32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cyanne North összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 17. 23:34 Ugrás a poszthoz


~ öltözet ~


Nem mintha nem lenne elég dolgom a kastélyban. Tanulás, ja, persze, mint minden átlagos vizsgaidőszakomban - semmi -, meg vizsgákra járás. Igazság szerint semmi érdekes, az ember tanul, ha kell neki, vizsgázik, ha muszáj, de alapvetően nem csinálom szívesen ezeket, és nem is érdekelnek.
A "nagy erőfeszítéseim" közepette azonban nem árt a lazítás, hiszen nem bölcs dolog túlerőltetni magad, nem igaz? Most végül is, az hogy felkelek, lezuhanyzok, talárba bújok, rendbe rakom magam - és akkor az evésről és az alvásról ne is beszéljünk - már önmagában elég fárasztó, és akkor még rakjuk hozzá az idióta teszteket! Földi dolgok, gusztustalan.
Így hát úgy döntöttem, ezen a kellemes vasárnapi pihenőnapon kiruccanok a stéghez. A folyosón egy lézengő diákkal sem találkoztam, mindegyik készül vagy egész napos alvással tölti ki szabadidejét, úgyhogy senki sem kötött belém, mikor kicsusszantam a bejárati ajtón. Húsz perces séta vette kezdetét, de nem bántam; lenge ruhácskát öltöttem fel egy bikini fölé, s a fekete törölközőm a táskámban lapult, úgyhogy nem fordultam vissza az út közepén.
Összeborzoltam fakó kék hajam, ahogy átléptem a kis falu láthatatlan határát. Egy kósza lélek sem lézengett az utcákon, végül is, tökre igazuk van; mit keresnének vasárnap késő délután kint az utcán? Így hát senki sem bámult meg szokásosan ijesztő kinézetem miatt. Pedig bőröm bizony most is rikítóan fehér volt az átlaghoz képest, szemem szokatlanul élénk kék; úgy néztem ki ebben a csontvázas ruhában, a színes bakancsban kislányos arcommal, mint egy el.....tt kislány. Csak a szokásos.
Egyenesen a stég felé vettem az irányt, ahol is kipakoltam a cuccomat, bekentem magam naptejjel - mert a bőröm szerencsére hiperérzékeny, áldom anyám génállományát -, majd ruhámat gondosan összehajtva első körben kifeküdtem a törölközőre egy kicsit. Ráérek még.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. augusztus 17. 23:34
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 22. 12:47 Ugrás a poszthoz



Letettem magam mellé a naptejemet, táskámból pedig előkaptam az előre legyártott limonádét. Kortyoltam egyet, s jólesően felszisszentem. Napszemüvegemen keresztül néztem az eget. Kicsit nekem sem árt lazítani a nagy pörgésben, de most komolyan. Ebben az évben egy csomó balhét csináltam, és különben is, hagyni kell az áldozatokat feltöltődni energiával, hogy aztán majd újult erővel szívhassam le az életerejüket. Tisztára, mint egy dementor.
Aztán egyszer csak furcsa trappolások zavarták meg nyugalmam, mert persze, Annie sosem pihenhet egyszerűen, mindig jön valami idióta, akit el kell intéznie. Lustán fordítottam arra a fejem, hogy aztán egy öltönyös, iszonyat módon járó hülyét pillantsak meg. Miért van az, hogy egyes aranyvérűek begolyóznak a belterjességtől?
Aztán a férfi se szó, se beszéd belesétált a vízbe, engem pedig teljesen beborított a tavacska hideg vize. Szemeim hatalmasra nyíltak, arcomra idegbeteg, felháborodott kifejezés ült ki, majd másodpercek alatt el is rejtettem a semlegesség álarca mögé. A pumpa másodpercek alatt felment bennem; egyszeriben annyira dühös lettem, hogy a két kezemmel meg tudtam volna fojtani ezt a csapnivaló idiótát. Éreztem nyakamon a gyűlő elektromos töltést. Tényleg az lenne a legjobb, ha belecsapatnék egyet, a víz miatt úgyis nagyobbat ütne, iszonyatosan fájna neki.
De nem pazarlom ilyenekre az energiám.
- Mégis mit képzelsz? - hangom csendes volt, szavaimból áradt a hideg ideg. Mivel hangszínem elég magas volt, és akaratom ellenére sokszor úgy ugrált, mint egy kislányé, ezért elég ijesztő látvány lehettem ezzel a hűvösen ideges hangsúllyal és azzal, hogy már éreztem, ujjaimon (akaratom ellenére) kis villámok futnak végig.
Egy levicropus kéne neki, vagy valami hasonló.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 27. 17:31 Ugrás a poszthoz


~ öltözet ~


Valószínűleg harmadikos leszek. A nyári szünet tikkasztó meleggel kecsegtet, otthon pedig marhára fogok unatkozni. Semmi különös. Már nincsen több teszt, ami megírásra vár, már nem kell tanulni, meg ilyenek, csak egyszerűen... lenni.
De ezt az üres időszakot is gyakorlással töltöttem. Én, Cyanne North, gyakoroltam? Úgy bizony; felfedeztem, hogy ha nagyon sokáig nem villámlok (ha-ha), a feszültség kitör belőlem. A vizsgák ideje alatt nem volt rá időm, csak egyetlen egyszer - így hát egy csomó ideig visszafojtottam képességem. És hát, amikor kiengedtem, akkor egyszerre törtek elő villámok az ujjaimból és a tenyeremből, és egészen véletlenül valami olyan dolgot csináltak, amit sosem hittem volna; összefonódtak. Nem elég, hogy fantasztikusan nézett ki, még meg is lökte az íróasztalom - bár, csak pár miliméternyit -, így hát újult erővel vetettem bele magam ennek a gyakorlásába. Bár ehhez hatalmas koncentráció kell, és ritkán sikerül, irányítani pedig ultra nehéz, pár napja csak ezzel foglalkozom, és egész jól megtanultam. Szinte egész nap gyakoroltam, s emiatt este mindig bedőltem az ágyba, annyira lefáradtam.
De már el is terveztem, hogy mit akarok csinálni. Előbb-utóbb muszáj lesz kipróbálni a villámokat emberen is - s bár kisebb bosszantásokra eddig is alkalmaztam, minden energiámat sosem vetettem bele egy ember legyőzéséhez, például. És erre Noel lenne a tökéletes alany, aki egyébként is nagyon érdekes elmével rendelkezik.
Így hát nadrágom kantárjait lazán lóbálva indultam el a fiúhoz, s léptem be a szobájába; a sajátomban amúgy sem tudtam volna ott maradni. Túl nagy volt a kosz.
Köszönésre még csak lehetőségem sem lett volna Noel gyors reakciója miatt. Arcomon megjelent a tipikus adrenailnt-akarok mosolyom.
- Emlékszel ezekre? - kérdeztem, s prezentálásképpen feltartottam mutatóujjam, amiből egy kis villám szaladt ki, csak amolyan látvány módjára. - Kifejlesztettem egy újat, és még nem próbáltam ki senkin. Na meg, nem tetszik az erdő mostani kinézete. Túl sok a fa. Szerinted nem?
Már most éreztem karjaimban az erőt, ahogy a tett gondolatára elkezd bennem szikrázni valami. Noel vigyorogva küldött ki, hogy átöltözhessen; készségesen megvártam a folyosón, majd útnak indultunk.
Mikor a faházhoz értünk, vigyorogva bólintottam, miszerint; igen, itt tökéletes.
- Hát, eddig olyat tudtam, ami eléggé fájt, de ki lehetett bírni. Ez az új nem tudom, milyen, szerintem ez lesz az, amikor úgy fogod érezni, hogy megvág az áram.
Meghajlására felvontam egy pillanatra a szemöldököm. Távolabb megy, én meg pár lépéssel közelebb állok, hogy a spéci kis villámom biztos elérjen a céljáig, és ne veszítse el önmagát út közben.
Kezdődhet a show.
Nagy levegőt vettem, lehunytam a szemem, és már éreztem is, ahogy a mellkasomban ott van az adrenailnnal vegyes energia, ahogy egyre jobban töltődik; éreztem, hogy szét akar áradni a testemben, de nem hagytam neki. Még érnie kell, még lehet ez erősebb is...
A feszültség olyan nagy lett bennem, hogy éreztem, alkaromon végig fut egy kis villám, amitől bizsereg a bőröm. Aztán az orromon egy.
Felemeltem a jobb kezemet, a szememet pedig kinyitottam, hogy Ombozi lábára tudjak célozni. Ujjaimat behajlítottam, mintha karmolni akartam volna... és akkor...
BUMMM! Könyököm kissé behajlítottam, majd ismét kinyújtottam a kezem: szinte kilöktem magamból a villámot. Éreztem, ahogy a másodperc törtrésze alatt kiszabadul a tenyeremből s mind az öt ujjamból egy-egy; ujjaimat így kinyújtottam, s a villám köré odafonódtak a picikék. Sosem hittem volna, hogy sikerül. Azt hiszem, szerencsém volt.
A teremtményem Ombozi térde alatt ért célba, s éreztem, hogy még futkos rajtam pár kis villám, főként a karjaimon.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. augusztus 28. 20:23
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 27. 22:59 Ugrás a poszthoz



Ó, minő naiv feltételezés is lenne az, ha azt hinném, Noel nem tud meglepni! De igen; szinte kacérkodik villámaimmal és erőmmel, ami nem csak jóleső érzéssel tölt el, nem csak szinte hízelgésnek hat, de még jobban felkorbácsolja bennem az energiát. Kilövök, s villámom annyira gyönyörű, annyira észvesztően tökéletes! Fantasztikus, ahogy látom becsapódni áldozatom lábába, s - talán kissé morbid - örömmel tölt el, hogy elérte hatását a dolog.
Aztán rájövök, hogy Noel mazochista.
- Ööö, biztos? - kérdeztem némi meglepettséggel a hangomban. Szemöldökeim összevontam, de a határozatlanság szikrányi jelét sem mutattam, annak ellenére, hogy ott volt bennem.
A fiú sürgető válaszára tekintettel lévén azonban nem kérdeztem. Sejtettem, hogy ez valami olyan célt szolgálhat, amit egyelőre még nem értek, ami olyan tökéletes káoszt fog teremteni, hogy el se tudom képzelni.
Akkor hát rendben - kék hajamat a vállam mögé dobtam, s a még bennem szikrázó feszültségre összpontosítottam. Biztos voltam benne, hogy ezt a bravúrt nem fogom tudni megismételni, hisz a művelet önmagában is elég kimerítő, de azért egy középen szétnyíló villámot talán meg tudok fogni, hisz azt kiskorom óta gyakorlom.
Szemeimet lehunytam egy pillanatra, tenyerem pedig mellkasom előtt olyan pózba helyeztem, mintha egy bonyolult karaterúgásra készülnék elő. Igazság szerint nem lett volna szükség ezekre a dolgokra, de ezeknek a villámoknak igazán át kellett menniük a mércén, nem lehettek csak amolyan mezei villámok, hiszen közönségem is volt. Tehát; tenyereimet egymásnak támasztottam, majd kinyitottam szemeim, s egy pontot fixíroztam a talajon, ahogy kezeimet dörzsölgetni kezdtem.
Már alapból furcsán kezdődött. Az adrenalin most nem úgy áradt szét bennem, mint egy izgatott kislányban; valahonnan mélyről jött minden. A feszültség a bal tüdőmre koncentrálódott, s éreztem benne azt a mély, megfoghatatlan szúró érzést. Ezt az erőt, mint egy fehér energiagömböt, formáltam a mellkasomban; a kezeimbe lassan erő áramlott, átjárta mindenemet ez a félelmetes feszültség.
Hirtelen Noelre emeltem a tekintetem, kezeim villámgyorsan mozdultak. Tenyeremből valami olyan hihetetlen tört elő, amit még sosem láttam. Olyan vastag villám volt! S mikor kitört belőlem, éreztem, hogy ez az előzőhöz képest más, ez valahonnan mélyről jött, s ez pokolian fog fájni a fiúnak. Nem lesz semmi komolyabb baja, de nagyon fog fájni neki.
Próbáltam elhúzni a kezem, hogy a villám célt tévesszen; megijedtem, vagy inkább megilletődtem tőle, de nem tévedtem sokat; a villám a bal térde fölötti rész helyett a lábszárcsontja közepébe talált.
Tudtam, hogy mi idézte elő ezt bennem:  valahol a tudatalattimban felsejlett egy arc emléke. Ezt neki szántam volna.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 28. 16:29 Ugrás a poszthoz


~ öltözet ~


Vééégeztem. A nyári szünet itt volt a nyakunkon, én pedig nem voltam hajlandó  a bakancson kívül mást felvenni; abban trappoltam le a kviddicspályára, egy kis repkedésre vágyva, némi lélekedzésre. Habár én nem kviddicsezem úgy, mint mondjuk a Rellon csapata, de néha a haverokkal összejövünk gyakorolgatni; s mivel mindig terelő vagyok, és egész évben alig jöttem le ide, nem árt gyakorolni a nyári mérkőzésekre.
A pálya felé menet láttam pár elszállingózó embert; mindenki megbámulta unikornisos pólóm, amin a GO TO HELL felirat szerepelt. Olyan igazi Navinésen. Imádom ezzel kifigurázni a húgom.
Amint beléptem az arénába, megigazítottam piros kockás ingem, ami kigombolva lengedezett a hűsítő szélben. Koptatott, szétszabdalt farmeromban - amit egyébként már csak testmozgáskor húzok fel - is szörnyen melegem volt.
Felnéztem az égre; odafönt egy röpködő Benettet láttam, és valami morbidan mozgó bábút. Elröhögtem magam szépen csendben; annyira forever alone szituáció volt! David egy bábuval játszik! Bár nem ismerem őt személyesen, illetve sosem beszéltünk, de ma is láttam zabálni a kviddicscsapattal a nagyteremben. Érdekes, hogy senki sem jött le vele gyakorolni.
Nem lett volna rossz velük falni. Úgy alapjáraton, a Rellonos kviddicscsapat mindig is klassz volt, általában a legnagyobb állatok kerültek be. Néha elgondolkodtam azon, hogy én miért nem vagyok ott.
Elkezdtem futni, s figyeltem őt, ahogy megy pár kört a levegőben; a második köröm után pedig elütött egy gurkót, nem túl pontosan. Az első ütései mindig jobbak szoktak lenni a meccseken.
- Hát, öreg, nem vagy formában! - kiáltottam fel neki, majd csináltam egy-két hanyag nyújtós mozdulatot, és felegyenesedtem. - Fogadjunk, hogy pontosabban célzok, mint te!
Persze, tudtam, hogy valószínűleg nem így van, mert nem gyakoroltam az utóbbi időben - meg amúgy is -, de gondoltam, valahogy felhívom magamra a figyelmet, ne kelljen szerencsétlennek egyedül játszania (vegyétek úgy, hogy ezt nem én mondtam).
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Keringőzni akarsz, Benett? :D
Írta: 2014. augusztus 28. 17:35
Ugrás a poszthoz



Beleharaptam alsó ajkamba, és elvigyorodtam. Szemöldököm felhúztam egy pillanatra, csak ahogy szoktam, amolyan "na, ezt nem hittem volna" stílusban, s ingemet a lehető legelvontatottabb, legideghúzóbb módon vettem le, ami miatt, gondoltam, elterelődik majd Benett figyelme egy kicsit. Rádobtam a táskámra a darabot, majd összekötöttem hosszú, fenékig érő kék hajamat.
- Ó, köszi szépen. - mondtam, majd kezet nyújtottam neki. - Cyanne North.
Nagyon reméltem, hogy meglepődik kézfogásom erősségén és határozottságán.
Gondolván, hogy nem árt, ha most tényleg bemelegítek, csináltam pár felülést, meg fekvőtámaszt, úgy, ahogy egyszer a kifigyelt Rellonos kviddicsedzésen láttam - csak gyorsan, sokkal kevesebbet, mint ahogy azt illendő lett volna.
Terelőütő. Megfogtam a kis szépséget, s energia áradt szét a karomban. Eddig sosem fogtam ilyen jó állapotú ütőt - az, amivel többnyire tereltem, eléggé leharcolt volt... a sok adrenalinteljes ütés, meg a nem kevés elektromosság, ami belement, nem tett neki túl jót. Ez az ütő szinte kétszer nehezebb és másfélszer vastagabb volt. Az otthoni ütőm amúgy is csak hobbiütő. Ilyet még sosem fogtam kézbe.
Pár pillanatig méregettem a súlyát, s közben átsuhant az agyamon, hogy honnan tudta Benett, hogy terelő vagyok.
A seprű, bár nem volt mai darab, mégis gyönyörű volt - ilyenjük volt a Holyheadi Hárpiáknak kb. másfél-két évvel ezelőtt, bár ők mez-színűre fújatták őket.
Mielőtt felpattantam volna eme csodás járműre, David szavai pengeként hasítottak tudatomba. Leájulni?
- Ha én elájulok, te is. - mondtam higgadtan, majd egy rapid villámérlelés után küldtem egyet a földbe. Eztán kimérten rámosolyogtam, és felszálltam a seprűre.
Repültem egy-két kört - a jármű szokatlan, a pályán viszont otthonosabban mozogtam, mint az átlag. Az az igazság, hogy az itteni edzéseim annyiból álltak, hogy hatalmas megbűvölt gipszgolyókat ütögettem, ugyanis igazi gurkót nem volt pofám lopni a csapattól, és hát, nem igazán volt fogalmam arról, hogy egy itteni gurkó milyen súlyú - ki tudja, lehet, hogy azt is leharcoltuk otthon, és az is sokkal nehezebb. Nyilván a fizika törvényei és a varázslat miatt ez nem feltétlen lehetséges, de a biztonság kedvéért nem árt megnézni. Nem szeretnék ezen a pályán meghalni.
- Mielőtt kezdünk, még ütnék egyet. - mondtam Davidnek, aki valószínűleg a közelemben lehetett.
Balra tekintettem, s meg is láttam a kis édest; a drágám feltűnő gyorsasággal közeledett felém.
Adrenailn áradt szét a testemben, arcomra vigyor ült ki. Jobb kezemmel megmarkoltam az ütőt, s csak vártam a gurkót; az rákontrázott, még gyorsabban száguldott felém. Mikor az édes már olyan közel volt, hogyha kinyújtottam volna bal kezem, belécsapódik, hirtelen hátramenetbe kapcsoltam, s a vas lendületét kihasználva elpofoztam, de olyan erővel, hogy majdnem leestem a seprűről. Tehát a gurkó nem nehezebb, mint amilyen lenni szokott. Oké, a gipszgolyónál nehezebb.
Miután visszanyertem az egyensúlyom - reménykedtem, hogy többször nem nagyon lesz szükség rá - vigyorogva Benett szemébe néztem: szemeim csak úgy csillogtak.
- Kezdhetjük!
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 28. 21:47 Ugrás a poszthoz



Mit ne mondjak, lehetnék ennél sokkal jobb is. Bár a haverokkal nem túl komolyak azok a meccsek, de azért mégis csak, ennyire elveszteni az egyensúlyom, mikor szoktam kviddicsezni? Biztos izgulok.
Nem-nem. Cyanne North sosem izgul.
David elismerésére vigyorom kicsit szélesebb lesz. Mellém szegődik, karjaink összeérnek (kissé indokolatlanul), s már adja is a feladatot, amin eléggé ledöbbenek. Aha, szóval ezen a pályán nem csak nekem van különleges erőm. Vigyorom eltűnt, hogy a helyét összevont szemöldök és koncentráció vegye át.
- Szabad nekem is olyan eszközöket alkalmaznom, amik a pályán nem megengedettek? - kérdeztem pár másodperc után.
Agyam zakatolt. Két gurkót kéne elütnöm, de nem tudok egyszerre kétfelé szakadni. Egy gurkó nem okoz túl nagy vészt, főleg Benettnek nem.
Villámokkal.
Négy villám: föl, le, és a két oldalra, hogy ne tudjon menekülni, és egy pontos gurkó. Ha hátrál, sem tud elég gyors lenni, ha kb. öt méterről küldöm. Ezzel telepatikusan kell blokkolnia a sérülést.
Na de mi van, ha most is belát a fejembe? Telepátia...
Felvontam a szemöldököm, ahogy a fiúra emeltem tekintetem. Zseniális terv, Benett, zseniális.
Akkor tehát improvizálok. Kikapcsolom az agyam, mert ösztönből kell cselekednem.
Szemeimet lehunytam. Aztán hirtelen felpattantak, én pedig kilőttem. Mindenféle cikk-cakkban repültem, azt se figyeltem, merre; szemeimmel Davidet és egy gurkót kutattam.
Aztán teljesen random irányt változtattam, s megláttam magam alatt a gurkót. Azonnal bukórepülésbe kezdtem, majd rávettem a kis aranyost, hogy kövessen. Sokkal egyszerűbb, mint pofozgatni.
Nyomomban a gurkóval az egy helyben levegő David felé repültem, majd rájöttem, hogy nem lesz jó. A villámot képezni kell, ehhez pedig minimum három másodperc szükséges, és ha nem tervezem el előre, hogy villámlani fogok, egy gyenge kis szikrát tudok csak kipréselni magamból.
Tehát tudni fogja. Akkor csak tudjad, David.
Energiagyűjtés, bal kézből kilő. Még egy. Még egy. Ezek olyan erősségűek, mintha bögölycsípések  lennének, de a köntösük nagyon jó - aki nem ismeri villámaim, nem mondja meg róluk, hogy "ártalmatlanok". A drágákat Dave feje elé, és a két oldalára küldtem; ekkor sréhen a feje fölött voltam, de még láttam arcát. Az utolsó villámom után rögtön lehajoltam, így a gurkó elsuhant a fejem fölött, majd egy - kivételesen jól irányzott - erős ütéssel felé pofoztam a gurkót.
Még csak azt se láttam, hogy működött-e a dolog, de lehajtottam a fejem, és lihegni kezdtem. Három villámot ilyen gyorsan, egymás után, viszonylag pontosan, plusz figyeljek a gurkóra, ja meg arra is, hogy ne gondolkodjak, hogy ennek ellenére pontosan kiszámítsam a gurkó sebességét, és jókor hajolhassak le: mindez nagyon fárasztó volt az elmémnek. Sőt, ha egy tized másodperccel később hajolok le, a vas fejen kólint. Így is súrolta egy kiszabadult tincsemet. Emellett, azt hiszem, meghúzhattam egy csöppet a csuklóm. Fantasztikus.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. augusztus 28. 21:50
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 28. 22:50 Ugrás a poszthoz



Felegyenesedve azt láttam, hogy Benett lábbal kapaszkodik egy irányítatlan seprűbe.
Mi a...? Már indultam, hogy segítsek, ugyanis a gurkó majdnem fejen találta, mert most alulról közelítette meg áldozatát, de Benett megoldotta, s a becsapódása előtt pár másodperccel irányba állította a seprűt.
A gratulálokra el se mosolyodtam, annyira lefáradt az elmém. Biztosan ostromolja, érzem, hogy gyengül a belátástól... Nagy levegőt vettem, és sóhajtottam. Mit vársz tőlem, David? Hogy fejen forogva táncoljak a seprűm nyelén, és közben villámokat okádjak a számból?
Nem is rossz ötlet. Mekkora flash lehet villámot köpni... majd kipróbálom egyszer.
Lehet, hogy nem kéne ilyen bonyolult dolgokat csinálnom, mert annyira el fogok fáradni, hogy leájulok a seprűről.
S abban a pillanatban, mikor ezt gondoltam, egy gurkó süvítését hallottam meg a hátam mögül. Hátrafordulva szinte vakon próbáltam elpofozni, aminek az lett az eredménye, hogy gyönyörűen telibe találta a bal alkarom, a nem-ütős kezem - mert nekem azt lóbálni kell, mikor hátrafordulok.
Egy rövid káromkodás szaladt ki a számon. Engem nagyon ritkán talál el gurkó, mert minden haverom béna. Na, most telibe.
- Hhh... au. - nyögtem, de a gurkó egy lomha mozdulattal megfordult, és ismét engem vett célba.
Annyira ideges lettem, hogy a vasat úgy ütöttem el, olyan erővel, mint még soha életemben. David felé ment - s eztán pákk-pákk-pákk, ismét három villám, gyakorlatilag szemből - a villámok háromszög alakban kísérték a gurkót egy röpke másodperc erejéig, majd lehagyták, hogy aztán a fiú fejét, és két karját vegyék célba, majd egy röpke félmásodperc után kilőttem a fiú alá is egyet, ezt már sokkal pontosabban.
A kezembe pedig most úgy istenigazából belehasított a fájdalom. Eltörtem a bal kezem. Istenem, ez zseniális! Hogy lehetek ekkora b... béna?
Nem érdekel. Meccsen is bírnom kell, nem érdekel a kezem. De közben ott lüktetett, fájt, s meglehetősen furcsa pózban tört meg a karom. Jó. Semmi baj, már történt velem ilyen. De au.
Még mindig éreztem a hideg vas érintését a bőrömön.
Aztán eszembe jutott, hogy felnézzek Davidre, mégis hogy sikerült a támadásom. Kétlem, hogy ki tudok préselni magamból több elektromosságot. Most már nem fogok tudni koncentrálni.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 20:36 Ugrás a poszthoz



Noel tekintete az enyémbe fúródott, s tudtam, mi fog következni; elvesztette a kontrollt, ilyenkor pedig szinte lehetetlen oda irányítani az erőnket, ahova akarjuk. Láttam a szemeiben azt az őrült perzselést, szinte éreztem a benne keletkező hőt; s pont mikor megmozdult, guggoltam le gyorsan - óvintézkedésem azonban feleslegesnek bizonyult. Noel el tudta kapni azt az utolsó utáni pillanatot, mikor egy minutumra kitisztul az agy, s még van esély a célpontváltoztatásra.
Mögöttem ropogni kezdett a fa, én pedig hátrafordultam; a házikó, mint valamiféle groteszk csontváz, látszott ki a lángok közül. Elbűvölve néztem az építményt; ahogy nyaldosták a lángok, s fokozatosan kezdett megsemmisülni, az valami gyönyörű volt.
Kábulatomból Ombozi rángatott ki. A fiú üvöltözni kezdett velem, mintha nem is ezt akarta volna elérni; felvont szemöldökkel ránéztem, majd fél pillanattal később kapcsoltam, hogy mindjárt jön valaki a kastélyból a nagy füst miatt.
Hát, nem fognak örülni otthon, ha kiraknak innen. - gondoltam egykedvűen, de igazság szerint megremegtem a gondolatra, hogy itt kell hagynom az iskolát.
Azonban tudtam, hogy már késő menekülni; zsigereimben éreztem a figyelő tekintetet, így hát hátrafordultam.
És amott állt Warren prof, én pedig Noelre néztem, és elröhögtem magam. Jobb kezemet felemeltem, s egy elenyésző kis díszvillámot pöcköltem felé, ami félútra már el is tűnt erőtlensége miatt. Ez afféle beismerő vallomás is lehetett volna, de ki tudom magam dumálni az ilyenekből, főleg, hogy a tűzhöz magához nincsen direkt közöm. Csupán felidegesítettem Noelt, ahogy kérte.
Ahogy visszanéztem a profra, bájosan rámosolyogtam, ami az én arcomon nagyon is ijesztőnek hatott.
- Jó napot, tanár úr. Hogy van?
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Halloween előestéje, takarodó után
Írta: 2014. október 23. 21:36
Ugrás a poszthoz


~ öltözék ~
[zárt játék]


Hogyan is fogalmazhatnék szépen? Hogy önthetném szavakba a mindennapjaim?
A nyári szünetben a legkevésbé sem szenteltem figyelmet semmilyen zavaró tényezőnek, sőt, kifejezetten irtottam a gondolataim egy bizonyos fajtáját, amik bizonyos személyekre fókuszálnak. Ezzel egészen addig nem is volt baj, amíg vissza nem jöttem a kastélyba, amíg el nem kezdtem tengetni középszerűen unalmas mindennapjaimat a Rellon körletén belül. Akkor viszont egy káosszá vállt az életem.
Őrjítő volt ez az egész, a gondolataim elviselhetetlen csapongása. Egyre kevésbé tudok figyelni az engem körülvevő dolgokra, lankad az éberségem, a szerepemet már nem örömtelien, inkább fáradtan játszom az emberek előtt. Persze, ez aligha látszik, csupán kedves drága ikertestvérem vette észre a különbséget, de arra már sajnálta az értékes idejét, hogy rákérdezzen, mi a bajom.
Tehát, egyedül vagyok. De mit is vár az, aki egész életében eltaszította magától az embereket? Jobb nekem így, egyedül.
Szokásommá vállt éjszaka kóborolni a kastélyban. Ilyenkor minden olyan csendes és nyugodt, igazából senki előtt sem kell színészkednem, és nem látom az emberek irritáló pofáját. Csak magam lehetek. Főleg ilyenkor szeretek egyedül bolyongani, mikor esik az eső, s már rég elmúlt takarodó. Hallom az eső kopogását az ablakon és a kastély falain, látom a vöröslő égboltot az üvegen keresztül. Fenomenális.
A déli szárnyba érve a Fejetlenség Folyosójára vetődtem, ahol kivételesen minden csendes volt; a portrék halkan szuszogtak, s egy árva kószáló emberrel sem találkoztam. Érdekes. Pedig Halloween előestéjén nálam amúgy is hagyomány, hogy körbejárom a kastélyt.
Leültem az egyik ablak peremére, s csak bámultam a versenyt futó cseppeket az üveglapon.
Minden előjelzés nélkül törtek ki belőlem a könnyek. Nem tudom, mi miért történik körülöttem. Nem tudom, miért érzek ilyen mélyen bizonyos dolgokkal - emberekkel kapcsolatban. Nem tudom, milyen is vagyok valójában.
És nem tudom, hogy Ombozi gondol-e rám.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 24. 11:49 Ugrás a poszthoz



Könnyeim lassú időközönként csordultak ki a szememből, csendesen hullottak alá a combomat fedő vörös szövetre. Nem igyekeztem, hogy letöröljem őket. Hagytam, hadd távozzanak a testemből, s őszintén reméltem, hogy Ombozi Noel emléke is fakul minden egyes cseppel.
Lépészaj. S bár tudom, hogy Noel nincs itt, tudom, hogy Balatonon van és nem is lesz itthon még egy jó darabig... de egy pillanatra azt hittem, ő az. Nagyon csúnyán elhittem, hogyha megfordulok, meglátom a göndör tincsekkel keretezett arcot.
Bemozdultam, olyan gyorsan fordultam meg, hogy szinte beleszédültem... Tekintetem azonban nem a rellonos kissé görnyedt alakjával találkozott, hanem egy szakállas, rövidebb hajú, valljuk be, öregebb arccal, egy másik szempárral. És ami a legrosszabb; emlékekkel.
Hangja úgy tört össze bennem mindent, hogy különösebben bunkónak sem kellett lennie, akkor már tök mindegy volt. Nem tudtam parancsolni magamnak.
Rázni kezdett a zokogás. A könnyek megállíthatatlanul törtek fel belőlem, ziháltam, még kezeim is remegni kezdtek. A körülöttünk lévő portrék felriadtak, végigmértek, majd úgy tettek, mintha aludnának. Kezeim az arcom elé emeltem, hogy a férfi ne láthasson engem - ne láthassa a síró Cyanne Northot, a horror-lányt, aki mindig is érzelemmentes megfigyeléséről volt híres. Ne láthassa a villámlányt, akiben most egy kis szikra sem volt, aki lemerült és elgyengült. Ne láthassa a méregmentes ciánt.
Takarodó. Milyen szó ez, hogy takarodó? Semmi értelme ebben a helyzetben az egésznek. Ő most pöfékel, én sírok, szerintem mindenki mehet a maga dolgára, és akkor senkinek sem esik bántódása.
Megpróbáltam csitítani magamon, de rázott a zokogás, könnyeim megállíthatatlanul törtek előre. Most sírok életemben először.
- Te ott... - csuklott el a hangom. - Nyomd el. Most.
Furcsa, hogy még ilyenkor is megpróbálom fent tartani az erősségem látszatát. Hiszen alig lehetett hallani amit mondtam, a szavakat úgy kellett kipréselnem magamból. Így nem hat sértésnek a világ legbunkóbb beszólása sem.
Csak hagyjon békén. Felejtse el, hogy így látott, és menjen tovább. Úgyis miatta került Ombozi a Javítóintézetbe.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. október 24. 11:53
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 11:51 Ugrás a poszthoz



Most mondhatnám, hogy igen. Bántottak, és olyan dolgokat műveltek velem, amik megbocsájthatatlanok, de nem mondom, mert végső soron nem igaz. Valahol belül tudtam, hogy ez az egész teljesen normális, hogy közhellyel élve "ilyen az élet", de nem akartam, hogy rájöjjek; én is a részese vagyok ennek a körforgásnak. Mindig is különálló ember voltam, aki sosem volt benne azokban a dolgokban, amikben átlagban minden normális ember benne van - például nyakig a sz**ban se voltam soha, meg szerelmi bánatos alkoholmámorban sem, most azonban sikerült belemásznom az elsőbe, és legszívesebben a másodikba is megtettem volna.
Könnyfátylamon keresztül tekintettem fel Warren profra, kezeimet már bénán ejtettem a combomra, hadd lásson csak, most már mindegy.
- Dehogy bántott. Maximum maga. - feleltem elfúló hangon. Ahogy bevillant a minisztériumi bagoly képe az ablakban, elöntött a düh egy halvány változata, s bár tudtam, nem az előttem állóra kell haragudnom, de mégis felé irányítottam minden ellenérzésem, mert így egyszerűbb volt. Egyszerűbb volt rá haragudni, mint magamra, hogy belementem egy ilyen hülyeségbe.
Letöröltem a könnyeim és kihúztam magam; s bár a cseppek helyére újak köszöntöttek be, azok már csak némán hullottak alá. Nem engedem meg azt a luxust egy tanárnak, hogy gyengének lásson engem. Majd sírok máskor. Persze, szaggatott levegővételek sora következett még, mert a sírást nem olyan könnyű abbahagyni, ha egyszer elkezdi az ember, de megpróbáltam nem törődni vele.
- Nem, nem nekem kell segítség. - szűrtem a fogaim közt halkan. nem akarom elmondani, hogy Ombozi miatt, egy fiú miatt sírok. De azt hiszem, meggondolatlan voltam, és most már számon fogja kérni rajtam, hogy miért mondtam ilyeneket.
Nem érdekel.
Semmi sem érdekel...
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 12:33 Ugrás a poszthoz



Rögtön felment bennem a pumpa, s bár a könnyek még mindig patakokban hagyták el pislogóim, arcom kipirult az idegtől, s egyből éreztem, hogy feszültség áramlik a testembe.
- Szívszerelem a... - és számból dőlni kezdett a káromkodás, különböző koránt sem kedves jelzőkkel illetve a drágalátos professzort, azonban mikor családtagjait kezdtem volna szidni, elharaptam a mondatot. - Siralomházban. Igazán gratulálok maga bunkó...
Indulathang, s egy kósza, ám igen határozott körvonalú, szétágazó villám a földbe - csak így tudtam kiadni magamból a feszültséget. A villám becsapódásának hangja még sokáig lógott a levegőben, én pedig dühös, még mindig könnyes szemekkel néztem a profot.
- Mégis mit képzel magáról? Hogy bárkit a földbe döngölhet, aki a diákja? Ez itt nem sötét varázslók vallatója, hanem egy iskola. Talán el kéne gondolkodnia azon, hogy miért ülteti át a saját lelki nyomorát a diákokra. - dühösen végigmértem, majd megpróbáltam odaszúrni egyet neki. - Kötve hiszem, hogy a saját lányával is így beszélne, vagy akár csak fele ilyen hangnemben. Ha mégis, sajnálom azt a kislányt.
Kezeim leizzadtak, s magam előtt dörzsölgetni kezdtem őket, a feszültséget oda koncentrálva, hiszen ki tudja, szavaim akár még érzelmeket is kiválthattak ebből a kőbunkó idiótából.
- Mellesleg, teszek arra, hogy a Rellonban kéne lennem. Van nekem annál jobb dolgom is, mint hogy a hálókörletemben császkáljak. - Egyenesen a szemébe néztem, mintha csak valami kutyaviadal lenne készülőben.
Természetesen magamban még osztottam volna egy kicsit a drágalátos aurorunkat, de ösztöneim azt súgták, most nem célszerű dekoncentráltnak lennem. Bár lehet, csak a paranoia.
Egy könnycsepp finoman hullott alá a villám becsapódásának helyére; hallani véltem, ahogy sistereg egy kicsit.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 16:49 Ugrás a poszthoz



Nagy levegőt vettem, s közben megforgattam a szemem, de amint lélegzetem hangos sóhaj módjára távozott belőlem, felvettem a jól megszokott bájos-ijesztő arcom. Még mindig nem érti.
- Elnézést, professzor úr. Sajnos mostanában szélsőséges hangulatváltozásaim vannak. Sajnálom. - szememből pedig még mindig könnyek csöpögtek, de ajkam mosolyra húzódott, arra a kedves-udvariasra, szemem pedig szinte villámokat szórt (persze csak képletesen). Warren, te kedves és ártatlan bárány, te túlérzékeny kedves ifjú, amint kikerülök ebből az iskolából...
- Nem önre céloztam, Warren professzor. - hangom amolyan nyájasan udvarias stílust vett fel; már csak a rokokó korabeli csipkés, abroncsos szoknya hiányzott. Elég betegül nézhettem ki nagyra nyíló, gyűlöletet sugárzó kék szemeimmel és hűvös mosolyommal. - Kérem, bocsásson meg, hogy elragadott a hév.
Bunkó, idióta...
- És hogy kellemetlenséget okoztam.
...hogy juthatott eszébe...
- Illetve az iskola falai közé nem illő trágár szavakért is.
...hogy villámot eresszek belé, és elküldjék Balatonra? Noel, hogy juthatott eszedbe ilyen?... Te idióta...
És a könnyek csak folytak, elérték ridegül mosolygó ajkam, majd legördültek az államon, már a hajam pár vékony tincse is könnyektől itatott volt.
Lovag. Álmodik a nyomor.
- És ön, hogy van, professzor úr? Ha már ilyen gálánsan és udvariasan megállt segíteni egy elesett nőnek! Illik megkérdeznem... - hangom mint a selyem, úgy kúszott, de egy átlagos érzelmi intelligenciával rendező embernek fájóan gúnyosan jött ki ebben a szituációban. Persze, gondoltam, Warrennek egy szava se lehet, hiszen csak visszakérdeztem. De igazából el is küldhet Javítóba, nekem nyolc.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 29. 22:31 Ugrás a poszthoz


~ A JELMEZ ~


Minden vért levettem a jelmezemről a végére, sőt, gyorsan csináltam két babát is, amit magammal vonszolhatok. Ahogy felöltöttem a nagymamám varrta csipkeruhát, s arcomra egy kis smink - no meg pár jótékony bűbáj - segítségével gyakorlatilag egy álfeketelyukat varázsoltam, elöntött az a bizarr várakozás. Cipőm egy kis topánka volt, s bekerült a világos, ijesztő kontaktlencse is a pislogóim elé. Hajam hófehér volt, szám halovány, s a két összevarrt babával a kezemben úgy néztem ki, mintha én lennék a harmadik baba, csak nagyban és élőben. Vagyis... mozgóban.
Elégségesnek tituláltam a szerelésem, így hát kiléptem a Rellon klubhelyiségébe, ahol a különböző ijesztő - vagy gagyi - jelmezbe bújt háztársak csapatokba verődve beszélgettek. Egy pillanatra elnémult pár csoport, ahogy meglátott engem. Na, nem a jelmezem miatt - az már volt sokkal jobb is, mint idén -, inkább a tekintetem volt az oka.
Daviddel úgy beszéltük meg, hogy bent a teremben megtaláljuk egymást; közöltem vele, hogy a thesztrálsimogatásra mindenképpen ki akarok érni, így hát igyekezzen, de hát ki tudja...?
Ahogy beléptem a terembe, megláttam, hogy valamennyien fekete-fehérek, sőt, az egész nagyterem az volt; a lámpások, az asztalokon lévő bizarr sütik és cukrok... minden. Szemem felcsillant, ahogy megláttam a beöltözött alakokat, volt köztük igazi bálozó és páran, akik palira veszik az egészet - de a lényeg az, hogy most mindenki jelmezbe bújt, mindenki adózik egy kis időt a halálnak és az ijedtségnek, ez pedig gyönyörrel tölt el engem. A halál, maga ez a rejtélyes fogalom, ilyenkor van a legjobban az emberek tudatában, de ők ezen is csak szórakoznak; s számomra ez az igazán érdekes és felemelő, hogy az emberek félnek az elmúlástól, ezért kinevetik. Nem is tudják, hogy a halál minden kis sarokban ott van, minden eldugott szobában és minden tekintetben; a halál lehetőségét azóta magunkban hordozzuk, hogy megfogantunk, sőt, még előtte is, hisz anyáinkban és apáinkban is benne volt a halál, úgy, ahogy az ő anyjaikban és apjaikban is. Ez benne a csodálatos. Hogy a halál a részünk, és mégis félünk tőle, ünnepeljük azt.
Ahogy ez végigfutott az agyamon, s átjárt egy belső, földöntúli öröm eme eszmefuttatás nyomán, az oldalra tolt asztalokhoz sétáltam, s vettem egyet a szemcukorkából. Szemem a tömeget pásztázta a Rellonos terelőt keresve, s a többieket nézve. Halloweenkor mindenki olyannak öltözik be, ami a lelke legsötétebb részéhez közel áll. Gyönyörű nézni, ahogy a különböző arcok megkapják a legszélsőségesebb, legsötétebb formákat. Ámulattal adózom a Halálnak.
Pont úgy, mint az életnek is.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 12:29 Ugrás a poszthoz


~ A JELMEZ ~


Egyszer csak ujjakat éreztem meg nyakam körül, s eszeveszetten hátracsaptam a két babával, amik egy srác elmaszkírozott arcában landoltak. Kis fáziskéséssel jöttem rá - csakis a szemek színéből - hogy ki is az.
- *******, David! - káromkodtam egyet, majd odafordulva a sráchoz még egy ütést mértem rá a két babával. - Remélem elhoztad a szülinapi ajándékom, mert ezért kárpótolnod kell.
Zavaromban megigazgattam a csipkeruhámat. Eddig nagyon kevés ember tudott engem megijeszteni, de a fizikális érintés a kulcs. Ezt nagyon kevesen tudják rólam - főként a nyakam érzékeny pont, gyűlölöm, ha hozzá érnek.
Ahogy kilestem Dave mögött a bejárat felé, megláttam egy igencsak hiányos öltözetben becsörtető lánybandát, akiknek combjuk, hasuk, meg úgy ám blokk szinte mindenük a kirakatban volt. Kissé megforgattam a szemem, és elhúztam a szám. Miért van az, hogy egyes lányoknak az egész csak arról szól, hogy megmutathassák az egyébként kevésbé előnyös testüket a másik nem képviselőinek? Egyszerűen... szánalmas.
- Ezeket sosem fogom megérteni. - böktem fejemmel a mellettünk elviharzó lányhorda felé. Közben éreztem, ahogy a szemes cukorka bizarr íze szétárad a számban.
Most, hogy lélegzethez jutottam az ijesztés és az érdekes lányok után, sikerült két lépést hátrálnom, hogy végig tudjam mérni terelőtársam jelmezét. S bár idegenkedem a fizikai érintkezéstől, mégis végigsimítottam a balta élén. A maszkja igencsak jól sikerült, és a ruhája sem volt rossz.
- A jelmezed nem is sikerült rosszul. - mondtam kimért hangon, s ez tőlem már hatalmas elismerésnek számított. Dave átment a rostán, nem fogok gyilkosan nézni rá az egész este alatt a jelmeze hanyagsága miatt. Hiszen a Ragyogás mégis csak egy alapmű, s bár kétlem, hogy túl sokan ismernék ebben a mágus-népségben, azért mégiscsak dicséretre méltó, hogy David ismer ilyeneket.
- Te is szereted Stephen Kinget? - kérdeztem egy kimért félmosolyt küldve felé, amolyan "cinkosul".
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. november 1. 10:23
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 31. 23:41 Ugrás a poszthoz


~ A JELMEZ ~


David ajánlatára kissé felvontam szemöldököm, csak olyan elegánsan és kimérten, ahogy szoktam, s amit Dave is ismerhet már egy ideje. Egy apró, úgyszintén kimért mosoly kíséretében fújtam ki a levegőt.
- Akár. Talán az őszi szünet hátra lévő részében... - mondtam kellően visszafogottan, s rávillantottam egy kiszámított adagnyi mosolyt.
Igazság szerint meglepett, hogy tudja, egyáltalán hány éves vagyok, meg ilyesmi; mert nem hinném, hogy magától tudta, hogy szülinapom van. Sőt, kétlem, hogy tudomása lenne arról, hogy Kowainak is ma van. Reméltem, hogy nem találkozunk össze vele, ugyanis szinte mindig gyilkos pillantásokat küld nekem, ha Benettel vagyok. Érdekes, mindenesetre.
Mikor ismét megszólalt, én pedig meglepve ránéztem, ahogy konstatáltam, hogy orosz akcentussal szólalt meg; ez a gyengém, ezt senki sem tudja, hogy oroszt tanulok szabadidőmben. És ha egy srác orosz akcentussal szól hozzám, nos... kissé megremegtem. Természetesen ebből semmi sem látszott, maximum tekintetem egy szikrája árulta el, hogy őszintén meglepődtem, s hogy ez a stílus tulajdonképpen... úgymond tetszik nekem.
Meglepettségét a Stephen King-felismerésem nyomán csak egy mosollyal nyugtáztam. Nem hitte volna, hogy Rellonos """elit""" létemre ismerek mugli regényeket, vagy filmeket, gondolom. Hát, Benett még nem ismer engem, és azt hiszem, egy ideig nem is fog... mint ahogy én sem őt. De hát, a Rellon házban ez az általános magatartás egymással szemben - 2 lépés távolság és diszkréció a másik magánéletével kapcsolatban.
- Igen, Stephen King zseniális író. A Ragyogás az egyik kedvencem, de az "It" című kétrészese is fenomenális.
Egyszer csak hegedűszó hasított a levegőbe, s a fekete-fehér tökök a mennyezet alatt mintha új életre keltek volna. A nép azonban nem pezsdült fel, senki sem áramlott a táncparkettre. Egy apró, fitymáló mosoly kíséretében mértem végig a tömeget. Egy ilyenre nem táncolni Halloweenkor bűn. De tényleg.
S David rám nézett, egy kissé megdöntötte törzsét amolyan meghajlásként, és megszólalt az egyre inkább érezhető orosz akcentussal a hangjában.
Azóta, hogy apa megtanított táncolni nyolc évesen, nem voltam hajlandó táncolni senki előtt sem. Egyszerűen nem; az előző bálokon sem tettem meg ezt, többnyire zabáltam és ijesztgettem a folyosón. Hezitáltam.
Azonban David elegáns felkérése, a szemében látszó alázatosság és az orosz akcentus - és főként az orosz akcentus - valamiért meggyőző volt.
Kellő mértékben elmosolyodtam, egy aprót bólintottam, majd egy pukedlit követően karjára tettem a kezem, hogy be tudjon kísérni a táncparkettre.
Remélem, megtisztelve érzi magát.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. november 1. 10:24
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
a "dementortámadást" követő vasárnap
Írta: 2015. január 22. 21:31
Ugrás a poszthoz


~ öltözék ~


Vasárnap este - igen, még takarodó előtt. Nem tudtam lemenni a vacsorához, egyéb fontos ügyeim intéztem, így hát lejöttem a konyhába egy jó kis sajtkrémleves erejéig. Amint beléptem, a manók odaszaladtak hozzám - kedvelem őket, nagyon vicces, ahogy önmagukról egyes szám harmadikban beszélnek.
Leültem ahhoz a bárpultféleséghez, ami ott van, ők pedig azonnal hoztak mindent, mi jó, de egyikük azonnal meg is kérdezte, hogy levest szeretnék-e, és hogy milyen levest, de meg se várta a választ, már hozzá is látott a sajtkrémleveshez, pedig nem is mondtam semmit. Ezek a manók áldások, azt hiszem.
A forró bögre hamarosan a kezembe került, én pedig hálás mosollyal néztem a kis manókra. Beleittam a levesbe - ők nagy szemekkel néztek közben -, majd mikor halálra dicsértem, ők boldogan hajlongtak.
Persze ők sürögtek-forogtak, csinálták a kis dolgaikat, én pedig magamba mélyedtem. Mármint, tényleg. Elgondolkodtam az elmúlt két napon. Két ember tudott meg rólam két nagyon fontos dolgot - Dwayne a legnagyobb félelmem, Dave pedig az egyik legnagyobb titkomat. Ezzel azt hiszem, semmit sem lehet kezdeni.
Utólag belegondolva egyébként hihetetlen bunkó voltam mindkettővel. Dwaynenek lassan egy háznyi szívességgel lógok, Davenek csak ezzel az eggyel, szerencsére, de már ez is épp elég.
Apró korty. A leves égeti a nyelvem.
Csavargatni kezdtem egy hajtincsemet. Elég gázul viselkedek mostanában. Nem győzöm majd kiengesztelni az embereket.
Bár, eddig sem foglalkoztam sokat ilyesmivel.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 16:11 Ugrás a poszthoz



Rég ettem ilyen finomat; némán szürcsölgettem a forró folyadékot a kis bögréből, amit a manók a kezembe nyomtak.
A légkör egyszer csak megváltozott, ahogy egy férfi úszott be a képbe, nekem odabiccentett, amit viszonoztam is. Rendelése elég hosszúra nyúlt, a manók kértek egy kis időt, így hát Dwayne várakozó álláspontra került.
- Köszönöm a múltkorit. - bukott ki belőlem. Nem fogom tudni elégszer megköszönni neki. Bár egy idő után rájöttem volna, hogy csak egy mumus az, és el is tudtam volna bánni vele, így hát nem azért jár köszönet Dwaynenek, hogy megvédte a védtelen, ártatlan áldozatot - azt akarom neki megköszönni, hogy nem kérdezett rá erre a legnagyobb félelem dologra, hogy ha éles helyzet lett volna, akkor is feltétel nélkül segített volna. Tudom, ez a dolga, de egy olyan hálátlan csitrit, mint én, tuti ott hagytam volna.
- És bocsánatot szeretnék kérni. - mondtam halkan. Nos, azt kell mondjam, nem túl gyakran kérek bocsánatot az emberektől, így hát Dwayne meglepődhet éppen. Bár tény, hogy nem ismer annyira. - Mármint, a viselkedésemért. Úgy ámblokk.
Beleszürcsöltem a még mindig gőzölgő levesbe, a kellemes sajtíz szétáradt a számban. A forró folyadék átmelegített, már nem fáztam annyira, mint mikor eszembe jut úgy általában egy dementor.
Ahogy visszagondoltam a tisztásos kalandra, eszembe jutott, hogy a mumus felvett egy másik formát pár pillanatra, mielőtt elillant. Megnyúlt, csuklyája leért a földig, és egy hosszú, fémes tárgy villant a kezében, valami kaszaféle. A kaszás lett volna?
Vajon Dwayne félelme ez, vagy azé az emberé, akivel találkoztam volna? Ő ott volt még a fák közt?
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 16:52 Ugrás a poszthoz



Válaszára megkönnyebbültem kicsit - akkor hát nem tart hülye, hálátlan csitrinek, akinek fogalma sincs, hol a helye a világban. Nem néz le a korom miatt (annyira), és nem maradt meg benne olyan mélyen ez a hülye viselkedésem.
- Azt megnéztem volna. - vigyorodtam el, majd kortyoltam egyet a levesből. - Gondolom, azért nem volt ilyen hajad. - felemeltem pár hajtincset, és meglengettem.
Tetszett, hogy végre nem ebben a cicaharcos "legyőzöm-a-másikat-mert-magasabb-rendű-vagyok" hangnemben beszéltünk, már kezd elegem lenni belőle, hogy minden egyes élőlény így szól hozzám, ha valami dolga akad velem. Mindenki próbál lehúzni, de szerencsére nem látják, ha sikerül is nekik. Még csak az kéne, hogy látszódjon az arcomon...!
- Egyébként, te mikor tanultál meg patrónust idézni? - az okot firtatni már nem akartam, hátha valami kellemetlen emlékbe botlunk, aminek következtében Dwayne ismét elutasító lesz velem és lekezelő.
Megkevertem a levest, amiben lassan olvadozott a sajt, illetve a kenyérgolyók is kezdtek feloldódni a forróságban. Mindig hideg ujjaim most kissé átmelegedtek, égette őket a hőmérséklet, de nem különösebben érdekelt. Szinte önkínzó módon rámarkoltam a bögrére, aminek következtében pár apró öltés vándorolt végig kezeimen, egy sokkoló hangjának halovány árnyékát hallatva. Apró mosoly szaladt szét arcomon. Hiányoztak már a villámaim. Az utóbbi időben nagyon keveset foglalkoztam velük...
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 18:44 Ugrás a poszthoz



Igen, azt hiszem, mindenkinek sokkal kellemesebb ez a hangnem. Dwayne elmosolyodott, amit külön kis örömként, és hatalmas sikerként könyveltem el, ugyanis úgy nézett ki, félreismertem egy kicsit. Bunkó idiótának tűnt, akinek az érzelmi szintje megközelítette egy faág érzelmi színvonalát, de ezek szerint neki is vannak ilyen érzései, meg ezek a szokványos emberi dolgok.
Hosszan még sosem hallottam beszélni, így meg tudtam állapítani, hogy azzal az undorító amerikai akcentussal beszél, ami általában sérteni szokta a fülem. Én a brit akcentushoz és szóhasználathoz vagyok szokva, sokkal ünnepibbnek tartom, szebbnek. Mennyivel szebb a "bloody hell" a "holly shit"-nél, nem?
Interakcióba lépett velem, egy beszélgetésszerű dolog indult el, amit szintén egy hatalmas előrelépésnek tartottam. Pedig most éhes, és a pasik mindig morcosak, mikor éhesek, vagyis ezt mondják.
- Mert idegesít, hogy nem tudom megvédeni magam. A dementorok a legszörnyűbb lények amiket el tudok képzelni - igen, az inferusoknál is rosszabbak, mindennél. Már találkoztam élőben dementorokkal, legalább fél tucat volt, az apám védett meg. Azóta akarok patrónust idézni, de nem tanít meg rá.
Micsoda őszinteség! Hű, azt hiszem én is fejlődőképes vagyok. Úgy tűnt, mintha Dwayne hajlandó lenne a véleménye változtatására, ez szintén egy hatalmas meglepetésnek tűnt, ugyanis sosem hittem volna, hogy a péntek este után valaha rám fog nézni vagy felszólít majd az óráján.
- És hát, komolyan elgondolkodtam ezen az auror-dolgon.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 21:18 Ugrás a poszthoz



Emlékszem arra az estére. Úgyszintén apával voltam, nála vacsoráztam - Lacey otthon feküdt betegen, valami förtelmes bájitalt kellett szednie. Apa elkészítette a vacsorát, bár nem volt túl jó. Aztán egyszer csak dementorok jelentek meg a házban (ami egyébként London egy nagyon csúnya környékének széle előtt volt egy köpésre). Elmondásom szerint voltak vagy tízen, de állítólag csak egy volt az. Apa állította meg; tisztán emlékszem a sas alakú patrónusra, ahogy átszelte a nappalit. Azóta sem volt hajlandó magyarázatot adni erre. Egyszer komoly baja fog esni.
Dwayne reakcióján csak elmosolyodtam, a rossz emlék miatt nem nagyon tudtam vigyorogni, pedig legszívesebben azt tettem volna. Milyen empatikus, milyen figyelmes!
A csinos azért jól esett, igazság szerint apámon meg anyámon kívül nem nagyon szokták ezt hangoztatni. Tény, hogy ők se nagyon mondják a kék haj meg a sápadt bőr miatt.
- Nos, köszönöm, de egyelőre nem nagyon tudok elképzelni más dolgot, ami foglalkoztat. Most gondolj bele! Milyen király lenne, ha kisütném a sötét varázslókat! - próbáltam érzékeltetni vele, megjelentetni előtte a jövőképet; gesztikulálásom közepette egy nagy mennydörgés dörrent, kezemből pedig egy villám szaladt a mennyezetbe. - Vagyis, amint tudom majd hang nélkül csinálni.
Erre ismét mosoly fészkelte be magát a szám szegletébe. Nincs olyan dolog, amit jobban szeretek csinálni a villámeregetésnél.
- Kérlek, Dwayne, taníts meg! Nem szoktam csak úgy akármiért könyörögni, de ez tényleg fontos nekem. Kérlek szépen! - ilyenkor akaratlanul is megnyúlik az arcom, szemeim hatalmasra nyílnak; a húgom ezt kiskutyatekintetnek hívja, én pedig remélem, hogy inkább egy buldogra, mint egy pincsire hasonlít. -  Jaj, Dwayne, kérlek! Megígérem, hogy senkinek sem mondom meg, nehogy rajtad kezdjenek lógni.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 22:18 Ugrás a poszthoz



Már mondtam volna azt a sok légyszit - erre Dwayne annyira megijedt, hogy elejtette az evőeszközöket, és teljes testében összehúzódott. Ezen kissé megütköztem, szemöldökeim összevontam, és egész testemmel a férfi felé fordultam.
- Hé, hé, nyugi, csak a kezem volt... - összedörzsöltem a tenyereim, ezzel halk zizegést keltve. Feszültségáramoltatás.- Ne haragudj, nem volt szándékos.
Nem, most nem fogok azon pampogni, hogy Dwayne ennyire megijedt egy kamaszlány erőkitörésétől, ugyanis nem lenne túl előnyös a helyzetre nézve, meg úgy amúgy sem, mikor két perce már mosolygott. Arra, hogy letöri a kezem, nem is reagáltam. Bár auror, de azért megnézném azt a kézitusát, ahol nem kell visszafognom az erőmet - ha már csak a hangjától is így megijed, kizártnak tartom, hogy egy odakoncentrálós, erős villámtól nem ijedne halálra, vagy legalábbis kővé dermedne.
- Nem csinálom többet, na. - próbáltam gyorsan lezárni a kérdést; aztán, ha Dwayne nagyjából rendezte sorait, ismét belekezdtem a fenti hosszú monológba, remélve, hogy ezúttal sikerrel járok. Mikor beszéltem - pontosabban könyörögtem -, nagyon ügyeltem rá, hogy még egy hajszálnyi szikra se hagyja el a testemet, emiatt egy kicsit kellemetlenül is éreztem magam - hiszen általában, ha érzelmileg felfokozott állapotban vagyok (izgulok, vagy nagyon akarok valamit), akkor kis töltések futkosnak rajtam, sokszor láthatatlanul; de most direkt figyeltem rá, hogy ne ijesszem meg Dwaynet.
Őszintén, életemben nem hittem volna, hogy egyszer arra kell majd figyelnem, hogy ne ijesszem meg Dwayne Warrent, aki két napja megmentett egy "dementortól".
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 25. 09:05 Ugrás a poszthoz



Dwayne zaklatottan szedte fel az evőeszközöket a földről, amin még mindig meg voltam lepődve - így ráijeszteni egy aurorra, nos, sosem hittem volna, hogy nekem sikerülhet. Nem mintha életcélom lenne, de azért jól esett a kis lelkemnek, hogy imázsom még mindig a régi. Persze, egy auror mindig készültségben van, hogy bármikor eljöhet a világvége, de hát... huh, Dwaynenek nem lehet könnyű élete.
Gyakorlatilag beleegyezett. Diadalhullám áradt szét bennem, mert számomra a lehet felér egy igennel.
Aztán jött az a rész, hogy mit kap cserébe. Ó, hát persze, hiszen az alkukról sosem lehet megfeledkezni. Minden varázslatnak ára van. Ezt sosem fogom elfelejteni, amíg élek.
- Egyrészt, tiéd lenne a dicsőség, hogy Cyanne North lóg neked nem is egy, hanem két szívességgel. Később még jól jöhet. - mondtam halkan. - Másrészt meg, hát, gondolom, egy üveg bor nem kárpótol annyira, de mondjuk egy ír whiskey?
Tényleg nem tudok mást adni neki jelenleg. Persze, neki nem olyan megérős, hogy tanítson engem, hiszen én csak egy diák vagyok a sok közül; bár vannak olyan kapcsolataim, amikről ő nem tud, de auror létét tekintve nem is szándékozom tudatni vele.
- Emellett bemutatnám az új szövetségesed. - afféle teleshoppos mozdulattal húztam el a kezem magam előtt. - Most mondhatod, hogy nem nagy cucc, meg minden, de többre vagyok képes, mint hinnéd.
Csak patrónust nem tudok megidézni. Mélyen Dwayne szemébe néztem, próbálva átadni neki az információkat; remélhetőleg a legilimenciában nem jártas, mert akkor, nos, elég nagy bajban lennék. Tulajdonképpen akkor is sötét varázslatok ügyében voltam kint az erdőben, mikor ő megmentett. De psszt.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 25. 14:11 Ugrás a poszthoz



Én magam tudok, amit tudok. Nem vettem fel Dwayne leszólását, hisz ezek szerint nem tudja, hogy az akarat mennyi mindenre képes; úgy döntöttem, készségesen válaszolok a kérdésére, sőt, beleegyezőlen fogok viselkedni. Elvégre, ő a tanárom, jelenleg az ő tudására kell támaszkodnom.
- Tizenhét. - mondtam halkan.
A keresztapa említésére egy apró mosolyt produkáltam, majd, figyelmeztetését tudomásul véve bólintottam. Nem kívánok kommentárt fűzni a hozzáállás-különbséghez. Azt hiszem, Dwaynenel merőben máshogy gondolkodunk, bár tény, hogy ő a tapasztalt, én még csak zsenge kezdőkezdemény vagyok (kezdőkezdemény, mert a kezdést is csak most kezdem).
- Értem. - konstatáltam halkan. - Nem feltétlen szövetségre, inkább olyan paktumkötésre, vagy hogy az istenbe kell ezt mondani. Nem tudom megfogalmazni, mindegy.
Igazság szerint arra gondoltam, mikor az ellenkező oldalon állók megpróbálnak együttműködni a közös cél érdekében, de közben mást gondolnak bizonyos dolgokról - a szövetséges valóban nem jó szó, hiszen az erősebb köteléket jelez. Fogalmam sincs, hogy hívják, amire én gondoltam.
- Akkor, megtanítasz? - kérdeztem, kötve az ebet a karóhoz. A lehet nem válasz.
Nagyon nehéz számomra úgy nézni valakire, hogy nem kérdőjelezem meg a szavait, erre pedig csak most jöttem rá - márpedig ha tanulni akarok valamit is, akkor muszáj lesz a tanítóm szavait elfogadni. Ha auror akarok lenni, főleg fontos a tisztelet. Hát, van még mit dolgoznom ezen a kérdésen.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 30. 19:39 Ugrás a poszthoz



Segít. Egész testemben boldogság áradt szét - mondhatni, elég furcsa érzés volt, ugyanis ilyen dolgot egy ideje nem nagyon éreztem. A hála és a remény keveréke, hogy tényleg megvédhetem magam, ha ilyesmi történne - bár tény, hogy a dementorok elég ritkák, de jó érzés lenne, ha így "le tudnám győzni" a legnagyobb félelmem. Vagy legalább lenne megoldásom rá.
- Nagyon köszönöm! - szinte sikongattam az örömtől, nem tudtam, de nem is akartam megtartani az elegáns dáma látszatát. - Mindenképpen meg fogom hálálni valahogy!
Nem árulom el senkinek. Ajkaim mosolyra húzódtak, amikor mégis használta a szövetséges szót.
Dwayne valami nagyon furcsát művelt a mindig kőkemény, egoista, fanyar Cyannenel. Hirtelen belegondoltam, hogy milyen lesz, mikor kiröppen majd az első patrónus a pálcám hegyéből; aztán abba is, hogy milyen taktikai körülményei vannak a varázslat megtanulásának. A legjobb emlék. Persze, fogalmam sincs, mi a legjobb emlékem, ugyanis nekem nincsenek kitörően fantasztikus emlékeim. Csak a rossz dolgokra emlékszem, úgy általában.
Már megpróbáltam otthon is patrónust idézni, de hát, mit ne mondjak, még a leggyengébb jelét se láttam annak, hogy bármiféle gőzfelhő csurranna ki a pálcám hegyén. Tudom az elméletet, hiszen apám auror, kifaggattam róla, azonban tanár nélkül nehéz tanulni.
- Nem árulom el, megígérem.
Megszorítottam a bögrémet, ami immár kissé kihűlt, s kiittam belőle a leves maradékát. Végül tekintetem Dwaynere futtattam, s a bennem felötlő kérdés rögtön kicsúszott a számon.
- Hogyhogy belementél?
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 21. 16:03 Ugrás a poszthoz



Az LLG órák akkor a legutálatosabbak, mikor a durrfarkú szurcsókokat vesszük. Az hagyján, hogy Mészáros professzorasszonyt alapvetően lemészárolnám szívem szerint, de hogy reggel kint kell állni a hidegben és ezekkel az idióta lényekkel kell foglalkozni, az messze több, mint amit el tudok viselni.
Már kint álltam a vadőrlak mellett, várakoztam az órára. A szünetet nem tudtam túl hasznosan tölteni; átlapoztam pár vizsgaanyagot a fekete pergamentartóm szorongatva. Jobb kezemben víz volt, bal kezemben a tartó, és csak unottan bámultam kifelé a fejemből, táskás szemeim a tőlem távol lévő tömeget szemlélték, akiknek szintén nem volt túl sok kedvük ehhez az egészhez.
A múlt éjjel azt álmodtam, hogy Dwayne egy horda dementor kíséretében engem üldöz. Egyszer csak átalakult egy hatalmas görénnyé, a dementorok is megnőttek, én pedig egészen kicsivé váltam. Amikor megidéztem a patrónusom, pálcámból egy rozsomák tört elő. Eztán a dementorok eltűntek, de ugyanúgy az erdőben voltunk Dwaynenel. Olyan sötét átkokat mondott rám, amitől hatalmas nyílt, vérző sebek jelentek meg az egész testemen.
Hajnali egykor sikerült elaludnom, háromkor már fent is voltam, mert nem tudtam visszaaludni. Nagyjából elsminkeltem a táskáimat a szemeim alól, aztán egy logikai nyomozóregényt olvastam, de nem haladtam vele túl sokat.
Mostanra már teljesen elfáradtam. Ez az álom jobban megviselt, mint bármelyik horrorisztikus álmom az elmúlt pár hónapban, fogalmam sincs, miért. Annak ellenére, hogy minden teljesen össze volt kuszálva benne, olyan valóságosnak tűnt!
Ahogy meredtem magam elé, beugrottak Dwayne sötét arckifejezései. Finoman megborzongtam.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 22. 15:04 Ugrás a poszthoz



Az az ádáz kifejezés Dwayne arcán... és pont akkor álmodtam ezt, mikor a legkevésbé sem akartam vele foglalkozni. A legkevésbé sem.
Ahogy a periférikus látásom segítségével láttam bemozdulni mellettem valamit, rögvest odakaptam a fejem, mintha csak arra számítanék, hogy a vérengző Dwayne rohan ki ez erdőből - azonban csak az egyik évfolyamtársamat láttam meg. Ervinnek hívják, Navinés. Néha látom a folyosón.
Tekintetem a kezére tévedt, amiben egy pulcsi pihent.
Nemet intettem a fejemmel, talán kicsit bunkó is voltam. Nem fáztam túlzottan, csak éppen hogy - és volt nálam kabát, de semmi esetre sem szerettem volna felhúzni. Ugyanis Warren kabátja feküdt a táskám alján. És nem, több pasitól nem fogok ruhadarabot elfogadni, mert minek, különben is, nem akarom, hogy furcsa hatással legyen rám bárki is.
Szenvtelenül meredtem magam elé, s e rendkívül aktív cselekvés közben elkezdtem kinyitni a vizesüvegem. Mielőtt a számhoz emeltem volna, a srácra néztem, majd felé tartottam az üveget, és felhúztam a bal szemöldököm. Biztos vagyok benne, hogy neki is rohadtul elege van már a hajnali LLG-ből, és sejtettem, hogy ő is a "csoda, hogy átmentem" kategóriába tartozik ebből a tantárgyból. Na, nem mintha én a tananyagot utálnám - csak a durrfarkú szurcsókokat, meg a tanárnőt. Eridonos házvezető? Persze, hogy utálom. Az összes Eridonost rühellem.
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
18. tanév, vizsgaidőszak legvége, este nyolc óra
Írta: 2015. március 14. 20:22
Ugrás a poszthoz


~ öltözék ~


Elegem volt; fáradt voltam, nyűgös és kiállhatatlan, még rosszabb, mint egyébként. A hajam egyre inkább kezdett kikopni, de lusta voltam megcsinálni tartósra, így a szél ebbe a szolidabb színű hajkoronába kapott bele, mikor kiléptem a kastélyból. Dwayne írt, mogorva, "semmitseközlökveled" hangneme miatt csak még hisztisebb lettem, így hát hangosan kopogtak magassarkúim, mikor erőszakosan vertem neki a földnek a lefelé vezető úton. Imádok ilyen nyirkos, szeles időben random lejárkálni a játszótérre a faluba, mikor már rég a fürdőben lehetnék és zuhanyozhatnék, utána meg az ágyamban tétlenkedhetnék valami jó könyv, vagy egy kellemes novellaötlet társaságában - de nem. Mert ha Dwayne Warren kér valamit, és valahol valaki nem teljesíti, akkor valószínűleg nyolc éves módjára sértődik be rá, és nem tanítja majd többet azt a valakit, aki nem teljesítette a parancsot, sőt, beszélni sem fog vele többet. Vagyis hát, ezt feltételeztem.
Azért bevallom, kicsit izgultam, de persze nem, nem, én nem izgultam ám, miért is tettem volna, áh, dehogyis. Szürke kabátomat összehúztam magam előtt, ahogy siettem lefelé. Mit akar mondani este nyolckor nekem Dwayne, ami miatt lerángat a faluba?
Hogyhogy smsben írt? Elmentette a számom?
A falu határához érve befordultam a játszótér utcájába, majd a kiskapu nagyot nyikordult, mikor betettem magam mögött. Körülkémleltem a kis játszót, de még nem szokott hozzá az ottani fényviszonyokhoz a szemem. Itt van már Dwayne?
Cyanne North
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 14. 21:17 Ugrás a poszthoz



Megnyikordult a hinta, kék szemeim előtt pedig lassan körvonalazódni kezdett Dwayne sziluettje, így hát közelebb sétáltam a férfi görnyedt alakjához; rögtön le is ültem mellé, a másik hintába.
Dwayne halk hangneme furcsa volt nekem, rögtön rossz előérzetem támadt tőle. A rémálmaimra gondoltam, ami a vizsgaidőszak alatt egyre rosszabb lett - láttam, ahogy valamiféle erdőben rohantam valakik elöl, és a vége előtt mindig felébredtem, de közben fröcsögött a vér mögülem, és mindig elkiáltották magukat az üldözőim, két férfi hogy "Stupor", de én kikerültem. Aztán a végén... a végén eltalált engem egy átok, és felébredtem.
- Mi történt? Baj van? - kérdeztem ugyanolyan hangerővel, mint amivel ő beszélt hozzám.
Lesütöttem a szemeim, aztán megint rá néztem, próbáltam a szemeibe, már amennyire a félhomály megengedte - próbáltam látni, hogy mégis mi történt. Mert hogy Dwayne feszült volt, ez nem lehetett kérdés, és nagyon zavart, hogy nem tudtam, mitől.
Persze, hogy lerángatott, hiszen valószínűleg történt valami, amit egyelőre csak ő tud. Egyértelmű, hogy van valami.
- Valamit ott hagytam múltkor, vagy...? - kérdeztem reménykedvén, hogy csak valami idióta rajz, vagy novellaötlet az, amiért lehívott este nyolckor a faluba, vagy az öngyújtóm, vagy hogy visszakérje a kabátját...
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cyanne North összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel