Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Annyira boldog voltam, hogy Annabell itt van, és semmi baja, hogy néhány percre tökéletesen el tudtam róla feledkezni, hogy hol is van az itt.
Nevetgéltem, viccelődtem, de persze hiába, húgom arcán mit sem változott az ijedség. Láttam rajta, és éreztem hangján is a sírni akarást, de persze ellenállt neki. Hogyne tette volna, hiszen ő Annabell. Nagy lány már, és sosem mulasztaná el, hogy a tudtomra adja, nem kell abajgatnom már. Ám ezúttal nem dacos volt, hanem talán.. dühös? Elkeseredett? Nem tetszett neki, hogy így lát, amit meg tudok érteni, de neki másként nem tetszett, mint mondjuk a férfinek, aki alig akart rám nézni.
Biztos voltam benne, hogy tudok hoppanálni. Tudtam, hogy a körülmények miatt sikerült félre. De a körülményekre nem emlékeztem, nem tudtam, mit felelhetnék. És aztán már nem is számított, mert ahogy ráébredtem Dwayne jelenlétére a szobában, akár az állóvíz, melybe követ hajítanak, úgy kavarodott fel a világ körülöttem.
A fájdalom ismét életre kelt, és Annabell utánam kapott, hogy megnyugtasson, hogy ne ficánkoljak, de én csak rászegeztem tekintetem a férfira, úgy, mintha csak mumust látnék.
- Te.. voltál..! Láttalak, mielőtt..
A homályból elém úszott egy jelenet. Megpördülök. Lángok. Kiáltások. Aztán a tűzből előugrik Dwayne. És akkor menekülnék, de későn. Egy átok reppen felém a férfi felől és aztán sötétségbe borul minden.
- Miért tetted..? Ki vagy te? - szegeztem neki remegő ajkakkal a kérdést, és rögtön eszembe ötlött. Annabell. Őt akarták. De miért? Nem emlékeztem.
És mi ez az egész a nagyapámról? Miféle nagyapám?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

2015. nyara igazán csapadékosra sikerült. Most is éppen esik, bár csak olyan bágyadtan, cseppenként hull alá a víz, akárha az ég szemének könnycseppjei lennének. Budapest egyik csöndes utcáján az esőcseppek mellett valami más is kopog: egy fiatal, szőke nő halad végig a járdán, fekete esernyőjével óvva haját, ruháját a nedvességtől. Léptei először sietősek, majd lelassulnak, végül a lány megáll célja előtt, aztán csak nézi a ház ajtaját mozdulatlanul.
Nem úgy tűnik, mintha várna valakire, talán csak az elhatározás hiányzik belőle. Tétován közelebb lép a nyílászáróhoz, majd vissza a járda szélére. Ernyőt tartó keze remegni tetszik, valószínűleg nemcsak a hidegtől. Arckifejezése pillanatonként változik, gondolatai átsuhannak rajta, szemei izgatottságot, és talán némi bizonytalanságot tükröznek. Ajkába harap, homlokát ráncolja, kék szemeit le sem veszi a kilincsről. Végül elindul, érezhető a pillanat, amikor végre elhatározásra jut.
Két lépéssel megteszi az ajtóig tartó távot, majd becsönget a lakásba. Várakozás közben lesimítja nadrágját, hátradobja hosszú haját, próbálja rendbe szedni arcizmait. Egyszer csak éles fény vetül rá a lassan szélesedő ajtórésből, amit szinte azonnal egy fiatal férfi alakja takar el. A nő hirtelen mozdul, hiszen szemei látják, agya azonnal felfogja a szemüveg lencséi mögül kérdőn rátekintő, hihetetlenül kék szemeket, a rövid barna hajat, az ismerős termetet. Karjait széttárja, szája mosolyra húzódik és a következő pillanat már a férfi nyakában találja őt. Az esernyőt feledve - háta mögé dobva - szorosan hozzábújik az eddig látni vágyott alakhoz, élvezi közelségét, beszívja kellemes, megnyugtató illatát.
Olyan régen, több, mint egy éve már, hogy látta őt, emiatt lehet, hogy a találkozás öröme annyira magával ragadja, hogy végül terveit, melyek biztosan voltak, sutba dobva megcsókolja a férfit. Ajkaik éppen csak összeérnek, mikor a nő ráeszmél arra, mit csinál. Hirtelen hátrébb lép, elhúzódik, fejét elfordítja, talán magában átkozódik is. Nem egészen így kellett volna történnie. Mármint persze, be akarta vallani, el akarta mondani, mit érez, de nem szerette volna így letámadni a férfit. Bár egy kis része nem is bánja, hogy így alakult: ha végül a válasz "nem" lesz, ez a pillanat már akkor is az övé és élete végéig kincsként fogja őrizni. Most hát csendben áll és vár, hogy történjen valami, miközben ajkain még érzi Alex csókjának ízét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

From The Window Of My Room

Az egész napos léhűtés igényes művelését tökélyre fejlesztettem. Ezen dolgoztam a napokban, és mondhatom, előre nem látott fejlődést mutatok. Nem dolgozom, nem tanulok. Az eső is esik, ezért lefújtuk a kutyasétáltatós bandázást Noéékkal.
Amikor már a számítógépet is unom, és könyvet is lusta vagyok olvasni, az ágyban fekszek és meredek a semmibe. Kami a gazdájára ütött, itt döglik a szőnyegen ő is.
Nem vagyok cseszegetve, mert igazából egész eddig tanultam, és most ez az érettségi utáni megérdemelt nyugim. A tétlenség azonban úgy látszik, a káromra van: túl sokat gondolkodom. A gondolataim pedig kivetülnek elém; az előbb a vízcseppekkel és szemüvegtelenségemmel homályosított ablakom előtt elsuhant egy Mókus.
A hátamra gördülök, szemrevételezem a plafont is. Mondjuk csukott szemmel.
Ez vagy tíz másodpercig működik, mígnem a szemeim a csengő éles kerregésére kipattannak. Anyu és apu dolgoznak, úgyhogy enyém az ajtó. Úgyis valszeg Noémi elégelte meg kínzó hiányomat, és jött behajtani a Pandemic-partit, ha már esőnap van. Füleim mögé gyűröm a szemüvegem, és kikászálódom az ágyból, feljebb rángatom a farmerem. A házőrző a szőnyegről felpislog rám, és szusszan egyet.
- Ne terheld túl magad, anyuskám - cukkolom a kutyám, és néhány krákogással rég nem használt hangomat is leakasztom a szögről.
Az arcomba életet dörzsölök, miközben kilépek a folyosóra. Néhány napos döglés - néhány napos borosta... De legalább fürdök.
Kitárom az ajtót, és egy pillanatra meglepődöm a jövevényen. Kicsit megváltozott az arca, de attól még tényleg Lin az a fekete esernyő alatt. A kezem előbb mozdul, mint az agyam, ő pedig széttárt karjaimba omlik. Így szorítom, nem tervezem elengedni, míg maga ki nem bontakozna az ölelésből. Számolatlan mennyiségű Missisipi után lazul a fogása rajtam, hát eleresztem én is.
Nem mondom, hogy nem reméltem sosem ilyesmit, de azért váratlan volt, hogy tényleg megtörténik. Alig enged el, máris visszahajol egy egészen pici csókért, ami - nem akarok telhetetlennek tűnni, de - határozottan nem ütötte meg az elégséges szintet.
Már úgyis megtörtént, így nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy újra magamhoz húzom őt azt prezentálandó, hogyan kell egy tisztességes csókkal köszönteni az egy éve nem látott 'soha nem merült fel, hogy köztünk lehetne több is' barátot.
Azért még megtorpanok, ahogy arcunk egészen közel kerül egymáshoz, kiélvezve azt a pillanatot, amikor a barátságból átlépünk a 'valami más' kategóriába. Ezer éve velem van, és mégis csak most... "Mi lesz ebből?"-ökkel már nem akarom elrontani a percet. Mindig túl sokat agyalok. Szóval miután beszívtam az összes köztünk lévő édes leheletet, és hagytam kellemesen eltompulni az agyam, letesztelem, épp olyan puha-e a lány csókja, mint ahogy képzelem.
Lassan válunk el, és most jöhetnek, a "Mi lesz ebből?"-ök. Mielőtt belelovalhatnám magam, meglátom mögötte az elhagyott esernyőt a betonon. Eloldalazok a szűk ajtóban Lin mellett, ki az esőbe, felkapom az ernyőt, és mire visszalépek, már össze is van hajtva. Semmi helyénvaló nem jut eszembe, amit mondhatnék. Inkább, amikor már bent vagyok, felé nyújtom a kezem, szavak nélkül invitálva beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom, hogy mi történt, mikor történt és miért történt. Teljesen kikészít, hogy csak úgy baja lehet Tildának.
- Látod, kár volt kimenned az agyonimádott könyvtáradból – suttogom magam elé, nem is neki, inkább magamnak. Dühös vagyok, hogy nem akadályoztam meg, mérges vagyok, hogy szó nélkül elment, és tehetetlen vagyok. Ez is dühít, és a sírás kerülget, úgy érzem szétrobbanok, ha nem csinálok valamit. De nem tudok, csak nézem őt, a bájos kis pofiját és a sok sebet. Végül Warren bá’ alakja és hangja ráz vissza a valóságba, de ez is csak fájdalmat okoz. Miért tud ő ennyit, én pedig miért semmit? Semmit! Aztán csak elképedve hallgatom a történetet, amiből két szó ragad meg bennem, a „nagyapád” és az „eltűntél”.
A homlokomra ráncok szöknek, úgy bámulok Tildáról a Warren bá’-ra. hogy mi van? És mi az, hogy nem ismeri meg az aurort, amikor ott volt vele.
- Nagyapa? Azt ígérted Tilda, hogy nem foglalkozunk többet nagyapa… hóbortjaival. Meg azzal a dologgal! Nem így volt? – vonom kérdőre kissé élesebben, mint, ahogy azt a helyzet megkívánná. Már tényleg elegem van a nagyapámból, akármennyire is szeretett minket. Ez a hülye titok, ami rólam szól, meg megőrjít. Olyan jó volt elfelejteni egy időre, és tessék, megint itt van. Azt hiszem, ma beszökök a sárkányokhoz és Lédánál alszom. Szükségem van rá.
- Mit kerestek ott együtt? – fordulok Tilda felé, majd a pillantásomat a férfire vetem. Ő az aurorunk, Dwayne Warren, mintha nem tudnád – nézek a nővéremre kétségbeesetten. Ennyire nem üthette ki senki. Újabb könynek gördülnek le az arcomon, nem bírom ezt a stresszt, ami sokkol egyre jobban. Ezeket a könnycseppeket már csak a felkarommal törlöm le, nehogy valamiről lemaradjak, de nem tágítok, csak várom, hogy végre megtudjak valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A tapintat megkívánja, hogy ne figyeljen oda, amíg a srácok nagyapjáról van szó. Nem is igazán tapintat, inkább egyfajta megszokás. A munkaköréből adódóan sok olyasmit lát vagy hall, amivel szemben meg kellett tanulnia kategorikusan süketnek tettetnie magát. A családi drámák is épp ilyenek, könnyedén elhullámzanak a feje fölött.
Tilda ideges kérdésére felvonja a szemöldökét, a szája válaszra nyílik, ám a lányka megelőzi ebben. Megmondták a gyógyítók, hogy rondán megzakkantotta az agyát valaki, emlékezteti magát, kieshet neki néhány dolog. Ennek okán nem veszti el a türelmét és nem fogja fel közvetlen fenyegetésnek azt. ahogy Tilda őt bámulja.
Senki se hinne egy elmebetegnek, hát nem?
   -  Mondom, hogy ő kért meg, hogy menjek vele - fáradtan megdörzsöli az orrnyergét, a szavait először Annabellnek címezve, majd Tildának intézve folytatja - Persze, hogy láttál, mert ott voltam végig. Meg akartalak védeni. Mert ez a dolgom. Aztán eltűntél. Kerestettelek a minisztériummal is, ők sem találtak semmit - megvonja a vállát - aztán engem is gyanúsítottak, hogy én tettem veled valamit. Ami baromság... és majd te is megmondhatod nekik végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A boldogság, és megnyugvás hamuként oszlott semmivé, ismét tudatomba költözött a fájdalom, és a rettegés.
Annyira küzdöttem a tehetetlenségem ellen, hogy szemem előtt fehér foltok ugráltak a megerőltetéstől, és éreztem, hogy ájulás kerülget. Annabell visszanyomott az ágyra, és miközben folyamatos küzdelmet folytatott könnyeivel, felváltva nézett rám és a férfire, akit ismertem, és mégsem.
Ha képes lettem volna megérteni, amiről húgom beszél, akkor sem tudtam volna mit mondani vádló szavaira. Különös módon, valóban emlékeztem rá, hogy megígértem neki, hogy elfelejtjük ezt az egészet. És ennek így volt is értelme gondolataim örvényében. De mikor arra próbáltam emlékezni, hogy mi is az, amit megígértem, hogy többé nem kerül elő közöttünk, akkor már csak sötét, megfoghatatlan falakba ütköztem. Nem egyszerűen kiesett egy-két "cucc", ahogy Dwayne mondta. Mintha valaki kiszurkálta volna az emlékeimet, lyukakat hagyva maga után.
- Auror..? - Tekintetem egy pillanatig időzött Annabellen, mielőtt visszafordult a férfira, akin látszott, hogy egyre kényelmetlenebbül érzi magát.
Amit mondott, nem tűnt hazugságnak, nem tűnt átverésnek. De mindössze csak még jobban megrémültem, és összezavarodtam. Emlékeztem rá, és emlékeztem az érzésre is.
- Nem tudom megmondani nekik - mondtam halkan. - Nem emlékszem, hogy megkértelek volna, vagy arra, hogy megvédtél volna.
Nem volt vádló a hangom, sem támadó. Meg-megremegett és attól a bizonytalanságtól volt terhes, melyet az elkövetkezendő pillanatok miatt éreztem. Ha valóban ő az, aki rám támadt, akkor mi tartja vissza most? És a legborzalmasabb, hogy ezúttal Annabell is itt van. És ő tudja, hogy Annabell itt van.
- Arra emlékszem, hogy téged látlak, mielőtt.. mielőtt egy átok, ami felőled érkezett, eltalál... És aztán semmi.
Kezem közben rátalált Annabellére. Görcsösen szorongattam, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Valamiért viszont nem állt össze ez az egész. Ha tényleg Dwayne tette, és azért, amiért.. amire nem emlékszem, miért, akkor nem láthatná Annabellt..
Nem tudtam, honnét tudtam ezt, de tudtam. Semmi értelme, egyértelműen megőrültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Látom, ahogy a nő szépen, lassan darabjaira hullik. Mintha rossz, régi képkockák lennének, a folyamat lassú, mégis halad, ütemes és megállíthatatlannak tűnik. A könnyeivel küzd, miközben talán nem is tudja, hogy a saját gondolatai égetik ennyire, vagy azok hiánya. Élve megégni a saját magad által csapdába esve - ilyen érzés ott feküdni ilyenkor. Habár számomra is felkavaró ott állni és nézni őt, tehetetlenül, kifogyva a vigasztaló, biztató mondatokból, én nem engedhetem meg magamnak, hogy látsszon rajtam.
Azt mondja, érti, mégsem hiszek a szavainak. Ez nem lekezelő válasz, inkább csak védekező. Azt mondja, hagyj békén. Az egyik kezem kissé megremeg, mert most kellene határozottnak, kissé erőszakosnak lenni. Olyan megdönthetetlen ténnyel előállni, amivel nem tud majd ellenkezni. Egyszerűen és rendíthetetlenül, ilyennek kéne lennem, de nem tudok. Neki viszont nem kell látnia, hogy nem tudok, jelenleg talán nem is rám figyel, egyáltalán nem. Viszont amikor a nevemen szólít, egy pillanatra megáll a vérkeringésem, az egész világ megdermed kicsikét. Éppen csak amíg az információ villámgyorsan szalad végig rajtam, sikerül elkapnom és felfognom. Furcsán hallom, mintha hangszóróból szólna a hangja, az agyam erőlködik, hogy gondolatokat gurítson elém, elvéve a figyelmemet, én mégis rá akarok figyelni. Barátok vagyunk? Szóval biztosan ismert engem. Amióta én is így ébredtem, azóta készültem erre a pillanatra, egy emberre, aki azt mondja, tudja ki vagyok... illetve voltam én. Most mégis csak nyelek egyet, letörlöm az idióta, megkönnyebbült mosolyt az arcomról és megkeményítem a vonásaimat.
- Sajnálom, de nem olyan rég egy felejtésátok következtében elég sok emlékemet elveszítettem. Valószínűleg ezért nem ismerlek meg, aggodalomra semmi ok. - Na, ez már majdnem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, büszke vagyok magamra. Azt mondja, leveleztünk is, az én szívem pedig hevesebben kezd verni. Szóval azután is tartottam vele a kapcsolatot, hogy eljöttem a Bagolykőről. Ami azt jelenti, hogy tényleg közel állhattunk egymáshoz. Izgatott vagyok, minél többet akarok tudni róla, magamról. De ez most nem annak az ideje. Nyelek egy nagyot, hogy elnyomja a borzasztó kísértést.
- De most fontosabb, hogy felvegyük az adatait. - Térek vissza a kezemben lévő nyomtatványra, majd beírom a nevét. - Szóval, Gryllus Matilda, születési helye és ideje, jelenlegi lakcíme, esetleg valaki, akit értesíthetnénk? - Kérdezem, miközben halvány mosoly ül az ajkaimon. Lassan engedem ki a levegőt a tüdőmből és késztetést érzek, hogy finoman letöröljem a könnyeket az arcáról. Csak essünk már túl a formaságokon!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sosem gondoltam volna, hogy az élet lehet ennyire egyszerű és magától értetődő. Persze ahhoz, hogy rájöjjek, kellett egy bölcs görög útmutatása, egy belga fiú szeretete, egy rakásnyi kaland és tapasztalat, hogy végül egy ausztrál srác rajongása ráébresszen arra, hol és kivel is szeretnék lenni igazán. Mennyire klisés azt mondani, hogy az utam ott ér véget, ahol elkezdődött, és, hogy mindig is ott akartam lenni, ahonnan elmentem? Már ért bennem az elhatározás, hogy ideje hazatérni, nem is csak Alex miatt. Nemrég olvastam valahol az alábbi sort, és mintha csak rólam szólna a szöveg: "Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük."
Egyszerűen az utam a végéhez ért: elsajátítottam, amit másoktól megtanulhattam, már tudom értékelni önmagamat és cselekedeteimet, végre nem mások szemével. Azt hiszem valahol találkoztam önmagammal és megbékéltem vele. Olyan vagyok amilyen, és van olyasmi, amin nem is akarok változtatni magamban, amin pedig érdemes volt, az a változás magától bekövetkezett.
Annak ellenére, hogy tisztán láttam, már nincs miért távol maradnom, csak akkor indultam el ténylegesen, mikor rájöttem, hogy van értelme hazajönnöm, van célom, van valaki, akiért érdemes visszaindulni. Mikor Thomas, arcán azzal a félszeg mosollyal, kicsit elvörösödve randira hívott, gondolkodás nélkül visszautasítottam. Aztán csak álltam ott, és nem értettem magamat. A fiú kedves volt, helyes, bírtam a személyiségét, nem voltak taszító tulajdonságai és még a hobbijaink is egyeztek, mégis az, az elutasítás reflexszerűen jött, mintha teljesen abszurd lenne a dolog. És az is volt. Hiszen én nem őt szeretem. És csak ott, abban a pillanatban jöttem rá. Pedig egész nyáron őt festettem. Néha órákig merengtem azt a képet bámulva, amit még a ballagásunkon kértem tőle. Róla álmodtam éjszakánként, és ábrándoztam nappal.
De csak ott, egy másik férfit visszautasítva jöttem rá, hogy én azért nem mondhatok neki igent, mert Alexet szeretem. Annyira egyszerű és magától értetődő, hogy bárki megmondta volna, és én mégis ilyen lassan jöttem csak rá. De akkor azonnal csomagoltam, és indultam is haza, most pedig itt vagyok, és csak remélni merem, hogy nem álmodom, de, ha mégis, ez a legszebb álom, amiben valaha részem lehetett.
Érzem Alex ajkait a számon, karjait a derekamon, fejemből pedig kiszáll mindenféle gondolat, hogy csak annyi maradjon: soha többé nem akarom, hogy elengedjen. Erősen kapaszkodom belé, míg vége nincs a csóknak, aztán csak állok és várok, nem tudva, most mi lesz. A fiú közben behozza az esernyőmet, majd a karját nyújtja felém, én pedig gondolkodás nélkül szorítom meg ujjait és követem őt a ház belsejébe.
Beszélnünk kéne, talán előbb nekem, és lenne is mit mondanom, elvégre nem tegnap váltunk el, mégis valahogy nehéz megszólalnom. Talán az öröm némít el, hogy végre mellette lehetek, vagy a félelem, hogy vége lesz, vagy egyszerűen csak a rengeteg mondanivaló bennem nem tudja eldönteni, melyikük is a legfontosabb, mivel is kéne kezdenem. Pedig aztán ez is annyira egyszerű és magától értetődő:
- Szeretlek - bukik ki belőlem, majd közelebb lépve hozzá homlokom a mellkasára simítom. - Nem tudom, mióta, hiszen mindig is fontos voltál nekem, de egyszer csak azt vettem észre, hogy fontosabb vagy, mint bármi vagy bárki más. Hogy veled akarok lenni, látni az arcodat, hallani a hangodat. Hiányoztak a vicceid, a kedvességed, az, hogy hozzád bújhatok, ha baj van. Egyszerűen nem volt jó nélküled. Ezért vagyok most itt, és azért, hogy elmondjam, szeretlek.
Utolsó szavam előtt felemelem a fejem, hogy lássam arckifejezését, szemének csillanását, és kiolvassam belőle a jövőt, hogy létezik-e ilyen formában közös jövőnk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom mi lelete Tildát. Bár Warren bá’ nem az az édes-mézes típus, sőt néha kifejezetten durva a stílusa, de azért megbízható arc. Én csak bámulom, ahogy Tilda faggatja őt, és furcsállom a viselkedését. Tuti, hogy kapott valami felejtésátok szerűt, mert ha én – aki alig-alig látja az Aurort – emlékszem a férfire, neki pláne, hogy kéne. Ha más nem, olvasott róla. De teljesen idegenként kezeli, illetve… mintha derengene valami, aztán mégsem. Ki érti ezt, mindenesetre ez nagyon nem oké. Mármint, hogy Tilda ilyen állapotba került szellemileg, ha nem nézzük, hogy a testén milyen dolgok lettek. Még a végén tényleg nem, fog hozzámenni senkihez, hogy sanyargathassa, ahogy engem. Nagyon szomorú lennék.
Persze nagyapára nem válaszol, nem is számítottam erre, miért is tenné? Akkor vádolhatná magát, hogy megint rosszat tett, és nekem az fáj. Egyszer csak megfogja a kezem, mintha valami kapaszkodó lennék. Sőt, pár másodperc múlva már szorítani is kezdi. Fél Warrentől, ez egyértelműen lejön, és remélem annyira nem, hogy eltöri a kezemet.
- Tilda, eltöröd a kezem. Nem hiszem, hogy Warren bá’ ártani akart volna neked, olyan, mint egy ma született bárány… ha nem vagy sáros – vigyorodom el egy kicsit, jelentőségteljesen felnézve a férfira, majd a kezem Tildáéra teszem, és próbálom megnyugtatni őt.
- Pihenned kellene, inkább, én bízom benne. Biztos, csak mögüle jött az átok, amúgy meg van rá varázslat, amivel meg lehet nézni, hogy ki mit varázsolt vele. Valami priizé valami – vonom meg a vállam, nem tudom mennyire nyugtattam meg, hogy nem ismerem a bűbájt pontosan.
- Ha szeretnéd, itt maradok, amíg elalszol, és most pihenni fogsz – mondom a szokásos dacos arcommal, amiről ő tudja melyik. Az, amikor nem lehet meggyőzni még akkor sem, ha nincs igazam.
- Warren bá’ meg majd megpróbálja kideríteni, hogy mi volt, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A fehérre meszelt plafonra emeli a tekintetét. Tényleg, más sem hiányzott neki erre a hétre, mint hogy kiderüljön, annak a csinos könyvtárosuknak zabkását csináltak az agyából. Ó, ha össze tudná számolni, hányszor találkozott ezzel! Egy gellert kapott átok elég ahhoz, hogy bármelyik sokat látott aurorból ismét magatehetetlen csecsemő váljon. Tilda ezek szerint még olcsón jött ki a buliból, hisz láthatóan nem süllyedt vissza önmaga csecsemőkori szintjére, talán még pelenkázni sem kell. Habár, a kötéseket elnézve...
   -  Na erre nekem nincs időm...
Magyarázhatná az ártatlanságát addig, amíg lemegy a nap, végül úgyis elvesztené a türelmét és egy párnát vágna Tilda buta képébe, hogy hagyja abba az értetlenkedést. Vagy hisz neki, vagy nem. A legnagyobb kő már leesett a szívéről azzal, hogy a nő élve előkerült és fizikailag nem maradnak nyomai a balesetének. Innen már csak pár lépés, hogy lemossa magáról a gyanút, különben pedig, ki hinne a nőnek amíg ennyire... zakkant?
A Veritaserum pedig mindig ott van, mint szerencsés alternatíva. Vagy az a priizé.
Az ágy végének rácsára támaszkodik, ahol Tilda kórlapja függ.
   -  Valaki megtámadott téged. Vadásznak rád. Nem tudom, kik és miért, de ki akartak csinálni téged. Nem tudom, mi ez az egész a nagyfateroddal, sőt, nem is érdekel, de belekevertél engem is, szóval el kell mondanotok, amit tudtok. Vagy nekem, vagy azoknak, akik utánam fognak idejönni. De megmondom, én rendesebb vagyok náluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

"Látom, hiányoztam" - sütnék el egy tréfát a nem várt köszöntésre, de valami megállásra késztet. Még tanulom, mikor helyén való humorizálni, és mikor nem. A viaskodás Lin arcán hallgattat el. Viaskodás! Esküszöm, fejlődöm!
Amúgy lételemem a pofázás - látjátok, most is marhaságokon járatom az agyam, pedig épp itt kéne lennem a szobámban, a testemben, ezzel a csodálatos lánnyal... ehelyett totálisan el vagyok tévedve az agyam idegesítően bonyolult útvesztőiben, miközben... hallgass már el! - könyörgök magamnak.
Az okklumencia alaptételét gyakorlom - próbálom elcsitítani a fejemben frusztrálóan kavargó, mit kavargó: őrült örvényként koponyám korlátait ostromló gondolatokat. Aztán már nincs erre szükség, mert az, hogy megszólal, segít az összpontosításban. (Uram atyám, egészen eddig a saját fejembe voltam zárva? És csak álltunk?! Fantasztikus házigazda vagyok!)
Közel bújik hozzám, így lehajthatom fejemet, hogy az orrommal cirógassam feje búbját, míg beszél. Figyelek én arra is, amit mond, de... jó, fogalmam sincs, miről beszél, csak foszlányokat kapok el, mert közben olyasmikre gondolok, hogy de jó az illata, vajon mindig ilyen alacsony volt-e, mintha vékonyabb lenne, mint mióta utoljára láttam, és hogy hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.
Szóval vágom, mi volt a téma, de csak az újabb szeretleknek sikerült ténylegesen eljutnia hozzám. De úgyis ez a lényeg, nem? Nyomok egy puszit a feje búbjára, majd felemelve az állát, a szájára is. Milyen képtelennek tűnt volna ez korábban... fura. Most pedig olyan egyszerűen jön. Azért kicsit zsong a fejem.
Minden beszélgetésindító kérdésem hülyének hangzik még így kimondatlanul, pedig rengeteg dologról szeretnék tudni. Hogy mi történt vele, mióta legutóbb beszéltünk, miket élt át, hogy mi változott... És azt is röhejes lenne megkérdezni, hogy kér-e inni, igaz? Ó.
- Öhm... kabát... - kezdjük az alapvetővel. Mostanáig nem tűnt fel, hogy még mindig rajta van, hát szótlan lefejtem róla, és a számítógép előtti szék támlájára dobom.
- Hely... - motyogom, mintha számot vetnék, mit kell biztosítani egy vendég számára. Leülök az ágyra mögöttem, és nyújtom felé a kezem, hogy foglaljon helyet ő is.
Végül nem úszhatja meg. Zavartságomat kénytelen vagyok viccel elütni.
- Nem sikerült felfognom, amit az előbb mondtál azzal kapcsolatban, hogy szeretsz. Elismételnéd? - vigyorgok rá játékosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Őszintén hálás vagyok amiért Miko és a családja befogadtak nyárra, hiszen pár hónapja úgy voltam, hogy nagy valószínűséggel Üstösd valamelyik elhagyatott gyárépületében vagy Budapest valamelyik sikátorában fogom a hőség hónapjait tölteni. Egyik ötlet sem töltött el boldogsággal, de még mindig jobbnak tűnt, mint hazamenni és könyörögni azért, hogy egyáltalán beengedjenek. Vagy, hogy engem használjanak arra, hogy "megtérésemmel" címlapra kerüljenek. Na, nem, azt soha. Mehettem volna a börtöndokihoz is - valójában pszichológusnő, de hát valahogy becézni kellett odabent -, de ő a nyarat a pasijával külföldön tölti, én meg nem vagyok olyan pofátlan, hogy ezt tudva a nyakába varrom magam.
Szóval egyértelműen kijelenthetem, hogy Miko megmentett, így hát egészen kicsinységnek tűnik számomra, hogy ezt viszonozzam ahogy tudom. Még korábban megígértem neki, hogy megmutatom milyen a hőhűtő hét. Valójában még én sem voltam ott soha, hiszen, amikor elkezdték, én már a javítóban csücsültem, de hallottam róla, és jó mókának tűnt, ráadásul ebben a hihetetlen melegben igazi mennyország egy olyan hely, ahol mindenhonnan folyik a hűsítő víz.
Reggel Mikoval közösen indulunk el Szalamantonba a mágikus vasút segítségével. A terv szerint a többiekkel majd a város főterén találkozunk, addig viszont előttünk még egy rövid utazás, amin megkóstolhatom kedvenc pattogatott kukoricám legújabb változatát. Ezt a fajta rágcsát zacskókban árulják és mindegyikben mindig kétfajta ízű popcorn található. Illetve hát ez így nem teljesen igaz, mert mindegyik szem más ízű, de az egyik zacskóban például csak sós és keserű egy másikban pedig csak édes és savanyú ízek találhatók. A legújabb változat a sós és savanyú keverék, ezt raktam be korábban a hátizsákomba, most pedig kibontom és megkínálom vele Mikót is.
- Remélem, felkészültél vizes varázslatokból, mert, ha nem, nagyon nyerni fogok - vigyorgok rá kicsit önelégülten, amire valójában semmi okom, elvégre ügyesen sikerült megbuknom év végén. Bár áztató igékből az utóbbi napokban elég sokat bemagoltam, talán valamelyiknek hasznát is veszem majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Még mindig forr benne a düh, mert a szép vörös hajzuhatagát le kellett cserélnie egy ilyen... izére. Jó, különösebb baja nincs vele, egyszerűen csak szokatlan, hogy most már nem fog kitűnni a tömegből, ha valamilyen ismeretlen helyre megy. Úgyhogy a mostani hétre jól jönne, ha csak egy picuri időre, de újra visszakaphatná a régi hajszínét erre a Hőhűtő micsodára, mivel ahogy Ő magát ismeri egy akkora tömegben, mint ami ott lesz, tuti, hogy el fog veszni. Ráadásul Regi sem jön vele, pedig megígérte, hogy elfogja kísérni, nehogy úgy járjon, mint még anno a színházban. De végül is meglehet érteni a szomszéd lányt, - azaz az említett Regina névre hallgató nőnemű lényt - hogy visszamondta a programot, mivel neki mostanában  húzós vizsgái vannak, de hogy miből vagy hogy pontosan mikor, azt már Elena nem tudja. A lényeg csak az, hogy Ő nem utazik vele, így kénytelen a Sellőlány egyedül döcögni végig az utat a hatalmas vonaton. Már Talároson felbotorkált a járműre, így egy ideje itt szenved a mozgó ládában. Néha olvas, de előfordul az is, hogy ledől a kabinban pár percet pihenni. Olvasás, alvás, majd megint olvasás aztán jöhet ismét a szunya... így váltogatja a programokat, mígnem a cukros néni jelenik meg a színen, akitől várható módon, a barnácska vesz egy hatalmas csomag gumimacit, de még mielőtt visszavonulna örökös magányába, egy ismerős hang üti meg a fülét. Édességes zacskóját szorosan markolja, miközben lassan, óvatos léptekkel oson egyik dobozféleségtől a másikig, míg a hangforrásául szolgáló kabinnál megtorpan. Ezúttal a zajokhoz konkrét emberalak is társul, méghozzá nem is akárkié, hanem Gwené! A lány gondolkodás nélkül tépi fel az ajtót, valószínűleg ezzel megzavarva a fiatalok lelki nyugalmát, de hát ha egyszer Lena boldog, akkor semmi vagy senki sem állhat az útjába, még az ajtók sem.  
 - Sziasztok! - Köszön hatalmas mosollyal az arcán, ahogy egyre beljebb szlalomozik az emberek között, hogy a két Eridonos a hatáskörébe kerülhessen. Mikor úgy ahogy elhelyezkedik az ülőalkalmatosságon, előveszi a nemrég vett édességét és enni kezdi. Azonban barna szemecskéit egy percre se veszi le barátai arcáról, ártatlan kislányos arckifejezéssel bámulja Őket, olykor gumimacit adagolva a szájába.    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ma délelőtt különösen nagy volt a nyüzsgés Szalamantonban, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben a település ad otthont a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokságnak, mely egy négyévente megrendezésre kerülő verseny. Szervezésének hagyományai 1974-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori leghíresebb elemi mágus mester egy háromfordulós próbán versenyeztette azokat, akik a tanoncai kívántak lenni. Mostanra ez a rendezvény lett az elemi mágusok legfontosabb és legnívósabb versenye, nem mellesleg az egyetlen nemzetközileg is elismert.
Az első forduló helyszíne egészen pontosan a Balaton partján lett felépítve: középen négy darab szobaméretű doboz, melyeknek oldalán körben ajtók láthatók. A közönség a félkörívben ezek köré épített lelátókon foglal helyet, a zsűri, aminek szerepe most még csak formális, a lelátók előtt egy hosszú asztalnál. A dobozok között egy kis emelvény látható, felette képernyőszerű kivetítővásznak lebegnek, melyeken majd a nézők követhetik figyelemmel a helyiségekben folyó eseményeket.
A versenyzők már felsorakoztak a dobozok mellett, így hát már a Bagolykőből érkezett tanoncok is a többiek mellett állnak. Brandon Norrey, Eris L. Awer-Kowai és Ginnie Marrywather a jobb első, Julien Armand Saint-Venant és Katie Runa Blackwood a bal első, Ombozi Noel a bal hátsó, Ashley Valery Stanwood és Shania Nayar pedig a jobb hátsó szoba közelében várakoznak. Már elhangzottak a köszöntők és beszédek a "fontos" emberek szájából, valamint a megnyitó táncos-zenés része is a végéhez ért, úgyhogy most már mindenki feszülten várja, hogy elkezdődjék a verseny érdemi része.
A lelátók felől egy harmincas évei végén járó, de fiatalos kinézetű, barna hajú férfi indul a dobozok közti emelvény felé, majd ott pálcáját a torkának szegezve kihangosítja magát:
- Üdvözlök minden kedves nézőt, a zsűritagokat, na és természetesen a versenyzőket. Hamarosan megkezdődik az első forduló, de előtte ismertetem a szabályokat. - Hangja betölti a teret, mosolya megolvasztja a női szíveket. Aki eddig nem tudta, az hamarosan rá fog jönni, miért is sikítoznak transzparenseket lengetve fiatal hölgyek az első sorokban: a verseny kommentátora nem más, mint a négyszeres NEMBaj győztes, Charles McGrath. Ő az egyetlen, akinek ilyen sokszor sikerült kategóriájában megszereznie az első helyet, és egyesek szerint ez a szám nagyobb is lehetett volna, ha a férfi nem vonul vissza a versenyzéstől.
- Az első forduló neve: Kincskeresés! - kiáltja, majd kis hatásszünet után folytatja. - Ha szemfülesek voltatok, észrevehettétek, hogy nem évfolyam, hanem elem szerint osztottunk benneteket csoportokra, itt ugyanis kisebb súlya lesz a tapasztalatnak és az érdemi tudásnak. Viszont annál több szerencse, kitartás és ösztön szükségeltetik - kacsint a versenyzők felé, amit kisebb sikolyorkánnal jutalmaznak a férfi rajongói, hiszen a kivetítők már most is működnek, a nézők számára láthatóvá téve a kommentátor apró gesztusait is.
- Na, de térjünk rá a lényegre! A csapatok be fognak vonulni a négy terem egyikébe, majd ott meg kell találniuk egy kis jelvényt, amiből természetesen sokkal kevesebb van, mint amennyien a versenyzők jelenleg vannak. Aki megszerez egyet, az már tovább is jutott a következő fordulóba, és el is hagyhatja a verseny helyszínét. Ugyanakkor a szabályok nem tiltják, hogy többet is megkaparintson egy játékos. Ahogy azt sem, hogy akadályozzák egymást a mágusok. Természetesen a másiknak súlyos sérülést nem okozhatnak, mert az azonnali kizárást von maga után, de balesetek, illetve kisebb sebek miatt nem jár büntetés.
Charles hagyja, hogy mind a játékosok, mind a nézők megemésszék az elhangzottakat, majd a rövid szünet után kiadja az utasításokat:
- Kérem, hogy a versenyzők lépjenek egy-egy ajtóhoz, majd a sípszó elhangzása után menjenek be a terembe!
A tanoncok úgy tesznek, ahogy a verseny vezetője kéri, kiválasztanak egy-egy szimpatikus nyílászárót és elé lépnek. Egyesek megfogják a kilincset, mások dermedt feszülten várják az indító jelet, de olyan is akad, aki annyira magabiztos, hogy unalmát még csak nem is próbálja leplezni.
- Kezdődjék hát a verseny! - kiált Charles és ezzel hivatalosan is elindul a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság első fordulója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szörnyű érzés.
A gyomrom össze-összerándul, akárhányszor arra gondolok, mi is következik.
Ádám úgy gondolta, miért is ne? Vigyük el a kezdő hydromágus a bajnokságra úgy, hogy nagyjából semmit nem tud. Értem én ezt a nevelési módot, bedob a vízbe, hogy megtanuljak úszni… Bár így már nincs nagyon értelme ennek a hasonlatnak, mivel addig maradok a víz alatt, ameddig akarok.
Megrázom fejem, összeszorítom szemem, majd újra végignézek kis csapatunkon. Van itt minden, ijesztő keresztszemú lány, barátságos kinézetű aeromágus, aki mellesleg a háztársam is, és persze a legfontosabb, az eridonos újonc. Kétségbeesett tekintettel pillantok rá, hátha idenéz, és biztosít róla, hogy ő is ennyire, vagy legalább fél. Hirtelen az örök csöndet megtöri az ismerős vízfolyás hangja.
 Nem sok, de ilyen közelről azért érzem. Próbálok nem mocorogni, de az enyhén hűs víztől kiráz a hideg. Mikor vége, elkezdek hallani. Még mindig furcsa ez az érzés, mivel az ember nem szokott egyik pillanatról a másikra hallani, ráadásul a víz segítségével. Lassan hátrafordulok, az ülőhelyeket pásztázom Merkovszky tanár úr után, de nem találom. Még elcsípem, ahogy egy férfi fellépdel egy emelvényre, valószínűleg meg fogja nyitni a versenyt. Ez a haj, ez a mosoly, ez az arc, mintha már láttam volna. Kutatok az emlékeimben, mit is olvastam róla. Amióta megtudtam, hogy elemi mágus vagyok, amikor nem gyakorlok, az elemi mágiáról szóló könyveket bújom. talán a NEMBajról volt szó, amikor láttam a képét. Igen, ő Charles Mc…. hát tovább nem tudom a nevét, de nem is fontos. Ő nyerte meg zsinórban négyszer a NEMBajt. Kiderül az elő feladat, mégpedig kincskeresés. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra, nem emlékszem ilyenre. Lábamat lerázom, kicsit rugózok, miközben figyelek, nem árt a gyorsaság, ha valamit keresni kell.
 Nem tetszik ez a zseniális ötlet, miszerint hydromágus veteránok ellen kell majd felhasználnom az a pohárnyi vizet, amit létre tudok hozni a semmiből a képükbe. Mire ezt megteszem, kétszer elsodornak egy tsunamival vagy valami ilyesmi.  Odasétáltunk az ajtó elé, a keresztes is követett. Valamiért rávigyorogtam, majd vártam, hogy elkezdődjön és beszaladhassak. Ahogy elindul, a hallásom eltűnik, szívverésem felgyorsul, a testem minden egyes porcikája parázslik az adrenalintól.
 A kapun átérve más a levegő, párásé s növények illatától terhes. Csak kép elmosódott pillantás kell ahhoz, hogy meghatározzam mi is ez, egy mocsár. Szememmel a lábam előtti ingoványos talajt tanulmányoztam, majd eszembe jut, hogy így sosem találok. Próbálok óvatosan lépdelni, És valahogy hátráltatni akartam a többieket. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a víz idézés. A tarkóm mögé képzelek egy pohárnyi vizet, amit a következő pillanatban már érzek is lebegni. Remélhetőleg valaki már nem tud fékezni, mielőtt belemegy.
Eddig tetszik ez a bajnokság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha épp nem a mágus suliban okítom és riogatom a tanoncokat, akkor vagy otthon süttetem a hasam egy kis szakirodalom olvasás, tanulmányírás, ügyintézés, ex-feleség szadizás és a gyerekemmel való törődés közben, vagy a Parancsnokságom múlatom az időt, mint most teszem. Persze, minden áldott alkalommal jönnek jópofáskodni a kollégák, hogy mennyire hasznos, hogy a csekély termetemmel simán beférek még az iskolapadba; vagy hogy lefogadják, csak a csinosabb diáklányokkal végeztetek büntetőmunkát; meg hogy ugyebár, aki nem tudja, az tanítja. Szóval a mai napon is ez a derűs, kedves társaság fogad, ahogy haladok végig a folyosókon, meg az asztalok mellett, és vissza-vissza szólok a frappáns megjegyzéseikre, vagy éppen vigyorogva vicsorgok oda rájuk.
Nem máshoz, mint Warrenhez esz végül a fene, ahogy mostanában elég gyakran. Ő az, aki hasonló cipőben jár, csak Őt már megunták a tanodával heccelni. Úgyhogy amikor hozzá csapódom, akad egy kevés nyugalmam a vicceskedések elől. Megvallom, az alatt a pár perc alatt még hiányozni is kezdenek.
- Hallom, elcsíptétek azt az ürgét, aki betört az édességboltokba és mindenütt felzabálta a Bogoly Berti drazsékészleteket. - állok meg Dwayne asztala mellett, zsebre vágott kézzel. A legfontosabb részletet persze kihagytam a bűncselekmény leírásából, mégpedig hogy az ipse ilyen-olyan kedves főbenjáró átkokat alkalmazott azokon, akik esetlegesen még az üzlethelyiségben tartózkodtak zárás után takarítani, leltárazni, ezzel megzavarva Őt a cukorkák elfogyasztásában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy ropi billeg lassan billeg a szájában, miközben az előtte heverő papírokra bámul. Az iroda általános zajszintje egységes masszává olvad körülötte, erővel igyekszik koncentrálni az unalmasnak és hosszasnak tűnő jelentésre, ám ez nagyon, nagyon nehezen megy. A tolla hegyét a fehér papírba fúrva dől hátra végül, kiveszi a ropit a szájából, de csak épp annyi időre, hogy egy újabb ropiegységnyit leharapjon belőle. Mellett egy félig megivott kávé gőzölög, a mai nap legalább a negyedik.
Legközelebb akkor pillant föl, mikor a kollégája flegma testtartással megáll mellette. Talán az animágia egyre helyesebb és célszerűbb használata okán, de egyre pontosabban ismeri föl a közeledőket pusztán a lépteik hangja vagy, ki tudja, a szaguk alapján. A nassos zacskó után nyúl, kivesz belőle egy újabb szálat, az asztalon a férfi felé tolja.
   -  Ja. Nem volt nehéz. Annyit zabált, hogy teljesen rosszul lett, a lakásán feküdt összegömbölyödve és sírt. Érted. Bömbölt, mint egy gyerek, maga alá csinált meg minden, nem volt valami szép.
A kávé után nyúl, ismét belekortyol, a kesernyés íztől elfintorodva teszi vissza az asztalra a műanyag poharat.
   -  De ülni fog. Jó sokat. Szegény ipse, valahol sajnálom, még a cellatársak is összevizelik magukat a röhögéstől, ha megtudják, Crutio-t szórt valakire egy kis nasiért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lepillantok a felém tolt zacskóra, és hálás kis biccentéssel veszek ki egy szál ropit, amit rögtön el is rágcsálok, miközben a sztorit hallgatom. Elfintorodom kissé. Rémes lehet így telezabálnia magát az embernek. Na nem annyira, mintha bekapsz egy Crutiatust, viszont tény, hogy nem kellemes. Másnak persze valószínűleg furcsa lenne, hogy ilyenekről társalgunk, miközben sós rágcsát ropogtatunk, azonban nálunk ez olyannyira megszokott, hogy még a tetthelyeken sem átallunk elfogyasztani néha az aznapi ebédünket, egy friss hulla fölött. Természetesen, csak a helyszínelés után.
- Kattant a fószer. - bólogatok, miután az utolsó falat ropit is magamba nyomtam, és összedörzsölöm kicsit a tenyereimet, lesöpörve róluk a morzsát, meg akkor már zakóm gallérjáról is.
- Gondolom, hamar meglesz a vallomása. Pedig szívesen kihallgatnám. - sóhajtok szomorkásan, mintha csak egy pihentető hétvégéről kéne lemondanom. De tényleg ritkán találkozunk ilyen érdekes tagokkal. Olyanokkal, akiknek nem a szokványos indítékaik vannak, mint egyszerű nyerészkedés, bosszúvágy, féltékenység és a többi. Kevésbé kiszámíthatóak, mint az átlag. Kész csemege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

  -  Vagy csak édesszájú.
Vonja meg a vállát vigyorogva. A ropit rágcsálva végül kiissza a kávéját, mindössze az alján összegyűlt, felkavaratlan cukrot hagyja benne. A poharat fél kézzel roppantja össze, majd a székét kissé hátrébb tolva dobja az asztala alatt álló szemetes kosárba - pontosabban mellé, meglehetősen ügyetlenül. Morogva rúgja arrébb a padló, fölnéz a férfire.
   -  Hát figyelj. Passz. Nem volt valami beszámítható, amikor levittem a gyűjtőbe. Hívtak hozzá egy gyógyítót, hogy adjon be neki valamit, de addig nem lehet kihallgatni, amíg nyöszörög és görnyedezik. Aztán nem t'om, lehet, hogy beviszik valami spotályba, ha kattant, akkor muszáj...
Szabad kezével megdörzsöli a halántékát, ami tompán, de egyre biztosabban fájni kezd. Vesz egy mély levegőt, egy ideig benntartja, majd némileg szakadozottan fújja ki. A kezét ismét leereszti a karfára, a baljával a háttámlára akasztott egyenruhája dzsekijének zsebében kezd kotorászni.
   -  Tökre fáj a fejem... van egy cigid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Na akkor majd ügyeskedek valamit... - kezdek el terveket szövögetni a fejemben, miként találkozhatnék mégis ezzel a mi édesszájú gazemberünkkel. Jó, pár perc erejéig biztosan a közelébe engednének akármilyen indokkal, azonban én szeretnék kicsit hosszabb időt édes kettesben tölteni Vele. Ennek a kivitelezésén morfondírozom tehát, körbenézve az iroda terén, a megannyi szorgos, ráérős vagy épp naplopó kollégán, aztán visszatekintek Dwaynere, aki éppen a fejéhez nyúl, hogy megmasszírozza kissé, aztán pedig mély levegőt vesz. Összevonom a szemöldökömet, és alaposan végigmérem.
- Nem, nincs sajnos. Bocs. - felelem egyből, hiszen nem dohányzom, azonban a szavainál és az én szavaimnál sokkal inkább érdekel a testbeszéde és az egyéb, árulkodó jelek. Ugyanis nem egyszerű fejfájásról van szó Warrennél. Nem tudom még, mi van Vele, de nem tetszik mindaz, amit ebből a pár mozdulatból, gesztusból és a kisugárzásából leszűrök.
- Beteg vagy? Vagy bevettél valamit? - kezdem el kérdezgetni egyszerűen, nyíltan, figyelve a reakcióit már magukra a felvetésekre is, hiszen sok mindent levehetek belőle. Legfőképpen azt, hogy hazudik-e. Lenne rá oka, főleg az utóbbi érdeklődéssel kapcsolatban. Hiszen benyomottan nem üldögélhetne itt a Parancsnokságon. Viszont engem, ahogy máskor sem, most sem az foglalkoztat, mit lehet és mit nem. Hanem most éppen az, hogy mi a gáz Dwaynenel. Mert valami nem stimmel, az biztos. Teljes mértékben tapintatlanul bámulom, kissé oda is hajolva hozzá, kezeimet kikapva zsebemből, az asztala szélére támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Khhhm... kár...
Megköszörüli a torkát, ismét hátradől, egy pár pillanatra behunyja a szemét. A fejfájása a tarkója és a halántéka irányából gonoszan kúszik föl a koponyáján, hogy a homloka környékére költözzön. Érzi, ahogy a testén furcsa hő fut végig, mintha valahonnan a gyomortája irányából indulna, lassan terjedve a végtagjai felé. Ismét a homlokához emeli a kezét, már jóval lassabban.
   -  Dehogy vettem be... - mormogja a tenyere élét a szemeire támasztva - csak kicsit rosszul vagyok asszem...
Elemeli a tenyerét a szemétől, a nyomástól apró, táncoló fénypontokat lát, ezek azonban viszonylag hamar elillannak. A nyomuk azonban mintha tompa zúgásként költözött volna a fejébe. Egészen halkan, valahonnan az agya legmélyéről szól, szinte észre sem veszi.
Nyel egyet, hogy száműzze a szájában terjengő, ocsmány fémes ízt, kissé feljebb ül, hogy kihúzza magát, ismét a férfire néz. Az arca több árnyalattal világosabbnak tűnik - bár lehet, hogy pusztán a fény teszi mindezt.
   -  Biztos a lányom hazahozott valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azt mondja, nem vett be semmit, és ez igaz is. Legalábbis tökéletesen meggyőző, ahogy közli. Semmi jelét nem látom színjátéknak, sumákolásnak vagy szégyennek. Sőt, valóban nem tudja, mitől van rosszul. De tény, hogy egyre rosszabbul van. Körbenézek kicsit a környező asztalokon, elválasztott munkatereken, aztán ismét a férfira meredek, aki éppen feljebb tornássza magát a széken.
- Kétlem. - nyögöm egyszerűen a gondolatra, hogy a kölykétől kapott volna el valamit. Nem, ez a valami gyors lefolyású. Az előbb, mikor megálltam itt az asztala mellett, még fele ilyen pocsékul nem festett a pasas, mint most.
- Mik a tünetek? - kérdezem, mint valami önjelölt doktor, noha nem konyítok olyan nagyon az orvostudományhoz. Bár valószínűleg többet tudok a témában, mint az átlag. A következtetéseimet viszont egyáltalán nem ilyen alapon vonom most le, hanem egyszerűen az alapján, amit látok. Látom, mert figyelek.
- Lehet, hogy le kéne dobnod magad egy kicsit a pihenőbe, nem? - vetem fel, szemöldökömet megemelve kissé, miközben továbbra is az asztalra támaszkodva fürkészem Warrent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Csak olyan... sz*rul vagyok. Valami lázas vírus lehet vagy nem t'om.
Szaporán pislogva néz föl rá, megtörli a homlokát, amit enyhén kiver a víz. A testén hullámokban fut végig egy furcsa, ám ijesztő módon egészen megnyugtató, álmosító borzongás.
Ismét megköszörüli a torkát és nyel, megnedvesíti az alsó ajkát - a nyelve azonban maszatos vérfoltot hagy maga után. Ezt pedig már ő is észreveszi.
Összeráncolt homlokkal emeli a kezét a szájához, hosszasan bámulja az ujjbegyére tapadt, egészen élénk, világos színű vért. Összerezzen, nehéz lenne megállapítani, a látvány vagy valami belülről fakadó, mardosó érzés okán. Tanácstalanul pislog fel a fölötte álló férfire.
   -  De, asszem nem ártana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Köszönjük szépen a szakszerű, részletes, átfogó tünetelemzést, Mr. Warren. Most aztán sokkal okosabb lettem. Bár ebből a lázas vírus kifejezésből ismét kiderült egy s más. Főleg, hogy közben nekiáll gyöngyözni a homloka. Nyűglődve hunyom le egy pillanatra a szemem, mikor ráébredek, hogy sajnos már megint nem kellett csalatkoznom a következtetéseimben. Ez persze önmagában hasznos és jó dolog lenne, csak olyankor probléma, ha valami rosszat sejtek és az bejön. Mint most. Hiszen Warrennel bizony nagy gáz van, ez már világos.
Előkapom a pálcámat, és háromszor koppintok vele, így hívva a Sürgősségi Varázsló-Ellátó Gépkocsiszolgálatot. Ez után Dwaynetől felegyenesedve, egyszerűen megragadok valakit, aki éppen elhalad mellettünk, durván magamhoz vonom, és csöndesen közlöm Vele, hogy a férfi gyógyítói segítségre szorul, a SÜVEG már úton van, addig is szerezzen valaki hozzáértőt az épületből. Mindez persze főként puszta bebiztosítás. Hiszen mindig kell egy B terv.
Finoman ellököm aztán magamtól a kollégát, ezzel útjára bocsátva. Pislog párat, de végül bólogat, és megy végrehajtani, amivel megbíztam. Mire visszafordulok Warrenhez, már azzal kell szembesüljek, hogy a saját vérét nézegeti ujjai végén, amit valószínűleg a torkából köszörült fel a szájába. Ez igazán remek.
- Menjünk! - bólintok a beleegyezésére, egészen odahúzódva mellé, hogy elkísérhessem a pihenőig, mert nem vagyok teljesen biztos benne, hogy elér odáig egyedül. Lehet, jobb volna ülve maradnia, hiszen félő, nem soká van már eszméleténél, ám ha mégis, úgy érdemes eljutnia valahová, ahol kényelmesen lehet vízszintben. Úgyhogy én itt vagyok, ha kapaszkodni akarna. Lebegtetni ráérek akkor, ha összeesne. Addig legalább hadd maradjon meg a méltósága. Mert ugyebár van olyan neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ujjait a nadrágjába törli. Újabb mély levegőt vesz, hogy kitisztítsa egyre inkább kóválygó fejét. A fejében a tompa zúgás furcsa, zümmögő sípolássá válik, mely meg- megerősödik a szapora szívverése ritmusára. Lejjebb csúszik ültében, mintegy ösztönös reakcióként arra, ami végbemegy a testében, bármi legyen is az.
A hangulata furcsa, rezignált letaglózottsággá változik. Végignézi, ahogy Anton pálcát húz, majd azt is, hogy az elhaladó kollégával vált néhány, halk szót. Hűvös kézfejével ismét megtörli a homlokát. Ahogy a férfi visszafordul hosszá, a hányinger lecsillapítása érdekében visszatartott lélegzettel bólint. A szék két karfáját megszorítva tápászkodik fel.
Szinte azonnal meginog, Anton vállába kapaszkodik, először egyik, majd megbillenve mindkét kézzel. Lebicsakló feje a férfi vállának ütközik, a szájából vér folyik annak zakójára.
   -  Asszem kicsit... kéne segítség...
A térde ismét meginog, ám tartja magát, hősiesen és némileg görcsösen kapaszkodva a férfi vállába. A közelben ülő- állók közül egyre többen bámulják mozdulatlanul a jelenetet, ebből azonban ő nem sokat érzékel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Szilárdan állok a padlón, készen rá, hogy a férfi esetleg rám fog nehezkedni, és már akkor látom, hogy ez hamarosan megtörténik, amikor elkezd felemelkedni. Nyúlok is érte kezeimmel, Ő pedig már markolja vállam, fejét lehajtva. Sejtem, hogy a zakóm megsínyli ezt a történéseket, ám ez természetesen pont nem érdekel egy ilyen helyzetben. Átkarolom Dwayne derekát.
- Egyetértünk. - bólintok az igen helytálló gondolatra, mely szerint segítségre szorul. Körbenézek a bámészkodókon, és vállat vonok, széttárva kissé kezeimet, számat finoman összeszorítva, így jelezve nekik, hogy hát, ez van, srácok. Tök hiába kezdenék rikácsolni, hogy segítsenek, vagy nekiállni elmesélni, mi a frász van Warrennel. Hasznunkra úgyse lennének, csak vagy pánikolnának, vagy túlbuzgóskodnának, vagy közelebb csődülnének, bámulni a műsort.
Rájövök azonban közben, hogy már nem fogunk eljutni csak így andalogva a pihenőig, szóval szabad kezemmel suhintok egyet a pálcámmal, elmormolva egy mobilicorpust, hogy szerencsétlen srácnak ne kelljen még a teste súlyát is tartania, ha már egyszer ilyen nyomorultul van. Nem mintha ne élvezném, ahogy tapogat, meg hozzám bújik, dehát nem lehetek ennyire önző.
Közben végre-valahára befutnak a sürgősségiek, gyorsan szedve lépteiket felénk. Elég hamar kiszúrnak minket. Noha sok itt a fura alak, nehezen tudnánk leplezni, hogy mi vagyunk a delikvensek. Minden esetre azért mosolyogva integetek nekik, mígnem ideérnek és kérdezgetni kezdenek minket, mi a történt, miközben Dwaynehez lépnek és nekilátnak vizsgálni az egyelőre függőlegesen lebegő férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egyre  homályosabban érzékeli a körülötte elterülő világot. A látótere a közvetlen környezetére, azon túl elmosódott, mozgó foltokra korlátozódik. Összeszorítja bevérzett szemeit, utolsó biztos pontként kapaszkodik a férfi zakójának szegélyébe, amíg tud. Ám az ujjaiból igen hamar kifut minden vér.
Érzi, ahogy a lába elemelkedik a földről - ezzel együtt Anton megszabadul a vállára nehezedő nyolcvan, tömény kilójától. Összerezzen a váratlan érzésre, bármennyire is megnyugtató az. Az orrából vér csöpög a cipőjére, erőtlenül köhög párat, felemeli a fejét. Láthatóan mondani akar valamit, ám pontosan ő sem tudja, mi lenne az.
Végül kezek kulcsolódnak a testére. Az érintések nyoma fájdalmat hagy maga után, mintha apró tűk fúródnának a testébe a ruhája alatt. A színükről ismeri fel az egyenruhát, erőtlenül neveti el magát.
   -  Jóhogyjöttetek...
A feje előre billen, ismét érzi, hogy a teste elhagyja a súlytalanság kellemes állapotát - az ápolók óvatosan fektetik a hátára az iroda sötétszürke padlószőnyegén. Ahogy az egyikük az arca után nyúl, ő a kezével hadonászva védekezik, ez egy szenvedő állat ösztönös pánikreakciója mindössze. Vért érez a torkában, köhögnie kell, szenvedve ellenkezik, hogy lefogják a kezét.