Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.

A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.

7 nap múlva

Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle drágám(?), és kedves családom

Az a néma üresség, ami a tetőn ülve tölti el akkor sem múlik, amikor meghallja a lány közeledő lépteit. Tudta, hogy amint felkel utána fog jönni, de most képtelen bármit is mondani neki. Bár érzi illatát, és halk szuszogását is hallja - pontosan úgy, mint az elmúlt egy hét során oly közel magához, nem fordul hátra, egyelőre nem akar a szemébe nézni. Helyette is szóra nyitja viszont ajkait Michelle, de amit mond csak megdöbbenést okoz, ami után csalódottan fordul a cigarettára gyújtó lányhoz.
- Ne mondd, hogy sajnálod - emeli fel kezét intő szándékkal, mert már számít arra az utálatos szóra, amit ő is használt egyszer, pedig tudta róla, hogy csak fájdalmat idéz a másikban. Michelle szívéből tehát nyomtalanul tűnt el minden ami kettejük között történt, és ő sem találja sajátjában azt a közel tíz napot, most mégis remegés fut végig testén. Végighallgatja a másik gondolatait, a megváltozott hangszínen közölt tényeket, majd visszamászik a tetőről, egyenesen Michelle mellé, hogy egészen közelről válaszolhasson.
- Én drágám, itthon vagyok - suttogja a hideg kék szemekbe nyugodtságot erőltetve saját magára. - Te pedig nem mész sehova, az biztos. Velem lehet játszani, de a családommal nem. Itt maradsz addig, ameddig eredetileg terveztük, és az oldalamon húzod ki ezt a maradék két napot, hogy aztán egymás kezébe kapaszkodva szálljunk fel arra a vonatra, ami idehozott minket. Értve vagyok? Egyébként meg mi az, hogy jobb, ha egy ideig nem találkozunk? Normális vagy te?!
Nem vár választ, idegesen indul vissza a szobájába, hogy felöltözzön, és elvégezze a reggeli rutint. Feszülten vágja be a padlásajtót, nem gondolván arra, hogy a házban rajtuk kívül még mindenki alszik. Szekrénye ajtaját is csapkodja, de nem tudja, hogy mi idegesíti jobban: a veszteség vagy, hogy ez neki fáj.
Talán így kapja vissza a sorstól, amit Lyrával tett. Vannak mondák, melyek arról regélnek, hogy mindent mit teszünk, egyszer végül visszakapjuk, s még gondolataink is visszaszállnak ránk. Fekete pólót húz, és farmert, aztán pálcáját felkapva robog le az emeletről. A régi lépcsősor minden lépte alatt fájdalmas nyikorgással jajdul fel, hogy amint leér, minden hangja elhaljon. Rettenetesen érzi magát, mintha valami egészen cudar betegséget kapott volna el, vagy valódi, hosszan tartó kapcsolata ért volna most véget. Az ebédlőasztalnál töltött több percnyi kanállebegtetés után aztán feláll, és visszasiet a padlástérre, hogyha ott találja még a szőke lányt, megragadva őt fájdalmat okozzon neki. Szorítja vékony karjait, és dühösen néz szemeibe, had lásson ő is igazán bele az övéibe.
- Fáj?! Mert nekem igen. - mondja hangosan, kipiruló arccal. - Valódi érzelmeim voltak irántad, és ha játék is volt az egész, nem felejtettem el. Érzem idebent, érted?
Egyik kezével elengedi Michelle karját, és saját mellkasa felé mutat. Nem hiszi, hogy azzal, hogy bántja a másikat, közelebb kerül hozzá, de hát ilyen az, ha az ember nem kezeli túl jól az ilyesfajta helyzeteket.
- Szerintem te hazudsz. Menekülni akarsz, csak tudod én a Rellonban is ott vagyok, és utolérlek - mondja mind hangosabban, saját magát is biztatva azzal, hogy igaza lehet, és Mich is érzi mindazt, amit ő. Képtelen volna tiszta aggyal elviselni azt, ha csalódnia kellene, mert talán már Cupido előtt is érzett valamit, ami most szaporán járja át szívét.
- Árnyékot vetsz a szívemre.
Nincs több, mit mondhatna, másik kezét is ellazítja, és maga mellé engedi. Lesüti szemét, aztán lebiggyeszti ajkait is. Kiül arcára a keserűség, a düh és fájdalom keveréke, minden, amit eddig egyszer sem engedett ki. Úgy érzi, hogy nem lesz több szép napja, s ezzel a pár nappal talán véget is ért minden ami szép lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
~ Michelle elengedése, a család szüksége

Míg a földszinten tölti idejét biztos abban, hogy a szőke nem tétlenkedik, és ha nem is készíti indulásra csomagját, valamit művel, elszív még egy cigarettát, vagy felgyújtja szobáját, nem tudni. Ő odalent már érzi vesztét és remegő kézzel tartja pálcáját, amivel egy ezüst kanalat lebegtet a levegőben. Arra gondol miként alakulhatott volna kettejük kapcsolata, és hogy ha most csalódnia kell, akkor azt hogyan fogja megélni. Túléli?
A kanál koppan az asztalon, ahogy egyik percről a másikra engedi ki bűbája fogságából, ő pedig már rója is a recsegő lépcsőfokokat. Nem hiszi el, hogy ezt váltja ki belőle Michelle, viselkedését önmagában a sikertelenség fájdalmára fogja, amit még nem tanult meg kezelni, hiszen általában mindenben eléri azt, amit akar, tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. Most is szeretné, ha így történne, fizikai erejével kötné magához a lányt, amiről pontosan tudja, hogy nem lehet. Az élet egy fájdalmas nehézsége az, hogy hiába tennél meg bármit a másikért, hiába vágod ki szíved, s teszed elé az asztalra, ő ettől még nem fog téged jobban szeretni. Viszont a csalódás erősít, és ezt még nem tudja Noel. Csalódnia kell, hogy a későbbiekben jobb lehessen, többre értékelhesse napjait, és az őt kedvelő embereket. Hogy érettebb, s türelmesebb legyen.
Szorító markaiban benne van minden: vágy és könyörgés, megtört ember utolsó kiáltásai. A lány kiejti kezéből bicskáját, égő cigarettáját, és kiabálni kezd a fiúval, aki mintha meg sem hallaná amit mond.
- Neked? - kérdezi emelt hangon, felhúzott szemöldökkel. - Szerintem csak játszod itt az eszed nekem, mintha meg sem történt volna ez az egy hét.
Háztársnőjével ellentétben ő nem kiabál, meghűlve viseli a pofont, és egy pillanatra azt hiszi, hogy Michelle elmegy, de az csak az ajtót csapta be, ezzel is hergelve a robbanásszélen álló fiút. A lány további szavaira képtelen felelni, a sajátjaival ellentétben, melyek hatástalanok voltak, ezek eljutnak elméjéig, és nagyon mélyre hatolnak. Hagyja, hogy a szőke kiadja magából összes bánatát, és élettapasztalatát, aztán pedig csöndesen válaszol neki.
- Megértem, hogy nem így szeretnél bárkit is közel engedni magadhoz - mondja, és eltapossa a cigarettát, a bicskáért pedig lehajol, hogy aztán átnyújtsa azt a lánynak. - Rám bizonyára nagyobb hatással volt ez az egész, mint rád, de ez nem a te hibád. Alakulhatott volna jobban is, de hát ilyen az élet.
Kényszeredetten mosolyodik el szavaira, majd a szobájába siet, hogy kivegye szekrényéből bőrkabátját, aztán pedig Sárához kopog, hogy ha lehet jöjjön, és vigye őket ki az állomásra. Míg testvére öltözik, ő Michelle mellett áll, és utolsó gondolataira gyűjti erejét.
- Nagyon köszönöm ittléted, szavakban ki sem tudom fejezni. Kavarog, és csíp amit érzek, reszkető és nem is tudom. Nem volt még ilyenben részem, és akárhogy is végződött, csak neked köszönhetem.
Sára a szobájából jövet is mosolyog rájuk, olyan megértőn, és szelíden, amire talán most mindkettejüknek szükségük van. A kocsiban csendben utaznak, Michelle és Noel is az ablakon bámulnak ki. Nem tudnak mit mondani a másiknak. Hát ennyi volt. A pályaudvaron Sára jó utat, és sikeres vizsgákat kíván a lánynak, aztán hagyja, hogy a fiú kikísérje őt a vonathoz.
- Afelől nem kell aggódnod, hogy zaklatnálak, nem foglak keresni - mosolyodik el szomorú szemekkel, és a felszálló lány után emeli annak csomagját. - Majd találkozunk, ha szeretnél. Minden jót!
A vonat indulását nem várja meg, búcsúja után azonnal hátat fordít, és testvéréhez igyekszik, hogy megölelhesse őt. Olyan közhelyekre vágyik, amit egyébként ki nem állhat, és most is csak Sárától fogadja el őket. A lány mindenkinél megértőbb, és ő áll legközelebb Noelhez. Az úton végig tartja benne a lelket, de sok esetben csak hallgatja Sárát, de megérteni nem tudja. Kifelé bámul az ablakon, és az jár a fejében, hogy milyen szép is lehetett volna. Szerelmes lehetett volna, és önfeledt boldog. Az érzései megszűnésről mesélnek, amelyek nem engedik szabadulni. Emlékképek ugranak lelki szemei elé, nemcsak Michelleről, de Lyráról, és az összes lányról is, akivel közelebbi kapcsolatba került. Lehunyja szemeit, és zenét kér nővérétől, aki először nem haza viszi öccsét, hanem a közeli erdőbe, hogy ameddig kell, együtt maradhassanak, és csak azután térjenek vissza szerető otthonukba.
- Túl fogod élni, öcsi - öleli meg ismét őt Sára, fülig érő mosollyal, és kapaszkodó karokkal. - Ha vissza akar jönni hozzád, vissza fog. Csak adj neki időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

A feszültséget, amit gyomrából kiindulva lassan minden porcikájában erősen érez, már az étkezőhelyiség levegője is magába itta. Apja csak sokára szólal meg, előtte ráérősen fejezi be az ebédet, s törli meg száját. Noel lába az asztal alatt ütemtelenül mozog, egyre türelmetlenebb, egyre inkább érzi, hogy bensője kiakar törni. A hozzáintézett szavakra értetlenül húzza össze szemöldökét, legszívesebben az asztalra csapna, hogy helyre tegye apja gondolatait, de jól tudja, hogy nem teheti.
- Ja, Nelli meg szó nélkül hazahozhatna mindenféle mugligyűlölő idiótát, legyen annak azkabani sötét múltja, nem számítana, mi? Pedig a lányod, fiatal és már olyan a lelke, mint a tiéd. Mi lesz így Borival, he? Esetleg neki is halálfaló férjet szánsz? Na és Sári? Tudtad, hogy miket csinált Londonban? Gőzöd sincs az egészről, és még a család fejének érzed magad. Te csak olyat veszel emberszámba, akinek előítéletei vannak a sárvérűekkel szemben! És ha mugli lányt akarok majd egyszer asszonyomnak?! Ha sárvérű lesz? Mihez kezdesz, tán megtiltod? Kitagadsz? Anyának jobb lenne, ha találna magának valami normális fószert, mielőtt feladják az idegei - tör ki belőle a csapongó válasz, hangjában iszonytató félelem cseng, arcára kiül az undor és sértettség. Aztán remegő kezekkel feláll az asztaltól és pisszegve sétál az emeletre vezető lépcső irányába. Onnan fordul vissza még egy pillanatra, hogy az apjával szemben ülő nőre nézzen. - Anya, nagyszerű ebédet készítettél, köszönöm. Kár, hogy ebben a házban csak kevesen érdemlik meg azt a törődést, amit nap, mint nap kapnak tőled.
A lépcsőfokokat gyorsan szedi, szíve majd kiugrik helyéből, elméje menekülési útvonalakat kántál, ám most nem futhat el. Bátornak kell lennie, mert ennél tökéletesebb alkalom nem biztos, hogy lesz még egy. Közel a cél, belekezdett mondandójába, apjának erre lépnie kell. A szobájába érve az ágya szélére ül, reszkető kezeibe temeti arcát és hallgat. Fülel, hogy az Ombozi család feje elindult-e már fölfele a lépcsőn, fülel, hogy kimondták-e már ítéletét, és retteg, hogy mi lesz most. Gondolatban már többször apja fölé kerekedett, most viszont, ha engedné a büszkesége, térdre rogyva kérne bocsánatot a családfőtől. Mert tiszteletlen, mert érzéketlen és mert meggondolatlan volt. És mert megérti, hogy miért nem hozhat haza lányokat az első szerelmes nap után. Fáj bevallania, de a férfinak igaza volt, és bár a belőle kitörő szavaknak is van igazságtartalmuk, koránt sem lett volna szabad kiengednie magából őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

Olyan sokáig várakoztatja édesapja, hogy a fejét tompán nyomó feszültség oszladozni kezd. Csukott szemeire álom nehezedik, ültében kókad le feje, hogy a korhadó lépcső reccsenő hangjára riadjon fel ismét. Kitörli szeméből a hirtelen rátörő fáradtságot, majd az ajtót kezdi el fürkészni. Izgatottsága nem az a jóleső, jóféle, amit lányok társaságában szokott érezni, sokkal inkább kerülgeti a félelem, lelkében sikolt a rémület. Ujjai mereven kapaszkodnak bele farmernadrágja anyagába, úgy tekint fel apjára, aki még most, kettesben vele a saját szobájában sem néz rá. Hát ezt sem érdemelné meg?
- Hagyd békén anyát - mondja, hangja még soha nem remegett úgy, mint ezekben a pillanatokban. Félve emelkedik fel nyikorgó ágyáról, hogy szembenézhessen korosodó apjával, akit nem kérdés, hogy hamarosan túl fog nőni. Zöld tekintete keresi a férfiét, mellkasa fel-alá jár, kezei ütemtelen mozgását képtelen irányítani. Halántékáról és gerince mentén folyik a sós izzadtság. Testét a szigorú apa hatása uralja. Lélekben viszont erős, és bár elkövetkezőnek látja a megtorlást és fizikai fájdalmat, örül, hogy a férfi előtte hajlandó egyáltalán meghallgatni őt.
- Nincs több mondanivalóm - fejezi be lehajtott fejjel, immáron rá sem mer nézni az előtte állóra. Nem tudja mi vár rá, hiszen még válaszokat sem kapott. Talán nem is fog. Abban biztos csak, hogy ő nem akar olyan ember lenni, mint akivel szemben áll. Ha mégis ilyen lesz, inkább agglegény marad, hogy ne okozhasson fájdalmat az őt szerető családjának. Némán sóhajt, aztán mégis felpillant, hogy  megnézhesse magának apját, majd lejjebb engedi tekintetét, a semmibe les, reszketve várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

A cirkusz egy félreeső, koszos padján ülte végig a próbát. Életében nem volt még ilyen, vagy ehhez fogható helyen, de bárki, aki csak egy pillanatra is ránézett, láthatta rajta, hogy nem is szívesen jönne sűrűn. Vonásai hamar keménnyé, tekintete unott-érdektelenné vált. Karjait mellkasa előtt fűzte össze, és az óra javában hibátlan bőrcipői orrát figyelte. Fogai közt gyümölcsös rágógumit forgatott, és igyekezett nem tudomást venni az orrába költöző cirkuszi bűzről. Érdeklődését egyedül kedvese és különleges gyakorlatai, na meg a féllábú harcos, az ő személyes kalózkapitánya, Sebastien volt képes kivívni magának. Őket türelmesen figyelte, de a friss levegő, ami a próba után, már Szalamanton ódon utcácskáin fogadja őket, talán még őket is felülmúlja.
- Noak - feleli egyszerűen, könnyedén engedve el Annelie kezét, hogy egy mozdulattal lendíthesse meg lenge kis szoknyáját. Pimaszul vigyorogva harapja be száját, majd már készülve a lányos visszavágásra, eltávolodik, és néhány méter távolságból sétál tovább a barnaság mellett. - Van egy kutyánk otthon, meg a házhoz szokott néhány macska, de... ami engem igazán lenyűgöz, az a sárkány.
A lány felé eső karját kinyújtja, s lassan közeledve hozzá, lazán átkarolja vállait. Halántékára csókot lehel, majd a következő kérdésen elgondolkodva hosszú, mély hallgatásba burkolózik. Olykor még hümmög is, és szabad ujjaival napos borostájával játszik.
- Egyedül Skóciába, veled meg Mallorcára mennék - szólal meg végül, és a nézelődő boszorkány arcát kezdi fürkészni. - Elhagyod valaha is a cirkuszt?
Kérdése mögött komolyság bujkál, és bár pontosan tudja, hogy mit jelent ez Annelie-nek, azzal is tisztában van, hogy ez olyasfajta munkakör, ami mindig teljes embert kíván, ráadásul lehetőleg olyat, akit nem vár otthon család. Ez pedig - még ha eddig nem is mondta ki - egyáltalán nem ragadtatja el Noelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Soha nem hitte, hogy fog még úgy érezni lány iránt, mint egykor, évekkel ezelőtt a Saint-Venant ikerpár női tagja iránt érzett. Akkoriban azt gondolta, hogy nem létezik annál erősebb érzés, nem dobbanhat jobban szív, és hogy amit akkor átélt, az kizárólagos és örökérvényű. Most azonban, amint elnézi Annelie mosolyra szélesedő száját, és a világról is elfeledkezvén belefonódik rápillogó, kék tekintetébe, egyszersmind semminek érzi a múltat. Az megsemmisült, mint ahogyan ő is; a vágyai, céljai, gyér lénye.
Vigyorogva csíp bele a karját súroló ujjakba, aztán visszalépdelve közelebb húzza magához a kuncogó barnaságot. Önfeledten nevet vele, belecsókol a fülébe, a válla alá lógó fürtökkel játszik, és végre nem gondol semmire. Elhalkul a világ zaja, megszűnik a belső nyomor, ledőlnek az önmaga elé állított gátak, és bár továbbra is az az ember, aki volt, vállairól súlyos terhek vesznek ködbe.
- Nem érdekel az - szavait alig hallhatón suttogja a boszorkány fülébe, majd beleharap apró cimpájába, és a lány vállán pihenő karjával teljes egészében átöleli nyakát. - Nem azért vinnélek Mallorcára, hogy ki se keljünk az ágyból. Mutatni akarok neked dolgokat, helyeket, az egész világot. Nem a kevés ruha izgat...
A válasz viszont, amit kérdésére kap nagyon is foglalkoztatja. Nem szeretné, hogy Annelie évek múlva is a karikán lógjon, és epekedő, lógó szemű férfiak bámulják, főként ha kapcsolatuk szorosabbra fűződik, és egyszer már, mint valódi család fognak együtt élni.
- És akkor mi lesz, ha már nem csak nő leszel, de édesanya is? - teszi fel következő kérdését, s lassítva léptein megállítja, majd szembefordítja magával kedvesét. - Várj egy kicsit, majd bemegyünk oda is, bármelyikbe. Nem szeretnél gyereket?
Ideges pillantással fürkészi a lány fogva tartott tekintetét, hiszen számára ez egy fontos kérdés. Még ugyan nem, de pár éven belül feleséget és családot akar, ha pedig a vele szemben álló lány nem érez hasonlóan, kapcsolatuk egyszer mindenképpen zátonyra fog futni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Azt már megtanulta, hogy az érzésekre nincs magyarázat. Édesanyja szerint nem is kell, hogy okok és miértek után kutasson, mert az érzések nem többek egy mindent tudó láthatatlan selyemfonálnál, ami vagy útnak indul, s összeköt két embert, vagy nem. Az asszony szerint amiatt sem kell aggódnia, hogy ez a fonál meddig, és milyen hosszúra nyúlik, hogy egészen halála napjáig, vagy csak néhány hétig marad erős, ugyanis az érzések változékony bestiák. Hol ezt, hol mást érzünk, de a rád váró lány mellett nem lesz többé kérdés, hogy együtt maradtok. Ha pedig már családotok lesz, a selyemszálat a gyermeketekben fogjátok látni, aki akkor is közös úton tart majd titeket, mikor valamiért másfelé mennétek. Most a szerelem, később az odaadás, végül a család forraszt vele majd össze. Először csak nézed, aztán akarod, a legvégén pedig már képtelen vagy elengedni. Nem lesz semmi baj, Noel, ne aggódj feleslegesen - mondta a nő, mikor fia utoljára hazalátogatott. Nincs magyarázat. Ha szeretlek, szeretlek, ha szeretsz, szeretsz.
- A turné alatt majd kicsenlek a szobádból, és titokban bejárjuk a várost - ígéri pimaszul, s gondolatai máris akörül forognak, hogy hová is vihetné először a világot járó, ám azt mégsem ismerő lányt. - Melyik város lesz az első?
Abba eddig még bele sem gondolt, hogy Annelie hamarosan elmegy a cirkusszal, és legközelebb csak karácsonykor jön vissza. Nem gondolt bele, mert elképzelni sem tudja a lány szobáját üresen, a klubhelyiséget és a folyosókat a nevetése és duruzsoló hangja nélkül. Legszívesebben vele tartana, de az ötödévet nem végezheti el magántanulóként. Lehet, hogy ez lesz az utolsó éve, hiszen egyelőre nem tudja, jelentkezik-e mestertanoncnak. Az év végén pedig a VAV vár rá, amitől már most görcsbe rándul a gyomra.
- Nem? - éppolyan halkan kérdez vissza, mint amilyen halkan beszél a szemeibe kapaszkodó barnaság. Hangja a szóval együtt hal el, arca elfehéredik, zöldjeiben leplezetlen csalódottság ül. - Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem van. Aranyvérű vagyok. Nemcsak, hogy szeretnék apa lenni, nekem annak is kell lennem.
Nem kezdi el fejtegetni, hogy milyen fontos is egy magafajta, aranyvérű fiatalnak, hogy megfelelő - értékes vérű - családja legyen, hogy milyen fontos a szüleinek, hogy ők négyen tovább vigyék az örökölt nevet, a beléjük nevelt hagyományokat és nem utolsó sorban a nemes vért. Nem kezd bele, mert tudja, hogy ezzel a lány is tisztában van, az ezzel járó vitákra pedig egyiküknek sincs szükségük. Kezei lecsúsznak Annelie karjáról, azzal együtt szemeit is leveszi kétségbeesett arcáról.
- Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt - mondja, tekintetét a közelben álló oszlopra függesztve. - De ha a cirkusz ilyen fontosságú marad az életedben, akkor abba én egyszerűen egy idő után már nem fogok beleférni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hunyorog a szemébe tűző Nap miatt, és a rövid történet során egyre csak összébb szaladó szemöldökökkel hallgatja nővérét. Nem titok, számára már az is kész téboly, hogy a szösszencs pocakjában egy aprócska élet fejlődik, karokkal és lábakkal és dobogó pici szívvel, mindezt úgy, hogy anyukája mindent érez, s vele együtt él át. Azt már inkább meg sem próbálja elképzelni, hogy milyen lehet, ha az ember hasában valaki csuklik. Még belegondolni is rémisztő. Mit rémisztő, valóságos horror!
Ami azt illeti, tegnap este meg is kérdezte édesanyjukat, hogy ő, miután négy alkalommal is volt szerencséje átélni, mihez tudná hasonlítani ezt a egész terhességdolgot, és az asszony azt felelte, hogy olyan, mintha halacskák úszkálnának odabent. Baró. Inkább ne tette volna.
- Áh - mondja, s bólint hozzá válasz gyanánt, majd a kerekedő pocakra pillantva, homlokán halvány ráncokkal teszi fel talán butának ható kérdését. - Honnan tudtad, hogy csuklik?
Ez mondjuk valószínűleg más, fiatal, babavárás előtt álló nőnek is megfordulna a fejében, így annyira nem lehet ciki kimondva sem. Meg amúgy is, családban vannak.
Az üvegcse felmutatására Noel tekintetében - leplezni kívánt - aggodalom csillan, úgy fixírozza testvérét és a kezében tartott fiolát. Összezárt ajkakkal figyeli minden lélegzetvételét és szavát. Már most rossz érzése van.
Főleg az utóbbi hónapokban nemcsak, hogy kíváncsi, de rendkívül figyelmes is Sárival, éppen ezért hangjának halksága és a benne megbúvó komolyság megrémiszti. Jobbjával megvakarja torkát, majd combjaira könyökölve előredől, hogy apjuk még véletlenül se hallhasson meg semmit. Nem mintha rájuk figyelne, de így intimebbnek érzi beszélgetésüket.
- Nem - feleli ugyancsak halkan, fejét gyorsan megrázva. Abban most már egészen biztos, hogy bármi is legyen az üvegben, az nem jelenthet semmi jót. - Mi az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nővére mosolya, ha csak néhány múló pillanatra is, de feledteti vele a mellkasát nyomó, egyre csak növekvő aggodalmát és csak, mint gyermekkorában, most is további szavak és mozzanatok nélkül nyugtatja őt meg. Ilyenkor minden más szükségtelen. Sára mosolya egymaga elég ahhoz, hogy csalfán elringassa, míg úgy szeretett hangja puhán arcához ér. Olyan, mint a selyem.
Sohasem mondta még ki, és talán soha nem is fogja, de számára a lány hangja a világ legvédelmezőbb hatalma. Nem hangoztatja, de az ismerősi körben tudvalevő, hogy Ő az egyik legmeghatározóbb nő az életében, aki még akkor is képes a tökéletes élet látszatát kelteni, még vele is elhitetni, hogy minden rendben van, mikor ő maga valahol útközben elesett és megrepedt a szíve. Holott Noel pontosan tudja, hogy mindez csak délibáb. Szemfényvesztés. Mégis hisz neki.
- Hát arról az egész ház tud, ha én csuklani kezdek - feleli magától értetődően, szája szegletében apró vigyorral, hiszen nem egyszer szóltak már rá, hogy azonnal fejezze be, mert menten megőrülnek tőle. És nem csak otthon, de a Rellon hálókörletben is előfordult már, hogy a szomszédos szobából átordítottak. Ellágyuló szívvel fűzi tovább szavait. - Már teljesen összenőttetek.
Tekintetét elválasztja Sárától, s apja felé pillantva dörzsölgetni kezdi tenyereit. Hihetetlen, hogy a szüleik hamarosan már sokkal többek lesznek egyszerű szülőknél. Nagyszülőkké válnak, nagymamává és nagypapává, ami egyszeriben mindent meg fog változtatni.
Ő pedig nagybácsi lesz, amit ha jól csinál, a kicsi minden titkának tudójává válhat.
A gondolatra elmosolyodik, pillantása apja hátáról nővére kezére esik. Az előhalászott üvegcse megcsillan a napfényben, és egy mozdulat után a ráragasztott címke is jól láthatóvá válik. Noel hunyorogva dől előre, arcáról könnyedén leolvasható az őszinte döbbenet. Ajkainak boldog íve szertefoszlik, vonásai megkeményednek, bőre hamuszínűre sápad.
- Hé - suttogja komoly hangon, és a székről azonnal felemelkedve testvére elé térdel. Kezeit annak lábaira teszi, és fejét oldalra billentve, alulról néz fel az övéhez hasonló zöld szemekbe. - Ezt csak a félelem mondatja veled, Saci.
Noel szíve visszafoghatatlanul ver, tenyerei meg-megszorítják nővére combjait, mintha arra kérnék, hogy térjen észhez.
- Nem teheted meg - jelenti ki, és bár valójában vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Sára hogyan dönt, főleg tudván amit tud, a szívében érzi, hogy most van itt az idő arra, hogy határozottan kiálljon a véleménye mellett. Mert tudja, hogy most az egyszer ő gondolkodik, s érez helyesen.
- Szereted őt - olyan halkan beszél, hogy testvére talán nem is hallja. Azt viszont érezheti, ahogy hüvelykujjával letörli az arcán végiggördülő könnycseppeket. - Ezt már nem irthatod ki magadból semmivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Dehogyis - feleli halkan, fejét épphogy megcsóválva. Látja Sára pocakját védelmező mozdulatait, amik teljesen ellágyítják szívét. Hangjába ezelőtt soha nem hallhatott bársonyosság költözik, szemei nővére fátyolos tekintetét keresik. Hogy a kicsinek jobb lenne nélküle? - Dehogy. Hát még tőlem is félted őt.
Hangja tovább halkul, a megerősítés már csak suttogva, de annál nagyobb bizonyossággal hangzik el. Tenyerét még mindig Sári arcán tartja, hagyja neki, hogy belebújjon meleg érintésébe, és ha tud, általa megnyugodjon kicsit. Ezekkel a kérdésekkel küszködni szörnyű lehet, marcangoló, belülről emésztő érzés, ami - így, hogy felszínre került - átragad a fűben térdelő Noelre is.
- Neki te vagy a világ - felerősödő hangon fűzi még hozzá előző szavaihoz, és bár a szemeiben aggodalom, féltés és némi szomorúság ül, szája szegletében halvány kis mosoly jelenik meg. Nem sok, de bátorító.
- Meg akarsz tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi pillanatnyi habozás után, nem törődve testvére remegő ajkaival, és figyelmen kívül hagyva saját érzéseit is. Mert ezzel a dologgal kapcsolatban vannak, méghozzá jócskán. - Ez a kérdés.
Ő tudja a választ, és azt is, hogy Sára is. Nem tudja elképzelni, hogy a kicsi ne szülessen meg, még annak ellenére sem, hogy még azt sem látja maga előtt, mi lesz, ha már közöttük lesz. Akárhogy is, apa ide, apa oda, ez a gyerek Ombozi lesz.
Sokáig tartja a szemkontaktust; szemeiből kiolvasható minden gondolata, vonásai viszont rezzenéstelenek. Aztán mély levegőt vesz, és azt hosszan kifújva elenged magából minden rossz érzést és nővérét egyetlen, arcbőrét simító érintéssel magához húzza. Lassú, lágy mozdulatokkal öleli át még most is törékeny hátát, jobbjával végigsimít szőke haján. Csss, sss.
- Már most csodálatos anyuka vagy - őszintén suttogja a nő fülébe, hátát mindvégig simogatva.
Ilyen ez, ha a testvérednek fáj, neked is kénytelen megszakadni a szíved. Nem számít, hogy egyébként mennyire vagy erős. Ha nevet, vele nevetsz, ha pedig sír, és neked van egy kis sütnivalód, vele sírsz, ha nincs, nos, akkor börtönbe mész. Egyszerű a képlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kelemen Farkas

Célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság - szól a fáma. Egész egyszerű szabálynak tűnik, amit nem lehet olyan nehéz betartani. Holló úr már az első hoppanálás órán beléjük verte, majd ezt hallgatták hosszú heteken keresztül, egészen a vizsga napjáig. Noelnek ráadásul a legtöbb társával ellentétben soha nem okozott gondot az egyik pontról való hirtelen eltűnés, és egy pillanattal később valahol máshol megjelenés. Mindig ment, mint a karikacsapás. Egy héttel ezelőtt a vizsgát kiváló eredménnyel teljesítette.
Az, hogy most valami mégsem úgy történik, mint eddig, nagyon hamar nyilvánvalóvá válik a semmiben forgó-hánytorgó mestertanoncnak. Elég csak élesen nyilalló combjára pillantania, amibe egy jókora sárkányfog szúródott, és amit most a fájdalomtól reszkető kezeivel szorongat.
Eltorzult, szenvedő arccal ordít, miközben célirányt vesztve, irgalmatlan sebességgel kezd zuhanni. Nem tudja hol van, hogy mióta forog, egyáltalán, hogy még a Nap vagy már a csillagok vannak az égen. Egyedül csak csuromvér nadrágját látja, és a fájdalomtól elharapott nyelvéből csöpögő vér ízét érzi. Aztán újabb,  egészen másfajta fájdalom hasít belé, és bal kezét hiányzó veséjének tájékára, az oldalához kapva, félelmetes ordítással csapódik bele a betonba.
Nyekken, vért nyel, prüszkölve nyög, majd a combjába kapaszkodva, egész testében remegve, fájón fordul a baljára. Úgy érzi, menten kimúlik, a feje lüktet, szédül, a halántékán vércsík szánt végig. Tarkója, ahogy végleg leteszi, halkan koppan a betonon, a szemeit ki sem bírja nyitni.
- Nhe... esh... phánikhba... nhe... nhe - szörcsögve motyogja, akai résén az elharapott nyelvéből származó vért bugyborékolja ki. Holló tanár úr homályosan derengő alakját látja maga előtt, és igyekszik a tanácsaira gondolni, hiszen abban már minden kétséget kizáróan biztos: éppen most amputoportált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A léceim úgy akadtak össze, mintha gyárilag tervezték volna így őket, én meg a csuklómhoz rögzített botokat oldalra emelve próbáltam egyensúlyban, és legfőképpen álló helyzetben tartani magam. Zöldjeimet le sem tudtam venni a lábam alól kifolyó hórengetegről, így mikor egy kósza Merlini sugallatra felpillantottam, hatalmasra táguló pupillákkal kezdtem el ordítani.
- VIGYÁÁÁZZ! - torkom szakadtából üvöltöttem, de a következő pillanatban már neki is puffantam az előttem lévőnek, és vele együtt kezdtem gurulni. Hogy mikor és hogyan álltunk meg, nem tudom. Mindenesetre én a hátamra érkeztem, a síbotok pedig kacskán feküdtek mellettem a friss hóban.
Néhány hosszúra nyúló pillanat múlva a fejemet nyögve felemeltem, és az esti szürkületben erősen hunyorogva pillantottam a másikra. Az olcsó síszemüveg bepárásodott lencséjén át azonban így is csak annyit tudtam biztosan megállapítani, hogy lányt ütöttem el. Hoppácska.
- Bocs. Gondoltam megnézem, megélhetnék-e profi síversenyzőként, és hát kár is volna tagadni... a televízióban a helyem! - a mondat végére elnevettem magam, a fejem visszahanyatlott a hóba. A sötétedő eget bámulva aztán ismét megszólaltam. - Veled minden rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A megjegyzésére hangosan felnevettem, de mielőtt válaszoltam volna, újabb nyögések árán lehúztam magamról a szemüveget, amit ezidáig akárhogyan is igazgattam, az ahol csak hozzámért, nyomott.
- Világéletemben remekül bántam a nőkkel - mondtam, míg felvigyorogtam az égre, és a magammal való harmonikus egyetértés jegyében bólintottam is egyet. Igaz, hogy végül egy se maradt velem, azért azt talán aláírnák még így utólag is, hogy az első benyomásokban igazán jó voltam. A többi meg részletkérdés.
Ha tudtam volna, hogy mi az a youtube, valószínűleg jóízűt nevettem volna, így viszont jobb híján figyelmen kívül hagytam a dolgot. Ha a lány mugli volt, inkább nézzen bolondnak, mintsem két pillanat múlva aurori társaságot kapjunk.
- Megvagyok - közöltem mellékesen, de a biztonság kedvéért gyorsan megmozgattam minden végtagomat, aztán nyögvenyelősen ülő helyzetbe tornáztam magam. Hiába, ebben a hóember-style sífelszerelésben egyszerűen képtelen voltam férfiasan viselkedni. - Nem nekem való a tél - fújtam felfelé, hogy a szemembe lógó barna tincsek eltűnjenek az útból. - Mindegy is. Noel vagyok, szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A meleget se csípem - füllentettem nemes egyszerűséggel, a vállaimat is megvonva hozzá, bár ebben az öltözetben nem sok látszódott belőle. Legyünk reálisak: nemhogy nem sok, gyakorlatilag semmi. - Tudom, nehéz eset vagyok, bele se menjünk.
Sokszor, sok mindenkitől megkaptam már ezt, és az esetek nagy részében én is tisztán láttam magam. Bárcsak ne így lett volna. Egyaránt ismertem a kevésbé, illetve az alig kibírható tulajdonságaimat is. Elárulhatom, mind csodás volt.
- Üdv. Én meg pyromániás, húsz napja tiszta - intettem neki én is, majd ahogy felállt, erőt vettem magamon, és újra meg újra nekifutottam a dolognak. A siker azonban egyelőre még váratott magára.
- Gondolom élvezet nézni a kínlódásom, de akár még segíthetnél is - elgyötört arccal, furcsán kellemetlen pozícióból pillantottam fel rá, majd a kezemet nyújtottam felé, hogy ha érti, akkor legyen szíves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hah, fogadjunk? - kérdő tekintettel pillantottam rá, a megcsillanó zöldjeim és a hidegben dermedtre fagyott arcvonásaim is félreérthetetlen kételkedésről árulkodtak.
Aztán meg azt mondja: mint egy partra vetett hal.
- Kösz szépen, igazán kedves vagy - nyögtem, míg térdelő pozícióba tornáztam magam, és továbbra is Kriszta kezébe csimpaszkodva gyűjtöttem a további mozdulatokhoz szükséges erőt. Így viszont, ha valaki távolról figyelt volna minket, ezekben a percekben valószínűleg elolvadt volna a romantikusnak tűnő látványtól. Micsoda lánykérés a téli berekben!
- He?! - kissé torz szájtartással emeltem fel a fejem, hogy összehúzott szemöldökeim alatt nézhessek farkasszemet Krisztával. - Hülye vagy? Ez itt nyolcvan kiló nyers erő húsz kilónyi pufajkába meg szöszbe csomagolva.
Csak vicceltem. Már ami a gondolat első felét érinti. Nem voltam sem izmos, és egy ideje már túlzottan szálkás sem. Még egy kis pocakot is növesztettem az utóbbi néhány hónapban, egyébként meg nyeglének tűntem a tükörben. Mi tagadás, pont rendelkeztem a tökéletes férfi testtel.
- Inkább húzzál - mondtam végül, és ha segített, akkor sikeresen feltápászkodtam én is. Huh. Így kell ezt csinálni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szóval ötven kiló. Azt mondjuk még nem tudtam, hogy miként fogom hasznosítani ezt a létfontosságú és - gondoltam - top secret információt Krisztával kapcsolatban, de figyelmesen hallgattam, és jobb híján eltároltam az adatot. Ahogyan azt egy jól nevelt, udvarias fiatalembernek tennie is kell. Legalábbis anyám szerint.
- Öhm... - kiszélesedő mosolyom alól még a fogaim is elővillantak, de nem akartam bunkó lenni, így minden további megjegyzés nélkül elengedtem a kezét, és dülöngélve előrehajoltam, hogy ellenőrizzem a csizmáimat és az előbb csúnyán összeakadt léceket. Onnan vigyorogtam fel a lányra. - Naná! Az előző két áldozatom is pont ugyanezt kérdezte.
Nem akartam feltartani, de elindulni se szívesen indultam volna el, legalábbis addig, míg látótávolságon belül tartózkodott, így miután visszaegyenesedtem, csak álltam ott mellette, és kulturált férfi látszatát keltve, visszafogottan mosolyogtam rá.
Tökfej Ombozi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elgondolkodtam, hogy megsértődjek, avagy se, de mikor Kriszta elnevette magát, nem bírtam megállni, hogy ne nevessek vele együtt én is.
- A többieket nem értem utol - csalódottságot mímelve préseltem vékony vonallá a számat, majd gondterhelt sóhajjal fűztem tovább a gondolatot. - Tudod, nem mindenki olyan előzékeny, hogy megálljon az út közepén.
Ha a saját ruháimban lettem volna, most hátratett kezekkel, kissé előrehajolva figyeltem volna Kriszta rutinos mozdulatait, így viszont, a bérelt pufajkámban azt az egyetlen dolgot csináltam, amire képes voltam: álltam ott, és túlméretezett, béna hóemberként vártam, hogy Kriszta a göndör fürtjeivel együtt elhagyja a terepet. Már nem azért, mert untam a társaságát, sokkal inkább, mert attól tartottam, hogy ha még tovább lát engem ebben a közegben, akkor másmilyenben még véletlenül sem szeretne.
- Merlinre, ne! - hőköltem hátra kikerekedő szemekkel. A hangom csupán árnyalatnyit vékonyodhatott el, igazán nem lehetett feltűnő. - Csak menj nyugodtan, élvezd a tájat, tedd, amit tenned kell... én meg majd jövök. Egyszer. Valamikor. Odalent találkozunk.
Szolid mosollyal biztattam, hogy induljon, a segítségét csak egy biccentéssel köszönve meg. Azt, hogy mikor érek le a hegy aljára nem tudtam, azt viszont igen, hogy soha többet nem jövök vissza ide. Inkább két megveszett magyar mennydörgő, mint ez a zöld pálya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Esélyes - erősítettem meg lekonyuló ajkakkal, de közben árgus szemekkel figyeltem okoska minden mozdulatát. Azok közül egy sem volt megnyugtató, sőt. Mondhatnám, hogy mikor mögém állt, megkörnyékezett a halálfélelem, de akkor már késő volt.
- Mit csinálsz? - csak egészen halkan tettem fel a jól megkomponált költői kérdést, és arcomat oldalra, Kriszta felé fordítottam, hogy kiskutya tekintettel, kérlelőn rázzam meg a fejem, hátha meggyőzhetem még arról, hogy ha módjában áll, akkor inkább mégse tegyen semmiféle elhamarkodott, hirtelen mozdulatot. De hiába, a léceim hamarosan elindultak, a jobb csuklómról meg már akkor, alig néhány méter után lecsúszott a rosszul rögzített bot.
A fenébe.
- Oké, megy ez - mondtam magamnak hevesen dobogó szívvel, és a szemüveget a helyére húzva előrébb hajoltam, és hagytam, hogy magával ragadjon a pálya. Talán, ha két percig tartott az út, és már lent is voltam.
Ekkora felhajtást ezért?!
- A kölcsönzős srác nem fog örülni - vigyorogtam rá Krisztára, mintha a világ legprofibb versenyzőjeként csúsztam volna le az imént. Úgy tűnt, ekkorra már az előző hisztipercekről huss, el is felejtkeztem. - Az egyik bot oda, a jobb lécem keresztbe repedt. Ez a szemüveg meg...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ezzel a léccel? - kérdeztem félrehúzott szájjal, és már hajoltam is le, hogy lecsatoljam őket a lábamnál egy számmal nagyobb csizmáról. - Hát nem tudom.
Az orrom alatt, vacogva beszéltem, és úgy kerteltem, mintha a kérdésre nem mondhattam volna egyszerűen nemet. Talán, mert nem akartam nemet mondani, valójában azonban nem csak a léccel volt baj. Pyromágusként a hőháztartásom különbözött a legtöbb emberétől, a testem kifejezetten rosszul reagált a hidegre, és egy ideje már éreztem, hogy kezdek kihűlni. Ha levettem volna a kesztyűmet, Kriszta láthatta volna, hogy a körmeim ellilultak, mint ahogy abban is biztos voltam, hogy az ajkaim is elszíneződtek. Az igazságot persze nem mondhattam el egy feltételezhetően mugli lánynak, így mikor visszaegyenesedtem és magyarázatképpen felmutattam neki a sérült lécet, csupáncsak egy tétova, kedvetlen mosolyt küldtem felé.
- Asszem nekem ennyi volt mára, de ha te szeretnél még menni... - a hangom bizonytalanul csengett és a gondolat felénél el is halt. Persze, hiszen nem tudtam, hogyan folytassam. Csak álltam ott, majd megfagytam, tekintetem az övét kereste. Végül elnevettem magam, és futólag a kölcsönző felé pillantottam. Úgy viselkedtem, mint tizenhat éves koromban, mikor még fogalmam sem volt arról, hogyan adjam egy nő tudtára, ha tetszik.
Pedig tudtam. Nagyon is jól beszéltem a nők nyelvén. Az utóbbi időben viszont túl sok volt a zátony, és az utolsó csalódás óta jobbnak láttam kikerülni az utamba sodródó veszélyforrásokat.
- Nagyon örültem a találkozásnak, Kriszta - szólaltam meg néhány pillanat múlva, mikor sietve átpörgettem a lehetőségeimet és azok esetleges végkimenetelét. A fejemet megdöntve lassan biccentettem egy mélyet, majd halvány mosollyal a kölcsönző felé folytattam az utam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A zene olyan hangosan szólt, hogy a saját gondolataimat sem hallottam, mondjuk, annyi pohár italtól, amennyi az elmúlt egy órában megfordult a kezemben, az Edictum azt is csodaszámba menő hírmorzsaként hozhatta volna le, hogy egyáltalán voltak. Merthogy rendkívül jól voltam, a szám fülig ért, ahogy az étkező és konyha közötti boltív falának dőlve Balázzsal, a házigazdával beszélgettem. Alig értettem, amit mondott, de mint általában, úgy most is valami kihagyhatatlan üzletről áradozott, amibe már holnap bele kellene vágnunk, és amelyhez elsődlegesen tőkeként kellenék. A szeme csillogott a lelkesedéstől, de én, ahogy azt el is mondtam neki, évek óta minden knútomat az erdélyi tanulmányútjaimra és a sárkányokra költöttem.
- Ezt majd megbeszéljük, Ba... - a hangom idejekorán halt el. A szám úgy ahogy volt, eltátva maradt, kikerekedett tekintetemet a sarokban csókolózó húgomra függesztettem. Nem azzal volt a baj, amit csinált - jó, hát annak sem örültem -, hanem azzal, akivel. A srác, tudniillik, jól láthatóan nem Ricsi volt. - Bocsáss meg.
Jobbommal meglapogattam Balázs vállát, majd ellöktem magam a faltól, és Borit a karjánál fogva húztam el ittas párjától. Nem akartam jelenetet rendezni, főleg nem a többiek előtt, így a röhögcsélő lányt az emeleti mosdóba vittem fel. Hosszú, barna haja az arcába lógott, zöld tekintete párás volt az elfogyasztott alkoholtól. A kád szélére ült le, és vállvonogatva, a nevetést abba nem hagyva pillantgatott fel rám. Én a fejemet csóválva kezdtem el kioktatni, kezdve azzal, hogy ne legyen olyan, mint amilyen én is voltam, egészen odáig, hogy Ricsi az egyetlen srác, akit el bírok mellette viselni, és ha mással nem is törődik, legalább velem ne toljon már ki, legyen szíves.
A mosdó ajtaja csak nagy sokára nyílt ki, és először a nevetgélő barnaság lépett ki rajta. Én csak kisvártatva, kezemben üres üvegpohárral követtem őt, és az erkély felé indultam. Rossz érzés volt látni, hogy a testvéreim éppen olyan esendőek, mint én, és pontosan úgy követnek el hibákat, mint ahogyan én is tettem. Hiába, azonkívül, hogy néhanapján megráztam őket, nem tehettem semmi mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az erkély tolóajtaját halkan csúsztattam a helyére, és a telefonáló lánytól udvarias távolságot tartva, tőle néhány méterre támaszkodtam rá a korlátra. Noha a gondolataimat teljes egészében kitöltötte a Bori-probléma, a bongyi hangjából így sem volt nehéz kihallani, hogy ott sincs minden rendben.
A város fényeiről felé sandítottam, de csak a haját láttam. Összeszűkült szemekkel, csendben hallgattam velős válaszait, a húgomról úgy feledkezve meg közben, mintha a világon se lenne. Azt nem tudtam, hogy a szösszencs kivel beszél, de a stílusból ítélve a vonal túlsó végén kizárásos alapon csakis le nem koptatható exbarát vagy családtag lehetett.
Aztán a telefon elrepült.
- Az szép - jegyeztem meg kiszélesedő vigyorral, miután a szárnyakat növesztő mobil útjáról visszapillantottam a bongyorra. - Tippelhetek? A volt barátod volt, akit azért dobtál, mert megcsalt, és most leígérte a csillagos eget is, csak fogadd vissza, mert ő bizony soha többé, és te vagy álmai nője, aki nélkül az élet nem élet...
Pontosan azt mondtam, amit én is előadtam volna, ha lett volna barátnőm és telefonom. Utóbbi még soha nem volt. Na, ez a nem mindegy.
Még a hangomat is elváltoztattam, a szavak végén pedig bánatos kiskutyaszemekkel sóhajtottam egyet, és karjaimat a korláton csúsztatva végig közelebb araszoltam a lányhoz.
Az alkarjaimat takaró fehér alapon kék-piros pöttyös ingem valószínűleg minden koszt összeszedett a ki tudja mikor takarított korlátról, de most még azzal sem foglalkoztam. Alulról, oldalasan néztem fel a bongyorra. Egyébként kemény vonásaimat egészen finommá varázsolta a mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Okoskodó báty.
Úgy sejtettem, egy emelettel lejjebb az én húgom is éppen ezt súgta az előbbi srác fülébe. De hát a fiútestvérek már csak ilyenek voltak; mindent jobban tudtunk, mindenbe beleszóltunk, és úgy jelöltük ki a járandó utat szeretett húgaink számára, mintha nekik sem vágyaik, sem döntésjoguk nem lett volna.
- Úgysincs pénzem lottóra - vigyorogtam a távolinak tűnő pesti látványba, majd oldalvást fordultam a végre rám néző lányhoz. Pillantására szemöldökeim összeszaladtak, vonásaimba némi értetlenség költözött. Először csak néztem őt, a hangomat keresve, sután.
- Ezt én is kérdezhetném tőled... - szólaltam meg néhány pillanattal később. Bár a sötétbe boruló város felé fordultam, a mosoly nem volt hajlandó eltűnni az arcomról.
- Az egyik húgommal vagyok itt. A legkisebbel - mondtam, és csak egy félszeg sandítást engedtem meg magamnak Kriszta felé. - Három testvérem van. Mind lány.
A mosolyom vigyorrá szélesedett, vállaim alig láthatóan vontam meg. Gyerekként ki nem állhattam őket, Sárán kívül persze, de mostanra már nemcsak, hogy megbékéltem a létezésükkel, talán még hiányoznának is, ha nem lennének.
- Jó ismerősöm a házigazda, néha megfordulok itt - fűztem tovább a szót, majd úgy, a támaszkodásban kissé meggörnyedve fordultam a lányhoz. - És... Kriszta, mondd, pesti lány vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Míg emlékeimben a válasz után kutattam, hogy Balázs testvérei vajon melyik egyetemre is jártak, észrevétlen haraptam be a szám, és a kezeim között tartott üres üvegpoharat figyeltem. Ha jól tudtam, egyikük sem volt kvibli, így az, hogy Kriszta melyikük szaktársa volt, többé nem is számított. A lényeges egyedül az volt, hogy neki minden kétséget kizáróan boszorkánynak kellett lennie. Pompás. Győztes mosollyal pillantottam fel a városra, majd már konszolidáltabb vonásokkal fordultam az elszomorodó nőhöz.
- Nem - ingattam meg a fejem, a hangom lágyan csengett. - A nővéremmel kifejezetten szoros a kapcsolatom, és Borival is, aki most itt van velem. A nagyobbik húgom meg...
...nos, Nelli világéletében érdekes személyiség volt. Hirtelen nem is tudtam, mit merjek elmondani róla Krisztának, hogy ne hagyjon itt és rohanjon el fejvesztve valami rögtönzött kamu kifogással. Az, hogy Nelli elhivatott mugligyűlölő, vasággyal negyven kiló és combközépig érő fekete haja van, a hangja mély és rekedt a túlzásba vitt dohányzástól, hogy stílusával és megjelenésével kisgyerekeket lehetne rémisztgetni, nem tartozott azok közé az információk közé, amelyekkel az ember szívesen hozakodik elő.
Kriszta pillantását fürkészve húztam végül félre a szám, jelezvén, hogy jobb, ha a nagyobbik húg témát hagyjuk, azonban megjegyzésére elnevettem magam. Igen, ezen már én is gondolkodtam, és mindig ugyanoda lyukadtam ki: Merlinre, hogy valamit már nagyon, de nagyon korán elrontottam. Lehet, hogy nem kellett volna annyit játszani a tűzzel.
- Mit tanultál? - kérdeztem, csak, hogy újabb bizonyosságot szerezzek a kilétéről. Addig ugyanis, míg boszorkányságában nem voltam biztos, nem is lehettem vele teljesen őszinte. - Én jelenleg egy magániskolába járok, felsőoktatásba. Különleges lényekkel foglalkozok.
A pillantását, a reakcióit figyeltem, és bár szívesen meséltem volna még, nem akartam áthágni egyetlen mágusjogi passzust sem éppen itt, egy muglilakta övezetben, egy olyan buliban, ahol egy varázslóra öt varázstalan jutott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Szóval féltékeny lettél - fordítottam meg Kriszta előbbi szavait, és tűnődve gondoltam vissza a saját életemre. Sára idősebb volt és egyébként is mindig éretten gondolkodott, Nelli szóba sem állt a barátnőimmel, mondjuk sokszor velem sem, Bori viszont igen, így belegondolva, egyszer-egyszer rendezett jelenetet. Akkoriban kis semmiségnek tűnt, egyszerű hisztinek, amit anya simított el, de néhány év távlatából már másként gondoltam.
- Gyógyító vagy? - eddig tartott a köntörfalazás. A türelmem az idők során noha sokat javult, még mindig véges volt. Nem akartam bajt, olyan saját-félét, hát inkább rákérdeztem, és a poharat a korlátra téve kiegyenesedtem. Így jóval Kriszta fölé magasodtam. Hátrébb léptem, majd a vállaimat és hátamat kiroppantva visszamosolyogtam a nőre.
- Tetszik a szemed, mikor mosolyogsz - jegyeztem meg mielőtt a kérdésére válaszoltam volna, és a pohárért nyúlva az ajtó felé intettem. - Gyere, nehogy megfázz.
Elég volt elhúznom az ajtót ahhoz, hogy a zene ismét bekebelezzen minket. A szobák közti folyosók zsúfolásig teltek, úgy tűnt, az emberek egyre csak érkeztek. Hátrapillantottam a bongyorra, és szabad kezemmel a keze után nyúltam.
- Kihaltnak hitt állatokkal - lassítottam lépteimen, és a szőke füléhez hajolva egy percre még visszakanyarodtam a megválaszolatlanul hagyott kérdéséhez. Zöldjeimben semmihez sem fogható izgalom csillant, a szám szegletében csibészes vigyor bujkált.
A lépcsőn lefelé megláttam Borit, de a srác, akivel volt, nem volt vele. Valószínűleg már másik lányt fűzött. Küldtem felé egy bátorító mosolyt, aztán a konyha irányába kezdtem húzni Krisztát.
- Ha hallanánk egymást, azt mondanám, van egy játékom - kiabáltam a hangszóró mellől, míg megtöltöttem a poharat whiskyvel. - De így... - először a nappaliban twisterező társaság, majd a konyhaasztalnál pókerezők felé pillantottam, tekintetem végül Krisztán állapodott meg. - Add a poharad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem voltam benne biztos, hogy Kriszta úgy értelmezte a szavaimat, ahogy én azt szerettem volna, de az arcát elnézve jobbnak láttam hagyni a testvértémát. Semmi kedvem nem volt elrontani az egyébként jól induló estét, azt meg végképp nem kockáztattam meg, hogy idő előtt megutáljon, ha már az élet ismét egymás útjába sodort minket.
- Engem a tekintet érdekel a leginkább - mondtam, mikor elvettem tőle a poharat, és néhány kockányi jeget dobtam az aljára. Persze, nem tagadtam volna le azt sem, hogy mi minden mást is megnézek egy nőn, de kellethette volna magát nekem a világ legjobb testű modellje is, ha a pillantásában nem látok semmit. Gondolatban futólag felidéztem egy-két emléket, viszont a kezem közben járt, és csakhamar átnyújtottam Krisztának az italát.
- Állítok rólad valamit - mondtam a nőnek, miután ittam egy kortyot a tiszta whiskyből. A jégdarabok össze-összekoccantak, ahogy a poharat ringattam. - Ha igazam van, iszol. Ha tévedek, én iszok.
Kihívóan néztem végig rajta, szemeimben visszacsillant a konyha fénye. Szabad kezemmel megtámaszkodtam Kriszta mellett a pulton, majd elgondolkodást színlelve hümmögni kezdtem.
- Lássuk csak - még tovább húztam az időt, de az arcomon kirajzolódó huncut mosolyomat leplezni sem tudtam volna. - Azt mondom, már csaltad meg a párodat.
Kíváncsi szemekkel vizslattam; nemcsak a válasza érdekelt, hanem az is, hogy a negatív élű feltételezésemre hogyan reagál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésére nem válaszoltam azonnal. Tűnődve ingattam a fejem, a mozdulataim végtelenül lassúak voltak. Sokáig kerestem a megfelelő szavakat.
- Is - pillantottam fel a pulton ülő nőre, és csak kisvártatva, hogy a lehető legkifejezőbb szavakat megtaláltam, folytattam. - És van benne valami megfoghatatlan. Egy női pillantás igazán bizsergető tud lenni. És szexi.
Ahogy a szemébe néztem, jobb szemöldököm árnyalatnyit feljebb araszolt, kiszélesedő mosolyomat azonban még idejében elbújtattam a számhoz emelt pohár mögé. Ittam egy kortyot, majd rábólintottam a feltételeire.
- Benne vagyok - végtére is, ez így volt igazságos. Ha pedig szerencsém van, akkor a múltam nagyon rizikós dolgaira sem derül fény. Nem hazudnék róluk, ha már vállaltam a megváltozott játékszabályokat, de... az ember általában meggondolja mit hol árul el magáról.
- Hm - nem szóltam mást, csak halkan hümmögtem, és a szemeit keresve emeltem ajkamhoz a poharat. Ittam belőle két nagyobb kortyot, azután Kriszta kiegészítésére felnevettem. - Tudtál róla? Hogy a másiknak van valakije.
Érdeklődve figyeltem, és az italomat az asztalra téve két ujjal a nő kezében lévő üveg alá nyúltam, és kisfiús vigyorral megtolva azt elértem, hogy a kelleténél kicsit több alkohol kerüljön abba a bizonyos pohárba.
- Igyál - mondtam ki a nyilvánvalót, de gondolataim már a következő kérdés körül forogtak.