Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Figyelem Dwayne arcát, mikor mintha mondani akarna valamit, ám a szájnyitogatástól nem jut tovább. Nem baj. Ahogy a felmentősereg kezelésbe veszi a srácot, hátrébb húzódom, hogy ne zavarjak be. Innentől már nincs sok hasznom. Legalábbis nem kell hozzá ennyire testközelben lennem.
- Először fejfájásra, rosszullétre panaszkodott, és valami elkapott, lázas vírusnak tudta be az egészet. Ekkor már teljesen sápadt volt, verejtékezett, végül vért köhögött fel. - darálom le a sürgősségieknek, amit tudok. Az egyikük bólogat, és vizsgálják szépen tovább. hamar oldalra fordítják, hogy ne fulladjon bele a saját vérébe menet közben.
Pálcám elrakom, kezemet zsebre vágva állok pár lépésnyire az intézkedőktől, miközben természetesen az egész Parancsnokságban leáll az élet egy időre és ki-ki nyakát nyújtogatva pislog a történések felé, felemelkedve székéből. Megérkezik aztán az általam segítségért küldött pasas a beszerzett hozzáértővel, én pedig csak intek nekik egyet, a többit úgyis látják maguktól.
Ó, a francba, Warren... Mi az ördögöt nyeltél be?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Erőtlenül köhög, érzi, hogy a vére - vagy bármi más - lefolyik a torkán. Egy gyengéd rántással fordítják az oldalára, az egyik válla maga alá szorul, a végtagot azonban egyáltalán nem érzi. Görcsösen fordítja el a fejét, hiába a karját szorító erős kéz, ellenkezni próbál, ahogy azt érzi, hogy valaki próbálja kinyitni a száját. Ösztönösen próbálna felülni, fájdalmasan felnyögve vergődik, a fogai közt véve egyre nehezebben a levegőt. Tiszta fejjel biztosan tudná, hogy meg kell nyugodnia, bármi van vele, innentől jó kezekben lesz - ám vagy a vérveszteség, vagy a fulladozás okán érzett pánik miatt erre képtelen. Könnyek folynak ki összezárt szemhéjai közül, rekedten nyöszörög, ahogy fény villan a szemébe, ismét elkapja a fejét.
Végül a feje mellé térdelő, imént érkezett gyógyító vet véget értelmetlen, kapálózó szenvedésének. Pálcát húz elő a zsebéből, óvatosan érinti meg a férfi homlokát, arrébb söpörve az összetapadt tincseket, majd gyengéden érinti a pálca végét a forró, sápadt bőrhöz.
Dwayne megremeg, majd a végtagjai végül elernyednek, őt pedig hosszú időre elnyeli a nagy büdös semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy nehéz sóhajjal figyelem, ahogy próbálják lefogni a hadakozó aurort. Nincs már igazán magánál. Gondolom, egy porcikája sem kívánja, hogy ennyien matassanak rajta, felfogni viszont már nincsen ereje, hogy ez mind érte van. Kezeimet csípőre téve várom a fejleményeket, mígnem kiütik Dwaynet egy varázslattal, hogy ne szenvedjen most értelmetlenül tovább. Helyes. Mindenkinek jobb így. Egy pálcaintéssel a lebegő hordágyra emelik, és elszállítják. Viszik az ispotályba. Annyit még elárulnak, hogy mérgezésre gyanakszanak.
Leadom még nekik az elérhetőségemet. Nem tartok Warrennel. Nem hiszem, hogy az én rusnya képemre lenne kíváncsi, ha magához tér. Amilyen támogatást pedig nyújthatok, az a távolból ugyanúgy megy. Ennek szellemében rögtön elkérem az értesítendők neveit, hogy ne valami noname ápolótól kapjanak hírt a férfi állapotáról, hanem akkor már legalább egy noname aurortól, aki ott volt, mikor mindez bekövetkezett. Erről jut eszembe... Mérgezés.
Ügyelek rá, hogy senki ne menjen Dwayne asztalának közelébe, míg nem érkezik valaki átnézni a helyszínt. Figyeltem, eddig senki nem kotnyeleskedett arra. Remélhetőleg, találnak valamit! Bármi legyen az, nemrég kellett, hogy magához vegye. Nagyon ritka az olyan méreg, aminek jóval később mutatkozna ilyen intenzív hatása. A ropi nem lehetett, akkor már én is itt fetrengenék. Talán a kávé, talán valami más rágcsa, amit még azelőtt majszolgatott, hogy én megálltam az asztalánál. Vagy lehet igazából bármilyen tárgyról származó, ártalmas anyag, ami a bőrbe ivódott. Nade hülyeség itt találgatnom, ez nem az én dolgom. Á, már jönnek is az illetékesek! Átadom a szakembereknek a terepet, és megyek értesíteni Warren hozzátartozóit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sírni akartam. Csak befordulni a fal felé, és sírni, nem törődve semmivel. De nem volt egyik oldalt sem fal, közvetlen közel legalábbis nem, és nem tehettem meg, hogy nem törődöm semmivel. Nem eshettem szét teljesen. Nem tehettem meg, nem szabadott. Annabell miatt.
Az emlékek olyan ködösek és kuszák voltak, hogy semmire se voltak jók, csak, hogy méginkább összezavarjanak. Nem tudtam, ki lehet az az öregember, nem ismertem fel őt, de sok más, a zavaros emlékködből kitekintő arcot sem.
De Lorit felismertem. Hevesen vert a szívem, és a keserű könnyeket boldog könnyek édesítették meg arcomon. Keserédesek, mert ő nem ismert fel engem.
- Ne - nyöszörögtem halkan a magyarázatát hallva. Elfelejtettek engem ővele. Velem meg szintén ezt tették. Miért? Miért így, hogy én emlékszem őrá, de ő rám nem?
Behunytam a szemem, újabb könnypatakoknak szabva gátat. Rettenetesen sajgott mindenem. Kimerült voltam már ettől a pár szótól is. Talán álmomban több választ találok. Talán.. de talán csak rémálmok várnak ott, arctalan férfiak és nők, akik bámulnak rám.
- Győrött születtem, ezerkilencszáz.. öhm.. nem tudom.. azt hiszem, huszonhat éve. Vagy nem.. huszonhét. - Reméltem, hogy csak a kimerültség okozta, de egyszerűen képtelen voltam felidézni azt is, hogy jelenleg melyik évben járunk. Összetörtem.. nem, nem gondolhatok erre. Annabell!
- Gryllus Annabell. Ő a húgom. A Bagolykő Mágustanodában tanul. És.. a szüleim. Gryllus Medárd. Az apám neve. Azt hiszem, a fővárosban lehet. A minisztériumban dolgozik, de sokat van terepen.
Kinyitottam a szemem, és a sok könnytől alig láttam a nőt, aki az adataimat írta. Nem számít, ezeket talán amúgy sem meséltem neki. Megismer majd. Meg kell ismerjen, mert ő.. Lori. Nem veszíthetem el őt is, nem állhat az arctalanok közé.
De mit tegyek, ha ő elvesztett engem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az az időszak, ami a szinte síró gyermeke felbukkanása és aközött telt el, amíg rendesen ideértek, ijesztő volt. Most is frászban van, nem csoda, hiszen Mina halálra vált arca és a saját gondolatai kiegészítik egymást és nem tereli egyik se jó irányba a másikat. Beérkezve elirányítják őket, hogy merre menjenek, és amíg Mina rohan, majdnem fellökve egy idős varázslót, addig ő a szobából kilépő gyógyítóhoz siet, hogy érdeklődjön tőle a férfi állapota és kilátásai felől, így van a kettejük megérkezése között jó tíz perc. Mina valószínűleg rávetette magát az apjára első körben, ami nem a legbölcsebb tett, ám most már egész szépen, és riadtan bár, de nem sírva ül az ágya mellett, fogva az apja kezét.
Ő maga belépve zavarban van, a fekete kabátot már kigombolta, biccentve köszönt a bent tartózkodó ápolószemélyzetnek, majd az ágyhoz lépve, biztató mosolyt enged meg a férfi felé, pedig a legszívesebben kiborulna, és maga se tudja, hogy hány doboz cigarettát szívna most el, itt állva. Azonban a lányának megígérte, hogy nem teszi, így ehhez ragaszkodva lép közelebb az ágy szabad feléhez, és simítja meg finoman a férfi tenyerét.
- Ne bontsd a rendet, inkább tartalékold az energiáidat.
Hallotta, hogy le kellett kötözni, illetve most már látja is, de, hogy meglepődött-e ezen? Nem egyáltalán nem, akkor lenne igazán ijedt, ha Dwayne nyugodtan feküdne, és várná, hogy jöjjön a vacsora, nem pedig úgy, mint, akit éppen egy verekedés közepétől tartanának távol, amiben a haverjai is benne vannak. Egy másik széket húz oda, a kabátját levéve ül le a férfi másik oldalára. Igyekszik erős maradni. Dwayne állapota súlyos, Mina kiborult, ha ő is enged az érzelmeinek, akkor bizony komoly baj lehet belőle.
- Anton írt egy üzenetet, hogy mi a helyzet veled. Mina vette át, és jöttünk, amint megtalált.
Fogalma sincs, hogy mit mondhatna. Itt fekszik a férfi, aki egyszerre a mindene, a gyereke apja, és aki iránt érzelmileg nem lenne joga bármit is érezni, aki visszautasította, akivel összeakadt, kerülte, majd furcsa és hideg ismeretségre szűkülő kapcsolata lett. Egyszerűen ennél jobban, mint amennyire ő össze van zavarodva, ember nem tud összébb zavarodni. Nem akarja, hogy meghaljon, azt sem, hogy fájjon neki. Bármennyire is szenvedett attól, hogy a férfi kerüli őt, nem kívánt soha rosszat neki, és most mégis.
- Pihenned kellene. Még a végén legyengülsz és nem tudok kivel ordítozni.
Nem mintha az lenne az élete fénypontja, hogy veszekednek, de tényleg, mi történne, ha ez megszűnne? Ha esélye se lenne a veszekedésre? Abba a gondolatba valószínűleg teljesen összetörne.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A hullámzó lázálom hogy elnyeli, hol pedig a fájdalmasan dobja a felszínre.
Tudja, hogy hol van, tudja, mi történt vele, érzi a fájdalmat, az érintést, a szenvedő állatok mélyről jövő, életösztönből fakadó félelmét. Az agya azonban ködös és nehézkes, a kép mégsem teljes, néha egészen elsötétül és megszakad. Nem egészen biztos benne, hogy ura a tetteinek vagy a gondolatainak, ha pedig nem ő, akkor ki vagy mi az, ami rendelkezik felettük.
Minden egyes hang, mintha a dobhártyáján szólna. Az izmai először megfeszülnek majd elernyednek, szaporán nyel vagy épp köhög. De él. A vénájába folyó főzet gondoskodik róla. A szúrás helye mar és csíp. Ingerülten próbálná kikaparni a helyéről, a keze azonban most sem mozdul. Pánikba esve fészkelődik, összeszorított szeméből ismét könnyek csorognak...
Majd egy kis, puha kéz simít végig a karján.
Az érintés helye fáj, borzasztóan, maróan fáj. A keze ökölbe szorul, arra fordítja a fejét, végül kinyitja a szemét. A könnyek a párnára folynak. Láthatóan hosszasan fókuszál, mire a szeme megtalálja a mellette ülő lány arcát. Vérszegényen mosolyodik el. Különösebb reakció nélkül fordítja a fejét vissza a plafon felé, majd szinte azonnal ismét összerezzen.
Nagy, kövér embert lát a mellkasán ülni, aki az apja vadászkésével kezdi el az alkarját döfködni az infúzió helyén.
   -  Ne, nenenenene...
Elhalón nyöszörögve próbál felülni, zavaros tekintete pánikkal telik meg. A csövet féregként látja tekeregni, ami lassan a vénájába mászik, hogy belülről falja fel. A kövér ember öblösen felröhög a mellkasán.
   -  Ne, nenene... Léna, szedd le rólam, szedd le rólam!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nagy vonalakban tudja csak ugyan, hogy mi a helyzet, de az bőven elég ahhoz, hogy kétségbeessen, és mégis, maradnia kell annál a látszatnál, hogy minden rendbe jön. Van némi babona alapja, nem akarja bevonzani a rosszat, de nem tud nem arra gondolni, hogy Dwayne nem éli túl. Hiába erős, hiába tart ki hosszan, mindent a férfi se tud legyőzni.
Valahol mélyen még él benne, hogy régen felkészült arra, mi lesz, ha egy nap a férfi meghal,. Gyerekként is tudta, hogy benne van a pakliban ez az eset, ám az több, mint tíz éve volt, lassan teljesen elfelejtette, hogy akkor is aggódott miatta. Most viszont, itt az éles helyzet, amiért akkor aggódott. Most már nem csak tarthat tőle, de szabályosan retteghet miatta. Tudja, ha Dwayne elveszti ezt a játszmát, akkor Mina összeomlik, és tudja, ha elmegy, nem tudja majd a lányát támogatni. Erre az ember nem tud felkészülni, főleg, ha ennyire szeret valakit.
Próbál könnyedén beszélni hozzá, mintha figyelne is rá, azonban hiába mégis minden igyekezete, a férfi egyetlen szavával csapja arcon és téríti vissza a valóságba. Ostobán ül itt, és kedveskedik, miközben Dwayne lázában is Lénát hívja. Ahogy kimondja a nő nevét, ösztönösen húzza el a kezét, amelyikkel eddig Dwaynet tenyerét és kézfejét simogatta, remélve, hogy a kedves érintés is hat valamennyire. Tudja, hogy nem lehet, tudja, hogy el kellene fogadnia, hogy nincs egy szemernyi esélye sem, hogy elszúrta, és mégis, érzi, hogy fáj a mellkasa attól, hogy ő mint lehetőség eszébe se jutott. Tényleg önző, igaza volt Dwayne-nek, amikor ezt a jelzőt használta rá. A kezét zavartan az ölébe ejti, majd hirtelen, mintha bolha csípta volna meg felpattan és a vállára teszi a kezét.
- Keresek valami büfét, hozok neked teát, maradj apáddal.
Választ meg se várva lép az ajtóhoz és siet el, mielőtt még bárki feltartóztathatná. Könnyes szemekkel indul meg a folyosón, hogy találjon egy olyan zugot, ahol nincs senki és nem is láthatják, erre pedig a legalkalmasabb a női mosdó, ahol bezárkózva egy fülkébe nyugodtan kiadhatja a felgyülemlett érzelmeit. Idegesség, féltékenység, fájdalom és félelem, minden van itt, és most minden ki is jön, miközben a hideg falnak támaszkodik. Senki se mondta, hogy zavaró harmadiknak lenni ennyire kegyetlen dolog, és eddig nem is igazán érdekelte, most azonban realizálta, hogy nem lesz ez az egész olyan könnyű, mint hitte. A dolgokat az elején elszúrta és ostoba, ha azt hiszi, hogy rendbe hozhatja őket, és úgy tűnik, most az ispotály mosdójában gubbasztva ez realizálódik is benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem érdekel mindaz, amire tanítottak. Most cssak azt az egyet tudom, hogy apa nagyon rossz állapotban van. Azt írta az a férfi, hogy súlyos. Én magam nem tudom ki Anton, de hálás vagyok neki azért, amiért szólt anyának. Anya biztos tudja, hiszen nem vezetékneveztek, a levél is olyan volt, mint amit két ismerős ember írt egymásnak. Meg kell őt találnom, és meg kell majd kérdeznem, hogy mégis mi történt, de először apát kell látnom. Tudni akarom, hogy hogy van, hogy mindent megtesznek-e érte, hogy meggyógyuljon. Ő az apám. Egyszerűen nem halhat meg.
Útközben úgy szorítom anya kezét, mintha az életem múlna rajta, mindkettőnk ujjai egészen elfehéredtek már, de ezzel most egyikünk se foglalkozik. Rohanva közelítettük meg az épületet, és amikor elmondják, merre van, együtt kezdünk el sietni a terem felé, anya azonban lelassít, így szinte kitépem a kezem a kezei közül, és úgy szaladok tovább. Nem is nézek hátra, pedig lehet, hogy kellene, de jobban érdekel, hogy apához odaérjek, mint ha például kitört a cipője sarka.
- Apa…
Nem igazán van magánál, és talán jobb is, mert egy itt dolgozó lányt is majdnem fellökök, de talán érthető, hiszen nekem a szüleim a legfontosabbak a világon, és hiába érzékeny még a kapcsolatunk, bármit megtennék érte, hogy ő jól legyen.  Anya is beér, mivel nem sántikál, gondolom beszélt valakivel apáról, de mivel egyből hozzá megy, így inkább csak némarésztvevője vagyok a jelenetnek, ahogy anya apához beszél és ér. Minden mozdulatban és szavában kedvesség van. Egy pillanatra el is feledkezem arról, hogy apa nagyon rosszul van, hiszen ilyennek még nem láttam anyut. Már értem, hogy miként lehetek én itt. Anyu nagyon szereti apát, akkor is, ha úgy csinál, mintha nem. Ilyenkor nem tud úgy tenni előttem. Szinte már illetlennek tartom a jelenlétem, és elhátrálnék, amikor apu Lénát hívja, anyu pedig elrántja a kezét és kiszalad, mintha félne, hogy bekapcsolva hagyta a vasalót, vagy mintha az életem múlna azon, hogy teát kapjak. A nővérke, akit az előbb majdnem fellöktem, gyógyszert ad apának, én meg még mindig úgy nézek az ajtóra, mintha kísértetet látnék, aztán lassan apa felé fordulok, és visszaülök a székre.
- Jaj apukám, jó nagy slamasztikába keverted magad.
Mert értem én, hogy mi folyik itt, nem is értem, hogy nem esett le, vagy, hogy nem vettem számításba. Csak vágytam rá, kérleltem a lehetetlent, és lám, a fele valóság, a másik fele meg jó nagy bajban van. Továbbra is fogom apa kezét, hiszen engem felismert, rám mosolygott, és remélem, hogy amikor hat a gyógyszer, jobban lesz tényleg. Úgy érzem, hogy tudom a megoldást, ami elég lehetetlen, de ez az érzés itt jár bennem, csak nem tudom felszínre hozni, hogy mégis mi lenne az érzés mögött. Jaj apuci, kelj fel, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szaporán pislog néhányat, a kövér ember pedig eltűnik a mellkasáról annak fullasztó súlyával együtt. Összeszorított foggal vesz mély levegőket, oldalra fordítja a fejét, erőtlenül köhög párat. Az alkarján tekergő férgek abbahagyják a bőre felzabálását, visszaváltoznak az áttetsző csövekké, amik a sárgás színű bájitalkeveréket juttatják a vérébe.
A feje élesen lüktet homloktájon, így nehezére esik hosszabb ideig nyitva tartania bevérzett szemeit. Homályosan látja, hogy egy ápoló érkezik, talán épp az, akit ideje korán sikeresen szembeköpött majd hasonlóan véletlenül megkínálta egy erőtlen balegyenessel. Ha ő, szerencsére elfeledhette ezt, állapítja meg megkönnyebbülten, hiszen röviddel a távozása után a fejfájása és a hidegrázása is valamicskét csillapodni kezd. Biztosan a vénakoktélhoz kevert valamit.
Fáradtan szipog és dönti oldalra a fejét. Hosszú percekig csak nézi a párna szegélyét, mintha bele- belealudna. A testében makacs, agresszív méreg kering, ami hullámokban hozza rá a hallucinációval telített lázat. Ha csillapító bájitalt kap, jobban lesz - ám tudja, hogy ellenszer híján az érzés hamarosan visszajön.
   -  Menj haza.
A hangja elhaló és rekedt, alig nyitja a száját, de a tekintetén most először látható, hogy elmében jelen van. Laposakat pislogva nézi a mellette ülő lányt.
   -  Nem kell itt lenned. Jól vagyok. Látod... le kellett kötniük, hogy ne táncoljak, annyira jól vagyok meg minden...
Nyel egy nagyot, ahogy a fémes folyadék ismét felgyülemlik a torkában. Az agyában kategorikusan elzárja a túlélésével vagy esetleges halálával kapcsolatos gondolatokat, mint mindig. Nem ért a gyógyításhoz, nem ismeri a mérgeket - őszintén pedig neki sokkal, de sokkal jobb így. Nem akarja tudni.
Csak aludni akar. Sokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Apa olykor magánál van, máskor bealszik, aztán megint magához tér. Kérek a nőtől, aki körülötte sündörög valamit, amivel le tudom törölgetni a homlokát. A kezét egy pillanatra se engedem el, mintha attól félnék tudat alatt, hogy ha elengedem a kezét, akkor elveszítem. Nem mehet el, semmilyen formában jelenleg. Végre itt van, és nekem szükségem van arra, hogy itt legyen, velem.
- Persze apa, annyira jól vagy, hogy anyát Lénának szólítottad.
Van egy kis vádló él a hangomban, akkor is, ha igyekszem elrejteni. Láttam, amit láttam. Komolyan megvezetett az összes felnőtt a környeztemben, amiért valahol mélyen haragszom. Oké, gyerek vagyok, nem szeretem, ha így kezelnek, de elfogadom, viszont mindig őszinték voltak velem. Anya pedig, most hazudott. Sőt nem is csak most, ki tudja mióta. Már értem a hullámzó hangulatát, a sírást. Ha jól sejtem, most is egy eldugott helyen pityereg. Ilyenkor, tudom, hogy nem szereti, ha látom, ezért is nem mentem utána, tudom, hogy milyen ilyenkor.
- Apa…
Közelebb húzom magam, a fejem a párnájára teszem, a homlokom az övéhez ér. Most pont az zavar a legkevésbé, hogy az izzadsága a homlokomra is rátapad.
- … szeretlek.
Ezt még sosem mondtam neki, de itt volt az ideje és ennél megfelelőbb alkalmat már nem nagyon kellene keresnem erre.
- Szóval ajánlom, hogy gyógyulj meg, és kerülj ki ebből a slamasztikából, mert kellesz az életembe. Rendben?
Kicsit lehunyom a szemem, majd kinyitom, és felemelve a fejem elmosolyodok.
- Én melletted állok.
Az ajtó felé pillantok, majd vissza apára. Hagytam elég időt anyának arra, hogy összeszedje magát.
- Jobb lenne, ha megkeresném anyát, te meg pihennél kicsit. Bejövök hozzád holnap is, jó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Megmozgatja a csuklóját. Az infúzió szúrásának helye egyre jobban sajog, ami a válla és az ujjai irányába sugárzik. Egy rosszabb, mélyebb pillanatában, amikor még nem tekeredett a csuklójára géz, kirántotta magából a tűt, a belőle folyó bájitallal lefröcskölve a takaróját és a körülötte állókat. Ám, most nyugodt, nem vetemedne ilyesmire - a tűre nézni mégis fájó és émelyítő érzés.
Újra fémes folyadék gyűlik a torkába, amit kénytelen lenyelni. Egy idő után szinte biztos, hogy hányni fog, állapítja meg egykedvűen, a tompa fejfájásával küszködve.
Ahogy a lány homloka az övéhez ér, behunyja a szemét. Megölelné, a géz azonban konokul tartja őt.
   -  Én is bírlak téged.
Sosem fogja kimondani. Soha, senkinek sem mondta még - és ez talán eztán is így marad. Ismét nyel egyet, szaporán pislog ahogy a lány végül feláll mellőle. Erőtlenül küszködi magát kicsit följebb a párnán, ám azonnal émelygése támad a mozdulatra.
   -  Tűkön ülve várlak majd.
Válaszol rekedten, megenged egy vigyort, a fogain világospiros vér csillan. Nézi, ahogy a lány kilép az ajtón és becsukja aga mögött, magára hagyva őt a teremben.
A folyosóról beszélgetés, elhaladó léptek, siető orvosok tompa hangja szűrődik befelé. Visszafordítja a fejét a plafon felé, szorosan összezárja a szemeit. Egy férfi nem esik pánikba és nem sír.
Ökölbe szorítja a kezeit, a válla megrázkódik. Némán, ám annál erőteljesebben, de fél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Harmincöt óra.
A jégkockát lassan forgatja a szájában, néha lenyeli az abból kioldódott, fájdalomcsillapító bájitallal elkevert vizet. Fölpillant az ajtó fölött lógó analóg órára, majd egy nyögéssel visszafekteti az arcát a párnájára.
A bal oldalán fekszik, az arca mellett kórházi vesetállal, amibe, mivel komolyabb mozgásokra nem képes, a szájába gyűlő váladékokat kiköpheti. Jobbját a feje alatt tartja a nyirkos párnán. Ahogy a méreg okozta dühkitöréseit is pánikrohamait megfelelő szedatív szerekkel ellensúlyozták és már nem fenyegetett az ellenállásának veszélye, a fél oldala szabadságát már megadták neki. Balja azonban továbbra is az ágy keretéhez rögzítve pihen mellette. Ha fájdalma van, mocorogni és forgolódni kezd, akkor pedig félő lenne, hogy kirántja a kézfeje bőrébe vezetett infúziós felszerelést- Jelenleg pedig ez az egyetlen, ami életben és viszonylag stabilan tartja őt.
Laposakat pislog, majd a jégkockát a tálba köpi, melynek tartalma émelyítően rózsaszín. Megnedvesíti az alsó ajkát, a szabad kezével megigazítja a feje alatt a párnáját, ahogy azonban a fejét felemeli, a teste görcsösen összerándul. Nyöszörögve szorítja a tenyerét a hasára, összébb húzza magát, amíg a szervein végighullámzó fájdalom ismét alább nem hagy.
Tudja, hogy vérzik belül. Mindenki tudja, ahogy azt is, hogy ez egyre, de egyre csak rosszabb lesz.
Izzadt homlokát a párnába törli ismét. Érzi, hogy a világoskék kórházi pizsama nyirkos rajta, ettől fázni és reszketni kezd. A félig elfüggönyözött szobában, ahol a négy ágy közül egyedül az övé foglalt, nagyon lassan telik az idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Akárhogyan is próbálkoztam, nem tudtam lenyelni azt a hatalmas gombócot, ami a torkomban nőtt. Idegesen, a szám szélét harapdálva dülöngéltem egyik lábamról a másikra, miközben a recepciós kikereste a kórterem számát. Annak a kórteremnek a számát, ahová azt az embert vitték, akiről eddig tudni sem akartam.
Nem tagadom, elég rendesen összezavart az utolsó találkozásunk, mert a szívem ment szembe az eszem akaratával és nagyon is úgy tűnt, hogy az előbbi fogja megnyerni ezt az amúgy egyáltalán nem egyszerű csatát. Utálok kétségek közt lenni, ezért inkább megpróbáltam tudomást sem venni a problémáimról - ez körülbelül naponta pár másodperc erejéig sikerült - és nemes egyszerűséggel visszatértem Indonéziába. Így legalább nem tudtam több oltári baromságot elkövetni.
Sietős léptekkel indultam meg a mérgezési osztály felé, ahogy a recepciós kibökte az információkat; Anton nem tájékoztatott félre, mint ahogyan azt reméltem... Az üzenetet megkapva nem volt kérdés, hogy mit fogok tenni, csak nem éppen a legegyszerűbb dolog a szeretteinkhez rohanni, ha a világ másik felének is kötelességgel tartozunk. Valósággal élőhalottá váltam, amíg a szabadsági kérelmem elbírálták. Folyamatosan csak az zakatolt az agyamban, hogy mi lesz, ha elkések. Hogy mi lesz, ha nem tudom már elmondani neki, amit szeretnék. Hogy mi lesz, ha nem lesz többé...
Hangtalanul nyitottam be a szobába, rettegve attól, hogy mit találok odabent. Felkészülni egyáltalán nem tudtam semmire sem, a levél, amit kaptam igazán szűkszavúan volt megfogalmazva, így csak reménykedtem benne, hogy nem túlságosan nagy a baj.
 - Dwayne!
Az ágya mellé léptem, még a lélegzetem is visszafojtottam. Egyáltalán nem nézett ki valami jól.
Semmit sem tudtam az állapotáról, nem az volt az első, hogy orvost keressek. Én csak látni akartam. Látni akartam a két szememmel, hogy életben van. Holmi méreg nem győzheti le.
Dwayne Warren, nem hagyhatsz itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ismét megemeli a fejét, a vállára támaszkodik, egy újabb adag véres nyálat köp a vesetálba. Ez nem annyira vészes, nyugtatták meg még órákkal ezelőtt, az oldalára fordították, hogy mégse fulladjon bele. Azóta ebben a helyzetben van.
Visszahanyatlik a párnára, a szabad keze élével megdörzsöli kivörösödött szemeit, majd letörli a homlokát. Ha nem tesz hirtelen mozdulatokat, az érzés belül leginkább nagyon erős, letargikus influenzához hasonlít, nehezebb pillanataiban szalmonellához. A hányáscsillapító, ami az agyát is megfelelően tompítja azonban, egyelőre a korábbi állapotban tartja.
Az ajtó nyikorgása, majd halk léptek. Eleget feküdt az ispotály különböző ágyaiban, hogy meg tudja különböztetni a gyógyítók gumitalpú cipőinek hangját a látogatókétól. A kezét visszaejti az arca mellé a párnára, először csak a fél szemét nyitja ki. Elmosódott alapot lát közelíteni, vékonyat, magasat. Pislog néhányat, kissé elfordítja a fejét, hogy fölnézhessen rá.
A haj. Az arc. A bőrének a színe. Megmozgatja az infúzióval lekötött kezének ujjait, leveszi a szemét a nőről. Nagyon rekedten szólal meg:
   -  Ellenőrizni akarod, hogy tényleg meghalok-e, vagy csak újabb kamu?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Láttam már egy párszor sebesülten, ágyhoz kötve, ez valahogy mégis más volt. Nem borították hatalmas sebek a fejét, karját, akármilyét, mégis sokkal, de sokkal rosszabbul nézett ki, mint máskor.
Megijesztett.
Lehuppantam az ágy melletti székre, közben le sem vettem a szemem az arcáról. Leperegtek előttem azok a szép, illetve kínos pillanatok, amit együtt éltünk meg... A gombóc egyre nagyobb lett a torkomban.
 - Nem fogsz meghalni.
Minden egyes szót hangsúlyosan, megnyomva ejtettem ki, kicsit már úgy tűnhetett, hogy ezzel magamat akarom meggyőzni. Hinni akartam, hogy megint olyan lesz minden, mint régen, sőt még talán jobb is. Az ember ilyenkor másba nem tud kapaszkodni, csak a szép pillanatokba és csak remélhet, remélhet folyamatosan.
 - Erős vagy és meg fogjuk oldani. Együtt.
Csalás vagy nem csalás, nem számított ott akkor semmi sem. Bátortalanul nyúltam a kikötözött karja után, hogy megfoghassam a kezét és végigsimíthassak rajta, már ha hagyja egyáltalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A jobbját visszahúzza a feje alá, ezzel megtámasztva az arcát, hogy láthassa a nőt. Összekócolódott, csapzott haja a szemébe hull. A kéz megnyugtató érintésére behunyja a szemét, bár először láthatóan összerezzen tőle. Az elmúlt nap eseményei paranoiás bizalmatlanságot ébresztettek benne a felé matató ujjak iránt.
Ám Léna nem akarja bántani. Nem igyekszik tűt döfni a vénájába, lenyomni valamit a torkán, ahogy a személyzet, akikkel az idejét köteles eltölteni. Ez pedig jó. Csukott szemmel élvezi az övéhez képest hűvös kéz simítását.
   -  Mér' vagy itt?
Egy mély, szakadozott levegővétel után nyögi ki az ésszerű kérdést. Hunyorogva nyitja ki a szemét. Az elválásuk közel sem volt... baráti. Felrémlik előtte a nő dühtől csillogó szemeinek emléke ott a Budanekeresdi lakásának szemetes nappalijában. Ahogy Léna mögött becsapódott az ajtó, ő már teljesen biztos volt benne, hogy nem látja többé, ha mégis, már semmi sem lesz olyan, mént régen. Olyan jó. A jobb keze ujjai az infúzió csövét kezdik babrálni.
Vérszegényen vigyorodik el.
   -  Remélem nem te keverted a cuccot a kávémba... bár sejtettem, hogy kemény a női bosszú, de ennyire... értettem volna abból is, ha felgyújtod a cuccaim vagy valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sosem gondolta volna, hogy Jace után lesz még kismama szerepben, aztán a terhessége végéhez közeledve meg már nagyon is élvezte a dolgot. Sőt, már akkor élvezte, mikor kiderült, csak jött egy kis megszakítás, az a másfél hét, amíg azt hitte, hogy egyedül marad szörnyű volt. Aztán Jamie beállított babacuccokkal, és attól a pillanattól kezdve a rengeteg hisztin kívül nem is volt neki semmi problémája.
Már majdnem teljesen át is cuccoltak párjához, amiben azért segíthetett rendesen, pálcával ide-oda vinni a bútorokat lényegesen egyszerűbb, mint kézzel. Nem erőltette meg magát, ami meg maradt, az már marad is, azért nem végleg lépett le testvéreitől, haza fog még látogatni sokszor, de ha egyszer egy igazi család lesznek már, akkor az úgy szép.
Jace játszott, talán Jamie is épp vele volt elfoglalva, vagy a zenekar dolgait intézte, a lényeg, hogy mindketten a nappaliban, ő pedig addig valami ehetőt dobott volna össze, már ha nem érzi azt a hirtelen fájdalmat, amitől rögtön összegörnyedt félig-meddig, és hasához kapott. Nem ejtette le a tányért kezéből, csak majdnem nekicsapta a konyhabútornak, aztán végül nem is foglalkozott vele, a pultra tette le. Csak utána szánta rá magát, hogy megmozduljon, és balra kicsoszogjon a fiúkhoz. Nem volt olyan szörnyű a fájdalom, mint várta, de kellemes sem volt, viszont testtartásán nem változtatott. Inkább megijesztette, hogy egészen pontosan tudta, most bizony szülni fog. Hiába volt még  majdnem pontosan négy hete hátra, addig azt hitte felkészül majd erre is, de nem. Na meg mi van, ha baj van? Persze, hogy ez az első gondolata, mint szinte mindenkinek.
Nem is kellett semmit mondania. Kedvese a cuccaiért, amíg ő összeszedte magát, meg a kisfiút is nagyjából, ketten együtt, aztán jöhetett az amúgy nem olyan kellemes vonatozás Pestre. Most nem tudta megnyugtatni, hogy aki fontos -, a fia és a párja -, az ott van vele, mert csak a picire tudott gondolni, miért akar ennyivel előbb megszületni?
Nem csak magán vette észre az aggodalmat, ami még az ispotályba beérve sem változott. A kisgyerekre is ráragadt, ők megérzik az ilyet, valahogy neki sem volt jókedve, unottan imitált játékot, és talán abszurd, de mégis lehet, hogy értette, mi a helyzet.
Rögtön nővért kerestek, aki neki helyet, és orvost, majd már csak annyit vett észre, hogy gyermeke apjával beszél a nő, vagyis éppen magyarázza hol tudna várakozni. Addig sem volt nyugodt, de akkor talán egy kicsit előtört belőle az ideg, viszont próbálta azért a tőle telhető legfinomabban és nőiesebben tudatni az ápolóval, hogy kedvese vele marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kimerültem, rettentően elfáradtam. Megerőltettem magam, de nem csupán fizikailag, szellemileg is, és minél erősebben küzdöttem a gyengeségem ellen, annál jobban emésztettem fel maradék erőmet. Annabellnek igaza volt, pihennem kellett.
De hogy? Hogy pihenhetnék, miközben itt áll előttem a férfi, aki talán ide juttatott? Próbáltam értelmet nyerni mindannak, aki történik, de nem találtam. Egyszerűen nem volt értelme, hogy ő legyen az. De ilyen emlékezettel, amim volt, igazándiból nem volt értelme semminek.
Kezemben Annabellével meredtem Dwayne-re, vártam, hogy magyarázatot adjon, de ő várta tőlem ugyanezt. Én pedig csak a rettegő tekintetemmel tudtam szolgálni neki.
- Igen.. igazad van, persze - bólintottam húgom szavaira. Habár tudtam, hogy a priori incantatem csupán azt bizonyítaná be, hogy nem a férfi pálcájával átkoztak meg. Azt nem bizonyítaná, hogy nem tehette meg egy másikkal.
Az ágyam korlátjának támaszkodva nézett rám, és várt. Kezdett fogyni a türelme, bosszantotta láthatóan a helyzet, ugyanakkor sem a mostani, sem a nem sokkal ezelőtti viselkedése, mikor bejött a kórterembe, nem fért össze egy engem üldöző valaki képével. Talán az a kevés emlékem is, ami megmaradt, félrevezet. Talán tényleg nem az ellenséggel nézek farkasszemet.
- Rendben van - nyaltam meg kissé kiszáradt ajkaimat. és immár valamivel nyugodtabban folytattam: - El tudom mondani, hogy mire nem emlékszem. Nem emlékszem arra, hogy hol voltunk, és miért mentünk oda, vagy kikkel találkoztunk esetleg. Nem emlékszem arra sem, ami azután történt, hogy eltalált az átok. És amit nem értek, hogy kapcsolódik ehhez.. nem emlékszem a nagyapámra. Egyáltalán.
Éreztem, hogy ismét könnyek szöknek a szemembe. Éreztem az űrt, amit az eltűnt emlékek hátrahagytak.
Annabellre néztem. Ez volt az a pillanat, amikor azt kellett volna mondanom, hogy valamire viszont határozottan emlékszem: Annabellről szól az egész. Valami vele kapcsolatos dologról.
- Sajnálom, tényleg csak ennyit tudok mondani.
Erre a végszóra belépett az idős gyógyító, és jelentőségteljesen vendégeimre pillantott. Pihennem kell, mondta, és nem tudtam vitába szállni vele ezügyben. De azért megkértem, hogy Annabell még maradhasson kicsit. Csak amíg el nem alszom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Őszintén szólva, ha választhatna, hol porosodjon meg élete végéig, nem ezt a helyet jelölné meg első pontként. Kezdetben kihívásként, remek fejlesztő lehetőségként tekintett a versenyre, ám most, a dolgok sűrűjébe gázolva érzi, hogy gyomra ki akar ugrani bensőjéből és cigánykereket hányni a kedves egybegyűltek szeme láttára. Ujjai görcsösen tapadnak Julien csuklójára és a hülye is láthatja rajta, hogy szörnyen fél. Ugyan szorítása nem túl erős, az eridonos fiú mégis érezheti a lány remegését, félelmét, izgulását, nos nevezzük, aminek akarjuk. A tény tény marad, Runa halálra vált arca ékesen árulkodik az idegállapotáról. Attól, hogy első tanoncévét sikerrel lezárta, még korántsem tett szert túl nagy önbizalomra, s ha e mellé beszámítja krónikusnak is besorolható szerencsétlenségét, nos talán megérezzük, miért is gondolja úgy, hogy mindjárt el kell ájulnia, ha még tovább fognak itt ácsorogni egy rakatnyi néző és egy asztalnyi zsűri előtt. Nem mer senkire sem tekinteni, még társaira sem nagyon, bár Noel felé vet egy pillantást, sőt küld neki egy vérszegény mosolyt egy intéssel egybekötve valamikor a kommentátor beszédének kezdetén, de ennél többre nem futja.
- JulJul, azt hiszem, hányni fogok. - Suttogja megrendült hangon angol nyelven a fiú fülébe, mielőtt nekidöntené homlokát Julien vállának. Iszonyatos feszültséget érez táncolni a tarkóján és azon sem csodálkozna, ha a vérnyomása valahol száz-kétszáz körül dübörögne, meghaladva jóval a megengedett határértéket. Csak a mély kortyokban beszedett levegőadagok nyugtatják meg úgy-ahogy, legalábbis annyira, hogy ne akarjon csúnyát rókázni valamelyik zsűritag szeme láttára- vagy épp megbotránkoztatva ezzel a nézőközönséget és a kommentátort.
Szeretett volna más körülmények között eljutni Szalamantonba, a Balaton partjára, de ha már így esett, nos nem fog visszatáncolni, lesz, ami lesz. A gondolat, az elhatározás megvan, apait-anyait bele fog adni, már ha nem ájul el hamarabb, mint a kezdés. Fekete humorú egy verseny lenne ez számára akkor. Eleve a kiépítés egy labirintust idéz számára a legegyszerűbb fajtából: mintha be akarnák küldeni őket négy dobozba, amiken megadott helyeken ajtókat vágtak, aztán aki időre kijut, az mehet a következő fordulóba- ez volt az első gondolata a négy monstrumépítmény láttára (Runa százötvenvalahány centijéhez képest mi NEM monstrum? Most komolyan, az elemis fiúkra és sok lányra is konkrétan felnéz, akár akar, akár nem). Aztán persze tisztázódtak a viszonyok, mi lesz a feladat, épp most is erről folyik az észosztás, hall ő mindent tisztán és érthetően, kicsit még cseng is tőle a füle, de ez inkább a felfokozott idegállapotának tudható be, meg annak, hogy jobban vonzza a tekintetét az előttük terpeszkedő ajtó, és csak késve dolgozza fel agya az információk garmadáját. Érzi a késztetést, hogy szélesre tárja és átlépje küszöbét, hogy minél hamarabb szembesüljön mondjuk egy hétfejű sárkánnyal, vagy egy halálos acrumantulával. Tudja is ő, már mindenféle rémképek kergetik egymást a fejében, noha teljesen világos, hogy hajuk szála sem fog görbülni, tiltják a szabályok. Legfeljebb JulJul lealázza és számára itt véget ér a verseny.
Jóformán csak Julien rezdülése téríti magához az ajtóbámulásból és sötét fantáziálgatásaiból, hogy itt az idő, a jelet megadták, ideje indulniuk. Ujjai a kilincsre kulcsolódnak olyan erővel, hogy ujjpercei belefehérednek, kirajzolódnak, ajkait beharapja, majd a következő pillanatban mégis elereszti a kilincset és jó szorosan átöleli az eridonos kis főnixet.
- Sok sikert, jöjjünk ki egyben innen, jó? - Kérdéses, hogy kit félt jobban? Julient, magát, vagy csak szeret táncolni saját idegein? Szavazatunkat a legutolsó variánsra adjuk le.
Végül tényleg elérkezik az idő, be kell lépniük a számukra kijelölt dobozba, a kilincset lenyomja, és nemsokára már odabent találják maguk mindketten. Idebent már kénytelen elengedni Julien kezét, hiszen ez verseny, nem egymás babusgatásáról szól, mégis... mégis most szállt el a pillanatnyi biztonságérzete is. Teljesen magára maradt ezen a légies, hol enyhén, hol erősen, viharosan szeles fennsíkon. Emlékszik, mit kell keresniük, percre pontosan tudja, ahogy azt is, hogy itt a sok megevett tankönyv nem feltétlen fog segíteni. Többet ér a leleményesség az aktakukacosságnál. Vajon? Kiderül.
Akárhogyan is, elindul a fennsíkon, hogy felderítse a jelvény búvóhelyét, de egyszer-egyszer visszatántorodik, olyan erős széllökések érik egész váratlanul. Ideje lesz a levegőpajzsot beüzemelnie, amit már elsajátított első évben. Két-három másodpercnyi koncentrálásra van szüksége, hogy elképzelje, megérezze a pajzsot, majd a kezei között átfutó szélszelvényeket úgy irányítsa, hogy maga köré képződjön a láthatatlan védelem, de végül egészen simulékonyan kivitelezi a dolgot. Igaz, ezek után valamivel lassabban halad, mert valahányszor erősen szeles területre ér, mindig újraképzi a pajzsot- nem egy képzett elementalista még, mint a nagybátyja, hogy állandóan fent tudja tartani a láthatatlan burkot. De első számú napirendi pont marad továbbra is a jelvény megkeresése, lehetőleg minél hamarabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mai nap majdnem minden pillanatát gondosan megtervezte már indulás előtt napokkal. Leírta, hogy mit kell vásárolnia, kikereste, mit szeretne megnézni, be akart merészkedni a híres-neves nyolckerbe, elzötyögni busszal a Parlamentig, sétálni egyet a rakparton, megtekinteni az Olimpiai Parkot, aztán felült volna a hetvennyolcas trolira, kizötyög a Keletihez. És persze ott van a négyes metró, mert a kettest már megjárta, és élvezte, elmentek Ádámmal az egykori Moszkva térig, majd további a Délihez, le a Balatonhoz vonattal... Még a nyáron... Szép volt, az emlékek mind a fejébe ivódtak, nem is kellett erőlködnie érte, hiszen aki fényképes memóriával születik, első kézből tud felidézni bármit, bárkit.
Szóval állíthatjuk, hogy tele van tervekkel még most is, mialatt a híres utat koptatja, csak éppen prioritást élvez az antikvárium és a bevásárlólista. Ha azokat bevégezte, indul várost nézni. Igen ám, de hogyan jut el első számú céljához, ha azt sem tudja, merre keresse pontosan? Hiába dilemmázik a járdán, nem lesz tőle okosabb, de még önmagát sem tudja iránytűvé vagy térképpé varázsolni (még), hogy odataláljon csettintésre. A helyzeten az sem javít, hogy szerencsétlenkedése közbeszól és konkrétan belefejel egy vadidegen emberbe, akit leszólított volna útbaigazításért, ha van elég bátorsága. Ejj, ez nem indul jól, hiába kér bocsánatot, nyilvánvalóan felhúzta a vérnyomás indexet Létra bácsinál. Behúzza a nyakát, szörnyen sajnálkozva pislog az úriember szemeibe, mialatt ő is letérdel járdát imádni, ám nem kerüli el a figyelmét a kiömlött vásárlási tartalom. Kínos érzései ekkor csapnak át szörnyen rosszba, hiszen miatta terült-fordult ekkora zavar az éterben és váltig kötelességének érzi helyrekattintani az egyetemes egyensúlyt.
- Tényleg sajnálom, segítek összeszedni. - Makogja most márt egy fokkal nyugodtabb hangon, belül önmagára szólva, hogy nyúlsz>ívűséggel és esetlenkedéssel nem ér el semmit. Tekintetét elsősorban a pálca ragadja meg, ami mugli környezetben szörnyen szokatlan jelenség- ebből is le tudja szűrni, hogy jóval nagyobb galibát kavart, mint kellett volna. A Titokvédelmi Alaptörvény nagyon is érvényben van még, csúnya következményei lennének, ha most ez a bámuló minitömeg elkezdene furkálódni utánuk, hogy ugyan mi a csuda az a fadarab? Nem, ezt nem szabad, így hát gyorsan a pálca meg a tasak után kap, utóbbiba szabályosan belelöki a varázseszközt, a tasakot pedig szegény áldozata ujjai közé nyomja jelentős slunggal.
- Izé... segítek a többit is összeszedni. - Igazából most kezd pörögni az agya azon, mi van, ha csak egy utánzat hobbipálcáról van szó? De nem, általában a megérzések elég erősek... oké, ezen a ponton nincs konkrét bizonyítéka, hogy valós varázseszközt látott. Lehet, hogy szegény pasi csak egy mezei varázslórajongó, mint ahogy léteznek Sailor Moon és Star Treck fanok is. Ha most elkezdene neki Alaptörvényről és varázspálcáról regélni, még a végén lehetséges, hogy őt vinnék el a Varázsbűn-üldözési Kommandó tagjai, vagy a Félrevezetési Ügyosztály elé citálnák, hogy plusz munkát adott nekik. Rengeteg kérdés dúl a buksijában, de a keze nem pihen, sorra szedi össze az elhullajtott, elgurult holmikat, már amit elér, mert feltételezi, hogy a tulajdonos sem hagyja parlagon heverni az értékeit, így a pakolás is hamar véget ér, a nézőközönség meg még hamarabb oszolhat fel, miután az ügyefogya kislány képtelen kinyögni, miért olyan nagy szám egy darab fa, a férfi meg aligha fog válaszolni ennyire indiszkrét kérdésekre.
- Nem lett baja? Mármint a pálcának... Őőőő... Ha megrongálódott bármije, tessék szólni és megtérítem, tényleg. - Egy pillanatra a kétségeit is elfelejti, mikor a pálcáról érdeklődik, mert hát a pálca választja a varázslót, az tényleg nagy baj, ha újat kell szerezni helyette. A kis törpe viszont meglepően hamar továbblendül ezen a problémán és pár másodperc múlva már vidám mosollyal csimpaszkodik a letarolt úriember karjába.
- Izé, tudom, hogy pofátlanságnak fogja tartani... vagyis tessék elhinni, nem annak szánom, csak eltévedtem, és fogalmam sincs, merre van ez az antikvárium - A férfi orra alá tol egy papírost rajta a "Font Antikvárium" névvel. - és meg akartam szólítani az előbb, csak orra buktam és elütöttem hátulról. De esküszöm, nem nincs rossz szándékom. Szóval... szóval tessék mondani, ön tudja, hol van ez a bolt? Mert, ha igen, akkor ha el tetszik odáig kísérni, nagyon hálás leszek. - Most képzeljük el, hogy mindezt végighadarta és ugyan érthető a szövegelése, azért roppant zavaró a beszédsebessége, és hogy végig képtelen behúzni a kéziféket.
- És hát... bocsánat a fellökésért... Unikornisszőr, sárkányszívizomhúr vagy főnixtoll? - Hirtelen a semmiből böki ki a három legnépszerűbb pálcamag típust, hogy kiszűrje, igazi mágussal van-e dolga, vagy valami hobbi pálcagyártóra akadt a tömegben és nem kell annyira paráznia, mit látott ez a harminc fő az imént.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Numa Yongo már fél éve tanulja a hydromágiát mesterénél, azonban ott ahonnan jön, nemigen találkozott még ehhez hasonló mocsárral, és a száraz, forró területen sokkal könnyebb volt érzékelni a legapróbb vízcseppet is. Itt, ahol minden nedves, akárha eljött volna az esős évszak, szinte lehetetlen feladatnak érzi. Lassan már óráknak tűnik az, az idő számára, amit a jelvények keresésére fordított, de még semmit sem talált. Néha-néha összefutott egy-egy versenytársával, de az ő arcukon is csupán saját reménytelenségét és kétségbeesését látta tükröződni.
Most azonban végre talált egy jelvényt, ami magasan a feje felett lebeg egy vízgömbben. Szeretné megszerezni, de kezd ereje végére érni. Egész eddig a keresésre összpontosított, s amire még emellett vízmágiájával képes volt: a víz felszínén tartotta a testét, megakadályozva, hogy elsüllyedjen a posványban. Vágyakozva tekint a továbbjutás lehetőségére, de mielőtt összeszedhetné maradék erejét, megpillant egy fiút. Korának találgatásába nem menne bele, de úgy érzi, körülbelül egyidős lehet vele. Viszont az biztos, hogy a legrosszabbkor bukkant fel. Numa nem szeretné bántani a srácot, ha nem muszáj, viszont azzal is tisztában van, hogy itt az ellenfelek gyakran könyörtelenek, és attól, hogy ő hagyná elsétálni a fiút, nem biztos, hogy ez fordítva is igaz. Ráadásul a lánynak kell az a jelvény, anélkül innen el nem megy, nem adhatja fel pont most, mikor már itt van a szeme előtt a célja.
Egy nagyobb vízgömböt képez a talpa alá, majd óvatosan emelni kezdni magát. Ha több energiája lenne, vagy többet gyakorolta volna a víz formálását, akkor praktikusabb alakot választott volna, mondjuk téglatestet. Így azonban meg kell elégednie a kerek felülettel és az egyensúlyozással. Csak remélni meri, hogy a fiú nem veszi észre.

Daniela Carrión annak ellenére, hogy pyromágus, nem éppen forrófejűségéről híres, sőt hideg logikája és jeges könyörtelensége bárkit képes lenne megdermeszteni. Most mégsem bírja visszafogni magát, dühösen keresi a fiút, azt, aki a kivetítők figyelmét élvezve világgá kiabálta gyűlöletét. Daniela alapból nem értette volna őt, hiszen saját nyelvén kívül egyedül az angollal próbált megbarátkozgatni, de a verseny idejére mindenki, aki nem tud magyarul, kapott egy kísérleti fordítóbűbájjal ellátott mágikus szerkezetet, amit a fülére illesztve kell hordania. Persze a lány enélkül is sejtette volna, hogy miféle szöveget nyomott le az antipatikus fickó, elég volt látni az arcát, testtartását, valamint figyelni hallgatóságának reakcióját.
A fordítónak köszönhetően azonban minden egyes szót értett is, bár a bűbáj néha küszködött a megfelelő szavak megtalálásával. Danielát irritálta a viselkedése, emiatt rögtön el is döntötte, hogy ezzel a fiúval szembe akar nézni, és le akarja győzni. Na, persze nem most. Ha a kiszivárgott információkban és pletykákban van valamennyi igazság, lesz rá alkalmuk később. Kivéve persze, ha a srác már most, az első forduló során elvérzik. Ebben az esetben nem is érdemli meg, hogy Daniela figyelmet fordítson rá.
A mexikói lány aprócska, alig néz ki tíznek, pedig már lassan tizenhat lesz. Ártatlan arca láttán senki nem gondolná, hogy milyen kegyetlen természete van, de azt sem, hogy a tűzmágia terén zseninek tartják. Megtévesztő külsejének gyakran hasznát vette most, a verseny alatt is. Tehetségének és szerencséjének köszönhetően gyorsan rálelt egy jelvényre, s már indult volna ki, mikor eszébe ötlött egy számára sokkal élvezetesebb befejezés. Lesben állt az ajtóknál, majd az első kifelé igyekvő alakot elintézve megszerezte tőle a jelvényét. Sajátját zsebre vágva, a lopottat kicsiny tenyerébe szorítva magabiztosan indult a fiú keresésére, s most igyekszik, hogy mielőbb nyomára bukkanjon.
Sokáig nem botlik bele senkibe, szinte már feladja a dolgot, mikor megpillantja  a félhosszú hajú, magyar srácot. Önbizalommal telve lép elé, majd gunyoros mosollyal felé nyújtja a kezében tartott jelvényt. Lenéző, dühös tekintetével üzenni próbál a fiúnak, aki annyira felkavarta, hogy miatta még eredeti célját, a verseny lényegét is feledte. Hirtelen ötlettel odahajítja neki a tűzzel beburkolt jelvényt, Noelre bízva, hogy elkapja-e, vagy elhajol előle. Persze Daniela számára ez egyfajta teszt: próbálja kiismerni a fiút, s közben talán meg is alázza egy cseppet. Ha azonban mélyebbre tekintene, észrevenné, hogy újfajta érzések keltek lábra benne: ez az első alkalom, hogy a lány tényleg kíváncsi egy másik emberre, arra, hogy mi található benne, mi hajtja, mitől dühös, mitől szomorú. Azonban külső mázát, a maszkot, ami erőssé teszi őt a maga és mások szemében, nem vetheti le. Továbbra is gúnyos, kihívó tekintettel méri végig a srácot, majd megszólal, természetesen anyanyelvén:
- A döntőben véged.
Felnevet, hangja ártatlanul cseng, mosolya - szándékával ellentétben - szelíd, majdnem barátságos. Ezzel ott hagyja a fiút a jelvénnyel és a döntéssel: elfogadja az "alamizsnát" egy gyengének tűnő, apró lánytól, és ezzel biztosítja helyét a következő fordulóban, vagy továbbáll, s szerez egy másik jelvényt, ha egyáltalán talál még valahol...

A fennsíkon durva szelek lökdösik Kim Sun-Heet, de a lány nem törődik ilyen apróságokkal. Éppen egy kiálló sziklanyelven egyensúlyoz, hogy megszerezhesse az ujjaitól alig pár centinyire lebegő jelvényt. Kinyújtja karját, nekirugaszkodik, ujjai azonban csak a levegőt markolják. Érdekes, hogy bár a jelvényeket saját elemük veszi körbe, azt mégsem tudják irányítani. A jelvény akárha direkt csinálná, minduntalan eltáncol az őt megszerezni óhajtó kéz elől, Sun-Hee viszont dacosan tovább próbálkozik.
Verejték folyik a homlokáról a szemébe, térdei remegnek, mégsem mászik vissza a szakadék szélén kiálló szikladarabról. Meg akarja szerezni azt a jelvényt, még akkor is, ha tériszonyos, még, ha le is esik. Semmi nem számít, csak a kezében legyen végre az a... A koreai lány halkan szitkozódik, majd kijjebb csúszik, el a biztonságos talajtól, és újra megpróbálja elkapni az izgága tárgyat. Ezúttal ujjai remegése akadályozza a jelvény megmarkolásában, s közben meghall valamit a háta mögül: Hosszú, fekete hajú lány közeleg, aki olyan sápadt, mint egy kísértet. Sun-Hee ijedten és sietősen a jelvény után kap, de közben kibillen egyensúlyából, megcsúszik és zuhanni kezd. Sikolya végigfut a fennsíkon, körmei megcsikordulnak a sziklán, ahogy mégiscsak sikerül megkapaszkodnia mielőtt tényleg leesne. Egyik betört körme alól vér csordul a kőre, de ezt a lány nem is érzékeli, félelme sokkal nagyobb, mint a fájdalom. Minden erejét beleadva kapaszkodik, és próbálja összeszedni gondolatait, koncentrálni valamiféle megoldásra. Hiába tanulja azonban már második éve az aeromágiát, sosem volt igazán jó benne. Ezért is jött el, hogy bebizonyítsa mindenkinek, nem olyan béna, mint amilyennek tűnik, és, hogy igenis képes fejlődni, és akár a döntőbe is bejutni.
Szép kis bizonyíték lesz, ha lezuhan levegő elemi mágus létére. Gyorsan végigveszi fejben, hogy mire képes, de valahogy egyik sem tűnik jó megoldásnak jelen helyzetben. Egyetlen reménye a lány, aki remélhetőleg észreveszi őt, és nemcsak a jelvényt szerzi meg a feje fölül, segít neki is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hogy ideges, az nem kifejezés. Mi a megfelelő szó arra, hogy idegesebb, mint ideges? A fejében mint egy szótárt lapozgatva keresi a megoldást, de nem találja, aztán úgy dönt, inkább azzal kellene foglalkoznia, ami rá várhat odabent.
Végignézett a föld elemű versenyzőkön... akad, akiktől fél, akad, akiket nem tud besorolni, és van olyan is, aki szimpatikus a számára, meg akit könnyű ellenfélnek ítél meg. Na de nem a külcsíny számít, ugyebár, alamuszi nyuszi nagyot ugrik...
-Sok sikert!- mondja Shaniának, aki vele együtt a Bagolykőből érkezett. A Bagolykőről eszébe jut Anya, Apa, és Bálint is, így félig hátrafordul a lelátók felé, hogy megint megkeresse őket a tekintetével. Amikor Apa nem figyel, akkor a másik irányba is elnéz, és gyorsan integet Bálintnak. Persze Apa ekkora tömegben sosem tudná meg, kinek is integetett, de azért jobban örül, hogy ezt nem látta. Kornél még mindig téma otthon...
Elkezdődik a szabályok ismertetése, így nagyon alaposan figyel. Persze ennek nagy részét már tudta, hiszen már elmondták hamarabb is, mindent leírt, de azért nem árt ismételni, hátha valami új változó is került az egyenletbe. Nem igazán hiszi, hogy a versenyzők tisztán fognak játszani... na nem, nem magából indul ki, csak ismeri a versenyeket. De reméli, őt messziről elkerülik majd a csalni óhajtók.
Odalép az előtte lévő ajtóhoz, és a kilincsre teszi a kezét. Nagyon gyorsan kell lenyomnia, és beszaladnia. Vajon mi vár rá bent? Persze föld, sok-sok föld, de milyen állagú? Fák? Biztos azok is. Föld veszi körül a jelvényeket... ez aztán a segítség!
Amint elhangzik Charles McGrath szájából a vezényszó, azonnal be is lép a terembe. Természetesen tudja, ki a férfi, hogy is ne tudná?! De már nem foglalkozik vele, csak körbenéz, és némileg meglepődik, hogy szinte azonnal fákba ütközik. Rengeteg fába. Egy intéssel magához hív egy indát, és már kapaszkodik is felfelé, hogy aztán a sokat gyakorolt, és most nagyon-nagyon kézenfekvő és megtérülő módszert vesse be, és a lombkoronák között ugráljon ágról ágra. Szinte repül a lány előre, de nem halad olyan gyorsan, mint amennyire tudna, mert a földkupacokat figyeli a földön. Egyiket-másikat szétrobbantja, vagy magához hívja, és úgy keresi benne a jelvényt, de még nem járt sikerrel, így csak halad előre, nem is törődve a többi játékossal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Régen jártam már kórházban. Természetesen soha nem amiatt voltam ilyen intézmény vendége, mert nekem lett volna valamilyen nyavalyám. Nekem olyanjaim nincsenek. Ha gondom van, az vagy megoldódik magától, vagy nem oldódik meg sehogy. Hogy ez áldás vagy átok, arról vitatkozhatunk, de a helyzet akkor is ennyire egyszerű. Szóval ha ispotály környékén jártam valaha, az az esetek döntő részében azért volt, hogy vért szerezzek magamnak. Most nem erről van szó. Most a másik eshetőség okán vagyok itt: látogatóba jöttem. Igaz, nem akármilyenbe...
Késő éjjel lévén éppen csak az ügyeletes gyógyítók, ápolók tartózkodnak az épületben, a betegek pedig mélyen vagy épp kevésbé mélyen szunyókálnak. Langaléta alakom komótosan fordul be az egyik folyosóra, azonban most egészen másként festek, mint szoktam. Eleve alig látszom ki öltözékemből, amely nem más, mint egy orvosi ruha. Világos kékes-zöld póló és nadrág, fölötte fehér köpeny, számat fehér maszk fedi, fejemen műtőssapka, hosszú hajam összegumizva lóg ki alóla. Ami rajtam van, nem éppen gyógyítói egyenruha. Egészen pontosan egy varázstalan doktortól szereztem még a hetvenes évek táján. Így tehát meglehetősen ódivatú már, ahogy a kiegészítőként szolgáló sztetoszkóp úgyszintén. De mindez nem probléma, hiszen akadnak orvosok, akik mágusok és muglik közt egyaránt ténykednek, átjárva ide konzultációra, egyeztetésekre, az meg a varázslóknak pont nem fog szemet szúrni, melyik M. D. kollekciót viselem. Arra tehát tökéletesen elég álcám, hogy lazán sétálgathassak az ispotályban így a látogatási idő lejárta után. Egy részről olyan természetesen közlekedem, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy nem volna itt hivatalos dolgom; más részről kihasználom azon képességemet, hogy el tudom jelentékteleníteni kisugárzásomat; harmadrészről pedig... mégis ki volna annyira eszement, hogy leszólítson egy ilyen baljós, fura alakot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Harmincnyolc, negyvenkettő, majd ötven óra... ennél tovább azonban nem tudta követni az idő múlását, ami mintha csak a kórtermen kívül folyna tovább, nélküle. Először az éles látása hagyta cserben, amivel leolvashatta az ajtó fölé függesztett óra számlapját, majd az életerejének legnagyobb része. Mostanra már nem érdekli, hányadik napon jár a méreg hatásának maximális kifejtéséhez szükséges tízből. Ha odafigyelt volna a kiképzése alatti méregismereti órákon, tudná, hogy az apátia, ami  a mellkasára telepedve nyomja lefelé, a méreg egyik súlyos, őrjítő hatása. Nem egy beteget az visz el végül, hogy egész egyszerűen... megunnak levegőt venni. Vagy élni.
A mai napot szinte megszakítás nélkül felületes álomban töltötte. Először feljött a nap, majd lement, ő kétszer átfordult a másik oldalára - ez volt minden, amit művelt. Miért is erőltesse meg magát, hiába nem mondják ki, pontosan tudja, mi vár rá. Gyengébb pillanataiban pedig, amikor a levegővétel fáj, szinte azt kívánja, jöjjön sokkal gyorsabban.
A jobb karja zsibbad és fáj, ez a csuklójába és a vállába is továbbsugárzik. Az infúzió helye gyulladt, égő sebbé vált a kötés alatt, a tű mellett szivárogva folyik a vér, eláztatva a gézt. Hiába a vérszaporítók és egyebek, tíz nap. Az irodalom általában ennyit jósol a hozzá hasonló betegeknek, mielőtt szép lassan, a maguk komótosságában elvéreznek egy bizonyos ispotályi ágyon.
Álmosan pislog maga elé, a haja a szemébe lóg. Lassan, zajosan veszi a levegőt, balját az arca alatt pihenteti. Az oldala fáj az állandó fekvéstől, ösztönösen fordulna állandóan a hátára, ám tudja, hogy ezt nem lehet. A mellette fekvő vesetál időről időre megtelik különböző dolgokkal ugyanis, amikbe nem ártana nem belefulladni.
Akár egy magatehetetlen csecsemő.