Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mikor ezt az egészet a nyakába vette még előző tanév elején, nem gondolta, hogy tényleg ennyi papírmunkából áll az egész. Mindig utálta, erre is volt jó, hogy a kviddicsben ott volt neki Manda. Ő csak néha aláírni járt be, meg éppen bólintani vagy rázni a fejét. A jelenlegi helyzetben az ügynöke ingatta a buksiját, Luca pedig igen kínos mosollyal adta át az orvosi papírjait, ami nem túl időben, de már a birtokában volt. Túl sokáig húzta ki a teljes vizsgálatot, de nem volt mit tenni. Manda nagyokat fújtatott, Luca meg itt ült a tanáriban és ugyan ezt tette, csak későbbi időpontot találva ugyebár.
- Csak Rea vagy Luca - javította ki a fiút mosolyogva, sosem volt harapós fajta, de a nevet ebben a formában nem élte. A férje professzor, ő csak egy kviddicses szakértő, egy volt játékvezető az iskolában, alkalmazott, mint a gondnok vagy a takarító, csak az elvégzett iskolai szintje indokolta ezt az állást is. - Thomas...
A hangos gondolkodás sem segítette előre, ahogy ráncolva a homlokát turkált az asztalon a kezeivel, mondjuk lehet a vezetéknevet kellett volna megjegyezze. Amúgy se penge, mostanság meg kissé kihagy a koncentrációja is.
- Legutóbb a kezembe maradt a kilincs is, engedd csak el - intette le a nő a diákot elmosolyodva, majd az egyik gurulós lábú széket, nem is tudja hogy került oda kihúzta és a fiú felé tolta.
- Csüccs, mindjárt kitalálom, hogy mit is akartam - mondta, aztán kicsit el is merült a dokumentumokba, hogy egy hangos "yas" kíséretében előhúzza az egyik összetűzött köteget. - Meg is van, megkaptam egy példányban én már, hogy visszautasították az elsődleges kérelmet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ó, rendben, értem - bólogatok kissé megilletődötten, amikor a házvezetőm arra kér, szólítsam csak a keresztnevén. Vagy valami becenéven. A másik gondolom, az. Menni fog ez, bár a nevelőimet mind rangjuk szerint kellett szólítani és mindenféle más körülményességek is voltak, de el fogom engedni. Mint azt is, hogy becsapódott az ajtó.
- Köszönöm - ülök le a fura, guruló székre, amin bizonytalankodok is egy keveset. Életemben nem helyeztem még kényelembe magam ilyenen. Mondjuk lehet, most se fogom, amilyen szokatlan. Izgek-mozgok még kicsit, aztán csak figyelem a tanárnőt, táskámat az ölemben szorongatva. Mikor megvan a papírom, összerezzenek kicsit az örömére, de aztán csak mosolygok érdeklődőn. Meg persze némileg rettegve az ügytől, ami miatt idejöttem.
- Visszautasították? - kérdezek vissza jóval hevesebben, mint akartam. Mármint nyilván nem számonkérőn vagy gorombán, azonban mindenképp kissé harsányan, elkerekedett szemekkel. Nem értem az egészet.
- Miért utasították vissza? - mérsékelem hangomat meg mindenemet, próbálva lehiggadni kicsit. Persze az az elsődleges szó nem jut el a tudatomig és ezzel az sem, hogy van ám itt több esély is.
- Ez azt jelenti, hogy nem járhatok ide? - nem tudom visszafojtani, elhalón bukik ki belőlem a kérdés, miközben szomorúan pislogok házvezetőmre. Ennyit az önnyugtatásról! Máris azon gondolkozom, hogyan tovább, és szokásomhoz híven próbálom a dolgok jó oldalát nézni. Hiszen biztos oka van annak, hogy el kell menjek innen. Pedig úgy tetszik itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Van, aki tudja kezelni a személyes csődjeit, van, aki nem. Ezért lehet az is, hogy eszébe se jutott a nőnek elsőre, hogy aki érkezett, esetleg őt keresné. Meg az se, hogy illene a papírokat rendben tartania. Itt Lewy a cetlisfiú, ha ő nincs, semelyikről se tudja hova lett téve, meglátszik. Nem való neki nagyon ez az irodai dolog. Közben észrevette a fiú furcsállását is, vagy legalábbis azt, mennyire érdekesen billegett azon a széken, meg is mosolyogta, aztán sikerült eljutnia a megfelelő dokumentumig.
- Elsőre, igen. Ez a diákok felével legalább megesik - mondta könnyedén. Ő maga nem akadt fent, hiszen tudta, hogy ez csak annyit tesz, hogy vagy rossz egy adat, vagy hiányzik valami, nagyon maximum szükség lesz valami ajánlásra, azt meg mindig tudnak szerezni. De közben hiába nem is nézett fel a papírból, keresve a pontos bibit, érezte. Ez az erejének egyik hátránya, ha valaki impulzívan nem él, vagy ellenkezőleg valamit, akkor az rajta is kiüt.
- Minden rendben? - kérdezte kissé aggódva, aztán letette a papírt és kihúzva egy másik széket leült, csak aztán húzta vissza magához és a fiúval szembe helyezkedett.
- Nem, dehogy is. Ne aggódj, megoldjuk. Általában valamit hiányolnak vagy nem értenek, ezért kell egy pót verziót beadni, amit nekem kell jóváhagyni, vagy a helyettesemnek, vele is majd biztos találkozol, ő tanítja a repüléstant - magyarázta kicsit el is térve a tárgytól, aztán hozott egy tollat és a kapcsot szétbontva lapjaira szedte a dokumentumot. - Kikeresem az elutasításból, mi a gond, addig átnézed, hogy mindent jól írtak-e be rólad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ó, szóval ez gyakran megesik és nincs semmi komoly gond. Huh. Oké, jól van. Veszek pár mély levegőt, aztán hevesen bólogatni kezdek a kérdésére.
- Minden rendben. Persze, igen. Elnézést, csak megijedtem, hogy valami nagy baj van - szabadkozom mosolyogva, és még a kezemmel is hadonászok, amitől persze, leejtem az ölemben szorongatott táskát, ám egy hoppá kíséretében hajolok is le érte, hogy felvegyem. Mondjuk nem semmi mutatvány ez ezzel a görgős székkel, de megoldom.
- Igen - veszem át a papírokat átnézésre. Mivel itt lóg a nyakamban a Liam bácsitól kapott megbűvölt nyaklánc, így simán el tudom olvasni a magyar szövegeket is, nem csak értem a szavakat. Alaposan átölvasom az iratokat.
- Minden stimmel - adom vissza neki a dokumentumot.
- Az árvaságom okán kapnám az ösztöndíjat, az meg... szóval az biztos - mosolyodom el zavaromban - Mármint, hogy árva vagyok. Úgyhogy ezért is nem értettem, mi gond lehet - fűzöm tovább a szavakat, hogy házvezetőm tisztább képet kaphasson, miért is furcsállom ennyire az egészet, meg igazából a feszültségemet is levezetem azzal, hogy jártatom a számat. Hiába nyugtatott meg az imént, azért még mindig ott lebeg a levegőben az esély, hogy valami nem lesz rendjén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ez bárkivel előfordul, már az ijedelem, de nincs gond, nyugi - mosolyodott el a nő rá is nézve a fiúra. Igazából érezte, hogy mi kavarog a fiúcskába, de nem akarta még ezzel is rémisztgetni. Az emberek rosszul kezelik ezt, már megtanulta. Volt ő már mutáns, izé, valami, mi vagy te és hasonló reakciók tulajdonosa az évek alatt. Talán a legfájóbb az volt neki, mikor a legjobb barátja megtudta és valami lénynek titulálta. Bár szorosan követi ezt az exe, aki meg otthagyta őt séta közben.
- Ha bármi, csak egy név vagy dátum is hibás, szólj bátran, és kijavítjuk - erősítette meg azért, talán a hajlandóságot érezve ő se idegeskedik annyit. Ami Lucát illeti, nem az első diákja, aki a segítségére szorult, és ezt a részét tudta szeretni a házvezetői munkának. Nem a felelősséget vagy a kötelességeket, inkább azt, amit nyújtani tudott. - Köszönöm.
A papírokkal az ölemben rendezgetett mindent, közben megtalálta a pontot, amit nehezményeztek, illetve kettőt, de egyik se tűnt lehetetlennek pótlásra, szóval amit adott, betűzte a sajátja alá, hogy aztán rá is nézzen.
- Értem, és igen látom, és a problémájukat is - húzott ki két pótlapot, az egyiket magánál tartva, a másikat neki adva. - Ami nálad van, azon egy gyám aláírása hiányzik, feltételezem akkor van, és ezért szeretnék, ezt be tudod a napokban szerezni? Ez pedig valami, amit egy korábbi intézmény nem továbbított, ezt az igazgatót megkérve elintézem én neked. Szerintem a jövő hétre rendeződni is fog minden. Egyébként hogy-hogy hozzánk kerültél? Már ha nem indiszkrét a kérdés... vannak az országban ismerőseid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Figyelmesen hallgatom a házvezetőmet a problémákat illetően.
- Persze, hazamegyek és aláíratom - pillantok le a papírra és a hiányosságra. Ilyenkor is előnyös, hogy nem lakom a suliban, hanem minden nap szépen otthon termek a kandallón át, mert így simán aláfirkanttatom ma a lapot és holnap hozhatom is vissza. Különben nem hiszem, hogy ezt a bácsikám rontotta volna el. Valószínűbbnek tartom, hogy nem adták oda neki ezt a pergament vagy ilyesmi. Ő ügyvéd, nagyon sok irat forog a kezei között és nem hiszem, hogy ilyen hibát ejtene. Mondjuk mindegy is, kin csúszott el a dolog. A lényeg, hogy igazán könnyen orvosolható.
- Ó, oké. Rendben. Köszönöm - bólogatok hálás mosollyal arra, hogy a másik gondot ő majd rendezi az igazgatóval. Annak főleg örülök, hogy hamar meg fog oldódni ez az egész és nem kell tovább ezen izguljak.
- A gyámom, Liam bácsi itt él Budanekeresden - állok neki a magyarázatnak.
- Nemrég találtak rá. Ezelőtt nem tudtak élő rokonomról. De szerencsére ráakadtak és megkérdezték, vállalná-e a gyámságom. Ő különben nem pont a bácsikám, távolabbi rokon, csak... annak nehéz meg hosszú lenne nevezni, ami. Hogy a valakim valakijének a valakije - ered meg a nyelvem, ahogy immáron derűsen és felszabadultan ecsetelgetem, mégis mit keresek én itt. Lehet, ilyen részletekbe menően nem feltétlen akarta ezeket tudni Rea, de talán bajnak se baj, hogy az orrára kötöm.
- Szóval Ő itt lakik, úgyhogy a hozzáköltözésemmel magától értetődő volt egy itteni suli. De különben más ismerősöm nincs itt. De mostmár lesznek - vonok vállat a megannyi diákra gondolva, akikkel együtt koptatom mostantól a padokat a kastélyban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A kezdeti kétségbeesés alábbhagyni látszott, ez meg némileg Lucát is megnyugtatta, olyannyira, hogy se a ruhájával, se a kényelmi helyzetével nem igen törődött. Kicsit olyan volt, ha elengedte a tartását, mint egy jóllakott napközis. És nem, nem a hangulata, hanem mint aki felpuffadt a főzeléktől, de nem fontos, vannak lányok, akik így élnék élienek nélkül is. Mit ide pár plusz kiló!
- Illetve, ha aláírta, esetleg írhatnátok egy beleegyező nyilatkozatot, hogy akár sürgősen te magad is intézheted az iskolai ügyeidet, így nem feltétlenül kell mindent nyolcszor aláíratnod vele, csak a fontos pénzügyi vagy egyéb, juttatással járókat. Így a könyvtári beiratkozáshoz vagy éppen a könyveid átvételéhez sem kell majd semmi egyéb - javasolta neki azt, amit már Lewy valamelyik jegyzetében olvasott. Ő az okos a csapatban, ezt általában a férfi intézi pont ezért. Most viszont mindenkinek meg van a maga keresztje és azt kell körülcipelgetni, nincs ideje ilyenekre.
Közben figyelmesen hallgatta a válaszait, legalábbis azt illetően, hogyan is lett  diákjuk. Nyilván sok a külföldi, nem csak szomszédos országokból jött, de mindig igen különleges okaik vannak. Pedig azt mondogatják, nincs túl jó hírük, ki érti ezt? Mondjuk azt is hallotta, hogy csak itt, helyben van rossz mondva, külföldön elég jó a rangsorolásuk, főleg a lehetőségek miatt. Elemi mágusok, melodimágusok, minden csemete kontroll alatt.
- Értem, szóval rokonok vagytok, gondolom, ha eddig nem volt, azért most nagy öröm, nem? Vagy nehéz? - érdeklődött, talán közvetlenebbül is, mint szokás, de Luca ilyen, ha eddig nem is tudta a fiúcska, majd most fogja. - És eddig milyen? Akadt már valaki, akivel megvan a közös hang? Kedvenc tanár? Vagy éppen olyan... aki olyan..eh, tudod. Én is ide jártam, ismerem őket - legyintett is maga elé, hogy neki nem kell bemutatni, hogy nem mindenki lehet jó arc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

REA
délután a tanáriban | x


Én aztán észre nem veszek ilyeneket, hogy ki milyen jóllakott napközis, meg kinek milyen a tartása, hogy áll a ruhája és a többi. A legkevésbé sem figyelek az ilyenekre, ami különben nyilván hátrány is lehet bizonyos helyzetekben, azonban igazán sok előnye is van annak, ha az ember annyira nem ad az efféle külsőségekre, mint én. Érdekes, még soha nem gondoltam ebbe így bele, de komolyan nem foglalkoztatnak ezek a dolgok. Az annál inkább, milyen kedves a tanárnő. Vagyis hát Rea.
Komolyan figyelve bólogatok a javaslatára, azonban mondani nem mondok rá semmit. Ezt meg kell kérdeznem Liam bácsitól. Már ha emlékezni fogok rá, mit is akartam kérdezni. De különben nem gond nekem az, hogy minden ilyen apróságra az áldását kérjem. Bár igaz, talán könnyebbség lehet neki, ha nem kell ezzel is foglalkoznia.
- Nagyon nagy öröm - vágom rá csillogó szemekkel és látszik rajtam, hogy tényleg oda meg vissza vagyok. Nehéz? Dehogy! Soha nem volt még ilyen könnyű és jó.
- Nagyon jól megvagyunk - bólogatok mosolyogva.
- Hát... akadnak páran, akikkel többet beszélgetek. Igazán kedves mindenki. Tanárok közül sem tudnék senkit kiemelni, nekem mind tetszenek - vonok vállat. Tőlem ez a válasz egyáltalán nem meglepő.
Különös lehetne egyébként egy magamfajta 15 évest fiúcskának titulálni, azonban a helyzet az, hogy ez a kifejezés nagyon is helytálló. Eszméletlen naív, túl lelkes és sokszor kifejezetten esetlen vagyok ahhoz, hogy méltán elutasíthassam ezt a titulust. Bár eszem ágában sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Persze ez rajtatok áll, csak egy javaslat - tette még hozzá gyorsan, hogy aztán becsukja az egyik irattartót és a kivett papírokat kémlelje. Volt már a másik oldalán ennek a beszélgetésnek, teljes pánikban, sírva kereste fel Bárciánt. Elég jól emlékszik, pedig szimplán csak a olyan új profi szerződést kapott, amiben már megengedhette magának az ösztöndíj nélküli tanulást. Nem tudta, félt megnézni a csapat új levelét, amit Manda továbbított neki, együtt azonban könnyebb volt a gazdasági igazgatójukkal. Mondjuk az az egész egy új élmény volt neki magához hasonló emberrel találkozva, de ez más lapra tartozik.
- Ezt jó hallani, biztos vagyok benne, hogy a jövőben is jól fogtok akkor működni így, családként - mondta biztatóan, ahogy lépett egyet oldalra, aztán az asztalon kicsit kutatgatva kereste az újak névsorát, hogy vajon mással is tartozik-e neki.
- Nem vagyunk olyan sokan, mint mondjuk a rellonosok, de sokkal könnyebb, hogy csak ennyien nyüzsögnek szerintem. Remélem hamar sikerül megtalálnod nálunk a helyed, és ha bármi gond lenne, akár a társakkal, vagy a házban, keress minket nyugodtan.
Illedelmességnek is mondható a nő felajánlása, de valójában csak a munkakörük. Nem éppen a penge mintatanárok itt ketten Lewyvel, de a maguk gyerekeiért mindent megtesznek. A tavalyi kizáródós mókánál pár óra alatt mindenkinek komplett, minőségi kempingfelszerelése lett. Ezt teszi egy jól szponzorált ház.
- Minden szükséges dolgot megkaptál tőlünk? Az első egyenruha, a kitűződ és a nyakkendőd, illetve a listát, a könyvekről, amik ha megjönnek ellenőrizned kell stimmel-e? - kérdezett még rá, hiszen ez elég fontos. Nagyon más ennyi emberre figyelnie, mint azt megszokta, közben meg mégsem. Emlékszik, mikor kapitány volt, ott ugyan csak a hat emberért maga mellett, és a maréknyi, néha meglévő cseréért felet, de értük mindennél is. Gyengélkedőre járt utánuk, segített nekik egy beszélgetéssel, ha kellett, nem beszélve a konkrét fejlődésről kviddicsben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

REA
délután a tanáriban | x


Ahogy családként említi Liam bácsit meg engem, végigfut rajtam egy elmondhatatlanul kellemes, melengető érzés, ami az arcomra is kiül egy egyetértő mosoly formájában. Igazán nagyon jól alakul minden.
- Rendben. Köszönöm - nyugtázom a felajánlását, hogy keressem őket bátran, noha egyelőre közel, s távol nem látok olyan okot, amiért rohannék hozzájuk. Jól megvagyok mindenkivel, a beszólásokat meg gonoszságokat pedig már régóta nem veszem fel. Igazából észre sem veszem a legtöbb esetben, úgy meg főleg könnyű.
- Megkaptam őket mind, igen - bólogatok, miután jól végiggondoltam a felsoroltakat. Kedves tőle, hogy rákérdezett erre is, ha már itt vagyok. Meg úgy egyáltalán kedves, ahogy beszélget velem, törődik velem. Viszont ideje mennem, hiszen nem akarom tovább feltartani most, hogy tisztáztuk a dolgokat. Biztosan neki is van tennivalója, meg nekem sem árt menni.
Minden esetre hatalmas megkönnyebbülés, hogy minden rendben lesz. Miután óvatosan felkeltem a forgós székről, aláírandó papíromat lobogtatva ballagok ki a tanáriból, megindulva hazafele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Álmos mögött lép be az ajtón (avagy a hiányán), enyhén ráncolva a szemöldökét, miközben tekintetével az igazgatót keresi. Ha azt mondanánk, hogy az utóbbi napok pokolian fárasztóak voltak Bárcián számára, akkor még távolról sem közelítettük meg a mértéket eléggé ahhoz, hogy kellően átérezhető legyen. Egyre több a feszültség a gazdasági igazgató háza táján, mert nem elég, hogy leomlott a Levita tornya, ami nem csak mint gazdasági igazgatót, de mint a Levitások volt fejét is nagyon megérintette és megrémítette, de az élet egyéb területein is kezdi ellepni a... nos, a szar. Arról nem is beszélve, hogy mint utóbb kiderült, egy csomó Levitás szülő valahogy még mindig az ő nevére emlékszik, így az utóbbi napokban nem egy aggódó szülői levelet kapott, amit egyesével kellett Viviéknek átirányítgatnia. A lakrésze egy romhalmaz, mert a költözés közepén van, hol Bellánál alszik, hol fent a kastélyban, hol pakol, hol nem, de azért haladni is kéne. Mindeközben pedig próbálja kivenni az esküvőszervezésből a részét - mindezt úgy, hogy Kriszpinnek még mindig nem bírták kinyögni, mi a helyzet, mert két felnőtt ember láthatóan kevés egy ekkora feladatra - alkalomadtán pedig megóvni Tatit az idegbajtól, ami legalább akkora - ha nem nagyobb - kihívás, mint a Levita tornyot újjáépíteni úgy, hogy arra ne menjen rá a komplett éves költségvetés.
Szóval röviden és tömören, szegény kezdi elérni azt a pontot, amit jobb körökben csak úgy neveznek, hogy a töke kivan. Mert a hiedelmekkel ellentétben ő sem immunis ám a stresszre, csak máshol vannak a határai.
Most pedig a gondnok toppant be hozzá, egy terjedelmes listával arról, hogy mégis mi kellene a torony rendbehozatalához, Bercinek pedig volt szerencséje kiszámolni, mit is fog ez jelenteni rájuk nézve. Alig várta már - se -, hogy elkezdhesse ecsetelni Kriszpinnek, hogy az opcióik olyan csodálatos dolgokra terjednek ki, mint az átmeneti tandíjemelés, vagy helyette az összes további idei iskolai program költségvetésének a meghúzása, ami kevesebb programot, kevesebb dekorációt, kevésbé puccos lakomákat jelent. De az igazi poén ott kezdődik, hogy talán az életét is elkezdheti félteni akkor, amikor a szakköröknek, a kviddics-csapatoknak és a színjátszókörnek is el kell mesélnie, hogy idén egy darab új cuccot vagy felszerelést nem fognak tudni kapni. Mert nagyjából ezek a kilátások. Álmosra néz kissé idegesen, majd megtalálja most már Kriszpint is a pillantásával.
- Szia! Összeraktuk a Levita-torony felújítási projektjét, kicsit kéne beszélnünk róla, ráérsz most? - well, let's get the party started.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kriszpin és Berci

Megfordult már a fejében, hogy talán egy sör mellett valamivel kellemesebbnek tűnnének a témák, amikről a gazdasági igazgatóval kénytelen időnként eszmecseréket folytatni, ezen a mostanin viszont a világ összes söre sem segítene. Amikor megérkezett a bagoly a szabadsága kellős közepén, hogy vissza kellene jönnie, valami csupán régről ismert gyermeki naivitás ütötte fel nála a fejét, hogy azt remélte, bizonyára a navinések szórták tele csillámmal a folyosót eternifixet használva ragasztóként, aztán ez a nagy probléma, amíg minden elképzelését felül nem múlta mindaz, amit visszatérve látott. A Levitának egy egész tornyot sikerült tönkretenni, ezzel beírva magát a kis feketelistájára, lekörözve mind a Navinét, mind az Eridont, pedig ez nem ám egyszerű kihívás volt. Az volt az a pont is, amikor eldöntötte, hogy bár meglepő módon szereti a munkáját, ha itt még valamit tönkretesznek azok a kis mindentudók, pedig még ott a tojáshéj a hátsó felükön, akkor ő azonnali hatállyal mond fel. Ezt már Bercinek is ecsetelte egyébként, miután a károkat felmérve egy egész listával állított be, hogy mire lesz szükség. Ugyan azzal nincs gondja, hogy előadja, mit szeretne, és általában még elég meggyőző is tud lenni hozzá, mint például amikor előállt azzal, hogy ideje lecserélni a megviselt fáklyákat, mert még mindig olcsóbb mulatság, mint a felfüstölődött falak újrafestése, a porték esetleges renoválásáról nem is beszélve, ezúttal viszont némi elméleti síkon folytatott szkander - miből lehet és hogyan lefaragni -, hosszas latolgatás és még hosszabb számolgatások után arra jutottak, hogy ehhez bizony már Kriszpint sem ártana bevonni, olyan csillagászati összegről van szó még akkor is, ha a legolcsóbb minőségi alapanyagokat szerzik be és nem szórják csuklóból a pénzt hírneves márkákra, csak mert a név is fontos. Most nem zsebre dugott kézzel sétál, hanem az ujjperceit ropogtatva hajlítja be az ujjait, majd tárja szét őket újra és újra az oldala mellett, aztán pedig beérve mellkasa előtt fonja össze a karjait. Köszönésként biccent, nehezen érthető hellót mormolva.
- Mhm - dünnyögi amolyan megerősítésként mindarra reagálva, amit éppen a kérdésben Berci megfogalmazott. - És ehhez talán nem ártana, ha leülne - állapítja meg azért végül, gondolván, hogy mégiscsak egyszerűbb, mert ki tudja, hogyan reagál Kriszpin, ha meghallja, hány nulláról is van szó pontosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az irodám ablakpárkányán ülve olvasgatok éppen. Na nem valami kalandregényt vagy verseskötetet, hanem pár hivatalos iratot. Szemem sarkából látom a mozgolódást az előtérben, mikoris Pajkos boldogan felpattan a helyéről és farokcsóválva köszönti az érkezőket. Elolvasom még a bekezdést, ahol tartok és én is rájuk pillantok. Mosolyogva bólintok feléjük üdvözletként, aztán komolyabbá váló arccal hallgatom, miért is jöttek. Közben lehúzódom a párkányról és elengedem a dokumentumot a levegőben, ami szépen a helyére száll.
- Természetesen - vágom rá határozottan. Igazából sok a tennivalóm, de a Levita torony most elsőbbséget élvez nagyjából mindennel szemben. Ezek a bürokratikus borzalmak bőven várhatnak. Így alliterálva főleg.
- Akkor hát... foglaljunk helyet - intek pálcámmal, odahúzva a székeket az asztalom elé nekik, jómagam pedig leülök ide az ablak elé a sajátomba. Szinte tapintani lehet a kedves kollégák feszültségét. Úgy érzem, nem lesz egyszerű megoldani a torony kérdését. Miután leültem tehát, hátradőlök karosszékemben és szusszanok egyet. Kutyám abbahagyva a látogatók üdvözlését, most hozzám jön oda. Lenyúlok megsimogatni a fejét. Lemosolygok rá, aztán az urakra tekintek.
- Készen állok - közlöm eltökélten, majd kezeimet összefonom ölemben.
Halljuk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hellyel kínálják, amit ő el is fogad, közvetlenül Álmos mellett és Kriszpinnel szemben. Ad egy gyors simogatást a kutyának miután leült, de bármennyire is jó haverok ők ketten, a babusgatása most - sajnos - nem élvez prioritást.
Lerak egy jó nagy mappát Kriszpin elé, a legtetejéről pedig levesz egy papírt - ez az összesítő, a többin pedig részletesebben is le vannak bontva külön a dolgok - aztán megfordítja, hogy Kriszpin is lássa és odatolja elé. A szám az alján, nos, nem valami szép. Pontosabban túl szép, szép nagy.
- Nos, a költségek kicsit az egekbe hágtak... A vége, ha csak átlagos minőségű alapanyagokat nézünk, magát a munkálatokat és a bájolók fizetését, ezenkívül a Levita újra-berendezését... Összesen 6000 galleon, 15 sarló és 440 knút - (kb. 68-69 millió forint - a szerk.) húzza végül alá a papír alján a számot, amit az imént fel is olvasott. Miután Kriszpinnek volt alkalma emésztgetni a számokat, elkezdi részletesebben is beavatni abba, hogy ez pontosan mit jelent.
- Ez úgy nagyjából az éves költségvetésünk duplája - sóhajt egy nagyot, mert lelki szemei előtt már megjelentek az éhező gyerekek és a rohadó kastély... Na jó, ez csak vicc volt - Nagyjából 2000 galleon állami támogatást tudunk rá igényelni, ha megkapjuk a maximumot, illetve a biztosításunk 3000-ig fedezi a költségeket, vagyis még több, mint ezer deficitben leszünk. Ezt meg kell próbálni az általános, éves állami hozzájárulásból kisakkozni, amit az extrákra szoktunk költeni, mert a tandíjakhoz nem nyúlhatunk, az a gyerekek lakhatása és étkezése, plusz a fizetések - folytatja, most már hevesen gesztikulálva hozzá, egyre élesebben ráncolva a szemöldökét, ahogyan a lényegre tér:
- Szóval a végzős bál, a kviddiccsel járó pluszköltségek, a szakkörök plusz igényei és a házprogramokra szánt pénz, biztos hogy mennek a levesbe - ... pontosabban a toronyba. Ezt már idáig is rossz volt elmondani, de még csak most jön a feketeleves:
- És imádkozzunk, hogy a minisztérium rendes lesz, mert ha nem kapjuk meg a maximum támogatást, akkor a tandíjakhoz is hozzá kell nyúlni átmenetileg, vagy a fizetésekhez, és mindkettő nagyon kellemetlen lenne - jegyzi meg még halkan, aztán ujjaival dobolni kezd az asztalon. Szóval úgy kábé ez a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Már a jövőévi tanévet tervezem, ezt persze nem a helyemen, hanem ideiglenesen a pszichológusi irodában, mert ott van külön kis helyiség, amit nem használnak, és így bezárkózhatok oda. És akkor veszem észre, hogy valami nagyon nagyon nem jó van benne. Gyorsan, mielőtt még túlságosan lefoglalt lenne minden és eldöntetett szaladok végig a folyosón a kis magassarkúmban. Nagyon régen nem húztam magassarkút, de vissza kell szoknom hozzá, és ha már magassarkú, akkor ugye nem lehet pólóban szaladgálni, szóval egészen olyan vagyok, mint a kertvárosi egyedülálló anyuka Tati előtti Tati. Már majdnem ott is vagyok, amikor Lewy elkapja a kezem, hogy most azonnal menjek vele, mert valamit látnom kell. Hát most őszintén, ki mer nemet mondani neki? Senki. Szóval elmegyek vele és meghallgatom a panaszát, vagyis azt, hogy az iskolai seprűk hulladékfának sem alkalmasak. Próbáljam csak ki. Én? Aki a saját lábamban is megbotlok. De nem, szerinte ki kell próbálnom. És én mit csinálok? Hát persze, hogy kipróbálom. Na ez az, amit úgy hívnak hogy hü-lye-ség.
Hogy miért? Mert valóban nem alkalmasak már hulladékfának sem, és pont, amelyiket kifogtam, még rángat is. Aztán amikor le akarok menni, fel indul el, majd megint le, és végül tiszta erővel neki a kastélynak. Na ez nem vicces. Összehúzva magam, a pálcámat szorítva próbálok olyan pajzsbűbájt eszközölni, amivel talán mindenkit megvédhetek, akiről nem is tudom, hogy ott van-e. Én meg leginkább az arcomat védem, mert hát, nő vagyok.
Ezzel a pajzsbűbájos-összehúzódással robbanok be a helyiségbe, és magam se tudom hogy miként, de sikerült csodálatos pontossággal Kriszpin ölében landolnom, a seprű meg a szekrénynek csapódva lehullik. Kicsit sem kínos, és kicsit sem ver a szívem úgy, mintha éppen most futottam volna le a marathont. Vannak problémáim, például, hogy a károk felmérése helyett olyanra figyeljek oda, hogy ne a popómat mutassam, se most, se akkor, ha mondjuk lehajolok, olyan sokat kivesz belőlem, hogy hajlamos vagyok nem észrevenni részleteket, mint például, hogy ott ül két férfi az igazgatónál. Vegyük hát akkor lazára, mintha mi sem történt volna, és én nem most zuhantam volna bele a főnököm ölébe. Átlagos, kellemes szellős napunk van.
- Bocsánat, hogy zavarom, megnéztem az ön által írt dátumokat, és nem lehetne elnapolni egy öt vagy hét nappal az európai igazgatók vendégül látását? Tudom, hogy én mondtam a dátumot, de az a helyzet, hogy az esküvőőő...
Oké, itt realizálom, hogy van még két ember rajtunk kívül a teremben, de odáig még nem jutottam el, hogy felfogjam, kik is azok, de legalább felpattanok az igazgatóról, és a hosszú ő-zést igyekszem folytatni.
- je lesz egy nagyon közeli barátnőmnek, és hát olyanok vagyunk mintha lelki társak lennénk, és már a zenekar is igent mondott a fellépésre.
A végén már realizálom, hogy az egyik Berci, így végül is az utolsó taktus neki is szól, mert vártuk a visszajelzést, csak Maggie-ék akkor még nem tudtak mit mondani, amikor megkerestük őket. Mondjuk lehet, hogy szegény ezek után nem nagyon fogja fel, hogy mit is mondok. Balesetek olykor megtörténnek.
- Ja igen, és van egy pár eszköz, ami cserére szorulna, például az iskolai seprűk. Ez egy kicsit húzósabb lenne, seprűnként olyan 12 galleon körül mozog, de ezt a gazdasági igazgató úr jobban tudja.
Mindeközben, hogy ne kapjak szívrohamot, szegény kutyát simogatom úgy, mintha az életem múlna rajta, de kell valaki, akibe kapaszkodom, és bár nem nagyon megy az állatokkal való jó viszony Pajkossal már majdnem haverok vagyunk. Most meg vigyázok, hogy ne lépjen üvegszilánkba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kriszpin, Berci és Tatiana

Helyet foglal ő is, ha már lehetséges, habár ő már nem óhajt a számoktól menten gutaütést kapni. Különben sem neki kell előteremteni, ráadásul Bercivel tényleg megpróbálták a lehető legolcsóbb keretet számolni ki, természetesen még ésszerűen, hogy ne az legyen belőle, hogy félév után magától is megomlik a torony, olyan munka kerül bele. Attól viszont egészen kicsit tart, hogy vajon Kriszpin hogyan fog reagálni, hiszen még ahhoz sem kell elefántnyi empátia, hogy tudja, már Berci sem éppen szobra a megtestesült nyugalomnak minden részlet tudatában. Kelletlenül bólogat azért, amikor elhangzanak azok a hatalmas számok.
- Meg van pár nagylelkű szülő is, aki adományoz időnként - teszi hozzá a listához kiegészítve mindazt, amit a gazdasági igazgató mond, habár fogalma sincs, hogy ebből például mekkora összegek folynak be. Azt tudja csak, hogy a nővére például a könyvtárnak adományozott nemrégiben közel háromszáz galleont, hogy új tankönyveket vegyenek. Kicsit össze is kaptak rajta, hogy ez még az anyja után maradt örökség és ölje inkább kutatásokba, mint fölösleges intézményes oktatásba, amiben Álmosnak nem igazán szokása hinni, hiszen mit nevel ki? Na vajon mit? Tornyot robbantó okostojásokat például. Pontosan ez hiányzik a társadalomnak. Tanonckodnának inkább az ilyenek valaki mellett valahol egy műhelyben, ahol leken a mester gond nélkül két nyaklevest is, nem csak egyet, ha nagyon szökdösik az ember. Ő is kapott a nagyapjától párat, amikor még élt az öreg, és nem szakadt bele, aztán a mostani diákokat meg a széltől is óvni kell, és tessék, ez az eredménye, hogy még csak rájuk sem szól senki, hiába van a szabályzat meg minden. Fel is húzza magát kicsit ezen a gondolatmeneten, hogy idegesen kezdi ültében fel-le mozgatni a jobb lábát, és csak akkor hagyja abba, amikor kinyílik az ajtó, és úgy robban be a titkárnő, hogy se lát-se hall. Mint valami ciklon. Végigsöpör a szobán, jó, hogy nem visz magával semmit közben, aztán már valami esküvőről beszél, meg seprűkről, miközben ők éppen azt tárgyalják, hogy a költségvetést kicsit újra kell számolni és megszorításokat kell eszközölni.
- Na, persze... még azt is - szólal meg a seprűket illetően, ha már szóba kerültek. - Akkor már a páncélok fényesítését is nem akarjuk erre az évre időzíteni? Igaz, hogy harminc galleonba simán belekerül egy, de belőlük legalább csak tizenkettő van. A fejetlenség folyosójának bűbájairól nem is beszélve, azt is évek óta csak tervezi mindenki, pedig egyszer kell rá embert fogadni - morogja cseppet sem kedvesen, merthogy ebből most azért a maga részéről nem hajlandó engedni, elvégre az ő fejét fogják megenni már akkor is, ha repedés keletkezik a falon, mert ő a gondnok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egy sóhajjal hajolok előre, magam elé húzva a mappát és hallgatva barátom magyarázatát. Bólogatva olvasom az iratot, követve tekintetemmel, amiket mutat, végül az összegre tekintek, amit aláhúz. Újabb sóhaj. Ez most mélyebb. Azonban nem túl bajterhes. Akármilyen derűlátó ember vagyok, szokásom felkészülni a legrosszabbra, hogy aztán kellemesen csalódjak. Ez most sincs másképp. Számítottam rá, hogy vastag összeg lesz a vége. Nem mondom, mikor elárulja, hogy az éves költségvetésünk duplája, azért felszalad kicsit a szemöldököm. Amennyire értek én a számokhoz, ez sokkal többet árul el nekem, mint maga az összeg.
Ismét hátradőlök a székemben, a karfára könyökölök és ujjaimmal számat dörzsölgetve figyelek Bárcián részletezésére, javaslataira. Néha kicsit mélyebb levegőt veszek és vonásaim el-elkomorulnak, mikor sorolja, mely költségeken kellene kurtítanunk. Végighallgatom őt és nem szólalok még meg egyből. Inkább Álmosra pillantok, akinek szintén akad is hozzáfűzni valója. Nagyot bólintok neki.
- Igen, szerintem első körben a kollégák elé kéne tárnunk ezt az összegzést és rákérdezni náluk, van-e valamilyen ötletük. Hátha tudnak olyat, akinek lehetőségében áll adományozni esetleg - nyitom tenyerem a gondnokunk felé, ahogy az ő javaslatához csatolom az én gondolatomat. Szavaim bár kicsit talán komolyabbak és nehezebbek, mint más tárgyalásokon szoktak, azonban összességében nem tűnök úgy, mint aki nagyon csüggedne. Nem is teszem, hiszen kétségem sincs afelől, hogy megoldjuk.
Mielőtt folytathatnám, részemről milyen megoldásokat és utakat tartok járhatónak, kedvenc irodavezetőm tornádóként söpör be a helyiségbe az ablakon át. Söpör, de tényleg. Pajkos összerezzen és kiiszkol az ajtón. Ahogy a hölgy az ölemben landol, teljesen reflexszerűen fonom köré karjaimat, mintegy óvva őt a további eséstől. Körbepillantok aztán gyorsan, végignézve a katasztrófa sújtotta övezeten. Végülis mostmár mindegy ennek a kastélynak, nem igaz? Törjünk be még pár ablakot és bontsunk le néhány falat! Igazából legjobb lenne szabadtéri tanodát nyitni. Üldögélnénk a plédeken a réten, ha meg leszakad az ég, megyünk a csárdába.
A berobbant Oravecz kisasszony, tetézve a helyzet abszurditását, rögtön eláraszt mindenféle fontos, halaszthatatlan megbeszélni valóval. Komolyan ezért tört be az ablakon? Kinézném belőle az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Mindig beviharzik, elmond nagyon sok mindent, aminek én a felét se jegyzem meg, a másik felét meg rábízom. De már megtanultam, jobb rögtön pár válasszal szolgálni neki, így még ebben a furcsa jelenetben is készen állok felelni a dátumokkal kapcsolatban, ám hirtelen bedob valamilyen esküvőt. Elengedem, ahogy felpattan rólam és olyan részleteket oszt meg a jeles alkalomról, amikről végképp nem tudom, miért tartoznak rám. Közben kutyusom visszamerészkedik és farokcsóválva jön üdvözölni a hölgyet.
- Felvenné, kérem? - intek neki Pajkossal kapcsolatban. Féltem én is az üvegszilánkoktól. Persze, nem csak őt, de ő van itt egyedül fedetlen lábbal. Felállok és elkezdem összegyűjteni a szilánkokat, körkörösen intve pálcámmal, aztán a szemetes felé irányítom őket, majd odalépek tönkretett ablakom elé, csípőre tett kézzel.
Mondja valaki, hogy az ilyen megbeszélések unalmasak.
- Nyugodtan elnapolhatjuk a vendégül látást. Ahogy az új eszközök kérdését is - állok neki megkésett, de koránt sem tört válaszaimnak, nézegetve a tájat üvegtelen ablakomon át. Végül megfordulok és Oravecz kisasszonyra tekintek.
- Miért nem az ajtón jött be? - teszem fel jogos kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Úgy bámultam kékjeimmel az előttem lévő ajtót, mintha legalább a halálos ítéletemre várnék. Olyan rémálom-szerű volt az egész... láttam, ahogy az ajtó egyre növekszik előttem, s már elképzeltem, ahogy átváltozik egy hegyes fogakkal teli szájjá és elnyel engem, ahogy minden mást is körülöttem...
Gyenge vagyok. Gyűlölöm ezt az érzést. Még mindig nem tudtam felülkerekedni mindezen, pedig ezen dolgoztak másfél évig. Fejlődtem, tény, hogy sokat fejlődtem, már nem nyúlok a fiókom mélyén tartott penge felé, ha fáj. Képes vagyok elviselni, megemészteni és nehezen bár, de tovább lépni. De ennél több nem megy... Ott ültem az ajtó előtt, tudtam mi vár rám, hisz napi szinten szemeztem hasonlóval korábban, mégis féltem belépni. Féltem meghallani bentről a saját nevem. Féltem újra és újra csupasszá tenni a lelkem valaki előtt.
Erős akarok lenni. Merni megszólalni bárki felé, kimondani, ha valami nem tetszik, ha megbántanak. Emelt fővel szeretnék járni és nem attól rettegni, hogy mikor súgnak össze a hátam mögött a múltban elkövetett hibáim miatt. Magasan, mindenki más fölött szárnyalni, a nap fényében fürdeni, tündökölni. Egyszer majd...
Lehunyt szemmel sóhajtottam és képzeletemben visszatuszkoltam az ajtót az eredeti vaskos állapotába. Sokszor elhatározom, hogy na most, igen, ma lesz a pillanat, hogy magam fölé kerekedek és nyíltan, pozitívan szemlélem az embereket, mert ha én így állok hozzájuk, ők is hasonlóképp viszonyulnak majd hozzám. Mert mindenki azt látja, amit te látni engedsz nekik. Mégis... miért ennyire nehéz ezt átültetni a gyakorlatba?
Erős akarok lenni. Mégis ahogy egyre közelebb értem a kastélyhoz, úgy párolgott el minden önbizalmam szépen, fokozatosan. Rég volt már, hogy utoljára itt jártam. Legszívesebben inkább elfutottam volna, mint régen. Olykor úgy érzem, mintha még mindig csak 16 éves lennék és lenne hová bújnom. Pedig már magam vagyok, egyedül kell valahogy rájönnöm, hogy miképp lehet csak egy picit is erősebb.
Mégis ott ültem, mégis leküzdöttem a görcsöt a gyomromban, markoltam a padot és szemeztem a nagy ajtóval, ami újra meg újra nőni kezdett előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Borzasztóan megörültem, amikor anya csomagja megjött! Nem alszom valami jól, amióta a Levita torony beomlott, gyakran megfordult a fejemben, hogy mégis mihez kezdenék, ha egyszercsak az Eridon hálókörlete alatt megindulna a padló. De aztán Sárki profék szerencsére megnyugtattak, mert hát innentől most már az eddigieknél is sokkal jobban fognak figyelni az ilyesmire, megígérték. Úgyhogy többet nem lesz ilyen, legalábbis én elhiszem nekik. Azért most az egyszer szívesen lennék Rellonos - nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok gondolni - mert hát tény ami tény, ők már onnan az alagsorból lejjebb nemigen tudnak pottyanni.
Szóval mikor anyu azt írta, hogy a gyertyák segíteni fognak aludni, rögtön tudtam, hogy be kell őket vetnem. Tényleg gyorsan álomba is zuhantam, de arról fogalmam sem volt, ami ma reggel következett - a világ egyszerűen meseszerű lett. A szekrényemet kinyitva az unalmas egyforma egyenruhák blúzai és szoknyái helyett csodálatos báli ruhák lógtak, én pedig már onnantól csodálatosan éreztem magamat, hogy kinyitottam a szemem. Mintha enyém lenne az egész kastély, benne mindenki csak az én óhajomat lesné, s ami még fontosabb: az én szépségemet csodálná. Ilyen ruhákban mondjuk nem is volna túl nagy csoda.
Már a hajam fésülése közben összegyűltek a szobám ablakában a kedves kisállatok, néhányuk pedig még a hercegnős hajfonatom elkészítésében is segített.
A legnehezebb mégis a ruha kiválasztása volt, így úgy döntöttem, kijátszom a rendszert. Nem egy ruhát választottam, hanem minden egyes óra után, a szünetben visszaszaladtam átvenni egy másikat, hogy az összeset megmutathassam az évfolyamtársaimnak (és persze bárki másnak, aki szembe jött).
Most éppen egy piros, gyönyörűen hímzett földig érő ruhát viselek, fejemen tiara csillog, amint végiglejtek a folyosón, az egyik nagyon híres Disney-dalt dúdolva, amelyet Ariel, a Kis hableány szokott énekelni. Ez az egyik kedvencem. Mögöttem a folyosón kis erdei állatok szaladgálnak, jó pár mókus, madárka, nyuszi, de még egy erre tévedt kecske is, ez mondjuk kicsit vicces. Főleg akkor, mikor csodálkozva mekeg egyet-egyet, talán nem is értve pontosan, hogyan került mágustanodába. Érzem magamon a többiek pillantását a folyosón, de tudom, hogy bármilyen fejet vágjanak is, a legtöbben két dolgot érezhetnek - csodálnak, vagy irigyelnek. Aki mást állít, elképzeléseim szerint egyszerűen hazudik. Ettől a gondolattól - mármint nem attól, hogy hazudnak, hanem hogy őket is legalább ennyire lenyűgözi a dolog - boldog vagyok. Hercegnőnek lenni a legjobb dolog a világon, ezt mindenki érti, aki valamit is tapasztalt már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az adományokra nem is gondolt, ám erre a gondolatra bólint egy nagyot, bizakodó tekintettel, ahogyan arra is, hogy először érdemes volna a szülőkkel és a tanári karral megvitatni a dolgot, majd utána nyúlni kétségbeesetten a további tartalékokhoz. Azért - ha bizakodó is - továbbra is igyekszik optimista vagy pesszimista helyett inkább a realista vonalat képviselni, ahogyan általában szokta, és ahogyan egyébként - ha számokról és pénzekről van szó, főleg - ezt egyedül érdemes kezelni.
- Jó ötlet, akkor majd egy értekezletet ha mielőbb össze tudnánk hozni ezzel kapcsolatban, az jó lenne - néz itt Kriszpinre, elvégre az ilyesmit általában neki szokása összehívni. Lenne egy esedékes nem sokára amúgy is, amennyire tudja, tantestületi legalábbis, de nem tudja, hogy ő besétálhat-e egy ilyenre, vagy inkább tartanak neki egy külön alkalmat. Majd mindjárt kiderül.
Éppen erre várna, amikor egyszer csak, mielőtt még a válaszát megkaphatná, egyetlen menyasszonya robban be az ablakon, mindezek után egy pillanattal pedig már az esküvőről beszél. Bárcián aggodalmasan nézi végig a jelentet, időközben segítene szilánkot takarítani, de megelőzik, így csak a székébe szegezve próbálja át gondolni, Bella egytől-orbitálisig tartó skálán mennyire beszélt most hülyeségeket. Mert hát csak nem mondhatja, hogy a barátnője esküvője lesz, ha aztán egy hét múlva meg közlik, hogy ja amúgy az övék, meg úgy nem mellesleg egyébként azt is meg akarták kérdezni, hogy tarthatnák-e itt a birtokon. Biztosan állati okos pont ilyenkor hazudni. Számos érzelem fut végig a férfin, a legtapinthatóbb mind közül talán az idegesség, ezt pedig most kivételesen nagyon is jól kivehetően érzi. Még az sem kifejezetten tudja feldobni most, hogy a Magicbomb fellép végül. Pedig a lelke mélyén tudja, hogy ez azért nagyon boldog hír. Máshogy a zenének nem is lett volna értelme az egész bulin.
Nem sok kedve van lebuktatni Bella hazugságát, de hamar összerakja, hogy kivételesen muszáj lesz, mert különben hosszútávon csak még idiótább helyzetbe hozzák magukat vele, szóval megköszörüli a torkát, és Kriszpinnek intézi a következő szavait.
- Igazság szerint... A mi lagzink lesz, ha már így szó van róla. És már meg akartunk kérdezni, hogy engedélyedet adnád-e, hogy itt a birtokon tartsuk meg, csak aztán jött ez  rengeteg fennakadás... A menyasszonytáncból befolyó összeget Tati szívesen felajánlja a toronyra, igaz? - néz átható, félig-meddig a "ha már ezt eltoltad, legyél jó kislány" üzenetet közvetítő tekintettel egyetlen párjára. Ez most kínos, tudja tökéletesen, főleg Kriszpinnel szemben az, így kicsit sem oldja a továbbra sem túl fényes hangulatát.
- Álmos, kérlek - pillant közben oldalra a gondnokra, hátha sikerült kicsit kedvesebb hangnemet magára erőltetnie így a főnökével szemben ülve. Bírja a srácot, jóindulatúnak tűnik és borzasztóan értelmesnek, de a modora... Hát, legalább van hova fejlődnie, az is valami.
- Nem hinném, hogy lesz pénz most lecserélni a seprűket, de a folyosót tényleg meg kellene csinálni. Majd kérném a segítséged abban, hogy egy prioritási listát összeállítsunk a karbantartandó dolgokról még, jó? - pillant továbbra is a gondnok úrra (:DDD - a szerk.), aztán vissza a többiekre. Próbál konstruktív lenni, na nem mintha megkönnyítenék a dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Apa elment tárgyalni egy új beszállítóval, azt mondta, nem kell elmennem, menjen vele inkább anya. Gondolom kicsit romantikázni akarnak. Hajnalban indultak, így ma nem nyitott ki a bolt, helyette amerikai palacsintát sütöttem reggelire, és azt mondtam a lányoknak, hogy amit csak szeretnének, azt húzhatnak ma. Panna katicának öltözött, a piros és fekete pöttyös összeállítását két szárnnyal koronázta meg, míg Csenge balerinának, aki egy halálfejes pólót viszel, de szigorúan tütüvel és balerina cipővel. Reggeli után még átnéztem a táskájukat, aztán a sajátomat is, egyik oldalra az egyik lány, másikra a másik, és így sétáltunk el az előkészítőig. Eredetileg még haza akartam menni, elmosogatni, de végül annyira elszöszöltük az időt, hogy muszáj volt elindulnom. Ezek az utolsó napok, jövőhéten megkezdődik a vizsgaidőszak.
Éppen az órarendemet böngészem, amikor megpillantom a lányt, aki olyan szinten kitűnik, hogy az már kikerülhetetlen. Korábban csak egyszer találkoztunk, de tudom, hogy ő az, a cukros lány az esőben. Akkor nem is tűnt fel, mennyire csodálatos. Érzem, ahogy az ajkaim és a szemeim is kiszáradnak, utóbbiakkal elfelejtettem pislogni, így gyorsan bepótolom az elmaradást, de nem akarom elmúlasztani a látványt. Lopva az ajkaimat is megnyalom, mert szinte érzem, ahogy szétrepednek. A Gyógynövények Modern Lexikonának egy vaskos kötete, melyet eddig a jobb kezemben tartottam, egyre jobban kicsúszik a kezemből, izzad a tenyerem, és igyekszem rámarkolni, de alig sikerül. Ez a lány különlegesebb, mint eddig bárki. Csak nézem, ahogy sétál, és úgy érzem, hogy utána kell kiáltanom. De mit fog szólni, ha rákiáltok? Őrültnek fog nézni, meg amúgy is, én nem vagyok olyan, aki emberekre kiabál.
Így hát, elhalad mellettem, még mindig nézem, ahogy távolodik, az illata örökre az elmémbe égett. Csodálatos, és feledhetetlen. Látni akarom. Nem tudom hányad éves, sem azt, hogy milyen órái vannak ma, de látni, nézni, csodálni akarom őt. A tekintetem még mindig rajta, pontosabban úgy csípő tájban látom a lényeget, miközben előrefelé indulok, így történik meg, hogy belecsapódok valakibe, és szegény lexikon tényleg a földre hull.
- Bocs.
Nem is nézek rá a másikra, vörös fejjel igyekszem összekapkodni a holmimat, és elindulni a saját termem felé, azon győzködve magam, hogy a vérellátás az agyam felé haladjon tovább. Kínos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Férfiak.

- Hát...
... tal nem kezdünk mondatot, szóval össze is szorítom az ajkaimat, és helyette inkább Pajkost emelem fel, és nézem is meg gyorsan, hogy még csak véletlenül se legyen sérült egyik mancsa sem. Ő meg arcon nyal, remek egy kapcsolatunk van, és büszke is lehet rá, mert ő az egyetlen állat, akit tényleg fenntartások nélkül tudok kezelni. Eléggé nehéz természetem van, a múltkor Katival, az előkészítő papagájával vesztem össze, mert meg akart győzni, hogy ő nem papagáj. Na persze.
- Igazság szerint, én Mr. Bojarskival voltam, aztán felültem a seprűre, az megvadult, és hát most itt vagyok.
Azt inkább nem teszem hozzá, hogy az ölébe pottyantam, mert ez számos szempontból is ciki, és majd egy jó öt év múlva tutira jót fogunk nevetni, de jelenleg Kriszpin a főnököm, én a titkárnője vagyok, szóval az ilyen klisés helyzetek eleve neccesek, aztán itt van Berci, akinek azt mondtam, hogy biztosítom a családneve fennmaradását, akinek ráadásul volt ügye a főnökömmel, akinek az ölében ültem és akkor még itt van Álmos is, aki mondjuk nekem mindig szimpatikus volt, vonzom a fura alakokat.
- Ha mondjuk tudnék ingyen seprűket szerezni, akkor azért jöhetnek?
Nem, fogalmam sincs, hogy honnan, de azért az arcom elég nagy ilyenkor, és mondjuk lehet, hogy Lewy-vel kiokoskodhatunk valamit ketten, aminek az lesz az eredménye, hogy lesznek új seprűk. Tudom, hogy a torony miatt most eléggé nagy a feszkó, és hát előbb ezt eleve a repüléstant oktató féllel diskuráltam volna meg, csak jött az ablak meg az öl, és igen, azért beszélek erről ennyit, mert nagyon-nagyon zavarban vagyok. Aztán meg valahogy kicsúszik az esküvő is, de szépen hárítok, aztán meg lebuktatnak. Csodás közös életünk bejelentését egy "ember, tényleg?!" fejjel koronázom meg, amit Bárciánra emelve hitelesítek. És abból, amit mond a végére a mimikám egy ilyen "Höh?" fejbe torkollik a dolog.
- Jó nagy banzáj lesz, meghívjuk rá az egész iskolát, és így csikarjuk ki belőlük a zsebpénzüket.
Persze nem gondolom komolyan, de tudhatják, hogy a humorom nem éppen az erősségem, ezért is javasolta a nővérem, hogy inkább jógázzak, állítólag ellazít és kiűzi azt, amitől olyan vagyok amilyen. Hát, nem.
- Nem baj, mi szerintem egyforma bunkók vagyunk.
Legyintek egyet, de azért nagyon jól esik, hogy a szépszemű a védelmébe vett, csak hát tényleg felesleges, elvégre valóban én voltam az, aki az ablakon át jött be. Nem mintha szándékos lett volna.
- Viszont azt hiszem, jobb, ha én mondjuk most csak úgy kisétálok.
Mert hát forró a talaj, szóval én most megpróbálok lelépni szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ez már a második alkalom ezen a héten, amikor a pszichológusnál meg kell jelennem, de az utolsó is egyben. Egy hónapja még hétfőn, szerdán és pénteken jöhettem beszélgetni arról, hogyan érzem magam, merre tartok, mit szeretnék és az, hogy jöhettem, az nem azt jelenti, hogy akartam is. Köteleztek rá, mert a gyógyító úgy vélte, veszélyes vagyok önmagamra nézve. Most viszont már tapasztalható némi javulás, ez került legutóbb a kartonomba, és csak hétfőn és pénteken kell meglátogatnom a nőt, hogy elbeszélgessünk mindenféléről. Mára még házi feladatot is kaptam. Le kellett rajzolnom magam olyannak, amilyennek látom magam, aztán meg olyannak is, amilyen lenni szeretnék. Nem ez az első ilyen gyakorlat az elmúlt két év során, de most valahogy közelebb van az egyik a másikhoz, mint eddig bármikor. A bal kezemben azt a rajzot tartom, amely azt ábrázolja, milyennek érzem magam, a jobb kezemben meg az van, amilyen lenni szeretnék. Utóbbi olyan, akár egy hercegnő. Kecses, vékony, légies, gyönyörű. A másik képen meg ott vagyok én, átlagos, megkopott igazából és fáradt, bár az annyira nem jön át. Megpróbáltam azért némi csillogást rajzolni a szemembe, mert Ervin azért kezdte visszacsempészni, de be kell vallanom, hogy a rajztudásom nem az igazi, bőven lenne mit csiszolni rajta. Nekem a tánc az életem. Azaz inkább már csak volt, hiszen lassan két éve nem engedik. Meg is gondoltam már, hogy talán átmegyek másik szakra, azt hátha sikerül befejeznem, itt ugyanis a gyakorlati vizsgák hiányában évről évre lecsúszok az évfolyamlépésről. Menet közben is a rajzokat nézegetem, látom itt-ott mi a hibás, de ennyire futotta. A hajam amúgy be van fonva, és most már így is újra a hátam közepéig ér, és egy hatalmas szürke pulcsi van rajtam, mert ebben a nyári melegben is fázom a kastély falai között. El is tudnék bújni benne, akkora, rácsúszik az ujja a kézfejemre, az alja meg combközépig ér. A nadrág is lötyög rajtam, pedig már most azon jár az eszem, hogyan kerülhetném el valamelyik étkezést ma is, hogyan úszhatnám meg, hiszen még mindig megfigyelés alatt állok és a gyengélkedőn vagyok kénytelen enni. Jaj, Rosie. Megrázom a fejem. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Megígértem Ervinnek, meg Emilynek is, hogy eszem. Meg magamnak is, mert nem akarom, hogy sajnálkozzanak rajtam. Nem akarok elfogyni. Összefogom a rajzokat, hogy inkább bal kezemben tartva lóbáljam őket magam mellett, és ahogy felpillantok, el is tátom a szám. Annabella igazi hercegnőként vonul el éppen előttem állatokkal a nyomában. Olyan, mint a szépség a Szépség és a szörnyetegből, csak nem sárgát visel, hanem eridonos módjára vöröset. Gyönyörű. Le sem bírom venni róla a szemem, ahogy behúzódom az egyik támpillér árnyékába, hogy utat engedjek neki meg a kíséretének, csillogó szemekkel figyelve őket. Szeretnék olyan lenni. Hajaj, ezt a pszichológusnak is el kell majd mesélnem mindjárt, ha odaérek. Meglehet, hogy így pár percet még késni is fogok, de muszáj még néznem, annyira elbűvölő. Csak akkor mozdulok meg sietős léptekkel vágva neki az előttem lévő pár méternyi távnak, amikor már befordult a sarkon és az utolsó mókus is eltűnt a szemem elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Két éve kezdődött, két hosszú tanéve, amikor elkezdtem összeomlani és arra kényszerítettek, hogy itt fedezzem fel, mi vezetett odáig és hogyan lesz minden jobb. Gyűlöltem. Az elején nem is beszéltem, csak hallgattam a fejemet ingatva vagy a körmeimet piszkáltam, esetleg a hajamat. Hosszú út vezetett addig, hogy elkezdjek feltárni dolgokat, addig pedig még inkább, hogy már csak heti kétszer kelljen jönnöm. Ebbe már beletörődtem, csak tudomásul veszem, hogy ide is be kell néznem hétfőn a művészettörténet és a táncmágia óráim közötti résben, pénteken pedig a mágikus irodalom órát követően. Ez utóbbi miatt vagyok még egyenruhában. A talár legalább jótékonyan takar el mindent, amit senki másnak sem kell látnia. A kezemben két kötet is van, Eleanor Wright egyik drámája, A néma boszorkány, a másik meg a közismert Rómeó és Júlia. Mindkettőt a könyvtárból kölcsönöztem még az órát megelőzően, azzal a szándékkal, hogy majd hétvégén elolvasom őket és megírom azt a szorgalminak feladott összehasonlító elemzést róluk. Végül is csak hatvan centinek kell lennie pergamenen, az nem is olyan vészes két tragédiáról. A köteteket szorongatva érkezek meg a rendelő elé, ahol valaki már ácsorog, amitől hirtelen megtorpanok. Elkéstem volna? Vagy ma nincs is péntek? De hiszen az imént volt irodalom órám, habár igaz, hogy abból heti kettő van amúgy is. Elbizonytalanodom, ahogy a könyveket szorongatva nézek a lányra, majd az ajtóra, aztán ismét a lányra.
- Szia - köszönök halkan, szinte alig jön ki hang a számon, ezért meg is köszörülöm a torkom, hogy aztán újra megpróbálkozzam a köszönéssel, most már némileg érthetőbben és hangosabban. - Szia. Te is ide vársz? - kérdezem először is, hiszen azért van még ajtó a szomszédban, ahová várhat, csak valahogy olyan egyértelműen ül éppen a rendelő előtt, mintha csak arra várna, hogy valaki szólítsa már be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A szerkesztőségi szoba felé tartok éppen, gondolatban egy szép, nagy sértéscsokorból válogatva ki a legszebb szálakat Marcinak, aki még mindig nem készült el a címlappal, így mindössze három nappal az Edictum megjelenése előtt. Igen, tudom, hogy már ő a főszerkesztő, tisztában vagyok vele, hiszen én adtam át neki a posztot, dehát... mikor lehetett engem bármivel is megzavarni abban, hogy leszóljak valakit? Oké, úgy egy éve. Igaz. Akkor még a mindenem volt a tekintélytisztelet, a méltóságok ajnározása és csak a csórókat meg senkiháziakat döngöltem a földbe. Mostmár elhagytam ezt. Már akárkit teljes nyugalommal alázok meg.
Mindenféle lesajnáló szófordulat semmivé foszlik a fejemben azonban, amikor a hercegnő színre lép. A folyosó népe mind megáll és csodálja őt. Hiszen van mit. Ám amíg a legtöbbeket főleg maguk a mesebeli körülmények, az őt követő állatsereglet köti le, addig engem a ruhája és megjelenése. Igazán előkelő. Piros, hímzett ruhájának anyaga elsőosztályú, ahogyan a szabása is. Fenséges.
Melengető érzés jár át. Lélekben egy bálon találom magam. Egyen a sokak közül, melyeket a családom rendezett birtokunkon, és melyeken még úgy vettem részt, hogy eltökélt szándékom volt apám nyomdokaiba lépni, sőt, túlszárnyalni őt. Megrengethetetlen volt a hitem, hogy a főméltóságok főméltósága leszek. Az, aki előtt mindenki térdre borul. Ma már nincsenek ilyen álmaim. Ma már csak egyszerűen hülyének tartok mindenkit, aki nem táncol úgy, ahogy én fütyülök és nem adózik nekem kellő tisztelettel és alázattál.
Elég az hozzá, megrohannak az emlékek, ám ahelyett, hogy feldühödnék attól, hogyan alakult azóta az életem, inkább magamba szívom ezt a látványt, ezt a hangulatot és hagyom, hogy átjárjon az otthonosság érzése. Mikor a lány -akiről eddig azt se tudtam, hogy létezik, nem hogy ebbe az iskolába jár - közelebb ér, egyik kezem a hátam mögé teszem, a másikat magam elé vonom és jelképesen meghajolok előtte, mint mikor az ember táncot kezd, vagy épp megköszöni azt. Csodás. Mesés.
Meg kell tudnom, ki a szabója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tatiana, Berci és Kriszpin

Azon már inkább nem is dohog, hogy ezt az ablakot is az ő dolga lesz rendbe hozni. Mondjuk úgy, hogy mindez teljes mértékben eltörpül a katasztrófa mellett, amit a Levita tornya nemrégiben elszenvedett, nem csak a kár mértékét, de munkába befektetett energiát és az árat tekintve is. Szinte már felejtős, annyira kevés. Hiszen a másik csillagászati összegre rúg és hetek munkája lesz, csak azért, mert valami átkozott tizenéves kis görcs - habár semmit nem tudni még erről, ő máris le merné fogadni - úgy gondolta, okosabb, mint valójában. Most repessen az örömtől, hogy az illető rájött, hogy nem így van? Összefonja inkább a karjait a mellkasa előtt, és Berci kérésére csak a szemöldöke emelkedik meg. Ennél többet mondani sem hajlandó. A reptan tanár elmehet melegebb éghajlatra, úgyis szinte minden diáknak van már saját seprűje ebben a nyamvadt iskolában, nem is érti, minek ide akkor még iskolai is. Hozzávetőlegesen van vagy öt szerencsétlen, aki nem engedheti meg magának, hogy megvegye a maga Tűzvillámát vagy Meteorját - pontosabban ahol a szülők ezt nem engedhetik meg -, na jó, ha nagylelkű, akkor van az hat is. Valamikor ez még amolyan követelmény is volt, legalábbis kviddicsjátékosoknál például határozottan tudja régebbi játékosoktól, hogy nem mindig volt ám egyenseprű. Persze, ez fair, de akkor is. Most egy kicsit ráér az, amikor éppen sátorban lakik egy háznyi diák a birtokon és ő határozottan félti a birtokot. Mondani viszont nem sok kedve van bármit is mondani, inkább bevágja a durcát amolyan felnőttesen, és hagyja, hadd égessék magukat azzal a többiek, hogy megtárgyalják, kinek is az esküvőjéről van szó. Őt aztán a legkevésbé sem érinti amúgy sem, és még annál kevésbé is érdekli ebben a pillanatban, a lelki szemei előtt ugyanis azon töpreng, hogyan lesz meg egyáltalán az az összeg, amire ehhez szükség van és esetleg le lehetne-e faragni még belőle valahol azon felül, amit már eddig is lefaragtak Bercivel.
- Talán a többi tornyot sem ártana alaposan ellenőrizni, nehogy hasonlóan kellemes meglepetések érjenek még a tanév vége előtt - közli végül még mindig morcosan, de azért bólogat is párat a kérés hallatán. - Jó, írhatunk egy listát, aztán meglátjuk, mire futja és mi az, ami amúgy is mellőzhető még egy ideig. A páncélokra például kidolgozhatok valami spéci tisztítóbűbájt, a seprűket pedig megnézhetné Vikohino is kezdetnek. Biztos karban tudja tartani, ami menthető, ami meg nem... hát csak ki tudunk eszközölni nála valami árengedményt a Hullócsillagban, úgyis minőségi seprűket készít - dünnyögi végül megadóan, mintegy békejobbként a nőnek, mert azért nincs baja vele, csak élből felcsattant arra, hogy ez aztán a prioritás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Bárcián, Álmos és Oravecz kisasszony
délután az asztalomnál
avagy a Levita torony projekt
- Mindenképpen - bólogatok Bárciánnak az értekezlettel kapcsolatban és fel is jegyzem valahova a többi teendőmhöz, de ezt jól alá is húzom meg felkiáltójelet is rakok mellé. Egyelőre mindezt könnyen teszem, hiszen ekkor még senki nincs az ölemben. Ám aztán hamarosan lesz, majd ismét nem. Mivel azonban már nem ülök a székben, hanem az ablaknál állok, jobb is ez így.
- Ah - adom ki a megértés hangját és emelem meg dús szemöldököm egy bólntás közepette, ahogy az irodavezetőm elregéli, miért is nem az ajtót használta, ami pedig pont erre van kitalálva. De így már világos.
Egy sóhajjal hagyom ott tönkretett ablakomat és már ülnék is vissza a székembe, amikor Bárcián megvallja a színtiszta igazságot. Kezeim az asztallapon, tekintetem ráemelem és hallgatom a terveiket. Nem, ez nem igaz. A világon semmit nem hallok én onnantól kezdve, hogy az ő lagzijukról van szó. Csak nézem hármukat üres tekintettel, kinek-kinek bólogatok, nagyjából meggyőzően, és elér hozzám néhány szó seprűkről, prioritásokról, azonban zavaros gondolataim egy bizonyos esküvő körül kavarognak, amiről most hallok először.
- Összeházasodtok? - kérdezem nagyjából jellegtelen, enyhén csodálkozó hangon, Bárciánról Oravecz kisasszonyra nézve és vissza. Ennek a hírnek örülnöm kéne, azonban szerencsétlen érzés megrekedt bennem valahol mélyen belül, és inkább kellemetlenül, furcsán és zavartan vagyok. Talán még enyhén szomorúan meg dühösen is. Meg egy csipetnyit elárultan. Hiszen... az egyik, ha nem a legjobb barátomról és arról a munkatársamról van szó, akivel a napjaim nagy részét töltöm. Miért is nem tudhattam én róla, hogy megesküsznek? Vagy egyáltalán arról, hogy együtt vannak? Tisztában voltam vele, hogy nagyon közel állnak, de azt nem, hogy ennyire.
- Persze, jobb minél több megoldást felkutatni a seprűket illetően; a kastély további részének átvizsgálása pedig jó ötlet, már a Minisztériumból is tettek rá javaslatot. Lehet, küldenek is valakit - kezdek el azért akadozva reagálni néhány pontra, amik valahová a tudatalattimba elértek. Beszédem kissé olyan, mintha álmomból ébresztettek volna. Ujjaim végével egy ideig homlokomat masszírozom, szemeimet lehunyva tartva. Visszaülni pedig még mindig nem ültem vissza. Szerintem nem is fogok. Bárcián és Tatiana komolyan egybekelnek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Szeretném én is elhinni, hogy tényleg jól vagyok. Hogy nem csak azért lehetek újra itt, szabadon, mert menthetetlennek találtak és megunták a velem való foglalkozást. Tény, hogy a világot már sokkal színesebbnek látom és nem hiszem azt, hogy mindenki ellenem van. Már nem azt látom, hogy egyféle menekülési útvonal létezik csak. Valahol tudom, hogy felül tudtam kerekedni saját magamon, de mégis... úgy érzem, hogy a saját gondolataim a legnagyobb ellenségeim. Olyan vagyok, mint egy hirtelen lecsapó vihar; mikor gyönyörű, napos időben egyszer csak elsötétedik minden és a ordító felhők könnyeikkel áztatják a földet, mik ki tuja honnan kerültek hirtelen ide. Majd amilyen gyorsan jött, akár olyan gyorsan tova is tűnhet. Saját magam gerjesztem a viharokat a lelkemben és nem kis erőbe telik, mire szét tudom őket oszlatni. De már felismerem a saját fellegeimet.
Ha tényleg jól lennék, akkor miért kellett volna ott ülnöm és várnom? Én sem bízom teljesen magamban, nem csodálkozhatok azon, ha más sem teszi ezt. De talán jobb lesz így. Talán megtanulhatok beszélni, nyíltan, újra valakinek.
Nehezen jutottak el hozzám a szavak, ahogy saját magam próbáltam egyszerre győzködni és elbizonytalanítani. Viszont, ahogy sikerült keresztüllátnom a magamban folytatott vitán, hirtelen kaptam a tekintetem a lányra és zavartan pislogtam rá. Egy pillanatra tán a gyomrom is görcsbe rándult, egyre egy huncut, kétségbeesett gondolat próbált utat vájni magának;
vajon tudja?
- Szia... öhm, igen... - Nehézkesen nyögtem ki a szavakat, majd sóhajtottam egyet és lányos zavaromban elmosolyodtam. Nem számít, hogy tudja-e... én tiszta lappal akartam kezdeni. És úgy is akartam tenni. Sőt, még örültem is, hogy megszabadított az ajtó bámulásának súlya alól.
- Vagyis egyelőre csak időpontot kell kérnem. - Nyitottam még a számat, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék még, pedig beszélni akartam. Beszélgetni, hogy naivan megfeledkezhessek minden másról a következő pár percben.
- Renae vagyok. - Egy szusszanás után nyújtottam a kezem. A karjaimat nem fedte semmi a melegre való tekintettel, így ha Ő könnyedén észre is vehette akár a hegeket. Ez volt a bátorságom legnagyobb bizonyítéka; már nem akartam elrejtőzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kínos. Talán ez a megfelelő szó, ami Bárcián jelenlegi helyzetét leírja, amint ott ül élete két fontos embere között, az egyik úgy néz rá, mintha éppen most közölte volna, hogy kecskévé operáltatja magát, a másik pedig... Hát úgy, mint aki rendkívül nagy rutinnal és tehetséggel leplezi, hogy rohadtul megbántották. Nem tudja eldönteni, hogy csak ő látja-e bele Kriszpin arckifejezésébe ezt, mert ettől tart, vagy tényleg ott van, de mintha a reakcióideje kicsit lassulna, a tekintete pedig ködösebb lenne. Bárhogyan is, sokkolni biztosan sikerült.
- Igen - nyög végül ki csak ennyit, nem éppen olyan fejjel, ahogyan az ilyen híreket közölni szokták. Inkább kicsit úgy, mintha meghalt volna valaki, de azért próbálnánk mosolyogni rajta. Utána többre alkalma sem marad, mert Bella kezd el beszélni, úgyhogy ennyiben is hagyja. Egészen addig, amíg ő meg úgy nem dönt, hogy egyszerűen csak kilép a helyzetből. Szegény Álmos egy időre ki is záródik a fejéből, jelenleg most inkább azzal van elfoglalva, hogy ne legyen - magához képest - iszonyatosan dühös Bellára, amiért kiborította a sz*rosbödönt, majd fogta is magát és távozott, itt hagyva Bercit a tartalmával és egy homokozólapáttal. Sok szerencsét, fiam. Még a lábával is dobolni kezd a padlón idegességében, ami pedig rá egyáltalán nem jellemző.
- Az nagyon szuper lenne, Álmos - néz rá elismerően, mert csupa jó és hasznos ötlettel áll elő. Ha a modorát nem nézzük, tényleg áldás amúgy ez a gyerek, mert ő is az a típus, aki kézben tudja tartani úgy is a dolgokat, ha nem rugdossa érte külön napi rendszerességgel az ember. Önálló felnőttből több kellene ide a Bagolykőbe. Mindeközben azonban az igazgatóra pillantgat aggódó tekintettel, aki talán kezd kicsit visszatérni közéjük, legalábbis a válaszából így lehet érezni.
- Van még valami, amit most meg kell beszélnünk? - néz végül a két férfira felváltva. Igen, most már menekülne. Bellával is le kell bonyolítania még egy beszélgetést erről az egészről, mert most úgy érzi, ez nem annyira van rendben. Ezt a felháborodottságot ízlelgeti kicsit, rég érzett már hasonlót - talán utoljára akkor, amikor betörtek a szobájába. Hát igen, ilyenek a nők. Még a nyugalom szobrából is üvöltő oroszlánt csinálnak, el sem kell venni őket, elég hozzá egy eljegyzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Uraim

Felnőttnek lenni nehéz, meg tök szívás is. Nem az a nehéz benne, hogy gyereket szülsz, vagy bejársz dolgozni vagy igyekszel minden számlát időben befizetni és nem elfelejteni elmenni a korábban már említett gyerekért az óvodába, hanem vállalni a felelősséget. Nekem sosem kellett, miért is kellett volna, hiszen én voltam a nő, akit eltartottak, a nő, akinek csak az volt a dolga, hogy mindig pillogjon az urára. Ez nem egy olyan nagyon nehéz feladat. Most azonban, ahogy kilépünk az ajtón, bűntudatom támad. Nem sűrűn éreztem én még ezt, sőt, és az a legrosszabb, hogy éppen Bárcián miatt érzem ezt, pedig ő az egyetlen ember a világon, akit sosem akarnék megbántani.
- Figyelj pajtás, pihenj egy kicsit, jó?
Teszem be a kosarába a kutyust, és mintha értené is, mert nem jön ki, de nem ám. Én pedig, elővéve minden képességemet a lopakodás és a tárgyak fel nem borítása terén, osonok vissza olyan halkan, mintha valóban ott sem lennék. Azt mondtam, kimegyek, de nem lehetek kint, nem szabad most ott lennem. Nem érzem azt, amit a közelében érezni szoktam, sőt, a nyugodtság helyett most túlontúl nagy a feszültség az egész szobában. Remek módon időzítettem a dolgokat. Pedig esküszöm, nem így akartam.
A tenyereimet óvatosan a vállára helyezem, remélve, hogy nem lök el magától, és talán azt is remélve, hogy bár részben miattam ideges, talán egy kicsit enyhíteni tudom a frusztrációját. Fel kell nőnöm hozzá, mert ő más, mint a többiek, és most én is más vagyok, mert komolyan gondolom a dolgokat, igazán komolyan.
- A felettünk lévő szinten minden tanári szoba üres, hat, viszonylag nagy szoba. Az átvizsgálás és renoválás hosszú ideig tart, addig akár kialakíthatnánk ott is szállást nekik. A két középső szoba egybenyitásával klubhelyiséget, a két-két oldalsóval pedig halóhelyiségeket hozhatnánk létre. Tudom, hogy nem sok, de több, mint amiben most vannak.