Készen volt arra, hogy majd Anna maradékát fogja kivonszolni innen, és majd pillanatragasztóval vagy "reparo"- val kell összeragasztania. Elvégre egy ekkora szerelmi bánat sebeket hagy az ember lelkében, s a barna hajú leánykára csak rá kellett nézni, már az is csoda, hogy nem esett mély depresszióba. Félve tekintett barátnőjére, aki úgy tűnik talán mégis fel tudja mindezt dolgozni, legalábbis elég hamar kapcsolt. Továbbra is a falnak dőlve méregeti a másik kettőt. Most, hogy megbizonyosodott arról, hogy ez akárki nem fogja csak úgy lenyúlni előle a legjobb barátnőjét, egész más szemmel kezdte méregetni. Ettől függetlenül még kritikusan méregette minden egyes megnyilvánulását. Az, hogy tegnap este érkezett még oké. Az, hogy tetszik neki a neve oké. Az, hogy Anna hirtelen fellángolt iránta.. Na, az is legyen oké. Viszont az, hogy csak így előszed egy cigis dobozt, az már nem kéne oké legyen. Felszaladt szemöldöke, majd látva, hogy Podmanicky kisasszony nem ellenkezik, vállat vont. Végül is neki édes mindegy, hogy ez az ember hogyan mérgezi magát. Neki ugyan senkije, hogy megpróbálja leállítani, kapjon csak tüdőrákot, meg amit még a dohányzás mellé meg lehet szerezni bónuszban. Kissé érdeklődve pillantott körbe. Még jó, hogy ilyenkor nem tud jönni egyetlen Saint-Venant sem, csak akkor, ha ő csinál valamit. Na midegy haladjunk tovább. Szóval ez itt szívja a cuccot, meg magyarázza, hogy tegnap este jött, és egyszer csak kijelenti, hogy ő ki akarja találni, hogy melyik házba tartoznak. Ez azért.. Elég fura lesz. Mármint, elsőre tuti nem fog ráhibázni, olyan egyszerűen nem létezik.
- Hát.. Ha szeretnéd.- mosolyodik el. Hogy most keveset beszélt, ez ilyen. Ilyen mellékes. Elvégre ott van Anna, ő szóval tartja, és ha egyszer Kamillánk megmakacsolja magát, akkor képes tényleg meg nem szólalni. Szinte alig tudja kimondani ezt a pár szót, a fiú újabb megnyilvánulására dióméretűre kerekednek szemei, álla leesik, hirtelen köpni- nyelni nem tud. Azt sem tudja, meddig néz így a másik tenyerére, meg a bele hulló hamuba. Ami hamu. Kics*szett HAMU. PARÁZSMARADÉK. FORRÓ. ÉGET. ÉGÉSTERMÉK. FÁJNIA KELL!!!!! És ez csak úgy fogja magát, és a bőrére... Ezzel másokat kínozni szoktak. KÍNOZNI. 
- Hallod..- nyögi ki, miután megtalálta a nyelvét. Próbáljuk meg akkor most szépen megfogalmazni azt, amit ki akar mondani, csak próbáljuk meg.
- Te most vagy önsanyargató vagy, vagy csak szimplán hülye.- hát nem sikerült. A szavak kisiklottak a száján, s még csak arra sem volt ideje, hogy átgondolja az egészet. Mert ugye lehet, hogy Lájvi megsértődik. Vagy valami. De ez azért mégsem normális.

Fodika

Bárcsak Lencse tudná, mikről beszél! De az élet nem kívánságműsor, ahogy azt a kiégett matek tanárok remekül prezentálni tudják a diákok felé. Így vörös törpénk sem fogja soha megtanulni, hogy egyszerre egy gondolatsort levezetni bőven elég, akkor talán majd megértik, miről is szól végeláthatatlan mondandója.
-Csak az előítélet - bólint komolykodva. - Azért, mert egyszer akadt köztük valaki, akinek éppen rossz napja volt, és megbántott egy másik házbélit, máris elterjedt a hír, hogy a rellonba gonosz diákok járnak. Ez csak buta általánosítás, hiszen alapvetően mindannyian jónak és ártatlannak születünk. Hogy a rellonosoknak néha talán nehezebb a természetük, arról csakis mi tehetünk, és hogy ilyen skatulyákba zárjuk őket. Ha nem félne tőlük a többi diák, több szeretetet és ölelést kapnának... csak az hiányzik nekik, hidd el, akkor ők is meg mernék mutatni, hogy valójában szerető szívük van - a maga naiv módján valóban őszintén hisz abban, amit mond. - Ezért vannak a plakátok is - vigyorodik el. Ha Misi hiteles képet akar kapni a házak közti helyzetről, nem pont Lencse a megfelelő alany a leíráshoz.
-Talán már az egész iskolarendszer gyökereiben ott a hiba, amiért négy csapatra osztottak minket, és elválasztottak egymástól, mert így mindenkiről hamis, csúnya kép alakul ki. Te nem így látod? A rellonosok gonoszak, a levitások stréberek, az eridonosok hiperaktívak - oké, ez rá pont, hogy nagyon igaz. - A navine meg... Hát ők nem ismerik a tíz parancsolatot - ráncolja a homlokát. Nem pont ezt szokták a banánokról reklámozni, de képtelen elvonatkoztatni saját mániájától. Mielőtt azonban túlságosan felhergelhetné magát, megrázza hatalmas kócos loboncát, és inkább megpróbálja az eseményeket követni. Egyből elkezd ugrándozni, és nevetve belemászni a fiúcska arcába. Naná! Az esküvő a legimádottabb témája a földön! A nyállal gyártott pufikoronák után, természetesen.
-Coltrane? Ő Keith! Majd felviszlek a padlásra, és bemutatlak neki! Ha szeretnéd, még játszhatunk is fent, közben meg felteszünk egy Dire Straits albumot, mert az olyan csodás! Kaptam otthonról ugrókötelet, ami elkezd lángolni, ha hajtod. Apa azt írta, nem éget, szóval kipróbálhatnánk. Remek fotókat lehetne készíteni róla. Mikor jössz ma este hétkor? - Fodroskának még csak gondolkodnia sem kell, mert vörös törpénk remekül eldönti helyette a programot. Ez már csak így szokott menni nála.
-Ja, igen, az esküvő! Az nagyon komoly dolog ám! Keef biztosan meg fogja kérni a kezem, csak még nem tudom, mikor. De már nagyon várom - szerencse, hogy Kifli nem szokott sűrűn cipőt kötni, mert Lencse mindig azt hinné, hogy eljött a nagy pillanat.
-Azért nem szoktam ám sürgetni, mert ráncosan is szívesen hozzámegyek... de Hófehérkét sem hetven évesen veszi el a herceg, nem igaz? Különben is, én Kíszhez tartozom, ő meg hozzám - mint biciklihez a kulacstartó. - Ha megkérné a kezem, ezt mások is belátnák - nem mintha amúgy nem volna teljesen egyértelmű. Viszont Lencse még mindig nehezen tudja kordában tartani őrületes féltékenységét. Legszívesebben hatalmas betűkkel írná pajtása homlokára, hogy lányok ne menjenek a közelébe. Se fiúk, ha már egyszer rájött, hogy léteznek a földön melegek is.
-Vagy gondolod, hogy ez rossz dolog? - kérdi immár a korláton ücsörögve, a fiúcska tekintetét keresve. Arcán olyan gyermeki reménykedés látszik, hogy igazán kegyetlenség lenne lelombozni egy olyan kijelentéssel, hogy “Te teljesen elmebeteg vagy”.
-Még nem jelentkeztél? Nagy hiba! Biztosan remek játékos lenne belőled, és a csapatban mindig szívesen várják a vérfrissítést… - folytatná tovább a fecsegést, de már Fodi is rászól, hogy ideje volna belekezdeni az érdemi munkába.
-Hát jó, akkor kezdjünk neki - tökéletesen megbízva újdonsült pajtásában, előre dől, kezében a molinó egyik kikötni való sarkával, és a kiszögellés felé nyújtózik, hátha eléri.
-A folyosókon majd a nyakadba ülök - vigyorog hátra.

Kellemetlenkedő Kamilla

Lillith

Vége a napnak, juhuuu! Vagyis majdnem. A mai napra hirdetett asztronómia vizsgáján átesett, Emma néni nagyon rendes volt vele és még azért sem haragudott, amiért banán alakú holdakat rajzolt. Egyébként volt benne egy legkedvencebb feladata: ki kellett találni egy saját bolygót. Ezekről is, mint mindenről, képes volt kisregényt írni. Elképzelte, ahogy látképen egy gömb alakú égitest lebeg, zöldnek tűnik a sok növénytől, ami borítja és egy vörös gyűrű vonja körbe. Pont ellentétesen, mint egy dinnyét. Az belül piros jó esetben, hiszen akkor érett! Mondjuk a sárgadinnye nem, de az is finom, most csak a görög jutott eszébe. Előkapta vizsgán is a színeseit és le is rajzolta az ötletét rengeteg nyíllal, hogy mi s miért van rajta. Ebben a nagy koncentrációban viszont megéhezett, így kijőve a vizsgáról első útja a konyhába vezetett, ahol egy kedves manó szerzett neki egy szelet dinnyét! Kincs az a kis cukiság. Adott neki cserébe egy csudi szép követ, amit nagyon értékelt, gyűjti őket, mesélte Izzynek.
Viszont a gondolatai a Manóról hamar másfelé kalandoznak. Még mindig a kitalált bolygón agyalt, eszébe jutott, milyen vicces lenne, ha ott az élőlények buborékokban repülve közlekednének. Csak jókat vigyorgott, azonban az utolsó falat dinnyét követően se szó, se beszéd felpattant és megrohamozta a szertárat. A cél egyértelmű volt! Ő házi buborékfújót akar gyártani. Talált egy nagy vödröt, ami vélhetően jó lesz, meg folyékony szappant, magához is vette. Ekkor azonban újabb problémája akadt. Mi lesz a fújóka? Látott egy lepkehálót is, ami alig volt egyben, teljesen jó lesz megfogta azt is és átcipekedett az erkélyre, leült a vödör elé, minden mást maga köré pakolt, majd elővette a pálcáját.
- Wasser.
Elkezdte megtölteni a fogalma sincs milyen -amúgy felmosó - vödröt folyadékkal, hogy majd haladhasson tovább.

Izabella

Gondoltam kéne egy kis relaxálás mivel ez a hét egy kicsit kemény volt számomra, mivel itt voltak a vizsgák és az anyám is kerekesszékbe került, de igazán ez volt a legmegrázóbb a héten. Még mielőtt elindultam volna adtam kisállattápot Weekend-nek. Kerestem egy kisebb oldaltáskát. Belepakoltam az egyik kedvenc krimi könyvemet amit még anyukám küldött és a zenelejátszómat a fülhallgatóval együtt, Hogy minden tökéletes legyen szereztem magamnak egy pohár hideg limonádét amibe jégkockák úszkáltak és amikor már elég felkészültnek éreztem magam elindultam, de vissza kellett fordulnom mert rájöttem a másik táskámban még van egy kis üveg mogyorókrém és azt igazán nem hagyhatom ott, ezt mindenki megérti.
Egy ideje bóklásztam már amikor rájötte, hogy nem is emlékszem merre van mert még csak egyszer jártam itt az is pár hónapja volt. A mogyorókrém is kezdett olvadni, a limonádéban meg eltűntek a jégkockák. Szerencsémre végül egy diák elkalauzolt az erkélyig. Amikor odaértem letelepedtem azokba a szörnyen puha fotelek egyikébe. Beraktam a zenémet, de rá kellett jönnöm, hogy lemerült a zenelejátszó. Mondtam na mindegy majd akkor olvasok. Közben észrevettem más is van itt, aki egy vödör vízzel bíbelődik így hát inkább hagytam. Mikor már meguntam a könyvet, megittam és megettem mindent, felálltam és odasétáltam a lányhoz, mert elég kíváncsi voltam vajon mit kezd a vödörrel meg a szappannal. Valahogy kezdtem sejteni, de a varázsvilágban bármi előfordulhat ugyebár.
-Heló! Mi jót csinálsz ha szabad érdeklődnöm?-
Hátha segíthetek valamiben mivel nem nagyon volt kedvem visszamenni a könyvhöz és ott idegeskedni, hogy miért nem tudják kitalálni a legeslegvalószínűbb dolgot, hogy az autószerelő a gyilkos. Mint ahogy egy híres oknyomozó könyvben van "Ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, az az igazság...".

Szenvenánt Michelle

Kár, hogy nem fejezheti be a műalkotást, mert amúgy eléggé szép, tuti Picasso is megirigyelné, ha még élne. Ám vissza a prefektus - nem prefektus kérdésre. Őt egyszer már elég csúnyát átvágták és nem, nem engedi, hogy ez még egyszer megtörténjen. Még akkor se, ha a másik épp tényleg egy prefektus. Jó harciasan kihúzta magát, és most először mérte végig tüzetesebben a másikat és lám, szinte azonnal szemébe ötlött a jelvény, csoda, hogy eddig nem verte ki a két pislogót. Sóhajtott, szinte már bosszúsan eresztette ki a levegőt, ahogy újra a másik arcára nézett.
- Egyszer Mihael már átejtett. Igyekszem kerülni a következő esetet. - dünnyögte kissé magyarázkodva miközben belátta, itt bizony nem lehet elkerülni a színvallást. Illetve itt nem lesz konyhai kakaózgatás, meg a többi ínyencség. Itt kőkemény felelősségre vonás fog sorra kerülni, ami remélhetőleg nem döngöli porba a büszkeségét.
- Farkas Kamilla, Navine, első. - válaszolt a kérdésre egy újabb, egyszerre bosszús és valahol mégis beletörődő sóhaj kíséretében, majd széttárta karjait. Ajkai szóra nyíltak, majd inkább becsukta őket, hogy azért mégse rontson már többet a helyzeten. Elvégre nézzünk csak rá a szőkére, nem úgy néz ki, mint aki lelkét megszállta a kegyelem vagy a boldogság. Szóval készüljünk a legrosszabbra. Reméljük nem kell falat nyalni. A szó szoros értelmében.

Fanni

Kellemetlenkedő Kamilla

Szenvenánt Michelle

Most komolyan. Komolyan, ha legalább egyszer tudná, hogy mikor fogja már be a száját, akkor Nobel-díjat kéne adni neki. Vagy elvinni a gyengélkedőre, mert biztos beverte a fejét, és agyrázkódást kapott. Megforgatja szemeit, ahogy egy kényszeredett, "jaj ne csináld" mosolyt kanyarít arcára viszonzásképp mert nem, ő bizony nem alázkodik meg senki és semmi előtt. Utána megforgatja szemeit, oldalra pillant, kibámul a korlát másik oldalára ahogy várja a büntetést. Tudja, hogy megérdemli, ahogy azt is, hogy nem menekülhet el. Bőre libabőrös lesz, ahogy egy gyengébb szellő arcába lendít pár tincset, majd sóhajtva visszanéz az igazságosztóra. Aki valami nagyon gonoszan néz rá, komolyan kezd félni, hogy mindjárt kihajítódik innen, ha lehet olyat. Az időpontot még tökre beletörődve hallgatja, majd mikor a feladat is fülébe jut, szemei kikerekednek, megnyúlik arca, s megrázza fejét. Az első dolog, ami eszébe jut, az egy erős és kétséget nem tűrő NEM, mert azért már mégis, mennyire megalázó ez már. Főleg, ha mások is látják, nem pedig teljesen egyedül, a felháborgatott lelki nyugalmával csinálja. Figyelmét kikerüli az ízre vonatkozó megjegyzés, lebiggyed szája.
- Muszáj?- teszi fel a lehető leggagyibb kérdést, remélve, hogy ez itt előtte csak viccelt, és jót röhögnek rajta, utána meg közli vele az eredeti tervet. Mondjuk kitakarítani valamit, vagy tudja fene.

Rebecca  

Roxy

Ott ültem a teremben majdnem a kellős közepén és a vizsga lapot fixíroztam. Persze csak bambultam egyik kérdésre se tudtam a választ. Valahogy eddig mindig volt jobb dolgom is a tanulásnál. A vizsgára is csak azért ültem be, hogy megmutassam a tanár úrnak, még élek. Nem mintha annyira érdekelné szerintem, de mindegy is.
Már épp feladni készültem az egészet és nagy sóhajtozások közepette leterítettem a papírt a padra, amikor kiszúrtam az utolsó kérdést. Hát én ezt eddig észre se vettem. Rácsaptam homlokomra és ráhajoltam a kérdésekre. Kidugott nyelvvel újra elolvastam a kérdést. A végét már csak futólag olvastam, egyből írni kezdtem. Aztán elakadtam. Leblokkolt az agyam, úgyhogy elkezdtem tök ritmikusan dobolni a tuti nem tömör fapadon. Tá, ti, ti, ti, ti, tám ti tá... és ismételtem. Aztán annyira belejöttem, hogy a lábamat is bevetettem. Fene gondolta volna, hogy az előttem ülő szénaboglya idegbajt kap és a székét fellökve a pofámba kezd kiabálni számomra érthetetlen szavakat. Unottan néztem fel rá, majd gondoltam egyet és a fejéhez vágtam a radíromat.
- Csitulj és ülj le. – mormogom majd újra a papírosra meredtem. Fene se gondolta volna, hogy ezért Jimnie tanár úr kipenderít minket. De még is. A folyosón találtuk magunkat én őt szidtam valószínűleg ő engem és mind a ketten az erkély felé lépdeltünk.
Nem volt kérdés, én is eldobtam a cuccaimat és szintén neki nyomultam. Amint elég közel értem hozzá löktem rajta egyet.
- Legközelebb vedd be vizsga előtt a bogyód és ne dobass ki minket vizsgáról. - dünnyögtem majd megragadtam a felsőjét és közelebb húztam magamhoz. Szemeztem vele egy jót.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Szokatlan. Ez az a szó, amivel mindent jellemezni tudna, ugyanis, bár egyszer biztos mindenki elér ide, Luca közel sem érzi úgy, hogy megérett volna a felnőtté válásra. Azonban most, itt áll, elvégezte az alapképzést, ráadásul mestertanoncnak mondhatja magát. Bárki el tudja képzelni a Törpéről, hogy komoly tanulásba fog,megtervezi az életét, kijelöli a rövid é hosszútávú céljait, majd nekikezd ennek szorgosan? Na ugye, senki. Még az ismeretlenek is csodálkozva tekintenek az eredményeire, amit amúgy ő is csodál. Sosem volt egy kiemelkedő tanuló mindig más volt az érdeklődése középpontjában.
Első körben a művészetek, főleg a festés és a rajzolás. Utána jött a kviddics, belecsöppent, és azóta is beszippantotta őt, amennyire csak lehetett. Töretlen a hite ebben, bárhogy is omoljon a fal körülötte, mindig van miből motiválódjon. Végül pedig Vince. Jelen? Jövő? Csak olyan jó és ne múljon el soha. Legalábbis így érzi, fogalma sincs, hogy a képessége miatt van-e az, hogy nem érzi halványulni, vagy változni az érzelmeit, inkább csak újra és újra fellángol, mikor valami szuper történik velük. Ennek az elvarázsolódásnak köszönheti azt is, hogy észre sem veszi, és nincs ideje ha mégis letörni, ami körülötte történik. A pillangók nem szűnnek a pociból, a mosoly csak szélesedik, az ölelések egyre hosszabbak és többek. A szavak meg... Luca sosem fogja be, de ezt Vince olyan lovagiasan jól viseli, mint senki más. Mióta a nagy iskolai nyaraláson olyan komolyan is beszélgettek, Luca is elkezdte egy picit összeszedni magát.Jobban idefigyel, tudja, hogy már nagy kislány, na meg azt i, hogy innentől igenis komolyan kell mindent venni, bár ez még fejlesztés alatt van.
Most is ilyeneken jár a fejecskéje, miközben Kiballagott Emma néni irodájából kivételesen nem egy alapos fejmosás után, bár inkább tőle viselné el, mint Zoétól. Kapott pár biztató szót meg elkérte a csapatkapitány helyettesi jelvényt, hogy átadhassa majd azt a megfelelő személynek. Elköszönt, majd elhagyta a szobát. Út közben nagyon vigyorogtak rá páran, lelkesen intett is nekik, majd nagy vidáman sétált ki végül az Erkélyre, ahonnan kifelé nézegetett.

Lucának
♫♪►

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Ahhoz képest hogy ősz van, még a fák levelei zöldben pompáznak és hideg sincsen, valahogy a természet is olyan boldog még és nem kezdett el közeledni a komor hideg felé. Ez is pluszban feldobja a lánykát, ahogy ringatja csípőjét kifelé bámulva és a korláton támaszkodva. Igazából semmi célja nem volt ezzel, de ez olyan kis kedves és nyugodt hely, és ha valaki már eléggé kiismerte, biztos tudja, ha erre jár, kiköt itt, most pedig ideje engedte, így pláne ide akart jönni. Mély levegőt vesz és lehunyt szemmel ringatja a fejét, biztos bolondnak néznék páran, pedig csak vidám. Ma minden olyan tökéletes... mármint azon a gyanús szinten. Nem azért, mert nem bénáskodott, hanem itt van Emma, meg ma még Zoét is látta mosolyogni, pedig még mindig nem érti a vámpír bácsi mellett erre hogy képes! Aztán Benji, bár semmi ideje, egy nagy ölelést még tőle is kapott ma.egyetlen dolog hiányzik a tökéletesből: Szerelme.
Közben nem igazán észlel maga mögött semmit, a szokásos zajok, hogy egy-egy diák visong valahol meg már annyira átlagosak, hogy simán eltekint tőle. Régebben odafigyeltek erre is a barátnőivel, hiszen minden apró infó kincset ért. Most azonban se a barátnők, se a pletykák nincsenek akkora elánnal benne, hogy elnyomják a valódi gondolatait. Amik Csornay Vince Levente körül járnak. Még mindig. Hihetetlen, két évvel ezelőtt ilyenkor nem gondolta volna, hogy valaki mellett majd így boldog lesz, hogy nem neki kell várni, és elnézni mindent, hogy nem csak egy lány lehet pár közül, hanem a lány. Persze lehet mondani, hogy ez milyen mesebeli elképzelés, de lássuk be mindenki vágyik erre.
És ekkor bumm.
- VINCEEEE
Meghallja a nevét, a hangot pedig ezer közül is felismerné, vigyorogva perdül, de teljes meglepettséggel nem talál egy mellkast sem szemmagasságban -méretek rulz- így gyorsan néz jobbra és balra, hogy nem-e vakult meg teljesen. Már éppen elindulna ki, hátha onnan jött, amikor a fotelokra ér a terepszemléje. Összeszűkülnek a szemei, ahogy a táblára meg a cukorkára koncentrál, majd odalépve elé guggol, hogy arrébb tolva az édességet elolvassa.
És innentől teljes áramszünet. Lucát először sikerült hatásosan elnémítani, aztán pedig... nem is igazán tudatosul benne, hogy ez most valós-e vagy sem. A mosolyt arcán pillanatok alatt váltja a megdöbbent szájremegés. Perceken belül pedig könnyei is elindulnak, természetesen meghatódott és örül is talán,bár most meg nem tudja mondani mik ezek. Érzések, sok, rengeteg, egyszerre öntik el és a gondolkodása is bekrepált. Felegyenesedve pedig kezeit szája elé húzva áll és csöpögő könnycseppjeivel mit sem törődve vár... Lábai lefagytak.
Alapból gyanús hogy még mindig csend van, nem még a látványa milyen lehet.

Becca  

Lucának

Most már elvileg nincs is más dolga, mint hogy csöndben várjon valami reakcióra. Igazából ezt a részét annyira nem tervelte ki, valójában, ha veritaserumot kapna, akkor kénytelen lenne bevallani, hogy semmit nem tervelt ki, az egész annyira hirtelen ütött szöget a fejében. Nem tudta volna megmondani, hogy miért épp most, miért nem megfelelőbb alkalomkor? Egyszerűen csak érezte, hogy szereti Lucát és mostantól talán képes lenne más formában is szeretni őt, egy hivatalosabban, valami szorosabban. Persze nem akarja rögtön el is venni, csak egy magasabbra szintre kívánta emeli a kapcsolatukat, ebben nincs semmi rossz, ugye?
Mivel semmi reakció nem érkezik az erkély elől kezd elbizonytalanodni. A kétes gondolatok egymást kergetik a fejében, az egyik rosszabb, mint a másik. Talán elnézte és nem is Luca volt ott, talán a lány leugrott, mert annyira nem akart hozzámenni. Összevont szemöldökkel vár még egy picit, aztán vesz egy mély levegőt, megigazítja magán a pólóját és kilép az erkélyre. Amit pedig ott lát, az kissé megrémíti, az első pillanatban leblokkol, csak bámulja a Törpét aztán alig láthatóan megrázza a fejét.
- Te most sírsz?
Sűrűn pislog, hátha csak valamit rosszul lát, de nem...a lány határozottan könnyezett és ez még jobban megijesztette, mint a gondolatai. Tétlenül zsebre tette a kezeit a vállát felhúzva közelebb sétált hozzá.
- Mi a baj? Miért sírsz? Izé..ha nem akarsz a menyasszonyom lenni, nekem az is teljesen okés.
Kissé megremeg a hangja, de majdnem biztos benne, hogy őszintén mondta. Jobban szereti annál a lányt, hogy bármit is rákényszerítsen. Össze kell szednie magát. Köhint egyet, majd a kezeivel a lány arcához nyúl, hogy elhúzza onnan az apró kezeket.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Éppen az merült fel Lucában, hogy talán még levegőt is elfelejtett venni az elmúlt percekben. De biztos benne, hogy ez nem történt meg, hiszen akkor már összeesett volna. A lábremegés mondjuk így sem kerüli ki, de még tartják őt, még ott cövekel, és tekintete a bejárat meg a fotel között cikázik. Mégolyan sem fordul most meg a fejében, hogy rossz vicc, vagy ne Vince lenne a dologban, egyszerűen... az túlságosan rossz lenne, márpedig az elmúlt két évben már nem érték rossz dolgok, vigyáztak rá. Ő tett róla, hogy semmi rossz ne legyen.Most pedig itt van és feltesz egy ilyen nagy kérdést.
Lehet ha korábban történik ez, Luca a rémülettől sírna és félne, a múltbéli eseményeket tekintve, most azonban egyáltalán nincs így. Lassan kezd tisztulni szemei előtt az alak, amit a könnyek miatt eddig homályosan látott, és hamar rájön, hogy magán kívül mást se nyugtat meg a viselkedésével. A kérdésre kissé késve reagál, de csak ránézve bólogat, bár ez nem látható, de kezeivel egy mosolyt takar éppen. Mikor elhúzza onnan azt Vince csak akkor válik nyilvánvalóvá: nincs baj, örömkönnyek!
- Semmi, mért ne szeretnék? Olyan buta vagy...
Alig érthetően szipogva mondja, miközben a nyakába veti magát és jó szorosan magához öleli őt. A légzése kezd rendeződni, viszont a vigyor elég maradandónak látszik maradni. Percekig nem csinál semmit. Nem mozdul, nem szólal meg csak öleli és...szereti igen, nem kell annak hangot adni.
- Akarom, szeretném, igen...
Mondja egymás után ahogy elengedi és picit távolodni kezd tőle. Még aprókat ugrál is,miközben megszorítja Vince kezét. Magassarkúban is kénytelen felfelé nézni, de ez egy percig sem zavarja. Mosolyogva, még mindig könnyek között hunyja le a szemét és csókolja meg aztán szipog párat.
- Szeretlek.
De ez most... komolyan megtörténik? Igazán? Vele? És komolyan gondolja élete szerelme? Mármint, ő ezt bátran kimondja és hangoztatja, és így is érzi, gondolja, éli, viszont, most... ez nagy dolog, mármint miután megtörtént az, ami, Zoé elég sokszor felvilágosította, hogy ezek nagy dolgok a világon. Ilyenekkel nem dobálózunk csak úgy, nem mondunk igent ok nélkül. Bármilyen elhúzott válasz is volt ez, első gondolatra és utolsóra is ezt felelné, újra.

Lucának

Egészen addig helyben van a pánik, amíg a lány kezeit elhúzva nem realizálódik benne, hogy Luca valójában mosolyog. De addig egészen furcsa gondolatok lepik el a fejét, rájön, hogy igazából egész szimpatikus az út lefelé, kár, hogy bűbáj védi azokat, akik innen szándékoznak leugrani, pedig ő szívesen megtenné, sőt, vinné magával a tábláját is, csak a gumicukrokat hagyná itt, mert azokat Luca szereti, mert a cukorka karkötőt is, mert azt direkt a kedvéért vette, de egyébként menne minden a süllyesztőbe.
Szerencsére erre nem kerül sor, mert amikor leesik neki, hogy a lány mosolyog, nagyot sóhajt megkönnyebbülésében és próbál ő is mosolyogni, de még annyira nem megy neki.
- A frászt hoztad rám...
Egy pillanatig lehunyja a szemeit, de nem ereszti a lány kezét, ha már fogja, akkor bizony fogja is rendesen, mert ez még mindig egy lánykérés, legyen bármennyire elfuserált is, attól még mindig ezt szeretné, és kezdi fölfogni, hogy Luca is. A szavak hallatán kissé értetlenül billenti oldalra a fejét, még mindig le van maradva egy körrel.
- Tényleg? Komolyan? Hát ez szuper...
Figyeli a fel s le pattogó lányt, hagyja egy kicsit örülni, sőt, még vissza is csókol neki, de közben felkapja, hogy egy magasságban legyen az arcuk. Sokáig tartja, éveknek tűnő hosszú percekig.
- Én is téged Törpe.
Lassan leereszti, még nincs vége, igyekszik véghezvinni azt a néhány dolgot, amit elindulás előtt ezerszer leírt a papírra, haditerv...de most már lehetne akár klasszikusan füstbe ment terv is, mindegy.
- Várj..
Gyorsan kiveszi a farzsebéből a dobozkát, letérdel - mert igen, ezt felírta párszor, mert tényleg nem akarta elfelejteni - és kinyitja a dobozt, amiben ott van a hatalmas gyűrű formájú nyalóka, ezüstösen csillog, még ehető csillámok is vannak benne.
- Szóval akkor, Czettner Rea Luca...leszel majd egyszer, valamikor Csornay Rea Luca?
Most már persze bátrabb, kicsit túl is játssza a dolgot, hiszen a választ már megkapta, ilyenkor nyilván már jampi az ember, de hát, ki hibáztatná?

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Ne haragudj, nem akartam, csak... csak...
Még mindig elég speciális eset áll fent, ugyanis csak sikerült a szót beleszorítani a Törpébe. Pedig tényleg akar, csak értelmesen nem tud válaszolni, egyszerűen váratlan volt. Általában ő az, aki meglep mindenkit, meg spontán,hirtelen és letaglózó, erre, most úgy lesokkolták, mint ritkán. Persze pozitívan, nagyon megörvendeztette a dolog és ugyan lassan, de hangot is adott ennek. Kellett egy kis idő mindkettejüknek, de csak sikerült, és mindenkihez elért a megfelelő kérdés és a válasz is. Vagyis így tűnt. A csókkal is ezt akarta megpecsételni, vagy hogy is szokás ez a szerelmesek között mikor szorosabb köteléket kötnek. Ahogy pedig körülfonja őt karjaival Vince vigyorogva kapaszkodik belé és húzódik jó közel az új magasságokban. Összeérinti az orrukat, aztán vigyorogva hátrébb húzódik, még újra a földre kerül.
- Én sokkal-sokkal-sokkal jobban!
Igazából, teljesen mindegy ki és mit képzel el - Luca mondjuk nem egy nagy tervező, így ilyen alkalmat se tervezett meg magának soha - ez valahogy egy tökéletes alkalom volt. Nem számított rá, nem számolt vele, mégis a legjobbkor jött, és  a lehető legszebbé tette ezt Vince neki. Igazából semmit nem tudna még kívánni se, egy percre zavarodottan is figyeli,még letörölgeti magáról a könnycseppeket. Várni? De mégis mire?
- Nem terveztem elszaladni.
Mondja nevetve, miközben előbányászott egy zsepit is időközben farmere zsebéből. Közben már csak az előtte térdelőre eszmél. Hát, azt a zsepit nem igen fogja még elpakolni. Megint kifakad egy-egy csepp, de nagyon figyel előre, hiszen igazából már átesett a nagy sokkon, miért könnyezne? Szörnyű kavalkádban van érzelmileg, hogy mást ne mondjunk. Megpillantja a nyalókás gyűrűt is, amin elvigyorodik, majd bátran nyújtja a kezét felé.
- Ezer örömmel leszek egyszer Csornay Rea Luca.
Furcsán cseng a név, ahogy kimondja. Egészen idegen, de mégis olyan szívet melengető. Talán most gondol bele igazán, mit hozhat valójában a jövő, de teljesen biztos benne, hogy mindezt Vince mellett szeretnél megélni. Vele, együtt.
- Ez annyira menőőő!
És igen, így kell rajongva egy gyűrűért tönkre vágni egy tökre szentimentális és romantikus pillanathalmazt. Nem baj, Vincét se úgy ismeri, mint aki ezért megharagudna.

Lucának

Nem is válaszol a sajnálkozásra, nem akar itt leragadni, mert akkor egész délután ezt fogják taglalni, de ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy "ki kér szebben bocsánatot" játsszanak. Továbbra is ott térdel, s bár baromi romantikusnak szánta a dolgot, kettőjük között ez soha nem működött igazán, egyikük vagy másikuk mindig elnevette a dolgot, de azért ha nehezen is, de ezúttal tényleg össze akarta hozni, nagyon koncentrált, hogy a hamiskás vigyor ne törjön fel a gyűrű elővételekor. Az, hogy ehető és csillog és gyűrű formája van, csak dolog. Amint elhangzik az igenlő válasz, Vince megfogja a lány kezét és felhúzza rá a cukorka gyűrűt, de nem engedi el. Nagy nehezen ismét két lábra pattan és előhúzva a pálcáját a gyűrűre koppint, ami abban a pillanatban világítani kezd, először csak egyenletesen, aztán villódzva.
- Ja, és így még menőbb. Egészen addig fog világítani, amíg meg nem eszed, nem olyan mugli vacak, ami fél óra után feladja.
Vigyorogva, a fejét csóválva figyeli az édességet, tudta, hogy ezzel boldoggá tudja tenni, sőt, egyébként magának is vett ilyen nyalókát, mert amúgy szereti az ízét, de most inkább nem hozta el, majd ha ketten lesznek, akkor.
- Egyébként van ám rendes gyűrűd is, mert ez előbb vagy utóbb el fog fogyni.
Ezúttal elővesz egy apróbb, visszafogottabb dobozt, a lány keze után nyúl, majd tenyérrel fölfelé fordítva belerakja a dobozkát.
- Nem itt akartam odaadni, nem egészen így terveztem...várni akartam, de nem igazán bírtam. Tudod, apa bátyja Párizsban él, megbeszéltem velük, hogy pár napot kint tölthessünk, hogy lehúzhasd a listádról Disneylandet. De azt hiszem, oda már így akartam menni, lehet, hogy ott hercegnősebb, meg romantikusabb lett volna.
Fogalma sincs miért mentegetőzik, talán mert örök elégedetlen és mindig úgy érzi, elszúrja és lehetett volna jobb is, szebb is, okosabb is. Soha nem elégedett magával és a tetteivel, de hát, ez vele jár.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
Lehetne-e boldogabb? Jó kérdés, de ha őt kérdezzük, a válasz nem lenne. alig bír magával onnantól, hogy végre feloldódott a meglepettségből, az apró pattogások, a nevetés, a beszélhetnék és a megnyilvánulások. Mármint... neki ez így lett, ezzel kerek és egész. Csak figyeli, mi történik a kezén lévő új csodával, majd tágra nyílt szemekkel örömködik neki.
- Tényleg, úr isteeeen, imádom. Meg téged is. Téged jobban.
Megint csak a nyakába borult, bár tényleg lehet sok lesz már szegénynek, hogy állandóan rajta lóg, és a szó legszorosabb értelmében. A nyakában, a hátán... Néha csak úgy simán leteríti szegényt nekifutásból. el se tudja képzelni, vagyis leginkább csak utólag, hogy mennyit tűr el ez a fiú neki. Rengeteg mindent köszönhet neki, és még többért lehet hálás. Pontosan ezek miatt tudja, hogy ez valami még sokkal-sokkal jobb előszele, mint ami eddig volt, bármerre is haladjon.
- Azért vigyázok rá, nem akarom hogy csak úgy eltűnjön.
Mondja és óvóan simogatja körbe a cukorkagyűrűt, amit csodálgat a kezén.Nézegeti, figyeli, még olyan új. Kevés ékszert hord egy ideje, de az biztos, hogy ezt semmire sem cserélné. Mosolyog, miközben Vince megfordítva a kezét belehelyezi a dobozkát, megszorítja, de nem húzza el, vagy teszi zsebre, hanem még hallgatja tovább őt.
- Várj, várj, várj. Lassabban. Azt mondtad, hogy te _EL _AKARSZ _VINNI _DISNEYLANDBE?
Csak kapkodja a fejét a mondatok után, igazából jó részét, nem rosszindulatból, de sikerült szelektálni a mondanivalóból, és megdöbbenten pislog. Mármint, nyilván örül... de MI?! Megkérik a kezét és emellett, tök mellékesen közlik vele még ezt is. Ha olyan kis törékeny lenne, meg hasonló már biztos a padlóról kéne felmosni. HÁT OTT VANNAK A HERCEGNŐK! Meg, meg... mióta tudja, hogy ez a hely létezik elvágyik oda. Talán néha kicsit többet is beszél róla, mint kéne.
- ÚR ISTEEEN.
3...2...1... megindul a pattogós, szorongatós, ölelős visongatás. De most legalább nem sír, micsoda skálát tud bemutatni érzelemkifejezésre, elképesztő. Sok érdemit nem mondott, igazából csillogó szemekkel várja a megerősítést, a dobozkát meg még mindig csak szorongatja a markában.

Lucának

Fél kezével a lány derekát fogja, a másikkal próbál egyensúlyozni, mert Lucánál sosem lehet tudni, mikor akar ugrani, vetődni, dülöngélni. Annak pedig, ha itt elborulnának sírás lenne a vége. Túl sok a kemény tárgy, túl sok a berendezés, ők pedig túlságosan törékenyek. Nyilván, nem magáért aggódik, sokkal inkább a lányért, de ez most mellékes, ugyanis épp fojtogatják. De hiába, nem is lehetne boldogabb, hiszen innentől kezdve nem barátnője, hanem menyasszonya van. Bele sem mer gondolni, hogy ez mennyire király dolog, ezzel biztos lehet dicsekedni, és az biztos, hogy Vince fog, hiszen nem mindenkinek lehet ám menyasszonya, pláne nem a világ legszebb lánya! Ilyen senkinek nincs rajta kívül, piszok nagy mázlista, eddig is tudta, de most ismét tudatosul benne.
- Ha elhagyod, majd kapsz másikat. Vettem egy pár darabot, a biztonság kedvéért.
Nem szokott ő ennyire megfontolt lenni, az igazság az, hogy nagyon tetszett neki ezért vett belőle több ízűt, színűt és formájút. Egyet ki is próbált az este és nem csalódott, a faluban még mindig az pótanyáik boltja a legtutibb.
Már épp kezdne helyrebillenni a világ súlya, hiszen kibeszélte magából azt, ami bántotta, és most épp marcangolja a bűntudat, hogy igazából ezerszer jobb is lehetett volna, mert egy igazi palota előtt kérhette volna meg a kezét, de ő idióta volt és elrontotta az egészet, amikor Luca visításba kezd, még erősebben szorongatja aminek következtében meginog a lába, de mentségére legyen szólva elég váratlan volt a dolog.
- Igen, ez a terv. Mielőtt elkezdődik a suli, csak néhány napra. Úgyis mindig oda akartál elmenni, találkozhatsz a hercegnőkkel.
Ő maga nem igazán vágyik ilyesmire, de a Törpe annyit beszélt róla, hogy egy-két dolog azért neki is izgatja a fantáziáját. Összeszorított fogakkal várja a következő támadást, amit szerény személye ellen intéz a lányka, aki láthatóan olyan örömmámorban úszik, hogy eszében sincs Vincére figyelni.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Jó, de azért jobb ha megtanulok vigyázni a dolgaimra... Még a végén a fejem is elhagyom...ezt hogy pótolnánk?
Költői kérdés még a nagy bumm előtt, tényleg nem tudja rá a választ, de szétszórtsága ilyeneket is hordoz. Annyi dolog borult hirtelen Luca fejére, hogy azt sem tudja, mihez kapjon. De tényleg. Úr isten, lett egy vőlegénye, fogalma sincs mennyi idő alatt... elveszett az amúgy is hiányos időérzéke, nem tudja mióta sír, pattog, sír, örül, nevet, pattog, vinnyog neki, de már ő is belezavarodott. Na de egy lánynak ez önmagában több napi feldolgozást igénylő történés. Erre, mintha csak a szomszéd kisbolt árairól beszélnének még, megjelenik a további tervek kifejtése is.Luca pedig... tőle annyira nem meglepő módon vált tornádóba és söpör a hévvel mindent magával. Igyekszik csitítani magát azért, de teljes káosz, semmit nem fog fel az agya éppen és semmit nem ért. Csak hogy valami jó, valami nagyon-nagyon jó történik éppen. Bár lehet kedvese nem így éli meg, hiszen percenként támadja le puszival, fojtó öleléssel, vagy visítással. Nem mind lehet kellemes. Igyekszik mély levegők közepette kicsit leállni.
- De... de... ez... hogy... miért...meg...de...ahj. Te megkérted a kezem, igazán és még ez is!
Lassan, de kezd összeállni neki a teljes kép úgy, hogy fel is fogja, mi volt ez. Szép lassan kúszik az infók helyett figyelme középpontjába Vince, konkrétan a szemei, végig abba néz, kezeivel megkeresi az övét, immáron szorongatás nélkül fogja meg őt, aztán felcsúsztatja karjait a válláig, majd pipskedve hosszú csókot lehel ajkaira, el sem akar válni tőle. Olyan boldog, és boldog, meg boldog is.
- Te vagy a legjobb Vince! De ezt mikor találtad ki, és és és.... mindegy. Csak... boldogok leszünk és kész.
Jelenti ki nemes egyszerűséggel,még fejét a mellkasához hajtva bújik hozzá, de már nem szorongatja úgy szegényt. Nincsenek hirtelen mozdulatok, és támadásra kész pozíció sem.
Nyugalom van, dolgozik a rendszer, ezt emészteni kell.

Lucának

Ő is nagyon boldog, bár az ebbéli érzéseit soha nem sikerült igazán kimutatni, inkább csak vigyorog mint valami félbolond, és zavarában egyik lábáról a másikra helyezve a súlyt ölelgeti a Törpét. Talán nem látszik, de tényleg nagyon izgult és nagyon fontos volt neki ez az egész, bár nem tudná megmagyarázni, hogy miért. Ok és okozat láncolata volt, ami ide vezette és madarat lehetne vele fogatni, hogy Luca igent mondott, tekintve, hogy az ebbéli tapasztalatai elég rosszak. De szerencsére, ha sokáig is tartott kigyógyult a bánatmód és már képes normális nőként kezelni ezt a dolgot, annak ellenére, hogy mennyi kárt tettek benne a múltba. Vince pedig ezért hálás leginkább. Viszont az álldogálásból lassan elege lesz, ez persze nem azt jelenti, hogy el is engedi a lányt, inkább ölbe kapja és leül vele a legközelebb eső széles és nagyon is kényelmesnek tűnő fotelbe. Na, így már rögtön kényelmesebb, vesz egy mély levegőt és kisimítja a lány arcából az oda nem illő tincseket.
- Hidd el, nem olyan nagy szám.
Tényleg nem gondolkodott rajta sokat, szervezkedni sem szervezkedett annyit, minden csak hirtelen elhatározás volt, körülbelül néhány órát vett igénybe az egész, amíg otthon volt, telefonon lerendezték az egészet, még szerencse, hogy nagy a család.
- Igazából...
Kezd bele, miközben a doboz után nyúl, felnyitja kiveszi belőle az aprócska gyűrűt, majd lehúzza Luca ujjáról a nyalókát, a szájába veszi, felhúzza az igazi gyűrűt, majd utána visszateszi a cukorkát is.
 -...vedd eljegyzési ajándéknak.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
-Sose kaptam még ilyen hatalmas meglepetést, senkitől, tényleg.
Nem nagy szám? Ugyan már, mármint az nem nagy szám,mikor fon valami virágokból karkötőt meg koszorút, vagy mikor kártyalapokból épít egy várat, aminek nagyon örül, esetleg a cukorkapapírokból való mozaikkép csinálás. Ez mind nagyon boldoggá tudja tenni a legkisebb Czettnert, mégsem nagy dolgok. Aztán jönnek a kicsit nagyobb dolgok, mint a jó éjt vagy jó reggelt puszik, az elcsípett ölelések két óra között, a levelezések Zoé óráján - már lebukás nélkül -, de még ezek se. És itt van ez, valami sok-sok-sok szinttel felette. Bármennyire nem felnőtt még és a gondolkodása bőven alulmúlja kortársait, ez  még a csillogó szemeivel is hatalmasnak tűnik. Mármint, nem kérik meg akárki kezét? Főleg nem Vince! És az övét kérte! Vele akar maradni, sokáig, nem fogja elhagyni, mármint ezt eddig is jól tudta, de most, most szárnyal. Először nem érzi ezt a fajta félelmet. Igyekszik most már odafigyelni és összekapni magát, miközben Vince ölében találja magát, amit nagy vigyorogva visel, kicsit fészkelődik hogy elhelyezkedjen, aztán csak hagyja, hogy mozgassa a kezét, és csereberélje a gyűrűket.
- De ez így tökre nem ér! Én nem készültem ajándékkal, mármint, nyilván ha tudom készülök, csak így most... De kitalálok valamit!
Mármint ő most rosszul érzi magát, mennyi mindent kap, közben meg mit is adott? Könnyekkel sokkot szegény fiúnak, meg hebegést és habogást. De tényleg nem szándékos volt ez az egész, egyszerűen le van sokkolódva. Még. Így inkább agonizálni kezd más problémám.
- Tudott róla valaki? vagy kinek meséljük el először? És....és... a családod, ők is örülnek amúgy nekünk majd? Mármint persze Benji mindenen morog nálam, de szerintem mindenki boldog lesz mint én! De nálad... nem tudom, azok?

Lillith

Nem mondható egy kifejezetten kreatív embernek, de ami igaz, az igaz alapon kijelenthető: néha csodákat művel. És nem, nem abban a klasszikus gyönyörködtető formában. Olykor bosszantó, bajt keverő vagy éppen rosszban sántikáló, de azért amúgy aranyos. Teljesen biztos benne, ha olyan látta volna meg a szertáraknál, akit ismer, már a házvezetője előtt lenne és el sem tudja képzelni, mekkora büntit kapna. De tényleg, mit kaphat egy cuki, édes, bűnbánó minifőnix? Szobafogság? Plusz feladatok? Pontlevonás? Nincs desszert? NINCS DINNYE?
Ennek rémületében állt meg egy pillanatra a pakolászás közepette az erkélyen, de inkább elhessegette a rémhírt. Nem történhet meg ez, ennél nincs rosszabb, nem büntethetik ennyire, sosem bántott senkit hogy ezt érdemelje! Sniff. Levegő kifúj, inkább koncentrál, lassan háromnegyedéig telik a vödröcske, így befejezi a vízfakasztást. Félreteszi a pálcáját mint egy tök fölösleges kelléket, majd gyanakvóan emeli meg fejét, mert csak ekkor tűnik fal neki: nincs egyedül. A szőke lányon jártatja a szemét, csinosnak meg kis aranyosnak tűnik, lehet hogy korabeli is, de fogalma sincs ki ő. Felkeltette az érdeklődését, de mindeközben matat tovább és lassan szappant tölt a vödörbe, majd egy keverő híján a pálcájával kavarja fel kicsit. Nem egy szívbajos lány, na. Mikor elkezd habzani, kiveszi és megtörölgeti azt, majd csillogó szemeit a szőkére emeli.
- Sziaaa, nagy buborékokat akarok kifújni. Mert az jó. Szereted a buborékokat? A fényben olyan színesnek tűnnek néha, meg bulisak.
Kezd bele kicsit részletesebben, de még a megszokott monológjai közelében sincs. Miközben a kissé szakad lepkeháló felé nyúl eszmél, hogy amúgy az ismeretlen ismerőséről még mindig nincs infója, ő meg szeret ismerkedni.
- Egyébként Bánkúti Izabella vagyok. Téged hogy hívnak? Hányadikos vagy? Ismered Röncsit?
A legfontosabb kérdés, valami elemi ellenkezés van benne, ha valaki az ő barátnőjét szúrja ki magának barátnak. Érthetetlen számára, pedig csak nagyon szereti és szeretné ha ennyire nagyon csak ő szeretné. Közben nagy erőfeszítésekbe fog, hogy leszaggassa a hálót és csak az alap maradjon meg, amivel bubit lehet fújni.

Lucának

Inkább nem mondogatja többet, hogy nem olyan nagy dolog. Örül neki, hogy Luca az ilyen kis semmiségeknek is tud örülni és nem olyan telhetetlen mint a lányok nagy része. Vigyorogva hallgatja, de egyelőre nem fűz hozzá semmit, hagyja, hogy a Törpe még örömködjön egy kicsit aztán mikor leenged, ő is megtud majd szólalni. De bár ne tenné soha, Vince ilyenkor szereti őt a legjobban. Amikor elengedi magát és felhőtlenül boldog, mint egy kisgyerek. Csak reménykedni tud benne, hogy Luca soha de soha nem fog felnőni és gyerekek maradhatnak mindketten. Vince marad általános iskolás, Lucának meg jó lesz az óvoda is.
- Nekem nem kell ajándék, illetve megkaptam, amikor elsírtad magad. Bár ami azt illeti, kicsit megijesztettél. De bőven elég, hogy igent mondtál.
Nem is tudja mit csinált volna, ha Luca esetleg nemet mond, vagy a múlt borús fényének tudatában elbizonytalanodik. Nem győzködte volna és végképp nem erősködött volna. De szerencsére nem történt semmi ilyen, de azért egy kicsit még mindig izgul, pedig nincs oka rá.
- Hát, ami azt illeti nem mondtam meg senkinek, de az ötletet az apám adta. Anya meg ő már ennyi idősen házasok voltak. Aztán arra gondoltam, hogy végül is teljesen mindegy, hogy hogyan vagyunk együtt, ha együtt vagyunk, de azért ez így egy kicsivel hivatalosabb, szorosabb. Szerintem. De annak mondod el, akinek szeretnéd.
Elgondolkodva nézi Luca arcát, majd nevetve megcsóválja a fejét.
- Miért ne örülnének? A szüleim szeretnek téged, a te szüleidet meg te ismered.
Erre azért kíváncsi lenne. Soha nem beszéltek olyan sokat a régi dolgokról, de annyit tud, hogy Luca szülei nem tudnak semmit, csak a testvérei, akik ennek fényében csak még jobban féltik. Nocsak, megint talált valamit, amin izgulhat.

Túl sok az inger, túl sok az ember, akik éjjel-nappal különböző energiaszintet mutatva rohangál a kastélyban. Bárhová megy, biztos, hogy talál egy andalgó párocskát mézes-mázaskodni, idétlenül vihorászó lánycsoportot, vagy csak az élet súlyos problémáit megvitató festményeket. Mégis eddig nem is volt ezzel túlzott gondja, ez most sem mondható el igazán. Úszott az árral, hozzácsapódtak emberek, sőt, olykor a szituáció úgy követelte meg, hogy ő nyissa először szóra a száját. Hatalmas előrelépések ezek, meg kell alapozni a következő éveket, jól tudja ám. Viszont olykor szüksége van -mint talán minden épeszű emberi lénynek- magányra. Így kötött ki az erkélyen végül, utolsó utána lehetőség gyanánt. A lehűlő idő miatt úgy sem preferálja a diáksereg most. Viszont kellett neki némi felkészülési idő, míg rávette magát, hogy a korláthoz csoszogjon. A fantasztikus agytekervényeit elég sok mindennel kiegyensúlyozta az élet, köztük a tériszonnyal is. Repüléstant se fog tanulni soha, ha rajta múlik és a magasban előadott egércincogást megszégyenítő hangján történő jajkiáltásain. De ez a veszély most nem áll fent. Ha igazak a pletykák, innen képtelenség leesni. De erről természetesen meg is kellett bizonyosodnia. Halált megvető bátorsággal mászott a korlátra és pánikrohammal küszködve, néma csatakiáltással dőlt a végtelenbe... mire háton fekve kötött ki a padlón. Zakatoló szívvel tápászkodott fel és nyugtázza magában, hogy legalább egy tételt már kihúzhat a bakancslistáról. Ez volt az első pontja, az... egy pont közül, ami eddig megszületett.
Az egyik szék felé vette az irányt és egy pennát, s papírt előhalászva a zsebéből nagy tanakodások közepette ró olykor-olykor pár ötletet, hogy gyarapodjon a lista. A nulladik pontja ugyanis az volt mielőtt a kastélyban kötött ki, hogy ír egy Bakancslistát. Lehet nem látszik rajta a lelkesedés, de ki akarja élvezni ő is azt itt kínálkozó lehetőségeket.

Bencus

Belegondolva ez egy elég merész mutatvány volt. Lutri alapon ment az egész, hisz koránt sem volt biztos, hogy a jedierőt megszégyenítő láthatatlan fal ruganyos mivoltával visszarántja őt a biztonságot nyújtó stabil padlózatra. Meg is halhatott volna. Alapjáraton nincsenek ilyen hajlamai, ez sem öngyilkossági kísérletnek indult. Inkább lehetne nevezni a félelme legyőzése iránti szárnycsapás próbálgatásnak, mint egy újszülött fióka. Vagy egész egyszerűen unaloműző adrenalinlöketnek, aminek tökéletesen be is vált. Hisz nem fog rohanni egyből a kviddics csapatkapitányához, hogy azonnal vegye be, mert superhero módjára szembeszállt önmagával. Nem, ugyan úgy jobban preferálja a talaj közeli állapotokat, mintsem a levegőben produkálni magát, mint valami bazári majom.
Ahogy ott hevert a földön a sokk utóhatásait és a vére égető rohanásának lüktetéseit ereiben, úgy érezte, hogy él. Nem pörgött le előtte az életének ósdi filmtekercse, azt se érezte, hogy akkor ennek fusson neki még egyszer... A sorsot ennél jobban kísérteni nem akarja, de a bőre kellemesen libabőrözött attól, hogy az alapállapottól eltérően érezni véli minden egyes porcikáját. Ami azt jelenti, hogy él, nem csak tengődik a szürke hétköznapok egysíkú mocsarában...
Ahogy feltápászkodott, még mindig lüktetett a vér a fülében és a világ egésze csupán rá volt fókuszálva. Így eshetett meg, hogy -nagy sajnálatára, mert remek szórakozás lett volna- lemaradt a lány díjat érdemlő tanyálásán. Csak akkor néz fel a papírosából, ahogy a hangját meghallja. Összeráncolt homlokkal néz végig az előtte termett csatajelenetet és magában próbálja logikusan összefonni a látottakat.
- Miért fájna? És... talán neked kéne ilyesmi miatt aggódni. - Bök egy lezser mozdulattal a másik térde felé. Mintha a nadrágja azon a tájon kezdene sötétebb foltot növeszteni. De lehet, hogy csak ő képzeli oda. Mert egy hadisérülés illene az előttük lévő állapotokhoz.
Ő köszöni szépen tényleg jól van, nem is érti a kérdést. Az adrenalin még mindig teljes gőzzel dobogtatja a szívét és elnyom mindenféle fájdalomérzetet, ha van. Bár valószínűleg sajogni fog a hátsója, meg egy-két helyen szépen fordított Milka tehénné fog avanzsálódni, ha az erőnléti viszonyait vesszük figyelembe.
- Ugye tudod, hogy ha birkózni szeretnél tanulni, jobban jársz egy hús-vér ellenféllel? Az nem esik szét, ha hátra akarod csavarni a karját. - Kisebb vigyor terül szét mellé a képén.