Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Azért, mert valakinek lehetőségében és hatalmában áll megtennie valamit, attól még nem teheti meg. Ez az az alapelv, amit nem hogy a fajtársaim, hanem maguk az emberek nagy része sem tart szem előtt. Nem értik, más az, amire képesek vagyunk és megint más az, amihez jogunk van. Nincs jogom rátámadni a lányra, nincs jogom akarata ellenére a vérét venni, ketté törni meg aztán végképp nincs. Pedig megtehetném. Tényleg meg tudnám tenni. Egy szempillantás volna az egész. Még a szunyókáló dámák sem ébrednének meg rá. Még maga a kis navinés sem tudná felfogni és már megtörténne. De nem fog. Persze, ez tényleg nagy erőfeszítést igényel a részemről. Most pedig mondhatnák a gyűlölködők, hogy: tényleg? Komolyan olyan hatalmas önmegtartóztatást igényel, hogy ne öljem halomra a körülöttem élőket? Nos igen. Ez van. Ezt persze nekik nem kell átérezniük. Furcsa lenne, ha sikerülne nekik. Ám elfogadni elfogadhatnák és érteni érthetnék. Ők mondják mindig, hogy egy vadállat vagyok. Valóban az vagyok. Csak éppen a jól nevelt fajta.
Kezdődik az újabb ütközet a pepita táblán. Kiveszem a részem a figurák felállításából, aztán várom az első lépést. Sötét hajam félig arcomba lóg, kék tekintetem a pálya és a lány között jár türelmes fürkészőn. Tényleg meglepő páros a miénk. Annál jobb! Azt már tudjuk, a diáknak miért fontos ez. Marad a kérdés: nekem miért az? Miért vagyok itt? Pontosan azért, mert ő sem vár el tőlem semmit. Fürdőzik a társaságomban, ám nem követeli meg. Örül, ha itt vagyok és elfogadja, ha nem. Ez igazán ritkaság. Egy ilyen kapcsolat. Pedig számomra csak ezek a járhatóak. Hiába fogom vissza, tartom kordában természetem, a túlzott szabadságvágyamat és függetlenségemet nem adom. Éppen ezért van, hogy ha valaki kényszerít bármire, rövid úton ott hagyom; vagy ha valaki segítségért esedezik, jóval kevesebb eséllyel állok kötélnek, mintha én magam dönthetek úgy, hogy állok szolgálatára.
Természetesen azonban nem csak ez tart Annánál. Nem csak az, ő hogyan áll hozzám. Ha bárki arra alapozza a kapcsolatait és érzéseit, hogy a másik miként ítéli meg és hogyan viselkedik vele, az elveszett. Az örökké a többiek kegyét keresi és függővé teszi az életét olyanoktól, akik aztán lehet, egyszerűen eldobják és végül nem marad semmije. Nem csak azért üldögélek hát itt a kis navinéssel, mert ennyire ideális a viszonyunk. Hanem mert kedvelem. Tetszik az egyszerűsége, a visszafogottsága, a különlegessége, a fiatalsága.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Adam Kensington
Need you to learn how to cry without darkness
Face like the others the pain that is harmless

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A harmadik partinak is vége. Itt kell abbahagyni. Persze, nem kötelező, de későre jár már, ráadásul három a magyar igazság és három még nagyon sok minden. Köztük a szerencseszámom talán. A három meg mondjuk az öt. Mérkőzésszámot azonban nem szokás ötig húzni, szóval marad a három.
Mélyet bólintok, így köszönve meg a pompás játékot. Egy laza mozdulattal lesöpröm a fenn maradt bábukat, hogy megfordíthassam a táblát, és már rakom is bele a figurákat a párkányról. Most aztán végképp alig látszik bármi az arcomból, ahogy fekete hajam előre hull, miközben szakértően pakolászom. Mikor kész, össze is csukom a dobozt, és csak lerakom magunk közé. Ha meg már ott vagyok, adja magát egy mozdulat. Kezem önkénytelenül indul meg. Jó, nem annyira önkénytelenül, mint inkább magától értetődő ösztönösséggel. A mozdulatom felénél ébredek rá, hogy ez talán meglepő és különös lesz. Ám úgy döntök, az nem baj. Szóval fehér, hűs kezemet nemes egyszerűséggel a lányéra helyezem. Rásimítom, átnyúlva a sakk-készlet felett. Kék, békés tekintetem lassan Anna arcára emelem. Nagy kezem szinte elfedi az ő kis, meleg kezét.
Hogy ezt most miért kellett? Mi az okom? Mi az indíttatásom? Jól tettem-e? Van-e értelme? Van-e célja? Nyilván végiggondolhatnám mindezt. Ám nem változtatna semmin. Megtettem, mert késztetést éreztem rá. Megtettem, mert úgy véltem, baj nem lehet belőle. Az ilyesmiből főleg csak jó származik. Ám még ha meg is van a kedvesség, a törődés böjtje -márpedig meg szokott lenni-, inkább az, mint a tétlenség, hidegség és gorombaság.
Pár pillanat az egész. Persze, többnek tűnhet. Érzem pulzusát, szinte bennem dübörög. Ám nem hagyom, hogy ez most bármire késztessen a puszta tudomásulvételen kívül. Simítok még egyet hüvelykujjammal a navinés csuklóján, majd visszahúzom kezem. Magamhoz veszem a táblát, és felállok a párkányról. Mintha a pakolás és az indulásom között mi sem történt volna. Nem elmismásolni akarom ezzel a cselekedetemet, hanem az eseményekbe olvasztani. Nem tulajdonítani neki olyan nagy jelentőséget, hogy azzal zavarba hozzam a lányt. Ráér később zavarban lenni tőle, amikor már nincs társaságban.
Biccentek neki búcsúzóul, figyelem még egy kicsit, majd elsétálok a folyosón légies, bakancsos lépteimmel, az igazak álmát alvó drámák freskója alatt, kezemben lógatva magam mellett a sakk-készletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Adam Kensington
zárás
And if you could love enough, you would be the happiest and most powerful person in the world.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Felszínes, nyugodt tengeren lebeg. Meleg nyugalom tölti el a lelkét, egész teste semmisnek tekinthető tömeg szempontjából. Magyarul: nem érzi, hogy lenne fizikai valója. Olyan mérhetetlen nyugalom honol benne, mintha minden gondja fokozatosan megoldódott volna, és a lelki béke betölti minden egyes négyzetcentiméterét. Nem tudja, hol van, azt sem, miért, de tegyük hozzá, nincs annyi tudata, hogy ezzel most komolyabban foglalkozzon. Csak lebeg a semmi közepén. Leírhatatlanul kellemes érzés.
Valamikor beúszik érzékei tengerére az a kellemetlen tapasztalat, ami egy szúrásban kezdődik. Nem szereti a szúró érzéseket, olyan kellemetlenek, zavarják a jó kis lazulást, a semmittevést, a puszta létezését. És valamit kell kezdenie ezzel a jelenséggel. Végül is a szúró fájdalom rángatja vissza a jelenbe lassan, cseppenként, míg annyira öntudatára nem ébred, hogy kinyissa a szemeit.
Mindenütt fehérség, retináit bántó fény, orrát gyógyszerillat támadja be. Szereti a gyógyszerszagot, mert úgy hiszi, már a részét képezi a gyógyítói elhivatottságának. Ezért mindig, amikor a párizsi ispotályban jár gyakorlati hétvégén, megnyugvással szívja magába a fertőtlenítő eltéveszthetetlen aromáját. Kinek a parfüm, kinek a klór. Most viszont a fekvőhelyzetéből ítélve úgy fest, ő a páciens, és megfordultak a szerepkörök. A csípője és a karja felváltva szúrnak, égetnek- pár órája Pótcsont Rapidot itatott vele a gyógyító, csak ő nem emlékszik erre a picike részletre. Ahhoz, hogy rendbe hozz egy eltört csontot, jó módszer a csontforrasztó kúrát választani.
- 'sszameg... - Nyög fel halkan mozdulván egy picit fektében, de úgy érzi, a teste nem kultiválja a mocorgás semmilyen formáját. Ez elég sajnálatos, mert szánt szándékkal fel akart ülni. Muszáj lesz feküdnie. S ha már fekvésre ítélte a saját teste, mégis csak jó lenne körbenézni, esetleg menekülő útvonalat keresni, ha valamelyik ellenlábasa eldöntené, hogy rátámad a gyengélkedő szűzi fehérségében. Ám ahelyett, hogy ellenségeket találna, a legnagyobb meglepetésére Cyanne-nel néz farkasszemet. Emlékeztek még? Cupido meglőtte Mihaelt. A szerelem parázsló lángjai azonnal magasra törnek az ifjú sárkány szívében, legalábbis a szeme mániákus csillogása erre enged következtetni.
- Örülök, hogy nem léptél le a fenébe. - Kár volna takargatnia az elégedettségét, mert a Times New Roman, hetvenkettes betűméret így is eléggé árulkodó.
-Mióta fekszek itt? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mert azt, hogy valakit meglőtt a Cupido, nem lehet meggyógyítani. Még a gyógyító is szinte röhögve közölte ezt az információt, én meg kissé bosszúsan fordultam el tőle, hogy a sebesült Mihaelt vizsgáljam. Pótcsont-rapid, minden lófene, amihez egyáltalán nem értek, és nem is szeretnék. Átkok, sötét varázslatok? Rengeteget ismerek - apám auror volt. Gyógyítói hülyeségek? Kösz, nem.
Már másfél órája rohadtam Mihael mellett, mire az úr végre méltóztatott pillát rebegtetni. Ezt egy sóhajjal vettem tudomásul, pont szedelődzködés közben - hátrébb húzódtam egy lépést. A végén még elkapna. Így legalább ártalmatlan.
- Jó rheggelt. 'Ogy vágyunk? - utánoztam igencsak bénán a francia akcentust. Nem kenyerem ez a nyelv. Úgy értem; fúj.
Mihael önelégült vigyora, ami szétterült az arcán, amikor meglátott, nos, az minden pénzt megért. Hirtelen nem tudtam, hogy röhögjek vagy sírjak, aztán inkább az előbbi mellett döntöttem, bár tény, hogy igen siralmas, hogy sikerült egy Saint-Venant-t kifognom.
- Csak ne örülj, Töröttváll, most készültem lelécelni. - közöltem egy igencsak kedves mosolyt küldve az említett felé, ami legalább egy vicsorral ért fel. - Másfél órája vagy kiütve. - feleltem neki kegyesen. - Egész jó, én tovább voltam.
Beletúrtam a zöld hajzatomba, ami igencsak zavart mostanában. Fenét kell nekem zöld haj. Még kevésbé hosszú. Hmmm... tudom, mit fogok csinálni, miután visszaértem a körletbe.
- Na, most lelépek, hősszerelmes, megleszel? - beletúrtam a hajamba, ismét, és felvettem a vállamra a táskámat. - Sajnos a gurkót nem tudtam elhozni neked, mint az első ajándékomat, de ha gondolod, legközelebb szívesen kézbesítem újból a pályán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az embereknek van egy nagyon rossz szokása. Nem mindenkinek, épp csak egy töredéküknek, nem is túl feltűnő, de onnantól, hogy a pillantásunk elkapja a mozdulatsort, mindig arra fog figyelni onnantól. Ez amolyan törvényszerűség. Mint amikor feltűnik másnál a vokális tikk, ami egész addig nem is realizálódott - attól a pillanattól fogva a fülünk ki lesz hegyezve a szakaszosan érkező hümmögésekre. Ez a rossz szokás nem más, minthogy idegességünkben, töprengés közben a szánk belső részét harapdáljuk. Talán azt remélve, hogy az apró fájdalom segít majd fókuszálni. A gyengélkedő egyik ágyán ül, hátát a támlának vetve, miközben foga közé csippent egy apró bőrdarabot. Nem mintha nem sértette volna már fel korábban.. most pedig ez a rossz szokás nem hagyja, hogy a szervezet tegye a dolgát és begyógyítsa felszíni sérülést. Nyelvével végigsimít az alsó fogsorán és a biztonság kedvéért az éjjeli szekrényén heverő asztalkára pillant. Ez most nem egy túl forgalmas éjszaka, rajtuk kívül senki más sincs itt, mostanra Barbi is elment és csak ők maradnak. Nem biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet.
- Komolyan nem vagy normális. Azt hittem, hogy vannak dolgok, amiket csak úgy .. nem tennél meg. De nyilvánvalóan alulbecsültem az elszántságod.
Nem egészen az elszántság szót akarta használni, és a hang is, amellyel kipréseli az ajkai közül, inkább formálja a "vérszomj" kifejezést. Egyáltalán nem álmos, mindent tudna most tenni, csak épp aludni nem. Nem itt, nem most, nem Mihael társaságában. A szájáról már letörölték a vért és a zúzódást is ellátták, az a sérülés már a múlté, de az agyrázkódással, amit kapott, már nem tudtak ilyen gyorsan elbánni - így is-úgy is benntartották volna még kivizsgálásra.
- Ha legközelebb így nekem jössz.. nem, fogalmam sincs mit teszek, hogy őszinte legyek.
Még fenyegetőzni is kimerült és túl rossz hozzá a közérzete. Annak örül, hogy erről most Rémi nem tud. Képtelen lenne kezelni a gyengélkedőbe berontó öccsét ebben az állapotban. Szokásos összeszedettsége, a makulátlan kinézet és jólfésültség oda; haja borzas, a gyengélkedő hálóruhája pedig bő rá és a legkevésbé sem komfortos.
- Különben is, milyen varázslatról beszéltél végig?
Tulajdonképpen lenne tippje, gyakorlatilag biztos benne, hogy mire gondol Mihael, de az ő szájából akarja hallani. Nem kockáztatná meg, hogy egy félreértésből adódóan saját magát buktassa le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Őszintén szólva ő nem vár halálos ítéletre, eszébe sem jut, hogy úgy, mint Mihaelt, őt is megbüntetnék. Hogy miért? Végül is Ethan ebben a szituációban nem más, mint puszta áldozat, elvégre nem ő kezdeményezte a verekedést, mindössze megvédte magát! Azt is úgy, hogy nem ütött vissza, csak meggátolta, hogy unokatestvére újabb rohamot intézhessen ellene.
Nos, hogy ez a csontok eltüntetésével történt a másik fiú lábában, egy másik kérdés, amiről nincs értelme hosszabban cseverészni. Details. Puszta részletek. A lényeg, hogy a terv bevált, mert Mihael nem érezte szükségét a további földön kúszásnak csak azért, hogy az amúgy csúnyán megtépázott állkapcsának állapotán tovább rontson. Egy szó, mint száz, gyanútlanul húzódik valamivel arrébb az ágyon, illetve húzza arrébb a lábát, hogy Barbi odaférjen - annak biztos tudatában, hogy Mihael meg lesz büntetve annak rendje és módja szerint. Aztán a nő belekezd és...
... hát nem is tudja hirtelenjében, hogy mit gondoljon.
- Elnézést, de lehet, hogy nem értettem jól. Szóval - a mostanra rendbetett állkapcsa parányit megfeszül; nem agresszívan, inkább azoknak az önkéntelen mozdulata ez, akik nagyon megütköznek vagy elgondolkodnak valamin.
- Szóval arra kötelez, hogy még annál is több időt eltöltsünk, mint amennyit eddig, ami meg kell jegyeznem, tényleg csak a miheztartás és a tisztánlátás végett, hogy nem kevés idő, tekintve, hogy együtt nőttünk fel.. tehát még többször kell annak a társaságát élveznem, aki nincs egészen huszonnégy órája, hogy megpróbálta kiverni az állkapcsomat.
Igen, úgy érzi, hogy ez egy remek summázata annak, ami az imént történt. Csak éppenséggel nem tetszik neki, ami nem látványos fintorok formájában ül ki az arcára, hanem egy diplomatikus szemöldökemelés képében.
- Eszemben sincs ágálni a feladat ellen - majd az apokalipszis egyik előszele lesz az, amikor Ethan egy rangban felette állóval pöröl face to face - de ha életünk kicsit több, mint 20 éve nem volt elég ahhoz, hogy ne érjenek meglepetésszerű támadások, akkor nem egy gyerek fog kisegíteni a bajból.
Meg aztán, igyekszik előre gondolkodni, kicsit már előre tart attól, Rémi mit fog ehhez szólni. És amúgy is Mihael, mint apa? El sem tudja képzelni, hogy ebből bármi jó kisüljön. Elnéz a terem másik vége felé, ahol Mihael ül és most először nem utálkozó, hanem valamiféle segélykérő pillantást küld neki. Ebbe ő nem mehet bele. Ugyanúgy megszívja, mint ő, most először "közös" az ellenség amit nem akarnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azoknak, akik lemaradtak az idény utolsó kviddicsmeccséről, nos, vázolnám a szituásziónt. Norbi gondolkodott - pedig már milliószor mondtam neki, hogy NE tegye - és kiötölte, hogy a kvaffot menetiránynak háttal, vagyis pontosan 180°-kal rosszabb szögben óhajtja megszerezni, mint azt ildomos lenne. Ezzel még nem is lett volna olyan hatalmas nagy probléma, azt leszámítva, hogy a hülyék se csinálnak ilyesmit. Így esett meg hát, hogy ő szépen, járgányán full szabálytalanul ülve beért Nedra mellé és úgy döntött, kell neki a bőr. Mármint nem Inedra, miket gondoltok? A labda a kezében már inkább. Ekkor kezdődött az üzekedés: add ide a labdát, a labdát add ideeee, én a labdát oda nem adom... Körülbelül így nézett ki, csak az agresszivitás faktort kicsit megtoltuk alulról, szóval tulajdonképpen egymást is ráncigálták a kvaffal együtt, majd az utolsó lendítés alkalmával, mikor a levitásnak már tényleg el kellett volna engedni azt a nyomorult gömböcöt nem tette: helyette elterült Norbin, ennek következményeképp mindkettejüket lesodorta a... Képszakadás. Legalábbis Norbi részéről. Szóval Yarista csiribú-csiribá csinált sarat, ők meg potty, beleestek. És igen, ripityára törték magukat. Mert a fiam nem volt eddig is elég agyalágyult, kellett még neki ez a zuhanás, tényleg, valóban.
Hogy pontosan mije és hol és mennyire törött el, azt nem is részletezem. Egyszerűbb arról beszélni, mi maradt a nyomorulton épen, ebből pedig nem sok minden van. Az agyrázódást például garantáltan, ingyen és bérmentve kapta meg, ezért lehet, hogy még mindig eszméletlen. Ami persze jobb is, mert ha felébredne, mindene fájna. Lehet, hogy még a szemgolyója is, sose tudni. Mégis, egy idő után illene felrázódnia éberségét vesztett állapotából, így eshet meg, hogy nyöszörög valamit. Aztán a szemeit is megpróbálja kinyitni, de megvan az a rossz szokása ennek a helynek, hogy fehér és fényes. Nem lesz ez így jó, inkább vakon járkál élete végéig, csak lőjék már le azt az izét. Nyöszörög még egyet, majd ismét megpróbálkozik az alagút végén lévő fényességgel és wáoh! Világ! Túlélte! Rögtön vigyor költözik az arcára: mekkora menőség volt már a csele! Oké, volna még rajta mit csiszolni, igazából az egészet ki kéne találni normálisan, de hát na. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de a nyaka is fáj. Ekkor észleli, hogy kicsit ki van merevítve: aaha, akkor ez nem csak a nyaka lesz. Megpillantja maga mellett Szirát és vigyora édes mosollyá szelídül. De még ez is fáj neki. Jahj, Norbi, neked is néha lehetne eszed, mielőtt cselekszel.
- Vi... zet... - megpróbálja kikrákogni magából ezt az egyszerű szót, ami jelenleg megállíthatatlanul zakatol a fejében, főként porzó torkának okán. Közben igyekszik fejét a másik irányba is fordítani, ahol... Inedra. Szerencsétlen leányzó, ő sem járt sokkal jobban. Talán ez az a pillanat, ahogy egy hangyányi bűntudat ébred benne: részint ő okozta a balesetet. Nagy részt. Persze mindketten hibásak voltak, de ő kezdett neki az egésznek: ezért jár a bocsánatkérés. Majd ha jobban lesznek. Végtére is milyen baromi menők voltak ott a levegőben? Na, azért már na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ó fény, te dicső fény! Elárasztod Norbi szemét, ami csíp, mar, szúr és döf. Egyszerre mindenhol. Akárki is csinálja ezt a fiúval abbahagyhatná, mert nagyon rossz neki. Nem próbálja meg mozgatni a kezeit, hiszen ha a fejét se tudja, fogalma sincs mit várjon a többi testrészétől. Mondjuk esetleg azt, hogy csoda folytán leveti láncait - azaz kötéseit és járni kezd? Hogy ez pusztán pár felejthető perc és pattan is vissza a seprűre? Ugyan. A légzésével is megvan elégedve, bár a tüdeje mintha kissé sípolna. Törött bordák valahol? Ó igen, mélyeket lélegezni tilos.
Tekintete találkozik Sziráéval és ugyan nem azzal kezdi, hogy "úgy örülök, hogy látlak hercegnőm", azért abban a finom, kissé fájdalmas mosolyban benne van ez is. A homlokpuszi ugyan édes gondolat, de fájdalmas is. Nincs olyan porcikája, ami ne hasogatna, de nem szól, inkább csak iszik. Eközben hallja meg másik oldaláról is a hangot. Nők. Nők mindenhol. Fáradtan pislog kettőt és előbb barátnőjére néz, hogy reagáljon neki. Ez persze úgy néz ki, hogy pár másodpercig forog felé és megszólal.
- Nem szabadulsz tőlem egykönnyen - próbál kacsintani, de ebből csak annyi lesz, hogy mindkét szemét lehunyja. Igazából nem értjük, mire fel ez a hódítási vágy: a lány végtére is mellette gubbasztott egész idő alatt, valószínűleg el van csábítva, ha ezt kibírta mellette. De mégis, jól esik neki, hogy törődhet picit vele. Hogy kicsit adhatja önmagát. Ekkor jön a következő fájdalmas manőver: Nedra felé fordulás.
- A víz után az lett volna a következő, de ember tervez, Merlin meg... - ez egyébként burkolt hasonlat magukra is. Hiszen úgy tervezték, hogy a levegőben maradnak és végigjátsszák az idény utolsó, mindent eldöntő meccsét, mégis itt kötöttek ki. Megpróbál sóhajtani, de meg is gondolja magát, ahogy megérzi a mellkasát szétvető fájdalmat. A turbék mindenit! - Egyben vagy? Bocs, hogy kicsit megdolgoztalak, de azért durva vagy, hallod-e... - elismerően pislog a levitásra. Igazság szerint bólintana is, de nem tud, így ennyivel kell beérnie a másiknak. Aki a kicsit nem becsüli, az próbáljon meg biccentgetni összevissza, aztán meglátjuk ki jajgat a végén. Eközben ujjait megmozdítja és megkeresi vele Szira kacsóját. Mozog és ez jó jel, az pedig még inkább, hogy meg is találja, amit keres. Egye fene, maradhatnak a nők.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A szezon véget ért és nyert a… ezt nem most fogjuk még megtudni, és különben is jelenleg nem ez foglalkoztatja a kviddicsest. Hatalmas ováció fogadta a győztes csapatot, igyekezett gyorsan véget vetni a hivatalos résznek és útra kelt – miután a labdákat elzárta újra -, hogy megnézze a két nagy sérültet. Még most is, odafelé tartva csóválja a fejét, hogy hogyan juthatott Dávidnak ez a „csel” az eszébe. Tény, hogy látványos volt és váratlan, de az is tény, hogy még a muglik istenei is a fiúval voltak. Már vissza kéne indulni Skóciába, de nem hagyhatja ki, hogy megnézze a két fiatalt magának, már csak azért is, hogy erőt adjon nekik. Ő is volt már ezen a helyen nem egyszer, meg azóta is, a kviddics veszélyes sport, de lehet veszélyesebbé tenni, ha őrültek vagyunk. Yarista is csinált már necces dolgokat, de ezt nem próbálta még, igazából eszébe sem jutott, mert annyira veszélyes, hogy ha mégis a fejébe ötlött volna, azonnal kidobta volna a kukába az ötletet. A gyengélkedőn meglátogatja az indián gyógyítót, aki megnyugtatja, hogy a sérültek felépülnek, igaz, a két delikvensnek hosszabb lesz az épülés, akár testi, akár lelki értelemben. Nem olyan jó 8-10 méterről lezuhanni egy kvaffért. Végül elbúcsúzik, majd belép a gyengélkedőbe. Az ismerős és utált illat azonnal megcsapja az orrát, de egy halvány most felpasszíroz a képére és máris elindul feléjük. Az ágy mellett egy vörös taláros ismeretlen lány is van, aki éppen vizet ad Norbinak. Közben hallja Inedra szavait, és elmosolyodik rajtuk.
- Üdv – köszön gyorsan, majd Inedrához lép először, mégiscsak őt ismeri jobban.
- Minden oké te túlbuzgó? Ha látod, hogy egy őrül közelít, nem kell neked is megőrülnöd. Pedig már te régi motoros vagy Indi – csóválja a fejét. – Gyógyulgass csak, nem maradok, csak látni szerettem volna a két… – letesz egy csokikvaffot a lány éjjeliszekrényére, miután legyint egyet. Odasétál Norbihoz is, és hosszasan nézi. ~ Jól elbántak egymással az már biztos! ~
- Nem az eredményt nem mondom el. Még valaki hamarabb gyógyulna meg – vigyorog tovább, majd elkomorodik az arca.
- Aztán neked ez, drága barátom, mégis hogy jutott eszedbe? Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, sőt. Nagyon ügyes voltál mindenki szerencséjére. Ha még egy gurkó is becsatlakozik, lehet, hogy megy az egész bagázs. Szóval… hallgatlak – odahúz egy karfa nélküli széket maga alá, ami bántóan csikorog pár másodpercig.
- Van benned kurázsi, de túlléped a határokat sokszor. Talán valakihez járhatnál, ha komolyan gondolod ezt az egészet. De akkor kicsit le kell törnöd az egót, tudom, hogy nehéz – itt természetesen magára utal. Mondjuk ő a kviddicset mindig alázattal csinálta, minden esetben, bár a csibészség azért benne is megvolt. A meggondolatlanság már kevésbé, de azért ő sem volt szent, nem kell azt hinni. A másik csokikvaffot Dávid szekrényére helyezi és várja, hogy miket erőltet ki magából a szerencsétlenül járt srác.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Ahogy mondod! - felnevetne, de ahogy elkezdi, inkább jajdulás lesz belőle. Aha, tökéletes. Melyik univerzumban? Az ilyen hirtelen jött ötleteket edzésre kéne tartogatnia, nem pedig éles mérkőzésre, ráadásul a stabilitás fejezetet sem ártana átnézni, mert bizony lehet még rá szüksége.
- Dehogy hagyom, esetleg más módot választok. Esetleg biztos - felszisszen, ahogy megint fájdalom nyilall a fejébe. Ennek sohasem lesz vége, igaz? Rápillant a lányra és még humoránál maradva próbál válaszolni. - A helyedben hallgatnék Mrs. Inkábbahalálminthogyodaadjamakvaffot... - már csak mosolyog, de hiányzik az ezer wattos vigyora. Most már eltöprenghet azon, hogy lesznek-e még hasonlóan zseniális ötletei. A baj csak az, hogy a választ maga is tudja: lesznek. De még mennyire hogy lesznek! Fáradtan pislog a lányra és hálásan hunyja le szemeit, mikor Yarista lép oda hozzájuk. Nem mondhatnánk, hogy az eridonos nem megy össze hirtelen mondjuk mikroszkopikus méretűvé, hiszen számít egy kiadós letolásra. Ha nem fájna a feje, könnyebben viselné.
Nagy nehezen kinyitja szemét és a játékvezetőre néz, aki letesz neki egy csokikvaffot. Egyetlen hajszál választja el a frenetikus üvöltéstől, hogy "KVAAAAAAAFF", ez a hajszál viszont elég erős és összeköttetésben van a tüdejével, a bordáival és a fejével. Meg persze ekkor tudatosul, hogy komoran néznek rá. Jön a fejmosás. Odafordítja fejét és felkészül mindenre. Csak arra nem, amit hall. Szemei - lehetőségeihez mérten - kikerekednek és nem leplezi a meglepettséget, amit érez. Akkor menthető eset? Hűűű.
- Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy jutott eszembe. Azt hittem így könnyebb lesz elhalászni a kvaffot, mintha fogócskázom Nedrával - kissé rekedtes hangjával igyekszik érthetően megformálni a szavakat, egész sok sikerrel. Megköszörüli torkát, hogy folytathassa. - Nem egészen így gondoltam a dolog végét. A fejemben a csel kvaffszerzéssel társult és épségben - végigpillant magán és kínosan elmosolyodva teszi még hozzá utolsó gondolatait. - Kettőből nulla, úgyhogy azt hiszem ezt turbékolhatom - bocsánatkérően néz Yaristára, mert hát nem kis bonyodalmat okozott a pályán és végül is neki köszönhetik, hogy ennyivel megúszták. Sokkal csúnyább is lehetett volna a vége.
- Gondolod, hogy menne? Vagyis, szeretem csinálni, élvezem, csak úgy tűnik nem nyerésre, hanem életre-halálra játszom - halálos nyugalommal fejti ki teljesen őszinte önkritikáját, ami elég közel áll a valósághoz. Pontosabban leírja azt. Egy picit lehunyja szemét, hogy a fájdalom alább hagyjon, majd ismét a JV-re pillant. Ismét ötlete támad, de ezúttal elfojtja. Egy ideig...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Na igen, talán igazad van – végül is meg kell ismerni a határainkat. Az más kérdés, hogy ennél azért vannak biztonságosabb módszerek is, mint másodmagunkkal belefúródni a földbe. De most már mindegy és Indi is megtanulta a leckét a saját bevallása szerint. Bátorító mosolyt küld felé és lesöpör néhány izzadságcseppet a lány homlokáról. Felkaccan a gondolatra, hogy kiutálják Indrát a levitások, erre semmi esélyt nem lát.
- Szerintem aki ennyire küzd a kvaffért, nem utál ki senki. Sőt biztos vagyok benne, hogy hamarosan itt fognak tobzódni melletted, akár nyertek, akár nem. Ugyanúgy, ahogy Dávid mellett… érdemes lesz megnézni Uff bácsi fejét majd – kacsint egyet mosolyogva, mert tudja, hogy a morgós indián nem igazán szívleli, ha egynél több látogatója van valakinek egyszerre.
- Nem is gondoltam, hogy most eszed meg. Szükséged van valamire, amíg megérkeznek a többiek? – érdeklődik, a választól függően marad, vagy átsétál a főkolomposhoz. Nem is tudja elsőre, hogy leordítsa-e a fejét a srácnak, vagy gratuláljon a szerencséjének, de abban biztos, hogy számon kéri. Akármennyire is bravúros dolgot vitt végbe Dávid, nagyon felelőtlen volt előbb magával, aztán kétszer Inderával. Ami nem megbocsájtható kategória még akkor sem, ha mondjuk úgy, hogy a természet visszakérte a szívességet, amit adott.
- Valaminek a belátása mindig hasznos dolog. Bár tény, hogy a zuhanás segítette ennek a ténynek az elfogadását. Mindenesetre adok egy tippet. Ezt szemből repülve is megpróbálhatod máskor. Akkor nagyobb a lendület, szembe mentek egymással, és ha eltalálod a kvaffot, biztosan a tiéd, plusz a többiek háttal lesznek. Na, mit szólsz? – vigyorodik el. Hiszen a legtöbben meccsen ez a helyzet, szemből próbálják a másikat szerelni, hiszen akkor, ha sikerül máris lehet támadni a gyűrűket. Az más kérdés, hogy itt az egyenseprűkkel szintén kockázatos, de nem annyira, mint hogy hátrafelé ülve imádkozunk, hogy sikerüljön.
Azért dicséretet is ad, hiszen Dávid igazán jó egyensúlyérzékkel rendelkezik. Mert hibás dolog lett volna ezt a szerencsére fogni. Megfogalmazódik benne egy gondolat, habár még nem biztos benne, hiszen a delikvens, akit gondolatban választott, nem biztos, hogy elég elhivatott az egészhez. Ez máris kiderül abból, hogy nem lecsap az utalt lehetőségre, mint gyönytyúk a takonyra, mint annak idején ő Legránál, hanem visszakérdez. Nem biztos magában, de Yarista szereti a kihívást, viszont el kell gondolkodnia az egészen komolyabban.
- Ezt nem nekem kell tudnom. Ha te nem tudod eldönteni, ne erőltesd. Ha nincs meg magadban a tettvágy és az önbizalom, akkor nem lehet belőled kiemelkedő játékos. Nyilván nem is mindenki lesz az, talán te sem, de ezek nélkül biztosan nem – rápillant a lányra, aki Dávid mellett várakozik, ugyanis nem igazán akar zavarni. A lényeget megtudta, a két fiatal jó kezekben lesz.
- Később még beszélünk, remélem, hogy jövőre látlak benneteket a pályán. Sok sikert a többiekhez – kacsint a két delikvensre, majd Szírára néz.
- Ne haragudj a zavarásért – int mindenkinek, majd komótosan elmegy a gyengélkedőről. Még kifelé visszagondol az esetre, és biztosan meg fogja osztani a klubnál ezt az élményt. Természetesen a kitalált nevével együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Egy előtte lágyan ringó csípőt mustrál, miközben a második emeletre vezető kőlépcsőkön halad egyre feljebb és feljebb. Noha a lassúcska lányt könnyedén megelőzhetné, a gondolat, hogy így tegyen, még csak meg sem születik elkókadt agyában. Hervatag, lógó tekintettel követi a szemei előtt kerekedő hátsót, és a lépcsőfordulóban, amint a fenék kanyarodik, úgy feje is oldalra bukik. Nyelvével végigszántott ajkai enyhén elnyílnak, miközben fejtartását egyenesbe hozza. Arcára valamiféle gusztusos kívánalom ül ki, vonásai hol túlzottan kemények, hol egészen lágyak.
A fenék tulajdonosa aztán hátrapillant, és súlyos tankönyveivel undorodva vállon csapja az őt bámuló negyedévest. Noel a Kviddics évszázadainak dohszagú ütésére rögvest magához tér, és testét felrázva gyorsan megelőzi a barátnőjének bosszankodó lányt. Nemhogy örülne, hogy valaki veszi a fáradtságot, és megnézi a seggét...
Visszavágott, már csak álla alá érő hajába túr, s halántékát vakargatva fordul be az úgy utált folyosóra. Szúrós pillantással siet a szépen megmunkált festmények között. Csücsörítő ajkaira koncentrál, de érzi az ereit mindig feszítő haragot, mikor erre téved. A hangoskodó festménylakók még négy év után is pontosan ugyanúgy idegesítik, mint az első napon tették. Ujjai görcsösen fonódnak pálcájára, de ahelyett, hogy elhallgattatná vele őket, egyszerűen csak nadrágja mélyébe csúsztatja. Jobb a békesség, ezt mostanra már jól megtanulta.
A bájitaltan tanterem előtt aztán megáll, hallgatózik, végül az üres falnak veti hátát, és kibámul a szemben rothadó ablakon. Az idő kezd lehűlni, a felhők egyre csak gyarapodnak az égen. Eső és hideg közeleg, a kastély ezzel együtt a szokásosnál is komorabb hangulatot kelt diákjaiban. Noel megborzong kék pulóvere alatt, s feje is hátra, a hideg falnak bukik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Várakozás közben az elmúlt napokra gondol; a tenyerében már biztosan lobbanó tűzre, az Annelie-vel kettesben töltött homályos pillanatokra, a két vizsga között lopott finom csókokra, és az egyetlen dologra, amire még várnia kell, és ami az idő teltével egyre többször jut eszébe. Eddig senki nem kérette magát, senkire sem kellett heteket, sőt mi több, hónapokat várjon, éppen ezért eddig egyszer sem érezte a mellkasában bugyborékoló izgatottságot. Akár egy játék után sóvárgó kisgyermek vágyódik háztársnője után, akinek érintései csak fokozzák az ereiben dolgozó lázat.
- Hé - oldalra, az ajtó irányába fordított fejjel köszön a vizsgát elsőként teljesítő barnának. Hangjában öröm és az a folyton jelenlevő pezsgő huncutság cseng, amit csak a Merkovszky lány hallhat. Szája széle vigyorra húzódik, s ellökve magát a faltól lép egyet loboncka felé. Karjait felé nyújtva francia kézfogásra kulcsolja ujjait az övéivel. - Mi az, hogy hát te? Nem örülsz, hogy személyesen jöttem el megnézni, szégyellnem kell-e a talán bukott csajomat jövőre?
Tettetett komolysággal beszél, úgy is néz le az imádott kék szemekbe. Karjait közben a lányéhoz nyomja, és előre-hátra hintáztatja őket. Képtelen egy helyben lenni, ha éppen úgy is vannak, neki akkor is mozognia kell. Retteg attól, hogy ha nem így tesz, az örökösen mozgó világ lehagyja. Versenyeznie kell mindennel, s mindenkivel. Kortársakkal, háztársakkal, láthatatlan erőkkel, magával az élettel.
- Jó, tudtam, hogy sima ügy lesz - vallja be, és elengedve a barnaság ujjait, csípőn ragadja őt, s könnyű testét megemelve a közeli ablak koszos párkányához cipeli. Ráültetve aztán jobbja az egyenszoknya szegélyénél érinti feszes combját, vágyódástól megkínzott tekintete tengerkék fényeiben kutakodik. - Akarlak...
Kijelentése bár halk, tökéletesen egyértelmű. Közelebb hajol kedveséhez, orrhegyével orcáin simít végig. Illata már régen beleivódott légútjaiba, de úgy veszi a levegőt, hogy minél több és több jusson abból tüdejébe. Keze leheletnyit feljebb araszol a markolt combon. Lehelete a lány nyakát forrósítja fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Való igaz, az előtte álló lányt akkor sem szégyellné, ha az így vagy úgy, de végül megbukna. Vonásai észrevétlenül lágyulnak meg, széles vigyora meleg mosollyá szelídül. Úgy pillant le Annelie-re, mint legféltettebb kincsére.
Régen a hideg rázta volna, ha valakivel a folyosó közepén lett volna kénytelen összefonódni, most meg az iskola legutálatosabb pontján, a rikácsoló festmények között kezdeményezi a romantikusnak ígérkező pillanatokat. Hogy mikor és hogyan, arról fogalma sincs, de azt minden porcikájában érzi, hogy az élete fenekestül fordult fel.
- Hmmm - a lány nyakába suttog, míg ajkaival apró, alig érezhető csókokat hint végigkarmolt bőrére. Szíve nagyot ugrik az egyszerű, de számára mérhetetlen jelentőséggel bíró szavakra. Én is. Tenyere erőszakosan markol a harisnya takarta combba, szabad kezével olyan helyeken, úttalan utakon jár, ahol eddig még soha. Csukott szemein át is látja Annelie őt figyelő szemeit, kutakodó mozdulatait, ahogyan nyaka köré kulcsolja vékony kezeit, és göndörödő hajába túr.
Aztán kinyitja zöldjeit, és kiegyenesedve végigsimít a kedves arccsontján. Hüvelykujja a lány állán állapodik meg, s lassan feljebb araszolva, azt alsó ajkára tapasztja, és egyetlen mozdulattal lehúzza, elnyílásra kényszerítve így az úgy kívánt szájat. Tekintetét a negyedéves egy pillanatra sem tudja elválasztani a megvillanó fogak, és rózsaszínen mozduló ajkak látványától, mire sajátjai is elválnak egymástól.
- Fela kijönne, szerinted mit kapnánk érte? Az öreg a múlt században látott utoljára bugyit... - hangosan nevet fel, majd közelebb hajol a Merkovszky lányhoz, és lehúzott ajkát elengedve, vigyorogva csókolja meg őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Percek óta meredt tekintettel bámulja a fal pazar fehérségét. Olyan… fehér. Deep. Az agyára szállt zsibbadt ködön keresztül alig érzékeli, hogy más is jelen van a gyógyítói egységben rajta kívül, hiszen könnyű elfelejteni a patkány auráját, ha nem is akar vele foglalkozni. A dühe már lecsengett, helyét a fáradt unalom vette át majdnem teljesen kitöltve a bensőjét. Minek figyelni a jelentéktelen részletekre? Arra, hogy majdnem szétrúgta Ethan arcberendezését, vagy hogy szabályokat sért meg.

Csendben is elintézhetted volna. Miért nem engedtél a felszínre? Megint bajt kavarsz, pedig nem hiányzik a feltűnés! Eszednél vagy te?
Akár rá is ülhetsz a szádra. Miért zsibongsz a fejemben? Nincs jobb dolgod?
Nyilvánvalóan nincs, ha gondot gondra halmozol ostoba módon, és előbb ütsz, aztán cselekszel. Megnehezíted mindkettőnk életét!
Jójójó, ez mind csak blabla. Megérdemelte. Nem kellett volna… azt… Sigh…
Nem? Tényleg nem bírtad tartani a szád. Valóban jogtalanul járt el?
NA NEHOGY MÁR MEGVÉDD ŐT!
Nem védem. Van különbség objektivitás és pártoskodás között. A vakok persze nem hajlandóak sem meglátni, sem elfogadni. Mikor nő már be a fejed lágya?
Vicces ezt hallani saját magamtól…

Mélázásából Ethan hangja ragadja ki jól szuperáló harapófogóként. Csigalassúsággal fordítja felé a fejét félig leeresztett pillákkal, igazítva egyet a takarón. A lábából eltűnt csontok hála a Pótcsont Rapidnak, épp visszanőnek, de a fájdalomcsillapító főzet tompítja a másik bájital okozta elfogadható kínokat, hogy a sérült tudjon gondolkodni is, ne csak vegetálni. Másodpercekig nem szól semmit a kuzin szavaira, mintha ízlelgetné őket, és próbálná eldönteni, mit mozgatnak meg benne? Ha egyáltalán elindítanak valamilyen folyamatot.
- Én is azt hittem, hogy amiről tudni kell, azt elmondod. De mesélj már, kuzin, mostanában nem bocsátottál rám valamilyen fura átkot, bűbájt, valamit? Amitől akadozni kezd a beszédem és remegni a kezem? Ha valamit kiejtenék a számon? Annyira szeretném tudni, hogy ennek mennyi köze van a suttyó kis ténykedéseidhez? - A szemeiben izzón parázslik a harag és az utálat maradványa, de már semmi lelkiereje nincs nekirontani Ethannek, és különben is... minek? Van értelme? Nincs. Valahol a fejében már ő is elismerte, hogy ez az óvintézkedés bőven kellett Ethan részéről.
- Ha legközelebb neked megyek, nem lesz nálad a pálcád, hogy megvédd magad. Addig megyek, míg elérem. Addig küzdök, míg a föld alá raklak. Ismersz. Még egy dobás, még egy átverés, és megfojtalak. Lassú halált szánok neked, hogy érezd, mi jár egy féregnek, kuzin. – A mondandóját megszakítja egy kényszeredett, halk nyögés, amit a lábából -bájital ide vagy oda- érkező erősebb szúrás vált ki. – És ezzel együtt… hehh, nem. Ne vedd komolyan. Sosem felejtem el, hogy mindketten túl kell éljünk. Neked kicsit könnyebben megy, nekem kicsit nehezebben. Ennyi az egész. A kártyákat már rég leosztották. – Félig-meddig olybá tűnik, mintha magához beszélne, nem Ethanhöz, és a halkuló, motyogásba átmenő, de még épp érthető beszéde is ezt támasztja alá.
- Annyira bírlak gyűlölni. Nem értem, hogy lehetünk ennyire génhibásak, hogy még nem öltük meg egymást csak, mert családot alkotunk. – Szemeit behunyva hátradől ő is leutánozva Ethan testtartását. Azt elfelejti kimondani, hogy az élete roppant unalmassá válna, ha Ethan eltűnne az élők sorából. A masszív utálata befogadására csak ez a pondró képes. A maga kifacsart módján biztos sze…. khm…. megtűri, családi érzések is akadhatnak benne Ethan felé, de hogy ezt nyilvánosságra hozza… Legfeljebb Veritaserummal!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nagyokat szuszogva értem oda a gyengélkedő ajtaja elé, pont amikor az éppen kinyílt és fejbekapott. Megszeppenve pislogtam párat és ép kezemmel a fejemhez kaptam. Hátrébb léptem és hagytam, hogy Yar kilépjen a helyiségből. Zavartan bólintottam neki köszönésképp és szó nélkül beléptem a gyengélkedőbe. Nem elég, hogy a meccs végén szakadni kezdett az eső és úgy néztem ki mint egy nagyon fura víziszöny a kibomlott, csuromvizes hajammal, fél órába telt eltalálnom idáig. Még sosem jártam a kastély ezen részén, így alaposan szemügyre vettem mindent. De legfőképp a levita sérültjeit. Fáradtan csoszogtam oda Nedra ágyához, miközben együttérzően biccentettem Norbinak is egy rövidet.
 - Életben vagy még? - kérdeztem halkan és bíztató mosolyt küldtem a lány felé. Cseppet sem ilyen arcot vágtam volna, ha egy gurkó miatt sérült volna le, amit nem tudtam elterelni róla... Mint mondjuk Miza vagy Eve esetében. Bár lehet, hogy Miza inkább azért csinálna ki engem, mert megint sajnálkozni kezdek az állítólagos semmiért. Amint lesz rá időm, kerítek mindegyiküknek valami ajándékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Iza - meccs után

A pályán lévő játékosok közül Iza teljesítménye keltette fel elsősorban a figyelmemet, tulajdonképpen csak miatta látogattam ki a mérkőzésre. Persze eleinte próbáltam leplezni, hogy szorítok érte, de amikor hatalmas bravúrral hárította Podmaniczky elemei erejű dobását, megfeledkeztem magamról, és felugrottam a Levita táborral együtt. Öklömmel a levegőbe bokszoltam, és "Szép volt!"-ot kiáltottam. Hülyén nézhettem ki a rellonosok között, de innentől már nem volt mit takargatnom, folyamatosan biztattam a kékek őrzőjét, és minden egyes védésénél látványosan örültem.
Várható volt, hogy az Eridon előbb-utóbb megpróbálja semlegesíteni Izát, és egy dupla dinamittal sajnos sikerült is nekik. Szinte magamon éreztem a gurkó ütését, annyira beleéltem magam a játékba. A lány ájultan ért földet. Legszívesebben a pályára rohantam volna, hogy segítsek neki, de a sokktól szinte lebénultam. Csak remélni tudtam, hogy nincsen komolyabb baja. Még soha nem éreztem ilyet. Új volt számomra, hogy magamon kívül más is őszintén érdekelt. Túlléptem volna a saját árnyékomon?
Közben elkapták a cikeszt, de nekem csak fáziskéséssel esett le, hogy vége a meccsnek, bajnok az Eridon. Kevés gól esett a mérkőzésen, 7-7 gólt dobtak a felek. Mi 22 gólt szereztünk az idényben, a Levita 14-et, az Eridon 13-at. A játék sava-borsa a gól, mégis az a csapat ünnepelhetett bajnoki címet, amelyik a legkevesebb találatot érte el. Győzedelmeskedett az antijáték? Részben igen, mindamellett mindkét őrző - különösen Iza - jó napot fogott ki, ezért se láthatott ma sok gólt a közönség.
Összeszedtem magam, és rohantam a gyengélkedőre. Minden sérült játékos benn feküdt, már néhány látogató is érkezett. Gondolom fogalmuk nem volt arról, hogy én mit kereshetek itt, de nem érdekeltek. Megálltam Iza ágya mellett, és vártam, hogy életjelet adjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csalódottan bámultam le a csizmám orrára és a fejemet csóváltam. - A-a... - motyogtam a lehető leghalkabban. Most eszméltem csak fel rá, hogy egy hatalmas sáros tócsát hagytam magam után. Zavartan toporogtam odébb pár lépést, de nem mondok senkinek sem újat azzal, hogy ez semmit sem segített a helyzeten. Hátracsaptam a talárom végét és az övemen lévő pálca után kezdem kutatni. - De nincs semmi vész - mondtam Nedrának, egyszerre utalva ezzel a második helyezésünkre és a koszra a padlón. - Jövőre sikerülni fog. - pálcámmal leírtam a mozdulatot, amit bűbájtanon tanultam és kiejtettem a varázsigét is - Suvickus.
 A padló lényegesen jobban mutatott utána, bár én még mindig tiszta víz voltam, így újabb tócsát produkáltam lassan magam alatt. Vállat vontam olyan tipikus 'story of my life'-féle arccal. - Szükséged van valamire esetleg? Még egy párnára, vagy valami olvasnivalóra? Vagy már minden megvan, ami kell? - széles vigyort küldtem Alina felé, mert láttam, hogy ő felkészültebben érkezett, mint én. A csokikvaffról nem is beszélve. Aztán láttam beviharzani Robit is a terembe, reflexből húztam be a nyakamat, amikor elhaladt mögöttem, de újra elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy Mizához jött.