Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

A fél szemöldöke egy egészen kicsit feljebb szaladt, mikor meghallotta a választ. Mi a csuda, csak nem egy ígéretfélét kapott? Valamiért kezdett benne megingani a törekvés, hogy teljes mértékben elkerülje a felügyelőket, vagy legalábbis ezt itt vele szemben, mert akárhogy is nézzük, nem volt kellemetlen vele beszélgetni, még a téma ellenére sem. Valószínűleg a másik kisugárzása tette, és jobban végiggondolva, egy kihallgató tisztnek ez a tulajdonság csak hasznára válhat.
- Kérem - mosolyodott el, miközben hátradőlt a székben és a kezével tett egy "tessék csak" mozdulatot.
A bájitaltanos részt hallva egy fokkal még szélesebb lett a mosolya.
- A jövőhéten eljöhet velem, ha akar, a professzor úr bizonyára egészen odalenne az örömtől - villant meg a szeme. Nem volt baja Felagunddal egyébként, mármint nem annyi, mint egyeseknek, de az érzés, hogy borsot lehetne törni az orra alá, az bizony benne is ott bujkált. Ez valószínűleg ilyen alapvető reakció minden diáknál, aki az iskolába kerül.
Hamarosan azonban továbbhaladtak, és újra az aktája került előtérbe. Annak, hogy sajnálja, hogy Seth-tel már nem beszélhet, Sebby csak egy átsuhanó gondolattal adózott, aminek a lényege az volt, hogy a bátyja biztosan nem sajnálja ennyire. Kicsit egyébként úgy volt vele, hogy nem is bánja, hogy ezt a helyzetet most egyedül kell megoldania, mert volt benne valami izgalmas, a nyilvánvaló veszélyek ellenére is.
- Nem rég fejeztünk be egy nagyobb projektet, úgyhogy most egy kicsit szünetet tartunk épp - felelte egy mosollyal. Milyen jó, hogy a prefektus detektor nem lett szabadalmaztatva, nyilvánvaló okokból, így legalább nem kelt gyanút, hogy most is ügyködik valami hasonlón. - Meg hát nem is annyira egyszerű most már, hogy nem lakunk együtt a testvéremmel - tette még hozzá. A találmányok elkészítését mindig együtt végezték, mindenkinek megvolt a maga feladata, amiben igazán jó volt, úgyhogy neki Seth nélkül kicsit hosszadalmasabb és problémásabb lett volna bárminek az elkészítése.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Bár egy hangyányit későn jutott eszébe, hogy mennyire lehet számára problémás, ha egy felügyelővel látják együtt, de kicsit úgy érezte, hogy Felagund arckifejezéséért még ez is megéri. Amúgy is prefektus volt, valószínűleg már úgyis elkönyvelte róla mindenki, hogy besúgó. Egyébként is, valami zseniális lesz, hogyha Fela rájuk ripakodik, hogy "mit sugdolózik ott maga azzal a felügyelővel?!". Meg is mosolyogta a képet, ami megjelent a fejében.
Ezután már inkább a találmányaikról beszélgettek.
- Köszönjük, átadom a bátyámnak is - biccentett a dicséretet hallva. Ő maga ugyan nem volt az a fajta ember, aki szeret kérkedni az eredményeikkel, de mindenképp jólesett neki az elismerés, ha már csak így osztogatta valaki.
- Nem hagyunk fel, csak meg kell még találni a módját, hogy miként tudjuk így is egyszerűen megoldani a közös munkát - biztosította róla a felügyelőt. - Az iránytűket pedig rendelésre is elkészítjük - tette hozzá egy mosollyal, nem igazán burkoltan célozva arra, hogy ha kell neki, akkor vehet.
A következő megállapításokra Jared hümmögött egy sort, de csak amíg össze nem rakta, hogy hova akar kilyukadni a másik.
- Arra kíváncsi, hogy akkor miért pont bájitaltan, igaz? - biccentette kicsit oldalra a fejét beszéd közben. - Valóban, nem biztos, hogy laikus számára könnyen átlátható, de a varázstárgyak készítéséhez szükség van rá, hogy legyen egy erős bájitaltanos a csapatban. A bűbájtanban a bátyám jobb, nekem ebben van inkább tehetségem. A bájitalokra szükség van ahhoz, hogy a tárgyak anyagát megfelelően kezeljük, elég ellenállóvá tegyük, de csak hogy egy teljesen praktikus dolgot említsek, még a díszítést is el lehet készíteni maró hatású bájitalokkal a fémeken. Az alapanyagoknak nem csak a bűbájokkal lehet különleges tulajdonságokat adni, hanem különféle főzetekkel is. Vegyünk például egy darab fát - jutott eszébe, hogy a hajó egyes részeit hogyan kezelték. - Natúr formájában sérülékeny és az időjárás viszontagságai is könnyen tönkreteszik. Bájitalban pácolva erőssé és sziklaszilárddá tehető, anélkül, hogy látszatra megváltozna a textúrája. Ezen az alapon elhelyezett varázslatok pedig tartósabbak lesznek, hiszen nem egy bizonytalan erősségű felületre helyezik el őket.
Ritka eset, hogy magától ennyire lelkesen magyarázatba fogjon a szakját illetően, de most legalábbis látszólag figyelmes hallgatóságra talált, úgyhogy szokásától eltérően dőlt belőle a szó. Aztán persze észrevette magát, és kicsit talán szégyellős mosoly jelent meg az arcán.
- Elnézést, gondolom ennyire mélyen nem érdekelte - túrt a hajába némi zavarral.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Mikor a másik a bájitaltanról kérdezett, akkor könnyű volt belefeledkeznie az egészbe és igen hosszan ecsetelni, hogy ez miért is jó neki az, ha ilyesmit tanul. Tulajdonképpen meglehetősen ritka eset, hogy ilyen hévvel magyarázzon, aminek a magyarázata valahol ott rejlik, hogy a bátyja ezzel már tisztában van, a többiek meg inkább odébb mennek, ha valaki erről a tárgyról kezd beszélni. Most viszont volt rá lehetősége, hogy meséljen, és talán egy kicsit azt is kihasználta tudat alatt, hogy a férfi kénytelen meghallgatni. Szerencsére rosszallás helyett mosolyt kapott Farkastól, ami némileg megnyugtatta és egy kicsit bátorította is. Na meg egy töredékmásodpercre a figyelmét is elvonta, ugyanis a nappali fény látni engedte, hogy a szemben ülőnek kék szemei vannak, ráadásul olyan árnyalatban, hogy az Jaredet bámulásra késztette - volna, ha a felügyelő nem éppen akkor szólal meg, hála az égnek.
- Tényleg? És van olyan eszköz, amit ismerhetek, és az apja készítette? - csillant fel Jared szeme a szavak hallatán. Egy picit mostanra tényleg elfeledkezett arról, hogy ez egy hivatalos meghallgatás, így pedig bele sem gondolt, hogy talán nem kellene kérdezősködnie.
Persze az illúzió nem tarthatott örökké, és mikor az auror pálya jött szóba, akkor Sebby sóhajtott egy nagyot. Értette ő, hogy éppen dicsérik, de mégis fájó pontot talált el a férfi.
- Nos, Kelemen úr, ha olvasta az aktám, akkor azt is tudnia kell, hogy egy életre elegem van a bűnözőkből - húzta el a száját. - Ne gondolja, hogy nem jutott eszembe, hogy milyen jó lenne az, ha olyasmi ellen tehetnék, amitől magam is irtózom, de az aurorság a maga kötelezettségeivel, például a terepmunkával, nem nekem való - mosolyodott el kényszeredetten, hiszen a férfi volt az élő példa ebben a pillanatban, hogy ez bizony a legtöbb ember munkakörében benne van, noha ha ő inkább arra gondolt, hogy nem akar átkokkal szedni le embereket, még a jó cél érdekében sem.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

- Hm, értem - felelte, bár igazából folytathatta volna azzal, hogy oké, hát ettől még elmondhatja neki, mert könnyen lehet, hogy már ő is belefutott a minisztériumban, de ha a másik nem tudott a régi munkahelyéről, akkor nem ő fogja felvilágosítani, az biztos. Így is túl sok dolog van abban az aktában.
A megállapításra bólintott egyet. Valóban nem csak aurorként vehetne részt a bűnüldözésben, de igazából sokkal izgalmasabb volt a feltalálás, még ha már most tudta is, hogy talán sosem fog tudni teljesen elszakadni az első munkájának az árnyékától. Szívesen időzött hivatalnokok társaságában, persze mikor nem épp őt hallgatták ki, és még mindig megvolt az az ötlete, hogy talán legilimenciával segíthetné a munkájukat majd egyszer.
- Tény, bár a veritaszerumot elavultnak tekintem a legilimencia mellett - mosolyodott el újra, ezúttal már sokkal kevésbé kényszeredetten.
Aztán mikor már azt hitte, hogy lezárhatják a témát, akkor jött csak az igazi meglepetés, amitől a fiú szemöldöke rögtön felszaladt. Pár pillanatig mérlegelt, mielőtt felelt volna, mert ez valahogy túl könnyűnek tűnt, őt pedig nem ejtették a fejére.
- Ez az alku elgondolkodtató... ahogy az is, hogy honnan tudom majd, hogy valós információkat kapok Öntől - húzódott egy kicsit szélesebbre a mosolya. - Ne értsen félre, de bármennyire is jól elbeszélgetünk, nincs okom bízni Önben, még ha az ajánlata szimpatikus is számomra - tette hozzá magyarázatképp. A férfit meg tudta volna kedvelni, ez tény, mert odafigyelt rá és nem is volt kellemetlen a közelében lenni, de mégis csak egy felügyelő volt, Jared pedig még mindig nem tudta eldönteni, hogy ő most tulajdonképpen a törvény melyik oldalán foglal helyet. Nem akart senkinek sem ártani, nem tett semmi büntetendőt, de a feje tele volt halálfaló varázslatokkal. Eléggé zavarba ejtő helyzet.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Nem gondolta, hogy a másik csak úgy belemenne, hogy bármilyen módon ellenőrizze őt, enélkül viszont nem állt szándékában alkut kötni. Ő nem fog semmit sem kiadni, ha nem érzi valódi fenyegetésnek, úgy meg pláne nem, ha nincs biztosítéka arra, hogy oda-vissza őszinte információáramlás zajlik. Tulajdonképpen érette ő, hogy miért pont őt környékezte meg a férfi azzal, hogy segítsen nekik, hiszen nem tudhatja, hogy akar-e ellenük cselekedni. Ha akarna, az elég kellemetlen fejlemény lenne számukra, mert megvolt hozzá minden képessége, hogy akadályozza a munkájukat. Szerencse, hogy nem forgatott ilyesmi a fejében, legalábbis addig nem, amíg a saját mércéjével indokolatlanul rá nem szállnak valakire.
- Át fogom gondolni - biztosította a másikat róla, és valamiért még szélesebb lett a mosolya, holott éppen most esett el egy azonnali lehetőségtől. Azonban az is tény, hogy az efféle gondolati síkon játszódó sakkjátszmák végtelenül szórakoztatták, ez már kiderült akkor is, amikor Kolosnál kapott munkát. Mert ugye az sem csak a férfi szívjóságának volt köszönhető, ugyebár.
A köszönetre csak bólintott egyet. Hát most mondja, hogy szívesen? Az nem lett volna éppenséggel tökéletesen igaz. Sokkal jobban örült volna neki, ha nem olyan a neve és úgy általában az élete, hogy azzal felkelti a felügyelők érdeklődését. Mennyire jó is lenne, ha csak egy teljesen átlagos valaki lenne, minisztériumi akta nélkül! Bár ezen a ponton felmerült benne a kérdés, hogy tényleg ezt akarná-e, ha lehetne. Talán nem, mert akkor nem is lenne többé önmaga.
- Önnek is - felelte végül köszönésképp, aztán továbbra is a helyén ülve végignézte, ahogy a férfi távozott. Kicsivel később már a korlátra támaszkodva figyelte a tájat, miközben fejben feljegyzéseket készített, összegezve amit ma hallott és a lehetséges megoldásokon töprengve. Nem követte volna el azt a hibát, hogy az ilyesmit tényleg leírja.

Michael Brooks

Reszket a Hold a tó vizén…ja, nem, ez nem az a rész! Ám, annyi igazság tartalma van, hogy tényleg látni innen a Holdalt. És milyen gyönyörű! Szinte bevilágítja az egészet, amíg nem jártam ide az iskolába, nem is gyakran találkoztam a Holddal, természetesen most se futunk össze az utcán vagy nem ülünk be egy kávéházba, de eddig nem néztem még fel sötétben az égre. Pedig annyi mindent rejt, egy igazi varázsvilág! Mai rohanó világunkban észre se vesszük, hogy mennyi titkot rejtenek a felhők, s mennyi csoda vesz minket körül nap, mint nap. Csak rohanunk, belekötünk az élőfába is, keresztbe teszünk egymásnak és törünk fel a csúcsra. S mikor már fent vagyunk az élet legtetején, akkor körbe se nézünk, hogy mennyi szép pillanatot hagytunk ki, amíg saját magunkkal törődtünk.
De, nem azért vagyok itt, hogy dokumentumfilmet forgassak „Világunk ezer titkai” címmel, hanem, hogy ne a négy fal között üljek. Bátor gyerek vagyok én, de nem annyira, hogy ilyen sötétben kimerészkedjek az iskola falai közül. Ám, sajnos már alig kapok levegőt bent az intézményben, a folyosókon, a klubhelyiségben és úgy találtam jónak, ha egy olyan helyre megyek, ahol kevés az esély arra, hogy bárki is elkaphasson, de mégis nyitott. Ez nem más, int az erkély! Innen látok mindent, de félő, hogy engem is megláthatnak és már kijárási tilalom van, bármelyik felügyelő rajtakaphat, hogy ilyen későn itt kolbászolok.
Viszont nagy piros pont jár nekem, mert tudtam, hogy sötét lesz, ezért nem ritkító színű ruhákat vettem fel, hanem olyanokat, amivel beleolvadok a tájba. Csak állok, támasztom a korlátot és bámulok az eget, a csillagokat, a Holdat és az egész festői tájat. Merengek az élet nagy dolgain, s közben nem is nézek a hátam mögé, pedig bármikor, bárki meglephet.

Christopher Blake

Kivételesen, sikerült nem eltévednem. Már ha az úgy beleszámít, hogy igazából nem volt semmi célom. Igazából vágytam egy kis éjszakai sétára, és tudtam, hogy veszélyes, mert elkaphatnak a tanárok a vagy a felügyelők, de ez, most nem érdekelt. Ki kellett szellőztetnem a fejem, mert hát az  elmúlt napokban, elég sok dolog történt. Megtudtam, hogy varázsló vagyok, megérkeztem ide, eltévedtem jó sokszor, és még mindig nem találtam a körbevezetéshez, egy alkalmas embert. Amúgy eridonosnak lenni király, az emberek nagyon rendesek, és király a klubbhelyiségünk is. Szeretek itt lenni, de mégis csak gyökeresen megváltozott az életem. Miközben ezen, és a többi száz dolgon kattogott az agyam, elértem, egy kétszárnyú ajtóhoz. Kinyitottam, és láttam, hogy egy idősebb fiú támasztja a korlátot. Mivel nem igazán voltak még barátaim, ezért próba szerencse alapon ráköszöntem - Szia! Hogyhogy még ilyen későn fent vagy?

Michael Brooks

Csak állok kint az erkélyen, így késő este, sötétedés után. És támasztom a korlátot. Nem túl jó érzés állni, már fájnak a lábaim, ami elég zavaró főleg akkor, amikor a táj szépsége elvarázsol és szívem szerint egész éjszaka csak itt állnék, itt szeretném megvárni amíg, felkel a Nap és beragyogja a hegyet, völgyet és az intézményt. Milyen gyönyörűi is lehet olyankor az egész mindenség. Ám, nagy valószínűséggel ez csak álom marad számomra, hiszen addig úgy se bírok itt állni. Meg már kezdek elálmosodni, lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy egyedül vagyok, és senki nem nézi velem ezt a festői képet. Vagy ki tudja, hogy miért ásítozok? Bizonyára van rá tudományos magyarázat, de most ez nem foglalkoztat engem, csak nézelődni szeretnék még egy kicsit, utána úgyis bemegyek, addig meg csak kibírom még és nem alszom el, álló helyzetemben.
A magányosság nem tart sokáig, mert meglep hátulról egy fiatalember, aki pont a háztársam, de eddig még nem találkoztam vele.
- Szia! Csak kijöttem levegőzni. És te, miért nem alszol még?- kérdezek vissza a sráctól. Elég hamar számon kért, hogy miért is fogom itt a korlátot ilyen későn. Egyszer nagy prefektus lesz belőle, nem kertel, egyből belevág a dolgok közepébe. Engem nem zavar, csak meglep.
- Amúgy engem Chrisnek hívnak, Eridonos vagyok! És te ki vagy?- teszem fel a nagyszerű kérdést neki, a meglepettség varázsa csak most múlt el bennem, ezért csak most jutott eszembe ez a kérdés.
- Most érkeztél az intézménybe?- egy újabb kérdés tőlem, természetesen minden kérdésem után hagyok időt a srácnak válaszolni. Nem vagyok én bunkó, aki csak folyton beszél, de mást nem enged szóhoz jutni. Én figyelmesen meghallgatom a fiú mondandóját, s ha kérdése van, akkor arra nagyon szívesen válaszolok. Attól, hogy én vagyok az idősebb, még nem kell elzárkóznom tőle. Jobb, ha több barátom, mint ellenségem van!

Dália
május 28. szombat

Nyugis napok következtek a lány életében. Natália nehezen viselte a meleg éghajlatot, márpedig egyre inkább a szokásos, magyar nyári idő felé tendált az időjárás, ilyenkor nem szívesen mozdult ki, márpedig bent maradni sem volt sok értelme.  A többiek ilyenkor még javában húzták a lóbőrt, agy a másik fele épp a párjával enyelgett, a másik része a tanulóknak egyedül volt, bár ő is szívesen tartozott volna az előbbi kategóriába, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy elrángassa valamerre a főnixét. Natália inkább a gyakorlatban hasznosította magát, azaz csak hasznosította volna, ha nem lett volna problémája a meleggel. Gyakorlatilag ázott ürgének is beállhatott volna nyugodt lélekkel, ha nem lenne félő, hogy nem férne be az ürgelyukba, termeténél fogva.
- Szelecskét akaroohook… ilyenkor miért nincs a közelben egy aeromágus? És én miért nem vagyok az? Megoldódna a problémám… - bosszankodott hangosan a sokadik ilyen hideg zuhanya után, mire rájött, hogy ezekre a kérdésekre nem fogja megtalálni a választ.

Más diák biztosan retteg az iskola kezdetekor, vagy éppen úgy kell kirugdosni a szülői házból, hogy végre nekiinduljon és elkezdje jövője formálását. Na, velem pont ellenkezőleg történt. Alig vártam, hogy eljöhessek otthonról, tudván, hogy egy új kaland előtt állok, na meg persze már egyre nehezebben viseltem el az anyámmal való mindennapi együttélést. Jött a búcsú perce, megígértem, hogy írni fogok rendszeresen, majd már mentem is. Mikor megérkeztem minden rendben ment, azóta se mertem még kitenni a lábamat a házam körletéből, félek, hogy eltévednék. Borzalmasan tudok tájékozódni, az egyetlen amit mindig is meg tudtam jegyezni az a hazautam volt. Nem hiszem el, hogy lehetek ennyire gyáva, így hát útnak indultam. Róttam céltalanul a folyosókat, egyiket a másik után, míg egy ajtó előtt találtam magamat. Erkély szerűségnek tűnt, és idebent úgy is olyan fullasztónak éreztem a levegőt az egyre közeledő meleg miatt, így hát kitártam az ajtót, majd kiléptem. Az arcomat azonnal megcsapta a meleg és a nap fénye, egy pillanatra a szemem elé is kaptam a kezemet, majd megvártam míg látásom kitisztul, és be tudom azonosítani hol is állok épp. Nem voltam egyedül, ami miatt egy percre zavarba is jöttem, de szó nélkül eltipegtem a leányzó mellett majd az erkély szélére könyökölve nézelődni és agyalni kezdtem. Ha egyedül vagyok, az agyam sok olyan dolgot képes kreálni ami valójában nincs is, ezzel csak magamat tudom bosszantani, ami így tehát egy elég negatív tulajdonságom. Gyönyörű volt innen a kilátás, a kastély egyik oldalára lehetett látni. Figyeltem ahogy az idősebb diákok ide oda rohannak siettükben, vagy épp csak ülnek és ők is élvezik ezt a kivételes időjárást. Hirtelen jött a jó idő.

Dália
május 28. szombat

Csak állt ott, és nézett. Ja, ennél jobban már nem is csinálhatott volna sült bolondot magából, ami azt illeti, éés mindezek mellett még szemtanúja is akadt annak, hogy ő gyakorlatilag ázott ürgévé avanzsált eme hőségteljes késő tavaszi, ám kora nyárias időjárással megáldott napon.
- Őőő… szia! – intett egykedvűen, mivel már nem akadt jobb ötlete, hogyan hűthetné magát, és azért mindent ő se tudhatott, még csak másodikos volt, akármennyire is nézett ki idősebbnek a koránál. – Nati vagyok, a Navine ügyeletes bajkeverője.
Na, szép. Még meg sem kapta a címet, de már magához ragadta önkényesen a kis ravaszdi, de hát ahogy szokta mondani: nem keresi a bajt, épp az találja meg. Viszont minden rosszcsont figura ezt fújja, úgyhogy lassan jó lesz, ha új szlogent talál ki magának, csak a stílus kedvéért. Ugye adjunk magunkra…

Ahogy bámészkodtam az embereken és tájon, meghallottam egy kis hangot magam mögül. A lány szóra bírta magát, így én is hirtelen megfordultam, majd rámosolyogtam.
- Oh, szia! Köszöntem vissza, majd most már a lány felé fordulva, leültem a erkély egyik párkányára. Kedvesen mosolyogtam vissza rá, majd körülnéztem ebből a szögből is. Igaz, így nem volt olyan érdekes mint a táj, de még is tetszett. A kastély hatalmas falait láttam, hihetetlen mekkora ez a hely! Furcsa belegondolni, hogy itt fogok élni éveken keresztül, de jó érzés, mert végre megtanulhatom az önállóságomat is.
A gondolataim kissé elkalandoztak, a lány bemutatkozott, igyekeztem magamban elraktározni a nevét, majd én is megszólaltam.
- Én pedig Dália. Nekem még nincs semmi ilyen menő posztom. Vallottam be, majd vállat vontam, és halkan elnevettem magamat. Ha jól belegondolunk, nekem igazából itt még semmim sincsen. De pozitívan igyekszem a jövőre tekinteni. Azt tudom, hogy a tanulmányaimmal nem lesz gond, de az emberek és én..az egy másik kategória. A szerencsében bízhatok, vagy az esélytelenek nyugalmával szólítgathatom majd le az embereket, és talán egyszer sikerül valaki olyanra lelnem, aki nem hajt el, és talán egy idő után még a barátomnak is mondhatja magát. Kissé zavart a nagy csend kettőnk között, így hát gyorsan kiötlöttem valamiféle kérdést.
- Mi járatban vagy erre felé? Kérdeztem, csak, hogy megtörjem a csendet, majd vártam rá a választ, még mindig kedvesen mosolyogva. Egyszer valahol úgy hallottam, hogy ha többet mosolygunk másokra, azok hamarabb feloldódnak mellettünk. Azóta néha-néha ez eszembe jut, és folyamatosan tesztelgetem.

Flóra

A mai reggel sem volt kivétel, aludtam, mint a bunda. Mikor felkeltem, már rég órán lett volna a helyem. Persze, ilyenkor már kedvem sincs bemenni órákra, de azért az összeset mégsem hagyhatom ki. Az első kettőt ki is hagytam, legalább tudtam valamit reggelizni is. Viszont aztán nem volt megállás, óráról órára mászkáltam, míg csak nem untam meg az egészet, és mágiatörténeten folytattam is az alvós projektemet.
Sajnos nem megy minden olyan szépen, bár a professzor nem vett észre/nem szólt érte, de a jegyzetelést ma sem úszták meg azok, akik ébren maradtak. Már nem is tudom, hogy ki keltet fel az óra végeztével, de bizonyára ő tolta elém azt a jó néhány pergamenes firkálmányt, hogy holnapra írjam át. Ajj, miért?
A késői reggelinek köszönhetően, egyáltalán nem voltam éhes, amikor mindenki a nagyterembe csődült, így én társ nélkül maradtam, és kerestem magamnak valami helyet, ahol leülhetek egy kicsit.
Már nyakunkon a nyár, talán ez az oka annak, hogy mostanában állandó jelleggel, reggeltől-estig meg lehet sülni odakint. Így van ez ma is, talán így lesz holnap is, és még azután is.
Kora délután tájt nem nagyon szoktam még bemenni a klubhelyiségbe, most se szeretnék. Ezúttal nem is olyan messze a Navine háztól, az erkély felé veszem az irányt, ma még úgysem voltam friss levegőn.
Kiérve a kis terasszerű helyre, nyomban megragadok egy kis széket, és közelebb húzva magamhoz, leülök rá. Hát nem is fogok megtenni még egy lépést. Nem, ez így jobb.
A széken ülve, csak, hogy ne unatkozzak, előveszem a táskámból a pergament, ami a jegyzetet tartalmazza, és néhány bekezdésbe bele-bele olvasgatok. Te jó ég, hogy ez mennyire hosszú. Biztos elfogja venni kb másfél órámat az este.

Gellért
:outfit:

Shayleen.

Flóra

Ajj, kellett nekem aludni! Nem lenne már mára semmi programom, ha figyeltem volna azon az órán. Mostanra már le lenne tudva minden, és a klubhelyiségben már semmi más nem várna, a barátokon és a kanapén kívül.
Miközben az unalmasabbnál unalmasabb sorokat böngésztem, észre se vettem, hogy valaki más is kijött az erkélyre. Szerencsémre hamar rádöbbentem erre, egy talán túlságosan is hirtelen hang véget. Hirtelenjében a hang irányába kaptam a fejemet, de a napnak köszönhetően nem tudtam kivenni az ismeretlen alakból semmit, azon kívül, hogy lány. Mikor viszont ő is leült egy székre, akkor már viszont sokkal többet láthattam, s fel is ismertem a lányt. Na jó, nem név szerint, sőt még azt sem tudom, hogy melyik házba tartozik, de az száz százalék, hogy láttam.
- Ezt gyakran gyakorlod, vagy csak most kedvet kaptál hozzá? -Bukik ki belőlem a hirtelenjében jött kérdés, talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy rám hozta a frászt.- Amúgy, szia! -Köszönök én is, egy kis mosollyal az arcomon.- Semmi különöset. Ezt a jó hosszú jegyzetet olvasgatom, de hidd el nekem, hogy nem akarod megtudni, milyen unalmas. Mágiatöri...-Válaszolok neki, de már a szóban forgó tárgyat összetűrve süllyesztem a táskám zsebébe.
Csendben mérem végig a lányt, tetőtől-talpig, aztán a haján akad meg a szemem. Na nee. Itt mégis, hogyan oldják meg a hajfestést? Tudtommal nincsen semmilyen fodrász szerűség a faluban.
- Már régóta ilyen, vagy már itt festetted? -Kérdem tőle, fejemmel a haja felé bökve, hogy azért tudja, hogy miről van szó.- Egyébként Gellért vagyok. -Nyújtok kezet, miután beugrik, hogy egymás nevét sem tudjuk. Vagy csak én nem tudom az övét...

Kevin

Gellért
:outfit:

Shayleen.

Flóra

Örülök, hogy legalább neki boldogságot okozott az, hogy megijesztett egy embert, bár annak ezerszer jobban örülnék, ha az nem én lettem volna. Na, már mindegy, megtörtént.
- Nyugi, már itt sincs. -Nevetem el magamat. Legalább abban egyetértünk, hogy nem a mágiatöri a legjobb tantárgy a világon. Ott van például a repüléstan. Buta aki azt nem szereti.- Hát nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de én nem igazán szoktam nézegetni, hogy Đominic mennyire jóképű, vagy sem. -Húzom mosolyra a szám. Hát igen. Nem nagyon szoktam nézegetni. Vagy csak a pergamenem bámulom és próbálok mindent feljegyezni, vagy húzom a lóbőrt, úgy, ahogy ma.
- Óhhóhóhó, hogyne ismerném? -Nevetem el magam. Habár még sosem beszéltünk, de a Navi-Eridon meccset nem fogom egy ideig elfelejteni. Több okból is. Egyrészt akkor léptem először pályára...- Nemrégiben játszottam ellene. Magán, a meccsen nem sokat foglalkoztam vele, de azután elég sokat hallottam az akkori kapitányunktól, hogy milyen nehéz dolga volt. -Vigyorodom el. Luca tényleg nagyon sokat beszélt róla, mikor a meccset elemeztük.- Ahamm, értem. Gondolom, akkor a sajátját is ő festette. -Igen, ez eléggé valószínű. Nem is értem, hogy miért kérdeztem meg.
- Flóra? Szép név. -Mosolyodtam el. Tudtam, hogy ismerős, de a nevét akkor még biztos nem hallottam, mivel most egyáltalán nem számítottam, pont erre a névre.- Pontosan. Ahogy az előbb is említettem. Én lennék a Navine sztárhajtója. Na jó, nem. -Neem, még véletlenül sem vagyok egoista. Egyszerűen csak próbálok vicces lenni, habár ez nem mindig sikerül. De azért igyekszem!
- Nem gondoltam volna, hogy kviddicsezel. -Egyáltalán nem rossz indulatból mondtam, csak olyan törékenynek néz ki a kviddicshez. Mosolyogva nézem Flórát, ahogy bemutatja a legutóbbi gólját, majd mikor ismét leül, rádöbbenek, hogy akkor most nekem is elő kell hozakodni valamivel.- Hát, én nem is tudom, hogy melyiket mutassam be, a sok közül... -Mondom vigyorogva. Soha sem tudtam jól hazudni, úgyhogy most is próbáltam picit viccesebbre fogni. Hát igen. Nem túl szemgyönyörködtető az az egy gólom, két meccs alatt...

Dália
május 28. szombat

Ennél nagyobb idiótát nem is csinálhatott volna magából, ami azt illeti. Remélhetőleg nem lett annyi a „jó” hírének, de hát a hőséget nem mindenki bírja elviselni még az itt élők közül sem. Szerette a nyarat, de ez az időjárás kicsit túllépte azt a határt, amit még el bírt viselni.
- Üdv, Dália. Új vagy, ugye? – legalábbis az ő számára, ja, új lehetett, mert még sose látta. És még hány, meg hány embert nem látott itt a kastélyban, de ez nem jelenti feltétlenül, hogy rögtön gólya lenne az illető. – Nyugi, majd elhalmoznak becenevekkel téged is.
Ha belegondolt, hogy őt is hányféleképpen hívta egy csomó ember… meg se tudta volna számolni a két kezén, annyira sok beceneve lett, és akkor még csak másodikos volt, csak egy tizenöt éves kis fruska, aki két éve boldogította az iskola népét, bizonyos értelemben.
- Hűsölni akartam, de itt kint csak még melegebb van. Az Aguamenti se nagyon akar működni, rövid időn belül megszáradok. Nem fair – biggyesztette le ajkait. Jó lett volna, ha egy kicsit megmozdulna a szél, legalább elviselhetővé tenné a késő tavaszi, kora nyári kánikulát. – Melyik településről érkeztél?

A velem szemben álló lány kedvesnek, normálisnak tűnt. Van egy olyan tulajdonságom, hogy kiszúrom azt, ha valaki még mielőtt hozzám szólna, nem lesz szimpatikus. Az arcomon egy halovány mosollyal megvártam míg újra megszólal, majd én is szóra bírtam magamat.
- Igen, új vagyok. Tudom, nagyon látszik rajtam. - Mondtam, egy nagy sóhaj kíséretében. Hihetetlen milyen sasszemű emberekkel van tele ez a kastély, bár azért meg tudom érteni őket, nekem is fel tűnne egy új arc, főleg egy olyan mint az enyém. Hófehér bőr, aranyhaj, pici lányka. Általában kitűnök a többiek közül. A lány hasonló volt hozzám, csak magasabb és sötétebb hajjal.
- Nem is tudom milyen becenév illene hozzám. Sose becézgettek engem. - Vallottam be. Az otthoni szülői becézgetés nem hiszem, hogy számít. Barátaim pedig mindig inkább a nevemen szólítottak, sokan szerették kimondani, mert senki mást nem ismertek ilyen névvel. Emiatt szerettem én is.
Egy pár pillanatig ismét a kilátást figyeltem. Nagyon erősen sütött a nap, nem volt rekkenő hőség, de azért meleg volt. Szeretem a nyarat, mindig is közel állt a szívemhez a jó idő, a teleket és hidegeket általában rosszul viselem. Odalent egyre több diák kezdett el megjelenni, volt akik leültek a padra beszélgetni, de voltak akik csak sétáltak egyik helyről a másikra. Ilyenkor nem is lehet odabent lenni, én biztos halálra unnám magamat. Ha itt végeztem, lehet én is lemegyek kicsit.
- Áh, értem! Hát igen, Én örülök, hogy végre itt a szép idő. - Mondtam, csillapíthatatlan mosollyal. Nem szeretek úgy beszélgetni, hogy nem látják rajtam, hogy nem fogok nekik ugrani. Igyekszem mindig rendes lenni. De ha velem nem azok, tőlem se várjanak mást, azt hiszem ezzel a legtöbb ember így van.
- Siófokról érkeztem. Árultam el, majd udvariasságból vissza kérdeztem. -
- És Te honnan? Régóta vagy már itt? -

Gellért
:outfit:

Dália
Május 28. szombat

- Majd belejössz. És a varázsvilág úgy mennyire új neked? Általában a hozzám hasonlók könnyebben illeszkednek be, de néha még a magunkfajta varázslatba születetteknek is tök nehéz egy teljesen szokatlan, idegen környezetben – magyarázta Nati, miután minden figyelmét végleg a másikra tudta fordítani.
- Talán a Lili, ha nincs ellenedre, de mivel Liliből sokkal több mászkál erre, célszerűbb, ha nem becézteted magad, így egyedi leszel és megjegyezhető. Natáliából és Babettből se mászkál több rajtam kívül. – Hát igen, ő szerencsés alkatnak mondhatta magát, és még jó, hogy a szülők nem tudtak dönteni, mi legyen a negyedik gyerekük neve, így anno a legidősebb bátyókája oldotta meg a problémát. Így válogathatott bármikor gond nélkül, neki egyik névvel sem volt konfliktusa, sőt, kimondottan szerette, bár a Babett közelebb állt hozzá. Nem hétköznapi név, nem is találni olyan gyakran Babetteket a világban, legalábbis a kastélyban még más Babettel nem találkozott.
- A szép időt szeretem, csak húsz foknál följebb ne menjen. Jó talán még a harminc is tűrhető egy ideig, de az itteni nyári hőmérséklet fölmehet negyvenig is akár. Nem érzékny bőrnek találták ki ezt a fél-trópusi éghajlatot – grimaszolt, miközben nem törődve csuromvizes voltával ledobta magát egy székre. – Ülj csak le nyugodtan!
- Váó, ott vannak a legjobb bulik, ha jól tudom, és persze strand – Siófokról persze, hogy a szórakozás és a fürdőzés jutott eszébe legelőször, hisz a Balaton ott van majdnem a város közvetlen közelében. – Egerből jöttem, és másodéves vagyok, annyira nem régen, de a testvéreim közül még ketten ide járnak, Eridon, harmadik évfolyamba. Mit csinálsz szívesen a szabadidődben?

Flóra

Az, hogy ő végignézi, azt, ahogyan én elrakom a pergament, egyre csak erősíti bennem azt a feltételezést, hogy ezek a rellonosok borzasztóan utálnak minden egyes tárgyat, amiről ők a tanulásra asszociálnak. Így nem is csoda, hogy jelen pillanatban elsők a házak közötti pontversenyen. Hátulról.
Na jó, ez csak amolyan hiedelem, hisz a mi házunkról sem azt tartják, hogy szorgalmasak vagyunk, és tanulunk, de eddig mégis mi vagyunk az élen. Ha már mi vagyunk az élen, akkor azt se felejtsük ki, hogy a kviddicses tabellán is mi vagyunk az elsők, bár ott egyel több meccset játszottunk, mint a többiek.
- Rendben, majd meglátom. -Csupán ennyi említést tettem arra, hogy őszerinte a házvezető helyettesemet kellene csodálnom minden egyes mítoszok órán.- Ha mondom. -Ismét tőmondatban válaszolok, de talán nem is igényel ez egy hosszabb magyarázatot. A lényeg, hogy ismerem, és kész.
Igazából engem is nagyon érdekelnek az ilyen hair design dolgok, de annyira nem olyan régóta, hogy értsek is hozzá. Így hát csendben, szó nélkül nézem Flórát, majd egy biccentéssel jelzem, hogy igen, szép lett.
- Ja, persze. Majd egyszer. -Nevetem el magam. Sajnos a navinés csapatedzések nem elegendőek ahhoz, hogy valaki sztárrá váljon. Nap, mint nap edzenem kéne, de egyedül halálosan unalmas. Egyrészt amiatt, mert mást nem tudok csinálni, csak üres karikákra gyakorolni a dobást, valamint csak úgy repülni vágtába. Én viszont ezt nem szeretem. Minimum kéne egy társ, akivel bármikor lejárhatnék a pályára, amikor nekem tetszik. Igaz, ilyen nem nagyon létezik a kastély falain belül.- Tyű, én már nem emlékszem, hogy miért csatlakoztam. -Mondom, és megjelenik az arcomon egy halvány vigyor.- Talán fogadásból. Vagy nem tudom.Nevetem el magam. Hát ez van. Rémes a memóriám, pedig egyáltalán nem történt olyan régen.
Na igen. A hazudás sem az erősségem, úgyhogy nem volt olyan nehéz dolga Flórának, mondhatni könnyen leleplezett. Na, de miért nem lehet elhinni, hogy valaki csodahajtó? Hogy valaki elképesztően gólérzékeny. Na jó, talán azért, mert rólam van szó. Na de azt mégsem mondhatom, hogy még csak egy tetves gólom van, míg ő már nem tudom mennyinél jár...
- Na jó, lehet, hogy nincsen olyan sok... -Csupán ennyit mondok, nem többet. Ezzel még nem árultam el semmit. A hirtelen ötletén először csodálkoztam egyet, majd csendesen válaszoltam rá.- Nos, nem tudom, hogy feltűnt-e, de jelenleg az égegyadta világon senki nincs itt rajtunk kívül, márpedig én innen nem fogok felállni, az biztos. Szóval ez kilőve. -Vágok egy megjátszott szomorú arcot. Mondjuk az sincs kizárva, hogy csak úgy gondol egyet, és engem vesz célkeresztbe, de reméljük ez nem fog előfordulni, különben biztos, hogy az én pálcám is meg fog villanni.