Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Ha egy napom 48 órából állna, néha az is kevés lenne mindarra, amire próbálok odafigyelni. Valamelyik kisebb varázslófaluban kitört egy kifejezetten varázserőérzékeny járvány, aminek se az oka, se a pontos ismeretei vagy kimenetele nincs meg, így ma reggeltől a begyűjtött minták felett ültünk a kollégákkal és méréseket végeztünk. Így több óra után már foltokat látok, és ideje lett volna egy ebédnek is, szóval felpakoltam magam az emeletre, a kis irodába, amit a magaménak tudhatok és megejtettem ezt aktákat lapozgatva. Reméltem, hogy az eddigi betegek lapjaival jutok valamire, de nem igen ment, így egy nagyobb sóhaj után inkább aláírtam a heti jelentéseim, majd magamhoz fogva elindultam velük, hogy leadjam őket. Nem igazán tudom, hogy ez csak az itteni titkárnőkbe van-e kódolva, vagy másba is, de ha élő embert látnak, azonnal társalogniuk kell róla, éppen ki halt meg, megy férjhez, csalt meg valakit vagy szült gyereket. Általában mosolyogva bólogatom végig a meséket, de most félbeszakítva Zsókát indultam tovább, hogy fontos, ő meg elengedett. Aztán három lépést nem tettem és tessék. - Ha különleges képesség lenne valakit tenyér alapján felismerni, be kéne magam jegyeztetnem, Gabe - vontam fel az egyik szemöldököm, ahogy megálltam, hogy megforduljak és meg is nézzem, hogy nem csalt a hang- és kézfelismerésem. Végig is néztem rajta egy pillanatra, aztán csak megingattam a fejem. - A munkahelyi szexuális visszaéléseket, pláne többediket, jelentenem kéne a belső ellenőrzésnek, nem tudsz valakit véletlenül? Ugyan nem gondoltam komolyan, de elég határozottan tudtam előadni hozzá, hogy a hallgatózó szemek éppen mögötte kikerekedjenek, de végül csak elmosolyodtam a papírjaim szorongatva. - Mi fújt vissza? Ugye nem hoztál valami vírust arról a helyről - húztam el a szám, sok jót nem tudok elmondani az ottaniakról.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Az agyam folyamatosan pörgött az információkon, amiket ma be kellett fogadnia, de nem igazán jutottam egyről a kettőre, és ha görcsösen igyekszem, akkor sem lesz jobb. Belenézegettem a papírokba, ahogy lépdeltem át az emberek között, hogy minden meglegyen, egy oldalba bele is feledkeztem, miután megszabadultam a kollegiális beszélgetések szépségeitől. Nem, a mai napig nincs, aki rávegyen, hogy az életemről vagy az ismerőseiméről tárgyaljak a szabad perceimben hírre éhes negyvenes férfiakkal és nőkkel. Bizony, a lepcses száj nem függ a nemtől, néha a kortól sem. - Most is többet vagyok az isten háta mögötti porfészkekben, mint azt szeretném - közöltem kissé felháborodottan, de ez inkább a ténynek szólt, amit közöltem. Szeretem a munkám és a legjobbat is nyújtom, ha arról van szó. De ma is mindenáron rá akartak venni hármunkat, maradjunk a zónában és vizsgálódjunk ott. Köszönöm, nincs öngyilkos hajlamom, ha meg lepukkant falvakra vágyom, akkor mehetek olyanba, ahol van ismerősöm. - Hol? - kérdeztem nagy lelkesen előbb a jobb, majd a bal válla felet átnézve lábujjhegyre emelkedve végül a szabad kezem csípőre téve néztem rá. Tisztában voltam vele, hogy magáról beszél, szerintem még az is, aki nem érti a viccet, a gesztusai is állandóan árulkodtak arról, hogy túlzottan is rendben van magával. - Mindegy milyen, csak jó legyen és erős - nevettem el magam kicsit, nem is reagálva arra, mennyire érek rá. Ahogy odabent telt az idő, szerintem még addig sem jutottak el, hogy megnézzék a kártyám, mikor léptettem magam ki ebédszünet címen. - Bedobom az asztalra és mehetünk, ráérek a többivel. A kijelentésemmel egyidejűleg el is indultam az üvegajtós iroda felé, ahova két kopogás után benyitottam, majd az íróasztalhoz lépve letettem az aktákat és már búcsút is intettem nekik. - Te fizetsz, ez a minimum, amiért nem jelentelek fel - forgattam meg a szemeimet, hogy aztán a meséjére figyeljek. - Ismerem, bár van, akik szeretik. Az unokahúgom is jár oda néha - meséltem, de nem nagyon ment, hogy ne vigyorogjam ki a pestises kijelentést. Ismerem az ottani körülményeket, vizsgálódtam is már ott, éppen egy terjedő himlő kapcsán, de nem, a pestishez ott még nem elég lelakottak. - Éppen az isten háta mögé járunk, valami alföldi falucskába, mert felütötte a fejét, csak nem a zombivírus, de még nem jöttünk rá mi... de van mintám belőle, még főzhetek belőle teát bárkinek! Meddig kell odajárkálnod?
|
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
- Emberek. Emberek vannak mindenhol, összetaperolnak mindent, tönkretesznek mintákat, hülyeségeket kérdeznek és ott pánikolnak, ahol én csak szeretnék leülni a kávémmal - sóhajtva néztem igen morcosan felé majd vissza a papírjaimra. Nem vagyok oda az élő emberekért és a társaságért munka közben. Bármennyire is szomorúan hangzik, és nem, ettől még nem a hullák vonzanak, egyszerűen jobban szeretem, ha nem csacsognak az arcomba folyamatosan és hagynak gondolkodni, különben ők fognak meghalni, nem én. Több antitest van belém adagolva, mint bennük valaha lesz. Az életem nem féltem, de ha megint odajön valami okoskodó pasi, biztos, hogy elgondolkozom 20 év leülése vagy az a beszélgetés éri-e meg jobban. - Jól van, nagyfiú, majd jelentek nálad egyet. Egyszer - emeltem is fel a mutatóujjam, de ennek nem most volt itt az ideje, és nem a papírmunka miatt. Tényleg nem különösebben vettem a lelkemre, értettem, hogy ez valami kényszere, ami inkább komolytalan élcelődés, mint komoly zaklatás. Bár volt az irodában, akitől tényleg a hideg futkosott a hátamon, ott képtelen voltam hidegrázás és fintor nélkül eltűrni azt is, ha csak becézett. Bah, nincs két egyforma ember. Ahogy a főnökünknek is megvan a maga keresztje, éreztem magamon a tekintetét, aztán inkább le is léptem, hogy már Gabe mellett lépegessek a lépcsőházba, majd le a normál szintre. Miért vagyunk így ennyire fent? - Legközelebb meghívlak, nehogy gondod legyen a hónap végén - ingattam a fejem elhúzva a szám, hogy aztán nevetve bokszoljak finoman a karjába, mikor leértünk majdnem az utolsó, kívánt szintre az utcafronthoz. - Te nem tűnsz egy teás alaknak, már ha nem haragszol, de ha érdekel, neked is kifőzök valamit. Ezt inkább annak a sötét hajú, nyomozóirodás pacáknak ajánlanám, aki tegnap képes volt azzal a szöveggel küldeni nekem fel egy üzenetet, hogy fontos az ügy kapcsán, közben meg egy étterem címe volt rajta - sóhajtottam lemondóan, mert ennél még én is eredetibb vagyok, pedig nem vagyok se pasi, se randira hívogatós fajta. - Ennyire rossz a helyzet? Kivel van gond amúgy? Vezetés?
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
Sokaknak közbejött valami álmodói vagy éppen már nem élvezték adott karakterrel és körülménnyel a játékot, de nem kell aggódni, általában rövid időn belül új karakterrel sokan vissza szoktak térni. De milyen sziget? O_O
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
Oh, szerintem ezt majd szedd ki, mert nem hiszem, hogy a reklám engedett, de így már értem. Viszont erre is csak azt tudom mondani ízlés kérdése
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Kénytelen voltam nevetve ingatni a fejem, ahogy ő határozottan közölte a mihez tartást az ügyben. Nem mintha tényleg valószínű lenne, de én aztán nem vagyok a híve a felesleges jaj nem, jaj de, jaj úgyse, de bizony beszélgetéseknek, így ezt is elengedtem magunk mellett. Értékeltem, hogy ő is képes a tényleges témákra korlátozódni és nem kell olyan meséket vagy elhanyagolható háttérinfókat kipörgetnem az agyamból, mint a mit eszik a macskája és hányadszor fog a hörcsöge lekölykedzeni. Amúgy bírom ám az állatokat. - Ó, ezt ma még nem is hallottam senkitől ilyen szépen. Melengeted a lelkem - kaptam is a kezem a mellkasom elé egy drámai pillanatra mielőtt még kiléptem volna a lépcsőházba. A kis bokszolást is egészen elfelejtettem, futó szeszély, nekem lehet, Nő vagyok. Egyébként kifejezetten ellenemre van, mikor az összes titkár és titkárnő nyaka majd kitörik úgy les vagy hallgatózik valami helyi pletyka után. Borzalmasak, és elvárják, ha véletlen egy környezetben vagytok, hogy te is ezt tedd velük. - Veled nyilván nem, butuska. De vele lehet elmenne. Már ha anyád bukik az ilyen... vasaló deszkán kettődésre tolt, zselézett hajú és önbizalomhiányos pasikra. Bukik rájuk? - kérdeztem egész érdeklődve, még rá is néztem nagy serényen, mielőtt az ajkaim beszívva próbáltam nem elnevetni magam. - Nem sok emlékem van - szerencsére, lehetne rosszabb is, igaz? - arról a helyről, de a korábbi polgármester... nos érdekes eset. Ő azt beszélik most is egy adóparadicsomban sütteti a hasát, akivel nincs kiadatási egyezményünk, hogy kihallgathassák ebben és abban. Csak nem megfelelő utódja lett? Nyilván én is tudom, hogy konkrétumokról sosem beszélhetnénk, de ez egy olyan dolog, amit ha beszélnek abban a porfészekben, bárkihez el fog jutni. Nekem meg még a nevem is felmerülős volt egy időben ott, ráz is a hideg. A Cukorkaboltról való lemondásom nem áldozat, inkább szabadulás volt.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Volt velem egy olyan fura problémája az embereknek, hogy meghökkenésel és kétkedéssel fogadták a reakcióim és meglátásaim. Nem voltam kifejezetten rideg, számító vagy éppen kellemetlen alak, csak kicsit sajátos. Jól éreztem magam így, mikor ezt meg sem kellett próbálni leplezni, nem volt olyan se Gabe, se akikkel tényleg komolyan beszélgettem, mint aki elől takargatnom kéne. - Nagyon kedves, hogy vigyázol rám. De nem szükséges - billentettem oldalra a fejem rebegtetve a pilláim pár pillanatig rá, majd szedtem is a lábaim, bár még pont belefért a teljesen letargiába sodró pasi története, aki azt hitte, majd én vevő leszek a randijára. Igazság szerint szerintem bármelyik titkárnő már a kiskonyhában ráugrott volna az ipsére, szimplán rossz helyen kopogtat. Vannak ajtók, amikhez nem szórták ki a kulcsot, csak kérésre adják. - Szegény édesanyád. Miért állnál a boldogsága útjába? Hívhatnád apunak Tamást - merthogy neve is van, csak eddig ez fölösleges infónak minősült, de mivel ebből összesen kettő van az épületben, és az egyik a 90 és halál közti takarítószemélyzet vezetője, szerintem nem is kell tovább magyarázzak, kiről van szó. Ha van itt ember, aki még azt is tudja, hogy hány centire van a franciaágyad a bejárattól, az Gabe és az osztálynak a másik három embere. Alaposabbak, mint szükséges lenne talán, de ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak? Naugye. - Hogy lesz ilyenből polgármester? Vagy esetleg, itt nem az a lényeg ő ki, hanem hogy kik vannak mellette? - billentettem oldalra a fejem elég érdeklődően. Nem feltétlenül kellett válaszolni, az előzőnek, Oszkárnak is sajátos ismeretségei és hálózata volt. Építőipar, egészségügy és üzleti szféra. Egy festő is lehet báb. Ja, ezzel tisztában vagyok, ellenben a sárga villámpatkánnyal. - Az micsoda? - pislogtam értetlenül nagyokat. - Rád bízom magam ma, de ha szar, ne akard tudni, hogy jársz - néztem rá sokatmondóan, ahogy lassan kikerestem azt a csendes és pont megfelelő kilátással rendelkező asztalt, aztán le is dobtam magam hozzá. - Mennyire élvezhető a munka náluk egytől zombivírusig skálán?
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Egész vidáman, még egy őszinte vigyorral is néztem fel rá, ahogy már majdnem éreztem a szeretetet. Vagy ez a meleg és hideg közti különbség volt, ahogy kiértünk. Ez utóbbi jóval valószínűbb, ettől még semmi meglepő nem történt. Én mindig értettem, valahogy az elejétől kezdve mikor és mire gondol ezekkel, sosem vettem fel semmit és többet sem láttam bele. Az emberek nagy hányadával szemben képes vagyok két lábbal a földön lenni akkor is, mikor mások szerint lebegek. Ez valami extra lehet, pedig nem tettek engem soha ilyen hős szarságokba. - Milyen szomorú. Anyu nem mérges ezért? - biggyesztettem le az ajkam, ahogy rá néztem már majdnem megható szomorúsággal. De meg tudtam érteni. nekem nem volt gondom a szüleimmel és a rokonaimmal, de nem voltunk egy világ. A legtöbb lány odahaza valahogy olyan kis tündérmesébe próbálta magát tenni, én meg mindig kilógtam a szokott sorból, bár szeretve én is voltam. Az egyik oldalról ott van Emma, aki örök idill vadász, ha be se vallja, erre a Piroska és a farkasba csöppent és nem a happy endesbe. Meg ott van a másik részről Maja. Róla mondanom se kell semmit. - Meg téged ismerve sok másra is. Azért szólj, ha valami terjeng arra. Nem szeretem a meglepetés melókat és egy kolerához még nem ittam ma elég kávét - néztem rá sokatmondóan, hogy aztán ledobjam magam egy kényelmes helyre a kávézóban. A villámpatkány dologra csak grimaszoltam egyet, hogy tök jó, majd igyekszem megjegyezni. Bár nem fogom, mert nem igazán érdekel. De azt se fogom megérteni, ha egy felelős pozícióban lévő férfit igen, hogy lehet ott, ahol. Nem tudtam mi lesz az italom sorsa, de már éppen vártam valami megjegyzést, ami biztos vagyok benne, hogy elmaradt. Így csak a kitett menülapot futólag átlapoztam, leginkább a képek miatt, hogy aztán rá emeljem a tekintetem, mikor visszaért. - Nem, csak minisztériumi irodai nyápicokra vagyok intoleráns. Meg néhány tanársegédre, egy parkolóőrre és két laborosra. Azt hiszem nem hagytam ki senkit - gondolkoztam el egy pillanatra. Vannak pasik, akikről nem tudom eldönteni, mi lepi meg őket abban, ha könnyen lépnek a nők jobbról balra. Semmi sírás, semmi hiányolás. - Te akkor lépsz át kisapám hármasba, ha találsz valamit és elkezdheted csokorba gyűjteni a szart, hogy aztán borogathasd. Bár lehet az a kettes - nevettem el magam végül, hogy aztán oldalra billentsem a fejem. - Azért valami értékelhető is van vagy csak rossz kávé?
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
- Mintha az én anyámról beszélnénk - közöltem el is nevetve magam. Az a szomorú, hogy teljesen értettem a helyzetét, nem csak mert ismertem Gabe helyzetét, inkább azért, mert néha az egész családomban ezt éreztem. Főleg mikor nagyapáméknál volt nagy bandázás. Vagy esküvő, esetleg temetés. Jutott már ki mindenből, szerencsére nem egyszerre. akkor lehet az unokahúgom szétesett volna, mint azok az olcsó legófigurák. Ennyivel képben voltam ha a villámpatkányokkal nem is. - Nem hangzik patikának. Remélem semmit nem fogadsz el, Jézus, inkább dobj egy üzit és küldök valami hatásosat. Tudod jól hogy abból a három napos másnapból és 2 óra alatt helyretettelek - igaz, akkor nekem is szükségem volt rá, de van bennem ennyi jószándék meg kedvesség, hogy ha nem öncélú is segítek. De tényleg, bírom az embert, nincs okom nem tenni. Meg tudna fojtani egy kanál vízben képességei szerint, de nem lenne biztos benne milyen vizet hoztam és az rá nem-e veszélyes. Mi ezért vagyunk mindketten életben és kedveljük egymást olyan furán. Élem az embert, van rajta mit, fura is, hogy nincs mit nézni. Teljesen rá bíztam magam, nem éreztem úgy, hogy ebből gond lenne, még a látszatháborgása ellenére se. Az itallap nem volt izgi, de mögötte a felhozatal tűrhető volt, annyira, hogy Gaberől egész átkoncentráltam az egyik pincérre, de mivel rendes nő vagyok, ahogy visszatért százszázalékosan rá irányult minden érzékszervem. - Tulajdonképpen... igen. Förtelmes - húztam el a szám. Nem tehetek róla, válogatós vagyok, nem elégszem meg azzal ami tűrhető, nekem az kell ami jó és ér is valamit. Ezért maradok nagyapám szerint egyedül. Más kérdés, hogy Bandi papa nem mindent tud. Jobb is. - Oh, pedig biztos szerelembe esnék... megint pár órára - mondtam nevetve is az egészen, hogy aztán a széken hátradőlve hagyjam, hogy az italaink előtérbe kerüljenek. - Tartok tőle a szó szoros értelmében. Hidd el, ahogy állnak a dolgok, úgysem sokáig leszel ott egyedül - vontam vállat. Nem mintha hallottam volna valamit, én sosem.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Egyszerre tudnék nagyon nevetni és képedek el a tényen, hogy kik veszik körül őt jelenleg. Gabe nem feltétlenül a túlzások embere, amikor még nem célt érve kell valakit elkapáltasson. Sorsok, munkák, életek... mikor és mit. Így kicsit ugyan nyugtalanító egy ilyen patika, legalább elég esze van, hogy többet ne próbálkozzon. - Olyan régen monopolyztunk már - biggyesztettem le az ajkaim válasz nélkül hagyva. Egyikünk se volt a nagy ígéretek tételéről híres, de ő is tudta mit jelent az előbbi felszólalásom. Kevés emberért tenném meg azt, amit tudok, és az orvosi lapomon szereplő csekély listához őt is hozzátolhatjuk. Húzta már ki a hátsóm meleg helyzetből. Kicsit el is kalandoztam, még ő italt rendelt, még egy egész szokatlan, szép mosolyt is megengedtem magamnak egy laza hajigazítással mielőtt visszaült velem szemben. Igen, köszi, jól szórakozom. - Akár hiszed, akár nem, aki mellett így bemelegedik egy faszi, nem is érdemelte - húzom el a számat, majd még kipillantok oldalra, majd Gabere egy nem rossz elismerésen belül. Mert így már én is felfedeztem a gyűrű nyomát az ujján, láthatóan eltűnt. Az apróságok, ez nem az én munkám. - Mint mindig. Van aki téged valaha nem érdekelt annyira, hogy utána is nézz? - költői kérdés, de már meg sem lepne, ha lenne méltán kielégítő válasza. Aztán lássuk is, mivel lep ma meg, a csésze fölé hajolva éreztem az illatot, még el is mosolyodtam. Nem egy rossz döntés. - A fene nagy tér meg emberek - forgattam meg a szemem, de kicsit sem voltam lehangolt, biztos voltam benne, hogy ha érdekes dolog jön, tudni fogom. Nekem ilyen skilljeim vannak, kinek és mi jutott ugye. - Beszélnek dolgokat, főleg a titkárok egy kis vállsimítás és szép mosoly után - vontam vállat, majd belekortyoltam a kávékülönlegességbe, mielőtt még folytattam volna - éppen ezért tudom, hogy kapsz társaságot a következő hónapban. Azt nem, kit. Még. Persze ez sokat nem jelent, mert ha akarom, holnap tudhatok egy nevet, de kettőnk közül ez őt érdekli, engem inkább az mikor lesz vége a cirkusznak és áll helyre a rend. Marhára felcsesz, hogy lassan mindenki lelép csipcsup okokkal. Ez meghalt, az sáros... és akkor? Láttátok engem kik vesznek körül? Mindenki csak magára gondol; bezzeg én. Ezzel a lendülettel a besétáló kékszemű öltönyös palira emelem a tekintetem, aki egyből kedélyesen jelzi csatlakozhatnék én meg legszebb mosolyommal állok fel lehúzva a maradék italt és megveregetve Gabe vállát. - Holnap délben, ha még érdekel, most pedig... Szép napot, Beni. - Megyek, látok és győzök. Reményeim szerint.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Egy teljes üveg Scornabeccaia bánta az este kezdetét, és szerettem volna sajnálni, hogy magamba döntöttem mások két napi fizját érő merlotot, de szó sem volt róla. Még az egyik exemtől nyúltam le, aki exporttal foglalkozott. Ez volt a minimum, ha már másban nem ment a teljesítés. Azóta csak egy középkategóriás rozét kortyolgatok, ami a merlot után erős visszaesés, de pont olyan idegnyugtató, mint bármelyik. Ellenben a szőlőlével, aminek a látványával továbbra is csak barátkozom a nőm kezében. Kiráz a hideg a tudattól egyelőre, de ugye vannak dolgok, amiknél nem lehetsz biztos. A fejem lustán fordítom felé majd még nevetek is, ahogy ingatva a fejem közlöm a száraz tényeket: - Nem attól klasszikus, mert logikus - és ezzel mindent el is mondtam. Ami azt illeti rengeteg film érzelmi alapon lett kiemelkedő, ez meg nem az, ami alapján nekünk egyszer majd sikerül besorolni a filmművészet csodáit. - Vagy rajta ülsz, nehogy egy morzsát is más egyen meg - forgattam meg a szemeim, mert ha nem is mondtam, feltűnt, mikor a még nem üres dobozt feltűnésmentesen a kanapém és maga közé csúsztatta be. Javíthatatlan, bár ilyen súlya még nem volt az irigységnek mint ma, talán. - Igen, ez eddig is tény volt. Önfejű, hülye és életveszélyes alak volt. De jó segge volt és az egyenruha túl patent, sosem hibáztattalak - néztem rá a teljes támogatásommal. De szerintem egy ideje ő is tudta, hogy maximum egyoldalú volt az, vagy tényleg mindkét oldalról inkább fizikai. Nem nevezném kémiának, az azért az ismereteim alapján bőven túlmegy ezen. - Ha jól számoltam az elmúlt öt órában csak ittál, szóval lassan nyugodtan nekiveselkedhetsz, vagy fogjam a kezed?
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
- Na, ezt látod sosem mondtam rá - már nyilván a pozitív minősítést. Vannak filmek, amiken én is átmentem nőbe, és mint öt évesen az Arthur által lóra cserélt babám után, úgy sírtam. Senkinek nem kívánom azt az érzést. Nyilván szép volt a paci, de azért nem az én dolgaim kellettek volna a csereértékek legyenek. Vannak dolgok, amiket sosem fogok megbocsátani! Az egyik ilyen a nagyapám megjegyzése a hajamra, mikor elsőre lettem fekete hajú, a másik Arthur esete a babámmal. Örök tüskék. - Lehet - dörmögtem már majdnem mémkedve itt a nőnek, hogy aztán felnevessek, majd az utolsó kortyot is eltüntessem a poharamból. Nem mondom, hogy nem üt be, sőt, ettől még kicsit együttérzésből is, meg úgy amúgy erre most szükségem volt. Biztos pofán röhögtem volna azt, aki nekem 15 éve azt mondja, hogy mi a 31 felé andalogva itt fogunk ülni a lakásomon, valami szar filmes este végén, és várjuk, hogy most akkor valaki terhes-e, vagy csak k.rva jó poént lőttünk a búcsúba utoljára. Egyelőre senki nem nevet, még én sem. DE komolyan, én megértem, igazából valahol még szurkolok is az eredményességért, szerintem hülyeség és önámítás volt, hogy neki nem kell egy család. Azután a szar után, amiből jött, kijárna neki. Az enyémet annak ellenére, miket élek néha rage-elve, imádom és nem cserélném semmire. Neki is kívánok egyszer egy ilyet. - Inkább tolj be még egy sütit, már egész betegnek tűnsz. Simán igazat adsz nekem? Évekig hallgattam a "jaj, Cass, kussolj már" meg "mekkora f.sz vagy" - forgattam is meg a szemeim, mert nem elsőre közöltem ezt már, csak rám ki figyel? Nagyon kevesen. - Undorító vagy. Hozom az illatgyertyát is, meg valamit enni. Éhes vagyok. Nem kérsz egy pizzát? Húsz perc múlva már van kiszállítás.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Fogalmam sincs mikor süllyedtünk oda, hogy filmeket kelljen újranézni, hogy még több okot találjunk kitérni a hitünkből. Ha lenne olyanunk, nekem legalább illene, de a nagyi szerint ott romlottak vagyunk, hogy anyámék sosem tettek nagy fogadalmakat gyűrűvel. De nézzünk rájuk, mégis milyen időtállóak lettek. Meg csak összesikerültünk így hárman, még ha gyári hibákkal is kezdtünk. A húgunkban elég sok a remény. Még. - Túl sok szénhidrát az nekem, és attól a fajta csokimáztól olyan leszek mint egy leopárd. Foltos - néztem rá sokatmondóan, mert bár nem voltam egy kifejezetten ételérzékeny alkat, én úgy gondoltam ettől kapok rohamokban viszketést és a súlyommal se nagy pajti. Nem mellesleg nem is sajnáltam tőle, nem véletlen rángattam ki egy csomag kókuszos zabkekszet a fiókból közben és gurítottam magunk közé. Azért van vésztartalékom. De valami nem klappolt a nejemmel, ez egész biztos, és itt nem arról beszélek, hogy megint olyanok voltunk, mint 16 évesen és egész éjjel csak magunkat romboltuk, ő édessel én alkohollal. Azt hiszem ez akkoriban fordítva volt. De hál' isten egyikünkön se látszik meg. - Szóval mindegy, de nem mindegy - összegeztem az ajkaim összepréselve, majd a mobil után kutatva nyitottam meg az appot és szedtem elő a kedvencnek jelölt helyünket. - Akkor három közepes lesz, egy négysajtos, duplázva. Egy vastagtésztás zöldfűszeres, meg egy dupla húsos - néztem a nőre, mert éppen nem sorolta fel, de sejtem, ha itt lesz fel fogjuk. Terhesség nélkül sem volt gond rá, hogy itt kaja megmaradjon. Ez új, de vannak azért dolgok, amik mással is magyarázhatóak, gondolom. Én persze támogató vagyok, de mikor felálltam még meg kellett kapaszkodjak, hogy mielőtt utána indulok, lehetőleg a szobát lefixáljam. Utálok egyedül inni. - Új indokot keresel a súlyduplázásra - jelentettem ki még el is tárva a kezeim, mielőtt lecsapva a szennyes tetejét rá nem ültem és a szemben lévő tükörben amennyit láttam magamból eligazgattam a kicsit elfeküdt hajam. - De őszintén? Fogalmam sincs. Mikor te akarsz valamit, teszel is érte, másokkal ellentétben. Ha nem most... ugyan itt leszünk két hónap múlva is - és ezt komolyan is gondoltam.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Még nem volt időm elmenni Luna kihízott, fekete ruháiért, így valami sajátot dobtam össze, ha már így hozta a nap. Nem mintha különösebb örömöm lelném abban, hogy temetésekre járkáljak, amin még csak szívesen se látnának. De tök izgi! Már hónapok óta nem hallottam semmit, én legalább szereztem pár jó estét szerencsétlennek, mielőtt kinyírta volna az élete. Nem számít, egy világi szerencsétlennel kevesebb, mondhatnám. Maradjunk annyiban, hogy az anyja nem fog örülni, mert nem dolgozta fel a fia lépését, az édesapja szerint velem jobban járt volna, az öccsét meg túl jól ismerem. És nem vagyok benne biztos, hogy a halott neje szívesen látja a volt szeretőt ott, de ki vagyok én, hogy elrontsam a bulit? Pont ezért megyek. Azzal nem vádolhat senki, hogy nem öltöztem fel megfelelően. Sajnálni nem tudtam azt, ami Tomival történt, és meg sem rendített, de azért a régi szép idők - mikor is volt, tél végén? - emlékére eltoltam egy felest a közeli kocsmába, mielőtt kitipegve meg nem találtam a temető bejáratát és el nem indultam a tömeg után. Feltoltam egy napszemüveget, miközben a feneketlen táskámban turkáltam, hátha találok valami rágófélét. Vagy egy cigit. Mindkettővel tudnék mit kezdeni, ahogy a körbeállt tömegen csinosan előre törtem, majd egy fához oldalaztam. Remekül láttam mindent, és mivel itt rajtam kívül mindenki irtózott más sírra lépni, elég nagy helyem is volt. - Elnézést, Ön ismerte? - kérdezte a hátam mögül egy idősebb nő, mire széles mosollyal fordultam hátra. - Csak pár éjszakán át, még a neje unalmas volt - ezután persze mint egy angyal úgy néztem körbe, hogy megvárjam,a hogy a koporsó megérkezik és lassan az igen jó kondiban lévő temetkezési alkalmazottak becipeljék. Uh, az a segg. Azaz reméltem, hogy az alkalmazottak.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Van egy olyan probléma a művészekkel, bárki mondjon is mást, hogy vagy első perctől tudod, hogy menthetetlenül unalmasak, vagy sosem ismered meg igazán. Egyik helyzettel sem voltam megbékélve, de előbbiből egy életre elég volt ez a verzió. Nem volt rossz, adnék neki egy erős hetest a teljesítményére, de nem sírom vissza. Annyit ért, ameddig tartott. Ezért is megy olyan jól, ahogy megemelve a kezem odaintegetek az édesanyjának, aki mintha nagyobb zokogásban törne ki. Opsz? Ah, végre. Sikeresen lett egy tic-tac a táskámban a nagy turkálásban, de lassan a cigarettatálca is meglett. Nem dohányzom. Kivételes alkalmakkor, mondjuk szex után. Egy nehéz műszak végén, esetleg azokon a vasárnap reggeleken, mikor stresszel mellettem valaki, hogy most mi lesz a családjával. Semmi aranyapám, hazamész hozzá és éltek tovább boldogan, pont úgy, ahogy én innen lelépek, és volt Ildikó, nincs Ildikó. Milyen szarok ezek a magyar nevek. - Hm... - pislogtam nagyobbakat alig elfordulva csak pár pillantást vetve a hang irányába, mire vigyorogva összefontam a karjaim magam előtt. - Ezek szerint tüzet már kérnem sem kell, csináltam - nevettem fel, nem is törődve a körülöttem lévők bánatával. A sírköveken ütemeseket koppantak a sarkaim, ahogy elhátráltam az iménti kijelentés tulaja felé. - Részvétem? Nagybácsi? Szomszéd? Anyád bff-jének fia? Érdeklődtem volna? Lehet, igazából csak elkapott a lendület, még a végén megremegek a temető romantikájában.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Egyesek polgárpukkasztásnak hívnák, szerintem hétfő reggeli kibúvó a munka alól. Meg át mindenki egy fokkal kevésbé akar majd felb.szni a melóhelyen, mert híre megy, honnan mentem be. Minél kevesebb alsóbb, irodai moly pasas talál be, annál szívderítőbb a napom. Bár rendesen melengeti a lelkem, hogy végre eltámolygott báránykám is megint jó helyen keresi a kenyérre valót. Szia Gabe. És viszlát, ezzel a lendülettel a napszemüvegem lejjebb is csúszott, hogy felette nézzek el Felé. Visszaigazítottam, de nagyjából kettő percet bírt még, mielőtt magammal együtt áthelyeztem. Én hátrébb kerültem, ez a kis műanyag meg feljebb, hogy a legszebb nézéssel figyelhessem mindazt, ami zajlik. Nem a temetést. - Szeretem, ha éget - szélesedett ki a mosolyom, hogy aztán minden ellenérzés nélkül vegyem el a szálat és toljam tovább az általam előbányászottat. Kényelmesen szívtam bele, a rúzs nyomot hagyott a filteren, majd várakozóan engedtem ki a füstöt, mielőtt a sikításra elhúztam volna a szám. - Lehet most kéne még egyet integetnem, szerintem észrevett az újdonsült ara... nem, özvegy - javítottam ki magam. Mondjuk pillanatnyilag nem sok különbséget láttam egy temetés és egy esküvő között, egyéni hiba. Aztán elkezdtek lapátolni, a koporsón már nem is koppantak az adagok. Lassan vége. Még egy kis családi sírás, meg mennek a tessék-lássék népek Gratulálni a veszteséghez. Én is készültem, elő is húzom az üdvözlőlapot. "Boldog Születésnapot!" Csinos kis sárga, virág helyett ezt csúsztatom az egyik sírrendező kezébe, tegye már oda legyen kedves. Természetesen alá is írtam, mert rendes vagyok. - Ah, csak felkaptam valamit - legyintettem - de ha ezt tudom - néztem rá elbillentve a fejem és még a lábaim is keresztezve, ahogy figyeltem rá. - Mennyi lehetőség...
|
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Kérni sem tudnám szebben hogy történjen valami, mint ahogy a puszta jelenlétem tudja üzenni. Tudok, ha szükséges hang és jellegtelen lenni, de nem szeretek. Mi értelme van ennek? Nem mondanám tipikus vadászterepnek az esküvőt, de mikor Arthur fejét betörték is remek köröm lett a kórházban még bejártam megnézni él-e még és mit lopott el eddig. A legutóbbi temetésre is miatta mentem el. Még ő kipakolta a hagyatékot én csak mély sóhajokkal vettem tudomásul, hogy nem volt, ami szórakoztasson. - Volt már veszélyesebb is a kezeim között - vontam vállat, bár ez már nem volt a játék része, inkább részben vallomás volt, részben pedig ok rá, miért merem ilyen könnyedén venni ezt. Büszke voltam magamra és ez adta a látszólagos magabiztosságom az esetek jórészében. Az íz nem fétis kérdése. - Sokkal többet is kihozhatott volna a férjéből, de vannak tehetségtelenek zsigerből - állapítottam meg, ahogy újabbat szívtam a füstölgő szálból mielőtt oldalra emeltem volna a tekintetem. Pont rá. Illetve előbb elkaptam egy néni tekintetét, aki engem - vagy őt - figyelte, de mikor felvontam a szemöldököm vissza is fordult nagy pityeregve. Állítom nem is tudja kit ástak el, de a pletykáknak a legmélyebb táptalajában vagyunk. Ezért is hoztam a lapot. Új születésnapja lett. - Azok csinosak, bár leginkább a családban ténfergő kölyköknek szoktam küldeni, azért aranyos - a gyertyával sincs nagy baj, legalább égethető és majdnem stabil. - Kedvel - állapítom meg az intés irányába bökve a fejemmel. Legalábbis nem lerí róla a sikítófrász, mint tőlem, vagy a fura pasastól tőlünk átellenben. Mert láttam, hogy milyen volt, mikor észrevette. - Lehetőség. Jól karbantartott temető, tiszta sírkövek, kellemes időjárás. Lehetőségek - mosolyodtam el, hogy aztán alig erőt víve bele vessek egy keresztet - azért a berögzülések -, majd elé lépve felé nézzek, a cigarettát tartó kezem végighúzva a vállától a válláig a mellkasán, majd a mutatóujjam egy pillanatra rajta felejtve kerülöm meg és hátat fordítva indulok el ki. Vagy be. Egy rejtély ez a temető és az elrendezése. Még hátranézek de éppen csak egy pillanatra.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
- Ezt eddig is tudtam. Leginkább, hogy nem kapnék - billentettem oldalra a fejem, de csak megforgattam a szemem, ahogy lecsúszott a maradék borom. Hu, erős volt és hirtelen, de imádtam. Volt egy aromája, ami nagyon visszaadta minden percét annak, ahogy a szőlőszemek megszenvedtek a boldogságomért. Borzongatóan jó elképzeléseim vannak a tökéletes borról. Még én is jobbra húznám magunkat. - Legyen mindkettő és két sima eperdesszert - amiből nyilván egy negyed jut el hozzám, ahogy nézem. De hála az égnek nem nekem fétisem ez a gyümölcs, legalább ez nem fenyegeti a baráti viszonyunkat. Szóval még ő nekiveselkedik a mi legyen kérdésnek, én igyekszem elintézni a rendelést, és le is tudom a kártyámmal a fizetést, így a pénzt csak összetekerem, majd ahogy utána indulok a ruhájába csúsztatom. - El ne felejtsd, kivel is van dolgod - jártam én sok helyen életemben, nála is vendégeskedtem, nem éppen lakásban. Még a mosolyom is széles és vidám, addig, még fel nem hozza a hogyan legyünk balf.szok dolgot kezdőknek. - Nem hiszem, hogy lehet ezeknek hazudni, nem csak a munkájuk miatt, csak rájuk van írva, hogy azt is tudom, ami még meg sem történt - emeltem fel a kezeim drámai sóhajjal is a végén, hogy aztán kövessem őt. Nem vagyok egy mindig menő támogató, bár sokszor meglepném az embert vele, de nagyon is szarul érzem magam a szeretteim nyomorától. Luna pedig az, olyan volt nekem már a suli alatt tis, mint az a testvér, akit akartam is - szeretlek prücsök meg mamlasz. - Miben vagyunk azok? Néztél már ránk? Egyszer úgyis beledöglünk a választásainkba, vagy valami - vontam meg a vállam, de nevettem persze, nem akartam itt ijesztgetni, az megvolt nélkülem is. Inkább rávágódtam a szennyesem tetejére és a dobozt nézegettem. - Nem halsz bele öt percbe, nem az orgazmustól fosztottak meg, Csibém. Csak a sokktól. Hidd el, az azonnal mutatós sokkal nehezebb. Lelki hadviselés. Na, add ide inkább - nyújtottam a kezem. - Mit gondolsz, hogy fogadja?
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Otthonra... honnan kéne ezt tudnom? Nem a gyerekek részt, csak magát a tényt. Vannak érdekes szokások, én is rengeteg dolgot tartok a lakásomban, amit más nem. Kezdve néha a bátyámmal. Ez sem normális harminc után, nem? Egyikünk részéről sem. - Templomi adománynak - tártam el oldalra a kezem, de végül csak nevettem kicsit, ahogy a napszemüveget kiemeltem a hajamból és a táskámba csúsztattam, nem éreztem tovább szükségét, eddig is csak része volt inkább a napomnak, mint plusz, ami kell is. A csikk lassan egészen a szűrőig tömörült le a kezemben, de még pislákolt, nem akart kialudni. Sok dolog van így. Mosolyogtam, volt valami aranyos ebben a kijelentésben, kicsit olyan erős is volt, de nem azon a dacos módon, nem láttam mögé, de pont elég volt, hogy érdeklődve nézzek, majd el is induljak. Nem különösebben éltem soha szabályokkal és etikával elég jól, ezért sem érdekelt, hogy úgy érek idegenekhez, ahogy ezt kevesen díjaznák. Most mit tesz? Ráver a kezemre? Megszorítja a csuklom. Hát, nézzük... Még látom, ahogy nekiindul a gyertyákkal én pedig szolid, de ütemes lépésekkel hagyom lassan magam mögött a gyülekezőket. Nagyobb csend, kevesebb ember, de több sír. Hát, ilyen is van. Ahogy elnézem a dátumokat, egyre régebbiek, bár a gondnokság keze munkája meglátszik, az elég nyilvánvaló, hogy sosem jár ide senki. Már egész sajnálatra méltó. A szűrőre ráharapok, mint mindig, majd a lábam előtt földet érő csikkre taposok, lezártnak nyilvánítva ezt a részt majd egy rózsa tövébe rúgom. - Nem vagyok egyedül - néztem rá, mert megtanítottak idejekorán számolni. - De ha félnél, van egy szabad... kezem is megfogni.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
- Ez megnyugtató - nem tudom miért, de szerintem a vallási fanatizmus magasan veri a legtöbb létező problémát a világon. Nem mintha tartanék tőle, azt hiszem látszólag semmitől. Közben persze megvannak a magam keresztjei, több is, mint kellene, de elcipekedek, elfér. Rám nem várt senki, én sem tettem volna fordított esetben, így a lap eljuttatása után még egyszer a friss sír felé néztem, majd vidám arccal indultam meg távolodva a tömegtől. Céltalan voltam célokkal. Leginkább a zsibongást, a bút és az embereket kívántam kizárni. Nem volt meg a szikrája sem annak, hogy megkönnyezzem, vagy csak elszomorodjak. Biztos lett volna, ahol megteszem, de ez a mai nap nem erről szólt. Egyébként is órát kéne este tartanom még, nem fér bele egy összeomlás az ütemtervbe. Még jó hogy csak Tamás patkolt el. - Hagyományos típus vagy, legalább név legyen - préselem össze az ajkaim, majd teljesen sallangmentesen nézek a szemébe, az arcára, még nem bemutatkozik. Valahogy nem tudtam nevet társítani hozzá, még egyelőre ezt sem, de vagyunk így páran a világban. - Maga vagyok a kűrium. A kisugárzásom születésemtől kezdve halálos - vigyorodom el, de aztán csak figyelem a kezem a kezében. Nem tudom miért, de egyszerre furcsa és mégis csak más, mint egyébként. Nem szeretem a rengeteg ismétlődést, ami impulzusként ér az életben, valahogy a munkámban is az új kihívás elégíti ki az intellektuális éhségem csupán. Hát még egyébként. - Cassandra. Én vigyáznék az áldozatkészséggel. Bánták már meg.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Túl rég élek egyedül, és a saját lábaimon ahhoz, hogy egy temetőben remegő lábbal közlekedjek. Holtak, könyörgöm, varázsló vagyok, több szellemet láttam már, mint a magukat médiumnak sikító csalok a sarki virágosnál. De ajánlották legutóbb, hogy leveszik rólam a cigányátkot. Ennyi pénzért Arthur is, kétszer, csak mondom. - Emlékek nélkül még inkább - simítottam ki egy ráncot a zakóból, ahogy megállva egész kicsit felé fordultam. Szerettem húzni z idegeket, az időt, az életet, mert hát minek van, ha nem erre? Szerintem ezért em voltam különösebben gyanakvó vagy aggódó látványosan. Nyilván vannak korlátok, amiket biztonsági okokból nem lépek át, de ez egyelőre nem is volt fontos. Elmosolyodtam, de semmi cinizmus vagy éppen válasz kikívánkozása nem volt emögött, csak mindaz, amit mondott. Sütöttem már el párszor a dolgot, de vagy nem reagáltak jól, vagy én voltam a creep nő, de akadt olyan is, aki kielemezte a komplexust, amit ő emögé látott. Ha van sincs köze hozzá. De ez, egész üditően volt más. - Az én szemszögemből lényegtelenek - vontam meg a vállam. Ha akartam érdekelt, de a legtöbbször nem. Annyit sírtunk ezen, na nem szó szerint Lunával, szerintem sosem konkretizáltuk hány emberi lelket emésztettünk meg. De legalább éltünk és tapasztaltunk. - Úgy, mondjuk jóslatokba nem bocsátkozom. Bár a bizalmamra gyakran vetnek keresztet, lehet, hogy megvan a magam átka - közöltem nemes egyszerűséggel fel sem eszmélve, hogy már ott álltam vele szemben, az aura csak egy fogalom lett, a személyes tér pedig egy szókapcsolat. - Sosem olvasom a figyelmeztetéseket. És így is volt, nem véletlen bántam már annyiszor balesetek után a hajam, a kezem vagy éppen egyéb részemen lévő seb gyógyulási idejének lassúságát. De élek, akkor meg? Nem kérdeztem, nem vártam engedélyt a jobbom a vállára simult, a tekintetem a kezemmel együtt vezettem a nyakáig majd a mögöttünk lévő sírkő felé taszítottam rajta egyet. Így nincs hátrébb. Utána léptem, egészen rá hajoltam és a tekintetét kerestem.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
××× #badgal | Szia kiscsibe; minden államban nagykorú vagy már? nem sírod el magad micimaci halálán? a lelked készen áll rá, hogy nem mindenki hercegnő a kindertojásból? akkor tégy, ahogy szeretnél. én szólok, hogy nem kéne. sok itt a hű meg há. |
Nem hirtelen, nem alkoholista és még csak nem is az unalmas gyásznép. Már kezdem úgy érezni, hogy a mai lottószelvényt fel sem kellett adjam. Persze erős lenne ezt kijelenteni, de szeretem legalább a napi apró jó dolgokat, de azokat nagyon. - Számuk? Valakinek biztos fontos lenne - de az nem én vagyok, meg szerintem nem is ő, ha már így állunk. Ilyenkorra már vagy turkálnak a tapasztalataimban, vagy megilletődnek. Egyiket sem látom, amivel nem is igen tudok mit kezdeni, de eltölt némi boldogsággal, hogy nem is kell. - Nem szeretem, mikor fogni akarják a kezem a szar döntésekhez, elvagyok velük egyedül. Világ életemben próbáltam elkerülni, hogy bárkit és bármibe belerántsak, ez azzal is járt, hogy bár bizalmasnak tűntem, sosem kezeltem úgy, hogy megkaptam a másikét ezért nem buktam nagyot. Nyilván könnyebb tanulni abból, de nekem ez így megfelelt. Közel voltam, közelebb, mint kellene talán, mégsem mozdult, meg sem ingott, ami nyomán éppen csak a pillantásom kellett a háta mögé vezessem, arra a fél lépés távolságra, amivel egy sír előtt álltunk. Áthidalható, ha akarjuk, ha nem. Elégedetten sóhajtok fel, amikor megszorít, egészen megkönnyebbülök a reakciótól, és mikor minden hezitálás nélkül kap az ajkaim után a zakóba markolok a másik kezem pedig a borostára siklik. Elhajolok, nevetek, nem a helyzeten, nem kínomban, inkább elégedetten és boldogan. Lehet ezt egy temetőben? Hangosan és illendően? Aligha. Pillanatok alatt veszik el a gomb összetartó ereje a kezem előbb az ingre siklik, majd az övére, ahogy az ajkaim újra az övére nyomom, erőszakosan, a szája szélére harapok, ahogy a sóhajom közepén a kezét lejjebb tolom a combomra, hogy aztán visszafelé húzva az anyag felfusson a keze előtt. A bőrömön akartam érezni a tenyerét. Pont így. - Van fegyvertartási engedélyem - viccelhetnék, de ez minden létező értelemben valós infó. Nem mintha bárki erről beszélgetne a továbbikban, én is csak egy félmosollyal bontom ki az övét, majd a kezemmel a nadrágon keresztül szorítok rá. A táskám megadta magát rég egy virágcsokorba esve.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
××× #badgal | Szia kiscsibe; minden államban nagykorú vagy már? nem sírod el magad micimaci halálán? a lelked készen áll rá, hogy nem mindenki hercegnő a kindertojásból? akkor tégy, ahogy szeretnél. én szólok, hogy nem kéne. sok itt a hű meg há. |
Egyesek szerint engem doppingol a köz. Fogalmuk sincs mennyire tényként kezelnek, egy általuk sem belátott fétist. Szeretem, ha van benne valami plusz. A hely maga, a lehetőségek, és az eshetőségek. Már attól éreztem, hogy erősebben pulzál a vér az ereimben, hogy itt voltunk, hogy a rengeteg sír, a közeli temetés tömege ellenére, nem hátráltál ki, nekem meg eszem ágában sem volt tartani az illendőt. Azt a fél lépést legalább. Én nagyon éltem volna ezt a távolságot már magamban. Izgató, kellemes, és boldog. Talán mind ez egyben, ahogy megnyugtató és feldob a tény, mennyire nem nyúltam mellé, pedig sikerült már párszor. Utálom az élettelen és szürke, félő embereket. Nem élnek igazán. És akkor itt vagyok, azt sem tudom kivel tulajdonképpen, és még csak nem is érdekel a sok hiány. Az elégedett nyögéssel éppen a füle tövében elvigyorodom, a fülcimpájára harapok, mielőtt annyira elhajolnék, hogy a kezem visszahúzva az inget is bomlasszam, mint sokszor az emberi kapcsolatokat. - Érezni akarom, mennyire szereted - búgtam, szinte már túl szaggatva is, ahogy az egyik kezem a sírkőre fogott, mikor megéreztem a kezét a combom egy érzékenyem pontján. A tolásra nem csak, hogy sugárzó mosollyal néztem a szemébe egy pillanatra, de elengedtem, mielőtt az anyag alá csúsztattam volna a kezem, hogy határozottan fogva érezzem az ereiben gyülemlő hévet. A kijelentésre csak megint ott vagyok; nevetek. Válaszolni sincs időm, ahogy a kezem felszabadul engedelmesen fordulok is. A hátammal a karok közé simulva állok meg, még csak meg sem inognak a lábaim a tűsarkakon, ennél stabilabban nő sem állt még, mint én minden elé. - Mutasd - kezdtem a csípőmmel kilengve kicsit jobbra, majd balra, egészen hozzá dörgölve magam - mit tudsz, kölyök. Erőszakos, mégis valahogy már majdnem kedveskedő volt, ahogy a körkörös mozgással simultam az öléhez, hol a kezének tolva magam, hol neki.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
××× #badgal | Szia kiscsibe; minden államban nagykorú vagy már? nem sírod el magad micimaci halálán? a lelked készen áll rá, hogy nem mindenki hercegnő a kindertojásból? akkor tégy, ahogy szeretnél. én szólok, hogy nem kéne. sok itt a hű meg há. |
Nem igazán voltam vele képben milyen egy kedves, rendes, már-már romantikus kapcsolat, nem tudom volt-e részem ilyenben. Az utolsó próbálkozótól lenyúltam pár rekesz bort, mielőtt kidobtam. Még csak fel sem tűnt neki. Annyit nem ért, hogy nekem minden nap látnom kelljen az unalmas semmittevését. A fejem oldalra billent, a szavaira csak kiszélesedett a mosolyom, ahogy az állára adott csók után kicsit sem kedveskedve karcolták a fogaim az ádámcsutkáját is. Ha létezik kihagyhatatlan alkatrész, amitől már csak tudom, hogy felülnék egy körre, mint gyerekként a hullámvasútra, az ez, szexin, bárkin. Ugyan már, minden nőnek kell valami mint a fasziknak. Egy jó segg, formás mellek vagy hosszú lábak. Nekem ez lett a fétisem, de a borosta sem volt háttérbe csúsztatható. Egy alig hallható, de pontosan érthető magamban kijelentés után már gyakorlatilag, ha akarna is csak keservesen tudna kicsúszni a kezeimből. Éppen csak a csuklóm hullámzott meg párat mire el kellett engedjem. Még az én legnagyobb bánatomra is. - Jó válasz - közöltem szinte azonnal, ahogy a fejem hátra vetve a vállára dőltem egy pillanatra az ég felé mosolyogva még lehunyt szemmel, de aztán csak rámorogtam a kelletlenül lassúnak ítélt tempóra. Nem a türelem a fő erényem. De az övé sem. Létezik, hogy a polgárpukkasztó őrület matchinggel? Lehet, ha nem, ez már akkor is megtörtént. Történik. Történjen már. Nem álltam le, még mindig szemtelenül és erőszakosan dörgöltem magam hozzá csípőből, egy-egy mozdulatnál kellően érezve is a hatásosságot, így már elégedettebben akartam a karja után kapni, de aztán kicsúszott előbb két kisebb nyögés, majd egy sóhaj, ami már majdnem betudható volt egy sikoltáskezdeménynek is. Jó úton, kölyök. Jó úton. De nem hagytam, a kezére fogva húztam ki magamból, leginkább kényszerítve, nem mintha ne élném ezt el bármeddig. A kezét ha hagyta is végül felhúztam az ajkaimig, majd z ujjét bekapva fordultam vele szembe. Végignyaltam igen csak látványosan, majd egy mosollyal húztam végig a a kezem a felsőtestén. - Arccal vagy arc nélkül? - Nagyon is lényeges. Én tudom mit élek. Előrébb való ez holmi teljes névnél vagy személynél. Nem házasodni készülünk, hanem dugni. A kezem közben ismét a férfiasságára fogott, és egész lassan kezdtem kényeztetni, ahogy a választ vártam még.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
××× #badgal | Szia kiscsibe; minden államban nagykorú vagy már? nem sírod el magad micimaci halálán? a lelked készen áll rá, hogy nem mindenki hercegnő a kindertojásból? akkor tégy, ahogy szeretnél. én szólok, hogy nem kéne. sok itt a hű meg há. |
Működik. Megtalál. Alkalmazod. A szakmám, közben pedig mégis ilyen helyzetekkor értem meg igazán, milyen az, amikor csak szüksége van egyik sejtnek a másikra. Ó, de mennyire, a vonzás törvénye ehhez képest kisiskolás porszem. Hiába tapostam el azt a csikket, mintha a parázs még csak ki sem hagyott volna ütemet. Pislákolás? Látni véltem a szemében a lángot, és teljesen elvesztem egy pillanatra. Bár háttal neki is megvolt a maga élvezeti értéke az egésznek, még az sem zavart, ahogy mintha magunkon éreznék szempárokat. Csak enyhén meggörnyedtem, a térdeim szóltak, hogy én lehet jól bírom az ipart, nekik viszont van egy reflexeffektusuk. Érzem az apró szinte áramütés szerű bevillanásait a szervezetemnek, ahogy végigfut rajtam a libabőr, ahogy megráng a testem egy pillanatra, hogy elégedett nyögéssel húzzam el a kezét. - Bár úri hölgy teli szájjal nem beszél - húztam ki lassan az ajkaim közül az ujját, csak egy szikrázó mosoly lett a végső válaszom. Túl természetes, túl magától értetődő volt a mozdulat, pedig van, hogy én sem melegedem így bele. Ahogy a nadrág lecsúszik a jobbomon a magassarkúmmal a közepébe is lépek. Ő sem mozdulhat, és nincs is erre a darabra szükségünk, jelenleg a kezem többet nyújt minden szónál. - Tetszik. Kedvelem - nevettem fel, valahogy egész más hangszínnel, mint eddig, kicsit megbicsaklott nemrég a hangom, még kerestem, hol is van, ahogy a nyakához hajolva csókoltam. Közben, szándékosan talán, de olykor el-el eresztettem a tempót, ahogy a farkát fogva kényeztetem, mikor már éreztem, hogy pont tökéletes. A térdem a combjához szorult, lassan kúszott felfelé, majd egy egyszerűbb mozdulattal a nyújtott lábam a sírkőre került, a feje mellett pontosan. Szép darab a magassarkúm, de nem érdekelt az most senkit. Közelebb húzódtam, éreztem, ahogy mindkettőnk teste forr, dobja magából a hőt, mintha ettől a másikét teljesen magénak tudhatná. A szemérem ajkaim közé siklott a férfiassága, én a nyakába nyögtem, mielőtt belé nem kapaszkodtam. Toltam magam közelebb, hogy belém csúszhasson. Akartam. Azonnal, minden porcikát is a kezeim közül.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
××× #badgal | Szia kiscsibe; minden államban nagykorú vagy már? nem sírod el magad micimaci halálán? a lelked készen áll rá, hogy nem mindenki hercegnő a kindertojásból? akkor tégy, ahogy szeretnél. én szólok, hogy nem kéne. sok itt a hű meg há. |
- Sosem tudtam befogni - vigyorodtam el, és még csak kényszerem sem volt bármit javítani a mondatán. Persze ha arról volt szó, tudtam az lenni, de nem igazán volt a zsánerem abban a szerepben tündökölni. Kényelmetlen. Meg kicsit másfelé tendálnak a tetteim. Kicsit. - Túl szürke lennék, kinek kell ez? Nem mintha eredetileg ezt hangosan ki terveztem volna mondani, de az agyam mechanikája az utóbbi pillanatokban az ingerfelfogással leterhelődött. De milyen jól tette, engem is terhelhetne még így ez az ember tovább. Nem kellett mondanom, mintha csak tudta volna mit tegyen, hogy az hozzám pontosan jó legyen. Leszámítva az időérzékét. Sosem értem rá semmire, ez sok szokásomra nyomta rá a bélyeget. Elszoktam tőle, milyen ha idő van valakire. de adni is szeretek, nem csak kapni, ennek pedig mindig elég mély nyomát hagyom. Erősen fonódnak az ujjaim a farkára, nem engedem, hogy eltűnjön az arcáról az érzés, amit kelt benne. Ő is elmélyülhetne már. Bennem. - Túlélési alapfeltétel - se. De ettől még én így kezelek minden tudást, amit az évek alatt felkaptam, vagy másod magammal kitanultam Frank személyében. A stabilitás viszont nem járt csomagban ezzel, így tudtam értékelni az azonnali reakciót, ó de nagyon. Az egyik kezem a tarkójára markolt, hogy közelebb rántsam egy csókra. Nem, most nem akartam letépni a fejét, még csak a vérét kiszívni sem, ez volt az a hála, hogy ide értünk és ki sem hátrált. De nem tartott sokáig, a szám elnyílva maradt; hangosan nyögtem fel, ahogy magamban éreztem elsőre. Mindenem kiabált érte; még. Tedd meg, azt akarom, hogy úgy dugj meg, a nevemre se emlékezzek a nap további részében. Szedem a levegőt, de mintha nem találnám, a nyakához hajolok, az ajkam végigfut rajta, de csak újra felnyögök, egyenesen a nyakhajlatába. Többször is. A kezem a vállába markol; tartom a tempóját, mielőtt a kezemmel az állára fogok, hogy magam felé fordítsam, bár megremegek, mintha nem is zilálna szét teljesen úgy nézek a szemébe mielőtt meg nem feszül a testem újra a fejem meg csak felszegem, ahogy a nyaka köré fonódó kezeimmel kapaszkodva tekerek párat a csípőmön.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Egy mosoly, két intés, három ember? Valami ilyesmi, ahogy kilépek Mitzinger házából és elköszönök a workwifeymtól, akivel már lassan elváltnak számítunk. Örülök a boldogságának és azt hiszem nagyban segített az egész nő lelki világán az, amibe belekerült, de azért nem igen cserélnék vele, lehet csak Bencét viselném rosszul, de sok az, amit ezek ketten művelnek. Legközelebb lehet arra jövök, hogy már házasok. Nem mintha hibáztatnék bárkit, harminc évesen normális életcéljai vannak, micsoda hiba! Oh, nem. Mindegy is, inkább a táskámból kitúrtam a belemélyesztett mentost és két szemet rágcsálva sétáltam át az utcán, még éppen kellemes fények között a sötétedés kezdeti szakaszában. A környék csendes, de ahogy kiértem a főúthoz gyakorlatilag a szokásos Budapest tárult elém. Tömegnyomor, hangos partiba indulók és az undorító szagok egyvelege. Attól, mert valaki laza, az igénytelenség nem feltétel, ezt nekik valaki elmondta? Úgy érzem magam mintha a nagyanyámmá váltam volna, többet panaszkodom mint nem. Sóhajtva inkább csak elindultam gyalog egy olyan megálló felé, ami kevésbé szokott forgalmas lenni. Meg a látképért is megérte, szerettem, szép hely alapvetően és kevésbé éreztem a kényszerét annak, hogy egyedül üljek otthon. Nem, véletlenül se fogok venni valami állatot, amire aztán ha elhúzok dolgozni 3 hétre a halál vár. Legutóbb egy "túlél mindent" kaktusz is megjárta velem. De az unalom legmagasabb szintjeit élem, ha ezeken vagyok képes fejben sakkozni. Az utam ezért is lett kacskaringós, előbb csak elindultam egy villamossal, majd pár megálló után meggondoltam magam és haza helyett csak elindultam, éppen amerre vitt az egész érzés. Aztán csak felbukkantam a Madách Színház körül, pedig még csak az irány sem stimmelt semmihez.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
×××
Kelletlenül, avagy sem, de több embert küldtem el melegebbre egy rövid séta alatt, mint máskor egy átlag hétfő reggelen, mikor nem kocsival érkezik meg a nemes hátsó felem munkába. A tömegközlekedés és a gyalogosság átka azon emberi interakciók felvétele, amihez se ideg, se gyomor. Mindenesetre én igyekszem, de a legkevésbé se vágytam rá, hogy a makulátlanul tetszelgő ruhám valami csöves megtaperálja, mert gyenge és kapóra jövő nőt lát bennem. Azt ha eltöröm a kezét még meg van lepődve, mint a sárga villámpatkány abból a rajzfilmből. A fejem a színház környékén emeltem fel elsőre a telefonból, ami el is került vissza a táskámba, aztán a kifelé jövő arcokat néztem, néha grimasszal kerülve el az útjuk kereszteződését. Volt egy hosszú, barna hajú lányka, akinek az arca olyan volt, mint amit egy T-Rex rendezett át. És ezek a "Szépségek" a szörnyetegek mellett? Arról már különösebb tudomást sem vetem, ahogy az egyik férfi, bár nem nevezném annak a szemem láttára próbált meg az autójával elvillogni mindenkinek a környéken. Vajon neki szóltak, hogy ettől nem nő meg semmi még 5 centit, hogy elérje a nyolcat összesen? Na ugye. Vissza is emeltem a tekintetem egyenesbe, és éppen egy intő kézre, majd a hozzá tartozó arcra találtam, amitől egyből jóval derűsebben torpantam meg, még széles vigyorral elbillenő csípővel vissza is integettem, mielőtt tovább lépdelve meg nem álltam szemben vele. - Milyen kellemes meglepetés - és még csak nem is hazudtam vagy szépítettem. Vannak emberek, akikre csalódások okán emlékszünk, és vannak, akikkel eltolnánk még egy emléket, mert megér pár Mi Atyánkat a dolog. - Ha azok ide tartoztak - mutattam magam mögé - már az autós nagymenő középkorúra meg a szamárfejű kislány, akkor az ország is halálra ítélt, nemhogy a darab. Nyilván volt ebben némi költőinek mondható túlzás, de még csak nem is zavartattam magam, sőt a fejem kicsit oldalra billentve minden beleegyezés kérése nélkül nyúltam a nyakához és igazítottam ki a pólója felráncolódását még végig is simítva a vállán. Alig szándékosan. - Hogy vagy ma? Ha tudom, hogy erre ebbe is lehet botlani, nem csak a tarháló csövesekbe, akkor veszek melltartót - közöltem egyszerűen, de még viccnek is elég silány lenne. Na nem mintha ezen múlna a döntés. Vagy mintha ne lehetne opció ez is meg az is már a mai viseletemet illetően is. Vannak mély nyomok, amiktől nem szeretek szabadulni csak úgy az emlékeim közül.
|
|
|
|