A kellemes sétához nem szükségeltetik társaság, ezt ő is tudja. Nem mintha amúgy annyi barátja lenne. Mindig pont annyi volt, amennyinek még minden probléma nélkül megtudta jegyezni a nevét. Sokat elmart maga mellől, sokan meg már csak a miheztartás végett is elkerülték. Nem hibáztatta őket, tisztában volt a defektjeivel, így soha nem erőltette különösebben az kapcsolatokat. Na nem mintha sajnálni kellene, soha nem volt kihúzó személyiség sem pedig magányos farkas, inkább csak, elvolt egyedül is. Tulajdonképpen miért bonyolódtam bele ebbe? A lényeg, hogy egyedül volt. Önnön magában szelte át a folyosót, feltett szándéka volt kimenni a szabadba, nem nézett se jobbra, se balra, nem akarta, hogy bármi is akadályozza a haladásban, így inkább a tornacipőjét bámulta. Egyszerű fekete converse, ez volt a kedvence. Az öltözködést nem vitte túlzásba, hiába volt hideg a kastély ódon, dohos falai között, egy térdig érő farmernadrág és egy fehér póló bőven elég, úgyis kifelé tartott. Meghatározott úti célja nem volt, úgyis inkább az a lézengő típus, ráadásul ma rengeteg ideje akadt azt tenni, amihez kedve volt. A délelőtt nagy részében olvasott, de elege lett a toronyból, így önként száműzte magát, pedig imádott olvasni, ez volt a kedvenc időtöltése. A detektívregények pedig különösen közel álltak a szívéhez, csak úgy falta őket, imádott konspirálni, ezeket átvihette a való életbe is, amitől minden sokkal de sokkal érdekesebb volt. Gyakran unta az életét, leginkább amiatt, mert a könyvek hőseinek sokkal érdekesebb szerep jutott, mint neki. Itt ő csak egy volt a sok közül, már nem mintha nem lenne megelégedve a helyével, tökéletesen jó helyen van ő ott ahol van, de azért benne motoszkált az érzést. Fogalmam sincs, mindezt miért írtam le, mert ez nem visz közelebb se a faházhoz, sem pedig Tarahoz.
Szóval, a lényeg, hogy rőzsedalokkal a fejében érkezik meg a helyszínre amit kijelöltem számára.
Már távolról kiszúr egy másik embert, de esze ágában sincs visszafordulni, mint mondtam nem feszélyezi a társaság, csak a lányokkal és az ismeretlenekkel szívja meg olykor és ahogy közelebb ér, rögtön észreveszi, hogy a lépcsőn ülő egyszerre mindkettő. A könyvet is azonnal kiszúrja a kezében és ekkor eléri a végzet. Azonnal meg kell tudnia, hogy mit olvas az ismeretlen barna hajú lány! Meséltem már a kényszerről, ami belülről szinte felemészti? Nos, igen, ami azt illeti, Levente kényszerbeteg volt már jó ideje. Amint megpillantotta a lány kezében a könyvet, úgy érezte, soha többé nem fog tudni nyugodtan aludni, ha nem tudja meg, legalább a címét.
Sietősebbre veszi a lépteit, majd mikor odaér, megáll a lány előtt és kissé kényelmetlen pózban dönti oldalra a fejét, hogy elolvashassa a könyv gerincét, nem foglalkozva azzal, mennyire nézik bolondnak. Tudnia kell!

Nem igazán törődik azzal, hogy a túlzott kíváncsisága kire milyen hatással van. Általában nem önző ember, vagy legalábbis nem tartja magát annak, de a kényszer sokkal erősebb, mint a jó modor. Pedig megkérhette volna, hogy mutassa meg neki a könyvet, vagy legalább a borítóját, de azért ennyire meg nem volt jó modorú, úgyhogy inkább csak odasettenkedett, abban a reményben, hogy nem fogják hozzávágni a könyvet.
- Alice Csodaországban...
Alig hallhatóan ejti ki a szavakat, inkább csak formálja őket. Olvasta már korábban, az első könyvek között volt amit felfalt, de nem tartozott soha a kedvencei közé, bár a macska valamiért mély nyomott hagyott benne, talán azért, mert ő sem volt egészen épeszű, ebben hasonlítottak.
Ekkor érzi meg magán a lány a tekintetét, felpillant rá, a szemöldöke a magasba emelkedik amihez jár a kérdő tekintet is, mintha nem az lenne a furcsa amit ő csinál, hanem a lány. Aztán persze észbe kap, zavartan nevet fel, az egyik kezét védekezően maga elé tartja a másikkal pedig zavartan vakarja meg a tarkóját. Eddig nem is tudatosult benne igazán, hogy a könyv egy lányhoz tartozik, aki első látásra ráadásul még igen csinos is. Láthatóan megijesztette, ettől pedig csak még kellemetlenebb a dolog, főleg, hogy ő próbál teljesen normálisan viselkedni, amivel pont az ellentétes hatást éri el.
- Sajnálom, én csak, hát.. Érdekelt a könyved.
Az első mondat után hagy egy kis szünetet, hirtelen fogalma sem volt, hogy mit mondjon, a tekintetét az égre emelte, majd kimondta az első mondatot ami eszébe jutott, ami történetesen az igazság volt. Ez is jobb, mint a semmi. Nem kenyere a hazugság, ő inkább az a fajta, "aki nem mond el mindent", ez azért klasszisokkal jobban hangzik, ha kisarkítjuk a dolgot még az is lehet belőle, hogy "ő inkább csak megvéd mindenkit a cudar valóságtól". Ettől pedig igazán nagy hősnek hiszi magát. Néhány lépést hátrál, de kínosnak találná csak úgy lelépni, ezért végigpillant a lányon, és rögtön ki is szúrja a karkötőjét. Nem, nem a karkötő miatt, hanem a színe miatt, piros! Kezdi úgy érezni, hogy ez szándékos. A háta mögé teszi a kezeit, ott pedig ökölbe szorítja őket, biztos ami biztos. Nem fog megtaperolni egy ismeretlen lányt!

Igazán érdekes délutánban volt része, legalább történt valami, megismerkedett egy lánnyal is, aki igazán furcsa volt, bár legalább nem érezte magát flúgosnak a társaságában. Ritka, amikor az ember önmaga tud lenni, vagy legalább megpróbál. Vincének ez még komolyan gondot okozott, mint bárki másnak, de nem különösebben foglalkozott a dologgal, ugyanis a helyzetek túlnyomó többségében egészen hétköznapi és unalmas volt, eltekintve persze a remek humorától. Na jó, nem fényezem tovább, amúgy is felesleges.
Elena "történetébe" ott csatlakozik be, amikor a belép a tölgyfaajtón, és a kezeivel a zsebében elindul fölfelé a lépcsőn. A célja mindenképp az Eridon torony, gondolván ma már eleget ismerkedett, ami azt illeti sokat is. Így először el is húz az lány mellett, mivel ha a folyosón járkál, érhető okok miatt se jobbra sem pedig balra nem néz, inkább az a célirányos gyerek. Aztán, amikor már jó néhány méterrel távolabb van, akkor tudatosul benne, hogy mit látott. Vöröset! Azonnal vissza kell mennie megnézi, mert ha nem tudja meg, mi volt az, úgy érzi belehal! A kényszer a mai napon sokadszorra uralkodik el rajta, de nem foglalkozik vele. Nem fordul meg, minek is? Helyette inkább elkezd hátra lépkedni, ugyanazzal a tempóval, amivel maga mögött hagyta az érdekes vörös foltot. Mikor pedig ott van előtte határozottan meglepődik. A vörös folt amit látott, nem más, mint a lány haja! Reménykedett benne, hogy egy élettelen tárgyról lesz szó. Magában szitkozódik is, miközben az ajkai összepréselődnek, a keze pedig ökölbe szorul. Miért pont itt kellett eljönnie? Igyekszik kevésbé ijesztő arcot vágni, miközben mosolyt erőltet az arcára, amit a oda is ajándékoz a vörös hajú lánynak, bár inkább lett vicsor, mint mosoly.
- Érdekes választás a vörös.
Egy pillanatra a szemöldöke a magasba emelkedik, igyekszik nem gúnyosnak lenni, bár ez nehezebben megy neki, mint máskor. Soha nem szerette az ilyen színes hajakat, nem csak a vöröset nem, hanem úgy általában az élénk színeket. Szent meggyőződése volt, hogy ezek az emberek kisebbségi komplexusban szenvednek és azért bűvölik színesre a hajukat, mert ki akarnak tűnni a tömegből, ám ettől az ő szemében inkább csak nevetségesek lesznek.

- Az jó.
Kezd egyre kellemetlenebb lenni a helyzet, pedig ő általában élvezi a kínos helyzeteket, főnként akkor, ha harmadikként nézheti végig. Benne is van hajlam arra, hogy kárörvendő legyen, csak úgy, mint mindenki másba, a különbség csak az, hogy ő ezt ezt fel is vállalja. Ez a helyzet azonban más, ugyanis a bánázásukat maximum három mókus láthatja. Az agya zakatol, kényszeríti magát arra, hogy szedje össze magát és álljon tovább, de a piros színű karkötő egészen megbabonázta. Talán azért, mert annyira pici. A nagy piros dolgokat annyira nem nehéz kiszúrni, általában azokat elérni is könnyebb, így nem fokozódik benne a kényszer. Bezzeg ha apró dolgokat szúr ki, főleg olyanokat, amik másik emberhez tartoznak, például pulóver, vagy piros táska. Jelen esetben itt van a piros karkötő. Már legalább három perce azon gondolkodik, hogyan tudná minden kellemetlenség nélkül megérinti. Beteges igaz? Ő sem igazán tehet róla, hiába a pirulák a kényszer csak csökken, de soha nem múlik el igazán. A sors fintoraként ráadásul még az Eridonba is került, ami teli van piros dolgokkal, szegény gyereknek csukott szemmel kell járkálnia, vagy megérintenie legalább néhány piros dolgot, hogy ne legyen annyira kellemetlen érzése. Mert a kényszer bizony égető tud lenni, jobban fáj neki, mintha felsérti valamiét.
- Szeretek. Sir Arthur Conan Doyle a kedvencem.
Mindig is élt-halt a detektívekért, de a legnagyobb kedvence Sherlock Holmes maradt. Rengetegszer olvasta már szinte mindent, de mindig talált benne valami érdeset. Legszívesebben biztatná tovább a lányt, hogy beszélgessenek még, legalább eltereli a figyelmét a karkötőről, de nem tart sokáig a dolog, ráadásul él a gyanúperrel, hogy nem egy cserfes katával hozta össze a sors.
- Jól, csak...tetszik a karkötőd.
Bólogat, kínos tekintettel és várja, mikor nevetik ki. Mert ebben a mondatban azért elég sok félreértés volt, de ezek elrendezését inkább a lányra bízza, amikor csoda történik. Az idegen kezet nyújt, pont azt, amelyiken a karkötő van! Ez a szerencsenapot Vince! Közelebb lép, nyújtja ő is a kezét, közben alig érezhetően végigsimít a hüvelykujjával a karkötőn és a világ máris kerekebb.
- Vince vagyok, vagy Levente. Nyugodtan választhatsz.
Igen, a szülei fantáziája hatalmas méreteket öltött, meg lehet őket tapsolni. Épp csak keze ráznak, már el is engedi a kezét, mintha mi sem történt volna, ugyanakkor kellemetlen már ott állni vele szemben, kicsit általános iskolai felelés szaga van a dolognak. Így rápillantva a lányra néhány lépéssel közelebb megy hozzá és három lépcsőfokkal lentebb helyet foglal.
- Miért itt olvasol?
Igyekszik csevegni, bár így, hogy szinte semmit nem tud a lányról a nyilvánvaló látványosságokon kívül, nehéz.

*bemerészkedik oldalazva, közben integet*

Radits Krisztián - 2014.07.19. 16:15

Nem vagyok túl bátor kisember, szóval nem vagyok a legjobb búvóhely.

Hello Luca. Nem vagyok új, csak antiszociális  

Na jó nem, csak az ilyen elvetemült kislányok rengetik meg az életemet, de mint látom elmennek, szóval nincs gáz.  

Nekem is a tiéd  

Úgy látom Adam a probléma forrása, visszajön és jönnek a lányok is  

Luca, az álszentség az tud nagyon vonzó lenni, ezerszer inkább mint a nyilvános "hiszti", szóval maradj ilyen.  

Bocs Adam, gyorsan levontam a következtetéseket  

Ha még egyszer Vincusnak hívsz, visszaszívok minden bókot és megeszlek reggelire.

Általában nem szabom meg, hogy hívjanak, de ez most fájt  

Nem vagyok kannibál, ez csak amolyan megfélemlítés lett volna   De Nina lehet, hogy igen.

Miért, mit csinál egy félvéla azon kívül, hogy jó randa lesz ha bedühödik?  

Most jön az a rész, hogy meg kellene ijedni?  

Ja oké, azt hittem ez valami "figyelmeztetés" féleség lenne, huh...már majdnem kiugrott a szívem.  

Egerszegi Nina Viktória - 2014.07.19. 17:03

Velem szeretnél játszadozni?  

Erre az ajánlatra biztos nem fog nemet mondani  

Na szaladj írj valahová *rácsap a hátsójára indításként*

Amiről nem tud, az nem fáj neki. Meg egyébként is, csak egy baráti gesztus volt.  

S betűvel kezdődik a neve és éllei a vége.  

Hát akkor nincs ötletem, így jártál Gwen, ha szimpi lennél neki, biztos elmondaná.  

Egerszegi Nina Viktória - 2014.07.19. 17:44

Nem szoktam beleásni magamat mások életébe, mert általában hidegen hagy  

Nina

Mivel hivatalosan is beköszöntött a hétvége, úgy döntött, hogy kirúg a hámból. Délig fetreng az ágyba, mindezek után teleeszi magát, majd sétál egyet a faluban. A délig alvás majdnem sikerült, vagy legalábbis ágyban volt délig, de inkább olvasott, szokás szerint. Mindezek után tényleg lement enni, de nem koránt sem bírt annyit megenni, mint amennyit tervezett. Hős volt szerencsétlen gyerek, ha csak a saját fejében is, de higgyétek el nekem, hogy ott nagyon. Délután, mikor már úgy érezte, hogy semmi nem jön össze, legalább lemegy sétálni egyet a faluban, abban a reményben, hogy összefut valami ismerősszerűséggel, akivel elütheti a napot. Így hát felhúzta a tornacipői közül a legkényelmesebbet és maga mögött hagyta a kastélyt. Miközben lefelé sétált a faluba, néha azért megállt, visszapillantott, igyekezett szentimentális lenni, de aztán megvonta a vállát annyiban hagyta a dolgot. Este amúgy is viszont látja a tornyokat, egyébként sem megy messzire, még a falu legtávolabbi pontjáról is látni a kastélyt, felesleges eljátszani az érzelgőst, amihez amúgy sem értett igazán, de megpróbálta, ez is valami.
Mikor leért a faluba, első útja a cukorboltba vezetett. Bár nem volt különösebben oda az édességekért, azért a mentolos cukornak nem tudott ellenállni. Vett is belőle egy zacskóval, majd ráérős léptekkel megint, valamerre. Nem igazán figyelte, sosem volt az a céltudatos gyerek, legalábbis a tényleges célokat sosem részesítette előnyben. Lassan lépkedett, a cukrokat pedig folyamatosan dobálta bele a szájába. A cél az volt, hogy akármilyen magasra is dobja fel, mindig beletaláljon a szájába, ritkán vétette el, de ha megtörtént, akkor megsajnálta a kárba veszett cukrot, majd mérgében megpróbálta elrúgni, igencsak kevés sikerrel. Épp a tavacska mellett vitte el az útja, amikor egy oldalpillantás során észrevett a fűben valamit. Összevonta a szemöldökét, percek alatt mérlegelte megéri-e neki odamenni, de mivel mindig is krimi fanatikus volt már megszületett a fejében az összeesküvés elmélet. Csöndesen odaosont a földön fekvő valamihez, majd megállva tőle néhány centire óvatosan előrehajolt, még a nyakát is nyújtotta, és így próbálta meg ellenőrizni, él-e még a delikvens.

Mennyi "nő" van itt  

néha...itt a kulcsszó  

Valami olyasmi...ja...

Kivételesen te nem voltál benne ebben a csoportban, de kösz  

Na jól van, ne velem szórakozzál, nem vagyok abban a státuszban  

Nina
érzem...

Na tessék, kell neked megnézni, hogy mások élnek-e még. Ha Rellonos lenne, valószínűleg simán elsétált volna a fekvő valami mellett és nem érdekelte volna, hogy a delikvens él-e, vagy hal-e. De ő igyekezett piros lenni, mármint nem elpirulni, hanem Eridonosként viselkedni. Így összeszedte magát és odasétált, erre a lány szemei hirtelen kipattannak, majd a következő másodpercben már kap egy szép öklöst az arcába. Hirtelen kap az orrához, miközben a tüdejében lévő egyszerre préselődik ki a tüdejéből egy kellemes nyögés kíséretében. Ritkán ütik meg lányok, főleg olyan lányok, akik hullának tettetik magukat így tessék neki elnézni, hogy nem reagált a legjobban.
- Visítani?
Kezd összezavarodni, még mindig az orrát fogdossa, ami iszonyatosan sajog, de nem már koránt sem olyan rossz, mint az első másodpercekben. Nem hallott reccsenést, így majdnem biztos lehet benne, hogy nem tört el az orra. Közel a füléhez majdcsak meghallotta volna, ha a szaglószerve úgy dönt, hogy kettéválik. Így most már nem marad más, mint kérdőre vonni a lányt.
- Reflex mi? Bokszolónak készülsz?
Lassan leengedi a kezeit, miközben grimaszolgat, beleszagol a levegőbe, egyszóval teszteli, használható-e még a sérült testrész, kicsit érdekes lenne mostantól orr nélkül élni. Majd a kézfejét csak úgy próbaképp hozzáértetni, majd megszemléli az eredményt, ami igencsak véres.
- Nagyon ügyes balos volt, kedves Mike Tyson.
Fél kezével beletúr a zsebébe, miközben félvigyorral rákacsint a lányra, nem haragszik ő, nem abból a fából faragták. Bár maga tény, hogy a mentegetőző bokszoló iszonyat szép teremtés volt, segített a dolgon, de nem csak emiatt nézte a dolgot.

Egerszegi Nina Viktória - 2014.07.19. 19:01

Nyúzd a pasidat, neki muszáj hagyni  

Na látod Luca, az apróságokat ki kell szúrni  

Nina
nem vagyok : D

Túlságosan el van foglalva azzal, hogy az orrát törölgeti, így először el is felejt reagálni, de mivel egy idő után kellemetlen lesz a hallgatást, igyekszik felvenni a kezdődő beszélgetés fonalát, bár mérföldekkel könnyebb lenne, ha tudná, mit is mondott pontosan az alkalmi társalkodópartner.
- Kösz, de nem verekszem.
Ha már nagyon bántani kellene valakit, akkor előkapná a pálcáját, de ezt tényleg csak végszükség esetén tenné meg, amúgy meg nem egy agresszív fajta. Az ő fegyvere inkább verbális. Szereti egzecíroztatni a nagyérdeműt, a szarkazmus és az ironizálás sem áll messze tőle, bár gyakran nem tudatosan használja őket, egyszerűen csak kicsúszik a száját. Tudjátok, ő olyan "ami a szívén az a száján" típus. Szó nélkül, bár kissé zavartan tűri, hogy a kedves bokszoló kisasszony felvegye a képzeletbeli nővérke ruháját. Nem mintha ez nem puhítaná meg még jobban, mert most már aztán ha akarna sem tudna rá haragudni, de érzi, hogy legalább próbálja megbánni, a hirtelen cselekedetet. Ő biztosan ordított volna, ha ő lett volna a fekvő-szendergő szerepében.
- Ez úgy hangzott, mintha valami perverz kukkoló lennék.
Egyáltalán nem állt szándékában ilyesmi, a kíváncsiság hajtotta. De van egy olyan érzése, hogy ez nem igazán érdekli a lányt, ráadásul az igazság sem sokkal kellemesebb, inkább hangzik kicsit bénán, mint normálisan, így úgy dönt, ezt inkább nem forszírozza tovább, marad kukkoló.
- Csak sétáltam egyet. Szombat van.
Mondja ezt úgy, mintha az embernek semmi más dolga nem lenne szombaton, mint sétálni egyet. Kinyújtja a kezét a véres zsepiért, titkon megörül a piros színnek is, hiszen mégiscsak kényszer, és betegség, és piros, máris jobban érzi magát, hogy a kezében foghat egy piros dolgot, még akkor is, ha az csak egy véres zsebkendő.
- Valami baj van?
Céloz itt a présel ajkakra. Nem ő kérte meg, hogy törölje meg a véres orrát, ha ennyire nem tetszett neki bele sem kellett volna kezdenie. Már épp szabadkozott volna, de a benső hang elhallgattatta.

Nina


Na hát, a következő megjegyzésekre nem igazán tud semmi okosat mondani. De legalább két dolgot letudott szűrni a lányról, az egyik, hogy koránt sem olyan ártatlan, mint amilyennek a szépsége mutatja, a másik pedig, hogy mestertanonc. Bár kicsit degradáló volt a második megjegyzése, de főhősünk úgy döntött, hogy szemet huny felette és nem bőszíti fel jobban a lányt, mert még a végén kap a szeme alá is egyet.
- Áhh, értem.
A hangsúlyban pedig benne volt a válasz többi része, ami valahogy így hangzik: "Nem csak óvodásnak nézel, de hülyének is. Remek". Ehhez társul még a bólogatás és a széles művigyor is, ami az egyben a visszájára fordítja a válaszát. Nem, nem hisz neki, de ugyanakkor kérdezősködni sem fog, ő nem az a fajta. Biztos jó oka van arra a lánynak, hogy nem mondja el.
- Levente.
Bólint, közben néhányszor elmondja magában a nevét, hogy megjegyezze, mert pocsék memóriával rendelkezik ezen a téren, de valamiért illett a lányhoz a név, így talán egyszerűbb dolga lesz. Miután végeztek a formaságokkal, felveszi a földre ejtett zacskót amiben bőven maradt még mentolos cukor, majd feldobva egyet hátradönti a fejét és kitátja a száját, hogy a megfelelő helyen landoljon.
- Lehet nem ártana, ha egy kicsit lazítanál, sokkal jobban néznél ki.
Csak egy apró kis megjegyzés. Mindig jó megfigyelő volt, eleget olvasott detektívregényeket ahhoz, hogy ezeket átültetve a valóságba egy kicsit ő is játszhassa az eszét. De mivel még inkább ütőtávolságon belül van, inkább elindul a tó irányába, hogy közelebb a vízhez leüljön és tovább dobálja az édességet a szájába.