Michael Brooks

Reszket a Hold a tó vizén…ja, nem, ez nem az a rész! Ám, annyi igazság tartalma van, hogy tényleg látni innen a Holdalt. És milyen gyönyörű! Szinte bevilágítja az egészet, amíg nem jártam ide az iskolába, nem is gyakran találkoztam a Holddal, természetesen most se futunk össze az utcán vagy nem ülünk be egy kávéházba, de eddig nem néztem még fel sötétben az égre. Pedig annyi mindent rejt, egy igazi varázsvilág! Mai rohanó világunkban észre se vesszük, hogy mennyi titkot rejtenek a felhők, s mennyi csoda vesz minket körül nap, mint nap. Csak rohanunk, belekötünk az élőfába is, keresztbe teszünk egymásnak és törünk fel a csúcsra. S mikor már fent vagyunk az élet legtetején, akkor körbe se nézünk, hogy mennyi szép pillanatot hagytunk ki, amíg saját magunkkal törődtünk.
De, nem azért vagyok itt, hogy dokumentumfilmet forgassak „Világunk ezer titkai” címmel, hanem, hogy ne a négy fal között üljek. Bátor gyerek vagyok én, de nem annyira, hogy ilyen sötétben kimerészkedjek az iskola falai közül. Ám, sajnos már alig kapok levegőt bent az intézményben, a folyosókon, a klubhelyiségben és úgy találtam jónak, ha egy olyan helyre megyek, ahol kevés az esély arra, hogy bárki is elkaphasson, de mégis nyitott. Ez nem más, int az erkély! Innen látok mindent, de félő, hogy engem is megláthatnak és már kijárási tilalom van, bármelyik felügyelő rajtakaphat, hogy ilyen későn itt kolbászolok.
Viszont nagy piros pont jár nekem, mert tudtam, hogy sötét lesz, ezért nem ritkító színű ruhákat vettem fel, hanem olyanokat, amivel beleolvadok a tájba. Csak állok, támasztom a korlátot és bámulok az eget, a csillagokat, a Holdat és az egész festői tájat. Merengek az élet nagy dolgain, s közben nem is nézek a hátam mögé, pedig bármikor, bárki meglephet.

Michael Brooks

Reszket a Hold a tó vizén…ja, nem, ez nem az a rész! Ám, annyi igazság tartalma van, hogy tényleg látni innen a Holdalt. És milyen gyönyörű! Szinte bevilágítja az egészet, amíg nem jártam ide az iskolába, nem is gyakran találkoztam a Holddal, természetesen most se futunk össze az utcán vagy nem ülünk be egy kávéházba, de eddig nem néztem még fel sötétben az égre. Pedig annyi mindent rejt, egy igazi varázsvilág! Mai rohanó világunkban észre se vesszük, hogy mennyi titkot rejtenek a felhők, s mennyi csoda vesz minket körül nap, mint nap. Csak rohanunk, belekötünk az élőfába is, keresztbe teszünk egymásnak és törünk fel a csúcsra. S mikor már fent vagyunk az élet legtetején, akkor körbe se nézünk, hogy mennyi szép pillanatot hagytunk ki, amíg saját magunkkal törődtünk.
De, nem azért vagyok itt, hogy dokumentumfilmet forgassak „Világunk ezer titkai” címmel, hanem, hogy ne a négy fal között üljek. Bátor gyerek vagyok én, de nem annyira, hogy ilyen sötétben kimerészkedjek az iskola falai közül. Ám, sajnos már alig kapok levegőt bent az intézményben, a folyosókon, a klubhelyiségben és úgy találtam jónak, ha egy olyan helyre megyek, ahol kevés az esély arra, hogy bárki is elkaphasson, de mégis nyitott. Ez nem más, int az erkély! Innen látok mindent, de félő, hogy engem is megláthatnak és már kijárási tilalom van, bármelyik felügyelő rajtakaphat, hogy ilyen későn itt kolbászolok.
Viszont nagy piros pont jár nekem, mert tudtam, hogy sötét lesz, ezért nem ritkító színű ruhákat vettem fel, hanem olyanokat, amivel beleolvadok a tájba. Csak állok, támasztom a korlátot és bámulok az eget, a csillagokat, a Holdat és az egész festői tájat. Merengek az élet nagy dolgain, s közben nem is nézek a hátam mögé, pedig bármikor, bárki meglephet.

Christopher Blake

Kivételesen, sikerült nem eltévednem. Már ha az úgy beleszámít, hogy igazából nem volt semmi célom. Igazából vágytam egy kis éjszakai sétára, és tudtam, hogy veszélyes, mert elkaphatnak a tanárok a vagy a felügyelők, de ez, most nem érdekelt. Ki kellett szellőztetnem a fejem, mert hát az  elmúlt napokban, elég sok dolog történt. Megtudtam, hogy varázsló vagyok, megérkeztem ide, eltévedtem jó sokszor, és még mindig nem találtam a körbevezetéshez, egy alkalmas embert. Amúgy eridonosnak lenni király, az emberek nagyon rendesek, és király a klubbhelyiségünk is. Szeretek itt lenni, de mégis csak gyökeresen megváltozott az életem. Miközben ezen, és a többi száz dolgon kattogott az agyam, elértem, egy kétszárnyú ajtóhoz. Kinyitottam, és láttam, hogy egy idősebb fiú támasztja a korlátot. Mivel nem igazán voltak még barátaim, ezért próba szerencse alapon ráköszöntem - Szia! Hogyhogy még ilyen későn fent vagy?

Michael Brooks

Csak állok kint az erkélyen, így késő este, sötétedés után. És támasztom a korlátot. Nem túl jó érzés állni, már fájnak a lábaim, ami elég zavaró főleg akkor, amikor a táj szépsége elvarázsol és szívem szerint egész éjszaka csak itt állnék, itt szeretném megvárni amíg, felkel a Nap és beragyogja a hegyet, völgyet és az intézményt. Milyen gyönyörűi is lehet olyankor az egész mindenség. Ám, nagy valószínűséggel ez csak álom marad számomra, hiszen addig úgy se bírok itt állni. Meg már kezdek elálmosodni, lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy egyedül vagyok, és senki nem nézi velem ezt a festői képet. Vagy ki tudja, hogy miért ásítozok? Bizonyára van rá tudományos magyarázat, de most ez nem foglalkoztat engem, csak nézelődni szeretnék még egy kicsit, utána úgyis bemegyek, addig meg csak kibírom még és nem alszom el, álló helyzetemben.
A magányosság nem tart sokáig, mert meglep hátulról egy fiatalember, aki pont a háztársam, de eddig még nem találkoztam vele.
- Szia! Csak kijöttem levegőzni. És te, miért nem alszol még?- kérdezek vissza a sráctól. Elég hamar számon kért, hogy miért is fogom itt a korlátot ilyen későn. Egyszer nagy prefektus lesz belőle, nem kertel, egyből belevág a dolgok közepébe. Engem nem zavar, csak meglep.
- Amúgy engem Chrisnek hívnak, Eridonos vagyok! És te ki vagy?- teszem fel a nagyszerű kérdést neki, a meglepettség varázsa csak most múlt el bennem, ezért csak most jutott eszembe ez a kérdés.
- Most érkeztél az intézménybe?- egy újabb kérdés tőlem, természetesen minden kérdésem után hagyok időt a srácnak válaszolni. Nem vagyok én bunkó, aki csak folyton beszél, de mást nem enged szóhoz jutni. Én figyelmesen meghallgatom a fiú mondandóját, s ha kérdése van, akkor arra nagyon szívesen válaszolok. Attól, hogy én vagyok az idősebb, még nem kell elzárkóznom tőle. Jobb, ha több barátom, mint ellenségem van!