulja. Mármint, amikor az ember hazudik a pulzusa megemelkedik.
Egy pillanatra a füléhez ér, ezzel jelezve, hogy beépített hazugságvizsgálóval rendelkezik. Ugyan ezt is ki lehet játszani, de mivel a legtöbb ember nem tudja, kivel van dolga, nem figyel oda az ilyesmire, ő pedig már megtanulta szűrni az információt. Egy ideig ismét beáll a csönd, de most épp csak pár pillanatra, ugyanis ismét kérdés érkezik felé, most azonban egészen más. Kornél összevonja a szemöldökét, helyezkedik egy keveset, felhúzza az egyik lábát, míg a másikat a tó fölött lógatja, bár a cipője orra beleér, nem igazán zavarja.
- Hogyan működik?
Félig Zsófika felé fordul, fogalma sincs, mit mondhatna, vagy mi az, amit egyáltalán megoszthat egy ilyen törpével, egykedvűen megvonja a vállát és a kékjeit a lány barna szemébe fúrja, hogy megbizonyosodjon a kérdés komolyságáról.
- Vérfarkassá csak egy módon válhat valaki. Ha egy vérfarkas megharapja. Velem is ez történt.
Akaratlanul is a vállához emeli a kezét, megdörzsöli a pontot, majd zavartan köhint és a tó felé fordul.
- Ha telihold van, átváltozom. Nem vagyok egészen farkas, de nem vagyok ember. Ha nem iszok előtte farkasölőfű főzetet akkor egyáltalán nem emlékszem arra, hogy mit csinálok. Azt viszont tudom, hogy átváltozni fájdalmas, mintha minden csontodat eltörnék.
Nem igazán tudja, mit mondhatna még, inkább elhallgat, mélyet sóhajt és vár. Sok  információ ez egy törpének.