31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Hercegh Kriszpin összes RPG hozzászólása (124 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 11. 16:11 Ugrás a poszthoz

Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös stand környékén

Nimbuszommal a kezemben bandukolok a faluban. A piactérre tartok, hiszen ma ott vannak az árusok. Állítólag most sokkal többen pakolják ki portékáikat, mint annak idején, amikor a Bagolykőbe jártam. Mondjuk már akkor is főleg a Poénpalota érdekelt minket, az meg igazából csaknem minden nap nyitva van.
Már pár sarokkal odébbról hallani a tér zsibongását. és mikor megérkezek, derűsen pislogok körbe a színes forgatagon. Ám érdekes módon nem tűnik sokkal nagyobbnak, mint amire emlékeztem. Lehet, azért, mert akkor kisebb voltam és minden jelentősebbnek tetszettek. Ha pedig a piac mértékei velem arányosan nőttek, nem csoda, ha nem érzékelem a változást. Persze, más. De egyben jól ismert is.
Kellemesen nézelődve haladok a kofák és vásárlók között. Tekintetem meg-megakad a furcsább alakokon. Elég helyen jártam már ahhoz és elég emberrel találkoztam, hogy feltűnjön olyasmi, ami talán a legtöbbeknek nem. Így lehetséges az is, hogy gyanússá válik számomra valaki. A gyümölcsök környékén ólálkodik. Nem véletlen mondom, hogy ólálkodik. Amit csinál, arra találták ki ezt a kifejezést. Nem az árut méregeti, nem válogat, csak úgy tesz. Pótcselekvés. Aztán nekimegy egy lánynak. Pedig nem tűnt olyannak, aki ilyen könnyen megbotlik. Ráadásul a lökés és bocsánatkérésféleség után gyorsan körbenéz. Összevont szemöldökkel figyelem, jó néhány lépés távolságból. Amint pedig így teszek, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Körbetekintek, van-e itt valamiféle biztonsági őr, de nem látok ilyet. Számat harapdálva pillantok vissza a jellegtelen kinézetű, fiatal varázslóra és egy szusszanással döntésre jutok. Megindulok felé. Csak szépen, lazán.
Bosszantott kissé, hogy nem akadt az utamba seprűtartó a faluban, de lám, minden van valamiért. Most nagyon jól jön, hogy magammal kellett cipeljem. Rendeltetésszerűen, kissé vállamnak döntve, függőlegesen tartom, nehogy megsértsek vele valakit. Mikor aztán a férfiú közelébe érek, egyszerűen leengedem oldalra, ő meg jól hasra esik benne. Nyögve puffan a földre.
- Mi a... Te tökkelütött szerencsétlen... - áll neki a szidásomnak nyöszörögve.
- Ó, te jó ég, elnézést. - szabadkozom és nyúlok érte, hogy felsegítsem.
- Hagyjál békén! - rántja ki magát a kezemből, felemelve a hangját. A piacon megáll kicsit az élet, ahogy egyre többen minket figyelnek.
- Sajnálom. Tényleg. - bizonygatom, seprűmet félretéve, immáron mindkét kezem őt foghassa. A jelenet egyre komikusabbá válik, ahogy próbálom -akarata ellenére- felsegíteni, és tapogatom, markolom, ahol csak érem. Ám nem derülhet már sokáig a hirtelen összeállt közönség,  hiszen jön a drámai fordulat.
- Kiesett a pénztárcája. - adom át neki a földre hullt darabot.
- Meg a másik is. - nyújtok át neki még egyet, összevont szemöldökkel.
- És itt a... harmadik? - kerül a kezembe egy újabb példány.
- Hiszen az az én tárcám! - rikkant fel egy hölgy nem messze. A tolvaj köpni-nyelni nem tud, csak hebegve áll, eséstől porosan. Látja, ebből nem jöhet ki jól, úgyhogy vet még rám egy dühödt pillantást, majd egy nagy pukkanással hoppanál. Összerándulok a hirtelen jött, éles hangra, aztán lenézek a tárcákra a kezemben. Az egyiket már nyújtom is át a nőnek, aki jelentkezett érte. Miközben a körülöttem lévők zsebeiket ellenőrizve hüledeznek és már azt tárgyalják, hogyan tegyenek feljelentést a hivatalban, illetve azt ecsetelik, milyen szerencse, hogy elesett a seprűmben, addig én a magasba lendítem a nálam maradt két tárcát.
- Ismerősek valakinek? - kérdezem hangosan.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 13. 11:06 Ugrás a poszthoz

Bárcián
késő délután a bejárat előtt

Komótosan sétáltam ide az árnyas sétányról, ahol úgy egy negyed órája váltunk el egymástól új ismerősömmel. De a búcsú olyannyira nem örökre szólt, hogy igazából akármelyik percben itt lehet most már. A bejárat előtt várom. Jól elvagyok itt kint, nélküle nem akarok még bemenni.
Együtt vacsorázunk. Arra a tényre, hogy ez már tényleg vacsoraidő, valamint arra, hogy az imént egy ismeretlen férfit hívtam el magammal étterembe és ezt könnyedén vehette volna randevú meghívásnak, csak ideérve döbbentem rá. De egyik sem zavar. A vacsora gondolata miért is tenné? A romantikázással kapcsolatos esetleges félreértés meg csak annyiban érint kellemetlenül, hogy abban az esetben tisztáznom kéne, hogy én ezt csak barátian gondoltam. De mi van, ha ezért ugrott el átöltözni? Á, ez biztos csak kombinálás már a részemről. Érthető, hogy kellemesebben érzi magát, ha nem a futóholmijában ül be enni valahova. Bár szerintem azzal sem lett volna semmi gond. Végülis ez egy gyorsétkezde, nem valami sok csillagos étterem.
Amíg kint álldogálok zsebre tett kézzel, azért megnézem magamnak a kifüggesztett menüt. Nagyon pénztárcakímélő áraik vannak és -ahogy benézve láttam egy-egy tálat- ennek ellenére sem bánnak szűkmarkúan az adagokkal. A kínálatot böngészve csak egyre éhesebb leszek. Hasam jókorát kordul. Vigyorogva kapom oda kezem, aztán körbenézek az utcán, vajon látom-e már közeledni a férfit.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 13. 11:33 Ugrás a poszthoz

Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös stand környékén

A maradék tárcákból az egyikért hamar jön a tulaj. A másik viszont várat magára. Kezem a magasban, a csinos pénztartó a kezemben és nézelődök körbe, kutatva a jelenlévők közt. Már éppen arra gondolok, hogy még egyszer elrikkantom magam, amikor feltűnik egy félénken közeledő lány. Már engedem is lejjebb a kezem és mosolyogva lépek oda.
- Igazán nincs mit. - adom át neki a tulajdonát. Megvárom még, amit mondani szeretne nekem, hiszen látom rajta, nem könnyű ez a számára. De aztán nem akarnám sokáig feltartani. Nem azért csináltam, amit csináltam, hogy az emberek a vállukon vigyenek körbe, sőt, még csak azért sem, hogy bárki hálás legyen. Nem véletlenül buktattam le úgy a tolvajt, mintha nem is direkt történt volna. Vagyis hát egy részt amiatt tettem így, mert nem az volt a célom, hogy nyilvánosan hősködjek, másrészt pedig mindössze taktikából: hiszen mi lett volna, ha alaptalan a gyanúm? Így csak egy balfék lettem volna, aki nekiment valakinek.
A leányzó viszont átlát rajtam. Ahogy nézem, ő az egyetlen. A többiek elhitték, hogy véletlenül buktattam le az őket meglopót. Aminek különben örülök, mert bevált a színjátékom és legalább nem hálálkodnak túl sokat. Viszont van, akit nem lehet átejteni. Már éppen búcsúznék el tőle, amikor bedobja a kérdést.
- Ó, én nem... - rázom a fejem és már kezdenék hárítani, de végül a tarkómhoz vonom a kezem és mosolyogva masszírozom meg a nyakam, a stand felé visszainduló boszorkányt nézve. Vele tartok.
- Nem igazán az áruval foglalkozott. - magyarázom csöndesen.
- Aztán neked ment. Furcsa volt. - vonok vállat. Noha ő magázott, én letegezem a lányt, mert az a helyzet, hogy az alkata miatt nagyon ifjúnak tűnik. De lehet, fiatalabbnak hiszem, mint ahány éves valójában.
- A többieket figyelte, látszott, hogy nem vásárolni van itt. Gyanúsan viselkedett. De nem voltam biztos benne, hogy tényleg tolvaj. - rázom a fejem, könnyedén beismerve, hogy nem vagyok ám profi bűnüldöző. Bár tény, nem ez az első hasonló húzásom. Ha észreveszek egy ilyet, nem tudok nem lépni.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 13. 22:24 Ugrás a poszthoz

Bárcián
késő délután a falatozóba lépve

Hamarosan észreveszem a közeledő vacsorapartneremet. Mosolyogva intek neki, és ahogy így végignézek rajta meg a seprűreklámba illő belépőjén, az jut eszembe, hogy talán mégis randira kellett volna hívnom. De komolyan, új ismerősöm az a fajta férfi, aki szerintem még azoknak is tetszik, akik különben a hölgyeket részesítik előnyben. Már nem azért, mert lányos volna és  nem is feltétlen romantikus értelemben tetszhet, de mindenképpen nagyon jól esik ránézni bárkinek.
- Csak magadra kaptál valami rongyot, igaz? - kérdezem vigyorogva, és igen, ugratom kicsit a kifogástalan külsejével. Ő persze valószínűleg nem így gondol magára. Nem tűnik annak a macsó, önimádó típusnak. Biztos van egy egészséges hiúsága, de ennél többet nem nézek ki belőle. Különben pedig a kis megjegyzésemet természetesen úgy teszem, hogy közben fogalmam sincs róla, hogy néhány ruhadarabját tényleg elég találomra kapta magára.
- Köszönöm, uram. - hajtok fejet derűsen, ahogy előre enged. Belépve rögtön a pulthoz lépdelek és üdvözlöm az itt dolgozókat, közben már kapva is magamhoz egy tálcát. Morfondírozva nézegetem a kínálatot. Végül hamar döntök egy sajtos hús, némi sültburgonya, káposztasaláta és egy nagy pohár sütőtöklé mellett. Már megyek is a fizetőhelyhez, de ott bevárom Bárciánt.
- Egybe legyen szíves. - mutatok a kettőnk tálcájára, aztán veszem is elő ütött-kopott bőrtárcámat, miközben a méretes kasszagép mögött álló boszorkány társaságom rendelését is szépen hozzáüti a számlához.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 15. 11:51 Ugrás a poszthoz

Bárcián
késő délután asztalhoz ülve

Igen. Amint megláttam a férfit, tudtam, hogy ő lesz a következő áldozatom. Bogolyfalván még nincsen jól bejáratott hullaelrejtő helyem, dehát mindent el kell kezdeni. Ha végül letelepedek itt, úgyis nagy szükségem lesz rá. Különben szerintem látszik is rajtam, milyen vérengző fenevad vagyok. Nem is értem, hogy dőlhetnek be nekem ennyien. Talán, mert mégsem vagyok olyan közveszélyes, sorozatgyilkos pedig végképp nem? Hát lehet.
- Látod? Most behúztalak a csőbe. De nem féltelek, szerintem megoldod. - mosolygok Bárciánra, mikor ráébred, hogy kénytelen lesz a közeli jövőben ismét velem étkezni, hogy ő is meghívhasson. Ez persze nem így van. Egyáltalán nem muszáj. Viszont hülye lennék megtiltani neki. Főleg, mert jól tudom már, hogy a legtöbb ember lelke addig nem nyugszik, míg nem törlesztette vélt vagy valós adósságát. Részemről nem tartozom ebbe a csoportba. Nem tartom számon, ki mit adott nekem vagy mikor fizetett helyettem. Örömmel és hálásan fogadom ezeket a gesztusokat, és mivel a mindennapjaim szerves része, hogy hasonló dolgokat tegyek, így óhatatlanul visszakapják a kedvességet tőlem valamikor valamilyen formában.
- Menjünk mondjuk oda! - bökök fejemmel az egyik kétfős helyre az ablakok mellett és tálcámat markolva már lavírozok is arra a székek közt. Nemsokára rakom is le a vacsorámat a kiszemelt asztalra, aztán lekapom magamról a zakómat, hiszen kint bár lehűlt kissé az idő, idebent elég kellemes a hőmérséklet. A székem támlájára terítem a levetett ruhadarabot, igazítok kicsit pólómon és leülök, jóleső sóhajjal húzva közelebb a tálcámat.
- Jó étvágyat! - kívánom partneremnek, és emelem poharam, hogy néhány korty sütőtöklevet legurítsak a torkomon. Utána veszem is magamhoz az evőeszközöket és falatozni kezdek. Hümmögve nyugtázom, hogy jól választottam.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 15. 23:34 Ugrás a poszthoz

Bárcián
késő délután az egyik asztalnál

Nem mindig vagyok ám ilyen határozott. Csak abban, ami biztos terep. Hogy mi számít nekem annak, az mondjuk elég megfoghatatlan. Míg egy étteremben könnyedén választok magamnak helyet pillanatok alatt, felmérve, nincs-e túl közel a közlekedőhöz, belátni-e onnan a teret, kényelmes-e stb.; addig hivatali ügyekben vagy akár egy idegen intézménybe lépve teljesen elveszett tudok lenni. Legalábbis én annak szoktam érezni magam. Mások mondjuk azt mondják, hogy ez nem tetten érhető rajtam. Ennek nyilván örülök.
Látom, hogy Bárciánnak valami felkelti odakint a figyelmét. Már az alapvető zsivajgáson kívül is, ami egyszeriben támad. Követem a pillantását és én is megnézegetem kicsit a kint elvonulókat, de aztán eszem tovább. A bocsánatkérésre szemöldököm megemelve tekintek a férfira.
- Az iskolából? - érdeklődöm, miután lenyeltem a falatot. Diákoknak tűntek. Különben nem zavar ám a szótlanság. Nem kell folyton beszélni. Főleg étkezés közben nem muszáj. Hogy is mondják? Magyar emberevés közben nem beszél?
- Milyen ott dolgozni, ahol te magad is tanultál? - kérdezem, elmerengőn mosolyogva. Az ember hosszú éveket tölt el valahol, második otthonául fogadja, aztán ahogy halad az élet, tovább kell lépnie onnan. Végül visszatér és látja, hogy minden milyen új és mégis mennyire ugyanaz, mint ahogy itt hagyta. Legvégül rá kell döbbennie, az a bizonyos más az ő maga  képletben. Az ő szerepe változott. A gyermekek arcai, a hely hangulata ugyanaz.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 20. 11:07 Ugrás a poszthoz

Bárcián
késő délután az egyik asztalnál

Nagyon hasonlítunk a békés kisugárzásunkban. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan lehetek ilyen nyugodt és rendszeresen elmondják, hogy ők is milyen nyugodtak lesznek a közelemben. Ez az alap felállásom, ám tény, hogy adott helyzetben egy pillanat elég, és olyasvalakivé válok, akivel csak hülyék vagy halhatatlanok kezdenek neki. Aki nincs a dühöm vagy felháborodásom tárgyai közt, annak persze nincs félnivalója. Ő nyugodtan beállhat mögém. Aki viszont előttem van és csak fokozza a helyzetet, semmi jóra nem számíthat. Ha pedig addig valaki kételkedett benne, hogyan lehetek én rellonos, az abban a szent pillanatban ráébred. Nem hagyom magam és főleg nem hagyom az ügyeimet. Kiállok magamért és mindenért, amiben hiszek, függetlenül attól, kik jönnek nekem emiatt és milyen bajom lehet. Mindez különösen igaz akkor, ha másokat védelmezek akár szavaktól, akár tettlegességtől. Márpedig az esetek nagy részében erről van szó. Ez szépen hangozhat, de tény, hogy elég esztelen vakmerőség a részemről.
Utána nézek még az elballagó csoportnak az utcán, mialatt róluk beszélünk. Közben rendíthetetlenül fogyasztom a vacsorámat. Nagyon jól esik. Az étel is, az ital is, a hely is és a társaság kiváltképpen. A következő pár percben egyebet sem teszek, mint ráérősen falatozom és növekvő mosollyal hallgatom Bárcián válaszát. Nyílt tekintetem és az, ahogy a szám egyik oldalon jobban felfelé görbül, sokat sejtet. Mintha csak rólam beszélne.
- Ismerős. - hozom ezt azért szóban is tudtára, immáron szinte vigyorogva. Mondanom sem kell, hogy az önkénteskedésemnek köszönhetően én sem voltam eddig az az egy helyen túl sokat időző típus. Az utóbb taglaltak pedig főleg abban igazak, hogy egyiknek sem érzem magam igazán. De szerencsére úgy tapasztalom, hogy engem mások is ilyen kortalannak látnak, és nem is próbálnak berakni a kategóriákba. Vagy csak ennyire nem veszek tudomást róla?
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 20. 23:49 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Már vagy harmadszorra jövök ide Bogolyfalvára huzamos időn belül, ami nagy dolog ahhoz képest, hogy ezt megelőzően évekig nem jártam errefelé. Az említett nemrégi látogatásokból nem volt mind hivatalos, csak hivatalos dolgokhoz kapcsolódó. Ez a mai talán már hivatalosabb. Lehet, ilyenkor illene mondjuk a hopp-hálózaton keresztül vagy akár vonattal érkezni. Már csak azért is, hogy még véletlen se koszoljam össze a zakóm, zilálódjon szét a hajam vagy melegedjek ki. Ebből viszont feltehetően egyik sem fog megvalósulni, hiszen ismét seprűvel érkezem.
Nimbusz 2000emmel hamar a falunál vagyok. Megkezdem az ereszkedést, hogy szépen landolhassak a nyugalmasnak tűnő utcán. A lábam már éppen a macskaköveket érné, amikor egy idős boszorkány előttem terem. A pukkanásból ítélve hoppanált. Bár ebben a pillanatban az izgat legkevésbé, honnan került ide. Inkább azzal foglalkozom, hogy ép bőrrel megússzuk a találkozást. Elrántom a seprűm nyelét és leugrom róla oldalra, mielőtt orra esnék. A lendülettől pedig még rohanok pár lépést, el egy táskájában kutakodó lány mellett, hogy aztán egy közeli bolt kirakatánál, a fal fogjon meg. Na nem megyek csak úgy neki persze. Kezeimet magam elé kapva tompítok.
- Uh. - fújom ki erősen, megkönnyebbülten a levegőt, amit a sikertelen landolásom óta talán bent is tartottam. Ez kemény volt. A szívem csak úgy kalapál. Voltam pedig már veszélyesebb helyzetekben, ám nincs mit kezdeni a meglepetés erejével. Azt meg nem gondoltam, hogy bárki ott teremhet előttem. Végülis ezért tanítják azt, hogy olyan helyre kell hoppanálni, amiről tudjuk, hogy üres. Ez egy falu főutcájáról nem annyira mondható el.
- Mégis, hogy gondolja, hogy ilyen eszelősen lehet itt röpködni, fiatalember? - kiált oda nekem az öreg hölgy, kezét a szívénél tartva, és már indul is közben felém. Szemöldököm megemelve hallgatom a méltatlankodást, és közben odalépek elejtett seprűmért. Lehajolok érte a járdára.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 23. 20:00 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Lehajolván konstatálom, hogy az előbb jól vettem én észre, hogy nem egyszerűen elsuhantam amellett a lány mellett, hanem kicsit meg is löktem. Nem annyira őt, mint a táskáját. Azt is csak megbillentettem, de ez éppen elég volt a bajhoz. Lehajolok tehát a seprűmért és észreveszek még pár ingóságot, ami az övé, és amit elszalasztott felszedni.
- Elnézést, nem hittem, hogy bárki felbukkan előttem. - felelek az idős hölgynek. Hangom egyszerre tükrözi, hogy őszintén sajnálom, miközben meg is rovom azért, mert ilyen eszetlenül hoppanálgat.
- Bocsánat. - nyomatékosítom még egyszer. A boszorkány pislog még kicsit rám, míg végül mosoly költözik az arcára és legyint egyet. Legyint, hogy hagyjuk is, és legyint, hogy végülis igazam van. Örülök, hogy ezt ilyen simán tisztáztuk. Egyáltalán nincs mindig így. Biccentünk egymásnak lezárásul, én pedig a közben ellépett leányzó után eredek, nálam azzal az egyel s mással.
- Ezeket elejtetted. - érem be hamar és nyújtom neki a holmikat.
- Sajnálom. Ugye nem mentem nagyon neked? - érdeklődöm összevont szemöldökkel. Egyik kezemben az elvesztett tárgyak, a másikban a Nimbuszom nyelét markolom, melyre most le is pillantok.
- Tudsz esetleg egy seprűtárolót valahol a faluban? - kérdezek most már rá végre valakitől. A múltkor is mindenhová vittem magammal. Mondjuk azzal az alkalommal ennek nagy hasznát is láttam. De az egy másik történet. Most jó lenne lerakni valahova. Budanekeresden és igazából a legtöbb varázslótelepülésen van ilyen kihelyezett tartó. Itt is kéne lennie, de nem botlottam még bele. Ahol régről emlékeztem rá, ott már nincs.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 23. 22:44 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Bárcián
késő délután az egyik asztalnál
----------------------------

Minden falatra jut mindenből. Egy krumpli a villámra, egy kis hús és egy pár szál saláta. Tökéletes. Ránézésre mindig előre kiszámolom, miből mennyit vehetek magamhoz, hogy végig megmaradjanak a megfelelő arányok. A legjobb részeket pedig a végére hagyom. Így van ez, amióta az eszemet tudom, és tisztában vagyok vele, hogy sokan csinálják még hasonlóan, azonban annyira leköt a saját ételem, hogy ezt akkor sem veszem észre, ha a velem szemben ülő teszi. Ahogy most sem.
- Most Skóciában dolgozom. Remus Lupin Mágusképzőjében. - kezdem a mesélésemet a jelenlegi munkahelyemmel. A professzor nevét megnyomom kissé, hiszen a Bagolykő alapítójáról beszélünk, akit a vacsoratársaságom is nyilván jól ismer. Szerintem még ő vezette a tanodát Bárcián első éveiben is.
- Amolyan délutáni foglalkoztató vagyok. - forgatom tenyerem, próbálva körülírni az állásomat, amit mondhatnánk különben akár napközis tanítónak vagy ügyeletes tanárnak, de az a helyzet, hogy egyik sem fedi le teljesen mindazt, amit csinálok.
- Ezelőtt pedig... igazából szinte mindenhol dolgoztam. - vallom be, kissé elveszett ábrázattal, ami eléggé ellenkezik azzal, amiről kimondott szavaim árulkodnak. Nehezen állnám meg a helyem a világban, ha olyan nagyon elveszett volnék. Ezzel az arccal most csak azt akarom kifejezni talán, hogy tényleg szívesen válaszolok, csak nem tudok se röviden, se pontosan.
- Főleg déli vidékeken, melegebb éghajlatokon. Indiában, Afrikában, Dél-Amerikában... - sorolok néhány helyet, csak hogy ne legyek már ilyen teljesen ködös. Azért néha veszek magamhoz egy-egy falatot közben, hogy aztán az üres villámmal hadonászhassak. Meg egy kicsit a késsel.
- Ahol nagyobb a szükség. - bólogatok, némileg elmerengve.
- Elmaradottabb mágusfalvakba vittünk készleteket, katasztrófák után a gyógyítók keze alá dolgoztunk, vagy éppen a háborúskodások és üldöztetések túlélőinek segítettünk. - hozok néhány példát, hogy részletezzem kicsit, nagyjából mit tesz az, hogy önkéntes vagyok. Azt viszont szerintem nem kell taglaljam, pontosan milyen eseményekről beszélek. Az mindig ott áll fehéren-feketén az újságokban, vagy éppen megtörtént az ismerős ismerősével. Gondolhatunk akár csak a Halálfalók és szimpatizánsaik rémtetteire. Az ilyen áldozatok segítéséhez pedig sajnos még csak messzire sem kell menni.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 27. 11:22 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Szemeimet kissé összeszűkítve, mosolygó fürkészőn figyelem a zavarodottnak tűnő lányt. Persze, nem mosolyognék így, ha azt gondolnám, én ütköztem neki annyira, hogy ebből bármilyen problémája lett. Azonban kétlem, hogy erről van szó. Csak el van kicsit varázsolva. Vagy a történtek miatt, vagy úgy egyáltalán.
Érdeklődve nézek arra, amerre mutat és serényen bólogatok, még a számat is harapdálva hozzá kicsit. Bent pedig járnak a fogaskerekek, emlékek után kutatva, ott kerestem-e már az elmúlt látogatások alkalmával. Legjobb lesz, persze, ha megnézem. Nem áll semmiből. Nem olyan nagy ez a falu. Noha az én diákéveim óta szépen gyarapodott, meg kell hagyni.
- Köszönöm. - bólintok hálásan a bizonytalan útbaigazításért. De nem indulok el még egyből. Csak álldogálok a lány előtt, egyik kezem a zsebemben, a másikkal a seprűmet fogom. Úgy tűnhet, mintha még várnék valamire. Ez részint igaz. Arra várok, hogy az előttem álló rendbe jöjjön. Jelenleg olyan benyomást kelt, mint egy kappa, akinek csak félig van vízzel a fejürege. Mások persze úgy fognák fel, hogy félig üres, de az nem igazán én vagyok. Várom, hogy töltődjön még, és vigyázok, nehogy kiboruljon az, ami benne van.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 2. 16:31 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Catherine Shayleen Black
délután a gyümölcsös standnál
----------------------------

Zsebre tett kézzel, figyelmesen hallgatom a lányt, és jobban elmosolyodok.
- Persze, szerintem én sem vettem volna észre, ha velem történik. Kívülről más. - nyugtatom meg afelől, hogy ha engem lop meg, valószínűleg nekem sem tűnt volna fel. Csak hoztam volna a formámat, és talán még én kérek bocsánatot, amiért ő jött nekem, majd pár perc múlva, ha éppen fizetni akartam volna valamiért, vagy csak éppen a zakómhoz nyúlok, rájöttem volna, mi történhetett.
Elnéző mosolyt villantok rá, egy kis fejrázással kísérve, amikor véletlen letegez. Szívem szerint akár bátorítanám is rá, hiszen egyáltalán nem gond. De ha az ismeretségünk csak futó, akkor úgysem érdemes túlzottan belemenni ezek tisztázásába. Amennyiben mégis úgy alakul, majd megkérem rá, hogy nyugodtan tegezzen, ha akar. Mindezt úgy, hogy tényleg nem tudom, hogy sokkal kevesebb a korkülönbségünk, mint én feltételezem.
Hasonlóan reagálok arra is, hogy elmondja, nem akar ám zavarba hozni azzal, amit mond. Zavarba egyáltalán nem hoz. Csak nem várom el, hogy ilyeneket mondjon. De ha kikívánkozik belőle, ha elgondolkodtatja, nyilvánvalóan nem fogom meggátolni ebben. Meg persze hálás is vagyok az észrevételért, ha már így alakult.
- Hogyne. - vágom rá, hogy segítek, mikor még azt sem tudom, miről van szó. Aztán csakhamar kiderül, és ez egyáltalán nem olyan kérés, aminek ne tudnék eleget tenni, vagy aminek ne tennék szívesen eleget.
- Nem tartasz fel. Elintéztem, amiért jöttem. Egy állással kapcsolatban tárgyaltam. De most már ráérek. Csak veszek én is egy almát és mehetünk. - tárom elé körvonalakban, mi dolgom a faluban, aztán ígéretemhez híven magamhoz veszek egyet a hívogató gyümölcsök közül. Fizetek a kofának, ledörzsölöm az almát a vállamon és már harapok is bele. Megkívántam.
- Kérdezzünk meg valakit! - javaslom a fűszerest illetően, miután lenyeltem a falatot, és megindulok egy helybelinek tűnő varázsló felé. Hátha útbaigazít minket.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 2. 17:33 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Bárcián
késő délután az egyik asztalnál
----------------------------

Lassan azért én is a vacsorám végére érek. Éppen az utolsó falatok egyikét veszem magamhoz, amikor társaságom közli, hogy felnéz rám. Szememet lesütve mosolygok, fújva egyet. Aztán persze felpillantok rá.
- Nagyjából bármit, amire vevők. - vigyorodom el.
- Kirándulunk, játszunk, kézműveskedünk... - vonok vállat.
- Leginkább azt szeretem csinálni, amit ők javasolnak. Nagyon jó ötleteik vannak, csak nincs hozzá bátorságuk, hogy előálljanak vele. Viszont, ha nekem elmondják, én megszervezem közösségi programnak. - magyarázom, hogyan is megy ez. Legalábbis ami az én módszeremet illeti. Hiszen mit csinálnának szívesebben, mint amit ők maguk ajánlanak? Persze, van, hogy egy adott programon csak pár gyerek vesz részt, de azoknak a gyerekeknek ez általában nagyon sokat jelent, mert nem feltétlen találják a helyüket máshol.
- Mondanám, hogy Olaszországban, de fél-olasz lévén könnyen vádolhatnál elfogultsággal és valószínűleg igazad lenne. - taglalom mosolyogva. Bekapom még az utolsó falatot, megtörlöm a számat, és egy rágás közbeni hümmögéssel jelzem, hogy mindjárt felelek ám rendesen.
- Olaszország különben is inkább az a hely, ahol Magyarországon kívül szívesen laknék. Dehát más az, hogy hol szeretsz lenni és más az, hogy hol élnél ténylegesen. Szerintem. - merülök el kicsit ebben a gondolatkörben, törölgetve még a számat a szalvétával, pedig már rég nem vagyok maszatos. Le is rakom végre, összehajtva a tényér mellé.
- Hol szerettem legjobban lenni? - mormogom morfondírozón.
- Bocsáss meg, de nem tudnék egyet kiemelni. Ha végigveszem magamban a helyeket, mindegyik másért fantasztikus. - mondom végül sajnálkozó mosollyal. Legelőször mondjuk India ugrott be. Magával ragadó az a szellem, amiben ott az emberek élnek. Meg azok a színek, a tájak, a kultúra. De ahogy sorolni kezdtem magamban ezt, máris eszembe ötlöttek más vidékek hasonló, varázslatos jellegzetességei és ezzel ott voltam, ahol a part szakad.
- Miért, te? - kérdezek vissza, ő merre járt és hol szeretett legjobban.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 3. 15:25 Ugrás a poszthoz


Évnyitó ünnepély
- 2016. őszi-téli tanév -


Elérkezett az új tanév, a nagyterem pedig ünnepi díszbe öltözött. A házak zászlai lengedeznek a hosszú asztalok fölött, amelyek egyelőre bár üresek még, de a diákok jól tudhatják már, hogy ez változni fog, nem is olyan sokára. A magasban gyertyák lebegnek. A falon, szobrokon, festményeken körös-körül a piros, kék, sárga és zöld színek girlandjai húzódnak. A tanári asztal fölött az iskola címere díszeleg.

Pontban délután fél 5-kor a terem ajtajai kitárulnak, így engedve utat az ünnepségre érkező, egyenruhába öltözött diákoknak, valamint a tanároknak és a tanoda más dolgozóinak. Bőven van ideje mindenkinek kényelmesen elfoglalni a helyét és kigyönyörködni magát a díszítésben. Az ünnepély 5 órakor veszi kezdetét.

//ehhez a hozzászóláshoz szálazzatok (Válasz erre), vagy a játékra érkezett bármelyikhez! a címzésnél jelöljétek, hogy az Évnyitó ünnepélyen vesztek részt! a játék 2016. október 3-ától tart, ameddig jól esik//
Utoljára módosította:Hercegh Kriszpin, 2017. október 20. 13:51
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 3. 20:15 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Igen, úgy látom, a hősnőnk lassan kezd visszatérni közénk. Mindezt abból a bizonyos "mit akar még tőlem ez a fazon?" nézéséből szűröm le. Mivel pedig úgy tűnik, rendbe jött, már talán éppen magára hagynám, amikor felveti, hogy talán tekintsük meg együtt, jó felé kalauzolt-e.
- Remek ötlet. - ragyog fel az arcom, mintha tényleg lekötelezne ezzel a végtelen kedvességgel, holott valószínűleg inkább zavarában teszi. Engem azonban ez csöppet sem befolyásol. Komolyan lelkesedem a gondolatért.
Seprűmet vállamra támasztom és el is indulok a megfelelő irányba. Mármint a vélt megfelelő irányba. Lehet, hogy már percekkel ezelőtt búcsút kellett volna mondjak a lánynak, de szokásom (hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga) mindig egy kicsit ráhagyni mindenre. Egy gesztussal többet ejteni, egy perccel tovább maradni, megtenni még egy lépést. Főleg, ha úgy tűnik nekem, hogy a másik talán igényli is ezt. Igényli azt, hogy ne siettessék és hadd legyen ideje emészteni. Csak talán benne sem tudatosul. Mondjuk mindezeket persze soha nem gondolom így végig, csak teszem, amit legjobbnak érzek. Ami ösztönből jön. Meg talán magamnak is hagyok időt és teret. Máskülönben ki tudja, mi mellett rohanunk el.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 3. 21:33 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Szintén egyéne válogatja, ki szerint jó vagy rossz ez, de az a helyzet, hogy nekem eszembe sem szoktak jutni ilyen dolgok. Mint például a diáklánykától túl kedvesen útbaigazítást kérő harmincas férfi esete. Nekem ez nem így néz ki. Nekem ezek semleges helyzetek. Már abban az értelemben, hogy itt ember és ember van. Az egyenjogúság jegyében: értelmes lény és értelmes lény. Előttem nem egy boszorkány áll, előttem nem egy tizenéves áll, előttem nem egy navinés áll, előttem nem egy fehérbőrű illető áll, előttem nem egy ember áll; hanem egy valaki, aki kissé esetlen, kissé zárkózott, egyben kedves és nagyon érdekes. Én pedig nem egy varázsló vagyok, nem egy felnőtt férfi, nem egy rellonos, nem egy kissé déli beütésű illető, nem egy ember; hanem egy valaki, aki egy seprűtárolót keres, talán kissé rámenősen, de sokkal inkább csak közvetlenül. Két valaki vagyunk, akik kapcsolatba kerültek egymással. Csak úgy. Bármilyen hátsó szándék nélkül. Baj, ha nekem ez mindig ennyire egyszerű?
- Ó, és tényleg. - mosolyodom el szélesen, a tárolót meglátva. Ez a nagy meglepődöttség koránt sem annak szól, hogy ne hittem volna Annamáriának azt illetően, itt van-e ez a szekrény, hanem sokkal inkább annak, hogy már hanyadszorra mehettem el mellette.
- Köszönöm! - bólintok derűsen és nyitom is az ajtót, hogy belehelyezzem a seprűmet. Csak egy-kettő van benne most. Előveszem a pálcámat és egy pöccintéssel odarögzítem, hogy aztán majd csak én tudjam kivenni. Lehet, hogy itt Bogolyfalván felesleges ez a fajta óvatosság, de már megszoktam. Soha nem lopták el még semmimet, de nem megy nekem olyan jól, hogy megkockáztassam.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 4. 21:29 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rubya professzor
kora este az irodám ajtajában
----------------------------

Lassan sötétedik odakint. Egyre kevesebben csellengenek a folyosón. Viszont én ezen kevesek egyike vagyok. Az irodámban tehát nincsen az ég világon senki. Mármint addig a pillanatig, míg a kollegina be nem lép. Pont ezt látom meg, ahogy közeledem a folyosón, egy halom papírral a kezemben. Szemöldököm megemelve, érdeklődő mosollyal szaporázom meg a lépteimet. Könnyed futásba kezdek.
- Üdv! - köszönök rá a háta mögül. Az a helyzet, hogy ha az irodámban lettem volna, valószínűleg nyitva találja az ajtómat. Csak akkor csukom be, ha elmegyek valahova, vagy ha négyszemközt beszélek bent valakivel. Most az előbbiről volt szó.
Már éppen bátorítanám a hölgyet, hogy menjen csak beljebb, én meg majd követem, amikor elkezdenek kicsúszni a kezemből a pergamenek. Csak úgy. Elkerekedő szemmel állok neki zsonglőrködésemnek. Kapdosok a meginduló iratok után. De amint egy megvan, esne le a következő. Hamar ráébredek, hogy esélyem sincs, szóval hagyok mindent a földre zuhanni. A professzorra mosolygok, széttárt kezekkel.
- Fáradjon beljebb, mindjárt jövök! - intek előzékenyen, megejtve azt, ami már pár pillanattal ezelőtt aktuális lett volna. Előveszem aztán a pálcámat és suhintok egyet a dokumentumhalomra, amit belebegtetek az irodámba és az asztalomra engedek. Iskolás koromból emlékszem, hogy mindig is itt, a Fejetlenség Folyosóján volt az igazgató szobája. Gondoltam rá párszor anno, hogy nem elég egy egész intézményt elvezetnie a direktornak, még maga az épület is nap, mint nap megtréfálja, hiszen kénytelen átjönni ezen a szeszélyes szakaszon. Most átélhetem.
- Miben segíthetek? - fordulok a tanárnőhöz, asztalom mögé lépve.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 5. 21:34 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Évnyitó ünnepély
érkezés a tanári asztalhoz | x
----------------------------

Izgatott vagyok. Kellemesen ideges. Már ha létezik ilyen. Szerintem igen. A folyosón haladok sokad magammal. Mind a nagyterem felé tartunk. Mindenki dísztalárban. Rámosolygok egy-egy rám pillantó diákra. Ahogy pedig lépdelek előre, hallom magam mögött az összesúgások foszlányait arról, hogy vajon új tanár vagyok-e, vagy egyenesen az új diri - ahogy ők mondják. Ez hamarosan kiderül.
A manók által pompásan feldíszített térbe érvén, megindulok a Rellon asztala mentén. Közben jólesően nézelődöm. Kezemben egy összetekert pergament lóbálok. Nemsokára a tanári asztalhoz érek, ahol biccentek a már jelenlevő kollégáknak. Néhányukkal kezet fogok, és már ott is vagyok a középső széknél. A háttámlájára teszem a kezem és kissé elmélázok azon, hányszor láttam benne Lupin professzort az ünnepségek vagy épp mezei étkezések alkalmával. Akkor pedig még fogalmam sem volt róla, hogy egyszer majd én ülök itt. Igazából álmomban nem hittem volna. De tessék. Itt vagyunk.
Nem bambulok tovább. Lerakom az asztalra a pergament, majd helyet foglalok, taláromat egy laza mozdulattal magam alá simítva. Igazítok egy keveset zakómon és ingem nyakán. Ezután hátradőlök kicsit, kezeimet összekulcsoltan ölembe nyugtatva és hol a zsibongó diákságot figyelem, hol szóba elegyedek a hozzám közel lévőkkel, amíg el nem érkezik az a bizonyos öt óra.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 5. 22:03 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rubya professzor
kora este az asztalomnál
----------------------------

Micsoda kiváló megérzései vannak a kollégának! Halvány lila fogalmam sincs, mit keres itt. Mielőtt taglalni kezdené, mi járatban erre, még annyira sincs fogalmam, mint utána. Megemelt szemöldökkel, mosolyogva hallgatom, közben rendezgetve a kissé szétzilált iratokat az asztalon.
- Nagyon szeretem a sajttortát. - kezdem ezzel.
- Viszont itt vagy egy félreértésről vagy egy csínyről lehet szó. Viszont ha már ide fáradt... - közlöm vele a feltevéseimet és egyben hellyel kínálom, az asztal előtti székek felé intve. Nem tudom, hogy a baglyot valami vicces kedvű diák küldte, vagy esetleg a madarat még Portnipper professzor bocsátotta útjára, csak az eltévedt valahol pár napra. Minden esetre a hölgyön úgy látom, koránt sem lepte meg ez a levél, és szépen készült is a megvesztegetésre.
- Nem tudom, ki hívatta. Én biztosan nem. - tisztázom, közben leülve.
- De örülök, hogy így alakult. És nem csak a sajttorta miatt. - vigyorodom el.
- Már ha még így is nekem szánja... - vetem fel a lehetőséget, hiszen ha tényleg azért hozta, hogy javítson a szorultnak vélt helyzetén, akkor most szegény édesség okafogyottá vált. A látogatásnak azonban tényleg mindenképp örülök. Amennyire izgalmasak ezek az első napok itt, annyira kedvesen esetlenek is. Bemutatkoztam már ugyan minden professzornak, ám nem tudom, keressem-e őket akkor is, ha erre nincsen munkával kapcsolatos okom, vagy majd jönnek ők. Talán legjobb lesz, ha néha a tanáriban lopom majd a napot. De egyelőre az irodámhoz kötnek a feladataim.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 6. 16:20 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rubya professzor
kora este az asztalomnál
----------------------------

Ha nem kínálgatná itt előttem magát a sajttorta, már attól összefutna a nyál a számban, ahogy beszél róla. Nem kell hát soká tukmálnia, arrébb rakok pár papírt, nehogy maszatosak legyenek, és máris magamhoz veszem a felém tolt tányért.
- Köszönöm. - villám ugyan nincsen és még ha lenne is kedvem idevarázsolni valami evőeszközt, ezt most elhagyom. Majd ügyeskedem kézzel. Egy zsebkendőt azért előkészítek. Török egy darabot a krémes részből és már veszem is a számba, hogy aztán lehunyt szemmel hümmögjek.
- Ó te jó ég... - dünnyögöm, két rágás között.
- Nagyon finom. - bólogatok elismerően, miután lenyeltem a falatot és már szerzem is meg magamnak a következőt. Persze csak megadva a módját, rendesen kiélvezve. Kapok rá elég időt. Most nem kell beszéljek egy darabig, hiszen hallgathatom a professzort. Ezalatt ráérősen fogyasztom tovább a süteményt, ami különben a kedvenceim egyike.
Sötét szemöldökömet megemelve figyelem a kolleginát, kissé végig is pillantva rajta, amint ledeviánsozza magát. Ilyen latinos kifejezést használva, ez sokkal sértőbben hangzik, mint amit valójában jelent. Legalábbis számomra.
- Szerepel benne egy s más, igen, de bevallom, ezek engem nem annyira foglalkoztatnak. - fedem fel előtte ezt egy cinkos mosollyal. Persze, elolvastam, tisztában vagyok vele, de nem alakítanék ki egy sziklaszilárd képet ezek alapján. Soha nem voltam előítéletes ember. Miért most kezdeném el? Ráadásul amilyen kihágások szerepelnek az aktájában, azoknak egy jó részéért csak azért nem veregetem vállon most azonnal, mert én vagyok az igazgató. Be kell tartatnom a szabályokat, hiszen fontosak. De szerintem nem mindegy, ki milyen szabályt és főleg milyen indokból szeg meg. Illetve hogy aztán vállalja-e a felelősséget.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 6. 19:34 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Bárcián
reggel a rendezkedés közben | x
----------------------------

Enyém lett hát az állás, ami miatt az elmúlt időben olyan sokszor látogattam ide Bogolyfalvára. Meglehetősen furcsa persze állásként emlegetni. Mármint ez nem ennyire egyszerű. Ez sokkal inkább egy megtiszteltetés. Kitüntetés, semmint állás. De kemény meló lesz, ehhez kétség sem fér. Azonban állok elébe. Ettől függetlenül még mindig nehezen fogom fel. Olyan hirtelen jött. Mégsem jutott eszembe egy pillanatra sem eltöprengeni rajta, vagy bármennyit is hezitálni.
Éppen nagy rendezkedésben vagyok újdonsült irodámban. Az Igazgatói. Nagyon más lett srác korom óta. Nem csak azért, mert nagyobb lettem, hanem mert azóta volt már egy-két tulaja, akik mind máshogy rendezték be. Mivel nem volt eddig komolyabb, saját irodai felszerelésem, ezért megkértem a manókat, hogy szerezzék nekem elő valahonnan Lupin prof bútorait, ha megvannak még. Legnagyobb örömömre megvoltak. Mindig is nagyon tetszett úgy az iroda. Meg is írom majd neki szerintem. Elég az hozzá, a manók tehát felhozták őket a raktárból. Tegnap délután pakoltam már benne egy kicsit, most jöttem folytatni.
Úgy el vagyok merülve, hogy csak akkor veszem észre, hogy az ajtó -amit én szélesre kitártam- becsukódott, amikor valaki kopog és belép rajta. Érdeklődő mosollyal, kezemben pár pergamennel egyenesedem fel egy kupac irattól, ami a padlón hevert. Ekkor észreveszem Bárciánt. Mosolyom vigyorrá fokozódik, nem csak a jelenléte, hanem döbbent arca láttán.
- Szép jó reggelt! - köszönök rá hasonló határozottsággal, és lendületesen odasétálok hozzá. Lépteim közben azt a pár dokumentumot leteszem az asztalra, hogy üres legyen a kezem, mire nyújtom neki.
- Most már érted, miért nem akartam elkiabálni? - kérdezem, finom erővel megszorítva jobbját és közben bal kezemet rá is téve. Amikor jó néhány napja először találkoztunk, meséltem neki a nem önkéntes állásról, amivel kapcsolatban tárgyalok. Ám ennél többet nem mondtam neki, az említett babonára hivatkozva.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 7. 16:31 Ugrás a poszthoz

-------------------------------
Évnyitó beszéd
az ünnepélyen a tanári asztalnál | x
-------------------------------

Gyorsan elszalad az a néhány perc. Egy kellemes, halk zene jelzi az öt óra elérkeztét. Ez a bagolykő himnuszának dallama. Olyan, mintha mindenhonnan szólna. Váratlanul ér kissé, hiszen remekül elnézelődtem épp a teremben. Ahogy felcsendül a muzsika, magam mellé mosolygok a kollégákra és felegyenesedem a székemből. Igazítok kicsit taláromon, majd megköszörülöm a torkom, és a pálcámmal a nyakamra mutatok, Sonorust mondva rá. A nyitó zene a végére ér. Helyette hangom tölti be a teret...
- Üdvözlök mindenkit tanévnyitó ünnepélyünkön! - kezdek neki a beszédnek.
- Hercegh Kriszpin vagyok. Az új igazgatótok. - mutatkozom be.
- Valószínűleg már értesültetek róla: Portnipper professzor úgy érezte, szeretne több időt szentelni a mágia metafizikai alapjainak kutatására, amire azonban egy iskola vezetőjeként nem volt lehetősége. Így átadta a tisztséget. A választása rám esett. - taglalom a körülményeket, hiszen talán nem mindenkihez ér el minden hír és érdekelheti őket, miért alakultak a dolgok úgy, ahogy. Sokan talán úgy érezhetik, a mindennapjaikra nincs túl nagy hatással, ki éppen a diri, hiszen közvetlenül általában csak a tanárokkal találkoznak. Ám ez nem feltétlenül van így. Sőt. Csak éppen a változásokról, amelyeket tapasztalhatnak, nem feltétlen gondolják, hogy honnan eredhet. Talán bele se gondolnak.
- Megtisztelő a kinevezés és örülök, hogy itt lehetek újra. Magam is bagolyköves voltam egykor, az elmúlt években pedig Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam. Az igazgató úr ajánlott engem Portnipper professzor figyelmébe. Így lehetek most itt. - vázolom fel nagy vonalakban.
- De ennyit rólam. - mosolyodom el jobban.
- Szeretnék most beszámolni nektek az egyéb változásokról a tavalyi tanévhez képest. - vezetem fel a soron következő néhány percet. Próbálom az egész beszédet nem elnyújtani, viszont azt se szeretném, ha bármi kimaradna. Hiszen végülis nem sietünk sehová. Legfeljebb akadhatnak éhezők. De remélem, nem túl sokan és nem túlságosan. Magam elé vonom és kitekerem a pergament, amire a legfontosabbakat jegyeztem. Ám ez inkább csak puska, szerintem csak olykor rá-rápillantok majd.
- Távozott tanáraink sorából Aileen Aurora, aki Művészeteket tanított, Helen Lawrence Gyógynövénytant és Varázsköröket, Kafka Radúz Arvid Melodimágiát, Merkovszky Ádám Elemi Mágiát és Szikszai Attila Bűbájtant. Elődöm nevében is köszönöm a munkájukat! - bólintok mélyet, körbenézve kicsit, majd lepillantok a jegyzeteimre. Ujjaimat az asztalon támasztom.
- Érkeztek azonban új és régi-új tanerők. Böröczky Zoé tartja majd a Gyógynövénytant, Hattori Ryuujin a Mitológiák és vallásokat, Olive Thalia Belmonte Elemi Mágiát, Sebastian Jared Selwyn Legilimenciát, Seth Gareth Selwyn Bűbájtant és Sötét Varázslatok Kivédését, Szakács Ágota-Beáta Elfeledett Varázslatok Tanát, Thege Valéria Pálcamágiát és Várkonyi Zoltán Asztrológiát. Üdvözöllek benneteket és jó munkát kívánok! - nézek jól körbe az asztalunknál, felsorolásom végére érve. Egy-egy névnél az említettre pillantottam, és mindig hagytam némi szünetet, amit a jelenlevők ki is használtak, hogy tapsoljanak vagy ilyen-olyan kurjongatásokkal kifejezzék érzéseiket.
- Lett vadőrünk is, Bujdosó Nándor személyében. - jelentem be a jó hírt, derűsen.
- Azonban Gerhardt S. Rafael, kviddics játékvezető megüresedett helyére nem találtuk még meg a megfelelő jelöltet. De mihamarabb pótoljuk ezt. Minden esetre az ő eddigi munkáját is köszönjük! - bólintok és lenézve a pergamenemre, most egy egész kicsivel hosszabb ideig hallgatok, hiszen hamarosan egy másik blokkra térünk most át. A személyi változásokat érintő részt lassacskán zárjuk.
Utoljára módosította:Hercegh Kriszpin, 2016. október 7. 16:48
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 8. 20:40 Ugrás a poszthoz

-------------------------------
Évnyitó beszéd
az ünnepélyen a tanári asztalnál | x
-------------------------------

Van egy alapvető, csöndes zsivaj a teremben. Helyezkedések, suttogások, visszafojtott beszélgetések. Mindez engem csöppet sem zavar. A bűbájnak köszönhetően hangom áthallatszik ezeken. Így, aki egy szóról sem akar lemaradni, nem is fog.
- Akadnak változások a házak élén is. Míg a Levita vezetője Béres Bárcián, a Relloné pedig Vasváry Richárd Nándor marad, addig az Eridon feje Podmaniczky Ádám, míg a Navinéé Olive Thalia Belmonte lett. - pillantok oda elismerő mosollyal az említett kollégákra.
- Ha pedig már itt tartunk... - nézek le a pergamenre.
- A szavazataitok alapján megszülettek az elmúlt tanév legjei. Az Év házvezetőjének nem mást választottatok, mint Béres Bárciánt. - hirdetem kedélyesen, és röviden, de annál lelkesebben meg is tapsolom az említettet. Még egy kacsintást is megengedek felé.
- Az Év házvezető-helyettese Naizer Ruben Barnabás. - tapsolom meg őt is.
- Az Év tanára Huszthy Attila. - jön a következő ünneplendő.
- Az Év prefektusa pedig Ethan R. Saint-Venant. - ezúttal a diákok asztalai, azon belül is a zöldek felé emelem kezem és ütöm ujjaimat szaporán másik tenyerem aljának. Ezt követően hagyok egy kis szünetet, átfutva a jegyzeteim következő pontját.
- Az Év diákja címet az a tanuló érdemli ki, aki a legtöbb pontot gyűjtötte az elmúlt tanévben. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Dolánszky Alex áll 659 ponttal, a második legeredményesebb Choi Min Jong lett 972 ponttal, és az pedig Év diákja Mikola Keve Áron 1585 ponttal. Gratulálunk! - bólintok mélyet és tapsolom meg mindőjüket. Nagyon szép teljesítmény.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 8. 21:42 Ugrás a poszthoz

---------------------------------------
Rozsos Annamária
egy évnyitó előtti du. az irodám felé tartva
---------------------------------------

Egy utazóládát magam előtt lebegtetve fordulok be a folyosóra. Most készülök belakni az új irodámat. Vagyis éppen belakom. 1-2 napja már ezen ügyködünk a manókkal. De csak egyszer kell rendesen megcsinálni és aztán bármeddig elvagyok benne. Mondjuk én itt a folyosó közepén is ellennék egy asztallal meg egy székkel. Vagy az egyik párkányon. Minden valószínűség szerint kár is belém iroda. Viszont a sok nagyon fontos papírnak nyilván kell a hely. Meg magának a tisztségnek. Noha ez utóbbival nem biztos, hogy teljesen egyetértek. De ez nem is érdekes.
Már csak pár méter választ el a célomtól, amikor az én ütött-kopott, egyszersmind remekbe szabott utazóládám hirtelen a magasba emelkedik. Annyira meglep ez a történés, hogy ahelyett, hogy valami varázslattal próbálkoznék, nemes egyszerűséggel közlöm, hogy:
- Hé! - viszont felháborodott nyögésem vajmi kevés eredményt hoz. Integetek egy kicsit a pálcámmal a tőlem egyre távolodó poggyász felé, azonban mintha a falnak beszélnék. Vagy mintha egy poggyásznak. A csomag végül elér a mennyezetig és ott megáll. Ez valószínűleg még a jobbik eset. Én pedig, a Bagolykő Mágustanoda frissen kinevezett, tiszteletreméltó igazgatója állok a folyosó közepén, széttárt kezekkel, és tátott szájjal pislogok felfelé a megszökött holmimra.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 8. 23:37 Ugrás a poszthoz

---------------------------------------
Rozsos Annamária
egy évnyitó előtti du. a folyosón | x
---------------------------------------

Ez a történet az én szemszögemből úgy nézett ki, hogy addig morfondíroztam a megfelelő varázsigén és szugeráltam a ládát, míg az megadta magát és zuhanni kezdett. Ami viszont nem túl vicces. Pláne, hogy nem egyedül vagyok a folyosón, akit agyon csaphat. Úgyhogy egy jól irányzott pálcaintéssel elkapom a levegőben annyira, hogy legalább az esést szabályozhassam valamennyire. Ahhoz éppen elég, hogy a diákot sikeresen kikerüljem. Már amennyire tudom. Így is elég közel landol hozzá. De legalább puhábban és legalább nem rajta.
- Jól vagy? - sietek oda, lágyan megragadva a karját. Azzal most mit sem törődve, a cuccaimmal mi lett. Csak a lány legyen rendben. Dehát... ezt a lányt én ismerem! Ó, Merlin. Úgy tűnik, ha nem seprűstől megyek neki szegénynek, akkor az utazóládámat küldöm rá. A szám elé kapom a kezem és így nézek rajta végig, aztán meg bocsánatkérően mosolygok rá. Remélem, nem gondolja, hogy mókásnak találnám a helyzetet, de egyszerűen ilyen a világon nincs, hogy mindig megpróbáljak kárt tenni benne. Még ha teljes mértékben önhibámon kívül is teszem. Hiszen lássuk be: eddig mindkét esetben a körülmények áldozatai voltunk. Főleg ő.
- Ez a folyosó egy rémálom. - állapítom meg kínlódó mosollyal. Már az én diákéveimben is csak akkor jöttünk ide, ha kalandra vágytunk, vagy ha muszáj volt erre átmenni. Mivel viszont nekem itt lesz az irodám, ezt most nem fogom ilyen könnyen megúszni. Majd legfeljebb páncélban járok. Vagy lehet, inkább szegény lánynak kéne, tekintve, hogy mostantól a közelében leszek. Igazából legegyszerűbb lenne saját lovagrendet alapítanunk.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 9. 20:08 Ugrás a poszthoz

-------------------------------
Évnyitó beszéd
az ünnepélyen a tanári asztalnál | x
-------------------------------

Egyre jobban belelendülök a beszédbe és kezdem elengedni magam. Valószínűleg kívülről eddig sem látszott rajtam, hogy nagyon görcsölnék. Ám egy alapvető, természetes idegesség bőven bennem volt. Nem pont azért, mert sok ember előtt kell beszéljek. Volt már ilyen. Lehet, nem ennyi ember előtt, de egy bizonyos szám fölött valószínűleg mindegy. Ami a helyzet legnagyobb különlegességét adja az az, hogy annyi éven át én is ott ültem a diákok között és hallgattam az igazgatót. Egészen pontosan a Rellon asztalánál. Úgyhogy amennyire ismerős mindez, olyannyira újszerű.
- Most pedig lássuk az évfolyamelsőket! - jön a következő felütés.
- Ők azok a tanulók, akik az évfolyamukon a legtöbb Kiváló vizsgaeredménnyel büszkélkedhetnek. - pontosítom a fogalmat. Nyilván magamból indulok ki. Világ életemben kevertem az év legjeit, az iskolaelsőkkel és hasonlókat.
- Az I. évfolyam évfolyam elsője lett... - kezdem, aztán pislogok egy párat, mikor rájövök, mit mondtam. De így utána gondolva, teljesen helyes, csak nagyon érdekes szósor. Úgyhogy egy apró nevetés után folytatom:
- ... tizenegy kiváló vizsgával Éjkerti Csermely. A II. évfolyamé Sheela Lengrond nyolc kiválóval, a III. évfolyamé Kékessy Arabella tizeneggyel, a IV. évfolyamé Choi Min Jong nyolccal, a V. évfolyamé Simfel Karina tízzel, a VI. évfolyamé Grace Erin Green és Szakács Ágota-Beáta holtversenyben öt-öt K-val, a VII. évfolyamé Dorian Reeve Green néggyel és -végül, de nem utolsó sorban- a VIII. évfolyamé Dolánszky Alex egy kiválóval. - tapsolok, mint az előző nevek mindegyike után.
- Ezek alapján tehát nem csak évfolyamelsők, de iskolaelsők is lettek tizenegy-tizenegy Kiváló vizsgával Éjkerti Csermely és Kékessy Arabella. - nézek a Levita asztala felé és még erősebben ütöm össze a tenyerem. Lehet, hogy az este végére rendesen megfájdulnak a kezeink. De mi más érné meg, ha nem ez?
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 9. 21:27 Ugrás a poszthoz

----------------------------
Rubya professzor
kora este az asztalomnál
----------------------------

A pazar sajttorta utolsó falatjait ízlelgetem éppen, miközben kirohanását hallgatom. Az első néhány szó után egy apró mosoly szökik az arcomra, ami aztán ott is marad végig. Nagyjából akkor fejezem be a süteményt, amikor ő a bűnei sorolását. Szép nyugodtan megtörlöm a számat, a kezeimet, majd összehajtom a kendőt és elrakom a zsebembe. Öntisztító varázslat van rajta. Praktikus dolgok ezek.
- Mindről tudok, igen. - bólintok, nem engedve mosolyomból.
- Nézze, professzor... - dőlök kicsit előre, kezeimet az asztalra kulcsolva.
- Nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek Ön felett, vagy már előre elkönyveljem magamban bárminek. A felsorolt cselekedeteinek egyike sem irányult sem kollégája, sem tanuló, vagy bárki más ellen. Szabályokat szegett, ez igaz. Ezt nem helyeselhetem és nem érthetek vele egyet, de megbocsájthatatlan bűnként sem szeretném kezelni. - válik arcom még derűsebbé, enyhébbé.
- Amennyiben ismét hasonlót követ el, nyilván meglesznek a következményei. Ha más nem, szépen megkérem majd rá, hogy máskor ne csináljon ilyesmit. Hiszen az iskolai szabályok nem véletlenül vannak és a legjobb bennük az, hogy igazságosak, már csak azért is, mert mindenkire vonatkoznak. - tárom elé, én hogyan gondolkodom erről. Közben olykor szétbontom összekulcsolt kezeimet, hogy az asztalom felett és annak felületén mutogassak, gesztikuláljak. Végig a hölgy szemébe nézve, figyelve csinos vonásait.
- Különben tőlem motorozhat az ünnepélyek helyett, ha azt kellemesebb időtöltésnek tartja. Nem kötelező. Annak meg örülök, ha megetet egy éhező diákot, csak aztán mielőbb találja meg a srác a körletét. - fedem fel azért a véleményemet a bűnlajstrom néhány pontjával kapcsolatban. Nagyon remélem, ért engem. A kimondatlan szavaimat is. Az emberiesség pártján vagyok, bármely hozott szabállyal szemben. De a jó szabályok nincsenek is az emberiesség ellen. Ennek az iskolának pedig szerintem jó szabályai vannak.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 11. 11:37 Ugrás a poszthoz

-------------------------------
Évnyitó beszéd
az ünnepélyen a tanári asztalnál | x
-------------------------------

Elérkeztünk az este... vagyis inkább a késő délután egyik fénypontjához. Kviddics. Habár szeretek repülni, soha nem voltam az iskola csapatának tagja. Lelkes szurkolójuk viszont igen. Úgyhogy mindig örültünk bár minden egyéni eredmények tanulásban és miegymásban, a csapatszellem és a sportmérkőzések megidézett hangulata elősegítette, hogy a kviddicskupa odaadása olyan légkört hozzon létre a Nagyteremben, mintha az egész tanoda a lelátón ülne és várná, vajon betalál-e a kvaff, vagy éppen hogy a fogó eléri-e a cikeszt.
- A tanulmányi eredmények után jöjjön egy kis sport! - vezetem fel az elkövetkezőket. Arcomon egy visszafogott mosoly ül. Próbálom nem túlzottan élvezni a teremben ekkor szétáradó, kellemes feszültséget. Legalábbis próbálom nem kimutatni. A végén még rossz néven vennék, vagy azt hinnék, szórakozok rajtuk és lekicsinylem az izgalmukat. Pedig pont hogy az ellenkezőjéről van szó. Nagyon tetszik, amikor valaki ilyen szenvedéllyel viseltetik valami iránt. Ráadásul közösségben. Sokan kimaradnak ebből, mert nincsenek úgy oda a sportért vagy nem ennyire társasági lények. Ezt is teljesen megértem.
Mielőtt belekezdenék a tabella ismertetésébe, kezeimet ökölbe szorítom, majd háromszor ráütök velük magam előtt az asztalra, mintha csak követelnék valamit, ezután hirtelen széttárom tenyereimet és mintha belőlük szökne ki, megjelenik előttem a kviddicskupa, a maga impozáns valójában. Azonban a dátumon kívül egyelőre még nem szerepel rajta más felirat.
- Az idei kviddicsbajnokság IV. helyezettje a Levita csapata lett 160 ponttal. - hirdetem és már fordulok is a szfinxek felé, megtapsolni őket.
- III. helyezést ért el az Eridon ház 430 ponttal. - folytatom kicsit emeltebb hangon és szaporán összeütöm a kezem a pirosak asztala felé is. Az igazi izgalmak pedig most következnek, hiszen bár sejthető, csaknem tudható már az eredmény, azonban hirdetésre nem került még sor hivatalosan.
- 490 pontot szerzett és ezzel II. lett... - vezetem fel kedélyborzolóan.
- ... a Navine csapata! - mutatok az unikornisok felé lendületesen, miközben hangosan jelentem be őket és tapsolok is rendesen. Ezek után pedig nincs más hátra, mint a győztes.
- Az a ház, amely 580 megszerzett ponttal I. helyezést ért el a bajnokságon és így elnyerte az idei kviddicskupát, nem más, mint a Rellon! - szinte kiáltom a ház nevét. Azt hiszem, elkapott a közvetítői hév. De talán nem bánják. Alaposan megtapsolom őket.
- Kérem a csapatkapitányt, fáradjon ide és vegye át a kupát! - veszem magamhoz a serleget, amelyre ekkor zöldes díszítés kúszik és feltűnik rajta a sárkányok házának neve, szimbóluma.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 11. 22:23 Ugrás a poszthoz

---------------------------------------
Rozsos Annamária
egy évnyitó előtti du. a folyosón
---------------------------------------

Erősnek és könnyednek tűnök. Mint aki a helyzet ura, és mint aki pontosan tudta, hogy az a láda nem fog senkin landolni. Igazából ez olyan szempontból tényleg így van, hogy ha nem varázslással akadályoztam volna meg a balesetet, akkor vetődtem volna. Ellökve a diákot a zuhanó  bőrönd elől és talán kicsinálva magam, vagy legalább egy részemet. Azt nem hagytam volna, hogy ő essen áldozatul. Neki persze erről fogalma sem lehet. Látom rajta, hogy egyszerre ijedt, dühös és minden egyéb. Elhúzódik tőlem és pótcselekvésül nekiáll a holmijaimat összeszedni.
- Ne, hagyd csak! Köszönöm. - nyúlok a nála lévő könyvért, miközben másik kezem a pálcámmal suhintgat. Felnyitom így a ládát és belelebegtetem a szanaszét heverő ingóságokat. Majd az irodámban rendet rakok. Ez izgat most legkevésbé.
- Sajnálom és remélem, tényleg nem esett semmi bajod. - nyomatékosítom, arcomon egy erőtlen mosollyal, búsan csillogó szemekkel. Hiába nem tehetek arról, ami történt, mégis nagyon rosszul érint ez az egész. Mint említettem, erősnek és könnyednek tűnök. Az is vagyok, mert annak kell lennem az ilyen és hasonló helyzetekben. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy ne szomorítana el rémesen a dolog. Hogy pontosan mi? Az, ha rosszat teszek valakivel. Ha akaratomon kívül fájdalmat okozok. Lelkit vagy testit, az mindegy. Ennek a lánynak pedig egyszer már nekimentem lent a faluban, most meg csaknem ráesett a ládám. Miután tehát közöltem vele az iméntit, lesütött szemmel szedegetem össze a cuccaimat és már nem szólok hozzá. Békén hagyom.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 14. 21:00 Ugrás a poszthoz

-------------------------------
Évnyitó beszéd
az ünnepélyen a tanári asztalnál | x
-------------------------------

Átadom a díjat a pulpitusra érkező csapatkapitánynak, aki boldogan vonul vissza vele a zöldek asztalához. Miután az ünneplés valamennyire csöndesedik, kezeimet összedörzsölve nézek körbe a nagyteremben, hiszen a beszédem végéhez közeledve még egy nagyon fontos dolog hátra van.
Pálcámmal négyet suhintok, a tér különböző pontjaiba, mire a díszítés egy-egy eleme leválik helyéről, elém repül és addig kavarognak, mígnem megformázzák magát a házkupát. Mindenki sejtheti, mi következik.
- Az elmúlt tanév pontversenyén 2127 pontot szerzett és ezzel negyedik lett a Rellon ház. - hirdetem az eredményüket. Úgy hiszem, hiába csúsztak le a dobogóról, a kviddicsben nyújtott teljesítményük talán kárpótolja őket valamennyire. Jár a taps.
- Harmadik lett 3335 ponttal a Levita. - ütöm össze tenyerem a szfinxek felé is. Ők sem panaszkodhatnak az iskolaelsőikkel.
- Második helyezést ért el a házak közti versenyben 3453 ponttal... az Eridon. - hagyom meg itt is a kötelező hatásszünetet, amit az a jellegzetes zsibongás és hangulat követ. A pirosak vigasságába a még fel nem sorolt ház, egyelőre visszafogott, izgatott öröme vegyül.
- Első lett 5160 ponttal és ezzel a házkupát megnyerte a Navine! - jelentem be a győztest és lendítem kezem az unikornisok asztala felé, mire az egész teremben minden dekoráció sárgára vált. A feltűnő motívumok egytől egyig az ő címerük szimbólumait vonultatja fel. A serleget átadom Belmonte professzornak, majd ismét az egybegyűltek felé fordulok.
- Gratulálok mindenkinek! - bólintok mélyet, mosolyogva.
- Nincsen más hátra: a tanévet megnyitom. - jelentem be nemes egyszerűséggel.
- És jó étvágyat kívánok! - tárom szét kezeimet, mire az asztalok sora végre megtelik a válogatott finomságokkal. Derűsen figyelem egy pár pillanatig a lakomára rontó diákságot, aztán helyet foglalok és pálcámat a nyakamhoz tartva megszüntetem a hangosító bűbájt. Mielőtt pedig bármi másba kezdenék, töltök magamnak egy nagy pohár sütőtöklevet.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Hercegh Kriszpin összes RPG hozzászólása (124 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel