Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=525875#post525875][b]Schlett E. Lilla - 2015.09.30. 19:01[/b][/url]

Te Magasságos odafent! Hát mi a kénköves ménkű történik itt, hogy már le akarnak ugrani az emberek az erkélyről? Tisztára, mint egy Arany-ballada: Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!” És kártya perdül, kártya mén..
Jócskán arrébb voltam még az erkély kijáratától, mikor futásba kapcsoltam át, és szerencsémre legyen mondva, hogy nem csúszott épp a padló, mert olyat estem volna, mint az akciófilmekben, mikor valaki vetődést mutat be. Arnold bizonyára élvezte volna a jelenetet, legalább valamivel mosolyt csaltam volna az arcára, ám ez most elmaradt, többek közt azért, mert a srác, akit egyre közelebbről látok, tényleg előre bukott a korlátról. Utána üvöltöttem, próbáltam még nagyobbakat lépni, még gyorsabban odaérni..
Aztán egyszerre, mintha csak illúzió lett volna, ott feküdt háttal a padlón, látszatra makk egészségesen. Úgy ledöbbentem, hogy elfelejtettem bevenni a kis kanyart, illetve töbnnyire felejtettem csak el: a kezemmel sikerült magammal rántanom a kijáratot őrző páncél egyikét, aki így hatalmas csörömpölés közepette borult velem ki az erkélyre. Természetesen elestem, szó szerint hason csúsztam, hátamon pedig a páncél egy-egy darabkájra rendezett szörfversenyt. Szép indítás. Arnold szépen megtapsolt volna, sőt, visszatapsolt volna a porondra, hogy na, ezt legyek szíves még egyszer megcsinálni.
Aha. Aztán megláttam a fiút, aki eddigre már kimászott a képből és lovagiasan átadta az erkély közepét számomra. Kínomban elvörösödtem, majd remegő végtagokkal felálltam - el nem eresztve a korlátot. Még összeesnék.
- Őőő.. jól vagy? Minden rendben? Nem.. nem fáj semmid? - szemmel láthatóan sikerült megzavarnom valami tevékenységében, amin serényen dolgozott. Remélem, nem ugrik a torkomnak azonnal. Amúgy is tudom, merre van a kijá.. bejárat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=534918#post534918][b]Schlett E. Lilla - 2015.10.25. 17:04[/b][/url]

Maximálisan meg voltam győződve arról, hogy nekem nem eshet bajom, hisz én vagyok az, aki ezen suicid –hajlamokkal megáldott szerencsétlen segítségére siet. No persze nem Schlett lenne a vezetéknevem, ha nem tudnék még ebből a lehetetlen helyzetből is rosszul kijönni, hisz úgy fest a helyzet, hogy az egyetlen sebesült az én vagyok. És valóban: térdem tájékán – némi késleltetéssel ugyan, de – elkezd lüktetni és sajogni a bőröm, világoskék koptatottamon pedig valami szabálytalan kör alakban kezd szétterjedni a piros folyadék. Felszisszenek, lerázom magamról támadóm maradék részét, s bár ülő helyzetbe erőszakolom a helyzetem, sérült kis végtagom lüktetése csak nem akar alábbhagyni. Egy tovaszálló pillanat erejéig elönt a páni félelem, hogy na most kitörtem a lábam és majd amputálni kell, ám amint eszembe jutott néhány ismeretem a sérülések alapján, furcsa eufória lett úrrá rajtam.
- Hát.. ami azt illeti, ha épp nincs jobb dolgod, segíthetnél eljutnom a gyengélkedőre..- haha. Seems like a bad joke. Még én kérek tőle segítséget, mikor én akartam az övére lenni. Szép volt Lilla, megint bebizonyítottad, hogy nem sok kétballábasabb ember szaladgál ebben az iskolában. Tessék, felállni sem tudsz. Pazar vagy, de most komolyan, lenyűgöző!
- Szimpatikus volt a tag. Azt hittem, simán legyűröm, de nem: Mr. Páncélovics erősebbnek bizonyult nálam. – kínosan ücsörgök ott a darabkák mellett arra várva, hogy a kócos uraság szíve megessen kegyemen és feltámogasson.. vagy letámogasson a gyengélkedőre. Már persze ha nincs épp sürgetőbb dolga..