Nemes Balázs Bogolyfalvi lakos
Balázs atya RPG hsz: 111 Összes hsz: 116
|
ZsófiA nyitásra sikerült találnom néhány lelkes dolgozót, azonban még mindig akadt hely, s persze munka is, ami egy ilyen nagy étteremmel járt. Ráadásul az egyik lelkes pályázó vissza is lépett, így valóban akadt hely, de szerencsére volt még egy-két jelölt, akikkel bagolyban tartottam a kapcsolatot. Közülük az egyik leányzó igen lelkesnek tűnt, tetszett az a néhány sor, amit magáról írt, így küldtem is egy válaszbaglyot, melyben kértem, hogy jöjjön be hozzám. Az óra közben telt, rengeteg papírmunka várt rám, így nem is nagyon figyeltem, hogy kik jöttek-mentek, csak akkor kaptam fel a fejem, amikor az egyik ifjú kollegina jelezte, hogy egy hölgyemény odakint ácsorog, s engem keres. A szemöldököm egy kicsit a magasba emelkedett, volt egy olyan rossz érzésem, hogy talán a húgom kavarodhatott ide, már előre féltem attól, hogy majd problémát okoz, hisz az utóbbi időben igen labilis volt, soha nem lehetett tudni, hogyan fog viselkedni. A gondterheltség ki is ült az arcomra, így indultam meg kifelé, már előre felkészülve arra, hogy újra elbeszélgethetek vele, ő meg újra semmibe veszi a szavaimat, hisztizik egy sort, s magamra hagy. Végül azonban megláttam a leányzót, aki nem a húgom volt, hanem egy igen dekoratívan felöltözött fiatal hölgyemény. - Üdvözlöm, Nemes Balázs vagyok, az étterem tulajdonosa. Miben segíthetek? - kedves mosollyal nyújtottam felé a kezem, nem tudtam, hogy egy vendég érkezett, netán egy érdeklődő, aki szeretné kibérelni a helyet, vagy esetleg az a hölgy, akit a mai interjúra vártam. Utóbbinak örültem volna, mert így ránézésre is tökéletes pincérnő vált volna belőle.
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team RPG hsz: 209 Összes hsz: 446
|
Eliza - Mindig azt mondom, hogy a teszetosza embereknél csak a teszetosza férfiak tudnak jobban felbosszantani. És ezek után az aranyvérű családokban mást se hallasz, mint, hogy menj hozzá egy férfihoz, nem kell, hogy legyen eszed. A kivétel - aki ugyebár én vagyok - erősíti a szabályt. Mivel a kór miatt nem lehet gyerekem, nem tudom fenntartani a nemes és nagy múlttal bíró Odry és Angyal családokat, sem a Volkov dinasztiát, ha már itt tartunk. Pedig szerintem a családom, bár ők sosem vallanák be, örülnek, hogy olyan ember mellett kötöttem ki, aki megfelel az elvárásoknak. Csak esetünkben a gyümölcsöző családegyesítés marad el. Miközben haladunk felfelé, és ahogy kimondom a gondolatomat a teszetoszaságról, még a szemeimet is megforgatom kissé. Szörnyű, hogy milyen világban élünk. Amúgy az, hogy a férfi egyedek ennyire elnőiesedtek, szerintem nagyon nem egészséges, és ha most kéne magam mellé találnom valakit... nos, azt hiszem, leszbikus lennék. De szerencsére a probléma ugyebár nem fenyeget. - Uhm, igen, mindenképpen. Szerintem, amikor a szüleim nevet választottak, akkor nem gondoltak bele abba, hogy lehetne valami szelídebbet is. A hattyúk tava amúgy találó, mert tényleg onnan kaptam a nevem, míg az Abigél a Bibliából választott, és bár mélyen hiszek Istenben és keresztény tanok valóságosságában, mégsem szoktam annyira az Abigélt használni. Azt nem tiltom meg, hogy egyesek ne így hívjanak, csak nem adom meg opciónak, hogy ilyen is van. Nem tudom, hogy miért nem, még becézhető is. Érdeklődve pillantok felé, hogy ha szeretné, akkor mondja el nyugodtan, hogy mi bántja, kivételesen - szerintem - egész jó hangulatban vagyok. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de ezek a felolvasások, meg az apró emberi lények nagyon fel tudnak dobni. Alig várom, hogy a családban valakinek gyereke szülessen, hogy aztán egész nap pesztrálgathassam. - Nem érezted még korábban ezt az érzést? Hm... azt kell hogy mondjam, elég jó gyerekkorod volt akkor. Egyke vagy vagy a testvéreid és közted nagy a korkülönbség? Valamelyiknek a kettő közül igaznak kell lennie, mert akik közel egymáshoz születnek, érzik ezt az érzést. Már csak az új gyerek ténye is valami olyan, ami azt eredményezi a meglévőben, hogy most valamiről le fog maradni, ami a következőnek megadatik, és valljuk be, ez így is szokott lenni. - Szóval, hogy mondjuk egy barátodnak előbb van meg valami, mint neked? Mondjuk egy kiváló bájitaltanból? Mert az eléggé ilyen magas szintű tudomány, és mivel ismerem ezer éve az új bájitaltanárt - meglepetés, évek óta a főzetén élek -, tudom, hogy nála nem egyszerű jót alkotni, mert magasak az elvárásai. Kis Felagund2.0.
|
|
|
|
Ágas Tamara INAKTÍV
RPG hsz: 7 Összes hsz: 9
|
dr.Hollóvölgyi zsófiapár pillanatig értetlenül néztem rá, majd leesett.-basszuuus!-mondtam halkan. A nő nem nekem szánta azt a "héló"-t...hanem a kutyájának...csak én lehetek ilyen szerencsétlen? Áhh...simán.A kutya(aki nem mellesleg még mindig a bokámra volt tapadva) amúgy nagyon kedvesnek-és bokaszeretőnek- tűnik. A nő látszólag még nem teljesen értette, persze meg is értem...hihi. Ezután az óriási égés után még egyszer tudatosították bennem, hogy ezt nem nekem mondták...na mindegy. -ohh...oké-mondtam zavartan,majd megint a bokámat nyalogató kutyára lestem.Bociszemekkel nézett vissza rám, majd...majd újra nekilátott a bokámnak. Nincs mese, ez a kutya beleszeretett a bokámba...miközben ilyen magasröptű gondolataimba merültem, nem is vettem észre hogy a nő egy törlőkendőt nyújtott át nekem. Gyorsan elvettem és meg is köszöntem.-kö-ö-szi--mondtam kissé(jó nagyon) szaggatottan, s miközben próbáltam visszahúzni a bokámat, a nő meg a kutyáját a helyére,sikerült is megtörölnöm.-Egyébként Ágas Tamara vagyok...és te?-jaj...elküldtem tegezőbe...remélem ezért nem haragszik meg...jaj
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Délután a levegő sportjával [Hunor] Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.
|
|
|
|
Daróczy Konrád INAKTÍV
RPG hsz: 105 Összes hsz: 121
|
Daróczy Elizabetcsak ha készen állsz rá...
| | | | | | Figyelem! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (nyílt szexuális utalások, szexuális tartalom, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, KATT... | | |
Ha ez most film vagy romantikus regény lenne, minden bizonnyal szerepeltetnék a top legédesebb és legszerelmesebb pillanat között, már amennyiben arra vetemednénk, hogy ezeket megpróbáljuk rangsorolni. Igen, egy alternatív, ideális világban megtörténhetne, ahol az emberek nem eleve elrendelten rosszak vagy megátalkodottak, ahol van esély a változásra, ahol egy pszichopata is élhet teljes és normális életet. Ez a világ azonban nem az a világ. Elizabet, akár egy megrészegült tinédzser, úgy pillant fel a férfira, aki minden emlékét és tudását elővéve játszik mocskosul. Akárha egy vadat fogna be, lassan közelít, bizalmat ébreszt, hogy utána háta mögül előhúzza a kést és lemészárolja az állatot. Noha e hasonlat drasztikusnak hangzik, sajnos túlontúl sok igazság van benne: talán most még úgy tűnhet a nő számára, hogy ennél tökéletesebb férjet és házasságot nem szánhatott volna neki a sors, senki se kételkedjen abban, hogy ez a véleménye viharos sebességgel fog megváltozni. Enged a kérésnek és beleáll a játékba, hagyja, hogy Lizi elmélyítse csókjukat és úgy viszonozza azt, ahogy biztos benne, felesége lábai beleremegnek majd az emlékbe. Ujjai a derékra csúsznak és alig érintve húzza végig azokat a vékony testen, miközben nyelve finoman játszik a nőével. Mozdulatai és gesztusai türelemről, figyelmességről és gondoskodásról árulkodnak. Persze tudja jól, hogy eljön a pont, ahol ez a fajta gyengédség megszűnik, hiszen a nőnek éreznie kell a vágyat, az akarást, hogy Konrád legalább annyira, ha nem jobban akarta ezt az éjszakát, az egyesülést. Végigpillant még egyszer, utoljára Elizabeten, mielőtt a fehér anyag egyetlen óvatlan pillanatban felfedné meztelen testét. A látvány való igaz, lenyűgöző: amikor magának keresett áldozatot, pont ezt a típust kedvelte a legjobban. Fiatal, feszes bőr, formás mellek, jól kivehető derék és csípő, érintetlen felület. Olyan felület, melyen ujjnyomával rajzolhat, s olyan magabiztos, vágyakozó hang, ami később könyörög a kegyelemért. Szürkéskék íriszei mohón falják a látványt, miközben agya beteges módon már vizualizálja, mit tehetne meg a nővel, hogyan bánthatná és mennyire élvezné ezt. Nem csoda hát, hogy érzi a vért nadrágjába tolulni, de épp erre van szüksége. Lepillant az ujjakra, amik ingével vesződnek és finoman elmosolyodik, majd viszonozza a csókot, miközben kezeivel a fedetlen bőrön simít végig. Tenyere a fenékre siklik, hogy finoman rámarkolva közelebb húzza a nőt, majd egy váratlan pillanatban lejjebb hajolva térdhajlatába akassza és felemelje. A pillekönnyű testet úgy tartja karjaiban, mintha természetes volna, s egy pillanatra se ereszti el felesége ajkait. Lassú, szinte észrevétlen léptekkel indul meg a franciaágy felé, hogy odaérve óvatosan a hátára fektesse a nőt és ismét végigpillantson rajta. Nehéz lesz visszafognia magát, ez már egyszer biztos.
|
|
|
|
Odry Elizabet INAKTÍV
Őzgidácska sete, suta... RPG hsz: 154 Összes hsz: 759
|
Drága férjem#valami_megváltozik
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Asszonnyá válni egy férfi oldalán, nagyon sokrétű. Évek alatt megtanítják neked, hogyan tartsd életben a férfit, adj neki ételt, utódot, melegséget az otthonába. Adj szenvedélyt, figyelmet az ágyába. Étkeztesd változatosan, lefekvés előtt kerüld a nehéz ételeket, és amikor csak kedve van hozzá, add meg neki magad, hogy ne keressen másnál vigaszt. Amíg az ember főzni megtanul - kivéve Odettet, aki képtelen volt nem odaégetni a húslevest -, addig azt, hogy miként legyen áhitatos szerető, képtelenség csupán csak könyvekből elsajátítani. Azt meg kell tapasztalni. A férfi tapasztalt, az asszony nem, és sokan azt mondják, az első alkalommal merevek, félnek. Ahogy Konrádra nézek, nem félek, nem érzem merevnek magam, nem érzem azt, hogy nem akarom. Nem várom meg, amíg ő szabadít meg az anyagtól, én fedem fel előtte magam, hogy érezze, nem akarok várni tovább. Nem akarom, hogy azt higgye, félek az övé lenni, mert nem. Már csak attól is, ahogy hozzám ér, ahogy érzem, hogy a libabőr végigfut rajtam, mellbimbóim egyetlen pillanat alatt keményednek meg. A vágy, nem idegen a számomra, nem először érzek vágyat Konrád iránt. Éreztem, amikor a képét a kezemben tartottam, éreztem akkor, amikor titkon együtt töltöttünk egy hétvégét, és hiába volt ott a tudat, hogy nem érinthet meg, és, hogy be fogja tartani a protokolt, a szívem egész éjjel hevesen verve várta őt, hogy benyisson, hogy megérintsen, hogy ne akarjon várni. Akkor éreztem azt először, hogy felrúgnék minden szabályt, csak, hogy megkapjam őt. Belemosolygok a csókba, abba, hogy nem érint meg rendesen, és már éppen megjegyezném neki, hogy itt nem kell politikailag korrektnek maradnia, amikor végre érzem, hogy a vágy benne is elkezdett mozogni. Ahogy a fenekembe markol, belesóhajtok a pillanatba, és eszeveszetten kezd dobogni a szívem. Mint egy macska, úgy simulok hozzá, ujjaimmal a hajába marva, hogy érezze, akarom, igazán akarom őt. Ahogy az ágyra fektet, de nem hajol fölém, elmosolyodom, és bár a szemébe nézek, bal kezem ujjaival finoman elkezem végigsimítani a bőröm. A melleimen, majd közöttük, lassan lefelé, a köldököm irányába, egészen a szeméremdombomig. A mindig ártatlan őzike valahova eltűnt, hiszen most Konrád nem láthatja az a finom bizonytalanságot és kedvességet, ami mindig ott van. Amit láthat, az a vágy, a tűz, a mohóság. Alsó ajkamba harapva, kinyújtom jobb lábam, ahogy végigsimítsk lábujjaimmal nadrágján. - Azt tanítják, a szex háború, melyet egymás ellen vívnak a felek, a tökéletes kielégülés érdekében. Le akarlak győzni, de ahhoz nem szabad úriembernek lenned, hogy ebben megakadályozz. Édes, drága Elizabet, még a végén a férjed meglepődik, hogy milyen jól tájékozott vagy. Ha valaki, akkor Odry Elizabet mindig jól felkészült minden tárgyból, jól felkészült a házasságból is, annak minden velejárójával. Nem a férje fogja a legszebb kötött pulcsit kapni, lévén, hogy képtelen bánni a kötőtűvel, a hímzésről ne is beszéljünk, de abban biztos lehet, hogy már gyerekként eldöntötte, a férjét, ha egyszer lesz, nem hanyagolja el, nem engedi, hogy más nőnél keressen vígaszt, és ezért képes a végsőkig elmenni. Édes, drága Elizabet, fogalmad sincs, hogy mibe keveredtél.
|
|
|
|
Drinóczi Babett Mirtill INAKTÍV
a legkisebb Drinóczi RPG hsz: 133 Összes hsz: 203
|
Karola egy szerda délután | kinézetÁllom Karola tekintetét. Még fejemet is felszegem, miközben pálcámat egyre erősebben kezdem szorítani összefont karjaim rejtekében. Ingerültségem mellé mégis valamilyen szégyenérzet párosul, hiszen éppen ez a fajta viselkedés az, amit a leginkább megvetek ezen a világon. Így az általam kreált, szkizofrén érzésekkel próbálom tartani magam ebben a nevetségesen domináns pozícióban, miközben látom, hogy szavaim oda hatoltak, ahová azt szántam; Karola szívének legmélyére, s ugyan látom a feje felett gyűlő, sötét fellegeket, egy pillanatra meglátom szemében a fájdalmat. Nagyot nyelek. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen módon tudok odaszúrni valamit, és már majdnem bennem is megfogalmazódik a bocsánatkérés, amikor a lány felszívja magát, és úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban a történetet. Rendezni próbálom modortalan ábrázatomat, de szájam széle meg-megremeg a rám telepedő félelemtől. A Bossányi lány szemei szikrákat szórnak, ami miatt legszívesebben kővé dermednék, majd millió meg egy darabra hullanék a végső robbanástól. Ajkam most már teljességében remeg az erőltetett offenzív mosolytól, majd amikor meghallom a szavait, dacosan tágulnak ki pupilláim. Eddig összefont karjaim harcias erővel eresztik egymást. – Még hogy én, hogy merésze… – az idegességtől erőm sincsen befejezni a megkezdett mondatot, és színpadiasan fordítok egy pillanatra hátat a lánynak – bele sem gondolva abba, hogy ezzel támadófelületet adok neki –, hogy rendezzem össze-vissza cikázó gondolataimat. Szabad kezemmel dörzsölöm meg lehunyt szemeimet, így a szempillaspirál fekete csíkjait hagyva pillám fölött, szemhéjamon. Csak ezután fordulok vissza a lány felé. Ekkor látom, hogy Karola felém lép, és szinte lelassul az idő, ahogyan az ujjai tincseim közé kapnak. Nem is a fájdalomtól, inkább az ijedelemtől szakad fel egy hangos sikítás torkomból, hogy az engem markoló ujjakra fogjak, és csupán néhány milliméterre arcától forduljak felé, hogy megvető fintorral nyugtázzam tettét. Kétrét görnyedve, reszkető ajkakkal figyelem őt a megvetés mérhetetlen szikrájával, s közben én is rászorítok ujjaira, ami valljuk be nem éppen a legjobb döntés, mert így tincseim töve végképp fájdalmas sikollyal bírja tovább a jelenetet. Az „aljas kígyó” megnevezésre hitetlenkedve horkanok fel, miközben még mindig ő dominál, én pedig egyre érzem, hogy ebben nem akarok részt venni. Így amikor egy kicsit is érzem, hogy enged szorításomon, lökök rajta egyet, hogy távolabb tudjam magamtól. – A ti kapcsolatotokhoz? – kérdezek vissza immár mérhetetlenül emelkedett hangon. – Ahhoz leginkább egy pszichiáternek lenne köze! – ordítom, miközben szememből egy kövér könnycsepp hullik arcomra a fájdalomtól. Sajgó fejbúbomhoz nyúlok, hogy kissé kimasszírozzam belőle a hasogató érzést, majd a folytatásra ismét felháborodottan csillannak meg türkizszín szemeim. Teletömtem a fejét? Illegettem magam előtte? Hát, ennek teljesen elment az esze. Fogaim össze-összekoccannak állkapcsomban, majd könnyes szemekkel és remegő kezekkel szegezem rá a lányra varázspálcámat. Elvégre, én magamnál hordom. – Ha még egyszer hozzám érsz – mondom remegő ajkakkal és karral, szememben egyre gyűlő könnyekkel, miközben alig két méter távolságban állunk. Rettegő, ám vehemens tekintettel meredek hol egyik, hol másik szemébe Karolának. S közben meg sem fordul a fejemben, hogy a szoba festményei tovább vihetik a hírt.
|
|
|
|
Daróczy Konrád INAKTÍV
RPG hsz: 105 Összes hsz: 121
|
Daróczy Elizabetcsak ha készen állsz rá...
| | | | | | Figyelem! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (nyílt szexuális utalások, szexuális tartalom, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, KATT... | | |
Ez egy első alkalom. Nagyon sok szempontból első alkalom ez, s van, amelyből az egyetlen is. Az úri ficsúroknak azt tanítják illemtan órán, hogy egy nő olyan, akár egy finoman megmunkált hangszer. Nem lehet hangolás nélkül játszani rajta, hiszen attól tönkremehet, megrongálódik, s a hangzása is érdes, karcos lesz, hamisan szól majd. Éppen ezért mindig, de legfőképp az első ágyba bújáskor oly figyelemmel kell irántuk viseltetni, mint egy törékeny porcelánbabára, önnön kielégülésük másodlagossá degradálódik, s az kell szemük előtt lebegjen, hogy a karjaikban tartott nő boldogan, kellemes élményekkel ébredjen a nászéjszakájuk utáni reggelen. Ezért is van az, hogy Konrád nem hagyja figyelmen kívül azt, amit mindkettejükbe belesulykoltak. Mert mit tud róla Elizabet? Figyelmes, törődő, szabálykövető, hagyományőrző, csipetnyi újítási vággyal. Noha le akarja dobni az örökül kapott béklyókat, tudja, mikor mi a helyes. A karjaiban sóhajtozó nő már álmokat szőtt: elképzelte, milyen lesz majd mindig, hogyan fog Konrád végigpillantani rajta. Nem színlelve, nem gyűlölködve, hanem szerelmesen, vággyal telve. Most pedig megkapja, hogy elkísérje élete végéig a ma éjjel emléke. Tekintete végigköveti az előtte heverő ártatlan őzgida kacér mozdulatait és cinkosan elmosolyodik. Elizabet biztos úgy hiszi, a szemtelen incselkedésén teszi, azonban a vékony ujjakat már látja elfehéredve az ágyneműbe kapaszkodni, érzi vonaglani a testet, ahogy újabb és újabb lökésekkel teszi magáévá, erőszakosan. Megszorítja majd a csinos melleket, a nő pedig üvölteni fog a fájdalomtól, miközben fogait húsába mélyeszti. Nem lesz menekvés, mert egy aranyvérű családban elképzelhetetlen a válás. Egy aranyvérű, jól nevelt asszony sohasem árulja el a férjét, legyen szó bármiről, ami házasságuk szentségének szentségtelenségében történik. S mivel a kérés ez esetben parancs, hajlandó megvetni úriemberi mivoltát, mely igazán sohasem volt, s két egyszerű mozdulattal oldja ki nadrágját, hogy levetve azt látni engedje duzzadó férfiasságát. Megragadja a nő bokáját, hogy közelebb húzza magához, majd féltérdre ereszkedjen és először csak combjának belső felét borítsa be csókokkal, majd szép lassan szeméremdombjához érjen. Pimasz módon végig a nő szemébe néz és figyeli minden rezdülését, miközben nyelvét óvatosan végighúzza ágyékán, majd kínzóan lassan, a megfelelő pontokon elidőzve kezdje kényeztetni újdonsült feleségét. Jobbjával a bal combot tartja, miközben a csiklót ingerelve balja egyszer csak a lábak közé csúszik, hogy pusztán egyetlen ujjával a nőbe hatolhasson. Noha nem durva, valamelyest megmutatkozik valós természete: háborút akar a nő, ő pedig készségesen megadja neki.
|
|
|
|
Odry Elizabet INAKTÍV
Őzgidácska sete, suta... RPG hsz: 154 Összes hsz: 759
|
Drága Férjem #még
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Máshogy mosolygunk egymásra, és tudom, hogy ez a mosoly csak itt fog előkerülni. A hivatalban nem leszünk férj és feleség, csak polgármester és képviselő, ott úgy vélem másféle harcokat vívunk majd. Én leszek a szív és Konrád az ész, aki racionális keretek között tartja a vágyamat arra, hogy mindenkit megmentsek. A város lakói előtt férj és feleség leszünk, olyanok, akik mindenkit a saját boldogságuk elé helyeznek. De itt, a négy fal között, a házban, amiben már ott a kéznyomunk, a tökéletes rendben, csak ott, csak egymásnak, ezt a mosolyt villantjuk majd. Tudom, hogy amíg megadjuk egymásnak azt, amire vágyunk, addig nem kell aggódnom. És én mindent meg akarok adni neki, mert, ahogy elnézem, ő is mindent meg fog adni nekem. Ó azok a bájos asszonyi álmok. Milyen törékenyek és milyen hamar széthullanak majd. Szemérmetlenül pillantok lejjebb, és ajkaim a mosoly kiszélesedik, ahogy a rántást érzem, úgy nevetek fel. Imádom, hogy itt csak ő van és én vagyok, hogy nem kell azon gondolkoznunk, vajon a kíváncsi szemek mit szűrnek le abból, ahogy egymással viselkedünk. Amíg nem voltunk házasok, egymást alig-alig érinthettük nyíltan, csupán apró mozdulatokkal hívhattuk fel a figyelmet arra, hogy egymáshoz fogunk tartozni. Most viszont háborúban állunk egymással, mert a finomkodó stílusa eltűnik és én élvezem, hogy nem akar olyan lenni velem, mint annak előtte. Érezni akarom, hogy a férjem hozzám ér, hogy nem fél tőle, hogy nyomot hagy. Akarom, hogy nyomot hagyjon. Érzem rajta, hogy sokkal másabb a kisugárzása, hogy vágyik arra, hogy magáévá tegyen, és ezt élvezem. Féltem, hogy nem fogok tetszeni neki, de ahogy elnézem, nem lesznek itt bajok. Felkönyökölve állom a tekintetét, élvezem, ahogy a bőröm egyre forróbbá válik a csókjai alatt, ahogy meg-megrezzenek a tekintete és a bőrének érintése alatt. Úgy vélem, hogy képes leszek végig fenntartani a szemkontaktust, ám elég egyetlen jól irányzott mozdulat Konrádtól, hogy rájöjjek, képtelen vagyok rá. Lehunyom a pilláimat, és felnyögve fogadom a felismerést, hogy bármeddig is vártam erre, nem bánok egyetlen pillanatot sem, mert senki sem lett volna tökéletesebb, mint Konrád. Milyen figyelmes, milyen kedves, milyen jó, milyen… - Konrád… Lehelem nevét az égbe, ahogy megérzem magamban az ujját, combjaim összerezzennek, mintha védekezni próbálnék, holott csak maga az élmény ragad el teljesen. Nem ismeretlen maga a mozdulat, ám most először nem az én ujjam, hanem egy férfi, a férjemé van bennem, ez az élmény, úgy, hogy vonzódom hozzá, hogy szeretem őt, mint férfit, mint férjet, egyenesen földöntúlivá teszi. Annyira örülök, hogy ezt az élményt egy olyan emberrel oszthatom meg, akiben maradéktalanul megbízok, és akinek a kezébe képes lennék az életemet is beletenni. Tudom, hogy ha ő nem is, de én egy nap, lehet, hogy nem is olyan sokára, de beleszeretek ebbe a férfiba. Egyetlen egyet bánok csak, hogy az átlag házasságokhoz képest nekünk tíz évvel kevesebb jut majd, de éppen most és éppen vele kellett megtörténnie. Ebben biztos vagyok. Elmerülve benne, az élményben sóhajtva fogadom minden mozdulatát, és csak jó pár pillanattal később válok képessé arra, hogy kicsit megemelkedve, ujjaim a hajába mélyesszem, és bár simogatni szeretném, a vágy erősebb nálam, és érzem, ahogy ujjaim rámarkolnak a hajára. Képtelen vagyok ellenállni neki, képtelen vagyok kiszakadni abból a mámorból, amit nekem okoz. Ajkaim között a “még” szó, hol érthetően, hogy a sóhajok és nyögések miatt érthetetlenül szakad ki belőlem.
|
|
|
|
Vajda Olívia INAKTÍV
+1 Vajda :3 RPG hsz: 121 Összes hsz: 249
|
Rebi Az ember, ha siet, akkor tartják fel a leginkább, és nem érdekel, hogy menyasszony és azt se tudja, hogy hol áll az esze, nekem szükségem van rá, arra, hogy beszéljek vele. Hogy odaadja a kulcsot, meg amit akar, mert bár azt hiszi, hogy nekem sokkal kevesebb dolgom van, de én sem érek rá, mert attól még, hogy idén nincs kviddics - ami nem kicsit frusztrál, de tényleg -, attól még vannak elfoglaltságaim, szóval amikor végre mozgást hallok, felsóhajtok. - Na végre. A dünnyögés pedig, ahogy mondani is szokták, nem vezet semmi jóra, ugyanis éppen csak megörülök neki, egyből ki is ül az arcomra a nem tetszés, mert nem Lili lép elő, hanem egy másik nő. Hát ezt nem hiszem el, de komolyan. És akkor még azt is mondja, hogy hagyjam kint a latte-t. Ezt nem gondolhatja ő sem komolyan, mert nem két forintért vettem, és mert ha kint hagyom, akkor kihűl vagy valaki megissza, és akkor aztán oda az egyetlen jó dolog a mai napban. Az orromat kicsit ráncolom a gondolatra, hogy ez megtörténjen, majd felpillantok, a polcokra. - Ja igen is. Itt vannak...szabályok. Mondjuk nem kívántam kettő pillanatnál hosszabb ideig maradni, de úgy néz ki, már most is túl sokáig voltam itt, ennek ellenére nem tágítok. Jaj Olcsi, eddig olyan normális voltál, nem feltétlen most kell, hogy előtörjön belőled a flegma aranyvérű picsa. Csak szépen törődj bele abba, hogy nincs itt Lili és húzz innen kifelé. Még mindig nem olyan rossz a helyzet. - Nem üvöltöztem, hanem hangosabban mondtam ki egy női nevet. Jó, hát azért tényleg nem üvöltöztem, maximum kiabáltam. A poharamat, hogy ne is tudja kiszedni a kezemből, magam elé fordítom, és védekezőn eltakarom. Nem vagyok hajlandó megválni tőle. Na ilyen az, amikor szörnyen rosszul nevelsz egy gyereket, mert az lesz a vége, hogy önzővé és makaccsá válik. Meg bunkóvá. Alapvetően kedves szoktam lenni, de most már olyan sok kilométer van a lábamban, hogy nem tudok örülni. - Bocsi, szóval igazából nekem elvileg egy cetlit kellene felszednem, amin van egy név meg egy cím, és hozzá egy anyagdarabot, ami a koszorúslány ruhámhoz kell lesz, de Lili egyszerűen nincs sehol, és abban reménykedtem, hogy talán itt megtalálom.
|
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy RPG hsz: 337 Összes hsz: 378
|
éjszakai fejtisztulás × outfit of the nightMég mindig ide-oda verődik koponyámban a basszus, ahogyan a már szinte teljesen kiürült utcán szedem egymás előtt méretes lábaimat. Jópofa kis banda játszott ma este a pubban. Kár, hogy nem volt teltházas koncertjük. Megérdemelték volna. Ajkaim elgondolkodón lebiggyesztve, fejem lehajtva, kezeim pedig nadrágom hátsózsebében pihennek, ezzel egy elveszett bandukoló képét adva az esetleg mégis erre járóknak. Annyira késő nincsen, mégis a hideg sokakat arra ösztönöz, hogy otthon maradjanak. A kocsmában sem voltak sokan, ezért is volt jó, hogy Edu barátommal a mai napot választottuk, hogy legurítsunk néhány sört. Csak – ugye – ezt nem annyira egyszerű csak korsókban számolni hiszen, ha nagyon belemelegedünk a sztorizásba, akkor máris megy barátom jellegzetes kézmozdulata a pincérnek, hogy bizony itt az ideje egy jó feles konyaknak is. Jó bánatra és örömre. Más magyar a pálinkára esküszik, mi mindig is ezt ittuk, ha együtt csavarogtunk. S hogy a mai este sem maradjon komikus pillanatok nélkül, próbáltunk fiatalosabban csevegni a szemtelenül fiatal pincérlánnyal, amiből semmi más nem sült ki, csak az, hogy két vén majom vagyunk, akik próbálnak az ifjabb generáció nyelvén hablatyolni. Apró mosolyra húzom ajkaimat, s meg is nyalom azokat, hogy az esti szellő jéghideg bizsergést hagyjon rajtuk maga után. Oly’ sok minden zakatol nem éppen tiszta gondolataim között, és akarva-akaratlanul jelenik meg előttem a barna szempár. Látom a dühös tekintetet, ami legutóbb mély sérüléseket hagyott akkor teljesen összeomlott lelkemen, s még most is nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem a keserű érzést, amit az emlékkép magával hordoz. Lépteim óvatosak. Nem tántorgok. Annyit azért nem sikerült inni, de semmiképpen aggatnám magamra az amerikai elvonók „három hónapja tiszta vagyok” kitűzőjét. Csak élvezi a nevetésektől, bosszúságoktól és – persze – az alkoholtól kimelegedett testem a hűs időjárást, így még szét is húzom kabátomat, hogy jobban átjárhasson a mardosó hideg. Először mellkasom kapja a pofont, majd onnan, mint egy atomrobbanás terül szét egész testemben, hogy még ujjbegyeim is érezhessék a csípős hűvösséget. Mélyet sóhajtok újfent, hogy folytassam az utamat, ám igazság szerint még nincsen kedvem hazamenni. Gyönyörűek a fények, imádom az őszből lassan télbe áthajló illatokat, és az sem utolsó, hogy annyira steril ez az üres utca, hogy semmi nem veszi el a figyelmemet. Otthon más jellegű az üresség. Legfőképpen azóta, amióta sikerült szóváltásba keverednek Elektrával. Azonban most nem az ő képe néz velem farkasszemet, ahogyan megállok az egyik bolt kirakata előtt. Itt nem használtak mágiát, hogy kivilágítsák azt, így csupán az utcai lámpák fényében figyelem előttem kirajzolódó sziluettemet.
|
|
|
|
Rothstein Elektra Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász RPG hsz: 748 Összes hsz: 1111
|
Néha a csend a legjobb módja annak, hogy egyértelművé váljanak a dolgok. Hősnőnk napjai így teltek. Békés egyhangúságban. Végre. Különös álma után úgy érezte megkönnyebbült, bár arra talán sohasem kap választ, hogy valóban megtörtént-e, vagy csupán a fejében zajlott le az az ominózus beszélgetés. Talán jobb is így. Minden esetre a felette rendre elhaladt napok arra késztették, hogy folytassa életét ugyanúgy, mint ahogyan eddig tette. Ma azonban volt néhány elintézendő dolga, melyeket nem akart tovább odázni. Elvégezte őket, ahogyan tervezte, majd elindult hazafelé. Tűnődve, békésen szemlélődve gyűrte csizmája alá a métereket és azon gondolkozott, hogy talán most neki kellene őszintének lennie, ha már Marcellt arra kérte bízzon meg benne. Így volna igazságos. Igazság. Egy szó és megannyi értelmezési mód. Neki most a sajátját kellene megtalálnia a férfival kapcsolatban. Nem csinálhatja ezt sem vele - aki bevallotta sajátját - sem magával tovább. Az érzelmi kötélhúzás sosem vezetett még jóra. Már épp fordult volna lefelé a Fő utczáról, amikor tekintete megakadt elmélkedése főszereplőjén, aki épp egy kirakatot nézegetett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy hősnőnk rájöjjön az efféle szerencsés véletleneket vétek volna nem kihasználni, ezért átfutott az út túloldalára és óvatosan a háta mögé osont, majd nagyon lassan közel hajolt hozzá, hogy ajkát kacér félmosolyra húzva, hangját enyhén elmélyítve kezdjen beszélni - Miért van egy ilyen jóképű férfi, ezen a hűvös estén egyedül? - kérdezi, miközben balját a nevezett vállára csúsztatja, hogy egy kicsit erősebben ráfoghasson, épp úgy, ahogyan a toronyszobában tette. Hirtelen ötlettől vezérelve cselekszik és szólal meg ismét. - Ne fordulj meg, csak hallgass és figyelj - inti immár saját hangján az előtte állót és csak reméli, hogy megérti a szavakat, amiket megpróbál értelmes mondattá fűzve kimondani - Nem vagyok jó ebben - remeg meg egy pillanatra, mert bátorságát elszállni érzi, de mélyet sóhajt, hogy megnyugodjon és folytatni tudja - Sosem voltam, de el kell mondanom, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy ezer szállal kötődöm hozzád...és vágyom rád, amióta csak a bálon befogtam a szád - ejti ki végre szép ívű ajkain a maga fura módján a szavakat, s vallja be általuk, hogy szereti elhunyt férje legjobb barátját. Megkönnyebbült lélegzet szakad fel tüdejéből és mintha kicsit akadálytalanabbul is kapna levegőt ezek után. Nem tudja mit hoz a holnap, azt sem, hogy a ma mit ígér, de legalább megtette, amitől annyira félt. Hangosan szavakba volt képes önteni, amit napok óta gondolatainak homlokterében tartott, s festette elméje vásznára újra meg újra, hogy a legszebb, vagy épp a legijesztőbb képet alkossa belőlük. Hiába biztatták szülei, hiába álmodta, hogy férje és fia is áldásukat adták arra amit érez, ha ő maga még nem állt készen. Most sem áll egészen, de szíve azt súgta, ha nem lép és lesz őszinte, úgy...Nos talán késő lett volna és Marcell elmegy ismét, mint a temetés után. Azt pedig azok után ami kettejük közt történt, nem tudná elviselni. Kétszer nem veszítheti el őt, az nem lehet.
|
|
|
|
Demeter Janka INAKTÍV
Szarka | A vastrón tollas úrnője RPG hsz: 19 Összes hsz: 327
|
Saint bár | ¤¤Tekintetem a mozdulatlan, kopár fára függesztem az ablakon túl, mégsem látom azt. Ilian kétségbeesett arca minduntalan előtérbe kerül, bármennyire is próbálom kiverni a fejemből, csupán egy kósza pillanatra is. Hallom a hangját, látom a félelmet csillanni a szemében, ahogy arcom egyre elsötétül minden egyes elsuttogott szónál. Már akkor tucatnyi lehetőség futott át agyamon, próbáltam akkor és ott megoldani a felmerült problémát, kihagyni Alfit a történetből, amit én vállaltam magamra, nem ő. Most mégis itt vagyok, a legbiztonságosabb közegben, amit akár még sajátomnak is nevezhetnék és arra várok, hogy akarata lesújtson rám, hisz… megérdemlem. Hiába vázoltam fel terveimet előtte, még mielőtt elküldtem volna Iliant, hiába kértem ki a véleményét, végül én hoztam meg egymás után a döntéseket és kergettem magunkat oda, ahol most állunk. Talán, ha jobban utána járok én magam, megelőzhető lett volna a probléma. Ha én magam mentem volna Ilian helyett, az én képességeimmel, akkor nem sodortam volna veszélybe sem őt, sem Alfi nevét az enyém által. Mert általa nekem is nevem lett. Egy név, amire sosem vágytam, mégis úgy fogadtam tőle, mint a legbecsesebb ajándékot, amit csak kaphattam volna. Én pedig ezzel hálálom meg... Szemeim akaratlan csukódnak le, ahogy a szobában élesen csattan a konklúzió. Aprót biccentek csupán, de képtelen vagyok szavakat kipréselni magamból, holott arcom kifejezéstelenül tükröződik az ablak üvegében. Nem engedem, hogy gyengének lásson, se ő, sem senki más. Mégis… Mégis, ahogy felkapom fejemet és tekintetünk találkozik, nem láthat mást, csak döbbenetet és pillanatnyi kétségbeesést. Szemeim a kezeimre siklanak, mintha most ismerkednék a saját testemmel. Homlokomat gondterhelt ráncok barázdálják, ahogy lehunyom a zöldeket és keresni kezdem önmagam. Ujjaim meg-megrándulnak, állkapcsom megfeszül, ahogy egyre kétségbeesetten kutatok, de képtelen vagyok megragadni a valóságot. Lélegzetvételeim szinte észrevétlenül lesznek egyre szaporábbak, ahogy próbálok úrrá lenni türelmetlenségemen és a kétségbeesésemen, amit imént tökéletesen láthatott bennem Alfi is. Gondolataim csaponganak, képtelen vagyok koncentrálni… hosszú percek telnek el néma küzdelemben, mire nehezen ugyan, de képes vagyok megnyerni a csatát. Ahogy aranyba forduló kékjeimet kinyitom, az ablaküvegben már nem látok mást, csak saját napbarnította bőröm és sötétbarna hajam. Sikerült… - Tudom - fáradt hangom halkan hömpölyög Alfi felé, ahogy felé fordulok ismét. - Sosem látta a valódi arcom, csakis annak ismer engem, aki a telepen voltam. Sosem kockáztatnék ekkorát. És már intézkedtem az ügyben - minden szavam igaz, de akkor miért érzem azt, hogy csak részben az? Kegyetlenség beismerni, de kénytelen vagyok rá; félek. Talán magamat is, de leginkább Iliant. Az évek, amiket korábban együtt töltöttünk, az emlékek hada olyan érzelmeket csikart ki belőlem, ami elgyengít. Meg akarom menteni a fiút, hogy általa magamat is képes legyek megmenteni. Képes lehetsz ezt megérteni, Alfi? Ahogy visszapillantok az ablakon túli világra, már tudom a választ a fel nem tett kérdésemre.
|
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy RPG hsz: 337 Összes hsz: 378
|
éjszakai fejtisztulás × outfit of the night × musicVan az ittas szintnek egy bizonyos árnyoldala. Még ha nem is vagy satu részeg, akkor is vannak olyan furcsa pillanatok, amikor elönt a megmagyarázhatatlan mélabú. Esetemben persze nem beszélhetünk arról, hogy nem tudom, miért szomorkásabb a szívem a megszokottnál, de ahogyan egyedül ácsorgok a kirakat előtt, és a megfogyatkozott jókedvtől kissé gémberedetten látom képmásomat, mélyet kell sóhajtanom. Az üres utca és a gyér fények egy megkeseredett ember alakját adják vissza nekem, ami ugyan nagyon ismerős, de már régen láttam. A mögöttem lévő padtól kicsit előrébb lépek – így kis helyet hagyva magam mögött – közelebb a kirakathoz, és most kevésbé borostás arcomat simítom végig, mintha nem hinném el, amit látok. Mintha nem ismerném fel az alakot. Meg-megfúj a hűvös szellő, s annak ellenére, hogy kabátom már nincsen összehúzva, mégsem fázom. Legyen ez bárminek is betudható. Hogyan jutottam el megint idáig? Hogyan hagyhattam, hogy eljussak idáig? Dolgoznom kell az érzelmeim kinyilvánításán, mert az sem jó, ha elfojtom, és – a konyhában történt eset után kiderült, hogy – az sem megfelelő mód, ha kimondom szavaimat. Miért kell egy felnőtt férfinak ilyeneken agyalnia egyáltalán? Megkeseredettségem nem vált át a régről ismert agresszióba. Azt sikerült leküzdenem. Nem értem, hogy ezt miért nem sikerül. A nálam történt eset óta sok mindenen gondolkodtam; mégis mióta vagyok szerelmes Elektrába? Túl régre nyúlik vissza a kérdés alapja, és soha nem gondolkodtam még ezen. Hiszen tudtam, hogy számomra több, mint egy barát. Persze, mindig is tudtam, de szerelemnek soha nem mertem nevezni, hiszen oly’ sok szál köt össze minket, hogy attól félek lángra kapnak és szakítják meg kapcsolatunkat. Hinnék benne, hogy ez lehetetlen, de… most már nem szabad ennyire gyerekesen gondolkodnom. Egy újabb idegesen szomorkás arctépés után fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy ideje tovább állnom, amikor szívem elfelejt dobogni. A hanghoz párosuló alak, akit magam mögött vélek a tükörben látni megfagyaszt, – s mivel reakcióidőm a konyaknak és a sörnek köszönhetően kissé meglassult, ezért – nincsen elég erőm gyorsan megfordulni, így már csak égető érintését érzem vállamon, miközben megkapom az utasításszerű kérést. Hallgatok. Mélyen. A levegőt zaklatottabban veszem, és Elektra tükörképét bámulva, figyelmesen fülelek. Állkapcsomat krokodilharapás erősségének megfelelő erővel szorítom össze, majd amikor eltalálnak a szavak, lehunyom… sőt összeszorítom szemeimet. A beszéd kezdete egy barátzónába taszító érzéssel fog el, és fájdalmas fintor ül ki arcomra, miközben majdhogynem előrébb lépek, hogy ne érezhessem magamon a finom ujjakat. Ezt a nő is érezheti, hiszen kicsit megmozdul felsőtestem, mintha elrántani akarnám, de végül maradok eredeti pozíciómban. Jobb kezemet szájamhoz emelem, hogy ajkaimat végig simítva fogadjam be a szavakat, majd egy hirtelen érzéstől vezérelten – amikor Elektra befejezi mondandóját – fordulok meg, hogy immár szemben találjam magam vele. Feketéim egyik barnából ugrálnak a másikba, majd egy szempillantás alatt emelem meg mindkét kezem, hogy tenyerembe foghassam finoman arcát. – Mit szeretnél, Elda? – suttogom nevét becézve ajkaiba.
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
extekergő RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Nonó Meg sem lepődök azon, hogy az eridonos lány úgy ontja magából a szavakat, mint a terek közepén álló szökőkút közepén álló alakok. Egy futó mosoly suhan át az arcomon, és igyekszem a lány minden kérdésére válaszolni. - Én már nagyjából fél órája itt vagyok, és keresem a megfelelő könyvet. Végül emellett döntöttem. - Egy kicsit megemelem az előttem heverő írást, már amennyire annak súlya engedi, és folytatom is válaszomat. - Röviden arról szól, hogy a világ erdejeiben milyen mágikus jelenségek vannak. Egy aprót sóhajtok, majd folytatom a válaszadást. Nonó bizony próbárateszi a beszélőképességemet! No, nem mintha baj lenne, egyáltalán nem, pusztán még nem vagyok jártas annyira benne. - Nem kell semmire, csak megtetszett a címe. Viszont találtam egy könyvet, ami sárkánytanra hasznos lehet, - itt a legalsó könyvre mutatok - és egy olyat is, ami az iskolának az alapítójának írja le az életét. - fejezem be, megemelve a legfelsőt. Egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy nem viszem-e túlzásba a könyvtárba járást, végül egész gyorsan elvetem ezt a nevetséges ötletet. Utolsó kérdésére egy pillanatra felcsillan a szemem, utána viszont tekintetem a csinos kis kupacra siklik. Egy szomorú sóhajtás után aztán beleegyezek a lány ötletébe. Bólintok egyet, és egy egész gyorsnak mondható mozdulattal összeszedem gyűjteményem darabjait, és az iméntinél sokkal lassabban fel is emelem őket. - Kiveszem ezeket, és mehetünk. - Megindulok, közben azon töprengek, merre kéne menni. Nagyon nem szeretnék elkódorogni olyan helyekre, ahova mondjuk egyedül, vagy egy idősebb ismerősömmel mennék, ez pedig azért leszűkíti a lehetőségek körét. Már a könyvtárosnál vagyunk, amikor eszembejut egy ötlet. - Mit szólnál, hogyha elmennénk a konyhába? Ismerek néhány manót, bizonyára szívesen afnak egy kis süteményt. Aztán még eldöntjük mi lesz. Mit gondolsz? - Az immár kivett könyveket a táskámba téve állok, és várom a lány válaszát. Lily-vel szívesen találkoznék, rég beszéltem vele.
|
|
|
|
Juhász Laura INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^ RPG hsz: 919 Összes hsz: 3147
|
Mr. Kensington szerda kora délelőtt. | o Nagyjából erre számítottam. Semmi szomorkodás, vagy olyan arckifejezés, hogy ezt azért illett volna tudnom, vagy akár valamiféle elismerés, hogy nem ködösítettem, őszintén bevallottam, hogy nem értek hozzá. Nagyon sokan valamit mondtak volna, vagy ilyenek. De nem a vámpír. Ő egyszerűen tudomásul veszi a dolgot és már napirendre is tér felette, arra koncentrálva, hogyan oldjuk meg akkor hát ezt a helyzetet. - Rendben, akkor majd finoman lejegelem – biccentek tudomásul véve a feladatom. Persze előbb megvárom amíg beadja neki a gyógyszert, valószínűleg akkor úgy is ficeregni fog a cica, és nem szeretném elrontani a fájdalomcsillapítást. - Ó, értem. Akkor jó – felelem csodálkozó hangon. Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg. Hogy kedvese lenne a férfinek? Nem hiszem. Talán az, hogy majd ő viszi el a dokihoz. De, miért ő? Próbálom végiggondolni, hogy mi felett siklottam át, de tátva marad a szám és teljesen kiürül az agyam. Puszta kézzel porrá zúzta a gyógyszert! Csak úgy! Jó, igen, tudtam én hogy erősek a vámpírok, de látni még sose láttam, hogy mennyire. És ez egy kis apróság, egy semmiség volt, ebben biztos vagyok. - A vámpírlétnek is megvannak a maga előnyei. Az erő, a gyorsaság. Mit szeret benne a legjobban? – lehet hogy butaság erről kérdezni, főleg most, de képtelen vagyok megállni a dolgot. Vagy felteszem a kérdést, vagy tovább gondolom és eljutok oda, hogy vajon mennyi erőre lenne szüksége ahhoz, hogy a koponyámat zúzza porrá ugyanígy. Gyanítom, hogy nem sok. A kis állatka letisztogatja magát, nem is ficereg túl sokat, úgyhogy munkához látok én is. Magam elé emelem a kezemet, noha nem lenne már szükségem a kézmozdulatokra. Most viszont szeretnék teljesen biztos lenni a dolgomban, és ez segít összpontosítani. Megsimítom a levegőt, a sérült lábacska körül pedig egy vékony jégréteg képződik. Látványra olyan, mintha hozzá se érne a lábára, csak körülötte lenne, ám éri a kis végtagot, kellemesen hűsítve azt. Érzetre pedig olyan, mint valami lufi, nem vizes hatású, és pláne nem olyan, mintha odafagyna hozzá az ember, vagy az állat. Homlokráncolva figyelem a cicát, hogy amint megmozdul rögtön igazodjak hozzá a kis jeges borogatásával. - Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Vagy érzi ha bekerül a véráramába teljesen? – kérdezem, aztán végre megvilágosodom. – Délelőtt? – ezt már hangosabban kérdezem meg, fel is pillantok a férfira. Hát ez volt a fura! Hogy a kedvese viszi el, és nem ő. Tehát nem este jut el dokihoz a cica. És a kedvese viszi el, mert ő kimehet nappal, mert ő nem vámpír. Mert ő nem vámpír?! - Az, az, az jó. Akkor hamarosan megérkezik elvileg. Esetleg, maradjak amíg ideér? Hátha történik valami és azonnal állatorvoshoz kellene vinni D’Artagnant. Mert hát, szóval, érti – ajánlom fel a további szolgálataimat. Nagyon szívesen elvinném a cicát. És tényleg nem azért mondom, hogy maradnék, mert kíváncsi vagyok a hölgyre. Nem az én dolgom, és ugyan miért ne lehetne egy vámpírnak ember kedvese?
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
extekergő RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Aurora .Zárás. - megkésve bár, de törve nem...
Felnevetnék a kérdésén, amennyiben nem érne utol a fáradtság. De nem ám az a sima, szombat délutáni fáradtság, hanem a "három napja egy széken alszok, a tankönyveimet használva párnaként" típusú fáradtság. Természetesen teljesen indokolatlanul... na jó, nem teljesen. Így csak megrázom a fejemet, és összekaparva maradék energiámat, válaszolok neki. - Nem, nincs focicsapat. - Egy bágyadt mosoly telik csupán tőlem, és miután a lány kijavítja magát, még egy legyintésre is telik. Miután kicsit jobban elhelyezkedem, így kicsit leküzdve a fáradtságot, megint megszólalok, ezúttal talán kicsit több életerővel a hangomban. - Természetesen ismerik. Persze, nem biztos, hogy mindenki, de a legtöbb diák szerintem tudja, mi az. - Jómagam nem vagyok egy focirajongó, így nem tudhatom, mennyien ismerik ezt a mugli sportot. Ismételten csak a fenti ok miatt nem nevetek fel az eridonos viselkedésén. Kissé emlékeztet Theonra, csak épp sokkal szimpatikusabb. - Igazán örülök, hogy jól érzed magad. - Elnyomok egy ásítást, és érzem, hogy amennyiben tovább ülök itt, elfogok aludni perceken belül. Ezért felállok, kissé megtántorodok, de végül egészen sikerül összeszednem magamat. - Sajnálom, nagyon fáradt vagyok. Alig aludtam mostanában, jobb lesz, ha elmegyek lefeküdni, mielőtt ülve elalszok. - Megeresztek még egy mosolyt, majd egy “További szép napot!” után kimegyek a folyosóra, és megindulok a körletem felé.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Férfias sikoltásra azért nem vetemedem, de összerezzenek, amikor jobbról meglep Róza. El is vágják a rapszöveget. - Hű - nem is tudom hirtelen, mit mondjak. - Egy mugli együttes száma. Ja, nem ezt. - Kiváló lopakodóképesség! Furcsa, ahogy így fölém magasodik. Vagy talán nem ez a fura, hanem az annyira kék szemek. Néhány pislogás után visszafordulok a repkedő eridosokhoz, és ez nem fura, mert ő is. - Nem olyan rég. Csak nem szeretek késni. Róza sem késett, én vagyok mindig ott túl korán. Azt hiszem, anyám rigolyája nevelte ezt belém, de nem bánom... hiszen nem szeretek késni. - Ó! - a jobb térdemhez kapok, az ottani zsebbe rejtettem a papírcetlit, amit neki szántam. Felpattintom a patentját, és csuklóig elmerülök, mire sikerül kitapogatnom az üzenetet. Közben megosztom a részleteket is. - Megtaláltam, kit kell keresni a színjátszóval. Képzeld, levitás, és harmadikos... Miért nem hallottunk eddig róla? Odanyújtom a kis papírt, rajta Ivanich Benett nevével meg a felirattal: "színjátszó-kör". Nagyon lassan írtam, hogy olvasható legyen. - Nem ülsz le? - kérdem újra felnézve a lányra. Lehet, ő már rögtön seprűre pattanna, nekem még szükségem lenne néhány tanácsra előtte. Bár nem sok lóg ki az én pulcsim ujjából sem, kezemmel magam mellett a kényelmesnek nem mondható pad szélét markolom. - Fázol?
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Délután a levegő sportjával [Hunor] Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a kultikus filmek terén és azok filmzenéivel jobban tisztában vagyok, mint a magyar mugli rappel. De itt a lehetőség megismerni - Milyen együttes? - teszem fel a kérdést, majd szélesen elmosolyodok amikor elismeri, hogy sikeresen megleptem. Jómagam nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, jobb az, ha mindenről teljesen tisztában vagyok és a dolgok terv szerint haladnak. Viszont a napokban kifejezetten jókedvű vagyok, ami okozhatja indokolatlan viselkedésem. Azért a tudat, hogy nem fagyoskodik itt régóta, megnyugtat. Szemöldököm kíváncsian felugrik, ahogy a cetliért nyúlok. Leolvasom a nevet, közben Hunor felteszi a kérdést. - Hm. - összecsukott ajkaim mögül jön a hang. - Én hallottam már róla, de nem tudtam, hogy ő az, akit keresni kell - jegyzem meg mellékesen, majd ahogy felteszi újabb kérdését elfoglalom mellette a helyet. - Köszönöm - emelem meg a cetlit, majd a pulóverem zsebébe rejtem a cipzár mögé - Mostanában sűrűek a napjaim, de azt hiszem lesz még lehetőségem jelentkezni - fordulok felé oldalasan, lábaimat keresztbe teszem. - Nem igazán. - hunyorgok a bújkáló napra pillantva. Azért kisüthetne. A tejfelszőke tincsek alatti kék szemekbe nézek - Mi az amire a legkíváncsibb vagy? - hiányoztak az edzések, és mivel mások annyira nem örültek, ha a sportról beszéltem, vártam már ezt a délutánt.
|
|
|
|
Rothstein Elektra Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász RPG hsz: 748 Összes hsz: 1111
|
Ujjai alatt, szavai közben érezte, hogy mozdulna, hogy menne. Mégsem tette. Maradt. Hagyta hősnőnket beszélni és elmondani, amit akart. Látta őt talán a kirakat üvegében? Meglehet. Nem érdekes, mert kivárta míg befejezte, s csak ezután fordult meg, hogy immár egymással szemben álljanak. Sötét szemek pillantása kutatja Elektra tekintetét, mellyel fogva tartani igyekszik Marcellt. Néhány másodperc csupán mire a férfi kezei arcára siklanak, s ajkán megérzi száját, ahogy szavakat formál. Eldának szólítja, amitől nagyot dobban a szíve. Megtört a jég, de vajon a kérdésre mi a helyes válasz? Egy pillanatra lehunyja szemét, mélyet sóhajt, s mondani kezdi, amit az ösztönei súgnak - Téged - csúszik ki szép ívű száján először csak ez az egy szó, ám ez olyan kevésnek tűnik, hogy folytatja, s kicsit el is húzódik, hogy lássa miként reagál rá a szívének kedves férfi - Veled lenni és elhinni, hogy okkal történt minden - hangzik el immár egy épkézláb mondat, de még ezt sem ítéli elégnek így tovább beszél - Sajnálom, hogy kegyetlen voltam veled, hogy bántottalak...Megőrülök tőled és megőrülök érted... - kezd egyre szenvedélyesebb tónusú hangon beszélni és ebben a gyér fényben is lázasan izzani látszanak sötét, kifejező lélektükrei - Szeretlek és ezt tudom, hogy te is tudod, pont úgy, ahogy én is mindig tudtam, hogy te is szeretsz engem - szakad fel belőle a vallomás, aminek őszinteségétől és elemi erejétől még ő maga is megrendül. Hangja elakad, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, ahogy tüdejét próbálja levegővel megtölteni. Rászakadhat a mennybolt, belé csaphat az Ég összes haragja, már nem számít, mert az igazság mindig kiderül és nem lehet soká leplezni. Fogalma sincs, hogy helyesen tette-e, hogy ilyen bizarr körülmények közt hozta féltve őrzött titkát Marcell tudomására, akinek leheletén az imént még némi alkohol illatát is megérezte, de már késő visszakoznia. Minden okkal történik, s Elektra ebben épp olyan rendíthetetlenül hisz, akárcsak a hősök létezésében. A férfit is annak tartotta mindig, s hitt benne épp ezért kezdettől fogva. Ha nem épp már megint egy lélekszakasztó szituációban lennének, és bájos önmagaként tudna viselkedni, azt mondaná, hogy lett egy saját hőse, akinek karjában már felrepült a felhők fölé, s akivel ezt még számtalanszor szívesen megtenné. Kétségtelenül ezt szeretné. Ezt akarja. Hegedüsh Marcellt, az ő saját, neki rendeltetett, majdnem Clark Kentjét. Éjjel és nappal. Télen és nyáron. Meztelenül és motoros gúnyában. Őszinte vággyal kívánja, hűséges szívvel kötődik hozzá. Ragyogó ünnepeket szeretne vele és szürke hétköznapokat. Látni őt este fáradtan és reggel kócosan. Mellette ébredni, neki főzni, a kandalló mellett zenét hallgatva sört inni. Tudni, hogy Imola nála jó kezekben van és lesz is mindig. Ami pedig mindennél fontosabb: Nem akarja elveszíteni őt többé soha.
|
|
|
|
Fekete Nonó Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc
Tűzes Főnix online RPG hsz: 131 Összes hsz: 744
|
Angelica
Hát igen, nekem is könnyű elveszni a könyvek között. – Hm. Én épp csak eljöttem ide a könyvtárba nézelődni, és találtam egy ilyet, mi ennek a címe, hm, mi is a címe? Nem jut eszembe, megkérdeztem, hogy ő tudja-e a címét. És utána jövök rá, hogy rá van írva. És magamban még ekkor se tudtam a címét. – Mi is a címe? Lehet, nem is ezt akarom. Tudod, én egy kicsit válogatós vagyok a könyveknél. (Ezt kérlek tartsd titokban.) Ez legyen vagy ez? Nem tok dönteni, segítesz? Lehet hogy nem értek hozzá, és Angelica se tud majd dönteni, akkor mit csináljak?
– Jó menjünk el, de mit együnk ott? Tudsz főzni? Aztán jöttem rá, hogy azt mondta, hogy a manóknak kell megcsinálniuk. – Jól van, vidd ki, vagyis vedd ki a könyveket. De te. Nem is tudtam, hogy ennyire könyvmoly vagy. Várjunk csak, nem is mondtad, miért vetted ki ezeket a könyveket. Miért kell ennyi, Angelica?
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Egy kicsit beszélek neki a bátyám jóvoltából a nyáron megismert együttesről. Ő mindig járt fesztiválokra, de idén először elég nagynak ítélt, hogy én is menjek vele. Talán igaza is volt, hogy eddig nem vitt. Az önpusztító tevékenységeiben nem vettem ugyan részt, de jó pár új magyar együttest megismertem. Az alternatívok tetszettek a legjobban, mint például a Quimby, akinek a Magam adom dalát daráltam az előbb. Nem annyira gyors, de eddig nem foglalkoztam rappel, úgyhogy néha elakadok még a versszakokban vagy elrontom a ritmust. De a gitáralap már megvan hozzá. - Megmutatom, majd ha kész és érdekel - ajánlom fel, miután mindezt elmeséltem neki is. Még mindig nem tudom elképzelni, ahogy Róza színpadon szerepel, hiszen leginkább kviddicsezni és tanulni látom (no meg oldalról a vetítő fényében, moziestek alkalmával). Elgondolkodtatnak az ilyen sokoldalú emberek, nem tudom, hogyan van mindenre elég idejük. Időnyerőt tudtommal nem adnak arra, ha sok a hobbid. Kérdésére előre dőlök kicsit, úgy fixírozom a mellettem ülő arcát, államat saját vállamnak támasztva. De igazából nem látom őt: fogalmazok. - Hát a legkíváncsibb arra, hogy hogyan élik túl az emberek a 60 kilométer per órával suhanó gurkóval való találkozást. - De igazából azt szeretném tudni, milyen az iskolai kviddics belülről? Fontolgatom, hogy jelentkezzek, de még azt sem tudom, milyen poszton. Otthon mindig az voltam, amiből éppen hiány volt a pályán. Tanács kéne.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Délután a levegő sportjával [Hunor] A Quimbyt ismerem, de a dalt amelyikről beszél még nem hallottam. Csak bólogatok visszajelzésként ajánlatára és biztosítom róla, hogy érdekel amin dolgozik. Várakozón nézek rá, amikor kiböki első kérdését. Lejátszottam ugyan egy szezont, de tartottam tőle, hogy olyat kérdez, amire nem fogok tudni választ adni. – Sok mindentől függ. Leginkább, hogy milyen az a találkozás. – nem mindegy hol éri a játékost az a gurkó, valamint, hogy van e olyan lélekjelenléte és ereje, hogy a járgányán maradjon – A terelőtől is függ, aki elüti, és aki veled van, elvégre azért is csapatjáték. De ha szükséges a játékvezető megállítja a meccset, így nem lehet végzetes baj a pályán. – töprengek pár pillanatig visszagondolva korábbi emlékemre, amikor Volkov kénytelen volt így tenni. – Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk. – talán ez az egyszerű és naivnak tűnő válasz a legigazabb. Kicsit fészkelődök ültömben, amint felhúzom törökülésbe lábaimat, teljesen Hunor felé fordulva. Nem tudom az én tapasztalatom elég e ahhoz a tanácshoz amire szüksége van, de egy pillanatig csöndben átgondolom a minél pontosabb választ. – Feldobja az adrenalin szintet - mosolyom nem is lehetne őszintébb – főleg azért, mert az emberek , akikkel nap mint nap összefutsz, a pályára lépve átkattannak. - Lehet, hogy jóban van az ember valamely ellenféllel, de az ott nem sokat számít. - Csapattagnak lenni szuper – másfél éve sosem hittem, hogy ez a mondat elhagyja a számat. A csoportmunkákat is gyűlöltem, mert mindenki más lelassított vagy visszafogott a munkával, netán volt olyan gügye, hogy elhitte én megcsinálok mindent helyette, aztán lapulok. A kviddiccsel más volt a helyzet – Elsősként kerültem be, de teljesen fair play volt az egész szezon alatt. Passzoltak, ha úgy látták pozícióban vagyok, edzéseken is bevontak, tanácsokat adtak, tudtam a csapattársaimtól tanulni. – ahogy beszéltem róla egyre inkább hiányzott a szezon. – Nyilván vannak nézeteltérések, de melyik sportban nincsenek? – teszem fel a kérdést. Hajamba kap a szél, amitől megborzongok. Felnyúlok a kapucniért, ami a homlokomra hajolva védi a fejemet – Ha jönnél, talán fogónak tudlak elképzelni – mérem fel pillantásommal – de érdemes más tanácsát is kikérned – ismerem be. Azért még hozzáfűzöm, hogy én örülnék, ha csatlakozna, még akkor is, ha maga a játék el tud fajulni.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
My love💖ebédlőben, először együtt - kinézetKicsit izgat egyébként, hogy tekintenek ránk. De tényleg, olyan finoman izgalmas az egész, ahogy mustrálnak, vagy elkapok egy-egy pillantást. Persze, akik velünk szemben ülnek próbálnak úgy tenni, mintha ők mindenről tudtak volna, vagy éppen rohadtul nem érdekelné őket. Egyeseknél biztos így is van, de nem hiszem, hogy mindenkinél. Én örülök, hogy ha van némi kitűntetett figyelmünk, a csókkal pedig eloszlatok minden kételyt és pletykát is remélem: Babett hozzám tartozik, én pedig hozzá. A játékos érintések pedig csak növelik a körm gyűlő rózsaszín felhőt, amit én nagyon nehezen tudok kordában tartani. Egyszer már engedtem, hogy szétterüljön és magával ragadjon az édes érzés, azóta már óvatosabb vagyok. Tudom, hogy milyen a varázslók és a boszorkányok, az ösztönök a varázslónépi kíváncsiság. De azért talántúl komolyan hangzik, valójában ez egy vékony fonál, a vastag kötél, pedig többszörös csomóval köt össze Babuval. - Mégiscsak pasi vagyok - vonok vállat túl könnyedén, de mosolytalan arcom hazugságot sugall. Még neki is észre kell vennie, akármennyire is szikrázik a fény a türkiz szemein. Azért tagadni nem tudom, hogy nem fordult meg a fejemben Ivett, de már mint mondtam, nem volt komoly, csak olyan fiús vele is lefeküdnék cucc. nyilvánvaló, hogy néhány sráccal beszélgetünk ilyenekről, és hogyhogynem egyik sem felejti el megemlíteni őt. Mondjuk Babett sem szokott kimaradni, így végül is én vagyok a szerencsés körülök. Szerintem nagyon sok közül, hiszen Ő az enyém. - Ó, oké. De ha mégsem élvezné annyira a társaságom, én szóltam - kap egy apró csókot Babum a beharapott ajkaira. - Ezt meg ne csináld nagy nyilvánosság előtt, mert még a végén nem tudom ellenállni - susogom felé, már csak azért is, mert most is érzem, hogy a vérem kezd kimászni az agyamból a földszint felé. Egyébként nem akarom kivonni magam, csak... hát én ilyen vagyok, nem szeretek a zavaró körülmény lenni. Persze lehet, hogy Ivett tényleg örül majd nekem, és csak én látom ennyire szkeptikusan az esetet. Úgy legyen. Na, de hogy pikánsabb legyen az egész egy kicsit elviszem a gondolatot a szexualitás irányába. Menetrendszerűen kapunk néhány pillantást és morgolódást, ami ugyan nem bántó, de érzékelhető belőle, hogy talán ilyen baromságokat nem itt kéne megbeszélnünk. Az angyali arc egy pillanatra fúriaként változik a brokkolis srác irányába, majd alakul vissza, mikor már felém néz. Nem kell féltenem Babut, meg tudja védeni magát, ezt nagyon szeretem benne. Ezt is. - Akkor nem lesz hármas, értettem - kuncogok fel hangosabban a végén, mint illene. De csak húzom az agyát, nem is akarnék még egy másikat, pontosan elég lesz ő is majd. Talán ezért szeretne magához elhívni? Fiús gondolat, úgyhogy elvetem. - Szóval akkor csak Babett, hát... nem bánom - vigyorgok még egyet, megadván magam "nagy nehezen" a lehetőségeimnek. Bár még szórakozni akartam vele egy kicsit, hogy ha x=b, az lehet Bíborka, Boglárka, ha a, akkor Andrea, Alíz stb. De mindent a határon kell tartani, hogy senki sem akarjon kételkedni a másikban. Babuban megbízok, ahogy Masában is tettem, talán ő érettebb nála, ha mégis lesz valaki más, akit... egyáltalán miért gondolok ilyen faszságokat most? Szörnyű vagy Bence, baszki! Nem bírom jobban pofánverni magam ilyenkor, pedig szeretném. Még alig járunk, de már a rosszat keresem, holott még semmiről sem éehetek meggyőződve. Csak arról, hogy ő legalább annyira szeret engem, mint én őt. Terelésként jöhet az Ambrózy-Masa páros, és ahogy kell meg is lepem vele Babut. Előveszem az edictumból kitépett oldalt, és elé teszem, ahol leírják, hogy felvállalták egymást. - Hát ez van - a hangom inkább tárgyilagos most, mint érzelmekkel telt. - Igen, megcsókolt úgy, mint, ahogy a másikat... szokta? - itt elég sok értetlenség feszül ki arcom vitorlájára, mert gőzöm sincs, hogy ez egy csók volt, vagy már rendszeres. Ekkor esik le Babunak, hogy vannak képességeim is az elárultakon kívül. Nem szoktam reklámozni, és nem is nagyon használom, csak ha muszáj. - Igen. De a kezed nem állítana meg. Viszont tudd meg, hogy anélkül is beléd estem, hogy használtam volna rajtad - igen, és mindenkit Merlin ments, hogy Theon bele tudjon nézni bárki fejébe. Szegény áldozatok! - Tudod, tartozik hozzá egy etikett, és ezt illik betartani - az más kérdé, hogy az illik, az nem a nemnek a szinonímája. Azért nagyon ritkán használom, na.
|
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
Tesco-Gazdaságos Johnny Depp || the Son of Anarchy RPG hsz: 337 Összes hsz: 378
|
éjszakai fejtisztulás × outfit of the night × musicEddig leginkább mattnak ható, fekete szemeimben fény csillan. Nem csupán annak köszönhetően, hogy az egyik közeli utcai lámpa immáron a történetünk főszereplőiként taszít minket a rivaldafénybe, hanem ez leginkább annak szól, amit a nő mond. Szüntelen fürkészem tekintetét, s amikor a szó elhagyja ajkait mintha kezdetleges mosolyban rándulna meg eddig megfeszült ajkaim széle. Izgatott tinédzserként állok előtte, és – ugyan eddig sem voltam szószátyár ebben a néhány percben – még mindig csendbe burkolódzok, mert érzem, hogy még nincsen vége a mondandójának. Nem is akarom, hiszen büszkeségem gyermekmód kuncog fel koponyámban, hogy végig szántson rajta az a gyengéd tűzzel átitatt érzés, amit Elektra szavai maguk után hagynak. Közel vagyok. Nagyon közel. De a suttogó szavak teljes hangerővel csapódnak vissza dobhártyámon, hogy a mérhetetlen boldogságtól megsüketülve érezzem legbelül, hogy szívem masinisztája kiadta a parancsot; indulunk. Agyam zakatol, fülem cseng, mellkasom pedig felrobbanás előtti tüneteket produkál, ahogyan fel-, majd leereszkedik a mély levegővételektől. Amikor meghallom, hogy nem csak értem, hanem tőlem is megbolondul, boldog horkanás távozik ajkaim közül, és erősebben szorítok a tarkót tartott kezemmel a sötét tincsekbe. Felső fogsorommal harapok ajkaimba, hogy elfojtsam azt a földöntúli mosolyt, amit a komoly helyzet vált ki most belőlem. Ám a mosoly nem sokáig marad fáradt vonásaim között, hiszen átveszi felettem a hatalmat a döbbenet egy olyan formája, amivel még sosem találkoztam. Szeretlek, visszhangzik gondolataim között a szó, amire igazából hirtelen egy szót sem tudok megformálni. – Már hogyne szeretnélek – suttogom alig hallhatóan, miközben finoman húzom immár testét is még közelebb az enyémhez, hogy a hűs szellőtől meghűlt, női kabát átüssön a mellkasomat fedő fehérszín pólón. Minden okkal történik, és minden okkal történt az elmúlt években, és ebben most lettem teljesen biztos. Szorítom őt. Olyan odaadással és tiszta szeretettel, amiről eddig azt sem tudtam, hogy lehetséges. Boldogság ver tanyát lényemben, miközben szemeimet mélyen fúrom a legcsodásabb szempárba. Ajkaira tekintek, s ugyan biztosan érzi azt a kevés alkoholt remélem, hogy ez még nem tartozik a bántó kategóriába. Nem szeretnék sűrű bocsánatkérésekkel rontani a helyzet romantikáját, így csak szájamat nedvesítve érintem össze sóvárgó ajkainkat. Mélyet morgok az újfent megjelent izgalmi állapottól, amit a csók vált ki belőlem, majd óvatosan veszem először felső, majd alsó ajkát az enyémek közé. Finom játék ez, s közben a nem tarkót fogó kezemet derekára csúsztatom. Az odaadó csóktusa után még néhány apróbbal hintem az édes ajkakat, majd kissé eltávolodva szólok újra. – Hadd érjen melletted a hajnal – mondom még mindig halk szentimentalitással, ám homlokommal egy pillanatra sem távolodok. Nincsen hátsó szándékom. Jó fiú leszek. Csak az ölelésében szeretném végre álomra hajtani megfáradt fejemet. Veled, Elda.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Róza egész részletesen elmeséli, hogyan ne halj bele a gurkóütközésbe. Bár a kérdésem költői volt - mindig elintéztem a "varázslat" magyarázattal -, most engem is végigvezet a gondolatmeneten. Mi nem játszottunk igazi versenygurkókkal otthon sosem. Mák, hogy mágusok vagyunk, így nem gond egy csont beforrasztása vagy fog visszanövesztése... de azért fájdalmas! "Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk" - hangzik a naiv poén, horkantva felnevetek. Könnyű azt mondani! Pláne, amikor a pályán két ember pontosan azért van, hogy téged kiiktasson. Eztán elmeséli, milyen élmény volt neki elsősként a csapatban, és hogy milyen játszani a többiekkel. Próbálom elképzelni, hogy a pályára érkező iskolatársak egy pillanat alatt átváltanak egy másik személlyé. - De gondolom nem fajulnak a tettlegességig a nézeteltérések...? - vetem fel. Miközben beszél, végig a száját nézem. Nem csak Rózával van így. Azt hiszem, semmi baj a hallásommal, valahogy mégis szükségem van arra, hogy az emberek száját figyeljem. Udvariasságból azért feljebb emelem olykor a tekintetem, belenézek a világosnál is világosabb kék szemekbe. Megkérdeztem egyszer Pollit, de azt mondta, nem észrevehető, hogy az emberek száját bámulom a szemük helyett. Amúgy is olyan zavarba ejtő mással farkasszemet nézni. Csak egy pillanatra kalandozom el, ezután az engem legjobban érdeklő kérdéshez jutunk: Milyen pozícióban játszhatnék? - Pont fogó? - tényleg meghökkenek Róza meglátásán. Ez a legfelelősségteljesebb pozíció. Legtöbbször az egész meccs azon a 150 ponton múlik. Nem biztos, hogy el tudnám viselni a nyomást. Másfelől... elég menő lenne. - Hát az biztos, hogy terelőnek elég satnya vagyok - viccelem el. Felidézem az alkalmakat, amikor őrzőként vagy hajtóként játszottam. Nem mondanám, hogy bármelyikben különösebben sziporkáztam volna, de hát ezek nem rendszeres edzések voltak, csak alkalmankénti meccsek a tesóm haverjaival. Felerősödik a szél. Így igazán embert próbáló repülni. - Mennyit kell gyakorolni, hogy egyáltalán megfontolják a felvételemet? A ti csapatotok tart toborzókat, vagy folyamatos a jelentkezés? Bírod még a kérdésáradatot? - mosolygok rá bocsánatkérőn.
|
|
|
|
Nemes Balázs Bogolyfalvi lakos
Balázs atya RPG hsz: 111 Összes hsz: 116
|
Ráhel - Buli? Ez nektek a buli, hogy így szétcsapjátok magatokat? - egy kicsit bosszúsan keltem ki magamból, de nem is Ráhelre voltam mérges, sokkal inkább a húgom viselkedése aggasztott. Emellett a bál is rajtam hagyta a nyomát, még mindig feszült voltam a történtek végett, hisz majdnem óriási baklövést követtem el, sőt, azt hiszem, hogy már azzal az egy csókkal is felkerültem a bűnösök listájára. - Halloween? A Kísértetházban voltatok Halloweenezni, amit reklámoztak a plakátokon? - meglepetten vontam fel a szemöldököm, azt hittem, hogy valami házibuliban lehettek, ki hitte volna, hogy a húgocskám is ott volt. Így viszont csak még nagyobb lett bennem a bűntudat, tudva azt, hogy a húgom valahol ott a közelemben vette be azt a bogyót, vagy akármit is , ami ilyen hatással volt rá, s hogy akár ki is használhatta volna valaki, ha Ráhel nincs a közelében. Tulajdonképp hálás lehettem a lánynak, hogy ilyen jó barátnője volt Lédának. - Ha neked sem mondta, akkor nagyon úgy tűnik, hogy hazudott - sóhajtottam, miközben gondterhelten megdörgöltem a tarkómat, majd kérésére odanyújtottam a ruhákat. - Persze - biccentve magam mögött hagytam a helyiséget, addig töltöttem egy kancsó vizet, szereztem két poharat, s azokkal tértem vissza. Ráhel tekintetébe fúrtam a pillantásom, volt benne egyfajta határozottság, amit amúgy mindig is kedveltem, még akkor is, ha az olykor szemtelenségbe csapott át. - Nem akarlak, vagyis csak néha. Egy-két szokásodtól azért megválhatnál - jegyeztem meg, ezzel utalva például a csúnya szavak használatára, vagy az efféle felhőtlen bulizásokra, amiket a húgom is művelt. Mondjuk, azt nem tudtam, hogy Ráhel az utóbbi időben viselkedett-e hasonlóan, de bíztam abban, hogy legalább már ő megkomolyodott egy kicsit, nem úgy, mint a húgom, akire rossz volt ránézni ebben az állapotában. - Inkább segíts - odaléptem, hogy elfektessük Lédát az ágyamon, ekkor koppant valami a földön, s ez volt az a maszk, ami a kezem ügyébe akadt. Nagyon ledöbbentem, mert kiköpött mása volt annak, mint amit az a gyönyörű nő viselt a bálon, így a kávés kérdésre sem tudtam reagálni. Egy pillanatra lefagytam, s csak aztán szegeztem Ráhelnek a kérdést. - Aha…nem volt böjt, én i…mindegy - nyögtem ki, miközben a gondolataim ezerrel kavarogtak. Hirtelen a legrosszabbra gondoltam, hogy talán a húgomé, úgy éreztem, hogy egy gombóc fojtogatja a torkomat, de ahogy Ráhel beszélt, úgy kezdtem egyre inkább arra a következtetésre jutni, hogy talán mégis ő volt az. Ő volt??? - Hogy érted, hogy pasizni? Mi történt? - kíváncsiságomat nem tudtam leplezni, ami talán feltűnő is lehetett, hisz soha nem érdekelt ennyire a magánélete, hogy ilyen mélységekig belemenjek, most viszont túl zavaros volt számomra minden, s a maszk…a maszk sem volt rám jó hatással. Még mindig a kezeim közt szorongattam, újra lepillantottam rá, majd vissza Ráhelre, mintha csak azt próbáltam volna elképzelni, hogy vajon hogyan is nézhet ki benne.
|
|
|
|
Juhász Laura INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^ RPG hsz: 919 Összes hsz: 3147
|
még csak cirka 4 hete dolgozom megint, de már most várom a karácsonyi szünetet jó, ehhez az is hozzájön hogy karácsonyi dalok járnak a fejemben állandóan
|
|
|
|
Nemes Balázs Bogolyfalvi lakos
Balázs atya RPG hsz: 111 Összes hsz: 116
|
LillaVolt bennem némi izgatottság, hisz mióta ott hagytam a mugli életet, s Bogolyfalvára költöztem, azóta nem volt alkalmam papként szólni az emberekhez, azóta nem volt időm arra, hogy hirdessem Isten igéjét. Ez nagyon bántott, hisz nem adtam fel a szakmámat, ez még csak meg sem fordult a fejemben, ám az étterem túl sok időt vett el tőlem. Most viszont végre eljött az idő, hogy azt tehessem, amire felszenteltek, hogy hirdethessem az igét, s meséljek Róla másoknak. Fontosnak tartottam, hogy halljanak róla, megismerjék a történeteken keresztül, s megtalálják a bölcsességet a sorok közt. Ez lett volna az első alkalom, aggódtam is, hogy vajon lesznek-e majd érdeklődők, fog-e tetszeni nekik a hely. Próbáltam egy kicsit hangulatot teremteni, elhelyeztem egy-egy váza virágot, egy-egy gyertyát, hoztam magammal egy keresztet, ezen kívül azonban nem akartam túlzásba esni. Persze, jó lett volna, ha van a faluban egy templom, de ilyen sajnos nem volt, viszont egy termet sikerült kibérelnem, s már a könyveket is megrendeltem, azoknak lassan már itt kellett lenniük. Még léptem jobbra-balra, megigazgattam a galléromat, s akkor hallottam meg a kerekek nyikordulását. Megfordulva pedig láttam a kocsit, s az azt toló fiatal lányt. - Oh, csak nem a könyveket hoztad? Igen, én lennék az, üdvözöllek! - kézfogással köszöntöttem őt, s még egy barátságos mosolyt is küldtem felé. - Jó helyen jársz, ide kértem a könyveket. Várj, segítek - mivel elég sokat hozott, nem vártam el, hogy mindent ő pakoljon ki, magam is felmarkoltam néhány könyvet, ellenőriztem, hogy valóban jók-e. - Kérlek az énekeskönyvekből egyet-egyet tegyél a székekre - kértem szépen, közben már a képes bibliát ellenőriztem. Szép volt, megfelelő illusztrációkkal, csak egy gondom volt, nem akadt belőle elegendő. - Mond csak, ezekből már nincs több a könyvtárban? - kérdően pillantottam rá, ahogy közelebb léptem, s felmutattam neki a könyvet.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
A polcokon gyors átfutás során nem lelek mézet - de amilyen ragacsos, megfetedett trutymó van néhány tégely alján, talán ha találnék is "méz" feliratot, nem lenne okos felhasználni. Tudok egy rövidebb utat a konyhába, és a manók (bár szerintem nem lenne kötelességük, csak a vérükben van) kezüket-lábukat tördelik, hogy segíthessenek nekem. Így hát hamar megjárom oda-vissza, és hamarosan újra a bájital-teremben vagyok. Ezúttal csatazaj nélkül. Hallom már távolról a dúdolgató Lizát. Nagyon ismerős a dallam, de honnan...? Becsukom a szemem. - Tudom, mi ez! - kiáltok fel, mikor már ott állok az asztalnál újra. - Addam's Family! Ez azon kevés filmek egyike, amiket láttam otthon. Marha vicces, és több része is van. Jól kipakolt közben a lány, de nem kezdte el a főzést. Úgy látszik, nem úszom meg a kotyvasztást, de tudom, hogy ez nekem tesz jót. Idén már nem kell, de tavaly úgy készültem bájitaltanra, hogy bemagoltam minden receptet, mert sajnos képtelen vagyok hosszan koncentrálni a leírásokra. Így könnyedén előrántom az emlékeimből a kalapkúra készítésének lépéseit is. Az üst mellett ott egy üveg, amiben színből ítélve alaplé van. Azt már nem kell külön megfőznünk. - Akkor mit csináljak? Aprítsak mandragóra-gyökeret? - szolgálatra jelentkezem, és végignézek az asztalon egy deszkáért.
|
|
|
|