Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Dana

Hallottam még, ahogy Dana utánam kiabál, de ahhoz túlságosan is feszült és ideges voltam, hogy abban a pillanatban megtorpanjak, és tisztázzam a helyzetet. Még mindig össze voltak zavarodva a gondolataim, hisz ahogy beléptem az edzőterembe, láttam kettősüket, és számomra elég félreérthető volt. Így utólag átgondolva talán tényleg csak edzhettek, de akkor is dühített ez a szituáció, nem beszélve az otthoni gondokról, melyek miatt továbbra sem tudtam lehiggadni teljesen.
Kifelé tartottam idegesen, távol akartam lenni tőlük, és mindenki mástól is, hogy egy kicsit lehiggadhassak. Arra már nem is számítottam, hogy Dana utánam jön majd, de mégis megtette, mert nem sokkal később előttem termett.
- Mit akarsz? - kérdeztem még mindig ingerülten a lánytól, mert továbbra sem tudtam uralni az érzéseimet. Pedig nem voltam egyáltalán egy féltékeny alkat, de most valamiért mégis eluralkodott rajtam ez az érzés.
- Csak egy haver, aki poénból letaperol edzés közben...hát persze - még mindig ömlött belőlem a baromság, mintha egy szemellenző lett volna rajtam, s ez a belső feszültség kavarta állapot egészen addig tartott,  amíg a lány az arcomba nem vágta a szavait. Kemény volt, egyúttal őszintének is tűnt, s azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy észhez térítsen abban a pillanatban. Nem akartam, hogy így érjen véget mindaz, ami még alig csak, hogy elkezdődött köztünk, s rá kellett ébrednem arra, hogy ezt most elszúrtam, mert hagytam, hogy az érzelmeim vezéreljenek.
Dana ott hagyott engem, de nem hagyhattam, hogy tovább menjen, s így érjen véget ez az egész csak azért, mert én nem tudtam kezelni egy problémát normálisan.
- Várj...Dana - utána rohantam, s gyengéden megfogva a karját, megállásra késztettem, majd ha engedte, magam felé is fordítottam őt.
- Figyelj, ezt...sajnálom, oké? Nem szoktam így viselkedni, tényleg. Nem is szoktam féltékeny lenni...ennyire. Csak - nagyot sóhajtottam, mert nem éreztem jól magam, s nehéz volt erről a témáról beszélnem. - Apám el akarja vinni a húgomat külföldre, csak így egyszerűen, és azt sem tudjuk, hogy mennyi időre, és megijedtem. Ideges vagyok, mert a nagybátyámat próbáltam rávenni, hogy valahogy tartsa itthon Jankát, de megszakadt a r*h*dt vonal, mert persze hogy itt nem működik semmi mugli ketyere, és most nem tudom, hogy mi van, vagy mi lesz...és aztán majd szétrobbantam az idegtől, gondoltam lejövök edzeni, és akkor megláttalak téged azzal a csávóval és bámm. Mint akinél elszakadt valami cérna, érted? Csak azt láttam, ahogy hozzád ér...sajnálom - őszintén magyaráztam el a lánynak, hogy mi történt, legalábbis próbáltam neki elmondani mindent, bár jól tudtam, hogy ez még nem ok arra, hogy csak úgy nekiessek a haverjának. Nem is tudtam a szemébe nézni, csak lehajtottam a fejem, s vártam az ítéletet. Megérdemeltem volna, hogy ott hagyjon, hisz csúnyán viselkedtem vele is, meg a haverjával is.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Hogy mit akarok? - kérdeztem vissza kérdő tekintettel a srácra őszintén elcsodálkozva. Mégis mit akarhattam volna tőle, ha nem tisztázni a helyzetet?
- Tudod, ha nem lennél fontos számomra, nem jöttem volna utánad - közöltem a fiúval rém komoly tekintettel.
- Ez nem igaz... Valahogy meg kell mutatnia a gyakorlatot, nem történt köztünk semmi. Rég összejöhettem volna vele, ha akarok, de nem. Csak barátok vagyunk - néztem rá jelentőségteljesen. Idővel elkapott a hév, és tényleg úgy gondoltam, hogy miért is magyarázkodom ugyan neki, ha nem bízik bennem, nincs értelme az egész kapcsolatunknak. Legnagyobb meglepetésemre mégis utánam eredt, hogy tisztázza magát és a helyzetet.
- Te jó ég! Elszakítaná tőled a húgodat és messzire vinné? Ez milyen már... Pláne, amit meséltél róla, biztosan nem lenne ott jó kezekben nála. Nagyon sajnálom... Elhiszem, hogy nagyon aggódsz miatta... ez az egész szörnyű. Szeretném azonban, ha tudnád, hogy mindig melletted vagyok, bármikor számíthatsz rám - léptem oda hozzá komor tekintettel, majd átöleltem, amilyen szorosan csak tudtam.
- Ha bármiben tudok segíteni neked, csak szólj, én itt vagyok melletted - adtam egy csókot az arcára még mindig szorosan átölelve őt.
- Sejtem, hogy a történtek hatása alatt álltál, de azért máskor légy szíves előbb kérdezz, mint mielőtt cselekszel. Tudom, bagoly mondja verébnek - néztem a szemébe szeretetteljesen, hiszen ő is nagyon hasonlított hozzám.
- Majd azért nem ártana, ha bocsánatot kérnél a haveromtól - duruzsoltam a fülébe, és adtam egy lágy csókot a szájára. Voltam annyira empatikus, hogy átérezzem a helyzetét, azzal is tisztában voltam, hogy a testvére mindenkinél fontosabb volt a számára, és én is csináltam időnként butaságokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nimród sokáig eltitkolta előlem, hogy a húga szintén a mi házunkba jár. Aztán összeállt a kép, hogy kicsoda is Lili. Meg tudom érteni persze, ha nem szívesen büszkélkedik valaki a testvérével, elég csak a legfiatalabb bátyámmal való ellenséges viszonyomra gondolnom. Ahogy levettem, köztük szerencsére nem ilyen a helyzet.
A Karolával való elhidegülésem alatt elgondolkodtam azon, hogy mi lesz ha tényleg összeveszünk, végérvényesen. Neki ott van Márk, én viszont nem gubbaszthatok örökké a könyveim felett, még ha el is kezdtem kialakítani a magam kis kapcsolatait. Ezúttal például Lilivel határoztunk úgy, hogy az egyik januári szabad hétvégén beülünk ide egy sütire. Ennek azért örülök különösen, mert egyedül nem sok bátorságom lett volna bemenni, másrészt bunkóságnak tartom befoglalni az alapvetően minimum két személyre szabott asztalok egyikét. Amúgy is jó fejnek tűnik eddig, hozzám képest ugyanúgy csendesebb fajta, jól kijövünk így. Az ajtón belépve szembesülök a teljes tanácstalanságommal. Hova üljünk, hol kell rendelni, egyáltalán mit kérjek ezúttal a forró csokim mellé, hiszen tortájukból is biztosan számtalan van. Különösen zavarba tudnak hozni, ha valamilyen varázsvilágbeli összetevővel bolondítják meg az alkotást, amiről fogalmam sincs olykor, hogy mi lehet. A megmentő választ a lánytól várom, akihez reménytelien fordulok.
- Nos, khm. Hova üljünk? - hagyja el a számat a bizonytalan kérdés, miután megköszörülöm a torkomat, belül pedig érzem, hogy egyre idegesebb leszek. Félreállok egy lépést, hogy ne legyek útban az utánunk jövőknek, azonban mivel gyűlik a vendégsereg, nem ártana lassan letelepednünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

*Először kissé kétségbeesve figyeli, ahogy kifogásai egymás után pattannak le a srác érveinek faláról, aztán kénytelen beletörődni, hogy márpedig ő itt cipelve lesz. A fiatal férfi rendíthetetlennek tűnik, és nagyrészt igaza is van. A felajánlása pedig igazán kedves és egyáltalán nem magától értetődő, talán nem is egészen szükségszerű, éppen ezért felettébb nemes is. Egy ilyet pedig igazán nem illik visszautasítani, ezt Csenge is tudja.
Így hát, amikor elhangzik a kérés, csak vöröslő arccal rábólint, ölébe veszi a seprűt, majd mintegy megadóan felemeli karjait, hogy a hozzá lehajoló vállaiba, nyakába kapaszkodhasson. Szívesen helyezkedne úgy, hogy vizes talárja a lehető legkevésbé érjen hozzá megmentőjéhez, de a felesleges mocorgással nem akarja zavarni sem őt, így hát inkább rá hagyja miként is szeretné végrehajtani az emelést és cipelést.
Nem szokott ilyen közel kerülni emberekhez, ezért mélyülő zavarával sem tud mit kezdeni. Megpróbálja bokája felé terelni a gondolatait, ami azonban sokkal jobban kezd fájni, ha direkt rá irányítja a figyelmét. Kezd félni tőle, hogy súlyosabban megsérült, mint azt először sejtette. Ez azonban kellően ijesztő ahhoz, hogy rögvest másik témát kapjon elő csapongó elméjéből, s így jut vissza újra segítőjéhez. Eszébe is jut valami, amiről eddig elfeledkezett.*
 - Köszönöm szépen *mondja halkan, de azért jól hallhatóan. Biztos megoldotta volna valahogy egyedül is, de ilyen könnyen és egyszerűen semmiképp sem. És bár eddig nem úgy tűnt, igazán hálás a segítségért.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Miért? Egy szép nőről beszélünk, aki határozott és céltudatos. Az ilyen nők a gyengéid.
Azt meg nem hiszem, hogy említettem volna, hogy ennek az egész kavarásnak most kellett megtörténnie, hanem anno a múltban. Mint mikor egyik hajnalban az erkélyen állva láttam egy részeg srácot egy fának dőlni, és miközben könnyített magán, vidáman énekelt. Kai jutott róla eszembe, Adrian-nek meg úgy pttantak ki a szemei, mintha áram rázná meg. Nagyon veszélyes együtt járni egy legilimentorral, mert olykor ösztönösen is a fejedben van, és hülyeségeket lát bele a gondolataidba. Utólag visszagondolva persze mókás, ha eszembe jut, mosolygok is rajta, de mégis, őszintén felháborított akkor és ott a dolog. Szerintem életünk első és utolsó "veszekedése" volt. Adriannel nem tudok veszekedni, ahhoz túlságosan is szeretem őt, hogy elveszítsem egy badarság miatt. Nico óta pedig még jobban odafigyelek arra, hogy mit teszek vagy mit mondok, mert ha ő se lenne velem, beleroppannék. Így sem vagyok túl fényesen, de akkor... vége lenne.
- Bővítened kellene a vállalkozást. Megfelelő profit elérése után meg kéne vásárolnod a falatozót, és megtenni Sonját üzletvezetőnek. Így még mindig te gyakorolod a hatalmat, de a területeitek jól elhatárolhatóak lennének.
Problémamegoldásban legalább kiváló vagyok, szóval ha ez nem tetszik neki, de mondjuk szívesen ötletelne, akkor van még pár megoldás a tarsolyomban, de egyik sem az, hogy rúgja ki a nőt, és zavarja olyan messzire, hogy csak na. Nekem kifejezetten szimpatikus, van benne valami vonzó és megfoghatatlan, és nagyon szeretek ilyen emberekkel a környezetemben lenni. Szóval én - még a nehéz természete ellenére sem - nem küldeném el, hanem az erényeire alapozva adnék neki egy új területet, ahol tudom, hogy mesés lenne. Tudom, hogy sokan ezek miatt a gondolatok miatt naivnak és gyerekesnek tartanak, de én ilyen vagyok, a jóságot látom meg az emberekben, és sosem gondolok a dolgok árnyoldalaira, aminek meg is van a következménye.  
- Harcipipi? Ez tetszik. Ha egy nap nekiállok cikkeket írni az Edictumba, ez lesz az álnevem.
Nem azért mondom, mert gondoltam rá - de -, csak úgy hirtelen az Edictum jut az eszembe. Semmilyen más olyan foglalkozás nincs, amire azt mondaná az ember, hogy nem használhatja a saját nevét. Ha meg nem lesz munkám, és végül tényleg a rúdtáncból fogok megélni, akkor biztos, hogy nem ez lesz az odaillő név. Ott mindenki Candy, meg Sweetie meg ilyen cukorka nevű, szóval nekem is valami ilyen irányba kell gondolkoznom. Nos, de ennél még az is jobb lesz, ha franciául kell tanulnom egy életen át. Éppen folytatnám, és csípősen odaszólnék a munkába állónak, amikor Sonja hangja üti meg a fülem, és megtorpanva nézek én is arra, Barnabás pedig el is indul, hogy felfedje a miérteket. Elmosolyodom azon, ahogy beszél velük, de a mosolyom még szélesebbé válik, amikor Sonjához fordul, és normális, emberi hangon kommunikál vele. Na nézd már, még a végén büszke leszek rá. Mivel a magam részével már végeztem, így nekiállok Barnabás falrészének is. Nem vagyok éhes, nem akarok megállni, csak dolgozni, amíg lehet. Elterelni a gondolataimat arról, hogy vajon ma mit húzott fel, milyen a hangja, ha ott ülnék, rám nézne-e. Úgy képzelem el, hogy ma túlnőtt a borostája, kékben van, a hangja csendesebb és nem, semmi esetre sem nézne rám, ahogy én se rá. Hátul ülnék, és olyan sokat jegyzetelnék, mint soha életemben. Ezért is vagyok itt, hogy fessek és fessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még szinte ki sem pakoltam a holmijaimat a visszaérkezésemet követően, amikor egy bagoly hozta levél hevert az ágyamon. El nem tudtam képzelni azt, hogy ki küldhette, de aztán megfordult bennem pár gondolat, felmerült Beni neve, és persze Márké is, így némi feszültséggel bontottam fel a levelet, hogy felleljem annak sorait.
A levelet azonban nem ők írták, hanem az egyik DÖK tag küldte, jelezve benne egy megbeszélés időpontját és egy helyszínt. Nagyszerű. Nyeltem is egy nagyot, mert a karácsonyi bálon nem egészen úgy sikerült teljesítenem a rám bízott feladatokat, ahogyan azt illett volna. Sajnos nem csak, hogy alkoholt fogyasztottam, de idejekorán le is léptünk a pult mögül, legalábbis Márk elmondása szerint így történt, mert én még mindig nem emlékeztem a részletekre, csupán néhány foszlány ugrott be a bulival kapcsolatban. Éppen ezért egy kicsit tartottam attól, hogy talán a megbeszélésen majd ez is szóba jön, s kezdett eluralkodni rajtam az idegesség.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam magam elé, mert nagyon nem volt kedvem elindulni erre a megbeszélésre. Tartottam attól, hogy esetleg valóban szóba hozzák a dolgaimat, s attól is féltem, hogy majd Márkkal újra találkoznom kell, ugyanis vele sem úgy sült el az utolsó találkozásom, amit normálisnak lehetne nevezne.
Csak nagy nehezen tudtam magam összekapni a találkozóra, igyekeztem szépen felöltözni, a hajamat megigazgattam, s még egy halovány sminket is felraktam, ahogyan azt Dana tanította, csak hogy ne tűnjek olyan szerencsétlennek, s hogy ne lehessen már elsőre látni rajtam, hogy mennyire nem vagyok jó passzban. Ha elkészültem, azt követően vettem még egy mély lélegzetet, majd a pálcámat is magamhoz véve, elsétáltam a találkozó helyszínére, de legnagyobb meglepetésemre a tanulószobában még nem volt egyetlen DÖK tag sem.
- Merlinre...lehet,hogy valaki tréfát űz velem? - némi aggodalommal töltött el ez az egész, már abban sem voltam biztos, hogy valóban lesz-e itt megbeszélés, vagy csak valaki szórakozik velem. Ideges voltam, egy ideig az ablak előtt mászkáltam, végül megtorpantam az egyiknél, s a párkányon megtámaszkodva bámultam ki a messzeségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Most leromboljam a piedesztált, amire az aurorokat állították? Komoly döntés. Nehéz megállni, hogy az ember nem tetszelegjen, ha ennyi dicséretet és rajongást kap csak azért mert aurornak csúfolják. Az a rákfenéje ennek, hogy én nem érzem magam lassan jól a ténytől, hogy az vagyok. - Azt hiszem a valódi hősök azok, akiket megmentünk, akik túlélnek támadásokat, harcokat civilként. Mi csak tesszük a dolgunkat, amire kiképeztek bennünket – próbálok kicsit csökkenteni a hagymázasságon, ami az egész szakmát körbeveszi. Leo mágikus megmozdulásaira csak mosollyal reagálok, mert elszomorít, hogy egy ilyen lelkes kis krapek nem kapott a sorstól varázserőt. Ez azért szemét dolog. Ebből a kis srácból hihetetlen jó mágus válna. A fene enné meg...na mindegy. Ez van. Becsületére váljék, hogy kvibli létére ilyen halál vagányan áll a dologhoz. Közben míg én rajta kattogok zajlanak ám az események. Alig győzök felzárkózni, de azért kiteszem szögletre. -  Bizony, hallgatni az apukánkra nagyon menő dolog. Ez az egyik auror alapszabály is, amit én is hallottam párszor az én apukámtól – mosolygok az apa-fiú kettősre – Tudod nekem az apukám is auror volt ám, és mindig ezt mondogatta nekem és a tesóimnak – mesélem kedvesen és közben végre nem kell erőlködnöm, hogy eszembe jussanak. Tisztán itt vannak előttem. Orph és Apa arca, miközben ikremmel állunk hátra csapott kézzel, huncut mosollyal és hallgatjuk a dorgálást, mert megint valami kópéságot követtünk el. Seant már mi okítottuk, de őt sem kellett félteni, ha csintalankodásról volt szó, bár a versenysport miatt kevesebb ideje és energiája maradt a dologra. - Igen, igyekszünk odafigyelni egymásra, főleg a gyerekekre – erősítem meg a férfit, pedig sajnos ez azért nem egészen igaz. Pöpec példa rá az ami velem történt. Más kérdés az, hogy abban az én saját felelőtlen hülyeségem is jócskán benne volt. - Igazán nem szeretném feltartani önöket – mondom mindkettőjüknek – Örülök, hogy megismerhettem – mosolygok Dominikra és amennyiben elfogadja, búcsúzásként kezetfogok vele – Te pedig, légy jó – nyújtom kezem kis barátomnak is, hogy ős e maradjon ki a jóból – Remélem legközelebb ha összefutunk akkor meghívhatlak egy szelet pizzára, persze csak, ha az Apukád megengedi – nézek fel a férfira és bízom benne nem tiltakozik az ötletem ellen. Ha akar majd persze ő is csatlakozhat. Ezután elköszönök tőlük és hazafelé veszem az irányt. Lehet betérek a pubba egy pohár borra, de inkább megeszek suttyomban pár süteményt azok közül amiket a szatyraimban viszek az ünnepekre a családomnak. Most valahogy jól is fog esni, hogy pár napot velük tölthetek. Leo és Dominik eszembe juttatta milyen jó is volt kicsinek lenni. Biztosan megölelgetem Apát ha megérkezem hozzájuk. Be kell ismernem: Hiányoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Sok is. Szerintem azt tesztelik, hogy mennyire bírom a tempót. Mostanában megint volt pár rosszullétem, nem olyan súlyosak, de azért voltak, és mindenki azon aggódik, hogy így mi lesz velem.
Még a szemem is megforgatom, mert én magam nem érzem, hogy pár aprócska rosszullét annyira nagy dolog lenne. Rendszerint a filmnézések alkalmával jön ez elő, meg olyankor, mikor túl sok mindent csinálok, de amúgy teljesen jól vagyok. Iskolába járok, kutyát sétáltatok, megeszem az elém rakott cukorborsót is, mint egy jó gyerek, tényleg. Szóval most éppen mindenki aggódik, és meg se hallják, hogy nincs bajom. Pedig tudom, hogy Thomas, ha rám néz, azt látja, amit én is a tükörben, hogy teljesen rendben vagyok. Jól érzem magam, és szeretnék így is maradni. tudom, hogy ezt nem én választom meg, de most eléggé pozitív vagyok a dolgokkal kapcsolatban.  
- Ez lesz az első alkalom, vagy bemutattad már őt otthon?
Tudom, hogy ez nagy dolog, hazavinni valakit, akit az ember szeret egy olyan közösségbe, akik a legfontosabbak számára. A család a legkisebb egység az életünkben, és nagyon nehéz, ha nem fogadják el a választottunkat. Denis például szerencsés, a szüleim szeretik a feleségét, és fordítva is, úgy vettem észre, hogy  Payne család is szereti a bátyámat. Így könnyebb belelépni egy családba, majd onnan egy taggal új egységet alkotni. Nekem ilyen nem hiszem, hogy lesz, nem is nagyon akarom észrevenni a lehetőségeket, bár néha vágyat érzek iránta, hogy legyen valaki, akivel egy ilyen kis egységem lehet, a statisztikák ellenem vannak, és én nem akarok olyan lenni, aki maga mögött hagy egy fiút vagy egy lányt, aki nagyon szeret.
- Így sem tudom. De majd utánaolvasok!
Mert nagyon szeretek olvasni, és ha egy téma érdekel, akkor rengeteg és még annál is több hivatkozást megkeresek hozzá, és olvasok végig, hogy tudjam, miről is van szó pontosan. Szóval meg is van a programom a délutánra, megnézni, mi az a pásztorjáték, vagyis a betlehemes. Jól az eszembe is vésem, elmondom magamban párszor, bár nem nagyon szoktam elfelejteni, ha valami érdekel, de azért biztos, ami tuti, elmondom még magamban párszor, mert nem szeretném később
- A pitbullok nagyon családcentrikusak.
Sokat olvastam a kutyákról, mert meg akartam győzni Cathet, hogy nekem is lehessen egy sajátom, de nem engedte. Pontosabban még nem engedte, de úgyis meg fogom győzni, mert ezt a témát nem hagytam annyiban, csak most egy kicsit visszavettem a témából, de majd az ünnepek után, ha nem kapok kutyát, újra előhozakodok a témával. Azért még reménykedek egy kicsit benne, hogy mondjuk ez szóba kerül köztük Denis-szel, és Denis majd meggyőzi, hogy legyen kutyám, mert az jó lesz, és akkor lesz kutyám.
- Örömmel! Játszhatok vele én is ugye?
Ragyogok fel egyből, és csillogó szemekkel, felvillanyozva kérek engedélyt a játékra. Nekem a kutyák a mindeneim, és nagyon szeretném, ha lenne rá lehetőségem, hogy legalább akkor Herceggel játsszak egy kicsit, mielőtt elutazom. Annyira jó, hogy Thomas egy ilyen csodálatos társat kapott, és nagyon boldoggá tesz a tény. Valahogy a teám is gyorsabban kezd el fogyni.
- Máris indulnék szívem szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Amikor két, alapvetően nem könnyen barátkozó ember valahogy mégis egymásba botlik, azt érdemes volt megbecsülni, mert nem maguknak köszönhették valószínűleg a dolgot, és ha nem élnek a lehetőséggel, később talán sose szólnak többet egymáshoz. Lili ezt olyan jól megtanulta, hogy a maga esetlen módján minden kínálkozó alkalmat megragadott ezen ismerettségek elmélyítésére.
Most például tanulnia kellett volna hétfőre, és gyakorolnia egy-két varázsigét, de minden meggyőződése ellenére félrepakolta teendőit és a már maga sem tudja melyikük által feldobott sütizésre koncentrált Benivel. Az édesség persze önmagában is elég csábító volt, ilyen időben pedig egy forró csokival kiegészítve gyakorlatilag kötelező.
Nem nyitásra érkeztek, és ez már látszott is a helyen, fogyatkozóban voltak az ülőhelyek, és Beni sem épp kiemelkedő határozottságáról készült tanúbizonyosságot adni kérdésével. Lili kapkodta kicsit ide-oda a tekintetét, miközben egy elnyújtott "ööö" is elhagyta ajkait.
- Szerintem... - kezdte, de aztán valaki hátulról meglökte.
Bizonyára egy újabb vendég, aki nem bunkó volt, csupán a lány volt neki útban, mert nem állt félre az ajtóból időben.
Lili pedig lepattant az illetőről, és majdnem átesett egy asztalon, ami épp üres is volt.
- Legyen ez! - döntötte el a kérdést, és majdnem az asztalt is.
Gyorsan le is ült, bár nem volt biztos benne, hogy van felszolgáló személyzet, vagy épp nekik kéne odamenniük választani a pulhoz, de ez már egy következő döntéshelyzet volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Eléggé bonyi a helyzet, de egye fene, megoldjuk valahogy. Szerintem Márkó nem béna, hogy elbírjon egy elsős lánnyal. Főleg, hogy nem csinált semmit, mégis az látszik, hogy ő van kínos helyzetben. Ejj, de bekukkantanék hozzá is, de Masára való tekintettel mégsem fogom megtenni. Amúgy is látszik, hogy zavarja, hogy van pasija a húgának, csak azt nem értem pontosan, hogy már vagy két éve járunk, és ezt miért nem lehet megszokni. Ha volt is panasz rám, szerintem azért olyan sokszor nem, és a mértéke sem volt túl nagy, és a vak is láthatja, hogy mennyire szeretem őt, az összes bolondságával együtt. Lehet, ha az átlaghoz mért normálisság lenne benne, akkor nem is jutunk el idáig, de ő egy igazi tündérmanómaki embertestben. Szóval, na, kicsit bánt néha, hogy Márk ennyire fúj rám, még ha ritkán is mutatja ki. De Masám mindig megvigasztal, elég ránéznem most is.
- Persze, ez ma eddig a legjobb ötleted a kakaó után. Habár, ha engeded, megnézném, hogy milyen fejet vágtak, amikor rájuk törtél, illetve… kedvesen ébresztetted őket. Rágondolnál? – vigyorom elég széles, és a többiek nem hallják, hacsak nem hallgatóznak felém. Ha kapok engedélyt, akkor megnézem magamnak az estet, nagyon fogok röhögni, tudom. Még az unokáinknak is ezt fogjuk mesélni, ha lesznek. Jó, ne menjünk ennyire előre, egyelőre még az utódok nemzéséhez való gyakorlás is odébb van. Kivárom.
- Csak halkan, – veszem fel a ritmust – hogy senki meg ne hallja – vigyorogva mondom a kis mondókát, csak ne nevetgélnék közben, rontja az összhatást. Végül megérkezünk a Zippzhar konyhában, és üresen találjuk, legalábbis szülők nélkül. Nem mintha bármiféle gondom lenne velük, eddig nagyon kedvesek voltak velem. Csak néha kapok pillantásokat „te ezt, hogy bírod?”, de csak egy „bárhogy” a válaszom, mást nemigen tudnék mondani. Masát ha elfogadod, szerintem nincs nála jobb társ/barátnő/maki a világon! Én pedig élvezem ezt a kitüntetett figyelmet, amit rám fordít és a szerelmét is. Na, mindegy, kezdek kicsit szentimentális nyálas lányba átmenni, de szerencsére a kajaötlete kizökkent a naplemente összebújós nézéséből.
- Oké, és mi mit eszünk? – nevetem el magam. - Annyira bírnám, ha mi valami olyat ennék, amire ők vágynak. Mi Márkó kedvence? Meg tudjuk csinálni? Ha nem, mi is ehetjük ezt a PiRá ala Masa-t – nevetek és nem tudok nem odamenni, megölelgetni őt. Még meg is pörgetem, és a végén adok neki egy apró, rövid répakakaós csókot.  Bármi is lesz, nagyon szívesen és lelkesen segítek neki az elkészítésében, szóval jáhá, kezdjünk neki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Furcsának hat kicsit ebben a beszélgetésben a “menő” szó, de mégis teljesen helyénvaló. Maga a beszélgetés is furcsa lehet egy külső személőnek, hiszen az ide járó fiatalok süteményeik felett inkább ruhákról és fiúkról elmélkednek, meg arról, hogy vajon kvarnak-e a tanáraik, vagy melyiküknél gyanús, hogy ráfüggött a mézsörre, és nem arról, hogy van-e élet a halál után, vagy, hogy egyáltalán milyen meghalni. Volt egy ilyen korszak is persze, tudom, a mugli kultúrában eléggé tájékozott vagyok, de csak mert nagyon unatkoztam az ágyban fekve, és olyankor olvastam mindent, ami csak elém került. És a minden, az tényleg a minden, az összes sztárbotránytól elkezdve az összeesküvés-elméleteken át a nagy felfedezésekig mindent. Egy időben kész lexikon voltam, aztán persze elkezdtem iskolába járni, és itt nem úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, hiszen tele vannak izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel a napjaim.
- Vagyis, amikor ülsz életed romjain, és egyszerűen nem találod az utat?
Teszem fel a kérdést a magyarázat után, mert valahogy így tudom elképzelni ezt. Sokszor láttam már a környezetemben, sokszor tapasztaltam a kilátástalanság drasztikusságát. Emlékszem Cath vöröslő arcára, mikor Will pofon vágta. Cath úgy gondolta, ha a bátyám meghal, ő sem maradhat életben, nem várt, mert nem akarta, hogy Will kimondja. Emlékszem arra is, amikor megcsúsztam Cath vérén, miután álmomból felkelve kisétáltam, és Will az egész közepén, véres rongyokkal próbált rendet tenni. Emlékszem arra is, amikor anya hirtelen a szemem láttára tört meg, amikor az orvosokkal beszélt, és azt mondták neki, hogy romlik az állapotom. Bár én magam még nem éltem át ilyet, a környezetemben már számos alkalommal láttam rá példát, és tudom, hogy milyen az, ha valakinek összedől a világa. Teljesen nem tudok beleérezni, nem tudom átérezni, és ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy értem, hogy mire gondolnak, mit éreznek. Inkább, csak mint megfigyelő veszek részt ebben az egészben.
- Szereted őt?
Tudom, hogy ez nem egy illő kérdés, mert hát ki ne szeretné a testvérét? Denis és én olyanok vagyunk, mintha életem első tizenhat évét nem egymás nélkül töltöttük volna, mintha mindig ott lettünk volna egymásnak. Mindenki szereti a testvérét legyen bármennyire is mérges a másikra.
- Úgy értem, hogy, szereted annyira, hogy megoszd vele a mankódat? Ha ő nem is hisz Istenben, de hisz benned, akkor az már majdnem olyan, mintha Istenbe hinne.
Azt nem tudom, hogy a nővére és ő mennyire állnak távol egymástól, nem ismerem, és nem is hiszem, hogy láthattam itt. Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet. De Brigi szeretettel beszél róla, tudom, hiszen közös teherként azonosította azt, amit cipel. A nővérének se lehet könnyű, vagyis, hogy egészen pontos legyek, neki máshogy nehéz. Könnyebbé válik, ha a terheket megoszthatjuk valakivel, de igazán nagy teher az, hogy valóban képesek vagyunk-e megtenni ezt mással. Sokszor ezért csak magunkban hordozzuk a fájdalmat, és emiatt van, hogy a szív meghasad.
- Hát akkor… tisztázzuk le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Apró bólintásokkal kísérve mondanivalóját jelzem, hogy értem és fel is fogtam amit mond – az persze más kérdéskör, hogy mennyire hat meg. Azon már teljesen felesleges elgondolkodni, mennyi valóságtartalom bújhat meg az előadtt történet mögött – a ház ura(i) nem tűri(k) meg ajtón belül az idegeneket, ez pedig azon kevés szabályok egyike, amik megszegéséből semmi szórakoztató nem származhat.
- Elég önző húzás az idősebb testvéreidtől nem segíteni a családot – ugyan nem áll szándékomban kockáztatni a családban elfoglalt pozícióm valami jött-ment gyerekért, mégsem csaphatom rá az ajtót... Csak úgy. – Az én bátyám az után sem felejtett el támogatni, hogy saját életet teremtett magának.
Részletkérdés, hogy annak szerves részét képeztem-e vagy sem. Ez viszont már nagyon régen történt, akadnak dolgok, amik megmaradtak, a legtöbb akkori öröknek hitt eszme, elképzelés viszont radikális fordulatot vett, egyikőnk sem olyan már, mint tíz évvel ezelőtt. Nincs ebben semmi abnormális, egyszerűen ilyen az élet rendje.
Ívesen megemelkedő szemöldökkel szemlélem a szenvedés kezdetét. A természet egyik legfőbb szabálya, hogy az erős él túl – ehhez hűen veszélyes bravúrként a ragadozók tulajdonságát képzi, hogy a gyenge látványos szerencsétlenkedése képes feléleszteni a szunnyadó vadászösztönt. Ennek tudatában érdekes kérdés, a fiú akkor is jó ötletnek tartaná-e a hanyatlás kimutatását, ha valaha esélye lett volna látni a National Geographic bármely adását.
Ha eddig voltak is kétségeim, mostanra egész tisztává válik a kép: ennek a gyereknek fogalma sincs az utca törvényeiről, másképp már kicsinálták volna.
- Ó, ennyire félsz a hatóságoktól? – behajtom magam mögött az ajtót, ahogy kilépve leguggolok a földön fekvőhöz. – Nézd, megértem, ha elborzaszt mindaz, amit az árvaházakról hallani meg az egész procedúrával járó... mellékhatások – ki más ismerné ezeket jobban? – De ha valóban ilyen nehéz a helyzet otthon, lehet tényleg jobb lenne az államra bízni ezt. A férjem bátyja auror, ma nálunk vacsorázik, akár meg is várhatnánk őket, biztosan tudna segíteni rajtad és a testvéreiden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Felhőtlen nevetésük szerintem minden környéken lévőt elriaszt, ez a lány egyszerűen csodállatos, kreatív és még sorolhatnám, ha nem halnék meg a röhögésben. Szerintem ezért nem hízok meg, mert annyit nevetünk, hogy fáj tőle a hasam és nem tudok enni olyan sokat. Mondjuk, erről lehet, hogy más lenne a havat pergető szőkének a véleménye itt rajtam.
- Hol lehet fizetni hóval, te? – kérdezem, majd indulhat a kergetőzés. Nem sok kell hozzá, és máris újra megnézzük, hogy milyen a szuper hideg hó, pompás. Ha nem vele lennék, már biztos hisztiznék, de lehet el sem jöttem volna kabát hiányában…
- Még a végén elbízod magad, ha igent mondok, szóval nem! – hazudok, és ez tökéletesen látszik, amikor nyelvet ölt rám. Ezt nem hagyhatom megtorlatlanul, így alám kerül, én lettem a győztes szerintem. Ez volt a nagydöntő, a mindent eldöntő döntő döntője! Kész passz, bárki bármit is állít!
- Oké, imádnám! És ha ne adja Merlin, auror leszel, szeretném, ha egyszer így jönnél hozzám… haza – vörösödöm bele az ötletbe, lehet, hogy a lányok szoktak a házasságról gondolkodni, de nekem sokszor eszembe jut, hogy milyen is lenne felnőttként együtt. Oké, életkor szerint már ott vagyunk, de az más. Az biztos, hogy bármi is lesz velünk, soha nem fogom elfelejteni ezeket az éveket. De azért jobb lenne fojtatni, amíg a kaszás el nem választ minket. Ügyes vagy Bence, még egy ilyen cuki képzelgést is el tudsz rontani. Remélem, nem most néz a fejembe!
Felkelek, miután lekászálódik rólam és elindulunk a faház felé. Közben végignevetem vele a komédiáját, néha túlságosan is mulatságos. Kiegészítem, hogy ha pedig piros havat lát, akkor az nem annak a jele, hogy egy kívánság teljesült, hanem meneküljön, mert vérfarkas járhat a környéken. A faházban ugyan nincs nagy meleg, de sokkal jobb idő van, mint odakint, és a mi a fontos, van egy csomó pokróc, ezek szerintem nemrég kerülhettek ide. Összeszedek párat és leülök Masa mellé, miközben ő ráfekszik hassal a lábaimra, én pedig betakargatom magunkat úgy, hogy a kis drága feje látszódjon csak ki. Kérdése meglepő, de nekem nem elsősorban a tanulás jut eszembe. Oké, rám férne, és miért ne, úgysem fogunk mindig tanulni – ezt csak félve gondolom egy Levitás mellett, még akkor is, ha Masám az -, talán megmutatja nekem a környéket is és mókázhatunk sokat.
- Ez meghívás?! Naná, hogy megyek, megbeszélem az ősökkel és ott leszek. Szerintem nem lesz akadálya, hogy elmenjek hozzátok. Ugye nálatok sem? – a kérdés költői, de nem akarok ajtóstul rontani Masalakba, és a kérdés elsősorban Márkra vonatkozik egyébként, gondolom, tudja ő is. Ha nem, akkor majd lopott pillanataiban fürkéssze meg a fejemet.
- Te gondolkodtál már azon, hogy jövőre végzünk és akkor utána mi lesz? Hogy mit szeretnél tanulni, vagy világot akarsz-e látni, ilyesmi – gondolkodom, és a jobb kezem mutatóujjával cirógatni kezdem a haját, vagy az arcát, attól függően merre néz. Kicsit elkomolyodtam volna? Meglehet, csak hiányzik egy kis tea, vagy valami, hogy Masával kettesbe lehessünk. Szerintem nagyon ritkán van ez, hogy nem zavarnak. Persze még most is beléphet egy Rellonos, hogy jöttünk felgyújtani a házat, maradtok? Á, a Rellonosok sem ilyenek, de na, most jól érzem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól esett magamhoz ölelni a fiút, mert tényleg ő volt a legjobb barátom, amióta csak beléptem Bagolykőre, s szörnyű volt belegondolni abba akár csak néhány pillanat erejéig is, hogy elveszíthetem. Talán emiatt tört el mindkettőnknél a mécses, mindkettőnkben voltak félelmek, s mindketten titkoltunk valamit a másik elől. Az, hogy egy kicsit az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól, mindkettőnk hibája is volt, így viszont, hogy kiadtuk magunkból a feszültséget, mindketten megnyugodtunk egy kicsit. Ráébredtem arra, hogy én sem foglalkoztam eleget Benivel, s hogy talán emiatt nem akart mesélni nekem az otthoni gondjairól.
Az ölelést, s megnyugvást követően végig hallgattam őt, s teljesen ledöbbentett az, hogy odahaza hogyan viselkedik vele a családja. Rettentően megsajnáltam szegény fiút, szívem szerint jól leszidtam volna a szüleit, ha erre lett volna lehetőségem. Tényleg rossz volt látni Benit, hogy ennyire szenved a családi körülményei miatt, s már csak ezért is próbáltam megnyugtatni őt, és lelket önteni belé. Pechemre azonban megjelent az a két rellonos, akikre a legkevésbé sem számítottam, főleg az egyikükre, aki olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy még ezzel is zavart. Ideges is lettem miatta, hisz halovány foszlányokban azért emlékeztem a bálra, s pontosan tudtam azt, hogy ő volt az, aki olyan nagy szeretettel megmutatta volna nekem a könyveit.
Nem akartam vele foglalkozni, ehelyett sietve karoltam Benibe, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk a nagytermet. Az idegesség azonban az arcomra is kiült, s hiába próbáltam visszaterelni a témát Beni szüleire, azért a fiú csak észrevette, hogy ez a két rellonos így rám szállt, s odakint félre is húzott az egyik sarokba.
- Ajh - sóhajtottam, miközben védekezően fűztem össze testem előtt a karjaimat. Beni kíváncsi pillantását sem tudtam elkerülni, s bár cikinek tartottam a történteket, nem akartam tovább titkolózni a fiú előtt, hogy később még emiatt is haragudjon rám.
- Ez nekem nagyon kellemetlen - kezdtem bele a mondandómba nagy nehezen, aztán folytattam.
- Azt ugye tudod, hogy a bálon egy kicsit többet ittam a kelleténél. Én is csak Márk elbeszéléséből tudom a többit, meg néhány emlékfoszlányból, de az történt, hogy valahogy kikeveredtem a tánctérre, és ez a srác...szóval ez a srác kiszúrt magának, gondolom látta, hogy nem vagyok már józan, és rám szállt. Azt hiszem nagyon kedves volt egyébként, de túlságosan is...közel került hozzám, és el akart vinni a szobájába, hogy megmutassa nekem a könyvgyűjteményét. Márk ekkor lépett közbe, nem hagyta, hogy magával vigyen, és szerinte ez a srác...hát érted...olyasmit akart - mindezt már lehajtott fejjel böktem ki Beninek, mert rettentően szégyelltem azt, hogy naiv voltam, s azt gondoltam, hogy tényleg csak könyveket akar mutatni nekem az a srác.
- És azóta akármikor összefutok velük, ez a rellonos mindig beszólogat nekem- mondtam sóhajtva. - Márk tényleg megvédett aznap este azt hiszem - mintha védeni akartam volna Beni előtt a levitást, úgy ejtettem el előtte ezt a mondatot, s közben újra belepillantottam Benett szemeibe.
- De hagyjuk is, ha nem foglalkozunk velük, majd abba hagyják. Ott tartottunk, hogy a családodról volt szó - a témát sietve tereltem vissza a fiú dolgaira, mert tényleg nagyon érdekelt az, hogy mi viselte meg őt ennyire az ünnepek alatt. Amiket mesélt, azok nagyon szomorúan hatottak rám, s úgy éreztem, mintha csak engem bántottak volna, nagyon megsajnáltam a fiút.
- Jaj dehogy is te tehetsz róla. A bátyád egy bunkó! - ugyan nem ismertem a srácot, de az elmondottak alapján így tudtam bekategorizálni őt.
- Beni hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Az apád egy felnőtt ember, és neki kellett volna vállalnia a saját dolgait akkor, amikor megnősült. Arról nem te tehetsz, hogy ő ezt az egészet elsunnyogta az anyukád előtt. Arról meg pláne nem, hogy te varázslónak születtél. Erre legyél büszke, és próbáld meg kizárni azokat a rossz dolgokat, amiket a bátyád hozzád vág. Kell egy kis idő majd, míg lenyugszanak nálatok odahaza a kedélyek, ez egész biztos, de kérlek ne okold magad, jó? - ha engedte, újra magamhoz öleltem őt, hogy ezzel is lelket öntsek belé.
- Ami meg a bátyádat illeti, ha még egyszer szekálni mer téged, én odamegyek hozzátok és...és...jól leátkozom a fejét a helyéről! - haloványan elmosolyodtam, azt akartam, hogy Benett érezze, hogy támogatom őt, s nincsen egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éveken keresztül vártam erre a pillanatra. Vártam, bíztam benne, álmodtam róla. Reméltem, hogy nem esik semmi baja bármerre is jár, bárkivel találkozik. Fogalmam sem volt az utazásairól, nem írt, nem tudtam róla semmit, jóformán azt is hihettem volna, hogy holtan fekszik valamelyik országban. Nem tudom min ment keresztül. Nem tudom a szülei végül megtalálták vagy egyáltalán érdekelte-e őket, hogy a család legidősebb gyereke egész egyszerűen eltűnt. Nem tudom a megrendezett házassága Lyrával hogy alakult, egyszerűen semmiről sem tudok. Nem írt, nem látogatott meg, nem hívott, nem csinált semmit. Egyetlen egy levelet volt képes csak küldeni, amelyre végül már nem is válaszolt. Fájt, hogy itt hagyott és fájt, hogy nem akart velem beszélni. Bíztam benne, hogy időnként felbukkan majd vagy küld magáról egy életjelet, hogy tudjam, jól van, de semmi. Nem voltam számára annyira fontos, hogy megírja, jól van.
A derekam köré fonódó karok egy újabb elkeseredett hangot váltanak ki belőlem. Nem érdekel, hogy a téren vagyunk, hogy a szívem úgy dobog, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból, hogy ujjaim szinte belemarnak a hajába, hogy képtelen vagyok abbahagyni a sírást. Kell ez most nekem. Itt hagyott, éveken keresztül nem hallottam róla, most pedig megjelenik a semmiből. Foghatnám a terhességre is, de valójában miatta sírok. Siratom az elmúlt éveket, az ő éveit.
- Annyira hiányoztál – suttogom még a nyakába, mielőtt eltolna magától. A könnyes arca láttán még jobban elszorul a torkom. Remegő ujjakkal törlöm le a könnyeit, az esküvő hallatán csak rázom a fejem. Az nem számít most. Semmi sem számít most, csak ő. Zöldjeimmel a szemeit keresem és egy aprócska mosolyt magamra erőltetve simítok végig az arcán, a vállán, a kezein. Megváltozott és mégsem. Ugyanúgy néz ki, mint ahogy legutóbb emlékszem rá, de mégis érzem, hogy ő már nem ugyanaz a Zétény, aki volt.
- Miért nem írtál? – kérdezem halkan és ha engedi, ismét hozzábújok. Kell ez most nekem. Érezni akarom, hogy itt van és nem fog eltűnni, hogy nem csak képzelődöm. Kérdezhetném, hogy miért ment el, miért nem hagyta, hogy segítsek, miért nem tudott ellenszegülni az apjának, de ezekre mind tudom a választ. Tudom, hogy miért kellett elmennie, mégis fáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tudtam, hogy nem úszom meg a karácsonyi bált, de reméltem, hogy nem lesz nyilvános lecseszés. Épp emiatt kicsit aggódtam is, amikor megkaptam a baglyot, hogy menjek a tanulószobába ekkor meg ekkor és ne késsek, mert fontos megbeszélés lesz. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy kimaradna belőle, hogy elhagytuk a pultot. Csak abban bíztam, hogy Mihail nem mindenki előtt fog velünk... hát nem is tudom mit csinálni. Igazából még sosem volt összetűzésem a DÖK-elnökkel, eddig nagyon jól működtünk együtt így nem is tudtam mire számítsak de biztos voltam benne, hogy nem dicséret fog következni.
Azon is sokat gondolkodtam, hogy mi a jobb, ha Karola is ott van, vagy ha külön-külön tolnak le minket. Utóbbival csak az a gond, hogy egy emlékezethiányos lányból nem sok infót lehet kiszedni. Előbbivel meg az a gond, hogy ott lesz az a bizonyos lány. Nem terveztem vele közelebbi kapcsolatba kerülni az év hátralevő részében. Persze tudom, hogy a DÖK miatt ez valamennyire elkerülhetetlen. De akkor is. Ez a dolog, jóval előbb jött, mint reméltem.
De ha meg már így alakult úgy vagyok vele essünk túl rajta mielőbb. Épp ezért nem is totojázok, a megadott időpontban a taláromban, a hajamat belőve érkezem a tanulószobába.
Nem nagyon nézek körbe, bár Karolát meglátom az ablakpárkány mellett, de igyekszem nem tudomást venni róla. Ha csak nem vesz észre, akkor köszönés nélkül az egyik üres asztalhoz lépek és leülök egy fotelba, felkapva egy az asztalon hagyott bűbájtan könyvet. Hátha találok benne valami érdekeset, amíg megérkezik a főnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Most, hogy már nem csak tanára, de egyik gyógyítója is lettem az iskolának pár dolgot úgy döntöttem elkészítek. Néhány olyan bájitalt, melyeket még mentőzéskor ismertem meg. Ezek a  szerek nem feltétlenül képezik egy oktatási intézmény készletét, de nagyon hasznosak tudnak lenni. Ezért jöttem le a laborba a szabad délutánomon. Igaz lehetnék most a lakteremben egy jó könyv és egy pohár tea  na meg Lex társaságában, mégis jobbnak látta rászánni magam. Az északi rész alagsora sötét, barátságtalan hely, félelmetes is egy kicsit, ezért óvakodó lassúsággal ballagtam ideáig. Nem igazán értem a Rellonosok hogyan tudnak itt teljes lelki nyugalommal sétálgatni. Ráadásul nekik itt van a közelben a klubhelyiségük bejárata. Néha hátrapillantok, de kihalt a folyosó. Végül azért csak elértem célomat. A kővel szegélyezett tölgyfaajtón benyitva elém tárul egy fáklyákkal megvilágított ódon küllemű helység, mely fénykorában talán bizalomgerjesztőbb lehetett. - Hát nem olyan mint Krakkóban, de megteszi – sóhajtok mélyet és magamra kanyarítom eddig karomon lógatott fehér köpenyemet. Odasétálok az egészen tisztának mondható asztalhoz és zsebemből előhúzom a receptúra noteszemet. Bizony ebben a korban már nem csak úgy fejből kotyvaszt az ember. Kinyitom a megjelölt helyek egyikén. Vérhígító szérum, áll a lap tetején. A hozzávalók listáján sorjázok ujjammal. Majd elkezdem összeszedni őket. A munka megkezdése előtt pár kristályból felállítok egy tér és légtisztító teret, meg egy védőteret, hogy ha valami baj lenne csak ebben az egy helységben, de másban még a legrosszabb esetben se essen kár. Nem vagyok profi vegyész, se méregkeverő ezért nagyon nagy odafigyeléssel követem az utasításokat, amik alapján készítem a szert. Már lassan az utolsó fázisnál tartok, amikor hirtelen, egy véletlen mozdulatom miatt eltörök egy üveg edényt, ami felsérti a tenyereimet. A bájital legfőbb alkotóeleme a vámpírnyál pedig a sebekbe szivárog. - Jaj ne, ezt nem hiszem el… - nézem a mind erősebben folyó véremet. - Irány a gyengélkedő! - emelem meg kezeimet, hogy legalább a gravitációs tényező csökkentésével enyhítsem a vérvesztést. Igyekszem kinyitni az ajtót, de nagyon nehezen sikerül. Magam mögött vérpöttyöket hagyva lépek ki a szűk nyíláson amit a könyökeimmel sikerült applikálnom magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, egy hajszálon múlt, hogy nem engem löknek fel az utánunk érkező vendégek, de legalább helyünk akad végül. Minden bizonnyal azért maradt szabadon, mert közel esik a bejárathoz, és még az üres tányérokat is az asztal szélén hagyták a korábban itt tartózkodók. Tuti, hogy máskor nem ezt választanám, de úgy tűnik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogatósak legyünk. Két kis elsős csak ne akarja befoglalni magának a beülős zugokat, beérem én ennyivel bőven. Lehuppanok vele szemben, kigombolva a kabátomat, majd a széktámlára igazítom. Az asztalkán ugyan van két kis füzetecske a kínálatról, de a pultban sokkal jobban át tudom gondolni, hogy mit szeretnék.
- Tudod már, hogy mit kérsz? Rendeljek esetleg én? Te addig foglalnád a helyet - javaslom neki néhány perccel később, mert félek egyedül hagyni a cuccainkat. Türelmetlenül lapozgatom a süteményes oldalakat, ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy csokis vagy gyümölcsös tortaszeletet válasszak. Ha utóbbit, akkor epreset, vagy citromosat? Nehéz dolgok ezek, tisztában vagyok vele. Még jó, hogy kísérőként a forrócsoki magától értetődő, már csak azon izgulok, hogy ne kerüljön sokba a végösszeg.
- Amúgy kíváncsi vagyok a véleményedre... - hajolok hozzá egy kicsikét közelebb. - Te megsértődnél, ha a legjobb barátod nem hívott volna el a bálra? - teszem fel neki az ominózus kérdést, amin egy ideje rugózom. Tudom, hogy nem ismer még annyira, de talán pont ettől tudná jól megítélni a helyzetet. Hagyom, hogy ráérősen böngészhesse az étlapot, ha pedig választott, akkor kész vagyok akár helyette is kikérni a rendelést, ha nem jön közben a felszolgáló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Az órájára néz és feltápászkodva csukja be a jegyzeteit, hogy lepakolva kiropogtassa elgémberedett tagjait. Órák után nem ment haza és műszakot is cseréltetett – ezt mondjuk akkor, amikor kiderült, mire is kell ma az a szabad óra –, maradt hát és kicsit tanult, úgy sem árt, olyan sebesen közeleg az év vége, hogy menten fejgörcsöt is kap a gondolattól, de most mindent elhesseget, mert kell a tiszta tudat. Még a bálon akadt egy kis incidens, „kicsi”, amelytől Mihail kiakadt, jogosan persze és szinte már rögtön utána, vagy még közben döntött arról, hogy ez nem marad annyiban. A szigor az szigor, ha mindenki kénye-kedvére kilépegethet a felelősségek alól, akkor elég hamar anarchia lenne, dőlne össze minden és aztán mehetne a levesbe, amiért dolgoztak. Ő is szívta a fogát, mert nem tetszett neki, hogy maradnia kellett, pultoskodni, amikor ment volna már rég a dolgára, sétára és haza. Jó, talán ez a plusz munka kellett, hogy... de akkor is, nem volt tervben és lefáradt még jobban, mint hitte. Egy kicsit. A kanapén felkelve sem érzett több erőt akkor, mint most arra, ami vár rá. Mélyet sóhajt. Az egy dolog, hogy le akarja tolni a két jómadarat, de hogy ebbe belevette őt is... Akkor persze nem tiltakozott, úgy mondott igent, mintha csak lágy selyem lett volna a kérés és imádta, ahogy végigsimította, könnyen jött az ígéret, ott lesz hát és mindent megtesz, ami csak tőle telik. Most meg itt van, egyedül és nem érti, minek kell oda, csak nem fognak a másiknak értelmetlen rébuszokban beszélni, nincs is köze hozzá. Megint fura dolgot érez, fura az egész, de megint elengedi. Felesleges. Szusszan egyet. Azt tudja, hogy arra kérte Mihail-t, hogy lehetőleg ne nyírja ki őket, kicsit se, akkor lesz ő is boldog és azok is, meg persze ne is rúgja ki páros lábbal a párost, biztos volt oka annak, hogy ezt lépték meg, hogy elmentek minden szó nélkül, meg minden. Legyen esélyük védőbeszédre, ohh, akkor ő maga lenne az ügyvéd? Mind a két félnek, kábé. Fogalma sincs, kiket kellene „képviselnie” közben, szóval, majd közben alakul. Reméli, nem fog elborulni az egész... Mély levegő.
Hamar odaér, elvégre ő körmölte le a leveleket, amiket kiküldött, Mihail meg diktált, bár érzése szerint jó sok ronda dolgot is beleírt, ő meg maradt a hivatalosabb formánál, mindenkinek jobb így. Elindul hát, nem kellene, hogy most meg ő késsen, és még végül hármat tolnak le kettő helyett. Na nem, volt valami a dühös tekintetben, amitől a hideg rázta és nem, nem akarja látni.
Hamar odaérve nyit be, rögtön ki is szúrja őket. Remek. Akkor senki sincs elkésve, időben vannak. Belépve csukja be az ajtót és áll meg, először Márk, majd Karola felé pillant. Hú, mint akik kivégzésre jöttek, komolyan. Siralomház.
- Sziasztok. Nem mondom, hogy örülök, hogy eljöttetek, de... remélem hamar lerendeződik minden és mehettek is a dolgotokra – szabadkozik ő a másik helyett, akkor ő lesz a jó zsaru ebben a felállásban. Elpillant az ajtó felé, majd kihúz egy széket és leül ő is rá. Ha valaki bejönne, az most ki lesz innen küldve. Ez most az ő helyük.
- Ne aggódjatok, nem lesz vészes – reméli. Annyira. Fogalma sincs, csak feszültséget old. Igen, a magáét is, mert sose csinált ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Tényleg nem a legideálisabb asztalt sikerült megtalálniuk, legfőképp azért, mert az állandó ajtónyitogatás miatt valószínűleg maradhatnak kabátban is akár, legalábbis Lili még magán tartotta, miközben leült. Beni biztos kevésbé volt fázós típus, de Lili, ő bár téli gyerek volt, mégsem állhatta a fagyos levegőt. Alig várta, hogy mindenféle bűbájjal felszerelkezhessen a hideg ellen. Ez volt az életcélja, legalábbis amíg épp fázott. Vagyis épp most is.
- A forró csoki tuti. Ha van mentás, akkor olyat szeretnék - felelte, miközben elnézett a pult irányába, mintha csak ki tudná ilyen messziről betűzni a menüt.
Aztán neki is feltűnt, hogy van az asztalon ét- és itallap, de csak miután Beni már percek óta bele volt feledkezve. Ezért aztán úgy tett, mintha mindvégig tudott volna róla, hogy ott van az a darab papír, lazán felkapta és színpadiasan maga elé tartotta.
- Egy minotaurusz minyont, azt hiszem - mondta, aztán felsóhajtott. - Vagy mégsee.. inkább főnix krémest. Bármi is az.
Voltak persze hagyományosabb darabok is, de ha Lilike valami újat próbálhatott ki, nem hagyta ki a lehetőséget.
- Ó.. - Ez a téma is új volt neki, de kicsit bonyolultabbnak hangzott, mint eldönteni, melyik sütit válassza. - Azt hiszem, nem. Vagy mégis, ha korábban azt ígérte volna, együtt megyünk. Úgy volt?
Kicsit több információra volt szüksége a helyzet megítéléséhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Leltárt tartva a gyengélkedőn arra jutottam, hogy igencsak megfogyatkozott a kalapkúra-bájital készletünk, ami persze nem meglepő az évnek ebben a felében, de azért aggodalomra akad okod, hogy ha még pár diák betéved a megfázás panaszaival, akkor nem fogjuk tudni ellátni őket. Ezen kívül még a vérpótló is fogyóban van, és most hogy lassan beindul a kviddics szezon is, azt hiszem pár másik sebgyógyító és tisztító főzet és kenőcs is el kell majd, így egy szépen lejegyzett listával a kezemben sétálok az alagsor felé, hogy az ott lévő bájitallaborban keverjem ki, amire szükség lehet, és véleményem szerint hiánycikk.
Az északi-szárnyba érve lefelé veszem utam a lépcsőkön, amikor is velem szemben léptek zajára leszek figyelmes. A folyosók nem a legjobban megvilágítottak, de így is hamar kibontakozik előttem egy ismerős sziluett. Bár nem volt alkalmunk sokat beszélgetni még, felismerem a nőt, aki az iskola egyik tanára és egyben kollégám is a gyógyításban. Ezután veszem észre, hogy furán tartja a kezeit s ahogy közelebb érek és köszönnék már azt is látom, hogy mi az oka az érdekes kéztartásnak.
- Szentséges Szalamandra! Mit csináltál? - kapom el a nőt, és már nyúlok is a pálcámért, hogy egy tisztító bűbájjal legalább kitisztítsam a sebeket. Persze csak akkor ha nem gátol meg benne. Aztán bár tehetnék rá kötöző bűbájt, inkább a köpenyem zsebéből veszek elő egy csomag gézt és ezeket helyezem a tenyereire. - A gyengélkedő túl messze van - mondom a nőnek és a labor felé terelem. Ott aztán belépve rögtön rá is jövök, hogy mi történt. Leültetem egy székre, aztán nyúlok az összetört üveg felé és olvasom el a címkét.
- Vámpírnyál? Komolyan? - mert persze a vámpírnyál az megakadályozza a véralvadást. Így érthető, hogy miért vérzik még mindig. - Van szilánk is a tenyeredben? - érdeklődöm közben pedig a polcok között mászkálok keresve pár hozzávalót valami gyors kenőcshöz - Van nálad valami kő, ami jó lehet? - kérdezek újra, mert ahogy pörgetem magamban a szóba jöhető bájitalokat és kenőcsöket rájövök, hogy egyik sem két perc míg elkészül. Akkor pedig már jobb ha a minerálpathológiához fordulunk. Vissza is fordulok és leveszem a gézt, amit az előbb a kezeire helyeztem, hiszen mostanra minden bizonnyal átázott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tudtam, hogy ennyire. Elnevetem magam a szavak hallatán, de nem fűzök hozzá semmi mást. Reméltem, tudja nekem mennyire hiányzott, hisz leírtam neki abban az egyetlen egy levélben, amit küldött. Akkor azt sem tudtam, hova postázzam, de azt mondta a bagoly majd elviszi hozzá. De az a bagoly többet nem jött vissza. Írtam volna neki még, meséltem volna neki bármiről, hogy eltereljem akár csak pár percre a figyelmét a problémáiról, amíg azt a pár sort olvassa, de a bagoly soha többé nem jött vissza, én pedig szépen lassan feladtam.
- Belekeveredni? Mégis mibe? Apád megfenyegetett volna mert barátok voltunk, ha nem mondom el, hol vagy? Megkínzott volna, hogy lássa tényleg igazat mondok és nem csak titkolni akarom a tartózkodási helyed? Mégis mitől akartál megvédeni, hm? – élesen kérdezek vissza és felpillantok rá. Nem érdekel, hogy milyen kifogást akar erre megint felhozni, ez a legnagyobb baromság amit csak mondhatott volna. Kitől kellett volna annyira félnem, hogy Zéténynek védenie kellett éveken keresztül? - Mit.. – kérdeznék vissza, ám ekkor előhúz valamit. Megszeppenve pislogok le az elém tartott képre, amin egy gyönyörűen mosolygó, fejét oldalra billentő, fiatalabb Iza néz rám vissza. Ellágyulnak arcvonásaim ahogy átveszem tőle a képet és csak akkor pillantok vissza rá, mikor hátratűri a hajam. A szemem ismét szúrni kezd, érzem, de mielőtt sírni kezdhetnék, gyorsan lepillantok a képre. Mennyire könnyebb volt akkor minden. Ott voltál velem. Ujjaim megfeszülnek a kép szélén, egy könnycsepp legördül az arcomon.
- Melletted álltam volna, ha itthon maradsz. Ugye tudod? Ugye tudod, hogy segítettem volna? Segíteni akartam neked, de nem hagytad… Zétény – évek óta most először ejtem ki a nevét. Persze az első pár hónapban sokat beszéltem róla, Michelle-nek, Norbinak, a nővéremnek, mindenki tudott Zétényről, még az is, aki nem akart. Aztán abbahagytam. Nem beszéltem róla, nem említettem sehol, próbáltam nem gondolni rá. Nem volt rá okom, hisz már nem volt az életem része.
Szipogva törlöm le a könnyeim a kérdései hadát hallgatva, majd mosolyogva visszanyújtom neki a képet. Most már tudom, hogy nem volt mindig egyedül.
- Jól vagyok. Jól vagyunk, minden rendben. Hamarosan befejezem a sulit és hivatalosan is gyógyító lesz belőlem. Ettől az évtől pedig házvezető-helyettes vagyok a Levitában – kissé félve teszem hozzá az utóbbit, fogalmam sincs mondjuk, hogy miért. - Jönnek a gyerekek. Pontosabban egy – félrehúzom az eddig összefogott kabátom, hogy lássa a növekvő hasam. Négy hónaposan nem vagyok még akkora, de azért lehet látni a változást. - Ő az első – teszem még hozzá büszkén, végigsimítva a gömbölyödő pocakomon.
- Hol voltál egész eddig? Mi van a családoddal? Lyra? A házasság? Apád megtalált? Kerestek egyáltalán? Jól voltál? Nem keveredtél bajba? Hogy találtál meg? Mit csinálsz itt? Hol fogsz lakni? – konkrétan rázúdítom a kérdéseimet, de mielőtt bármelyikre is válaszolhatna, vagy egyáltalán kinyithatná a száját, megragadom a kabátja szélét és egészen komolyra véve belenézek a szemeibe. - Ugye nem hagysz itt megint?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Dana

Tényleg ostobán viselkedtem, sőt, azt is mondhatnám, hogy bunkón és agresszíven kezeltem egy félreértést, de nem akartam azt, hogy Dana így könyveljen el magában, s hogy ezzel véget is érjen a kapcsolatunk. S ugyan nem szerettem leterhelni az embereket a saját ügyes-bajos dolgaimmal, de azt gondoltam, hogy jelen helyzetben ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy megértessem Danával azt, miért is viselkedtem olyan idióta módon. Félő volt, hogy ha semmit sem mondok, akkor faképnél hagy, emiatt őszintén elmeséltem neki mindent, ami nyomasztotta a lelkemet.
- Igen, legalábbis egy időre, mert ő és az új nője most úgy döntöttek, hogy utazgatni akarnak. Félek, hogy ez nem tenne jót a húgomnak, és attól is rettegek, hogy ha úgy döntenek, hogy letelepednek valahol, akkor talán soha többé nem látom őt - sóhajtva fűztem hozzá még gondolaaimat a lány szavaihoz, aki úgy tűnt, hogy megért engem.
- Tudom, emiatt is cink, hogy rosszat gondoltam, tényleg sajnálom - sóhajtva mondtam a szavakat, miközben lehajtottam a fejemet, s amikor megölelt, én is átöleltem őt a karjaimmal. Jól esett a közelsége, a megértése, s hogy a történtek után nem hagyott csak úgy magamra, pedig megérdemeltem volna.
- Rendben Dana, annyira jó, hogy itt vagy most - súgtam az ölelésébe, jól esett a csókja, s a kedvessége. Közben a szemeibe is belenéztem, hogy ezzel is jelezzem felé, tényleg megbántam azt, amit a barátjával műveltem.
- Igen, igazad van...de tényleg totál nem láttam az idegtől - ez ugyan nem volt magyarázat a tetteimre, de ettől még így történt. A lánynak viszont igaza volt abban, hogy így nem viselkedhetek, s persze nem is állt szándékomban.
- Oké, persze. Menjünk is, de te se haragudj - visszacsókoltam Danat, hogy így engeszteljem őt ki, majd ha engedte, kézen fogtam, s úgy sétáltam vele vissza az erőnlét termébe, ahol szerencsétlen srác a padon ült, kezében egy törölközővel, amivel az arcát törölgette.
- Hé Gergő - eszembe jutott, hogy hívják a srácot, így megszólítottam, ő azonban felpattant a padról, s dühösen fúrta pillantását a tekintetembe.
- Mi van, mit akarsz?- homlokát ráncolva, támadóan reagált, de nem csoda, hisz korábban eszement módon estem neki. Gergő persze észrevette, hogy Dana kezét fogom, ettől függetlenül még mindig idegesnek tűnt.
- Ne haragudj az előbbiért, nagyon félreértettem, sajnálom. Remélem, hogy nem haragszol - hogy komolyan vegyen, még a tenyeremet is kézfogásra nyújtottam felé, rajta azonban látszott, hogy habozik, s még Danára is rápillantott, mintha tőle várna valamiféle pozitív visszajelzést. Végül aztán, csak kezet fogott velem a gyerek.
- Oké, elnézve. De tudd, hogy nem akartam Danától semmi olyat, amire gondolsz, mi csak barátok vagyunk - talán úgy érezte, hogy ezt még hozzá kell fűznie, s azt hiszem, nekem is erre volt szükségem, hogy ne agyaljak a továbbiakban kettőjükön. Szavaira biccentettem, mire a srác fogta a vizét, s visszahúzta mancsát az enyémből.
- Bocs Dana, de én most lépek, még át kell olvasnom egy vizsgaanyagot. Szevasztok - a lánytól barátian elköszönt, majd tovább is állt.
- Tök hülyének érzem magam - sóhajtottam fel Dana mellett, majd letelepedtem a padra, s a fejemet a falnak döntöttem, onnan kémleltem a lány íriszeit.
- Most totál hülyének néz a haverod, és tutira a baráti körödben mindenki utálni fog. Majd elterjed, hogy egy vadállat vagyok...- nagyon nem örültem annak, hogy így alakult ez a délután, s már bántam azt, hogy ilyen meggondolatlanságot követtem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nevet, végre nevet, Merlinre! Akkor nem fogja az összes könnyét most kisírni,habár a nevetés is könnyeket szül, szóval van még aggódni valóm. Persze szinte azonnal sarokba szorít, és muszáj mondanom valamit, amire tudom, hogy hogyan fog reagálni és kivételesen azt is kapom. Ha azt vesszük ezzel is meglepett,hogy nem lepett meg, ez kész.
- Nem akarom tudni, Iza. Nem akarok belegondolni, hogy bárki miattam bármit is csinált volna veled, ami a hátrányodra vált volna. Lehet, hogy semmit, de nem mertem megkockáztatni, egyszerűen csak így tudtam vigyázni rád. Jó tudom, ez nem megoldás, meg hülye voltam, de nem volt jobb ötletem. Konkrétan most se lenne jobb, de hát ismerhetnél már annyira, hogy ha kitalálok valamit, akkor az úgy van... már ha nem tudsz lebeszélni. Te vagy az egyetlen, aki valaha változtatott rajtam valamit és ha elmondom az egészet, biztosan nem lett volna ilyen könnyű, hogy lelépjek. Ha ezt lehet egyáltalán könnyűnek nevezni, de érted - egyre csak húzom a tésztát, az meg nyúlik és minél többet beszélek, annál rosszabb lesz. De valóban nem akartam kockáztatni, mert ha Izának bármi baja is lett volna, azt nem biztos, hogy túlélem. Megzsarolnak vele mondjuk. Hát hogy tudtam volna a szemébe nézni? És emelett oda kellett volna mennem, megtörten, szánalmasan, legyőzötten. Inkább legyen nekünk lelkileg rossz egy kicsit... hát nem jött be ez sem. Most már mindegy mi volt, a lényeg, hogy itt vagyok.
Megmutatom neki a képet, de nem sokat segít... talán csak egy pillanatra. Én nem tudom, hogy mit is kéne még csinálnom, hogy ez a találkozás jobb legyen, és tartok tőle, hogy nem lesz jobb. Ahogy kiejti a nevemet, megborzongok, végigfut a hátamon a hideg. Nem is tudom mikor hallottam utoljára tőle így, a teljes nevemet és nem is tudom, hogy miért esik úgy ahogy.
- Tudom, hogy megtetted volna és igen, nem hagytam - most a vonásaim megkomolyodnak, fel kell fognia, hogy mindent megtettem érte, amit csak tudok. gyakorlatilag feladtam a barátságunk, akkor még a szerelmem is miatta. Nagyobb áldozat volt, mint, amit bárkiért bármikor megtennék. Igen, akkor még szerettem, nem tudtam megszabadulni a zöldektől, a mosolyától és úgy tőle. Úgyhogy mindent megtettem azért, hogy a barátja maradhassak, az ominózus beszélgetésük után, náluk. Azt hiszem viszonylag sikeres volt, de a parázs megmaradt, és talán sosem huny ki teljesen. Persze, most már máshogy látok sok mindent, és nem vágyom a szerelmére, de a barátságára nagyon. Kitől tudnék bármilyen tanácsot kérni, amit el is fogadnék, akár kéretlen, akár nem? Na, ugye, öcsém!
- Szép! Akkor mégis jól alakult az életed - most ellágyulnak nekem is az arcvonásaim, nagy kő esik le a szívemről, már csak azért is, mert minden jól alakult, tehát végül is nem rontottam el az egész életét. Ez már valami. - Na, ne mond! - őszintén mosolygok és látom a megnagyobbodott hasát, lágyan visszahajtom a kabátját, miután megsimogatta büszkén a hasát. - Nehogy megfázzatok! - indoklom meg a cselekedetem. - Gratulálok, és örülök, de tényleg nagyon örülök - már elképzeltem magam nagybácsiként, amikor hasznos dolgokat tanítok a kis prücsöknek. Állj! Miket beszélek már megint, te jó ég?! Alig, hogy meglátom őt, máris ilyen gondolataim támadnak. Még hogy nagybácsi Zétény, te tényleg meghibbantál, öcsém!
- Szóval akkor lesz több, helyes, helyes. Másoknak is kellenek az ilyen barátok, jó géneket örököl majd. Az egyik részében legalábbis biztos vagyok - úgyis tudja, hogy Norbertet nem tartom teljesen épelméjűnek, de eszembe sem lenne ellene beszélni. Ez csak egy vélemény volt, soha nem ártanék a kapcsolatuknak, sőt, addig védeném, amíg Iza szereti azt a bolondot. Szerencsés bolondot. Gyorsan kizökkent a jó hangulatomból a kérdéseivel, ennek ellenére mosolyogva várom végig, miközben megsimítom a bal arcát.
- Biztos, hogy erre most kell válaszolnom, itt a tér közepén? Úgy tudom, hogy Ly jól van és boldog, de csak ennyit tudok róla. Visszajöttem tanulni, szóval itt leszek neked. A többire máskor válaszolok, mert nem akarlak sokkolni, amikor várandós vagy. Majd apránként elmondom - harapom be komorabban az ajkaim, de a legfájdalmasabban mégis az utolsónak érkező kérdése esik. Szorosan magamhoz húzom - vigyázva a babára -  és a fülébe suttogom.
- Nem, soha többé - ejtem ki a legkomolyabban, ahogy csak tudom. Elvileg okom sem lenne rá. - Csak mondj meg mindent őszintén, ahogy eddig, csak rád számíthatok. Jó, mondjuk a csajozásban nem biztos, hogy kérek véleményt - mosolygok, majd elhúzom a fejem és a szemeibe nézek, hogy megnézzem jól magamnak. Aztán pedig újra magamhoz szorítom és beszívom a hajának illatát. Egészen szerelmes párnak nézhetünk ki, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne bárki. Ez egy őszinte barátság, sokkal többet ér, mint a szerelem. A könnyeim újra elerednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Itt a hétvége, és kétségbeesve kérdezem magamtól mit is tudok csinálni egy magamban. Elveszettnek érzem magam egy kicsit ebben a nagy kastélyban, még tetézi ezt az, hogy egyedül vagyok ebben az átmeneti szobában. Idővel majd kapok egy állandó helyet az egyik szobában, remélem minél előbb. Nem szabad ilyen negatívnak lennem, hiszen az nem vezet jóra, ártok magamnak hosszútávon. Egyik nap említették, hogy le lehet menni hétvégéken a faluba, ami a kastély mellett helyezkedik el. Sok mindent mondtak, mit találok a faluban, és hol, ha lemegyek egyszer. Nem sok mindent tudtam megjegyezni, hiszen a szünetben hadarták el kis időn belül. Felöltözök, kilépek a folyosóra. Úgy döntök, az előcsarnokban veszem fel a kabátom, amit meg is teszem. Nem szeretnék kimelegedve a hidegben mászkálni, nem kell a betegség. Kicsit éhes vagyok, valami könnyed kajára vágyom. Nagyon csábít az a pizzéria, amit említettek, remélem sikerül megtalálnom. Nagy nehezen leérek a faluba. Nagyon tetszik, bejöttek eddig is az ódon épületek. Bejön nekem ez a falu. Járom az utcákat, és megpillantom a pizzériát. Mókás neve van, Félszemű Kukorica, nagyon jó. Belépek, meg csap a kellemes meleg, ami jól esik. Sokan vannak, így egyből a pulthoz megyek leadni a rendelést. Lehet szeletre is kérni pizzát, ez jó. Elég furcsa kínálat van, de szimpi. Kérek egy szelet meglepetés pizzát, amit majd kihoz nekem a kedves hölgy. Körül nézek, egy szimpatikus lány felé megyek, mivel ő van csak egyedül. Kevésbé kellemetlen lesz hozzá leülni, mintha egy társasághoz csapódnék. Útközben leveszem a kabátot, sálat egyebet. Leülve nyitnám a számat, azonban a lány megelőz a bemutatkozásban. Viszonzom a kéznyújtását, bemutatkozást.
 - Szia! Ian Fraser Kilmister vagyok, elsőéves Navinés. Nemrégen érkeztem. Remélem nem zavarlak téged semmiben, így magányodban? -
 Nézek kicsit megszeppenve Angelicára. Örülök annak, hogy ilyen barátságosak a diákok. Eddig csak egy sráccal találkoztam eddig. Nem aggódom már azon, hogy egyedül maradok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Eljött a nagy nap. Belián jó fej volt, amit nagy hévvel diktáltam neki, mint a kisangyal körmölte le a két jó madárnak, akik nyilvánvalóan nem ússzák meg azt, hogy elmentek az esemény kellős közepén, mindenféle szó nélkül. Ha váltást kértek volna, ha szóltak volna, hogy sürgős dolguk akadt, felőlem a világ másik végére is elmehettek volna, csak szóljanak. De nem szóltak, pedig akkor még én is a helyszínen voltam, simán megoldhattuk volna a problémát. Ehelyett? Eltűntek, leléptek egy mukk nélkül, nem szóltak senkinek, csak felszívódtak, mint a kámfor, én meg mire visszaértem olyan tobzódás volt a pultnál, majd elsírtam magam. Kár, hogy arra szerintem képtelen vagyok amúgy, de az agyam elég hamar felbaszódott, megláttam Dankát és Beliánt, beállítottam őket a pultba, és teamworkben megoldottuk a pultozást a továbbiakban. Nem volt vészes, de már legalább azt is tudjuk, hogy sem a két lelépős, sem Danka és Belián nem való a pult mögé, így ha csak valami isteni csoda folytán nem jelentkezik DÖK-ösnek egy csapos, akkor kénytelenek leszünk külsősöket felkérni a feladatra, mert hogy én nem fogok koktélokat kevergetni minden bulin, az is biztos.
Lustán pillantok fel az órára, ami azt mutatja, hogy tíz percem maradt. Na igen, akkor ideje lenne legalább felöltözni, szóval amit találok kapom magamra, ami kimerül egy fekete farmerban és egy fehér pólóban, valami cipőt is rántok a lábamra, majd elindulok. Nem sietek, szépen, komótos léptekkel közeledek a helyszín felé, talán még kések is. Nem baj, legalább az egekig hág a hangulat majd, mire megérkezem, mert csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy mire én odaérek, ők már ott legyenek. Egytől egyig, legalább ennyivel legyünk előrébb. Egy mosolyt erőltetve arcomra nyomom le a kilincset, majd lépek be a terembe, és szinte biztos vagyok abban, hogy mindenki felém néz. Megadom a lehetőséget nekik, hogy lássanak rendesen, így mindenkivel szemben, egy asztalon foglalok helyet. Nincs köszönés, nincs mosoly, nincs semmi. Kezdhetjük…
- Kedveskéim – kezdem el olyan nyájas hangon, még én is megijedek tőle. Ja, várjunk, nem. – Mi fasz történni bálon? – egyetlen egy kérdés, semmi több, tekintetem először Karolára vándorol, majd Márkra, és talán elmondható, hogy nem sok jót ígér. Igyekszem moderálni magam, lenyelni a többi szépséget, amit még kimondanék, de hogy meddig sikerül ez, elég kérdéses.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hiába bámultam kifelé az ablakon, nem múlt el az idegességem, ráadásul a hangulatomnak sem kedvezett az a szürkeség, ami odakint ölelte körbe a tájat. Jó ideje hiányzott már a napsütés, s talán egy fokkal jobban éreztem volna magamat, ha legalább csicseregnek a madarak és nem a kopott faágak néznek vissza rám. Mi lesz, ha rákérdeznek arra, hogy mi történt? Merlinre, miért kell nekem ilyen tortúrákon részt vennem. És mi lesz, ha összefutok Vele?
Tengernyi gondolat szaladt át a fejemben, miközben meguntam a bámészkodást, s úgy döntöttem, hogy keresek egy könyvet, s addig is lapozgatom, míg a többiek ide nem érnek. Éppen csak megfordultam, amikor nyílt az ajtó, s megláttam rajta betoppanni Márkot a talárjában. Nagyot nyeltem, pillanatok alatt felgyorsult a szívverésem, s zavarbaejtő volt, ha találkozott a pillantásunk, mert azóta még csak nem is találkoztunk.
- Szia - mondtam egész halkan, s meg is torpantam, már azt sem tudtam, hogy hová indultam, annyira összezavarta a gondolataimat. Márk persze nem tűnt túl bőbeszédűnek, s valamiért már megint azt éreztem, hogy utál, vagy nem kedvel engem, ami rettentően zavart vele kapcsolatban. Bizonytalan voltam, részben idegesített az, hogy nem szól hozzám, s felmerült bennem, hogy talán nekem kellene előbb kérdeznem, de azért mégis csak volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg. Emiatt csak álltam tétlenül, majd elkapva fejemet róla, inkább a könyvespolcokat kémleltem. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok a bennem keletkező feszültségtől, ha még két percig így kell várakoznom, de szerencsére egy újabb arc érkezett, s ahogy megpillantottam Beliánt, egy barátságos mosoly futott az arcomra.
- Szia Belián, hogy vagy? - köszöntöttem az érkezőt, akinek a jelenléte valamilyen szinten megnyugtató volt számomra. Nem tudtam, hogy pusztán csak azért, mert szimpatikus, vagy csak azért, mert nem kellett egyedül lennem Márkkal, várva az ítéletet.
- Vészes? - szavai azért egy pillanatra megijesztettek, mert ha ezzel kezdte, akkor már egész biztosak lehettünk abban, hogy bizony tényleg arról lesz szó, hogy rosszul végeztük a feladatunkat a bálon.  
- Ez nem hangzik túl jól...huhh - fújtam ki a levegőt, s egyre idegesebb lettem, amit ugyan próbáltam leplezni, de nem sikerült. Ha az arcomra néztek, láthatták, hogy eléggé be vagyok parázva. Mihail érkezésével ez pedig csak még inkább felerősödött, ugyanis volt valami határozottság az elnökben, valami olyan keménység, amit másoktól nem nagyon tapasztaltam. S bár szimpatikus volt, és a DÖK-ös beszélgetések során is szívesen hallgattam az ötleteit, most mégis volt bennem némi félsz, hogy vajon mi fog történni.
- Én öhhh - nem számítottam arra, hogy ilyen stílusban azonnal rá fog kérdezni a bálra, s természetes, hogy rettentően zavarba jöttem, amint pillantásom Mihailról Beliánra, majd Márkra vándorolt. Hogyan is mondhattam volna el Belián és Mihail előtt, hogy leittam magam a sárga földig csak úgy, pusztán véletlenségből, majd egymás után követtem el mindenféle ostobaságot. Vagy az is lehet, hogy már hallottak pletykákat? Mégis, mit kellett volna mondanom?
- Rossz..ul lettem - nyögtem ki egész halkan, aztán Márkra kaptam a pillantásom, hátha ő ki tud találni valami mentséget arra, hogy miért is hagytuk magunk mögött a pultokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Először a srác kirohanása úgy ért, mint a hideg zuhany, nem igazán értettem, hogy mégis mi ütött belé, mitől lett ennyire zabos, főleg, hogy oka sem volt rá. Nagyon az járt az agyamban, hogyha így viselkedik velem alaptalanul, akkor fogom magam, jól kiosztom, aztán otthagyom a jó búbánatos fenébe. Nem is értettem, miért viselkedett így velem, mikor nem csináltam semmit, csupán edzeni jöttem le a haverommal. Bezzeg mikor együtt voltunk, az alakom eléggé bejött neki, hát azt pedig főként edzéssel értem el, na meg azzal, hogy odafigyeltem a helyes táplálkozásra, amikor csak tudtam. Időnként persze én is bűnöztem, de azért úgy általánosságba odafigyeltem magamra. Igaz mostanság elszívtam pár szál cigarettát is, ami nem igazán fért össze az egészséges életmóddal, de azért igyekeztem kordában tartani ezt a fajta szenvedélyemet. Mindenről én sem akartam lemondani, hisz egyszer élünk, ki tudja, mikor ér véget az élet, valamennyire érdemes kiélvezni, legalábbis amennyire csak lehet. Ennek megfelelően mindig igyekeztem az adott helyzetből kihozni a legjobbat, ha épp untam magam, csináltam magamnak valami izgi programot, nem szerettem volna úgy élni a napjaim, hogy csak úgy létezem bele a semmibe, és nem használom ki a feles perceimet valami általam értelmesnek mondható dologra. Soma szerencsére őszinte volt velem, elmondta, hogy miért is viselkedett normálatlan módon, hogy miért is esett úgy nekünk. Nagyon díjaztam, amiért megnyílt nekem, hiszen idáig eléggé pipa voltam rá, holott ha jobban belegondolok, én is ezt csináltam vele azon a bizonyos bulin. Bár az mégiscsak egy parti volt, én meg a konditeremben sportoltam a haverommal, de azért legbelül éreztem, hogy ilyen téren is eléggé rokonlelkek vagyunk, ha tetszett, ha nem ez tény volt.
- Teljesen megértelek, hogy félted a húgod, az is tisztára gáz lenne, ha többé nem találkozhatnátok emiatt. Nagyon remélem, hogy nem akarnak sehol se letelepedni. Nem tudom, milyen kontaktusban van a nagybátyád apáddal és a nőjével, de esetleg nem tudna hatni rájuk valamilyen módon? Vagy valami gyors megoldást találni, amivel Jankának esélye se lenne, hogy elutazhasson velük? - néztem rá kérdően, bíztam benne, hogy nem fog bekövetkezni a srác legnagyobb félelme.
- Én már átéltem ezt, csak máshogy. Nálunk a családi körülményekkel nem volt gond részemről, de volt egy időszak, amikor lelépett tőlünk a nővérem, és nagyon rossz volt nélküle. Vele volt a családban a legjobb a kapcsolatom, úgyhogy nem bántam meg, hogy ebbe az iskolába írattak anyáék, miután megtudtam, hogy ő is ide jár - mondtam neki szomorkásan, ez nagyon nehéz időszak volt számomra, de most végre úgy tűnt, hogy rendeződtek kettőnk között a dolgok. Közben megkértem Somát, hogy azért legyen szíves elnézést kérni Gergőtől, hiszen gondolkodás nélkül ellátta a baját, úgyhogy elindultunk vissza a konditerem irányába. Gergőn láttam, hogy először neheztelt a fiúra, ami tök érthető volt, majd mikor rám nézett, egy határozott bólintással nyugtáztam, hogy viszonozza a kézfogást, és legyen végre béke kettejük között. Mosolyogtam, mikor szabadkozott Somának, hogy mi csupán barátok vagyunk, de rendes volt tőle, hogy ezt ő is tudatosította benne.
- Nyugi, nem lesz ebből gond. Gergő nem egyrészt nem az a szószátyár típus, másrészt pedig úgy látom, díjazta, hogy elnézést kértél tőle, nem fogja tovább adni. Ha meg mégis megtörténne, akkor megmondom a barátaimnak, hogy nem úgy gondoltad és más miatt voltál dühös, de hülyén jött ki az egész. Nehogy azt hidd, hogy mindenki hibátlan, makulátlan. Az embereket sokszor az érzelmeik vezérlik, számtalanszor csinálnak meggondolatlan dolgokat. Emberből vagyunk, hibázhatunk - nyugtatgattam a fiút mellé ülve, majd átöleltem, és adtam egy csókot a szája sarkára. Át tudtam érezni, hogy milyen rosszul érezheti magát nem csupán emiatt, hanem a családban történtek végett is.
- Nekem nagy szerencsém volt, hogy Saci ilyen jó fej volt velem, pedig leordítottam a fejeteket anno - próbáltam kicsit felvidítani őt, hogy tudatosuljon benne, én sem vagyok maga a tökély, és igen, én is jelenetet rendeztem ok nélkül a pub-ban.