Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Szokatlan. Ez az a szó, amivel mindent jellemezni tudna, ugyanis, bár egyszer biztos mindenki elér ide, Luca közel sem érzi úgy, hogy megérett volna a felnőtté válásra. Azonban most, itt áll, elvégezte az alapképzést, ráadásul mestertanoncnak mondhatja magát. Bárki el tudja képzelni a Törpéről, hogy komoly tanulásba fog,megtervezi az életét, kijelöli a rövid é hosszútávú céljait, majd nekikezd ennek szorgosan? Na ugye, senki. Még az ismeretlenek is csodálkozva tekintenek az eredményeire, amit amúgy ő is csodál. Sosem volt egy kiemelkedő tanuló mindig más volt az érdeklődése középpontjában.
Első körben a művészetek, főleg a festés és a rajzolás. Utána jött a kviddics, belecsöppent, és azóta is beszippantotta őt, amennyire csak lehetett. Töretlen a hite ebben, bárhogy is omoljon a fal körülötte, mindig van miből motiválódjon. Végül pedig Vince. Jelen? Jövő? Csak olyan jó és ne múljon el soha. Legalábbis így érzi, fogalma sincs, hogy a képessége miatt van-e az, hogy nem érzi halványulni, vagy változni az érzelmeit, inkább csak újra és újra fellángol, mikor valami szuper történik velük. Ennek az elvarázsolódásnak köszönheti azt is, hogy észre sem veszi, és nincs ideje ha mégis letörni, ami körülötte történik. A pillangók nem szűnnek a pociból, a mosoly csak szélesedik, az ölelések egyre hosszabbak és többek. A szavak meg... Luca sosem fogja be, de ezt Vince olyan lovagiasan jól viseli, mint senki más. Mióta a nagy iskolai nyaraláson olyan komolyan is beszélgettek, Luca is elkezdte egy picit összeszedni magát.Jobban idefigyel, tudja, hogy már nagy kislány, na meg azt i, hogy innentől igenis komolyan kell mindent venni, bár ez még fejlesztés alatt van.
Most is ilyeneken jár a fejecskéje, miközben Kiballagott Emma néni irodájából kivételesen nem egy alapos fejmosás után, bár inkább tőle viselné el, mint Zoétól. Kapott pár biztató szót meg elkérte a csapatkapitány helyettesi jelvényt, hogy átadhassa majd azt a megfelelő személynek. Elköszönt, majd elhagyta a szobát. Út közben nagyon vigyorogtak rá páran, lelkesen intett is nekik, majd nagy vidáman sétált ki végül az Erkélyre, ahonnan kifelé nézegetett.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Ahhoz képest hogy ősz van, még a fák levelei zöldben pompáznak és hideg sincsen, valahogy a természet is olyan boldog még és nem kezdett el közeledni a komor hideg felé. Ez is pluszban feldobja a lánykát, ahogy ringatja csípőjét kifelé bámulva és a korláton támaszkodva. Igazából semmi célja nem volt ezzel, de ez olyan kis kedves és nyugodt hely, és ha valaki már eléggé kiismerte, biztos tudja, ha erre jár, kiköt itt, most pedig ideje engedte, így pláne ide akart jönni. Mély levegőt vesz és lehunyt szemmel ringatja a fejét, biztos bolondnak néznék páran, pedig csak vidám. Ma minden olyan tökéletes... mármint azon a gyanús szinten. Nem azért, mert nem bénáskodott, hanem itt van Emma, meg ma még Zoét is látta mosolyogni, pedig még mindig nem érti a vámpír bácsi mellett erre hogy képes! Aztán Benji, bár semmi ideje, egy nagy ölelést még tőle is kapott ma.egyetlen dolog hiányzik a tökéletesből: Szerelme.
Közben nem igazán észlel maga mögött semmit, a szokásos zajok, hogy egy-egy diák visong valahol meg már annyira átlagosak, hogy simán eltekint tőle. Régebben odafigyeltek erre is a barátnőivel, hiszen minden apró infó kincset ért. Most azonban se a barátnők, se a pletykák nincsenek akkora elánnal benne, hogy elnyomják a valódi gondolatait. Amik Csornay Vince Levente körül járnak. Még mindig. Hihetetlen, két évvel ezelőtt ilyenkor nem gondolta volna, hogy valaki mellett majd így boldog lesz, hogy nem neki kell várni, és elnézni mindent, hogy nem csak egy lány lehet pár közül, hanem a lány. Persze lehet mondani, hogy ez milyen mesebeli elképzelés, de lássuk be mindenki vágyik erre.
És ekkor bumm.
- VINCEEEE
Meghallja a nevét, a hangot pedig ezer közül is felismerné, vigyorogva perdül, de teljes meglepettséggel nem talál egy mellkast sem szemmagasságban -méretek rulz- így gyorsan néz jobbra és balra, hogy nem-e vakult meg teljesen. Már éppen elindulna ki, hátha onnan jött, amikor a fotelokra ér a terepszemléje. Összeszűkülnek a szemei, ahogy a táblára meg a cukorkára koncentrál, majd odalépve elé guggol, hogy arrébb tolva az édességet elolvassa.
És innentől teljes áramszünet. Lucát először sikerült hatásosan elnémítani, aztán pedig... nem is igazán tudatosul benne, hogy ez most valós-e vagy sem. A mosolyt arcán pillanatok alatt váltja a megdöbbent szájremegés. Perceken belül pedig könnyei is elindulnak, természetesen meghatódott és örül is talán,bár most meg nem tudja mondani mik ezek. Érzések, sok, rengeteg, egyszerre öntik el és a gondolkodása is bekrepált. Felegyenesedve pedig kezeit szája elé húzva áll és csöpögő könnycseppjeivel mit sem törődve vár... Lábai lefagytak.
Alapból gyanús hogy még mindig csend van, nem még a látványa milyen lehet.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Éppen az merült fel Lucában, hogy talán még levegőt is elfelejtett venni az elmúlt percekben. De biztos benne, hogy ez nem történt meg, hiszen akkor már összeesett volna. A lábremegés mondjuk így sem kerüli ki, de még tartják őt, még ott cövekel, és tekintete a bejárat meg a fotel között cikázik. Mégolyan sem fordul most meg a fejében, hogy rossz vicc, vagy ne Vince lenne a dologban, egyszerűen... az túlságosan rossz lenne, márpedig az elmúlt két évben már nem érték rossz dolgok, vigyáztak rá. Ő tett róla, hogy semmi rossz ne legyen.Most pedig itt van és feltesz egy ilyen nagy kérdést.
Lehet ha korábban történik ez, Luca a rémülettől sírna és félne, a múltbéli eseményeket tekintve, most azonban egyáltalán nincs így. Lassan kezd tisztulni szemei előtt az alak, amit a könnyek miatt eddig homályosan látott, és hamar rájön, hogy magán kívül mást se nyugtat meg a viselkedésével. A kérdésre kissé késve reagál, de csak ránézve bólogat, bár ez nem látható, de kezeivel egy mosolyt takar éppen. Mikor elhúzza onnan azt Vince csak akkor válik nyilvánvalóvá: nincs baj, örömkönnyek!
- Semmi, mért ne szeretnék? Olyan buta vagy...
Alig érthetően szipogva mondja, miközben a nyakába veti magát és jó szorosan magához öleli őt. A légzése kezd rendeződni, viszont a vigyor elég maradandónak látszik maradni. Percekig nem csinál semmit. Nem mozdul, nem szólal meg csak öleli és...szereti igen, nem kell annak hangot adni.
- Akarom, szeretném, igen...
Mondja egymás után ahogy elengedi és picit távolodni kezd tőle. Még aprókat ugrál is,miközben megszorítja Vince kezét. Magassarkúban is kénytelen felfelé nézni, de ez egy percig sem zavarja. Mosolyogva, még mindig könnyek között hunyja le a szemét és csókolja meg aztán szipog párat.
- Szeretlek.
De ez most... komolyan megtörténik? Igazán? Vele? És komolyan gondolja élete szerelme? Mármint, ő ezt bátran kimondja és hangoztatja, és így is érzi, gondolja, éli, viszont, most... ez nagy dolog, mármint miután megtörtént az, ami, Zoé elég sokszor felvilágosította, hogy ezek nagy dolgok a világon. Ilyenekkel nem dobálózunk csak úgy, nem mondunk igent ok nélkül. Bármilyen elhúzott válasz is volt ez, első gondolatra és utolsóra is ezt felelné, újra.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Ne haragudj, nem akartam, csak... csak...
Még mindig elég speciális eset áll fent, ugyanis csak sikerült a szót beleszorítani a Törpébe. Pedig tényleg akar, csak értelmesen nem tud válaszolni, egyszerűen váratlan volt. Általában ő az, aki meglep mindenkit, meg spontán,hirtelen és letaglózó, erre, most úgy lesokkolták, mint ritkán. Persze pozitívan, nagyon megörvendeztette a dolog és ugyan lassan, de hangot is adott ennek. Kellett egy kis idő mindkettejüknek, de csak sikerült, és mindenkihez elért a megfelelő kérdés és a válasz is. Vagyis így tűnt. A csókkal is ezt akarta megpecsételni, vagy hogy is szokás ez a szerelmesek között mikor szorosabb köteléket kötnek. Ahogy pedig körülfonja őt karjaival Vince vigyorogva kapaszkodik belé és húzódik jó közel az új magasságokban. Összeérinti az orrukat, aztán vigyorogva hátrébb húzódik, még újra a földre kerül.
- Én sokkal-sokkal-sokkal jobban!
Igazából, teljesen mindegy ki és mit képzel el - Luca mondjuk nem egy nagy tervező, így ilyen alkalmat se tervezett meg magának soha - ez valahogy egy tökéletes alkalom volt. Nem számított rá, nem számolt vele, mégis a legjobbkor jött, és  a lehető legszebbé tette ezt Vince neki. Igazából semmit nem tudna még kívánni se, egy percre zavarodottan is figyeli,még letörölgeti magáról a könnycseppeket. Várni? De mégis mire?
- Nem terveztem elszaladni.
Mondja nevetve, miközben előbányászott egy zsepit is időközben farmere zsebéből. Közben már csak az előtte térdelőre eszmél. Hát, azt a zsepit nem igen fogja még elpakolni. Megint kifakad egy-egy csepp, de nagyon figyel előre, hiszen igazából már átesett a nagy sokkon, miért könnyezne? Szörnyű kavalkádban van érzelmileg, hogy mást ne mondjunk. Megpillantja a nyalókás gyűrűt is, amin elvigyorodik, majd bátran nyújtja a kezét felé.
- Ezer örömmel leszek egyszer Csornay Rea Luca.
Furcsán cseng a név, ahogy kimondja. Egészen idegen, de mégis olyan szívet melengető. Talán most gondol bele igazán, mit hozhat valójában a jövő, de teljesen biztos benne, hogy mindezt Vince mellett szeretnél megélni. Vele, együtt.
- Ez annyira menőőő!
És igen, így kell rajongva egy gyűrűért tönkre vágni egy tökre szentimentális és romantikus pillanathalmazt. Nem baj, Vincét se úgy ismeri, mint aki ezért megharagudna.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
Lehetne-e boldogabb? Jó kérdés, de ha őt kérdezzük, a válasz nem lenne. alig bír magával onnantól, hogy végre feloldódott a meglepettségből, az apró pattogások, a nevetés, a beszélhetnék és a megnyilvánulások. Mármint... neki ez így lett, ezzel kerek és egész. Csak figyeli, mi történik a kezén lévő új csodával, majd tágra nyílt szemekkel örömködik neki.
- Tényleg, úr isteeeen, imádom. Meg téged is. Téged jobban.
Megint csak a nyakába borult, bár tényleg lehet sok lesz már szegénynek, hogy állandóan rajta lóg, és a szó legszorosabb értelmében. A nyakában, a hátán... Néha csak úgy simán leteríti szegényt nekifutásból. el se tudja képzelni, vagyis leginkább csak utólag, hogy mennyit tűr el ez a fiú neki. Rengeteg mindent köszönhet neki, és még többért lehet hálás. Pontosan ezek miatt tudja, hogy ez valami még sokkal-sokkal jobb előszele, mint ami eddig volt, bármerre is haladjon.
- Azért vigyázok rá, nem akarom hogy csak úgy eltűnjön.
Mondja és óvóan simogatja körbe a cukorkagyűrűt, amit csodálgat a kezén.Nézegeti, figyeli, még olyan új. Kevés ékszert hord egy ideje, de az biztos, hogy ezt semmire sem cserélné. Mosolyog, miközben Vince megfordítva a kezét belehelyezi a dobozkát, megszorítja, de nem húzza el, vagy teszi zsebre, hanem még hallgatja tovább őt.
- Várj, várj, várj. Lassabban. Azt mondtad, hogy te _EL _AKARSZ _VINNI _DISNEYLANDBE?
Csak kapkodja a fejét a mondatok után, igazából jó részét, nem rosszindulatból, de sikerült szelektálni a mondanivalóból, és megdöbbenten pislog. Mármint, nyilván örül... de MI?! Megkérik a kezét és emellett, tök mellékesen közlik vele még ezt is. Ha olyan kis törékeny lenne, meg hasonló már biztos a padlóról kéne felmosni. HÁT OTT VANNAK A HERCEGNŐK! Meg, meg... mióta tudja, hogy ez a hely létezik elvágyik oda. Talán néha kicsit többet is beszél róla, mint kéne.
- ÚR ISTEEEN.
3...2...1... megindul a pattogós, szorongatós, ölelős visongatás. De most legalább nem sír, micsoda skálát tud bemutatni érzelemkifejezésre, elképesztő. Sok érdemit nem mondott, igazából csillogó szemekkel várja a megerősítést, a dobozkát meg még mindig csak szorongatja a markában.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Jó, de azért jobb ha megtanulok vigyázni a dolgaimra... Még a végén a fejem is elhagyom...ezt hogy pótolnánk?
Költői kérdés még a nagy bumm előtt, tényleg nem tudja rá a választ, de szétszórtsága ilyeneket is hordoz. Annyi dolog borult hirtelen Luca fejére, hogy azt sem tudja, mihez kapjon. De tényleg. Úr isten, lett egy vőlegénye, fogalma sincs mennyi idő alatt... elveszett az amúgy is hiányos időérzéke, nem tudja mióta sír, pattog, sír, örül, nevet, pattog, vinnyog neki, de már ő is belezavarodott. Na de egy lánynak ez önmagában több napi feldolgozást igénylő történés. Erre, mintha csak a szomszéd kisbolt árairól beszélnének még, megjelenik a további tervek kifejtése is.Luca pedig... tőle annyira nem meglepő módon vált tornádóba és söpör a hévvel mindent magával. Igyekszik csitítani magát azért, de teljes káosz, semmit nem fog fel az agya éppen és semmit nem ért. Csak hogy valami jó, valami nagyon-nagyon jó történik éppen. Bár lehet kedvese nem így éli meg, hiszen percenként támadja le puszival, fojtó öleléssel, vagy visítással. Nem mind lehet kellemes. Igyekszik mély levegők közepette kicsit leállni.
- De... de... ez... hogy... miért...meg...de...ahj. Te megkérted a kezem, igazán és még ez is!
Lassan, de kezd összeállni neki a teljes kép úgy, hogy fel is fogja, mi volt ez. Szép lassan kúszik az infók helyett figyelme középpontjába Vince, konkrétan a szemei, végig abba néz, kezeivel megkeresi az övét, immáron szorongatás nélkül fogja meg őt, aztán felcsúsztatja karjait a válláig, majd pipskedve hosszú csókot lehel ajkaira, el sem akar válni tőle. Olyan boldog, és boldog, meg boldog is.
- Te vagy a legjobb Vince! De ezt mikor találtad ki, és és és.... mindegy. Csak... boldogok leszünk és kész.
Jelenti ki nemes egyszerűséggel,még fejét a mellkasához hajtva bújik hozzá, de már nem szorongatja úgy szegényt. Nincsenek hirtelen mozdulatok, és támadásra kész pozíció sem.
Nyugalom van, dolgozik a rendszer, ezt emészteni kell.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
-Sose kaptam még ilyen hatalmas meglepetést, senkitől, tényleg.
Nem nagy szám? Ugyan már, mármint az nem nagy szám,mikor fon valami virágokból karkötőt meg koszorút, vagy mikor kártyalapokból épít egy várat, aminek nagyon örül, esetleg a cukorkapapírokból való mozaikkép csinálás. Ez mind nagyon boldoggá tudja tenni a legkisebb Czettnert, mégsem nagy dolgok. Aztán jönnek a kicsit nagyobb dolgok, mint a jó éjt vagy jó reggelt puszik, az elcsípett ölelések két óra között, a levelezések Zoé óráján - már lebukás nélkül -, de még ezek se. És itt van ez, valami sok-sok-sok szinttel felette. Bármennyire nem felnőtt még és a gondolkodása bőven alulmúlja kortársait, ez  még a csillogó szemeivel is hatalmasnak tűnik. Mármint, nem kérik meg akárki kezét? Főleg nem Vince! És az övét kérte! Vele akar maradni, sokáig, nem fogja elhagyni, mármint ezt eddig is jól tudta, de most, most szárnyal. Először nem érzi ezt a fajta félelmet. Igyekszik most már odafigyelni és összekapni magát, miközben Vince ölében találja magát, amit nagy vigyorogva visel, kicsit fészkelődik hogy elhelyezkedjen, aztán csak hagyja, hogy mozgassa a kezét, és csereberélje a gyűrűket.
- De ez így tökre nem ér! Én nem készültem ajándékkal, mármint, nyilván ha tudom készülök, csak így most... De kitalálok valamit!
Mármint ő most rosszul érzi magát, mennyi mindent kap, közben meg mit is adott? Könnyekkel sokkot szegény fiúnak, meg hebegést és habogást. De tényleg nem szándékos volt ez az egész, egyszerűen le van sokkolódva. Még. Így inkább agonizálni kezd más problémám.
- Tudott róla valaki? vagy kinek meséljük el először? És....és... a családod, ők is örülnek amúgy nekünk majd? Mármint persze Benji mindenen morog nálam, de szerintem mindenki boldog lesz mint én! De nálad... nem tudom, azok?

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
Boldog. Elképzelhetetlenül, hihetetlenül, leírhatatlanul. De azért próbáljuk meg. Jó értelemben ott repdesnek a pocijában a pillangók, ezer wattos vigyorral néz Vincére, úgy szorítja szegényt magához egy-egy öleléssel, hogy az gondolatban is fáj, nem még amúgy. És a csók... a csók amit ad, abban ott van minden. Édes, kedves, boldog, de pont ugyan olyan kíváncsi és lelkes mint az első, vagy második, vagy harmadik. Valamilyen érthetetlen okból Vince lett az az ember, aki mellett nincs beleunás, vagy enyhülés az érzéseiben, fogalma sincs ez miért történik, de napról napra lett nyugodtabb.Mégpedig azért mert már biztosan tudja: nem ő generálta, tényleg megszerette őt a már navinés fiú.
- Nem akartam vele rosszat...csak előtört,de nem rosszból. Láttad. nincs nálad jobb.
Azzal megint hozzábújt jó szorosan, igazából Luca szereti a nyilvánvalót jó sokszor is hangoztatni ha szükségét érzi, néha persze abbahagyja, de megint elő-elő kerül. Ilyen a hála benne, hogy összeboronálta őket a sors, hogy nem szaladt el az első vallomása után tőle szerelme, nem gúnyolta ki, nem hagyta magára a bajban.
- De aranyosak a szüleid! Ilyen régen szeretik már ők is egymást? Ez olyan szép. Majd a tesóknak, meg ugye anyáék, de azt hiszem szintenként. Bár biztos örülni fog nekünk mindenki, sokat hallgattam az elmúlt évben, hogy mennyire rendesnek tartanak és örülnek nekünk.
Hadarja el, közben ujjain a testvéreit számba is véve fejben számolással. Egyébként sosem tervez nagyon, mert képtelen magát ilyenekhez kviddicsen kívül tartani, de azért nem akar senkinek infarktust okozni, nem borítja rájuk...bár ő Luca. Rájuk fogja.
- Éééés... mi a további terv mára?
Érdeklődik csillogó szemekkel, neki vannak ötletei, mindig, de azok nem itteniek, bár nem igazán mászkálna most jobbra balra. Csak Vincével lenne. Meg mindig.