Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Értetlenül hallgatom a fejtegetést, miközben próbálom értelmezni szavait. Én eddig a csókot valahogy valahol máshogy képzelhettem el mint ő, legalábbis a kifejtése arra enged következtetni, hogy meglepem a válaszommal. De nem tudok mit tenni, így képzelem, tapasztalni meg... csak nyelek egyet a gondolatra.
- Igen. Nem. Mármint - bonyolódok bele saját gondolataimba, elveszve valahol ott ahol a kettőből kettő lesz, ami négy, de most kettő... igen, én is remélem, hogy a gyerekeink majd az ő mate-
Oh.
- Erre most - fut fel a pír a fülemig - azt hiszem nem mondok semmit.
Van valami abban ahogy hozzám ér, ami újra és újra meglep. A fizikai kontaktus egyáltalán nem idegen számomra, ebben mégis van valami ami más mint amit eddig tapasztaltam... és ezzel egyidőben nem tudom, nem csak azért  érzem-e másnak, mert bebeszélem magamnak. Nem tudok kiigazodni saját magamon, se a reakcióimon, így inkább mielőtt jobban belemennék a helyzet lassú és minden bizonnyal halál kínos kielemzésébe, inkább közelebb lépek Bercelhez.
Erre tessék, már megint kezdi. Lepillantok a nadrágomat piszkáló tollra, majd vissza az azt mozgató ujjak gazdáinak szemeibe.
- Inkább csak nem akarok semmit megígérni meggondolatlanul - helyesbítek. Nem, nem félek... nem írnék rá olyat, amit nagyon nem akarnék. Egy halk pff hang hagyja el ajkaimat a kifogás hallatán, majd ahogy közelebb húz, egyik kezem finoman pöckölgetni kezdi el az ujjait. Na, azért na azért na. Arcomon halvány, féloldalas mosoly látszik, ezzel még nem is lenne bajom, de amikor kifejti, hogy miért kéne az ölébe ülnöm, hát oké, megint nyert. Legalábbis ami a zavaromat leplezni óhajtó torokköszörülést illeti, hiszen azt mindenképp megnyerte magának, azonban - talán - számításaival ellentétben nem bólintok az ajánlatra, hanem jobb lábam magam alá hajtva ülök le, lényegében saját cipőmre és vádlimra. Nem azt mondom, egy tíz perc múlva már hangyák mászkálnak majd az ereimben vér helyett, de egyelőre megteszi.
- Nem fázok fel, ígérem - pillantok rá angyali mosollyal, nagy levegőt véve, hogy felkészülten várhassam véleményét az ötletemmel kapcsolatban.
Egy hosszúra nyúló pillanatig engedem, hogy szavai zavartan futkossanak össze-vissza gondolataim között, de aztán mély levegőt veszek, és nekiállok rendet tenni magamban. A szemeit figyelem, azokban a lágyan csillogó zöldekben keresem a jövőnket, de csak magamat pillantom meg, miközben a válszokat kutatom. Lehet, hogy át kéne gondolnom jobban őket, lehet, hogy nem a megérzéseimre kéne hivatkoznom, de egy hangocska mégis azt súgja a fülembe, hogy merjem leírni amit gondolok. Merjek dönteni. Talán kíváncsi, sőt biztosan kíváncsi mit választok a felkínált fogadalmak közül, de nem mondok egy szót sem, csak lefirkantom a kis cetlire: "Nem fogok félni se Berceltől, se a há kapcsolatunktól".
Ezután felemelem, úgy tartom, hogy ő is láthassa, majd szabályosan élire hajtom, s a kútba ejtem.
- Ha kimondom, nem válik valóra - magyarázom meg halkan viselkedésemet, majd arcom újra felé fordul, tekintetem újra az övét keresi. Most kívánság, vagy fogadalom? Esetleg mindkettő. Nem tudom mire gondol most, nem tudom, hogy érti-e, hogy ezzel mit is fogadtam meg igazából. Hiszen ha nem tartok tőle, meg fogom mondani, ha valami nem tetszik. Ha nem tartok tőle, nem érzem majd úgy, hogy meg kéne változnom érte. Azt remélem, nem veszi magára, ahogy fogalmaztam, hiszen ez a fajta félelem nem olyan mint amit akkor éreztem amikor a tó nem engedett a felszínére. Ez inkább a jó fajta, ami éberen tart, felkészültté tesz, óvatossá és... Nem azért érzem mert azt félem amilyen, hanem azt, amit nem tudok még róla. Azt hiszem.
- Ne add fel az álmaidat amik előttem voltak - bököm ki tétován az első ötletemet. Ujjaim végigsimítanak érdekes - pikkelyekre emlékeztető - nadrágomon, birizgálni kezdek pár flitterkorongot. Másodiknak mondani már könnyebb, hiszen nagyjából látom miben gondolkozzak. Ha mondjuk azt mondta volna, hogy a "megszeretem a vizilovakat" "megtanulok autót szerelni" és a "elmegyek egy katicapettyetlenítő tanfolyamra" közül válasszak, hát én is ilyeneket mondanék neki, így azonban picit jobban megválogatom szavaimat. Ez már megint valami olyan amit elviccelhetnénk, de mégsem tesszük. Miért?
- Ne engedd, hogy kiszorítsam az életedből a barátaidat. - A hangsúlyom kicsit kérdőre vált a mondat végén, ahogy nem is igazán tudom mit mondjak. Talán furcsának hathat ez a fogadalom, de valami olyasmire gondolok, hogy ne hanyagolja el a mostani kapcsolatait, csak azért mert egy új lett... véletlenül sem szeretnék elvenni tőle senkit, aki eddig fontos volt számára, szeretném, ha nem történne olyan nagyon nagy változás, ha nem sínylené meg viszonya a miénket. Mármint, khm, nem olyan viszonya... az fura lenne, ha lenne neki.
- Beszéld meg velem a gondolataidat nyíltan és őszintén - hangzik el végre a harmadik felvetésem is. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e jogom ilyesmit kérni, de maximum nem ezt választja...

//Ez itt a hozzászólásom vége, úgyhogy jelzem, hogy fogadalmat tettem! "Nem fogok félni se Berceltől, se a há kapcsolatunktól".//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Amikor magamhoz szorítottam, belém hasított a tudat, hogy szörnyen elszigetelődtem idén. Nem léptem interakcióba senkivel, csak elvoltam a kis világomban, írtam a dalaimat, órára jártam... ennyi. Miután szétmentünk Fannival, a Kviddics-csapatból is kiléptem, így még inkább elszigetelődtem. Elhitettem magammal, hogy csak egyedül tudok megbirkózni Az érzelmeimmel. Pedig lehet, hogy pont a barátaim kellettek volna. Vagy legalább is egy kis társaság. Akkor már lehet rég túl lennék ezen a melankólián és nem lennék egy emocionális katasztrófa. Ez az ölelés rádöbbentett, hogy mennyire hiányzott a fizikai kontaktus. De... ez az egész... azért érzem magam ennyire kellemesen ebben a helyzetben, mert végre valaki megölelt, vagy mert Ő, specifikusan Ő ölelt meg. Ki is bújtam a karjai közül, mielőtt még kellemetlenné fajult volna a szituáció.
  Már-már kényelmetlen, mennyire beletörődött a helyzetébe, amit szívszaggató hallani. Szomorúan nézem az arcát, ahogy kibuknak ajkai közt a szavak, közben tanulmányozom az arcát. Olyan kis fátyolos, zöld tekintete van... mintha visszafogna valamit. Ami mondjuk érthető, hisz nem olyan rég ismerem. Oh, mintha az orrán még apró, alig észre vehető szeplőcskék is volnának. Vagy lehet csak oda képzelem? Laza, barna loknik és a legélesebb állcsont, amit valaha láttam. Igen... még a vak is látja, hogy ez egy szép-szál fiatal varázsló. Az analizálásomból ő maga zökkentett ki.
- Parancsolj! Nincs rajta kód. - nyújtom neki kacsintva a kacatot, egy lépést téve felé. - Jap, Lana egy istennő. Egy zseni! Matty meg... ő egy másik szinten van, zeneileg. Lol, még akár hozzá is mennék, függök a számaiktól. Btw engem is Matt-nek hívnak. Nyugi, nem magamról áradoztam. Annyira nem vagyok psycho. - nevettem, miközben megráztam a kezét. Közben pedig leesett, hogy egy Levitás jelenlétében lehet nem a legjobb ötlet SMS-szlenget használni beszéd közben. Mindegy.
- Ahm, a telefon maga eleve megvolt, csak fel kellett rúnázni. - vakartam meg a tarkómat. - Neked volt, vagy van valami mugli ketyeréd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha valami igazán megnyugtat, az az állatokkal eltöltött idő. Semmi szükségem arra, hogy egy emberrel osszam meg az életem, ahhoz elég nagyot csalódtam benne is, magamban is az utóbbi hetekben, így hát eldöntöttem, hogy független, állatbolond nő leszek. Persze, tudom a szívem mélyén, hogy ha egyszer egy leghőbb vágyat mutató tárgy a kezembe kerülne, akkor még mindig azt mutatná, hogy ő meg én együtt vagyunk, és talán még azt is, hogy a gyerekeink szaladgálnak körülöttünk, apró sárkányaik egymást kergetnék, és mindinkább magukra akarnák terelni az apjuk figyelmét. De nem lehet. Nem szabad ebben a kósza álomképben élnem, mert a szív leghőbb vágy sokszor nem lesz több, csak puszta ábránd. Én pedig nem akarok csak ülni és várni valamire, amit az eszem tud, hogy sosem lesz igazi.
Egy pillanatra teljesen elmerülök a gondoltban, ezért riadtan, és kissé tompán érzékelem csak, amikor a kismacsekok riadtan távoznak, és ha lett is volna rá lehetőségem, akkor sem érteném, hogy mégis mi történt. Csak pislogok kettőt, és betudom ezt az egészet olyan macska dolognak, mert én aztán tényleg semmit, de semmit nem érzékeltem abból, ami itt történt az előbb. Ha meg érzékeltem volna, akkor se hiszem, hogy bármi is változott volna attól, ahogy cselekszem, vagyis, hogy felállok, és amíg odasétálok Mr. Kenshez az elemi mágia segítségével átnedvesítem a kezeimet, hogy kicsit lemossam magamról a macskázást, és a mosogató fölé érve, lecsepegtetem magam, majd úgy tűnik el a víz és a nedvesség, mintha nem is lett volna. Még csak kis lépésekben merem tesztelgetni, hogy mire is vagyok képes, a nagyobb lépés még várat magára, ahogy az is, hogy a bőr karkötőt lepattintva, megmutassam a világnak a jelet, mi a bal csuklómba égett egy életre. Ennél feltűnőbb nehezen lehetne.
- Érdekes személyiség. Már, az apám. Sosem tudom eldönteni, hogy mik is vagyunk mi egymásnak. Barátok, családtagok? Néha úgy viselkedik, mintha egy haverja lennék, akivel együtt kocsmázik vagy szereli az autóját, máskor meg képes lenne egy hozzá közel álló embert megölni, mert a lányához ért.
Mosolyogva, kékjeim vidám csillogásával pillantok fel a mellettem állóra, miután beízesítettem a kávémat, amit leginkább gusztustalanul iszok, és ezen gyakran nevetek is. Anyai örökség. Eleve nem is akartam kávézni, aztán meg nem akartam úgy kávézni, ahogy ő, és most mi van? Tonnaszám vedelem az agyoncukrozott és tejezett valamit, amit a rossz nyelvek szerint már nem lehet emberi fogyasztásra alkalmasnak nevezni. Kiváló képességekkel rendelkezem.
- Nos, tény viszont, hogy huszonnégy éves vagyok. A legszigorúbb országban is felnőtt, aki képes önálló döntéseket hozni, és aki nem rohanna az apjához elújságolni, hogy milyen élmény, amikor kiszívják a vérét.
Vagyis, ez az én döntésem, és nem kell senkitől engedélyt kérnem, én pedig szeretném, ha élne a lehetőséggel, amikor úgy érzi, hogy szeretné. Attól még, hogy ez megtörténik, nem kell apának tudnia. Van egy ilyen pakk amúgy is az életemben, dolgok, amiket inkább nem mesélek el neki. Szóval oda még egy dolog már nem számít. Belekortyolok az italomba, elégedetten elmosolyodok és felpillantva rá, még szélesebbé válik az a mosoly.
- Ugyan már, Dwayne Warren nem az Isten maga, nem lát mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Babonáz!
Csettintek az ujjammal elégedetten, és szélesen elvigyorodva fel is vésem ezt a szót a reguláz helyére. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülni fognak, amikor ezt meglátják, mert ha Bianchi tanár úrnak nem is esett még le a dolog, hát akkor most leeshet, hogy szegény Fisher tanárnő úgy bele van esve, mint vak thesztrál a szakadékba. Csúnya dolog ez a szerelem, azt mondják. Mondjuk én annyira nem ismerem az érzelmek ezen világát, ami szörnyen érdekes lehet, tekintve, hogy rendelkezem a készleteimben egy darab menyasszonnyal is, olyan rendes, gyűrűs példánnyal, akinek a középső nevét még csak leírni se tudom. Ez kérem karrier. Állítólag olyan, mint a kislányoknál az elvált barbie, jár hozzá minden ház, vagyon, kiskutya. Illetve nem is kutya, hanem olyan elemi mágus lény, akivel még össze kellene barátkoznom. Mondjuk Edith-tel sem ártana, egyelőre szörnyen jól szórakozom azon, hogy zavarba jön, ha hozzá érek.
- Unatkozom.
Adom meg az egyszerű választ, mert valóban ennyi történt. Nem volt kedvem órára menni, szóval azt tetettem, hogy beteg vagyok, elmentem a gyengélkedőre, és most itt vagyok, és festegetek. Teljesen tökéletes ez a mai nap is. Viszont gondolom, ha prefektus, meg akar büntetni, ha meg nem, akkor csak megtudni, hogy mégis ki vagyok. Mivel látványosan fiatalabb nálam - már a második x-et is betöltöttem, minő tragédia -, ezért kezdeményezek én, és odalépve hozzá, a kezem nyújtom felé.
- Radetzky Bercel.
A többit meg, ha prefektus, úgy tudja, ha meg nem, akkor meg legfeljebb megkérdezi. Már ha érdekli persze, hogy mégis melyik házból szalajtottak. Annyi Radetzky megfordult már ebben az iskolában, hogy még. Mondjuk a bátyáim jóval idősebbek nálam, szóval ha ő fiatalabb, nem nagyon kell tudnia, ha nem ismeri a háza történetét, mert persze minden bátyám letett valamit az asztalra, akár pozitív, akár negatív értelemben.
- Baromira éhes vagyok, van nálam muffin, kérsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az nem úgy volt. Mondhatnám, de nem nagyon lenne igaz, így mikor a zúzott arccal sétálok végig a fő utczán, ahol természetesen ott van mindenki, de tényleg mindenki, értsd úgy, hogy Bözsi néni és Klári néni éppen a virágosnál álldogálnak, és a petúniákat nézegetik, Béla bácsi a cukorkaboltból jön ki, Manci néni az unokájával Annácskával robog a könyvesbolt felé, mindenki egyszerre fordul felém, mintha valami bazári majom lennék. Verekedtem, na. Abban a családban, ahol négy fiútestvér van, legyenek bármennyire is idősek, néha elszakad a józanság cérnája, és ez lesz a vége. Mondjuk a fene se gondolta volna, hogy az én jámbor lelkű Balázs bátyám képes ütni is, hát navinés volt, Merlin szerelmére! Mi lesz a következő, hogy Edithről is kiderül, hogy nem is egy kis szende lányka, hanem a házasságunk első napján egy sodrófát ver szét a hátamon?! Mi van veled világ?!
Persze, akkor, amikor úgy három órával ezelőtt az eset történt, nagyon röhögtem. Baromira fájt, de akkor csak a röhögés volt. Aztán persze jött apánk, mert miért ne éppen akkor ért volna haza, és mint olyan, egyből a nevelés oltárára lépő egyénné vált, én pedig, kezemben a papírral, mellyel megkéri a tulajt, legyen az bárhol és bárki, hogy fogadjon és ingyen dolgoztasson, mostantól egészen hat hónapon át, hogy megtanuljam, mindennek ára van. A pofám leszakad az öregtől, de nem merek vele ellenkedni, még az arcomat se mertem meggyógyítani, mert az mondta, hogy a következményeket vállalni kell, elvégre ezt most kiprovokáltam. Azt, hogy legyen menyasszonyom bezzeg jó üzletnek mondja, mert ha valamit, azt biztos, hogy nem kiprovokáltam.
Felnőttesen, az ecc-pecc-kimehetsz alkalmazásával kiválasztom végül, hogy a pizzériába megyek be, és mivel mindig csak rendelni szoktunk, kertelés nélkül lépek oda a pasashoz, aki éppen a pultban áll.
- Helló, a főnökkel szeretnék beszélni, elég sürgős lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dia rendelkezik azzal a ritka tehetséggel, mi szerint minden második mondatával képes mosolyt csalni az ember arcára – ehhez hűen lassan talán aggódnom kéne, hogy ha folytatja a csacsogást, előbb-utóbb fájó görcsbe fognak rándulni az arcizmaim. Szerencsére én viszont magaménak mondhatom a tulajdonságot, amivel szükség esetén bármikor, probléma és felesleges panaszkodás nélkül elhallgattathatom – de ez pillanatnyilag nem képez  prioritást.
- Annyira azért nem kell félteni őket – halványan ráncolva homlokom hagyom, hogy újra lefoglalja minden figyelmem. Mondhatnánk, hogy szinte kényszeresen védem meg a fajtám, verbálisan, igazság szerint mint a legtöbb szóba eső dolog, ezt is a bőrömön tapasztaltam. Illetve, tapasztalta a bátyám. – Bár tény, a legtöbbjük valóban nem tudja, hogyan kell rendesen szórakozni.
A pozitív visszacsatolás fontos, neki is tudnia kell, hogy nem áll olyan távol az igazságtól – lényegében elég közel nőtt fel hozzá.
- Reméljük, hogy én sem válok majd ilyenné – aprót szusszanva fordítom át a témát. Személyes szemszögből valóban ez az egyik legfontosabb cél, mások különösebben nem érdekelnek, amíg nem leszek egy velük. Kibírhatatlan. Valaki, akiről rossz szájízzel beszélnek.
- Hmmmm, rendben – apró mozdulatokkal biccentek párat, miközben fejben már tovább is gondolom. Ha igazán hozni szeretnénk a USA hangulatát, gondolkodás nélkül egy Mustang vagy egy Camaro közül kell választani. Ezt ráér majd ott eldönteni.
- Nem is lenne túl kényelmes – rövid fintorral adok jelet egyetértésemről, futólag a pálya felé pillantva. Ujjaim között kezdem forgatni saját cetlim – nem mintha túl nagy jelentősége lenne az elenyésző, fogadásra költött összegnek, egyszerű pótcselekvés, hogy lefoglaljam kezem.
- Bérelhetnénk egy szobát az első motelben is. Eljátszhatnánk, hogy megszöktettelek a szüleidtől, és most a legtávolabbi államba rabollak... vagy Mexikóba – arcomon széles, sokat mondó vigyor terpeszkedik el. Ha valaki, hát Diána szereti az ilyen játékokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Tudod Prücsök, ha olyan sok szarságon mész keresztül, mint én, akkor elég hamar megacélozod a szíved minden előtt – elkomolyodom, úgy nézek most a szemeibe. Látom rajta, tudom, hogy ő erre a lépésre még nem kész, akármi is történ náluk otthon, az érzés, még nagyon új és idegen. Egyszer viszont ha akarja, ha nem, de túl kell tennie magát rajta. Talán azért mondok ilyet, mert még nekem sem sikerült. Túlságosan is sokszor jönnek elő az emlékek. Néha már aludni sem tudok tőlük, úgy kínoznak. Vajon Benett is ennyire szenved a megpróbáltatásoktól? Ő annyi, de annyi mindent tud rólam, én mégis tanácstalan vagyok vele szemben. Legutóbb még én voltam a titokzatos fél, most fordult a kocka.
- Neem, egyszerűen csak akarok segíteni – hogy neked jobb legyen, teszem hozzá gondolatban. Okkal nem mondom ezt ki. Szeretném megtartani magamnak, hogy valamilyen szinten kötelességemnek érzem, hogy segítsek neki. Nagyon sok szörnyűséget követtem már el ellene, így itt lenne az ideje, hogy valamit vissza is adjak. És mi más lenne ennél jobb, mintha egy prefektus védelmét élvezni talán életed végéig? Na, ugye. Semmi.
Mondok egy nagyon nyálas szöveget, majd csak hosszú percekig nézzük egymást. Ő valószínűleg azért, mert nem tudja hova tenni a dolgot, én pedig azért, mert piszokul élvezem, mikor lefagy. Ilyenkor kiülő érzelmek egyszeriben imádni valóak, és legszívesebben leteperném a fiút itt helyben. De nem, helyette csak ülök, és bárgyún mosolyogva nézem őt. Megfigyelem arcának minden kis vonását. A szépen csillogó zöldes barna íriszeket, a göndör loknikat, a kis gödröcskét, ami megjelenik, mikor rám mosolyog. Bennem pedig megmozdul valami. Rengeteg lánynak és fiúnak mondtam már az előbb elhangzott mondatot, mégsem gondoltam sosem komolyan. Talán most sem. Végtére is, nem én lennék, ha valakinek is igazat mondanék.
Ezt megerősítve fájdalmat színlelek, csak azért, hogy Benett megérintsen. Neki pedig olyan jó szíve van, hogy meg is teszi. Élvezem, ahogy ujjai szánkáznak a bőrömön, ám nem sokáig használhatom ki a pillanatot, mivel valami félelemhez hasonló érzés törekszik fel a torkomba, majd alakít ki ott egy hatalmas gombócot, hogy még nyelni sem tudok. Az érzés túlságosan is új, így nem tudok vele mit kezdeni. Tekintgetek jobbra, balra, de semmi és senki sem siet a segítségemre. Benettel pedig nem fogom megosztani az érzéseim, hisz akkor megtudná, hogy nem vagyok olyan kemény, mint amilyennek mutatom magam. Bár már úgy is mindegy, mindent tud rólam.
Mosolyt erőltetek az arcomra, ám ez már közel sem olyan őszinte, mint az ezelőttiek voltak. Kezdem kínosan érezni magam, most hogy itt ül mellettem. Így terelni próbálom a témát, elkezdek beszélni a hobbijairól és a zenei tehetségéről. Ő viszont az arcomért nyúl, én pedig ösztönösen fogom meg a kezét, hogy a kívánt részemhez érintsem. Még könyörgöm is neki, hogy maradjunk így, mire ő elkeni a ráragadt kenceficét a homlokomon. Felnevetek. Ha lenne tükör itt, tuti megnézném magam, de csakis azért, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg úgy nézek e ki, mint egy indián. Fair play van itt, szóval én is belenyúlok az anyagba, majd óvatosan, mintha csak egy porcelánhoz nyúlnék hozzá, rákenem a mentolos kenőcsöt az orrhegyére.
- Persze – és így is lett. Beszélgettünk még arról, hogy mit és hogyan is fogunk előrukkolni Benett kemény fiúvá avanzsálásához. Én elsütök néhány malacviccet, ő pedig zavartan reagál rájuk. Nehéz visszatartanom magam, de sikerül, hogy ne teperjem le itt helyben. Úgyis egyszer majd kérni fogja. Mindig így lesz. Akkor ő miért is lenne másmilyen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy futottam Dana után, ahogyan csak tudtam, igyekezve szedtem a lábaimat, s gyorsan kapkodtam a levegőt, miközben pillantásommal hol az előttem futókat kémleltem, hol pedig az utcát, hátha látok majd valakit, akitől segítséget kérhetnék. Ilyenkor jól jött volna mondjuk egy auror a közelben, vagy akár egy tanár, esetleg egy felsőbb éves fiú, de pechünkre senki nem kóborolt a közelben. Miért is? Valószínűleg mindenki tömte magába a pizzát a Félszeműben, vagy épp a korcsolyapályán múlatták az idejüket. Pedig fényes nappal volt, nem is akartam elhinni, hogy képes valaki ilyenkor rablást elkövetni.
- Dana - kiabáltam én a barátnőm felé, mert kicsit aggódtam érte, hisz ki tudja, hogy akit üldözött, az milyen képzettségekkel rendelkezett. Veszélyesnek véltem a helyzetet, s tartottam attól, hogy Dana majd megsérül.
Aztán egyszer csak, az egyik saroknál befordultak, így néhány másodperc erejéig eltűntek a szemem elől. Gyorsítottam futólépteimet, hisz továbbra sem akartam azt, hogy a lánynak egyedül kelljen szembenéznie egy tolvajjal. A sarokhoz érve, nagy lendülettel kanyarodtam be rajta, csak azzal nem számoltam, hogy éppen egy átokkal találom szemben magam. A taroló átok elől bár Dana ügyesen elugrott, engem az telibe talált, így a közeli kukák közt végeztem, s sikerült is bevernem a fejemet a fémbe.
- Aúúh ez fájt - nyikkantam fel, nem volt túl kellemes, s azt hiszem, hogy talán még a csuklóm is megsérült esés közben. Eközben a támadó nem volt felkészülve a lefegyverző bűbájra, így kezéből elrepült a pálca, s most már így kellett farkasszemet néznie a lánnyal. Ha Dana úgy döntött, hogy hozzám siet, és megnézni, hogy jól vagyok-e, akkor azt kihasználva a tolvaj srác sietve kapta fel a pálcáját, s elrohant. Ha Dana inkább továbbra is szemben állt a sráccal, akkor a fiú védekezően tette magasba a kezeit, majd lassú léptekkel megindult a lány felé úgy, mint aki megadta volna magát.
- Oké, te nyertél. Visszaadom - mindezt azonban csak addig mondta, míg nem ért kellő távolságra, mert akkor hirtelen esett neki a lánynak, s jó erővel meglökte őt, hogy elmenekülhessen, hacsak Dana nem volt felkészülve erre az alattomos trükkre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miért is vártam azt, hogy majd Archie Crawford száján kicsúszik egy kedves szó, ha korábban sem vett rólam tudomást. Félreértés ne essék, nem okozott ezzel traumát bennem, legfeljebb egy kicsit rossz kedvre derített az, hogy még csak vele sem tudtam váltani néhány szót. Gyűlöltem ezeket a partikat, s ilyenkor anyáékat is, amiért magukkal rángattak.
Szemeimet megforgattam, hallva a srác flegma válaszát, s közben azon morfondíroztam magamban, hogy vajon miért is ennyire bunkó velem. Fiatalabb voltam, igen ez igaz, viszont tudtommal korábban sem okoztam neki fejfájást, s most sem volt a célom ez. Talán csak nem érezte jól magát valami miatt, vagy lehet, hogy egész egyszerűen utált minden emberi lényt, vagy legalábbis a kisebbeket?
- Hopp, bocsánat. Látom, érzékeny témát érintettem. Szívd csak, nem azért mondtam - vállat vontam, igazából nem izgatott az, hogyan teszi tönkre magát a büdös bagóval, egyszerűen csak meglepett. Nekem anyáék mindig azt mondták, hogy tartózkodjak a cigarettától és az alkoholtól, s gondoltam, ha ők ennyire szigorúak, akkor feltehetően Polo szülei is így foghatják őket. Persze az is lehet, hogy csak az én családomban voltak ilyen vasszigorral, s lehet, hogy Archibald és a testvérei kényük-kedvük szerint tehettek bármit.
Már kezdtem feladni a reményt, hogy a beszélgetésünk ennél a pontnál folytatódhatna, amikor a fiú, mintha elmosolyodott volna, s még közelebb is intett magához. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretne mondani, de közelebb léptem hozzá, mert azért a kíváncsiság csak fúrta az oldalamat.
-  Tényleg? - egy kicsit meglepetten pillantottam rá, nem tudtam, hogy mire gondolhat, viszont eszembe jutott anyáék beszélgetése odabentről, így már elkezdett bennem motoszkálni egy újabb kérdés.
Polo eközben csak egy-egy gondolatot osztott meg velem, miközben hol a homlokán simított végig, hol meg az ujjain lévő gyűrűket birizgálta. Az ezüstön meg is akadt a pillantásom, nagyon ízléses ékszereket viselt a srác, bár számomra ez is szokatlan volt, mert a fiúkra, akiket ismertem, nem volt jellemző az, hogy ennyi gyűrűt hordjanak.
- Nincs szakértelmem, még soha nem dohányoztam, csak olvastam erről, meg hallottam néhány dolgot anyáéktól. Onnan tudom, hogy árt az egészségnek és a fogaknak, de nem tudom, hogy milyen hiányt okozna az neked, ha nem szívnád, meg amúgy is, mondtam már, hogy szívd nyugodtan. Nem akartam kötekedni, csak meglepett, hogy dohányzol, nem számít - már azt hittem, hogy majd valami újdonságot hallok tőle, ám úgy tűnt, hogy a fiú valóban zokon vette a korábbi megjegyzésemet.
- Engem inkább az érdekelne, ha már a rossz szokásaidat említetted, hogy mi volt az a tragikus autóbaleset, amiről odabent az előbb beszélgettek veled kapcsolatban? - kíváncsian fúrtam a pillantásom a tekintetébe, mert tényleg érdekelt ez a dolog, hisz nekem soha senki nem akart elmesélni semmit. De csak azért, mert fiatal voltam, még kiváló hallással rendelkeztem ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekelt. Ez pedig mindennél jobban érdekelt, hisz ha apáék ilyen rossz véleménnyel voltak Poloról, akkor a fiúnak egész biztos, hogy valami nagy meggondolatlanságot kellett tennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Jah, tudom, hogy van olyan, akit nem, de hallod, mikor felvettek elemis nyilvántartásba annál a balesetnél, ugye bementem apával a minisztériumba előbb és bent vártam, míg nem volt időpontom.
Most már kevésbé beszél felzaklatottan arról az esetről, viszont még jól emlékszik, hogy mennyire utálta lényegében az elemét és az elemi mágiáját és a tényt, hogy nem tudta jól kontrollálni. Az a kitörő ablak meg a néhány karcolás, amit a közelben lévők szereztek belőle sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Tudja ezt jól a lány is. Most már viszont jóval tudatosabb, ügyesebb benne. Visszatérve a beszélgetés fonalához gondolatban is:
- Szöörnyű volt. Lehozott az életről teljesen, eskü, megszólalni sem mertem olyan ilyen... nem tudom, feszes, vonalzóval húzott volt az egész atmoszféra. Hosszútávon megőrülnék ott.
Egyik kezével gesztikulál a magyarázata mellé, és hát jelen pillanatban -meg úgy általában is- nehéz elképzelni, amit a lány mondott. Mármint, hogy vannak helyzetek, mikor megszólalni sem mer.
- Tuti nem, te nem vagy ez az alkat, vagy ha mégis elkezdenél átesni valami jelentősebb személyiségváltozáson, amitől ilyen kis zabszemseggű csinovnyik leszel, majd jól fenékbe billentelek.
Gyengén megpöccinti Polo állát szórakozottan, mintegy előre figyelmeztetve, hogy bizony, komoly megtorlásokra lehet tőle számítani "unalmassá válás" bűne esetén. Igaz, tapasztalatai alapján, nem saját, inkább csak ugyebár egyszerű nézőként, mint az előző elnök húga - szóval abban a fiúklubban, amit Archiék játszanak, nehéz lenne arra szocializálódni. A bátyja is jófej maradt, hiába dolgozik már ő is felelős pozícióban a minisztériumon belül.
Egyértelmű, hogy az autókhoz a fiú jobban ért, Diának elég, ha utazhat bennük, varázslógyerekként megvan annak az élménynek az egzotikuma, még ha nem is olyan sokkolóan nagy kulturális sokk, mint amekkora mondjuk 20 éve lett volna.
- Úristen, akarom.. este is napszemüveget fogok viselni, hogy ne ismerjenek fel, és mikor elmegy mellettünk egy másik autó, majd jól lelapulok, tudod, just in case. És azért kellett megszöktetni, mert ellenezték, hogy együtt legyünk.
Kár volt Polonak felvetni ezt az agyában száz ötlet pörög már, és nem mindegyik decent és ártatlan. Kicsit lejjebb is veszi a hangját és közelebb hajol Polohoz. Nem lenne illendő mégsem itt az arisztokrata elit gyűrűjében, ha világgá kürtölné a következőket.
- De hát a nagy úton, szökés közben már szabad ember lennék. - Képtelenség nem kihallani a hangjából azt a jellegzetes "you know what i mean" hangsúlyt, bár kicsit belenevet a dologba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mikor megtudom, hogy Myra mit is szeretne enni, már lapozom is az applikációt, hogy megtaláljam a megfelelő helyet. Múltkor rendeltem valahonnan, és nagyon jó volt a hamburgerük. Ebből kiindulva gondolom azt, hogy a sültkrumpli is csak jó lehet. Közben el-elkaladozok, mivel zajlanak az események és a beszélgetés is. Mikor Myra közli, hogy az új részt is nézzük meg, elmosolyodom.
- Drága, azt még csak a mozikban vetítik. Maximum ott tudjuk megnézni… Még letölteni sem tudom egyelőre jó minőségben. Mozis kamerás változatban pedig nem vagyok hajlandó nézni. Semmit! – fejtem ki neki a kelletnél talán kissé hosszabban a helyzetet. Vállalom, hogy én is rendszeresen töltök le filmeket innen onnan, de mindig megvárom, hogy jó minőségben legyen fenn. Rosszul vagyok attól, mikor valaki a moziban felvett kamerás, recsegős, homályos, belesétálós verziót nézni, mert nem bír várni még pár hetet. Nekik üzenem, hogy akkor irány a mozi!
Az események felpörögnek kicsit, mikor Myra az ölembe ül. Általában nem kell sok idő ahhoz, hogy érezhetően készen álljak a folytatáshoz, mint ahogy most sem. Mikor megcsókol kissé erősebben húzom magamhoz és csókolok vissza. Közben lassan vetkőztetni kezem az ölemben ülő leányzót, ám a pillanatot megtöri a mobiltelefon. Myra fénysebességgel nyomja ki a hívást, de ekkor már látom, amit nem szerettem volna. A vetkőztetős mozdulatsor abbamarad, majd karjaimmal a hátam mögött támaszkodom meg. Oldalra biccentett fejjel és kissé kérdő tekintettel nézek a lányra.
- Hát ő? - csak ennyit kérdezek, mivel ennél többre nincs is szükség. Természetesen nem fogok semmi cirkuszt csinálni e miatt, de ha megtudom, hogy mással is ugyan így eljátszadozik, akkor a velem való szórakozását bukta. Remélem ezzel ő is tisztában van. Haragudni nem fogok rá, mivel nincs miért. Sose voltunk együtt, csak néha néha dugtunk egyet. Ennek ellenére továbbra is elvárom, hogy más ne kefélgesse őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az embernek rosszul esik, ha valaki beismeri egy rá vonatkozó negatív tulajdonságát. Akkor is, ha ezt az állítást ő teszi, pár perccel ezelőtt. Közömbösen bólintok rá. Remélem legalább a fordítók átváltottak oroszra. Még csak az kellene, hogy az egész könyvtár hallja miről beszélgetünk.
Daryát látszólag nem zavarja  a környezet. Megértem, fordított helyzetben én is az érzelmeim hullámán próbálnék felülkerekedni, nem pedig azt vizslatni, melyik pápaszemes sandít ide, meg, hogy milyen gyakran teszi ezt a mozdulatot.
Miután leteremt engem, hogy rossz apa vagyok, azután áttér arra, amikor próbálkoztam ezen változtatni. Elkezdi sorolni gyermekkori emlékeit. Megesik rajta a  szívem. Kár, hogy a fejekből nem lehet kitörölni élményeket egyetlen csettintéssel. Ha ezt megtehettem volna tizenöt évvel ezelőtt, most nem lenne itt. Nem hajtaná semmi gondolatfoszlány felém. Élné az életét, békét hagyva nekem is meg magának is.
A szívem kezd meglágyulni, mint a mikroba tett fagyos vaj. Szegény kicsi rebenok. Talán megpróbálhatnánk még egyszer. Kezdésképp heti egy-két óra kötéltánc gyakorlat. Közben nem kell annyit beszélni, akkor túl tudunk lépni a múlton. Egyszer.
Pillanatnyi szünetet tart, ekkor már nyílik ajkam. Fel akarom ajánlani neki ezt az opciót, de ő megelőz. A mondata ledermeszt. Minden előző elmélkedésem eltűnik agyamból. Nevetséges mélázás volt. Soha nem fogja Darya visszakapni azt a férfit, aki kicsiként okította.
- Tévedsz Darya. Anyád tett olyanná, amilyen akkor voltam. Sem előtte, sem utána nem tudok az lenni mint aki közben voltam. Hetente egyszer színes inget veszek fel. Cifra, röhejes mintás darabot. Ennyi maradt hátra abból az emberből. - Felállok, kezdem úgy érezni ez a beszélgetés nem lesz jobb, minden további kifakadás csak olaj a tűzre.
- Ha olyanra vágysz add fel és menj haza. Otthon minden olyan mint anyáddal volt. Oroszország nem változik. Soha. Most pedig hozok magamnak egy kávét - keserűség szűrődik ki hangomból. Érzem, de nem tudom visszafojtani. Biccentek elköszönésképp a lányomtól, aztán hátat fordítva neki elindulok a könyvtár ajtaja felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Míg én a pulthoz érek és kitöltöm az italt Soma próbál megnyugtatni, kisebb nagyobb sikerrel. De mikor meghallom, hogy „visszaadd a pénzt neki”, lefagyok. Értetlenül pislogok rá.
- Hogy mi? Kizárt! Az a pénz az enyém! Sose fogja újra látni! Meg egyébként is, már rég elköltöttem, szóval megb***hatja! – kissé ingerülten és talán emelt hangon válaszolok neki. Ezután teszem le a pultra az üveget, mely nagy csattanással landol, mivel erősebben sikerült a mozdulat, mint terveztem. Nem várom meg Somát, hanem lehúzom a pohár tartalmát, amit végül a ő is megtesz.  Mivel a cigi menet közben szinte leégett, így egymás után kettő nagyot szívok bele, majd elnyomom.
- Az új helyet nem tudja szerencsére, így ha csak nem követ, akkor ott rendben leszek. De az sem biztos, hogy ő az, lehet csak képzelődtem. Lehet csak valaki, aki nagyon hasonlított rá. Basszus, olyan rég volt már, hogy azt hittem rég elfelejtette. Na és mi van, ha tényleg elfelejtette és csak én vagyok megint bekattanva. – hadarom, majd mögöttem lévő szekrénynek dőlök. Fejemet hátra hajtom és a plafont bámulom.
- Na most mi legyen? Nem dekkolhatunk itt reggelig, nem szeretnék itt aludni! Igaz, hogy már csak pár óra, de hulla vagyok és holnap este megint én vagyok beosztva. Ötlet? – nem nézek rá, hanem kb. a plafonnak beszélek, de ezt Soma már megszokhatta tőlem. Vele szembe merek tényleg önmagam lenni, mivel ismer és tudja milyen is vagyok valójában. Ilyenkor nem kell szerepet játszanom. Egy nagy sóhaj tör fel belőlem. Ellököm magam a pulttól, majd újabb kört töltök magunknak, végezetül pedig újra lehúzom a tartalmát. - A hátsó ajtón nem tudunk kimenni, mivel az mai szállítmány elé lett bepakolva. – közlöm Somával, majd ha megitta az italát elveszem a poharat előle és a mosogatóba teszem. Táskám zsebébe kezdek kotorászni, majd a megivott italok árát- természetesen a dolgozói kedvezményt kihasználva – a „pénztárba” dobom. Megnyitom a csapot és kezemet alá dugva várom, hogy megérkezzen a meleg víz. Végül a szivacsot benedvesítem, mosogatószert nyomok rá, a két pohár pedig pár percen belül szépen csillog a szárítón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagyjából három poharat sikerül eltörölnöm és elraknom a helyére, mikor hallom és érzékelem, hogy valaki a pulthoz lép. Észrevétlenül sóhajtok egyet, amit egy szemforgatás kísér. Pedig mennyire reménykedtem benne, hogy hamarosan zárhatok, de neeeeem, valakinek nincs jobb dolga, mint most kocsmázni. De mivel jó vagyok ebben, így mire a vendég felé fordulok, ő már csak egy széles mosolyt lát arcomon. Azonban ez a mosoly gyorsan le is fagy, s mivel tudatosul ki is ül velem szemben még a pohár is kiesik a kezemből. Kissé riadt, kikerekedett szemekkel nézek rá, majd megerőszakolom magam és annyit tudok mondani, hogy…
-Szia! őőőőő Viszont! – hebegem. Nico mosolyog, mosolyog mintha semmi nem történt volna, mintha hónapokkal ezelőtt nem csúnyán váltunk volna el egymástól. Én azóta sem tudtam túltenni magam rajta. Akkor láttuk egymást utoljára, azóta még egy sms, vagy bagoly, vagy bármi üzenetváltás nem történt köztünk. Tartottam tőle, hogy nem fogom megúszni a találkozást vele, de őszintén szólva bíztam benne, hogy többet nem kell látnom. Szégyellem magam a történtek miatt… Pedig milyen jó lett volna, ha akkor több eszem van, és nem csinálok hülyeséget. Mennyire nagy szükségem lett volna rá a baleset után. Torkomba gombóc képződik, nyelek egy nagyot, remélve, hátha az segít. A földön fetrengő szilánkokkal mit sem törődve lépek a pulthoz és igyekszem mosolyogni.
- Mit adhatok? – kérdem. Nem tudok őszintén örülni, nem tudok nem közömbös lenni vele. Illetve a pletykák, melyek terjengnek róla, hát mit is mondjak… Mintha nem az a Nico lenne, akit én ismerek.
- Tudom ajánlani a vajsört. Most igen jól sikerült! A karácsony szellemében van benne egy kis plusz ízvilág. - közlöm vele azt, amit ma mindenkinek elmondtam, csak annyi különbséggel, hogy rájuk mosolyogtam is hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Adél

Valamiért legbelül éreztem azt, hogy Adél majd kiakad az ötletem hallatán, de nem volt könnyű helyzetben, s valamit ki kellett találnunk, hogy egyszer és mindenkorra lekopjon róla az exe.
- Hé nyugi! Totálisan megértem a kiakadásodat, és igazad van. Az a pénz téged illet, mert megdolgoztál érte. Majd kitalálunk valami mást- próbáltam nyugtatni őt, s mivel eléggé idegesnek tűnt, jobbnak láttam azt, ha most kihagyom a baráti ölelést, mert jól ismertem már Adélt. Ilyenkor hagyni kellett, hogy egy kicsit kidühöngje magát, mielőtt még hozzám vág valamit, mondjuk egy poharat.
- B*** meg az a szemét, hogy nem tud leszállni rólad - morogtam magam elé, s közben figyeltem, hogyan szív nagyokat a cigiből. Ismerős érzés volt ez, amikor ideges voltam, nekem is jól esett a nikotin, éppen ezért megértettem őt, ahogy azt is, hogy talán most egy legurított, erős pia is jól eshetett a szervezetének.
- Hogy te bekattanva? Nem, én láttalak már bekattanva, de az nem ilyen. És amennyire sikerült megismernem azt a pasit, kinézem belőle, hogy képes erre. Már akkor is megmondtam neked, hogy ne kezdj vele..- ez utóbbi mondatot talán nem kellett volna mondanom, hisz barátként nem az volt a tisztem, hogy elítéljem őt. Annak idején volt egy rossz megérzésem a sráccal kapcsolatban, s emlékszem, hogy ezt mondtam is Adélnak, őt azonban vitte magával a kalandvágy, vagy talán a szerelem, ki tudja. Mindenesetre ez már a múlt, s nekem sem kellett volna ezt az orra alá dörgölnöm. Utólag már meg is bántam ezt.
- Öhm, bocs, nem ezt akartam mondani - elnézést is kértem tőle, s közben közelebb léptem hozzá, láthatóan nagyon ki volt borulva szegény.
- Szerintem...- mondtam volna, hogy talán sok lesz a pia, de Adélról beszéltünk, akire talán ebben a percben ráfért ez a mennyiség. Igaz, nem hittem az alkohol efféle probléma megoldó készségében, sokszor elleneztem is ezt a módszert, de úgy voltam vele, hogy itt még nem lépek közbe, legfeljebb a következő pohárnál.
- Jó, akkor viszont kimegyünk a főajtón és hazakísérlek. Pálca az van nálam, szóval egy percig se félj, megvédelek - rá is kacsintottam, és még oldalba is böktem, hogy ezzel derítsem egy kicsit jobb kedvre, bár még mindig érződött rajta a feszültség.
- Pont két ilyen szorgos kézre lenne szükség a rellonban, már a manók sem a régiek - jegyeztem meg neki egy szemtelen mosollyal, ahogy vállammal a falnak dőlve figyeltem, amint elmosogat. Ha végzett, egy a kezem ügyébe akadó konyharuhát nyújtottam felé.
- Két opció van egyébként, nekem van egy kis félretett pénzem, szóval ha te attól jobban érzed magad, akkor kifizetem neki, csak húzzon a fenébe. Ha ezt végképp nem akarod, akkor viszont szólok néhány haveromnak, és egy kicsit elbeszélgethetünk vele. Bár...talán az lenne a legjobb, hogy nem is vennél róla tudomást, akkor talán lekopik. Mert még az is lehet, hogy nem is a pénz kell neki, hanem te. Erre még nem gondoltál? Végül is, úgy emlékszem, hogy te hagytad el őt, nem pedig fordítva - gondolkodóba estem, s próbáltam felvázolni a lánynak minden eshetőséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Mikor Soma az orrom alá dörgöli, hogy ő megmondta, elég csúnyán sikerült ránéznem. Nem szólok semmit, csak egy gyors, gyilkos pillantást vetek rá. Ez most nem az a szitu, ahol a másik fejéhez kell vágni, hogy ő márpedig előre szólt. Nem szép dolog a másik orra alá dörgölni a hibáit, még akkor sem ha jogos. Szerencsére ezt Soma is érzi, így bocsánatot kér, mire én csak megvonom a vállaim. Most ezzel mit kezdjek? Úgyis tudja, hogy nem tudok rá haragudni… Soma ma nagyon vágja maga alatt a fát. Sikerül egy újabb mondatot elejtenie, ami nem illik a jelen helyzetben, s amin máskor jót nevettem volna, de most újabb csúnya pillantás jár érte.
- Bekaphatod Závodi! – közlöm vele tök bájosan… Elveszem tőle a konyharuhát, majd megtörlöm benne kezem, miközben hallgatom őt. Egy mély sóhaj tör fel belőle és megcsóválom fejem.
- Látom még mindig nem érted… Nem fog egy forintot sem látni tőlem, se tőled! Azt pedig szintén verd ki a kis fejedből, hogy neki akarsz menni. Esélytelenek nyugalmával indulnál. Aztán napokon keresztül kereshetnélek, hogy melyik árokban fekszel szarrá verve. Köszi de nem! – hevesen csávólom közben a fejem. Imádom azt a gyökeret, de néha ki tud borítani. Való igaz, hogy a fiúk később érnek, és ő még szerintem egy kicsit még a gyerek kategóriába sorolható. Talán pont emiatt nem lett köztünk több szimpla barátságnál. Azt az egy estét leszámítva…. Mikor vázolja, hogy lehet engem akar, csak felnevetek kínomban.
- Kizárt!  Az ő elmondása alapján én megloptam őt, egy utolsó kis k**vának tart… - még mielőtt nagyon belemélyednénk ebbe a dologba, így ezt gyorsan le is zárom. A táskámba kezdek újra turkálni, majd egy újabb szál cigi kerül elő belőle. Már nem remegek, így könnyebben meg tudom gyújtani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Adél

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bence
így ül a ház tetejére

Már pengetem is nevetve. Tenyeremről a havat sepregetem úgy, mint ahogy a filmekben a pénzt szokás, a kis hópihék szép kis felhőben hullnak alá, ahogy szanaszerteszéjjel szórom őket magam körül. Még mielőtt igazán kibontakozhatnának hószóró skilljeim, üldözőbe vesznek, és hipp-hopp már győzedelmesen vágom magam igazi Johny Bravo pózba.
- Ígyis-úgyis leveszlek a lábadról, azt mondod? - forgatom ki szavait cukkolásképp, miközben szép lassan apró hórészleteket sepregetek magunkra. Henrik kapcsán nem véletlenül nem volt még alkalma leteremteni, kitttűnő módszerim vannak annak a beszélgetésnek az elkerülésére, bizony ám, bizony ám! Tudom, hogy Bence tudja ami történt, hiszen elmondtam nagyvonalakban, de kastélyszerte biztos nem ismert, se én, se a bácsi nem vertük nagydobra az esetet... legalábbis én biztosan nem, és még nem olvastam az Edictumban a sztorit, szóval gondolom ő sem. Ami fura, mert azt hittem, első dolga lesz... már tényleg nem tudom mit gondoljak róla.
- Vigyázz, mert egy nap beállítok a jelvényemmel, napszemüvegben, pisztollyal az oldalamon aztán leshetsz - öltöm ki rá a nyelvem, de gyorsan be is húzom ahogy maga alá fordít. Miért képzelem én mindig, hogy a hó puhább mint amilyen? Az van bennem, hogy kényelmesen leheveredek mint egy matracra, vagy felhősre, és mint a meséken így elfészkelem magam, de nem is olyan. Egyszer fel kell találnia valakinek a puha havat, amibe egész bele lehet süppedni mint valami óriási pillecukorba.
Mintha nem épp az erdő szélén fetrengnénk a hóban, egy apró puszit is kapok, s megkapaszkodva a kinyújtott kézbe magasra ugorva felpattanok.
- Menjünk - bólintok, a hóemberes ötlettől csillogó szemekkel, majd ahogy megindulunk, egy kisebb kupac havat sapkámra téve kezdek bele a rémítgetésbe. Elváltoztatott hangon megzsarolom, hogy megharapdálom a lábujjait, ha nem ad nekem szenet a gombjaimhoz, illetve még ki is okítom arra amit minden fiatal és valamirevaló varázslónak bizony tudnia kell. "Ne nyalogasd a nem fehér színű havat, de különösen a kéket kerüld mert arra ablakmosófolyadék került, és habzik ha megpróbálod megenni. Ne rágd le a hóemberek répaorrát, mert utána nem fognak tudni rendesen artikulálni, és minen mamát lebabáznak," és még számtalan ilyen okosságot sűrítek bele abba a rövidke távolságba, amit a faházig megteszünk.
Belépve már jóval kellemesebb az időjárás, le is vetem magam egy babzsákra, és kezemmel megpüfölgetem a mellette lévőt, hogy Bence dobja le magát oda mellém. Fejjel felé hasalok, miközben lábaim fel-le kalimpálnak, halkan nyünyörgetve ezzel a zsákban lévő sok kis apró golyóbist.
- Tudom, hogy még nincs itt az ideje - de hát levitás vagyok vagy mi -, de lenne kedved a téliszünetben előre készülni kicsit a vizsgákra? Találkozhatnánk, és megtanulhatnánk az eddigieket, hogy tavaszra más kevesebb maradjon!
Egészen belelkesülve dobom fel az ötletet, ami nem is csak azért szuper, mert így jó előre készülhetek a vizsgákra (hátha idén már az LLG sem lesz troll), de még őt is láthatom a szünetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Egyszer küldj egy baglyot, ha jobb kedved van... - motyogom halkan, mert így belegondolva ez annyira mégsem tűnik jó ötletnek. Persze voltak jobb pillanatai múlt este, és most is tök normálisnak tűnik. Emlékszem arra is, hogy zártuk az első találkozást, szóval azt hiszem, szívesen megismerném jobban, de azt nyilván nem így kell kezdeményezni. Nem vagyok én ebben jó. Na mindegy.
Csendre intem, mert végig szeretném gondolni, hogy mi miért és hogyan történt, és ezek milyen hatással voltak rám. Azt pedig, hogy valóban csendben marad, bár kissé meglep, sokkal inkább vagyok hálás érte. Épp csak elfelejtem neki ezt megemlíteni, ahogy végül belekezdek a mesélésbe. Nem könnyű ezt megosztani vele... Nem szoktam az érzéseimről beszélni. Egyébként sem volt bennem ennyi különböző érzés eddig, szóval ez is elég új még nekem. De a lényeget talán sikerül átadni. Nem húzódik el, sőt még bocsánatot is kér, és észre sem veszem, de még egy mosoly is felkerül az arcomra.
Aztán ahogy a többieket említi, felé fordulok és felkönyökölök, hogy jobban lássam. Bár kisírt szemekkel nagyon szarul nézhetek ki, de hát mindegy is.
- Ne foglalkozz azzal, hogy mit gondolnak. Ha valaki egy este alapján akar megítélni akkor szíve-joga, de az csak azt az embert minősíti. Nem pedig téged - ez persze hülyén hangozhat pont tőlem, de nekem mondjuk már három alkalmam volt megállapítani, hogy nem százas. Mondjuk most épp rácáfol erre is. Szóval tényleg össze vagyok zavarodva. Még szerencse, hogy megkordul a gyomrom, mert amúgy érdekes gondolatok villannak be a fejembe, miközben őt nézem. Felállok és persze tisztázom a dolgokat, csak azért is, mert nekem kell, hogy kitisztuljon a fejem.
- Remélem jó plüss maci voltam - nevetem el magam - Bár nem hiszem, nem vagyok se puha se selymes - toldom még hozzá ezzel utalva rá, hogy nem annyira jó ez a kifogás, de nem biztos, hogy ezt érteni fogja. Ezután indulok el az ajtó felé, hogy megmossam az arcom, de megállít a hangja.
- Igen? - fordulok vissza, ahogy a nevem mondja, és ahogy a pulcsiját gyűrögeti csak egy dologra tudok gondolni - Oké, menj te előbb! - állok félre az útból, mert nem hiányzik nekem, hogy bepisiljen. Bár biztos nem tenné. De akkor is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán csak nem figyeltem eléggé, vagy túlságosan is el voltam merülve a gondolataimban ahhoz, hogy meghalljam, netán értelmezzem a szavait, de nem figyeltem fel a motyogásában rejlő lehetőségekre, ahhoz túlságosan is el voltam kalandozva. Egyébként is, megzavart a közelsége, hogy öleltem is, miközben nem tudtam, mit is mondhatnék. Zavarban voltam, mert soha korábban nem kavarogtak bennem efféle érzések, és nem is tudtam ezeket hová tenni. Mégis mi a fene történt velem?
Választ még csak saját magamtól sem kaphattam erre a kérdésre, helyette csöndben voltam, míg Márk meg nem nyugodott.
- Jó, ebben lehet hogy igazad van, mert nem kellene másokkal foglalkoznom, csak...mindegy - halk sóhaj tört fel belőlem, fiúként neki talán könnyebb lett volna kezelnie az ilyen helyzeteket, de én aggódhattam amiatt, hogy vajon majd mit gondolnak rólam. Hiába mondta Márk, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ezt azért nehéz volt kezelni egy iskolában, ahol még a falnak is füle volt, s ahol képesek voltak durva pletykákat is terjeszteni, ha éppen ahhoz volt kedvük.
Hosszú percek teltek el, míg kicsit még beszélgettünk, Márk aztán valamiért megszakította ezt az idillinek tűnő pillanatot, megjegyzésével pedig újra zavarba hozott. Hiába igyekeztem kimagyarázni ezt a helyzetet, ő talán már sejtette, hogy mi a véleményem róla. Sőt, szinte biztos, hogy sejthetett valamit, hisz az előző este ittasan bármit mondhattam neki. Ki tudja, talán a felét sem mesélte el annak, ami történt, s talán olyat is mondtam, amit nagyon nem kellett volna. Bár magamat sem értettem, hogy miért is kellene titkolóznom előtte.
Ahogy felpattant az ágyról, s megindult a fürdőszoba irányába, magam is felkeltem, mert nem akartam, hogy elmenjen és csak úgy ott hagyjon. Valami belülről arra késztetett, hogy ezt nem lehet így annyiban hagyni, s ha már képes voltam annyi őrültségre, akkor miért is ne tennék pontot a történet végére?
A felsőm szélét gyűrögetve álltam, s vártam, hogy ha megfordul, akkor majd rázúdítom a gondolataimat, s így józanul is kimondom, ami jó ideje ott motoszkál bennem. Ám mielőtt felszólalhattam volna, Márk felszólalt, én meg értetlenül ráncoltam össze a homlokomat.
- Hogyan? Ajhh, nem - sóhajtva csóváltam meg a fejemet, majd mivel nem találtam a szavakat sem, csak éreztem, amit éreztem, ily módon sietve vittek a lábaim felé. Aztán megtorpantam előtte, kékjeimet az övéibe fúrtam, tenyereimet az arcára tapasztottam, majd szavak helyett hirtelen odahajoltam, s megcsókoltam. Mindez persze alig néhány másodpercig tartott, hacsak nem hajolt el, de ahogy felocsúdtam a pillanatból, úgy jöttem rá arra, hogy mekkora nagy ostobaságot műveltem.
- Ó nem, és nem! Ez...ez az egész a te hibád! - idegesen löktem egyet a mellkasán, majd sietve vetettem be magam a fürdőszobába, aminek az ajtaját újra magamra zártam. Hogy lehettem ennyire buta és ostoba? És egyáltalán miért csináltam ezt az egészet? Merlinre! Haza akartam menni, mert a közelében teljesen összekavarodtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Már egy ideje elhatároztam, hogy újra elkezdek sportolni, de mivel kinn hideg idő volt, a futógépet pedig nem szívleltem igazán, eldöntöttem, hogy a teremben fogok edzeni. Szerencsére volt edzőtársam is, Gergőt már ismertem egy jó ideje, nagy haverok voltunk, ő is nagy sportember volt, szóval megbeszéltem vele, hogy menjünk el együtt a terembe, és segítsen néhány gyakorlatnál. Ő már tapasztalt volt abban, hogy melyik gépet hogyan kell használni, hogyan kell jól végezni a gyakorlatokat, szóval tőle jobb edzőtársat nem is találhattam volna. Mostanság időnként elszívtam pár szál cigarettát is, úgyhogy még jobban ügyelnem kellett az egészségemre. Somával minden nap találkoztam, mióta egymásra találtunk, remekül kiegészítettük egymást, rögtön megtaláltuk egymással a közös hangnemet. Úgy éreztem, hogy kezdek egyre komolyabb érzéseket táplálni irányába, annak pedig örültem, hogy az éjszakai kalandunk után valóban komolyan gondolta azt, hogy járjunk. Persze sose tudtam vele eltölteni annyi időt, amennyit szerettem volna a suli miatt, de mindig találtunk rá alkalmat, hogy együtt lehessünk akár csak egy rövidke időre is. Mára nem beszéltünk meg semmit, ezért is határoztam el, hogy sportolással fogom eltölteni feles perceimet a haverom társaságában. Gergő Eridonos volt, a Társalgóban ismerkedtem meg vele, már egy éve baráti viszonyt ápoltunk. Bennünk is sok közös volt, például a sport szeretete, de vonzódásról szó sem volt, hisz akkor már rég több lett volna köztünk csupán haveri viszonynál. Sportosan felöltöztem az edzéshez, majd mikor a terembe értem, ő már ott volt. Köszöntöttük egymást, majd együtt bemelegítettünk, aztán néhány gyakorlat után mutatott egy olyat, amit még sose csináltam. Mindenképp meg akartam tanulni a helyes mozdulatsorokat, úgyhogy szemléltette nekem, hogyan is kéne csinálni. Miután nem ez nem sikerült, közölte velem, hogy megmutatja, mik a helyes mozzanatok. Mögém állt, majd karjaival megfogta vállaimat, hogy aztán szépen lassan leereszkedhessünk guggoló pozícióba, még a helyes lábtartást is megmutatta, hogy ne a rossz mozdulatok rögződjenek bennem. Próbáltam úgy csinálni, ahogy mutatta, de párszor neki kellett még rugaszkodnom a dolognak, ő pedig ott volt mellettem végig, hogy segítsen és korrigálja a hibáimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Dana

- Hogy micsoda? De nem...Iván, nem hagyhatod ezt, hallod? Azonnal menj oda és ne engedd elutazni! - idegesen reagáltam a telefonban Iván nagybátyámnak, aki arról számolt be nekem, hogy az apám éppen arra készül, hogy a húgomat is magával vigye külföldre. Ettől nagyon bepánikoltam, mert Janka még kicsi volt, hogy csak úgy külföldre utazgasson, és amúgy is, rettentően féltem attól, hogy ekkora távolságból majd nem tudok neki segíteni, s bele sem mertem gondolni abba, hogy mégis mit fundált ki az apám, meg a nője. Pechemre azonban még a varázslat sem működött úgy a kastélyban, ahogy korábban, így a mobiltelefonom is felmondta a szolgálatot, s teljességgel hasztalan kütyüvé vált. Hiába működött Pécsett vagy Pesten, itt Bagolykőn és a faluban csak nagyon ritkán vettem a hasznát, s láthatóan most is vacakolt a dolog.
- A r*h*dt életbe - csattantam fel idegesen a mestertanonci szállásomon, s dühömben a készüléket is falnak vágtam. Nagyon ideges lettem, de tudtam jól, hogy ilyen távolságból nem segíthetek. Csak abban reménykedtem, hogy Iván megértett, és intézkedni fog. Jobban örültem volna annak, ha arra az időre Jankát magukhoz veszik, de persze ebbe azért apámnak is volt némi beleszólása. Hogy én mennyire utáltam azt az alakot.
Idegesen túrtam a hajamba, egy ideig fel-le járkáltam, de ez sem segített lecsillapítani a kedélyeimet. Nem tudtam, hogy mitévő legyek, csak úgy haza se tudtam volna innen keveredni, így csak várhattam azt, hogy a nagybátyám újra hívjon.
Sietve kaptam fel újra a telefonomat, de az még mindig nem működött. Tényleg nem tudtam, hogy mitévő lehetnék, emiatt úgy döntöttem, hogy írok egy levelet Ivánnak, ami talán bagollyal lassabban ér oda hozzá, de legalább választ kaphatok. A levelet meg is írtam, sietve küldtem tovább a madárral, majd hogy valahogy levezessem az idegességemet, úgy döntöttem, hogy míg a válaszra várok, elmegyek és edzek egyet. Az erőnlét termében úgy is voltak erre alkalmas eszközök, jó lett volna egyet bokszolni egy zsákon.
Sietve át is kaptam a ruháimat, ami egy szabadidőnadrágból, egy pólóból és egy tornacipőből állt, majd pálcámat a szobámban hagyva, megindultam a terembe.
Alig öt perces sétát követően értem a helyiséghez, de bár ne léptem volna át a küszöböt. Ha nem jövök, akkor nem kellett volna azt látnom, hogy egy gyökér fogdossa Danát. Egy pillanat alatt felment bennem a pumpa, amint megláttam, hogy a srác a derekát fogdossa, meg az oldalát, és együtt guggolnak föl-meg le. Mi ez, ha nem egyértelmű jele annak, hogy ez a bunkó ráment a csajomra?
Elpattant a cérna, így a terembe rongyolva azonnal célba vettem a kettősüket.
- Te meg mi a f*szt csinálsz?- dühödten villant meg a tekintetem, ami kifejezetten a srácra fókuszált, de nem is érdekelt a válasza. Irritált, hogy Danát fogdossa, így azonnal elkaptam a karját, majd kirántva a lány mellől, egy jobb horgot azonnal bevittem a szeme alá, s ha megtántorodott, adtam is neki a következőt, hacsak Dana nem próbált megállítani, a földre vittem a srácot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Egész jó időpontban mentem le a terembe, mert rajtunk kívül elég kevesen voltak a sportolni vágyók. Egyébként is rühelltem a nagy tömeget, úgyhogy rendkívül nagy elégedettséggel töltött el, hogy szinte üres volt a helyiség. Gergőtől nagyon rendes volt, hogy eljött velem edzeni, ráadásul még segített is nekem a gyakorlatok helyes elvégzésében. Azt terveztem, hogy este majd spontán felkeresem Somát, biztos örülne a váratlan látogatásnak. Ám azonban megint csak bebizonyosodott, hogy volt abban a mondásban némi igazság, hogy ember tervez... Ugyanis újdonsült párom megjelent a teremben, majd arra lettem figyelmes, hogy rögtön nekiront Gergőnek, akit természetesen totál váratlanul értek az ütései. Szerencsétlen kapott egy jobb horgot, miután elkapta a karját, aztán egyenesen levitte a földre, ahol még tovább ütötte volna, ha nem lépek közbe. Én sem voltam ám rest, megragadtam a karját, mellyel ütni akart, majd a fülébe ordítottam:
- Beléd meg mi ütött? Teljesen megzakkantál?
Irtó ideges lettem én is, hiszen szó nélkül nekünk rontott, pontosabban Gergőnek, aki valóban nem tehetett semmiről.
- Elég volt, most azonnal hagyd abba! - kiáltottam magamból kikelve ellentűrést nem tűrő hangnemben a fiúra. Nem értettem, hogy mi a baja, hiszen semmi rosszat nem csináltunk, ráadásul rögtön Gergőnek támadt. Közben arra gondoltam, hogy bizony eléggé hasonlítunk egymásra, ugyanis ezek szerint ő is előbb cselekszik, mint kérdezne. Ráadásul ő is eléggé heves természet volt. Elég érdekes felismerés volt ez, olyan volt az egész, mintha egy görbe tükröt tartottak volna elém, amely egyrészt imponált, másrészt kicsit megijesztett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Állok a tér közepén és még mindig jelre várok, de közben úgy csinálok, mint aki vár valakire, hogy ne legyen kellemetlen. Mert amúgy fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek most, pillantásom így is sokkal gyakrabban fordul a pub felé, mint kellene, és az egyedül iváshoz talán még nem jutottam el. Esetleg ötven év múlva már belefér, de még csak nem kellene az alkoholba fojtanom unalmamat, amikor megannyi lehetőségem lenne lefoglalni magam. Gondolom én. Vagyis gondoltam én, amikor ideköltöztem. Ráadásul valami beazonosíthatatlan mindenféle is esni kezd az égből, tenyeremet felfelé fordítva, majd fejemet is konstatálom, hogy valóban. Mélyet szusszanva emelem vissza fejemet a térre, mert ha vissza kell mennem Pestre, hogy feltaláljam magam, komolyan feladom az itt élést, ami még el sem kezdődött igazán. Nincs valami sok időm mégsem ezen elmélkedni, mert megjelenik Ő.
A férfi, akinek halvány mosoly pihen ajkain, tekintetünk találkozik, el sem ereszti, le sem tudnám róla venni, majd szélesedik az a mosoly, végül még szemöldöke is megemelkedik, amolyan „jössz?” kérdésként, szinte üvölt felém. Elnyílt ajkakkal, kissé megilletődött tekintettel figyelem, ahogy a rádió a padra kerül, az esernyő fölé, végül a férfi a zene ritmusára kezdi el levenni a ruháit, nem törődve azzal, hogy egy tér közepén állunk, mindenhol emberek mászkálnak, mert nekik van dolguk és tudják, merre tartanak. Szóval a férfi táncol, én pedig pár másodpercig figyelem csak, mert a következő pillanatban már ringó csípővel, pontosan követve a zene ritmusát veszem le a kabátomat felé tartva, akárha egy divatbemutatón lennék minimum. Csak ott nem vetkőznek. Már így is megáztam félig, akkor csináljam rendesen, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Dana

- Mi a fene bajod...áoooúúú van? - az eridonos srác csak nagy nehezen tudta kinyögni nekem a kérdését, mert amint megkapta az első ütést, úgy rögtön a földre vittem őt, s már egy újabb csapásra készültem, hogy beverjem az orrát ennek a gyökérnek. Annyira ideges voltam, s annyira felbőszített a látvány, hogy az agyamat ellepte valami borús felleg, s nem láttam tisztán. Nem tudtam gondolkodni sem, a vérnyomásom felszökött a magasba, éreztem, ahogy vér pulzál a füleimben, s elönti agyamat az őrület.
Tovább is ütöttem volna a srácot, ha a következő ütés előtt meg nem ragadja a kezemet Dana, akinek üvöltése tompán hatolt csak be hallójárataimba, s kellett pár másodperc, míg értelmeztem a felém áradó, dühös szavakat.
- Mi van? - kérdeztem vissza dühösen, s abba is hagytam a srác ütését, aki ekkor még mindig a földön hevert, s fájlalta az arcát. Eközben kirántottam kezemet Dana szorításából, s bosszúsan egyenesedtem fel, hogy a nálam alacsonyabb lány tekintetébe fúrjam dühös íriszeimet, melyek most a féltékenységtől, s a haragtól izzottak.  
- Hogy belém mi ütött? Belém?? Ez a gyökér itt taperolt téged, és te meg hagyod...áh, lesz*r*m. Kanalazd fel ezt a s***arcot, aztán nyugodtan szórakozz vele tovább , bánom is én - nagyon ideges voltam, dühösen vágtam a szavakat Danához, majd felkaptam a törölközőmet, s idegesen megindultam a kijárat felé. Friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy felrobbanok.
- Ez meg ki volt?- Gergő csak eközben tornászta fel magát ülésbe, s még mindig az arcát fogdosta, miközben értetlenül pillantott a barátnőjére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Gergő totál meg volt illetődve, még mindig a sokk hatása alatt állt, és bizony kapott volna még némi ütlegelést, hacsak nem avatkoztam volna közbe.
- Még, hogy mi van? - néztem a páromra szemtelenül, majd Gergőhöz fordultam.
- Mondd csak, jól vagy? Ne haragudj, erre nem gondoltam, hogy mindenféle kérdés nélkül neked esik, ha majd találkoztok - emeltem pimaszul íriszemet a másikéba. Már meséltem Gergőnek az új barátomról, de arra még legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy ilyen lesz Soma részéről az első bemutatkozás. Ez engem is nagyon meglepett, mégpedig nem a legjobb értelemben.
- Nem tudom, mi ütött beléd, de semmi sem jogosított fel arra, hogy így viselkedj! Talán, ha előbb kérdeznél, mint gondolkodnál! - kiabáltam dühösen utána. Marha pipa voltam rá, nem gondoltam volna, hogy így idejön majd a semmiből jelenetet rendezni a semmiért.
- Hát nem mi, hanem ki... ő a pasim... tudod, akiről meséltem. Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belé. - mondtam a haveromnak kicsit szomorkásan.
- Szerintem jobb lenne, ha tisztáznátok a helyzetet - mondta nekem megértően attól függetlenül, hogy jól elbánt vele Soma.
- Biztos, hogy megleszel? - kérdezte tőle aggodalmasan, de ő csak bőszen bólogatott, hogy nem lesz gond. Bólintottam egyet bocsánatot kérve tőle újra, majd a fiúm után iramodtam.
- Várj, Soma! - futottam a srác után nagy iramban, majd mikor beértem őt, elé vágtam, s komoly arccal a szemébe néztem.
- Nem értem, miért csináltad ezt. Képzeld, Gergő csak egy haver, tudja, hogy te vagy a párom. Csak lejöttem vele edzeni, és mivel ő a tapasztaltabb nálam, így segített, hogy helyesen el tudjam végezni a gyakorlatokat. Sosem volt köztünk semmi sem, csakis irántad táplálok bármiféle mélyebb érzelmet
- tettem keresztbe előtte a karomat, miközben közöltem vele, hogy mi a tényállás.
- Tudod, ha nem bízol meg bennem, akkor nincs értelme az egésznek. Nekem sokat jelentesz, talán többet is, mint gondolnád, de ha bizalmatlan vagy irányomba, akkor nincs miről beszélni - nyeltem egy nagyot, majd elkezdtem elindulni szomorkásan az ellenkező irányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem volna szerencsés már ideköltözésük hajnalán bármilyen aspektusát tekintve negatív kapcsolatokat szerezni a szomszédságban, és a nőn átsuhanó szégyenérzetet észlelve hamar megenyhülni látszik a nagy védelmező apuka szerep. Végtére is csak aggódott. És nem kezdett nevelési tanácsok osztogatásába, ami külön plusz pont; ha valamit nem kedvel, hát az az, ha megmondják, mit hogyan csináljon. Anélkül, hogy bármit is sejtenének a körülményekről.
 - Ugyan, nem mindenki születhet hős alkatnak – utal arra, hogy nyilván komoly alkalmasság társul a munkakörhöz, fogalmazásmódban pedig némileg azonosul a fiú lázas szenvedélyéhez. Ujjait szeretgető-játékosan futtatja a szőkés tincsek közé a varázslatok imitációját látván; imádja, hogy Leot ennyire lenyűgözik az aurorok.
Az abszurd feltételezésre lepillant a kicsire, majd halkan elneveti magát.
 - Kétségtelenül így történt volna – határozott bólogatásával meg is erősíti az elhangzottakat. Nevetősen szusszan. Hogy jut ilyesmi eszébe? Gyerekek és a fantáziáik… Még mielőtt folytathatná bármivel, Donovan kisasszony a kicsi elé térdelve vall színt tulajdonképpen, miáltal a férfi sejtése beigazolódik és ki is egészítődik némiképpen a szituáció pontosságát tekintve. Kettős érzései vannak. Egyrészről a nőre igazándiból nem tud haragudni, abszolút érthetőek a motivációi, másrészről viszont valahol aggasztó, hogy idegenek követik a kisfiát. Mosolya alig észrevehetően halványodik Lacika fellángoló lelkesedésére – nem épp arról az oldalról sikerült ezt megragadni, ahogy feltételezhetően Ophelia szánta, vagy aminek apja örülne.
 - Fontos bizony. A családodnak a legfontosabb – szelíd figyelmeztetés hallható hangjából; aggodalommal vegyes dorgálás talán. Hisz ha nem menne olykor a feje után, veszélybe sem kerülne és testőrségre sem lenne szükség.
 - Nem történt semmi – tekintetét a szabadkozást hallva a nőre emeli biztató, kedves mosollyal. – Igazándiból megnyugtató a tudat, hogy ennyire odafigyelnek egymásra. Így csak mérsékelten kapok szívbajt, ha az úrfi eljátssza az idejét. Persze a legjobb az lenne, ha hallgatna az apukájára, ugye?
A kérdés elhangzásakor lepillant a kisfiúra jelentőségteljesen, de szólhatna a nőnek is, mint a beszélgetésben részt vevő másik felnőttnek, akire ráadásul a gyermek felnéz.