Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Belebeg elém a kép, amiben lila vagy épp egy élék rózsaszín színben pompázik az a ruha rajta, ami most és megértem, miért mondja azt, hogy kerülnie kell. Nem mondom, hogy borzalmas, hanem inkább emel ki olyat, amit nem kellene és rejt el mást, amit pedig nem. Bólintok hát egyet, pedig az öltözetekhez pontosan annyi közöm van, mint az asztalos munkákhoz.
- Megértem, bár én nemigen szoktam nagyon túlgondolni ezt. Azt veszem fel, amiben jól érzem magam, csak nem nézem meg, mi áll tényleg jól. Lehet adhatnál majd tanácsokat – nevetek egy aprót. Nem vagyunk egyformák, nekem is vannak halovány szeplőim el-elszórva, a hajam viszont átlagos és barna, ahogy az egész lényem az. Így nem nagyon tudok olyan rosszul tenni, persze, a neonszíneket messze elkerülöm. Azért ahhoz még nekem is merészség kellene vagy egy jó, beöltözős buli.
- Ó. Ő fotózott – pontosítok, hogy milyen vászon volt és milyen mű. - Egyébként nagyon fura, még ha nem is kért, hogy tekerjem ki a karom olyan furán, mint a plakátokon látni néha – amit nem is értek, de a lényeg, kényelmes volt mégis egy része. - Azt hiszem jobban szeretek a magam oldalán maradni. Most én is tanulom ezt a fotózás dolgot – mutatok a pár, kisebb kép felé. - Ha már úgy éreztem, maradnom kell még itt egy kicsit, eltöltöm hasznosan – az, hogy ez végül jó döntés volt-e vagy sem, majd kiderül, nekem még mindig van időm. Most is, amit pedig nem is végképp magamra szentelek.
- Igen, tudom, hogy vannak. Azért is maradtunk azon a terepen, ahol mindenkinek kényelmes. Ha idejönnek, nem fogják azt látni, hogy egy nő az erkölcstelenséget választotta. Mármint ne érts félre, egy akt is tud bőven művészi lenni, de lehet nekik nem úgy jönnének át. Ha az egyik olyan lenne, akkor olyan helyre vinném, ami már túl messze van nekik – mosolygok cinkosan, mintha ez lehetséges lenne, csak épp azt mutatom, figyeltem arra, hogy neki itt neve van és nap mint nap köztük jár. - Köszönöm. Mármint, hogy értékesnek tartod őket meg a munkám – jól esik, ezért csinálom. A mosolyért, a pillantásért, mindenért. Csak alkothassak, ha lázas vagyok, ha épp nem jó, de akkor is.
- Ezt örömmel hallom! - csillan fel tekintetem. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan, de negyedik. Őszintén, ennél ma már nem leszek boldogabb. - És mit szeretnél, meglépni valamit vagy az utolsót megragadni és folytatni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Nem tudom mi ütött belém - de őszintén, vár még tőlem bárki magyarázatot arra, miért viselkedek olykor úgy, ahogy? Ha jól hallottam, a múltkor két elsőéves levitás épp az elmáriásodik ige létjogosultságán vitatkozott a klubhelyiségben... Mondanom se kell, beszálltam a támogatók közé, és hamarosan nyertünk is, hogy bizony, van értelme használni.
Nem szokott fájni, ha egyedül veszek részt az őrültségeimben, az azonban mindig öröm, ha váratlanul társaság is érkezik hozzá. Most éppen Teddy ploccsan mellém, de ki tudja ki más jöhetett volna még, én kérem nem rendbontok, csak összetartóvá kovácsolom a kastély népét. - Kútba nem ugrunk, mert nehéz kimászni - vonok vállat, arcomat az ég felé fordítva. - Annyira viszont nem vagyok még alacsony, hogy egy pocsolyában kimászhatatlanságig süllyedjek, úgyhogy... - és a mondatom végét már csak nevetés fűszerezi meg, ahogy karjaimat kitárva kezdek el ezúttal tengelyem körül forogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A padokon ülő személyek között óriási különbség van, mely ráébreszt az élet sokszínűségére is. Az idő jut eszembe a személyekről, és mint az-az idővel jár az öregedés gondolata kavarog a fejemben. Mindig is reméltem, hogy legalább a századik életévemet be fogom tölteni, és az ükunokáimmal fogok játszani a kellemesen meleg nappaliban, a vitrines szekrényen pedig képek halmaza kitámasztva mutatja be az életem történetét. A kisgyermekkor, a kamaszkor, a felnőttkor, és az időskor. Az életem társát még nem találtam meg, és még elég fiatal vagyok a gyerekvállaláshoz. A barátaim folyton bíztatnak hogy mozduljak ki többet, és ne legyek begyöpösödött. Mit tegyek, ha én így érzem magam jól? Szépen, csendesen élni egy boldog és kiegyensúlyozott életet, más vágyam nem is lehetne. Az alatt a pár hét alatt, amit eltöltöttem a diákokkal, nagyon megszerettem a tanári pályát. A gyerekek igazán udvariasak, és még a csibészekkel is fel tudom venni a tempót. Eddig csak egy ember miatt vesztettem el a türelmemet, amit tanárként igen jól el tudtam tussolni. A bizonyos óra után odahívtam magamhoz Dévai urat, és átbeszéltük a problémát, még bocsánatot is kért. Vele sincsen már probléma, igazán figyelmes az utóbbi pár órán. Ismét összebb húzom a kabátomat, és egy kicsit dideregve helyet foglalok a kínált helyre.
- Nagyon köszönöm. Rendkívül megszerettem a kollegákat, és a diákokat is. Hamar visszaszoktam a kastélyi életbe. A gyerekek is nagyon szorgalmasak, már személyes kedvencek is vannak – újságolom a nőnek vidáman, majd előhúzom a kesztyűmet a kabátzsebből és fel is veszem. Már is sokkal jobb.
- És veled mi a helyzet Emma? Hogy vagy? Na, és Tivadar? Utoljára a tanáriban találkoztam vele tegnap – mondom felé fordulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szeretem ezeket a karácsonyi hangulatú rendezvényeket, fel tudják dobni ünnepekor az emberek szürkén borongós napjait. Nem is láttam ehhez hasonlatos szép úgymond kirakodóvásárt, ez a Bogolyfalvi az eddigi favoritom. A szüleimet is el kellett volna hozni, de ők idén karácsonyra Franciaországba utaztak a nagynénémhez aki egy francia férfihoz ment hozzá. Edit néném már harmadjára ment férjhez, és egy kicsit utálatos nőszemély de mivel szokott támogatni anyagilag nekem nincs vele bajom, szeretem. Különben is apámmal vannak problémái, az meg már az ő gondjuk. Egyedül nem is lenne élveztes gyönyörködni a környékben, így tegnap tanítás után elhívtam magammal Hellát. Örülök neki hogy igent mondott, mert eddig csak értekezleten tudtunk beszélni, mivel az órák mellett vannak tanári kötelességeink is. Nem tudok sokat a nőről, de rossz szavam nem lehet rá mivel velem mindig szívélyesen és tisztelettel beszélt. Ezt becsülöm leginkább egy emberben, hogy a másiknak is meg adja azt a kellő tiszteletet, amit ő is elvárhat. Meglátok egy cukorka árust, aki kimérve árulja a több féle ízű cukrot, melyek isteni illatot árasztanak.
- Gyere, meghívlak! – mondom a kolleginának, és beállunk a sorba mely kettő hölgyből áll. Egy percen belül mi vagyunk a sorosak, így kikérek kettő csomaggal az imént meglátott cukorból, és az egyiket átnyújtom a nőnek. Fohászkodom, és remélem hogy nem cukorbeteg mert akkor ezt bántásnak is veheti. Mindenképpen el kell fogadnia, maximum ha nem szereti odaajándékozza valakinek.
- Kellemes Ünnepeket Kívánok! Fogadd szeretettel ezt a kis csekélységet – mondom miután átadtam a szerény apróságot. Nem kérte, de én szeretem feldobni az emberek napját bármivel. Élvezni kell az élet apró örömeit, igaz ez a mondás. Én mindig ilyen elvek alapján próbáltam élni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Eleme hatására sokkal jobb a kedve, amikor magas a páratartalom, esik az eső, vagy éppenséggel havazni kezd. Kellemesebb társaság ezekben az időkben. Így lehet, hogy a maga nemesi, diplomatikus stílusában összebarátkozott az éve eleje óta néhány kollégájával. Főként nőkkel, de akad pár férfi is, akikkel megtalálta a közös hangot. Ilyen a mellette sétáló Simon, a mágiatörténet tanár. Lelkes ifjú, akiből nem igazán nézné ki, hogy egy ujjal is hozzá merne nyúlni. Mindig ezen áll, vagy bukik minden ellenkező neműekkel folytatott kapcsolata. Viszont ebben a fiatalemberben nem érzi a szándékot semmi olyasmire, ami csorbát ejthetne hírnevén. - Köszönöm, egy ilyen szívélyes felajánlást vétek volna visszautasítanom - sétál a férfi mellett, kecses már-már légies léptekkel a cukorkás standhoz, ahol egy kicsit várakozniuk kell, míg sorra kerülnek. Ezalatt Hella élvezi a neki kedvező közeget. Szemei szinte ragyognak, s örömteli mosoly ül elegáns vonásain. Hiszen szakad a hó és már ezer meg egy kristály ül fekete hajfürtjei között. Sőt pilláira is rátelepedtek a tél hideg csillámcsodái. - Oh, ez igazán kedves - nyújtja puha kezét a csomagért - Köszönöm és neked is Kellemes Ünnepeket! - veszi el a rögtönzött ajándékot, de azonnal a munkatársa felé fordítja és kínálja - Vegyél belőle, kérlek! - mondja egy igazán elbűvölő mosollyal. Nem tart tőle, hogy a másik meg akarná mérgezni, egyszerűen csak így diktálja az illem, melyre őt pici korától nevelték. Ugyanúgy, ahogy a nagylelkűségre is, csak annak esetében úgy egy évtizeded történt egy kis baleset. Titkát továbbra is csak a testvére Nimród tudja. Még senkivel nem került olyan mély bizalmi viszonyba, hogy beavassa. Magyarázattal szolgálna viselkedésére, de úgy gondolja, épp elég az amennyit tudnak róla. Hová lenne az imázsa? Már így is túl nyíltan viselkedik. Jobban kell ügyelnie a hírnevére. - Segítségemre lennél? A testvéremnek és a szüleimnek szeretnék ajándékot venni, de az idén még nem jutott eszembe semmi hozzá méltó - legyint kifinomult mozdulattal, majd egy szem cukorkát ő is megkóstol. Kihasználja Simont. Egymagában semmi kedve nem lenne egy ilyen aprócska vásárban őgyelegni, de vele egyszerűbb lesz, meg talán kellemesebbnek is ígérkezik az idei ajándék beszerzés. Tovább lépkednek, miközben csak hull az égi áldás. Hella eleme izgágán zubog sejtjeiben. Szabad kezének ujjaival táncoltatni kezdi, amúgy kedvtelésből a pelyheket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Megmosolyogtatott, hogy Nonó kiosztotta a hó egy részét, de végül is, jól csinálta, mert nagyjából szemmértékkel kimérte, hogy mennyi hóra lehet szükség ahhoz, hogy elkészítsem a hóember egy részét. Neki is láttam, figyeltem, hogy ő hogyan csinálja, én is hasonló technikával gyúrtam a havat. Először hógolyóvá formáltam, szerencsére jól tapadt a hó, és aztán, ahogy egyre nagyobb lett, úgy kezdtem görgetni előre, hogy egyre nagyobb legyen. Mikor megtettem egy hosszt, visszafelé fordultam, és megint tovább görgettem.  - Jól tetted, hogy gyakoroltad, ügyes vagy - dicsértem meg, és közben én is szemre vételeztem az általa gyúrt hólabdát.
- Nem mindig van dolgom, ha majd épp ráérek, akkor szívesen - bólintottam mosolyogva, egy jó kis beszélgetésre mindig vevő voltam, főleg ha volt tea és süti. - Most is beszélgethetünk - mondtam egy mosollyal, és ha már az érdekelte, hogy hol tanultam, nem tartottam magamban az információt.
- Erdélyből jöttem, ott jártam suliba, sokkal kisebb, mint Bagolykő, de jó volt - feleltem, aztán én is feltettem egy kérdést, de úgy tűnt, hogy Nonó nagyon koncentrál, ezért megismételtem. - Csak azt kérdeztem, hogy te mit ettél a tegnap esti vacsoránál? - megvártam a választ, de közben tovább folytattam a hóember alsó részének kialakítását, ami már egész jól nézett ki.
- A történetem? - egy kicsit váratlanul ért ez a kérdés, nem tudtam, hogy pontosan mire is kíváncsi, de arról nem szívesen akartam mesélni, ami az utóbbi időben történt, azt inkább elhallgattam. - Jó volt, szerettem a sulit, meg most is szeretem, egyik kedvencem a legendás lények gondozása, imádom az állatokat. Most jöttem a tanév elején, és köszi, igen ez eredeti vörös - mondtam mosolyogva. - Én is örülök, bulit? Jó kérdés, milyen bulira gondoltál? Ahhoz nem kell házvezetői engedély? - soha nem rendeztem még bulit, nem is voltam túlságosan bulizós forma, de kíváncsi lettem, hogy Nonó mire is gondolt.
- Na és neked mi a kedvenced, hogy boldogultál eddig itt a suliban? Melyik tanárnál kell sokat tanulni? - mivel még új voltam, nem ártott tudni, hogy kik a szigorúbb tanárok, bíztam benne, hogy Nonótól majd erre is választ kapok.
- Egyébként szerintem ez így már jó az alsó részének, mit gondolsz? Rárakhatnánk törzsnek azt, amit te gyúrtál, és akkor még fej kell, orr, szemek és valami kalapféle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

William Krise
- Hévíz, Machay birtok, dec. 24. -

Nagyon furcsa karácsony estéjük van. Az elején még kész lett volna Willt belefojtani egy kád vízbe, vagy szoborrá változtatni és kalapáccsal összetörni. A dühe hetek óta fokozódott és most tetézett be igazán. Aztán maradt a keserű csalódás, hogy a saját anyja sem áll az ő oldalára, a párja sem válaszol neki hetek óta, és mindez túl soknak bizonyult. Végül lassan lenyugodott és képes volt végigvinni az este maradékát atrocitásoktól mentesen.
Most pedig őt magát is meglepi, milyen meghitt hangulatban ácsorognak kettecskén, miközben a többiek szépen lassan, észrevétlen távoznak a nappaliból. A fények eltompultak, a kandalló ropogó tüzén és az áradó melegen kívül más nem szolgál már világításként.
Végül is - ötlik fel benne, miközben összeméri titkon a kezeiket, és rájön, milyen kényelmesen el tudnának az ujjai veszni Will markában- rossz irányba tereli a perzselő erdőtüzét. Az egyetlen dolog, ami továbbra is a begyében van, az bokorba borítás ténye. Azért is itatta Willt szemérmetlenül, meg hogy megeredjen a nyelve és regéljen, mit is mondott neki az anyja? De most az elméje egy távoli zugába szorult mindez vissza. Túlságosan leköti a felismerés: tényleg nem tud semmit Willről pár száraz tényen túl. Bármiben lefogadná, hogy Will sem tud sokkal többet róla. Erre próbálnak erős szövetséget építeni és együtt kilábalni egy kényszerházasság okozta börtönből. Fanyarul elmosolyodik magában - szinte lehetetlen, és kudarcra ítéltetnek, ha így folytatják. Mind az anyja, mind a nagyanyja, mind Madlen átlátnak már most a színjátékon, de ha idővel nem tapasztalnak változást, annak minden bizonnyal következményei lesznek.
Ismét felnéz Willre, tűnődően, merengő arccal. Rémesen jóképű, és nincs szabadsága neki sem. Az egyik ok ez volt, hogy azonnal belement a játékba. Azt gondolta, hogy hasonlítanak ebben: mindketten a fiatalságuk csúcsán, tele lehetőségekkel és álmokkal, mégis a saját családjuk akarja megfojtani őket a kényszerű szertartásaikkal. Már korántsem biztos benne, hogy Willben és benne van bármi közös a pedigréjükön kívül, a kíváncsisága mégsem hagyja nyugodni.
- Kár lenne elrejteni. - Biztos nem fogja nyakláncon rejtegetni. A gyűrű önmagában remekmű, semmi oka lehúzni az értékét a megalázó kényszerházasság tényével. Lássa csak mindenki, hogy a leendő férje miféle ékszerrel kérte meg a kezét.
Férj... Ha választhatna, még mindig Jean-Pault szeretné, de érzi, a repedések már megjelentek a hosszas csend és a leendő gyermekük miatt. Mi vár még rá ezen felül? Milyen életük, hazugságaik, színjátékaik lesznek a családjaik szeme előtt Willel? Hogy fogják rejtegetni előttük a párjaikat? Görcsbe rántja a gyomrát a bizonytalanság, mégis, mikor felnéz újból a vőlegényére, lassan elpárolognak a kételyei egy időre. Van humora és használja is. A szemeiben felgyulladó tűz cinkosságról árulkodik, a mindig csúfos ajkai most semmi cinikust nem mutatnak, inkább kislányos csintalan vigyort, izgalmat, kihívást. Mint aki nem érzékeli, hogy a személye utálatos is lehet akár. Sikerült meggyőzze magát róla, hogy ez az este jó, és az is marad.
- Ha te vagy a kapitány, én leszek a csinos kalóz. Szövetkezünk a hatóságok ellen és nyerünk. - Visszaereszkedne a süppedős szőnyegre, de Willt is invitálja, hogy ne álljon, inkább élvezzék a kandalló nyújtotta bugyogó meleget, a félhomályt, a csendet. - A Holtomiglan elég súlyos. Nem a barátnődnek kellene tartogatnod? - A csintalanság még mindig ott bujkál az arcán; nem akar mélyen belegondolni, mekkora súlya van ennek az egyetlen szónak, mert lehet, azonnal visszatáncolna az egészből. Egy egész életet nem adhat Willnek, hiszen itt van Jean-Paul... Reméli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Borzasztóan unta a táncos felhajtást, tekintve hogy nem volt végzős és nem kapott főszerepet a parketten. Akkor valószínűleg most is ott pörögne vidoran, kiélvezve a rá szegeződő szempárokat, mert hát valljuk meg, ifjabb Mikesünk biztos volt abban, hogy mást már nem is nézhetnének. Nagyot tévedett. Akadtak nála szebbek is, meg jobbak is, de erről tudomást sem vett. Amúgy is még új volt ezen a nem mindennapinak nevezhető szemétdombon, ahová nem húzta se a szíve, sem pedig az elméje, mégis, apja jóvoltából jelenleg ezt kellett kiélveznie. Egy ideig azért ellötyögött ott a többiek között, lecsekkolta a finomságokat és a csajokat, utána az italokba is belekóstolt és alkohol híján inkább belső zsebébe rejtett flaskájából kortyolt. Nem is örvendett épp népszerűségnek, ahhoz még túl friss volt, jóformán alig ismert valakit, úgy látta, a magyarok nem annyira kedvesek az amerikából jött emberekkel. Mintha lett volna bennük némi irigység. Mit némi? Pokolra kívánták az összes nyugatit, amiért nekik megadatott a kánaán. Mikes Marcellnek is megadatott egykor, most viszont jobb híján be kellett érnie azzal, ami volt. Még csak a zenék sem voltak ínyére valók, meg is jegyezte magában, hogy a dj bedobhatott volna sokkal jobb számokat. Aztán inkább úgy döntött, hogy mielőtt adna még egy esélyt ennek a karácsonynak, egy kicsit kiszellőzteti a fejét és elszív egy blázt valamerre a szabad ég alatt.
Sikerült is kitévednie az egyik erkélyre, menet közben már illesztette ajka közé a szálat, jobbjával meg húzta is ki zsebéből az ezüst öngyújtót, amit mugliországban zsákmányolt az egyik kirándulása alatt. Ekkor vette észre szeme sarkából, hogy mintha valami csaj tehénkedne - pardon’ - támaszkodna a korlátnál. - Cigit? - mellé lépve máris kínálta, mert úriember ugye, közben végig is mérte a csajt, hogy behatárolja, ő most vajon bálozó-e, vagy csak nem tud aludni és kijött, hogy a mélybe vesse magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Olyan sokáig gyűjtöttem a bátorságot, hogy elhívjam a bálra, ami rólunk, végzősökről szól igazából, hogy végül lemaradtam az egészről. Engem nem hívott el senki, ami annyira nem is meglepő, bár Ervinnel jöhettünk volna, de az olyan... hivatalos lett volna. Nem mertem rákérdezni, szóval egyedül libbentem be körbenézni, hogy magamhoz fogjak egy muffint, köszönjek mindenkinek, majd konstatálva, hogy Kende meg sem jelent, vagy csak késik a párjával - ami miatt gombóc lett a torkomban - tűnjek is el onnan.
Mivel mindenki a bálban van, bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy az erkélyen cselekedjem meg azt, amit jobb esetekben mindig a kastély falain kívül teszek meg. Nem feltétlen lenne rá szükségem, de most kell ahhoz, hogy elűzzem a kellemetlen gondolatokat: vajon kivel megy? Miért vele? Együtt vannak akkor? Egyáltalán elhívott valakit?
Szusszanva hajolok előrébb, karjaim lelógnak a korlátról, homlokomat a hideg fémnek érintem. Egy csődtömeg vagyok, és ez már biztos. A léptekre még nem is figyelek fel, annál jobban a kérdésre. Fejemet emelem fel, rápillantok a srácra, majd mosolyodom el.
- Köszi - nyúlok a doboz felé, hogy megkaparintsak egy szálat. Nem szoktam dohányozni, de mivel a másikban kicsit megzavartak, és talán így a legjobb, ez még a jobbik megoldása annak, hogy még inkább csődtömegnek érezzem magam. Automatikusan nyúlnék hosszú zoknimhoz, hogy kikutassam az öngyújtót, de hát... nem az van rajtam. - Ne-nem szeretnék szemtelen lenni, de esetleg tüzet tudsz adni hozzá? - sütöm le tekintetem zavartan a kérdést követően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem akarja tovább feltartani, mint illik. Az, hogy megint esetleg szófosása van, más kérdés, azt inkább figyeli és nem fecseg össze-vissza. Nem mintha ne lenne alkalma eleget beszélni az órákon, de azért neki is jó néha nem csak a növényekről beszélni. Más. Meg nem csak diákoknak. Szerencsére van elég felnőtt társaság az életében, mint a lakótársa, akit persze néha kioszt, mert épp a pöcse rossz felé áll és még az is idegeli, hogy a Föld forog. Olyankor ott hagyja, kimegy rágyújt, tesz-vesz, majd később folytatja. A srác nem tűnik olyannak, akinek az agya eldurran, ha két szóval többet mond, de nem kockáztat.
- Ahha – bólint, a sétány vége felé haladva. Majdnem az utolsó utca és még nem is mondta, hogy annak is a vége. Jó az ott, szereti, csak ja, így cipekedve nem a legkellemesebb. Az azonnal meglepi, hogy biciklit mond és nem seprűt. Pislog is egy párat és csendben irigy, mert ő is akar, megint. Nos, megvan mit tesz a fa alá, mellé. Majd. Hidegben elég gyalogolni. - Persze, hogy. Mindig keresnek, mert az emberek lusták, megrendelés van. Beugrasz és rá kell kérdezni, nem tudom kiplakátolják-e ezeket még. Én annak idején bementem, hogy részmunkaidőt szeretnék, mert csóró vagyok és bármit csinálok – nevet fel. Jó, nem így volt, nem mondta, hogy csóró, meg bármit, de végül mégis az lett, nem a konyhában, hanem terepen mozgott. - A bicikli meg… ne haragudj meg, de mint mugli, engem ez érdekel a legjobban. Hogyhogy nem seprű? És milyen? Ilyen Camping vagy monti vagy… - és itt harapja be az alsóajkát. Elég. Ez már sok. - Bocsi, ittam egy forralt bort Pesten – nem részeg, nincs becsiccsentve és ez nem is a bor. Talán használ a kedélyjavító és végre nem befelé fordul csak. Mint régen, kicsiben, de mások felé. Előre néz, hogy ne essen el, de közben figyel és beszél.
- Szerintem ez a baja az oktatásnak. Kellene egy ilyen óra. Akár fakultatív de… tudom milyen. Szar. Én se tudtam, senki sem tudja. Adózni, TB és a többi vacak. Fel fogom terjeszteni, hogy kell ilyen óra – ezt most eldöntötte, később vajon mi marad belőle? Az egész. Mert ez nem csak a mugli világ gondja. Mert ugye Pitagorasz-tétellel rendezi a számláit az asztalon és a másodfokú egyenletet használva fizet számlát.
- Egyszerű: írnak rá egy összeget és egy dátumot. Ezek fontosak. Szoba meg… akad, lakás is. Jól érzem, segítség kell? - bújik elő belőle kicsit a tanár. Lassan megszokás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A félhomályban az ajtóból túl sokat még nem látott, csak a felbukkanó hátsót - amit jól végig is mért - meg a hozzá tartozó virgácsokat. A színes üstök már később bukkant fel,  hogy aztán Marcell meg is nézhesse magának a tincsek mögött rejlő arcot. Túl nagy szakértelem nem kellett ahhoz, hogy meglássa a szárnya szegett madarat, elég jó emberismerő volt, hogy tudja, mikor kell előhúznia jobbik énjét, ezzel maga mögött hagyva a pocsékabbikat.
Az etikettre csak biccentett, miközben figyelte a lány ujjait, majd a cigaretta útvonalát a lány szájáig. A mosoly kedvére való volt, szerette ha rámosolyognak, ilyenkor mindig úgy érezte, hogy az a bizonyos mosoly neki szól. És amíg mosolyokat kapott, addig nem is akarta megforgatni a képzeletbeli tőrt a másik mellkasában.
- Menő a hajad, megy a zakómhoz - utalt extremitástól nem mentes, csillogó lila szettjére, mire ma este már kapott mindenféle pillantást. Pont nem érdekelte. És ha már szóba hozta a zakót, szemügyre vette a lány öltözékét is, majd pillantásával máris nyakát fixírozta, hogy van-e rajta gyöngysor, mert azért bizony odavolt. Imádta a gyöngysorokat, gyűjtötte is őket, ami abból állt, hogy lelopta a hölgyek nyakáról aktus után. Már egy doboznyi volt szobája rejtekében, de soha nem volt elég, gyűjtő módjára zsebelte be a szebbnél szebb darabokat.
- Az attól függ, mit adsz érte cserébe? - szemtelenül ívelt felfelé ajka, szemöldöke hangyányit megmozdult, tekintete zsiványosan csillant, aztán elnevette magát, mielőtt a lány még szolgáltatást kínálna fel a tűzért cserébe.
- Ne aggódj, ingyen van - már húzta is elő zsebéből az ezüstös, oroszlánnal díszített masinát, és egy határozott mozdulattal tüzet csiholt, odatartva, hogy a lány addig szippantsa a blázt, míg annak vége fel nem izzik.
- Miért akartad magad a mélybe vetni? Oké, elég szar a zene a bálon, de ennyire azért még sem - kedve lett valami szaftos pletykához, vagy bármihez, csak ne azon kelljen elmélkednie, hogy régi barátai most melyik tengerparton süttetik a hasukat. Rohadtul honvágya volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jóízűen elmajszoltam a második sütit is, közben egyre jobb kedvre derültem, és egyre energikusabb lettem.
- Legszívesebben nem adnék meg most úticélt, inkább csak úgy céltalanul lebegnék nem foglalkozva semmivel sem - pillantottam vágyakozó tekintettel a messzeségbe. Időnként fogtam volna magam és eldobva mindenféle kötelezettséget mentem volna távolabbi éghajlatra a szülői háztól. Persze nagyon szerettem a szüleimet, de sokszor úgy éreztem, túl sok felém az elvárás, amelyeknek egytől egyig meg kellett felelnem. Igyekeztem ezeknek eleget tenni, főleg, hogy előttem volt a cél, de néha jó lett volna megpihenni, vagy alkalmanként úgy viselkedni, ahogyan azt a korosztályom többi tagja tette. Persze ezeket az érzéseket mélyen elnyomtam magamban, azonban most a felszínre kerültek.
- Ez így igaz. Őrangyalnak születtél - helyeseltem nagy lendülettel, mert biztonságban éreztem magam a lány mellett.
- Hű, ez nagyon komolyan hangzik. Akkor ezek szerint a lepedőkön keresztül is tudsz rugalmasan közlekedni, értem én - kacsintottam rá vigyorogva, úgy éreztem egyre lazább leszek. Csak szét ne essek, akkor minden rendben lesz.
- Ó, süti és csak nekem? Mondtam én, hogy te egy igazi angyal vagy! - olvadoztam a kijelentése után. Nagyon rendes lány volt, igazán nemes gesztus volt tőle, hogy kizárólag nekem sütött süteményt. Azt már a süti hatására át sem gondoltam, hogy nem ismertük egymást idáig, és én dézsmáltam meg az ínyencséget...
- Rendben, nem fogom megosztani ezt a titkot senkivel, ígérem! - néztem őszintén a másik szemébe, már amennyire sikerült, de valóban komolyan gondoltam a dolgot.
- Nagyon titokzatos vagy! - kacsintottam vissza rá. Egye fene, őrizze csak meg a titkát. Ennyi neki is jár...
- Ó, értem. Akkor ti olyan kis különlegesek vagytok - válaszoltam neki nagy lelkesedéssel. Kicsit sajnáltam, hogy mi nem tudunk sárkánnyá változni.
- Tényleg? Menjünk! - ugrottam fel a teám mellől egyre vidámabban. Még sosem voltam a szüleim felügyelete nélkül buliban, partin... Sőt, még házi buliban sem. Nagy kaland volt számomra az önálló szórakozás, amelynek most úgy tűnt, eljött az ideje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vannak dolgok, amikre egyszerűen nem tud magyarázatot adni, még magának sem, vagy nem is akar. Minden egyszerűbb lenne, ha kész válaszokat kapna az élettől és csak dúskálnia kellene bennük, mint mások, akik megtehetnek mindent az életben. Nem feltétlen pénz kérdése, hanem az a szabadság, amit nem merészelt még meglépni. Mindig van valami, ami visszafogja, ami tartja a talajon és amitől nem szárnyal. Mihail más, ő azt teszi amit akar és amikor, nem látja a gátakat ebben, csak sodródik, mikor éppen egy csónakba kerülnek. Elváltak útjaik, azonban mint most is, és nem egyszer, mégis egy lett belőle. Hogy ez jó vagy sem, nem tudja. Most talán kissé mégis azt mondja magának, ne nézzen hátra, csak előre és hagyja, hogy más alakítsa a világot előtte. Hagyta.
Amíg be nem aludt. Rettentő utastárs ezen szempontból, mert nem ez volt az első, sem utolsó, ez valahogy vele jár. Most nem pattognak benne kérdések, kételyek, úgy tesz, mint akinek semmi gondja, csak annyi, hogy kidörzsölje az álmot a szeméből. Csillagokat lát odabent, ezernyi táncoló, fénylő pontot, majd tűnnek el, hogy a kocsiban elterülő világosságra hunyorogjon. Pár pillanat kell, míg eljut agyáig az információ.
- Montenegró. Baszki – szisszen egyet, mert ha az álom kellemes is, a lábai már annál jobban elgémberedtek. - Messzire hoztál – szusszan egyet, bár hangja nem megrovó, inkább kíváncsi. Kissé előre dől, hogy kilátva a szélvédőn felfedezze, mit is láthat. Nem épp valami külváros, nem épp a város szíve.
- Az már rekord. De máskor nyugodtan bökj oldalba – nyom el egy ásítást. Szereznie kell valamit, egy kávét vagy bármit, erre a gondolatra áll meg az autó. Jó, biztos nem erre, de mókás ennek hinni. Visszapillant rá, ahogy ki is pattan és csak pillog pár sort. Ahha, hát ez nem így megy annál, akinek be van állva mindene.
- Hogyne, menj csak, követlek, csak a kor meg a derekam – dörmög szórakozottan, ahogy kicsatolja az övet és fordul az ajtó felé. Keze a kilincsen, de az nyílik, majd már kapaszkodik is bele a segítő kézbe, hogy halkan nyekeregve, de hálás sóhajjal álljon talpra ismét. Kicsit át is mozgatja lábait, ahogy arcára mosoly kerül.
- A semmittevés a középső nevem. Bár, nem hiszem, hogy tényleg semmi lesz. Például ak… - ragad benne a gondolat, ahogy Mihail ajkai tapadnak az övére. A pillanat heve, nem ébredt még fel teljesen, ahogy a minimális hatásszünettel viszonozza azt, kóstolja szinte óvatosan. Karjára cirógat, majd húzódik el kissé. - Akarok egy masszázst. Ha az itt nincs, mehetünk is vissza – nevet halkan, ahogy végül elkapja a másik kékjeit. - Köszönöm – pillant az épületre azért, azt se árt lecsekkolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez a tag sem szomjas mára. Nézni sem kell nagyon, már az őt körülölelő aroma is épp elég hozzá. Érezte magán is eleget, főleg a forró napokon, amikor nem nyomja el semmi pacsuli és persze az az állapot uralkodik, hogy amúgy tök mindegy, csak üssön. Vagy fekhessen. Ennek a tagnak se ártana egy meleg ágy, meg két napnyi alvás, amilyen táskák vannak szeme alatt. Azonban nem mondhatja meg neki, hogy mit tegyen és mit ne, ellenben itt van mégis és figyel. Felszusszan a hallottakra. Legalább ez.
- Az szuper, ilyen sötétben nehéz lenne összeszedni magad – ráznak kezet, vagy inkább kapaszkodót nyújt. Visszaveszi magára a kabátot, mintha igyekezne tényleg összekapni magát, hogy legalább úgy nézzen ki, tényleg rendben van. Vagy valami olyasmi. Nem mintha javítana a benső állapoton, bár a látszat mindig fontos szempont. Figyeli, amint elirányítja, miután megtudja, merre tart. Elsőnek azt hiszi az ember, hogy találkára, aztán a fejében elkezdenek motoszkálni a gondolatok. A dög.
- Azt látom, hogy megvagy – bólint, még mindig nem mozdul semerre, csak figyeli, ahogy pontosan az ellentétes irányba lépked. - Nem, nem arra… - mutogat is mellé, nem mintha háttal állva a másik látná, hogy mit művel. Sóhajt egy nagyot. - Arra, igen, most jó irányba forogsz – a nagyon oda kellene mennie dologra ráncolja a homlokát. Nincs nyár, minek a tó? Tényleg randi lesz, reméli, nem pedig… ó bassza meg.
- Figyu, ha csövelned kell, akkor ott egy fa, ne a tavat bővítsd vele – mutogat megint, majd végül elindul utána. Mert a randi helyett lehet ez a szerencsétlen a tóba akar ugrani, vagy ha nem is, akkor amilyen gyönyörűen talpon bír lenni, beleszédül. Sem a lelkiismeretével, sem az aurorokkal nem tudna mit kezdeni, amikor azok jönnek, hogy miért is hagyta egyedül. Hamar beéri, menet közben gyújt rá és úgy tűnik, mintha mindig is egyfelé mentek volna.
- Szerintem mondd le a randidat, holnap is megvár biztos. Vagy mi a francnak neked a tó? - érdeklődik finoman.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Automatikusan nyúlok tincseimhez, ahogy elhangzik a bók. A számban lévő cigaretta esik kicsit lejjebb, de ajkam megtartja, így nem koppan a kissé nedves földön. Összekapva magam hajtom le fejemet. - Köszönöm szépen - sandítok fel rá félénken mosolyogva, miután kiszedtem számból a cigit. - Nagyon klassz az öltözéked amúgy - mosolyodom el őszintén, ebből kicsit bátorságot merítve kérdezem meg, hogy meg tud-e szánni esetleg egy öngyújtóval. Nem kellene az, hogyha lenne nálam pálca... de nincs. Meglepő.
- Oh, hát van nála- - nyúlok zsebem felé rögtön, majd akadok is meg, ahogy folytatja. Elpirulva hajtom le fejemet, mert simán odaadtam volna neki a tartalék muffinjaim egyikét az öngyújtóért cserébe. - Köszi - hajolok előrébb, másik kezem tartja tincseimet fülem mögött, mert nem lenne jó, ha felgyulladnék, bár túl sok ráció van benne. Mélyet szívok bele, felegyenesedve fogom ujjaim közé a szálat. - Tényleg köszönöm - helyezkedem vissza a korláthoz, csak immár háttal, hogy az újonnan szerzett ismerősöm felé fordulhassak. Ő a beszélgetőpartnerem - ha nem hagy itt időközben -, így illik felé fordulni. Apa mindig beszólt, ha nem tettem ezt meg, szinte hallom a dorgáló hangját. Halványan mosolyodom el, majd kapom fejemet és tekintetemet is a fiúra.
- Nem terveztem ilyet - nevetek fel halkan. - Én csak benéztem egy kicsit, mert... csak benéztem végül. Valahogy nem az én világom - hazudok, de neki ezt nem kell tudnia. Legalábbis remélem, hogy nem kell tudnia. - Te hogyhogy nem a bálban vagy? A szetted nagyon klassz lenne oda - mosolyom szélesedik ki, ahogy végig pillantok rajta. Ha nem hívja fel rá a figyelmem, szerintem csak percek múltán vettem volna észre miben van, de így, hogy rámutatott, már nem tudom levenni a csillogásról a szemem. Jól áll neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Egész évben van munka a temetővel, s mostanra megszokta már, hogy hol a növények szorulnak vágása-metszésre, hol az avar vagy a hó seprésre. Megvan a maga rituáléja, amivel reggelente körbejár és napözben tesz-vesz, néha - ha nagy ritkán valaki segítségre vagy vigasztalásra szorul - szóba elegyedve látogatókkal. Többnyire azonban egyedül van, még kutyáját is gyakran apró irodájában vagy Sebbynél hagyja, mert nehéz munka közben szemmel tartani, megmagyarázni még inkább, hogy itt nem illik rohangálni vagy piszkítani. Hozzászokott ahhoz is, hogy a temető régi vagy szabad parcelláin különféle gyógynövények, gyomok vernek gyökeret és hogy mások bejárnak esetleg szedni belőle. Szemet huny az ilyenek felett, amíg a látogatók nem okoznak kárt vagy rendetlenséget, elvégre az enyészet remek táptalajt teremt, s valahol minden élő holtakból táplálkozik.
Az viszont merőben új, hogy az egyik gyűjtögető fejjel előre borul abba a bokorba, aminek az imént még lelkesen tépkedte bogyóit. Hirtelenjében nem is tudja, hova tegye a kezéből a gereblyét, szóval azzal együtt indul a fickó felé szaporán.*
- Elnézést, minden rendben?-*szólítja meg, már messzebbről, aztán ahogy a kerítéshez ér, letámasztja a szerszámot és pálcát vesz elő. Óvatosan int, hogy az ágak szétváljanak és megpróbálja kipecázni a pórul járt ismeretlent a szúrós gallyak közül. Teljesen magatehetetlennek tűnik, ahogy hóna alá nyúl, de nem nagydarab szerencsére, úgyhogy sikerül leültetnie a bokortól biztos távolságra. Egy gyors mozdulattal takaróvá alakítja a gereblyét, hogy leteríthesse és arra fektethesse a férfit, megemelve a lábait.*
- Uram! Hall engem?-*próbálkozik, mert sosem tudhatja az ember, múló rosszulléttel vagy valami komolyabbal áll szemben. Ricsi alaposan kitanította, így mielőtt tárca vagy iratok után kutatna, megkísérli szóra bírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokat nem vesz észre abból, ahogy hamarosan ketten maradnak a kandalló által félhomályosra világított, langyos szobában. Ahogy azt sem tudja, hány óra lehet - talán elmúlt kilenc, legutoljára mintha annyit ütött volna a míves falióra, de, hogy ez mennyivel korábban volt, arra már nem emlékszik. Ma még vissza kell utaznia Bogolyfalvára, erre újra és újra külön emlékezteti magát, de egyelőre minden annyira... kellemes.
A kandalló ebből a távolságból is olyan hívogatóan melengeti őt, a vacsora közbeni beszélgetések zaját még a fülében hangja visszhangozni, a rum, whisky és bor pedig kellemesen zsibbasztja az ujjvégeit. Még mindig érzi azt is, ahol a lány a tenyerét érintette. Forró és hívogató. Meg sem próbálja tagadni, hogy fizikailag mennyire vonzza őt, az a mocskos kisvélavére és ahogy ezzel a félmosollyal felpillant rá. Az a fehér bőr. A torkában a vérének lüktetése.  
   -  Ja... persze...
Kapitány. Furcsa, hogy erről beszélnek most, hiszen ez a Júliával való belső marakodásuk része a cím. Leereszkedik a szőnyegre ő is, nem egészen a lány mellé, de nem túl távol, a poharat elhajolva a szőnyeg szélére teszik, aztán támaszkodik maga mögött a karjaira. Az egyik lábát kinyújtva, másikat behajlítva néz bele a kandalló tüzébe, hagyja, hogy a fények egészen elvakítsák őt.
   -  A lány, akivel találkoztál, nem a barátnőm. Szerettem volna, hogy az legyen, de tudod, ő egy ilyen kurva szabad madár... és nagyon fiatal. Annyira, mint te - megdörzsöli az állcsúcsát, majd visszatámaszkodik a szőnyegre - Különben neki adtam oda a gyűrűt először. De nem kellett neki. De nem is működött volna, legjobb esetben is félvér. Szóval...
Felhúzza, majd leejti a vállait. A tűzről a lányra fordítja alkoholtól ködös, de érdeklődő tekintetét, bár az arca helyett a táncoló lángokat látja tovább.
   -  Mesélj erről a tanárról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Na, ide nem kerülsz te be sosem Lóránt - sóhajtok egy nagyot, miközben az iskolaelsők vitrinjét nézegetem. Az a sok mosolygós fiatal... ki tudja már hol lehetnek. Nekem meg még mindig botsódzik a hátam a visszatéréstől. Kaptam egy jó lehetőséget az egyik romániai rezervátumban, hogy eltöltsek ott pár hetet, én pedig nemcsak, hogy elfogadtam, de túl is lőttem vele két héttel. Így ugyan szünetem nem nagyon volt, de legalább elmenekülhettem Karola elől. A fülembe jutott, hogy lefeküdt az egyik rellonossal és olyan mondta, akinek hiszek. Ráadűsul páran még ezzel szórakoztattak is, nekem meg még ott volt a Lillás bűntudatom is az átkozott medállal. De hát ha ő ezt így vezette le, hát tessék, mégsem illettünk össze, ezek szerint, vagy csak így tudta elfogadni a "megcsalás" gondolatát. Úgyhogy kapóra jött, csak hazaszóltam, hogy hol leszek, meg elbúcsúztam Lilitől, akivel véletlenül összefutottam indulás előtt. Elmondtam a bánatom, ő vigasztalt és tök sokat leveleztünk, amíg távol voltam. Azóta meg... nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan belehabarodok valakibe, de úgy látszik, hogy Lili személyisége csak rádobott egy lapáttal az egészre, meg arra, hogy ne kelljen Karolával találkoznom. Valahogy eddig sikerült is elkerülnöm, és őszintén nem is vágyok a találkozásra. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mit kéne mondanom, vagy tennem. Abban sem vagyok biztos, hogy nem szeretem már, az pedig Lilire nézve gázos. Elmosolyodom, ahogy Riza rámnéz felvont szemöldökkel a képről, a kettővel ezelőtti tanév iskolaelsője. - Jól van tudom, te megmondtad - öltök rá nyelvet, majd átvándorolok inkább a kviddics szekcióhoz. Na itt aztán van mit nézni! Ja, egy-két nevet felismerek és magamat nézve gondolok vissza, hogy milyen jó is volt. Kivéve az egyik év vége, de azt meg hagyjuk is. Van egy rövid kis összeállítás tanáér-diák mecsről, mennyire király lehetett! De jó lett volna azt látni! Teljesen elveszek a meccsben és a trófeákban, még azon is jót mosolygok, hogy az egyik tanévben a Navine tizenhétezer ponttal nyert. Azt a rohadt! Na, így dőlnek meg tipizálások, hogy nem a Levita érte el. Visszamegyek a kviddicsesekhez és nézem tovább a felhozatalt. Az a Palarn elég híres lett!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az első önkéntes megbízása alacsony elvárásaihoz képest is zsibbasztóan unalmasan alakult, a papírt a kezébe tartva nehezen tudta leplezni óhatatlan csalódását. Csipkebogyó. Tudja, mennyire értékes és sokoldalú alapanyag és azt is, hogy a legtöbb fájdalomcsillapítónak a kulcs alapanyaga a gyümölcs, mindössze annyira... fantáziátlan az egész. Nehezen fordítaná szavakká, de úgy érzi, a galagonya jelenléte lélektelenné változtatja a főzeteit. Mint egy menzás gyümölcsleves, színtelen, jellegtelen.
Egykedvűen, de magában dúdolgatva tépkedi a termést és pakolja az alkarján függő, különben igencsak nőies kosárba. Ha csak egy pillantást vethetne a receptre, ha elmondanák neki, mihez kell a bogyó, talán - sőt, ő biztos benne -, hogy helyettesíthetné valami mással. Vadszőlővel, például, mennyivel elegánsabb lenne tőle, csak semlegesíteni kellene a mérgét, nem is lenne nehéz. Elég lenne például...
Goodnight, William.

   -  Hhhhmmm... mi?
A feje fölött bárányfelhők. Őt bántja a fény, reflexből rántja a alkarját a szeme elé, ügyetlen mozdulattal, kis híján orrbacsapva saját magát vele. Szédülésén túl érzi, hogy az arcának bőre ég, ez az első érzés, amit felismer. Utána az, hogy a hátán fekszik, érzi a föld kemény hidegét a válla és a tarkója alatt, az avar illatát.
Majd pedig azt, hogy a lába bizarr módon a levegőben van. Na ez - ez új.
Hagyja a karját leesni a szeme elől, arrafelé hunyorog, idegen arc bámul vissza rá.
   -  Ahh... - megköszörüli a torkát - Kösz jólvagyok, csak... elestem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Haladnak aztán szépen, Lénártnak fogalma sincs, merre, de annyira ismeri a falut, hogy megtalálja visszafele is az utat. S ha más nem, a tájolj az még neki is menni szokott. Sissi közben boldogan trónol Belián karjában, így közel, meg nagyobbrészt takarva a karja által, annyira nem is didereg.

Nagyon bólogat Lénárt az infókra, s tetszik neki minden. Abszolút nem foglalkozik most azzal az aprócska ténnyel, hogy a memóriája rettenetes. Majd... térképet is használ a mágia melllé. Nem mintha valaha használt volna sikeresen egy térképet, de nem is próbálkozott annyira. Meg ez csak egy falu! Vagy város? Mintha várossá lépett volna elő. Nem számít. Kicsi. S valószínűleg mindig ugyanazok szoktak rendelni.
 - Hát... - köszörüli meg a torkát, mert nem számított a nagy érdeklődésre. De ez a téma könnyű. Ez nem róla szól, erről lehet beszélni. - Egy Csepel cruiserem van, nem olyan menő, de van kosár Sissinek, meg csomagtartója. S jó gyorsan lehet vele tekerni.
Szereti a járgányát, de azért most örült volna, ha felvághatna valami királyabb példánnyal. Persze ha olyan király bicajjal teperne, akkor miért volna annyira szüksége munkára iskola közben, de erre a logikus magyarázatra nem is gondol. Aztán lesz majd jobb is, szebb, gyorsabb. Amin a lánc nem esik le folyton. Amin van váltó.
De azért szereti.
 - Erre az órára szívesen eljárnék. - Ez a kijelentés az ő szájából majdnem összedönti a tér-idő kontinuumot, de aztán csak visszarázódik minden a normálisba, s talán egyszer ő is túlteszi magát rajta. Pedig tényleg menne s még figyelne is. Meg bármilyen egyéb tantárgy jól jönne, ami konkrétan valami hasznos dolgot tanít. Ami nem pálcás, nem jóslás, nem... mágia. Elképzelése sincs valójában. De azért jónak tűnik, ahogy így felvázolta Belián. Még hallgatná az ötleteit, de nem meri kérni, hogy fejtse ki.
 - Öhh igen. - Nézi a dobozát, majd a házakat, hol is járhatnak. Kéne a segítség, nagyon, mindenben. Tanulásban, munkában, lakáskeresésben, életben maradásban. Borzasztóan szüksége van segítségre. De fogalma sincs, hogyan kellene kérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Az ünnepek közeledtével valamiért mindenki be volt már zsongva, alig várta mindenki, hogy kicsöngessenek az órákról, máris húzták a kalapot, kabátot, s már rohantak is le a faluba, ki vásárolni, ki korizni, valaki meg csak azért, mert már piszkosul érezte az év végét, és szabadságra vágyott. Az utolsó évesek - köztük én is - azért nem tudtunk nyugodt szívvel rákészülni a Karácsonyra, mert ott motoszkált bennünk az, hogy már nem sokára év vége, és ha ismét eljön a vizsgaidőszak, akkor lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Magam is rettegtem a VAV-tól, próbáltam előre készülni, ha lehetett, meg az időm nagy részét igyekeztem a tanulásnak szentelni, vagy a sportnak, csak hogy ne kelljen gondolkodnom. Ha gondolkodtam, az már rég rossz volt, mert mindig előbukkant előttem egy jóképű arc, és elszorult a szívem, ha csak arra gondoltam, hogy Bence egyetlen szó nélkül eltűnt, s még csak azt sem mondta, hogy bú vagy pá. Tudom, nem helyes, amit Rolival tettem, és lehet, hogy talán valóban szakítással végződött volna a kapcsolatunk Bencével, de az, hogy minden szó nélkül csak úgy lelépett, az elég nagy arcon csapásként ért. Ezt is csak utólag, jó néhány napra rá tudtam meg Emmától, miután kiaggódtam a lelkemet érte, hogy vajon mi történhetett. Hiába kerestem, hiába írtam neki, vagy nem akart válaszolni, vagy meg sem kapta az üzeneteimet. Roli persze húzta az agyam, hogy ugyan, ne rinyáljak már, ha csak az kell, tőle megkapom, de rohadtul nem erről volt szó. Mivel pasi, talán nem is értette. Azt se mondanám, hogy vigasztalásban túl jó volt, de legalább, míg egy-két órát együtt töltöttünk, addig se gondoltam Bencére.
Most sem voltam felkészülve arra, hogy majd épp járőrözés közben futok vele össze, mert még csak azt sem tudtam, hogy visszatért. Épp a talárt próbáltam magamra húzni, mert kicsit késve érkeztem a folyosóra, mikor felpillantva megláttam Bencét. Megtorpantam egy pillanatra, fura érzés kerített hatalmába, érzések forgataga, amit nem is tudtam volna behatárolni, de volt benne minden. Megdobbant a szívem, mikor megláttam, de haragot is éreztem, meg valamiféle szomorúságot is, ami elkezdte szorongatni a torkomat. Legszívesebben sarkon fordultam volna, de azt hiszem, észrevett, így már túl késő volt, hogy elfussak előle. Erőt véve magamon, elindultam irányába. Hogy mit fogok mondani, egyelőre nem tudtam, csak kavarogtak bennem a gondolatok. Most is nagyon jól nézett ki, feltűnt, hogy arcát is borosta fedi, még ez is jól állt Bencének.  - Látom visszatértél - nyögtem ki végül, ahogy odaértem mellé, elmaradt a köszönés, s bármennyire is próbáltam visszafogni az érzéseimet, azért a hangomból csak érezhette, hogy neheztelek, amiért minden szó nélkül lépett le. Persze, ez még nem jelentette azt, hogy nekem nem volt vaj a fülem mögött, mert tudtam azt, hogy el kéne neki mondanom Rolandot, az más kérdés volt, hogy ez egyáltalán érdekelte-e. De valószínűleg nem, ha a Lillás incidens után csak úgy fogta, s elutazott.
- Nem volt jó a rezervátumban? - összefűzve magam előtt karjaimat, megkapta az újabb kérdést. Lehet, hogy támadónak tűnhettem, de nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, mert még soha nem kerültem ilyenbe. Ha nem történt volna az, ami, akkor biztos a nyakába ugrok, és magamhoz ölelem, de bármennyire is hiányzott, valami megtört, hogy ez történhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Néha komolyan elgondolkodtam azon, miért nem raktak még ki otthonról. Talán túl nagy szégyen lett volna a család számára, ha bevallják, hogy nem sikerült megnevelniük. Az azonban még nagyobb szégyen volna, ha egyszerűen megléptem volna. Mégsem tettem. Pedig talán az az egérút. De nagykorú, önálló boszorkány létemre nem voltam képes meglépni azt, amire vágytam. Merthogy a lelkem mélyén mindig élveztem az anyagi biztonságot, a kényelmes lakásunkat, és bármennyire is feleslegesnek tartottam mindig is a giccsességét, voltak pillanatok, mikor igenis szerettem ott felnőni. A szüleim veszekedései, a parancsolgatásuk és értelmetlen szabályaik azonban minden emléket képesek megmérgezni. Ahogyan a Lídiával való viszályom is.
- Dehogy vagyok - ráztam meg a fejem, majd húztam óvatos mosolyra ajkaiamt. - Köszönöm. - Óvatosan haraptam bele, majd fordultam vissza a fiú felé, felemelve jobbom hüvelykujját. - Tényleg jó - dicsértem meg az első lenyelt falat után.
- Üljünk le inkább - ezzel léptem is a sziklák felé, cipőimet otthagyva, ahová lerúgtam őket. Nem volt kár értük egyáltalán.
Kék ruhámat magam alá gyűrve ültem le egy sziklára, finomat Kende kezére támaszkodva közben. Egy bólintással köszöntem csak meg a gesztust. Nem is néztem rá, csak a vizet bámultam, úgy faltam be a hamburgert. Jól esett kicsit csendben lenni, kinyújtóztatni a lábaimat. Kende léte volt a bizonyíték arra, hogy voltak még normális emberek az elit körökben is, ráadásul a legnagyobb nevű családok körében. Jófejség volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni, és jó érzés volt, hogy valaki átérezte a problémámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Ez a Szelniczky meg pár éve még itt volt, kérni kellett volna tőle egy autogramot. Hát most már mindegy, lehet sokat ért volna. Jók ezek a régi képek, a rellonosok menő arcoknak tűntek, de volt egy félóriás is basszus, azért az sem kispályás! Hallom, hogy közelít valaki, azt hiszem egy prefektus lehet, mert már takarodó után van. Szerencsére nem büntethet meg, bár kérheti, hogy menjek a hálóba, ha végeztem. Mennyivel másabb az egész, mint amikor aggódni kellett, hogy elkapnak-e és ha igen, milyen büntetőmunkát kapunk. Tényleg egy prefektus volt, a aarfümje pedig túlságosan összetéveszthetetlen, ahogy a hangja is. Karola.
- Szia. Igen, vissza - mondom zavartabb hanggal, mint gondoltam. Igazából közölni kellene vele, hogy már amúgy szakítottunk, csak nem voltunk a bírósgokan a papírokkal. Kisértetiesen hasonlított a helyzet a Masával való szarkofágépítésre, ahol nem nagyon tudtuk miket mondjuk egymásnak. De akkor legalább tudtuk azt, hogy együtt kell dolgoznunk.
- De, csak már lejárt sajnos a hosszabbítás is. És neked a rellonos ágyában? - pillantok rá először kérdőn, de valójában nem tudom, hogy miért kezdtem így. Hát ha neki az a srác kell, és nem én, legyen vele boldog. Persze, most, hogy rápillantottam elöntöttek az érzelmek is, mert még mindig egy nagyon szexi lány, ráadásul tök jó vele beszélgetni még most is, hogy éppen kérdőre vonom. Persze visszavághat, hogy nekem meg Lillával, de azért az vékony jég, hiszen meg voltam átkozva. Vele is kéne egy rövidet beszélgetni, hogy mi van vele, végül is nem rossz fej ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nem is tudom, hogy mire számítottam a gúnyos megjegyzésem után, mert hát a szűkszavú válasz nélkül is tény volt Bence visszatérése. Azt hiszem arra vártam, hogy majd kimagyarázza, miért ment el csak úgy, egy szó nélkül, hogy majd elnézést kér, vagy legalább ad egy érthető indokot, hogy tudjam, mégis mi történt. Jó, hülye azért nem voltam, s a kimondott szavak nélkül is tudtam, hogy dobott engem, ettől függetlenül fájt az, hogy mindez így történt, mert bármit is tett Lillával, mindezek ellenére még szerettem. Aztán igazából nem is nagyon kellett rákérdeznem, mert kérdésével együtt a választ is megkaptam.
Le is döbbentem, nem gondoltam volna, hogy megtudta Rolit, mert megkértem a srácot, hogy egy szót se senkinek, de ezek szerint nem tudta tartani a száját.
- Ajh Istenem, tudsz róla? - sóhajtva hajtottam le a fejem, nem tudtam állni tekintetét abban a pillanatban, s gondterhelten nyúltam homlokomhoz, mintha így el tudnék rejtőzni Bence elől. Sikerült zavarba hoznia, olyan zavarba, amit akkor érez az ember, ha valami rosszat tett. Fojtogatott a bűntudat, mert történt, ami történt. Nem akartam én titkolni előtte, még sem tudtuk megbeszélni, s nem tőlem hallotta a történéseket. De így össze is állt a kép a fejemben, s máris kevésbé nehezteltem rá az eltűnése végett. Már csakis magamat okolhattam, hogy ekkora ballépést követtem el.
- Az egy nagy baklövés volt részemről és azt sem mondhatnám, hogy józan voltam - sóhajtva válaszoltam, hangom is enyhült, közben megemeltem a fejem, hogy kékjeim Bence tekintetébe fúrhassam. - Nem akartam, hogy mástól tudd meg, én beszélni akartam veled…csak eltűntél. - tudtam, hogy bűnös vagyok, ő is láthatta, hogy nem hordom fenn az orromat, meg azt is, hogy megbántam a történteket. Legalábbis azt az alkalmat.
- Sajnálom - nyögtem őszintén, nehezen a szavakat, az érzéseimmel se tudtam tovább küzdeni, tekintetem bepárásodott, s a nyakába akaszkodva húzódtam közelebb hozzá. Hiánya, a marcangoló bűntudat, a tudat, hogy vétkeztem mind erre sarkallt. De aztán - hacsak nem ő tolt el magától - hátrébb is húzódtam, s ujjaimmal megtörölve szemem sarkát, egy mély levegővétel után tudtam csak újra megszólalni. - Gondolom azzal, hogy elmentél, ezt lezártad. Vagy…meg tudjuk beszélni? - ennyit arról, hogy volt tartásom. Ebben a pillanatban ezt nem éreztem, elgyengültem előtte.