34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Daphne A. LaFonde összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Le
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 19. 20:17 Ugrás a poszthoz

Sziasztok!

*bekopogtat a furcsa szobába*

Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 12:23 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Gyorsvonata ebéd előtt érkezik meg a bogolyfalvai pályaudvarra, s amint leszáll, a kastélyba veszi az irányt. Az eladó házak listájával való bíbelődés, és a környék felfedezése még bőven ráér, a legfontosabb jelen pillanatban, hogy húga felől tájékozódjon, és ha kell azonnal közbelépjen a szerencsétlenül alakuló helyzetekbe. Aggódik a testvére iránt, akit utoljára kislányként látott, és azóta semmi hírt, még csak egy levelet sem kapott, fényképet sem látott a kis Opheliáról. Ha kérdezte Cécile-t, vagy környezetét, mindig nemleges választ kapott, és többször felszólították rá őt, és öccsét is, hogy többé ne keressék legkisebb családtagjukat. Ő odaveszett, ki tudja hol lehet, s mit csináltak vele. Fogadják el a tényt, hogy ketten maradtak. Emlékei elárasztják gondolatait, egész testében reszket, és már alig várja a viszontlátást. Hogy öröm lesz-e, vagy bánat a már nem is annyira kislány részéről, majd elválik. Ő viszont itt van, és bármiben segíthet is húgának, nem lesz rest megtenni azt.
Vörös magassarkúja visszhangot ver a kihalt folyosókon, diákokat csak elvétve lát, hiszen már vége a vizsgáknak, a legtöbben pedig hazautaztak, vagy ha maradtak is, a dohos folyosók helyett a szabadban töltik el idejük nagyobb részét. Daphne hevesen dobogó szívvel rója az ismeretlen épület helyszíneit, egyetlen névvel lelki szemei előtt: Dwayne Warren.
A férfi állítólag - legalábbis a levélben, amit kapott, róla írtak - figyelemmel követi Ophelia sorsát, és ki másnál is kezdhetné meg ittlétét, mint nála. Nem ismeri, nem tud róla semmit, de így, a teljes ismeretlenség mellett is tisztelettel adózik előtte.
Céltudatosan halad előre, és bár nem tudja pontosan merre jár a hatalmas épület útvesztőiben, hamar megtalálja az auror szobáját. Felnéz az ajtóra írt névtáblára, ajkai az izgalom hatására elválnak egymástól, majd haját megigazgatja, s nagy levegőt véve kopogtat. Csak remélni meri, hogy a szoba tulajdonosa itt tölti idejét, és nem éppen valahol ebédel, ne adj Isten egy egészen más vidéken nyaral, mert akkor bottal ütheti nyomát.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 12:52 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren, és a marhasült Smiley


A lány torkában dobogó szívvel várja, hogy odabentről életjelet adjon valaki, bárki, mindegy csak végre jusson be, és had üljön le, mert reszkető lábain alig bír már állni. Engedelmesen nézi az ajtót, s némán állva hallgatózik, hátha meghall valami biztatót. Az ajtón túl valaki papírokkal csörög, ő pedig, mint a mindig kíváncsi jellem közelebb tartja fülét a fához, úgy igyekszik olvasni a zajok forrásából. Végül kiszól egy férfihang, ő pedig azonnal lenyomja a kilincset.
Ami a szobában fogadja arra hirtelen nem talál szavakat, meglepetten nézi a földet, az íróasztalról lesöpört papírokat, a mocskot és a férfit, aki úgy tűnik éppen az ebédjének csinált helyet. Daphne elegáns helyről érkezett, de sohasem vetette meg az agglegényeket, akik nyilvánvalóan képtelenek rendet tartani fészkükben. Elmosolyodik, és átlép pár szemétnek minősülő dolgon, olyanokon, mint üres zacskók, papírtömkelegek, és a bőrkanapéig kerülgeti a továbbiakat. Onnan könnyed mozdulatokkal lepakol néhány nem odaillő tárgyat, majd helyet foglal, keresztbe fonja lábait, és a férfira függeszti kéklő tekintetét.
- Egyen csak, engem nem zavar, időm bőven van, gondolom magának annyira nem - szavalja, a szanaszét heverő szemétkupacok felé bökve, majd tovább fűzi mondókáját. - A nevem Daphne LaFonde, és a húgom miatt látogattam meg önt. Kaptam egy levelet, melyben biztosítottak arról, hogy Ophelia jó kezekben van, mégis támadt némi rossz érzésem, amikor megtudtam, hogy ön a minisztérium embere. Nem bízom a minisztériumban, és kérem ne vegye rossz néven, de szeretném, ha szánna rám egy kis időt, és elmondaná, hogy most mi a helyzet.
Úgy érzi, hogy Dwayne nem olyan ember, aki szívesen látja az olyan vendégeket, mint ő, viszont az biztos, hogy addig nem mozdul egy tapodtat sem arról az elfoglalt kanapérészről, míg az nem elégíti ki érdeklődését. Arcára aggodalom ül ki, szemeiben ott csillog a féltés, és bár jelleméből fakadóan nem engedi közel magához az ellenkező nemet, így tehát bizalmat sem szavaz nekik, az aurornak meg kell adnia. Ophelia érdekében.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 13:25 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


A férfi bizonyára végigméri, hozzászokott már ehhez, és megtanult nem tudomást venni róluk. Nem szereti őket, nem bízik semelyikben, úgy véli csak árthatnak neki, hogy közeledésük csak a külcsínnek szól, belső értékeit egyik sem óhajtja. Átok és áldás a szépség, aki kevésbé meggyőző külső adottságokkal születik, az vágyja azt, aki pedig éppen hosszú szőke haját igazgatja a kanapén, hogy egy szál se lógjon szemébe szeretne szürke egérré válni, ereklyekutatóként kerülni a címlapokra, ahelyett hogy modellfelkéréseket utasít vissza. Bizonyára valamiféle LaFonde örökség lehet a másik nem ellen érzett bizalmatlanság, és csak remélni meri, hogy kishúga megtalálja a tinédzserkori boldogságot, ha ő neki le kellett maradnia róla.
Míg ő beszél, az auror helyet foglal asztalánál, és nekilát ebédjének. Kést, s villát fog, azzal szerencsétlenkedik szorgalmasan, a fiatal nő végighallgatása után pedig egyértelmű, nagyon is logikus kijelentést tesz.
- Nem tudja, hogy vagyunk - bólint egyszerűen, törékeny vállait is megvonja, de belül szomorkássá válik hangulata, hiszen benne tisztán él az összes Opheliával töltött perc emléke. - Valószínűleg nem emlékszik ránk. Van egy bátyja is. De egyelőre jobb, ha őt nem ismeri meg.
Elhallgat, és időt adva Dwayne-nek, hogy nyugodtan egyen, s közben emésztgesse az ő szavait nézi rutintalannak tűnő mozdulatait.
- Ugyan már, fogja meg azt a húst, és egyen! - emeli égbe tekintetét, aztán elmosolyodik, és úgy pillant a tányérra. - Engem tényleg nem zavar, mindenki azt csinál otthon, amit csak akar.
Ő is van, hogy evőeszközök nélkül siet franciaországi kanapéjára, hogy tévét kapcsolva nézhesse kedvenc műsorát, miközben az előzőnapi maradékot csipegeti el.
- Értem, uram - feleli az örömhírre, de közben ráncolva is világos szemöldökeit. - Elárulná nekem, hogy mégis miben más az ön munkahelye, munkaköre? És legyen szíves, beszéljen nekem a húgomról is, nagyon sokat vártam erre a pillanatra, és ha nem veszi tolakodásnak, akkor elmondhatom, hogy roppant ideges vagyok.
Arcbőre kipirul, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem érzi magát zavarban a másik társaságában - ez betudható a marhasültnek is -, kezdi kényelmetlennek találni helyzetét. Kiszolgáltatott, tehetetlen, utálatos szituáció, melyben az auror kedvére válhat az irányító féllé, amitől a szőke bőrén hidegrázás fut végig.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 14:16 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Úgy tűnik az urat egyáltalán nem hatja meg a testvérek elszakadásának valóságos története, legalábbis csak egészen érdektelenül, közben az ebédjével bajlódva reagálja le. Daphne kénytelen belátni, hogy egyik férfi sem jobb a másiknál, egyiket sem érdekli a nő maga, csak akkor, ha akar valamit tőle, mint uralkodó férfi. Neki most szüksége van erre a példányra, rászorulóként tért be hozzá, és a legnagyobb sajnálatára így is fog tőle távozni.
Hallgat, ameddig az asztal mögött morgó auror próbálkozik, mintha csak megakarná neki mutatni, hogy képes elegánsan is étkezni, mintha ő titkon elvárást támasztott volna elé, mintha csak jelenlétével kötelezné Dwayne-t az elegáns viselkedésre. Amikor elárulja, hogy hol és milyen pozícióban dolgozik, lemered, értetlenül néz vissza rá, furcsának találja a nyugalmat, és könnyedséget, amit a másik hangjában vél felfedezni.
- Miért kell egy iskolába terrorelhárítási szakember? - kérdezi azonnal, és már érzi, hogy nem is jöhetett volna jobbkor. Ha itt probléma van, akkor itt kell lennie, ha veszélyben a húga, mellette kell állnia, úgy kell cselekednie, hogy az neki jó legyen. Védelmező anyaként érkezett, hiszen tisztában van vele, hogy Ophelia annyira sem ismerhette meg édesanyjukat, mint ő. Lepillant hófehér combjaira, melyek kilógnak világos ruhája alól, és dühét ügyesen fojtva el áll fel a kanapéról.
- Semmi köze ahhoz, hogy miért most jöttem - suttogja, a szemétkupacokat ügyesen kerülgetve sétál a férfi rendetlen asztalához. Ráteszi vékonyka tenyereit annak szélére, és bedőlve Dwayne-re néz. - Tud valamit a húgomról, vagy hiába vagyok itt? Nem szeretem, ha játszanak velem, és ha elkerülte volna a figyelmét, akkor megemlíteném, hogy már kétszer kérdeztem rá Opheliára. Remélem nagyobb rendet tart a munkájában, mint a szobájában, mert ha valós veszéllyel állunk szemben, akkor teljes emberként van szükség magára.
Ha már az sem jutott el az auror szívéig, hogy elszakadt a testvérétől, akkor miért is mesélné el az egész történetet, hogy miért éppen most érkezett meg? Értelmetlen lenne, ez az ember csak a munkáját végzi. Daphne hangjában csak árnyalatnyit tetszeleg az idegesség, egyébként nyugodt, arca tiszta, szemei ellenben féltéstől csillogva nézik a székében hátradőlt férfit.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 15:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Az asztalon támaszkodva pásztázzák kékjei a férfit, de amikor az feláll, és ugyanúgy tesz mint ő, hirtelen igazán közel találja annak szőrös arcát sajátjához, ezáltal egy pillanat alatt hőköl hátra. Nem a hangnem zavarja, hanem a közelsége. Kiabáljanak csak vele, mondjanak bármit, de tegyék azt a megfelelő távolságból. Felegyenesedik, végül ujjai is elengedik a fát, hogy leeressze őket maga mellé. Tehetetlenül néz a nehezen kezelhető úrra, akiről nem tudja, hogy tiszteletlenségből nem válaszol kérdésekre, vagy mert ekkor a baj, és talán pont miatta nem mond semmit.
- Elnézést - mondja lepillantva a földre, hangja komor, tele indulattal, de mivel úri hölgy, képes belátni: tényleg úgy viselkedett, mint egy hisztis liba. Hátrébb lép, egyetlen könyvkupacban sem téve kárt, és tehetetlenül túr bele hajába. Körbenéz a szobában, végigméri az ajtót, de nincs hova mennie. Még szállást sem talált. Nem esik ugyan a kétségbeesés végtelen sötétjébe, de azzal a hittel jött ide, hogy az egyetlen fontos kisdedről, a pici húgáról megtudhatja mindazt, amiből ki kellett maradnia. Amiről egyikük sem tehetett, de mégis tudomásul kellett venniük.
- Nem kell - feleli őszintén, megszületendő könnyeit igyekezvén visszatartani. - Csak tudja, önhibámon kívül választották el tőlem, aztán tettek be a Roxfortba, hogy soha többé ne tudjak meg róla semmit. Most kaptam lehetőséget, és ha hiszi, ha nem, csapot-papot hagyva Franciaországban, egyetlen táskával ültem vonatra. Jöttem, ahogy tudtam. Remélem, kielégíti előző kérdését ez a válasz, mert jelenleg nem tudok többet mondani. Nem ismerem a jelenlegi körülményeket, csak a múltra emlékszem, arra sem tisztán. Amikor elvitték Opheliát, már csak anyánk testvérére számíthattunk. Nem élt sem anya, se apa, csak Cécile.
Nem tudatosan beszél, csupán próbálja bevonni a férfit, hiszen úgy - talán jogosan - gondolja, hogy amíg ő nem erőltet magára bizalmat a férfival szemben, addig az úgy sem fog neki semmit mondani.
Felpillant a másik szemeibe, a sajátjairól eltűnik a látását hirtelen elhomályosító könnyfátyol, és visszatér beléjük a tenni akarás tüze.
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. március 20. 15:05
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 15:45 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Talán igaza volt, és amint megadta bizalma egy részét Dwayne-nek, ő is ad neki egy darabkát sajátjából. Felnőtt viselkedés ez, a jólneveltség egy alapfeltétele, hogy képesek legyünk végighallgatni, és megérteni a másik szavait, jóllehet, ez olykor botrányosan nehéz. Most mégis úgy érzi, hogy az auror így tett, meghallgatta őt, és hajlandó segíteni.
- Kaptam egy levelet az igazgató úrtól, aki önhöz irányított. Nem írt le túl sokat, csakhogy régóta kereste már Ophelia élő rokonait, és amikor meglátott az Ereklyék nyomában című folyóiratban, elmondása szerint azonnal tudta, hogy én vagyok, akit keres.
Szavai után ismét lesüti szemét, elképzelése sincs arról, hogy hasonlítanak-e húgával, hogy hogy nézhet ki a lány, milyen neveltetést kapott, hogy kapott-e egyáltalán. Ő időt fordított tanulmányaira, a kviddicsre, a könyvtárra, a helyes, sokszínű társalgás elsajátítására, és annak ellenére, hogy néha kihozzák sodrából, általában megfelelő módon tud viselkedni. Arra ugyan emlékszik, hogy a kis Opheliának is gyöngyhaja volt, gyönyörű kék szemekkel, és pisze orrocskával, a többi azonban sajnos ködbe veszett.
Az auror keresi a szemeit, és amint felpillant, tartja is vele a szemkontaktust. Úgy tűnik megbizonyosodott dolgokról, és segítő kezet nyújt a francia nőnek. Az csendben nézi az íróasztal túlvégén álló férfit, mozdulatlan testén reszketés fut végig, hirtelen azt sem tudja miképp feleljen.
- Istenem! És boldog? - egy pillanatra arcára tapasztja vékony kezeit, majd a szemeiből kigördülő könnycseppeket egy mozdulattal törli le onnan. - Ne hívja ide őt, félek, hogy megijedne attól, hogy magával vagyok. Azt hihetné, hogy szövetkeztem önnel olyan dolog miatt, amiről nem tud. Talán egy ideig még, ameddig kibérlek egy házat, és beköltözöm, addig nem kellene tudnia, hogy itt vagyok. Szeretném őt látni, nagyon, észveszejtően, de arra vágyom, hogy ne hozzunk rá felesleges izgalmakat.
Ügyel, hogy ne hadarjon, mégis érzi nyelvén, hogy gyorsabban pereg, mint egyéb esetben szokott. Hol a férfi felé tartja élére állított tenyerét, hogy ne tegyen semmit, hol szemeit takarja vele, nem tudja mi tévő legyen, céltudatossága csak eddig a pontig tart, hiszen ez a szoba volt a célállomás, ez a férfi szerepelt a levélben is. Tovább nincs.
- Köszönöm, hogy vigyázott rá! - mondja, és lehajol egy könyvkupacért, hogy ABC sorrendbe gyűjtve őket a többi könyvhöz tegye őket, szépen rendben. Így nem láthatja az auror, hogy elérzékenyült, nem érezheti, hogy hogyan dübörög ereiben a vér, és hogyan lenne képes szíve kitörni mellkasából. Megtalálta a húgát, aki életben van, remélhetőleg boldog, és egészséges. Minden tökéletesen rendben van.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 16:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Ennyi volt a furcsán rövid kedvesség, a férfi mintha csak egyetlen percre változott volna segítőkésszé, most ugyanúgy, mint előtte folytatja ebédjét. Még a hangszíne is semleges. Daphne a könyvekkel babrál, ide-oda hajol, hogy az összes kötet a helyére kerüljön. Nem érzi úgy, hogy ez zavaró lenne az aurornak, neki meg egyáltalán, úgy is tudja, hogy a férfinak amint szüksége lesz valamelyik műre, előveszi azt, majd a földre kerül, csakúgy, mint most. Nem felel semmit az első szavakra, éppen elég fájdalmas itt lennie, tudomást szereznie arról, hogy Ophelia boldogtalan, és hogy amin keresztülmegy, az csöppet sem könnyű.
- Azért vagyok, hogy ez változhasson. De ön nem mond semmit, nem tudom hol kezdjem - árulja el őszintén, hiszen valóban szüksége van némi támpontra. Hiába kérdezte meg többször Dwayne-t, ő nem avatta be semmibe, még a legáltalánosabb tényekbe sem, így ő a sötétben tapogatózik. Büszkesége nem engedi, hogy még egyszer feltegye ugyanazt a kérdést, meg aztán akkor a férfi is azt hihetné, hogy bolond, és nem ért a szóból.
- Kérem, egyen ahogy szokott, már zavaró a szenvedése - fordul hátra a könyvespolctól, és óvatos hangsúllyal ejti ki szavait. - Vagy várja meg, míg távozom, ígérem nem zavarok sokáig, csak adjon néhány kiindulási pontot, ha már tényeket nem közöl.
Az a marhasült már bizonyára kihűlésfélben van, a fiatal nő viszont addig nem lép ki az auror ajtaján, míg az nem informálja a problémákkal kapcsolatban. A polcon szavai közben szelíden végighúzza mutatóujját, hogy aztán pálcájáért nyúljon, és a felületre szegezze azt.
- Suvickus! - súgja varázseszközének, és végigvezeti azt az egész bútordarabon. Tökéletes.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 18:06 Ugrás a poszthoz

Húgi és kedvese, Milan


A faluban még mindig nem nézett körbe, főleg nem házak után járt szabad perceiben. Egyelőre megfelelt neki az áporodott levegőjű szállodai szobája is, ahová visszahúzódhatott éjjelente, vagy kora délelőtt a reggeli futás után. Minden napot edzéssel indít, szeret mozogni, főleg futni, hiszen olyankor minden dolgot, s helyzetet annak pontos képében át tud látni. A mai edzés során a közeli tóhoz sietett, kocogásából egyre gyorsabb ütemet követelt meg magától, ahogy húga járt fejében, az elmúlt napok, az a különös auror, az egész felfoghatatlan, megemészthetetlen helyzet. Úgy tűnt megoldódik körülöttük minden, történetük mesés véget ér, de sajnos nem várt csodát Opheliától, aki bizonyára értetlenül fog állni az eset előtt.
Némán, ritmikusan szedve a levegőt szaladt, combjai és vádlijai égtek, karján az izom megfeszült a tempótól. Haja egyszerű copfban ütődött léptei ütemére hátának, ő pedig erősen koncentrált az előttük álló akadályokra. Neki is nehéz lesz, de a legrosszabb nem rá vár. Tartott attól, hogy elöntik majd az érzelmei, ha szembesül régen látott, de sohasem feledett testvérével, ám ez csak a jéghegy csúcsa volt.
A tóhoz egy közeli fa tövénél áll meg egy pillanatra, hogy térdeire hajolva kifújja magát, de amint felpillant, és a boldogan úszkáló kacsák felé néz, különös emlékképek villannak lelki szemei elé, ahogy meglátja húgát. Fiúval van, boldognak tűnik, legalábbis a csókból, amit elcsíp, erre következtet. Nagyot nyel a felismerésre, nem várt pillanat ez, ami felkészületlenül éri. Sokáig meredten bámulja a fiatalokat, még az sem zavarja, hogy az Opheliát ölelő fiú is észreveszi őt, és sokáig az ő irányába sandít.
Dübörgő szívvel hajol le, hogy cipőfűzőit újrakösse, melegítőnadrágját, és annak pulóverrészét megigazítsa magán, végül végigsimítson kókuszillatú haján. Húzza az időt, hiszen oly sokat várt erre a találkozásra, hogy most hirtelen nem is tudja miképpen reagáljon. Zavarja meg a fiatal párt ezzel a hírrel? Erőt vesz magán lassan, miközben lenyújtja fáradt tagjait, közben csupa buta megszólító mondatot generál fejében. Képtelennek érzi magát erre, talán jobb lett volna átesniük ezen Dwayne-nél, és akkor most nem kellene egy fa mellett azon morfondíroznia, hogy hogyan szólítsa meg egyetlen húgát.
Léptei és testtartása egyaránt határozott, úgy megy a romantikázó páros felé, mintha a világ legtermészetesebb dolgára készülne. Ophelia semmit nem vesztett szőkeségéből, és ez mosolyra készteti Daphnet, de egyelőre csak testvére hátát látja, így pisze orráról, s gyönyörű kék szemeiről még nem tud véleményt formálni.
- Szervusztok - köszön halkan, nem messze tőlük, Ophelia háta mögött állva. Amikor ránéznek a megszólítottak, ő elmosolyodik, és reszkető kezekkel mutatkozik be. - Daphne Amelie LaFonde a nevem, a nővéred vagyok.
Emlékezz rám! Emlékezned kell rám, kérlek emlékezz rám... Gondolatai a régmúlton járnak, mosolya keserédes, de őszinte. Annyi mindent ha nem is, de Ophelia első gyermekéveit közösen, nagy boldogságban élték meg. Hát eljött a pillanat, itt vannak, együtt, újra látja húgát, aki édes kisdedből tinédzserré nőtte ki magát.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 21. 15:15 Ugrás a poszthoz

Merkovszky Ádám

Évnyitó/záró ünnepély


Feltett szándéka volt, hogy minél sűrűbben lássa húgát, aki ezt bizonyára kevésbé szerette volna, tenni mégsem tudott ellene. Összetartoznak, életük egy családban indult útnak, és ha nem is jutott sok a jóból, most lehetőséget kaptak az egymásra találásra. A viszontlátás öröme azonban elmaradt, de a fiatal nő ezt soha nem fogja felróni Opheliának. Természetes viselkedés egy természetellenes élethelyzetben.
A szünidőben mindent elintézett, életét átszervezte Bogolyfalvára, lassan megírják az albérleti szerződést is, és kiköltözhet a már belakott, megszokott, otthonossá varázsolt tizenegyes szobából. Most az évnyitó ünnepségre is fürdőjében készül, egyszerű matt fekete kisestélyijét húzza végig lábain, csípőjén, s bujtatja bele vállait. A cipzárt rutinos mozdulatokkal húzza fel hátán, hiszen soha nem volt segítsége, mindent egyedül tanult meg, férfi pedig a leggyengébb pillanatában sem érhetett hozzá, így gyorsan önállóvá vált. Tökéletes élete volt egyedül is, szerette napjait, a munkáját, a család hiánya testvére eltűnésén kívül máshol nem ütötte fel fejét.
Selyem sálát maga köré tartva siet az ünnepélyre, fekete topánjának sarka kopog a falu kövén. Kellemes az idő, és ez jókedvre ösztönzi. Belemosolyog a napba, a bárányfelhők égen utazó társaságába, majd az utcán zsibongó emberek között, egyenes háttal halad a kastély felé. Annak tornyait már messziről megpillantja, látványukra szíve azonnal hevesebben kezd verni. Nem tudja miért, ideje volna már megszoknia húga - és mások - közelségét.
A kastély folyosóit elözönlik a diákok, így azonnal eszébe jutnak saját emlékei, hogy mennyire nem szerette a kötelező rendezvényeket, a nagy tömeget és az elhallgathatatlan ricsajt. Némi feltűnést bizonyára kelt megjelenésével, a diákok egy része talán azt gondolja róla, hogy egy új tanárnő, de tévednek. Taníthatna is, mert ért hozzá, most mégsem azért érkezett, hogy az oktatási szakértelmét csillogtassa meg. A nagyterem előtt dísztalárba bújt fiatalok várakoznak, izgatottan kukucskálnak az ajtón túlra, hogy mi történik a teremben, Daphne viszont pillanatnyi habozás nélkül lép be a Levita színeiben pompázó, ünnepi hangulatba öltöztetett helyiségbe. Elmosolyodik, hiszen a Roxfortban is nehéz volt versenyezniük a Hollóháttal, a séma úgy tűnik tehát, hogy változatlan maradt. Okos, precíz emberek háza a Levita, akik nem restek szorgalmukkal lekörözni a többit.
A fiatal nő körbenéz, de egyelőre nem látja Opheliát, akiről könnyen feltételezi, hogy a kötelező megjelenés helyett Milannal üti el az időt. Fiatalok még, had élvezzék egymás társaságát. Ő viszont az egyik asztalhoz lép, ahol italok és sütemények kínálják magukat, a kókuszos finomságoknak pedig képtelen ellenállni.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 21. 18:19 Ugrás a poszthoz

Húgi és kedvese, Milan


Igen, mondhatni valami ilyesmire számított. Nem fektetett a lehetséges első találkozás elé nagy elvárásokat, és az, hogy ez most véletlenül történt meg, a kezdeti testét körbeölelő reszketés után hamarosan nyugalom járja át részeit. Ophelia szemei mit sem változtak, és hogy ebben a pillanatban inkább a kacsát választja helyette, nem tűnik bűnnek.
- Semmi baj - suttogja maga elé, majd a hozzálépő fiatalemberre pillant. Az bemutatkozik, és kezet fog vele, amire tiszteletteljesen biccent, s közben figyelemmel hallgatja szavait. - Kedves Milan, ugye szólíthatlak így? Nem szeretném neked bizonygatni, hogy LaFonde vagyok, és hogy közöm van a húgomhoz. Ha nem haragszol, utána megyek, mert találtam módot arra, hogy megmutathassam neki: testvérek vagyunk. Kérdésedre, hogy megfelelő válasszal éljek, van egy bátyja is, de ő nincs itt, egyelőre csak én érkeztem hozzá.
A fiúra mosolyog remélve, hogy megérti őt, mert nagyon fontos lenne, hogy a fiatalabb szőkével tölthessen egy kis időt. A kacsát szorongató Ophelia után sétál, könnyed lépteivel gyorsan utoléri a lányt. Először csendben sétál mellette, lopott pillantásokat küld felé, gyönyörködik benne, és igyekszik elnyomni magában a túláradó szeretetet húga iránt.
- Ha szeretnéd, megmutathatom ki vagyok, s hogy te ki voltál - néz le a mellette sétáló alacsonyabb lánykára. Hangsúlya komoly, érződik rajta a barátságos közeledés. Nem szándékszik erőszakos viselkedést mutatni, hiszen az nem jellemző rá, csupán választási lehetőséget ad a rellonosnak. - Testvéremként ismertelek téged Franciaországban. Amikor anya ágynak esett és apa a kocsmákat járta, én olvastam esténként neked Bogar bárd meséit.
Nem mond többet, a mesecím után rögtön elhallgat. Bőven elég volt egyszerre ennyi információ a kisebbnek, és ha mást nem is, de hallgatni azt kitűnően tud. Szeretne mindent elmondani amit csak tud, de ha jól látja a helyzetet, húga nem fogja meghallgatni, hamarabb kapna pálcát, és átkozná el őt, minthogy tovább hallgassa sületlenségnek tűnő szavait.
- Nincsenek bizonyítékaim, de az összes emlékem neked adhatom - fordul féloldalasan Ophelia felé, hogy láthassa arcát, figyelhesse vonásait, a legtisztábban hallhassa hangját. - Van egy merengőm. Ha készen állsz rá odabent, akkor gyere el. A Bérczes rezidenciában lakom egyelőre. Hozz valakit nyugodtan magaddal, bárkit akiben megbízol. Akkor saját szemeddel nézheted meg életed első éveit, anyát, apát, Damiant.
Direkt nem árulja el Damianról, hogy ő a középső gyermek, a lány bátyja, hamarosan úgyis meg kell tudnia, és ebben a percben ennyi mindkettejüknek elegendő.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 22. 17:38 Ugrás a poszthoz

Merkovszky Ádám

Évnyitó/záró ünnepély


Süteményét habzsolja éppen, kezét a lehetséges morzsák felfogása miatt szája elé tartja, mikor megszólítja egy férfi. Meglepettségében majdhogynem kiköpi a falatot, hiszen alig ismer itt valakit, így nem számít társaságra, főleg nem ilyen hamar. Az ismeretlen ismerősre pillant, és mutatóujjával jelzi neki, hogy egy pillanat türelem, mindjárt megrágja az ínycsiklandozó édességet, és utána értelmes beszédre is képessé válik. Elfordul az udvarias férfitól, hogy úri hölgy módjára fejezhesse be a rágást, majd egy szalvétával megtörli finom bőrét, és azt összehajtogatva fordul vissza a bemutatkozó fiatalemberhez.
- Elnézést - mondja egy üdvözlőmosoly kíséretében, miközben biccent a névre. - Daphne LaFonde, örvendek a találkozásnak!
A kézmozdulatot viszonozza, azután maga mellé engedi karjait, hogy egyik tenyerében az előzőekben összehajtott szalvétát szorongassa tovább. Figyelmesen hallgatja a férfit, és míg az beszél, emlékeiben kutat, hogy honnan ilyen ismerősek neki ezek az arcvonások.
- Ne haragudjon, de megkérdezhetem, hogy láthattam-e már lent a faluban? - kérdezi elöljáróban, s míg Ádám válaszol, addig ő nyugodtan átgondolja adni készülő válaszát. - Csak nemrég érkeztem Bogolyfalvára családi ügy miatt, és az ünnepségre is hasonló okok miatt jöttem el, a kísérői szerepet pedig szívesen fogadom, köszönöm.
Belemosolyog Ádám szemébe, de nem lép közelebb hozzá, tartja a tisztes távolságot mind a férfi, mind a saját érdekében.
- Ön talán itt tanít? - kérdezi tőle, s közben az italokhoz lép, hogy öntsön magának egy kis mentes vizet. - Kér esetleg?
Nyugodt mozdulatokkal tölti az italt, újabb kérdésének idejére felveszi a szemkontaktust újdonsült partnerével, majd a válasznak megfelelően cselekszik. Közben tekintete óvatosan átszeli a hatalmas termet, hogy valós célja, Ophelia megérkezett-e már. Egyelőre nem látja húgát, sem más ismerőst, így abbahagyja a nézelődést. Ismét Ádámra szegezi kék tekintetét, hogy egy pillanat múlva már egy sötét hajú nőre legyen figyelmes, aki mellettük halad el, és egy apró gyűrűt ejt ki kezéből. Hol a férfit, hol a nőt nézi, és közben csak arra gondol, hogy ez most tipikusan olyan helyzet, amiben ő a harmadik fél, és a nő valószínűleg azt hiszi róla, hogy bohó csalárd jellem, és éppen szívszerelmét készül lecsapni kezeiről. Nagy tévedés. De még mekkora.
- Nyugodtan menjen, semmi baj - mondja komoly arcvonásokkal, biztató mosolyt küldve a férfi felé. - Vigye azt a gyűrűt, és kérjen bocsánatot.
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. március 22. 17:47
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 23. 16:41 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren



Mikor rápillant az enni igyekvő férfira, gyorsan tudatosul benne, hogy ideje volna távoznia. A könyvek már a helyükön sorakoznak szépen, ábécé sorrendben, ő pedig az egyszerű varázslatnak köszönhetően tiszta szekrénynek dőlve figyeli az aurort. Nem szól semmit, a békés csendet választja zavaró csevej helyett, amire ebben a helyzetben amúgy sem lenne képes. Kitűnő tulajdonsága, hogy a legtöbb helyzetben csak akkor szólal meg, s csak azt mondja, amit megkövetel a társasága, és a jól ismert illem. Ha úgy akarja, észrevehetetlenné tud válni, ha úgy akarja, akkor pedig eléri, hogy a másik mindent félbehagyva csak vele foglalkozzon.
Óvatosan ellöki magát a fától, és a védekezően felemelt kezekre néz. Nincs több keresnivalója itt, irány a Bérczes rezidencia, hogy szobát találjon magának, mielőtt még ráesteledik.
- Köszönöm, hogy szakított rám néhány percet - mondja szelíden, majd körbenéz, mintha keresne valamit, de maga sem tudja mi az. Az ajtóhoz sétál, ott gondolataiba merülve pillanatokig tartja a kilincset, kutatja magában a szavakat, érzi, hogy a nyelve hegyén csücsül valami igazán fontos, de mindhiába. Arcát visszafordítja Dwayne-re, szóra nyitja cseresznyeszín ajkait, aztán visszazárja őket, és egy halvány mosollyal biccent a marhasült felé. - További jó étvágyat, viszont látásra!
Lenyomja az idáig szorongatott kilincset, és a kinyitott ajtón fürgén lép ki. A vörös sarkak erőteljesen kopognak járása ritmusára, mozdulatai határozottak, semmi jelét nem mutatják merengő, összezavarodott gondolatainak.
Ilyen furcsán zavarba ejtő alakkal sem találkozott még, mint ez az auror, és a látogatás után abban sem biztos, hogy az iskolának pont erre a rendetlen férfira van szüksége. Miben más ő, mint a többi?
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 11:42 Ugrás a poszthoz

Szép délelőttöt! Smiley

A saját online listámban megelőznek emberek... bosszantó. Cheesy
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 12:00 Ugrás a poszthoz

És folyamatosan. Most például te is előttem szerepelsz. Cheesy

Oké, ahol én megjelenek, onnan eltűnik mindenki. Ijesztő lehetek. Cheesy
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. március 24. 12:17
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 13:07 Ugrás a poszthoz

A felmentő sereg, éljen! Cheesy

Mifélét? Ha szabad tudni. Angel
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 13:35 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren és a kiskacsák


Nincs ma semmi dolga, sajnos nem valószínű, hogy találkozhatna Opheliával, és a környéken senkit sem ismervén teljesen egyedül van. A rezidencia sötét szobájában dolgozik következő cikkén, de hamar megunja a franciaországi ásatás leírását, és hátradől bársonyszékében, hogy pennája selyemtollain végigsimítva gondolataiba merüljön. Túl sötét, túl csöndes most ez a szoba, szokatlan módon még a magány is kezdi felütni fejét egyébként szilárd lelkében. Nyomasztó Bogolyfalván lennie, ahol ismerősök és valós munka nélkül céltalannak érzi a napokat. Igyekszik kimozdulni, minden reggelét a cukrászdában tölti, és a hírek bogarászása közben élvezi a csésze kávét, amit a kedves kiszolgáló lány szolgál fel neki; fut a falu körül, és néha még a kastély környékét is bejárja, csakhogy érezze: él. Hiába gondolja úgy, hogy a világ végére jött felkeresni testvérét, a munka, a főszerkesztő és öccse itt is eléri őt.
A pennát óvatosan az asztal lapjára teszi, majd feláll a székből, és ruhásszekrényéhez lép, hogy a jó időre való tekintettel finom anyagú világos ruhát válasszon magának. A hátán ügyesen felhúzza könnyű cipzárját, haját megigazgatja, s a fürdőben némi illatot fúj magára. A tizenegyes szoba kulcsát a portán egy mosollyal adja le, és lapos sarkú topánjában a falu felé veszi az irányt. Sem táska, sem más kiegészítő nincs nála, apró erszénye bújik csak meg ruhája egyetlen zsebében, amit a közeli boltban vesz elő. Ebben az időben mi mást is lehetne tenni, mint meglátogatni a kacsákat a közeli tónál, és puha kenyérrel ajándékozni meg őket.
Daphne egy kiló fehér kenyeret vásárol, aminek ő maga sem tud ellenállni, a még meleg s ropogós sarkát útközben megkezdi, és azt falatozgatva ér a tóhoz. Az első pillantásra magányosnak látszik, csak a kacsapárok, és apró gyermekeik játszanak a vízfelszínen, mire a fiatal nő lassú lépteit felváltja a boldog, már-már gyermeteg szaladás.
- Kicsikéim, gyertek ide - guggol le a kövek között közel a tóhoz, és egy falat kenyeret saját szájába téve letöri a következő adagot, hogy a hozzá igyekvő madarak felé dobja azt.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 14:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


A ragyogóan fénylő Nap alatt vidám mosoly kúszik hófehér arcára, amivel a felé úszó, hápogó kacsákra néz. A friss kenyér fogai alatt ropog, az egyik kedvenc ízét adva ezzel neki, bár korántsem hasonlítható a francia bagetthez, amit odahaza délelőttönként fogyaszt.
Guggoló testhelyzetét hamar megváltoztatja, zsibbadó tagjait ülve nyújtóztatja ki, s így lesz figyelmes arra a mély hangra, amit napokkal ezelőtt a kastélyban hallott. Dwayne Warren.
Oldalra pillant, tekintete a férfi arcát járja, a bőrét csúfító sötét foltokon át végül szemein állapodik meg. Lenyeli a falatot, s csak aztán felel annak kérdésére, örül, hogy valaki - az egyetlen, aki ismeri helyzetüket -, törődik vele.
- Igen, éppen itt - néz maguk mögé a háttérbe, hogy azonnal visszaidézze magában testvére arcvonásait. - A kedvesével volt, és tudja én úgy láttam, hogy szeretik egymást. Egymás karjába siettek előlem, mintha bántani akarnám Opheliát, de ez úgy gondolom teljesen érthető. Számomra az érdekes, hogy a fiú ölelésében biztonságban érezte magát.
Szavai közben újabb kenyérdarabkákat dob a köré gyülekező madaraknak, s Dwayne-re pillantva felé nyújtja a zacskó kenyeret.
- Etesse őket nyugodtan - mosolyodik el biztatóan, aztán néhány csendes perc után ismét a betegarcú aurorhoz fordul. - Maga mindig ilyen balhés volt? Az arcát meg kellene nézetnie, elég csúnya. Gondolom érzékeny az érintésre.
Nem tolakodásból mondja, inkább segítő szándékkal, bár való igaz, semmi köze a férfi ügyes-bajos dolgaihoz, így meg sem lepődne, ha ugyanazzal az arccal találkozna felelésképpen, mint amit nemrégen annak szobájában látott, takarítás közben. Akkor zavarában nyúlt az idegen könyveihez, hogy ne tétlenül várja a húgával kapcsolatos meg nem érkező információkat, most egyszerű jó tanácsról van szó.
- Ha a húgomnak lesz ideje, eljön a Bérczes rezidenciába, és a merengőmben megmutatom neki az emlékeimet - árulja el kérdezés nélkül a tóparton üldögélő, csöndes társaságának. Jóleső, hogy beszélhet valakihez, aki nem idegesítő, és csak akkor és annyit mond, amennyit ő hallani szeretne. Ő sem a fecsegő nők táborát erősíti, amit oly sok férfi elvárna tőle. Jobban szereti a nyugodt délutánokat, a kellemes csendben eltölthető időt. Békés.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 15:02 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Elmosolyodik csupán, de nem mond semmit. Az ő életéből kimaradt ez az időszak, fiúk helyett seprűjén gyakorolt, vagy tanult, hogy a legjobb lehessen, mindenkit lekörözvén, övé legyen a dicsőség, ami aztán oly hamar vált köddé, hogy újra, és újra késztetést érezzen a bizonyításra. Valójában nem tudta miért akar mindenkinek megfelelni, de az évek alatt lassan kényszerré vált ez benne. Tenni, tenni, soha fel nem adni, és akkor leszel valaki. A Mardekárból kikerülvén azonnal munkába állt, először Egyiptomban ástak, majd hazautaztak és francia vidékeken kutattak. Társai között is első szeretett volna lenni, csakúgy, mint kisdiákként, fiatal felnőttként is erősen élt benne a versenyszellem. Nem volt ideje ismerkedni, az esetleges közeledésben sem hitt, félt hogy eredményeit, kulcsfontosságú gondolatait óhajtja a másik, minden kuszának tűnt, és ördöginek. Mintha nem ő kellett volna a másik nemnek, csak valami, egyetlen darabka belőle. Mindezekre visszagondolva itt, Bogolyfalván nevetésben tör ki, hiszen ezen a helyen nyugalom és remény járja át az embert, többé nem fél a régi rémalakoktól. Elmúlnak.
Az auror a tó közepe felé dobja a kenyérdarabkát, mire a hűtlen jószágok eltűnnek a nő környékéről, és versenyt úszva a finom falatok után erednek. Ő vidáman néz utánuk, hogy az újabb, közeli dobásra ismét megrohamozzák őket a madarak.
- Békés állatok, szeretem, hogy itt vannak - vonja meg vállát, mintha kérdésre felelt volna. Arcvonásaiba derű költözik, tele élettel fordul a belilult orcájú férfihoz. Mikor az elárulja problémáját, hogy miért járt orvosnál, Daphne a szájához kap, és döbbenten szorítja mindkét kezét arcára, kiejtve kezéből a kenyeret.
- Szegény! - kiáltja, de hangja eltorzulva töri magának az utat az ajkakra tapasztott ujjak között. Kékjei óriásira nőnek, testét összehúzza az 'átérzett' fájdalom hatására. Egy pillanat erejéig még a hideg is végigfut karjain. - Elhamarkodottan ítéltem meg magát a szobájában.
Lesüti a szemét, arcáról leereszti kezeit, és az előzőleg leejtett kenyér után nyúl, hogy az egészből egy nagyobb darabot letörve sok kicsire válassza azt szét. Amikor a férfi beszél, ő ránéz, keresi annak tekintetét, de mindhiába. Dwayne nem néz rá, maga elé beszél, mire a nő is visszafordul a tó felé.
- És bátor - egészíti ki az auror szavait, amit azonnal megmagyaráz. - Említettem neki, hogy hozhat bárkit, akiben megbízik, gondoltam itt Milanra, vagy egy barátra, akár magára, de elutasította, egyedül fog jönni. Ez elismerésre ad okot.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 15:44 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Őszinte reakcióján mintha meglepődne a mellette ücsörgő férfi, mire enyhén elpirul, általában visszafogottan viselkedik, most viszont túlságosan jól érzi magát. A Nap, a kacsák, mind jókedvre derítik, és az sem hátrány, hogy Dwayne itt van. Sohasem gondolta volna a rendetlen, szobájában marhasültet ebédelő amerikairól, hogy szabadidejében a tóparton pihen, és a természet szépségeiben gyönyörködik. Fásultnak, és koravénnek tűnt akkor, rápillantva ezekben a percekben viszont egészen zavaros a kép. Daphne összehúzza világos szemöldökeit, és karjára engedve arcát, féloldalasan figyeli a kenyérdobáló aurort.
- Nem csodálkoznék rajta - mondja fintorogva, és családjára gondol. Édesanyja is az volt, minden szülői tiltás ellenére ment hozzá számító apjához, és szülte meg hármukat. Daphne is önfejű fiatal volt, de eszes is, és képes volt meglátni fontos különbségeket dolgok között. Damian, csakúgy, mint apja a kocsmában és a nőkben látja meg a gyönyört, Daphnenak nem egyszer kellett öccse után takarítania a törött üvegeket, vagy elküldeni a családi házban időző hetyke nőcskéket, akiket előző éjjel szedett össze jó kedélyű testvére. - Nálunk senki sem normális.
Ujjai között apró gömbökké gyúrja a testhőjétől átmelegedő kenyérdarabokat, majd feltápászkodva a földről, egészen a tó széléig merészkedik. Ott ismét leguggol, s kezét kinyújtja, úgy várja az egyelőre bizalmatlan kacsákat.
- Ne vegye úgy a szívére, fiatalka még - mosolyog vissza a férfia, nem véve tudomást sértett hangvételéről. - Kevesen vannak ilyen korban, akik hallgatnak a náluk idősebbekre. Maga talán megfogadta a szülei tanácsát?
Nem mondja ki hangosan, de hangjában benne van az él, miszerint rossz gyereknek képzeli Dwayne-t, olyannak, aki szó nélkül ment bandázni, és mindenben benne volt, aminek a vége szidás és verés lett.
- Én semmit nem tudok róla - rázza meg a fejét, de nem szomorú, eltökélt szándéka, hogy ez megváltozzon. - Az orra pisze maradt, és némelyik vonásunk hasonlít, de Ophelia inkább apára ütött. Anya magas nő volt, azt hiszem inkább én örököltem őt.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 16:58 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Furcsán érinti a kérdés, sokáig bámulja a kenyérre várakozó kacsákat, vagy a tófelszínt, és a szemben álló fákat. Nem tudja mit mondhatna, Cecile azt tanította neki, hogy akiről nem tud jót mondani, arról inkább ne is beszéljen. Ennek ellenére a férfira néz, és szóra nyitja cseresznyeajkait.
- Apa lecsúszott ember volt, aki édesanyámon igyekezett visszamászni a varázslótársadalom krémjébe. Hamar meghalt, nemsokkal anyánk után ment el. A többiekről még ennyit sem tudok, de belőle kiindulva, hát...
Apja nem hagyott mély nyomot benne, kislányként üveg mellett látta, vagy kölcsönökért rimánkodni különböző vendégektől. Nem hiszi, hogy rossz ember volt, csak letért a jó útról, és bemocskolta a LaFonde nevet.
- Szeretnék megválni apám nevétől, és elhagyni a múltat. Majd egyszer az a pillanat is eljön.
Az utolsó összegöngyölt darabot is bedobja a vízbe, majd visszaül a férfi mellé, a távolságot megtartva, nem túl közel hozzá. A hír hallatán elnémul, nem örül neki, félti húgát ettől a szakmától, de erről nem szeretne beszélni.
- Mondja el neki, hogy elhagyhatja azokat a szép fogait, és talán meggondolja magát - mosolyodik el komolytalanul, ám biztos benne, hogy ez a silány érv nem volna elég ahhoz, hogy Ophelia pályatervet módosítson. - Biztosan maga miatt. Az élete része lett, bízik a szavában, felnéz magára, ha nem is apjának, de egészen közeli léleknek gondolhatja a jelenlétét. Hiszen vigyáz rá. Ha valaki törődik velünk, azt megszeretjük, és van, hogy olyanná akarunk válni, mint amilyen ő.
Hosszú haját megigazítja szavai után, bal vállára fésüli a dús sörényt, és ügyes mozdulatokkal fonni kezdi annak végeit. Közben a kacsákat kíséri figyelemmel, ahogyan azok a további falatokat kérik, és körülöttük keringve, hápogva hívják fel magukra a férfi, s nő figyelmét.
- Amíg nálunk élt, addig nem bántotta őt senki - mondja végül, hiszen Dwayne utolsó szavai szíven ütik. - Kellemes légkör uralkodott a házban, semmi okunk nem volt panaszra. Aztán elvitték, és arról az időszakról valószínűleg maga többet tud, mint én.
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. március 24. 17:05
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 20:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Közelebb hajol a fájó archoz, hogy minden szögből megnézhesse a csúnyán belilult, néhol már feketének tűnő orcát.
- Ugyan, katonadolog - legyint biztató mosollyal, remélve, hogy saját arcára nem ül ki a féltés, és aggodalom, majd visszahúzódik és onnan nézi tovább az aurort. Jelleméből adódóan legszívesebben az egész világot átölelné, és megoldaná mindenki problémáját, meggyógyítaná az összes beteget, és időt, s energiát nem kímélve dolgozna a jóért. Saját élete keményebb dió, s bár megtesz mindent azért, hogy az összes helyzetből kihozza a maximumot, néha őt is eléri a felemésztő kudarc.
- Még nincs hely, ahová jöhetne - rázza meg a fejét, és egy falat kenyeret vesz fogai közé. Amíg azt komótosan rágcsálja, csak maga elé néz, végül egész testével elfordul a víztől, hogy szavait egészen Dwayne-nek tudja mondani. - Egyelőre egy kis szobát bérlek Bérczeséknél, és közben kiadó házat keresek a faluban. Ha a későbbiek során szeretne hozzám költözni, természetesen fent tartom számára a lehetőséget. Őszintén szólva nagyon szeretném, hogy együtt éljünk, és lassan bepótoljuk az elvesztett időt. Amúgy sem jó a folytonos egyedüllét.
Franciaországban egy apró lakást birtokol, amit saját ízlésének megfelelően rendezett be, tévével és CD-lejátszóval, amit esténként bekapcsolva kedvenc dallamait hallgathatja. A régi Poésy-Piaf kúriában öccse és Cecile él, oda Daphne már csak nagy ritkán tér haza. Damian hiába okos férfi, sorban játssza el az élettől kapott lehetőségeit, és napról napra jobban hasonlít a LaFonde nevet viselő férfi tagokra, ami az igyekvő nőt sokszor a sírba viszi. Hiába igyekszik, építi testvérének a kapcsolatot, állást néz, és pénzt ad neki, a húszas évei elején járó bohó francia mit sem törődve másokkal habzsolja az életet. Egyszer élünk, nem? mondja oly sokszor, amire a nő már nem tud mit felelni.
- Szeret itt élni? - kérdezi a fájós fogú aurortól, és a kenyér közepéből kicsíp egy puha részt. Azt jóízűen eszegeti meg, lassan kezd éhes lenni, ilyenkor igazi kincs az emberiség legnagyobb találmánya. Míg a választ várja, a hápogó társaságnak is szorgalmasan dobja az összegurigázott darabokat, ne maradjanak ők sem éhen. A kiskacsák őrültek módjára veszekszenek az ételen, míg a nagyobbak egymással vannak elfoglalva. Daphne felnevet az aranyos madarakon, hogy végül ismét visszapillantson a férfira.
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. március 24. 20:38
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 14:19 Ugrás a poszthoz

Merkovszky Ádám


A süteményről lehulló kókuszreszeléket törli le ajkairól, majd önmagát megmosolyogva fordul a jókedvűnek tűnő tanerő felé. A férfi barátságos és rendkívül beszédes, a fekete ruhás nő olyan típust lát a helyes arc mögött, aki szívesen és sokat beszél. Ő ellenben nem a legközlékenyebb fajta, nem nyílik meg azonnal a másiknak, szereti a csendet, és az emberek többségétől eltérően még az idegenekkel is képes élvezni azt. Ádám nemzetiségi hovatartozásával kapcsolatos kérdésén elmosolyodik, és egy pillanat erejéig maga előtt látja a Szajna partját, Párizst és szülővárosát, Marseille-t. Csak pár napja hagyta el újra, valószínűleg hosszabb időre, mint először, de már most borzasztóan hiányzik neki. Ophelia viszont mindennél többet jelent, érte elfogadja megszokott világának távolodó hangjait, és beleszeret Bogolyfalva macskaköveibe.
- Francia vagyok, uram - mondja szelíd mosollyal a férfinak, hangja tisztelettudó, ámbár tartózkodó, s kimért. - Édesanyám kiváló francia családból származott, Isten nyugosztalja jó lelkét.
Anyukája emlékképe forrón ég benne, már nemcsak a fényképeken látja a fiatalon elhunyt Margharetet, de saját tükörképében is őt csodálhatja. Magas nő, keskeny derék, hófehér bőr, világos haj és vékonyka ujjak. Kezeiről Ádámra siklik kéklő tekintete, de a férfi csak néz, látni nem lát. Mereng, képzeteiben másra figyel, Daphne szavai hiába szólnak neki, a férfi csak nagy nehézségek árán képes figyelmét ismét rá összpontosítani.
Mereven nézi a magas tanárt, pillantása nem követelődző, türelmesen várja meg, amíg partnere elengedi fájónak tűnő gondolatfoszlányait, és újra a jelenbe ér. Az végül nevetni kezd, mintha visszajátszotta volna a francia nő előző szavait, és most fürge válasszal kérne tőle néma bocsánatot.
- Nem zavar. Háztűznézőben járok jelenleg a környéken, egyelőre Bérczeséknél vagyok szállóvendég - árulja el Ádámnak. Pontosan annyit mond, amennyit még tudhat egy számára idegen fél, amivel még kisugárzása és jelensége barátságos marad, és amivel ugyan csepegtet a másiknak önmagáról némi információt, az mégsem tud meg róla semmi fontosat. Bizalmát csak a legkitartóbbak, és legőszintébbek érhetik el, s bár Merkovszky úr aurája tiszta, Daphne önmagát védi tömör válaszadásaival. - Én is úgy emlékszem, hogy láttam már magát. Szeretem a falut, olyan békés. Csak hiányzik a bagett. A magyarok kenyere messze elmarad otthonom ízvilágától.
Kijelentésére zavartan elmosolyodik, miután ajkait lebiggyeszti kedvenc, ropogós bagettjének gondolatától. Nem szeretné megbántani a férfit, a magyar kenyér is csodálatos, de nem pótolhatja megszokott ízeit.
- És mit tanít? - kérdezi érdeklődő tekintettel, majd az italok felé fordul, és nem hideg, mentes vizet tölt egy-egy üvegpohárba. Míg kezei dolgoznak, arcát visszafordítja a tanár úr felé, és bólint egy aprót. - A húgom tanul itt, talán ismeri is, úgy hallottam igazi rosszcsont. Ophelia LaFonde a kicsikém neve, harmadik évfolyamon végzett idén.
A poharakat elegáns mozdulattal emeli fel az asztalról, egyiket Ádámnak nyújtja, másikat megtartja magának, hogy a friss víztől kissé felélénküljön. Figyelmesen nézi partnere változó arcvonásait, kíváncsi, hogy testvére neve mit vált ki belőle. Túl keveset, szinte semmit nem tud a lányról, így minden apró információ éltető kenyérmorzsaként szolgál, amire oly nagy szüksége van.
A teremben körbepillantva még mindig nem látja Opheliát, akiről egyre bizonyosabbá válik, hogy nem fog eljönni. De nem csak őt nem látja. Milant, húga kedvesét keresi, akinek helyes arcát könnyen felismerné a többiek között, ám hiába pásztázza a tömegbe gyűlt diáksereget, nem pillantja meg. Cseresznyeajkai mosolyra húzódnak a gondolatra, hogy talán együtt töltik ezt a tiltott időt, és a sok keservet megélt húga a fiú mellett boldogságot szív magába.
- Abban biztos vagyok - helyesel csendesen, de szemei a sötét hajú nőt követik. Nem tudja mit érez, sajnálja-e a féltékeny tanárnőt, vagy csak újra megbizonyosodik arról, hogy sajnos ebben a világban nem érdemes odaadni szívünket valaki másnak, mert az könnyedén összetörheti azt. - Nem szeretném, hogy a későbbiek során problémája adódjon ebből az estéből. Örülök, hogy megszólított, és hogy önnel tölthetem az évnyitót, csak tudja én jól vagyok egymagam is. A hölgy pedig úgy tűnt nem veszi jó néven mára összeállt párosunk.
Szavaira tekintete is visszatér partnerére, akinek szemeit vizslatja, hiszen nem lát bele gondolataiba, mégis olyan érzése van vele kapcsolatosan, hogy jó ember, aki nem tenne rosszat az elviharzó asszonynak.
A teremben időközben elhatalmasodik a zaj, és pár diák szemében még a pánik is megcsillanni látszik. Daphne poharát magához szorítja, és körbe-körbe járatja kékjeit az összegyűlteken. Kíváncsi, hogy mi történik, ami ekkora ovációt vált ki a fiatalokból, s bár érezni nem érez semmit, látja, hogy páran kirohannak a teremből, míg a többiek orrukat fogva káromkodnak. Ádámra pillant, akiről többé nem kérdés mit tanít. Csodálattal teljes figyelemmel követi mozdulatait, majd nagy mosollyal tartja felé poharát, mintha koccintani szeretne elégedettségében.
- Nagyon ügyes, gratulálok! - mondja elismerően, és újabb kortyot iszik az éltető nedűből. - A levegőt irányítja csupán, vagy több elem felett is úr marad?
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 20:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Elmosolyodik. A kacsák oly követelődzőn veszik őket körül, hogy nem bírja megállni, muszáj újabb és újabb darabokat törnie a kenyérből, míg végül annak már csak csücske marad a zacskóban. Míg hallgatja Dwayne szavait kiveszi és kettétöri azt, hogy a nagyobbik részt kedvesen odanyújtsa társaságának.
Sajátját kezei között tartja, s úgy bújik meg a pinceházon járó gondolataiban.
- Furcsa bizony - bólint a kacsaelemózsiát fixírozva. Még nem szokta meg az anyaországát követő apró falut, ahol egyelőre még lakhelye sincs. Szálláshelyét szálláshelyre fogja cserélni, marseille-i otthona helyett más tulajdonában fog bérlőként meghúzódni. Úgy érzi, hogy amiért eddig kemény munkával dolgozott meg, most az életében mind hiábavaló fejezetekként hullanak porba. Albérlő lesz egy aprócska varázsfaluban, ahol nem ismer senkit. Szíve motorja után vágyódik, szeretné hallani annak kemény hangját, és érezni a benzin átható illatát. Csizmát és bőrszerelést szeretne húzni, bukósisakba bujtatni szőke tincseit, és szelni a francia utakat. Olyankor mindent elfelejt, talán még az életről is megfeledkezik. Nincs más, csupán a sebesség, a száguldás szabadsága, a betonon összefolyó felezővonal, és a világot megváltó tervei. Segít Damianon, és visszafizeti Cecile-nek az összes rájuk áldozott centjét. Helyrehozza az Opheliával történteket, és forradalmasítja az ereklyekutatók munkáját. Boldogságot hoz az emberiségre, ezután soha többé nem ülnek majd hajléktalanok a házak tövében. És akkor, ott, talán véget érhet a létező világörökség. A motoron megszűnik Daphne-nak lenni, egybeolvad járművével, és erős férfiakat meghazudtolva vezeti azt. Törékeny testén megfeszülnek az izmok, mindenre képessé válik.
Gondolataiból az auror szavaira ébred fel, és elpirulva pillant fel rá. Szeretne bocsánatot kérni tiszteletlensége miatt, helyette azonban inkább a kacsák felé fordítja fejét, és odaadja nekik az utolsó falatokat is.
- Nehéz nyelv - neveti el magát a férfi halvány kirohanására, majd egy kósza pillanatra saját nyelvtanulására gondol. Nem volt egyszerű. - És szeretné megtanulni? Ilyen környezetben nem volna túl nehéz. Az ételeik közül én nagyon szeretem a töltött káposztát, nem egyszer volt alkalmam megkóstolni, és biztosíthatom, hogy nagyszerű étel.
A káposzta megemlítése közben gyomortájékát korgó-morgó hangok hagyják el, mire ő kezeit hirtelen tapasztja éhes hasára. Arca kipirosodik, de szája szélébe mosoly költözik, hiszen nem hiszi, hogy pont ezt a férfit zavarná egy korgó gyomor hangai.
- Kell nekem finom falatokról beszélnem...
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 27. 19:47 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren


Tekintetében érdeklődés csillan, ahogy csendben figyeli az aurort. Lábait felhúzza, hogy térdeit átölelve élvezhesse a jelent. Miután elfogy a kenyér, és Dwayne is a tóba veti az utolsó morzsadarabkákat, a kacsák hátat fordítanak nekik, és a vízfelszínen hullámokat idézve úsznak távolabb tőlük. Daphne szereti a nyelveket, bár ő sem a nyelvkurzusok legjobbjaként szerepelt, mégis élvezettel töltötte el a tanulás legtöbb perce. Annak ellenére, hogy kedveli az állandóságot, a megszokást és a biztos pontokat, szívesen fordítja arcát az új felé, és ismerkedik meg addig nem látott tájakkal, melyek legtöbbje furcsa, nehéz nyelvekkel párosul.
- Minden csak elhatározás kérdése - könnyedén vonja meg vállait. Nem szeretné győzködni a férfit, hiszen nem ismeri őt, így nem tudhatja, hogy milyen képességei vannak, azonfelül pedig milyen az időbeosztása, egyáltalán belefér-e elfoglaltnak tűnő életébe az olyan luxus, mint a nyelvtanulás.
Tudja, hogy egy idő után ragadni fog a marhasültet kézzel-lábbal evő férfire is néhány magyar kifejezés, amit még akkor sem kerülhet el, ha egész évben a szobájában ül. Végzetszerű egy magyar iskolában, ahol az embert körbeveszik az anyanyelvi beszélők, és harsogó szavaik úgy törik át az idegen koponyáját, hogy az tehetetlenül fárad bele estére zsongó, fájón megtelt fejébe.
Ujjával a földbe rajzol, a porban ide-oda húzza ujjbegyét, s közben hol mozdulatait, hol a távolban zsibongó kacsacsapatot figyeli.
- Ha van ideje - fordítja arcát Dwayne irányába elfogadva a szíves meghívást, majd szomorúan elhúzza ajkait, mikor a férfi továbbfűzi mondandóját. - Nem tudom hol tudnánk magának pépes vackot szerezni, de úgy, hogy nem eszik velem, én se tudnék jóízűen megebédelni.
Lesüti szemeit, halványan talán bele is vörösödik két orcája az előző szavakba, mire elfordul, s tüstént feláll a földről. Arrébb lép párat, hogy ruháját és kezét leporolva a kosz ne a férfi felé szálljon.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 27. 21:11 Ugrás a poszthoz

Viszlát, Dwayne! Viszlát, kacsák! - zárás


Nem tudja eldönteni, hogy mit lát a mellette támaszkodó férfi arcán. Fáj annak válla, fáj az arca, fájnak a fogai, úgy ül ott, mintha az utolsó segélykiáltások után meghalni tért volna ki a kis tó mellé. Daphne sokáig mered az elszíneződött arcra, majd ismét lehajtja fejét, hogy a földön köröző ujjbegye nyomát pásztázhassa. Eddig békésnek érzékelte a közös perceket, ám amikor az auror újfent megszólal, kijelentése lavinát indít el a fiatal nőben. Semmit nem tud a másikról, egyetlen biztos információt sem, csupán száraz morzsái vannak, amelyekkel egyelőre tehetetlen.
- Kitűnő, mert jelenleg én sem szolgálhatok mással, mint napi huszonnégy szabad órával - feleli halvány mosollyal, míg nézi a magát poroló embert. Koszos. Szívesen segítene ezen az állapoton, egyetlen mozdulatába kerülne, de nem teszi. Nincs szüksége még egy olyan, vagy hasonló pillantásra, mint amit az auror szobájában kapott némi rendrakás, és polctisztítás után. Majd ő jelzi, ha segítséget szeretne kérni, és az sem biztos, hogy az elsődlegesen neki szólna gondjáról.
Dwayne elmosolyodik, mire a szőke haját hátradobó nő oldalra billenti fejét, és együtt érzően viszonozza annak mosolyát.
- Keresünk valami finomat, jöjjön - jelenti ki, és megvárva míg a mindenében fájó férfi csatlakozik hozzá, annak tempójához lassulva indulnak el a falu irányába. Csendesen telik sétájuk, úgy tűnik mindketten elégedettek azzal, hogy nem szószátyár társaságba botlottak. A falu egy kicsiny vendéglőjében találnak krumplipürét, amihez bár most nem járhat marhasült, mégis jólesőn fogyasztják azt el.
Motorra kell ülnie. Szüksége van az önkívületre, olyan erővel érzi a késztetést, olyan súllyal telepszik rá lelkére a vágy, aminek képtelen ellenállni. Mihamarabb haza kell utaznia, hogy motoros ruháját felöltve sebességbe kapcsolhasson.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 31. 13:45 Ugrás a poszthoz

*beszalad*

Rettegek a holnaptól, rettegek a holnaptól, rettegek a holnaptól! *ijedten kiabál*

Egyébként szia mindenki. Smiley
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 31. 13:58 Ugrás a poszthoz

Hát szia Cheesy

Egyetemi 'gond', és ahelyett, hogy azzal foglalatoskodnék, itt vagyok.  Rolleyes
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 1. 22:32 Ugrás a poszthoz

Weöres Ioana Médea


A rezidencia felé igyekvő nő napszemüveg mögé bújtatja halovány fényeit, és visszafogott kézitáskájába kapaszkodva siet láthatatlan maradni. Szigorú öltözete, és mozdulatlan ajkai még a legbátrabb közeledőket is elijesztik, zárt és szótlan francia ő, aki egyenes háttal, s hosszú léptekkel halad magassarkú cipellőiben. Tekintetét nem engedi a földre meredni, csak és kizárólag maga elé néz menet közben. Tudja, hogy a mellette el-elhaladó falusi emberek, a fal tövében üldögélő öreg nénik megnézik szokatlan eleganciája láttán, de nem foglalkozik velük. A mögötte sorakozó évek alatt megszokta már az emberek mindent látni vélő, s akaró tekintetét, a vonalain időző kíváncsi pillantásokat.
Annak a néhány üzletnek a kirakata előtt áll meg végül, amelyeknek ittléte óta egyetlenegyszer sem szentelt figyelmet, és a mindenféle furcsa dolgokat áruló boltok között talál egy péksüteményeket áruló apró helyiséget is. Eszébe azonnal az otthon ízei jutnak, s úgy nyit be a csengő-bongó ajtón, hogy napszemüvegét kezében gyorsan összecsukva máris a sós, s édes sütemények kínálatában vesztegel.
- Kérem, ez bagett? - érdeklődik szelíden a pult mögött álló töltött galamb hölgyeménytől, de az a fejét rázza, és hangosan feleli, hogy az 'kifli, csak úgy sült ki'. Daphne a pirospozsgás orcájú nőre emeli tekintetét, majd egy cukrozott fonott kalácsot kér, és némi borravaló után kilép a távoztában is éneklő ajtón.
A kinti napsütés ellenére nem teszi vissza a szemét takaró sötét lencséket, inkább táskájába rejti, és a kalácsot a papírzacskó végével tartva kezdi meg. A puha tésztát takaró cukormáz jó érzéssel tölti el, hiszen imádja az ízeket, főleg az édességet, és az arab ételeket, így sűrűn előfordul, hogy nem csak akkor eszik, amikor arra feltétlenül szükség volna, hanem csakúgy, amikor spontán eszébe jut egy ízvilág. Olyankor megvásárolja hozzá az alapanyagokat, és elkészíti az ételt, hogy aztán leülhessen a tévéje elé, és kedvenc műsora alatt elfogyassza a finomságot. Csakhogy itt nincs televízió, sem internet, sem más élvezeti cikk, amikkel otthonában, Francia honban ezidáig elszórakoztatta magát.
Kalácsa édes ízébe feledkezve kopognak cipője sarkai, amikor megpillantja a padon balettozó, fél lábon táncoló, s nyújtózkodó lánykát, aki egy jól ismert, ámbár régen látott műszaki cikket lóbál kitárt kezében.
- Internet?! - sikkant fel tőle szokatlanul eltérő hangszínben, fonott édessége egy mozdulattal esik vissza zacskójába, ő pedig tág pupillákkal kezd futni a kapcsolat után kapkodó lány irányába. - Mondd, hogy van internet!
A padhoz érve lekapja magáról lábbelijeit, s azokat sarkuknál fogva egyik kezében tartja, míg másikban a kalácsát rejtő tasakot fogja, s úgy lép fel ő is a régi ülőalkalmatosságra. Izgatottsága az egekben táncol, oly módon hiányzik neki a mugli lét legtöbb gyönyörűsége, hogy ezekben a pillanatokban harisnyában pipiskedő kislányként nyújtogatja ő is fejét ide-oda, követve az idegen lány mozdulatait.
- Látom a jelet, nézd! - lóbálja meg vörös cipőit a balettművésznő feje mellett, hogy rámutathasson a látni vélt csíkra. - Vagy... talán mégsem.
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 2. 19:26 Ugrás a poszthoz

Franciaország
Dwayne Warren és a szerelem


A hajnal meghalni látszik mire megérkezik a francia nő túrapartnere. Ő a karikás tekintetű férfi láttán minden eleganciát mellőzve pattan fel az évszázados padról, s gyönyörű gyermeke mellé sétál, hogy hosszú ujjaival megérintse annak bőrülését. Anyai szeretettel tekint az angol motorgyártás gyöngyszemére, izgatott mosollyal simít végig a sötétvörös járgányon. Hagyja, hogy Dwayne megbarátkozzon a helyzettel, csak néhány kósza pillantást vet a motoron ragadó szemekre, s büszkén kerüli meg szerelmét, hogy az oldaltartójából elővegyen még egy bukósisakot. Sajátját az ülésre teszi, majd a férfihoz sétálva tartja felé a védelméül szolgáló bukót.
- Fogja, s vegye fel - mondja neki, s közben türelmesen megmutatja neki a benne rejlő csatot. - Húzza meg szorosan, azután indulhatunk.
Figyeli az auror mozdulatait, ha esetleg bármiféle problémába ütközne, akkor ott legyen, és azonnal segíteni tudjon neki. Nem tud róla semmit, így azt sem, hogy találkozott-e már mugli járművel, mégis feltételezi róla, hogy jól ismeri a motorok benzinszagú világát.
- Budapesten felhajtunk az autópályára, majd Ausztrián át Németországba megyünk. Kiváló utakat ígérek magának, meglátja majd, hogy élvezni fogja. Nagyjából ezerötszáz kilométert teszünk meg, az én tempómban ez tíz órát jelent, a lassabbak tizennégy óráig is vezethetnek, én viszont motorozni vágyom, nem várost nézni.
Motorját járja körbe, míg pontos felvilágosítást ad társaságának, hangja nyers és határozott. A lámpákat ellenőrzi mikor felpillant a férfira.
- Még most meggondolhatja magát, később nem - mondja neki kimérten, aztán összefogja haját, és órájára les, ami pontosan hét órát mutat. Tökéletes. Motorja színéhez passzoló piros - fekete sisakjába ő is belebújik, fürgén meghúzza benne a csatrészt, és egy pillanat múlva már kényelembe is helyezi magát tüneményén. Behelyezi a kulcsot, elfordítja, majd a nyitott plexin át a férfi szemeit keresi.
- Idő van, uram - szólítja fel őt hangjában mosollyal, s amint mindketten kényelmesen elhelyezkedtek járművén, ő gázfröccsöt ad, és remegő gyomorral indulnak útnak. A triumph rocket hangja észveszejtő, Daphne önkívületi állapotban tartja a kormányt, úgy fordulnak ki a rezidencia 19. századi vaskapuján. - Ha hazaértünk, magának is jut motor. Plexit lehajtani!
Ezek az utolsó szavak, amelyeket a férfi hallhat, ettől a pillanattól ugyanis nincs más, csak a sisak alól kilógó szőke tincsek kókuszillatú lobogása, benzingőz, és a szárnyaló élvezet robogó hangja. Bogolyfalva körül még óvatosan vezet, de Budapest autópályáját elérve megszűnik számára a földi lét boldogtalansága, húzza a gázt, s a felezővonalak hamarosan megszűnnek elválni egymástól. Daphne többször belesikít bukójába, olyan szerelemmel üli a vasat, amit csak kevesen ismernek. Egyre gyorsabban szelik az utakat, Magyarországot kevesebb, mint fél óra alatt hagyva így el. Ausztria határátkelőhelyénél megálljt parancsol a nő, s felhajtva plexijét hátraszól az aurornak.
- Szóljon, ha éhes, szomjas vagy bármi gondja akad, Bécsben megállhatunk - mondja neki türelmesen, majd szavait követően ismét sebességbe kapcsol. A motor minden körülöttük lévő gépjárművet túlnyerít, s most nincs boldogabb nő ezen a világon Daphnenál. Ilyenkor érzi, hogy él, ilyenkor szárnyal, eggyé válik a vörös vasjószággal, és meglovagolja a betonrengeteget. Nincs többé tél, ismét elkezdődik valami fenséges. Az extázis kezdete.
Utoljára módosította:Daphne A. LaFonde, 2014. április 2. 19:40
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Daphne A. LaFonde összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Fel