Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nimbuszommal a kezemben bandukolok a faluban. A piactérre tartok, hiszen ma ott vannak az árusok. Állítólag most sokkal többen pakolják ki portékáikat, mint annak idején, amikor a Bagolykőbe jártam. Mondjuk már akkor is főleg a Poénpalota érdekelt minket, az meg igazából csaknem minden nap nyitva van.
Már pár sarokkal odébbról hallani a tér zsibongását. és mikor megérkezek, derűsen pislogok körbe a színes forgatagon. Ám érdekes módon nem tűnik sokkal nagyobbnak, mint amire emlékeztem. Lehet, azért, mert akkor kisebb voltam és minden jelentősebbnek tetszettek. Ha pedig a piac mértékei velem arányosan nőttek, nem csoda, ha nem érzékelem a változást. Persze, más. De egyben jól ismert is.
Kellemesen nézelődve haladok a kofák és vásárlók között. Tekintetem meg-megakad a furcsább alakokon. Elég helyen jártam már ahhoz és elég emberrel találkoztam, hogy feltűnjön olyasmi, ami talán a legtöbbeknek nem. Így lehetséges az is, hogy gyanússá válik számomra valaki. A gyümölcsök környékén ólálkodik. Nem véletlen mondom, hogy ólálkodik. Amit csinál, arra találták ki ezt a kifejezést. Nem az árut méregeti, nem válogat, csak úgy tesz. Pótcselekvés. Aztán nekimegy egy lánynak. Pedig nem tűnt olyannak, aki ilyen könnyen megbotlik. Ráadásul a lökés és bocsánatkérésféleség után gyorsan körbenéz. Összevont szemöldökkel figyelem, jó néhány lépés távolságból. Amint pedig így teszek, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Körbetekintek, van-e itt valamiféle biztonsági őr, de nem látok ilyet. Számat harapdálva pillantok vissza a jellegtelen kinézetű, fiatal varázslóra és egy szusszanással döntésre jutok. Megindulok felé. Csak szépen, lazán.
Bosszantott kissé, hogy nem akadt az utamba seprűtartó a faluban, de lám, minden van valamiért. Most nagyon jól jön, hogy magammal kellett cipeljem. Rendeltetésszerűen, kissé vállamnak döntve, függőlegesen tartom, nehogy megsértsek vele valakit. Mikor aztán a férfiú közelébe érek, egyszerűen leengedem oldalra, ő meg jól hasra esik benne. Nyögve puffan a földre.
- Mi a... Te tökkelütött szerencsétlen... - áll neki a szidásomnak nyöszörögve.
- Ó, te jó ég, elnézést. - szabadkozom és nyúlok érte, hogy felsegítsem.
- Hagyjál békén! - rántja ki magát a kezemből, felemelve a hangját. A piacon megáll kicsit az élet, ahogy egyre többen minket figyelnek.
- Sajnálom. Tényleg. - bizonygatom, seprűmet félretéve, immáron mindkét kezem őt foghassa. A jelenet egyre komikusabbá válik, ahogy próbálom -akarata ellenére- felsegíteni, és tapogatom, markolom, ahol csak érem. Ám nem derülhet már sokáig a hirtelen összeállt közönség,  hiszen jön a drámai fordulat.
- Kiesett a pénztárcája. - adom át neki a földre hullt darabot.
- Meg a másik is. - nyújtok át neki még egyet, összevont szemöldökkel.
- És itt a... harmadik? - kerül a kezembe egy újabb példány.
- Hiszen az az én tárcám! - rikkant fel egy hölgy nem messze. A tolvaj köpni-nyelni nem tud, csak hebegve áll, eséstől porosan. Látja, ebből nem jöhet ki jól, úgyhogy vet még rám egy dühödt pillantást, majd egy nagy pukkanással hoppanál. Összerándulok a hirtelen jött, éles hangra, aztán lenézek a tárcákra a kezemben. Az egyiket már nyújtom is át a nőnek, aki jelentkezett érte. Miközben a körülöttem lévők zsebeiket ellenőrizve hüledeznek és már azt tárgyalják, hogyan tegyenek feljelentést a hivatalban, illetve azt ecsetelik, milyen szerencse, hogy elesett a seprűmben, addig én a magasba lendítem a nálam maradt két tárcát.
- Ismerősek valakinek? - kérdezem hangosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A maradék tárcákból az egyikért hamar jön a tulaj. A másik viszont várat magára. Kezem a magasban, a csinos pénztartó a kezemben és nézelődök körbe, kutatva a jelenlévők közt. Már éppen arra gondolok, hogy még egyszer elrikkantom magam, amikor feltűnik egy félénken közeledő lány. Már engedem is lejjebb a kezem és mosolyogva lépek oda.
- Igazán nincs mit. - adom át neki a tulajdonát. Megvárom még, amit mondani szeretne nekem, hiszen látom rajta, nem könnyű ez a számára. De aztán nem akarnám sokáig feltartani. Nem azért csináltam, amit csináltam, hogy az emberek a vállukon vigyenek körbe, sőt, még csak azért sem, hogy bárki hálás legyen. Nem véletlenül buktattam le úgy a tolvajt, mintha nem is direkt történt volna. Vagyis hát egy részt amiatt tettem így, mert nem az volt a célom, hogy nyilvánosan hősködjek, másrészt pedig mindössze taktikából: hiszen mi lett volna, ha alaptalan a gyanúm? Így csak egy balfék lettem volna, aki nekiment valakinek.
A leányzó viszont átlát rajtam. Ahogy nézem, ő az egyetlen. A többiek elhitték, hogy véletlenül buktattam le az őket meglopót. Aminek különben örülök, mert bevált a színjátékom és legalább nem hálálkodnak túl sokat. Viszont van, akit nem lehet átejteni. Már éppen búcsúznék el tőle, amikor bedobja a kérdést.
- Ó, én nem... - rázom a fejem és már kezdenék hárítani, de végül a tarkómhoz vonom a kezem és mosolyogva masszírozom meg a nyakam, a stand felé visszainduló boszorkányt nézve. Vele tartok.
- Nem igazán az áruval foglalkozott. - magyarázom csöndesen.
- Aztán neked ment. Furcsa volt. - vonok vállat. Noha ő magázott, én letegezem a lányt, mert az a helyzet, hogy az alkata miatt nagyon ifjúnak tűnik. De lehet, fiatalabbnak hiszem, mint ahány éves valójában.
- A többieket figyelte, látszott, hogy nem vásárolni van itt. Gyanúsan viselkedett. De nem voltam biztos benne, hogy tényleg tolvaj. - rázom a fejem, könnyedén beismerve, hogy nem vagyok ám profi bűnüldöző. Bár tény, nem ez az első hasonló húzásom. Ha észreveszek egy ilyet, nem tudok nem lépni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már vagy harmadszorra jövök ide Bogolyfalvára huzamos időn belül, ami nagy dolog ahhoz képest, hogy ezt megelőzően évekig nem jártam errefelé. Az említett nemrégi látogatásokból nem volt mind hivatalos, csak hivatalos dolgokhoz kapcsolódó. Ez a mai talán már hivatalosabb. Lehet, ilyenkor illene mondjuk a hopp-hálózaton keresztül vagy akár vonattal érkezni. Már csak azért is, hogy még véletlen se koszoljam össze a zakóm, zilálódjon szét a hajam vagy melegedjek ki. Ebből viszont feltehetően egyik sem fog megvalósulni, hiszen ismét seprűvel érkezem.
Nimbusz 2000emmel hamar a falunál vagyok. Megkezdem az ereszkedést, hogy szépen landolhassak a nyugalmasnak tűnő utcán. A lábam már éppen a macskaköveket érné, amikor egy idős boszorkány előttem terem. A pukkanásból ítélve hoppanált. Bár ebben a pillanatban az izgat legkevésbé, honnan került ide. Inkább azzal foglalkozom, hogy ép bőrrel megússzuk a találkozást. Elrántom a seprűm nyelét és leugrom róla oldalra, mielőtt orra esnék. A lendülettől pedig még rohanok pár lépést, el egy táskájában kutakodó lány mellett, hogy aztán egy közeli bolt kirakatánál, a fal fogjon meg. Na nem megyek csak úgy neki persze. Kezeimet magam elé kapva tompítok.
- Uh. - fújom ki erősen, megkönnyebbülten a levegőt, amit a sikertelen landolásom óta talán bent is tartottam. Ez kemény volt. A szívem csak úgy kalapál. Voltam pedig már veszélyesebb helyzetekben, ám nincs mit kezdeni a meglepetés erejével. Azt meg nem gondoltam, hogy bárki ott teremhet előttem. Végülis ezért tanítják azt, hogy olyan helyre kell hoppanálni, amiről tudjuk, hogy üres. Ez egy falu főutcájáról nem annyira mondható el.
- Mégis, hogy gondolja, hogy ilyen eszelősen lehet itt röpködni, fiatalember? - kiált oda nekem az öreg hölgy, kezét a szívénél tartva, és már indul is közben felém. Szemöldököm megemelve hallgatom a méltatlankodást, és közben odalépek elejtett seprűmért. Lehajolok érte a járdára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lehajolván konstatálom, hogy az előbb jól vettem én észre, hogy nem egyszerűen elsuhantam amellett a lány mellett, hanem kicsit meg is löktem. Nem annyira őt, mint a táskáját. Azt is csak megbillentettem, de ez éppen elég volt a bajhoz. Lehajolok tehát a seprűmért és észreveszek még pár ingóságot, ami az övé, és amit elszalasztott felszedni.
- Elnézést, nem hittem, hogy bárki felbukkan előttem. - felelek az idős hölgynek. Hangom egyszerre tükrözi, hogy őszintén sajnálom, miközben meg is rovom azért, mert ilyen eszetlenül hoppanálgat.
- Bocsánat. - nyomatékosítom még egyszer. A boszorkány pislog még kicsit rám, míg végül mosoly költözik az arcára és legyint egyet. Legyint, hogy hagyjuk is, és legyint, hogy végülis igazam van. Örülök, hogy ezt ilyen simán tisztáztuk. Egyáltalán nincs mindig így. Biccentünk egymásnak lezárásul, én pedig a közben ellépett leányzó után eredek, nálam azzal az egyel s mással.
- Ezeket elejtetted. - érem be hamar és nyújtom neki a holmikat.
- Sajnálom. Ugye nem mentem nagyon neked? - érdeklődöm összevont szemöldökkel. Egyik kezemben az elvesztett tárgyak, a másikban a Nimbuszom nyelét markolom, melyre most le is pillantok.
- Tudsz esetleg egy seprűtárolót valahol a faluban? - kérdezek most már rá végre valakitől. A múltkor is mindenhová vittem magammal. Mondjuk azzal az alkalommal ennek nagy hasznát is láttam. De az egy másik történet. Most jó lenne lerakni valahova. Budanekeresden és igazából a legtöbb varázslótelepülésen van ilyen kihelyezett tartó. Itt is kéne lennie, de nem botlottam még bele. Ahol régről emlékeztem rá, ott már nincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szemeimet kissé összeszűkítve, mosolygó fürkészőn figyelem a zavarodottnak tűnő lányt. Persze, nem mosolyognék így, ha azt gondolnám, én ütköztem neki annyira, hogy ebből bármilyen problémája lett. Azonban kétlem, hogy erről van szó. Csak el van kicsit varázsolva. Vagy a történtek miatt, vagy úgy egyáltalán.
Érdeklődve nézek arra, amerre mutat és serényen bólogatok, még a számat is harapdálva hozzá kicsit. Bent pedig járnak a fogaskerekek, emlékek után kutatva, ott kerestem-e már az elmúlt látogatások alkalmával. Legjobb lesz, persze, ha megnézem. Nem áll semmiből. Nem olyan nagy ez a falu. Noha az én diákéveim óta szépen gyarapodott, meg kell hagyni.
- Köszönöm. - bólintok hálásan a bizonytalan útbaigazításért. De nem indulok el még egyből. Csak álldogálok a lány előtt, egyik kezem a zsebemben, a másikkal a seprűmet fogom. Úgy tűnhet, mintha még várnék valamire. Ez részint igaz. Arra várok, hogy az előttem álló rendbe jöjjön. Jelenleg olyan benyomást kelt, mint egy kappa, akinek csak félig van vízzel a fejürege. Mások persze úgy fognák fel, hogy félig üres, de az nem igazán én vagyok. Várom, hogy töltődjön még, és vigyázok, nehogy kiboruljon az, ami benne van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Zsebre tett kézzel, figyelmesen hallgatom a lányt, és jobban elmosolyodok.
- Persze, szerintem én sem vettem volna észre, ha velem történik. Kívülről más. - nyugtatom meg afelől, hogy ha engem lop meg, valószínűleg nekem sem tűnt volna fel. Csak hoztam volna a formámat, és talán még én kérek bocsánatot, amiért ő jött nekem, majd pár perc múlva, ha éppen fizetni akartam volna valamiért, vagy csak éppen a zakómhoz nyúlok, rájöttem volna, mi történhetett.
Elnéző mosolyt villantok rá, egy kis fejrázással kísérve, amikor véletlen letegez. Szívem szerint akár bátorítanám is rá, hiszen egyáltalán nem gond. De ha az ismeretségünk csak futó, akkor úgysem érdemes túlzottan belemenni ezek tisztázásába. Amennyiben mégis úgy alakul, majd megkérem rá, hogy nyugodtan tegezzen, ha akar. Mindezt úgy, hogy tényleg nem tudom, hogy sokkal kevesebb a korkülönbségünk, mint én feltételezem.
Hasonlóan reagálok arra is, hogy elmondja, nem akar ám zavarba hozni azzal, amit mond. Zavarba egyáltalán nem hoz. Csak nem várom el, hogy ilyeneket mondjon. De ha kikívánkozik belőle, ha elgondolkodtatja, nyilvánvalóan nem fogom meggátolni ebben. Meg persze hálás is vagyok az észrevételért, ha már így alakult.
- Hogyne. - vágom rá, hogy segítek, mikor még azt sem tudom, miről van szó. Aztán csakhamar kiderül, és ez egyáltalán nem olyan kérés, aminek ne tudnék eleget tenni, vagy aminek ne tennék szívesen eleget.
- Nem tartasz fel. Elintéztem, amiért jöttem. Egy állással kapcsolatban tárgyaltam. De most már ráérek. Csak veszek én is egy almát és mehetünk. - tárom elé körvonalakban, mi dolgom a faluban, aztán ígéretemhez híven magamhoz veszek egyet a hívogató gyümölcsök közül. Fizetek a kofának, ledörzsölöm az almát a vállamon és már harapok is bele. Megkívántam.
- Kérdezzünk meg valakit! - javaslom a fűszerest illetően, miután lenyeltem a falatot, és megindulok egy helybelinek tűnő varázsló felé. Hátha útbaigazít minket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitó ünnepély
- 2016. őszi-téli tanév -

Elérkezett az új tanév, a nagyterem pedig ünnepi díszbe öltözött. A házak zászlai lengedeznek a hosszú asztalok fölött, amelyek egyelőre bár üresek még, de a diákok jól tudhatják már, hogy ez változni fog, nem is olyan sokára. A magasban gyertyák lebegnek. A falon, szobrokon, festményeken körös-körül a piros, kék, sárga és zöld színek girlandjai húzódnak. A tanári asztal fölött az iskola címere díszeleg.

Pontban délután fél 5-kor a terem ajtajai kitárulnak, így engedve utat az ünnepségre érkező, egyenruhába öltözött diákoknak, valamint a tanároknak és a tanoda más dolgozóinak. Bőven van ideje mindenkinek kényelmesen elfoglalni a helyét és kigyönyörködni magát a díszítésben. Az ünnepély 5 órakor veszi kezdetét.

//ehhez a hozzászóláshoz szálazzatok (Válasz erre), vagy a játékra érkezett bármelyikhez! a címzésnél jelöljétek, hogy az Évnyitó ünnepélyen vesztek részt! a játék 2016. október 3-ától tart, ameddig jól esik//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Igen, úgy látom, a hősnőnk lassan kezd visszatérni közénk. Mindezt abból a bizonyos "mit akar még tőlem ez a fazon?" nézéséből szűröm le. Mivel pedig úgy tűnik, rendbe jött, már talán éppen magára hagynám, amikor felveti, hogy talán tekintsük meg együtt, jó felé kalauzolt-e.
- Remek ötlet. - ragyog fel az arcom, mintha tényleg lekötelezne ezzel a végtelen kedvességgel, holott valószínűleg inkább zavarában teszi. Engem azonban ez csöppet sem befolyásol. Komolyan lelkesedem a gondolatért.
Seprűmet vállamra támasztom és el is indulok a megfelelő irányba. Mármint a vélt megfelelő irányba. Lehet, hogy már percekkel ezelőtt búcsút kellett volna mondjak a lánynak, de szokásom (hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga) mindig egy kicsit ráhagyni mindenre. Egy gesztussal többet ejteni, egy perccel tovább maradni, megtenni még egy lépést. Főleg, ha úgy tűnik nekem, hogy a másik talán igényli is ezt. Igényli azt, hogy ne siettessék és hadd legyen ideje emészteni. Csak talán benne sem tudatosul. Mondjuk mindezeket persze soha nem gondolom így végig, csak teszem, amit legjobbnak érzek. Ami ösztönből jön. Meg talán magamnak is hagyok időt és teret. Máskülönben ki tudja, mi mellett rohanunk el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szintén egyéne válogatja, ki szerint jó vagy rossz ez, de az a helyzet, hogy nekem eszembe sem szoktak jutni ilyen dolgok. Mint például a diáklánykától túl kedvesen útbaigazítást kérő harmincas férfi esete. Nekem ez nem így néz ki. Nekem ezek semleges helyzetek. Már abban az értelemben, hogy itt ember és ember van. Az egyenjogúság jegyében: értelmes lény és értelmes lény. Előttem nem egy boszorkány áll, előttem nem egy tizenéves áll, előttem nem egy navinés áll, előttem nem egy fehérbőrű illető áll, előttem nem egy ember áll; hanem egy valaki, aki kissé esetlen, kissé zárkózott, egyben kedves és nagyon érdekes. Én pedig nem egy varázsló vagyok, nem egy felnőtt férfi, nem egy rellonos, nem egy kissé déli beütésű illető, nem egy ember; hanem egy valaki, aki egy seprűtárolót keres, talán kissé rámenősen, de sokkal inkább csak közvetlenül. Két valaki vagyunk, akik kapcsolatba kerültek egymással. Csak úgy. Bármilyen hátsó szándék nélkül. Baj, ha nekem ez mindig ennyire egyszerű?
- Ó, és tényleg. - mosolyodom el szélesen, a tárolót meglátva. Ez a nagy meglepődöttség koránt sem annak szól, hogy ne hittem volna Annamáriának azt illetően, itt van-e ez a szekrény, hanem sokkal inkább annak, hogy már hanyadszorra mehettem el mellette.
- Köszönöm! - bólintok derűsen és nyitom is az ajtót, hogy belehelyezzem a seprűmet. Csak egy-kettő van benne most. Előveszem a pálcámat és egy pöccintéssel odarögzítem, hogy aztán majd csak én tudjam kivenni. Lehet, hogy itt Bogolyfalván felesleges ez a fajta óvatosság, de már megszoktam. Soha nem lopták el még semmimet, de nem megy nekem olyan jól, hogy megkockáztassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Izgatott vagyok. Kellemesen ideges. Már ha létezik ilyen. Szerintem igen. A folyosón haladok sokad magammal. Mind a nagyterem felé tartunk. Mindenki dísztalárban. Rámosolygok egy-egy rám pillantó diákra. Ahogy pedig lépdelek előre, hallom magam mögött az összesúgások foszlányait arról, hogy vajon új tanár vagyok-e, vagy egyenesen az új diri - ahogy ők mondják. Ez hamarosan kiderül.
A manók által pompásan feldíszített térbe érvén, megindulok a Rellon asztala mentén. Közben jólesően nézelődöm. Kezemben egy összetekert pergament lóbálok. Nemsokára a tanári asztalhoz érek, ahol biccentek a már jelenlevő kollégáknak. Néhányukkal kezet fogok, és már ott is vagyok a középső széknél. A háttámlájára teszem a kezem és kissé elmélázok azon, hányszor láttam benne Lupin professzort az ünnepségek vagy épp mezei étkezések alkalmával. Akkor pedig még fogalmam sem volt róla, hogy egyszer majd én ülök itt. Igazából álmomban nem hittem volna. De tessék. Itt vagyunk.
Nem bambulok tovább. Lerakom az asztalra a pergament, majd helyet foglalok, taláromat egy laza mozdulattal magam alá simítva. Igazítok egy keveset zakómon és ingem nyakán. Ezután hátradőlök kicsit, kezeimet összekulcsoltan ölembe nyugtatva és hol a zsibongó diákságot figyelem, hol szóba elegyedek a hozzám közel lévőkkel, amíg el nem érkezik az a bizonyos öt óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Gyorsan elszalad az a néhány perc. Egy kellemes, halk zene jelzi az öt óra elérkeztét. Ez a bagolykő himnuszának dallama. Olyan, mintha mindenhonnan szólna. Váratlanul ér kissé, hiszen remekül elnézelődtem épp a teremben. Ahogy felcsendül a muzsika, magam mellé mosolygok a kollégákra és felegyenesedem a székemből. Igazítok kicsit taláromon, majd megköszörülöm a torkom, és a pálcámmal a nyakamra mutatok, Sonorust mondva rá. A nyitó zene a végére ér. Helyette hangom tölti be a teret...
- Üdvözlök mindenkit tanévnyitó ünnepélyünkön! - kezdek neki a beszédnek.
- Hercegh Kriszpin vagyok. Az új igazgatótok. - mutatkozom be.
- Valószínűleg már értesültetek róla: Portnipper professzor úgy érezte, szeretne több időt szentelni a mágia metafizikai alapjainak kutatására, amire azonban egy iskola vezetőjeként nem volt lehetősége. Így átadta a tisztséget. A választása rám esett. - taglalom a körülményeket, hiszen talán nem mindenkihez ér el minden hír és érdekelheti őket, miért alakultak a dolgok úgy, ahogy. Sokan talán úgy érezhetik, a mindennapjaikra nincs túl nagy hatással, ki éppen a diri, hiszen közvetlenül általában csak a tanárokkal találkoznak. Ám ez nem feltétlenül van így. Sőt. Csak éppen a változásokról, amelyeket tapasztalhatnak, nem feltétlen gondolják, hogy honnan eredhet. Talán bele se gondolnak.
- Megtisztelő a kinevezés és örülök, hogy itt lehetek újra. Magam is bagolyköves voltam egykor, az elmúlt években pedig Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam. Az igazgató úr ajánlott engem Portnipper professzor figyelmébe. Így lehetek most itt. - vázolom fel nagy vonalakban.
- De ennyit rólam. - mosolyodom el jobban.
- Szeretnék most beszámolni nektek az egyéb változásokról a tavalyi tanévhez képest. - vezetem fel a soron következő néhány percet. Próbálom az egész beszédet nem elnyújtani, viszont azt se szeretném, ha bármi kimaradna. Hiszen végülis nem sietünk sehová. Legfeljebb akadhatnak éhezők. De remélem, nem túl sokan és nem túlságosan. Magam elé vonom és kitekerem a pergament, amire a legfontosabbakat jegyeztem. Ám ez inkább csak puska, szerintem csak olykor rá-rápillantok majd.
- Távozott tanáraink sorából Aileen Aurora, aki Művészeteket tanított, Helen Lawrence Gyógynövénytant és Varázsköröket, Kafka Radúz Arvid Melodimágiát, Merkovszky Ádám Elemi Mágiát és Szikszai Attila Bűbájtant. Elődöm nevében is köszönöm a munkájukat! - bólintok mélyet, körbenézve kicsit, majd lepillantok a jegyzeteimre. Ujjaimat az asztalon támasztom.
- Érkeztek azonban új és régi-új tanerők. Böröczky Zoé tartja majd a Gyógynövénytant, Hattori Ryuujin a Mitológiák és vallásokat, Olive Thalia Belmonte Elemi Mágiát, Sebastian Jared Selwyn Legilimenciát, Seth Gareth Selwyn Bűbájtant és Sötét Varázslatok Kivédését, Szakács Ágota-Beáta Elfeledett Varázslatok Tanát, Thege Valéria Pálcamágiát és Várkonyi Zoltán Asztrológiát. Üdvözöllek benneteket és jó munkát kívánok! - nézek jól körbe az asztalunknál, felsorolásom végére érve. Egy-egy névnél az említettre pillantottam, és mindig hagytam némi szünetet, amit a jelenlevők ki is használtak, hogy tapsoljanak vagy ilyen-olyan kurjongatásokkal kifejezzék érzéseiket.
- Lett vadőrünk is, Bujdosó Nándor személyében. - jelentem be a jó hírt, derűsen.
- Azonban Gerhardt S. Rafael, kviddics játékvezető megüresedett helyére nem találtuk még meg a megfelelő jelöltet. De mihamarabb pótoljuk ezt. Minden esetre az ő eddigi munkáját is köszönjük! - bólintok és lenézve a pergamenemre, most egy egész kicsivel hosszabb ideig hallgatok, hiszen hamarosan egy másik blokkra térünk most át. A személyi változásokat érintő részt lassacskán zárjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Van egy alapvető, csöndes zsivaj a teremben. Helyezkedések, suttogások, visszafojtott beszélgetések. Mindez engem csöppet sem zavar. A bűbájnak köszönhetően hangom áthallatszik ezeken. Így, aki egy szóról sem akar lemaradni, nem is fog.
- Akadnak változások a házak élén is. Míg a Levita vezetője Béres Bárcián, a Relloné pedig Vasváry Richárd Nándor marad, addig az Eridon feje Podmaniczky Ádám, míg a Navinéé Olive Thalia Belmonte lett. - pillantok oda elismerő mosollyal az említett kollégákra.
- Ha pedig már itt tartunk... - nézek le a pergamenre.
- A szavazataitok alapján megszülettek az elmúlt tanév legjei. Az Év házvezetőjének nem mást választottatok, mint Béres Bárciánt. - hirdetem kedélyesen, és röviden, de annál lelkesebben meg is tapsolom az említettet. Még egy kacsintást is megengedek felé.
- Az Év házvezető-helyettese Naizer Ruben Barnabás. - tapsolom meg őt is.
- Az Év tanára Huszthy Attila. - jön a következő ünneplendő.
- Az Év prefektusa pedig Ethan R. Saint-Venant. - ezúttal a diákok asztalai, azon belül is a zöldek felé emelem kezem és ütöm ujjaimat szaporán másik tenyerem aljának. Ezt követően hagyok egy kis szünetet, átfutva a jegyzeteim következő pontját.
- Az Év diákja címet az a tanuló érdemli ki, aki a legtöbb pontot gyűjtötte az elmúlt tanévben. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Dolánszky Alex áll 659 ponttal, a második legeredményesebb Choi Min Jong lett 972 ponttal, és az pedig Év diákja Mikola Keve Áron 1585 ponttal. Gratulálunk! - bólintok mélyet és tapsolom meg mindőjüket. Nagyon szép teljesítmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy utazóládát magam előtt lebegtetve fordulok be a folyosóra. Most készülök belakni az új irodámat. Vagyis éppen belakom. 1-2 napja már ezen ügyködünk a manókkal. De csak egyszer kell rendesen megcsinálni és aztán bármeddig elvagyok benne. Mondjuk én itt a folyosó közepén is ellennék egy asztallal meg egy székkel. Vagy az egyik párkányon. Minden valószínűség szerint kár is belém iroda. Viszont a sok nagyon fontos papírnak nyilván kell a hely. Meg magának a tisztségnek. Noha ez utóbbival nem biztos, hogy teljesen egyetértek. De ez nem is érdekes.
Már csak pár méter választ el a célomtól, amikor az én ütött-kopott, egyszersmind remekbe szabott utazóládám hirtelen a magasba emelkedik. Annyira meglep ez a történés, hogy ahelyett, hogy valami varázslattal próbálkoznék, nemes egyszerűséggel közlöm, hogy:
- Hé! - viszont felháborodott nyögésem vajmi kevés eredményt hoz. Integetek egy kicsit a pálcámmal a tőlem egyre távolodó poggyász felé, azonban mintha a falnak beszélnék. Vagy mintha egy poggyásznak. A csomag végül elér a mennyezetig és ott megáll. Ez valószínűleg még a jobbik eset. Én pedig, a Bagolykő Mágustanoda frissen kinevezett, tiszteletreméltó igazgatója állok a folyosó közepén, széttárt kezekkel, és tátott szájjal pislogok felfelé a megszökött holmimra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ez a történet az én szemszögemből úgy nézett ki, hogy addig morfondíroztam a megfelelő varázsigén és szugeráltam a ládát, míg az megadta magát és zuhanni kezdett. Ami viszont nem túl vicces. Pláne, hogy nem egyedül vagyok a folyosón, akit agyon csaphat. Úgyhogy egy jól irányzott pálcaintéssel elkapom a levegőben annyira, hogy legalább az esést szabályozhassam valamennyire. Ahhoz éppen elég, hogy a diákot sikeresen kikerüljem. Már amennyire tudom. Így is elég közel landol hozzá. De legalább puhábban és legalább nem rajta.
- Jól vagy? - sietek oda, lágyan megragadva a karját. Azzal most mit sem törődve, a cuccaimmal mi lett. Csak a lány legyen rendben. Dehát... ezt a lányt én ismerem! Ó, Merlin. Úgy tűnik, ha nem seprűstől megyek neki szegénynek, akkor az utazóládámat küldöm rá. A szám elé kapom a kezem és így nézek rajta végig, aztán meg bocsánatkérően mosolygok rá. Remélem, nem gondolja, hogy mókásnak találnám a helyzetet, de egyszerűen ilyen a világon nincs, hogy mindig megpróbáljak kárt tenni benne. Még ha teljes mértékben önhibámon kívül is teszem. Hiszen lássuk be: eddig mindkét esetben a körülmények áldozatai voltunk. Főleg ő.
- Ez a folyosó egy rémálom. - állapítom meg kínlódó mosollyal. Már az én diákéveimben is csak akkor jöttünk ide, ha kalandra vágytunk, vagy ha muszáj volt erre átmenni. Mivel viszont nekem itt lesz az irodám, ezt most nem fogom ilyen könnyen megúszni. Majd legfeljebb páncélban járok. Vagy lehet, inkább szegény lánynak kéne, tekintve, hogy mostantól a közelében leszek. Igazából legegyszerűbb lenne saját lovagrendet alapítanunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyre jobban belelendülök a beszédbe és kezdem elengedni magam. Valószínűleg kívülről eddig sem látszott rajtam, hogy nagyon görcsölnék. Ám egy alapvető, természetes idegesség bőven bennem volt. Nem pont azért, mert sok ember előtt kell beszéljek. Volt már ilyen. Lehet, nem ennyi ember előtt, de egy bizonyos szám fölött valószínűleg mindegy. Ami a helyzet legnagyobb különlegességét adja az az, hogy annyi éven át én is ott ültem a diákok között és hallgattam az igazgatót. Egészen pontosan a Rellon asztalánál. Úgyhogy amennyire ismerős mindez, olyannyira újszerű.
- Most pedig lássuk az évfolyamelsőket! - jön a következő felütés.
- Ők azok a tanulók, akik az évfolyamukon a legtöbb Kiváló vizsgaeredménnyel büszkélkedhetnek. - pontosítom a fogalmat. Nyilván magamból indulok ki. Világ életemben kevertem az év legjeit, az iskolaelsőkkel és hasonlókat.
- Az I. évfolyam évfolyam elsője lett... - kezdem, aztán pislogok egy párat, mikor rájövök, mit mondtam. De így utána gondolva, teljesen helyes, csak nagyon érdekes szósor. Úgyhogy egy apró nevetés után folytatom:
- ... tizenegy kiváló vizsgával Éjkerti Csermely. A II. évfolyamé Sheela Lengrond nyolc kiválóval, a III. évfolyamé Kékessy Arabella tizeneggyel, a IV. évfolyamé Choi Min Jong nyolccal, a V. évfolyamé Simfel Karina tízzel, a VI. évfolyamé Grace Erin Green és Szakács Ágota-Beáta holtversenyben öt-öt K-val, a VII. évfolyamé Dorian Reeve Green néggyel és -végül, de nem utolsó sorban- a VIII. évfolyamé Dolánszky Alex egy kiválóval. - tapsolok, mint az előző nevek mindegyike után.
- Ezek alapján tehát nem csak évfolyamelsők, de iskolaelsők is lettek tizenegy-tizenegy Kiváló vizsgával Éjkerti Csermely és Kékessy Arabella. - nézek a Levita asztala felé és még erősebben ütöm össze a tenyerem. Lehet, hogy az este végére rendesen megfájdulnak a kezeink. De mi más érné meg, ha nem ez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elérkeztünk az este... vagyis inkább a késő délután egyik fénypontjához. Kviddics. Habár szeretek repülni, soha nem voltam az iskola csapatának tagja. Lelkes szurkolójuk viszont igen. Úgyhogy mindig örültünk bár minden egyéni eredmények tanulásban és miegymásban, a csapatszellem és a sportmérkőzések megidézett hangulata elősegítette, hogy a kviddicskupa odaadása olyan légkört hozzon létre a Nagyteremben, mintha az egész tanoda a lelátón ülne és várná, vajon betalál-e a kvaff, vagy éppen hogy a fogó eléri-e a cikeszt.
- A tanulmányi eredmények után jöjjön egy kis sport! - vezetem fel az elkövetkezőket. Arcomon egy visszafogott mosoly ül. Próbálom nem túlzottan élvezni a teremben ekkor szétáradó, kellemes feszültséget. Legalábbis próbálom nem kimutatni. A végén még rossz néven vennék, vagy azt hinnék, szórakozok rajtuk és lekicsinylem az izgalmukat. Pedig pont hogy az ellenkezőjéről van szó. Nagyon tetszik, amikor valaki ilyen szenvedéllyel viseltetik valami iránt. Ráadásul közösségben. Sokan kimaradnak ebből, mert nincsenek úgy oda a sportért vagy nem ennyire társasági lények. Ezt is teljesen megértem.
Mielőtt belekezdenék a tabella ismertetésébe, kezeimet ökölbe szorítom, majd háromszor ráütök velük magam előtt az asztalra, mintha csak követelnék valamit, ezután hirtelen széttárom tenyereimet és mintha belőlük szökne ki, megjelenik előttem a kviddicskupa, a maga impozáns valójában. Azonban a dátumon kívül egyelőre még nem szerepel rajta más felirat.
- Az idei kviddicsbajnokság IV. helyezettje a Levita csapata lett 160 ponttal. - hirdetem és már fordulok is a szfinxek felé, megtapsolni őket.
- III. helyezést ért el az Eridon ház 430 ponttal. - folytatom kicsit emeltebb hangon és szaporán összeütöm a kezem a pirosak asztala felé is. Az igazi izgalmak pedig most következnek, hiszen bár sejthető, csaknem tudható már az eredmény, azonban hirdetésre nem került még sor hivatalosan.
- 490 pontot szerzett és ezzel II. lett... - vezetem fel kedélyborzolóan.
- ... a Navine csapata! - mutatok az unikornisok felé lendületesen, miközben hangosan jelentem be őket és tapsolok is rendesen. Ezek után pedig nincs más hátra, mint a győztes.
- Az a ház, amely 580 megszerzett ponttal I. helyezést ért el a bajnokságon és így elnyerte az idei kviddicskupát, nem más, mint a Rellon! - szinte kiáltom a ház nevét. Azt hiszem, elkapott a közvetítői hév. De talán nem bánják. Alaposan megtapsolom őket.
- Kérem a csapatkapitányt, fáradjon ide és vegye át a kupát! - veszem magamhoz a serleget, amelyre ekkor zöldes díszítés kúszik és feltűnik rajta a sárkányok házának neve, szimbóluma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Erősnek és könnyednek tűnök. Mint aki a helyzet ura, és mint aki pontosan tudta, hogy az a láda nem fog senkin landolni. Igazából ez olyan szempontból tényleg így van, hogy ha nem varázslással akadályoztam volna meg a balesetet, akkor vetődtem volna. Ellökve a diákot a zuhanó  bőrönd elől és talán kicsinálva magam, vagy legalább egy részemet. Azt nem hagytam volna, hogy ő essen áldozatul. Neki persze erről fogalma sem lehet. Látom rajta, hogy egyszerre ijedt, dühös és minden egyéb. Elhúzódik tőlem és pótcselekvésül nekiáll a holmijaimat összeszedni.
- Ne, hagyd csak! Köszönöm. - nyúlok a nála lévő könyvért, miközben másik kezem a pálcámmal suhintgat. Felnyitom így a ládát és belelebegtetem a szanaszét heverő ingóságokat. Majd az irodámban rendet rakok. Ez izgat most legkevésbé.
- Sajnálom és remélem, tényleg nem esett semmi bajod. - nyomatékosítom, arcomon egy erőtlen mosollyal, búsan csillogó szemekkel. Hiába nem tehetek arról, ami történt, mégis nagyon rosszul érint ez az egész. Mint említettem, erősnek és könnyednek tűnök. Az is vagyok, mert annak kell lennem az ilyen és hasonló helyzetekben. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy ne szomorítana el rémesen a dolog. Hogy pontosan mi? Az, ha rosszat teszek valakivel. Ha akaratomon kívül fájdalmat okozok. Lelkit vagy testit, az mindegy. Ennek a lánynak pedig egyszer már nekimentem lent a faluban, most meg csaknem ráesett a ládám. Miután tehát közöltem vele az iméntit, lesütött szemmel szedegetem össze a cuccaimat és már nem szólok hozzá. Békén hagyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Átadom a díjat a pulpitusra érkező csapatkapitánynak, aki boldogan vonul vissza vele a zöldek asztalához. Miután az ünneplés valamennyire csöndesedik, kezeimet összedörzsölve nézek körbe a nagyteremben, hiszen a beszédem végéhez közeledve még egy nagyon fontos dolog hátra van.
Pálcámmal négyet suhintok, a tér különböző pontjaiba, mire a díszítés egy-egy eleme leválik helyéről, elém repül és addig kavarognak, mígnem megformázzák magát a házkupát. Mindenki sejtheti, mi következik.
- Az elmúlt tanév pontversenyén 2127 pontot szerzett és ezzel negyedik lett a Rellon ház. - hirdetem az eredményüket. Úgy hiszem, hiába csúsztak le a dobogóról, a kviddicsben nyújtott teljesítményük talán kárpótolja őket valamennyire. Jár a taps.
- Harmadik lett 3335 ponttal a Levita. - ütöm össze tenyerem a szfinxek felé is. Ők sem panaszkodhatnak az iskolaelsőikkel.
- Második helyezést ért el a házak közti versenyben 3453 ponttal... az Eridon. - hagyom meg itt is a kötelező hatásszünetet, amit az a jellegzetes zsibongás és hangulat követ. A pirosak vigasságába a még fel nem sorolt ház, egyelőre visszafogott, izgatott öröme vegyül.
- Első lett 5160 ponttal és ezzel a házkupát megnyerte a Navine! - jelentem be a győztest és lendítem kezem az unikornisok asztala felé, mire az egész teremben minden dekoráció sárgára vált. A feltűnő motívumok egytől egyig az ő címerük szimbólumait vonultatja fel. A serleget átadom Belmonte professzornak, majd ismét az egybegyűltek felé fordulok.
- Gratulálok mindenkinek! - bólintok mélyet, mosolyogva.
- Nincsen más hátra: a tanévet megnyitom. - jelentem be nemes egyszerűséggel.
- És jó étvágyat kívánok! - tárom szét kezeimet, mire az asztalok sora végre megtelik a válogatott finomságokkal. Derűsen figyelem egy pár pillanatig a lakomára rontó diákságot, aztán helyet foglalok és pálcámat a nyakamhoz tartva megszüntetem a hangosító bűbájt. Mielőtt pedig bármi másba kezdenék, töltök magamnak egy nagy pohár sütőtöklevet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán most érzem csak, hogy izgultam egy kissé a beszédem alatt. Most, hogy sütőtöklevemet szürcsölgetve ülök, a jelenlévőket figyelve. Megkönnyebbülve érzem magam. Nem mintha ne esett volna jól a tanodabeliekhez szólni, dehát első alkalom volt. Biztosan ott motoszkált bennem, nehogy elszúrjak valamit és az maradjon meg bennük, milyen szerencsétlen ez az új diri. Bár nem baj, ha látják, hogy én is ember vagyok, aki hibázik és aki aztán ki tudja javítani a hibákat. De nem történt semmilyen kellemetlenség. Minden rendben ment és sikerült nem is túl hosszúra nyújtanom a beszédet. Nem csoda hát, ha megkönnyebbült és -végülis- elégedett vagyok.
Most már alaposabban körbenézek az asztalon és szedek magamnak egyet s mást. Miközben megvacsorázom, társalgok kicsit a mellettem ülő kollégákkal és élvezem ezt a jól ismert közeget. Hiába dolgoztam eddig is mágusiskolában, természetesen más az itteni a hangulat. Nyilván azért is, mert olyan, mintha most értem volna haza kalandozásaimról egy bő évtized után.
Az étkezés befejeztét követően csak üldögélek tovább, kényelmesen hátradőlve. Úgy tervezem, hogy így maradok egy jó ideig. Talán alkalmam lesz szóba elegyedni még néhányakkal. Akárhogy is, kellemes itt lenni és végtére is nem sietek sehová. Bár ezer és egy dolgom van, most semmi nem lehet olyan fontos, mint ezek a pillanatok. A többi ráér. Meg fogom oldani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Belépvén a többágyas helyiségbe, körbepillantok és már megyek is arra, amerre a javasasszony mutatja. Közben gyorsan megköszönöm neki a segítséget. Egyre szélesedő mosollyal haladok a pórul járt férfi felé, akin közben jól végigtekintek. Észreveszem műkarját, ami eddig fedve volt előttem. Magamban meg is lepődök rajta és már éppen azt hinném, hogy ennyire súlyos volt a baleset, ám ekkor eszembe jut a kesztyű. Megnyugszom tehát, hogy ez nem új szerzemény. Meglepődésemből azonban semmi nem látszik rajtam. Köszönhető ez annak, hogy az ilyen és efféle gondolatmenetek valahol olyan mélyen játszódnak le bennem, hogy sokszor még magam sem tudok róla. Mindig inkább a jelenre, az adott helyzetre figyelek.
- Helló! - vigyorodom el a furcsa köszönésen, miközben odaérek.
- Szóltak, hogy történt veled valami. Tartottam tőle, hogy mondjuk kiraboltak és nálad volt az iskola fél vagyona. Úgyhogy siettem, ahogy tudtam. - regélem el neki ezt a szemen szedett hazugságot, pimasz derűvel. Aztán körbenézek, le tudok-e valahova ülni, hogy ne magasodjak itt szegény betegünk fölé. Hamar ráakadok egy székre, amit odahúzok magamnak az ágya mellé.
- Nem maradok ám soká. Gondolom, pihenned kell. - nyugtatom meg efelől. Ne kelljen már még ilyenkor is a főnökével foglalkoznia! Tudom persze, hogy ha nem munkáról van szó, barátjaként vagy legalábbis valami hasonlóként tekint rám. De nem kell, hogy most bármilyen szinten a eszébe juttassam a teendőit.
- Mi történt? - pillantok együtt érzően a fejére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Nagy örömmel tapasztaltam, hogy mennyi mindent pakoltak már az első hetekben a bagolykövesek az adománygyűjtő ládába, amit a bejárati csarnokban helyeztünk el. Kitettem róla egy hirdetményt is a faliújságra, hogy mindenki tisztában legyen vele, kiket támogat azokkal a holmikkal, amiket beletesz.
- Szerintem tényleg elég lenne mondjuk hetente üríteni és szétválogatni az adományokat. Nem szükséges naponta. - tárgyalom meg a ládával kapcsolatos teendőket azzal a házimanóval, aki elkísért most engem ide az előkészítőbe, hogy elhozzuk az első szállítmányt. A hozott csomagban főleg könyvek és néhány játék van. Jó helye lesz itt.
- De ez nekünk nem fáradtság, igazgató úr. - feleli a kis lény vékony hangon, miközben lépdel mellettem, a dobozt cipelve. Semmi esetre sem hagyta, hogy lebegtető bűbájjal oldjam meg a szállítását.
- Tudom, hogy nem az, csak... - magyaráznám el felvetésemet, amikor egy puffanásra tompa leszünk figyelmesek. Amint sietős léptekkel befordulunk a folyosóra, már látjuk is, mi történt.
- Segítsünk! - szólítom fel erre a manót, hiszen tudom, ha nem kérem meg rá, tőle akár tűz is kitörhetne az orra előtt, akkor is csak a csomagot szorongatná, hiszen ez a dolga. Míg én másra nem utasítom. Leteszi tehát a dobozt és a szökevény csokicsótányok nyomába ered. Részemről a pálcámat hívom segítségül. Egész hatékonyan tudom így összeszedegetni őket. De túl sokat nem lehet egyszerre. Ami megvan, azzal már megyek is a lányhoz.
- Mennyi hiányzik még szerinted? - kérdezem, miközben átadom neki a kezemben lévő példányokat és már pásztázom is a folyosót a többi után kutatva. Elég fürgék ezek az édességek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A konyhába tartok. Szeretnék megkérni néhány házimanót egyre, s másra. Bár ők jobban szeretik, ha utasítom őket, nem pedig kérem. Nekem viszont már az is nehezemre esik, hogy bárkit úgy igazán alárendeltemként kezeljen. Ők pedig ezt szinte elvárják. Azért meg lehet találni az arany középutat, de már rég tervezem, hogy jobban elbeszélgessek néhány manóval. Sok kutatást olvastam róluk, de mint a varázslényjogok egyik élharcosa, nem könnyű elfogadnom, hogy nekik jó, ha szolgaként kezelik őket.
A bejárati csarnokba érek és elpillantok a láda felé, ahol észreveszem, hogy valaki szorult helyzetbe került. Gyorsítok lépteimen, hogy mihamarabb ott legyek nála. Igyekeztük pedig a lehető leghatékonyabb bűbájokkal ellátni a ládát, de főleg arra figyeltünk, hogy a belerakott ingóságok jól elférjenek vagy éppen, hogy könnyű legyen majd szállítani, üríteni. Az ilyen esetekre nem gondoltunk.
- Várj, segítek! - érek oda a lányhoz és felemelem a láda tetejét. Hirtelen nem értem, miért nem húzza ki rögtön a karját. Aztán meglátom, hogy beakadt a ruhaujja a kapocsba. A szabad kezemmel kiakasztom hát.
- Fáj? - kérdezem, miután sikeresen kiszabadult. Nem láttam, milyen magasról vagy hogyan csukódott a fedél a karjára. Márpedig nem egy könnyű darab.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Látom rajta, hogy nem csak hogy fájdalmai vannak, de kellemetlenül is érzi magát az egész helyzet miatt. Pedig nem kéne. Vele történt meg a baleset, nem mással. Ő a szenvedő alany és akár önhibájából történt, akár önhibáján kívül, itt ő az áldozat. Megkönnyebbülök, amikor sikerül ilyen gyorsan kiszabadítani őt a láda fogságából. Annak viszont kevésbé örülök, hogy megsérült. Minden bizonnyal sokkal jobban fáj neki, mint azt mutatja. A szavai ellent mondanak kínlódó vonásainak, testtartásának.
- Hercegh Kriszpin. - mutatkozom be mosolyogva, és finoman kezet fogok vele, ha már ilyen illemtudó. Igazából túlzottan az, hiszen ő nyilvánvalóan tudja, ki vagyok, nekem meg elég azt tudnom, hogy az egyik diákom. Akárhogy szeretném, nem fogom mindőjük nevét megtanulni. Talán jó, ha a felét. De szerintem nem is szükséges. Az se zavarna, ha ők se tudnák az én nevem. Ezek csak formalitások.
A navinés nekiáll magyarázkodni. Mosolyom megmarad, de szemöldökömet egyre jobban összevonom. Így hallgatom őt. Alig tudom megállni, hogy félbe ne szakítsam azzal, hogy ne is gondoljon ilyen sületlemnségekre. De végül kivárom a mondandója végét, a sajátomat meg egy hitetlen fújtatással kezdem.
- Bonyodalmat? Ugyan már. Én sajnálom. - teszem a mellkasomra a kezem. Más esetben talán csak annyit mondanék, hogy ne butáskodjon, azonban ezen a lányon látom, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy amit ügyetlenségében művelt és ami miatt szorult helyzetbe került, az egy súlyos vétek és hogy gondot okoz vele. Biztosítani akarom róla, hogy ez egyáltalán nincs így. Ő csak jót akart és eközben egy szerencsétlenség történt vele. Ennyiről van szó.
- Teszünk majd még néhány bűbájt a ládára, hogy mással ilyesmi ne történhessen meg. Sajnálom, hogy veled megtörtént. - bólintok szomorkásan és látszik rajtam, hogy őszintén így gondolom. Nem mindig szükséges az ennyire egyértelmű kinyilatkoztatás, azonban akadnak olyan megtört vagy megfenyített lelkek, akik talán még úgy sem hiszik el, hogy nem ők a hibásak, ha valaki ilyen tisztán közli ezt velük.
- Biztos ne kísérjelek el a gyengélkedőre? - ajánlom fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az elején még kicsit szokatlan a férfi beszédstílusa és a használt szavai, de hamar elfogadom, hogy most egy ilyesféle különös, ütött-kopott Bárciánnal kell társalogjak. Nem jelent problémát. Arcomon apró mosollyal hallgatom, és amikor a balesetét taglalja, megráncolom kissé orromat. Ez nem hangzik kellemesen. És bár tudom, hogy a kavics alatt egy sokkal nagyobb kődarabot ért, ebben meg is erősít engem. Bólogatok csak. Nincs gond, értek én mindent.
- Ezúttal elnézem. De legközelebb nem fogok bedőlni az ilyen "megsérültem sportolás közben" meséknek. Ha szabadságra szeretnél menni, mondd azt! Emiatt nem kell direkt vízbe borulni. - rázom a fejem, folytatva a humorizálást. De végül egy mosolygó fújtatással úgy döntök, leállok lassan a jópofáskodással. Arra ott vannak a bohócdoktorok. Bár kétlem, hogy itt a fővárosi ispotályban lennének.
- Hozzak be neked valamit? - pillantok el az ágya mellett lévő éjjeliszekrény felé. Látom, járt már nála valaki és ellátta ezzel-azzal. De ettől még hiányt szenvedhet bármi olyanban, amit a látogatója nem hozott és amit ő pedig nem akart kérni tőle. Idefele inkább siettem, hogy mielőbb beérjek. Csak néhány összegzést meg pár pennát tudtam volna magamhoz venni. Azonban nem hiszem, hogy bármelyik túlzottan kedvére való lett volna.
Körbenézek a kórteremben. Egyetlen javasasszony van most itt, az is egy másik beteggel foglalatoskodik. Felkelek a székből és az ágy végéhez megyek, ahová fel van akasztva a férfi kórlapja.
- Szabad? - kérdezem meg tőle. A gyógyítók nem örülnek neki, ha a látogatók ezeket a dokumentumokat olvasgatják. Viszont nekem csak az számít, Bárciánnak nem gond-e. Ő róla van szó végülis. Ha nem akarja, hogy belenézzek, nem fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Crispin római cipészmester volt, akit a katolikus egyház szentként tart számon. Ingyen készített lábbeliket a szegényeknek. A Crispus meg egyébként latinul göndörhajút jelent, szóval... - hagyom befejezetlenül a mondatot és helyette sötét fürtjeim felé mutatok derűsen, így jelezve, hogy szerintem illik rám a nevem. A kérdése miatti bocsánatkérését figyelmen kívül hagyom, hiszen teljesen felesleges. Nem volt tolakodó, csak érdeklődő. Egy tanulónál különben is csak az előnyére válik, ha kíváncsi és vannak kérdései.
- Ó, ez most már itt marad. - teszem a kezemet a láda tetejére.
- Mindig lesz mit adományozni és mindig lesz, aki szívesen fogadja. - magyarázom meg, miért nem csak ideiglenesen helyeztük el ide ezt a gyűjtőt. Nem kell, hogy bárki határok közé szorítva vagy siettetve érezze magát. Ha van olyan holmija, amire neki nincsen szüksége, de sajnálná kidobni, hiszen még bőven használható, akkor bármikor jótékony célra fordíthatja. Ha rajtam múlna, minden intézményben lenne egy ilyen tároló alkalmatosság.
Ahogy beszélgetünk, érkezik egy levitás a ládához. Elhúzódom onnan, hagyva őt érvényesülni, de a szemem sarkából figyelem, ő miként boldogul vele. Látom rajta, hogy nem nyitja ki olyan egyszerűen, mint amilyen egyszerűen lehetne és a zárásnál is figyelnie kell, hogy finoman érkezzen a fedél, miután belehelyezett pár ruhadarabot. Végignézem a folyamatot, majd amikor a diák már elsétált, visszalépek a ládához. Próbálgatom kicsit a nyitását, aztán előveszem a pálcámat és ellátom néhány alapvető bűbájjal. Könnyítek a tetőn, hogy ne legyen semmilyen szinten megerőltető feltárni és lassítom a lecsukódását. Aztán kipróbálom ismét. Sokkal jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Amilyen zárkózottnak és elnyomottnak tűnik a lány egy részről, más részről annyira nyitott és érdeklődő. Nem sok diák áll le így a tanárával beszélgetni. Pláne nem az igazgatóval. Tény, ami tény, nem olyan vagyok, mint amilyen kép a legtöbbekben él az igazgatókról. Talán ez teszi. Meg a navinés kíváncsisága.
Elárulom neki, hogy ezelőtt önkéntesként tevékenykedtem a világ különböző pontjain, valamint Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam az elmúlt években. Ez még természetesen nem vonná egyből maga után, hogy megfelelő legyek egy iskola vezetésére, ám a feladataim, amiket vállaltam és elláttam, mind kellő tapasztalatot adtak és alkalmassá tettek rá.
Miután elmeséltem Alíznak, miket csináltam eddig, érzékeny búcsút veszek tőle, hiszen mennem kell. Azért távozóban még javaslom neki, hogy keresse fel a gyengélkedőt, ha esetleg mégis fájni kezdene a karja.
Örülök neki, hogy a ládának különben ilyen sikere van. Nyilván szerepet játszik a kezdeti lelkesedés is abban, hogy ennyi adomány gyűlik össze hétről hétre. Azonban nem hinném, hogy eljönne az idő, amikor ne találnánk benne legalább néhány kedvességet, amikor a kiürítésre kerül a sor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mosolyogva emelem meg a szemöldököm, amikor kiderül, hogy az édesanyja volt az, aki ellátta mindenféle jóval. Az anyák már csak ilyenek. Az enyém is mindig tejben-vajban füröszt. Nincs mit tenni, örökké a gyereke leszek. Az ő édes kisfia. Nem nagyon hadakozom ez ellen.
Az engedély után odaballagok hát az ágy végébe és magamhoz veszem beteglapot. Aprókat bólogatva olvasom végig. Tényleg nincsen benne semmi kirívó vagy bármi aggasztó. Vissza is akasztom szépen a helyére.
- Igazad van. A neved a legérdekesebb rajta - véleményezem elmosolyodva.
- Úgy lesz - bólintok egy nagyot Bárcián ajánlatára azt illetően, hogy sürgős ügyben nyugodtan küldjünk neki baglyot. A válaszomat pedig nem viccnek szántam. Komolyan mondtam. Bár tény és való, mindezt abban a reményben tettem, hogy ilyesmire nem kerül sor. Különben pedig csak meg akartam spórolni magunknak némi szóadogatást, amelynek keretében én közöltem volna vele, hogy felejtse el, pihennie kell; mire ő azt mondta volna, hogy ez tényleg nem fáradtság neki és legalább van mivel töltenie az időt; erre én hárítottam volna, mire ő tovább erősködött volna és a többi és a többi. Noha kettőnk természetét ismerve az első kör után valamelyikünk talán engedett volna a másiknak, de ezt most már nem fogjuk megtudni.
- Üzensz valakinek valamit? - érdeklődöm meg, átadjak-e bármit a tanodabelieknek. Közben ismét elfoglalom a helyemet mellette a széken. Gondolom, a fontos dolgokat úgyis megküldi bagolyban az érintetteknek, de hátha van, amiért nem ragadna külön pennát, viszont ha már itt az alkalom, szeretné tudatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Végre itt vagyok. Mióta az elődömmel való megbeszélések kapcsán elkezdtem ismét el-ellátogatni a faluba, egyetlen egyszer tettem be ide a lábam, de az is csak egy futó körbenézés volt. Azóta meg ugyebár igazgatóként rengeteg tennivalóm akadt és úgy dönöttem, majd akkor jöhetek le ide, ha már kiérdemeltem. Elérkezett ez a nap.
Arcomon nagy mosollyal lépek be a cukrászdába. Magamba szívom a sütemények és egyéb finomságok édes illatát, és beljebb sétálva figyelem a vendégeket, töretlen derűvel. Utam a pulthoz vezet. Akarva-akaratalanul megnyalom a számat a pazar kínálatot látva. A minőség mit sem változott. Egészen előre hajolok, orrom csaknem a vitrin üvegét éri. Ujjaim végével számat simogatom, ahogy el vagyok veszve a bőség zavarában. A többiek sokkal céltudatosabbak, mint most én. Gyakran intemen is kell, hogy fáradjanak csak elém, mert nekem fogalmam sincs még. Ugyanígy a pult mögött álló vagy épp szorgoskodó kiszolgálók mindegyikével mosolyogva közlöm, hogy még válogatok, ne is foglalkozzanak velem.
Míg próbálok dönteni, néhány belém botló diák vicces odaszólásokkal szórakoztat. Mint például, hogy melyik mérgezett tortát kerüljem el az ilyen meg olyan hatása miatt. Vagy éppen hogy próbálnak rámtukmálni egy-egy édességet, mert nekik az a kedvencük. Annyira élvezem a le- és rábeszélési leleményességüket, hogy igazából nem is bánom, hogy ennyire képtelen vagyok választani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rendben, most már ideje döntenem. Egyre többen vagyunk itt a cukrászdában és pontosan tudom, hogy tömegben nem sokan képesek ennyire megőrizni a kedélyességüket, mint én. Hiába most ez a jópofa odamondogatás, hamar türelmüket veszthetik akár a pult mögött is. Úgyhogy választok végre. Bevallom, egy ideje már biztos voltam benne, mit fogok kérni, csak még gyönyörködtem kicsit.
Felegyenesedem a nézelődésből és mielőtt még ténylegesen beállnék a sorba, azért körbetekintek. Hiszen ha mondjuk a mögöttem álló nagy lendületben van már, akkor őt még előre engedem. Rá is pillantok arra, aki utánam jön és egy pillanatra elkeredik a szemem. A gesztusom csak azért nem tűnik ijedtnek, mert mosolygok közben. De hogy mire fel a meglepettség? Ugyanis az a bizonyos navinés áll ellőttem, akit már olyan sok szerencsétlenség ért a közelemben.
Összeszorítom ajkaimat, lehajtom kissé fejem és intek neki, hogy parancsoljon csak. Menjen elém! Részemről meg besorolok majd szépen utána.