/Egy keddi napon/
Vér Lanetta

Olyan meleg van, hogy este úgy feküdtem le, hogy én Chris Blake vagyok, de reggel már grillcsirkeként ébredtem fel. Ennek örömére elhatároztam, hogy én bizony, ha az égből tűz esik, ha a madarak visszafelé repülnek -a kolibri életében ez nem nagy cucc-, és bármi más természetellenes dolog történik, akkor se fog a négy fal között ülni. Milyen dolog már az, hogy ilyen hőségben kell vizsgákat írnunk?
Egy szabadnapom van, amikor nem kell vizsgáznom és ezt kihasználva ki is lógtam a kapun. Dacolva minden olyan teremtménnyel, amit a képzeletem szült, átkeltem hegyen, völgyön és egy izzadság csepp nélkül énekeltem el A muzsika hangja betétdalát. Na, jó csak kimentem a kapun, elsétáltam nyugodtan Bogolykőig és kész, de sokkal jobb színesíteni az uncsi sztorikat. Még mindig szépnek találom ezt a kis városkát, de egy helyen még sose jártam, ezért most muszáj vagyok meglátogatni a Máguscsárdát.
A csárdába belépve -röpült felém anyám....- csak embereket láttam, volt egy-két szabad asztal, de mondjuk úgy, hogy nem éreztem egyedül magam. A pulthoz libbentem közben jobbra és balra, illetve hátra tekingettem nehogy valaki nekem jöjjön és kértem egy vajsört. A vajsörömmel együtt foglaltam helyet az egyik üres asztalnál és egy kicsit félve, de kortyoltam egyet az italból. Ha őszinte, de udvarias akarok lenni, akkor azt mondom, hogy jobbra számítottam. Még sose ittam vajsört, de már sokan ajánlották és a leírások alapján az istenek itala, de ez olyan mintha egy kis vízbe tettek volna C-vitamin pezsgő tablettát, ha limonádét akarok inni, akkor a strandra megyek, de ide nem azért jöttem. No, nem akarok panaszkodni, hisz ebben a forróságban a hideg ital csodálatos, de jó lenne, ha jobb lenne. Apró kortyokkal fogyasztom az italom, közben az ablakon kifelé bámulok.

/Lanetta/

A csárdában lévők azt gondolhatják, hogy ez a fiú csak bámul ki az ablakon és alig fogy a söre, de igazából bent a fejben nagy munka folyik. A fogaskerekek csak úgy pörögnek, jobban, mint Vin Diesel tuningol kocsija, sőt az a kocsi a fogaskerekekhez képest csak egy kis hintócska. No, de vajon min gondolkozhat ez a srác egy ilyen helyen? Chris a főutcát bámulva azon gondolkozik, hogy milyen lenne, ha itt villamos közlekedne. Meddig tartana az építkezés egy varázsvilágban? Pár percig vagy itt is több évig, mint a mugliknál? Honnan indulna és hová tartana a villamos, a végtelenbe vagy tovább? Chris már el is képzelte ahogy utazik a villamoson, közben mosolyogva integet az embereknek, hogy bizony ez az ötlet először jutott neki az eszébe. És azt is elképzeli, ahogy egy csinos jegyellenőr hölgy elkéri az utazásra jogosult érvényes menetjegyét, amit főhősünk mosoly kíséretében nyújt át. És az ellenőr csak nézi, nézi a jegyet és az utazót, majd ennyit mond: -Buhh!- mi van? Miért mondana ilyet egy ellenőr? Ekkor Chris hátrafordul -még mindig a fantáziájának világában él-, majd észreveszi Lanettát. Egy röpke másodpercig bámul rá, majd végül megszólal.
-Mennyi lesz?- ismét az ablak felé fordítja a fejét, hogy tovább bámészkodhasson. A vajsört nem öntötte magára, tehát, ha ez lett volna az akció indoka, akkor a küldetést nem sikerült teljesíteni! Ezzel a kérdéssel talán összezavarja a lányt, de ő csak a büntetés végösszegére kíváncsi. Csak most esik le neki, hogy a képzeletéből kirángatta -vagyis kiijesztette- Lanetta és ez már a valóságban. Uram atyám! Emberek egy pszichiátert kérünk a kettes asztalhoz! Egy pszichiátert a ketteshez! Köszönjük! Na, de mégis most, hogy mentse meg a helyzetet? Ismét Lanetta felé fordul.
-Ezzel azt akartam megkérdezni, hogy mennyibe kerül ez az olcsó poén? -nem lett jobb a dolog, de hátha nem nézi bolondnak őt a lány.
-Szeretnél helyet foglalni?- hangján hallatszik az irónia. De miért is? Nos, Chris és Lanetta már találkozott egyszer és bizony a két háztárs, akkor összeveszett. Mivel Chris haragtartó típus, ezért még mindig durcizik. Nagy valószínűséggel Lanetta se tartja Christ a világ legkedvesebb emberének. Bár, ki tudja?
-Te követsz engem?- teszi fel a nagy kérdést az (elmeroggyant) Christopher.

Corina Nazaru

Valaki, aki a réten van feltehetné magában a kérdést, hogy mit keres kint egy ilyen srác piros rövidnadrágban, fehér pólóban és piros tornacsukában a réten? A válasz pedig pofonegyszerű, Chris a jó időt nem szívesen tölti a négy fal között, és neki is kell a kikapcsolódás. A barátkozásra a legjobb hely a nyílt terep, mivel a srácnak még nincs túl sok ismerőse, barátja itt az iskolában, ezért egyedül szokott felfedezőútra indulni. És bizony ilyenkor csak lassan sétál, útközben leül vagy beül valahová és várja a csodát. Számára az a csoda, ha valaki megszólítja őt, de itt nagyon kevés olyan ember van, aki ilyen tettre vetemedik, ezért neki kellene kezdeményezni, de ő meg nem tudja, hogy hogyan lehetne egy barátságot spontán, ismeretlenek megszólításával elkezdeni. Mit is mondjon először? Azt ő is tudja, hogy egy "szia" meg egy "leszünk barátok?" mondat elég gáz kezdésnek. Valahogy el kell jutni odáig. Angliában sokkal könnyebb volt minden, második gyermekként ismerte a tesója barátait és gyerekkorában neki is sok barátja volt, illetve a mugli suliban eltöltött évek alatt is szerzett ismerősöket, de ők nincsenek itt. Pedig mennyivel könnyebb lenne az egész, nem unatkozna, nem várna csodákra. Csak velük lenne egész évben és bizonyára időközben társulnának hozzájuk menő arcok, de ez itt most teljesen más. Fel kell találnia magát, és ha már erről beszélünk, akkor hol tudna jobban kibontakozni, mint a szabadban. Hisz ilyen jó időben, nem sokan ülnek bent, csak az, aki nagyon ráfekszik a tanulásra, de mindenki más a friss levegőn van. Chris is ezen okból kifolyólag sétálgat a réten, és mit ad Isten? Úgy dönt, hogy ő leül az egyik fa árnyékába és onnan kémleli az embereket. Ám, ez egy igen veszélyes vállalkozás, hisz nem sokan szeretik, ha őket bámulják és, hogy ne tűnjön úgy, hogy a fiatal fiú másokat stíröl, ezért előveszi kis rajzmappáját, mely sok érdekes dolgot rejt. Többek között ebben rejtegeti rajzait és a ceruzák is helyet kapnak a mappában, illetve üres lapok. Egy üres rajzlapot elővesz, meg egy ceruzát és elkezdi lerajzolni a tájat, amit a fatövéből lát. Így már csak nem nézik bolondnak. Néha fel-felnéz a lap mögül, majd folytatja a rajzot.

/Vér Lanetta

Szegény lány tényleg elhitte, hogy majd Chris ennyitől megijed és magára borítja az italt, de a fiút keményebb fából faragták. Ő már nem dől be ennyinek, korábban kell felkelnie Lanettának, ahhoz, hogy megijessze a srácot. Nem azért, mert Chris ilyen bátor, vakmerő fiúcska, hanem azért, mert két tesója mellett már megedződött, bár neki is van gyengepontja, de ezt csak kevesen tudják. Ahhoz jobban megkell ismerni a srácot. Öröm tölti el Christ, hogy láthatja a lányt ledermedni mondatától. Nos, igen ő mindig tud meglepetést okozni. Úgy tűnik, hogy sikerült kimentenie magát a helyzetből, hisz a lány még mindig nem érti a kérdést, de legalább nem köt bele. Ebből is látszik, hogy mire nem képes egy jó beszélőke és a gyors reagálás. Christopher unottan tekint Lanettára, amikor a lány leül vele szembe.
-Én úgy gondoltam, hogy egy másik helyre ülj le! Ami lehetőleg nem ebben a helységben van, de most már mindegy! Csak kérlek ne fuss nekem megint, mint a múltkor! Azóta a találkozás után nem tudok rendesen járni, úgy sétálgatok mintha falábam lenne. De azért az dicsérendő, hogy bocsánatot kértél tőlem! Ja, bocs! Az nem te voltál!- nyújtja nyelvét Lanettára. Nos, igen Chris nem felejt, és ő úgy érzi, hogy nem a lány volt a vétkes az eset során, és hiányolja a bocsánatkérést. Ezt még Lanettának gyakran, sokszor emlegetni fogja a fiú.
-Nem! Tudod mások jobb poénnal szoktak előrukkolni!- kacsint egyet a lányra, majd belekortyol a vajsörébe, de utána ismét visszahelyezi az asztalra az italt és láthatja, ahogy Lanetta a saját italát méregeti.
-Nos, ha nem követnél, akkor most nem ülnél itt és így nem ütköznél ismét belém! Mondjuk megértem, hogy követsz! Valahol olvastam is, hogy az emberek azokat szokták követni, akik jobbak nálunk. És néha ilyenkor nem is tudják, hogy követik őket! Nyugi, én emiatt nem ítéllek el, hisz megértem, hogy rajongsz értem!-megereszt egy gonosz kis vigyort Lanetta felé. Chris általában nem ennyire egós, de most itt más a helyzet, hisz Lanettára úgy tekint, mint arra aki önként jelentkezik egy kis véradásra és a fiú a vérszívó. Látja, ahogy Lanetta a pultnál kikért italát méregeti.
-Jó színben van az italod! Nem lehet, hogy beteg lett?-ezzel célozva a zöld színre, amely általában a beteg emberek színe karikatúrákon. –Ha kérsz, akkor biztosan kapsz egy finom vajsört! Ne kerül sokba, csak szépen kell kérned! És ha már kérsz, akkor nekem is kérhetnél!-most megenged magának egy gonosz kacajt, nem túl hangosan, hogy a bent ülők ne hallják, de Lanetta tudja, hogy a srác beindult, csak úgy dobálja felfelé a magas labdákat és teszi mindezt úgy, hogy a lánynak ne legyen sok esélye leütni azokat.
-Tudod csak most jövök rá arra, hogy nem is nagyon ismerlek! Kérlek mesélj magadról!- nézi a lányt szép szemekkel, melyek azt sugallják, hogy ez egy őszinte kérés és nem egy csapda. Közben ő még mindig a söröcskéjét kortyolgatja.

Boglár Gréta

Mily’ csodálatos nap ez a mai, a madarak énekelnek, a pillangók repkednek és én pedig csak lassan sétálgatok. Fekete nadrágban, piros kabátkámban, én még nem érzem a jó időt vagy lehet, hogy csak máshogy vagyok beállítva, mint a többiek, de nekem ez az időjárás még hideg. Sajnos, ez van!
Ahogy kilépek a kastélyból megcsapja napfény az arcomat, szinte már-már olyan erővel csap meg a napfény, hogy majdnem visszaesek az intézmény falai közé, az ajtó mögé. Nos, még szerencse, hogy nem olyan családból való vagyok, aki egy kis napsugárzás miatt hátra szaltót dob, mert a mögöttem kacsasorban lépkedő diákok nem örülnének, ha rájuk esnék. Tehát felszívom magam, hogy erősebbnek tűnjek még a Napnál is, és elindulok kifelé. Egyenesen a rét irányába megyek, mert kis eszem jól tudja, hogy ott szép a táj, a madarak mindig vidámak és sok olyan emberrel találkozok, akik szívesen beszélgetnének velem.
Most rám is férne egy jó kis beszélgetés, mert már kezdtem unatkozni a négy fal között, és ez már annyira veszélyessé vált, hogy múltkor elő is vettem egy könyvet, és ami számomra is meglepetést okozott, hogy beleolvasta. Szinte magamhoz se tértem az ámuldozásból, mi történt velem? Könyvet vettem a kezembe, aminek a címén kívül az első pár sorát is elolvastam? Itt már egy orvos se tud segíteni, ide már egy pap kell, aki kiűzi belőle a tanulás iránti vágy gonosz démonját kis, ártatlan, lusta lelkecskémből. De nem szaporítom tovább a szót, ne csak rólam legyen szó. Tehát, ott jártam, hogy megyek a rét felé, sőt mi több, már meg is érkeztem oda.
~Milyen szép az idő! És mi ez a különös illat? Ilyet még sose éreztem itt!~ szétnézek, hátha meglelem az illat forrását, ami kezd egyre erősebbé és kellemetlenebbé válni. Ekkor látom meg magam mellett egy tojást, ami nagy valószínűséggel megzápult. Nos, úgy látom, hogy kár volt eljönnöm a rétre, ha nem a napfény dönt le a lábamról, akkor egy záptojás. Mi következhet még? Inkább gyorsan tovább állok és keresek egy árnyat adó fát, aminek tövéhez leülhetek.
Találok is egyet, nem ül alatta senki –ez a rét olyan, mint egy váróterem, sorszámot kell húznom, hogy leülhessek egy fához-, ezért gyorsan oda megyek, és mielőtt letenném kis habtestemet a fa alá, körbenézek, ill. szimatolok, hogy nincs-e valami meglepetés ott. Nem találok semmit, ezért kényelmesen helyet is foglalok és ekkor puff… egy termés vagy valami keményebb dolog esik a fejemre a fáról. A természet tényleg nem kedvel! Ámde, inkább nem is bosszankodom már ezen, igaza van Föld anyánknak, én kerestem a bajt, azzal, hogy kijöttem ide. Inkább elkezdek halkan énekelni egy dalt, amit még régen, ifjú koromban tanultam.
-Csip csepp, egy csepp, öt csepp meg tíz. Olvad a jégcsap, csepereg a víz. –annyira belemélyülök dalocskámba, egymás után megállás nélkül ismételgetem és közben fel se tekintek.

Scarlett Conroy

Egész nap jó idő volt, ami miatt az én kedvem is végig jó volt. Jó kedvvel, de üres pocival mi mást tehetne az ember, minthogy elmegy bekajálni a konyhába. Ezt a nézetet jómagam is vallom és a szobámból egyenesen a konyha felé mentem, hogy harapjak egy-két vagy akár több finom falatot. Nincs mitől tartanom, vékony vagyok, már-már olyan sovány, kis gebe vagyok, hogyha az első nem is, de a második szél biztos felkapna. Na, meg ami még jó hír, hogy túl vagyok a vizsgáimon, bár egyik sem lett kiváló, de megfogadtam magamnak, hogy megcsinálom a vizsgáimat, azt már nem mondtam senkinek, hogy hogyan és milyen eredménnyel, tehát a lelkiismeretem se szólhat egy szót se.
Nagy sunggal belépek a konyhára, még szerencse, hogy nem állt senki az ajtó előtt, mert akkor most lenen okom miért bocsánatot kérnek, pedig az a szó, amit nem szívesen használok, inkább nem is csinálok semmi olyat, amiért e számomra tabu szavacskát ki kéne ejtenem a számon. Leülök Scarlett mellé, ha már itt vagyok, akkor ismerkedem is. Eddig úgy se beszéltem a lánnyal, pedig láttam már az intézmény falai között.
-Szia!-köszönök vidáman, mosollyal arcomon a lánynak. –Mi újság?-teszem fel első kérdésemet, közben kaját is kapok. Én csak egy kis szendvicset kaptam a manóktól, mert általában mindig azt szoktam enni, nem is kérek többet.
-Milyen a sült krumpli?-egy újabb kérdés, bizonyára Scarlett mind álma az volt, hogy ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapjon tőlem, elbírom képzelni, hogy mi járhat most a fejében.
-Én, Chris vagyok! De te csak szólíts nyugodtan, Chrisnek! Tudod, már láttalak párszor az iskolában, de eddig még egy szót se váltottunk, és amikor beléptem az volt az első gondolatom, hogy miért ne? Miért ne ismerkedhetnénk meg? Lehet, hogy öribarik leszünk, majd együtt megyünk shoppingolni, meg galoppszökdelésben rójuk az iskola folyosóit, hogy mindenki láthassa, mi elválaszthatatlanok vagyunk! Sőt, akár vandálkodhatnánk is! Na, mit szólsz?-költői kérdést tette fel, így meg se várom a lány reagálását.
-Nyugi, csak vicceltem! Gondolom, te nem vagy ennek a híve, de tudod, vannak, akik ezen jót nevetnek és akkor elkezdünk valamiről beszélgetni! Bár, gondolom, neked nem tetszett az előbbi ötletem! Úgyhogy nem is zavarlak! Egyél nyugodtan!- majd elfordulok és beleharapok a szendvicsembe, ha Scarlett mond valamit, azt meghallgatom, de várok még egy kicsit a reagálással, nem sokat, de egy kicsit még várok.
-Ám, ha van valami, amit szeretnél elmondani! Bennem megbízhatsz!- kacsintok egyet, és eszek tovább.

Scarlett Conroy

-Scar! Szép név! És mond csak, melyiket házat erősíted?- teszem fel a kérdést, bár észrevettem, hogy nem szeretne velem órákon keresztül társalogni, de én nem adom fel ilyen egyszerűen, megtöröm a jeget. Számomra ez becsületbeli ügy.
-Nemrég ültem ide, de egy csomót beszéltem. Te mégse mondtál semmit, a neveden kívül! Ez két dolgot jelent, vagy vársz valakire és próbálsz lerázni, vagy valami gond, ami miatt most senkit se szeretnél magad mellett látni!- tök nyugodtan beszélek a lányhoz, szinte már úgy viselkedem, mint egy pszichológus, akinek ezért fizetnek, ám de mégsem. De egy biztos, Dr. Chris Blake rendelési ideje megkezdődött és most az első páciens nem más, mint Scar, akinek még az agyára fog menni a díszdoktor, de megtöri a jeget.
-Én a másodikra tippelek! Azért eszel, mert bánt valami, szinte észre sem veszed, hogy lassan fogy az étel és már-már úgy tűnik, mintha a külső világgal se foglalkoznál, azért, mert elmerültél a problémáidban. Hidd el, mindenkinek megvan a maga baj, csak mindig vannak emberek, akik nyitottak másokra.- mondom a lánynak, közben beleharapok a szendvicsembe. Majd lenyelem a falatot és folytatom monológomat.
-Nem kérem tőled, hogy meséld el, hisz miért is mondanád el problémáidat egy vadidegennek! Ám, csak arra kérlek, hogy játsszunk egyet! Játsszunk kitalálósdit, én mondok egy tényt és ha igazam van, akkor vehetek a sült krumplidból, de ha tévedek, akkor kérhetsz valamit, azt kérsz, amit szeretnél és ha tudom, akkor teljesítem, ha nem tudom teljesíteni, akkor kérlek találj ki valami mást! Benne vagy?-teszem fel a kérdést, de ha jól sejtem, akkor Scar úgy se megy bele a dologba, ezért gyorsan el is kezdem a játékot.
-Rossz kedved van, mert egyedül érzed magad! Igaz vagy hamis? Az igazság mindig kiderül, ez legyen a játék mottója!

Scarlett Conroy

Most már nem vagyok vadidegen számodra, ez jó!- kacsintok Scarlettre.
Nagy türelem kell ahhoz, hogy valaki ilyen sok beszédet, amit én lenyomtam neki, végig hallgasson. Scarlettnek bizonyára nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy ne üssön orrba, de eddig egészen jól bírja. Mikor felém tolja a sült krumplit, akkor nem reagálok semmit. De belül örülök, hogy igazam van, mégis sajnálom a lányt, amiért így érzi. Arcom rezzenéstelen, elveszek egy sült krumplit bekapom, megrágom, majd lenyelem és jön is a következő megállapításom.
-Most szíved szerint elküldenél engem vagy kiabálnál velem, vagy simán csak megütnél!- ízlett a sült krumpli, ez pedig biztos, hogy igaz, hisz a lány Rellonos és a Rellon-Erdidon ház mindig is harcban állt egymással én meg elég idegesítő lehetek most a lány számára.
-Na, jó! Inkább ezt visszavonom, mert ezt látom rajtad! Nem nagy titok! Viszont, az igaz vagy nem, hogy összevesztél a legjobb barátoddal és azért van rossz kedved?- egy újabb tény, ám ebben most nem vagyok olyan biztos, mint az előzőbe, csak remélem, hogy igazam van. Nehogy még a végén itt a cipőit kelljen tisztogatnom.

Scarlett Conroy

-Megütnél? Érdekes, rajtam vezetnéd le a feszültséget? A játékunk szabályai ezt a műveletet nem tiltják, ha tévednék az állításokkal kapcsolatban. De eddig még nem tévedtem!-ahogy ezt kimondtam jött is az újabb állítás, melyben most tévedtem. Már előre láttam, hogy egy emberi zsák lesz belőlem, amit Scarlett kedvére ütöget majd, ám mégse. A lány egy teljesen váratlan kéréssel rukkolt elő.
-Miért? Mi van az ajtó mögött? Valami bántódásom fog esni?-szememmel megkerestem az említett ajtót, és lassan felálltam helyemről, meg se várva a lány válaszát. Elindultam az ajtó felé, de ezt a manók is észrevették és szépen fogalmazva meggátoltak cselekedetemben. Hárman, négyen támadtak rám és löktek arrébb. Először meglepődtem, hiz erről az oldalukról nem ismertem ezen kis lényeket, de azért én felálltam a földről és küzdöttem tovább, reménytelenül. A manók erősebbek nálam. Lehajtott fejjel visszasétálok helyemre és leülök Scar mellé.
-Nem sikerült teljesítenem a kérésedet, ezért kérj valami mást! Lehetőleg olyat kérj, amit teljesíteni is tudok!-mondtma a lánynak, úgy, mitn egy szárnyát vesztett kis rabmadár.

Boglár Gréta

A helyzet úgy áll, hogy a természettel sikerült kibékülnöm és nem dobálnak meg fán lakón kis élőlények, nem csap belém a villám, nem égeti ki a szememet a Nap és semmi rossz nem történik velem, amit a természetnek köszönhetnék. Ám, van itt egy kis bibi társaságom érkezik a fa alá, egy lány személyében. Számomra ismeretlen a lány, hisz eddig nem hogy nem beszéltünk, de még nem is találkoztunk és most megtalált. Ez talán a sors keze lenne?
Ő nem köszön, én nem köszönök neki. Csak ülök hallgatag és néha odapillantok, ahogy gyöngyöt fűz. Visszaemlékszem ovis koromra, amikor nagy ritkán mi is gyöngyöket fűztünk a pedagógussal és társaimmal.
Nem sokáig bírom ezt a csendben ülést, úgy érzem magam, mint aki büntit kapott és nem beszélhet.
-Szia! Én, Chris vagyok!- mutatkozok be a lánynak. Majd a gyöngyfűzési technikáját nézem.
-Nagyon ügyes vagy! Én biztos nem tudnék ilyet, amilyen ügyetlen vagyok! Bár gyöngyöt legutoljára csak óvodában fűztem, azóta nem is próbálkoztam vele, de nem hiszem, hogy nagy sikerrel járnék ezen a területen.- egy kis szünet, levegővétel, majd folytatás.
-Én általában fonni szoktam, nagymamám egy csomó fonási technikát mutatott, és amikor nála vagyok, akkor mindig elővesz egy nagy szatyrot, ami tele van fonalakkal és azokból szoktunk különböző mintájú és formájú fonásokat készíteni.- és ezt mind sikerült elmondanom egy levegővel, bár egy kicsit gyorsan beszéltem, de azért remélem érthető volt a mondanivaló.
-És mond csak, melyik ház tagja vagy?- kérdezem a lánytól és reménykedem, hogy most elkezdünk beszélgetni, aminek eredményeként a legjobb barátok leszünk a nap végére. Na, jó! Túlzásokba ne essünk, de ha már mellém ült, akkor beszélgessünk is.

Scarlett Conroy

Jó látni, hogy egyesek milyen jól elszórakoznak az én ügyetlenségemen, de nem szólhatok emiatt egy szót se, hisz én abban a tudatban élek, hogy nem sikerült teljesítenem a kihívást, feladatot. Ám, Scar más véleményen van. Amikor visszaülök helyemre és bejelenti, hogy teljesítettem a feladatot, akkor nagy kő esik le a szívemről. Pedig már elképzeltem a jövőmet, amint egy fogkefével sikálom a talajt és átkozom azt a pillanatot, amikor kitaláltam ezt a játékot egy Rellonos lánnyal. A Rellonosok messze földről híresek gonoszságukról, elvetemültségükről és én ostoba módon elkezdtem Scarlettel egy játékot. Bár, azt jó pontnak könyvelem el, hogy sikerült mosolyt csalnom Scar arcára. Én tudtam, hogy előbb-utóbb megtöröm a jeget.
-Nos, az már kiderült, hogy nem a legjobb barátnőd miatt vagy ilyen hangulatban. Tehát a következő állításom így hangzik: szívesebben vagy most itt, minthogy a családoddal lennél. –harapok egyet a szendvicsemből, és már biztosra veszem, hogy a következő falat egy sült krumpli lesz, hisz ha nem a barátnőjével van baja, akkor biztos, hogy a családban akadtak gondok.

Scarlett Conroy

Vigyázz, kész, rajt! Vehetek a sült krumpliból. Ingyen kaja, van ennél jobb? Jó, az más kérdés, hogy én se fizettem a szendvicsemért, de mi van akkor, ha egyszer kezembe nyomnak egy számlát az eddigi étkezésemről. Lehet nagyot koppannék. Jelenleg tök üres a zsebem, bárcsak azt mondhatnám, hogy egy zsebkendő van benne, de még az se.
Veszek egy sült krumplit Scartól, szépen belemártogatom a majonézbe, majd bekapom.
-Nem szeretem a majonézt, de most már mindegy! –mondom gúnyos mosollyal kísérve, ha valamivel fellehet bosszantani egy embert, akkor ez az a mondat. Ő egy szó nélkül ad a kajájából én pedig még pofátlan is vagyok. Na, de menjünk tovább, csórjunk még egy sült krumplit, ám először ki kell érdemelnem.
~Mi legyen a következő állítás?~ gondolkozok magamban, hátha megszáll az ihlet. És ekkor észreveszem, hogy így már nem annyira tetszik a lánynak a játék. Bizonyára nem szeret veszíteni, de még van krumplija, ha jól látom. Bár, azt csak ő tudja, hogy még meddig tűri a csórogatást.
-A következő állításom így hangzik: te az első percben szerelmes lettél belém, csak próbálod titkolni!- kacsint egyet a lányra. Majd beleharapok büszkén a szendvicsembe.

Scarlett Conroy

-Úgy, hogy sose tudom eldönteni, hogy ez most tejszín vagy vaj! Majonéz, még a neve is rosszul hangzik!- válaszolok a lány kérdésére, de azért megeszem a sült krumplit, amit ellep a majonéz. –Szívem szerint nem is enném meg, de sajnos a játékszabálya kötelez engem! –mosollyal arcomon nézem végig, ahogy Scar kinyújtott nyelvvel elhúzza előlem a sült krumplis tálat. Majd figyelem a reakcióját a kijelentésemre, és mikor azt mondja, hogy nincs igazam, akkor tágra nyílik pupillám és szájtátva fordulok felé.
-Most akkor ismertetem még egyszer a játék szabályát, csak az igazat kell mondanod. És most megpróbálsz tőrbe csalni, hogy irányíthass! Tudom jól, hogy ez egy igaz állítás volt! Kérlek, ne is próbáld meg letagadni!- mondom tök komoly hangnemben a lánynak.
-Na, jó legyen! Megcsinálom azt, amit kérsz, de akkor most legyünk túl rajta, ez az egyik szabály! A feladatot azonnali hatállyal kell végrehajtanom és nem az étkezés után!- szigorúan ismertettem a lánnyal a szabályzatot.
-Úgyhogy hallgatlak! Mit találtál ki?-teszem fel a kérdést és várom az újabb büntetést. El se hiszem, hogy ez az állításom nem jött be! Na, jó most hazudtam! Mélyen legbelül tudtam, hogy nem szerelmes belém a lány, de azért egy próbát megér. Ebből is tanul az ember.

Scarlett Conroy

-Idegesítőnek titulálsz? Akkor ezért szeretnél megszívatni és ezért várod annyira, hogy mikor tévedek? –teszem fel a költői kérdést, mert a választ már előre sejtem. Végig hallgatom az új játékszabály ötletét, és meg is sértődöm. Szó szerint okoskodónak hív, aki nem tud veszíteni. Mondjuk valamennyire igaza is van, hisz tényleg mindig új szabályt hozok, amikor úgy érzem, hogy inog alattam a talaj, de ezt eddig még nem vettem észre, vagyis nem tudatosan teszem. Ám, azt csak nem mutathatom ki, hogy egyet értek vele, még a végén elszállna magától és az csak nekem lesz rosszabb.
-Rendben, elfogadom az új szabályt és ünnepélyesen fogadom, hogy nem lesz több szabály!- jobb kezemet a szívemhez emelem, hogy hivatalossá tegyem fogadalmamt és megmutassam a lánynak, hogy én talpig becsületes vagyok. Már kezdek hasonlítani egy igazi lovagra.
Végig hallgatom a feladatot. Nem is olyan borzasztó a büntetés, ennél könnyebb feladatot nem is adhatott volna. Vagy kevés a fantáziája, vagy megsajnált egy lány, de én szívatást óvodában csináltam utoljára. No, mindegy!
- Egy jó habos pitét kérek!- szólok a manóknak, akik lelkesen teljesítik a kívánságomat. Miután megkaptam a "konyhatündérektől" a süteményt, odaadom a lánynak és lelkileg felkészülök a pitére. Ám, mielőtt az arcomhoz vágnám a süteményt, azelőtt felemelem bal mutató ujjamat, ezzel jelezve, hogy egy rövid felkészülési időt kérek tőle. Jobb kezemmel megigazítom hajtincseimet, majd behunyom a szemem és a két kezemet a combomra helyezem.
-Na, jöhet!- adom ki az utasítást.

Scarlett Conroy

-Nekem a nyaralási vágy van a véremben, mégse mehetek Hawaiira! Nem próbáltad még soha elfojtani ezt a vágyadat?- teszem fel a kérdést, belül persze tudom, hogy nekem is igazam van, hisz Scar nem tiltakozott hevesen. Kezdem egyre jobban kiismerni a lányt, nem olyan, mint a többi Rellonos, neki van szíve. Ahogy látom, velem egyidős lehet, úgyhogy még azt se mondhatom, hogy megsajnált. Tehát ebből is csak az következik, hogy igazam van.
Félek, hogy most elbízta magát, mert azzal, hogy ünnepélyes keretek között megfogadtam, hogy nem lesz újabb szabályzat, azzal neki adtam igazat. Pedig ezt próbáltam elkerülni, mert akkor még nagyobb lesz az egója és úgy érzi majd, hogy jobb nálam. Ám, az becsületes dolog részéről, hogy megigazíthatom hajamat és felkészülhetek a sütire. Nem mindennap kap az emberfia habos süteményt az arcába. Viszont annak nem örülök, hogy összeborolta szent hajamat! Ez felnyomta bennem a pumpát és már szólnék is neki, hogy az én hajamat csak az ágy és jómagam borzolhatja össze, senki más! De nem! Épp akkor nyitom ki a számat, amikor az arcomba nyomja a süteményt.
Végig hallgatom Scarlett új szabályát, miszerint én csak a kezemmel törölhetem le a sütit az arcomról.
-Rendben! Ám, tudnod kell, hogy ez most egy új szabály volt!- próbálok kacsintani rá, nem tudom, hogy mennyi látszik belőle a hab miatt. Majd elkezdem kezemmel leszedni magamról az édességet.
-Akkor jöjjön egy új tény! Te Rúnatanos vagy, bár adódott egy kis konfliktusod a rúnákkal a szigeten, amikor nem volt suli és mindenki ott pihent egy kicsit. –amíg reagál Scar, addig én megpróbálom leszedni a sütit az arcomról. És mindezt honnan tudom? Még év elején megnéztem, hogy ki vette fel a Rúnatant, mert akkor eldöntöttem, hogy két év után nem fogok bemenni az órákra, csak a vizsgára, de tudnom kellett, hogy kiktől kell majd elkérnem az anyagot. A rúnákkal való kapcsolatát pedig egy közös ismerősünk mesélte el nekem, akivel a szigeten volt. Na, de ezt mind Scarnak nem kell tudnia, legyen csak abban a hitben, hogy okos vagyok. Remélhetőleg ámulatba tudtam ejteni őt.

Scarlett Conroy

Örülök, hogy Scar ilyen jól szórakozik, amiért a sütemény nagy része a nyitott számban landolt. Próbálok szúrós szemekkel rá pillantani, bár nem sok minden látszik ebből a műveletből a sok hab miatt.
- Igen, nagyon! Kérsz belőle egy kicsit?- teszem fel a kérdést gúnyosan. – Köszönöm, ennyi bőven elég is volt belőle!- nyújtom nyelvem a lány felé. Majd végig hallgatom, ahogy a szabályokról beszél. Bátor a lány, ilyen közelről beszól nekem.
- De a te szabályaid keményebbek, mint az enyémek! Én a te védelmed érdekében hoztam új szabályokat, nem azért, hogy megszívassalak!- mondom Scarnak. Próbálom kivágni magam a helyzetből, nehogy már neki legyen igaza! Az a felállás jobban tetszik, amikor nekem van igazam és ő ezt elismeri, de itt erre túl sok esélyt nem látok. Úgy látszik, hogy mind a ketten büszkék vagyunk, és nem szeretünk tévedni, illetve szeretünk győzni. Ebben hasonlítunk egymásra, más közös tulajdonságot még nem véltem felfedezni.
Végre! Sikerült elérnem, hogy az álla a földet súrolja. Győzelem! Most baromi büszke vagyok magamra, olyat mondtam neki, amire nem is számított, bár ezzel én is így lennék az ő helyében, főleg, ha ilyen nagy titok derülne ki rólam. És azt sem szabad elfelejteni, hogy csak nem rég találkoztunk. Tehát elméletileg nem is kéne semmi hasonlót tudnom róla. Ám, ő elfelejtette, hogy kivel ült le játszani! Én nem egyszerű diák vagyok, én vagyok a megtestesült kíváncsiság, minden pletykára nyitott vagyok és szeretek sokat tudni. Ám, ezt a tényt nem mondhatom el neki, ezért kérdésére egyszerűbb választ adok.
- Na, jó! Elmondom neked az igazat! Kérlek, amit most mondok azt senkinek ne add tovább! Rendben?- teszem fel a kérdést, és tartok egy kis szünetet a drámai hatás fokozása miatt.
- Nem vagyok szatír! Én egy sokkal különlegesebb teremtmény vagyok! Én egyszerű kis zseni vagyok, aki mindent tud!- ezután a mondat után bevágok egy gonosz kacajt. Ezzel csak bosszantani akarom Scarlettet, hogy lássa nem hagyom én magam.
- Hol a sült krumpli?- teszem fel a nagy kérdést a leányzónak, hisz mégis csak nyertem, és most a trófeámra várok.
- Túl könnyű nekem ez a játék! Bonyolítsunk rajta egy kicsit! Most te mondj egy állítást és ha igaz, akkor kérhetsz valamit, ha hamis, akkor jön a sült krumpli! Hajrá!- kacsintok játszópajtimra. Most már jól látható a kacsintás, hisz időközben a kis kezecskémmel sikerült tisztára törölnöm az arcomat.

Scarlett Conroy

- Az úgy szolgálja a te érdekedet, hogy nem kell sokat gondolkoznod a feladaton, így legalább nem fájdul meg a fejecskéd!- gúnyos rávigyorgok a lányra és kacsintok is egyet, ezzel nyomatékosítom, hogy ez egy gonosz megjegyzés volt tőlem. Bizony apukám, most bekeményítettem! – Miért mi volt az ötleted, ami ellen szólt a szabály?- teszem fel a nagy kérdést, most már kíváncsi vagyok, hogy mit talált ki nekem.
- Tudom, hogy számodra ismeretlen fogalom az, hogy zseni, de el kell ismerned, hogy én az vagyok!- kinyújtom nyelvemet a lányra. Úgy érzem magam, mint egy orvosi rendelőben, csak úgy repkednek az oltások a konyhában. Ám, az meglep, hogy nem kapok kaját. No, de kérem! Milyen rendszer az ilyen? Mondjuk igaza van, hogy ezért nem jár étek, hisz ezt tudtam és nem sejtettem, de miért adjak megint igazat neki?
- Nem tudtam, csak hallottam hírét. Viszont abban nem voltam biztos, hogy valóban megtörtént az eset, tehát csak sejtettem, ez esetben jár a kaja!- kacsintok a lányra, és kinyújtom felé kezemet, hogy nyugodtan rakja bele díjamat a nyitott tenyerembe.
- Mit is jelent pontosan az, hogy a téteket is felcseréljük? Tehát, ha tévedsz, akkor én kérhetek tőled bármit, de ha igazad van, akkor eszel a kajámból?- kis sunyi mosoly jelent meg arcomon. Ez így nem is hangzik rosszul! Végre most átvehetem az irányítást, úgyis én fogok nyerni, a lány nem olyan jó, mint én. Nem ismeri a családomat és semmit se tud rólam.
- Akkor egy sült krumplit kérek! Fogadni merek, hogy 4 kérdésed után is ez a tál sült krumpli, amit nem sokára megkapok érintetlen marad! Én nem eszek belőle, de te se!- gonosz kacaj. Úgy érzem, hogy kezdek átesni a ló túloldalára, a végén még Rellonos lesz belőlem. De az ilyen aggodalmaimról nem kell tudnia a lánynak, még a végén átlát rajtam és elnáspángol. Közben meg is kapom a sült krumplit és figyelem Scar-t.

Scarlett Conroy

- Te megéred a pénzed! Tudtad, hogy ezzel fel fogod kelteni az érdeklődésemet és most nem mondod el!- szúrós szemmel nézek a lányra. Nem hagyom ennyiben a dolgot, most már tudnom kell az igazságot!
- Kérlek, mond már el, hogy mit találtál ki!- mondom a lánynak, és most már próbálok a legszebb tekintetemet elővenni és figyelni őt. Remélem beadja a derekát és elmondja, ügyesen játszik. Kihasználja kíváncsiskodásomat és visszavág vele.
- Biztos, hogy tudod? Nem kell Levitásnak lenni ahhoz, hogy okos legyen az ember!- gúnyolódok vele egy kicsit, végre egy ember, akivel lehet hülyéskedni, és nem vágja be a durcát egyből. Az ilyen beszélgetőpartnereket szeretem, nem panaszkodik, nem nyávog, és van humorérzéke. Kezdem egyre jobban megkedvelni őt. És már el is felejtettem, hogy az eredeti célom az volt, hogy megtörjem a jeget, bár ahogy látom ez sikerült. Különben már rég elküldött volna egy melegebb éghajlatra, de lám még mindig itt ülünk és játszunk.
- De.. de… izé… ez nem így van!- csak hebegek és habogok. Scarlett mondata után szinte észhez se tudok térni, mi az, hogy nem kapok sült krumplit? – Ez így nekem nem tetszik! Legalább egyet! Most én kaptam pontot!- mondom megdöbbenve a lánynak, én teljesen abban a hitben voltam, hogy enni fogok a kajájából. Ez most váratlanul ért, azt se tudom, hogy mit mondjak!
- Nyugi, nem ismétlem meg! Ahogy már mondtam, én egy zseni vagyok!- kacsintok rá, s közben gonosz mosoly jelenik meg arcomon. Szegénykém, tényleg elhitte, hogy nem tudok kitalálni neki egy jó kis szívatós feladatot. Attól, hogy Eridonos vagyok, még vannak trükkök a tarsolyomba.
- Hidd el, nem fogok!- kacsintok rá, a megjegyzésén pedig csak nevetni tudok. – Ezt most azért mondod, mert irigykedsz rám?- újabb kacsintás a leányzóra.
A kérdésére csak bólintok, nincs kedvem azt mondani, hogy „persze, kezdhetjük!” Abba úgyis csak belekötne, és nem lenne semmi a játékból, csak okoskodás, hogy ki hogyan értelmezte a mondatot. A kijelentésén eléggé megdöbbenek, honnan tudja, hogy nincs húgom vagy nővérem? Méltó partnerre leltem személyében. Nem reagálok semmit, csak elé tolom a kajámat, hogy vegyen belőle.
- Még szerencse, hogy nem fogadtunk! Mákod volt! Jöhet a következő!- várom az újabb állítást, ami reményeim szerint most hamis lesz.

Scarlett Conroy

- Van egy olyan érzésem, hogy elfogod mondani!- villantok egy kis sunyi mosolyt. Még nem ismer olyan jól Scar, ha valami érdekel, akkor addig hajtok még meg nem tudok minden egyes kis részletet a dologról.
- Én vagyok az élő példa, hogy egy nem Levitás is lehet zseni! Tehát bármi kérdésed van, tőlem nyugodtan kérdezhetsz!- kacsintok a lányra. Ezzel a mondatommal burkoltan és finoman jeleztem felé, hogy okosabb vagyok nála és feljebb állok a ranglétrán, mint ő. Ám, azt is jelzi ez az egyszerű mondat, hogy én milyen kis segítőkész vagyok. Mennyire komplex ez az egy mondat, jobbat ki se találhattam volna.
- Igazad van!- hajtom le fejemet. Nézem a cipőmet, kezeimet előkészítem, majd hirtelen szinte gondolkodás és tervezés nélkül előkapom a kezeimet, majd megcsikizem a lányt, az oldalánál. Reménykedek, hogy ezzel a váratlan trükkel megszerzem a sült krumplit, ha egyáltalán csiklandós Scarlett, ha nem, akkor pech.
A sült krumplis mizéria után, én adok a leányzónak az ételemből, hisz igaz állítást mondott. Amikor bejelenti, hogy a győzelem miatt finomabb a sült krumplim, akkor a szemem elkezd szikrákat hányni. Hogy lehet az, hogy egy Rellonos, aki nem is ismer, egyből helyes állítást mond. Egy jósnővel ülök szemben? Na, de ezt a kirohanásomat titkolnom kell, nem mutathatom Scarnak, hogy mennyire bosszant a győzelme.
- Élvezd ki nyugodtan minden egyes harapást, hisz többet úgy se vehetsz belőle!- kacsintok a játszópartneremre, s széles mosoly húzódik számra. Már alig várom, hogy mi lesz a következő állítás, sőt fejembe már össze is állt egy szívatás tervezete.
- Mi?- teszem fel a kérdést megdöbbenve. – Ezt miből gondolod? Ennyire szánalmas vagyok, vagy mi?- most már a durcát is bevágtam. Bizony, úgy teszek, mint akit vérig sértett ezzel a kijelentésével. Pedig igaza volt. Lehajtom fejemet, és elé tolom a sült krumplimat. Össze kell szednem magam, a végén megeszi a kajámat.
- Várom a következő állítást!- mondom Scarlettnek.

Scarlett Conroy

Egy szemforgatással zárja le a vitát. Ez akkor azt jelenti, hogy igazam van? Nem ellenkezik a dolog ellen, tehát én nyertem a lánnyal szemben. Végre egy kis sikerélmény, azóta mióta ő a kérdező. Nagyon át lát rajtam és ez azt eredményezi, hogy sok pozitív állítást mond.
A csikizés nem jött be, a lány megelőzött és felállt a helyéről, az ételt pedig magasra emelte. Én is felállok a helyemről, és már szinte belépek az aurájába a lánynak, majd megpróbálom elérni a sült krumplit.
- Ez egy rossz ötlet volt! Én magasabb vagyok, mint te! Simán elérem a jutalmamat!- kacsintok a lányra, majd egy kis gúnyos mosollyal is megajándékozom. Ezután megpróbálok minél magasabbra nyújtózni, hogy elérjem az ételt és ezzel ismét győzelmet arathassak a lány felett. Ha nagyon ügyes vagyok és a lány nem talál ki semmit, akkor reményeim szerint elérem az egész tál sült krumplit.
A sült krumplis akció után, Scarlett második állítása is igaz lett, megkapja az ételt és még be is szól. Nem szemtelen egy kicsit?
- Nem! Én úgy értettem, hogy az iskolába még nem volt barátnőm! Természetesen, otthon már sok barátnőm volt!- füllentek egy kicsit, nem akarok szégyenben maradni a lány előtt, hátha így macsóbbnak tűnök, ha azt mondom, hogy már volt komoly kapcsolatom.
- Miért, neked már volt komoly kapcsolatod?- teszem fel a kérdést, Scarlettnek. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit reagál erre.
- Ez túl könnyű! De lásd, hogy milyen nagylelkű vagyok, ezért adok neked ételt!- kacsintok a lányra, de az igazság az, hogy ez az állítás hamis. Viszont, még most nincs szívem elkedvteleníteni. Látom én, hogy mennyire örül a sorozatos győzelmének, de ez úgy sem tart sokáig.

Scarlett Conroy

Akár milyen leleményes is Scar, sajnos a magasságán nem tud állítani és bizony az egy szörnyű tény számára, hogy jómagam sokkal nagyobbra nőttem. Emiatt tudom csak megkaparintani az ételt tőle és egyúttal győzelmet is aratok felette. Ám, nekem pedig az egyik legnagyobb problémám, hogy tudom jól, hogy kiérdemeltem a díjat, mégse van egy kis hang a fejemben, melyet mások lelkiismeretnek hívnak és most megszólalt. A fene egye meg, ilyenkor bezzeg tud beszélni hozzám, de amikor jól jönne egy-két tanácsa, akkor egy mukkot se szól! Ezt nem bírom, most hallgassak a lelkiismeretemre vagy egyem meg a kaját?  Végül úgy döntök –látva Scarlett mérges arcát-, hogy visszaadom neki az ételt.
- Nehogy azt hidd, hogy miattad adom vissza! Csak megmutatom neked, hogy tudok én rendes is lenni!- mondom a lánynak, majd felé nyújtom az ételt. Hiába minden, megkedveltem Scar-t, pedig nem akartam. Barátkozásból, valami más lett, a játékból pedig versengés. Ez így nem jó!
- Milyen kalandjaid voltak? Elmentél Indiana Jones-sal legyőzni a templomi keresztes lovagokat?- teszem fel a gúnyos kérdést. Naná, hogy nem hiszem el, amit mond! Vagy csak nem akarom? Picit rosszul esik, hogy ő ilyen őszinte én meg már hazudtam neki! Pedig én találtam ki az a szabályt, hogy nem ér hazudni! Ám, az is lehet, hogy csak azért kételkedem szavaiban, mert neki már volt valakije, nekem meg csak a kisujjam van, de már mióta. Be kell látnom, hogy ez már rosszmájúság!
- Attól vagyok aranyvérű, mert ritkán járok a konyhába?- kérdezek vissza nagy megdöbbenéssel.
- Amúgy, tényleg aranyvérű vagyok, ezt is eltaláltad! Nem jó veled ilyet játszani, kezdesz nagyon megismerni és átlátni rajtam!- szomorú képet vágok. Pedig amúgy nem nem vagyok lehangolt, örülök, hogy itt van Scar. – Inkább edd meg a kajám! Melletted már úgyse rúghatok labdába!—felé tolom az ételt.
- Mond csak, te minta tanuló vagy? Tudom, hogy nem! Én viszont eddig jó fiú voltam! Rongálni szeretnék, egy kicsit akciózni, csínyeket csinálni! Szerinted?- kérem ki a lány véleményét, az ötletemről.

Scarlett Conroy

- Oké, megeszem! Csak nyugi!- mondom a lánynak, a kirohanására. Nem is értem, előbb még azért volt mérges, mert elvettem a kajáját, most meg azért, mert visszaadtam neki. Sose fogom megérteni a nőket! Ígéretemhez híven, elveszek egy sült krumplit és megeszem.
- Érdekes, itt állok veled szemben mégse ment át az irónia a kérdésemben!- reagálom le a lány válaszát, amit a gúnyos kérdésemre fogalmazott meg.
- Te csak ne vonj kérdőre!- mást nem tudok hirtelen mondani, úgy meglepett Scar kérdése. Honnan tudjam, hogy miért kötöttem össze a két kérdést? Már lassan azt se tudom, hogy milyen rendezvényen vagyok.
- Akkor ezek szerint nagyon jól tippelsz, legközelebb a lottószámokat is megtippelhetnéd nekem!- kacsintok rá, de más reakcióval most egyenlőre nem tudok szolgálni, még egy poén se jut eszembe, semmi! Ez már a vég, kezdek egyre jobb arc lenni, mi történt velem?
- Nekem már nem kell! Annyi sült krumplit ettem meg tőled, hogy az enyém már sok lenne!- gúnyos kis vigyor. Igen, jól sejti Scar, hogy most próbálom cukkolni.
- Igen! Vagyis nem úgy, hanem máshogy! Na, értsd jól!- egy kicsit el is pirulok. Ez egy elég ciki mondat volt, de azért a lány is direkt úgy kérdezett, hogy zavarba hozzon! Ám, én okos vagyok és ezért inkább nem is folytatom a mondatot, mert jól már úgy se jönnék ki belőle.
- Én még sose firkáltam a falra! De félő, hogy nekem kéne letakarítanom, ám mindig beakartam lesni a tanáriba és egy hatalmas kupit csinálni! Vannak olyan tanárok, akikkel szívesen kiszúrnék! Neked van valami ötleted?- miután elmondom az én ötleteimet, ami most egyenlőre nem sok, de hirtelen csak ezek ugrottak be, utána szívesen meghallgatom a lányt is. Elvégre ő Rellonos, neki a vérében kell, hogy legyen a szívatás!

Csermey Natália Babett

Kóborlás, késői séta, kalandozás és még megannyi szóval tudnám jellemezni a mostani hálókörleten kívüli tartózkodásomat. Most, ha bárki megkérdezné, hogy mit keresek itt, akkor nem tudnék érdemleges választ adni tevékenységemre, mert magam sem tudom, hogy miért is nem alszok. Talán azért, mert felfedező útra indultam egyedül, elvégre ilyenkor már az új szabály szerint, nem is nagyon mászkálhatnék a folyosókon. Nem is értem, hogy miért, pedig itt aztán nem kell semmitől se félnem, ugyan mi jönne velem szembe, ami nekem vagy bennem kárt okozna?
Még szerencse, hogy nem tettem fel hangosan ezt a kérdést, mert épp most jön velem szemben, drága ellenségem. Olyan hamar felment a pulzusom, mint kakas a szemétdombra. Arcom színe lángvörösre változik, ujjaim ökölbe záródnak és fogam csikorgása elnyomja a leghangosabb zajokat is. Ám, ez még semmi, még ő van felháborodva, hogy találkozunk.
- Még te vagy felháborodva? Azóta a tett óta, azt se mondtad, hogy „bukjál fel”!- pulzusom a levegővételeim számával egyenlő iramban gyorsul. Mindjárt elájulok, a dühtől két centiméterre se látok el.
- Tudod milyen nehéz volt az áfonyaszószt kimosni a ruhámból? Arról nem is beszélve, hogy nem csak a háztársaim előtt, de az egész iskola szeme láttára szégyenítettél meg a reggelinél!- tényleg gúny tárgyává váltam azon a reggelen, amikor a kedves iskolatársam megtréfált. Egyáltalán tréfának nevezhető az a cselekedet, amikor valakinek az arcára áfonya lekváros kenyeret dobunk, és amilyen bamba az illető még végig is húzza az ingjén, mert nem tudja magáról leszedni a reggelit. Sőt, ha ez még nem volt elég, akkor a kiszemelt célpont nadrágja is leesett a Nagyterem kellős közepén.
- Elővehetném a pálcámat és békává varázsolhatnálak, de ahogy látom, az rajtad csak segítene!- mondom gúnyosan. Úgy érzem magam, mint egy orvosi rendelőben, csak úgy repkednek az oltások.
- Nem félsz attól, hogy visszaadom neked? Nem ismered azt a mondást, hogy „kölcsönkenyér visszajár”?

Michael Brooks

Reszket a Hold a tó vizén…ja, nem, ez nem az a rész! Ám, annyi igazság tartalma van, hogy tényleg látni innen a Holdalt. És milyen gyönyörű! Szinte bevilágítja az egészet, amíg nem jártam ide az iskolába, nem is gyakran találkoztam a Holddal, természetesen most se futunk össze az utcán vagy nem ülünk be egy kávéházba, de eddig nem néztem még fel sötétben az égre. Pedig annyi mindent rejt, egy igazi varázsvilág! Mai rohanó világunkban észre se vesszük, hogy mennyi titkot rejtenek a felhők, s mennyi csoda vesz minket körül nap, mint nap. Csak rohanunk, belekötünk az élőfába is, keresztbe teszünk egymásnak és törünk fel a csúcsra. S mikor már fent vagyunk az élet legtetején, akkor körbe se nézünk, hogy mennyi szép pillanatot hagytunk ki, amíg saját magunkkal törődtünk.
De, nem azért vagyok itt, hogy dokumentumfilmet forgassak „Világunk ezer titkai” címmel, hanem, hogy ne a négy fal között üljek. Bátor gyerek vagyok én, de nem annyira, hogy ilyen sötétben kimerészkedjek az iskola falai közül. Ám, sajnos már alig kapok levegőt bent az intézményben, a folyosókon, a klubhelyiségben és úgy találtam jónak, ha egy olyan helyre megyek, ahol kevés az esély arra, hogy bárki is elkaphasson, de mégis nyitott. Ez nem más, int az erkély! Innen látok mindent, de félő, hogy engem is megláthatnak és már kijárási tilalom van, bármelyik felügyelő rajtakaphat, hogy ilyen későn itt kolbászolok.
Viszont nagy piros pont jár nekem, mert tudtam, hogy sötét lesz, ezért nem ritkító színű ruhákat vettem fel, hanem olyanokat, amivel beleolvadok a tájba. Csak állok, támasztom a korlátot és bámulok az eget, a csillagokat, a Holdat és az egész festői tájat. Merengek az élet nagy dolgain, s közben nem is nézek a hátam mögé, pedig bármikor, bárki meglephet.

Csermey Natália Babett

Csak hallgatom a lányt, és mély megdöbbenést tanúsítok szavait hallván. Én ilyen idősen nem mertem volna visszaszólni egy felsőbb évesnek, főleg úgy, hogy nem tudhatom, hogy milyen képességekkel rendelkezik átkok és bűbájok terén. Lehet, hogy egy suhintással felnyom a falra, de ő ezzel nem is törődik. Pedig simán legyőzhetném egy párbajban úgy, hogy meg se érezném.
- Ó, igaz! Ezer bocsánat! Máris elbújok szégyenemben, csak kegyelmezz Úrnőm!- ez irónia, a hangsúlyomon is lehet hallani, de ha ez még nem lenne neki elég, akkor még gesztikuláltam is  közben, hogy biztosra vegye, hogy nem gondoltam komolyan amit mondtam.
- Tényleg, ha már itt járunk! Mond csak, milyen odafent a levegő? Én még sose jártam olyan magasan, mint ahonnan te csak lenézel ránk, apró népre! Bele se merek gondolni, hogy milyennek látod a házi manókat! Tényleg, te egyáltalán látod a manókat, vagy ők neked csak porszemek?- teszem fel gúnyosan kérdéseimet. Most megtaláltam a gyenge pontját, és bizony szerelemben és háborúban nincs kegyelem. A kimondott szavakat már nem szívom vissza, egyrészt azért, mert nem félek egy másodikostól, és azért sem, mert ő is megsértett. És én haragtartó ember vagyok.
Az anyucis megjegyzésén, csak hangosan felnevetek. Most tényleg azt gondolta, hogy ezzel a beszólással engem megtud bántani? Korábban kell ahhoz felkelnie!
- Nem! Te fogsz anyucihoz szaladni! Vagyis bocsánat, békaként fogsz odaugrálni hozzá, ha egyszer felbosszantasz, akkor haragomtól senki nem menthet meg!- ördögi kacajt hallatok, és ezután csak kis sunyi mosoly jelenik meg arcomon. Nem tudom miért, de vannak napok, amikor imádom mások vérét szívni, olyan vagyok, mint egy Rellonos, de csak nagyon ritkán. Ám, akkor ha belendülök, le se tudnak állítani. Most megbánja Natália, hogy velem kezdett ki!
- Miért ne lenne ki? Azért, mert nem süllyedek le a szintedre? Vagy, mert még nem dobtam rád lekváros kenyeret?- kérdezek vissza a lánytól, és értetlenül bámulok rá.

Csermey Natália

Megkell hagyni, hogy elég bátor a lány! Nem fél tőlem, meg attól se, hogy egy tanár vagy prefektus elkaphat minket? Ám, abban az esetben olyan gyorsan eltűnnék, hogy még nyomkövetővel se tudnának követni. Az ilyen zűrös esetekben való felszívódás az erőségem. Sok bajból mentettem már ki magam, még mielőtt bárki is észrevett volna. Olyan kis sunyi tudok lenni olyankor, és itt még nem is sajnálnám Natit hátrahagyni, piszkálják csak őt, vonjanak csak le pontot tőle, és ne engem hozzanak ki bűnösnek az esetből! Hisz, ez az egész a lány hibája.
- Ó, csak nem lettél ideges? Csak fel ne szökjön a vérnyomásod!- kacsintok rá. Igen, ezt is egy poénnak szántam a magasságára.
- Na, ne hord olyan magason az orrod! Csak nyugi!- mosolygok sunyin a lányra, kezdek belejönni. Főleg most, hogy megtaláltam a gyengepontját, nem hagyhatom abba.
- Valóban okosabbak a házi manók, de csak Tőled! Tudod, ők nem mernének kiszúrni egy idősebb fiúval! Ők félnének a következményektől, amiktől úgy látom, hogy te nem tartasz!- mosolygok rá sunyin. Ez már egy célzás volt, hogy nem fogom annyiban hagyni a dolgot, valamilyen formában visszaadom neki.
- És soha többé ne hívj a családnevemen! Neked csak Chris vagyok, vagy főnök úr!- mondom lassan, és tagoltan a lánynak. Utálom, ha valaki Blake-nek szólít. Egyszerűen rosszul vagyok, ha valaki a vezetéknevemet mondja ki és azt használja a becenevemnek, ilyenkor felmegy bennem a pumpa és egyből dühössé válok.
- Csak nem féltékeny vagy?- teszem fel a békás kérdésére, a kérdésemet. – Valld be, irigykedsz a békákra, mert sokat beszélek róluk! Szeretnéd, ha rólad beszélnék! Nekem megmondhatod őszintén, hogy csak azért csináltad az egész cirkuszt, mert belém zúgtál! Nem szégyen, sőt érthető is!- kacsintok rá, és egy kicsit közelebb lépek hozzá. Mélyen a szemébe nézek.
- Mond csak, nem néznéd meg, hogy mi van a plafonon? Te úgyis közelebb vagy hozzá!- kacsintok Natira, és ismét megjelenik a huncut kis mosoly arcomon.

Ellenségem
Natália

- Csak nem bosszantottalak fel?- nevetek a leányzó arcába. Pont ez volt a célom, hogy elérjem nála azt, hogy falra másszon tőlem. – Ugyan mit tennél te velem? Már nincs több trükköd!- mondom mosolyogva a lánynak. És még mindig büszke vagyok magamra, amiért sikerült kihoznod nyugalmi állapotából, kedves ellenségemet. Nem is tudja, hogy ezzel az egy mondatával milyen nagy örömet okozott nekem. Ami a legjobb az egészben, hogy ő még mindig folytatja, és ugyan úgy ideges.
- Pedig jobban járnál, ha nem tojnád le! Nem tudod, hogy mire vagyok képes!- mondom neki, és közben kis sunyi mosolyt villantok felé. Lenyűgöző bátorsága, már szinte irigylésre méltó, nincs félelem érzése. Én az ő helyében fülem, farkam behúzva menekülnék, de ő más! Talán ettől tetszik? Még senki nem szólt nekem így vissza, mint most ő! Valami miatt bejön, pedig alapjáraton nem az esetem, de ez a bátorság és tiszteletlenség megfogott. De nem, ilyet nem érezhetek iránta! Inkább tovább szívom a vérét, csak, hogy megtudjam, hogy ő milyen érzéseket táplál irántam, s felém.
A gumikacsás megjegyzését elengedem a fülem mellett, de a nagy felháborodását a szerelmes beszólásomra, nem engedhetem el. Most sikerült zavarba hoznom.
- Te tényleg szerelmes vagy belém! Szeretnél megcsókolni?- kacsintok rá egyet, és mélyen a szemébe nézek. Egy romantikus kis pillanatot varázsolok ide pár perc alatt, csak kár, hogy el is rontom a plafonos megjegyzésemmel, amire válaszként a lány megüt. Na, ezt nem! Nem hagyhatom annyiban, hiába tetszik, de ez több a soknál!
- Mit képzelsz?- teszem fel a kérdést a dühtől remegő hangon. Majd előkapom a pálcámat és a lány felé mutatok vele, s hátralépek egyet, hogy ne legyek olyan közel hozzá.
- Most rossz döntést hoztál! Ezt nem kellett volna!- mondom ingerülten ellenségemnek és annyira ideges vagyok rá, hogy még a pálca is remeg a kezemben.
- Búcsúzz el!- szólítom fel ellenségemet, de nem akarom bántani, eszem ágába sincs. Pedig, ha más ütött volna meg, akkor már simán elátkoztam volna, de őt valahogy nem tudom. Nem jönnek a varázsigék a nyelvemre. Ám, azért remélem sikerül megfélemlítenem őt.

Ellenségem
Natália

- Drága? Érdekes megszólítás tőled!- mosolygok a lányra. – Félreértesz, én nem kételkedem! Csak szimplán lenézlek Téged és az egész családodat! Csak sajnálni tudlak titeket!- mondom az ellenségemnek, a tőlem elvárt nyugodt hangon, de kioktatóan. Még a végén azt hiszi majd, hogy én felnézek rá a kreativitása miatt. De az ilyen trükköket csak szánalmasnak találom. Főleg úgy, hogy én vagyok a sértett él és mégis Nati játssza meg magát. Már egy jó ideje itt állunk, de még mindig nem kért bocsánatot tőlem. Pedig ez elvárató a részemről. Nem is értem, hogy mire vár, tapsra? Tapsolok neki, ha kell, de abban nem lesz köszönet! Csak most jövök rá, hogy egy igazi díva áll itt velem szemben.
- Sok mindenre! Jobb, ha nem tudod! Lehet, hogy Rellonos vér csörgedezik ereimben, csak titkolom! Ám, ha egyszer kiszabadul a vérem, akkor azt ne várd meg!- mondom tekintélyt parancsolóan. Nem akarok én fenyegetőzni, de jobb, ha még most befenyítem a lányt, nehogy még egy kis trükkel jutalmazzon meg engem és a ruhám bánja. Viszont abban az esetben már nem leszek ilyen elnéző iránta. Még egy trükk és ott mindenki előtt varázsolom zászlóvá. Miért pont zászlóvá? Hogy igaz legyen a mondás, miszerint „elszáll, mint a győzelmi zászló!” Nem vagyok szájhős, én betartom az ígéreteimet és bárkinek megmerem mondani az igazat! Engem nem érdekelnek a hamis emberek érzelmei, távol is tartom őket magamtól!
Próbál eltolni magától, bizonyára zavarba jött. Ez csak fa volt a tűzre, ismét találtam egy gyengepontot rajta. Lehet, hogy nem tudatosan tette, de ezzel felkeltette az érdeklődésemet, most már nem szabadul meg olyan könnyen tőlem. Szinte szavak nélkül árulta el, hogy bejövök neki.
„Nem mernéd megtenni” kijelentésére egy sunyi mosoly jelenik meg arcomon és miután befejezte a mondatát, odalépek hozzá és megcsókolom. Majd gyorsan eltávolodok tőle!
-  Soha ne mondj olyat, hogy nem merem megtenni! Ez számomra egy felkérés!- kacsintok rá, majd a huncut kis mosoly ismét megjelenik arcomon. Ám, nem sokáig maradt ott, mert Nati pofon vág. Én erre előkapom a pálcámat és a lány arcára kiül a félelem, de nem veszi elő a pálcáját. Ez így nekem nem tetszik, nem bánthatok védteleneket. Tudom, hogy fél és az ócska kis dumája arra szolgál, hogy húzza az időt! De várjunk csak! Mi az, hogy tapló vagyok?
- Nem vagyok tapló! Azért, mert elővettem a pálcámat, mert megtámadtál, attól ez még nem taplóság! Amint látod még mindig egyben vagy!- mondom a lánynak dühösen, de mégis meglepődötten.
- Nem vagyok olyan, mint a többi srác! Te nem ismersz engem!- ezután leeresztem pálcámat, de még a kezemben szorítom. Egy pillanatnyi gyengeségem jele ez, de hamar megrázom a fejemet és ismét felemelem a fegyveremet.
- Mond el, hogy miért vagyok taplón! Utána megengedem, hogy elő vedd a pálcádat!- szólítom fel a lányt fenyegető hangon.

Ellenségem és a tanárnő
Nati

- Nem érdekel! Ugyan olyanok, mint te! Én nem dicsekednék azzal, hogy rosszabbak nálad!- mondtam felháborodottan a lánynak, nem érdekel, hogy pont a háztársaimról beszélek. Egy a vérvonal, nem különböznek egymástól. Ugyan ilyen arrogáns, tiszteletlen diákok, mint ő. Akkor miért is beszélnék róluk máshogy? Miért kéne őket az egekig magasztalnom? Bizonyára, nem a tankönyvekből tanulta ezt a viselkedést Nati, a család a példa egy gyermek számára. Ez elég indok arra, hogy ne viselkedjek differenciáltan velük. Még mindig bátor a leányzó, szinte már ámulatba ejtő a vakmerősége.
- Ezt vegyem fenyegetésnek?- teszem fel a kérdést, dühtől eltorzult arccal. Engem ne fenyegessen egy másodikos sárga! – Ostoba vagy, Csermey Natália Babett és ezért fogsz mindent elveszíteni!- mondom neki szigorúan. Ez egy vészjóslat volt felé, és talán egy jel, hogy ideje változtatni a stílusán. Mégis csak ez felsőbb évessel beszél, még akkor is, ha mindezt unintelligens formában teszi.  Kérdésén annyira meglepődök, hogy hátra is lépek egyet.
- Mi az, hogy hány lányon gázoltam át? Ebből látszik, hogy nem ismersz! A hozzád hasonló lányok játszanak az én érzéseimmel! Én soha nem ártottam egy nőnek sem!- válaszolok ingerülten. Nem is értem, hogy egyáltalán miért válaszoltam a kérdésre, elegendő lett volna, ha simán figyelmen kívül hagyom őt. Legalább akkor nem tudott volna ennyire felbosszantani, de most már késő bánat.
Nagy nehezen, de a lány is előveszi a pálcáját és rám szegezi. Épp jelezném neki, hogy kezdhetjük a párbájt. Már a kis „úgyis legyőzlek” mosolyomat rá is varázsolom az arcomra, de ekkor megjelenik egy tanár. Hogy kicsoda? Gőzöm sincs! Még nem találkoztam vele! De beáll kettőnk közé! Pont úgy, hogy a pálcámat felé tartom, és mivel ez így elég veszélyes szituáció, ezért úgy tartom helyesnek, ha inkább elteszem a fegyvert.
- Pálcát szegezett rám!- mondom a tanerőnek magyarázat képen. És figyelem Nati reakcióját. Vajon most, hogy vágja ki magát a szituációból? Mert tényleg rám szegezte a pálcáját, ergo nem hazudtam a Házvezető helyettesnek. Sőt ha ügyes vagyok, akkor győztesen jövök ki a konfliktusból.

Ellenségem és Tanárnő

- Mi az, hogy kihasznállak? Miért használnálak ki?- kérdezek vissza meglepődötten, nem is értem, hogy hogyan jutott ez az eszébe. Úgy mondja, mintha egy rosszul sikerült randin lennénk, amit én rontottam el és ő van felháborodva, mert neki kell kifizetnie a számlát. Nem szoktam másokat kihasználni, és nem is értem, hogy hogyan jutott erre a fantáziahazugságra, mikor itt állunk már lassan egy órája és semmi olyat nem csináltam, amivel kihasználtam volna őt. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy ne lopjak a tárcájából. Ez számomra már nonszensz.
Az ostobás reakciója eléggé meglepett. Ezt most vajon mire értette? Szóhoz se jutok, egyszerűen lefagytam, mint a Windows. Csak állok ott és semmi reakció, egy hang se jön ki a torkomon. Ez most bók volt? Vagy irónia? Egyszerűen nem értem, én megsértettem, ő meg bókolni kezd!
Megérkezik a tanár elfogadja az én verziómat és Natit vonja kérdőre. Ellenségem felelete megdöbbent, nagyon rosszul ítéltem meg a lányt. Azt hittem, hogy megpróbál majd engem besározni, de nem!
- A vita az én hibám! És az igazság az, hogy először én vettem elő a pálcámat, ő csak önvédelem miatt kapta elő a sajátját! Sajnálom, az egészről én tehetek!- mondom a tanárnak, s mondatom után lehajtom fejemet a megbánás jeleként. És csak hallgatom tovább a történéseket. A tanerő kérdésére nem válaszolok, talán jobb is, ha nem mesélem el, hogy mikről maradt le. Még a végén az igazgatónál kötnénk ki. A büntetőmunkát is teljes joggal megértem és inkább nem is kötök bele a feladatba.
- Rendben! De ahogy jeleztem, Nati nem tehet semmiről! Az egész az én hibám! Kérem, őt ne küldje büntetőmunkára, csak az én hibám, hogy itt van!- mondom a tanerőnek, de a fejemet még mindig lehajtva tartom és nem is nézek rájuk.