N O R T H, édes öcsém
[zárt]

Zsombor

Doktor úr


A férfi felvetése rögtön beindította a fantáziáját. Persze elismételte Riley mutogatását is, de az agya egy részében folyamatosan arra koncentrált, hogy kitaláljon magának valami személyes megjelölést.
Folyamatosan ismételgette a jeleket, ahogy egyiket a másik után mutatta be neki a férfi. Tetszett neki ez a módszer, nagyon is. Nem okozott neki nagyobb nehézséget, hogy így kifejezze magát. Emelett pedig a folyamatos önmarcangolást is fel tudta függeszteni egy kicsit, amit akkor alkalmazott, amikor nagyon szeretett volna mondani valamit, de mégsem sikerült neki.
A kérdésre felemelte a kezét, és összecsippentette a három ujját, amellyel azt akarta üzenni, hogy "nem". Ezután még kihasználta, hogy a férfi rá figyel, és lassan elkezdett jelelni. Magára mutatott, aztán kinyújtotta a kezét, hogy a tenyere oldalt legyen, majd a másik mutató- és középső ujjával spirált húzott lefelé. Ezzel ötvözve a "Zs" betűt és a rajzolást. Ezt a becenevet választotta magának, és ezt így akarta a férfi tudtára adni. Kissé félt, hogy vajon a doktor érteni fogja-e a jeleket, vagy azt hiszi-e majd, hogy elrontotta a jelelését, illetve attól is, hogy ez nem fog neki tetszeni. Hiszen azt szokta meg, hogy a felnőttek nem szeretik, ha megmutatkozik az egyénisége. Amikor kifejezi azt, amiben más a többi embertől.

Zsombor

Új tanév yey | Talár alatt

Már pár napja itt van a kastélyban, de még mindig annyi felfedezésre váró dolog vár rá, hogy Olívia nem is tudná összeszámolni. Erre a következtetésre pedig akképpen jutott, hogy majdnem minden egyes nap sikerült még eltévednie. Kívülről nem is gondolta volna, hogy ez a kastély ilyen nagy és ilyen szövevényes. Látszólag a varázslók nagyon szerettek furcsa dolgokat alkotni, és néha olyan érzése támadt, hogy talán vándorolnak a falak az ajtók meg a folyosók a kastélyban. Legalábbis más magyarázatot nehezen talált rá, hogy miért lehet az, hogy szerinte pontosan azon az útvonalon indul el, amin a legutóbb, mégis egy teljesen másik helyen köt ki. Sosem volt valami nagy probléma a tájékozókészségével, de mostanában kezdte úgy érezni magát mint egy aranyhal az üveggömbjében.
Jelen pillanatban is hasonló volt a helyzet. Ugyanis Olívia a tanórák után nagy elánnal elindult, hogy most ő bizony felkeresi a könyvtárat, ahová a múltkor eltévedt, és ott fog tanulni. Ki is akart venni pár könyvet, például a Kviddics évszázadait, de ehhez mind el kellett jutnia az ominózus helyre. Na már most a gond az volt... hogy ez nem igazán jött neki össze.
Bosszankodva törtet előre mindenféle folyosón, és persze pont most, pont ilyenkor nincs senki a környéken akit megkérdezhetne. Pár percre ráfanyalodott arra, hogy egy festménytől - micsoda butaság, egy festménytől? - kérjen útbaigazítást, de a festmény vagy nem tudta az utat, vagy pedig tőrbe akarta csalni, de az biztos, hogy nem jó irányba küldte, és végül olyan folyosón lyukadt ki, amin még soha nem is járt eddig. Habár ez nem túl nagy teljesítmény, tekintve, hogy csak pár napja van még itt.
Egy ideig eltéblábol erre, és el is vonja a figyelmét egy kicsit pár veszekedő portré, akik valamiért mind nagyon akarnak egy ronda virágos kalapot, és nem tudnak megegyezni benne, hogy kié legyen. Annyira elmélyed ezekben és a gondolataiban, hogy észre sem veszi, hogy végre élő, lélegző emberrel találkozik, és összerezzen a hang hallatán, ahogy hozzá lépnek. Úgy néz először a lányra, mintha sosem látott volna embert.
- Hááát... eltévedve?  - mondja, vagy kicsit mintha kérdezné is a furcsa kérdésre a furcsa választ. Még a szemöldökét is felvonja egy kissé. Mintha a másik lány kétségbe volna esve valamiért.
~Na remek, végre találkozok valakivel, de tutira ő is ugyanúgy eltévedt mint én...~ vonja le a következtetést magában hirtelen, de a lány ekkor folytatja.
És szerencséje van, hiszen prefektus a hölgyemény! Akkor biztosan tudja, hol vannak és merre kéne mennie! Gondolja először... majd belehasít a fejébe a gondola,t hogy talán olyan helyen van, amin nem kéne...
- Öhm... Olívia, és bocs ha rossz helyen vagyok nem tudtam... eltévedtem... - válaszol a lánynak gyorsan, mielőtt megbüntetnék. Így talán megúszhatja a dolgot.
- A könyvtárba indultam. - teszi még gyorsan hozzá, hogy egyértelmű legyen a szándéka.

Új tanév yey | Talár alatt

Arra a válaszra, hogy egész gyorsan meglehet ezt szokni, nem reagál semmit. Ő még nem tudja, csak annyit, hogy mostanában állandóan eltéved. És habár azért nem rossz a memóriája, valahogyan nem sikerült eddig még beleszoknia a napokban, és ez nála nem számít valami gyorsnak.
A válaszra viszont, hogy nincs rossz helyen, nyomban megkönnyebbül. Aztán pedig elkerekednek a szemei. Most akkor rossz helyen van, vagy nincs rossz helyen? Nem igazán érti a dolgot, ám a Vikiként bemutatkozott "prefi" lány nyomban meg is magyarázza, hogy megérthesse miről is van szó. Habár annyira azért ez mégsem sikerül.
- Milyen szerencsétlenségek? - bukik is ki belőle, de a lány példának okáért már mondja is a karkötőjét. Ezt azért ő még - így ismeretlenül - nem írná a folyosó rovására, de ha már végre belefutott itt valakibe, akkor próbál kevésbé ellenszenvesen viselkedni.
- Nem tudok szólni ha látom, mert lehet, hogy nem is ismerem fel. - nyom el egy apró félmosolyt egy pillanatra, ezzel burkoltan jelezve, hogy a lány nem mondta el, hogy néz ki az említett tárgy. A dadogás fel sem tűnik neki. Olyan kismértékű is, hogy inkább csak pillanatnyi zavartságnak gondolja, már amikor egyáltalán gondol róla bármit is.
Viki ekkor mesél még egy kicsit a folyosóról, bár nem túl sokat. Na a random békák azért sokkal furcsábbnak hangzanak, mint egy elhagyott karkötő, de sokkal hihetetlenebbnek is, így csak felvonja a szemöldökét a gondolatra. Nem is tudja mit fűzhetne ehhez hozzá, így inkább átugrik a következő témára. A könyvtárra.
- Ah... déli szárny?
Gondterhelten sóhajt fel. Hogy tévedhetett el ennyire? A keletibe indult ezek szerint, most meg a déliben van. Nem is érti hogy történhetett ez.
- Az... jó lenne, kösz. - egyezik bele végül abba, hogy a lány megmutassa neki merre van. Habár ez valószínűleg további beszélgetést is eredményezhet, aminek nem túlzottan a híve. Bár inkább az ismeretlenekkel való beszélgetésnek, viszont nem sok ismerősre tesz szert, ha sosem csinál ilyesfajta dolgokat. Nem mintha már most túl sok lenne. A legtöbb évfolyam vagy háztársát is csak látásból ismeri, sokuknak még a nevét sem tudja.
- Muffin?
Ez a hirtelen érkező kérdés most meglepte. Inkább elkezdi kutatni tekintetével kicsit a földet ő is, ha már megkapta az instrukciókat Viki a karkötőt illetően.

Doktor úr

Zsombi nagyon örült, amikor a férfinek a szemében látszott a megvilágosodás. Tehát értette a jelelését, és azt is, hogy miért adta azt a becenevet magának, amit.  Egy félmosoly jelent meg az arcán, és igazából már az is több volt, mint amit várni lehet tőle az ilyen szituációkban. De valahogy megkedvelte a férfit, és a helyet is már kezdte megszokni. Mondhatni, otthonosan mozgott benne.
Érdeklődve figyelte, ahogy a kis minimoteszből egy nag könyv lesz. Arcára nem ült ki különösebben semmilyen érzelem, de magában igazán elképedt. Igazából már most vette volna a könyvet, és elkezdte volna tanulmányozni. A memóriája jó volt, és tudásra éhes. De nem vette el a könyvet, amíg a férfi nem mondta neki. Inkább figyelt, hogy mit mond, és legkomolyabban elkezdett máris gondolkodni a kérdéseken. Aztán pedig egy "igen" jellel konstatálta a dolgot.
Újabb igent felelt a kérdésre, habár az előttelévőt nem értette. Fogalma sem volt róla, ki lehet a másik akire gondolt, de igazából mindegy is volt neki. Ha itt lehetett, akkor mindegy.
Fogta hát a könyvet, és egy szia jeleléssel búcsúzott el a férfitól, aztán kiment az ajtón. Boldog volt. Zsebretette a kis könyvet, mely újra visszaváltozott kicsi méretűre, és ment haza, hogy magára csukja a szobája ajtaját, és belebonyolódjon a jelek kozmikus birodalmába.

Kolos
ruha || zene

Robi



GRINCS KARÁCSONY - DÖK
Gratulálok, megtaláltad a hangszereket!
Küldd el a hozzászólás linkjét a Szervezői Mesélőnek.

Robi

Lewy
Ruháskodás

Tati
ígyígy

Robi:)

Saragob Kíra

    

Lewy

Tati

Lewy

Dwayne
Későeste
A szerelem

Dwayne

Dwayne

Dwayne