Szenvenánt Michelle

Minden gyorsan történt. Az előbb még csak üldögélt meg minden, utána a következőben meg már ott térdelt, és mugli vízfestékkel pingált a falra. Öltözete egy szinte már fehér farmernadrágból és egy kék ingből állt, aminek feltűrte az ujját. Szőke haját kontyba fogta, pár babatincs és rövidebb hajszálacska kiállt, úgy lebegték körbe, mint Szimbát a sörénye. Belemártotta az ecsetet a vizespohárba, majd elintézte, hogy piros legyen, majd húzott egy görbe vonalat. Szóval szivárvány. Igazából nem igazán tudta, hogy milyen színek vannak pontosan a szivárványban, csak úgy csinálta, és minél csíkosabb annál jobb. Meg van itt egy ""unikornis"" is, ami leginkább egy krumplira hasonlít amiből állnak ki pálcikák, és a fejénél meg van két fekete pötty. Azok a szemei. Halványan csücsörítve billentette oldalra fejét, majd belátva, hogy ezzel a testhelyzettel csak feltöri a térdét, egyik kezével megtámaszkodva pakolta le fenekét, húzta törökűlésbe lábait. Ismét megtisztította az ecsetet, majd belenyomta a barna festékbe. Akkor most rajzol egy fát. Illetve még napocskát, felhőket, egy cuki kis emeletes házat pálcikaemberkékkel és pálcikakutyával, fog még csinálni egy minielefántot is, megőő... Még ezeken kívül nem határozta el, hogy mit fog csinálni még, de valamit fel fog még ide pingálni. Hogy legyen minél színesebb ez az erkélyfal, és amikor valaki belép, akkor egyből jókedve lesz, még akkor is, ha épp szomorú, vagy elkeseredett, vagy akármi. És még ha ölni akar, akkor is megszállják lelkét a gumicukrok, hirtelen olyan lesz mint valami gumicukor maci, és boldog lesz, lelkét megszállja a békesség satöbbi.

Szenvenánt Michelle

Halványan csücsörített, oldalra billentve fejét koncentrált, s közben dúdolgatott magában. Tök cuki az az unikornis, biztos Mihaelnek is tetszene- már ha mutogatná Mihaelnek a műveit. Bár ha minden igaz, akkor ez egy ideig itt marad, és csak fog még erre járni. Ha meg nem, csak azért is rá fogja venni, mert imád az idegein táncolni, és ezzel biztos felhúzná egy jó időre. Úgy is úgy tud hetvenkedni a nemlétező prefektusságával. Előre elvigyorodott, ahogy elképzelte a mestertanonc arcát, ahogy majd mutogatja, hogy az az unikornis bizony ő, mert egy rellonosnak gumicukor lelke van, meg mályvacukor szíve, meg ilyenek. Mint egy ilyen nagy unikornisnak. Tökre beleélte magát, amikor jött a hang. Összerezzenve pislogott fel vendégére teljesen ártatlan arccal, és mikor elhangzott a mondat- amit már egyszer hallott kinél is? Ja igen, Mihaelnél- még az álla is leesett.
- Ha te is csak eljátszod, hogy prefektus vagy, én, én... Nem tudom, kiugrom innen.- közölte, bele sem gondolva, hogy a másik erre mit fog reagálni. Gondolom felmerült a kérdés kedves kívülálló, hogy látta-e Kamillánk a jelvényt. Nem, nem látta, ő csak a nő arcára tudott fókuszálni meg arra, hogy ez most prefi-e vagy nem. Közben szorongatta kezében az ecsetet, a bűntett bizonyítékát. Majd ha ráfogja, hogy az az övé- ami amúgy igaz lenne-, akkor majd gyorsan eldobja, és rávágja, hogy találta. Nagyon meggyőző érvei tudnak lenni, meg amúgy is, lehet, hogy ez is elintézi azzal, hogy lemennek a konyhába meginni egy kakaót. Nagyon jártas már ezekben az éjjeli kakaózgatásokban, meg amúgy is ebben az egész éjszakai mozgásban. De hát ez van, ha egyszer az ember alvászavarral szenved.

Miután teljesítette Michelle büntetését- vissza sem mer gondolni rá-, már azonnal tudta, hogy Annának bizony mindezt meg fogja mutatni. Ha meg valaki leszedte, akkor ott helyben visszafesti, mert Annának azt látni kell, olyan nincs, hogy Annát kihagyja egy ekkora dologból az életében. Annak ellenére, hogy most, a vizsgaidőszakban éjt nappallá téve kellett volna tanulniuk, eléggé.. Nem tanultak. Sőt, nagyon nem azt csinálták, ott ugrándoztak a folyosó közepén a kézenfogva meg minden.
- Szerintem nagyon fog tetszeni neked, tényleg.- magyarázta tökre belelkesedve, szőke tincsei ott röpködtek mögöttük, meg mellettük, meg mindenütt. Abban a reményben, hogy egyedül fognak ott lenni, magabiztosan vágott be az ajtón, s torpant meg- pont úgy mint barátnője. Összeráncolva homlokát mérte végig a fiút, majd felvonta fél szemöldökét. Valahogy nem jött be neki, nagy valószínűséggel azért, mert ő épp nagyon be volt Cupidózva, mégpedig nem is akárkibe. Mert Radits bizony nem akárki, Radits ő Radits, Radits egy isten, meg minden. Éppen ezért lepődött meg, Anna kijelentésén. Nem akarta megsérteni bartnője érzéseit, látszott rajta, hogy első látásra belehabarodott a még ismeretlen fiúba. Kissé vonakodva bólintott.
- Őőőő... Aha. Szép aaaaaa... Nem tudom, valamije biztos szép.- suttogta vissza. Nem arról van szó, hogy ez a velük szemben álló tag nem nézett ki jól, egyszerűen csak ő Viktort kereste benne, és ő bizony nem volt Viktor. Nem sok ideje maradt a gondolkodásra, a következő percben háztársa már eltávolodott tőle, s paprikavörös arccal köszönt rá az egyénre. Nos, most vagy bunkó lesz, és hallgatni fog, vagy nem lesz bunkó, és ő is köszön.
- Szia.- mosolygott rá végül bátorítóan. Kamillánk nem a bunkóságról híres.

Az, hogy már az egész akció gyökerestől változott meg, nem kifejezés. Kamilla nagy lelkesen eltervezte, hogy majd Annának megmutatja az éjszaka szült műalkotást meg minden, erre jött egy ilyen fiú vagy mi ez, és még a végén elveszi tőle Annát, az ő Annáját. Hogy Kamilla féltékeny lett volna a barátaira? Azokra az emberekre, akik közel állnak hozzájuk? Ááá, dehogyis, azért ha valaki közéjük mer állni, az jobb ha menekül, mert nemes egyszerűséggel úgy elátkozza, hogy az illető csak pisloghat jobbra balra. Felvonta fél szemöldökét, ahogy kissé kritikusan és enyhe ellenségeskedéssel szemeiben mérte végig a fiút. Nem sajátította ki Annát, és az ő kettőjük szívügye, hogy lesz-e valami a leányzó meg a fiúka között, de ha a háztárs el fogja hanyagolni a legjobb barátnőjét egy ilyen.. Szóval egy pasi miatt, akkor az a pasi jobban teszi, ha menekül, kézzel- lábbal, ahogy csak tud. Halkan felsóhajtott barátnője áradozását hallva. Viszont nem mondott semmit, neki ezt még elnézte. Szemei elkerekednek, mikor Levi szóba hozta a barna hajú leányzó felsőjét. Ilyet azért még nem hallott fiútól, legalábbis normális beállítottságú fiútól nem. Kissé féltve pillantott a mellette lévőre, remélve, hogy neki lassabban fog leesni, ám mikor szíve szerelme megszólalt, úgy tűnik ő is elég hamar rájött. Vagyis, nagyon úgy tűnt, hogy rájött. Kissé megkönnyebbült mosoly jelenik meg arcán, ahogy egyre jobban kezd biztos lenni sejtésében. Hogy ilyen témában mennyire volt gonosz? Ezt inkább ne részletezzük. Összefonva kezeit mellkasa előtt dőlt a kastély falának, ahogy most már sokkal barátságosabban nézett a jövevényre.
- Én meg Kamilla.- közölte Liváj kérdésére, majd az eget kezdte fürkészni. Anna arckifejezése.. Vicces volt. Nagyon, és alig állta meg, hogy ne nevesse el magát ott helyben, viszont ez elég sértő lehetett volna mindkettő számára, így hősiesen állta a sarat. Közben a saját ingét is piszkálta, azon gondolkodva, hogy a másik arra vajon miért nem kérdezett rá. Lehet, hogy nem tetszik neki? Bár az is lehetséges, elvégre nem lehet mindenkinek ugyan az az ízlése. 

Készen volt arra, hogy majd Anna maradékát fogja kivonszolni innen, és majd pillanatragasztóval vagy "reparo"- val kell összeragasztania. Elvégre egy ekkora szerelmi bánat sebeket hagy az ember lelkében, s a barna hajú leánykára csak rá kellett nézni, már az is csoda, hogy nem esett mély depresszióba. Félve tekintett barátnőjére, aki úgy tűnik talán mégis fel tudja mindezt dolgozni, legalábbis elég hamar kapcsolt. Továbbra is a falnak dőlve méregeti a másik kettőt. Most, hogy megbizonyosodott arról, hogy ez akárki nem fogja csak úgy lenyúlni előle a legjobb barátnőjét, egész más szemmel kezdte méregetni. Ettől függetlenül még kritikusan méregette minden egyes megnyilvánulását. Az, hogy tegnap este érkezett még oké. Az, hogy tetszik neki a neve oké. Az, hogy Anna hirtelen fellángolt iránta.. Na, az is legyen oké. Viszont az, hogy csak így előszed egy cigis dobozt, az már nem kéne oké legyen. Felszaladt szemöldöke, majd látva, hogy Podmanicky kisasszony nem ellenkezik, vállat vont. Végül is neki édes mindegy, hogy ez az ember hogyan mérgezi magát. Neki ugyan senkije, hogy megpróbálja leállítani, kapjon csak tüdőrákot, meg amit még a dohányzás mellé meg lehet szerezni bónuszban. Kissé érdeklődve pillantott körbe. Még jó, hogy ilyenkor nem tud jönni egyetlen Saint-Venant sem, csak akkor, ha ő csinál valamit. Na midegy haladjunk tovább. Szóval ez itt szívja a cuccot, meg magyarázza, hogy tegnap este jött, és egyszer csak kijelenti, hogy ő ki akarja találni, hogy melyik házba tartoznak. Ez azért.. Elég fura lesz. Mármint, elsőre tuti nem fog ráhibázni, olyan egyszerűen nem létezik.
- Hát.. Ha szeretnéd.- mosolyodik el. Hogy most keveset beszélt, ez ilyen. Ilyen mellékes. Elvégre ott van Anna, ő szóval tartja, és ha egyszer Kamillánk megmakacsolja magát, akkor képes tényleg meg nem szólalni. Szinte alig tudja kimondani ezt a pár szót, a fiú újabb megnyilvánulására dióméretűre kerekednek szemei, álla leesik, hirtelen köpni- nyelni nem tud. Azt sem tudja, meddig néz így a másik tenyerére, meg a bele hulló hamuba. Ami hamu. Kics*szett HAMU. PARÁZSMARADÉK. FORRÓ. ÉGET. ÉGÉSTERMÉK. FÁJNIA KELL!!!!! És ez csak úgy fogja magát, és a bőrére... Ezzel másokat kínozni szoktak. KÍNOZNI. 
- Hallod..- nyögi ki, miután megtalálta a nyelvét. Próbáljuk meg akkor most szépen megfogalmazni azt, amit ki akar mondani, csak próbáljuk meg.
- Te most vagy önsanyargató vagy, vagy csak szimplán hülye.- hát nem sikerült. A szavak kisiklottak a száján, s még csak arra sem volt ideje, hogy átgondolja az egészet. Mert ugye lehet, hogy Lájvi megsértődik. Vagy valami. De ez azért mégsem normális.

Szenvenánt Michelle

Kár, hogy nem fejezheti be a műalkotást, mert amúgy eléggé szép, tuti Picasso is megirigyelné, ha még élne. Ám vissza a prefektus - nem prefektus kérdésre. Őt egyszer már elég csúnyát átvágták és nem, nem engedi, hogy ez még egyszer megtörténjen. Még akkor se, ha a másik épp tényleg egy prefektus. Jó harciasan kihúzta magát, és most először mérte végig tüzetesebben a másikat és lám, szinte azonnal szemébe ötlött a jelvény, csoda, hogy eddig nem verte ki a két pislogót. Sóhajtott, szinte már bosszúsan eresztette ki a levegőt, ahogy újra a másik arcára nézett.
- Egyszer Mihael már átejtett. Igyekszem kerülni a következő esetet. - dünnyögte kissé magyarázkodva miközben belátta, itt bizony nem lehet elkerülni a színvallást. Illetve itt nem lesz konyhai kakaózgatás, meg a többi ínyencség. Itt kőkemény felelősségre vonás fog sorra kerülni, ami remélhetőleg nem döngöli porba a büszkeségét.
- Farkas Kamilla, Navine, első. - válaszolt a kérdésre egy újabb, egyszerre bosszús és valahol mégis beletörődő sóhaj kíséretében, majd széttárta karjait. Ajkai szóra nyíltak, majd inkább becsukta őket, hogy azért mégse rontson már többet a helyzeten. Elvégre nézzünk csak rá a szőkére, nem úgy néz ki, mint aki lelkét megszállta a kegyelem vagy a boldogság. Szóval készüljünk a legrosszabbra. Reméljük nem kell falat nyalni. A szó szoros értelmében.

Szenvenánt Michelle

Most komolyan. Komolyan, ha legalább egyszer tudná, hogy mikor fogja már be a száját, akkor Nobel-díjat kéne adni neki. Vagy elvinni a gyengélkedőre, mert biztos beverte a fejét, és agyrázkódást kapott. Megforgatja szemeit, ahogy egy kényszeredett, "jaj ne csináld" mosolyt kanyarít arcára viszonzásképp mert nem, ő bizony nem alázkodik meg senki és semmi előtt. Utána megforgatja szemeit, oldalra pillant, kibámul a korlát másik oldalára ahogy várja a büntetést. Tudja, hogy megérdemli, ahogy azt is, hogy nem menekülhet el. Bőre libabőrös lesz, ahogy egy gyengébb szellő arcába lendít pár tincset, majd sóhajtva visszanéz az igazságosztóra. Aki valami nagyon gonoszan néz rá, komolyan kezd félni, hogy mindjárt kihajítódik innen, ha lehet olyat. Az időpontot még tökre beletörődve hallgatja, majd mikor a feladat is fülébe jut, szemei kikerekednek, megnyúlik arca, s megrázza fejét. Az első dolog, ami eszébe jut, az egy erős és kétséget nem tűrő NEM, mert azért már mégis, mennyire megalázó ez már. Főleg, ha mások is látják, nem pedig teljesen egyedül, a felháborgatott lelki nyugalmával csinálja. Figyelmét kikerüli az ízre vonatkozó megjegyzés, lebiggyed szája.
- Muszáj?- teszi fel a lehető leggagyibb kérdést, remélve, hogy ez itt előtte csak viccelt, és jót röhögnek rajta, utána meg közli vele az eredeti tervet. Mondjuk kitakarítani valamit, vagy tudja fene.

Szóval megbeszélni. Dolgokat. Ez sosem hangzik jól, főleg, ha két lány kell megbeszéljen dolgokat. Kamilla lehuppan az egyik fotelszerű székbe, felhúzza térdeit, kézfejei eltűnnek a bordó felső ujjaiban. Fogalma sincs arról, mit kéne megbeszélni, közte meg Dió között soha nem is volt semmi, kivéve azt az esetet a medencénél - viszont azt máig sem tudja, hova rakja. Megkérdezni a fiút nem meri, valószínűleg nem is lenne értelme. Megtörtént, és kész. Biztos abban, hogy volt olyan, akivel sokkal, de sokkal több minden történt. Felsóhajt, ajkai között lassan engedi ki a levegőt, figyeli, ahogy lehelete meglátszik, s akár valami füst, száll a bogolyfalvi házak felé.
Rémi tablettái használnak. Ha nem is száz százalékosan, de használnak. Vannak még rémálmai, rövidebbek, kevesebben vannak, és ez meg is látszik rajta. Már nem annyira kimerült, a szürke szemek alatt nem húzódnak táskák, vagyis jól láthatóan nem.
És Rémi. Na vele kifejezetten lenne mit megbeszélni, a legutóbbi találkozásuk nem sikerült épp a legjobbra. Viszont még nem mert beállítani a könyvtárba. Látta a szemeiben azt a villanást, megijesztette, sőt, halálra rémítette, és fogta magát, és eltűnt. Ő pedig még állt ott percekig, a szíve biztos kihagyott egy ütemet, és először még levegőt sem volt képes venni. Pedig nem akart rosszat. Egyáltalán nem akart rosszat. Csak.. Segíteni szeretett volna.
Lehunyja szemeit, újabb sóhaj, ujjaival végigszánt a szőke tincseken, melyek arcába lógnak. Nehéz, az egész annyira nehéz. Mikor újra szemlélni kezdi az alatta elhúzódó világot, már inkább türelmetlen, ám ez kívülről nem tűnik fel, aki rá néz, csak annyit lát, hogy pislog a siető emberkékre.

Nagyon belemerült a gondolataiba, valószínűleg egy mellette elrobbanó atombomba sem billentette volna ki. Hangulata az időjáráshoz igazodott, most olyan semmilyen volt, olyan üres. Se nem boldog, se nem szomorú, ott a két véglet között valahol, ködös és hideg. Viszont a nevének említése felrázza, fejét megemeli, a szürke íriszek ugrálnak a lány alakján.
- Ja. Kamilla. - bólint végül, majd arrébb húzódik, hogy ha esetleg a másik le akarna ülni, akkor legyen helye. Nem áll fel, annyira jó passzban éppen azért nincs.
Már meg sem lepődik Jegesné lenge öltözetén, a férjétől már éppen megszokta, hogy akár mamutot fagyasztó hideg is lehetne, ők ketten simán járkálhatnának meztelenül is, ha akarnának.
Akart mondani valamit. Tényleg, nagyon akart mondani valamit, de nem jutott eszébe semmi, aminek egy ilyen helyzetben érdemes lenne hangot adni, így inkább hagyta az egészet. Majd ha be akarja indítani a beszélgetést, a másik beindítja, elvégre ő tudja, mit akar beszélni. Ha egyáltalán azt szeretné, mert a levélben erre tulajdonképp nem tért ki, csak arra, hogy találkozzanak. A fagyizés is találkozás. Bár ilyen időben elég fura lenne fagyit enni. Beszívja a csípős levegőt, Karina felé fordítja fejét, majd mégis dumálni kezd.
- Nem csináltunk semmit. Olyat biztos nem, amire gondolsz. - mondja ki végül. Hogy igaz - e? Nagy valószínűséggel még ő sem tudja. Hogy tud - e hazudni? Ha a helyzet úgy hozza, gondolkodás nélkül.

Nem egészen tudta, mit fog kiváltani a szavaival. Karina akár üvöltözhetett volna vele, ugyanakkor beszélhetett volna lekezelően - ám egyiket sem tette meg. Mosolygott, a gondolatait meg csak ő tudhatta. Mivel eltakarta a kilátást, Kamilla nem is lett volna képes nem rá nézni, annak ellenére, hogy amúgy egész szívesen elbambult volna a távolba. Hitt neki. Azt mondta hisz neki. Megkönnyebbülten szívta be a levegőt, majd bólintott, s mikor az ígérgetős részhez jutottak, felvonta szemöldökét. Átölelte felhúzott lábait, fejét oldalra fordítva támasztotta térdeinek, s úgy nézett a szőkére. Majd újra bólintott, figyelmét visszafordította a külvilág felé, a házak felé, most álla pihent a csonton.
- Tudom. - halk mormolás, igazából fogalma sincs, mit mondhatna még. - Megígérem. - őszintén szólva fogalma sincs, milyen az, amikor valaki beleszeret valakibe, így simán kimondja, még a vállát is megrántja hozzá. Ez után beáll a csend, mind a ketten gondolkoznak. Kamilla összeráncolja szemöldökét, nem egészen érti ezt az egészet. Nem féltékeny, de azért mégse, és ezt megbeszélni, és hisz neki, de azért mégis meg kell tárgyalni.
- Miért akartad ezt elmondani? - tovább nézi a házakat, miközben beszél, hangjából csupán a tompa nemtörődömség érződik ki. Alapjáraton lehet, hogy másképp beszélne, sőt, a helyzetet is biztos másképp fogná fel, viszont jelenleg ez a kevés hangkiadás is erőfeszítésnek tűnik a számára, ezt a pár szót is elég kimondani.

Kamillának fogalma sincs, milyen az amikor szerelmes az ember. Éppen ezért nem tudja, mi az ami benne felgyülemlett, és miért érez némi szomorúságot csupán a tudattól, hogy Karina létezik és itt van. Viszont mindezek nem ülnek ki arcára, ő nem akarja, hogy bárki is tudjon erről, megtartja magának, és jó lesz. Remélhetőleg. Nem reagál arra, hogy mit mond a lány, ismeri Diót, persze, hogy ismeri, viszont Kamilla is úgy érzi, hogy ismeri, és.. Hagyjuk. A szeme sarkából rá pillant, görcsöl a gyomra, az ujjbegyeit is mintha valami nyomogatná.
- Én is szeretem. Olyan... Hűvös. És nyugodt. - legalább ebben az egyben egyetértenek, még akkor is, ha nincs értelme annak, amit a lány mond. Felsóhajt, megrázza fejét, tovább bambul ki a házakra, meg az utcákra. Nem akar most gondolkodni. Semmin. Bár le lehetne fagyasztani az agyát, mindent, mindent.  
Mikor megpillantja a jéglovat, akarva akaratlanul halkan felnevet, elmosolyodva néz Karinára.
- Én nem tudok ilyet. Pedig biztos csinálnék egy sárkányt. - lebiggyeszti ajkait, de látszik rajta, hogy csupán ettől az apró gesztustól is mennyivel jobb kedve van.
- Megfoghatom? - felsandít az alkotásból a másik lányra, a kérdést pedig azért teszi fel, mert fél attól, hogy hozzáér és eltörik, vagy elolvad, vagy valami.

Széles mosoly nyújtózkodik arcára, ahogy megpillantja a minilovat, és mikor megkapja, még nevetni is kezd, pedig mikor ilyen az idő, elég ritkán szokott csak úgy kacarászni. Érzi bőrén a hűvös, könnyű patákat, és elönti a boldogsághormon, mondhatni jobban, mintha felzabált volna egy egész vattacukrot.
- Hát ez eszméletlen édes. - elvékonyodott hangon jelenti ki, miközben Karinára néz, teljes testével felé fordul, s az ő részéről már le is omlott téglafal.
- Uuuu, tényleg? Lehet egy párja? Kééérleeeek. - kap a felajánláson, csillognak a szemei, mintha reflektor lenne bennük.
- És tudsz csinálni jegesmacit? A jegesmacik olyan cukik, kééérleeeeek. - nagyon beleéli magát, és reméli, hogy nem túl pofátlan a kérése. Lepillant az új ajándékra, töri a fejét, hogyan is nevezhetné el, viszont most valahogy egyetlen dolog sem jut eszébe, amiért lebiggyeszti ajkait.
- Szerinted mi legyen a neve? - újra Jeges asszonyra pillant, hátha neki van valami ötlete, mert ez a kis csoda nem élheti név nélkül az életét.

A kis hűvös, ami mozog a kezében csiklandozza, és kedve lenne felvisítani tőle, valahogy úgy mint a pici négy - öt éves gyerekek, mikor megtalálják a fa alatt a várva várt legójukat. Aztán kapott még egyet, és ha ez lehetséges lett volna, még jobban elvigyorodott volna, de hát azt már nem lehetett felülmúlni.
- Uuu, az egyik Karina lesz, a másik meg őőőő.... Őőőőő... Izé ni. Izé. - az első nevet megadni még könnyű volt, mert hát az alkotója után meg minden, aztán a második meg már nehezebben jutott eszébe, de végül megoldotta. Karina és Izé. Szép pár, meg kell hagyni. És ekkor jött a jegesmedve ötlete.
Csillogó szemekkel nézi, ahogy a lány létrehozza az újabb házi kedvencet, akit a szobájában fog tartani remélve, hogy az nem olvad el. A külső szemlélőnek érdekesen hathat, hogy a lány egyik percről a másikra váltott egyik végletből a másikba, mintha áramot vezettek volna bele. Viszont ismerve a naviés szőkét ez nem is olyan meglepő, általában a törődés legapróbb megnyilvánulásával fel lehet dobni a kedvét.
- Köszönöm. - megint vigyorog, miközben elveszi a macit is, és az is járkálni kezd a kezén. A válaszra bólogat egy sort, neki tetszik.
- Nagyonnagyonnagyon. - újra felnéz rá, aztán egy légből kapott ötlettől vezérelve még meg is öleli, mert miért ne tehetné. Aztán ha Karinának nem tetszik a gesztus, elhúzódik, vagy lefejti magáról Kamilla vékony karjait.