Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Gyorsvonata ebéd előtt érkezik meg a bogolyfalvai pályaudvarra, s amint leszáll, a kastélyba veszi az irányt. Az eladó házak listájával való bíbelődés, és a környék felfedezése még bőven ráér, a legfontosabb jelen pillanatban, hogy húga felől tájékozódjon, és ha kell azonnal közbelépjen a szerencsétlenül alakuló helyzetekbe. Aggódik a testvére iránt, akit utoljára kislányként látott, és azóta semmi hírt, még csak egy levelet sem kapott, fényképet sem látott a kis Opheliáról. Ha kérdezte Cécile-t, vagy környezetét, mindig nemleges választ kapott, és többször felszólították rá őt, és öccsét is, hogy többé ne keressék legkisebb családtagjukat. Ő odaveszett, ki tudja hol lehet, s mit csináltak vele. Fogadják el a tényt, hogy ketten maradtak. Emlékei elárasztják gondolatait, egész testében reszket, és már alig várja a viszontlátást. Hogy öröm lesz-e, vagy bánat a már nem is annyira kislány részéről, majd elválik. Ő viszont itt van, és bármiben segíthet is húgának, nem lesz rest megtenni azt.
Vörös magassarkúja visszhangot ver a kihalt folyosókon, diákokat csak elvétve lát, hiszen már vége a vizsgáknak, a legtöbben pedig hazautaztak, vagy ha maradtak is, a dohos folyosók helyett a szabadban töltik el idejük nagyobb részét. Daphne hevesen dobogó szívvel rója az ismeretlen épület helyszíneit, egyetlen névvel lelki szemei előtt: Dwayne Warren.
A férfi állítólag - legalábbis a levélben, amit kapott, róla írtak - figyelemmel követi Ophelia sorsát, és ki másnál is kezdhetné meg ittlétét, mint nála. Nem ismeri, nem tud róla semmit, de így, a teljes ismeretlenség mellett is tisztelettel adózik előtte.
Céltudatosan halad előre, és bár nem tudja pontosan merre jár a hatalmas épület útvesztőiben, hamar megtalálja az auror szobáját. Felnéz az ajtóra írt névtáblára, ajkai az izgalom hatására elválnak egymástól, majd haját megigazgatja, s nagy levegőt véve kopogtat. Csak remélni meri, hogy a szoba tulajdonosa itt tölti idejét, és nem éppen valahol ebédel, ne adj Isten egy egészen más vidéken nyaral, mert akkor bottal ütheti nyomát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren, és a marhasült

A lány torkában dobogó szívvel várja, hogy odabentről életjelet adjon valaki, bárki, mindegy csak végre jusson be, és had üljön le, mert reszkető lábain alig bír már állni. Engedelmesen nézi az ajtót, s némán állva hallgatózik, hátha meghall valami biztatót. Az ajtón túl valaki papírokkal csörög, ő pedig, mint a mindig kíváncsi jellem közelebb tartja fülét a fához, úgy igyekszik olvasni a zajok forrásából. Végül kiszól egy férfihang, ő pedig azonnal lenyomja a kilincset.
Ami a szobában fogadja arra hirtelen nem talál szavakat, meglepetten nézi a földet, az íróasztalról lesöpört papírokat, a mocskot és a férfit, aki úgy tűnik éppen az ebédjének csinált helyet. Daphne elegáns helyről érkezett, de sohasem vetette meg az agglegényeket, akik nyilvánvalóan képtelenek rendet tartani fészkükben. Elmosolyodik, és átlép pár szemétnek minősülő dolgon, olyanokon, mint üres zacskók, papírtömkelegek, és a bőrkanapéig kerülgeti a továbbiakat. Onnan könnyed mozdulatokkal lepakol néhány nem odaillő tárgyat, majd helyet foglal, keresztbe fonja lábait, és a férfira függeszti kéklő tekintetét.
- Egyen csak, engem nem zavar, időm bőven van, gondolom magának annyira nem - szavalja, a szanaszét heverő szemétkupacok felé bökve, majd tovább fűzi mondókáját. - A nevem Daphne LaFonde, és a húgom miatt látogattam meg önt. Kaptam egy levelet, melyben biztosítottak arról, hogy Ophelia jó kezekben van, mégis támadt némi rossz érzésem, amikor megtudtam, hogy ön a minisztérium embere. Nem bízom a minisztériumban, és kérem ne vegye rossz néven, de szeretném, ha szánna rám egy kis időt, és elmondaná, hogy most mi a helyzet.
Úgy érzi, hogy Dwayne nem olyan ember, aki szívesen látja az olyan vendégeket, mint ő, viszont az biztos, hogy addig nem mozdul egy tapodtat sem arról az elfoglalt kanapérészről, míg az nem elégíti ki érdeklődését. Arcára aggodalom ül ki, szemeiben ott csillog a féltés, és bár jelleméből fakadóan nem engedi közel magához az ellenkező nemet, így tehát bizalmat sem szavaz nekik, az aurornak meg kell adnia. Ophelia érdekében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A férfi bizonyára végigméri, hozzászokott már ehhez, és megtanult nem tudomást venni róluk. Nem szereti őket, nem bízik semelyikben, úgy véli csak árthatnak neki, hogy közeledésük csak a külcsínnek szól, belső értékeit egyik sem óhajtja. Átok és áldás a szépség, aki kevésbé meggyőző külső adottságokkal születik, az vágyja azt, aki pedig éppen hosszú szőke haját igazgatja a kanapén, hogy egy szál se lógjon szemébe szeretne szürke egérré válni, ereklyekutatóként kerülni a címlapokra, ahelyett hogy modellfelkéréseket utasít vissza. Bizonyára valamiféle LaFonde örökség lehet a másik nem ellen érzett bizalmatlanság, és csak remélni meri, hogy kishúga megtalálja a tinédzserkori boldogságot, ha ő neki le kellett maradnia róla.
Míg ő beszél, az auror helyet foglal asztalánál, és nekilát ebédjének. Kést, s villát fog, azzal szerencsétlenkedik szorgalmasan, a fiatal nő végighallgatása után pedig egyértelmű, nagyon is logikus kijelentést tesz.
- Nem tudja, hogy vagyunk - bólint egyszerűen, törékeny vállait is megvonja, de belül szomorkássá válik hangulata, hiszen benne tisztán él az összes Opheliával töltött perc emléke. - Valószínűleg nem emlékszik ránk. Van egy bátyja is. De egyelőre jobb, ha őt nem ismeri meg.
Elhallgat, és időt adva Dwayne-nek, hogy nyugodtan egyen, s közben emésztgesse az ő szavait nézi rutintalannak tűnő mozdulatait.
- Ugyan már, fogja meg azt a húst, és egyen! - emeli égbe tekintetét, aztán elmosolyodik, és úgy pillant a tányérra. - Engem tényleg nem zavar, mindenki azt csinál otthon, amit csak akar.
Ő is van, hogy evőeszközök nélkül siet franciaországi kanapéjára, hogy tévét kapcsolva nézhesse kedvenc műsorát, miközben az előzőnapi maradékot csipegeti el.
- Értem, uram - feleli az örömhírre, de közben ráncolva is világos szemöldökeit. - Elárulná nekem, hogy mégis miben más az ön munkahelye, munkaköre? És legyen szíves, beszéljen nekem a húgomról is, nagyon sokat vártam erre a pillanatra, és ha nem veszi tolakodásnak, akkor elmondhatom, hogy roppant ideges vagyok.
Arcbőre kipirul, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem érzi magát zavarban a másik társaságában - ez betudható a marhasültnek is -, kezdi kényelmetlennek találni helyzetét. Kiszolgáltatott, tehetetlen, utálatos szituáció, melyben az auror kedvére válhat az irányító féllé, amitől a szőke bőrén hidegrázás fut végig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Úgy tűnik az urat egyáltalán nem hatja meg a testvérek elszakadásának valóságos története, legalábbis csak egészen érdektelenül, közben az ebédjével bajlódva reagálja le. Daphne kénytelen belátni, hogy egyik férfi sem jobb a másiknál, egyiket sem érdekli a nő maga, csak akkor, ha akar valamit tőle, mint uralkodó férfi. Neki most szüksége van erre a példányra, rászorulóként tért be hozzá, és a legnagyobb sajnálatára így is fog tőle távozni.
Hallgat, ameddig az asztal mögött morgó auror próbálkozik, mintha csak megakarná neki mutatni, hogy képes elegánsan is étkezni, mintha ő titkon elvárást támasztott volna elé, mintha csak jelenlétével kötelezné Dwayne-t az elegáns viselkedésre. Amikor elárulja, hogy hol és milyen pozícióban dolgozik, lemered, értetlenül néz vissza rá, furcsának találja a nyugalmat, és könnyedséget, amit a másik hangjában vél felfedezni.
- Miért kell egy iskolába terrorelhárítási szakember? - kérdezi azonnal, és már érzi, hogy nem is jöhetett volna jobbkor. Ha itt probléma van, akkor itt kell lennie, ha veszélyben a húga, mellette kell állnia, úgy kell cselekednie, hogy az neki jó legyen. Védelmező anyaként érkezett, hiszen tisztában van vele, hogy Ophelia annyira sem ismerhette meg édesanyjukat, mint ő. Lepillant hófehér combjaira, melyek kilógnak világos ruhája alól, és dühét ügyesen fojtva el áll fel a kanapéról.
- Semmi köze ahhoz, hogy miért most jöttem - suttogja, a szemétkupacokat ügyesen kerülgetve sétál a férfi rendetlen asztalához. Ráteszi vékonyka tenyereit annak szélére, és bedőlve Dwayne-re néz. - Tud valamit a húgomról, vagy hiába vagyok itt? Nem szeretem, ha játszanak velem, és ha elkerülte volna a figyelmét, akkor megemlíteném, hogy már kétszer kérdeztem rá Opheliára. Remélem nagyobb rendet tart a munkájában, mint a szobájában, mert ha valós veszéllyel állunk szemben, akkor teljes emberként van szükség magára.
Ha már az sem jutott el az auror szívéig, hogy elszakadt a testvérétől, akkor miért is mesélné el az egész történetet, hogy miért éppen most érkezett meg? Értelmetlen lenne, ez az ember csak a munkáját végzi. Daphne hangjában csak árnyalatnyit tetszeleg az idegesség, egyébként nyugodt, arca tiszta, szemei ellenben féltéstől csillogva nézik a székében hátradőlt férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az asztalon támaszkodva pásztázzák kékjei a férfit, de amikor az feláll, és ugyanúgy tesz mint ő, hirtelen igazán közel találja annak szőrös arcát sajátjához, ezáltal egy pillanat alatt hőköl hátra. Nem a hangnem zavarja, hanem a közelsége. Kiabáljanak csak vele, mondjanak bármit, de tegyék azt a megfelelő távolságból. Felegyenesedik, végül ujjai is elengedik a fát, hogy leeressze őket maga mellé. Tehetetlenül néz a nehezen kezelhető úrra, akiről nem tudja, hogy tiszteletlenségből nem válaszol kérdésekre, vagy mert ekkor a baj, és talán pont miatta nem mond semmit.
- Elnézést - mondja lepillantva a földre, hangja komor, tele indulattal, de mivel úri hölgy, képes belátni: tényleg úgy viselkedett, mint egy hisztis liba. Hátrébb lép, egyetlen könyvkupacban sem téve kárt, és tehetetlenül túr bele hajába. Körbenéz a szobában, végigméri az ajtót, de nincs hova mennie. Még szállást sem talált. Nem esik ugyan a kétségbeesés végtelen sötétjébe, de azzal a hittel jött ide, hogy az egyetlen fontos kisdedről, a pici húgáról megtudhatja mindazt, amiből ki kellett maradnia. Amiről egyikük sem tehetett, de mégis tudomásul kellett venniük.
- Nem kell - feleli őszintén, megszületendő könnyeit igyekezvén visszatartani. - Csak tudja, önhibámon kívül választották el tőlem, aztán tettek be a Roxfortba, hogy soha többé ne tudjak meg róla semmit. Most kaptam lehetőséget, és ha hiszi, ha nem, csapot-papot hagyva Franciaországban, egyetlen táskával ültem vonatra. Jöttem, ahogy tudtam. Remélem, kielégíti előző kérdését ez a válasz, mert jelenleg nem tudok többet mondani. Nem ismerem a jelenlegi körülményeket, csak a múltra emlékszem, arra sem tisztán. Amikor elvitték Opheliát, már csak anyánk testvérére számíthattunk. Nem élt sem anya, se apa, csak Cécile.
Nem tudatosan beszél, csupán próbálja bevonni a férfit, hiszen úgy - talán jogosan - gondolja, hogy amíg ő nem erőltet magára bizalmat a férfival szemben, addig az úgy sem fog neki semmit mondani.
Felpillant a másik szemeibe, a sajátjairól eltűnik a látását hirtelen elhomályosító könnyfátyol, és visszatér beléjük a tenni akarás tüze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Talán igaza volt, és amint megadta bizalma egy részét Dwayne-nek, ő is ad neki egy darabkát sajátjából. Felnőtt viselkedés ez, a jólneveltség egy alapfeltétele, hogy képesek legyünk végighallgatni, és megérteni a másik szavait, jóllehet, ez olykor botrányosan nehéz. Most mégis úgy érzi, hogy az auror így tett, meghallgatta őt, és hajlandó segíteni.
- Kaptam egy levelet az igazgató úrtól, aki önhöz irányított. Nem írt le túl sokat, csakhogy régóta kereste már Ophelia élő rokonait, és amikor meglátott az Ereklyék nyomában című folyóiratban, elmondása szerint azonnal tudta, hogy én vagyok, akit keres.
Szavai után ismét lesüti szemét, elképzelése sincs arról, hogy hasonlítanak-e húgával, hogy hogy nézhet ki a lány, milyen neveltetést kapott, hogy kapott-e egyáltalán. Ő időt fordított tanulmányaira, a kviddicsre, a könyvtárra, a helyes, sokszínű társalgás elsajátítására, és annak ellenére, hogy néha kihozzák sodrából, általában megfelelő módon tud viselkedni. Arra ugyan emlékszik, hogy a kis Opheliának is gyöngyhaja volt, gyönyörű kék szemekkel, és pisze orrocskával, a többi azonban sajnos ködbe veszett.
Az auror keresi a szemeit, és amint felpillant, tartja is vele a szemkontaktust. Úgy tűnik megbizonyosodott dolgokról, és segítő kezet nyújt a francia nőnek. Az csendben nézi az íróasztal túlvégén álló férfit, mozdulatlan testén reszketés fut végig, hirtelen azt sem tudja miképp feleljen.
- Istenem! És boldog? - egy pillanatra arcára tapasztja vékony kezeit, majd a szemeiből kigördülő könnycseppeket egy mozdulattal törli le onnan. - Ne hívja ide őt, félek, hogy megijedne attól, hogy magával vagyok. Azt hihetné, hogy szövetkeztem önnel olyan dolog miatt, amiről nem tud. Talán egy ideig még, ameddig kibérlek egy házat, és beköltözöm, addig nem kellene tudnia, hogy itt vagyok. Szeretném őt látni, nagyon, észveszejtően, de arra vágyom, hogy ne hozzunk rá felesleges izgalmakat.
Ügyel, hogy ne hadarjon, mégis érzi nyelvén, hogy gyorsabban pereg, mint egyéb esetben szokott. Hol a férfi felé tartja élére állított tenyerét, hogy ne tegyen semmit, hol szemeit takarja vele, nem tudja mi tévő legyen, céltudatossága csak eddig a pontig tart, hiszen ez a szoba volt a célállomás, ez a férfi szerepelt a levélben is. Tovább nincs.
- Köszönöm, hogy vigyázott rá! - mondja, és lehajol egy könyvkupacért, hogy ABC sorrendbe gyűjtve őket a többi könyvhöz tegye őket, szépen rendben. Így nem láthatja az auror, hogy elérzékenyült, nem érezheti, hogy hogyan dübörög ereiben a vér, és hogyan lenne képes szíve kitörni mellkasából. Megtalálta a húgát, aki életben van, remélhetőleg boldog, és egészséges. Minden tökéletesen rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Ennyi volt a furcsán rövid kedvesség, a férfi mintha csak egyetlen percre változott volna segítőkésszé, most ugyanúgy, mint előtte folytatja ebédjét. Még a hangszíne is semleges. Daphne a könyvekkel babrál, ide-oda hajol, hogy az összes kötet a helyére kerüljön. Nem érzi úgy, hogy ez zavaró lenne az aurornak, neki meg egyáltalán, úgy is tudja, hogy a férfinak amint szüksége lesz valamelyik műre, előveszi azt, majd a földre kerül, csakúgy, mint most. Nem felel semmit az első szavakra, éppen elég fájdalmas itt lennie, tudomást szereznie arról, hogy Ophelia boldogtalan, és hogy amin keresztülmegy, az csöppet sem könnyű.
- Azért vagyok, hogy ez változhasson. De ön nem mond semmit, nem tudom hol kezdjem - árulja el őszintén, hiszen valóban szüksége van némi támpontra. Hiába kérdezte meg többször Dwayne-t, ő nem avatta be semmibe, még a legáltalánosabb tényekbe sem, így ő a sötétben tapogatózik. Büszkesége nem engedi, hogy még egyszer feltegye ugyanazt a kérdést, meg aztán akkor a férfi is azt hihetné, hogy bolond, és nem ért a szóból.
- Kérem, egyen ahogy szokott, már zavaró a szenvedése - fordul hátra a könyvespolctól, és óvatos hangsúllyal ejti ki szavait. - Vagy várja meg, míg távozom, ígérem nem zavarok sokáig, csak adjon néhány kiindulási pontot, ha már tényeket nem közöl.
Az a marhasült már bizonyára kihűlésfélben van, a fiatal nő viszont addig nem lép ki az auror ajtaján, míg az nem informálja a problémákkal kapcsolatban. A polcon szavai közben szelíden végighúzza mutatóujját, hogy aztán pálcájáért nyúljon, és a felületre szegezze azt.
- Suvickus! - súgja varázseszközének, és végigvezeti azt az egész bútordarabon. Tökéletes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Merkovszky Ádám

Feltett szándéka volt, hogy minél sűrűbben lássa húgát, aki ezt bizonyára kevésbé szerette volna, tenni mégsem tudott ellene. Összetartoznak, életük egy családban indult útnak, és ha nem is jutott sok a jóból, most lehetőséget kaptak az egymásra találásra. A viszontlátás öröme azonban elmaradt, de a fiatal nő ezt soha nem fogja felróni Opheliának. Természetes viselkedés egy természetellenes élethelyzetben.
A szünidőben mindent elintézett, életét átszervezte Bogolyfalvára, lassan megírják az albérleti szerződést is, és kiköltözhet a már belakott, megszokott, otthonossá varázsolt tizenegyes szobából. Most az évnyitó ünnepségre is fürdőjében készül, egyszerű matt fekete kisestélyijét húzza végig lábain, csípőjén, s bujtatja bele vállait. A cipzárt rutinos mozdulatokkal húzza fel hátán, hiszen soha nem volt segítsége, mindent egyedül tanult meg, férfi pedig a leggyengébb pillanatában sem érhetett hozzá, így gyorsan önállóvá vált. Tökéletes élete volt egyedül is, szerette napjait, a munkáját, a család hiánya testvére eltűnésén kívül máshol nem ütötte fel fejét.
Selyem sálát maga köré tartva siet az ünnepélyre, fekete topánjának sarka kopog a falu kövén. Kellemes az idő, és ez jókedvre ösztönzi. Belemosolyog a napba, a bárányfelhők égen utazó társaságába, majd az utcán zsibongó emberek között, egyenes háttal halad a kastély felé. Annak tornyait már messziről megpillantja, látványukra szíve azonnal hevesebben kezd verni. Nem tudja miért, ideje volna már megszoknia húga - és mások - közelségét.
A kastély folyosóit elözönlik a diákok, így azonnal eszébe jutnak saját emlékei, hogy mennyire nem szerette a kötelező rendezvényeket, a nagy tömeget és az elhallgathatatlan ricsajt. Némi feltűnést bizonyára kelt megjelenésével, a diákok egy része talán azt gondolja róla, hogy egy új tanárnő, de tévednek. Taníthatna is, mert ért hozzá, most mégsem azért érkezett, hogy az oktatási szakértelmét csillogtassa meg. A nagyterem előtt dísztalárba bújt fiatalok várakoznak, izgatottan kukucskálnak az ajtón túlra, hogy mi történik a teremben, Daphne viszont pillanatnyi habozás nélkül lép be a Levita színeiben pompázó, ünnepi hangulatba öltöztetett helyiségbe. Elmosolyodik, hiszen a Roxfortban is nehéz volt versenyezniük a Hollóháttal, a séma úgy tűnik tehát, hogy változatlan maradt. Okos, precíz emberek háza a Levita, akik nem restek szorgalmukkal lekörözni a többit.
A fiatal nő körbenéz, de egyelőre nem látja Opheliát, akiről könnyen feltételezi, hogy a kötelező megjelenés helyett Milannal üti el az időt. Fiatalok még, had élvezzék egymás társaságát. Ő viszont az egyik asztalhoz lép, ahol italok és sütemények kínálják magukat, a kókuszos finomságoknak pedig képtelen ellenállni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Süteményét habzsolja éppen, kezét a lehetséges morzsák felfogása miatt szája elé tartja, mikor megszólítja egy férfi. Meglepettségében majdhogynem kiköpi a falatot, hiszen alig ismer itt valakit, így nem számít társaságra, főleg nem ilyen hamar. Az ismeretlen ismerősre pillant, és mutatóujjával jelzi neki, hogy egy pillanat türelem, mindjárt megrágja az ínycsiklandozó édességet, és utána értelmes beszédre is képessé válik. Elfordul az udvarias férfitól, hogy úri hölgy módjára fejezhesse be a rágást, majd egy szalvétával megtörli finom bőrét, és azt összehajtogatva fordul vissza a bemutatkozó fiatalemberhez.
- Elnézést - mondja egy üdvözlőmosoly kíséretében, miközben biccent a névre. - Daphne LaFonde, örvendek a találkozásnak!
A kézmozdulatot viszonozza, azután maga mellé engedi karjait, hogy egyik tenyerében az előzőekben összehajtott szalvétát szorongassa tovább. Figyelmesen hallgatja a férfit, és míg az beszél, emlékeiben kutat, hogy honnan ilyen ismerősek neki ezek az arcvonások.
- Ne haragudjon, de megkérdezhetem, hogy láthattam-e már lent a faluban? - kérdezi elöljáróban, s míg Ádám válaszol, addig ő nyugodtan átgondolja adni készülő válaszát. - Csak nemrég érkeztem Bogolyfalvára családi ügy miatt, és az ünnepségre is hasonló okok miatt jöttem el, a kísérői szerepet pedig szívesen fogadom, köszönöm.
Belemosolyog Ádám szemébe, de nem lép közelebb hozzá, tartja a tisztes távolságot mind a férfi, mind a saját érdekében.
- Ön talán itt tanít? - kérdezi tőle, s közben az italokhoz lép, hogy öntsön magának egy kis mentes vizet. - Kér esetleg?
Nyugodt mozdulatokkal tölti az italt, újabb kérdésének idejére felveszi a szemkontaktust újdonsült partnerével, majd a válasznak megfelelően cselekszik. Közben tekintete óvatosan átszeli a hatalmas termet, hogy valós célja, Ophelia megérkezett-e már. Egyelőre nem látja húgát, sem más ismerőst, így abbahagyja a nézelődést. Ismét Ádámra szegezi kék tekintetét, hogy egy pillanat múlva már egy sötét hajú nőre legyen figyelmes, aki mellettük halad el, és egy apró gyűrűt ejt ki kezéből. Hol a férfit, hol a nőt nézi, és közben csak arra gondol, hogy ez most tipikusan olyan helyzet, amiben ő a harmadik fél, és a nő valószínűleg azt hiszi róla, hogy bohó csalárd jellem, és éppen szívszerelmét készül lecsapni kezeiről. Nagy tévedés. De még mekkora.
- Nyugodtan menjen, semmi baj - mondja komoly arcvonásokkal, biztató mosolyt küldve a férfi felé. - Vigye azt a gyűrűt, és kérjen bocsánatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Mikor rápillant az enni igyekvő férfira, gyorsan tudatosul benne, hogy ideje volna távoznia. A könyvek már a helyükön sorakoznak szépen, ábécé sorrendben, ő pedig az egyszerű varázslatnak köszönhetően tiszta szekrénynek dőlve figyeli az aurort. Nem szól semmit, a békés csendet választja zavaró csevej helyett, amire ebben a helyzetben amúgy sem lenne képes. Kitűnő tulajdonsága, hogy a legtöbb helyzetben csak akkor szólal meg, s csak azt mondja, amit megkövetel a társasága, és a jól ismert illem. Ha úgy akarja, észrevehetetlenné tud válni, ha úgy akarja, akkor pedig eléri, hogy a másik mindent félbehagyva csak vele foglalkozzon.
Óvatosan ellöki magát a fától, és a védekezően felemelt kezekre néz. Nincs több keresnivalója itt, irány a Bérczes rezidencia, hogy szobát találjon magának, mielőtt még ráesteledik.
- Köszönöm, hogy szakított rám néhány percet - mondja szelíden, majd körbenéz, mintha keresne valamit, de maga sem tudja mi az. Az ajtóhoz sétál, ott gondolataiba merülve pillanatokig tartja a kilincset, kutatja magában a szavakat, érzi, hogy a nyelve hegyén csücsül valami igazán fontos, de mindhiába. Arcát visszafordítja Dwayne-re, szóra nyitja cseresznyeszín ajkait, aztán visszazárja őket, és egy halvány mosollyal biccent a marhasült felé. - További jó étvágyat, viszont látásra!
Lenyomja az idáig szorongatott kilincset, és a kinyitott ajtón fürgén lép ki. A vörös sarkak erőteljesen kopognak járása ritmusára, mozdulatai határozottak, semmi jelét nem mutatják merengő, összezavarodott gondolatainak.
Ilyen furcsán zavarba ejtő alakkal sem találkozott még, mint ez az auror, és a látogatás után abban sem biztos, hogy az iskolának pont erre a rendetlen férfira van szüksége. Miben más ő, mint a többi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A süteményről lehulló kókuszreszeléket törli le ajkairól, majd önmagát megmosolyogva fordul a jókedvűnek tűnő tanerő felé. A férfi barátságos és rendkívül beszédes, a fekete ruhás nő olyan típust lát a helyes arc mögött, aki szívesen és sokat beszél. Ő ellenben nem a legközlékenyebb fajta, nem nyílik meg azonnal a másiknak, szereti a csendet, és az emberek többségétől eltérően még az idegenekkel is képes élvezni azt. Ádám nemzetiségi hovatartozásával kapcsolatos kérdésén elmosolyodik, és egy pillanat erejéig maga előtt látja a Szajna partját, Párizst és szülővárosát, Marseille-t. Csak pár napja hagyta el újra, valószínűleg hosszabb időre, mint először, de már most borzasztóan hiányzik neki. Ophelia viszont mindennél többet jelent, érte elfogadja megszokott világának távolodó hangjait, és beleszeret Bogolyfalva macskaköveibe.
- Francia vagyok, uram - mondja szelíd mosollyal a férfinak, hangja tisztelettudó, ámbár tartózkodó, s kimért. - Édesanyám kiváló francia családból származott, Isten nyugosztalja jó lelkét.
Anyukája emlékképe forrón ég benne, már nemcsak a fényképeken látja a fiatalon elhunyt Margharetet, de saját tükörképében is őt csodálhatja. Magas nő, keskeny derék, hófehér bőr, világos haj és vékonyka ujjak. Kezeiről Ádámra siklik kéklő tekintete, de a férfi csak néz, látni nem lát. Mereng, képzeteiben másra figyel, Daphne szavai hiába szólnak neki, a férfi csak nagy nehézségek árán képes figyelmét ismét rá összpontosítani.
Mereven nézi a magas tanárt, pillantása nem követelődző, türelmesen várja meg, amíg partnere elengedi fájónak tűnő gondolatfoszlányait, és újra a jelenbe ér. Az végül nevetni kezd, mintha visszajátszotta volna a francia nő előző szavait, és most fürge válasszal kérne tőle néma bocsánatot.
- Nem zavar. Háztűznézőben járok jelenleg a környéken, egyelőre Bérczeséknél vagyok szállóvendég - árulja el Ádámnak. Pontosan annyit mond, amennyit még tudhat egy számára idegen fél, amivel még kisugárzása és jelensége barátságos marad, és amivel ugyan csepegtet a másiknak önmagáról némi információt, az mégsem tud meg róla semmi fontosat. Bizalmát csak a legkitartóbbak, és legőszintébbek érhetik el, s bár Merkovszky úr aurája tiszta, Daphne önmagát védi tömör válaszadásaival. - Én is úgy emlékszem, hogy láttam már magát. Szeretem a falut, olyan békés. Csak hiányzik a bagett. A magyarok kenyere messze elmarad otthonom ízvilágától.
Kijelentésére zavartan elmosolyodik, miután ajkait lebiggyeszti kedvenc, ropogós bagettjének gondolatától. Nem szeretné megbántani a férfit, a magyar kenyér is csodálatos, de nem pótolhatja megszokott ízeit.
- És mit tanít? - kérdezi érdeklődő tekintettel, majd az italok felé fordul, és nem hideg, mentes vizet tölt egy-egy üvegpohárba. Míg kezei dolgoznak, arcát visszafordítja a tanár úr felé, és bólint egy aprót. - A húgom tanul itt, talán ismeri is, úgy hallottam igazi rosszcsont. Ophelia LaFonde a kicsikém neve, harmadik évfolyamon végzett idén.
A poharakat elegáns mozdulattal emeli fel az asztalról, egyiket Ádámnak nyújtja, másikat megtartja magának, hogy a friss víztől kissé felélénküljön. Figyelmesen nézi partnere változó arcvonásait, kíváncsi, hogy testvére neve mit vált ki belőle. Túl keveset, szinte semmit nem tud a lányról, így minden apró információ éltető kenyérmorzsaként szolgál, amire oly nagy szüksége van.
A teremben körbepillantva még mindig nem látja Opheliát, akiről egyre bizonyosabbá válik, hogy nem fog eljönni. De nem csak őt nem látja. Milant, húga kedvesét keresi, akinek helyes arcát könnyen felismerné a többiek között, ám hiába pásztázza a tömegbe gyűlt diáksereget, nem pillantja meg. Cseresznyeajkai mosolyra húzódnak a gondolatra, hogy talán együtt töltik ezt a tiltott időt, és a sok keservet megélt húga a fiú mellett boldogságot szív magába.
- Abban biztos vagyok - helyesel csendesen, de szemei a sötét hajú nőt követik. Nem tudja mit érez, sajnálja-e a féltékeny tanárnőt, vagy csak újra megbizonyosodik arról, hogy sajnos ebben a világban nem érdemes odaadni szívünket valaki másnak, mert az könnyedén összetörheti azt. - Nem szeretném, hogy a későbbiek során problémája adódjon ebből az estéből. Örülök, hogy megszólított, és hogy önnel tölthetem az évnyitót, csak tudja én jól vagyok egymagam is. A hölgy pedig úgy tűnt nem veszi jó néven mára összeállt párosunk.
Szavaira tekintete is visszatér partnerére, akinek szemeit vizslatja, hiszen nem lát bele gondolataiba, mégis olyan érzése van vele kapcsolatosan, hogy jó ember, aki nem tenne rosszat az elviharzó asszonynak.
A teremben időközben elhatalmasodik a zaj, és pár diák szemében még a pánik is megcsillanni látszik. Daphne poharát magához szorítja, és körbe-körbe járatja kékjeit az összegyűlteken. Kíváncsi, hogy mi történik, ami ekkora ovációt vált ki a fiatalokból, s bár érezni nem érez semmit, látja, hogy páran kirohannak a teremből, míg a többiek orrukat fogva káromkodnak. Ádámra pillant, akiről többé nem kérdés mit tanít. Csodálattal teljes figyelemmel követi mozdulatait, majd nagy mosollyal tartja felé poharát, mintha koccintani szeretne elégedettségében.
- Nagyon ügyes, gratulálok! - mondja elismerően, és újabb kortyot iszik az éltető nedűből. - A levegőt irányítja csupán, vagy több elem felett is úr marad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Weöres Ioana Médea

A rezidencia felé igyekvő nő napszemüveg mögé bújtatja halovány fényeit, és visszafogott kézitáskájába kapaszkodva siet láthatatlan maradni. Szigorú öltözete, és mozdulatlan ajkai még a legbátrabb közeledőket is elijesztik, zárt és szótlan francia ő, aki egyenes háttal, s hosszú léptekkel halad magassarkú cipellőiben. Tekintetét nem engedi a földre meredni, csak és kizárólag maga elé néz menet közben. Tudja, hogy a mellette el-elhaladó falusi emberek, a fal tövében üldögélő öreg nénik megnézik szokatlan eleganciája láttán, de nem foglalkozik velük. A mögötte sorakozó évek alatt megszokta már az emberek mindent látni vélő, s akaró tekintetét, a vonalain időző kíváncsi pillantásokat.
Annak a néhány üzletnek a kirakata előtt áll meg végül, amelyeknek ittléte óta egyetlenegyszer sem szentelt figyelmet, és a mindenféle furcsa dolgokat áruló boltok között talál egy péksüteményeket áruló apró helyiséget is. Eszébe azonnal az otthon ízei jutnak, s úgy nyit be a csengő-bongó ajtón, hogy napszemüvegét kezében gyorsan összecsukva máris a sós, s édes sütemények kínálatában vesztegel.
- Kérem, ez bagett? - érdeklődik szelíden a pult mögött álló töltött galamb hölgyeménytől, de az a fejét rázza, és hangosan feleli, hogy az 'kifli, csak úgy sült ki'. Daphne a pirospozsgás orcájú nőre emeli tekintetét, majd egy cukrozott fonott kalácsot kér, és némi borravaló után kilép a távoztában is éneklő ajtón.
A kinti napsütés ellenére nem teszi vissza a szemét takaró sötét lencséket, inkább táskájába rejti, és a kalácsot a papírzacskó végével tartva kezdi meg. A puha tésztát takaró cukormáz jó érzéssel tölti el, hiszen imádja az ízeket, főleg az édességet, és az arab ételeket, így sűrűn előfordul, hogy nem csak akkor eszik, amikor arra feltétlenül szükség volna, hanem csakúgy, amikor spontán eszébe jut egy ízvilág. Olyankor megvásárolja hozzá az alapanyagokat, és elkészíti az ételt, hogy aztán leülhessen a tévéje elé, és kedvenc műsora alatt elfogyassza a finomságot. Csakhogy itt nincs televízió, sem internet, sem más élvezeti cikk, amikkel otthonában, Francia honban ezidáig elszórakoztatta magát.
Kalácsa édes ízébe feledkezve kopognak cipője sarkai, amikor megpillantja a padon balettozó, fél lábon táncoló, s nyújtózkodó lánykát, aki egy jól ismert, ámbár régen látott műszaki cikket lóbál kitárt kezében.
- Internet?! - sikkant fel tőle szokatlanul eltérő hangszínben, fonott édessége egy mozdulattal esik vissza zacskójába, ő pedig tág pupillákkal kezd futni a kapcsolat után kapkodó lány irányába. - Mondd, hogy van internet!
A padhoz érve lekapja magáról lábbelijeit, s azokat sarkuknál fogva egyik kezében tartja, míg másikban a kalácsát rejtő tasakot fogja, s úgy lép fel ő is a régi ülőalkalmatosságra. Izgatottsága az egekben táncol, oly módon hiányzik neki a mugli lét legtöbb gyönyörűsége, hogy ezekben a pillanatokban harisnyában pipiskedő kislányként nyújtogatja ő is fejét ide-oda, követve az idegen lány mozdulatait.
- Látom a jelet, nézd! - lóbálja meg vörös cipőit a balettművésznő feje mellett, hogy rámutathasson a látni vélt csíkra. - Vagy... talán mégsem.