Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha épp nem a mágus suliban okítom és riogatom a tanoncokat, akkor vagy otthon süttetem a hasam egy kis szakirodalom olvasás, tanulmányírás, ügyintézés, ex-feleség szadizás és a gyerekemmel való törődés közben, vagy a Parancsnokságom múlatom az időt, mint most teszem. Persze, minden áldott alkalommal jönnek jópofáskodni a kollégák, hogy mennyire hasznos, hogy a csekély termetemmel simán beférek még az iskolapadba; vagy hogy lefogadják, csak a csinosabb diáklányokkal végeztetek büntetőmunkát; meg hogy ugyebár, aki nem tudja, az tanítja. Szóval a mai napon is ez a derűs, kedves társaság fogad, ahogy haladok végig a folyosókon, meg az asztalok mellett, és vissza-vissza szólok a frappáns megjegyzéseikre, vagy éppen vigyorogva vicsorgok oda rájuk.
Nem máshoz, mint Warrenhez esz végül a fene, ahogy mostanában elég gyakran. Ő az, aki hasonló cipőben jár, csak Őt már megunták a tanodával heccelni. Úgyhogy amikor hozzá csapódom, akad egy kevés nyugalmam a vicceskedések elől. Megvallom, az alatt a pár perc alatt még hiányozni is kezdenek.
- Hallom, elcsíptétek azt az ürgét, aki betört az édességboltokba és mindenütt felzabálta a Bogoly Berti drazsékészleteket. - állok meg Dwayne asztala mellett, zsebre vágott kézzel. A legfontosabb részletet persze kihagytam a bűncselekmény leírásából, mégpedig hogy az ipse ilyen-olyan kedves főbenjáró átkokat alkalmazott azokon, akik esetlegesen még az üzlethelyiségben tartózkodtak zárás után takarítani, leltárazni, ezzel megzavarva Őt a cukorkák elfogyasztásában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lepillantok a felém tolt zacskóra, és hálás kis biccentéssel veszek ki egy szál ropit, amit rögtön el is rágcsálok, miközben a sztorit hallgatom. Elfintorodom kissé. Rémes lehet így telezabálnia magát az embernek. Na nem annyira, mintha bekapsz egy Crutiatust, viszont tény, hogy nem kellemes. Másnak persze valószínűleg furcsa lenne, hogy ilyenekről társalgunk, miközben sós rágcsát ropogtatunk, azonban nálunk ez olyannyira megszokott, hogy még a tetthelyeken sem átallunk elfogyasztani néha az aznapi ebédünket, egy friss hulla fölött. Természetesen, csak a helyszínelés után.
- Kattant a fószer. - bólogatok, miután az utolsó falat ropit is magamba nyomtam, és összedörzsölöm kicsit a tenyereimet, lesöpörve róluk a morzsát, meg akkor már zakóm gallérjáról is.
- Gondolom, hamar meglesz a vallomása. Pedig szívesen kihallgatnám. - sóhajtok szomorkásan, mintha csak egy pihentető hétvégéről kéne lemondanom. De tényleg ritkán találkozunk ilyen érdekes tagokkal. Olyanokkal, akiknek nem a szokványos indítékaik vannak, mint egyszerű nyerészkedés, bosszúvágy, féltékenység és a többi. Kevésbé kiszámíthatóak, mint az átlag. Kész csemege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Na akkor majd ügyeskedek valamit... - kezdek el terveket szövögetni a fejemben, miként találkozhatnék mégis ezzel a mi édesszájú gazemberünkkel. Jó, pár perc erejéig biztosan a közelébe engednének akármilyen indokkal, azonban én szeretnék kicsit hosszabb időt édes kettesben tölteni Vele. Ennek a kivitelezésén morfondírozom tehát, körbenézve az iroda terén, a megannyi szorgos, ráérős vagy épp naplopó kollégán, aztán visszatekintek Dwaynere, aki éppen a fejéhez nyúl, hogy megmasszírozza kissé, aztán pedig mély levegőt vesz. Összevonom a szemöldökömet, és alaposan végigmérem.
- Nem, nincs sajnos. Bocs. - felelem egyből, hiszen nem dohányzom, azonban a szavainál és az én szavaimnál sokkal inkább érdekel a testbeszéde és az egyéb, árulkodó jelek. Ugyanis nem egyszerű fejfájásról van szó Warrennél. Nem tudom még, mi van Vele, de nem tetszik mindaz, amit ebből a pár mozdulatból, gesztusból és a kisugárzásából leszűrök.
- Beteg vagy? Vagy bevettél valamit? - kezdem el kérdezgetni egyszerűen, nyíltan, figyelve a reakcióit már magukra a felvetésekre is, hiszen sok mindent levehetek belőle. Legfőképpen azt, hogy hazudik-e. Lenne rá oka, főleg az utóbbi érdeklődéssel kapcsolatban. Hiszen benyomottan nem üldögélhetne itt a Parancsnokságon. Viszont engem, ahogy máskor sem, most sem az foglalkoztat, mit lehet és mit nem. Hanem most éppen az, hogy mi a gáz Dwaynenel. Mert valami nem stimmel, az biztos. Teljes mértékben tapintatlanul bámulom, kissé oda is hajolva hozzá, kezeimet kikapva zsebemből, az asztala szélére támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azt mondja, nem vett be semmit, és ez igaz is. Legalábbis tökéletesen meggyőző, ahogy közli. Semmi jelét nem látom színjátéknak, sumákolásnak vagy szégyennek. Sőt, valóban nem tudja, mitől van rosszul. De tény, hogy egyre rosszabbul van. Körbenézek kicsit a környező asztalokon, elválasztott munkatereken, aztán ismét a férfira meredek, aki éppen feljebb tornássza magát a széken.
- Kétlem. - nyögöm egyszerűen a gondolatra, hogy a kölykétől kapott volna el valamit. Nem, ez a valami gyors lefolyású. Az előbb, mikor megálltam itt az asztala mellett, még fele ilyen pocsékul nem festett a pasas, mint most.
- Mik a tünetek? - kérdezem, mint valami önjelölt doktor, noha nem konyítok olyan nagyon az orvostudományhoz. Bár valószínűleg többet tudok a témában, mint az átlag. A következtetéseimet viszont egyáltalán nem ilyen alapon vonom most le, hanem egyszerűen az alapján, amit látok. Látom, mert figyelek.
- Lehet, hogy le kéne dobnod magad egy kicsit a pihenőbe, nem? - vetem fel, szemöldökömet megemelve kissé, miközben továbbra is az asztalra támaszkodva fürkészem Warrent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Köszönjük szépen a szakszerű, részletes, átfogó tünetelemzést, Mr. Warren. Most aztán sokkal okosabb lettem. Bár ebből a lázas vírus kifejezésből ismét kiderült egy s más. Főleg, hogy közben nekiáll gyöngyözni a homloka. Nyűglődve hunyom le egy pillanatra a szemem, mikor ráébredek, hogy sajnos már megint nem kellett csalatkoznom a következtetéseimben. Ez persze önmagában hasznos és jó dolog lenne, csak olyankor probléma, ha valami rosszat sejtek és az bejön. Mint most. Hiszen Warrennel bizony nagy gáz van, ez már világos.
Előkapom a pálcámat, és háromszor koppintok vele, így hívva a Sürgősségi Varázsló-Ellátó Gépkocsiszolgálatot. Ez után Dwaynetől felegyenesedve, egyszerűen megragadok valakit, aki éppen elhalad mellettünk, durván magamhoz vonom, és csöndesen közlöm Vele, hogy a férfi gyógyítói segítségre szorul, a SÜVEG már úton van, addig is szerezzen valaki hozzáértőt az épületből. Mindez persze főként puszta bebiztosítás. Hiszen mindig kell egy B terv.
Finoman ellököm aztán magamtól a kollégát, ezzel útjára bocsátva. Pislog párat, de végül bólogat, és megy végrehajtani, amivel megbíztam. Mire visszafordulok Warrenhez, már azzal kell szembesüljek, hogy a saját vérét nézegeti ujjai végén, amit valószínűleg a torkából köszörült fel a szájába. Ez igazán remek.
- Menjünk! - bólintok a beleegyezésére, egészen odahúzódva mellé, hogy elkísérhessem a pihenőig, mert nem vagyok teljesen biztos benne, hogy elér odáig egyedül. Lehet, jobb volna ülve maradnia, hiszen félő, nem soká van már eszméleténél, ám ha mégis, úgy érdemes eljutnia valahová, ahol kényelmesen lehet vízszintben. Úgyhogy én itt vagyok, ha kapaszkodni akarna. Lebegtetni ráérek akkor, ha összeesne. Addig legalább hadd maradjon meg a méltósága. Mert ugyebár van olyan neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Szilárdan állok a padlón, készen rá, hogy a férfi esetleg rám fog nehezkedni, és már akkor látom, hogy ez hamarosan megtörténik, amikor elkezd felemelkedni. Nyúlok is érte kezeimmel, Ő pedig már markolja vállam, fejét lehajtva. Sejtem, hogy a zakóm megsínyli ezt a történéseket, ám ez természetesen pont nem érdekel egy ilyen helyzetben. Átkarolom Dwayne derekát.
- Egyetértünk. - bólintok az igen helytálló gondolatra, mely szerint segítségre szorul. Körbenézek a bámészkodókon, és vállat vonok, széttárva kissé kezeimet, számat finoman összeszorítva, így jelezve nekik, hogy hát, ez van, srácok. Tök hiába kezdenék rikácsolni, hogy segítsenek, vagy nekiállni elmesélni, mi a frász van Warrennel. Hasznunkra úgyse lennének, csak vagy pánikolnának, vagy túlbuzgóskodnának, vagy közelebb csődülnének, bámulni a műsort.
Rájövök azonban közben, hogy már nem fogunk eljutni csak így andalogva a pihenőig, szóval szabad kezemmel suhintok egyet a pálcámmal, elmormolva egy mobilicorpust, hogy szerencsétlen srácnak ne kelljen még a teste súlyát is tartania, ha már egyszer ilyen nyomorultul van. Nem mintha ne élvezném, ahogy tapogat, meg hozzám bújik, dehát nem lehetek ennyire önző.
Közben végre-valahára befutnak a sürgősségiek, gyorsan szedve lépteiket felénk. Elég hamar kiszúrnak minket. Noha sok itt a fura alak, nehezen tudnánk leplezni, hogy mi vagyunk a delikvensek. Minden esetre azért mosolyogva integetek nekik, mígnem ideérnek és kérdezgetni kezdenek minket, mi a történt, miközben Dwaynehez lépnek és nekilátnak vizsgálni az egyelőre függőlegesen lebegő férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Figyelem Dwayne arcát, mikor mintha mondani akarna valamit, ám a szájnyitogatástól nem jut tovább. Nem baj. Ahogy a felmentősereg kezelésbe veszi a srácot, hátrébb húzódom, hogy ne zavarjak be. Innentől már nincs sok hasznom. Legalábbis nem kell hozzá ennyire testközelben lennem.
- Először fejfájásra, rosszullétre panaszkodott, és valami elkapott, lázas vírusnak tudta be az egészet. Ekkor már teljesen sápadt volt, verejtékezett, végül vért köhögött fel. - darálom le a sürgősségieknek, amit tudok. Az egyikük bólogat, és vizsgálják szépen tovább. hamar oldalra fordítják, hogy ne fulladjon bele a saját vérébe menet közben.
Pálcám elrakom, kezemet zsebre vágva állok pár lépésnyire az intézkedőktől, miközben természetesen az egész Parancsnokságban leáll az élet egy időre és ki-ki nyakát nyújtogatva pislog a történések felé, felemelkedve székéből. Megérkezik aztán az általam segítségért küldött pasas a beszerzett hozzáértővel, én pedig csak intek nekik egyet, a többit úgyis látják maguktól.
Ó, a francba, Warren... Mi az ördögöt nyeltél be?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy nehéz sóhajjal figyelem, ahogy próbálják lefogni a hadakozó aurort. Nincs már igazán magánál. Gondolom, egy porcikája sem kívánja, hogy ennyien matassanak rajta, felfogni viszont már nincsen ereje, hogy ez mind érte van. Kezeimet csípőre téve várom a fejleményeket, mígnem kiütik Dwaynet egy varázslattal, hogy ne szenvedjen most értelmetlenül tovább. Helyes. Mindenkinek jobb így. Egy pálcaintéssel a lebegő hordágyra emelik, és elszállítják. Viszik az ispotályba. Annyit még elárulnak, hogy mérgezésre gyanakszanak.
Leadom még nekik az elérhetőségemet. Nem tartok Warrennel. Nem hiszem, hogy az én rusnya képemre lenne kíváncsi, ha magához tér. Amilyen támogatást pedig nyújthatok, az a távolból ugyanúgy megy. Ennek szellemében rögtön elkérem az értesítendők neveit, hogy ne valami noname ápolótól kapjanak hírt a férfi állapotáról, hanem akkor már legalább egy noname aurortól, aki ott volt, mikor mindez bekövetkezett. Erről jut eszembe... Mérgezés.
Ügyelek rá, hogy senki ne menjen Dwayne asztalának közelébe, míg nem érkezik valaki átnézni a helyszínt. Figyeltem, eddig senki nem kotnyeleskedett arra. Remélhetőleg, találnak valamit! Bármi legyen az, nemrég kellett, hogy magához vegye. Nagyon ritka az olyan méreg, aminek jóval később mutatkozna ilyen intenzív hatása. A ropi nem lehetett, akkor már én is itt fetrengenék. Talán a kávé, talán valami más rágcsa, amit még azelőtt majszolgatott, hogy én megálltam az asztalánál. Vagy lehet igazából bármilyen tárgyról származó, ártalmas anyag, ami a bőrbe ivódott. Nade hülyeség itt találgatnom, ez nem az én dolgom. Á, már jönnek is az illetékesek! Átadom a szakembereknek a terepet, és megyek értesíteni Warren hozzátartozóit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azt hinné az ember, hogy hagyják dolgozni. Hogy nem tesznek neki keresztbe és nem lehetetlenítik el a munkáját olyan abszurd és fölösleges kérdésekkel, mint hogy "mégis ki ez a fiú?", meg hogy "mi jogon van itt?", és hogy "kinek képzeled te magad, Rothman? és ő kinek képzeli magát, hogy kihallgató szobákat sajátít ki és parancsolgat mindenkinek?". Jó, rendben, bevallom, igazából imádom az ilyenkor felcsendülő pampogást. Ha ideges vagyok, szívesen feltennék a gramofonra egy hasonló, kellemes morajlást nyugtatónak.
Egy linzert majszolgatok egy asztalon ülve. Nem az én linzerem és nem az én asztalom. Az előzőt vissza se adom a tulajának. Szerintem nem is szeretné. Akárhogy is, várom, mire jut a kis dán, és közben figyelem a kollégáimat, olykor leszólítok egyet-egyet, vagy éppen hagyom, hogy a huszadik is elém álljon az olykor felellősségre vonó, olykor kiváncsiskodó kérdéseivel. Mindnek a legkülönbözőbb válaszokat adom.
Egyszerre meghallom az úr szavát. Mármint nem a nagybetűsét, hanem azét, aki eddig az aktákat bújta. De jelenleg tőlem aztán egy és ugyanaz is lehet. Azt mondja, hogy hozzunk be valakit. Izgatottan kapom ki az egyik auror kezéből a mappát, hogy megnézzem, kit is hozunk be.
- Nagyobb összeget tettem rá - robbanok be a kihallgató szobába, így adva a szimpatikus empata tudtára, hogy bizony én is a barátunkra voksoltam.
- És? Hogy szeretnéd? - ülök fel erre az asztalra is.
- Te akarod faggatni, vagy csak figyeled a mestert? - utalok itt természetesen magamra. Lehet különben, sokan azt várnák, hogy mint tapasztalt, pökhendi kihallgató tiszt, egyszerűen csak megmondom, mi lesz. Viszont mivel nekem akármilyen helyzet alkalmas a tanulmányozásra, a srácnak meg valószínűleg vannak elképzelései róla, mi lenne a legcélratörőbb mód, így sokkal jobbnak tartom ezt megtárgyalni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem tudok róla, hogy morzsás az állam, amíg a srácon észre nem veszem. Talán már sietne is a segítségemre, ha jobbbbban lennénk (hány b-vel mondjuk ezt?), vagy valami. De a társadalmi normák és a kívülről szemlélés megakadályozza ebben a kis figyelmességben. Engem viszont nem akadályoz semmi abban, hogy ne töröljem le a morzsákat, hanem tovább idegesítsem szegényt a sütievés nyomaival büszkélkedő borostámmal. Borosta még soha nem volt ilyen büszke.
- Ja, elszúrtam - bólogatok ráncolt orral, egy sóhaj közepette. Akár még hiteles is lenne ez a nagy magamba szállás, ha nem tudnánk mindketten pontosan, hogy tökéletesen elégedett vagyok magammal és a teljesítményemmel úgy általában, és koránt sem magamat hibáztatom azért, mert a múltkor nem szorongatódott meg annyira a fickó. A rendszer hibája. Minden a rendszeré.
- Oké - húzom fel hirtelen a szemöldökön, belemenve a taktikába és már huppanok is le az asztalról, mintha most nyomban indulnék is kihallgatni az ipsét.
- Én megrágom, neked már csak lenyelni kell - foglalom össze a stratégiát ezzel a nem kicsit gusztustalan, de igencsak passzoló metaforával. Rávigyorgok még a dánra a morzsás ábrázatommal, aztán már rontok is ki a vallatószobából.
Kint kedvesen eltársalgok még a kollegákkal, míg várjuk a gyanusítottat, de pár perc múlva csak megérkezik a drága. Karon is fogom és bevezetem a kihallgatóba, nagy barátian. Tobias meg figyelhet minket a fal másik oldaláról. A szoba felől tömör kőfalnak tetszik, ő viszont átlát rajta, mint egy vékony felhőrétegen.
Kezdődik az előadás. Az állam még mindig süteményes. A velem szemben ülő tag ezt bátorkodik is megjegyezni. Nagyon megköszönöm neki, hogy szólt és le is törlöm az arcom, aztán bájolgok tovább vele. Nincs annál ijesztőbb, amikor én bájolgok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Kezd a fószeren teljesen eluralkodni az a fajta utálat az irányomba, amit már annyira jól ismerek és ami igazából az éltető nedű a számomra. De hogy ne csak rólam beszéljünk -noha nincs ennél jobb téma-, a kedves gyanúsított végre oldódik. Oldódás alatt azt értem, hogy túlvan az első riadalmon és kevésbé munkál már benne a védekezési ösztön, mint az, hogy engem végtelenül megvessen. Belül valószínűleg azzal nyugtatja magát, hogy csak egy mázlista őrült vagyok, akinek néha sikerül szagot fognia, és nyilvánvalóan úgysem vesznek komolyan. Ő se vesz komolyan. Meggyőzi magát, hogy ne tegye. Egy ilyen paprikajancsit hogy is lehetne?
Aztán egyik pillanatról a másikra eltűntetem a mázat a hangomból és a képemről, hogy nekiálljak úgy viselkedni, ahogy a leírások és főleg a kis dán elmondása alapján a főnöke létezhetett. A tartásom, az arroganciám, a lekezelő félmondataim mind-mind az áldozat mentalitására hajaznak. Vallatás lévén ráadásul parancsnak beillő kérdésekkel bombázhatom. Számoljon be erről, sorolja fel azt. Mikor megteszi, természetesen félbeszakítom, belekötök és leszólom. Úgy söpröm le az önbecsülését, mint egy szöszt a vállamról. Pedig mindeközben csak érdeklődöm. Nem vádolom semmivel. Csak kérdezgetem. Utasítgatva és semmibevéve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A második felvonásra beront a vendégművészünk. Persze, én vagyok a lényeg, ez az én darabom meg minden, csak sokkal kevesebb jegyet adtam volna el, ha őt nem hívom meg. Inkább tutira mentem, így biztos a siker. Viszont kedvesnek nem hogy nem kell lennem vele, de a szerepem azt diktálja, hogy bármi legyek vele, csak kedves ne. Menni fog.
Értetlen és lenéző fintorral tárom szét a kezeimet, amint betoppan. Egész tartásom és minden kis mormogásom azt sugározza, hogy baromira nem értem, mit gondol magáról és hogy mit képzel, mikor csak így beállít ide, félbeszakítva engem. Meg mit képzel, hogy egyáltalán levegőt mer venni. Az én levegőm, csak én vehetem. Itt minden az enyém, ők csak ingyenélők. Még arra se méltóak, hogy felkeljek a székemből. Képes vagyok én így ültömben is lenézni őket. Forgatom a szemem, sóhajtozok. Nevetségesnek tartom az egész drámájukat. Kis emberek hisztije.
- Ugyan, ne nevetessen! Tegye le azt a pálcát! - utasítom hanyagul, felé mutogatva. Hiszen érinthetetlen vagyok. Nem hiszem, hogy bajom lehet. Főleg nem, hogy egy ilyen kis senki árthatna nekem. Hadonászik itt helyesen azzal a gallyal. Az pedig, hogy szerinte én ezt így gondolom és maga a helyzet abszurditása bőven elég ahhoz, hogy felszakítsa a sebeit és hogy úgy érezze, hiábavaló volt kiiktatnia a főnökét, a lidércnyomás folytatódik. Tényleg nincs más választása: ismét a kezébe kell vennie az irányítást. Látom a pillanatot, amikor elpattan benne valami és végleg eldönti, megfogadja Ördög Tobias tanácsát.
- Impe... - lendíti a pálcát és kezd neki a varázsigének.
- Capitulatus! - fegyverezem le egy vadnyugati tehenészfiú gyorsaságával. Nyilvánvalóan már régen ott volt a kezem a pálcámon, csak ki akartam várni, míg nekikezd annak a tiltott átoknak. Vallomással nem ér fel, de amit művel, már önmagában bűncselekmény, ráadásul közvetett bizonyíték, aminek több auror is tanúja lehetett a szomszéd megfigyelőből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nincs más dolgom, mint hátradőlni és élvezni a műsort. Már persze amellett, hogy megfelelve a kis dán által örjöngőn felvázoltaknak, tényleg undorodva és megvetően meredjek a felbőszült gyanúsítottunkra. Ez azonban bájos természetemből fakad, úgyhogy nem kell megerőltessem magam. Képemen csak átlagosan ránganak az izmok, amikor a fószer vallomást tesz. Hiszen nem lepődöm meg rajta. Oldalra pillantok, felnézve a dicsfényben fürdőző fiúra. A pökhendi mosolyt nem viszonzom.
- Vigyétek! - intek hanyagul, látszólag a semminek, azonban csakhamar két auror ront be és már szórják is az ártalmatlanító igéket a tagra, hogy szépen kivezethessék a teremből. Viszik a pálcáját is. Amennyire pedig mennek a beszólogatások a parancsnokságon, az elismerések annyira már nem, főleg irányomba. Úgyhogy kapunk egy bólintást a folyosón álldogálló egyik felettesem részéről és ennyi. Már kíséri is a gyilkosunkat, felügyelni az ügymenetét. Sok rosszat lehet mondani az aurorokról, de azt nem, hogy ne intézkednének villám gyorsan, amint aranytálcán kínálják nekik a bűnöst.
- Örültél volna, ha megtáncoltat, mi? - fordulok Tobiashoz, arcomon egy ál-derűs, sértődött mosollyal, amiről talán még ez a kis érzelemolvasó sem tudja kitalálni, hogy egy valódi neheztelés-e, vagy szimpla fejmosás, esetleg valami kísérlet. Akármelyik kitelhet tőlem és az ellenkezője is. Mindenesetre nem tűnök úgy, mint aki most a hóna alá venné a srác fejét, megborzolná a haját és meghívná egy italra, a sikeres vadászatot megünneplendő. Ennek viszont talán csak az az oka, hogy soha nem ünneplek ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nana, akárki legyél is, Google, nőt szerezz magadnak! Ez itt már foglalt. Ma estére mindenképp. Meg a gondolataimbam igazából szüntelenül az. Az ellenkezőjéről hallani sem akarok! Jogom ugyan nincs hozzá, hogy lefoglaljam, azonban ahhoz van, hogy ne kelljen értesülnöm róla, ha holmi Google nevű ürgékkel osztozom rajta. Amiről nem tudunk, az nem fáj. Kár, hogy kevés dolog van, amiről nem tudok, ha emberi kapcsolatokról és egyéb szövevényekről van szó. Nem hiába boldogok a lelki szegények.
Meglehetősen pontosan találkaidőben hallatszik az a bizonyos pukkanás, ami hoppanálva megérkezésemet jelzi. Valóban észbontó innen a látvány, és akkor még az előttünk elterülő városról nem is beszéltem. Ég áldja a tavaszi szelet, és főleg azt, ahogy a lányok hajába, ruhájába kap.
- Az egy fényképezőgép? - vágom zsebre kezem, megvillogtatva hatalmas muglikütyü tudásomat, csak így az üdvözlés helyett. Aztán jól elvigyorodok.
- Te aztán tudsz randihelyet választani, drága - lépek közelebb a korláthoz, megkapaszkodva. De nem a korlátban, hanem a hölgy derekában. Már amennyire kapaszkodásnak lehet nevezni, ahogy rásimítom a kezem és így nézek végig a lenyűgőző tájon, a nyözsgő esti városon, amit éppen megörökít. Mármint gondolom, hogy azt csinálja. Mondjuk furán forog közben. Mozgóképet készít talán? Ha igen, akkor lehet, hogy az daliás alakom is belepofátlankodott, ahogy megérkeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hát mi még? - kérdezek rá nagy kiváncsian, mit tud még a kezében tartott ketyere a fotózáson kívül. Azonban hiába nem értek ezekhez az eszközökhöz, ahogy a lány hozzám simul és tartja felénk a kis lap alakú gépezet lencséjét, tudom, mi történik, úgyhogy bele is nézek. Azonban a mosolyom várat még magára, mert elveszek a haja puhaságában, meg az illatában, ahogy macskaként bújik, úgyhogy vigyorra csak egy-két lövéssel később húzom a számat. De akkor aztán nagyon. Ha ettől nem reped meg az optika, akkor bizony semmitől.
- Szia - nézek a szemébe, csókot nyomva arcára.
- Telitalálat. De hogy jutott eszedbe? - érdeklődöm, miközben finoman elhúzódom tőle és kezeimet farmerom zsebébe vágva indulok meg a korlát mentén, nézelődve. Szeretem ezt az épületet, de itt fent még soha nem jártam.
- Tetszik a találékonyságuk - mutatok el az Erzsébet téren magasodó, kivilágított óriáskerék felé, aminek innen a teteje látszik.
- Ha seprűvel nem tudunk, hát röpködjünk körbe-körbe kapszulákban! - írok le egy nagy ívet egyik kezemmel hadonászva, mint aki most teremté meg a szórakoztató kis eszközt. Jó, nem annyira kicsi. Mindig csodáltam a bátorságukat, amilyen nagy monstrumok összeeszkábálásába képesek újra és újra belevágni bármiféle mágikus segítség nélkül. Nem kis tervezést igényel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem, köszönöm, nem akarok most többet tudni a ketyeréről. Ennyi elég, hogy számítógép. Arról tudom, hogy rengeteg dolgot csinál. Az sokkal inkább érdekel, hogy úgy tűnik, számára természetes az ilyen mugli eszközök használata. Ő az a fajta, aki jócskán merít mind a varázs-, mind a varázstalan világból. Részemről nem ilyen vagyok. A mágikus társadalomban nőttem, annak vagyok oszlopos tagja, és csak távolról szimpatizálok a muglikkal, illetve felületesen ismerem az életüket. Ezzel pedig tökéletesen jól elvagyok.
- Hm? Igen, igen, tudok - kapom a fejem a lány felé, miután kicsit elméláztam a táj nézése meg az ő szavai hallgatása közben. Mialatt pedig felelek, már lépdelek is oda a piknikre lerakott plédhez, amit persze már észrevettem ezelőtt, ám most van itt az ideje jobban figyelni rá.
Nemes egyszerűséggel leereszkedem a pokrócra, törökülésbe vágom magam, és fejemet oldalra biccentve nézek fel Rileyra, újra és újra végigjáratva rajta tekintetemet.
- És te, szépségem? - kérdezek vissza a repülést illetően, hiszen a hangsúlyából arra gyanakszom, hogy neki ez valamiért nem teljesen magától értetődő.
Miközben nézem őt, általában csak csodálom és elmerülök a részleteiben, ám olykor eszembe jut, milyen másféle arcai is vannak még ezen kívül. Azonban szégyen, nem szégyen, egyszerűen nem tudok ezzel mit kezdeni és próbálok nem is foglalkozni vele. Ez egészen jól megy. Ugyanis nem tudom, mit kéne éreznem, vagy mit nem kéne éreznem. Pedig biztos lehet helyesen érezni. Viszont vagyok annyira laza, felszínes és vak mindavval kapcsolatban, ami kedvemre való és amit szeretek, hogy nem bonyolítom. Van elég bonyolult dolog az életemben, amiket önként és dalolva vállaltam magamra, de szeretem az olyan dolgokat is, amiket méltán nevezhetünk sima ügynek. Az például tiszta és világos, hogy bolondulok a lányért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nekem nem voltak gondjaim soha a varázslással, viszont animágiával és egyéb öntranszfigurációval soha nem próbálkoztam. Teljesen elvagyok nélküle. Meg a bájitalokkal sem túl sokat bíbelődtem életem folyamán. Legfeljebb a suliban. Ő viszont ezekben jeleskedik. Jól van ez így, így van meg az egyensúly.
Érdeklődve figyelem, mik kerülnek elő a kosár mélyéről. Szinte szakértően bólogatok, ahogy megterít elénk, aztán a türelemre intésnél védekezőn felemelem a kezeimet, hogy én bizony nem nyúltam még semmihez. Várok. Figyelem, ahogy nagy gondossággal gondoskodik a romantikáról.
- Ragyogó - rázom meg a fejem elismerően.
- Meg a gyertya se rossz - intek a táncoló láng felé, aztán hümmögve pillantok le a süteményekre. Teátrálisan kopogtatom az állam mutatóujjammal, ahogy morfondírozok, melyik legyen. Végül megfogom az egyiket, ám ahelyett, hogy beleharapnék, a lány felé nyújtom, hogy ő tehessen így. Van, hogy az emberek szájából veszem ki a szót, van, hogy a süteményt teszem bele.
- Amíg beleharapsz, felteszek egy kérdést. Ha feleltél rá, tiéd a másik fele is. Ha nem akarsz felelni, hát legyen, de akkor én kapom be. Aztán te jössz - magyarázom el neki a játékszabályokat. A vége kicsit félreérthetőre sikeredik, amin el is vigyorodok, de annyiban hagyom. A játékra visszatérve: nem mintha hatalmas büntetés lenne a felelet megtadásáért, hogy nem eheted meg egy olyan süti másik felét, amiből akad még itt a tálon, azonban nem is ez a lényeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azok a bizonyos különös, melengető kékjeim másoknak idegtépő tükrök vagy éppen nyugtalanító kútmélyek, dehát ezért van az, hogy nem ők romantikáznak itt velem a Bazilika tetején, hanem ez a helyes kis vörös. Vagy szőke? Ezt soha nem tudtam eldönteni az ilyen hajszínnél. Nem mintha el kéne. Angol vörös? Amerikainál vajon lehet ilyet mondani? Na jó, hagyjuk a témát. Bár kétségtelenül élvezetesebb gondolatkör társaságom tincsein vagy bármijén merengeni, mint nagyjából akármi máson.
- Veszélyesen élek - felelem egy tinilány kacérságával, még egyik vállamat is arcomhoz húzom közben, mint az a jópofa, kalapos bajszos férfi abban a régi, mugli mozgóképben. Charlie, azt hiszem. Ami a kijelentésem pikantériája az egész, túljátszott flörtölésen kívül, az az, hogy egyébként ez igaz. Noha kétségtelen, egy elbűvölő hölgy egészen más veszélyeket rejteget, mint egy kihallgatásom alatt álló Azkabantöltelék.
Vigyorgok tovább, ahogy rájön, min vigyorgok, és már emelem is a szájához az első sütit, és még csak pislogni sem pislogok, amikor beleharap, ennek pedig koránt sem az az oka, hogy az ujjaimat féltem. Csak kedvem lelem a látványban.
- Mikor vagy a legboldogabb? - teszem fel kérdésem, egy pillanatot sem tétovázva és a tartalmával sem óvatoskodva. Nyilván bedobhattam volna egyből valami kínosat vagy pajzánt, de az gyerekes. Nem mintha én ne lennék az, de a pár leélt évtizedem annyira azért megkomolyított, hogy legalább egy kicsikét későbbre hagyjam ezeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bizony, néha az embernek elvileg megvan mindene és csak ül fanyalogva a bőség kellős közepén, aztán meg eljön egy talán nyomorúságosnak tetsző pillanat, amikor gyakorlatilag a világon semmi nem jön össze és ennek ellenére valamitől, valahogy mégis örömmel vagy telve. Mert annyi minden kell, hogy együtt álljon a boldogsághoz, és ezek a részletek nem feltétlenül azok, amelyekhez ezt az érzést társítjuk. Néha olyan kevés is elég. Ahogy mondja.
Arcom megkomolyodik kissé a felelete második felére. Fejem oldalra biccentem és elgondolkozva nézem őt. Hiszen mellettem és velem pl. nem feltétlenül lehet maradéktalanul önmaga. Mármint az lehet, aki csak akar, hiszen a tiltás az, ami tényleg távol álljon tőlem, ám pontosan tudja, hogy ha valamilyen más formát ölt, amely szintén ő, másként fogok ránézni. Nem így, mint most. Nem ilyen áthatón. Nem ilyen kedélyesen és vágyón. Más kérdés, hogy nyilván meglehet ugyanez a különbség, ha a másik éppen ki van csípve és friss meg üde, vagy otthoni gúnyákban flangál, elnyűtten. Az alapvető viszonyulás persze marad, ugyanannyira kedvelsz valakit mindkét állapotában, csak a kérdés az, hogy éppen miképpen. Akárhogy is, ostorozni persze nem áll szándékomban magam amiatt, hogy hogyan érzek. Azt mondják, azt nem lehet irányítani. Meglátjuk, mi hogyan alakul. Ha a lány úgy érzi, jelen pillanatban is teljesen önmaga tud lenni a társaságomban, én annak csak örülök.
Természetesen jár a teljes süti, hiszen felelt a kérdésre. Ahogy felé nyújtom a maradék falatot, ő pedig magához veszi, ujjbegyem érinti száját. Mosolyogva figyelem őt, játszva kicsit arcizmaimmal, és cápafogaim hamarosan ráharapnak a finomságra, amit ad.
- Sajtos - konstatálom az ízesítést, a tölteléket. Finom. Egész finom. Miközben rágom még a falatot, egyik szemem lecsukva nézelődök körbe, meg felfele a sötét égre, ahogy gondolkozom a válaszon.
- Talán arra, hogy eddig hű tudtam maradni az elveimhez a munkámban, meg egyáltalán az életemben. Bár lehet, ez elvárható - latolgatom merengő fintorral, vállat vonva. A kis hozzáfűzésemmel persze nem elbagatelizálni akartam azt, hogy ez becsülendő dolog, csak jelezni kívántam, hogy mondjuk szerintem ennek alapvetőnek kell lennie. Ettől függetlenül azonban nem nagyon telik el hét, hogy ne ütköznék bele akár csak a Parancsnokságon abba, milyen könnyedén megvesztegethetőek az emberek és hogy milyen szépen megmagyarázzák maguknak, miért nem olyan nagy baj ez és ez miért nem ugyanaz, mint amikor más teszi.
Ahogy ezen filózok, meg azon, mi másra vagyok még esetleg büszke, rögtön eszembe jut valami... vagyis valaki, akitől a vonásaim és a tekintetem egészen ellágyul. Egy olyan arcomat mutatom most Rileynak, amit eddig még nem láthatott. Tessék, a végén még kiderül, nem is nagy dolog ez a metamorfmágia.
- Illetve még arra, hogy nem sikerült elszúrnom a lányomat. Pedig Merlin a tanúm rá, mindent megtettem, de csak okos és jófej lett - rázom a fejem, szinte bocsánatkérően, amiért kudarcba fulladtak ezek a meg nem történt próbálkozásaim. Az arcom, amelyet mutatok, pedig továbbra is ez a számára új arc, nevezetesen az apai. Remélem, megkapom a süti második felét attól függetlenül, hogy eleddig nem osztottam meg vele azt a nem elhanyagolható információt, hogy bizony van egy kölyköm. Dehát tényleg nem tudunk még olyan sokat egymásról adati szinten.
- Miről szoktál álmodni? Már ha emlékszel rá - állok elő az újabb kérdéssel, azt várva igazából, hogy esetleg mondjon egy példát. Mit álmodott mondjuk múlt éjjel? Közben kapja az újabb falatot persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nyugtatóan érint meg, felelve mindazon érzéseimre, amelyek hagyom, hogy kiüljenek -alapvetően kifürkészhetetlen- ábrázatomra. Tetszik, ahogy és amilyen természetesen nyúl felém. Fogadok is minden érintést, belemozdulva, belesimulva, mélyen a szemébe nézve, vagy pont hogy szememet egy pillanatra lehunyva.
Értem, miért a farkasos álmok így a telihold idején. Az aktájában igazából szárazon minden fontos adat ott állt, ám jól tudom, a sima tények néha sokkal kevésbé fontosak, mint a körülmények és érzelmek. Ott van például az a mágus, akit múlt héten tettünk hűvösre, neki az előélete a nyilvántartás szerint makulátlan volt, de már ahogy a kérdéseimre reagált, egyértelmű volt számomra, hogy ez biztosan nincs így. Ilyenkor jön a neheze, hogy a kollégáim is elhiggyék, hogy sáros az ipse. Hiába voltak már számtalanszor tanúi, hogy beigazolódott mindaz, amivel kecsegtettem őket, azért megkűzdeni mindig meg kell velük. Oké, mondjuk lehet, ez nem a tökéletes párhuzam a fentiekkel, de értitek.
Nem akad ki a bejelentésemtől. Persze, sokkolja kicsit, azonban koránt sem éri olyan megrázkódtatás, mint érhetné. Még meg is simogat ismét. Szerintem még tetszik is neki ez az arcom. Ahogy cirógat, odanyúlok combjához és csak finoman rásimítok. Jól esik ez a fajta közvetlenség, ami köztünk van. Egyszerre természetes és izgalmas. Mintha mindig csak az alkalomra várnánk, hogy a másikhoz érjünk, vagy mintha nehezen kezelnénk azt a furcsa állapotot, amikor éppen nincs a kezünk a másikon.
Megkapja a vaníliás második felét, aztán már haraphatom is az enyémet. Hmm. Valamilyen joghurt talán? Igen, szerintem az. Közben figyelek persze a kérdésre is. Rögtön elmosolyodom rajta.
- Vörösbegy - közlöm egy bólintással, miközben tekintetem azt sugallja, egészen pontosan tudom, miért az. Eltekintek kicsit az ég felé, majd vissza Rileyra.
- Sok évig valamilyen hüllőféle volt. Varánusz vagy valami ilyesmi, aztán Hanna születése után vörösbegy lett... Szép kis váltás, mi? - emelem meg a szemöldökömet. Na igen, visszatértünk az iménti témához. Az a szemtelen kölyök mindenhol ott van. Jól teszi.
- Mi a helyzet veled és a farkasokkal? - kérdezek rá ilyen egyszerűen a dologra, miközben nyújtom neki az újabb finomságot, amit rágódhat a kérdésem mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdeklődő, figyelő mosollyal fürkészem vonásai, haja, lénye alakulását az idősebb kori önmagára. Valóban, most nagyjából annyinak mutatja magát, mint amilyen jelenleg én vagyok. Csak ő sokkal szebb, mint én. Tetszik. Igazán. Megnézném, amikor valóban eléri ezt az állapotot. Jó lenne ott lenni. Vagy mondjuk itt. Pont itt, pont így.
- Ó, dehogy nincs. Ez a két dolog nem függ össze - rázom a fejem, aztán ismét simítok arcán, amikor a csuklómat csókolja, miközben újra meg újra végigjáratom a tekintetem rajta, rezdülésein.
Bekapom én a sütit, ha nem kéri. Noha nekem is elég már. Össze is csapom kezeimet, megszabadulva a morzsáktól és iszok egyet a falatra. Szóval nem féltékeny típus. Kipróbálhatta ezt különben más kapcsolatokban is, nem kell annak feltétlen szerelminek lennie. Emberek szoktak féltékenyek lenni akkor is, ha a szüleik jobban szeretik a testvérüket szerintük, vagy ha a barátjuknak lesz egy másik barátja. De különben én sem vagyok féltékeny típus. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy egy részt a kedveseim nem azok a szédelgő fajták, más részt pedig az esetleges udvarlók megérzik, hogy veszélyes területre tévednének, ha az én nőmnek akarnák csapni a szelet. Vagy simán csak pofátlanul magabiztos vagyok, ráadásul túl jól ismerem az embereket. Vagy ez mind együtt.
- Énekelni? Nem igazán - vonok vállat nyeglén.
- Dúdolni inkább - szalad fel szemöldököm, további arcjátékaim mellett, aztán rá is zendítek egy dallamra, zümmögve. A Varázs, varázs, ősi varázs talán. Fejem ide-oda biccentgetem közben és jólesően körbepislogok kicsit az éjszakai égen, aztán a lányra nézek, odahajolok és lágyan megcsókolom. Kezem is hamar tarkóján terem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy újabb hétköznap. A volt nejem felbukkant a Parancsnokságon és jelenetet rendezett, aztán meg mehettem nyomozni egy mérgezés ügyében, amiről persze csak én állítom, hogy mérgezés, mások szerint baleset. Aztán majd pár nap múlva, amikor hathatós közbenjárásommal előkerül majd valami bizonyíték, azt fogják mondani, hogy így már joggal nevezhető az ügy annak, aminek, de amikor én kardoskodtam mellette, akkor még csak találgatás volt. Ahogy a több száz előző esetnél is. Nyilvánvalóan. Fennakadnhatnék azon, hogy a varázsvilágban azt kell bizonygassam, hogy igenis léteznek dolgok attól még, hogy a másiknak fogalma sincs róla, azonban ha minden alkalommal akár csak egy gondolatot vesztegetnék erre, már rég megőszültem volna. Mondjuk mintha lenne már pár vehér hajszálam. Na mindegy is. Tényleg inkább az átlag napok egyikének tekintem, amelyekben mindenki hülye, csak én vagyok zsupszkulcs.
Budanekeresd egyik főbb utcáján baktatok egy tanú kihallhatása után. Megállok egy bódénál, ahonnan pompás rétes illat száll és veszek is magamnak egy túrósat, hiszen rájövök, hogy nem ettem ma még semmit. Miután megkaptam, lecövekelek a talponállónál és elkezdem jóízűen tömni magamba a süteményt. Röpködnek a túródarabok mindenfele. Kár értük. Miután végeztem, alaposan megtörlöm a számat, aztán az asztalra könyökölve iszogatom még a gyümölcsturmixomat, miközben az utca népét figyelem, néha valamilyen arcot vágva, amikor észlelem, hogy az elsétálók miket füllentenek, hazudnak egymásnak gátlástalanul. Főleg mosolygok rajtuk. Tudjátok, azzal az én nagyon kedves mosolyommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hallom, ahogy a rétesárusnál szerencsétlenkedik valaki, és mindössze annyit veszek észre magamon, hogy valahogy jobban figyelek rá, mint más szerencsétlenkedőkre. Nem jut el a tudatomig, hogy ismerős a hanglejtés meg a szóhasználat. Pedig az. De bocs, a rétes behabzsolása meg a kellemes turmix túlságosan lefoglalnak. A sok idétlen járókelő tanulmányozásáról nem is beszélve.
Elnézek kicsit az újabb rétesfaló felé, majd a szemközti üzletre, ám mikor szemem sarkából változást észlelek, visszakanyarodik figyelmem, az alak meg már nincs ott, egy másik viszont ott van, kicsit arrébb. Picit összevonom a szemöldököm. Aztán egy kicsit még jobban, amikor megismétlődik a jelenség. Mit kevertek vajon ebbe a pitébe? Valami itt nem stimmel. Vagy lehet, a gyümölcsmix az? Gyanakodva méregetem finom italomat, aztán egy vállvonással gördítek le belőle egy újabb nagy adagot torkomon, hogy egy jóleső sóhajjal engedjem le a poharat és nézzek el a másik asztalhoz, ahol már megint egy új forma van. De biztos hogy új? Jó ég, dehogy új, hát a ruhái egy az egyben ugyanolyanok és akkora halom rétes van nála, mint az előbbieknél, akiknek nyoma veszett. Ez az alakváltó vagy zakkant vagy csak baromi vicces kedvében van.
Na várjunk csak...
- A többi is olyan jó, mint a túrós? - szólok egyszerűen át neki, asztalomon könyökölve, és ahogy rám néz, már biztos vagyok benne, kivel van dolgom. Széles vigyorra húzom a számat, megvillantva tömérdek mennyiségű fogamat, ami persze különben sokkal többnek hat, mint ahány van belőle. Látlak ám, szépségem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jaj, nagyon élvezi, hogy megtréfált. Tetszik a gyermeteg jókedve, úgyhogy eszem ágában sincs korholni őt. Főleg nem, hogy már húzódik is az én asztalomhoz rétest kínálni. Hát hogy lehetne rá haragudni? Letörök a meggyesből és hümmögve kóstolom. Ez is nagyon rendben van.
- Pompás. Főleg, amíg azt hittem, hogy hallucinogéneket tartalmaz - leplezem le azt, amit a hanghordozásából ítélve úgyis tud, mégpedig, hogy valóban sikerült egy pár hosszú pillanatig a bolondját járatnia velem. Apropó járás...
- Mi járatban errefelé, drága? - nézek végig hórihorgas társaságomon, egészen könnyedén szólítva így, hiába borostás férfiúi önmagaként emeli a nappalom fényét. Ráismerek már rég és látom őt, bármilyen alakot öltsön. Jó, mint a mellékelt ábra mutatja, nem azon nyomban. Ám amint bizonyossá válik nekem, kivel van dolgom, úgy látom őt, ahogy mindig: egy porcelánbőrű, eleven tekintetű, cinkos vöröskének. Ahhoz pedig, hogy számomra ilyen legyen, nem kell feltétlenül, hogy így nézzen ki. Akit szeretsz, az olyan számodra, ami neked a legkedvesebb. Ezért kár amiatt aggódniuk, hogy nem sminkeltek, vagy hogy szanaszét áll a hajuk, vagy éppen rossz passzban vannak, hiszen ezek egy ponton túl már nem számítanak. Persze, imádjuk, ha kicsípik magukat, és még az is lehet, hogy olyankor kicsit máshogy nézünk rájuk, már csak azért is, mert jól esik, ahogy kitesznek magukért értünk, azonban összességében nem ekkor a legszebbek. Ó... most jövök rá... nemrég azt mondtam, "akiket szeretsz"? Hajaj...
- Bocs, de ezt megeszem, aztán veszek egyet neked, ha gondolod - közlöm, miután megkóstoltam a káposztásrétest, amit aztán szépen magamhoz is vonom és nekiállok elfogyasztani. Pedig én komolyan azzal a túróssal akartam beérni, erre megjelent ő és bevitt a rosszba. A legjobb fajta rosszba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kedvem lelem a felszabadultságában, a kibontakozásában. Mondanám, hogy én bezzeg mindig fesztelen és gátlástalan vagyok, azonban be kell lássam, ebben a kapcsolatban most nekem is szükségem volt az oldódás folyamatára. Még mindig szükségem van rá. Hiszen ez egy különleges találkozás. Bonyolult. Pedig azt hittem, az eddigieknél már nem lehet bonyolultabb. Viszont, ha a bonyolult ilyen, hát állok elébe. Úgyse riasztottak vissza soha a kihívások.
- Ezzel, ha akarnék se tudnék vitatkozni - rázom a fejem, ahogy káprázatosnak nevezi saját magát, miközben jóízűen dézsmálom tovább réteskészletét.
- Kihallgattam valakit nem messze - bökök fejemmel a helyszín irányába.
- Most meg megyek haza - adom meg célpontom, aztán elgondolkozva vonom össze szemöldököm, ahogy meghívatja magát egy italra. Na nem alkoholosra, itt olyat nem adnak. Csak valami ilyen gyümölcsös izgalomra, gondolom. Azonban lehet, van ennél jobb ajánlatom. Igen, még ennél is jobb!
- Szíves örömest, de akár kérhetjük elvitelre és megihatod nálam - invitálom meg eképpen magamhoz, szertelenül. Hiszen rájövök, én már voltam nála párszor, ő viszont nálam még soha. Nem mintha én annyira sok időt töltenék a saját lakásomban. A legtöbbet talán akkor, ha nálam van Hanna. Különben főleg aludni megyek haza. Most mondjuk nem aludni mennék. Inkább meginnék egy jó kávét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy látom rajta, hasonló folytatásokon törte a fejét, mint amit most végül én felajánlottam neki. Azonban, ha már egyszer kéretlenül is megkapta, amit akart, emel a téten. Nem kispályás játékos, ez hét szentség.
- Ó, ez hatalmas nagy pofátlanság - rázom a fejem rosszallón, egész hihetően.
- Remélem, végtelen a hálád, mert pont annyival leszel köteles adózni nekem - megyek bele az alkudozásba, ami lássuk be, nem is igazán alkudozás, hiszen egyrészt kijelentem a dolgot, ellentmondást nem tűrően, másrészt ugyanazt akarjuk és ugyanannyira, azonban kellemes így eljátszadozni.
- Kösz - lépek oda a pulthoz és marok el egy papírzacskót a bódés orra elől, hogy elcsomagolhassuk azt a szegény megmaradt egy-két, félig megcsócsált rétest. Hiszen kár volna itt hagyni őket, időnk viszont nincsen már rájuk, a kávé nem várhat.
Nem mondom különben, hogy nem érzem baromi különösen magam, ahogy egy nálam sok fejjel magasabb sráccal flörtölök gátlástalanul, azonban furcsa mód ezt most inkább izgalmasnak találom, semmint akármi másnak. Ez pedig idővel talán csak egyre inkább így lesz. Mert még mindig van hova oldódjak, persze.
Egyik kezemben a réteses papírzacskó, másikban az ő keze és már haladhatunk is hazafele. Nincs most andalogva városnézés vagy ilyesmi, csak szedjük a lábainkat az utcákon. Ő azokkal a hosszú virgácsokkal nyilván jóval gyorsabban teszi ezt, én viszont a rövid O alakúakkal is egész rendes tempót diktálok. Mindössze pár sarok és ott vagyunk a régi, belső udvaros társasháznál. Felcaplatunk a harmadikra és már lököm is be az ajtómat, belépve és tartva neki, hogy fáradjon be.
Rögtön a konyhába lépünk be jobbra, ahol a középen álló pult egyben az étkező is; balra máris a tágas, kanapés, sok polcos nappali tárul elénk; szemben velünk egy kis folyosóról két szoba nyílik, amely két háló, a bal az enyém, a jobb a vendégszoba, főleg Hannának; teljesen szemközt pedig ott a tágas fürdő. Így nagyjából ennyi. Mindenhol pasztelszínek és csomó fénykép meg ereklye a polcokon, asztalkákon. Előbbiek nagy része engem ábrázol a lányommal, a csekélyebb részén a legkülönfélébb tájakon vagyok a legkülönfélébb emberekkel. Hol egy törzzsel a dzsungelben, hol a tengerparton heverve, hol hozzám hasonló, rosszarcú aurorokkal, vagy éppen egy hegy tetején nézve le a felhőkre. Az ereklyék közt vannak szobrok a legkülönfélébb kultúrákból, vagy épp tőrök, más fegyverek. Ja a falakon meg persze akadnak ilyen-olyan festmények.
- Leveheted a cipőt, de nem muszáj - ajánlom neki, miközben én kibújok sajátomból, aztán nyúlok a kabátjáért, hogy azt azért lesegítsem, majd felakasszam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután elhelyeztem kabátját, lecsúsztatom vállamról zakómat és felakasztom azt is. Szürke pólós, farmeros lazaságban indulok a konyhába vetni magam, közben vendégem után sandítva, ahogy eltárlatvezeti magát múzeumomban. Van mit nézni, az már biztos. Előveszem varázspálcám és integetek a kotyogósnak, a csapnak meg a kávénak meg a tűzhelynek, hogy ki mit csináljon, amolyan tetoválásos, enyhén görnyedt karmesterként. Hamarosan minden a helyére kerül. Két csésze a pultra lebeg kiskanállal meg mellettük az ízesítőkkel. Erre a látványra érkezik vissza a mi langaléta nézelődőnk a körbejárásból, azonban kétlem, hogy sok figyelmet szentelne neki. Máshol jár. Nálam.
Pont, mikor felnézek a szemem sarkában észlelt alakra, már érinti is kezem és megteszi vallomását. Vonásaim simák, tekintetem kutató. Tökéletesen leplezik meglepetésem és mindazt, ami bennem kavarog. Nem direkt rejtem el. Ez ösztön. A lényem része és a lényegem, hogy én, aki másokat fejtek meg, nem vagyok megfejthető. Aki ismer, az persze átlát valamelyest idővel. Ezzel pedig egyenes arányban valahogy belső kényszertől vezérelve engedem is magam átlátni kicsit. A mi kapcsolatunk fiatal még ehhez, azonban mintha csak valami varázslöttybe esett volna, félelmetes gyorsasággal tart a felnőttkor felé.
Nem mondom, amikor felölti számomra legkedvesebb formáját, markáns tekintetem elgyengül kissé. Főleg, ahogy ismét elsusogja azt, amit az imént. Lélekbehatóan fürkészen pillantását. Ám azt sejtheti, hogy erre nem fog hagyományos viszontválaszt kapni tőlem. Dehát, aki komolyan mondja, igazából nem is vár választ. Aki komolyan mondja, az csak egyszerűen tudatni szeretné és nem követel viszonzást. Én legalábbis nem tenném, mivel pedig róla a legjobbat feltételezem -tehát azt, hogy hasonlít rám-, ezért úgy vélem, ezzel ő sincs másképp.
Megfogom kezemre simított kezét és számhoz emelem, végig a szemébe nézve.
- Te aztán tényleg akarod azt a kávét - állapítom meg bólogatva, miközben csókot nyomok a kacsójára, hogy aztán jól rávigyorogjak. Közben a háttérben felhangzik a gőz távozásának jellegzetes, kotyogással vegyes hangja, ahogy kész a feketénk. Oda se nézve integetek megint kicsit pálcámmal, lejjebb engedve a lány kezét, arcáról viszont le se véve tekintetem. Mutatóujjam megtámasztom aztán álla alatt, míg hüvelykujjamat alsóajkára simítom, szemmel kísérve mozdulatomat. Kisvártatva odahajolok, és megkóstolom azt, amit előbb még érintettem. Lehunyt szemmel, mélyről szusszanva csókolom, tarkójára markolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Játszik velem mindig. Nem szórakozik. Játszik. Az nagy különbség. Az egyik viszonylagos magánakció, a másik páros cselekedet. Ebben mindenki benne van. Én pl. nagyon. Mikor elkezdi fennhordani az orrát, szinte arra válaszolok a csókkal. Tudjátok, hogy helyre tegyem. Meg, hogy többek közt befogjam azt a szép száját. Szó se róla, nagyon szeretem, amikor beszél, de valahogy azt is, amikor nem. Főleg, ha amiatt nem, ami miatt most.
Teljesen megrészegít és ami különös, hogy egyre jobban. Ahelyett, hogy hozzászoknék, hogy kezdenék immunis lenni, egyre inkább lüktetni kezd mindenem, ha így egymásba fonódunk. Amíg nem tesszük, addig meg húz felé a láthatatlan erő. Amikor pedig aztán elérjük egymást, mintha még az sem lenne elég. Soha semmi. Most is úgy parancsolok megálljt magamnak, mikor elengedem az ajkait. Szemeim elég kábán csillognak, ahogy ellépek tőle, rendezkedve tovább a konyhában, odanyújtva neki kávéját.
- Parancsoljon, kérem - szolgálom ki jó baristához méltóan, majd egyik kezemmel megfogom a bögrémet, a másikkal az ő kezét és vezetem át a nappaliba. Ledobom magam a kanapéra, ami pedig nagyon lenyűgöző ebben a tettemben, az az, hogy a kávém egyáltalán nem löttyen ki közben. Ha mindenhova ilyen túl kényelmesen veted le magad, meg kell tanulnod az efféle trükköket.
- Na várj csak! - zörrenek fel, ahogy szöget üt a fejembe valami.
- Azt mondtad, hogy annál a régi ismerősödnél... kávézni voltál? - nyomom meg a kávéznit, nagyon számonkérő felhanggal, ám az nem teljesen eldönthető, az botránkoztat-e meg, hogy ennyi feketét iszik, vagy az, hogy máséból is iszik, vagy pedig az a bizonyos kétértelmű jelentőség, amit mi álltunk neki tulajdonítani ennek valami bolondos indokból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólogatok, teljesen hitetlenül. Jó szöveg ez a meg nem kapott kávéval. De ennyiben hagyom a dolgot és inkább kortyolom a saját megkapottamat. Átvetem karomat a mellém fészkelő lány mögött. Borostás arcom hajához simítom, így amikor kicsit felemelem a fejem, magam is körbenézni, pár szál marad hozzámtapadva. El kell őket valahogy távolítani, de egyik kezemben kávé, a másik Riley vállán. Legjobb megoldásként áthajolok előtte kicsit és az utóbbival söpröm el a vöröses tincset borostámról, karommal így teljesen körbefonva nyakát, meg enyhén eltakarva előle nagyjából minden kilátást. De egy pár hosszú pillanat múlva már meg is vagyok. Nagyon imádok úgy kepeckedni vagy helyezkedni, hogy azzal közben megzavarjak valakit vagy kellemetlen közelségbe kerüljek vele. Nálunk az a gond, hogy a kellemetlen közelség valószínűleg hiányzik a közös szótárunkból.
- Megbeszélhetjük - dobom be nagy kegyesen, miután ismét hátradőltem, hiszen igazán felemelő a gondolat, hogy napokon át csak a saját hangomat halljam.
- Noha néhány történet szigorúan titkos, szóval, ha elmondanám, le kéne, hogy adavázzalak, hacsak nem vállalod az örök rabságot a lakásom fogságában, hogy még véletlen se oszthasd meg senkivel, amit megtudtál - vázolom előtte a lehetőségeit, közben vállára omló haját birizgálva. Egy percig sem kívánom titkolni, mennyire tetszik a gondolat, hogy a foglyom legyen. Bár bizonyos értelemben már az. Ahogy különben én is az övé.