Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd - bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Határozottan szórakoztató a többi járókelők nézegetni. Kitaláltam egy játékot, miszerint megpróbálom kitalálni, hogy ki miért rójja az utcákat. Az az öltönyös pacák biztos valamilyen szerződést kötött, és most igyekszik vissza a munkahelyére. Legalábbis elég önelégült az arckifejezése hozzá, hogy igaz legyen a feltételezésem. A leghosszabban egy teljesen szétszórtnak tűnő nőt nézegetek, lóg rajta a pulcsi, amit nem kevés folt tarkít, a haját - ha jól látom - egy ceruzával tűzi fel. Hatalmas táskák a szeme alatt, kimerült pillantás mintha két lépés közben is el tudna aludni. Tuti kisgyerekes anyuka. És tuti, hogy egynél több van neki azokból az energiabombákból. Pillantásom a zacskókra téved, amit lóbál, és igen, ott egy pelenka tehát jól tippeltem. Gyakrabban kéne ilyet játszani, egész mókás. Még azt is elfeledteti, hogy mennyire büdös itt minden, ja nem, azt mégse. De majdnem.
Dankán látszik a sietség, legalábbis még mindig kicsit ki van pirulva. És mivel olyan meleg nincs, így vagy sietett, vagy nem tudom. Edzés után szokott ilyen lenni. Nagyon megörülök neki, legalább nem vagyok már céltáblája a sihedereknek, akik azon tanakodnak, hogy ide merjenek-e jönni hozzám. Ha nem lennék ilyen defektes tuti a lány nyakába ugranék örömömben, hogy megkímél tőlük a tudtán kívül. Jó lesz ez a nap, csak legyünk túl a vásárláson.
- Aa, minden príma. – mondom vontatottan. Tudom, hogy érti a hangsúlyt. Rühellem ezt az egészet, és az a legrosszabb, hogy magamat hoztam ilyen helyzetbe. Mindenesetre elvigyorodom és a kezemmel a kirakatok felé kezdek el mutogatni. – De komolyan, ezek annyira de annyira királyak, hogy nem is tudom eddig hogy voltam meg nélkülük.
Eszembe jut, hogy ha egyszer bevásárló negyedbe vagyunk, akkor kéne, hogy legyen valami spéci bolt, ahol kristályokat és hasonlókat árulnak. Na oda szívesen beszabadulnék. Talán felvetem Dankának az ötletet amikor végzünk a ruhákkal. Eláraszt a kérdéseivel, de már az elsőnél elvesztem a fonalat. Mi az, hogy milyen fajtát? Ezekből több fajta  is van?
- Hát, nem. Ne legyen olyan, mint a régi, ami fodros és szorít. – felelem neki, majd követem a boltokhoz. Úgy néz ki ő egy kicsit jobban kiigazodik ebben a világban, mert szinte célirányosan tart az egyik üzlet felé. Semmi különöset nem fedezek fel a kirakatban, így tippem sincs, hogy honnan veszi, hogy itt lehet kapni. Mindenesetre belépünk, a fejünk felett persze azonnal megszólal egy csengő. Ettől el is húzom a számat, olyan fülsértőek ezek a kis vackok. Szinte rögtön meg is jelenik egy középkorú boszorkány, amolyan nagymamás mosollyal kérdezi, hogy miben segíthet. Nagyot nyelek mielőtt elmondanám neki, hogy úszni szeretnék és ehhez valamilyen fürdőruhát keresek. Elkalauzol minket a bolt egyik sarkába, majd visszavonul, miután felszólít minket, hogy szóljunk nyugodtan ha segíthet.
- Köszönjük! – szólok a néni után, majd a vállfákon lévő anyagokra pillantok. Sokat nem látok belőlük, így találomra leveszek egyet és a megdöbbenéstől szinte azonnal el is ejtem.
- Ez mi? A zoknijaim több anyagból készülnek mint ez! Fel nem veszem! – döbbenten pislogok Dankára, és a kezemben tartott darabot lóbálom. Nagyjából mint egy melltartó meg egy tanga. Nagyjából, csak feleannyi anyagból. – Oké, mi az, hogy egybe-külön-sima-különleges? Olyan nincs mint egy talár csak úszásra? Amiből ki se látszom? – tuti remekül szórakozik rajtam a fél bolt. Ha tudnám, hogy úgy megyek lubickolni, hogy csak és kizárólag én leszek ott, és senki sem jöhet oda akkor, akkor lehet hogy felvennék egy ilyet. Vagy egy semmilyet is akár, de jesszusom, nincs az a pénz, amennyiért egy ilyenbe mutatkoznék egy fiú előtt. Nem, nem, azt már én. Én ugyan nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ott voltál a könyvtárban. Én épp a torkomban dobogó szívemmel viaskodva próbáltam egy titkot csempészni az egyik alig keresett, dohos csücskébe és Te ott voltál. Féltem, hogy rám nézel, féltem, hogy nem nézel rám. Végül csendek és kurta, elsuttogott szavak közepette tettük meg az első suta lépést egymás felé. Lett egy közös titkunk.
Rémi, szerinted még ott van az eldugott kis sarokban a neveinktől ékes kismadár?
Néztem Őt. Néztem és vánszorogtak a másodpercek, miközben azon gondolkodtam, hogy tényleg ott áll-e előttem, a csíkos pulóverben és az oly jól ismert kósza tincsekkel vagy káprázat volt csupán. De dobogott volna így a szívem, hogyha múló tüneményként jelent volna meg előttem? Nem, ő ott maradt. Ott állt mozdulatlanul, ahogy én is, mint megtestesült tükörkép. Próbáltam minden apró kis szegletet, domborulatot magamba vésni és előidézni az emlékek csalfa képét. Az előttem lévő férfi - emlékszem, a tény pírt varázsolt az arcomra, nehezen emésztettem a gondolatot - szélesebb mellkassal állt ott.
Hogy ezt miből gondoltam? Hiszen... én már nyugtattam a fejem azon a mellkason. Könnyeim áztatták a pólóját, fejem a ritmikátlan lélegzetvételeivel mozgott, fülem a szapora szívverésével telt meg. Emlékszem...
Némán, sikoltó, üvöltő gondolatokkal robbantam a klubhelyiség síri csöndjébe. A vérző alkaromat a pulóverem bő ujja fedte és próbáltam eggyé válni a hatalmas térrel, gyáván elbújni a világ összes fájdalma elől. És te akkor is ott voltam, némán figyeltél, a tekinteteddel óvtál és engem néztél. Néztél és én űzött vadként néztelek. Aztán... bántottalak. Bántottalak, mert azt akartam, hogy te is így tégy. Nem tetted és mellettem maradtál és a szívembe ágyaztál egy újabb titkot, egy ígéretet...
Rémi, nem hagytál el soha, ugye?
Vajon mondott bármit is? Őszintén bevallom, ha így is történt, én nem hallottam. Megtelt a fülem az emlékek morajával, a saját lélegzetvételeim fülsüketítő zajával. Egyszerre voltam zaklatott és végtelenül nyugodt. Olyan volt a pillanat, mint egy félig kész festmény; a fehér makulátlanul tiszta vásznat a vékony grafitvonalak törik meg, kusza, egymást keresztező, majd örökre eltávolodó vonalak együttese, mit laikus nem érthet. De ez a szem számára láthatatlan, eltörpül az egyik sarokból burjánzó színkavalkád gyönyöre mellett. A művész maga előtt látja az egész képet, az összes történetet, szenvedélyt és érzést, amit majd a némán bámészkodók hada ihat magába, ha kész lesz. De addig mit látnak? Két fiatalt, földbe gyökerezett lábakkal, egymással farkasszemet nézve.
Erőt vettem magamon és olyan kedves mosoly szökött az arcomra, amit ha láttam volna, biztos elfordultam volna zavaromban. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, azt se tudtam, hogy kellenek-e egyáltalán szavak, vagy minden megfoghatatlan, elmondhatatlan gondolatot hozzá röppentett a szellő. Lassan hidaltam át a minket szétválasztó teret, szemeimmel végig fogva tartottam Őt.
- Rémi... - úgy suttogtam a nevét, mint egy ígéretet. Mint egy ígéretet, ami majd csak a jövőben lesz képes szárnyra kapni és magasan suhanni a gyönyörű, vakító égbolton. - Tudtam, hogy nem hagysz el soha.
Ő ott volt és én mosolyogtam őrá. Nem tudtam mi okozta azt az alig észrevehető, de mégis múlni nem akaró hiányérzetet. Ő ott volt és engem nézett.
Akkor már tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom megállapítani, hogy mennyi ideje fekszem. Valahol az álom és az ébrenlét vékony határán táncolok, hol fél lábbal itt, hol fél lábbal ott. Az egyetlen dolog, ami kiránt az álomból, az a nővér hangja és érintése, ahogy óvatosan felpofoz, és azt mondja, ideje megetetni a babát. Nem mond mást, mégis minden alkalommal érzem a rosszalló tekintetét magamon. Egyik alkalommal, amikor ébren voltam, hallottam, ahogy azt mondja a másik nővérnek, hogy szülés utáni depresszióm lehet. Milyen csúnya szó ez.
Amikor nem vagyok magamnál, belesüppedek egy álomba. Nem is igazán álom, hiszen az elmúlt egy-két óra - talán több - megtörtént eseményeinek szilánkjai kergetőznek ilyenkor a fejemben.
Újabb és erősebb fájás készülődik. Megtámaszkodom a konyhapulton, és érzem, ahogy a hideg veríték lecsurog a hátamon. Jason idegesen járkál fel-alá mögöttem, a fülén a telefon folyamatosan kisípol. Will nem elérhető. Fél füllel hallom, ahogy Cath és Annie a szobájukban Codyt próbálják lefoglalni. Könny szökik a szemembe. Nem is a fájdalomtól, sokkal inkább a kétségbeeséstől.
Aztán a következő.
Jason a karjába kap, és elindul velem a kijárat felé. Hisztérikusan zokogva ütöm a mellkasát az öklömmel. Nem akarok menni. Meg akarom várni Willt, hiszen már itt kell lennie a közelben. Megígérte, hogy így lesz. De a telefon még mindig csak sípol.
Itt, mintha rosszul vágtak volna meg egy filmet, a helyszín hirtelen megváltozik.
Zokogva szorítom Jason kezét a műtőben. Az orvos még engem is túlharsogva mondja, hogy még egy utolsót nyomjak, aztán megpillantom a kezében a vörös kis csomagot, Joyt. Hallom, ahogy felsír.
Az agyam egy hátsó kis zugáig eljut a külvilág zaja, lépéseket hallok. Biztos a nővér az. Aztán csak visszazuhanok az álomba.
A kezemben tartom Joyt. Tiszta Will. Az erős barna hajfürtök, az álla... Aztán rápillantok a fülére, és még mindig potyognak a könnyeim, de felnevetek. Szépvölgyi fül.
Újabb ugrás.
Jason leül az ágyam melletti székre az alvó kislányommal a kezében, aztán visszateszi mellém, a baba ágyba. Ráteszem a kezemet a térdére, és megkérem, hogy menjen haza. Egyedül szeretnék lenni.
Ezek az emlékképek pörögnek egymás után a fejemben most is, akárcsak egy végtelen film, amikor látszólag békésen alszom, és mellettem a kislányom szuszog. A folyamatos sírástól vörösre dagadt szememet csak közelebb lépve veszi észre az ember. Különben minden igazán idilli.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy integetett, majdnem megtorpantam egy pillanatra. Így felém fordulva már láttam, hogy mekkora a pocija, és őszintén, minden tiszteletem az övé. Nem tudom, hogy képes végigcsinálni ezt újra és újra, azt hiszem ez lesz neki a harmadik alkalom. Ha lenne bátorságom, tuti megkérdezném, hogy képes így aludni, mert olyan kényelmetlennek tűnik. Látszik rajta, hogy amúgy vékony lány lenne, most pedig minden, csak épp nem vékony.
- Az jó, ennek nagyon örülök. Szerintem nem lesz olyan sok hajam, hogy paróka készülhessen a piciknek, de a pénzből tuti kapnak valami klassz játékot. - Sosem festettem a hajamat, teljesen egészséges, még csak nem is töredezett a vége, szóval ahhoz képest, egész sokat meg lehet menteni belőle. Fura volt belegondolni, hogy talán majd egyszer szembejön velem az utcán egy másik nő póthajaként, de akkor már úgysem fogom felismerni.
Egészen eddig biztos voltam a dolgomban, elég régóta zavart a kviddicsben és a főzésben is ez a hossz. Lófarokban rosszabb volt, mint leengedve, a konty pedig akkora méretű volt, mintha valami fura cucc nőtt volna a fejemre. Egyiket sem szerettem, sapkát pedig majdnem esélytelen volt hordanom. De akkor is megszoktam már, egy darabig biztosan hiányolni fogom.
- Szóval Petra lesz az, akit imádni fogunk - bólogattam finoman. -És köszönöm.
Megnyugtatott, hogy Maja ennyire felkészült és mindenféle infót tudott. Az üzletben szintén köszöntem, majd Maja mellett foglaltam helyet. A tükörbe nézve próbáltam - sikertelenül - elképzelni, milyen lesz majd a frizurám.
- Azt hiszem, egészen eddig - mutattam valamennyivel a vállam fölé. Óriási váltás lesz, az biztos. - Neked milyen terveid vannak? Mit szólt a családod egyébként ehhez?
Azzal tisztában voltam, hogy a férje véleménye számít neki a leginkább. Csak pár sztorit hallottam róluk, meg a múltkor láttam őket először élőben, ezért is érdekelt annyira. Ha csak egy picit, de beleláthatok egy normális család életébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Fejből idézi az egyik kedvenc mugli filmemet. Ki hitte volna, hogy itt, egy aprócska mágusfalu mélyén bukkanok olyanra, aki nem csak, hogy tudja mi az a mozi, de még valószínűleg kedveli is a varázstalanok csodás találmányát. A kedvencem Sir Anthony Hopkins volt benne, meg úgy egyébként is, főleg 'A bárányok hallgatnak'-ban szerettem még a Zorro-n kívül. Olyan tökéletesen hozta a műveltség és kifinomultság álarca mögé zárt őrült karakterét, furcsa mód mindkét filmben, hogy az elképesztő. - Akkor talán inkább táncoljunk? - kérdezem kihívó mosollyal, utalva arra a bizonyos vad és hevült jelenetre, ami az egyik tetőpontja számomra a fekete álarcos igazságosztó történetének. Bár tudom én nem vagyok olyan szépséges és temperamentumos, mint Elena, azért igyekszem nőiességem minden szikráját megcsillogtatni ma este. - Akkor én sem árulom el egyetlen titkomat sem neked - fintorgok tettetett sértettséggel, majd sejtelmesen elmosolyodom. Őszintén szólva nem is számítottam arra, hogy első szóra kifecseg mindent magáról. Sokkal izgalmasabb lesz kiszedni belőle apránként az információkat, mint ha tálcán kínálná fel azokat. Mégis ennyi incselkedést azért csak megengedek magamnak. Miután bevallom, hogy auror vagyok érdeklődésében egy kis változást érzek. Hála az égnek nem negatív előjelűt. Első reakciónak ez egészen jó és biztató. - Élni szeretek, a veszély csak ráadás, ami ellen, hogy elkerüljem és másokat is védjek, megteszek minden tőlem telhetőt - mondom komolyabban, hiszen a munkám és az életem két olyan téma, ami nem sok helyzetben engedi meg a poénkodást. Vannak vicces helyzetek, vannak már-már komikusak, mégis jobb ha az emberek veszélyesnek és komolynak tartják az aurorok hivatását. Jobban bíznak bennünk, mert tudják az életünket kockáztatjuk értük, ha kell. Legalábbis ezt tapasztaltam. - Ebben nőttem fel. Apám aurorként, anyám pedig az aurorok tolmácsa és tanácsadójaként dogozik. Babák helyett kardvívás, balett helyett lőgyakorlat - emlékezem vissza gyermekkoromra - Nekem ez volt a természetes - mesélem révedő mosollyal, majd vonásaim ismét figyelmesebbé válnak - Az ikeröcsém orvos lett, a kisebbik öcsém pedig profi sportoló, szóval hármunk közül csak én állok a rendvédelem szolgálatában - mesélek tovább - És, hogy miért? Talán mert van bennem egyfajta eredendő védelmező ösztön. Szeretek másokat óvni, főleg azoktól a bizonyos elvetemült alakoktól - sóhajtok aprót, ahogy rájövök, hogy ez nagyon anyáskodó vallomásra sikerült. Közben megkapjuk a rendeléseinket. Hatalmas adag, óriási tányéron tálalva. Isteni illatok és látvány tárul elénk. A nyál is összefut a számban. Remélem az íze is olyan klassz lesz az ételnek, mint ahogyan kinéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Magam is tudtam, hogy mik a leggyakrabban elkövetett szabálytalanságok, mit érdemes megkockáztatni és mi az, ami abszolút tabu, pedig sosem űztem a sportot magam, aktív résztvevőként. Vicces is lett volna, nem szerettem csapattal dolgozni, talán ezért is választottam a eventinget. Ott csak én voltam és a ló, mindenféle más, külső tényező nélkül.
- Hát ez elég szomorú. Pedig szeretek első lenni - jegyeztem meg rezzenéstelen arccal és hát, így is volt. Mert valamiben az elsőnek lenni mindenképpen nagy élmény, emlékezetes, akár szarul teljesítesz, akár nem. - Persze, hogy tudom. Lovam is van, versenyzem is, mégis hová gondolsz?
Nem mintha ezt az új környezetemben hangoztatnám, de voltak jó eredményeim, nem is kevés, ki is volt rakva a trófeaszobába egy külön polcon pár szalag, meg serleg, Elég sok kék is.
- Jobb, isten mentsen, hogy bármit is a bal oldalon írj alá! - még keresztet is vetettem, mert ugye a bal oldallal csak a gond van, mondjon aki és amit akar. - Tudom milyen, mikor versenyre kell menni, én is ebben élek, van, ami nem vár.
A kezem a lova felé nyújtottam, hagytam, hogy a puha orr a tenyeremhez érhessen, megszaglászhassa azt.
- Igen? Hol adtad el?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

Mersét mindig állatok vették körül. Kifejezetten élvezi a társaságukat, rajong értük. Otthon, a Kecskemét melletti Lajosmizsén sok jószágot tartottak. Lovak, marhák, disznók, tyúkok a hozzájuk tartozó kakassal, liba, és még sorolhatnám. És ez mind háziállat. Nem vágnak disznót, nem sütnek steaket, a ló kolbász sem „játszik”, sőt még a tojásokból is kiscsibék lesznek, amik nagyrésze eladásra kerül. Erdőhegyiék csupán egy menedékfarmot szeretnének üzemeltetni, ahol a szeretett jószágokkal élhetnek. És mivel a fiú nem bírta volna ki Mercury nélkül, és az iskola sem tiltja a háziállatot, ezért magával hozta a tanodába. Nem akart egyedül lenni, és barátok nélkül oly’ búúúúús az élet. Mercury pedig igazi társ.
- Áá, bizony – mosolyog Tom megvilágosodásán.
Brekkencs barátján simít egyet, majd még egyet, ahogyan serényen bólogatni kezd közben. Otthonban. Először pusztán úgy fordítja, hogy „otthon nőttem fel”, így Merse azt meri feltételezni, hogy Tom magántanuló volt. Aztán a mágusotthon szóra már mást használ a fordító, így ismét bólint egyet-kettőt.
- Budanekeresd… - suttogja. – Hallottam már róla, de nem tudom, hogy merre van – mered maga elé, miközben Mr. Billy-Bobot simogatja. Hunyorítva mered még egy kicsit, majd felnéz Tomra. – Van köze Budapesthez? Vagy legalábbis a közelében van biztosan, ugye? – kérdezi érdeklődve, majd a kastély irányába tekint.
Miután kibeszélik Budanekeresd ügyét, és egy pár dolgot a nagybácsiról is megtudunk, Thomas és Merse megbeszélik, hogy visszaindulnak a diákerőd irányába. Akkurátusan, hármasban sétálnak, amíg el nem tűnnek a stég környékéről, majd a falu nyeli el őket; Mr. Middleton, Mr. Erdőhegyi és Mr. Billy-Bob.

// I'm so thankful, buddy ggwp //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kevés az az eset, mikor valaki odajön egy verseny után, és nem célja van. Ajánlatok, többségében lóért, egyes csapattagért vagy éppen egyéb alkuk kötése, amiknek nem lenne itt a helye. Egyszerre volt megszokott, de mégis kicsit új és üdítő az ittléte. Általában addig udvarolnak, még rájuk nem figyelsz. Túl sok a rizsa, öregeim.
- B.szki, erről lecsúsztunk - csúszott fájdalmas grimaszba az arcom, de végül csak nevettem. A körülöttem lévők megszokták hogy nagy a hangom, nem beszélek valami nőiesen és a legkedvesebb formám előjövetele is a lovam felé jellemző. Éppen ezért most sem finomkodtam, visszavehetnék, de minek? Semmi móka. - Sajnos ez ma már nem sok dologra garancia - léptem mellé, aztán a felkarjába kapaszkodva fordítottam kicsit srégen, az egyik paciszállító irányába. - Látod, aki azt az abraxant vezeti éppen. Legalább négy éve itt van minden versenyen, ennek ellenére egy percet nem tölt a saját állatával, mások gondozzák, edzik és ülnek rajta versenyen kívül. Ez nem ember - szörnyülködtem fújtatva is egyet, amit mögöttem Kearney is hasonlóan megtett, amire el is vigyorodtam és megpaskolva az oldalát körülnéztem mindenünk megvan-e.
- Az ördögtől ilyet sosem hallottam - tettem csípőre az egyik kezem ahogy néztem rá, de persze nem volt ebben semmi ellenvetés azt illetően, amit ajánlott. Már kivéve az időm, amiből nem lehetne folyót rekeszteni. Még egy tócsát sem. - Sosem vár, illetve de, azonban akkor már el sem érdemes indulni - Mert ezt bizony már megtanultam. Akinek ez nem első, minden előtt, az kiszóródik és sosem ér el semmit, amit szeretne. Nekem pedig még voltak terveim, mielőtt esetleg másnak fognék. Just kiddin'. Egyszer tuti egy ilyen pályán kaparnak el.
- Ó, egy istállóban, évekkel ezelőtt. Meg odaígértem a leendő férjemét és az elsőszülött fiam - bólogattam nagyokat, ahogy pár pálcaintéssel összerendeztem az utazósholmikat, hogy a segítők azokat elintézzék, majd visszasétáltam a pároshoz. - Te még sosem kötöttél vele alkut bármiért, amit nagyon akartál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elég a bólintás, már nem kételkedik többet. Talán egyszer meg fogja bánni a döntését, a ragaszkodását, de addig egészen biztosan nem, míg így néz rá Denis, mikor így érinti meg. Már nem akar mást kérdezni, elég neki, hogy minden aggályát elveszi csókokkal. Az első alkalommal mondta, hogy nagy játékos Brightmore, de akkor még nem is sejtette, hogy mennyire igaza van. Volt esélye mást választani? Nem igazán, bár nem is akart.
Ugyanott folytatják a konyhában, aminek kifejezetten örül. Még ha kicsit hűvösnek érződik elsőre a pult, a sárkány mellett sosem fázott sokáig. Kezeit finoman a nyaka köré fonja, nem is nagyon akarja elengedni.
- Úgy van, omlett - ha a katonák hasonló kedvvel indultak volna harcba, ahogy Ellie főzni készült, egy háború sem tartott volna sokáig. - De ha itt üldögélek, nem fog elkészülni.
Nem mintha annyira menni akarna. Ujjaival lágyan simít végig Denis karján, tekintetével követi egészen a kézfejéig. Az ilyen pillanatokban szokott elgondolkozni, hogy talán túl sokat kér, még ha szavak nélkül is.
- Mirelit pizza jó lesz? - felszegi a fejét, egész vidámnak érzi magát. Elég titok vár még leleplezésre, Ellie szakács analfabéta léte pedig ne legyen közte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elmosolyodott a nő megjegyzésén és a kicsit sem hozzá illő arckifejezésén. A férfi először fel sem fogta, mit mondott neki a vörös. Ugyanolyan idiótán vigyorgott rá azzal az opálos tekintetével, ami elárulta, abban sem teljesen biztos, éppen hol van most. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt a vigyor a képéről, és tágra nyílt szemekkel meredt az eőtte állóra.
Körülbelül ebben a pillanatban ért oda az asztalhoz South. A nő felé emelte a pohár whiskey-t, hogy elvegye South-tól, majd az idegen férfi felé nézett.
- Azt hiszem, ez egy félreérthetetlen visszautasítás volt - vázolta fel nyugodtan, egy apró mosollyal a szája szegletében, jelezvén, hogy talán ideje lenne lelépnie. Samu már készenlétben figyelte a jelenetet, de a férfi felemelte a kezét, legyintett egyet, egy-két trágár szónál még össze is akadt a nyelve, majd visszatért az asztaltársaságához. South csak a fejével intett Samunak, hogy igen, lehet rájuk kéne majd nézni a közeljövőben, de amíg nem okoztak nagyobb galibát, addig fizető vendégei voltak a csárdának.
- Bocs a kellemetlenségért. Általában ilyenkorra már vagy kidőlnek, vagy valaki hazaviszi őket. - A mondat közben letörölte az asztalra löttyintgetett sört. Mindent, amit maga mögött hagyott a részeg férfi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Óvatos voltam az esetek többségében és vigyáztam is magamra, magunkra. Persze tudtam azért, mert már tapasztaltam, hogy egy dolog, ha én figyelek, és más, mikor külső történés is lehet. Ütközhetnek a pocimnak, aztán ha rosszul érik még jól be is kékülhet. Tudom, mert sajnos a játszótéren jártunk így még januárban, de semmi baj. Jól bírják a pici Lewyk a strapát.
- Igazából ahogy hallottam, egész minimális mennyiségből is szép, csak rövid frizurás, csodát tudnak művelni. Sok kislány választ rövid hajat, mert olyan, mintha csak levágták volna. A kisfiúk meg eleve - billegtettem a fejem, mert bizony utánanéztem, nekik is csinálnak, mert köztük is akad, aki nehezen viseli, persze van aki erős és bátor. De mindenképpen szomorú szerintem, hogy erre van szükségük. Az is, hogy ezek a betegségek nem válogatnak. Nem is tudom mit tennék, ha bármelyik kicsi kincsünkkel történne valami. Azt hiszem nagyon rosszul érintene. Meg is akadt a torkomban egy gombóc és a pocim alját fogva ültem már le az üzletben. Ez a Petra se tűnt olyan ijesztőnek, így inkább megérdeklődtem a lányt, mi a pontos terve.
- Bátor vagy, de én is a vállamat néztem ki, az még talán nem lesz annyira... nem tudom, kicsit azért félek - vallottam be a számra harapva és le nézve. Nem lenne boldog ha egészen addig, még megint szebb, hosszabb nem lesz, nem tetszenék mondjuk a férjecskének. Rengeteg gyönyörű, hosszú hajú lány ugrál a pálya mellett is nap mint nap, aztán itt leszek én, így is akkora vagyok, mint egy elefánt, meg még ez is. De szeretném, annyira szeretném, ha egy breki, akinek erre van szüksége, boldogabb lenne. Tudom, hogy ha az enyémekért tenné valaki hasonló esetben is örülnék, ha lenne ilyen ember.
- Őszintén szólva, nem annyira tudják, ez olyan meglepetés. Beszélgettünk róla sokat már Lewyvel régebben, jártunk kórházakban is együtt, ő nagyon sok pénzt szokott adni is, ha van hely, ami megbízható, és biztos nem teszik rossz helyre. Ez ilyen saját, hogy én is tehessek, úgy pluszban - vonogattam a vállam, mikor a lány megszólított minket és megkérdezte ki lesz az első, majd a székre mutatott. - Szeretnél vagy menjek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A mondatára csak bólintok egyet, majd elmosolyodok. Hát eddig mindent úgy csinál, mint Will, amikor dolgozik, így kedvenc bátyámnak biztos mesélek Kolosról, persze csak jót.
- Ja értem, és az angyalgyökér melyik része van benne? A gyökere, a levele, vagy a termése? A gyökere tartalmazza a legtöbb hatóanyagot, de a levelét és a termését is használják. A sötétben látás elixírjéhez használják az őrleményét, de ha a teáját túl hosszú ideig fogyasztod, akkor napérzékenységet okozhat - idézem fel a bájitaltan tananyagot, pont tegnap olvastam át ezt a részt. Nem nehéz, csak a víz hőfokát kell pontosan 80 fokra beállítani, de már rég készítettem, itt az ideje.
A jó hír hallatán elmosolyodva sóhajtok egyet, ez egy jó hír mára. Aztán elmesélem neki a Cath-et ért történéseket, ő pedig figyelmesen hallgat, majd kérdez. Én meg természetesen válaszolok, hiszen nincs ezen semmi titkolnivaló.
-Igen, Willnél lakik. Szegény Will nagyon kiakadt, mikor majdnem a kezei közt halt meg Cath. azóta se heverte ki, nem tudom, mikor jön el az idő, mikor nem hibáztatja végre magát - elszomorodom és pár könnycseppet törlök ki szemeimből. Itt nem kéne sírni, majd esetleg olyan helyen lehet, ahol Cath nem láthat, meg persze senki más.
- Hogy én? Mikor meghallottam, legszívesebben egyszerre sírtam és dühöngtem. Hogy történhet ilyen pont vele? Még mindig nem fogtam fel teljesen, néha azt hiszem, hogy ez csak egy rossz vicc és mindjárt felébredek. De nem, sajnos még mindig nincs jól. - Kiöntöm a szívem, de hogy miért pont neki, arról fogalmam sincs. Ja hát igen, ő kívülálló és így kicsit könnyebb elmondani az érzéseimet.
Újabb könnyeket törlök ki szemeimből, majd a plafon felé nézve próbálok nem sírni. Na még pár varázslat és nyugodt leszek, hogy jól vagyok. Sóhajtok egyet, majd Kolos szemeibe nézek.
- Na jó, folytassuk. Mi a következő lépés?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ha bárkinek eszébe jut megkérdezni fél órával és négy cigivel ezelőtt, hogy mi bajom van (bár nem értem miért is kérdezne tőlem valaki ilyet), azt hiszem fel tudom sorolni azt a világmindenséget, ami éppen rám szakadt. Kezdve azzal a kicseszett beadandóval, amibe időt és energiát is fektettem, mégsem lett elég jó, így befigyel egy újraírás.
Szóval nem mondom azt, hogy ez a megszokott rejtekhelyem a zugdohányzásra, de csak azért nem, mert ezt nem igazán nevezhetjük rejtettnek, amennyiben bárki megtalálhat itt. Mint ahogy ez most is történt.
A cigimből csavarodó füstöt figyelem, és tudod van az az fura pillanat, mikor felfogod, hogy hozzád beszélnek, de nem jut el az agyadig, hogy mit. Szóval bocs Black, de meg nem tudnám mondani, miről volt szó az elmúlt három per öt percben. Vagy, hogy egyáltalán mondtál-e valamit. Slukkolok egyet, majd megrázom a fejem.
- Nem. Nem nagyon szokott érdekelni - egészen pontosan fogalmam sincs arról, hogy ezt mire feleltem, de valljuk be, hogy amiről az emberek nyolcvankettő százalékban beszélni szoktak, arra részemről ez átlagos reakció. Az arcodra nézek, enyhén összeszűkülő szemekkel, majd elfordulva inkább közelebb rángatom az egyik fotelt a korláthoz (valljuk be, ez azért az én testalkatommal már tényleg teljesítmény, de a világért se segíts!); levetem magam és hátradőlve egy újabb szálat illesztek az ajkaim közé. Egy gyors piroinitio után már fel is izzik a cigi vége, én meg várakozásteljesen pillantok fel. Hogy tulajdonképpen mit várok, talán magam sem tudom, de határozottan több maradt abból a régi kényelmetlenségből mint szeretném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egyszerre tudnék nagyon nevetni és képedek el a tényen, hogy kik veszik körül őt jelenleg. Gabe nem feltétlenül a túlzások embere, amikor még nem célt érve kell valakit elkapáltasson. Sorsok, munkák, életek... mikor és mit. Így kicsit ugyan nyugtalanító egy ilyen patika, legalább elég esze van, hogy többet ne próbálkozzon.
- Olyan régen monopolyztunk már - biggyesztettem le az ajkaim válasz nélkül hagyva. Egyikünk se volt a nagy ígéretek tételéről híres, de ő is tudta mit jelent az előbbi felszólalásom. Kevés emberért tenném meg azt, amit tudok, és az orvosi lapomon szereplő csekély listához őt is hozzátolhatjuk. Húzta már ki a hátsóm meleg helyzetből. Kicsit el is kalandoztam, még ő italt rendelt, még egy egész szokatlan, szép mosolyt is megengedtem magamnak egy laza hajigazítással mielőtt visszaült velem szemben. Igen, köszi, jól szórakozom.
- Akár hiszed, akár nem, aki mellett így bemelegedik egy faszi, nem is érdemelte - húzom el a számat, majd még kipillantok oldalra, majd Gabere egy nem rossz elismerésen belül. Mert így már én is felfedeztem a gyűrű nyomát az ujján, láthatóan eltűnt. Az apróságok, ez nem az én munkám.
- Mint mindig. Van aki téged valaha nem érdekelt annyira, hogy utána is nézz? - költői kérdés, de már meg sem lepne, ha lenne méltán kielégítő válasza. Aztán lássuk is, mivel lep ma meg, a csésze fölé hajolva éreztem az illatot, még el is mosolyodtam. Nem egy rossz döntés. - A fene nagy tér meg emberek - forgattam meg a szemem, de kicsit sem voltam lehangolt, biztos voltam benne, hogy ha érdekes dolog jön, tudni fogom. Nekem ilyen skilljeim vannak, kinek és mi jutott ugye.
- Beszélnek dolgokat, főleg a titkárok egy kis vállsimítás és szép mosoly után - vontam vállat, majd belekortyoltam a kávékülönlegességbe, mielőtt még folytattam volna - éppen ezért tudom, hogy kapsz társaságot a következő hónapban. Azt nem, kit. Még.
Persze ez sokat nem jelent, mert ha akarom, holnap tudhatok egy nevet, de kettőnk közül ez őt érdekli, engem inkább az mikor lesz vége a cirkusznak és áll helyre a rend. Marhára felcsesz, hogy lassan mindenki lelép csipcsup okokkal. Ez meghalt, az sáros... és akkor? Láttátok engem kik vesznek körül? Mindenki csak magára gondol; bezzeg én. Ezzel a lendülettel a besétáló kékszemű öltönyös palira emelem a tekintetem, aki egyből kedélyesen jelzi csatlakozhatnék én meg legszebb mosolyommal állok fel lehúzva a maradék italt és megveregetve Gabe vállát.
- Holnap délben, ha még érdekel, most pedig... Szép napot, Beni. - Megyek, látok és győzök. Reményeim szerint.

// //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Fel-felnyög hangosan Luca, ahogy jól megtapossák és meghúzogatják a hosszúra nőtt tincseit.
- Hűha, te még Bencénél is fájdalmasabba tudod megrángatni mások haját -közben próbálja azért kihúzni a tappancskák alól  a vörös szálakat, ám nem igazán jönnek azok, amannak meg különös tehetsége van ahhoz, hogy ne engedje. Pláne azután, hogy itt előre és hátra dülöngélt a szerencsétlen kölyke, mint valami kelj fel Jancsi.
Míg Léda kifújja magát, addig Luca is megemészti a haja ellen tett terrorcselekményt  és inkább minden megmaradt szálat az ölébe gyűjt, mert kezd természetes ellenségévé válni a másik lába.
- Nem, teljességgel tévedsz! Nem nyomozunk, bujkálunk! - javítja ki a félreértést, miközben magukra csukja a szerkényt, épp csak hagyva egy kis rést ami bevilágítja kettejük arcát derengőn. Hangja halk, suttogó és titokzatos.
- Aki elől bújkálunk pedig nagyon veszélyes. Ha megtalál végünk. Kaput. Kanyec, ki leszünk nyúlva, mint a palacsinta. A rossz ízű palacsinta - kicsit előrébb dől,hogy még halkabbra tudja venni, majd hirtelen felnyög, amikor léptek zaja üti meg fülét.
- Hallgass! Most meg ne szólalj, ő az. Felismerem a hangot - legalábbis nagyon elhiszi, hogy felismerte, mutatóujját átteszi a lány szája elé, hogy biztosan ne szólaljon meg, addig pedig le se veszi, amíg el nem halt a hang.
- Jajajaj csak egy hajszálon múlt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Alyz

Szerencsére a lány nem haragudott meg rám, amiért megint sikerült elkalandoznom. pedig már egy kicsit tartottam tőle, hogy majd mérges lesz, vagy esetleg meg sem vár. Nem akartam én senkinek sem rossz napot okozni, ezért is csináltam a kicsi virágot.
- Tényleg szép időnk van - bólintottam rá, bár én nem ehhez voltam szokva, nálunk annyira nem volt meleg Poznanban, a nyáron is max 25-30 fokok voltak, semmi ijesztő negyvenes, mint itt. Trusia persze jól elvolt, érdeklődve szaglászott a lány felé, de én csak kicsit rátettem a kezemet.
- Tán egy kicsit később - jegyeztem meg visszafogottan, mert bár aranyos lány és nem támadó jelleggel lépett fel, a kis kék a vállamon nem mindig viselte jól, mikor valaki meg akarta taperászni, aki nem én vagyok. Ez egy elég jó kompromisszumnak tűnt, úgysem hiszem, hogy csak emiatt van most itt. jobb esetben. Lassan elmerültem a táskámban, leginkább könyékig a kis doboz után. Közben persze figyeltem rá, ahogy a szőke lányból ömlik mellettem a szó.
- Hű ez nehéz. Inkább az állatokkal szeretnél kapcsolatban lenni, vagy a tudásod róluk megosztani másokkal? Mert ugye ez sem mindegy - vontam meg a vállamat kicsit, majd kivettem végre a dobozt és a lányka felé nyújtottam. Ne nagyon hagyd nyitva az ajtaját, vagy vedd ki, mert hamar elolvad. Nem tudtam milyen virágot szeretsz, de a gyöngyvirágról még senki nem mondta, hogy nem szereti.
Amúgy egészen élethű színei voltak, csak kissé hegyesebb formákkal rendelkezett és meg-megcsillant rajta a fény, mintha kristály lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak néhány perce ülünk itt, a ház mögötti kisebb házikóban, amit azért építettek anyáék, hogy a Vajda birtokon a személyzetnek is legyen saját, különálló privát tere, végül azonban, mikor a botrány betetőzött, és Eszterrel hazatértünk a Durmstrangból, már nem találtunk itt senkit. Se egy takarítónőt, se egy szakácsot. Egyedül Szivar várt minket haza, a házimanó, aki a nevét nekem köszönheti - előtte ugyanis Eperkének hívták szerencsétlent.
Óvatosan végigsimítok Lili jobbjának élén, és szemtelen, széles mosollyal megkerülve őt leülök a fekete bőrkanapéra. Jó lenne rágyújtani, és a lábaimat az asztalra dobva szakítani, ahhoz azonban túlzottan is izgatott vagyok. Előredőlök, és a combjaimra könyökölve pillantok át a drágámra. A tekintetem csillog, a gyomromban hányingerszínű pillangók csapkodnak az icikepicike, szaggatnivaló szárnyaikkal. Mielőtt megszólalnék, még vetek egy pillantást az órámra. Várakozás közben még a nyelvem hegyét is kidugom, úgy követem a másodpercmutatót.
19:00.
Kiszélesedő, önfeledt vigyorral nézek fel a mellettem ülő lányra. Fel sem tűnik, hogy az arcom egészen kipirult féktelen izgalmamban. A pezsgő egyetlen pálcaintésre pukkan, az üveg megemelkedik, és a két pohár aranyló, jócskán habzó száraz pezsgővel telik meg.
 - Hét óra - nyújtom át az egyik poharat Lilinek, és míg a sajátomat koccintásra emelem, le sem veszem róla a szemem. A hangomat rezegteti az odabent tomboló izgalom, a zúgolódó vértől cseng a bal fülem. - Drágám - sóhajtok egy aprót - képzeld, végeztünk. Soha többé nem érezzük azt a szaros esküt a csuklónkon... el sem hiszem!
Elfordítom az arcom, vigyorgok, úgy érzem, újjászülettem. Megcsóválom a fejem, nevetve iszok bele a pezsgőbe. Nem hiszem el! Ráadásul mindketten élünk. Megcsináltuk...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ezt a ruhát az eskü letételekor vettem, azon a napon, és azóta a szekrényben állt. Tegnap kimostam, kikészítettem a mai napra. Egész nap próbáltam nem erre gondolni, de nem tudtam, mert az idő lassan telt, mindenről ez jutott eszembe, hogy ma megtörténik. Itt vagyunk. Csak ő és én. Nem beszélünk, nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogyan mondhatnék bármit is. Mi lesz most? Az utóbbi időben többször összekaptunk, többször előkerült az, hogy csak a mai napig kell kibírnunk egymással. De nem akarom, hogy valóban vége legyen.
Viszont ma reggel, a csípős napkelte a teraszon ért, éreztem, ahogy a bőrömbe kap, ahogy csontig hatol, de igyekezetem kizárni, ahogy mindent mást is, és csak Ricsire koncentráltam. Arra, hogy ma este hétkor mondhatja azt is, hogy ennyi volt, hogy nem teszünk jót egymásnak. Hogy nem fogjuk tudni megoldani. Az elmúlt időszakra gondoltam. Háromszázhuszonhat napot töltöttünk együtt, mint az "álompár". Elmélkedtem az elmúlt napon. Azokon a pillanatokon, amikor Ricsi a kanapén ült, lába a dohányzóasztalon, újság a kezében, én pedig ellentétesen feküdtem, lábaim a háttámlán lógtak, fejem az ülőrészen, és néha kérdeztem tőle valamit. Aztán, egyszer olyan fáradt volt, hogy nálam aludt, az ágy szélére húzódva, fél éjjel hallgattam a szuszogását, arra gondolva, hogy életemben most először fekszek egy ágyban egy fiúval alvás címén. Másnap Manci néni már jött is, "diszkréten" kérdezni, hogy csak nem itt aludt a Vajda fiú. Aztán eszembe jutott az is, ahogy próbáltam az ízlését kiismerni, hogy ha már velem van, ne érezze, hogy kényszer tartja ott, megismertem, hogy miket szeret, miket nem, mi az, ami kikapcsolja. Észrevétlenül próbáltam tökéletes barátnő lenni, pedig a szerep, amit el kellett játszanom, már az enyém volt, önmagam lehettem. Elmélkedtem azon, hogy ennyire figyeltem a mondataira, az elejtett megjegyzéseire, hogy mennyire sok mindent próbáltam megjegyezni. Az első csókunkra, az őszinteségre, ahogy észrevétlen szerettünk egymásba. Én tudom, mikor volt a pont, amikor már szerelmet éreztem, de sosem kérdeztem, hogy ő mikor, pedig nagyon érdekelt, hogy egy magamfajta lány, hogyan képes szerelembe ejteni egy olyan fiút, mint ő.
Az érintése libabőrössé tesz, nem is tűnt fel, hogy magam elé bámulok, hogy újra átélem a reggeli képeket. Hogy eszembe jut, éppen ma reggel volt az első olyan alkalom, hogy Mimi Ricsi mellé bújt, a közelébe ment, sőt, együtt aludt vele. Éppen ma. Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe, elfordulva, lopva letörlöm őket. Vége lesz. Valamiért ezt érzem, hogy vége lesz. A feszültség, a csend felemészt. A pukkanással együtt varázsolok mosolyt az arcomra, és fogadom el a poharat.
- Soha többet.
Nem éreztem semmit abban a pillanatban, amikor megszűnt az egész, pedig azt hittem, fogok. Azt hittem, feloldódik majd, érzem, ahogy kiold, ahogy a lánc lehullik, ám semmi. Csak ülünk ott tovább.
- Hitted volna? Hogy végigcsináljuk. Megcsináltuk. Vége van.
~ Vége van? ~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem vagyok vak, sem érzéketlen pöcs, ahogy azt az engem megelőző hírem tartja; látom, hogy Lili nem épp azzal a felhőtlen örömmel viseltetik a mai nap iránt, mint amivel én. Úgy tűnik, az, hogy feloldozást nyerünk a megszeghetetlen eskünk alól, számára egyet jelent a kapcsolatunk biztonságának megingásával is. Nyilván, hiszen mostanáig nem tehettem semmit, amivel fájdalmat okoztam volna neki - mármint olyasmivel, ami a múltban a hétköznapjaim részét képezték, és a személyiségemből fakadtak. Szavakkal persze... stílussal meg viselkedéssel, nos, azzal bántottam eleget. De nem nőztem és nem mentem félre, a csuklómon láthatatlanul feszülő lánc minden pillanatban kötött.
- Azt hiszed, meg foglak csalni - pillantok át rá egy halvány mosollyal. A hangom magabiztosan cseng, kétségem sincs afelől, hogy ettől tart. Szinte látom a gondolatait, most is azon kattog, vajon mikor fogom más nő társaságát keresni. Kortyolok egyet a habzó, buborékoktól csípős pezsgőből, majd a poharat az asztalra téve hátradőlök a kanapén, jobbomat végignyújtom a támla tetején. Egy percig csendben figyelem Lilit, majd sóhajtva kipillantok a kis ház ablakán. - Amúgy voltak kétségeim. Egyszer-egyszer - lassan, vontatottan beszélek, majd visszafordulok, és Lili tekintetét kezdem keresni. - Hogy végigcsináljuk. De soha nem akartam mással lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Mi? - kérdezek vissza szórakozottan. Hogy visszajött-e? Azt gondolja, hogy ez egy ilyen sztori, rám néz és érzi a hepiendet tükröződni a szememben? - Vissza. Az esti hírek után, két sörrel később. - Megvonom a vállam. Annyira nem rossz ám egy gyereknek végre megérezni a szabadság ízét. Szürkületig ott ültem a parkolóban, az egyik eladó hozott egy dobozos narancslevet és ott ült velem a cigiszünete végéig. Az jó volt. Nem akarta tudni, hogy jó gyerek vagyok-e, hogy a szüleim miért nem jönnek utánam. Csak adott egy üdítőt s velem számolta az úton elhaladó piros autókat egy darabig.
Már csak arra is jó ez a kólás-lefejelős malőr, hogy elterelődik a téma s nem kell többet nosztalgiázzak. Kifejezetten hálás vagyok, ha jobban belegondolok. S utána meg úgy néz rám, mint aki azt várja, hogy most fogok lelépni, most lesz elegem. Nem vagyok ilyen jó emberismerő, csak ezt a nézést jól ismerem. Az én arcomon szokott lenni.
Végül eljutunk oda is, hogy játszani kezdjünk, ami, úgy érzem, minden randinak része kéne legyen. Úgysem tudunk egy normális beszélgetést összehozni, az egész olyan awkward és béna, akkor legalább játsszunk s ne foglalkozzunk olyan hülyeségekkel, mint érzések vagy gyerekkori emlékek.
Elég hamar belejön a lány a játékba - mondtam, hogy nem nehéz -, s mire az első bosshoz érünk, már profin dobálja a hógolyókat. Persze elsőre kinyír minket a főrossz, de ez már csak ilyen szokott lenni. Nehogy már egyből végignyomjuk a teljes játékot, egy zsetonnal. Hol van abban a biznisz?
- Jól megy ez neked - jegyzem meg kicsit mosolyogva, mikor benyomom az újabb zsetont és felburrog megint a gép. Ha nem állít le, zárásig itt ülök. Szürcsölök egyet az üdítőmből, közben felé pillantok, hogy lássam, még élvezi-e. Körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy szívószálra rácuppant hörcsög. Adoniszi jelenség, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Olyasmi.
Nem pont attól, hogy megcsal, hozzám képest úgy tűnik, kevésbé drámai. Mi lenne, ha mással lenne? Gyűlölném, de el lennék képes hagyni őt? Nem vagyok benne biztos. Ez lehet a függősség egy nagyon komoly jele, hogy én vele akarnék maradni. Féloldalasan felé fordulok, kicsúszok a magassarkúból, és felhúzva magam mellé a lábaimat, bokánál keresztezem őket.
- A szakításon gondolkoztam. Hogy vajon, megtennéd-e, akarnál-e szakítani. És ezt nem azért gondolom, mert nem hiszem, hogy szeretsz, tudom, hogy igen, de ha vissza akarnál térni az előző életedhez, nem akarnál nekem fájdalmat okozni.
Bár, az sem biztos, hogy szakítana velem, hiszen ő maga mondta, hogy ha megcsalna, sosem jönnék rá, hogy megtette, hogy neki ehhez van tehetsége. Nem akarok ezen hosszabban gondolkozni, nézem őt, ahogy kipillant az ablakon, belekortyolok a pezsgőbe. Igazán hozzászoktam már ehhez, hogy így élek, ahogy ő él, és egy pillanat alatt az Őből, Mi lettünk.
- Egyszer-egyszer? Nekem is.
Főleg olyan pillanatokban, amikor jól éreztem magam vele, amikor minden túl tökéletes volt, és amikor, többnyire szavakkal elrontottam, felmérgesítettem. Nagyon sok önuralmat kellett gyakorolnia, hogy velem legyen, hogy türelmes maradjon olyankor is, amikor már szinte szándékosan húztam fel. Tudni akartam a határokat, és úgy érzem, miattam sokkal tágabbak lettek az ő határai.
- Te választottál. Két előadás alapján. Tudtad, hogy az volt az egyetlen alkalom, amikor két egymást követő este is ugyanazt a szerepet játszottam el?
Ez még mindig megmosolyogtat. Soha eddig nem játszottam zsinórban több este ugyanazt az szerepet. Ő pedig pont akkor nézett meg. Végzet? Nincs kizárva.
- Sehogy? Mármint, nem bántad? Hogy le kell mondanod az életedről, és el kell viselned engem? Hónapokon át. Csak engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Összébb húzom a szemeimet, és a fejemet enyhén oldalra billentve végigfuttatom nyelvem az alsóajkamon, majd elgondolkodva be is harapom azt. Jó a kérdés, amiért hirtelen fogalmam sincs, mit válaszolnék akkor, ha egyáltalán válaszolni akarnék rá. Főleg, ha őszintén.
Nem szokásom kertelni, hazudni sem szeretek - az egyéjszakásoknak se hazudtam soha, miért pont Lilivel tenném? Azért, mert vele egészen másba, valami szokatlanba, valami furcsán kellemesbe bonyolódtam? Nem, nekem az idő nem meghatározó tényező, ha őszinteségről van szó. Bárhogy is hangzik, de igaz: a gazfickóként elkönyvelt emberek sokszor egyenesebbek, mint azok, akik finom kis mosollyal az ajkukon, mindig szépeket mondanak.
- Szakítanunk kellene - arcomat felemelve pillantok oldalra, Lili tekintetét keresem. A szemem, a vonásaim, de még a hangom is komoly. Tényleg így gondolom. Most, hogy az eskü megszűnt, mielőbb le kell zárnunk a múltat. - Nem akarok így együtt lenni veled. Elvégre... fizettem neked.
Felnevetek, de az korántsem boldog, sőt. Tele van keserűséggel, amit némi hitetlen ámulat színez tovább. Nem mondom, hogy nehéz elhinni, mert nem az, de azért nem tesz boldoggá a tudat, hogy valóban megtettem. Az apám és én - közösen vásároltuk meg a Révay lányt. Azt akartuk, hogy szerepet játsszon azért, hogy általa az emberek szemében én jobb színben tűnjek fel. És bejött. Hiszen egyik napról a másikra változott a köz- és az újságírók véleménye rólam.
- Nem tudtam - mosolyodom el; az ajkaim kiszélesednek, ahogy visszagondolok a mozdulataival és hangjával az egész színpadot betöltő lányra. A vonásaimba nosztalgikus boldogság költözik. Aztán balommal az arcomhoz kapok, és tenyeremet úgy húzom végig a bőrömön, mintha a mozdulattal akarnám lemarni azt a helyéről. - Áh, ez nehéz.
Hátamat ismét a kanapé támlájának döntöm, azt a tarkóm követi. A szívem erősen ver, de tekintetemet le sem veszem a plafonról. Ez most kurva nehéz.
- Lili - sóhajtok fel, és jobbommal a keze után nyúlok, hogy vékony ujjait sajátjaim közé vegyem. Csak később pillantok fel, hogy a tekintetünk találkozzon. - Én tényleg szakítani akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Fizettél, mert ragaszkodtál hozzá, pedig én nem kértem tőled pénzt. Segítettem volna csak úgy.
Nem is tartottam meg, az utolsó knútig mind a két részletet eljótékonykodtam, pontosabban együtt tettük, mert nem akartam megtartani a pénzt, nem akartam olyan ember lenni, akit meg lehet vásárolni. Engem sem akkor, sem most nem tud megvenni senki, ő sem. Nézem a vonásait, ahogy változnak, ahogy észre se veszi, hogy mennyire sok minden átsuhan rajta. Hónapok óta nézem ezt az arcot, nap, mint nap, és tudom, szinte megbékélten jöttem ma el ide vele.
- Csak mondd ki.
Felelem halkan, mert tudom, hogy mit akar mondani, és kimondhatnám én is, de nem fogom megtenni. Ezt az egészet ő kezdte el, neki is kell befejeznie. Történt köztünk bármi, alakult az életünk, az érzelmünk bárhogy, véget fog érni. Tudom, egész nap tudtam. Mint mikor elfogadod a halált, és nem rettegsz tőle, hanem nyugodtan várod, mint a legifjabb testvér, a három közül. Engedem, hogy közelebb húzza az kezem, hogy ujjaim még most az ujjai közé férkőzzenek. Hidegek, de nem kérek bocsánatot, egész nap ez van, rettenetesen hideg minden végtagom.
- Tudom Ricsi. Megértem.
Furcsa, de tényleg meg. Nem vagyok mérges, nem vagyok szomorú, nem érzek semmit. Most nem. Majd talán pár óra múlva, amikor a mondatot felfogom, akkor mérges leszek, sírni fogok, de most nem. Miatta nem. Védeni akarom őt, magamtól.
- De a gyűrűt megtartom.
A pillantásom kettőnk közé siklik, ujjaimra az ujjai között. Mindig rajtam van, a kabalámmá vált, és nem lennék képes lemondani róla.
- Köszönöm, hogy én lehettem.
A tekintetem az arcára siklik, és halvány mosolyt küldök felé, ujjaimmal rászorítok az ujjaira, hogy érezze, nincs baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nehéz néznem most őt, a pillantásom el-elvándorol az ablak felé. A kinti világ még csak most sötétedik. Mondanék valamit, szavak helyett azonban csak egy-egy nyögés szökik ki az ajkaim közül, és a vállaimat vonom meg tétován. Végül visszafordítom arcomat a lány felé, és komor vonásokkal, a szemöldökeimet összevonva nyújtom felé a kezem.
- Megérted? - kérdezem, és futólag megsimítom tökéletes arcának finom, puha élét. Fogalmam sincs, értheti-e, úgy, igazán, vagy csak mondja, mert szokás mondani. Nem szakítottam még, így amit most a szívem körül érzek, egészen meglep. A kezdeti boldogság, hogy a csuklónkról egyszerre letört a rablánc, már sehol sincs, helyét zavarodottság vette át. Mintha nem találnám a helyem. Pedig itthon vagyok, és Lili is mellettem van.
Csak...
Valahogy máshogy. Innentől más minőségben.
Visszahajtom a fejem a támlára, és a levegőt hangosan szedve csattogtatom a nyelvem. A számat ide-oda mozgatom, néha beharapom az ajkam. Szabad kezemmel olykor megvakarom az állam, de hiába, a bőröm ugyanúgy viszket.
- Nem miattad - mondom a semmiből, miközben a dohányzóasztalt bámulom. Csak azután fordulok felé. - Magam miatt. Tudod.
Ismer. Mostanra talán már jobban, mint bárki a világon. Tudnia kell, hogy nincs más, nincsenek terveim vagy kiszemeltjeim. Még csak másra sem vágyom, viszont...
- Tudni akarom, mit jelentesz nekem - folytatom rekedten, majd megköszörülöm a torkom. Közben lepillantok a csuklómra. - ...kötél nélkül.
Mintegy ígéret gyanánt szorítok vissza az ujjaira. Ki tudja, egy nap talán újra bekopogtatok az ajtaján. Egy nap, mikor már biztosan tudom, hogy nem kell más.
Előtte viszont ismét ki kell lépnem a világba, vissza a játéktérre, hogy megláthassam, nincs még egy olyan nő, mint a mellettem ülő Lili.

Tudom, hogy nincs.

De bizonyosságot akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Furcsán érzem magam, ahogy mugli ruhában cikázok végig a folyosón az emberek között. Félvállra vett hátizsákom teng-leng mögöttem, ahogy jó szokásomhoz híven gyerekes ugrándozással közlekedek a folyosón, rá se pillantva a „Ne szaladj!” táblára. Jókedvemnek az sem szabhat gátat, hogy a pocakomban elkezd kavarogni a frissen elfogyasztott árnyékfeketére sült pirítós és a körtelé.
Csak a napsütésre kiérve lassítok le, és két karomat kicsit magam elé tartva sétálok tovább csukott szemmel, miközben a hirtelen jött világosságtól pár csepp könny folyik ki szorosan lezárt szemhéjaim alól.
- Egyszer élünk egyszer nem – mondaná a belső hangom, de lelövöm számára a poént, és hangosan is elmotyogom. Két kő, egy virágágyás, és egy combnak ütköző pad után merem csak megkockáztatni a pislogást, de azért egy teljes fogsoros grimasz még mindig csücsül az arcomon.

És ekkor látom meg őket. A grimasz csodálkozó tátogássá szelídül, a szemem meg már nagyon nem csak a könnyektől csillog. Akaratlanul is megbámulom, úgy ahogy még soha senkit, és miközben felé veszem az irányt, alig figyelek oda a talajra a lábam alatt. Meg igazából úgy bármi másra. A fekete bőr szinte hívogat, hogy simítsak végig rajta, és alig bírok magammal az izgatottságtól ahogy melléérek.

- Azta – suttogom elhűlve, ahogy kinyújtom felé a kezem. A modorom azért még mindig nem hagyott el teljesen, így a megzaklatni készült motor mellett álló Dimi bácsi felé fordulok.
- Komolyan nem viccelt, és én is mehetek vele?! – majd gyorsan oda-vissza pillantva kettejük között, kibököm ami régóta kikívánkozik – megfoghatom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Meg.
Felelem könnyedén, de mégis komolyan. Közelebb húzódom hozzá, hogy könnyebben elérjen, már ismerem a mozdulatait, mintha tudnám, mi után mi következik, pedig tud még meglepetést okozni, hiszen szeretkeztünk, úgy mint soha, tényleg egybeforrt akkor a lelkünk, hazataláltunk. A mi otthonunk egymásban van.
- Tényleg megértem. Nem téged nyugtatlak. Én ezt már reggel tényként kezeltem. Ma máshogy mozdultunk egymás felé.
Nem csak ő, én is. Mind a ketten feszültek voltunk ma, hiszen a mai egy nagy nap, ma megszabadulunk, ma kimondhatunk mindent. És igen, ma szakíthatunk. Ma, most nem leszek szomorú. Előtte nem, nem fogom elbizonytalanítani, nem fogom magam mellett tartani, nem fogom követelni, hogy ha szeret, tartson maga mellett. Nem fogom elárulni őt, a bizalmát, az érzéseit, magát Ricsit. Sosem lennék rá képes.
- Én is szeretném tudni. Nincs értelme folytatnunk, ha nem igazi a dolog, ha ez csak társas magány volt, és nem valóság. Nem akarok hazudni magunknak, egymásnak.
Bár én tudom, hogy szeretem őt, hogy rá van szükségem, én nem abból az életmódból jövök, amiből ő, én nem áldoztam be ezért annyit, amennyit Ricsit, sőt, szinte semmit. Vele ellentétben, aki mindent. Mégsincs szívem azt mondani neki, hogy találja ki, mit akar, nem akarom, hogy azt érezze, egyedül hagyom a bizonytalanságban. Nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát, sem azt, hogyha számára ez tényleg csak a magán és az ösztönök vezérelte tett volt, bűntudata legyen. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy képes legyek megsebezni. Akkor legyünk együtt bizonytalanok, érte bevállalom, hogy én is az vagyok.
- Élvezd az életet.
Közelebb hajolok hozzá, homlokon csókolom, hosszan, hogy érezze, szeretem őt, hogy érezze, nincs kettőnk között fal. Felkelve a ruha rejtett zsebébe nyúlok, és egy összehajtogatott papírt húzok elő belőle, amit az inge zsebébe csúsztatok.
- Ha szükséged lenne rám.
Az eredeti levelet Valentin napon adtam oda neki, amit ide terveztem, és talán ez nincs is olyan jól megfogalmazva, nem is olyan tartalmas, de a lényeg benne van. Ujjaimat kihúzom az ujjai közül, ellépve mellőle lépek vissza a cipőmbe, és veszem fel a kabátom, csak aztán lépek vissza hozzá, és nyújtom ki felé a kezem, hogy ahogy indítottunk, úgy zárjunk, és ha kezet fog velem, kisétálok az ajtón. Most nem maradhatok itt vele, a gondolatait, érzéseit nem akadályozhatom meg a jelenlétemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kellett nekem keménykedni. Legalább megtudtam, hogy nem vagyok még elég pro ahhoz, hogy ilyenekkel próbálkozzak. Pedig milyen szépen indult! Az első próbálkozásom olyan tökéletes lett, hogy el is hittem, hogy milyen egyszerű is ez. Vajon mi lehetett a hiba? Szél, vagy látási viszonyok? Nyilván az, hogy még nem vagyok tökéletesen ura a seprűnek.Szegény lányból meg palacsintát csinálok, így nem csak én kerülhetek be a gyengélkedőre, hanem más is. Mindig a vétlen áldozat szívja meg jobban, ez esetben a szerencse kivételt tett. kezd helyreállni a látásom, miközben felhúz Nóri. Mert hát persze, ki más is lehetne? Én már nem hiszek a véletlenekben, és a fülem nem sérült meg, nagyon is emlékszem a hangjára, főleg a legutóbbi beszélgetésünkre az erkélyen. Mondhatnám, hogy nem volt kínos, de nem igazán szoktam hazudni. Azóta nem is találkoztunk és nem is volt lehetőségünk sem beszélni. Igaz, valahogy nem is akartam, mert úgy jobb, ha nem zaklatjuk a másikat, ha már én voltam az, aki miatt az egész helyzet kialakult.
- Megmaradok. Örülök, hogy neked nem lett komolyabb bajod - mondom őszintén, de nem sokáig őszintézhetek, mert megsimítja az arcomat. Természetes, hogy elpirulok, ég a Bence ég, főleg, hogy még a szemeimbe is fúrja a tekintetét.
- Komolyan minden oké - talán azt nézi, hogy hazudok-e, pedig igen. Eléggé fáj sok helyen, de a szívem jobban szorít most, minthogy a fizikai részeimmel komolyabban tudjak foglalkozni. Aztán olyat kérdez, hogy megáll az a bizonyos ütő a szívemben. Ha ez nem lenne elég, még megfogja a kezeimet is, így esélyem sincs mondjuk gyorsan elrohanni. Nyilván ez lehet az oka a kézfogásnak is, gondolom.
- Márhogy izé, úgy? - őszintén megmondva az igazat, az utolsó eset óta én nem gondolkozom már kettőnkben. Elég pofátlanság lett volna mondjuk másnap odaállítani részemről, hogy "akkor minden oké, igaz?". Sóhajtok egy hangosat és lassan kihúzom a kezeim az övéi közül.
- Hát, a múltkori után én úgy voltam, hogy lezártuk és már nem akarod, amit tökre megértek, de lehet, hogy tévedtem? - harapom be most már én is az ajkaim. Ekkor eszembe jut Masa, hogy talán, ha ő itt lenne, biztos ki tudna segíteni okos dolgokkal, meg tanácsokkal. Jaja, ő még a lyukat is kibeszéli a fekete lyukból és csak egy fekete... marad. Most jó lenne, ha itt lenne, de még jobb, ha én nem lennék itt. Biztos jól el tudnának beszélgetni egymással. Karba fonom a kezeimet és szomorúan nézek Nórira.
- Szerintem nem lenne jó ötlet folytatni, vagy ilyesmi, én nem tudnék teljesen felszabadulni az előzmények miatt. De szerinted van értelme? Vagy csak miattam kérdezed? Biztos van már egy csomó pasid, olvastam az Edictumban valami ilyesmit... - vonok vállat és terelek, mint egy nagyon skilles juhász. Olyan menő juhász, aki három falu juhait egy kutyával terelgeti libasorba. Szóval nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A faluból a kastélyig vezető utat általában gyalog teszem meg, mert nem vagyok lusta dög, de ezúttal jó okom van Shadowra pattanni és felébreszteni az egész környéket a hangos burrogással. Egy 85-ös járgány nem lesz már ennél csendesebb. Illetve lehetne, mágiával, de az olyan, mintha kasztrálnám szegényt, azt meg nem tenném meg vele, hiába próbál heti rendszerességgel megölni.

Sisakomat a hónom alatt szorongatva nézelődök, seggel az ülés oldalának dőlve. Jó időnk lesz. Még akár a kertbe is kimehetünk egy csapat egészségesebb bentlakóval. Focizhatunk vagy jógázhatunk is akár. Bár a farmer nem épp a galamb-pózra lett kitalálva, de majd csinálunk egyszerűbb dolgokat, amik nem igényelnek nagy lábmozgást.
Áhh, itt is van. Úgy közeledik felém, mint egy sokkos állapotban lévő aranyhal. Zavartan nézek le magamra. Értem én, hogy vonzó vagyok, de a múltkor egészen normálisan viselkedett a csaj. Ahogy odaér hozzám, rájövök, hogy én csak útban voltam. Shadow volt rá ilyen hatással. Hát persze.
- Amíg én vezetem és hordod a sisakot, mehetsz vele, igen - bólintok a hitetlen-boldog kérdésére. - Csak semmi szoknya alá nyúlás - állok félre, hogy jobban odaférjen a járgányhoz.
Remélem, hamar túlteszi magát ezen, hogy indulni tudjunk. Az egyetemistáim zsupszkulccsal érkeznek oda tízkor, s nekünk még egy kis időbe fog telni, mire átszeljük az ország egy részét. Feltéve, hogy a motor jól viselkedik, körülbelül tízkor mi is ott kéne legyünk, csak ahhoz el is kéne indulni.
- Tessék - nyomom a kezébe a másik sisakot, aztán az enyémet felcsatolom a fejemre. Felteszem a napszemüveget is, ráküldök egy vízállósító bűbájt, s pattanhatunk is fel a szárnyas paripámra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Szép napot! - mosolyodtam el halványan a hölgy és a pöttöm jelenlétére. Sosem tudtam, hogy helyettesítésnél külön ki kell-e emelnem, hogy nem a megszokott néni vagyok, amellett, hogy az ajtóra kifüggesztettük. Amúgy is nagy ötlet a gyerekosztályra kiírni valamit, a célközönség úgysem tudja elolvasni, a szülőknek pedig szinte mindegy, ki vizsgál, csak minden gördülékenyen menjen. Végül ezt nem kellett elmondanom, ahogy arra sem kellett rákérdeznem, hogy mi a panasz, már meg is kaptam az instrukciókat.
- Rendben - vettem át a receptet és próbáltam minél gyorsabban átfutni, hogy felfogjam a helyzetet. - Akkor a torka fáj, ugye? - pillantottam az idősebbikre, majd a picire is. Azért annyira nem voltam fáradt, hogy ilyet ne tudtam volna megállapítani, ennél több kell, hogy engem megállítsanak. Az adag valóban nagy volt egy ilyen kicsi szervezet számára. A vizsgálat elkerülhető lett volna, de nem szeretek analízis hiányában gyógyszert felírni, ez alól pedig a mai nap sem volt kivétel.
- Egen, ez esetben fel kellene pattanni az ágyra - mutattam a mögöttem lévő vizsgálóágyra, míg lábammal elé húztam egy sámlit, ha Ania esetleg maga szeretne felmászni. A gyakorlat szerint én csak akkor emelgetek pöttömöket, ha már ismernek engem, addig ez a szülők feladata, de az anyuka láthatóan nem volt olyan helyzetben, úgyhogy meghagytam, hogy a kislány döntsön, hogyan kerül fel oda.
- Már nem sok van vissza, ugye? - néztem az anyuka hasára. Egészen végstádiumnak tűnt, bár láttam már egypár nagy babát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Bármit megígérnék neki, annyira elvarázsol a motor. Apropó, lehet, hogy eddig eszembe se jutott, hogy akár én is vezethetnék, de ahogy megtiltja... Nem Masa, nem szabad.
Ha lenne bakancslistám, most felírnám rá, hogy szerezni egy motorosjogsit, de mivel nincs (és ha lenne is elhagynám) csak kiélvezem a pillanatot, és vigyorogva szalutálok.
- Kivételesen nincs rajtam szoknya - nézek Dimi bácsira, miközben körbeszaladok a motor körül, szinte folyamatosan rajta tartva a kezem.
Teljesen bezsongva állok meg végül, és veszem át a felém nyújtott bukósisakot, miközben valahogy úgy nézhetek a tanáromra mint egy a bot elhajítására váró kiskutya a gazdájára.

- Mit csináljak, hová üljek, merre megyünk, egy eldugott kis földúton sem kormányozhatok egy kicsit? - zúdítom rá a kérdésáradatomat, miközben a fejembe nyomom a kulupot, és a szíjjával babrálok. Fel sem tűnik, hogy kimondtam olyan gondolatokat amiket csak magamnak szántam, helyette lesem Dimi bácsi utasításait, mint egy... Oké, visszatértünk a kutyás hasonlathoz. Hát, akkor nagy levegő, kutyaszemek, és... - Egy iciri-picirit?

Belebújok és begombolom a farmerdzsekimet, és a táskát visszaveszem a hátamra, immár rendesen, nem csak félvállról. A mozdulatsor közben a réten ücsörgők felé pillantok, és látom, hogy bámulnak minket, mire újult erőre kap a vigyor az arcomon. Bámuljatok csak, ugye hogy nekem milyen jó?!