36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rosie N. Fisher összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. november 26. 20:51 Ugrás a poszthoz



Megáll a hatalmas vaskapu előtt, kecses mozdulattal szakítva félbe egy pillanatra a lebegtető bűbájt is, aminek köszönhetően mályvaszínű, tértágított és éppen ezért roppant nehéznek bizonyuló utazóládája a földre ereszkedik. Nem mondhatná, hogy fárasztó volt idáig az út. A bűbáj megkímélte a cipekedéstől, így pedig egy ekkora séta igazán semmiségnek tűnik. Mégis leül az utazóládára. Nincs mit kifújnia, nem kapkod fáradtan levegő után, pusztán csak szükségét érzi, hogy mielőtt belépne a szép kivitelezésű kapun túli birtokra, még egyszer ellenőrizze, hogy tökéletesen fest-e. Táskáját térdére helyezve keresgél benne, amíg meg nem találja a kézitükröt, amelynek tetejét felpattintva gondosan ellenőrzi, hogy haja minden egyes szála helyén maradt-e szorosra fogott kontyában. Elégedett mosollyal kattintja össze aztán a tükröt, és még mindig az utazóládán ücsörögve pillant a kastély felé. Van olyan szép, mint a prospektuson. Igaz is, hová tette az említett prospektust meg a szükséges dokumentumokat? Fel kell majd keresnie a papírokkal a tanulmányi osztályt minél hamarabb, hogy itt is helyére kerüljön minden részlet. Ismét kinyitja a táskáját, hogy határidőnaplóját előhúzva fellapozza. Minden bizonnyal ott lesznek lapjai között a szükséges iratok. Fél pillanatig kétségbeesetten lapoz, amikor első próbálkozása sikertelennek bizonyul. Érezte, hogy valamit otthon fog hagyni, de talán mégsem éppen a legfontosabb iratokat. Megkönnyebbülten szusszan fel, amikor megtalálja őket, és elégedett mosoly ül ki arcára. Táskáját alkarjára akasztva áll fel, a határidőnaplót pedig mellkasához szorítja. Igazít egy kicsit a nyakába tekert hófehér sálon, hogy tényleg tökéletesen fessen, aztán türelmetlenül pillant a körbe. Hát nem jön ki elé senki sem? Mégiscsak cserediák volna. Nem óhajt tíz fős fogadóbizottságot, de legalább egy prefektus, vagy egy kóbor önkéntes erre tévedhetne igazán.
Utoljára módosította:Rosie N. Fisher, 2017. július 14. 10:16
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. november 26. 22:42 Ugrás a poszthoz



Várakozó tekintettel pislog a kastély irányába, és minden egyes elmúló perccel kicsit türelmetlenebb és kicsit csalódottabb lesz. Komolyan azt hitte, hogy ha már cserediák, legalább valakit elébe küldenek, aki megmutatja, mit merre találhat, és hogyan igazodhat el az iskola falai között. Vagy legalább egy térképet küldhettek volna, ha már nincs több száz diák között egyetlen sem, aki ráérne elsétálni eddig, majd vissza. Csalódottan sóhajt egy aprót, majd visszavarázsolná éppen arcára a barátságos színezetű örök mosolyt, amikor egy ismerős illat csapja meg az orrát. Beleszagol a levegőbe fejét ide-oda kapkodva egy röpke másodpercig, ahogy azonosítani igyekszik az illatot, de mielőtt sikerrel járna, a hang minden kétséget kizáróan fedi fel a forrás kilétét.
- Adrian - szalad ki a száján a név, még mielőtt megfordulna. Szinte el is feledkezett arról, hogy ő is itt tanul már, nem csak a bátyja. Hirtelen fordul meg, táskáját a utazóládájára ejtve, csak a határidőnaplót szorítja még mindig magához fél kézzel, másik karját azonban máris a fiú nyaka köré fonja. Egy egész hosszúra nyúló percig szuszog aztán csendesen Adrian nyakába, majd eltávolodik tőle, ismét kihúzva magát, ahogy az illik, és már két kézzel szorongatja újfent határidőnaplóját.
- De jó látni téged. Már nem is emlékszem, mikor beszéltünk utoljára. Várható, hogy nemsokára már a nyomozóiroda alkalmazásában törsz a csúcs felé aurorként? - érdeklődik, bájos mosollyal, és ismét eszébe jut megigazítani ama vörös loboncot, amiből kitörő örömének köszönhetően most bizony kicsúszott néhány kósza szál. Lesimítja őket szinte hanyag mozdulattal, majd kontya köré tessékeli őket, mellőzve a tükör használatát, és ismét felveszi a táskáját is.
- A kastély fele tartasz? Nagyra értékelném, ha meg tudnád mutatni, merre találom az Eridont - tekint igézően a fiúra, és a következő mozdulattal levegőbe emeli ismét a ládát, hiszen csak egyetlen pálcaintés, és lássa Adrian, hogy nem tekinti őt a portásnak. Mégiscsak túl jóban voltak ők ahhoz, hogy úgy kezelje valaha is.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 1. 20:38 Ugrás a poszthoz



Az örömteli üdvözlést követően már lelkesen érdeklődik is a másik hogyléte, de még félig-meddig a tervei és a jövője iránt is, hiszen mégsem holmi egyszeri találkozás szülte ismeretség az övék. Sokkal bonyolultabb annál, olyan kapcsolati viszonyok kereteit feszegetve, hogy ha megkérdeznék, talán el sem tudná magyarázni, mi is volt vagy van éppenséggel köztük. Igaz, a maga részéről nem is bajlódik azzal, hogy bárminek is nevet adjon, különösebben elmélyedve különféle metafizikai vonatkozások átgondolásában, hiszen ez úgyis valami folyton változó valóság. Ki tudja, ugyanaz lesz-e holnap, mint ma, vagy akár csak fél órán belül is nem változik-e meg valamelyik vetülete az egésznek, újabb nevért kiáltva máris. Éppen elég neki az is, ha nevén nevezi a másikat, és követi is, levegőbe emelve egyetlen intéssel a ládáját, elkerülve a cipekedést.
- Cserediák vagyok. Komolyan - válaszol mosolyra görbülő ajkakkal a fiú kérdésére, és ezen még a bátyja említése sem ront szemernyit sem. Nem zavarja még a gondolat sem, hogy ezen a hatalmas épületen valami módon osztozni kell majd a fiúval, akivel egy házban nem igazán bírtak meglenni. Ez valamivel nagyobb tér mégis, több lehetőséget adva Cole-nak, hogy kedvére kerülhesse.
- Nem tudom. Nem hiszem, hacsak anya nem küldött neki értesítőt, bár ebben erősen kételkedem - vonja meg a vállát. Biztos benne, hogy Adrian pontosan tudja, mi is a helyzet család terén, végtére is Cole aztán nem szokta titkolni, hogy nem éppen rózsás a kapcsolata a Fisher család tagjainak egymással. Egy pillanatra elkomorul még Rosie tekintete is a gondolatra, de a következő pillanatban már le is rázza magáról, elhessegetve kellemetlen gondolatait is egyúttal, és Adrianre összpontosít.
- A diákokat kivéve többnyire minden változatlak. A gyógyító új, meg a jóslástan tanár - foglalja össze röviden a változásokat, amelyek eszébe ötlenek hirtelen, mint Adrian távozását követő történések. Természetesen biztos tudna még egy-két pletykát is mondani, vagy kisebb-nagyobb érdekes történést, ilyesmivel azonban ki foglalkozik? Ő biztosan nem. - És a Bagolykő milyen? Meg fogom bánni, hogy ezt az iskolát választottam? Csak nemrég hallottam, hogy tavaly valami minisztériumi nyomozás zajlott itt, bár a vélemények alapján az oktatás minősége azért nem különösebben tűnik bírálhatónak - foglalja össze, mit is tud eddig holmi mások által megfogalmazott vélemények alapján, és határozottan kíváncsi Adrian meglátásaira is. - Különben sokat nőtt a hajam... - jegyzi meg ártatlan arckifejezéssel pillantva hátra a válla fölött. Tudja, hogy a fiú mindig is utálta, ha kontyba kényszerítette vörös tincseit, hát fontolgatja, hogy a segítségért cserébe talán leengedi neki, hátha ez elég meggyőző érv, ha a kellemes társasága önmagában nem lenne az.  
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 7. 12:02 Ugrás a poszthoz


         ~ kinézet ~

Tanítás végeztével egészen fellélegzett, hogy megszabadulhat az egyenruhától, aminek pusztán annyi értelmét látja, hogy a minden egyéniséget és ízlést nélkülöző társai nem igazán válhatnak nevetség tárgyává, hiszen mindenki egyformán a vezetőség silány divatérzékének bizonyítékát viseli. Az egyetlen változatosságnak tekinthető apróság csupán a házak színei a sálon, nyakkendőn, vagy éppen a szoknya, netán a térdzokni szegélyén. Ki nem állhatja. Pedig tudatában van, hogy nem is áll olyan rosszul neki, sőt, a házszínek még illenek is vörös hajához és nem sápasztják még jobban már amúgy is fehér bőrét, de mégiscsak olyan egyhangú viselet, na meg olyan szürke. Jólesik belebújni barackszínű pulóverébe, akárcsak a kényelmes nadrágba, amiben jobban látni minden kecses vonalát, mint abban az A vonalú, egymásra vasalt ráncokból álló szürke szoknyában valaha is lehetne. A rózsaszín sálat csak azért csavarja a nyaka köré, mert meglepően védtelennek érzi nyakát az ódon falak hűvös levegőjével szemben, tekintve, hogy szoros kontyba csavart haja nem szolgál semmiféle védelemmel. A violinkulcs alakú medált nem rejti el, búcsúajándék volt szobatársaitól, bár ez még nem lenne elég ok, hogy viselje, ha például ronda lenne. A medál viszont véleménye szerint meglehetősen szép, és természetesen hozzá illő választás, hát nem is rejtegeti személyes tárgyai menedékéül szolgáló ékszeres ládikája mélyén. Csizmáiban egész hangtalanul közlekedik, mintha nem lenne egyébként is pehelysúlyú és nem tanulná már közel másfél évtizede a könnyed, libegő léptek és a szárnyalás sajátos művészetét. A társalgót természetesen társaság reményében veszi célba. A magányos bolyongás sem utolsó lehetőség, közben még a kastély szeme előtt egyelőre rejtett csodáit, titkos zugait is felfedezhetné, ám mégis valami másra vágyik, valami többre. Jólesne egy kis csillogás, csöppnyi figyelem, egy érdeklődő tekintet legalább, ami kíváncsian követi mozdulatait. Ha léptei nem is, az ajtó nyikorduló hangja elárulja, amint benyit, és felcsillanó tekintetében szinte azonnal át is veszi a csalódottság a röpke öröm helyét. Hiszen ez majdhogynem üres.
- Eltévedtem volna? Azt hittem, ez a társalgó, de inkább tűnik magányos lelkek menedékének. A folyosón is nagyobb az élet - szólal meg körbepillantva, amint becsukta maga mögött az ajtót.
- A kilátás viszont egészen megjárja - állapítja meg a következő pillanatban az ablakhoz libbenve, és megtámaszkodik a párkányon, lábujjhegyre emelkedve, úgy nyomja neki majdnem az orrát az üvegnek.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 9. 12:28 Ugrás a poszthoz



Csalódottan hordozza körbe tekintetét a társalgón, amely ebben az időpontban majdhogynem üres. Vajon hol lehetnek az emberek, töpreng el egy pillanat erejéig, de nem igazán foglalkozik a válasz megtalálásával mégsem, hiszen az éppen olvasó lány visszakérdez elhangzó szavaira. Még a mosolyt is hallani véli a hangjában, amitől picit jobban kihúzza magát máris. Nem kárpótolja ugyan a társaság hiányáért, hogy értékelik a humorát, és figyelemmel követik a szavait, de mégiscsak jobb, mintha nem is figyelnének rá.
- Mondhatni. Nincs éppen túlnépesedés, már amennyiben nem rendelkezel több személyiséggel netán - válaszolja, sütkérezve a figyelemben, amit éppen neki szentel a másik. Simogatja a lelkét, hiszen tudja, hogy itt mégsem tudhatják még azért széles körben, hogy ő Rosie Fisher. Az itt töltött időt tekintve még abban is kételkedik, hogy azt tudnák, cserediák Roxfortból. Meglehet, hogy csak egyszerű új diáknak tekintik, akinek éppen az országba költöztek a szülei vagy valami ilyesmi. A gondolatra aprót szusszan, ám különösebben nem akadályozza pillanatnyi boldogságát mindez. Rengeteg idő áll még előtte, hogy megmutassa, több, mint egyszerű diák. Értékeli a helyeslést, mosolyogva pillant hátra válla fölött, hogy ezt megmutassa, majd a párkányt hátrahagyva kényelmes ülőhelyet keres magának a lány közelében, bokáit finom mozdulattal keresztezve, hátát kihúzva, és érdeklődve pillant a másikra, egészen a kérdésig. Szemöldökét kissé csalódottan vonja fel, szinte el sem hiszi, hogy ezt tőle éppen megkérdezték. Lerázza azonban megrökönyödését egy gyors mozdulattal, visszatessékelve arcára mosolyát.
- Ez meglehetősen átlagos leírás. Azt hiszem, több ilyen lányt is láttam, de nem biztos, hogy azt is, akit keresel - válaszol hangjában leheletnyi türelmetlenséggel, noha másrészt egészen elégedett magával, hogy igen segítőkészen nem tagadta meg a válaszadást.
- Rosie vagyok, Rosie Fisher, griffendéles cserediák - mutatkozik be máris, igyekezve visszaterelni a beszélgetést számára érdekesebb vizekre. - Mindig ilyen sokan vannak itt? Különben mit olvasol?
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 16. 00:59 Ugrás a poszthoz



- Ötöt is? Igazán kellemes társaság lehetsz - szögezi le nyomban, és jégkék árnyalatban játszó tekintetében az arcán megjelenő mosoly járulékos csillogása keveredik hirtelen felébredő kíváncsigásával. Igaz, hogy csupán egyetlen emberhez van szerencséje, de ha ilyen sokat kitesz, az már majdnem felér egy kisebb társasággal. Márpedig neki lételeme a társaság, az egyedüllét pedig mumussal felérő kellemetlen állapot, így esze ágában sincs kihagyni a lehetőséget, hogy beszélgessen a rá figyelni hajlandó diáktársával, csillogva kicsit, végtére is ragyogó ékköve ha nem is az angol koronának, de a teszleksüveg egy divatosabb, ékesebb változatának mindenképpen.
- Örvendek - nyújtja máris előre légies mozdulattal a kezét a bemutatkozás pillanatában, hiszen így illik, aztán ölébe ejti a kézfogást követően újra, hogy visszatérjen a társalgásuk fonalához. - Kaptam egy viszonylag részletes összefoglalót az iskoláról, amiből számomra az derült ki, hogy az a magyar Hugrabug. Igaz? - kérdez rá, hogy ezzel lehetőséget adjon a válaszadásra, ne csak egymagában beszéljen. A monológnak nem sok értelmét látja, mégsem egy Shakespeare-dráma hősnője.
- Nos akkor ezt túl is tárgyaltuk - állapítja meg mosolyogva, és már tereli is a beszélgetést, hogy ő maga is bemutatkozhasson. Nem szeret lemaradni semmiben sem, jobban kedveli, ha inkább ő az első, legyen szó a tanulmányairól, vagy éppen az illemről, így tulajdonképpen kissé sértetten veszi tudomásul, hogy csak második. Ki is húzza magát, picit mereven hátrafeszítve a vállait, megemelve az állát, amíg csak a következő pillanatban nem kárpótolja mégis a Griffendél iránti érdeklődés.
- Lássuk csak - fog neki, megigazítva néhány képzeletbeli hajszálat, hiszen hosszú hajából egyetlen szál sem merészkedik ki gondosan felcsavart, szorosan rögzített, szigorú kontyából, de a mozdulatot mégiscsak igényli, mielőtt ujjait lazán fűzné össze kezeit térdére ejtve.
- Hasonlít az eridonra. Vörös meg arany a ház színe, de oroszlán a jelképe főnix helyett, és csupa okos meg bátor ember jár oda. Még Harry Potter is ott tanult, meg Granger és az összes Weasley, vagyis a varázslótársadalom színe-java egy kis túlzással - foglalja össze a hirtelen eszébe jutó információkat. - Ó, és van egy egyszerre szórakoztató meg ijesztő házszellemünk, Sir Nicholas de Mimsy-Porpington, de mindenki csak a Félig fejnélküli Nicknek hívja a kissé balul sikerült lefejezése eredményeként - magyaráz teljes beleéléssel, elég sűrűn pillantva közben Alizra, hogy lássa, milyen hatást is keltenek a szavai.
- Ó, értem - jelenti ki megkönnyebbülve, kényelmesebben dőlve hátra kissé ültében, amikor választ kap a társalgóra jellemző átlagos népsűrűséget illetően. A seprűmárkákra felhúzza aztán a szemöldökét. Még mindig fájdalmasan érinti, hogy nem tud repülni, de esze ágában sincs a gyengeségeit megmutatni, inkább lerázza magáról az egészet, és laza mozdulattal legyint.
- Csakis az lehet. Mi mást szoktál még olvasni tankönyveken kívül. Szereted az irodalmat? - tereli a témát inkább igyekezve a könyveknél maradni, de mégsem beszélni azokról a fránya ciroktákolmányokról, amik egyszerűen nem hajlandóak felemelkedni sem neki, nemhogy a levegőbe emelni őt.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 25. 16:24 Ugrás a poszthoz


   ~kinézet

Lovagja késésben van. Óráját ugyan a szobájában hagyta, hiszen nem illett volna az összképbe, bármennyire szép darab is egyébként, de mégis biztos benne, hogy Adrian késik, hiszen ő maga is késve indult. Egy nőnek mégiscsak úgy illik, hogy legalább öt percet, ha éppen nem negyedórát várakoztassa azt az elszánt herceget, aki elviszi a bálba. Talán Cole keze lenne a dologban? Lefoglalta volna valamivel kedves közös ismerősüket, hogy elronthassa az ő estéjét ezzel? Végtére is a bátyja mégiscsak rellonos, és mire nem képes puszta kicsinyes irigységből, hogy keresztülhúzhassa az ő számításait. Toporzékolni tudna a gondolattól is hirtelen, ahogy a megbeszélt találkahelyen ácsorog, de nagy önuralomról téve tanúságot nem teszi. Hogy nézne az ki? Úgy tesz inkább, mintha nem is várna senkire, inkább várakoztatni óhajt valakit. Megigazgatja a fülbevalóját, majd valami tükröző felületet keres, hogy szépen göndörített dús fürtjeit is helyresimíthassa, ha netán elcsúsztak volna útban idáig. Milyen rossz gondolat volt nem hozni magával tükröt, habár a sminkjét nem kell igazítani. A szeplőit nehéz eltüntetni, félmunkát pedig inkább nem végez. Különben is szép a bőre, és csupán aranyszínű szemfestéket választott most ehhez az alkalmi öltözethez, ami még inkább kiemeli haja rozsdavörös színét és világos bőrét. Odafent a tükör előtt ácsorogva tökéletesnek érezte a látványt. Elégedett magával. Csak jönne már Adrian. Kissé hűvösen köszönti aztán, amint megérkezik, szinte büszkén magára, hogy noha meggondolta, mégsem engedte le a haját csak azért, mert a fiú annyira szereti látni azt a hajzuhatagot. Állát felszegve karol bele azért nyomban, ahogy azt illik.
- Már kezdtem attól tartani, hogy elfelejtettél - szólal meg alig észrevehető hűvös kis éllel a hangjában, hiszen őróla megfeledkezni nem lehet. Az halálos véteknek tekinthető tulajdonképpen. Gyorsan el is felejti azonban ezt a sérelmet, már mosolyog is, szépen libbenve be a terembe a fiú mellett, igyekezve arra összpontosítani, hogy itt vannak, bál van, öröm, csillogás, neki meg igazán fess partnere akadt, akit már egész régóta ismer egyébként is, és tudja, hogy a táncnál sem kell attól tartania, hogy majd netán a lábára lép megtaposva cipellőjét.
- Különben nagyon jól nézel ki - dicséri meg, most már sokkalta kedvesebben, végignézve rajta. - Én hogy tetszem?
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2016. december 31. 05:19 Ugrás a poszthoz



- Meglepetést? Hmm... - illeszti mutatóujját ajkához elgondolkodva, tekintete egy pillanatra a semmibe réved, majd széles mosollyal néz újra a lányra. - Szeretem a meglepetéseket. Lehetnénk barátok - szólal meg nyomban egészen lelkesen, és csak azért nem ugrik ennek jeleként a másik nyakába, mert ő olyat nem tesz, vagy legalábbis csak ritka alkalmakkor. Megvárja inkább, amíg mások ugranak az ő nyakába (hogy aztán hűvös nyugalommal, méltóságteljesen követelje vissza magának lehetőleg a személyes terét, ha olyan a kedve).
- Hogy érted, hogy itt? - pislog aztán értetlenül. Tényleg fogalma sincs, hogyan érti ezt a kérdést Alíz, hiszen Potter az egész varázsvilágban híres. - Itt nem tanítanak mágiatörit? Vagy inkább helyi jellegzetességet tanultok? Esetleg itt valami mesehősnek mondják, mint mondjuk Beowulfot? Nem értem, miért olyan hihetetlen, hogy létezik - fejti ki, miért is nem tud napirendre térni a kérdés fölött egy mosollyal, esetleg bólogatással. Egészen kicsit talán még a büszkeségét is sérti, hogy Potterről beszélnek, de ha ez ennyire érdekli a lányt, rajta nem múlik, válaszol a kérdésekre.
- Ó, hogy te is varázstalan családból származol? - kérdezi gyanakodva, amikor a lények is szóba kerülnek. Mi tagadás, ő sem ismert sok mindent, mielőtt a Roxfortba került volna, úgyhogy ha igen a válasz a kérdésére, ezen a tapasztalaton osztoznak. Meg is könnyebbül már előre, hogy legalább nem egy mindent ismerő aranyvérűvel van dolga.
- Naná, persze, hogy örültem. Szerintem az a legjobb ház. Mindig élet van - válaszol lelkesen a hozzá intézett kérdésre. - Igaz, eleinte csak azt tudtam, hogy vörös meg arany a ház színe, az pedig csak kiemeli a vörös hajamat, de már csak ezért is nagyon lehet örülni. Fontos szempont - magyarázza komolyan, hiszen neki ez igenis számít most is. Nem mindegy, hogyan fest, ha már úgyis valami ronda egyenruhát kénytelen hordani.
- Ó, rengeteg mindent. Balettozom, meg olvasok, és imádom a társaságot is. Otthon rengeteg időt töltöttünk a barátaimmal a faluban is, meg az iskola különböző részeiben. Itt még kevés embert ismerek, de ezen változtatunk - részletez kicsattanó örömmel, hiszen beszélhet magáról, de mégiscsak jónak látja, hogy vissza is kérdezzen aztán. - Na és te?
- Óh - veszi tudomásul a választ, igyekezve érdeklődést mutatni. Egészen hosszú listát kapott, aminek felét ha vissza tudná mondani ebben a percben, de legalább válaszolhat a kérdésre, ami azért gyorsan eltereli szerencsére a gondolatait újfent. - Lássuk csak... irodalomból a fantasy, romantikus történetek, klasszikusok, történelmi regények érdekelnek és a versek, meg aztán a történelem, mágiatöri, művészettöri, zenéről szóló könyvek -  sorolja ujjain számolva szórakozottan a lista feléig a könyveket, majd belefelejtve engedi vissza ölébe a kezét, folytatva a felsorolást eme segítség nélkül is.
- Meg szívesen olvasok olyan könyveket, amik a mágia művészetben való szerepéről, használatáról szólnak, mint az illúziómágia vagy melodimágia, vagy mágikus táncművészet, szóval mindenfélét, aminek csak köze van a művészethez - teszi még hozzá csillogó tekintettel. Roppant mód érdekli a művészet, és ezt valami nagyon nemes dolognak éli meg a maga részéről. Egy helyben ülni azonban nem igazán bír sokáig, most sem, így pillanatokon belül már a fotel karfájára támaszkodva emelgeti a lábát kecsesen.
- Szereted a balettet? Olyan szép koreográfiák vannak és annyira kifejező... - lelkesedik. - Vagy inkább az írás az a művészeti ág, amiben jeleskedsz? Azt hiszem, annak is van sajátos mágiája, bár nem sokat olvastam eddig még róla. Igaz ez?
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. január 18. 02:43 Ugrás a poszthoz



Bogolyfalváról tér vissza éppen, ahová engedéllyel jár balettozni. Sok idejébe telt kideríteni, hol lehet egyáltalán táncolni a kívánságok termén kívül, és természetesen valamivel szervezettebb körülmények között, mint amit az egymagában való gyakorlás jelent. Bézs kabátja alól csupán a szürke nadrág látszik ki, meg kényelmes csizmája, vállán táskája benne a dolgaival, nyakában meg vastag fehér sál. A sapkáját már levette, éppen megigazítja tincseit, nehogy kiszökjenek a kontyát összefogó szalag és csatok sokaságának fogságából. Amint hátrasimít szabad kezével minden kósza hajszálat, meglazítja a sálat is nyakában, tekintettel a bejárati csarnokban uralkodó kellemes hőmérsékletre, majd ahogy útnak indul, meg is torpan. Mintha kísértetet látna. Világos bőre még sápadtabb lesz egy fokkal, hogy minden egyes szeplője jobban látszik hirtelen. Szemei elkerekednek, szája kissé megremeg, leheletnyit elnyílnak ajkai, ahogy bámul a fiúra pár lépéssel odébb. Eltelik így pár pillanat, éppen elég idő arra, hogy kínos csend telepedjen közéjük. Ó, pedig hányszor képzelte már el ezt a jelenetet, hogy újra találkoznak, és hány lehetséges kimenetelt tervezett már meg estéken, amikor nehezen aludt el a Griffendél tornyában. Nagyot nyelve igyekszik végül összeszedni minden hidegvérét, és ahelyett, hogy toporzékolna vagy esetleg felpofozná, netán elátkozná, mint ahogy ezt már mind elképzelte, csak tesz egy fél lépést hátra, és végigméri a fiút.
- Nahát... Arlen Leon Loveguard személyesen. Minek köszönhetem ezt a szerencsét? - kérdezi meg fagyos hangon. Semmi közük már egymáshoz, az égvilágon semmi. Bár akkor miért is érzi annyira furcsán magát? Alig észrevehetően rázza meg a fejét, hogy elhessegesse a kétely magvát is. A karriert választotta a fiú, sok boldogságot nekik.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. január 20. 18:10 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

- Fúúúj, ez undorítóóó - szólal meg hangjában tömény undorral, orrát felhúzva, grimaszolva. Kezével legyez is párat arca előtt, hátha attól eloszlik a bűz, de ez csupán hiú reménynek bizonyul, így be is fogja gyorsan két ujjal az orrát. Lábujjhegyen kerülgeti közben a bagolyürüléket, hogy keressen egy szabad baglyot, amely majd elviszi a levelét. Csupán néhány kozmetikumot rendelne, de máris úgy véli, kevés lesz, amit rendelt. Ezt a bűzt nem mossa le magáról két nap alatt sem. Te jóságos ég. Csak a legyek fognak a közelébe menni, ha nem szabadul innen gyorsan. Ijedt arcot vág a gondolattól, és gyorsan szétnéz, hol is lát a legközelebb baglyot.
- Itt soseb takarít senki? Legalább egy légfrissítőt szerezhetdédek - dunnyogja még mindig befogva az orrát, megállva egy szép méretes bagoly előtt. A bent tartózkodó lány felé csak biccent, lefoglalja, hogy fél kézzel gyorsan a madár lábához erősítse a levelet, de megtorpan. Valaminek fura hangja van itt, nem odaillő.
- Te is hallod? - kérdezi meg a lányt, amint felpillant, körülnéz, de aztán inkább mégis visszafordul a bagolyhoz megvonva a vállát. - Áh, biztos csak a szél. Chh... deb a gondozód vagyok, da - jajdul fel, amikor a bagoly eledel reményében az ujjába csíp, majd felszusszan, hogy végre sikerült felerősítenie a levelet, amikor ismét meghallja azt a hangot. - Bi a fene lehet ez? Begdézzük?
  
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. január 20. 18:28 Ugrás a poszthoz



Nem hitte volna, hogy éppen itt találkoznak, most mégis itt ácsorognak egymással szemben. Egy része szeretne a nyakába ugrani, elfelejtve minden rosszat, mindent, ami annyiszor megríkatta - bár ezt be nem vallaná sosem -, a büszkesége azonban nem engedi. Megsértette a fiú, nagyon is, amikor közölte, hogy a zene fontosabb, mint ő. Ez készteti arra, hogy hűvös, már szinte fagyos nyugalmat erőltessen magára, és úgy mérje végig. A csudába, hogy mindig olyan jól néz ki, talán még jobban is, mint másfél éve, mert kezdenek lekopni arcáról a kamaszos vonások. Kissé meg is szédíti hirtelen ez a felismerés, de nem fog bedőlni ennek a varázsnak. Ó nem. Ő, aki balettozik, és úgy táncol, hogy mindene fáj, de még úgy is képes kecses maradni, őt nem veszi le a lábáról Mr. Csapjunkahúrokközé, bármilyen jól is néz ki.
- Oh - szalad ki száján egy meglepett hang, de gyorsan félresöpri azt az odavetett félmondatot. Azt Arlen csak hiszi. Felszegi az állát, és alig észrevehetően megvonja a vállát.
- Itt tanulok. Tán csak nem tilos? - veti oda a kérdést enyhén csípősen. Őt csak ne kérjék számon, mit is keres itt. Ott keres akármit, ahol éppen jólesik, Arlennek ahhoz semmi köze. Az égvilágon semmi. Szája széle azért megremeg, miközben győzködi magát erről, majd úgy dönt, inkább itt is hagyja az egészet.
- Ha megbocsátasz, dolgom van - szólal meg, és már indul is, hogy elsuhanva a másik mellett magára hagyja őt. Ez ma nem igazán hiányzott.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. január 24. 22:38 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

Igyekszik visszafogottan fintorogni, hiszen mégsem illik túlságosan grimaszolnia egy úrilánynak. Sajnos a bűz mégiscsak kiváltja belőle, hogy orrát befogva el-elhúzza a száját, miközben fél kézzel ügyetlenkedik. Ráadásul még a bagoly is eledelnek nézi az ujját. Anyja kellőképpen elkényeztette ahhoz, hogy szinte személyes sértésnek vegye a körülmények eme kellemetlen összjátékát, gondolatait azonban mégiscsak hamar elterelik a kíváncsiságát is gyorsan felébresztő fura hangok. Lábujjhegyen követi a lányt, igyekezve elkerülni a bagolyürüléket, amennyire lehet, nem akar belelépni. Még a végén utána fog illatozni aztán az egész Eridon.
- Hogy hívdak? - érdeklődik közben. Az ő nevét eddig úgyis bizonyára tudja mindenki, ha meg nem, hát kideríti, így bemutatkozással a legkevésbé sem vesződik. Eszébe sem jutna magától elmondani a nevét. Amint Samantha lába alatt megreccsen a léc, majd el is törik, ijedtében hirtelen ugrik hátra. Meg is csúszik az egyik, éppen sikeresen kikerült halmocskán, és olyan szép ívben repül hátra, hogy színpadon ezt csak nagy erőfeszítések árán tudná elérni.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁRGH - visít telitorokból, tenyerét idegesen csapva a padlóhoz, hogy a következő pillanatban meg már attól is kétségbeesetten nyüszítsen. A madarak némelyike is felröppen a hirtelen hangzavarra, még nagyobb káoszt teremtve, és félig elnyomva az ő hangját. - Mondd, hogy van nálad egy működő pálca - szólal meg már majdnem sírva, ahogy végignéz magán. Így nem mehet végig a kastélyon. Kizárt. Lehetetlen. - Panaszt fogok tenni, hogy ezt a helyet nem takarítják rendesen. Áááhh... borzalom. Egy tisztítóvarázslattal megmentenél. Kérlekszépeeeen - nyújtja el a hangját kuncsorogva, hatalmas, ellenállhatatlan bociszemeket meresztve a lányra.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. január 28. 22:20 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

- Örvendek, Sam - mosolyog rá egy pillanatig, bólogatva, hogy bizony ő Rosie Fisher. A google meg a facebook szerint sem az egyetlen, de Rosie Narcissa Fisher bizony már csakis egy van, és az itt áll, pontosabban ül, egy egész halom bagolytrutyiban.
- Igen, úgy van - vékonyodik el a hangja, ahogy tudatosul benne újra a helyzet, és reménykedve néz a másikra, hátha akad egy pálcája, és megszabadítja ettől az undormánytól. Nagyon megalázó lesz így visszamennie, ha mégsem. Igaz, nála kell lennie a pálcájának, csak ahhoz előbb fel kellene kelnie valahogyan. Nagyot nyel, ahogy leteszi a tenyerét a padlóra, küszködve a hányingerrel már a gondolattól is, hogy mibe nyúl bele éppen - bármilyen szerencsés lesz is ezután, azért még borzasztó a helyzet -, és lassan talpra tornázza magát. Meglepetten pislog aztán Samre a következő pillanatban, el is felejtve, hogy zsebéből akarta előkotorni a pálcáját.
- De már csak az ő érdekükben is ki kellene takarítani néha ezt a helyet. Biztos nem élvezik, hogy ilyen bűzben létezzenek. A trutyi még elmegy, nem abban fészkelnek, de nem ártana legalább pár naponta egy kis suvickus ide, vagy mivel lehet megszabadulni ettől - ráz egyet a kezét, majd két ujjal óvatosan kihorgássza a pálcáját a zsebéből, aztán a tokból is, ami az ilyen balesetek alkalmával védi azt, és néhány intéssel gyorsan eltünteti magáról a koszt. Pulcsija nyakát aztán kissé feljebb húzva szaglássza meg a kötött ruhadarabot, és száját elhúzva vág grimaszt.
- Fúj. Hogy bírod ezt a bűzt? Mi a titkod? Vagy lehet, hogy meg kellene látogatnom a gyógyítót, amiért ilyen nagyon érzem? Állítólag gond lehet az epehólyagjával annak, aki túlságosan érzi a szagokat. Vagy a májával? Valamit mondott anya egyszer, de nem emlékszem - igyekszik kétségbeesetten felidézni, mit is mondott az anyja ennek kapcsán. - Melyik házba jársz amúgy? Az Eridonban még biztosan nem láttalak.
Utoljára módosította:Rosie N. Fisher, 2017. január 28. 22:20
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 3. 17:42 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

- Fúúj... jesszus... a te bátyád meg a haverjai bűzlenek? Úristen. Hogy bírod őt elviselni? - pislog, grimaszt vágva. El sem bírja képzelni, hogy képes valaki elviselni a bűzt egyhuzamban. Vagy azok az emberek nem is érzik? Juj, az is de borzalmas lehet.
- Az én bátyámnak nem sok erénye van szerintem, de az biztos az, hogy nem bűzlik. Sőt eléggé ad magára, már azt leszámítva, hogy folyton festékfoltos - vonja meg a vállát. Cole elég fura tud lenni, meg hát rellonos amúgy is, megvan az a kis penészes aurája, de szaga az biztos nincs, legalábbis ilyen orfacsaró bűz sose lengi körül, szerencsére. Valószínűleg nem fetreng hobbiként bagolytrutyiben, ami érthető is. Ki élvezné ezt a kéngőzös aromát. Ilyen lehet a pokol is, az kétségtelen.
- De hát... hát... - hápog kicsit meglepetten. Kis hercegnő ő? Ugyan. Angol középosztálybeli családból származik csupán, nem a királyi család sarja, hogy hercegnőnek lehessen nevezni, bár tulajdonképpen nem is lenne annyira rossz. - Ez csak igényesség kérdése - jelenti ki végül, amint összeszedi hozzá kellőképpen a gondolatait, és felkászálódva a trutyit legalább eltünteti magáról. A szaggal sajnos több a gond, túlságosan ragadós és átható. Csodálatos.
- Ó, akkor te is új vagy. Én most már... két hónapja is megvan, és mindjárt lejár a félév. Még szerencse, hogy egy egész tanévre jöttem, vagy nem is tudom, hogy fedeznék fel itt mindent, ami érdemes. Na és honnan érkeztél? Anglia? Bár a kiejtésed inkább amerikainak hangzik - igyekszik visszatérni a csevegéshez, miközben azon töpreng, hogyan is tüntesse el ezt a szagot, hogy ne legyen belőle attrakció a folyosón. Még szerencse, hogy nincs nyár, mert hogy vonzaná a legyeket.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 3. 17:55 Ugrás a poszthoz



Minden a náthával kezdődött. Pontosabban azzal, hogy nem akart annak ellenére sem kihagyni egyetlen alkalmat sem, amikor gyakorolhat. Láztól csillogó szemekkel, szipákolva, a zsebkendőtől kidörzsölődött orral és a szokásosnál sokkal mélyebb, rekedt hanggal, fájó torokkal is fogta magát, és bement a táncterembe. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, tekintve, hogy nem terjeszt bacilusokat, sem vírusokat, egyszerű megfázásból fakadnak a tünetek - valamelyik délután túl kellemesnek ítélte az időt bentről, és későn jött rá, hogy becsapta a gyönyörű napsütés, amikor már nem volt ideje visszafordulni. No kérem, minden baj ebből a döntésből származott, meg abból természetesen, hogy ragaszkodott a táncpróbához, ebben az állapotban ugyanis sikerült kevésbé figyelnie, és kiment a bokája. Némi szentbeszéd közepette hívott is az oktató egy gyógyítót, aki meg egyenesen ide küldte szigorúan pihenésre ítélve. Nem igazság. Duzzogva fekszik az ispotályban kapott ingben, amitől eszméletlenül sápadt, és amúgy is ronda rajta az a sok apró kis szürke pötty. Álláig húzva a takarót összekuporodik, oldalára fordulva és szemét lehunyva igyekszik szuggerálni magának, hogy jobban van. Mindjárt haza fogják engedni, az kétségtelen. A bokáját már bekötözték, azt is elmondták, hogy nem erőltetheti pár napig, ráadásul valami eszméletlenül rossz ízű löttyöt is megitattak vele, amitől viszont sajnos szédeleg, amint felül. Meg a feje is milyen nehéz. Ajaj, biztos megmérgezték. Egyre nehezebben nyitja ki a szemeit, olyan jólesik behunyni. Túl nehezek a pillái. Nem szabad elaludni, nem szabad elalud... és varázsütésre alszik bele a mantrázásba egy időre, míg arra nem ébred, hogy nem jut levegőhöz.
- Hol vad itt egy zsepi? Hol vagyok egyáltalád? A ruháibat akarob. Hahó... - dunnyog kelletlenül, álmosan, és minden lendülete ellenére egyelőre halkan, rekedten, ahogy felemeli a fejét, igyekezve betájolni, hol is van.
Utoljára módosította:Rosie N. Fisher, 2017. február 3. 19:22
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 3. 21:27 Ugrás a poszthoz



Meglehetősen zavartan ébred, és minden gondja az, hogy történetesen nem kap levegőt. Szájon át lélegzik, az orra annyira eldugult, ami még a beszédén is meghallatszik, ahogy a zsebkendő után érdeklődik a maga meglehetősen követelőző módján. Amikor szeme elé kerül az említett apróság, egy egész zacskóval, felpillant végre. Homlokát ráncolva, orrát kissé felhúzva méregeti a másikat, mintha ismerős lenne, de nem tudná, honnan, majd kissé rémülten húzza hirtelen a fejére a takarót.
- Deblehetigaz... - morogja halkan a takaró alatt maga elé, és erősen összeszorítja a szemhéját egy hosszú pillanatig, azzal győzködve magát, hogy ez bizonyára csak egy rossz álom. Vagyis nem is annyira rossz, de miért kell a másiknak itt lenni, amikor ennyire ramaty állapotban van? Óvatosan nyitja ki aztán a szemét, ujjnyit lehúzva a takarót, hogy kilásson, de Arlen még mindig a széken ül.
- Bit keresel itt? - kérdezi meg végül kissé idegesen szusszanva. Tényleg nem kellene így látnia. Tiszta vörös lehet az orra, amennyire fáj, meg a láztól a haja is hogy nézhet ki, te jóságos ég. A gondolattól ismét a fejére húzza a takarót egy heves mozdulattal, és felül annak rejtekében, hogy ki tudja fújni az orrát erősen trombitálva. Atyaég. Még ezt is hallania kell, mi? Hagyta volna békén.
- Hoddad tudod, hogy deb leprás vagyok és ragad rád... még leesik aztán a... karod vagy bit tudob éd bid... kár ledde - dünnyögi egy kis köhögéssel megtűzdelve, egyelőre még mindig a takaró alatt rejtőzve. Nem kell így látni, borzasztóan festhet. Lehet, hogy igazából Arlen is csak röhögni akart rajta, hogy ezt milyen ügyesen elintézte magának. A csudába, erre gondolhatott volna már az elejétől fogva is.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 6. 21:20 Ugrás a poszthoz



- Természetesen - bólogat kissé visszafogottan, hiszen egy balerina mégsem engedheti meg magának, hogy csak úgy lóbálja a fejét, hogy még a tincsei is elszabaduljanak netán. Azt már nem. Csak szépen, kecsesen, ahogy azt egy kifinomult lány teheti. Mosolya azért még örömteli, habár a fogai még véletlen sem villanak ki, csupán ajkai görbülnek határozottan felfele. Ha Alíz nem ugrik a nyakába, ő továbbra sem mozdítja ezért a kisujját sem, jó lesz így. Marad a helyén egyenes háttal, egymáson keresztezett bokával, már csak az ötórai tea hiányzik tulajdonképpen a teljes idillhez, csak hát öt óra éppenséggel elmúlt. Nagy bánatára, azt az időpontot ráadásul óra közepette érte meg, ami egészen kétségbeejtő, hiszen hogy hódoljon így az ember a jól bevált tradícióknak mégis?
- Áh, értem - állapítja meg olyan hangsúllyal, mint akinek már minden világos is. - Mikről tanultatok eddig? Gyanítom, hogy bizonyára megvannak az előnyben részesített helyi jellegű témák, és mégsem Merlinről tanultok fél éven át vagy a druidákról. Van egyáltalán ilyen híres helyi nevezetességetek egyébként? - érdeklődik az itteni tananyag iránt. A történelem kifejezetten érdekli, ami azt illeti, mindenféle korszakról előszeretettel olvas, néha még arról is elábrándozik, milyen lett volna másik korba születni. Kár, hogy az időutazás még az időnyerő ellenére is csak szép álom, amennyiben évtizedekről vagy éppen évszázadokról van szó.
- Ó, nahát - ad hangot csodálkozásának az újabb információ birtokában. - Tulajdonképpen én is, bár nem tudom pontosan, hogy félvérnek mondható-e, ha az apám tulajdonképpen kviblinek született - morfondírozik el hangosan, de gyorsan félreteszi, amint az egyenruháról esik szó.
- Tulajdonképpen... - illeszti ajkához az ujját elgondolkodva egy pillanatig, amíg a szavakat keresi. - Azt hiszem, sehol nincs a szabályzatban arra vonatkozólag semmilyen megkötés, hogy ne lehetne alakítani. Arra mégsem kényszeríthetnek, hogy ugyanúgy valaki silány divatérzékének a megnyilvánulását viseljük és egytől egyig rosszul nézzünk ki. Csak nem lehet túl sokat módosítani persze, de azért még... most támadt egy ötletem. Néhány apró kis változtatásba, mint egy csipke vagy szalag, nem hal bele senki - fejtegeti, mi is fordult meg a csinos kis buksijában éppen. Végtére is az az egyenruha roppant unalmas, és közel áll ahhoz, hogy kimerítse a ronda fogalmát is, szerinte legalábbis biztosan.
- Te sem panaszkodhatsz - mosolyog vissza elismeréssel adózva a változatos hobbik listájának. - Tudsz úszni? Meg szoktál futni? Ó, ha van kedved, csatlakozhatnál is. Az úszás például kifejezetten pihentető tud lenni egy alapos gyakorlás után. Van az iskolában medence? - érdeklődik. Még távol áll attól sajnos, hogy elmondhatná, mindent felfedezett, kérdezni azonban a legkevésbé sem szégyen végtére is.
- Valóban, a művészetek meg a mágiatörténet és az átváltoztatástan is. Neked? - kérdez vissza a beszélgetés hevében, lassan teljesen bele is feledkezik, olyan meglepően jól telik. Megigazgatja a haját, miközben mosolyogva bólint a fotózásra. - Az egy szép hobbi. Miket fotózol leginkább? - Fel is pattan közben, hogy kicsit megmozduljon, tétlenül ülni nem az ő műfaja, de a beszélgetést sem hagyja abba azért.
- Három éves koromban kezdtem, ami... tizenöt éve idestova - válaszol a kérdésre, összeszámolva a tánccal töltött éveket, majd ismét visszaül addigi helyére, egész kíváncsian hallgatva Alíz szavait.
- Pedig milyen érdekes lehet szavakkal alkotni... úgy értem, mágikusan. Sosem próbáltam én sem, nem is tudom, milyen igazából, vagy hogy kell elképzelni, talán maguk a bűbájok is így működnek, de írni én is csak úgy szoktam, papír, penna, ahogy mondod - magyaráz válaszul, majd a kérdés hallatán alig észrevehetően megvonja a vállát, és közelebb hajol a lányhoz, mint aki nagy titkot akar megosztani éppen.
- Egyszer... amikor a barátommal szakítottunk még Roxfortban, kipróbáltam, hátha segít túljutni rajta. Fárasztó vállalkozás. Az a sok rím meg a ritmus... meg úgy egészében... inkább olvasni szeretem őket. Na és te írtál már?
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 7. 08:17 Ugrás a poszthoz



- Uff - szalad ki a száján a kissé csalódott szócska. Mi több, ez már tulajdonképpen fájdalmas. Miért nem lehet csak egy álom, amiből fel lehet ébredni aztán szépen, és elfelejti az ember? Ismét fejére húzva a takarót befészkel inkább az alá, talán békén hagyja majd a fiú, ha makacsul nem vesz róla tudomást. Ez a terv azonban egyelőre nem látszik működni, mert rejtőzködve is eszi a kíváncsiság, hát a dunnyogástól nehezen érhetően ugyan, de kérdez.
- Chh - legyint lemondóan a választ hallva kérdésére. Méghogy jó ápoló. Na persze. - Előbb hagydáb, hogy Cole ápoljod... bi a szöszt keresel itt, de kobolyad... - dunnyog tovább idegesen, hangjában türelmetlenséggel, orrát ráncolva, habár ez a takaró alól éppen nem látszik ki. Tarkóját tapogatva kiengedi a haját közben, és párszor végighúzva rajta az ujját amolyan rögtönzött fésülködésként, nekilát befonni. Talán kényelmesebb lesz, mint a konty, úgyis arra készül, hogy ismét a párnába fúrja a fejét, és tudomást sem véve a másikról alszik egy nagyot. Kis szerencsével még ez a nátha is jobb lesz a végére. Ujjai azonban megállnak vörös tincsei között hirtelen, amikor Arlen újra megszólal.
- Rosie - javítja ki hevesen, és még a takarót is lehúzza a fejéről, elfeledkezve félig kész hajfonatáról, hogy villámló tekintettel nézzen a másikra összevont szemöldöke alól. - Dagyod jól tudod, hogy deb vagyok Rose, úgyhogy de szólíts így. Egyébkédt beg deb utállak, csak eszbéletledül haragszob rád. Közölted, hogy a zede a fodtosabb... bégis, bit vártál, te... te... vadbarob... te idióta... te... azt hitted, repesdi fogok az öröbtől és éd leszek az első szábú rajogód? Da azt lesheted... - háborog felemelve a hangját, majd megrázva a fejét hátat fordít a másiknak, és álláig felhúzva a takarót elfekszik az ágyon, idegesen fonva össze karjait melle alatt. Még hogy ne bújkáljon. Chh. Inkább fejére is húzza újfent a takarót, Arlen meg pukkadjon csak meg.
- Da persze, a dáthába sokad haltak bár bele... a bokaficabba pedig bég többed - morogja. Máskor már fejre is állt volna a világ, és hangosan szenvedve panaszkodott volna, hogy úristen, most pusztul bele, de ebben a percben még ez sem érdekli.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 8. 23:13 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

- Komolyan el bírod viselni, ha valaki körülötted bűzlik? Én legalább javasolnám a fürdést, ha nem is zúdítanék rá egyenesen egy dézsa vizet bűbájjal - pislog meglepetten a lányra, miközben beszél, és egyre jobban tűzbe jön közben. Nem igazán bírja elviselni a bűzt, amit egyáltalán nem tart rossznak. A fürdés mégiscsak alapvető követelmény, nem a barlangban tengetik már a napjaikat, bár szinte biztos benne, hogy még a félig majomként élő ősemberek is ismerték a fürdés fogalmát, és az igényesebbeket bizonyára még zavarta is, ha messziről szaglottak. Ki szereti, ha a legyek a társasága? És ha nem lettek volna ilyen emberek, kinek jutott volna eszébe, hogy illatszereket kellene gyártani vagy éppen légfrissítőt. Ide is elkelne néhány üvegnyi legalább, meg valószínűleg ő is parfümben fürödhet aztán két napig, mire elmúlik ez a bűz. Határozottan érzi a ruháján, ahányszor megszaglássza futólag. El is húzza a száját újra, és inkább megpróbáln kieszelni valami tervet, hogy ne kapjon valami csúfnevet mris az őt körüllengő bagolytrutyi-szag miatt.
- Ó, messziről jöttél. Hogyhogy ezt az iskolát választottad? - kérdez, mielőtt még válaszolna a hozzá intézett kérdésre. - Én Portmouthból. Roxforti cserediák vagyok, de apám magyar volt, a bátyám itt is tanul rendesen - válaszolja, körbenézve közben, hogy mondjuk kidugja a fejét legalább egy ablakon. Közben egy gyors suvickust is megidéz azért, hogy eltűnjön legalább a trutyi egy része, és megkönnyebbülten sóhajt fel az eredmény láttán. Nem fog sokáig tartani, de legalább több ürüléken nem tapos végig az elkövetkező öt percben. - Nem ismersz valami szagtalanító bűbájt véletlenül?  
 
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 11. 16:53 Ugrás a poszthoz



- Ühübb - dunnyogja kelletlenül még a takaró alatt, majd kissé belegabalyodik az anyagába, amint megpróbálja lerángatni a fejéről. Hát ez se szép nem volt, se kecses, tulajdonképpen leginkább a nevetséges jelző illik arra, ahogy kikászálódik a rejtekéből, de még kevésbé dühösen is legfeljebb csak szégyenkezne. Most legalább nem is vesz tudomást az egész bénázásról, inkább fenyegetően szegezi a mutatóujját a másiknak, idegesen fújtatva.
- Csak sebbi Rozika. Tudod jól, hogy Rosie - méltatlankodik meglehetősen hangosan. Folytatná is, ha nem fojtaná belé a szót a válasz, ám azon is hamar túllendül, még mindig a másik felé rázva a mutatóujját, mert attól majd Arlen biztos beijed és felhúzza a nyúlcipőt.
- Podtosad... azt is választottab, bert deb hagytál bás lehetőséget, úgyhogy bost akár békéd is hagyhatsz. - vágja a srác fejéhez még, és azzal a lendülettel hátat is fordít neki, állág húzva ismét a takarót, reménykedve, hogy békénhagyják mára. Gyógyulni szeretne például, már ha lehetne, de így azt is hogyan.
- Iged, légyszives, bedj csak zedéldi - válaszolja, és egy heves mozdulattal még feljebb rángatja a takarót, arcát félig a párnába fúrva. Már megkönnyebbülten fújja ki a levegőt hallva, hogy mozdul a szék, de aztán nagy meglepetésére azzal szembesül, hogy Arlen befészkelni igyekszik magát mellé. Na nem. Azt már nem. Gebedne meg, hogy nem ért a szép szóból, de ha már ennyire makacs, megoldja a gondot mindjárt. Félig a hátára fordulva már lökdösi is könyékkel a másikat, hogy mozduljon onnan. Azt sem bánja, ha a földön köt ki a végén.
- Tüdés idded. Azt bomtab, bedj el - háborog, még nagyobb erőt adva bele minden mozdulatába. Ha sikerül megfordulnia, akkor neki is feszíti mindkét tenyerét a másik mellkasának, hogy gyorsabban megszabaduljon tőle, mellé még fenyegetőzésre is adva a fejét, valamelyik módszer csak beválik. - Visítadi fogok, ha deb bászol ki azoddal az ágyabból.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. február 22. 21:40 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

– Ühm, értem - állapítja meg, futólag megemelve kissé a szemöldökét nemtetszése jeléül. El sem hiszi, hogy lehet valaki olyan igénytelen, hogy büdös legyen, még ha csak néha is. Mégsem olyan nagy erőfeszítés egy pár perces zuhanyzás, az mégiscsak olyan kiábrándító, amikor valakinek a közelébe megy az ember, és az illetőnek meg olyan aurája van, hogy megszédül tőle. Feromonok ide, vagy oda, a szag már közel sem csábító dolog. Elmorfondírozik ezen magában, amíg csak rá nem térnek az iskola kérdésére. Nem érti, hogyan kerül ide valaki olyan messziről, de ha innen még oda is küldenek levelet, akkor már az némileg magyarázat. Nem is gondolta volna, hogy ennyire nemzetközi ez az iskola. A prospektusok egyikében sem volt róla szó.
– Az iskola nem tetszik, vagy inkább boszorkány nem szeretnél lenni? - kérdez vissza hitetlenkedve. Ez a lány egyre több meglepetéssel szolgál, ami azért nem is rossz, lévén, hogy szereti a meglepetéseket, de muszáj kérdeznie is, hogy világos legyen néhány részlet.
– Nyeah - szalad ki a száján a kissé nyávogós panasz, miközben elhúzza a száját. – Biztos, hogy nem emlékszel egyetlen egyre sem? Bár... ha megpróbálom elterelni mások figyelmét egy kis bűbájjal, akkor szinte észre sem fognak venni. Vagy lemaradok a vacsoráról, és amíg mindenki eszik, visszasurranok és lezuhanyzom. Remélem, a víztől meg egy jó adag szappantól csak elmúlik ez a szag... fúúúj - nyavalyog, amint megszaglássa kicsit a csuklóját. Ez nem egy kellemes nap, ha innen nézi.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. március 3. 19:34 Ugrás a poszthoz



– Mi a druidákkal kezdtük az egész mágiatörténetet, meg volt persze Merlin is, érintettük futólag a rúnákat, boszorkányság, koboldháborúk, alkimisták, szóval ezek szerint mégiscsak más kicsit a tananyag. Meglehetnek a helyi jellegzetességei. Nemrég olvastam például, hogy volt itt egy király, aki valamikor a tizenharmadik században kijelentette, hogy boszorkányok nincsenek, hogy ne üldözzék őket. Róla eddig nem is hallottam, de ti csak tanultok róla, gondolom - töpreng el hangosan. Veszedelmes vele történelemről beszélni, mindig akad valami fontos megtárgyalnivalója e téren vagy megosztandó ismeretmorzsája. A származása kérdését aztán egész gyorsan letudják – úgy tűnik, Alíz sincs tisztában vele, minek is számít, ha az ember apja kvibli, az anyja meg mugli –, és rátérnek az egyenruhára. Örömteli mosollyal veszi tudomásul, hogy a navinés lány lelkesedik ötlete hallatán.
– Nos hát - szólal meg, de el is hallgat, ajkához illesztve mutatóujját, míg gondolkodik a válaszon. – Lehetne a galléron, de akár az egyentalár aljár is fel lehetne frissíteni egy kis színes csipkével, hogy ne mondhassák, nem hű az ember a házához. Egy kis ragasztóbűbájjal még akár a cipőn is megoldható, de természetesen csak mértékkel, mielőtt túl sok lenne – válaszolja végül, részletezve a fejében alakot öltő elképzeléseket.
– Meg lehetne szerezni valami ízléses házállatos ékszert is, icipici főnix-medált, unikornist, érted. - Felcsillan a szeme a gondolatra. Nem igazán hord ékszereket néhány egyszerű darabon kívül, végtére is a táncban csak akadályoznák legtöbbször, ám egyenruhához valami ilyen igazán illene. Szép is lenne, ha belegondol.
– Ó, az nagyszerű. Csatlakozz bármikor, egyedül nem annyira mókás - válaszolja széles mosollyal, tényleg örül ám, annyira, hogy a tárgyak említésére már csak bólogat, még mindig ennél a jóhírnél ragadva meg, hogy nem kell egyedül lubickolnia majd, ha úszni támad kedve.
– Tánccal lenne igazán jó, előadóművészettel, de azért szeretnék mellé talán egy tanári képzést. Nem is tudom még igazán, mi más lenne jó. Te? - kérdez vissza, ha már a jövővel kapcsolatos tervek kerülnek szóba.
– Ó, nem, nem... - Megrázza a fejét is, jelezve, hogy dehogy untatták. – Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mutathatnál majd képeket, meg ha van kedved, akár fotózhatsz is tánc közben például - javasolja roppant önzetlenül - nem is forog körülötte a világ, szemernyit sem, á, dehogy -, és természetesen teljesen ártatlanul vetve fel, hiszen ezzel csak segíteni igyekszik a lánynak is, elvégre kéznél van máris egy téma, közben pedig ő is csilloghat. Mindenki jól jár, hát nem?
– Miért nem keresel egy tanárt... vagy hogy mondják ezt, olyan mentor félét, aki segít csiszolni a szavaidon? - kérdezi, ha már Alíz azt közli, nem elégedett az eredménnyel. Máris megoldást keres segítőkészen a proglémára.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. március 5. 00:13 Ugrás a poszthoz

Samantha Carpenter

– Hát jó - válaszolja, és kissé megkönnyebbül, hogy hála az égnek nem most kell végighallgatnia egy egész délutános mesét arról, hogy mit is gondol meg érez Sam azzal kapcsolatban, hogy itt van. Egyszer biztos meghallgatná, de nem itt és most, ahol lassan amúgy is páriává válik, mert ki akarna szóba állni egy bűzbombával. Olyan lesz, mint az az idióta virág, árnyékvirág, vagy mi a csoda, aminek romlott hús szaga van. Illatnak nevezni aligha lehetne. El fogják kerülni messzire, ha még ennél is jobban megragad a pórusaiban a szag.
– Egész szép hely, meg jó az oktatás is, csak néha örülnék, ha inkább angolul lenne - feleli rövidre fogva, mert jobban leköti a gondolatait, hogy hogyan is juthat vissza a toronyba anélkül, hogy közben egy rakat csúfnevet kapna például. Meg is kérdezi Samanthát, nem jut-e eszébe valami jó kis varázslat, mert neki sajnos nem, de mint kiderül, a lány sem jut többre hirtelen e téren. Nagyot sóhajtva veszi tudomásul nyomorát.
– Hjaj, nem muszáj. Majd megpróbálok a titkos járatokon át jutni el az Eridonba. Te maradsz még? - érdeklődik, elnézve a lányt, ahogy elvan a bagollyal a vállán.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. május 31. 21:24 Ugrás a poszthoz

Francimanci

- Hát Őrnagyot, vagy minek hívják. Tudod, a Viktor macskája, ami vörös volt, de most meg fekete, ha jól emlékszem - válaszolja a kérdésre. A teljes listára persze ő sem emlékszik, de az érdekesebb tételeket csak sikerült megjegyeznie. Mégiscsak jó a memóriája, nem olyan, mint egy aranyhalé, máskülönben sosem lett volna jó tanuló. Kicsit fel is szegi az állát a gondolatra, hogy bizony az még a tánc mellett is sikerült, hogy jó tanulmányi eredményekkel végezzen Roxfortban. Igaz, ez a fránya magyar például még mindig nem akar neki jól menni -már ami a kitűnő tanulást illeti -, de legalább kap rá az iskolától bájitalt, és akkor úgy egész jól érti meg használja, hacsak el nem felejti meginni. Ha meg elfelejti, akadnak kisebb-nagyobb galibák. Most viszont ezzel sincs gond, és csak lemondóan csóválva a fejét követi a puffon rodeózó Francit, megkönnyebbülve, hogy nem sikerült lebuktatnia őket, bármilyen erősen is próbálkozott.
- Jajistenem, ez legyen a legnagyobb bajod. Veszek neked karácsonyra... vagy a születésnapodra, ha előbb van - válaszolja, kissé türelmetlenül leintve a másikat. Micsoda szörnyűség, hogy nem nyúlták le valaki rózaszín, unikornisokkal díszített alsóneműjét. Brr. A hideg is kirázza a gondolattól, hogy valakitől ilyet lopjon, de majd tényleg kap tőle Franci nem is egyet, rögtön hármat, ha ez szíve minden vágya, csak előbb érjenek már vissza az Eridon klubhelyiségébe. Megvakargatja a szőke haját, amiről reméli, hogy lassan visszaváltozik rozsdavörösség, majd az órájára pillant. Lassan lejár az egy óra.
- Tudjuk a jelszót, be kell engednie. Úgyis zakkant, beenged mindenkit, ha meg mégse, megvárjuk, amíg visszalakulunk. Az órám szerint már csak kilenc perc - közli egész higgadtan, és gyorsít a léptein, hogy utolérje a meglehetősen szép sebességgel robogó társát, majd már szaladni kénytelen a végén, hogy lépést tudjon tartani vele. Fél folyosónyi táv után kitör belőle a nevetés is. Hát ez fergeteges mulatság volt. Több ilyen program kéne, fel is fogja írni és majd ügyesen bedobja az ötletládába.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. június 12. 23:10 Ugrás a poszthoz

Ráhel

Szórakozottan piszkálja tányérján a salátalevél- és paradicsomdarabkákat. A kis sajtkockákat már mind sikerült kiválogatnia, majd a tányér szélére halmoznia. Szereti, de ha megeszi... Inkább nem eszi meg, az a biztos. Különben is, a múlt héten fél fonttal nyomott többet, mint eddig, és még mindig nem jött rá, hogyan sikerült ezt elérni. Amióta fogóként a csapat tagja lett, minden eddiginél rosszabbul érinti minden egyes kis pluszdeka, hiszen a versenysúly fontos. Minél kevesebbet nyom, annál gyorsabban tud repülni a cikesz után. Természetesen a balettet illetően sem érzi kevésbé fontosnak, hogy pihekönnyű maradjon és nádszálvékony. Megcsikordul a tányéron a villája, ahogy odébb lökdös egy paradicsomdarabot, majd a kés segítségével az említett evőeszközre igyekszik szúrni egy salátalevél-darabkát. Többször is felhajtogatja, hogy sikerüljön is a művelet, végül pedig orra elé tartva szemléli. Szép zöld. Nem olyan sötétzöld, mint a rellonosok színe, hanem olyan ehető zöld. Finomnak tűnik. Nyel egyet. Igazából roppant éhes. Összefut szájában a nyál már a saláta gondolatától is, gyomra pedig szinte keservesen mordul fel, fordulva egyet. Csak egy falat. Tényleg csak saláta, alig pár kalória. Meg vitamin. Az kell. Még szüksége van pár pillanatra, mire tényleg befalja. Kényszerítenie kell magát, hogy lassan rágja meg, minél lassabban, és ne akarja máris magába tömni a többi darabot is, hogy aztán csak úgy csússzon le a torkán az egész egyben. Egy darab paradicsomot is kiszemel, gondosan vágva még azt a picit is félbe azért, ám ezt már nem sikerül bekapnia, csak a villát emeli fel, amikor is felbukkan Ráhel és csak úgy a semmiből olyan tényt közöl, hogy azonnal lenyeli a féli megrágott salátalevél-darabkát.
- Tessék? - kérdez vissza, mint aki rosszul hallott. Leteszi a villát. Poharáért nyúl, nagyot kortyolva a vízből. - Arlen? - kérdez ismét, közben hevesen kalimpálva kezével, merthogy nem tudja, hogyan is lehet ezt lereagálni. - Ez mikor... hogyan? Fejre esett?
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. július 14. 09:54 Ugrás a poszthoz

Ráhel

Jól hallotta? Nem, az nem lehet. Arlennek bizonyára csődöt mondott ott bent a fejében egy pici kis fogaskerék, hogy máris menyasszonya van. De hát mikor? Hogyan? Sűrűn pislog Ráhelre, miközben ajkai elnyílnak a döbbenettől. Feldolgozni igyekszik a hallottakat, még mindig a levegőben tartva közben a hegyes evőeszközt.
- Bocsánat - jelenti ki hatalmasat nyelve zavarában, amikor ráeszmél Ráhel figyelmeztetése nyomán, hogy még mindig hadonászik. Ebben aztán semmi kecses nincs, ráadásul pedig még tényleg veszélyes is. Leteszi a villát és a poharáért nyúlva nagyot kortyol a vízből. Nem, ettől sem lesz jobb, csak mintha a gyomra lenne picit jobban tele. Rendben, hát akkor már megissza az egész pohárral, a salátát meg úgy tolja odébb, ahogy van. Úgysem férne már el az a folyadék mellett, hiszen a gyomra már így is akkora, mint egy borsószem.
- Hát ez... tuskó - közli meglepően hevesen. Akár vele is megtehette volna ezt az a bájgúnár, olyan csúnyán néz a szavai mellé ráadásként. Teljes mértékben átérzi, milyen lehetett ez a navinésnek, és különben is, mi az, hogy ez csak így a semmiből kerül elő, miközben még mindig mindenkinek teszi a szépet. Ó, hogy az a foszladozó balettcipő... Mutatóujjával megdörzsöli a szemét, pillanatnyilag mellőzve minden eleganciát, pedig erre egyébként nagyon ügyelni szokott mindig, majd idegesen szusszan fel.
- Nem is akarom tudni - szalad ki a száján egész élesen hirtelen, félbeszakítva ezzel Ráhel mondandóját, mielőtt még netán eszébe jut számba venni a lehetséges jelölteket vagy valami hasonló. Nem kíváncsi rá most. Eldöntötte és ehhez a döntéshez makacsul ragaszkodik is. A tányért odébb tolva kel fel a helyéről, összeszedve dolgait.
- Ne haragudj, gyakorolnom kell - magyarázza közben fel sem nézve, talárját rángatva éppen, mert valahová sikerült beszorulnia, aztán ha már mindene megvan, elviharzik a nagyteremből.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. július 28. 00:35 Ugrás a poszthoz

Dante

- Nenenene. Aludj ki, kérlek - szalad ki száján halkan, de annál kétségbeesettebben, amint felgyullad a gyengélkedő ajtaja mellett az első megbűvölt fáklya. Még sosem próbált éjszaka szökni innen. Sőt még sosem próbált szökni innen, bármennyire is feszélyezi a gyengélkedő úgy egyébként. Ma azonban csak itt ébredt orrában azzal az enyhe, de fura szaggal, amely fertőtlenítőre emlékezteti, és amelyről nem tudja eldönteni, csak agya szüleménye volna-e vagy tényleg körüllengi a helyet. Nem tudja, hogyan is került ide. Az utolsó dolog, amire emlékszik, az az entrechat deux, amit sikerült elrontania. Nem ugrott fel eléggé hozzá, ezért újra megpróbálta, ám már arra sem emlékszik, sikerült-e. Bizonyára elájult. Megint nem ivott elég folyadékot, vagy valami hasonló válthatta ki. Vajon ki találta meg a gyakorlóteremben és hozta fel ide? Kötés sehol nincs rajta, és ágya mellett sem ácsorgott manó bájitallal, hogy igya már meg. Sehol sem volt a manó tulajdonképpen, pedig ilyenkor mindig szokott lenni egy, bizonyára, hogy éjszaka se maradjanak egyedül a betegek és a gyógyító is aludhasson. Ezért is merte megkísérelni a szökést, hiszen neki semmi baja az égvilágon, és úgyis csak azt mondogatják, igyon vagy éppen egyen többet. Mindig szépen bólogat is rá, hogy rendben, aztán meg úgysem ellenőrzi senki. Az út az ajtóig egyébként egészen könnyű volt. Sőt kijönni sem bizonyult nehéznek, pedig számított rá, hogy holmi bűbájok fogják az útját állni, esetleg az a kis lény bukkan fel előtte, hogy megkérdezze, hová készül, aztán visszatessékelje a riasztóan hófehér ágyba. De nem. Semmi ilyesmi nem történt. Ehelyett csak a fáklya lobbant lángra irdatlanul hosszúvá és karcsúvá varázsolva az árnyékát. Talán még meg is csodálná, ha nem hallana lépteket, így azonban csak a falhoz lapul riadtan. Megpróbálhatna visszalopózni. A fáklyák azonban sorban lobbannak fel, ahogy az illető közeledik, miközben ő tanácstalanul ácsorog a falnak vetve hátát, és könyörtelenül vetül hamarosan rá is a fényük, leleplezve nem túl jól megválasztott rejtekhelyét. Levegőt venni sem mer. Vajon mekkora mázli kell ahhoz, hogy elsétáljon mellette a fiú? Ennyire biztos nem hülye, de azért még nem szólal meg, hogy magyarázkodásba kezdjen, hátha mégsem veszi észre. Mekkora szerencse kellene ahhoz is, te jóságos ég. Óriási.  
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. július 28. 14:24 Ugrás a poszthoz

Dante

Hátrálni próbál, csak éppen útját állja a fal. Belesüllyedni hiába igyekszik, ehhez még nem elég légies, és különben is, ha sikerülne, az már különösen nagy baj lenne. Akkor már egyike lenne az iskola szellemeinek minden valószínűség szerint, ilyesféle vágyálmai egyelőre azonban nincsenek. Még mindig világhírű balerina szeretne lenni inkább, mint diákokat riogató kísértet. Az viszont nem lenne rossz, ha például egy titkos átjáró lapulna mögötte, csakhogy az nincs, és amilyen rossz helyet választott magának, az egyik újabb fellobbanó fáklya fénye éppen megvilágítja. Úgy ácsorog a fényben, mint egy kihallgatás riadt alanya, akit most fenyegettek meg, hogy ha nem beszél, nem megy ki innen élve. A helyzet persze nem ilyen rémes, valószínűleg csak visszaterelik a gyengélkedőre, esetleg kap egy kis büntetést is mellé, amiért a folyosón mászkált takarodó után. Hát... sóhajtana, ha merne, de csak pislog a rellonos prefektusra, és nem tudja eldönteni, hogy örüljön-e vagy sem, hogy a zöld-ezüst jelvényt viselő valaki nem a bátyja. Colton bizonyára élvezné a helyzetet, akár még a gyógyítónak is képes lenne külön szólni, hogy figyeljen rá vagy valami. Összerezzen, amikor megszólítja a másik. Látta már egyébként, de nem emlékszik a nevére. Hiába van mindössze tizenegynéhány prefektus, a felének sem biztos a nevében.
- Ééén - kezdi a mondatot, hangja azonban roppant vékony, alig hallani, mintha valami egér cincogna, így tenyerét bőrére helyezve éppen a nyaka alatt hangosan köszörüli meg a torkát, némi bátorságot is igyekezve összeszedni ezzel egyidejűleg. Ó, de várjunk csak, hiszen mestertanoncként ezért már aligha kap büntetést.
- Szóval én csak a gyengélkedőről jövök, mert bent voltam, és izé... - válaszolja végül már némileg határozottabban. - Bocsi, csak a frászt hoztad rám. Már... már mestertanonc vagyok - magyarázza, most már kezével is kalimpálva mellé, mintha attól aztán érthetőbb lenne az egész, amit mond.
Utoljára módosította:Rosie N. Fisher, 2017. július 28. 14:27
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. július 30. 00:30 Ugrás a poszthoz

Dante

Ő. Végül is ki más? Gyors pillantást vet előbb balra, aztán jobbra, de tényleg nincs itt rajta kívül másik lény, nem számítva azt a néhány erre tévedő kis szárnyast, akihez a rellonos prefektus a szavait intézhetné. Első próbálkozása holmi válaszadásra csőfos kudarcba fullad, de igyekszik megemberelni magát. Egy eridonos bátor, akárcsak egy griffendéles. Mindkettőt elmondhatja magáról, hát nem lehet ilyen szerencsétlen gyáva nyúl. Eltávolodik kissé a faltól, miközben újra megszólal. Gesztikulálva magyaráz, azt is megemlítve, hogy mestertanonc, noha néha még ő is hajlamos elfelejteni. A válaszra meglepetten pislog párat.
- Oh - szalad ki a száján a rövid szócska. - Az jó. -  Lesüti a tekintetét. Zavartan piszkálja egy pillanatig a körmeit, de aztán gyorsan abba is hagyja, és inkább bal könyökét fogja át jobb kezével. A pálcája hiányában különösen védtelennek érzi magát, még úgy is, hogy számos varázslat használatával akadnak nehézségei az átlagosnál gyengébb erejéből fakadóan. Leheletnyit kihúzza azért magát még így is felemelve a fejét. Ezek szerint szerencsés, hogy nem Coltonnal futott össze. Az a rengeteg testvéri szeretet, amit egymás iránt éreznek, nagyon meg tudja nehezíteni a dolgokat.
- Hát én... igen, vagyis nem. Vagyis igen, saját felelősségre - próbál megfogalmazni egy értelmes választ nem sok sikerrel, majd az ajtó felé pislog. Nem igazán szeretne visszamenni, de ha már az összes fecsegésre hajlamos portré látja, meg egy prefektussal is találkozott, úgyis tudni fogják, mikor szökött ki.
- Hát nem az éjszaka a legjobb időpont a távozásra - állapítja meg zavart nevetgélés közepette, de egyelőre nem mozdul azért. Megdörzsöli a karját, mintha fázna, és alsó ajkát beharapva pislog fel a magasabb rellonosra. - Visszamegyek. Nem fog örülni a gyógyító, ha reggel nem leszek itt, és holnap megint lecipel valaki, de... lehetne, hogy ne mondd el Coltonnak? Légyszi. Nem szeretném, ha tudná, hogy megint bekerültem - kéri, szinte biztosra véve, hogy a bátyját ez nagyon is érdekelné (feltehetőleg elégedetten nyugtázná a tényt), ahogy azt is, hogy annak ellenére, hogy ő nem tudja, hogyan is hívják a prefektust, a fiú tudja, ő kicsoda is.
Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. augusztus 3. 21:39 Ugrás a poszthoz

Dante

Minél nehezebben jön össze egy értelmes mondat hebegés-habogás nélkül, annál inkább zavarba jön, és minél inkább zavarban van, annál nehezebben fogalmaz értelmesen. Csak azt szeretné, ha ezt Colton nem tudná meg, ezért meg is fogalmazza erre vonatkozóan a kérését, reménykedve, hogy a prefektus megszánja és tényleg nem az lesz az első dolga, amint visszaér a pincébe, hogy elújságolja a bátyjának, kibe is botlott bele a gyengélkedő előtt a folyosón. A válaszul elhangzó kérdés némileg sokkolja, kivételesen nem azért, mert valaki nem tudja, hogy ő kicsoda, hanem mert így éppen ő árulta el magát. Ajaj. Kétségbeesés és idegesség kellemetlen keveréke rántja gúzsba a gyomrát, és egyre kevesebb választja el attól ennek fényében, hogy sírva fakadjon kudarca tudatában. Egyszerűbb lesz és mindenkire nézve kevésbé kínos, ha csak visszalopózik a gyengélkedőre, és talán még ez a késztetés is elmúlik, hogy könnyekben törjön ki, amíg arra az enyhe fertőtlenítőszagra figyel.
- A húga - válaszolja némi fáziskéséssel, szemét lesütve, olyan halkan, hogy alig hallani. Hatalmas szemekkel pillant fel aztán a másikra, reménykedve még azért, hogy csak nem fog reggel arra ébredni, amint Colton ácsorog az ágya mellett elégedetten nyugtázva, hogy bizony a tökéletesnek hirdetett hugicája éppen messze áll mindentől, ami tökéletes. Frusztráló a gondolat, hogy ez megtörténhet. Még azt sem szeretné, ha a barátai így látnák, de hogy a bátyja, aki a legkevésbé sem kedveli... rémisztő. Nagyot nyel.
- Mhm - bólogat egyetértése jeléül, és még ha feszeng is attól, hogy visszasétáljon rémálmai színterére, tesz is egy lépést az ajtó felé. - Hát akkor én... én megyek is - magyaráz mellé, de már inkább magának szól meggyőzésnek, mint a másiknak.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rosie N. Fisher összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel