Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem volt szégyenlős, és mást sem azért nem bámult meg, mikor kevesebb ruha volt rajta, mert belénevelték volna az alapvető illemet. Persze próbálták, és volt is róla némi elképzelése, elvégre most is megtette a szükséges mozdulatot (amiben majdnem el is esett), hogy ennek megfeleljen, de általában egyszerűen azért fordult el, vagy foglalatoskodott valami egész mással, mert nem volt érdekes számára más testét megvizsgálnia. Nemtől függetlenül nem tartotta érdekesnek, ki milyen idomokkal rendelkezik, vagy épp nem, és épp ezért az, hogy ezúttal ledermedt, teljesen felkészületlenül érte.
Annyira elmerült kavargó gondolataiban, hogy aztán a következő pillanatban már azon kapta magát, hogy ott ül Sári mellett, egész közel, mintha csak egymást akarnák felmelegíteni testük hőjével. Amiben volt is ráció, mert nyomban kevésbé fázott így, de ha ez is volt a célja Lilinek, csak az ösztönei révén jutott idáig, nem szándékos, átgondolt elképzelés volt, amit aztán fel is vezethetett volna Sárinak, hogy az értse, miért is ült hozzá ennyire közel.
- N-nem, semmi baj - rázta meg kicsit a fejét a szőke. Elég nehéz volt kinyögnie ezt a három szót, úgy érezte, le kellett hozzá nyelnie a szívét előtte, mely a torkában dobogott.
A túlélési ösztönön felül más is odavonzotta őt az eridonoshoz, és mikor az hálásan rámosolygott, és Lili a szemébe nézett, egyszerre megértette, mi, és olyan melegség öntötte el az arcát, hogy biztosra vette, hogy egyébként sápádt bőrén nyilvánvalóan látszódik a pír.
Nem tudott elfordulni, hirtelen úgy tűnt, ez a mozdulat felérne a lehetetlennel, vagy legalábbis olyan fizikai fájdalommal járna, amibe minimum belehalna. Hogy mennyire túlzóak voltak a gondolatai, más nem is bizonyíthatná jobban, minthogy ő maga is kezdte furcsának találni azokat, pedig alapesetben minden hülyeség, amit kitalált, akkor, abban a pillanatban a világ legjobb ötletének tűnt számára.
És a dolog ezen része a mostani helyzetre is érvényes volt, mert anélkül, hogy elrágódott volna még rajta, hogy kimondja-e vagy sem, kiszaladt a száján:
- Olyan nagyon szép vagy!
Elázott felmosórongyokként ültek a padlón, minden sötét és borús volt körülöttük, a falakat távoli mennydörgés rezegtette, de Lili ebből most csak annyit fogott fel, hogy a centikre tőle ülő lány a legszebb és legizgalmasabb lény a világon, és még egy cóju kedvéért se fordulna el, ha az véletlenül épp az orruk előtt bukkanna elő a semmiből. Pedig ő aztán nagyon szerette a cójukat!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Igyekezett megtalálni azt a kokaviraesti időpontot, amikor még a kastélyba nem kötelező visszaérniük, de remélhetőleg már nem lesznek olyan sokan a faluban. Szeretett volna megismerkedni a hellyel, mert a pályaudvaron kívül még nemigen járta be ezt a környéket, pedig ahogy hallotta nagyon szép helyen fekszik, a házak pedig nagyon hangulatosak. Meglepően nagynak találta a helyet egy faluhoz képest, nagyon sok minden található benne. A vendéglátós részre inkább nem nézett be, mert az utcán látott egy feltűnően kótyagos figurát, aki hangosan énekelgetett egy régi számot, amit még gyerekkorában hallott a rádióban, de -szerencsére- mostanában már nem találkozik vele.
Így inkább az ellenkező irányba fordult el, útközben megajándékozta magát egy gombóc sárgadinnye és egy gombóc citromos fagyival, annak örömére, hogy nem ment teljesen világgá, csak részben.
A faluban kiállított órára nézve megállapítja, hogy egy rövid csatangolásra még van ideje, így hagyja, hogy a lába vezesse. A Boglyas térről egyik utcából a másikba fordul, míg nem egy üresedő játszótéren köt ki. Szerencsére a legtöbb gyereket már hazavitték vacsorázni, mert már kezd lehűlni a levegő, így valószínűleg úgy tűnik, hogy megússza a sikítozva játszó gyerekek társaságát. A fagyitól és a kissé csípős időtől libabőrösen lép be a hatalmas csúszdák erdejébe, mindenfelé nyújtogatja a nyakát. Egyikre sem merne felülni a magasabbak közül, pedig talán még nem küldenék le a mérges anyukák, mert eléggé kicsi ahhoz, hogy beolvadjon a környezetébe. Ez számára zavaró szokott lenni, főleg akkor, amikor az 5 évvel fiatalabb húgára egyszer azt hitték, hogy az ikertestvére.
A kavicsok halkan koccannak a talpa alatt, ahogy a távoli bokrokhoz sétál, hogy egy üres padon befejezze eledelét, miközben megvizsgálja a különleges játékokat, amikhez foghatókat még nem látott. Néha egy-egy távoli kacagás, kiáltás elvonja a figyelmét, olyankor oda-oda kapja a fejét. Már éppen indulni készülne, amikor egy más típusú hang üti meg a fülét: egy fióka hangos, de különös csipogása. Ez még nem is lenne furcsa, de úgy hallja, hogy lentről jön, nem pedig egy fáról. Hiába bántja a fülét az éles hang, úgy dönt, hogy megnézi nincs-e nagyobb baja. Tudja, hogy nem nagyon szabad megérinteni őket. Tétován indul meg a hang irányába, figyelmesen benéz a bokrok mélyére is, hátha oda bújt el a ragadozók elől a kismadár. A harmadik bokorban egy parányi (kb. 4 centis), emberhez egészen hasonlító lényre bukkan. – Baba tündér? – Motyogja megdöbbenve, majd az apróság a hangtól megrettenve eliszkol, nehogy Polli meg tudja fogni. – Hol az anyukád? – Kérdi, ahogy a nyomába lendül. Tudja, hogy nem tudnak beszélni, de most már érdekli a dolog. Sosem látott még tündércsaládot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A mosolyra a sajátos, szerény sajátjával válaszol ahogy ismét felé pillant, pedig még mindig úgy érzi, hogy ha nem is égett be, de annak a tipikus ritka szerencsétlen srácnak tűnik, akinek érzi magát a legtöbb esetben, máskor pedig olyannak látják, akinek nincs sok gondja, még ha csendes is. Valóban, a nagy mellett igazából már aligha van valami, ami aggasztja, persze, akad, mindig van valami és nem is kesereg, mert morbid módon már megszokta azt, mégsem kellemes, hogy újabban mi forog a fejében, amely már szelídült, mégis, ha épp nagyon elmélyed, akkor felbukkan. De úgy van vele, hogy nem rágja magát, lesz akkor a szerencsétlen, aki ellen a nejlonszatyrok lázadtak fel és aki készségesen elmagyaráz bármi ehetőt, mert abban szavai sosem látott biztossággal hangzanak. Hát nem csodálja, ahogy a magyarázat közben nyel egy nagyot, aprót nevet a magyarázat közben, de úgy, amely nem sértő, hanem inkább az egyetértő, hogy már ő is érzi, hogy mindjárt neki áll nyersen krumplit rágni, kolbászt és kanalazza mellé a tejfölt.
- Ühüm – bólogat, elengedve, hogy gyomra nemrég kiabált kicsit, hogy fejezze be és használja a száját kellemesebb dolgokra; az evésre, jelen esetben. - Nem tudom, mennyire ismered a magyar ételeket. Mi mindent zsírral, olajjal és szalonnával képzelünk el, tény, no meg kenyérrel. De ezek a rakott dolgok annyira nem vészesek. Mióta vagy itt? Mármint... hogy miket kóstoltál, arra értem – javítja ki magát, mert nem akar ő indiszkrét lenni, hogy napra pontosan számoljon be neki, csak ha már kajáról van szó, mennyi ideje volt kipróbálni az ízeket. Mert oké az olaj, a zsír, de még az erősről, a pirospaprikáról meg ezekről nem is volt szó. Egyelőre azonban maradnak a krumplik, amelyek lassan a szatyorba kerülnek. Nem figyel arra, hogy mit és mennyire mérnek fel rajta, nem húzza össze magát, azt is elhagyta, hogy nyakig öltözik, mindenét fedve, de mégsem tolja a dolgokat a másik arcába. Teljesen véletlen vagy épp átlagos mozdulatok és pillanatok ezek, amikor a görcsös magatartás elmaradt már kicsit, de attól még benne van valahol mélyen. Egy-egy pillanatra mégis elkapja a pillantását, majd lesütve kezeire mereszti, hogy épp hova nyúl és hogyan, ne ütközzenek, megjegyzi a közelebbről látható szeplők sokaságát, amelyek borítják a világos bőrt. Egy nőn ez nagyon jól mutat, mindig is úgy vélte, pasikon kevésbé, ha neki lenne, főleg, de neki csak anyajegyei vannak, abból több is, így nem annyira vészes, napozni kevésbé szokott, így kibírható a történet.
- Ó jaj, eladtam a lelkem? - ingatja meg a fejét, mintha máris tollat kellene ragadnia és aláírni a pergament. Leginkább saját magát lepte meg a kérdéssel, mégis a másik is meglepődik, hogy ki is ejtette, a gondolatok fura dolgok, a lakótársa tudja, ezt megszokta és mégis, mostanság kényelmetlennek érzi, hiszen vannak ott néha olyan dolgok, amik, nos... intimek. De mindegy is, inkább szégyelli el magát, hogy felhozta, szusszan egyet, aztán szinte bocsánatkérően tekint rá.
- Áh, bocsi, nem úgy értettem, vagyis... Mindegy. Értem én, értem. Tudom, hogy nem mindenki tud olyat – vagy ha nem is kevesen, de mással eddig nem találkozott. Mihail nem tud, a lányok se a falkából, mondjuk előttük nagyon titkok sincsenek, mégis, néha aggasztó, hogy megy az utcán, valaki sétál mellette és simán hallhatja, épp mi pörög a fejében. - Ez... megnyugtató. Fura hely az – bök a homloka irányába és követi, ahogy kerítést javít. Mert ez fontos, ahogy lassan kerülnek helyére a lécek, szegek, mintha semmi se történt volna.
- Ó. Bizarr módon szeretem nézni a mágiát működés közben – meg kicsit rettegni tőle. De ennyi volt, immáron felé fordulva ismer meg belőle egy kis szeletet, majd nevet fel a megállapításra. Korrepetálás, ha már tanárnak tanul az egyetemen, egész jó gyakorlás, csak ő nem a megfelelőbb ember.
- Elméletből bármikor. Még a matekot is értem. Mágiából... nos, ott mást ajánlok – von vállat, hogy ezzel talán mindent is elmondott. Aztán csap a homlokához, hogy a lényeget kihagyta, mert se nem Levita, se nem Prefektus nem szerepel a személyiében név címén. Elröhögi a sort, hogy megint és bizonyosan szerencsétlen. Mondjuk, inkább szokott ahhoz, hogy így vagy úgy, de ismerik a nevét már.
- Ahh, bénázok itt. Belián vagyok – nyújt felé végül kezet, bár egy kis hezitálás után, de a lényeg az eredmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A tér nyüzsgése körülvesz, ahogy a standok között sétálok. Van egy kis szabadidőm a hétvégén, így úgy döntöttem, hogy sütögetek egy kicsit. Úgyis régen jártam a konyhában, éppen ideje, hogy magamba tömjek egy adag gyümölcskenyeret. A pultokat szemlélve járkálok, szép, éredt gyümölcsöket keresve. A szatyrommal a karomon úgy festhetek mint egy nagymama, aki az unokáinak vásárol. Éppen egy adag barackot pakolok egy zacskóba, mikor valaki nekem jön hátulról. Úgy vágódom el, mint a rajzfilmekben, kezeimet felemelve. A barackok - a szatyrom többi tartalmával együtt - pedig a levegőbe repülve szétszóródnak a földön. Pár pillanatig a földön fekszem, majd a két könyökömre támaszkodva szememmel keresni kezdem azt, aki fellökött. Szerencsére az illető nem rohant el, azonnal a kezét nyújtja felém. Én pedig fájó fenékkel megragadom a kezet, és felállok.
 - Nem, jól vagyok. - morgom bosszús képpel, és nekiállok felszedegetni a földre gurult gyümölcsöket.
 - Semmi gond, tényleg - hangom mégis ingerült, ahogy ezt bizonygatom neki. - Nem szükséges. Úgyis vissza kell már mennem a kastélyba. És még a könyvesboltba is be kell néznem - magyarázok.
Közben feltápászkodom, és az utolsó gyümölcsöt is visszadobom a színes szatyorba.Kicsit megnyomódtak ugyan, és sárosak is lettek, de ezek apró problémák. A ruhámat megvizsgálva azonban találok egy nagyobbacska szakadást, ahogyan a tenyerem is lehorzsolódott. Noha a ruha megvarrható, a horzsolás pedig pár nap alatt meggyógyul, mégis morcos képet vágva indulok el, ha a lány vissza nem tart. A hajamat megigazgatva felteszem a fejemre a napszemüvegem, a táskám pedig a vállamra emelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Fogalmam sincs miért beszélgetünk még mindig a gyerekről. Próbálom terelni a témát róluk, eléggé kevés sikerrel, hisz még nem sikerült ezen túllépnünk, bármennyire is szeretném. Tudom, hogy sejt valamit és pont ez a legnagyobb gondom. Nem kéne, hogy sejtsen semmit, de hát megint innom kell és olyanokat csinálnom az alkohol hatása alatt, amit később még nagyon megbánok. Igazából már most is eléggé bánom, nem kell ahhoz pár napnak eltelnie. Sose lesz vége ennek a vacsorának.
- Hallgass néha azért a professzorra is, majd ha levizsgáztál úgyis úgy csinálsz mindent, ahogy szeretnél - elmosolyodom, amikor rápillantok, és egy pillanatra elfelejtem Nadiát, a titkát, a lányukat, elfelejtem a görcsben álló gyomrom és csak ülök vele szemben, nézem a büszke arcát, ahogy mesél a fotózásról. Azt kívánom, hogy az egész este így teljen, fontos dolgokról beszéljünk, és tudjuk élvezni az együtt töltött időt, ne azon aggódjunk, hogy mit és mit nem mondok. - Igen... Tényleg - nyilván bejár a Rellonba. Merlinre, miért teszek fel ilyen kérdéseket. - Hányan hallottak rólad? Van még olyan, aki ismer téged az iskolában rajtam és néhány tanáron kívül? - elég sokáig volt távol, rengeteg diák kiballagott azóta és a tanári karban is volt sok váltás.
- Figyelj... Zétény - kezdek bele lassan, egyelőre kerülve a tekintetét. A félig teli poharamat nézem, amit most visszarakok az asztalra, mielőtt nagy idegességemben még magamra borítanám. Ezek után már az sem lenne meglepő. - Van valami, amit nem akarok... nem mondhatok... neked... Merlinre, hogy mondjam ezt el - dőlök hátra a széken, fejemet hátrahajtva rejtem arcom a kezeim mögé. - Tudod, hogy találkoztam Nadiával. Beszéltünk, és elmesélt… dolgokat arról az időről, amikor még együtt voltatok. Tudom, hogy mostanában csak erről van szó köztünk is és milliószor megkértelek már erre, de… Kérlek szépen beszélj vele. Nem tudok… akarok… mondhatok semmit, bármennyire is szeretnék, hiszen rólad van szó és az ég világon mindig mindent elmondtam neked, amit csak lehetett – felpillantok rá, zöldjeimmel szemeit keresem, remegő ujjaim összefonom az ölemben. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult az este, nem akartam elrontani semmit. Nem akartam, hogy így legyen. Jobb, ha inkább én most… jobb, ha inkább megyek – hirtelen állok fel, ezúttal már kerülöm a tekintetét, ahogy elindulok az ajtó felé. Egy részem maradni akar, beszélni vele, elmondani neki mindent, de tudom, hogy ezt nem nekem kell felfednem előtte. Lehajtott fejjel lépdelek tovább, hacsak meg nem állít. - Majd beszélünk, jó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Észre se vettem, hogy a nyakláncom, melyen a holdkő mellett most már ott pihent a hematit is, előbukkant. Többnyire gondosan ügyelek rá, hogy ilyen malőrök ne fordulhassanak elő, de előfordul, hogy nem vagyok eléggé körültekintő. Azoknak, akik már láttak ilyet, nem csak egy szép kő, vagy szép nyaklánc, én meg utálok magyarázkodni azért, mert nőnek lenni fájdalmasabb, int az átlagos, vagy, hogy a vérszegénységem kókadóvá tesz. Meg nem akarom azt se, hogy furának nézzenek, mert az egy dolog, hogy Ricsi barátnője behozza ezt a családba, de én Vajdának születtem. Ricsi is, persze, de van különbség aközött, hogy egy pecsétgyűrűt kapsz a barátnődtől, amiben kettőtök kövei vannak elhelyezve, meg aközött, hogy önszántadból és mert tetszik a dolog, elkezdesz viselni egyet. Nálunk ez nagyon máshogy van. Lepillantok rá, de nem rejtem el hirtelen, nagyon hülyén jönne ki az.
- Köszönöm.
Csupán csak lopva végigsimítok a két kövön, miközben helyet foglalok vele szemben. Elhiszem, hogy nem hallott elsőre, de ez egy nagyon hosszú vonatút lesz, szóval rendkívül sok időnk lesz arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Édes, ahogy blöffölni próbál, de ha valamivel, akkor a szabályokkal tisztában vagyok.
- Ez sajnálatos, hihetetlen, hogy ilyen hajnalban kiengedtek iskolai kísérő nélkül, még napközben is csak úgy hagyhattam el a helyet, hogy a házvezetőm elkísért vagy a szüleim eljöttek értem.
Ez igaz, tényleg így történt, hiszen idefelé is gyakorlatilag háztól házig jövünk. Az egyik oldalon a szülők felteszik a gyerekeket, a másik oldalon az iskola munkatársa leveszi őket, a kettő között meg a kalauz és a büfés vigyáznak rájuk. Halvány, elégedett mosoly húzódik az arcomon, egyrészt mert tudom, hogy kamuzik, másrészt mert volt annyi lélekjelenlétem, hogy beszélgetést kezdeményeztem. Valljuk be, nem én vagyok a legtehetségesebb, ha kommunikációról van szó. Szóval büszke vagyok magamra nagyon.
- Úgy tippelem, hogy inkább megszöktél. Bántottak?
Mondjuk mindig nehezen hiszem el, hogy egy kedves arcú és látszólag kedves lelkű lányt képesek bántani, de a világ nem olyan tökéletes, mint hisszük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Figyelmesen hallgatom a történetét, illetve annak az esetnek a történetét, ahogy a velem közel egykorú lány egy tinédzser gyámjává vált, és akaratlan előbukkan bennem a gondolat, hogy ha ez így történt volna velem is, akkor vajon más ember lettem volna? Ha valaki meghallgat engem, meghallja a segélykérésemet, és nem eltaszít, eltilt a tulajdon anyámtól, akkor talán szeretném azt, aki vagyok? Jelenleg, bármikor, ha hosszan nézek önnönmagam szemébe, akár egy tükörben, akár egy vonat ablakában, a gonoszt látom. A vágyaim, az érzéseim taszítóak az emberek számára, veszélyesnek, undorítónak gondolnak. Undorodom magamtól, szánom a létezésem, de gyáva vagyok ahhoz, hogy megöljem a szörnyeteget, inkább osztozom vele a testen, amibe beleszülettünk mind a ketten.
Talán mindig is ott volt az, akit előhozott Cara és Mrs. Bournaby. Talán sosem voltam jó, egészen gyerekként sem, amikor az egész játék elkezdődött. Talán volt mindig valami, ami miatt nem védtek meg a felnőttek. Talán ez volt a sorsom. Azért vagyok a földön, hogy kiegyenlítsem a jók és a rosszak arányát. Bánom csak azt, hogy az én vágyam éppen a legtisztább angyal lett. Vajon, ha ő a legnagyobb jó a világunkban, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a legnagyobb rossz? Mi lesz, ha elpusztítom őt akarva, akaratlan? Mert nem szándékozom bántani Nyuszit, de megeshet, hogy megtörténik.
- Szerencsés gyerek, te pedig csodálatosan helyt fogsz állni. Azt mondják, ez egy mélyről jövő dolog, és hogy csak az vállalja önként, aki igazán képes is rá.
Nem csak úgy mondom, így is érzek, mert Aliz mindig is ilyen volt. Mindig ennyire szeretetteljes, mindig ennyire segítőkész. Azt hiszem, volt időszak, amikor próbáltam úgy tekinteni rá, mint Nyuszira, de valahogy mégsem sikerült, ezért tudtam, hogy a külsőségek csupán csak apróságok, az igazi mélység az, ami a nemezisemmé teszi a lányt.
- Köszönöm.
Hálálkodok kedves hangon, apró, szégyenlős mosollyal, miközben belül ordít a pánik, hogy ne álmodjon rólam. Ne álmodjon semmit. Mert nem akarom tudni, hogy végül egy másik élő, lélegző lényt pusztítok-e el, vagy önmagamat. Nem akarom most még tudni, hogy miként ér véget a történetünk, és nem akarom azt se, hogy ismerje a múltam. Az életem mindig jellegtelennek mutattam be, de közel sem volt ez az igazság. Az a sok múltbéli esemény teljesen összeroppantott, és ennek meg is lett a következménye, a fájdalmas plusz, ami az életemet átszelte.
- Mit szólsz nyolc galleonhoz?
Tízzel indítottam volna, de úgy vélem, hogy mugli pénzben is jó pénz, hiszen közel hatvanezer egyetlen képért.
- Ha dedikálod, mehetünk feljebb is. Még az ismeretlen művész kategóriában vagy, de ha én megveszem egy képedet, és egy ügyes marketinggel rád irányítom a hangsúlyt, akkor megismerhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lassan két nap is eltelt már a pizzéria óta, s egyre izgatottabb lettem Bence miatt. Azóta nem is beszéltünk, pedig nekem nagyon is fúrta az oldalamat az, hogy vajon mit csinál, írogat-e Flashként másoknak levelet, vagy akár Benceként, várja-e, hogy újra találkozzunk, s vajon mi játszódhat le a fejében?
A játszótérre érve kiszemeltem magamnak egy félreeső padot, s azon megtelepedve halásztam elő a mobilomat, majd pötyögni kezdtem rajta neki. Aztán bizonytalan lettem, hogy talán még ki kéne várnom ezt az estét, így inkább töröltem az üzenetet. Rá egy percre újra pötyögtem, aztán megint kitöröltem, s ez így zajlott jó negyed órán át, miközben azon agyaltam, hogy miért is kell megvárnunk a holnapot, miért kellene még egyet aludnom, ha már döntöttem?
A gondolataimból egy furcsa csipogás rántott vissza, mely meglehetősen közelről hallatszott, s egyáltalán nem úgy tűnt, mintha egy játszó gyerek adná ki magából a hangokat. Ez sokkal inkább olyan volt, mintha egy madár csipogna, vagy valamiféle lény. Fel is kaptam a pillantásom, s fülelve a hang irányába fordítottam a fejem, amikor megpillantottam egy pöttöm lányt a közelben a bokrok közt kutakodni.
Kíváncsi lettem, hogy vajon miféle jószág után kutat, így felegyenesedve a padról, megindultam felé, s már csak azt láttam, hogy valamit el akar kapni. Magam is felgyorsítottam a lépteimet, így nagy nehezen sikerült beérnem őt, közben a mobilomat a zsebem mélyére csúsztattam.
- Hát te mit üldözöl? Csak nem valami háziállat? - kérdeztem kíváncsian, mert igen csak fülsértő volt a hang, amit az az akármicsoda kiadott magából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tetszik most nekem ez a helyzet. Tetszik, hogy összetalálkoztam egy kedves idegennel, aki látszólagos zárkózottsága ellenére mosolyog rám és még olykor egy-egy viccet is elsüt. Kislányosan somolyogva figyelem és hallgatom őt, miközben természetesen felmérem, hogy ki is ez a fiú valójában. Láttam a kastélyban, persze. Prefektus, persze. A nevét azonban még nem tudom, ami egy ideig nem is okoz semmilyen nemű problémát, hiszen a név csak név. Anélkül is bármikor megállnék csacsogni vele a folyosón, elvégre én az a fajta vagyok, akivel lehet bárhol és bármiről beszélgetni. Nincsenek tabuk. Én is szívesen beszélek, és azt is kedvelem, amikor a másik őszintén válaszol az engem érdeklő kérdésekre. S hogy ebben a fiúban mi érdekel? Sok minden. Valahonnan mélyről azt érzem, hogy több időt töltenék vele, mert szórakoztat és tetszik ez az egész lény, amit ő képvisel. Ajkamba harapok játékosan, az ühümözésre, majd hagyom, hadd fejezze be az ételekről szóló beszámolót. A kaja mindig jó téma. Ugyan nem kifejezetten látszik rajtam, de rengeteg tudok enni. És nagyon is szeretek. Ahogyan említettem főzni is nagyon, csak itt nincsen rá szükségem. Otthon pedig lehetőségem nem volt, mert Hilda – apám szakácsnője – mindig finomabbnál finomabb dolgokkal lepett meg minket reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és még vacsorára is. Tudom, hogy nagyon elkényeztetett csitri módjára beszélek ilyenekről, mint bejárónő, kertész, dada vagy akár éppen Hilda, a szakácsnő, ám én ebben nőttem fel. Nekem ezek természetes dolgok. Persze mégsem úgy beszélek róluk, mintha akárki fölött is állnék. Ők családtagok, akik apámmal élnek egy fedél alatt. Láttátok valaha azt a mugli sorozatot, hogy Csengetett, Mylord? Mi is úgy élünk, csak már valamivel modernebb változatban. A varázstalan dolgokat sem vetjük meg, habár a Playstationnel meggyűlt a bajom, ezért azóta is a szekrény tetején porosodik.
– Körülbelül – kezdeném, de kiderül, hogy inkább az ételekre kíváncsi, így nem osztom meg ittlétemnek eddigi hosszát. Majd máskor. Maradjunk a témánál, teljesen igaza van. – Á, okay. Vagy úgy – bólogatok sunyi mosollyal arcomon. – Apám magyar – osztom meg az információt egy hanyag vállvonással. – Ismerek egy jó néhányat, de ja… én is úgy vettem észre, hogy eléggé szeretitek ezeket a nehezebb kajákat – s itt elgondolkodok egy pillanatra, színpadiasan tapogatom meg vörösszín ajkaimat finom mutatóujjammal. – Majd akár főzhetsz is nekem néha – flört? Dehogy. Csak egyszerűen Nelli, aki mindig kimondja, hogy mit gondol. A legtermészetesebb módon.
Felnevetek. Eladta a lelkét? Bólogatni kezdek mellé, miközben felírom vörös koponyámba, hogy ezzel a fiúval valóban lehetne jókat kacarászni. Nincsenek még itt barátaim. Ugyan néhány háztársammal össze szoktunk ülni a klubhelyiségben dumálgatni vagy kártyázni, s közben kicsit sörözgetni, de ez mind olyan felszínes egyelőre, mint bármi más volt eddigi életem során.
A gondolatolvasásra bólogatni kezdek. Valóban nem szép, ha valaki visszaél ezzel a képességgel. Bizonyára vannak helyzetek, amik megkívánják a használatát – különben minek lenne ezen a világon, ugye –, de jobb, hogyha a másik is tud róla, hogy csinálod. A bocsánatkérés újabb vidám mosolyt varázsol arcomra, s ezzel együtt legyintek is egyet. Közben persze elvégzem a kerítésjavítást, jó munkásasszony módjára, majd a magasba repül a szemöldököm, amikor látom és végül hallom is, hogy mennyire elvarázsolja őt a mágia látványa. Nem tulajdonítok neki ugyan nagyobb jelentőséget, hiszen tök jó, hogy ennyire élvezi a világot, amiben élünk. Engem is lenyűgöz néha, hogy mennyire sok minden van, amiről még én sem tudok, de a reparo azért nem tartozik a kivételes képességeket igénylő bűbájok közé.
– Hm – nyüszögök egyet. – Én sem vagyok a legjobb gyakorlatban, de hát ezért vagyunk itt, nem igaz? – mutatok fejemmel a kastély felé, majd a következőkre cicamód döntöm oldalra fejemet. Fura hely? Mi lehet odabenn fura. Ha most szervál formámban lennék, bizonyára izgatottan ráncigálnám a levegőben ide-oda farkincámat, ám emberi kinézetemben csak szemem csillogása és fejem állása árulja el, hogy mennyire kíváncsivá tett most engem ez a fiú. Többet akarok tudni róla, érzem legbelül izgatottan. – Én mégis inkább téged választanálak – teszem hozzá egyszerűen.
Ezután érkezik a bemutatkozás, amit bájosan megmosolygok, és a felém nyújtott jobbra tekintek. Kézfogás. Értem. Megemelem vékonyka karomat, és elfogadom a jobb kezet, amire finoman rászorítok, egy angolosan elegáns bólintással. – Belián. Milyen érdekes név? Magyar? – teszem fel, s közben észre sem veszem, hogy nem engedem kezét annak ellenére sem, hogy érzem tenyerünkben a krumpli homokos maradványait. Szeretem, ha tiszta a kezem, most mégsem engedem, csak kíváncsian fúrom szürke szemeimet a prefektus kékjeibe. Úgy érzem, hogy ez egy jó kis délután lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tagadja, kicsit talán morcos Ricsire. Hisz vette a fáradtságot, és írt egy levelet neki, és ő még arra se vette a fáradtságot, hogy válaszoljon rá. Igaz, alehet azért nem, mert éppenséggel koreaiul írta az üzenetet, nem pedig magyarul. Ricsi pedig nem biztos, hogy annyira hozzá van még szokva ahhoz, hogy a saját testvére is a második anyanyelvükön beszél hozzá. Hisz hiába félig koreaiak, mondhatni az egész életüket itt töltötték Magyarországon, így az esetek többségében még magyarul is kommunikáltak. De mióta Veró is Koreában ezdett el tanulni, egyr gyakrabban hsználja azt a nyelvet is. És most, hogy vissza jött a Bagolykőre, nem hagyhatja, hogy teljesen elelejtse a második anyanyelvét, így néha akár tetszik Ricsinek, akár nem, kényteen lesz elviselni a borzasztó kézírását hangul betűkkel is.
De azért azt legalább megtehette volna, hogy egy rövid, akár egyszavas válaszra méltatja őt. De nem... Így már csak abban reménykedik, hogy hajlandó lesz megjelenni. Négykor. A szökőkútnál.
- Oh jajj... Bocsiiii... - nyüsszent is fel, ahogy végre, mikor leesik neki, hogy akit ilyen szépen letámadott, az nem épp a testvére. A meglepettségében pedig még a szorítása is gyengül, aminek köszönhetően leesik az ismeretlenről, és egyenesen a enekére huppan. De nem sokat időzik ott, rögtön pattan is fel, hogy leporolja a hátső felét, hogy aztán a hatalmas bocsiszemeivel csak bocsánatkérőn pislogjon fel rá.
- Én nem... Mármint ismerős az arcod... Te is Bagolykoves vagy, ugye? - gondolkodik el kicsit, ahogy jó szokásához híves alaposan megvizsgálja a másik arcberendezését, talán kicsit tovább is elidőzve a vonásain, mint illendő lenne. - A bátyámnak küldtem a levelet eredetileg... De úgy tűnik az a vén banya már vaksi is, és nem ismeri fel a testvérem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Jól bemutatkozik, nincs neve, csak az, hogy mit képvisel az iskola keretei között és nem tananyag, nem valami érdekesebb vagy épp komolyabb téma, hanem az evészet. Odett bizonyára nagyokat bólogatva helyeselne, hogy soha jobban ne kezdjen egy ismerkedést, mert az evés fontos, a legfontosabb és ha valaki, mint most a másik, ennyire kellemes hallgatóság benne, akkor azt csak ne szégyellje, ültesse csak le az asztalhoz és minden szebb lesz. Lehet szakácsnak kellett volna állnia, nem pincérnek és botanikusnak, meg amit még kitalált vagy elkezdett az életben. Nem bírna vele, erre jutott mindig és valaha, vagy mégis, de annyira van lusta ő is, hogy egész nap biztos képtelen lenne csinálni, minden kórság nélkül. Ez ilyen, azonban ha elkapja a hév, pár órát simán kibír. De ez most csak elmélet, igaz, kicsit ízletessé válik a szájában, ahogy már elképzeli az ízeket, szinte rá is harap és tuti, hogy Nelli is hasonlóképp érez, vagy épp csak mással, nincs ebben szégyen, úgy néz ki, akaratlanul nyúlt egy olyan pontra, amelyben könnyen találnak közös nevezőt, még ha az most a túlzott nyálelválasztás. Fogalma sincs, milyen amúgy ő, mik érdeklik emellett, vagy épp mik taszítják, hiszen nem ismeri, míg saját maga csendes, ő azt sejti, a lány közvetlenebb jóval. Ezzel sincs gond, Odett, Baj, velük is bír és szereti őket, az élete része most már, ahogy sok mindenki más, de most csak a lányokat nézi a felsorolásban. Van valami abban, hogy az ellentétek passzolna, így vagy úgy, nem érez menekülési kényszert, még érdeklődik is arról, hogy mit ismerhet és mit nem, mit tudott megtapasztalni. Kicsit a lány is félreérti, nincs ezzel gond, tényleg sok irányú a kérdés, hamar pontosít mégis, és a kínos keresgélések így meg sem születhetnek.
- Nahát! Hogy ő magyar – bólogat serényen, nos, így sok kérdés vagy épp inkább dolog meg van magyarázva. Lehet, hogy akcentusa van, erős, de érteni mit mond és tud is szavakat formálni, magyar apától pedig nyelvet tanulni is egyszerűbb, mintsem könyveket bámulni és megérteni, mi az a „gy” meg a hosszú ékezetes magánhangzók és társaik. - Régóta él kint? Nekünk elvileg Törökországban vannak rokonaink – vagyis anyja mesélte, hogy nővére és a férje oda költözött, azóta lehet haza vagy máshova mentek, a távolabbi rokonok között is már anno, akkor több kiköltözött máshova, a jobb élet reményében címmel. Hamar rájött akkor, hogy ilyet sose tenne, ahhoz nagyon szereti a kis hazáját, a mindent, földhözragadt ebből a szempontból, azonban sosem tudni, mit hoz a jövő, főleg, ha más is van az egyenletben. De semmiben sem biztos, így nem agyal ilyesmiken.
- Eeee. Eléggé. Töltött káposzta és társaik. Ez az ország ilyen, elhiszem, hogy elsőnek némely ijesztő és hát na, valljuk be, a gyomrot is bántja. Én az indiaival vagyok így, ízlik, finom, csak sok. Na de nem untatlak én ezzel – legyint egy aprót, hogy nem kezdi el sorolni, hogy gyomra mitől tud úgy fájni, mintha Gillette-pengéket reggelizett volna. - Viszont a levesek könnyedebbek és finomak. Gulyást ettél? Kötelező! A lángos mellett – mintha meg akarná feddni, hogy vallja csak be, mit nem kóstolt még, de csak mókázik. Mondaná tovább, hogy palacsinta, pörkölt, akármi, de beleakad a szó, kissé száját tátva pislog rá és nos, zavartan szakítja el róla a tekintetét. Főzni. Neki.
- Hát... - kezd bele, lenéz a szatyorra, ami karján lóg. Fogalma sincs, mi lenne illedelmes, ami elutasítás, elvégre tényleg kisegítette, ismerkedni sosem árt, vagyis azt mondták neki éljen és élni kell, ő pedig egész jól megtanulta. - Végül is, ha nagyon ráérsz és meg tudod várni, akkor megcsinálom ezt – emeli meg a szatyrot, utalva, hogy mit akar alkotni. Kicsit persze szégyellősebb, mint amikor beszélt a kajákról, no de ilyet, na az biztos, hogy ebben az „új” formájában most csinál először. Meg, ha el is adta a lelkét, akkor bőven kell áldoznia valami ehetővel, nem? Érdekes. Oké. Le kell nyelni a görcsöt, amely feltörni készül. Már nem az a nyomorult, aki leszállt a vonatról. Kimoriah-t is random és véletlen szedte össze és lám, mi lett belőle. Nelli sem tűnik sorozatgyilkosnak, szóval... Oké, elég. Nem kell pánikolni, mert valaki kér valamire.
- Ez annyira így nem igaz – ingatja meg a fejét. Ők vannak ezért itt, míg a mugli növényeket bizergálni. De mivel tényleg nem gondolatolvasó, ki kell fejtenie. Főleg, hogy őt választaná, amire aprót köhint. Nincs, nincs zavar, csak hát, nem érti. Elmosolyodik végül, akkor jobb, ha tisztázza.
- Én botanikus leszek, meg lehet tanár, ha bele nem csömörödök. Azonban, bennem nincs mágia. Mugli vagyok – tárja szét a karját, hogy ennyire egyszerű a dolog és ha varázsigéket akar mormolni, a „csiribu”-nál meg fog állni. Inkább nyújt kezet, rázza meg finoman, bár tuti kicsit nyirkos, mert amikor ilyen van, vagy izgul, beég, zavart, az történik.
- Ahm, igen. Vagyis szlávoktól van, egyszer megnéztem. De magyar, csak furán hangzik. Anyukámnak tetszett – magyarázza, majd végül egyben maradt ujjaikra pillant. Elengedi ő, lassan, nem rántja el, a pillanat fura, ölelkezni sem szokott, ettől meg nem akad ki, szóval jó jel.
- Nos, akkor... mi legyen? Kávé és kaja vaaagy... majd máskor? - ez furán hangzik, de felőle kész ártatlan momentum.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Magától nagyon ritkán veszi észre, de mondta neki Timi néni, hogy az embereket eléggé tudja zavarni, hogy nem a szemükbe néz, amikor beszél hozzájuk. Általában az emberek szokták tudni, hogy ez valamiért nem megy, így ezzel lényegében nincs is probléma. Egyetlen egyszer volt olyan még kicsi korában, hogy a dédije nem akarta elfogadni, hogy nem néz rá, ezért Polli állát az ujjainak támasztva erőszakkal fordította a kislány arcát úgy, hogy muszáj legyen a szemeibe néznie, amikor nyitva vannak a szemei. Ennek akkor nyilván nem lett jó vége, el lett könyvelve hisztis gyereknek. Azóta persze rendezték a dolgaikat és eléggé jóban vannak ahhoz képest, hogy nem találkoznak olyan nagyon gyakran.
Ezek miatt, ha éppen eszébe van igyekszik olyan helyekre terelni a tekintetét, ahol kevésbé feltűnő, hogy nem a megszokott helyre néz, meg ugye, hogy elkerülje a ’mit nézel a mellemen?’ típusú kérdéseket. Ezúttal a bal fület nézte ki, bár tekintete gyakran át-átsiklik a Rellonos mögötti ülésre, aztán ahogy hallgatja a lány szavait, az egyébként kreolos bőre szinte pillanatok alatt fehéredik ki az arcán. Tekintete szép lassan a lány lábfejére vándorol, s közben jobbja egyre erősebben remeg, ha a puha golyókkal töltött labdácskája élőlény lenne, egészen biztosan ordítana attól, hogy a vékony, hosszú ujjacskák körömmel mélyednek addig, amíg csak az anyag engedi. Nincs értelme tovább vinnie a mesét, a pénztáros bevette, még talán a kalauz is elhinné, ha kérdezi, de egy belsős ember mindent tud.
- Meg… de szóltam haza… azt nem tudom, hogy megkapták-e. – Sóhajtja egyszerre megkönnyebbülten, de mégis fájdalmasan, mert megint eszébe jutott, hogy mit mondott neki az a diák tegnap a mosdóban, amikor kezet mostak. Tisztában volt vele, amikor idejött, hogy lesznek rajta támadási felületek, már csak azért is, mert jóval fiatalabbnak látszik, mint a többiek, meg mondták, hogy a többieknek majd vagy nagyon tetszenek a kütyüjei és elkérik, vagy pedig pont, hogy megjegyzéseket fognak tenni rá. Mint ahogy azt is tudta, hogy be kell illeszkednie a kortársaihoz, mert ez egy teljesen új tapasztalat számára, ő pedig azért van itt, hogy fejlődhessen emberileg. Legalábbis ezt mondták neki.  
– Te prefektus vagy? Vagy ilyen begyűjtős ember? – Kérdezi kissé bátrabban ismét a nyakláncra pillantva. – Engem akkor hogyan nem csapott meg a ménkű, amikor átjöttem a kapun? – Kíváncsiskodik a táskáját szorosan magához szorítva. Picit vágyott rá, hogy a kapu visszacsapjon és elküldje aludni, egyfajta Csernus doktorként, de mivel ez nem történt ment tovább a feje után. Lehet, hogy valaki valamit elrontott a védőbűbájjal… pont úgy, ahogy ő is mindig mindent elront. Hihetetlen, hogy alkalmasnak találták az önálló életre egy csapat tinédzser mágus között. – Tudod… mindenki látja, hogy nem illek ide… mondták. Csúnyán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Amikor még kisebb lány volt, akkor rengeteg tündérmesét olvastak fel neki a szülei, sőt szereztek mugli könyvesboltokból olyan történeteket, ahogy a muglik látják a tündéreket. Ezeket mindig nagyon szerette, talán még jobban is, mint a varázslók által írt sztorikat, mert jobban szerette azt a verziót, hogy a tündérek kedvesek és barátságosak, mindent megjavítanak, miattuk virágzanak a virágok és hogy ha a bizalmadba fogadsz egyet, akkor örökké a legjobb barátod lesz. Ehhez képest a varázslók hiú bajkeverőknek tartják őket, akik csak kívülről szépek, belülről meg… kevésbé. Az ő fejében kicsit keveredik a valóság, meg a 8 évvel ezelőtti esti mesék – amiket a húga miatt még nem is olyan túl régen hallott-.
Erre most egy szempillantásra ugyan láttot egyet, akin a méretéből meg a külsejéből is látszott, hogy még egészen kicsike. Már nem emlékszik pontosan, hogy mekkorának kellene lennie egy tündérnek, de ez egészen biztosan kisebb volt annál, valamiféle növendék egyed lehetett. Aztán huss, olyan gyorsan elillant, hogy Polli abban sem volt biztos, hogy tényleg azt látta, amit. A barna mütymürütynek sem kellett több, ezt közelebbről meg kell néznie, lehet, hogy segítséget kér.
Polli éppen a szomszédos rózsabokrot kezdte finoman széthúzni, amikor egy ismeretlen beszéde ütötte meg a fülét. A hang irányába fordulva megállapítja, hogy egy vele nagyjából egykorú lány áll tőle nem messzire – vagy ha olyan ütemben fejlődik, mint ő, akkor sokkal idősebb, de igyekszik megmaradni a realitás talaján-.
- Neem, szerintem tündér lehet. Még kicsi, biztosan az anyukáját keresi. Segítsünk neki! –
Feleli lelkesen kezeit kissé tapsikolva, majd újra a tüskék közé nyúl, mert egészen közelről hallja a borzalmas visítást. Attól is fél, hogy a kicsi megszúrja magát.
- Az anyukája vajon nem hallja, hogy keresi? Elég hangos. –
Tűnődik határozottan bólogatva a saját megállapításán. Ha a közelben lenne, egészen biztosan jönne érte. Ebben a pillanatban a bokor aljából előtör az aprócska, színes szárnyú kis alak, és tempósan átiszkol a következő bokorhoz, ami ugyan már nem szúr, de cserébe nagyon is terebélyes, dús lombozatú. Egy pár másodpercig úgy tűnik, mintha elhallgatna, majd többször rövidebbet sikít. Polli baljával a jobb felkarján dobolva tűnődik a rózsatő és a szétterülő bokor között félúton, hogy most mégis mi történt. Megtalálta a mamáját és éppen fenekeli? A tündérek vajon megütik a gyerekeiket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A Nap egyre kevésbé tűz, így már porcelánszín, érzékeny bőröm is kezd biztonságban lenni. Ugyan még időben vagyunk naplementéig, attól függetlenül furcsa nekem, hogy ilyen napszakban is kijöttem az alagsorból. Nem szeretem annyira a napfényt. Éjszakai állat vagyok, a sötétség megnyugtat. Más abban lelki meg az igazi poklot, számomra mégis a Nap lemenetele utáni időszak az, amiben otthonosabban mozgok. Többek között ezért sem érzem kellemetlennek, hogy talán a késő délutáni kávét – vagy teát, még meglátjuk – egy félig-meddig idegennél fogom elfogyasztani. Ha lesz nála otthon egy filter earl grey és jó zsíros tej, akkor meg is válaszoltam magamnak, hogy mi lesz az ital, amit magamhoz veszek. Britlány lévén többször fogyasztom a szárított levelekből készült finomságot, mint a kávét, de az utóbbit sem vetem meg egy pillanatra sem. Apám inkább a kávés. Tudjátok azonban a pici üvegpoharakból szürcsölgető fajta, mint amit a magyarok nagyanyjuknál vagy dédnagyanyjuknál láthattak. Egy kis presszó a kotyogósból, tejszínhabbal a telején. Kiskorunkban csak a habbal együtt juthatott kávéhoz mindenki, de micsoda élmény is az, Merlinre!
– Igen – bólogatok apám származására. – Anya angol. De ő aztán teljesen – mosolyodok el a nő gondolatára, hiszen ha már láttál tipikus angol hölgyet, akkor az nem más lesz, mint az én édesanyám. Aki szeret sorban állni, mindig mosolyog és a kedvenc témája az idő az öt órási teája mellé. Apám meg… hát ő az igazi csábító, tűzről pattant idős férfi, akinek magyar temperamentuma mellett még a huszonéves lányok sem tudnak elsétálni anélkül, hogy ne keltené fel az érdeklődésüket. Éppen ezért tartunk ott családilag, ahol. – Apa pár éve költözött vissza Budakeneresdre a legújabb nőjével. Anya kinn maradt Londonban – teszem hozzá egy elhúzott szájmozdulattal. Nem hallani hangomból, hogy annyira bántana a dolog, elvégre a szülők így is teljesen rendben vannak egymással valamilyen perverz módon. De azért érezhető, hogy nem teljesen vagyok kibékülve a helyzettel. Szeretném, ha újra egy család lennénk, habár anyám szerint így is bőven azok vagyunk, csak Ferdinánd az, aki néha örökbe fogad egy-egy modellt valamelyik puccosabb eseményről. Ő már csak ilyen.
Hosszú időbe telt, mire valamennyire elfogadtam a helyzetet, de most már csak akkor játszom a kerítőt, hogyha mindhárman egy légtérben vagyunk, ami – valljuk be – eléggé ritkán van. Nagyon nem bírom ezt a klisét, amit képviselünk; a gazdag idős apa elvált a fiatal anyukától, van egy kölyök, aki én lennék, és az öreg maximum két évente váltogatja a nőket, mert megteheti. Hatalmas ház és birtok. Személyzet.
– Voltunk ott nyaralni – felelem csillogó szemekkel. – Törökország nagyon szép. Te jártál már ott? – de az is lehet, hogy túl távoli rokonok. Sőt bizonyára, csak azt nem hallottam ki a mondandójából, hogy „elvileg”. Vannak ilyen bakik, hiszen egyben érteni minden magyar mondatot még mindig embert próbáló számomra.
Továbbra is szívesen hallgatom az ételek milyenségét, és sóvárogva harapom be alsó ajkamat. A feddő hangnemre ismét szélesen elmosolyodok. A gulyásra pedig bólogatni kezdek. – Nem mondom, hogy az angol nem eszik nehezet – gondolok itt a mindenféle pitére, ami a zsírosabbnál zsírosabb húsokat tartalmazza és a szénhidrát tartalma is az egekben van. Plusz a gravy. Ú, hagyjuk abba, mert mindjárt levadászok egy madarat és azt eszem meg – természetesen egy kis játék után – Belián előtt.
A következőkre viszont kitisztul tekintetem, s ahogyan a Nap fáradó sugarai megvilágítják arcomat, úgy csillannak meg szürkés szemeim is.
– Meg én – persze, hogy megvárom. Mára már nincsen dolgom és este sem kell majd nagyon tartanom senkitől sem, mert cicaformában viszonylag gyorsan visszaügetek a kastélyba. A biztonságos úton – nem az erdőben, persze – nem eshet bajom, mert egy kóbor kutya támadása sem jelent rám különösebb veszélyt. Legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint. – Ez nagyon kedves tőled – teszem hozzá, hiszen az angol udvariasság igenis megkívánja, s így is gondolom.
„Ez annyira nem igaz”, csapja meg fülecskéimet a mondat, amire szűkített szemhéjakkal, érdeklődőn csillogó szemekkel fordulok a fiú felé. Nem kérdezek, inkább várom, hogy kifejthesse, mégis mit jelent ez pontosan. Az apró, zavart köhintésre elrejtek egy mosolyt ajkaim összeszorításával, hiszen nem szándékom teljesen megerőszakolni őt nyíltságommal, de meg kell hagyni, hogy rendkívül bájosnak találom, hogy ő ilyen. A Rellonban a nagyszájú srácokhoz vagyok hozzászokva, akik inkább haver kategóriába sorolódnak abban a pillanatban, hogy megismerem őket. Belián meg… nem akarok messzire menő következtetéseket levonni, de mindenesetre ő teljesen más, mint akikkel eddig találkoztam. Ezt ezalatt a néhány tízperc alatt is meg tudom állapítani.
Mugli. Micsoda érdekes fordulat. Látszik rajtam a teljes meglepettség. Nem szoktam varázstalan emberekkel találkozni, s nem kell azt hinni, hogy ez most nálam valami bazári majom kategóriába tenné őt, de még jobban érdekelni kezd, hogyan is került ide, hogyan tanulhat itt, ám ezt most nem itt és nem most kell megbeszélnünk teljességében, így csak hümmögve bólogatni kezdek.
– Ez nagyon izgalmas – teszem hozzá őszintén. És az, hogy mindezt ilyen természetesen, szégyentől mentesen mondja – mert ugyan mit is kellene szégyellni rajta – még színesebbé varázsolja nekem az őt körülvevő aurát.
– Anyukádnak jó ízlése van. Szép neved van – engedek meg egy bájos mosolyt, majd a falu irányába fordulok. Erre indult haza a fiú, ezért feltételezem, hogy nem a kastélyban lakik. A kérdésre hirtelen fordulok vissza, mintha le szeretnék rá csapni, és hatalmasakat gesztikulálva kezdek tiltakozni a következő alkalom ellen. – Most – mondom, amibe bele is pirulok. Nem szeretnék erőszakos lenni, ezért torkomat köszörülve fogalmazom át a dolgot. – Ráérek ma. Szívesen megyek most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ahogy leült mellé a szőkeség buksiját a vállára hajtotta. Olyan természetes baráti gesztus volt ez, fel sem merült benne, hogy Liliben esetleg lehet, ez mást vált ki. így legalább kevésbé fáztak, kettejük együttes testhője és a száraz ruha elég volt ahhoz, hogy a didergés legalább alább maradjon.
- Biztos? Olyan fura vagy. - Kicsit aggódott a lányért, de azért nem akarta nagyon zaklatni. Mert lehet, hogy valami olyan magánéleti probléma állt a háttérben, amit a levitás nem szívesen osztott volna meg mással, ezért sem akarta nagyon szekálni ezzel. Csak éreztetni akarta vele, hogyha beszélni szeretne róla, akkor ő szívesen meghallgatja majd. Jó hallgatóságnak tartotta magát, a barátai szívesen fordultak hozzá a problémájukkal.
Egy pillanatra meghökkent, majd hangos nevetésben tört ki a lány mondatától. Na nem azért, mert nevetségesnek tartotta volna vagy ilyesmi, csak abban a helyzetben ott a földön ülve megázva, fázva ez igazán mókásan hatott. Minden eszébe jutott volna magáról, de az nem, hogy szép lenne így.
- Csak úgy mint te - válaszolt somolyogva és finoman oldalba böködte barátnőjét. Vigyorogva megcsóválta a fejét, nem el sem tudta képzelni, hogy ez most honnan jutott Lilkó eszébe. Lehet, csak a hangulatot akarta feldobni, ha tényleg ez volt a cél, akkor sikerült. - Jaaaj te, mondtam már, hogy úúúúúgy szeretlek? - kérdezte nevetve a barátnőjét, majd megölelgette, hogy fizikálisan is érezhesse, amit szavakban már kifejezett. Természetesen ő csak jó baráti szeretetre gondolt és semmi egyébre. De tényleg, nagyon szerette a szőkét és úgy érezte, épp itt az ideje, hogy ezt meg is ossza a másikkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Pocsék lehet nekik, de van az úgy, hogy az ember így jár. Hiába van igaza egyszerűen a körülmények miatt nem hisznek neki és kész. Ez már csak ilyen, a világ sajnos általában ilyen rideg és kegyetlen. Aki ezzel nem tud megbarátkozni, nos az sajnos szintén így járt.
Sóhajtva bólintok. Nem tudok nemet mondani azoknak, akik ilyen szépen kérik. Tudom, hogy Betti nem azt akarja, hogy helyette írjam meg, csak elakadt és szüksége van arra, hogy valaki tovább lendítse ezen a kis holtponton. Igen, tényleg rosszul teszem, hogy igent mondok, mert van elég dolgom és már így is csomó embernek ígértem meg, hogy segítek de olyan hálásak tudnak lenni ezután, hogy az valami elmondhatatlan.
- Dettó, én is mindenhol tudok olvasni, csak ez a kedvenc helyzetem. – Persze ritkán adatik meg, hogy esik az eső és ezen felül is minden tökéletes, épp ezért nem zavar a zaj, a hideg, a meleg, vagy bármi más olyan tényező, amit más nyomasztónak, figyelemelterelőnek találna. Ilyenkor azonban könnyű kihozni a sodromból, ha valaki még az ilyen helyzetekben képes megzavarni valami piti dologgal. Márpedig soha semmi érdekes nem történik, csak valami lényegtelen apróság miatt zökkentenek ki ilyenkor.
- Persze, vidd csak el, aztán megtalálod a szobám szerintem. – Épp van elég olvasnivalóm ezen kívül is, nem hiányzik pont az az egy könyv. Így meg hogy ráadásul egy házban vagyunk azon sem kell aggódni, hogy vajon hogy kerül majd hozzám, ha végzett. Csak bekopog a szomszéd szobába és kész, már ide is adhatja.
- Menjünk! – Felkászálódok és kezemet nyújtom a lánynak. Ha elfogadja segítek neki is felállni, amennyiben pedig nem, úgy bevárom, míg ő is feláll. Aztán elindulok, alaposan körül nézve, mi mindent tudnék ajánlani neki. Olyat keresek, ami érdekes lehet, nem pedig valami száraz és unalmas olvasmányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kósza mozdulat, ahogy karját vakarja meg és kapja le akaratlan a sebtetőt, az apró karcok csak ilyenkor kellemetlenek és mióta nem rágja a körmeit, annyira, nehezebb vakarózni, de kellemesebb is. Jóleső libabőr fut végig a karján, ahogy elhúzza ujjait onnan és figyeli a másikat, akit kávéval fog kínálni, mert az olyan egyszerű dolog és amúgy az, a filmekben is mindig így történik, egy apró, véletlen találkozás, majd beszélgetés, noha ez is rövid volt ahhoz, hogy megtörténhessen, de a cselekmény, amely kiváltotta, indokolja. Agya persze szajkózza, hogy túl gyors, túl gyors, valóban, de igazából mihez képest? Minden kapcsolata hirtelen és váratlan érte, egyik pillanatban még élte a kis magányos életét, pár perc alatt lett lakótárs, lett és lettek barátai, ismerősei, hirtelen volt maga az első csók is, majd az, amelynek hitelt tudott adni. És lám, még mindig bírja, él, szóval nem panaszkodik, görcsöl, vagyis, igyekszik. Miért ne. De a változást ő érzi, tudja honnan és hogyan jött és a tükörben is látja néha, nem azt mondva ezzel, hogy hiányolja. Csak amikor rossz, akkor vágyik vissza az erdőbe, ahonnét jött.
- Ó, értem, értem. Ő angol – bólogat, hogy akkor érti a felállást, vegyes házasság, nincs ezzel semmi gond, a két kultúra ugyan eltér, de meg is fér egymás mellett, szerinte. Szeretett volna kijutni oda, csak az élet közbeszólt alapon maradt az, hogy csak annyit lát, amennyit a média mutogat belőle. Már kérdezne ismét, amikor felszisszen. Na tessék, most már biztos, hogy érzéke van arra, hogy a kényelmetlen témákba belekérdezzen. Nem ez az első, túl sokszor tapasztalta, hogy telibe, nem kellene néha meg se szólalnia, bár nem látja rajta, hogy kesereg, dühös, vagy bármi, de nem mindig mutatkozni, elég érezni azt. Szusszan egyet végül.
- Ne haragudj a kellemetlen téma miatt, nem volt szándékos – mert na, lehet elfogadni, egy gyereknek akkor is apa és anya egy egység, még ha ők nem is működnek már nagyon régóta egységként. - A legújabb. Hát akkor gondolom... na mindegy, semmi közöm hozzá. És te akkor úgymond, két helyen élsz? - mert ha kint az anya, itt az apa, nyilván mindkettőt látogatja, ahhoz idős, hogy láthatási jog meg ilyenek kellenek, de mégis, a szülei. Neki is lett volna rá lehetőség, ha bevállalja és nem hallgat arra a bizonyos „ajánlatra”, amely a kényelmet nyújtotta a minisztériumnak, az mindegy, hogy ő azóta meggondolta magát, de mersze nincs cselekedni, talán esélye se akad. Csak reménykedni tud, hogy minden rendben van otthon, mindenkivel. Ennyije maradt, meg pár apró holmi.
- Sajnos nem. Nemigen voltam külföldön, egyszer ühm... még régen, a régi ismerősökkel, meg mikor az iskola szervezett sítúrát. Jó, meg az iskolával a tipikus „bécsi karácsonyi vásár” úton – családja belföldi utazós volt mindig, idehaza nagyon sok helyen jártak, az Alföldtől a Mecseken át, fürdők, parkok, üdülők, amikor épp mire futotta. Ezért is kapott rá arra, amikor saját maguk mentek, messzire, csak hát, rá is járt a rúd, elég rendesen.
- Mindenki eszik nehezet, csak másképp. Ott ha jól tudom, a vacsora a fő étkezés és a reggeli is kiadósabb – vakarja meg állát gondolkodva, valami rémlik neki. Sonka, tojás, paradicsomos bab talán, hol mi a szokás. - Bár valljuk be, a legdurvábbak az amerikaiak – elég csak a hamburgerre, a cukros lőrékre gondolni, amiket a filmjeikben látni és azt valójában tolják befele. Meg is látszik, bár itthon is, nem kell messzire menni. Nem is fognak, csak a házig, ha már sikerült kinyögnie.
- Ugyan, hát semmiség - megint a túl gyors érzet, érzi, hogy pulzusa kicsit emelkedik is, a lemenőbe forduló nap sugarai melegítik bőrét és pár izzadságcseppet is érez bőrén, saját magát múlja felül ezzel az egésszel. Most megint kicsit kerüli a tekintetét, akaratlan, de ha ismerné, tudná, miért. Vagy hát lehet, hogy üvölt róla, hogy ő távolságtartóbb és lassabb, mint az átlag. Néha irigyli a bátor, a szabad szellemű és semmi és senki nem akadály felfogást, azt, amivel ő is élt, a határozott és erélyes jellemmel, amely nem aggódik semmi miatt, csak teszi, amit csak akar. Irigyli, majd aztán el is engedi. Neki ez kényelmes, lehet nem a leghatározottabb, nem a „macsó”, ez van, háttérember és annak pont ilyennek kell lennie. Így is több figyelmet kap néha, sokszor, mint amennyit szeretne, de ezzel jár, ha az ember népszerűbb ember mellett cövekel le, vagy épp csak mugliként varázslóiskolába iratkozik. A másik meg fogja várni, amíg ő főz. Annyira nem hosszú idő, de nem is öt perc, ő mágia nélkül dolgozik ugye, szóval, talán nem is tudja, hogy mire vállalkozik. Persze, nem fogja lelakatolni az ajtókat, ha út közben meggondolná magát. Inkább mégis ellövi a poént alapon teszi le azt a kártyát, amin mindene van. Meglepi, látszik az arcán, ő meg a tarkóját vakarja, hogy na igen, erre sose számít senki, biztosan mindenki azt hiszi, hogy ő is pálcával hadonászik, de csak a fakanállal szokott, amikor épp a macskának magyarázza, hogy jó lenne, ha nem nyervogna úgy, mint akit nyúznak, mert épp ő abból a csirkéből akar enni.
- Annyira nem, sőt. Egyszerű, meg ilyenek – von vállat, mert valljuk be, a mágia mellett a semmi, nos, lehet épp unalmas. De ezt gondolja ő, a mágusoknak a villanykörte is izgalmas, meg egy görkorcsolya, hát ezek után lehet egy személy is.
- Köszi – nevet aprót arra, hogy szép. - A másik meg a Balázs, de sokan az előbbit jegyzik meg – nem zavarja, sőt, neki még mindig mindegy, a „hé, te” is megszólítás. Egy lépést tesz épp, mire Nelli fordul vissza, hogy tiltakozzon, elsőre azt hiszi az egész ellen, de csak a későbbi időpont az, amit nem akar. Meglepve pislog rá, hogy ez a ragaszkodás a most-hoz kicsit új neki, de végtére is, saját maga hozta fel, szóval...
- Oké, oké. Most. Akkor ühm, erre lakom – mutat az utca felé, és elindul. Kicsi idegességében gyújt rá automatikusan, pedig a terv az volt, hogy kevesebbet teszi. Mindegy annak már. - A lakótársam nincs otthon, vagyis nem volt, mikor eljöttem. Remélem nem vagy allergiás a kis kupira és a macskaszőrre – mert nem rámolt el mindent teljesen, de így is, pasikhoz képest patika rend fogja fogadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elnyomja az újra meg újra feltörő kényszert erre az egész témára, miszerint most fogja és lecsapja a francba, majd élvezi a csendes. Nem, majd pont őrá fog hallgatni abban, hogy vitassák meg, meg úgy egyáltalán beszélni kelljen róla. Ő egy hiú pöcs, aki alatt elegen nyögtek valójában, hogy tudja, amit kell, azt nagyon is jól tudja, ha most aztán a nő és a nő közötti megértés varázsa, meg ők tudják mi a jó a testüknek és bla, bla, bla a téma, leszarja. Legyen, sírjon felőle a következő bige, akit az égbe juttat, nem érdekli, mert irritálja, jelenleg főleg. Meg na, pöcsre mindig szükség lesz és az ő mindensége nyugodt a biztosságban.
- Dehogy gondolom. Gyerek vagy, elhiszem, hogy érdekel ki köp messzebbre és ki pisálja szebben a nevét a hóba, de na. Engedd el – forgatja meg a szemeit, és ez inkább a jobb, ha elengeded, mert unlak hangsúllyal mondja ráadásul. Oké, sejti ő, megint mire akar kilyukadni, de nem, nem adja meg neki azt az örömet, hogy elismeri megint a témát, azt, hogy megtörtént és vele történt. Nem, kikerüli hanyagul, tereli rá, minden másra, miért is ne alapon, mert megteheti. Ő már eleget rágta át magában mit és hol cseszett el, mit kapott érte és mennyire érte meg vagy sem, vagy kevés volt, esetleg sok. Nem, erről senkivel sem „lelkizett”, magának oldotta és oldja meg, még ha most ez a kölyök itt azt köpködi, mennyire szarul áll és szedje össze magát. Persze, mert nem azt műveli, amit szokott, érti ő, de nem, nem fog neki ugrálni. Még mit nem.
- Az az apád volt, én meg én vagyok. Különbség – nem mintha érdekelné, hogy milyen volt az öreg és azt se hitte, hogy egy után nem torolná meg akár azt, hogy csak hozzáért, hát még hogyan. Sőt, benne volt szint a mondat vonzatában, nem ostoba, hogy azt higgye egy pillanatig is, hogy hagyná magát. Ó nem.
- Na kezdődik megint. Ez a kedvenc témád? - horkan fel, hogy megint utal és megint üti a vasat. - Tehetek fejet az ágyadba, mire felkelsz, lovat, emberit, amit kívánsz. Ha használom, ha nem, szeretem a helyén tudni – még a saját nyakát is megtapogatná, ha lenne rá idő, azonban a pillanatnyi nyugalom szinte máris átcsap vérmes acsarkodásba. Nem mintha nem lett volna jele és valószínűleg erre is ment ki a játéka. Ám legyen. Beledől abba, ami a másik akarata és ami ellen oly annyira lázadt és azt mondja, nem és nem. Lehet tényleg csak egy báb, amely visszapofázik és akaratos, de közben pedig ha olyan kapja el, akkor oda lehet tenni, ahova kell. Hiába a „botlás”, a hiba, még mindig itt van, nem ott és azzal, nem máshol, nem a föld alatt. Tény, hogy egyelőre egy felület, amit csépelni lehet az ilyeneknek, mint Nairobi, de tény az is, hogy tesz ellene és visszaszerzi a renoméját. Ahhoz előbb nem árt megtartani a tökeit, ha már szerencsétlennek nézi, nem fogja magát abban hagyni, de egy lágyéki vérzés, nos... igencsak halálos. Morog, miért ne tenné, elpattanna ha az a kicsi is, eltűnne, ami fogja, vérmes tekintet, ha vissza akart valamit hozni, akkor ennyi sikerült.
- De jól mulatsz – persze hogy, úgy megy, ahogy mennie kell, nem? Megadta neki a műsort, kusza tincseit tűri hátra, nem ül le, úgy nyúl a dobozért és gyújt rá, legalább ujjai le vannak foglalva és nem kívánkoznak simán a nyakára. Szorosan. Most rajta a sor a röhögésben.
- Hogyne. Ennyire azért ne áss már el – forgatja a szemeit. Csak parancsra cselekszik olyat, de semmi élvezet nincs benne. Nem olyan az. - Azt mondtam, tedd le azt a szart és mutasd meg, mit tudsz. Mert ha nem lesznek a kések, csak a nagy szád marad és más bizisten kiklopfol. Bár nem mondom, hogy nem tenném meg, amúgy is, nő. Az előbb bizonygattad, hogy farok nélkül is pasi vagy, hát akkor miről beszélünk? Sokat hiszel magadról néha – vigyorodik el, próbál nem figyelni az agya hátsó szegletében ülő kattogásra. Azért direkt közelebb lép, várva, mi a reakció rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ha valaki, hát én igazán nem ítélhetem el őt azért, mert nem tud a szemembe nézni, valljuk be, én se tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy más emberek is vannak körülöttem, és én sem tudok jól beilleszkedni, vagy rendesen szót váltani az iskolatársaimmal. Tudok beszélgetni a kviddcsről, a kviddicsről és ha valami másik téma kellene, akkor fel tudom ajánlani még a kviddicset. Valljuk be, elég szánalmas vagyok, mert a családomban nem az a megszokott, amit én produkálok. Én magam kínosan próbálom a fejem felszegve, egyenes háttal, nem kínossá tenni a mosolyom, de egy-egy nem teljesen családi összejövetelen arra törekszem, hogy ne foglalkozzon velem senki. Ne kelljen úgy csinálnom, mint aki tud emberként viselkedni.
Most talán azért megy mégis könnyen, mert egy olyan emberrel utazom, aki gyakorlatilag a tükörképem jelenleg, hiszen, ahogy nekem, úgy neki se megy az, hogy úgy viselkedjen, mint az iskolatársaink többsége: normálisan. Ha nem mondanám ki a családnevem, senki se hinné el, hogy én közeli rokona vagyok Vajda Richárdnak, vagy Vajda Ádámnak. Szerintem a húgom, Hanna is kétszer annyira Vajda, mint én. Ez pedig eléggé szomorú és szánalmas azon a szinten, ahol nekem elméletileg a helyem van, úgymond.
- Nem, én egy Vajda vagyok.
Még a fejem is picikét megrázom, jelezve, hogy se nem vagyok prefektus, se nem vagyok begyűjtő ember, viszont a származásomra büszke vagyok, ahogy arra is, hogy szóba mertem állni vele. Tudom, hogy fiatalabb, mint én, de azért, ha a fejembe látna bárki, akkor tudná, hogy a kor nem számít. Ma fejlődtem egy kicsit, legalábbis nagyon remélem.
- Nem szokott, mert a kapu hiheti, hogy a faluba mész. Sokan laknak a faluban, illetve vannak, akik ott vállaltak diákmunkát vagy önkénteskednek, például a menhelyen. Inkább akkor riaszt, ha olyan ember lép a birtokra, akinek nincs ott keresnivalója.
Mondjuk nem hiszem, hogy mostanában olyan sok sötét mágus szeretne a mi iskolánkba bemenni, de sosem tudhatja az ember, éppen ezért nem árt az óvatosság, mert érhet minket komoly meglepetés is. Arra, amit mond, felvonom a szemöldököm, és kicsit közelebb hajolok hozzá, megtámaszkodva a térdeimen.
- És erre az a megoldás, hogy elszaladsz? Akkor az, aki téged bántott, másokat is bántani fog. Túl azon, hogy mind kívülállók vagyunk, vagy a származásunk, vagy az anyagi helyzetünk, vagy a képességeink miatt, mind beleillünk ebbe a helybe. Neked ugyanannyi jogod van a kastélyban lenni, mint nekem.
Ez az a pont, ameddig úgy vélem, hogy bármely házvezető vagy tanár büszke lenne a gyermekére, amiért ilyen szép szavakkal nyugtatja a másik felet, éppen ezért tartok egy leheletnyi szünetet és húzom kisebb mosolyra az ajkaimat.
- Ha pedig valaki piszkál, akkor keresni kell egy jó arc rellonost, aki ezer örömmel megleckézteti azt, aki téged bántott. Ha elmondod, hogy nézett ki, hidd el, még ma megkapja a méltó büntetését. De ahhoz előbb vissza kell mennünk a kastélyba.
Mondjuk az nem lesz könnyű, az elsuhanó fákat elnézve ez egy gyorsított járat, vagyis maximum egy vagy két helyen áll meg Budapest előtt. Azt hiszem a büntetőmunka már mind a kettőnknek garantált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Erre a leintésre ismét csak fel kell nevetnie, de most sokkal gonoszabbul, mint korábban. Nem tart sokáig, de nem is tűnik el nyomtalanul, megtörténtének bizonyítéka az a bujkáló mosoly, mely jelenleg is nevetőráncokat hagy szemei sarkában.
- Miért érzed szükségét annak, hogy ennyiszer kihangsúlyozd: gyerek vagyok? Mit akarsz ezzel bizonygatni? - és tényleg. Minden második mondatában terítékre kerül, hogy milyen kemény férfi, hogy mennyire felnőttes, meg hát úgy összességében felnőtt férfi. Lehet, hogy Nairobi a maga huszonhat évével kimondottan fiatalnak számít, de annyival azért nem gyerekesebb, hogy lépten-nyomon az orra alá kelljen dörgölni... Hacsak nem szeretné meggyőzni magát, hogy jobb, mint a nő, de erre meg kár szót fecsérelni, hisz nem igaz.
- Különbség. Na az nincs sok köztetek - megforgatja szemeit, s csak egyetlen hajszál választja el attól, hogy kibukjon belőle: mindketten ugyanolyan szar emberek, csak Ruben magasabbra jutott a ranglétrán. Bár ez is nézőpont kérdése, mert az eddig látottak alapján komoly mélyrepülésbe kezdett, s noha Nana épp csak most kezdett, már most többet tett, mint a férfi egész idáig. Hupsz. - Legalább Te szereted a helyén tudni - az is több, mint a semmi, nem igaz? Egy embert már boldoggá tesz a fejével, ami így is pontosan eggyel több a szükségesnél. Amúgy azt említettem már, hogy alapvetően nem utálja őt? Jogos a kérdés: mi lenne, ha esetleg nem szívlelné, ha ilyen akkor, mikor éppenséggel megtűri, netán kedveli? Senki se akarja tudni, néha jobb a boldog tudatlanság.
S provokációja végre célba ér, szinte már kéjes elégedettséggel fogadja a nyakára fonódó ujjakat. Szemeiben ott csillog a kihívás, egy pillanatig sem fél attól, hogy valóban baja esnék, hisz amennyiben vesznie kell, vinné magával társát is. Dominik nem biztos, hogy örülne, ha két halottat találna itthon, de ez legyen a legnagyobb problémája.
- Ne haragudj, ha ismét beletapostam a hamvas lelkedbe - drámaian kap a szívéhez, egy pillanatig még hihető alakítást is nyújt, csakhogy utána vonásai rendeződnek és cseppet sem kedvesen néz farkasszemet Rubennel. - Tanulj már meg értelmezni Weiss. Azt mondtam farok nélkül is jobb pasi vagyok, mint te. Ez inkább vonatkozott az én tökösségemre és a te balfaszságodra, de miért is lepne meg, hogy ismét értelmi fogyatékos vagy? - töprengőn mered a plafonra egy pillanatra, majd, mintha csak megvilágosodna, tovább fűzi a gondolatot. - Lehet, hogy a mester közbenjárása kellett ahhoz, hogy megcsillanjon az a kőkemény három agysejted, ami matchboxot játszik a bent maradásért - széttárja karjait, mintha csak találgatna egy madárcsicsergős reggelen, finom angol tea és keksz társaságában. Szinte várja, hogy a férfi ismét támadjon, de közben kezdi unni is kettejük kakaskodását. Hogy is szokták mondani? Okos enged, szamár szenved.
- Na de depizz tovább, én addig dolgozom helyetted is - azzal hátat fordít neki, hogy meginduljon szobája felé, átöltözzön, majd készítsen kaját magának. Szinte már kedélyesnek mondható, s túlontúl lazának a korábbi diskurzushoz képest.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Szélesen elmosolyodom a bólintására.
 - Köszönöm! Napok óta szenvedek vele - kimerülten fújok egyet, ahogy eszembe jutnak véget nem érő órák, amiket a szak-  és tankönyvek közt töltöttem. Aztán mikor már elaludtam a papírok felett, és Felagund proffal álmodtam. - Remélem nem nagy teher. Gyorsan tanulok, maximum egy negyed óra kéne! - kicsit könyörgés, kicsit mentegetőzés ez a mondat. Igaz, már igent mondott a kérésre. Csak nem szeretek mások terhére lenni. Lelkem megnyugtatása végett próbálom kimagyarázni magam.
A szó viszont hamar visszaterelődik a könyvekre és az olvasásra. Hevesen bólogatok, hiszen nekem is az esős napok a kedvenceim.
 - Bár bevallom, volt már, hogy elaludtam egy könyv felett, és ráömlött egy kis kakaó. Mondjuk az közel nem olyan idegesítő helyzet, mint mikor valaki meglök reggeli közben, és az összes kaja a lapokra hullik - bosszús arckifejezésem elárulja, hogy bizony tapasztalatból beszélek.
Megforgatom a kezem közt a könyvet. Keményborítós, de régi kiadás. A cím aranyszín betűkkel van írva, ahogy a szerző neve is.
 - Köszönöm! Megkereslek és odaadom - ígérem. Persze be is fogom tartani. Amint elolvastam, átviszem majd neki.
Hálás pillantással elfogadom a felém nyújtott kezét, és feltornázom magam. A könyveket egymásra rakom, és a hónom alá csapom. Majd követem Bogit. Gondosan átfésülöm a polcokat. Néhány könyv gerincén végig húzom a kezemet. Majd ráakadok egy régi kedvencemre?
 - Ezt olvastad? - torpanok meg. Kezemben az Anne otthonra talál kötetet szorongatom. Egy 20. század eleji történet, egy mugli írónő tollából. De megragadott az álmodozó kislány története, aki vörös hajjal járja Avonlea városkáját, és mindenkit magára haragít, miközben csak jót akar. Szemem csillog, ahogy a régi kötetre nézek. Ez volt első olvasmányaim egyike. És az első amit megnéztem filmben. Varázsló családban nőttem fel, így a filmnézés nálunk nem volt mindennapi dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem mondhatja senki, hogy nem végeztem alapos kutatást az esemény előtt. Megvizsgáltam, hogy melyik az az időpont, amikor a legkisebb esély van rá, hogy a város polgármestere bárki mást is küldhetne maga helyett, mivel a küldött levelemben kifejezetten őt kértem. Itt nem álltam meg, hiszen egy levél olyan, amit az ember félretehet egy ilyen magas beosztásban, így természetesen bejelentkeztem hozzá időpontra, olyankorra, amikor amúgy is elhagyná az épületet, hogy egyen. Az étkezésre mindig nagyon odafigyelek én magam is, és remélem, hogy ő sem viselkedik másként. A kiegyensúlyozott étkezés a napunk egyik alappillére.
Szerencsére olyannak neveltek, aki jó felesége lenne bárkinek, tudok és szeretek főzni és sütni, képes vagyok arra, hogy a véleményem megtartsam magamnak, emellett illő információmennyiséggel tudok beszélgetni művészetekről, kultúráról és vallásról, kerülve a politikát és a sportot, ami a férfiak dolga. Lehet, hogy inkább gésának neveltek? A gondolatra vidám mosoly-szarkalábak jelennek meg a szemem körül, ahogy az üvegen át a poros és kissé elárvult helyiségbe pillantok.
Bejelentkeztem hozzá, de nem a saját nevemen, mert az a nagy helyzet, hogy nem tudom, ő kapott-e rólam bármit is. Én róla csupán egy pár évvel ezelőtti képet, és a pár alatt most vagy tízet értsen az ember, meg egy titulust. De ez nekem nem elég, és nem akarom őt úgy először látni, hogy mindenki ott van. Annyira kínos lenne és lesz is, a közeljövőben. De ma van a születésnapom, ez a nap elméletileg rólam szól. Talán emiatt szabályszegőnek gondol majd? Talán nem akar majd? Nagyon remélem, hogy nem. A levelemben, amiben az időpontot kértem a feltörekvő Berety-Zod család lányaként mutatkoztam be, aki patikát kíván nyitni a városban, és aki, ha úgy adódik, szívesen támogatja politikai berkekben is Daróczy urat. Nem volt valami szép lépés tőlem, megvallom, de talán megbocsátja nekem, hogy nem Berety-Zod Lia vagyok, hogy kicsit összekevertem a nevem betűit, kiadva magam egy nem létező embernek. Csak egy kis időt szeretnék, hogy lássam, hogyan csillog a szeme, hogy úgy halljam a hangját, hogy ne más válaszait mondja nekem vele. Tudom, hogy nem szép csak így idejönni, de az sem igazán az, ami ránk vár. Aztán persze lehet, hogy kitalálta ki vagyok, vagy látott ő is képen, és nem örül majd nekem. Holnap szombat, akkor amúgy is találkoztunk volna. De nekem ma kell látnom őt. Csak hagyd meg a szabadságom, kérlek. Még hat perc... egy örökkévalóság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Mielőtt elindultam ide, meglepett a hűvösség, ami az utcára lépve fogadott. Az ember júliusban nem számít rá, hogy megborzong és libabőrössé válik a csípősségtől, de olyan szépnek találom a vásárolt szoknyámat, hogy a szívem szakadna meg, ha le kellene cserélnem. Éppen ezért pálcámat elővéve csupáncsak vékony felsőm anyagát és ujjainak hosszát módosítottam kissé. Szeretem a mágiát, de nem kell azt hinni, hogy én leszek a világ legcsodálatosabb bűbájolója, én bájitalokban utazok, ám annyit elértem már az évek során, hogy legalább ne fázzak.
Vonattal érkeztem a városba, hogy megismerkedjek vele, azon egyszerű oknál fogva, hogy hamarosan ideköltözöm. Szeretnék az itt elkezdett élet első napján már otthonosan mozogni, és ha szóba kerül esetleg a település egy-egy beszélgetés során, valós információkat megosztani. Puderrózsaszín, finom arannyal átszőtt noteszem egyik lapjára a könnyen elintézhető feladatokat jegyzem fel, végighaladva a településen. Egy másik részen térképet rajzolok, egy harmadikon az üzleteket vezetem fel, míg egy negyediken az ötleteimet.
Nem tudom, hogy valaha, valaki meghallgat-e majd, de szeretnék hasznos tagja lenni a településnek, éppen annyira, amennyire a jövendőbelim is az. Tudom, hogy én elsősorban kirakat leszek, egy arc, aki támogatón áll a cselekvő mellett, de másodsorban szeretnék az lenni, aki tevékenyen él, aki valóságos, kézzel fogható dolgokat ad az itt élőknek és ide látogatóknak.
Le kell festeni a seprűtárolókat. Írom fel magamnak az igen fontos, de könnyen megvalósítható dolgok közé, mert valljuk be, pár vödör festékkel máris látványos változást lehet elérni. Emellett szerintem az előkészítő udvara nem elég vidám, azzal is mindenképpen kell valamit kezdeni. Nem szeretném szomorú helyre járatni a gyermekemet. Ez is igazán fontos szempont.
A sok eltérő vendéglátóipari-egység azonban előhozza belőlem a vágyakozót, de nem tudom, hogy hova lenne érdemes mennem. Éhes vagyok vagy csak a finom illatok keveredése miatt érzem, hogy egy nagy tál valamit meg kéne ennem? Szomjas vagyok? Igen, kellene valami, ami meleg, de hova menjek? Mivel nyár van, mindenhol hideg italok vannak, kávét pedig nem szeretnék fogyasztani. Boldog tanácstalanságban nézelődök, és még a végén egy gyermeki eccpeccel döntöm majd el, mi legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Még a jobb napokon is megterhelő számára az iskolai környezet. Nem kell rossz élmény érje ahhoz, hogy a világgá menetel mellett határozza el magát. Persze ez nem mindig olyan nagyszabású, mint a vonatos kis incidense, amikor ténylegesen elhagyta a környéket, van, hogy elég közelebb is megszöknie. Ez sokszor az iskola udvarát, esetleg valamelyik eldugott kis folyosóját takarja, de van olyan, hogy egy távolabbi menedékre van szüksége a gondolatai rendezéséhez, ilyenkor pedig a falu irányába viszi a lába. Vinné az erdőhöz is, de ahhoz még nagyon gyáva, mert nagyon sok rosszat hallott az ott élő bestiákról és egyéb rémséges rémekről, akiktől óvakodnia kell egy magafajta elsős lánykának.
A mai napon nagyon sok emberrel volt kapcsolata, viszonylag jól elbeszélgetett többekkel is az órák közötti szünetben, viszont rengeteg éles hang zaklatta fel a lelki világát, amit akkor valamelyest tudott kezelni, ennek ellenére úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy kiengedhesse a gőzt. Az utolsó órája után felsietett a hálójukba átöltözés céljából, mert hát ugye szereti az ember meghódítani a világot, de csakis kényelmesben. Kissé borongós idő köszöntött a kastélyra, amit ő nem feltétlen bán, hiszen így fel tudta venni a kedvenc kapucnis melegítőjét, hozzá a kedvenc leggingsét és vízhatlanító bűbájjal ellátott tornacipőjét. A kenguruzsebébe csapta a fülvédőjét tokjával, a legújabb, csillámzselés extrapuha pink stresszlabdáját, a fejére csapta a kapucniját, s már útrakészen is állt a csöppméretű lány. A lépcsőket különösen gyorsan szedte, egyszer majdnem fel is bukott az egyik mestertanoncban, de őt ez nem zavarta, csak menni és menni akart.
A falu tömegét sem különösebben szerette sosem, viszont az ilyen jellegű kényelmetlenségekre jobban fel volt készülve, ugyanis városban élt egész életében, míg a bentlakásos iskola intézménye teljesen új élmény a számára. Úgy döntött, hogy a Boglyas térről most másfelé kanyarodik, hátha egy békésebb részére lyukad ki a falunak.
Maga sem tudja, hogy milyen útvonalon, de egy tónál lyukadt ki, ahol viszonylag kevesen voltak, nagyon nagy örömére. Bizonyosan félnek, hogy bármikor rájuk szakadhat az ég. Sajnos a stégen még mindig lát embereket, így lekanyarodik a tópartra, s egy távolabb eső részére siet, ahol nem tartózkodik senki a közelében. Fejét a borongós ég felé fordítja, tüdejét megtölti a víz friss illata. A nagy szabadságban, lehet, hogy egy kicsit közelebb áll a part széléhez, mint az biztonságos, de ez őt most egyáltalán nem zavarja. Mondták, hogy ő már nagylány, jöjjön a Bagolykőbe. Ő már nagylány, vigyázni fog magára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Új nap, új lehetőség, hogy ma is felfedezzek valamit. Elmaradhatatlan füzetemet magamnál tartva, talpig zöldben indulok el a mai túrára egy olyan ruhában, amit Katalin hercegné is viselt. Mondanám, hogy egy vagyon volt, de nem. Sok ruhám van, azonban a többségét az egyik barátnőm varrja, én csak a képeket küldöm neki, jó, hogy az embernek vannak kreatív barátai, akik úgy is elfogadják, hogy a saját családja fekete báránya. Nálunk mindenki tehetséges a szép és finom dolgokkal való bánásmódban, a szép szavak használatában, én pedig a bájitalokban. Édesanyám már egész korán frászt kapott, ráadásul a nővéreim sem repestek értem. Jadviga szerint figyelemzavaros, Nana szerint figyelemhiányos, Pamína szerint depressziós voltam, holott mind nagyon messze állt a valóságtól, mivel nekem tényleg sokszor túlpörgött, majd elfáradt az agyam. Fejben számolok, emlékszem olyan versekre, melyek létezéséről se tudnak, a legtöbb bájitalt rutinból csinálom, és nem kell hosszasan gondolkoznom, mert tudom a válaszokat. Lehetnék tökéletes, de sajnos így vagyok a legtökéletlenebb.
Azt persze, hogy stikkes vagyok, ahogy apa fogalmazott az egyik közös vacsoránk alkalmával - a mi családunkban a vacsoraidő szent - nem nagyon hozták fel, amikor a kiházasításomat előkészítették, és megkérték, hogy ezt én se közöljem a jövendőbelimmel, majd csak már akkor, amikor nem lehet visszacsinálni. Nem akarok férjhez mennyi egy fényképhez, de nem is ellenkezek, mivel szeretném megőrizni a szabadságom, és úgy vélem, hogy egy sokat dolgozó, jó háttérrel rendelkező, ambiciózus férfi mellett megőrizhetem azt, aki vagyok. Csak gondolja ő is így.
A sarkaim mélyen a fűbe vájnak, még úgy is, hogy próbálok inkább a talpam első felére terhelni, de azért haladok, tudom rajzolni a térképemet. Most például csak páran vannak kint, kutyát vagy crupot sétáltatnak, vagy éppen babakocsiban kisgyerekeket. Utóbbiakat kicsit hosszabban szemlélem, és talán felébred benne valami. Vajon akar majd a férjem gyermeket? Engem azért házasítanak ki, mert lassan értéktelenné válok, de vajon neki kell ez az érték? Nem látom magam anyaként, de a kéri, azzá válok. Most azonban még van egy kis elintéznivalóm. Előbb meg akarom ismerni ezt a helyet.
- Szia, ne haragudj, zavarhatlak egy kicsit?
Nem is tudom, hogy elfoglalt-e, vár-e valakit, de ő az egyetlen, aki jelenleg egyedül van, és talán néhány perc erejéig feltarthatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem teljesen idióta, természetesen nem lehetetlen a megtévesztése, viszont igencsak nehéz. Az, hogy Mester Adrián képes kijátszani megérzéseit és éles érzékeit, nem azt jelenti, hogy bárkinek sikerülhet, éppen ezért a Berety-Zod Lia néven érkező megkeresés is kellően átlátszó volt. Az elmúlt időszak eseményei jócskán felgyorsultak: eldöntetett, hogy házasodnia kell, ráadásul nem is akárkivel, Odry Elizabettel. Ez a család nem kevéssé bonyolult, kezdve az őket jellemző művészi vénával és a kultúráért való értelmezhetetlen rajongásukkal. Azonban, fájjék bármennyire is a tény, egybekelésük jövedelmező üzletnek lett minősítve, s noha ezidáig ügyesen lavírozott a feleségjelöltnek szánt hölgyek között, ezúttal nem volt menekvés. Megérezvén a nyomást nem is tiltakozott, meglepően könnyen ment bele ebbe az érdekalapú eljegyzésbe, melynek megalapozása a holnapi napon történne meg... A feltételes mód nem véletlenül indokolt, elvégre Liza születésnapja épp a mai nap van és, hacsak nem teljesen tájékozatlan valaki, pontosan jól tudja, hogy a bejelentkező nő egy kitalált családnévvel rendelkezik, mi több, ez egy anagramma, mely felfedi valódi kilétét. Ugye senki sem gondolta, hogy nem néz majd a körmére? Komplett aktát rakott össze, melyben szerepelnek a legfontosabb tudnivalók, többek között az olyan mások által jelentőségteljesnek talált adatok, mint születésnap vagy kedvenc virág.
Konrád, elterelvén a figyelmet, tizenegy órakor egy harminchárom szálból álló rózsakosarat küldetett Liza otthonába, mely figyelmességéről és kedvességéről tesz tanúbizonyságot, ezzel egyidejűleg imponál a szülőknek. Jövendőbelijét azonban másképp kívánja lenyűgözni így, hogy tisztában van érkeztével. Nem adhat neki nagy ajándékot, így inkább csak figyelmessége jeléül rejtette el azt az apróságot, mely minden bizonnyal elnyeri majd hitvese tetszését.
A lepusztult épülethez ér nagyjából öt perccel a találkozó időpontja előtt, s rutinosan be is pillant, így felfedezheti, hogy partnere, legnagyobb bánatára, megelőzte. Nem mintha bosszús lenne, felőle már órák óta várakozhatna itt, főleg annak tudatában, hogy ő elvileg semmiről sem tud. Lezseren feltűrve ingujjait - mely nem mellesleg kiemeli szürkéskék szemeit, amik örvényként áramlanak és titokzatosan rejtegetik a szörnyű valót - lép be, hogy Lizára nézve elmosolyodhasson. Tipikusan az a szívdöglesztő, ámde komoly, határozott hatás, melyet imádnak a nők, ám ezzel sem érdemes túlzásokba esni. A férfi sem szándékozik. - Elnézését kérem, ha megvárakoztattam - azonnal közelebb lép, hogy megvárja, míg a ő nyújt kezet. Illem, meg ilyesmi. Ha azonban ez megtörténik, akkor hamiskásan elmosolyodva kulcsolja rá ujjait, majd finoman, épphogy csak szájához érinti. Kicsit műmájer, de nem nyálas, pont belefér.
- Szóval, ha jól tudom, egy patikát szeretne itt nyitni, ugye? - körbepillant a helyiségben, mintha csak mérlegelné a lehetőségeket, de valójában tudja, hogy igen nyomós érvekre lesz szükség, ha ezt komolyan gondolja. Talán a felesége lesz, de bolondot nem csinál belőle. Születésnap ide vagy oda, nem kaphat meg mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tudom nem észrevenni, hogy az idő mennyire jó hatással volt rá, és ha már egyetlen kép is meggyőző volt számomra, akkor élőben még inkább megvan az érzés, hogy jó döntés volt. Pedig mennyire nem, ó, elképzelni se tudom, hogy mennyire nem. Most egyelőre csak örülök a látványnak, annak, hogy eljött, annak, hogy férfias, hogy úgy néz ki, mint aki képes engem megvédeni. Bizsereg a bőröm, és bizsereg a bőröm alatt az, amit kivált, ám, ha azt hiszi bárki is, hogy ez pozitív, téved. Jelenleg az aggodalom az, amit futkos a testemben, ugyanis, ahogy közeledik felém, kétségtelenül azt érzem, hogy képes lennék érzelmileg is nyitottá válni felé, és ha valamit, ezt igazán nem szeretném. Az érzelmi kötődést nem tartom szerencsésnek, mert elvakítja az embert és kifordítja önmagából. Nem akarok kifordulni miatta. Mégis, ahogy közeledik, felé fordulva egy kósza tincset finoman kisöprök az arcomból, és ajkaimon pihenő mosolyom egy hangyányit szélesebbé válik. Meg fog sebezni, ebben biztos vagyok.
- Örömömre szolgált polgármester úr.
Nyújtom felé a kezem, és igazából azt hiszem a kézcsók az, aminél ráeszmélek, hogy rájött az én kis játékomra, hogy a szépen felépített Berety-Zod családot csak a titkárnője vette be, ő már nem. Nem mutatkozom be, barnáimmal arcát vizslatom, és elkönyvelem magamban, hogy nem minden feladvány megfejthető. Ha jól tippelek, ő sem lesz az. Egyszerre vonz, űz, taszít. A szívem megremeg tőle. Kétségtelenül tökéletes úriember, ahogy én is úrikisasszony, de ismerem magam, tudom, hogy mi vagyok valójában, és úgy sejtem ő sem az, akinek mutatja magát. A sötétben tapogatózom, és talán ott is végzem majd. Most viszont játszunk. Egy kicsit még, hiszen már tudom, hogy lebuktam.
- Így van. Azonban a tudásom és a pénzem nem elég, a leendő férjemet is meg kell győznöm arról, hogy a gondolat nem ördögtől való.
Ellépve tőle a piszkos üveg felé fordulok, azon át tekintek rá. Én látom magam előtt, hogy ez egy virágzó üzlet lehetne, ő mégis kételkedik benne, bennem. Nem ismer, jogos.
- Úgy vélem, minden férjet örömmel tölt el, ha felesége talál egy kimerítő napi programot, és nem kérdezgeti feleslegesen olyan dolgokról, amiket nem szeretne elmondani. Emellett igazán különleges, hogy éppen patikát nem nyit itt senki. Elátkozott talán a hely?
A kérdés előtt visszafordulok felé, és érdeklődve pillantok rá. A szemeim csillognak, még akkor is, ha tudom, romba fogja dönteni az életem, és nem biztos, hogy utána építésbe kezd.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A vízzel kapcsolatos dolgok valahogy egészen kicsi korától kezdve megnyugtatóan hatott rá. Mindig is szeretett nagyokat fürdeni, sokáig ázni a meleg, habos kádban – bár a kiázott ujjacskák látványa a mai napig viszolygással tölti el, mert hát borzasztóan néznek ki, ez mindenkinek belátható tény -. nagyot strandolni a felnőttek medencéjében a fánk alakú kis úszógumijában meg a fodros kis halászkalapjában. Sosem szerette a gyerekmedencéket a strandon, mert más gyerekek is voltak benne, akik nagyokat sikítva ugráltak be a vízbe, pocsoltak és általában úgy viselkedtek, mint egy átlagos gyerek, ami Pollit viszolygással töltötte el.
Ez a tó csendes és békés, a víztükör a közelgő eső szelének hála lágyan ringatózik. Legszívesebben belemenne, de egészen biztosan nagyon mély a víz, ő pedig egyáltalán nem egy profi úszó, annak ellenére, hogy szereti a vizet. Fejét finoman oldalra biccentve mereng el gondolataiban erről a helyről, az iskoláról, az otthonáról. Tudja, hogy eddig egészen más élete volt, emiatt lehetett számítani beilleszkedési nehézségekre, de akkor is nehéz, még a jobb napokon is, mint a mai. Legalább jön a hétvége, nemde? Ilyenkor kötetlenebb a hely és az idő, ahol lennie kell, úgyhogy ez csak hoz majd némi felüdülést. Csak intéznének már neki zongorát, attól egészen biztosan jobban érezné magát. Tudja ő, hogy nem megy könnyen meg gyorsan, főleg úgy, hogy az sem 100% még, hogy marad. Néha úgy érzi, hogy elég jól elvan itt, meg különben is ez az élet rendje, máskor meg majd’ megfojtja a vágy, hogy minden újra olyan legyen, mint régen. Mi szüksége van neki arra, hogy nőjön emberileg? Hogy érjen? Nem eper ő.
Félszegen hátralép egyet, mert annyira nem fenegyerek, hogy a part pereméről hajoljon le a víz felszínéhez, hogy megnézze annak hőmérsékletét. Mielőtt előre dőlhetett volna egy nő hangja húzza ki a saját sajnálatából. Kissé megriad, egy pillanat alatt vigyázzállásba vágja magát, kezeit egyből bedugja a kenguruzseb rejtekébe, úgy fordul meg.
Egy csinosan öltözött, sötét hajú fiatal nővel találja magát szemben, akit még sosem látott. Furcsa, hogy pont ő hozzá jött, lehetséges, hogy a szüleit keresi. Ez sajna gyakrabban előfordul, mint szeretné.
- Szia… öhm… csókolom… öööhm…. – Motyogja tágra nyílt szemekkel a nő homlokának. Hirtelen azt sem tudja, hogy hogyan köszönthetné, diáknak nem elég fiatal, de a nénizéshez meg igen. – Nem zavar, tudok segíteni valamiben? – Préseli ki végül magából a választ. Közben a zseb mélyén szorgos kis kezek gyúrják a labdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem biztos abban, hogy a nő rájött-e, lelepleződött, de nem is különösebben foglalkoztatja a kérdés, elvégre az irányítás az övé, csakúgy, mint mindig. Ami azt illeti, nem tartaná ördögtől valónak, hogy a falubeliek odalegyenek jövendőbelijéért, azonban semmiképp sem ildomos engedni, hogy ezt a szeretetet túlzásba vigyék. Ismeri magát, a vágyait, a jellemét - már amennyiben egy pszichopata esetében lehet ilyesmiről beszélni -, tekintetét végigfuttatja az érintetlen, puha bőrön, amin hegeket, sebeket és liluló foltokat vizualizál. Nem mer majd szólni senkinek arról, hogy Konrád miképp is bánik vele, hiszen senki sem hinné el róla, hogy valóban képes lenne kezet emelni egy nőre. Ezen túl az sem elhanyagolható tény, hogy akármikor ellehetetlenítheti az Odry családot, alááshatja nevüket és renoméjukat, ezt pedig legyen bármily agyafúrt, még a kis Lizi sem kockáztathatja meg. Lesz egy saját, külön bejáratú babája, akivel azt tesz, amit csak akar. De mindent a maga idejében, egyelőre meg kell szereznie magának, el kell altatnia a gyanút, el kell nyernie a szívét - még ha röhejes is.
- Miért gondolja, hogy a férje nem támogatná egy patika nyitását? - lássuk, mit is gondol róla. Miért tartja úgy, hogy Konrád rigorózus módon engedné elillanni a pillanatot, amikor hitvese még inkább beleszerethetne, amiért valóra váltja álmait? Talán feltételezi, hogy jóval racionálisabb, mint a férfiak nagy többsége, akik csak az asszony békéjét áhítják? Ugyan. Meglehet, hogy átlát a maszkon és sejti, hogy milyen is valójában, de ha egy patika nyitása kell ahhoz, hogy lefoglalja és elhitesse, odaadó pár, még az is elképzelhető, hogy hajlandó meghozni ezt az áldozatot. - Azt szokták mondani, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ön nem hisz ebben? - szórakozottan mélyeszti kezeit zsebeibe, miközben íriszei pimaszul csillannak Lizire. Teljesen emberi reakciók, akár még flörtölésnek is lehetne nevezni, ha nem ismernénk kellően jól egyébként kiszámíthatatlan természetét.
Lassú, óvatos léptekkel kerüli meg a piszkos üveget, hogy partnere mellé kerüljön, majd úgy téve, mintha körülnézne, háta mögé helyezkedjen. Ekkor jön el a pillanat, hogy előhúzva színházjegyeit, vigyázván, hogy ne érintse meg tiszteletlen, netán illetlen módon a nőt, elé nyújtsa őket. Pestseholséra érkezik a híres orosz balett társulat, akik egyetlen estén nem csak a Diótörőt, hanem a Hattyúk tavát is előadják. Minden évben egyszer van alkalom megtekinteni, akkor is szinte elérhetetlen a laikusok számára. Igen körültekintően megválogatott társaság juthat csak el rá, mint nevesebb politikusok, fontos emberek, meg persze néhány alvilági figura. Konrád már számít valakinek, így csupán annyi volt a dolga, hogy a listára felírassa jegyesét, melyet meg is tett. Egy hét múlva lesz az esemény, de bizonyos, hogy telitalálat. - Én osztom ezt a véleményt. Éppen ezért örülnék, ha a feleségem velem tartana erre az eseményre - hangjából kihallatszik az a mosoly, melybe ajkai görbülnek, s csak akkor folytatja mondandóját, ha Liza szembe fordul vele. Ideje bőven van. - Boldog születésnapot - annyira gyengédnek tűnik, annyira normálisnak! S hogy a hely el van-e átkozva? Talán sohasem tudják meg.