Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A lány kijelentésére csak elmosolyodott és megcsóválta a fejét. Tényleg nem akart ő semmi rosszat, sem ijesztgetni, sem pedig mást csinálni. Most pedig komolyan gondolta ezt a nem akartam rosszat, hátszószándék nélkül jött be és köszönt rá a lányra. Valószínűleg meghallotta az ajtót, legalább is akkor még ezt gondolta. A könyvek esetlenül zuhantak az ágyra, ő pedig már pattant is fel, miután a lány odasétált hozzá. A neveket egyelőre még szürke ködös homály fedte, de a köd lassan eloszlott, felváltotta az eső és a hideg. Amit nem láttál a fehérségtől, most kitisztult számodra és megismerhetted az új világot. A tejfehér ködöt lassan eltüntette az eső, vagy is a bemutatkozás. Ahogy túlestek a formaságokon, Fanni lehuppant mellé a kanapéra és elárulta a könyv címét. Jó, hát ilyenről még sosem hallott, nem is tudta pontosan, hogy most mugli, vagy nem mugli emberkéről volt szó az író személyében. Talán most úgy nézhetett ki, mint az, aki éppen citromba harapott, de ebben nem volt biztos, elgondolkodó arcot viszont biztos, hogy vágott. A magyar lány kérdésére csak megrázta a fejét, ami elég hevesre sikerülhetett a vörös tincseinek össze-vissza libbenéséből. Mire a tincsei újra a válla mögé kerültek, addigra Fanni már egy újabb kérdést tett fel neki. Ahogy a szavak elhagyták a barna hajú lány a száját, úgy emelkedett meg Tulipánkisasszony szemöldöke a szavakra. Csodaország...?
- Hmm, régen voltam már ott, kezdem elfelejteni az utat - döntötte oldalra a fejét és vágott most már tényleg csodálkozott arcot. Nem kellett sokáig gyakorolnia, ez természetes arc volt számára. A csodálkozás lassan átcsapott sajnálatba, még lassabban pedig nevetésbe. - Semmi baj. Hát... az árvaházban mindenféle mugli könyveket olvastattak velünk, nem is emlékszem már sokra. De Fekete Istvánt szeretem, az ő könyveit. Ő mugli.
Nem is tudja pontosan, hogy az utolsó mondatot miért rakta hozzá, de egyszerűen "fontosnak" érezte, hogy tudassa a lánnyal, hogy az úr varázstalan volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- ÁLLJON MEEEEG.... Párduc, oroszlán, gorilla, makákóÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, Bambusznád, majomkenyérfa, kókuszdióÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ - Marhára szeretem ezt a bandát, de komolyan. Rock Inger, veszett nagy agy volt az a nyomi, aki kitalálta, pacsi neki! De ez a szöveg... Na jó, ez hazavágott már első alkalommal, mikor meghallottam. Értitek? Alig vártam, hogy valakinek lenyomjam az új gitárral. Kár, hogy nem elektromosat szereztem, mert most a 220V-ot helyettesítő rúnatudjaistenmiafenéim alaposan odadöngölnének a kastélynak. Kb. ablakot lehet törni azzal a hangszereléssel, amit egy jól bekötött elektromos nyújt, pazar élvezet. Érzem, ahogy az ujjaim alatt rezegnek a húrok, a zene végigfut a gerincemen... Aaaahhhh, oké, sajnálom, a csaj az áldozatom lett, ez van, de nem, tuti nincs miért rinyáljon, jól nyomom, ez biztos. Még a képek közül is néhány velem nyomja léggitárban, mialatt átnyargalunk a folyosószakaszon.
- Maga lesz... Maga lesz a Júliám! Eldöntöttem! - A hirtelen váltás a semmiből jön, de fekszik, ott a ritmus, figyeld. Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, Melyik ajtón menjek be?, na nem, én se tudom, pedig amikor gitározok, kisistennek érzem magam, de csak a bazinagy egóm miatt, maradjunk ennyiben. Nem vagyok amúgy egy nagy mellényű gyökér, de a zenei fejlődésemre ritka büszke vagyok. Mi? Nincs mire? Egy nap a világ színpadán fogok állni, öcsi, úgy nézz rám! Akkor majd a lábam nyomát is szívesen megcsókolnád majd!
Kezdem utolérni, ő is ki fog fulladni, hát még én... Már nehezen megy egyszerre nyomni az éneklést, gitározást és a futást is, eddig is redva nagy teljesítmény volt, de Júliáért mindent! Jó, oké, nem Júliának hívják, állítólag ő az új bigé, izé, Bözsike, Rözsike, Rönécske, na, ő, vágod...
- LÉGY A FELESÉGEM, KÉRLEK! Vagy, ha az nem, adj egy K-t év végén a vizsgámra és szeretni foglak, míg bele nem döglök! - No erkély? Francba, romantikusabban akartam lányt kérni, de ha csak egy pofázós festményektől teli folyosó van, miután végigrohantuk a fél kastélyt, legyen. Gyönyörű ívesen csúszok be elé a gitárral az ölemben, térden és akkora bociszemeket meresztek fel rá két lihegés közben, hogy ha nem sajnál meg, ő Medúza személyesen és itt fogok kővé dermedni. Szakadjak meg, úgy legyen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Renée gyors léptekkel indított, mikor menekülőre fogta, de most már határozottan rohan. Kezdjük az elején. Békésen reggelizett, majd úgy döntött, felkészül órájára, amikor megtámadta ez a… Diák. De hogy honnan jött, mi szél hozta és merre tart – mármint Renée idegein kívül… -, azt senki sem tudja. Egyszer csak gitárral a kezében rázendített a folyosó kellős közepén, minek köszönhetően Renée olyan vörös lett, mint a rák. Valahol itt kezdődött a nagy futam, amit már jó ideje tolnak, viszont üldözője fáradhatatlanul küzd szíve választottjáért.
- Most azonnal hagyjon fel az üldözésemmel, nem mondom többször! – rohan tovább persze, mint az őrült. Még imponáló is lehetne, ha nem gondolná azt a srácról, hogy elgurult a maradék gyógyszere is, amit a pszichiátriáról kiérve kiváltott. Talán az első kukába küldte ki random világkörüli útra, de már mindegy is. Hosszú lábai gazella módjára szelik át a folyosót, de nem szabadulhat, ráadásul kezd fáradni is. Pokolba az egésszel!
A következő mondatra csak fájdalmasan felnyög és 600 km/h sebességgel perdül be a következő sarkon. Talán lehagyhatja hirtelen lett rajongóját, amire kevés az esély, mivel a fiú úgy tűnik jobb kondiban van, mint ő. A következő kérésáradatra már felelni sincs ideje, mert az eridonos becsúszik elé, így bizonyítva vágyának tisztaságát, csak épp azt nem számította ki, hogy ezzel a mozdulatsorral fatális karambolt idéz elő. Valahogy így történhetett, hogy Renée a fiún landolva bukik orra és csak reméli, hogy a fiú egyik tagja állt be a bordái közé és nem a gitár.
- Először is ne üldözzön engem, másodszer pedig mutasson némi tiszteletet, végtére is tanárral beszél – leheli kissé kifulladva, majd felül és rendbe szedi vonásait. Jó, igazából baromi viccesnek ítéli meg a helyzetüket, a nevetőráncok ott bujkálnak a szemei körül, de még tartja magát a hivatalos formához. Lánykérés? Jesszus egek, már csak ez hiányzott neki, semmi más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ujjaim ritmusra dobolnak a lábamon, közben pedig a lányt nézem. Figyelemreméltó, ahogy játszik, teljes beleéléssel, és ahogy pengeti a húrokat, mintha mi sem lenne természetesebb a világon. Mindig is éreztem némi irigységet azok felé, akik valamilyen tehetséggel áldottan születtek, és bár ezt is fejleszteni kell, és rengeteg foglalkozást igényel, nekik valahogy zsigerből jön. A lánynál is úgy tűnik, mintha így lenne. Én biztos görcsösen és sokkal szerencsétlenebbül fognám a hangszert, ellenben vele, bár ki tudja, lehet, hogy csak a sok-sok gyakorlás…
Ez már csak annyiból is látszik, hogy amikor abbahagyja, úgy tekint rám, mintha valami földönkívüli lennék, és kell néhány pillanat, amíg teljesen visszazökken a valóságba. Hát, én nem akartam belerondítani, komolyan mondom!
- Lehet, hogy elrohant órára és itt felejtette. Vagy valami sürgős elintéznivalója akadt, aztán úgy gondolta, nem akar egy nagyobbacska hangszerrel az oldalán végigrohanni a kastélyon – sorolom a lehetőségeket, amik így hirtelenjében eszembe jutnak, bár egyik sem tükrözi a teljes valóságot. Már csak azért is megérte itt hagyni árválkodni a gitárt, hogy ilyen véletlenekbe ütközzünk. Idővel persze majd elárulom, hogy az enyém, de ez így sokkal szórakoztatóbb.
- Biztosan – nevetek fel.  – Honnan tudod, hogy nincs itt a tulaja? Lehet, hogy csak meghallotta, milyen jó kezekbe került, és nem bánja, ha kicsit játszol rajta – vetem fel az újabb eshetőséget. Persze semmiképp sem kioktatni akarom, teljesen ártatlan gondolatok csupán, amit megosztok vele, ezen felül pedig akár le is lepleződhettem legutóbbi megnyilvánulásom miatt. Nem, mintha akkora titok lenne, hogy én vagyok a felelőtlen gitártulajdonos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Tudom, de szeretem, ha együtt van a csapat. Sokkal jobb hangulatú úgy az edzés, hogy nem szomorkodunk, mert valaki nincs ott.
Márpedig van keserűség is akkor, amikor nem teljes a csapat. Ez a kapitányságosdi különben is új nekem. Szeretném jól csinálni, de érzem a nyomást, ami nem tetszik. Az olyan dolgok, melyek rutinosan mennek már, nem okoznak zavart, ám amelyekkel meggyűlik a bajom azok annál többet. A kviddics is ilyen. A lelkemre kötötték, hogy csináljam jól és jól akarom, de mi van, ha elszúrom. Amíg nem leszünk túl az első meccsen, addig nem tudok nyugodtan aludni. A meccs pedig legyen vagy siker vagy bukás, ezen majd utána ráérek agyalni, a lényeg, hogy ott és akkor mindent megtegyünk a célért.
- Mert ez nem cukrászda kisasszony, itt az ember életben akar maradni nem lufivá változni, ha ez önnek nem felel meg, keresse fel Roósz professzort, majd ő segít a gondján.
Miközben beszélek, kihúzom magam, már csak az olvasószemüveg hiányzik az orromról, mely mindig rajtam lenne, de átnéznék felette. A hangom okoskodó, és tanító, sőt, még az ujjammal is fenyegetőzök. Aztán végignézek Gwenen és a végén prüszkölve elnevetem magam.
- Nekem teljesen megfelel. Minden alkalmat megragadok a gyakorlásra. Muszáj fejlődnöm. Amúgy megvannak a meccsidőpontjaink. Navine, Rellon, Eridon. Majd Ash és te lemeccselitek, hogy mikor ki lesz a fogó, ebbe nem szólok bele.
Mosolyogva ölelek vissza. Szeretem ajándékokkal elhalmozni azokat akiket szeretek, és szeretem azt is, ha így örülnek neki. Ilyenkor elégedett vagyok azzal, hogy még mindig jól tudok választani.
- Majd ha már ehetsz fagyit meg ilyeneket. Akkor mindenképpen szeretnék. Viszont lassan mennem kell, neked meg aludnod kell.
Felkelve a hátamra dobom az iskolatáskám, ami tele van még könyvekkel, hiszen nem volt időm lepakolni. Közelebb lépve Gwenhez nyomok egy puszit a homlokára, majd ellépve elmosolyodom.
- Igyekezz kikerülni innen, sápaszt ez a sok fehér. Ha kellek, tudod, hogy találsz meg. Aludjál, ez parancs.
Kacsintok is egyet, majd az ajtóhoz lépve még intek neki egyet, mielőtt kilépnék a folyosóra és elindulnék a végeláthatatlan bűbájtanba való belefulladásom felé vezető úton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem volt épp az a múltban élő típus, aki sokat nosztalgiázna, rágódna a gondjain-bajain, és azokon a dolgokon, amiket másként csinált volna. Éppen ezért elég könnyen elszakadt a dallam idézte emlékképtől, mert nem is tudta igazán, mit idézett fel. Csak egy volt a sokezer random pillanatból, amit hátrahagyott.
Azért mindenesetre valószínűleg sikerült elég idiótának tűnnie a srác előtt, de hát ez zavarta a legkevésbé. Megforgatta a kezében a hangszert, miközben a másik az elméleteit fejtegette annak hátrahagyásával kapcsolatban. Neki nem okozott volna problémát, hogy egész nap egy gitárral mászkáljon mindenhová.
- Vaaaagy az is lehet, hogy rájött, hogy semmi tehetsége hozzá, és ezért inkább hátrahagyta, hogy valaki igazán fantasztikus tehetség megtalálja!
Színpadiasan elnyújtva, kicsit előrehajolva maga felé intett, és hozzá mellékelte vigyorát. Aztán legyintett.
- Náh, de lehet hogy igazad van, és épp azt nézi, hogy mi a frászt művelünk itt a gitárjával. - Jól körbe is kémlelt, de csak egyik szeme sarkából a másikig, mintha nem akarna gyanúsan, fejét forgatva nézelődni. Már csak azért sem, mert valóban feltett szándéka volt magáévá tenni a pengetőst, ha azért nem jelentkezik a gazdája. Vagy ha nem jelentkezik eléggé kézzel-lábbal. Vagy ha nem veszi Ellától vissza erőszakkal.
Mindenesetre nem nagyon zavartatta magát, mert újabb dalba kezdett, ezúttal egy pörgősebb, ritmusos fajtát választva. Egyszer-kétszer hibázott, de a lábával is dobolt, és még nananázni is elkezdett, mielőtt hirtelen felhagyott az egésszel, és pillantását a srácra emelte.
- Izé, ugye nem a tied?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csendben, minden árva hang nélkül állítja rá tudatát Kiva figyelésére, ám szemei továbbra is a sötét ablaktáblákat pásztázzák, míg a lány magához nem tér. A rágördülő esőcseppek nosztalgikus hangulatba csalogatják, bűvölik, rögtönzött betege pedig szépen lassan visszatérni látszik Álomföldről. Persze nem magától úszott át oda, de mit tehet az ember, ha holmi földi bajok gyötrik, mint a láz és meghűlés? A gyógyszer egy tisztes kezdőpont, ezért is erőszakolta bele nemrég Kivába a kétféle löttyöt. Ettől majd gyorsabban felépül, nem kell ágyban, párnák közt vesztegelnie- amúgy sem egy túl türelmes alkatként raktározta el magában az eridonos főnixlányt. Megkockáztatja, ha a lánynak egy napnál tovább kell ágyat nyomnia, bele is hülyül a tétlenségbe.
Nem kellett túl sokáig várakoznia, Csipkerózsika egy órán belül magához tér, de a hirtelen mozdulatait már tulajdon feje nem díjazza, jól be is int Kivának egy párnára való visszaszédülés formájában, hogy nyughasson. Mihael maga sem tudta volna szebben visszakoordinálni fekvőbe tüzeskét, mint ő önmagát. Most a pihenés az első, ha Kiva hamar el akar szakadni a marasztaló takaró és lázcsillapító kombójától.
- Füs-töl. – Ismétli meg türelmes-magyarázóan, mialatt két keze mutatóujjaival imitálja, hogyan szokott szállni a füst, csak ezúttal két füle a kiindulópont. Önmagára tükrözi le azt, amit Kiva fülei produkálnak éppen, de ahogy elnézi, a lány magától is rájött már, mi folyik a szervezetében: gyógyulás. A kalapkúra bájital másnapra minden esetben elmulasztja a náthát, legyen az akármilyen csúnya; ha sima meghűlés, megbirkóznak egymással. Inkább megkéri udvariasan a lányt, hogy nyújtsa már ide a kacsóját egy pulzusmérésre- az sem ártana, mert ha rendellenességet tapasztal, hívhatja a Nagyfőnököt gyógyításra és az ki tudja, hol vadássza épp az ebédjét mondjuk. Másik csuklóján ott virít az amúgy egyre sűrűbben használt karórája (sima, analóg darab, ami kibírja a mágikus környezetet), így meg is tudja mérni azt a pulzust ajkaival némán formálva a számokat számolás közben. Még Kiva kérdése sem zökkenti ki, de nem válaszol azonnal, előtte befejezi az alapvizsgálatot. Semmi komoly, minden normális.
- Rendben vagy azt leszámítva, hogy a láz sokat kivett belőled. Hozatok neked egy liter teát, azt mind meg kell idd, meg felkérek egy üveg sima vizet is. Az ásványvíz nem a legjobb ilyenkor. – Mellébeszél, kicsit körít, még a lány homlokán levő kendőt is leemeli, megfordítja és visszahelyezi rá, csak azután néz Kivára komolyabban, hosszabban, na és persze ereszti el végre a csuklóját: szépen visszafekteti azt a lány takarójára, a hasa fölé.
- Hagytalak volna ott? Nem hiszem, ennyire szemét még én sem vagyok. Ramaty az állapotod még… Nyugi, ha kikerültél innen, üldözhetsz kedvedre. Kezdem megszokni, hogy a Mihael-hajtás lesz az új hobbid. – Kissé unott fejjel sóhajt egyet, miközben visszaül a székre – mert eddig kénytelen-kelletlen közel tartózkodott Kivához, hogy elláthassa-, s a következő percben megjelenik mellettük halk pukkanással egy kötvénykés-rövidnadrágos, tapsifülű manó, aki csak azért pukkant be hozzájuk, hogy megkérdezze „Kisasszonkának van-e szüksége valamire?” , Mihael pedig lerendeli az üveg ásványvizet, a kancsó forró citromos-mentás teát és egy tál vegyes salátát rá sem hederítve Kiva esetleges riposztjára.
- Enned is kell, ne próbálj ellenkezni. Vedd úgy, hogy rajtad gyakorolok a gyógyítói pályára. – Ez félig-meddig magyarázat arra, miért nem hagyta ott meggyepesedni Kivát a helyiség közepén és hozta fel a gyengélkedőre. Érdekes, hogy széltében-hosszában szeretik róla terjeszteni, mekkora szemét, mekkora állat, milyen vadbarom, de azért le merné fogadni, hogy szinte senki nem nézi ki belőle a gyógyítói álmait, ahogy azt sem, mennyit tanul, hogy elérje, amit akar, igaz, sokszor a lustasága miatt szívott idáig bukott, vagy épp átcsúsztatott vizsgákkal. De ettől még, ha felkérdeznék tőle az elsőéves orvosis anyagot, nos azzal már tökéletesen tisztában lenne annyira, hogy be merjen menni egy mugli egyetemre vizsgázni. Ennyire szeretné elvégezni ezt a szakot. Innen nézve nincs min csodálkozni, hogy Kivát is úgy próbálja ellátni, hogy tényleg minél hamarabb felálljon innen a lány és egészségesen távozzon a gyengélkedőről, márpedig Kiva problémája még nem is a súlyos kategória, mi több, ezt gyerekjáték gyógyítani összvissz két főzettel.
- Mit kerestél ott egyedül? Ha tudod, hogy beteg vagy, miért nem maradtál ágyban? - Kissé szúrós szemmel méregeti a kisasszonyt, amolyan igazi "nem bírlak, Faraday" módon egy pillanatig, de csak hogy éreztesse, ettől a kis mentőakciótól azért ne nézzék jófiúnak meg kedves gyereknek, szimplán szorult belé is emberség- vagy tudathasadása van és éppen a jó felével társalog Kiva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egészen különleges vagy váratlan indokból is magára hagyhatták volna szegény gitárt, persze, bár a legtöbb embernek szokása tovább gondolni, és figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb eseteket, amik egyébként ebben az esetben teljesen lényegtelenek, ugyanis én vagyok az a galád, akiről épp elméleteket gyártunk nagy serényen. Úgy nézek a lány kezében lévő hangszerre, mintha még sohasem láttam volna, pedig már hosszú évek óta én vagyok a gazdája, nem is mai darab a drága. Emlékszem, mennyire féltettem az öcsém elől, amikor még kisgyerekek voltunk. Talán nem is hiába maradt ilyen szép állapotban.
- Végül is, ki tudja – bólintok egyetértőn, holott én aztán pontosan tudom, hogy a történet nem igazán így kezdődött, és ha nem lenne az eszmei értéke ilyen nagy… Merlinre, egy szó nélkül odaadnám neki!
- Ne is törődj vele! Csak játssz tovább, közben kioldalazunk és már meg is van a szajré. Amúgy tényleg elég ügyes vagy – kanyarodok kicsit vissza az előző feltevéshez, a bókolás és dicsérgetés pedig még mindig nem az erősségem, tessék eltekinteni felőle! Próbálkozom. Vigyorogva nézek vele körül, én kicsit feltűnőbben, mert nem aggódom attól, hogy a keresett személy kiszúrna. Amikor ismét játszani kezd, a fotel oldalához dőlök, és ritmusra mozgok jobbra-balra.
Egy pillanatra lehunyt szemeim közül a jobb oldalit kinyitom, amikor a dallam hirtelen abbamarad, és igyekszem a lehető legártatlanabbnak tűnni. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Vártam már, mikor esik le neki, és olyan… aranyosan mulatságos volt ez így. Remélem, nem sértődik meg! – Hát őőő, ami azt illeti, de, az enyém – vallom be. – De játssz kedvedre, sokkal tehetségesebb vagy, mint én. Engem már lehet kilökdöstek volna innen, ha próbálkozom – vigyorgok továbbra is, most már egy kicsit zavartan, mert nem tudom, mi a reakciója erre a kis közjátékra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mi a jó ég folyik itt? Az első kérdés, amely Renée fejében megfogalmazódik körülbelül így hangzott. Minden fekete-fehér, ráadásul ahol van, az nem az a hely, amire valaha is számított volna. Kissé gondterhelten pillant körbe, de a sötétségben csak annyit tud kivenni, hogy nincsenek errefelé színek. De egy darab se. Mint egy rossz horrorfilm színhelye, ahol a főhősnő hálóingben rohan, de a zombi elkapja és jó kannibál módjára bezabálja desszert gyanánt. Az egyetlen fényforrás felé bukdácsol az ablakhoz, amin kinézve egy sírkövet lát. Ha félős lenne, most sikítva zuhanna össze, de ehelyett a pálcájáért nyúl.
- Lumos! – hangzik a varázsige és a helyiségbe fény költözik. Aztán mégis csak elhangzik egy velőt rázó sikoly. Megpillant nem messze magától egy fiút, aki minden valószínűséggel egy diák, bár jelen helyzetben nem épp örömteli a találkozás. Hála az ijedtségnek elsiklik afelett a részlet felett, hogy egyszer csak volt egy üres karosszék, most meg van egy nem egészen üres karosszék. A szekrényen lévő képre pillant, majd a babára, mely érintetlenül hever ott. Azok a szemek ijesztően zöldek, akárcsak a smaragd és kétségtelenül Renée-re szegeződik a vérfagyasztó tekintet. Kirázza a hideg is az egésztől. Egyértelmű, hogy illúzió alatt vannak, de az viszont már szívás, hogy ezzel Renée nem tud mit kezdeni. A mellette lévő fiúra pillant és immáron végre hajlandó megszólalni.
- Nem vagyok parázós fajta, de egyértelmű, hogy ezt az izét neked kell oda kivinned. Te vagy a férfi – közli nemes egyszerűséggel, akárcsak egy hatodikos kisiskolás, aki a barátaival bátorságpróbásat játszik. Bár megjelenésben és tanári mivoltában nincs nála komolyabb és felelősségteljesebb személy, de ha magánéleti akciókról volt szó, gyakran összezsugorodik egy hiperaktív lánnyá, aki nem tud magával mit kezdeni. Na jó, ez túlzás. Nyilván tud, de ha épp nem hivatalos formulákat kell követnie, lelazul, mint a hatos anya, ráadásul végtelenül közvetlen. Könnyedén adja be bárkinek, hogy ő is egy a sok diák között, ami csak akkor jelent problémát, ha aztán a megismert ifjak az óráján szembesülnek vele. Hupsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csak felkaptam valamit, amíg tökéletesítettem a kosztümöm. Már egy ideje dolgozom rajta, azt szeretném, ha jól sikerülne; éppen ezért - mint ahogy évek óta - az utóbbi pár napban nem igazán szóltam senkihez, még a húgom is messze elkerült, ha meglátott a folyosón. Ilyenkor elég ijesztő dolgokat találok mondani.
Bár a tegnap esti mászkálás miatt igencsak fáradt voltam - ugyanis hajnali kettő előtt nem tudtam elaludni, és reggel hét huszonnyolckor már fent voltam -, de ez nem szabhatott határt a kreatív kiteljesülésnek. Próbáltam nem a Noeles üggyel foglalkozni, próbáltam kikapcsolni. Hiszen Halloween van, az év legszebb napja, a legértelmesebb ünnep mind közül.
Így hát, mágikus órám harsány kiáltásokkal jelezte, hogy ideje elindulnom hőn szeretett professzorunk irodája felé - ugyanis a két óra az két óra, és gyűlölök késni - így hát utómunkálatomat megszakította ez a rövid kitérő. Fehér bakancsom vaskos sarka visszhangot vert a lassan épülő halloweeni díszítéssel felruházott folyosókon, pont mint tegnap Warren cipőjének kopogása, égő cigarettájának sistergése.
Órámra pillantva konstatáltam, hogy így is előbb ideértem öt perccel, na de, jobb előbb, mint később. Habozás nélkül hármat koppantottam az ajtón, de magamban még mindig a ruha apró változtatásain, tökéletesítésén törtem a fejem. Egy-két csipkét le kéne még szedni róla, mert így nem olyan hatásos... lehet hogy kevesebb vér kéne rá... vagy esetleg pont hogy több...?
A körmeimet kezdtem fixírozni, ami alá a beszökött a művér, s oda is száradt. Mintha valakinek most kapartam volna ki a szemét.
Hát, lenne kinek kikaparni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Fogalma sem volt róla, hogy az európai gyerekek is ennyire komolyan veszik a Halloweent. Az elmúlt két ünnepen, sosem tartózkodott a kastélyban, így erről fogalma sem lehetett - tehát nem minimálisan rökönyödött meg, mikor reggel a nagyterembe igyekezve először meglátta az épülő díszítést.
Kölyök volt, amikor utoljára beöltözött az ünnepre, tíz éves kor fölött feléjük ez nem volt akkora divat, így értelemszerűen meglepték a halottnak öltözött tizenévesek. Ő fele, sőt, negyede annyira sem veszi komolyan ezt az egészet, ha már munkaköri kötelességből muszáj megjelennie.
Látott már halottat eleget. Igazit. Egyáltalán nem érez kísértést rá, hogy a szabadnapjain is rájuk gondoljon.
Azt a pizsamaszerű jelmezt, amit a leggyobb gonddal választott a jeles alkalomra, a kopogást hallva a barna kanapéra dobja. Számára nem jelent programot a beöltözés majd, egyszerűen felveszi a mostani póló és farmer elegáns kombinációjának tetejére, ha elérkezik az idő. Ahogy az ajtóhoz sétál, még ránéz a karórájára.
Milyen pontos kicsi lány.
   -  Na gyere - int neki könnyedén, kinyitva az ajtót előtte. Meg kell tenni, amit muszáj, aztán mindenki mehet a dolgára szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Kinyitotta az ajtót, s rögtön kihúztam magam, arcomra udvarias mosolyt varázsoltam.
- Jó napot. - udvarias közöny sütött a hangomból, s mintha tegnap mi sem történt volna, libbentem be a férfi irodájába.
Ahogy körbenéztem a meglehetősen minimalista helységben, a bőrkanapén lévő kezeslábasra siklott a tekintetem. Nos, egy pillanatra elvesztettem a gondosan kiművelt bájt az arcomról, szemöldököm összehúztam a hanyagul ledobott ruha miatt - ki gondolta volna, hogy Warren nem veszi komolyan a Halloweent?... -de gyorsan visszarendeztem vonásaimat a kellő kedvesség látszatát keltve.
- Úgy látom, a professzor úr is beöltözik az este. - jegyeztem meg egy illedelmes kislány módjára.
Alapjáraton az a véleményem az ilyenről - mármint aki ennyire nem veszi komolyan a Halloweent -, hogy maradjon otthon... de mindennek van oka, hogy ki hogyan öltözik be; ez kicsit tükrözi a személyiséget. Ha azon kezdenék el filózni, hogy Warren miért nem veszi komolyan ezt az ünnepet, arra jutnék, hogy: a) gyerekesnek tartja; b) rossz emlék fűződik hozzá; c) mert amúgy is sokszor találkozik a halállal. Tény, hogy ez aurorként valószínűleg helytálló.
Ezen a ponton gondolkodtam el azon, hogy miért kezel ilyen bunkó paraszt módjára mindenkit a drága professzorunk. Mert ennyire megrázza a halál mindennapi jelenléte az életében? Mert - már ahogy tudom - egyedülálló apaként neveli a lányát? Mert gyengének hiszi magát, s ezzel próbál védekezni?
Na, nem mintha jó lennék az emberi érzelmek felmérésében.
- Szabad érdeklődnöm, hogy a büntetőmunkám esetleg meddig tart? - kérdeztem csevegő hangnemben, eljátszva az alárendelt szerepét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

   -  Be bizony. Ki nem hagynám.
Motyogja az orra alatt, miközben még egyszer kipillant a folyosóra, majd becsukja az ajtót a lány mögött. Épp időben ahhoz, hogy a kastélyban repkedő, megbűvölt papírdenevérek közül (aminek néhány kivégzett példánya a parkettáján hever már) egy se röppenjen be az irodába.
Összedörzsöli a tenyereit, átlépi a már említett denevérek egyikét, hogy visszagyalogoljon az asztalához. Jack, a törpebagoly egészen szürreális, félrebillent testhelyzetben szunyókál a tisztításra szoruló, fény ülőrúdon, apró kobakján egy méretes papírcsákó billeg, ami majdhogynem nagyobb, mint az egész madár.
   -  Passz - válaszol Dwayne a lánynak, megkerülve az asztalt, hogy kihúzza annak fiókját.
   -  Órákig, vagy napokig. Ameddig kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Válaszára meglepetten vontam fel a szemöldököm, és nem kicsit akadtam ki arra a gondolatra, hogy a szülinapomon, Halloweenkor Warren irodájában kéne rostokolnom.
De csak higgadtan. Nem tarthat fogságban napokig, még akkor sem, ha auror. Mármint, ezt nem teheti meg.
- Ehm... ezt mégis hogy értsem? - kérdeztem még mindig az udvariasság határán egyensúlyozva. - Mármint, csak nem leszek étlen-szomjan bezárva a pincébe...
Vagy ha mégis, szólok az apámnak. Dwayne akár ismerheti is, hiszen auror, Anglia és Magyarország közt ingázik, általában nemzetközi ügyeken dolgozik. Nem tudom, melyikük a nagyobb fejes, de őszintén remélem, hogy az apám. Jó érzés lenne, ha tudnám, ő egy kicsit meg tudja sz*****ni Warrent.
Kedves mosolyt villantottam rá.
- Mert hát, remélem nem leszek elzárva Halloween estéjén. Elég sokat készültem rá.
Vajon Warren milyen volt fiatalként? Mi történhetett vele, ami miatt auror lett? A professzor szemébe néztem, mialatt ezen tűnődtem - Lacey szerint ilyenkor olyan tekintetem van, mintha az emberek veséjéig látnék. Miért egyedül neveli azt a kislányt? Mikor szokott rá a dohányzásra?
Ja, igazából nem érdekel. Csak szeretem találgatni az emberek eddigi sorsát. Az információ hatalom. Minél többet tudsz egy emberről, annál könnyebben tudsz belerúgni. Éppen ezért játszom most előtte is, és mindenki előtt, aki a közelembe jön. Taktika. Színtiszta taktika.
Megigazítgattam a szoknyám szegélyét, miközben vártam, hogy reagáljon valamit; tekintetem a groteszkül alvó bagolyra siklott.
Szerencsétlen állat. Mindkettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

   -  Az étlen- szomjan elzárásra sajnos a diri bától nem kaptam engedélyt.
Mormogja, ahogy visszazárja a fiókot és kissé lehajolva kihúzza az alatta lévőt, ellentétes kezével az asztalra támaszkodik. Ebből nyilvánvalóan egy árva szó sem igaz, sosem tervezte, hogy gyerekeket kényszerítsen a pincébe büntetés gyanánt. Tény, hogy nincs tanári végzettsége, mégis tudja, hogy az a cselekedet nagyon, nagyon helytelen lenne. Különben pedig... a rellonosok eleve ott alszanak mindig, hát hol lenne ebben a büntetés?
   -  Persze, hogy nem - forgatja meg a szemét könnyedén, arrébb tolja a fiók kacatjait, láthatóan keresve valamit - Ahhoz még nekem sincs szívem. A tinédzser lányoknak ez az egyetlen nap, amikor büntetlenül öltözhetnek úgy, mint eeeegy...
Megpillantja a vékony, bőr madzagfélét, egy rántással húzza ki a javítani váró dolgozatok alól, melyek kupaca összedől, kaotikus halmot alkotva. Egy lökéssel zárja vissza a fiókot.
A kezében vékony, sötétbarna szíjféle tárgy függ, két végén vékony aranyszínű csattal, mint egy dísztelen, egyszerű karkötő. Ha azonban igazán közelről megnézi az ember, a felületé apró fekete vésetek húzódnak. A fény felé tartva szemléli meg, majd veszi át a másik kezébe.
   -  Kapsz egy kis ajándékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Egy kis ideig szemléltem még a baglyot, aki groteszk testhelyzetben aludt egy papírzacskóval a fején. Azt hiszem, ebben a kastélyban nem csak a Rellon ház népe az diliházba való, hanem jó pár tanár is az, Warren köztük az első.
Ahogy elővette a karkötőt, s kinyilvánította, hogy valamiféle ajándékot kapok, legszívesebben pofán röhögtem volna. Vagy nagyon hülye, és megbolondult, vagy csak valami hátsó szándéka van ezzel az egésszel. Vagy, ami még rosszabb, gyenge nőnek tart, akinek ápolni kell a lelkét... ez valami kárpótlás akar lenni az elfogadhatatlan stílusa miatt?
Aztán, ahogy a fény felé emelte a bőr darabot, megláttam a fekete kis jeleket, az apró rúnákat, amik körülölelték a szalag egészét.
Valami elátkozott tárgy, amitől megőrülök? Vagy amitől csak jótét, kedves szavakat fogok tudni kimondani? Ez volt az első gondolatom, s ösztönösen távolabb húzódtam a tárgytól.
- Ó, professzor úr, igazán kedves, de inkább én vagyok az, akinek ajándékot kéne adnia a borzalmas viselkedése miatt. Nem fogadhatom el.
Magam mögött átfogtam a bal csuklómat. Nem létezik, hogy rám adja azt az izét. Nem is illik a jelmezhez, meg különben is, nem fognak holmi felrúnázott karkötőket rám adni. Nem, nem, semmiképpen sem. Végigmértem a karkötőt, az összes rúna közül egyetlen egyet ismertem fel, a fényesítő rúnát. Jelezni fog nekem a karkötő?
- Nem tudom, milyen rúnák azok, professzor úr, de nem szeretem az ilyen formán megbűvölt tárgyakat. Van bennük valami baljóslatú. Igazán, tényleg nem fogadhatom el.
Különben is, arany csatt egy sötétbarna bőrszalaghoz? Mit képzel ez magáról? Nem fogok én ilyen ortó kiegészítőket felvenni. Lehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Könnyedén elneveti magát. Elsétál az asztala mellett, hogy megálljon a lánnyal szemben, megtartva az egészséges távolságot. Arra már rájött, hogy a legtöbb rellonos afféle északi nagyúrként viselkedik, különben még a kisujját is eltartja a teáscsészétől, hát nem árt kiterjeszteni az intim zónájukat, ha nem akar hisztériát hallgatni.
A tenyerét felfelé fordítva nyújtja ki a lány felé, a másikban a karkötőt az oldala mellett lógatja, mint holmi kacatot.
   -  Rendben van, sz*rul fogalmaztam. Ez a büntetésed.
A hangja könnyed, szinte már-már baráti. Türelmesen várja, hogy Cyanne beadja a derekát, bármennyi időbe is telik mndez.
   -  Nem fog bántani, vagy megátkozni, ha attól tartasz - magyarázza tovább, a lány vonásait fürkészve - Legalább is nem úgy, hogy kárt tegyen benned. De az éjszakai járkálásnak ára van, kicsi lány. Ha ezt felveszed, márpedig muszáj lesz, akkor meglátod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Közelebb lépett hozzám, én pedig ismét hátrálni akartam, csak hogy nem tudtam; már így is a bőrfotelnek nyomódott a lábam. Összehúztam a szemem, immár a legkevésbé sem kedves tekintettel nézve a férfire, aki várakozóan kinyújtotta a kezét.
Adott egy pár információt a karkötőről, közben pedig eljátszottam a gondolattal, hogy hányféleképp próbálhatnék megszökni innen. Persze, nem teszem meg, annak komoly következményei is lehetnek, de milyen jó lenne! Beleeresztenék egy villámot Warrenbe, a bal oldalánál elslisszolnék a karja alatt, és kifutnék. Vagy szimplán szétvillámoznám a bőrkarkötőt. Bár, mivel Warrenről van szó, biztos ezeregy védőbűbáj van rajta...
Mérgesen fújva Warren keze fölé helyeztem a csuklóm - mert nem, én nem akarok hozzáérni ehhez a tökfejhez - ő pedig rám rakta a bőrzsineget. Biztos vagyok benne, hogy nem lehet kicsatolni, sőt, nem fogok addig szabadulni ettől az undormánytól, amíg neki nincs kedve leszedni rólam.
Nem éreztem semmi furcsát a bőr érintése nyomán. Bár szokatlan volt, de nem voltam tőle se kedvesebb, se agyhalottabb, sőt, ugyanúgy megvolt a jellemem is, mint ahogy a karkötő-mentes napokon lenni szokott.
- Akkor hát... végeztünk? - kérdeztem dacosan, s megdörzsöltem a bal csuklómat, kissé feljebb tolva a karkötőt. - Ennyi? - kérdeztem kissé bizalmatlanul.
Lesz ez még rosszabb is, tudom. Már előre félek. Idegesen toporogtam bakancsomban, s igyekeztem távolabb húzódni az előttem álló professzortól. Kész őrület ez az egész. Hogy csak úgy, random felrúnázott tárgyakat adhat ránk minden tanár kénye kedve szerint! Nem hiszem el...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Végül a lány sem lát más megoldást, mint hogy engedelmeskedjen a néma kérésnek. Kezdi megérteni, hogy néha a türelem is lehet épp annyira célravezető, mintha erőszakkal kényszerítette volna együttműködésre. Minden nap tanul valami egészen újat.
Akkor veszi le a tekintetét a lány szemeiről, amikor az végül bizonytalanul kinyújtja a kezét. Szinte csodálja, hogy nem égeti a bőrét az ellenálló passzivitás, ami minden mozdulatáról süt, mintha azt is utálná, hogy egyáltalán itt kell lennie. Nagyon helyes, a büntetésnek végtére is ez a lényege.
   -  Amíg ez rajtad van, bőven lesz alkalmad éjszaka sétálgatni. Ez nem fogja hagyni, hogy elaludj - magyarázza monoton hangon - Akkor fogom levenni, ha bocsánatot kérsz. Tudod, miért.
Óvatosan illeszti a vékony csuklóra a bőrt, ügyetlenül, mintha ő is tartana tőle, hogy a lányhoz érjen. Talán így is van. Egy pár pillanatig még csodálja a művet.
   -  Akkor jó szórakozást estére - fejezi be a beszélgetést könnyedén, az ajtó felé intve. Viszlát, Kismadár, még úgyis visszajössz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Magában elég hamar túlesett a sokkon, amit a csatangoló kisdiák okozott, aki láthatóan se kép, se hang alapon közelített a végzetébe. Akár honnan nézzük, az Emmában lévő óvó szellem feléledt, eddig is folyton ott volt, hiszen több diák van kezei alatt házvezető-helyettesként, mint amivel valószínűleg elbír, mégis ilyenkor teljesedik ki. Ránézve az eridonos diákocskára sietett fel – magassarkú, soha többet, hiába alacsony, ez már biztos – és fogta karon. Nem volt boldog, hogy itt futott össze vele, de elégedetten fújta ki magát, mikor hallgatva rá, visszaindultak a másik irányba, pontosan a Gyengélkedő bejáratához. Ekkor tekintett le, hogy mezítláb császkál a kisfiú. Az kéne még csak, hogy meg is fázzon pluszban, senki nem szerethet beteg lenni, a kúrákat és gyógyító főzeteket meg pláne, szóval határozott koordinálással terelte be a helyiségbe, majd a hátsó ágy felé, ami a legbelakottabbnak tűnt, és ahol egy pár cipőt is látott.
- Előtte szépen keresünk neked egy lábbelit, aztán lehet szó arról a sétáról komolyabban. Rendben vagy egyébként? Chaske nem eszik embert szerintem, de nyugi, köztünk marad.
Próbált megnyugtató és kedves lenni egyszerre, nem volt szándékában amúgy se árulkodni és bezáratni ide szegény párát, mint a királylányt szokás a toronyba, egyszerűen csak ő is aggódott. Mi van ha gyakran császkál így egyedül, és egyszer baj lesz? Nem szabad az ilyet megkockáztatni. Közben elérkeztek az ágyig, ahol a cipőt előszedve, átnyújtotta neki, ha kellett segített természetesen, miközben körbenézett, hátha szüksége lenne valamire abban az időben még, amit kötelezően előírt neki az élet itt. Nem lehet kellemes, nagyon nem, nem csodálja azért ezeket a kis magánakciókat.
- Ádika, ígérj meg nekem valamit. Ha sétálni szeretnél, inkább üzensz nekem ezentúl, de nem császkálsz egyedül, mert bármi baj lehet. Rendben?
Azzal felegyenesedett és személyes ártalmából köthetően igazította meg az ágyat meg pár ruhadarabot, aztán ha elkészült a fiúcska, kézen fogta és elindult vele kifelé, de megtorpant egy pillanatra, és felkapott egy pulóvert a kezébe, ha kifelé vennék az utat, se legye gond.
- Hová mennél szívesen, most egész sok időm van, bármi lehet az úti cél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A navinések házvezető-helyettese meglepően kedves volt velem. Áldom a szerencsémet, hogy ő fülelt le, mert fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha mondjuk a saját házam házvezető-helyettese akad rá. Dwayne bácsi olyan szigorúnak tűnik, és szó szerint összerezzenek, ha meghallom a közelben. Olyankor mindig az jár a fejemben, hogy rosszat tehettem, és most jön közölni, hogy ki vagyok csapva a suliból, vagy éppenséggel Zsombicc kicsapásának hírét hozza. Mindegy is, most az volt a legfontosabb, hogy végre kimehetek, noha nem egyedül.
Lassan, még kicsit bizonytalanul lépkedtem, hiába érezhettem magam biztonságban Emma néni mellett. Mikor megálltunk, kitapogattam az ágyam szélét, és szépen felültem rá. A cipőimet a kezembe kaptam, de előbb a bennük elrejtett zoknikat vettem fel, majd a cipőket is. A fűzők bekötésével vakon nem boldogultam valami jól, ám Emma néni ebben is segített. Zavarban, és némileg kínosan is éreztem magamat; vörösödő arcom csak tetézte ezt. Komolyan úgy festek itt, mint egy béna óvodás, akinek a cipőit a rá vigyázó dadusnak kell megkötnie. Tenni viszont nem tudok ellene, magatehetetlen vagyok, ameddig nem látok. Kérdése így később jutott el hozzám, de nem voltam tiszteletlen, hogy figyelmen kívül hagyjam, ezért mosolyt varázsoltam az arcomra, és vélhetőleg Emma nénire néztem.
– Köszönöm a kérdést, rendben vagyok, csak nagyon unatkozok egyedül. Nem eszik, de mindig visszaparancsol az ágyba, ha éppen felkelek… Pedig néha csak az ablakig szeretnék eljutni, és kinézni rajta… még ha nem is látok. –sóhajtottam a válasz után, majd lekászálódtam az ágyról, ismét megfogtam a tanerő kezét, és engedtem, hogy vezessen. Közben ígéretet kért tőlem, amitől cseppet vonakodtam, de ennyivel tartozok neki. Így egyik kezemet a szívemre tetem, még a másikat felemeltem, és bólintottam egyet, hogy megígérem. Arra pedig, hogy merre menjünk, rögtön rá akartam vágni, hogy nézzük meg a gálameccset, de elvetettem.
– A gálameccset szerettem volna nézni, de a kezdetleges lelkesedés alábbhagyott… Lehetne, hogy a Vízeséshez menjünk? Nem akarok belemenni a vízbe, mert rettegek tőle, csak ott szeretnék sétálni. Ugye lehet Emma néni? –hangomban csengett a kisfiús ártatlanság, kíváncsiság és vágyakozás egyvelege. Első úti célnak megfelel, utána majd eljutunk még máshova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Na, ma azt olvastam – de tényleg! – az egyik könyvben, talán az SVK lehetett, hogy a dédapám megfordult az iskolában valamikor, és lehet, hogy van róla egy kép. Márpedig nálunk mozognak és beszélnek is a képek, nem úgy, mint a szottyadék mugliknál, így akár beszélhetek is a dédfaterrel. Hátha tud némi tanácsot adni mondjuk… bármivel kapcsolatban. Igazából csak kíváncsi vagyok, hogy milyen az öreg, vagy milyen volt fiatal korában. Mégiscsak egy Farkas, ami azért nagy szó, hogy a lábai nyomát őrizhetik ezek a folyosók. Úgy tudom, hogy társalgóban van egy csomó varázsló képe, ami jó lehet kezdésnek, na meg, ha már ott leszek, kicsit szusszanhatok valamelyik sarokban. Elég nehéz elviselni a sok rajongót, aki állandóan engem akar faggatni. Mondjuk én már két kérdést is faggatásnak veszek bármilyen témában, szóval elég nehéz jót tenni velem, ha én nem akarom. Van nálam egy zacskó szotyi, amit természetesen a második emeletre tartva szorgalmasan fogyasztok. Biztos lesz valaki, aki majd eltakarítja az elhulló maghéjakat, nem az én dolgom a takarítás, erre a nyüves manók vannak. Állítólag itt felszabadított manók dolgoznak, elég szégyen, nem? Talán majd az új diri, az a PortaNepper rendet tesz az állandó nyafogásuk közt.
Végül megérkezek a terembe, épp egy marék héjat engedve ki a kezemből, mikor belépek, és máris a képes falnál termek. Ránézek még a szöszire is, de csak azért, mert egész jó cuccokkal van felszerelkezve. Na, igen, ehhez is értek, nemhiába modellkedem néha, hogy az atyai apanázst kiegészítsem, és olyat vegyek magamnak, amiről a szülőknek nem kell tudniuk. Már az is csoda, hogy hagyják, mert nyilván értesültek már róla, hiszen járatok néhány magazint. Miután megnéztem magamnak a szöszit, visszafordulok a képekhez és keresni kezdem a dédfatert. Nem lesz egyszerű, annyi kép van, a fenébe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Mindenképpen elolvasom egyszer - bizonyítékképpen még rá is bólint, nehogy azt higgye a lány, hogy nem tartja be az ígéretét. Felkeltette az érdeklődését az író és még a héten elolvassa az egyik könyvét. Vagy legalább megkeresi, azért annyira nem könyvmoly. Szokott olvasni, de nagyon különbözik a levitásoktól, nem végez ki naponta két könyvet. Neeem, azért annyira ő sem elvetemült.
Tématerelés!
Magáról valószínűleg senkisem szeret beszélni, hacsak nem önimádó. Csúnya ez a kifejezés, Alíz nem is szereti használni, de itt most ez a megfelelő jelző. Ő nem önimádó és nem is szeret magáról, a családjáról, vagy az előéletéről beszélni. Bánatosan pislog Fannira és sóhajt egy hatalmasat.
- Igen, ott voltam... két évig. Aztán "örökbefogadtak" - nem mond többet, ha Fannit annyira érdekli a dolog, akkor majd kérdez és eldönti, hogy akar-e rá válaszolni, vagy sem. De valószínáleg az utóbbi lesz. Tényleg nem kellemes dolog arról beszélni, hogy gyakorlatilag nem is ismeri a szüleit. A nevelőanyja pedig nem beszél róla, lehet, hogy ő sem ismeri.
Nem ismeri Fekete Istvánt.
Nem lepődik meg a dolgon, hiszen a férfi mugli volt és Fanni pedig valószínűleg aranyvérű. Alíz sem ismerte sokáig, sőt, nem is ismerné még a mai napig, ha az egyik dolgozó olyan kedvesen rá nem erőltette volna a könyvet. Attól kezdve szerette meg az írót, olyan szépen, változatosan ír. A megszólításra felpillant és halványan elmosolyodik Fanni kérdésére.
- Apát nem ismertem. Azt hiszem meghalt. Anya velem volt hat évig, rá valamennyire emlékszem... aztán két évre árvaházba kerültem. Nyolc éves voltam, mikor Szentesiékhez kerültem. Aztán most megint költöztem... ide - a mosoly már régen leolvadt az arcáról, most elmerengve néz az ablak felé. Fanni az első, aki tudja, hogy örökbefogadták. Még a szöszkéék sem tudják, illetve reméli, hogy nem tudják. Kicsit sem furcsállja, hogy a barátnői nem tudják az igazságot, Fanni pedig igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Merre lehetsz dédfater? Olyan jó ötletnek tűnt, hogy egy kicsit felfedezzem a híres Farkasokat, de úgy tűnik, túl sok kép van itt, az időm pedig véges. A kiscsaj pedig almát eszik. Igen, néha rápillantok, de ami azután jön, az kemény. Úgy megy kukához, mintha valami kifutón lenne, épp csak nem dobja oldalra a haját, és nem mosolyog. Az a dobás, öcsém… Hát ez ki ez?
- Szép volt Hófehérke! Szerintem menne hátrébbról is, nem? – fonom karba a kezeimet és figyelem a csajt. Kicsit ismerős a pofija, talán azért nézegetem annyira, de gőzöm sincs, hogy honnan. Talán már volt egy fogadáson is, ahol én, bár oda tényleg csak az elit jut be. Még a végén kiderül, hogy valaki, persze mindegy.
Nekem viszont mégiscsak meg kéne találnom azt a képet, vissza is pillantok a festményekre. Mikor alapították ezt a fantasztikus iskolát? Lehet, hogy... Ó a jó fenébe már! Dédapus 1995-ben elhagyta a földet, szerencsére a szellemét sem hagyta itt, állítólag nem az a kedves ember volt, mint mondjuk én. Az iskolát pedig a 2000-es évek elején alapították, ha jól rémlik. Szóval a dédapa eléggé agresszív és szókimondó volt, ráadásul nem volt túl megfontolt, mégis hosszú élete lehetett. Márpedig, ha én kedves vagyok, akkor ő mi lehetett? Na, mindegy, legyintek egyet, majd lehuppanok az egyik kanapéra Hófehérke közelében. Kicsit tanulmányozom még, mint csajt, ha már ideette a kecses fene.
- Amúgy helló, Zé vagyok, a jobbik fajtából – terpeszkedem el, tényleg olyan, mintha az enyém lenne minden. Persze, ha nagyon szeretném, biztos megvehetném… ha adnának rá zsét apámék. Erre viszont nem alapozunk az utolsó húzásuk óta, így mégsem lesz egy kastélyom. Mondjuk ez nem is kéne. Végigfekszem végül, a kezeimet a nyakam mögé teszem, és néha rápislantok a lányra, hátha akar valamit mondani. Végül is megszólíthat, ma nagyon kegyes hangulatban vagyok.