Még nem volt alkalmam feltölteni a hűtőmet is, és különben is, nem árt megnézni, hogy milyen is a ház felhozatala. Erre pedig a legjobb lehetőségnek most a reggeli kínálkozott. Bár a nagyterem zsúfoltságig megtelt falai és az ételek illatainak keveredése cseppet sem volt számomra vonzó. Kis fintorral az arcomon léptem át a küszöböt. Egy gyerek majdnem éppen nekem jött. Valami kis pöttöm elsős lehetett. De szerencsére pont el tudott manőverezni mellettem. Szerencséje. Különben a belépőm az lett volna, hogy ordítok egy elsőssel. Nem túl szerencsés.
A sorok között elindulom. A rellon asztalát egyből kiszúrom. Szemeim gyorsan cikáznak végig az asztal körül ülőkön. Vannak köztük olyanok, akiket elevenen képes lennék felfalni. Nem is értem, hogyan kerülhetett egy dicső házba egy ilyen diák. De az ilyeneket úgyis kiszelektálja a társaság. Már csak az a kérdés, hogy melyik az a társaság ebben a házban, ahová mindenképpen érdemes csatlakozni, ha jó pozícióban akarok lenni.
Feljegyzés a fejemben lévő noteszba, hogy a hatalmi berendezkedésnek még utána kell járnom mindenképpen. Fontos, hogy az iskolai elitbe tartozzak. Ha pedig nincs ilyen, akkor sürgősen ki kell alakítani azt. Egy iskola sem az igazi, ha nem rendelkezik egy belső hierarchiával. Pláne egy bentlakásos iskola esetében.
A tekintetem persze a Rellonról azért tovább téved a többi házra is, hogy láthassam, mi az iskolai felhozatal úgy összességében. Azt a megállapítást kell tennem, hogy elég változatos. Vannak itt szépfiúk, meg csini, cuki csajok, és elég magukba fordul egyének is. Na meg sok-sok fura arc, akiknek a társaságát önvédelem miatt jobb kerülni. Ki tudja, milyen borult elmével rendelkezik egy-kettő.
A nagy kiértékelésem közepette jut el a szemem egy valamennyire ismerős archoz. Elsőre meg sem ismerem, de aztán kifut a vér az arcomból, amikor rájövök, hogy ő bizony a drága fekete bárány öcsém, aki éppen farkasszemet néz velem. Szúrós pillantást vetek rá, hogy érezze a felé irányuló "szeretetemet", majd egy gyere ide! parancsot formálok felé ajkaimmal. Magyarázatot várok tőle. Most rögtön!

Öltözet

Nagy kegyesen, zsebre vágott kezekkel lépked oda hozzám őlazasága. Mindig is utáltam ezt a tenyérbemászóan nem törődöm stílusát. Az pedig hallatlan a számomra, ahogyan beszél velem. Egyébként is elvárom mindig a tiszteletet, pláne az öcsémtől. Még ha az... khm... szóval elég mihaszna egy példánya a családnak.
 - Nem tartozom neked elszámolással... De te mit keresel itt egyáltalán? És mi ez a jelvény. - Lenézően megbököm a prefektusi jelvényt a fiú talárján, majd gúnyosan felhorkantok. - Csak azt ne mondd, hogy itt te képviseled a törvényt. Pf... ez a hely tényleg elég szánalmas... - Teszem karba a kezeimet szánakozón pillantva a drága öcsémre. Én sem kívántam jobban a viszontlátást vele, mint ő. Épp annyira kedvelem őt, mint amennyire ő engem. Vagy talán még kevésbé. ~Ooooolyan kis, áhh... ~ Nincsenek szavak, amelyek kifejeznék őt.
 - Csak itt volt sajnos megfelelő képzés a számomra. Tudod, valaki vinni is akarja az életben valamire. - Szúrósan teszem oda a megjegyzésem, hogy vegye a lapot. Mert még mindig úgy gondolom, hogy Krisztiánból soha nem lesz semmi. Legalábbis semmi olyan, amire büszkének lehetne lenni. - Na és te mit keresel itt? Kidobtak még a javítóból is? Vagy feltételes szabadlábon vagy, kedvesem? - Tettetett érdeklődést mutatok az irányába, amit ő egyből le fog vágni. Annyira azért ismer. Mégis csak részben együtt nőttünk fel. De csak részben. Szerencsére túlzottan sokáig nem feketítette be a napjaimat.
Tekintetem visszafordítom oda, ahonnan érkezett és rákérdezek az igazán díszes asztaltársaságára.
 - Ez a te kis brancsod? Igazán... hozzád illőek. Az a lány úgy néz ki, mint aki most szabadult a cirkuszból. Ezt pedig nem bóknak szánom. - A gúny és az irónia nem, hogy csak csepeg, egyenesen árad is a hangomból. - Na és mondd csak, mégis miből fizeted az ittléted? Azt ne mondd, hogy olyan fényes a tanulmányi eredményed, hogy ösztöndíjas vagy, mert azt úgysem hiszem el. Vagy esetleg dolgozol iskola mellett? Igazán szép karrier egy Neviczkyhez képest... -

Krisztiánt kisbabaként azért nem szerettem, mert sokat visított. Amikor elkezdett cseperedni, mindenemet összekent és játszani akart az én dolgaimmal, ami nekem egyáltalán nem volt az ínyemre. Szóval sosem volt jó korszakunk. AZ a 3 év korkülönbség pont elég volt mindig is ahhoz, hogy teljesen külön világ legyünk. Bár a bátyámmal nagyon jól meg tudom érteni magam. Ő szerencsére hasonlóan gondolkodik, mint én. Vagyis inkább egyszerűen csak normálisan gondolkozik. Krisztián meg leginkább sehogy se a régi tapasztalataim alapján.
 - Valami akkor szorult beléd a Neviczky vérből is. De csak néhány csepp. Bár a megfigyelés logikusabbnak tűnik. - Mondjuk mondanom sem kell, hogy az ilyesfajta megfigyelési módszerrel mennyire nem értek egyet. Hatalmat adni egy olyan embernek, aki ön és közveszélyes a lehető legnagyobb felelőtlenség.
Az öcsémet szóhoz juttatni pedig még nagyobb. Hamar fel is tudja tolni a pumpát a locsogásával bennem. Nekem ugyanis az egyik gyenge pontom az, hogy nőként a család nagyja érdemben nem viszi sokra, így nem is nagyon várja senki sem azt, hogy nekem magasabb rangú képesítésem lesz. Azt pedig többen is szóvá tették már, hogy számomra a karrier fontosabb a párválasztásnál.
 - Én nem egy férfi szárnysegédje akarok lenni, hanem egy független erős nő. - Sziszegem a fogaim között kissé felpaprikázottan. De egy nagy levegővel uralni kezdem inkább az érzéseimet. Nem ér annyit ez a kis vakarcs, hogy miatta húzzam fel magam.
 - Aha... ja, persze. - Fintorgok a hülye hazugságán. Tény, mi tény, hogy rettentő keveset tudok róla. Nem ő a vacsoraasztali téma minden hétvégén. Néha anya azért tudom, hogy utánanézett, hogy mi is van ezzel a jómadárral, de sose emlegette, csak ha épp kerestem valamit az íróasztalán bukkantam rá egy-egy cikkre. De ez édes kevés tudásnak mondható. Pláne, hogy testvérek vagyunk. Bár ezt mind a ketten erősen tagadjuk.
 - Nem, teljesen egészséges vagyok. De igazad van, nem is kéne szóba állnom veled. De érdekelt, hogy mit is keresel te itt. - A terelési hadművelet sikeres volt Krisztián részéről, mert teljesen el is siklok felette. Ebből is látszik az, hogy mennyire érdekel az, hogy mi is van vele. Az, hogy elfogyott a pénze, vagy éppen, hogy dúskál nem igazán hat meg. Nem terveztem adományozni a rossz sorsú családjuknak hátat fordító gyerekeknek.
 - Hallottam róla. Jobb is így. Nem csorbítod a család hírnevét legalább. - Persze én ettől még azért mindig Neviczkynek nézem őt, mert mégis csak az öcsém. Ugyanakkor ez még nem ébreszt bennem gyengéd érzéseket. Sőt, igazából semmi sem ébreszt bennem azokat. Főleg nem vele kapcsolatban.
 - Egyébként mi ez a fiúbarát kinézet? Egy oldalon játszunk Krisztián? Vagy lehet, hogy a névváltoztatás olyan sikeres volt, hogy inkább Krisztinának kéne hívnom téged? - Nézek végig rajta, és nem tudom nem észrevenni, hogy bizony itt-ott meglehetősen másságra hajazó momentumok vehetőek észre. Igazán nem lepődnék meg rajta, de még inkább elásná a szememben magát az öccsém, ha még ez is kiderülne róla.
 - Nos, most viszont jobb lesz, ha tovább állok. Már így is túl régóta csevegünk. Feltűnő lesz valakinek még a végén. Na, pá! - Fordítok hátat a fiatalabbiknak. Egy fintorgó mosolyt még kap, ami egy még beszélünk kijelentéssel ér fel. Hiszen egy iskolában nem fogják tudni folyton elkerülni egymást. Sajnos.

Ethan

Muglik, muglik mindenhol. Ilyen alkalmakkor mindig rájövök arra, hogy hiba volt ide jelentkeznem. Annyi félvér és mugli származású dolgozik itt, hogy minden egyes nap, amikor hazaérek első dolgom, hogy egy fertőtlenítő bűbájt küldök a teljes öltözékemre én pedig a zuhany alá bújok. Még jó, hogy itt lehet kapni Némethy féle szépségálpó szereket, így nem kell mindig elmennem Budapestre csak azért, hogy beszerezzem az egyébként elég gyorsan fogyó csodákat. Persze a gyors fogyás annak köszönhető, hogy nem vagyok épp egy sporolós fajta. A szüleim sose neveltek engem sporolósnak, de igaz ez a tesóimra is. Kíváncsi is leszek rá, hogy hogy fog megállni a lábán az a troll most, hogy lelépett az iskolából. Komolyan, nem is értem, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe, hogy lebuktassa magát. Semmit se tanult ez abból, amiket tanítottak nekünk gyerekkorunkban.
Na, de most itt a hivatalban ezt szerencsére nem sokan veszik tudomásul. Hozzájuk gondolom nem jutnak el annyira az iskola hírek, hogy itt arról cseverésszenek a hátammögött, hogy micsoda folt van a család hírnevén azzal, hogy az öcsém, aki egy színtiszta, nemes aranyvérű vérfarkass lett. Egy fura, degenerált lény. Ennél csak az lenne rosszabb, ha valami hetedhét országra szóló lakodalmat tartana egy mugliszármazásúval. Na, már tényleg csak az hiányozna... Ebbe jobb bele se gondolni.
Meg is rázom kissé a fejem, végigsímitok a ruhámon, hogy valóban olyan tökéeltesen áll-e rajtam, mint ahogy annak állnia kell. Aztán az államat arisztrokatikus tartásomhoz híven felszegve indulok el a papírokkal a kezemben a másik részleg felé. Gyakornoknak lenni csupa "móka és kacagás".

Marci
Öltözet

A nagy melegre való tekintettel most egy fagylaltot nyalogatva üldögél Eszterünk a Boglyas tér egyik árnyékos padján. Szeret a szabadban lenni. Na jó, igazából annyira nem. Kivéve otthon a házuk kertjében. Ott tudja jól, hogy mindenféle mugli hatástól elzárva lehet. Arany élet egy aranyvérűnek. Hah, micsoda szófordulat.
Na, viccet félretéve a téren ücsörögve lapozgatja a Havi igéző aktuális számát. Szeret tisztában lenni korosztálya legidőszerűbb híreivel, pletykáival. Nem egy pletykafészek fajta Eszti, tininek se volt az. De tagadhatatlan tény, hogy egy jó politikus varázsló tisztában van a környezetével. Eszter pedig politikai pályára készül. Ezért is volt ma nap közben a minisztériumban. Ugyanis jelenleg itt gyakornokoskodik. Munka után pedig édes a pihenés. Ebben a melegben egy finom fagyival még inkább. Haza még úgysincs kedve mennie, úgyis egyedül lenne otthon, és hát két testvérrel, és eddig bentlakásos léttel kicsit fura és idegen neki a magány, ha hazaér. Nem mintha nem tetszene neki, hogy nem lógnak mugli dolgok a csillárról és nem kell attól rettegnie, hogy valami tisztátalan vérű nyúl hozzá a cuccaihoz. Ez a része kifejezetten tetszik neki. Nyugalommal tölti el. Bár egyébként sem egy idegeskedő fajta, bár vannak dolgok, amikkel kifejezetten hamar fel lehet paprikázni. Például az öccsével, akire most gondolni se akar.
 - Milyen érdekes... - Motyog magában a híreket olvasva. Már természetesen bele is került az újságba, hogy a francia méltán híres aranyvérű család reménysége magyarországi iskolában folytatja tanulmányait. Ez az újság minden lehetséges hírt összeszed az országból... Néhány hír persze kacsa szokott lenni. Például itt van ez is: a Némethy család várományos örököse nősülni készül. Máté nősülési szándékairól már hallottam volna. Voltam én is aralistás, ha jól hallottam hírét. Mágus körökben semmi sem marad sajnos sokáig titokban...

Nagyon rossz volt Madagaszkár. Meleg, párás. Itt még ezekkel a borzasztó melegekkel is sokkal-sokkal - évezredek múlva - sokkal jobb itt lenni. Eszternek nem való az a fajta nagyon mediterrán, nagyon egyenlítői övezet. Maximum egy nyaralásnyi időre. Addig szerethető.
A nagy olvasgatás közepette el is gondolkozik itt-ott Eszter az egész madagaszkári "kiruccanáson", mindeközben a fagyi folyamatosan fogy. De a nagy elmerültségből visszarángatja őt egy torokköszörülést követő köszönés a keresztnevével megbolondítva.
 - Oh, khm... Szia Marcell! Hát munka után kicsit olvasgattam mielőtt hazamennék. Jobb itt, mint a lakásban megfőni. A hűtőmágia is kevés ide már. De itt az árnyékban egy kis fagyival máris jobb. - Mosolyog rá a napszemüvegét feltolva a hajába. - Látom te meg vásárlós napot tartasz. Csak így egyedül? Vásárolni pedig társaságban jó. - Pillant rá a szatyrokra, amik a férfi kezében lógnak. Az ilyesfajta dolgok egyből feltűnnek egy nőnek, aki szeret vásárolni. Eszter gazdag, még jó, hogy szeret hobbiból pénzt költeni, hiszen megteheti, hogy egy átlagos fizetést költsön el akár csak egyetlen ruhára. Ezt pedig szereti kiélvezni és mutogatni. Ezzel is jelezve, hogy ő arisztokrata aranyvérű, nem egy koszos mugliszármazék.
 - Csatlakozol esetleg hozzám itt a padon, vagy még sok elintéznivalód van ma? - Nagyon nagy modortalanság lenne nem a társaságába invitálni egy aranyvérűt. Legalább a mágustársdalom krémje tartson már össze, nem igaz?

Marci kedves fiú és aranyvérű. Két jó pont. De van egy gyereke. Ez olyan valami, ami él és mozog és visít... Eszter ilyesmivel nem hiszem, hogy meg tudna birkózni. Őszintén szólva én megkérdőjelezem azt, hogy neki lesz majd valaha is gyereke. Már csak azért is, mert az 9 hónap tömény szívás, aztán meg 18 év tömény szenvedés még pluszban. Nem éppen egy Eszternek való survivor show ez. Persze a vérvonalat fenn kell tartani, a nemességnek élnie, szaporodnia kell, szóval hát már csak puszta kötelességből is egyszer biztosan lesz majd ő anyuka. Egyszer... soká...
 - Értem. - Most minderre mást nem is tudna kinyögni. Igazából tudta ő, hogy a férfijúnak van fia, de annyira nem foglalkozott vele, de most, hogy ez meg is lett említve már jobban odafigyel erre a cseppet sem mellékes "tulajdonságra". Ha őszinték akarunk lenni, először Eszter kinevette Marcit úgy, ahogy van. Persze nem szemtől szembe, hanem csak amikor eljutott hozzá a hír. Micsoda szerencsétlen lúzer az, akit otthagynak egy gyerekkel. De így megismerve azért egész normális. Nem olyan degenerált aranyvérű, mint egyesek. Szerencsére.
 - A Minisztériumban gyakornokoskodom és bejöttem egy kis túlórára is. Ráértem és szeretem építgetni a jövőmet. - Büszkeség azért kihallatszik a hangjából. Büszke arra, hogy a saját lábán is képes építeni a karrierjét. Meg amúgy is ő egy totálisan karrierista nő. Neki ez fontos és az ilyen területen elért sikerek növelik a legjobban az önbizalmát.
 - Megértem. Gondolom nem szeretsz sokáig a fiad nélkül se lenni. - Tényleg csak gondolja, beleérezni nem tud egy ilyen helyzetbe. Nem lelkesedik fel ugyanis attól, ha meglát egy kisgyereket. Sőt, nem is csal mosolyt az arcára egy aranyos kisbaba, néha pont hogy inkább undor jelenik meg az arcán. De, hát vannak ilyen emberek.
 - Egyébként add át üdvözletem édesanyádnak! - Egy bájos mosolyt is megenged az üdvözletküldés mellé. Ezt diktálja az etikett, amely Eszter számára kőbe vésett törvényként funkcionál az élete legnagyobb hányadában. De az etikett nem tér ki igazán a váratlan helyzetekre, mint ami most is következik. Meglepődve néz a fiúra. Nem igazán számított egy ilyesfajta invitálásra. Most erre mégis mit mondjon? Nem egy randevúzgató fajta ő. Persze alkalomadtán elmegy, ha kellemes parti az illető és jót tesz a hírnevének, de a legtöbb szerencsecsomagot lekoptatja valami kellően oldalba szúrós, de mégis nemes szöveggel. Most azonban minden ilyen helyett a nevetés tör ki belőle.
 - Khm... - Próbálja összeszedni magát és kinyögni valami értelmeset is. - Ne haragudj, csak öhm... huh, hát ez váratlanul ért. - Kissé legyezi magát a kezével, hogy sikerüljön normalizálni levegővételeit. - A legtöbb fiú nem nagyon veszi a bátorságot az ilyesmire, és nem számítottam rá. - Jegyi meg mintegy mellékesen, hogy tőle általában félnek ilyen téren a fiúk. Amit persze nagyon jól is tesznek. - Na szóval, egyszer egy nem randi fagyizásra szívesen leszek a társalgási partnered. - Mosollyal még meg is koronázza az invitálás elfogadását.

Ethan

A nagy romantikus jelenetek nem is állnának túl jól nekem. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, sőt... Valószínűleg, ha az Ethan által lefestett kép zajlott volna le, akkor én fennhéjázva ráförmedek: "Manapság már a tiszta vérűek is békának. Nem kell, hogy segíts, inkább csak ne árts többet." Ezt követően pedig egy pálcaintéssel összerendeztem volna a papírokat. Nehogy már én lehajoljak és a földről kaparásszak össze egy pár papírt, amikor én egy varázsló vagyok és a pálcámat nagyon is jól tudom használni.
De a fikcióktól a valósághoz érdemes áttérni, az az én terepem, nem vagyok egy álmodozó giccses tini. Még a gyomrom is felfordul, ha erre gondolok.
 - Üdvözletem Ethan! Pedig ha már mind a ketten ugyanarra a szakra járunk, akkor számíthattál volna rá. - Nincs a legjobb napja neki, szóval egy kissé most felvágottabb nyelvvel válaszol vissza Ethannek, de semmiképp sem modortalanul. De nem Madame Bűbáj ő, hogy itt tegye-vegye magát.
 - Gondolom te is a gyakorlatoddal kapcsolatosan vagy itt. Kinél leszel majd? - Tudni érdemesnek találom azt, hogy mégis kinél is lesz majd Ethan, ugyanis én jól megszívtam, hiszen nem aranyvérűhöz kerültem, hanem ahhoz az otromba Osztrovszkyhoz, akivel persze kénytelen vagyok bájologni, mert hát ő a főnököm és fontos, hogy hogyan ítélnek meg a hivatalba. Persze ennek ellenére is van, hogy azért összezördülünk a nézetkülönbségeink miatt. Meghazudtolni nem tudom önmagam.

Ethan

Igazából annak is betudható a kevésbé kedves hozzáállás, hogy a minap felolvastattam az Edictummal saját magát, mivel én magam hozzá nem érnék egy olyan újsághoz, amelynek egy vámpír a főszerkesztője és egy félvéla a társszerkesztője. Az írói gárdában meg több, a mulgi vér, mint a Mugliismeret tanár egész családfájában. És ebben az újságban volt egy igen terjedelmes interjú Ethannel, amiben arról nyilatkozott, hogy ő érdeklődik a mugli technika iránt. Na, ott is akkor tettem le inkább az újságot. Hova fajul a világ?
 - Lehet fent lett volna pedig twitteren... - Egy apró megjegyzés, amit egyszer egy muglitól hallottam és hát sajnálatos módon megragadt, de most legalább felhasználhattam valamire.
Ezek után meg őt egy aranyvérűhöz osszák be, míg engem egy kis senkihez, akinek még muglivér is van az ereiben. Ez egyszerűen vérlázító. Most szívesen leátkoznám Ethan fejéről a mosolyt. Kezd egyre unszimpatikusabb lenni a szememben, pedig eddig eléggé kedveltem. Na, persze nem olyan értelemben. Ethannek van egyfajta kisugárzása, ami sokakat levesz a lábáról, kár is lenne tagadni, de én nem vagyok ennyivel megvehető.
 - Merlinre! Te nagyon mázlista vagy. - Azért próbálok vele normálisan viselkedni, hiszen annyit tudok Ethanről, hogy vele nem érdemes rosszban lenni. És hát még ha muglista is, akkor is aranyvérű és elég jó családból származik. Bár nekik is van egy pár szégyenfoltjuk, akik az iskolai házam tagjai közt sorakoznak fel szépen.
Persze ez után jön a kérdés is, hiszen így illik, hogy én kihez vagyok beosztva. De azért észreveszem a megfogalmazásában a bicskát, amit persze ösztönösen reagálok le. Méghozzá egy nemes, nőies pofonnal.
 - Senki alatt se vagyok. Nem fekszem senkivel se össze egy nyamvadt munkáért. Mit gondolsz te? A férfiaknak áll a világ? Hát nem! Egy nő is érvényesülhet pusztán az eszével, nem csak a lábaival! Muglista idióta! - Már a pálcáját is kedve lenne elővenni, hogy néhány ízes átkot szórjon a fiú fejére, de ehelyett inkább csak megáll, kifújja a levegőt, egyenes, nőies tartást vesz fel, állát felszegi, majd elindul tovább a dolga felé. Ha Ethan akarja, akkor kövesse.

Ethan
Dress

Egy bál, amin a korlátok átrendeződnek. Szeretem a halloweent. Vérfagyasztó ijesztgetések, a boszorkányok és varázslók bármit megtehetnek. Ez a mi napunk. És persze ilyenkor a maszkok alatt az emberek lehetnek bárkik és bármilyenek, hiszen valószínűleg fel sem ismernek. Egy éjszaka határok nélkül. Ilyenkor én is elengedem magam.
Bár most csak a fél arcom van teljesen elmaszkírozva, a másik fele csak kissé kihívóra lett sminkelve, így azért résszint felismerhető vagyok, de ennek oka volt. Az iskolában ez az első Halloweeni bál, amin megjelenek és éppen ezért tettem is a lélegzetelállító megjelenésért. Magamhoz nem hűen kissé könnyedebbre vettem az öltözetet. Vörös és fekete, mint a fekete özvegy színei, csak én éppen ezt azért választottam, hogy összeillőek legyünk kíséretemmel. Az ilyenekre ügyelek. Ethan egy olyan személy, aki mellett megjelenni egy eseményen kölcsönösen pozitív hatással van a társadalmi életünkre. Az ajtóig tehát minden számít. Azon túl tudom jól, hogy egy más világ vár. A beharangozás elég vérpezsdítőre sikeredett. Kíváncsi vagyok, hogy valóban olyan jó lesz-e mint ígérték.
 - Mehetünk. - Jelentem ki Ethannek a bejárati csarnokban mellé szegülve. A karjába karolok, ahogy az illik. Egy pillantást vetek rá szemem sarkából, hozzá egy apró, cinkos mosolyt társítva.

Ethan
Dress

Általánosságban az mondható el rólam, hogy nem hagyom meg a legkevesebb lehetőségét sem annak, hogy kellemetlen szituációba keveredjek, de ma este úgy döntöttem, hogy nem fogom úgy lekorlátozni magam, mint szoktam és meghagyom a szórakozás lehetőségét, persze csak ésszel. Elég tudatos ember vagyok, a kisördögök az sem biztos, hogy meg tudnak győzni a maguk igazáról. De egy lehetőséget adok nekik. Miért is ne?
Ethannal belépünk a terembe. Érzem, hogy néhány tekintet rám vetül. Tudom, hogy a lányok többsége bomlik Ethan után. Helyes, jó családból származik, gazdag, és rendkívül jó lehetőségei vannak a jövőre nézve. Sokan szeretnének királynők vagy first ladyk lenni, Ethan egy belépő erre az életre, ha továbbra is megmaradnak az ambíciói és az álmai, őt ismerve pedig kétségtelen, hogy megmarad.
 - Igen, egész ügyes az itteni DÖK, bár a Beaubatons-os események azért valamivel jobban tetszettek. Ott az alapanyag mindig jobb volt, meg a többségi társaság is. Nem volt ennyi muglivérű... - Kissé fintorogva körülnéz a társaságon. Tudja jól, hogy legalább a negyede sárvérű ezeknek és ettől a rosszullét kerülgeti. De most próbál nem tudomást venni róluk. Csak ez nem olyan egyszerű.
 - Igen, kérek valamit, köszönöm! Rád bízom, hogy mit, tudom, hogy jó az ízlésed, velem vagy itt. - Egy kihagyhatatlan lehetőség arra, hogy ne fényezze magát és egy kicsit azért a fiút is.

Ethan
Dress

Ethan más nézeteivel teljesen tisztában vagyok. Büszke aranyvérű, de muglista felfogású kissé. Amikor valami ilyesmiről kezd el beszélni, akkor persze magamban forgatom a szemem, amit persze ő is tud. A véleményem nincs előtte véka alá rejtve, csak éppen elnézzük egymásnak, hogy ki milyen felfogású. Ha nem így történne, akkor nem hiszem, hogy ma együtt jöttünk volna ide. Ám mivel mind a ketten látjuk a másikban a jó üzletet, a társadalmi elismertséget kompromisszumkészek vagyunk egymás felé, mint barátok. Számomra ugyanis minden kapcsoalt üzlet, legyen az baráti, de még akár családi is. Aki nem kifizetődő, azt kitagadjuk. Így működnek a Neviczkyk. Krisztián is éppen ezért nem tagja a családnak. Túl rossz hírt hozott mindig ránk, nem volt hajlandó megfelelni az elvárásoknak. Igazából ő a legkisebb és szerintem én és a bátyám minden lázadása ő benne összpontosult. Legalábbis se én, se a tesóm tökéletesen a szüleink elvárásai szerint építettük fel az életünket, de Krisz már járni se volt hajlandó úgy megtanulni, mint minden tisztességes gyerek.
 - Azért vagyok itt, hogy esélyt adjak az estének. - Egy megadó mosoly jelenik meg az arcomon, Ethan aggodalmát pedig el is eresztem. Nem félek attól, hogy nem fog tudni választani. Szóval inkább fogom magam és Ethant követni is kezdi az emberek közötti sasszézásban. Látok én is pár ismerőst, akiknek biccentek, de nem időzök igazán senkin sem. Bár Mihael szerelése elég szemrevalóan sikerült. Jobban áll ez neki, mint a tengerparti homok, ez tagadhatatlan. De összehatás szempontjából nem az esetem az ilyen ember, mint ő. Nagyon nem. Szóval inkább az italokra irányítom a figyelmemet. Némelyik meglehetősen undorítóan néz ki. A halloween nem a jóízlésről szól, az biztos. Az egyiket egy kicsit tovább is nézem, mert nem tudom eldönteni, hogy kukacok vannak-e benne, vagy az csak gumicukor, de a magam megnyutatása érdekében inkább úgy döntök, hogy a második. Azért a csúszómászó asztalra nem való és talán ezzel tisztában van az itteni DÖK is. Remélem.
A gondolkozásból a felém nyújtott ital ránt ki, amit egy mosollyal elveszek Ethantől, majd belekortyolok egyet. Ekkor kapom a bókot, ami szinte elvárt egy ilyen estén.
 - Köszönöm! Igyekeztem nem meghazudtolni magam, de azért az alkalmat sem. - Nagy műgonddal választottam ki a megfelelő ruhát, ugyanis nem akartam magamtól elrugaszkodni, és valami pórisat felvenni, de azért fiatal vagyok és nem hiába teszek azért, hogy jó alakom legyen, nem fogom azt teljesen rejtegetni sem, ha az alkalom úgy kívánja.
 - Jó ez a jelmez egyébként, jól áll. Honnan vetted az ötleted? -
Azért "egy te is jól nézel ki" féle szöveg igazán nem lett volna ide illő, szóval inkább beszélgetést próbál kezdeményezni, mert neki nem ismerős annyira a férfi jelmeze, hogy el tudja helyezni.

Ethan és Benedict
Dress

Ez a halloweeni bál a meglepetések estéje, úgy hiszem. Alapvetően persze az nem okozott számomra nagy meglepetést, hogy Ethannel jöttem el ide. Valljuk be őszintén a legjobban mi értjük meg talán egymást társadalmilag. Gondolkozásban nem feltétlen értünk mindenben egyet, de azt remekül kezeljük. Szóval érthető, hogy jól megvagyunk egymás társaságában.
 - Fontos a harmónia és a megjelenés. - És persze így látják, hogy együtt jöttünk, ami persze szintén fontos, de nem olyan kislányos, őrült szerelmes tini módon. Olyan én sose voltam. Nekem sosem volt nagy rajongós korszakom, amikor üldöztem valamilyen pasit. Az ilyen nevetséges dolgok távol állnak a jellememtől és így tőlem is. Amúgy is, egy nő soha ne fusson egy pasi után! Ez egy aranyszabály!
De ahhoz, hogy ez az aranyszabály tartható legyen a nőnek sem szabad hagynia magát. Érdekesnek és érdeklődőnek kell lennie. Ezért is kíváncsiskodok Ethan jelmeze iránt. Még nem olvastam az általa említett könyvet, sőt, igazából nem is hallottam még róla. Én a klasszikus varázsirodalom nagyjait ismerem leginkább, és van egy olyan sejtésem, hogy Edgar Allan Poe nem az. De lehet, hogy az én ismereteim hiányosak, bár erre kicsi az esély. E téren legalábbis, de a következő momentum elég furcsa számomra. Valami világító tárgyat vesz elő Ethan a zsebéből, amire ránézve elkezd szélesen vigyorogni. Nem tudja Eszter pontosan, hogy mi is az, de azt tudja, hogy drága dolog és hogy mugliktól való. Szóval az előbbi miatt kellene neki is, de az utóbbi miatt teljesen elutasítja a ketyerét. Szóval szemöldökét félig felvonva néz Ethanre, aki egy bocsánatkérő pillantással néz vissza rá, majd elfordul és otthagyja őt. Hirtelen nem is tudja mire vélni ezt a viselkedést és nem is indul meg a férfi után. Különben sem valami pincsi kutya ő, aki követi a gazdáját, na meg Ethan egyébként sem a gazdája, csak egy remek barátja.
Szóval mivel nem követi csak áll és figyeli tekintetével, hogy hova is megy a vörös herceg. Hát nem túlzottan messzire, egy szarvas fickóig, akiből hirtelen az elmaszkírozás miatt nem igazán tudja kinézni, hogy ki is lehet. De mivel érdekli, hogy ki is az ilyen nagy kebelbarát - bár tippje van rá, hiszen Ethan barátsága elég elhíresült - főleg az aranyifjúval, a kviddics vállalat fejének fiával, Benedicttel, akivel már ugyan volt alkalmam találkozni, de igazán nem ismerjük egymást. Bár ha a fiú itt van, akkor ez valószínűleg változni fog. Itt is van az ideje ennek elkezdésére. Szóval odasétálok a pároshoz, akik éppen befejezik a nagy ölelkezést.
 - Uram! - Tartom oda a kezét Ian felé, aki a tradíciókat remekül ismerve - nem meglepő módon - köszönt engem. Egy apró biccentés és pukedlikezdemény is jár mellé. Adjunk igazán a formaságokra. Úgyis biztosan mindenki minket figyel most, hiszen Ethan jelmeze egyébként is vonzza a tekintetet, és Ian - tekintve hogy már szinte profi kviddicsjátékos - nagyon kidolgozott izomzattal rendelkezik és friss hús is a hazai piacon.
 - Mi szél hozott erre, Ian? - Próbálok én is bekapcsolódni a beszélgetésbe, természetesen anyanyelvi franciával, hiszen ez a nyelv éppen úgy megy, mint a magyar. Persze csatlakozásommal ügyelek arra, hogy ne terhes legyen a páros számára. A férfiak közötti barátságot tudom jól, hogy nem szabad megsérteni, és ilyen esetekben tudni kell hallgatni a harmadik félnek. Ugyanez igaz persze a női barátságokra is. Bár azokban több az árulás, mint a férfiak közötti igazán mély barátságban. Sajnos már kevés igazi, erkölcsös és tartással bíró nő él a társadalmunkban.

Ethan és Benedict
Dress

Ian stílusa persze kifogástalan velem szemben. Ezt szeretem Ethanben, még a legjobb barátai is kifogástalanok. Végre vannak normális emberek is ebben az iskolában. Remek! Végül talán mégsem lesz olyan rossz ez a hely.
 - Köszönjük! - Fogadom az elismerést. Persze az nem csak engem illet, hanem Ethant is. Egyre jobban kezdem élvezni ezt az estét és még a démonoknak sincs semmi nyoma. Persze tudom, hogy ez még lehet másképp és kíváncsi is vagyok rá, hogy lesz-e.
Mindeközben elindul egy szavazás, ami persze cseppet sem érdekel. Az ilyen bálkirálynős dolgok semmire sem jók, mindenki elfejeti őket amint kilépnek az ajtón. Csak feltűnősködés az egész, semmi több. Nekem nem kell korona ahhoz, hogy tudjam, királynő vagyok.
 - Hát ez remek! Bővül az elit köre, ennek nagyon örülök. - Mosolyom és lelkesedésem őszinte. Örülök neki, hogy ezen iskola is kezd nevekkel telni. Legalább büszkén vállalhatom majd, hogy ide járok. Nekem fontos a presztízs. Iannak meg a barátja, Ethan. Furcsa ilyen tiszta, őszinte barátságot látni a mai világban. Ritkaság. De mindenképpen jó dolog, legalább meg tudják beszélni azokat a pasis dolgokat, amik egy nőt nem érdekelnek egy kicsit sem. A férfiaknak a barát arra van, hogy a nőt ne untassák az unalmas pasis dolgokkal. Szóval igazából a nők számára a leghasznosabbak a legjobb barátok.
 - A környezet szép. Kicsi a Roxforthoz vagy a Beauxbatons-hoz képest, de kellemes és nyugodt. A társaság viszont nem a legelitebb. - Nem akarok panaszkodni, ez az este ne erről szóljon, szóval inkább finoman kissé szépítem a helyzetet. De Ian majd rá fog döbbenni arra hamar, hogy már nem a Roxfortban van.
 - Most melyik csapatban játszol Ian? Bevallom kissé le vagyok maradva. - Ian az én korosztályomon alul van, így annyira nem követem a pályafutását, csak ha felbukkan valami olyan magazinba, amit elolvasok, hogy képben legyen az aktuális hírekkel. De a legutolsó hír, amit Ianról olvastam az volt, hogy milyen sok lány epekedik érte.

Ethan és Benedict és Eliza
Dress

Ethan előző párkapcsolatai egy részéről természetesen tudok, hiszen egy iskolába járunk, és minden iskolában a fő pletyka az mindig a párkapcsolat. Én magam is kerültem terítékre, volt természetesen már fiúm, nem vagyok vénlány. Persze az nem is kérdéses, hogy mind jó családból származóak voltak, csak éppen mégsem voltunk egymás számára annyira jó üzlet, hogy a kapcsolat sokáig tartott volna, na meg persze volt olyan fiú is, aki belém szeretett, én pedig ezt nem viszonoztam. Ez a férfi nem számára egy igen kényes dolog, így nagyon a szívükre tudják az ilyeneket venni. Nevetséges. A tisztelet, a megbecsülés fontos, de a szeretet nem igazán, nem ad hozzá semmit sem egy kapcsolathoz szerintem, csak maximum a drámát, azt pedig mindig elkerültem kortársaimmal ellentétben. A mai lányok és fiúk egyaránt nyitott könyvként, szappanopera jelleggel szeretik élni a magánéletüket, ami engem kifejezetten zavar. De most nem a zavaró tényezőkre koncentrálok én a nagyon összebújó szerelmes párokat is ignorálom.
 - Ethannek igaza van. A magyar kultúra egyébként sem a nagy grandiózus épületeket részesíti előnybe. Kisebb és visszafogottabb itt minden. - Helyeslek Ethan megállapítására, majd kissé továbblendítem a beszélgetés egy olyan kérdéssel, amelyre majd Ian fog tudni hosszasan válaszolni. Egyenlő felek között fontos, hogy egyenlő rész jusson mindenkinek a beszélgetésben. Erre mindig ügyelek. Tanultam etikettet és protokollt.
 - Ez igazán jól hangzik, akkor nagyon esélyes vagy valamelyik felnőtt csapatba. Van esetleg konkrét cél, hogy melyikbe szeretnél bekerülni? - Természetesen az összes felnőtt ligát, amely versenyekre is jár névről ismerem, néhányból pedig konkrétan embereket is ismerek, az aranyvérű családok összetartanak többségében.
Ezt a remek beszélgetést megzavarja egy hirtelen feltűnő tini. Legalábbis a kissé hiányos öltözete és a tökéletesen pocsék időzítése erre enged következtetni. Megvárom, hogy lefolyjon a kis interakció szépen csendben, kissé felhúzott szemöldökkel, és rosszalló pillantással konstatálom csupán, arra viszont már egy fejrázás is megjelenik, hogy Ethannek nekimegy a lány.
 - Na, erről beszéltem a társaság szempontjából. - A sötét hajú lány tökéletesen reprezentálta az iskola többségét. Bár Iant valószínűleg mulattatni fogja majd a sok lány. Egy sportoló mindig többet eszik, mint az, aki nem sportol...

Mr. Otromba


Egyelőre még mindig itt vagyok... A Főnök utána mondhatni a legtöbb helyen ki nem mondott munkaköri leírás. Ez itt sincs másképp. Sajnos a szerződésem még mindig tart és nem akarok semmi incidenst, így szépen elviselem, hogy egy nem aranyvérű a főnököm, aki előszeretettel osztogat nekem mindenféle olyan munkát, amit tudja jól, hogy gyűlölök és csak kesztyűben vagyok hajlandó kb. még a papírját is megfogni az illetőnek.
Az élet kemény.
Most éppen reggel van, csodás munkakezdés. Szépen felöltözve, munkába illően, semmi kihívó, csak csupa elegancia, mindenki tudja csak már csak a megjelenésemből is, hogy gazdag vagyok és aranyvérű. Ezek fontos tulajdonságaim.
 - Jó reggelt! - Lépek be Otromba, akarom mondani Osztrovszky irodájába, aki most is - mint mindig - az íróasztala mögött ül. Van ennek élete? Tudom, hogy van felesége, de azt még sosem láttam szinte. Úgy hírlik, valami vámpír, vagy egyéb lény. Hát, mit ne mondjak, nem lep meg... Aranyvérű, jó családból származó ember nem áll le olyannal, aki nem szintén ilyen ismérvekkel rendelkezik.
 - Mi a mai feladat? - Teszem fel a szokásos kérdést, nem remélve semmi jót vagy pozitívat.

Mr. Otromba és gyereke...

Ha én legalább fele annyira élvezném a munkát, mint a főnököm az én szívatásomat, akkor én lennék az év legjobb munkatársa lelkesedés szempontjából. Mivel Osztrovszkynak minden bizonnyal semmilyen hobbija nincs, ezért az én munkám megkeserítése számára a hobbi.
Amikor belépek a terembe - ami gyanúsan túlzottan rendezetlen - már elfog a gyanakvás, amikor pedig felegyenesedik egy kölökkel a kezében minden pozitív reményem - már ha volt - szertefoszlik. Már itt sejtem, hogy ennek bizony rossz vége lesz.
A növényféle intek a pálcámmal gyorsan, mellette van egy kis víz, az elég lesz neki, szóval az megy a méretes földdel tömött cserépbe. Én addig pedig gyanúsan méregetem a szememmel a gyereket, akihez oda is kell mennem. Nekem. Egy gyerekhez. Utoljára az öcsémet fogtam a kezemben, és ő 3 évvel fiatalabb nálam, őt is elejtettem, ha jól emlékszem a bátyám történetére. Na, nem azért lett ilyen sült bolond, nem fejre ejtettem, csak a fenekére.
 - Hogy micsoda? Fogjam meg? Ezt a... - Mutatok elhűlve a gyerekre, aki nagy boldogan tapsikol és ismétli pöszén a nevemet. Ezt ő se gondolhatja komolyan. Ráadásul éppen ma vettem fel fehér ruhát. Csodás. Ezt a ragacsos trutyit, ami a gyereken van még ezer Suvickus se szedi le sehonnan se.
De persze nincs választásom, a gyereket a kezembe nyomja és már ki is siet az ajtón, még néhány plusz feladatot előtte a nyakamba sózva.
Elhűlve, érthetetlen tekintettel bámulok a kisiető férfire. Én nem erre lettem felvéve. Ezt még meg fogja bánni ez a nyomomurlt félvér. Ez a gyerek is az. Pfej... ha legalább aranyvérű lenne, akkor hasznosnak tartanám, de így...
 - Na, most te szépen ide leülsz. Próbálj meg ne hozzámérni. - Mondom a gyereknek, lassan, érthetően, bár nem bízom abban, hogy meg is érti ezt a valami, amit mondok neki.
Éppen ezért szépen meg is fogja a vállamat, de azért szerencsére sikerül leraknom a székre. Remek! A kezemet az asztalon található zsebkendők egyikébe törlöm, közben szemmel tartva a gyereket, utána pedig gyorsan pálcát ragadva hívom elő egy invitoval a táskámból a beszéd után író pennámat, hogy azzal megfogalmazzam a poronty anyjának azt, hogy él és virul a gyereke. Bár biztonságban egyáltalán nincs, mivel éppen most készül leesni a székről. De a varázslatok gyorsabbak, mint a gyerekek mozgásai néha, így szépen felrepül a gyerek a magasba, hála a Mobilicorpus varázslatnak.
 - Hosszú nap elé nézünk. - Fújom ki a levegőt már most fáradtan a gyerekre nézve, akit magam felé kezdek el lebegtetni. Bár tetszik, hogy ott van fent idő kérdése, hogy ne hányja el magát, azt pedig igazán senki sem szeretné, szóval visszatesszük a talajra, még most. Azonnal.
 - Jó kislány, marad szépen. Nézd csak, játssz ezekkel. - Lebegteti oda a szoba különböző szegletein található játékokat a gyerekhez, hátha valamelyik megtetszik neki.
 - Penna! Írd!
Kedves!
Fleur ép és egészséges. Délután hazaviszem, most a gyakornokom és én vigyázunk rá, jó kezekben van, nem kell aggódnod. Pihenj egy kicsit.

Üdvözlettel:
Konstantin
Bólintok egyet, a levél így megteszi, és a varázslatokkal egész jól el lehet viselni egy gyereket úgy, hogy hozzá se kell érni. Büszke lehetek magamra.