Ifens

Kell a kitérő, mert ha már egyszer módom van rá, akkor már olyan kávét iszok, ami nem ciángyanús. Azok a manók nekem marha gyanúsak, és bár most hivatalosan is békében tengődünk, nem vállalnék be egy mérgezést, hogy aztán azok röhöghessenek a markukba.
Na, meg kell az agyalásra szánt idő, bár általában nem sokra megyek vele. Oké, ez így hülyén hangzik, de még mindig jobb, mintha azt mondanám, had legyek már kicsit egyedül, mielőtt még társaságba keveredek. Az ember lánya örül annak, ha nem kell egymagában számolgatni a hajszálait, én viszont nem mindig díjazom, ha van valaki körülöttem, nem hiába voltam 16 éven keresztül elszigetelve úgy mindentől, bár az korántsem az én hibám.
Arrébb rúgok egy követ, és úgy döntök, ideje visszatérni a valóságba, mert az milyen már, ha olyan fejjel indulok piálni, mint aki az akasztására megy, na de segáz. Csak meg kell szokni, hogy defektes vagyok, nem nehéz dolog ám, persze tudom, sokkal könnyebb lenne, ha egy neon nyíl mutogatna rám, ami felett az áll, defektes, vagy szimplán rám lenne írva, de úgy érzem, akkor könnyen kiismerhető lennék. Na, ez is poén, mert még nekem se sikerült megismernem magam, hát még másoknak... viszont ott van Sofi, és, de szépen integet. Kiszakad belőlem a röhögés, ahogy a sértett szőke után bámulok.
- Nem tanították meg, hogy ilyet mutogatni az utcán nem szép dolog?- rovom meg, persze ennek marha poén szaga van, amit gondolom, ő is érez, nem mellesleg, az én középső ujjam is látták már...  sokan.
- Kávéért, és hidd el, nem akartalak kitenni a veszélynek, amit egy cukrászdában való sorbaállás okoz, mellesleg... szeretem azt a helyet, nem lenne jó, ha kitiltanának- bókolok neki viccelődve, mert tudom, ha a rellonossal elszalad a ló - már pedig sok ingerült ember között szokott- akkor hamar repülhetünk onnan.
- De hoztam neked nyalókát- vigyorogva átpasszolom neki, mert... bízom benne, nem csak az én fura szokásom, hogy az mindig a számba van... szinte.
- Nos, én a tanulásnál maradok, a pasikkal nem igazán jutok közös nevezőre- húzom el a szám, mert ha azt vesszük, egy pasi ágyába akkor bújnék, ha meg akarnám fojtani álmában, na meg...  magával az emberi fajjal se ápolok olyan jó viszonyt, talán jobb is ez így.
- Nem kell ahhoz tanulni, én megtettem amúgy is...- vigyorgok rá, persze tudom, nem így értette. Azt már nem teszem hozzá, hogy elég törvényt szegned ahhoz, hogy kitüntetett figyelembe részesülj, és ismertetni a körülményeket, hogy aztán még téged sajnáljanak.
- Amúgy... mikor Navinés voltam - mert igen, ott kezdtem, röhej mi?-  innen kellett hazaráncigálnom egyik háztársam- mélázok el, és meglepődök azon, nem kenődök  el, mikor tudatosul bennem, hogy Endrével már rég nem találkoztam, hát... ez van.

Ophelia érkezését egy röhögés jelzi. Sofi a hang irányába fordul és egy mosolyt küld a szőkeség felé, aki hamarosan már ott is van mellette.
- Gondolom megtanítottak, de akkor pont nem figyeltem oda… vagy arról az óráról hiányoztam. – válaszol neki viccelődve, már amennyire kitelik tőle. Nem kell sok idő, és Sofi megtudja, hogy drága barátosnéja merre lődörgött megint. Kávéért, és Sofinak nem hozott, aki lassan a függő kategóriába fog tartozni.
- Ugye tudod, hogy nem szép dolog, hogy nekem nem hoztál. De mily’ kedvesség, hogy nem tettél ki ennek a traumának. Na de mi az, hogy kitiltanának? – megjátszott szúrós szemmel mered Opheliara, de hamar elmosolyodik. – Tudok én viselkedni…ha akarok, csak ritkán akarok. -
Végül is teljesen megérti Oph gondolatmenetét, mert Sofi nem bírja elviselni ha sorba kell állni, azt meg végképp nem ha akkor lökdösik. Olyankor könnyen elszakad az a bizonyos cérna, na és akkor ott nincs köszönet. Tehát Oph jól tette amit tett.
Egy nyalóka landol Sofi kezébe, amit értetlenül kezd el méregetni. Forgatja, felemeli a fény felé, majd sötét háttér elé tartja.
- Ez egy nyalóka. – állapítja meg a tényt, amit eddig is tudott, csak nem tud hova tenni. – Miért kapok én nyalókát? – kérdően mered Opheliara, majd a nyalókára.
- Azért köszi, hogy gondoltál rám! – mondat közben kicsomagolja a nyalókát és bedugja a szájába. De Oph következő mondatánál majdnem kiköpi. Kikapja a szájából a nyalókát, és értetlenül mered a szőkeségre.
-Mivan?! Semmi pasi?! Soha?! Leszbi vagy? – látszik, hogy még annyira nem ismerik egymást, mert ilyeneket még sosem tárgyaltak ki. De ez most teljesen ledöbbentette Sofit. Nem gondolta volna, hogy Oph ennyire a férfi nem ellen van. Pedig mennyire jól el lehet velük szórakozni. Ekkor hirtelen Sofi gyomra összerándul és a szíve egy nagyon nagyot dobban. Eszébe jut Keith, Kath bátyja, akibe fülig bele van zúgva. De erről csak és kizárólag Kath tud, és senki másnak nem is kell. Ez az ő kis titkuk, aminek Kath sem örül annyira, mert félti Sofit a saját bátyjától. Ezt a barnaság sosem fogja megérteni, mert hát nem csak Keith hanem Sofi is veszélyes családból származik.
Egyik döbbenetből esik a másikba Sofia. Navine?! Komolyan?! Hát ez besz…..
- Ugye csak viccelsz? Te és a sárgák… hát esküszöm mindjárt képen röhöglek. Ezentúl szólíthatlak cuki kis unikornisnak? – csillogó, könyörgő tekintettel mered Opheliara, majd megáll, ugyanis megérkeztem a csárda bejáratához időközben.

Miután eléggé illuminált állapotba kerültek valamilyen formában visszabotorkáltak a sulihoz, és mint valami farönk, úgy dőltek be az ágyukba.

Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid

Alkalmazottak:
Sadie Sallow - Seprűs futár

Nyitva tartás:
H-P: 11:00 – 21:00
SZ-V: 10:00 – 22:00

Noel

Arvid ugyan pompázhatott volna fehér szakácsköpenyben, vagy lehetett volna hószín kötény is a srác elé kötve, de valljuk meg, ez nem lenne túl praktikus, ha a szakács vak, és nem mellesleg úgy izgul, hogy percenként löki le a fakanalat, ami helyett az egyik szorgos manó minduntalan kénytelen tisztát hozni. Mindettől függetlenül a szőke éppen egy rellonzöld szakácsruhában pompázott, ami egyszerre volt szép, rellonos, és piszoktaszító.
Még csak alig pár napja, hogy megnyílt a hely, és ezzel arányosan ugyan csökkent Arvid idegessége is, de még koránt sem tartott ott, hogy nyugodt legyen, és képes arra, hogy egy pillanatra is megálljon. A két manó segítségével sorra készültek a finomabbnál finomabb falatok, amiket szerencsére szívesen vásároltak a betérők, így eddig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, mégis, ennyi emberre főzni, ilyen felelősséget vállalni, új volt a fiúnak. Azonban miután a Minisztériumban a tanulmányi ügyeit intézve meghallotta, hogy van egy kiadó helyiség, ami épp alkalmas lenne étteremnek, a szőke kobakban egyre ott forgott, hogy talán ő is kibérelhetné. Miután Konnal megbeszélte, és úgy döntöttek, hogy érdemes megpróbálni, már csak hetek kérdése volt, hogy minden elkészüljön. Díszítés és üzlettér berendezése Kon és Lil segítségével, a manók felkeresése, akik majd fizetett munkaerőként segíthetnek a fiúnak a szeletelésben és az olyan munkákban, amik vagy veszélyesek voltak számára, vagy gyorsabb volt, ha más csinálja, és végül az étlap összeállítása. Arvid már nagyon várta az orosz napot, ahhoz a recepteket Kon fordította az édesanyja receptkönyvét felhasználva, és a szőke miután otthon kipróbálta őket titokban, arra várt, hogy majd egyetlenje már innen kap az ételekből hatalmas adagokat. Most azonban hétvége volt, tehát Arvid pizzát sütött, makarónit készített, és mikor már úgy vélte, hogy aznapra elegendő az élelem, levette a szakácsruhát és leült egy sarokba feltűnésmentesen eszegetni, hogy hallgathassa, hogy mit mondanak a vendégek a főztjéről, mert abból rengeteget tanulhat.

Arvid

Zsebre dugott kézzel halad a gyéren megvilágított utcákon, fázósan húzva össze magát a nyárra nem jellemző hűvös szelet érezve. Az elmúlt néhány napon gyakran megfordult a környéken, ugyanazzal a célzattal kopogtatva a különböző üzletek, boltok ajtaján, de egyelőre minden próbálkozása eredménytelenül zárult. Ez a tény nem lepte meg a fiút, és nem is keseredett el, hiszen nem számított másra; elég tapasztalata van a témakörben ahhoz, hogy tudja, ez nem megy rögtön, bár szerette volna egy kicsit sürgetni az eseményeket, mert az elmúlt két-három hónap igencsak meggyőzte, hogy össze kell szednie magát és csinálnia kell valamit, hogy az otthoni helyzetet kizökkentse a megszokás medréből.
Benyit az étterembe,tekintetével a helyiséget pásztázva, ami számára meglepően hangulatos és barátságos volt ahhoz képest, hogy a tulaj vak, a párja pedig egy szociopata őrült...igaz, talán valami enteriőr dizájner keze van a dologban, de ízlés tekintetében meglehetősen hasonlít ahhoz, amit a Gamajun-házban tapasztalt, így ez az elmélet hamar megbukik a fejében. Pillantása megpihen a bentlévőkön, majd megtalálja a személyt, akivel beszélni szeretne.
Megköszörüli a torkát, majd kérdéstől-kéréstől mentesen, nemes egyszerűséggel leül a házigazdával szemben.
 - Helló. Munkát szeretnék - jelenti ki kertelés nélkül, elvégre nem bájcsevegni jött, hanem határozott célja van, és ha a válasz nemleges, megy valahová máshová házalni - nem létezik, hogy egész Bogolyfalván egy nyamvadék szabad állás sincs, és ha valami akad, akkor feltett szándéka megtalálni. Igaz, tényleg sokkal hamarabb el kellett volna kezdeni az utánajárást, hiszen az előző tanévben - bár tegyük hozzá, évek óta először - nem csinált semmit, és nem is nagyon lobbizott érte. Túlságosan nem aggódik, hiszen nem finnyás és nem hiszi, hogy egyes munkaköröket elvégezni számára derogál, ami nem azt jelenti, hogy bármit megcsinál, de elszánt.
Nem tudja, Arvidnak mennyire jó a memóriája, de őszintén nem feltételezi, hogy emlékszik a hangjára azok után, hogy több, mint egy évvel ezelőtt betévedt a Gamajun-házba eligazításért. Nem mintha ez Noel szemében változtatna bármit is, nem kifejezetten szívbajos és nem retteg a lehetőségtől, hogy a vak srác punkkutyája talán vérét veszi, amiért újra a konyhájuk közelébe merészkedett.

Noel

Miután a szőke megállapította, hogy bizony a pizzája már felülmúlja azt, amiket eddig mugli helyeken kóstolt, és ezt minden szerénység nélkül állíthatja, elkezdett fülelni, hogy mi történik. Az emberek jókedvűen beszélgettek, néha valaki bejött, és rendelt valamit, amit az egyik, pultba állított manó melegített meg és rakta rá a vendég tálcájára, miután az fizetett. Arvid egészen el is merült a gondolataiban, mert hát úgy tűnt, hogy nem biztos, hogy elég lesz a két manó, hiszen nekik is kell pihenőidőt adni, a szőke maga pedig érthető okokból nem tud a pultba állni. Azonban egyelőre ezzel inkább nem törődött, induljon be rendesen az üzlet, utána ráér effélén filozofálni, hiszen ha kell, akkor akár Lil is be tud segíteni sűrűbb napokon. Ugyan nem családi vállalkozás a gyorsétkezde, de a lányka lelkes volt, szalvétát hajtogatott és díszeket fabrikált, hát talán nem fog ez sem nehezére esni. Kontól pedig Arvid eleve el sem várta, hogy bármilyen szinten részt vegyen ebben a nyitás után, hiszen tudta, hogy az neki egy merő kínzás lenne, na meg úgy őszintén, ki jönne be ide enni, ha a suli és a falu réme áll a pultban, akiről mindenki azt feltételezné, hogy mérget kavar a kajákba? Azért ezzel a ténnyel még Arvid is tisztában volt, bármilyen elvakultan is szerette kedvesét.
Aztán újra nyílt az ajtó, és a szőke már kíváncsian várta, hogy mit fog az érkező kérni, de az ahelyett, hogy a pulthoz ment volna, hozzá közeledett, tisztán hallotta. Ennek ellenére igencsak meglepődött, mikor le is huppant elé az idegen.
- Én meg wifit Bogolyfalván! - hörrent föl Arvid a kijelentésre rosszallóan, mert hát milyen módja ez a bemutatkozásnak? Viszont eszébe jutott az előbbi gondolat a további személyzetről, ami arra késztette, hogy mégse küldje el azonnal a hallhatóan fiatalka diákot. - Mi a neved, hány éves vagy és miért akarsz itt dolgozni? - dőlt aztán hátra a széken megenyhülve. Végül is, legalább végighallgatni végig lehet a gyereket, abból még nem származhat semmi rossz.

Arvid

A szőke srác kissé meglepettnek tűnik, valószínűleg nem számított rá, hogy asztaltársa akad, de ez a legkevésbé sem zavarja Noelt abban, hogy társaságával "megtisztelje" - traktálja -, főleg, mert nem egészségügyi vizit kapcsán jött; igaz, akkor sem terhelné túl a lelkiismeretét a kérdéssel, hogy vajh' zavarja-e a másikat. Ilyesmi nem szokott eszébe jutni, bár lehet csak azért, mert a válasz többnyire igen, és őt ez többnyire teljességgel hidegen hagyja.
 - Nem egyezünk ki előbb simán elektronikában? - teszi fel a kérdést egy vigyorral, elvégre egyelőre nem nagyon van lehetőség bármire is használni azt a wifit, legyen mégoly jövőbeli - és mellesleg olyannyira fiktív, hogy megvalósulása esélytelen - is.
Belépője azonban nem okozhatott olyan gigantikus visszatetszést a szőkénél, ugyanis a fiatal étterem-tulajdonos nem küldi el csuklóból zabot hegyezni, hanem némi további információval szeretne gazdagodni, ami a sebhelyes srác szemében egyenlő a szintlépéssel. Ez máris több, mint amit eddig tapasztalt, elvégre nem elég dekoratív ahhoz, hogy az emberek alkalmazni akarják. Még a végén elriasztaná a vevőket/vendégeket torz képével, és egyébként sem megy senkinek olyan jól a bolt manapság, hogy ezt megengedhesse magának.
 - Noel Rainsworth, tizenhat - válaszol, majd megáll egy pillanatra, elvégre nem a legjobb motivációs szöveg, hogy aggyá' pénzt, mer' csóró vagyok. - Miért ne akarnék? Jó a munkaidő és dolgoztam már étteremben, tudom, mik az elvárások  - vonja meg a vállát, bár utóbbit vak asztaltársa nem láthatja.
Oké, egy kicsit jobban is erőlködhetne, hogy eladja magát, de erős kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy Arvid szeretne valami sablonszöveget hallani arról, hogy milyen fantasztikus munkaerő is ő, és egyébként is, sem személyiségében, sem lényében nincs hiba, miért is gondolná bárki is? Ugyan, ez teljesen más típusú embereknek van fenntartva, nem a szőke rellonosnak, és ha őszinték akarunk lenni, talán egy egészen picit már Noel is belefáradt abba, hogy próbálja bebizonyítani önnön fenomenalitását, egyelőre eredménytelenül.

Noel

- Az itt-ott akad - mosolyodott el halványan a szőke srác az elektronika felvetésére, de nem fejtette ki jobban a dolgot, hiszen nem kell mindenkinek mindent az orrára kötni, pláne nem akkor, ha azt sem tudja az ember, hogy ki ül vele szemben.
Aztán mivel Arvid érdeklődő magatartást tanúsított az ifjú pultos jelölt felé, kapott pár plusz infót is, kár, hogy a név után már alig hallott meg valamit belőle. Arcára egyre szélesebb vigyor költözött, mert naná, hogy a húga már elújságolta, hogy ki volt az tavaly, akit szerencsésen felkötöztek lógni a kandalló elé dísznek.
- Nagyon mazochista vagy te kölyök - vigyorgott továbbra is a szöszi, miközben végre lerakta a kezéből a maradék szelet pizzát. Így már egyből jobban érdekelte őt a srác mondókája.
Azonban a korán és a tapasztalatán leakadt.
- Tizenhat vagy, és már dolgoztál étteremben? - vágott töprengő arcot a srác, de aztán megrázta a fejét kissé, mint aki elhessegeti a gondolatokat. - Nem, nem érdekel, hogy miért és hol, nem fogom megkérdezni - mondta hangosan is, azonban a tapasztalat ténye önmagában igen jó pont volt.
Arvid egy darabig szótlanul mélyedt magába, azon gondolkodva, hogy vajon adjon-e esélyt a gyereknek, de végül döntésre jutott.
- Utána kell néznem, hogy milyen kitételekkel vehetlek fel téged, de mivel úgy tűnik, hogy túl sok feladat van itt, mi meg kevesen vagyunk, egyezzünk meg két hét próbaidőben. Fizetés ezért is jár, csak iskola után kell jönnöd, tehát leadod nekem az órarended, és ha hatkor van vége az órádnak, akkor nem foglak iderángatni négyre. Heti öt napot kell dolgoznod, minden második héten szabad a hétvégéd. Megfelel így?
Ez után Arvid figyelmesen várta, hogy a fiúnak megfelelnek-e a feltételek, és ha igent mondott, akkor visszavette a kezébe a pizzaszeletet.
- Kérj valamit magadnak a pultból, amíg eszek, aztán megmutatom a helyet - mormogta, mert fáradt is volt és éhes is, de aztán ha végzett, felkelt az asztaltól, és maga után intve a fiút, elindult a belső helyiségekbe azzal a gondolattal, hogy ha a gyerek tényleg itt akar dolgozni, akkor nem hal bele abba, ha még marad tíz percet.

- Akkor lennék az, ha megpróbálkoznék ismét útbaigazítást kérni - vigyorodik el, de nem tart attól, hogy itthagyja a fogát. Nem mintha nem tartana a sráctól, akit mindenki Konként emleget, elvégre a közfelfogás ellenére Noel nincs teljesen megőrülve, de a diákok elhullása nem tenne jót a biznisznek. Legfeljebb egy kicsit izgalmas környezetben fog dolgozni, úgyis hajlamos hamar elunni magát, és mindenképpen segítene fenntartani a munkamorált, ha időnként valaki megpróbálná felfalatni a kígyójával, macskájával, thesztráljával, baziliszkuszával, nundujával...és a felsorolás folytatódik.
Arvidnak szemet szúr a tény, hogy Noel még kicsit fiatal ahhoz, hogy lényeges munkatapasztalattal rendelkezzen, és ezt meg is említi.
 - Igen - válaszolja röviden, bár majdnem hozzáteszi hogy ki mondta, hogy legálisan, de végül Arvid nem ragozza a témát, úgyhogy Noel is befogja a száját. Mert képes rá. Bizony-bizony. Sőt, még arról is mélyen hallgat, hogy csak mosogatott egy sarokban, és azt is csak azért tehette meg, mert kihasználta, hogy a tulajdonos nő volt, így rájátszhatott a szerencsétlen, vézna kisfiú szerepére, akit csecsemőkorú húgával együtt anyukája egyedül nevel, aki mellesleg rákos beteg.
Az pedig a legkevésbé sem okozott neki lelkiismeret-furdalást, hogy az előadott történt nagy hányada nem volt több a képzelete szüleményénél.
A próbaidő tényét hallva vidoran bólint, aztán rájön, hogy Arvid ezt nem láthatja, úgyhogy szóban is kifejezi, jó neki így.
 - És...pontosan milyen munkakörben fogok dolgozni? - teszi fel az enyhén szuggesztív kérdést, elvégre nem teljesen mindegy, hogy a padlót fogja sikálni, mert a varázsÁNTSZ nem engedélyezi a mágikus tisztogatást, vagy bárddal fogja vagdalni az alapanyagokat, például. Utóbbi esetben meditál néhány órát idejövetel előtt, nehogy a pulyka helyett valaki más combját pécézze ki a kés végállomásaként.
Azt meglepve hallja, hogy már ezért is kapni fog fizetést, sőt, hogy munkaideje konkrétan az ő órarendjéhez lesz igazítva. Hitetlenkedve, kissé gyanakvó tekintettel méregeti a szőke srácot, hogy milyen fajból szalasztották, de azt nem feltételezte, hogy Arvid csak szívatja; akármennyire is szokatlan, tőle ez teljesen őszintén jött.
 - Hétvégente nem tudok dolgozni. Haza kell vinnem a húgomat, tíz éves, nem utazhat egyedül - jegyzi meg. - De az órarendem nagyon flexibilis - vigyorodik el. A legkevésbé sem zavarja, ha el kell lógnia néhány órát, egyébként is meg szokta tenni. A gyakorlatokra bejár, azt nem akarja elsumákolni, de arra semmi szüksége, hogy valaki felolvassa a könyvet tanóra néven, mert köszöni szépen, olvasni ő is tud, nincs szüksége hangoskönyvre.
Nem tudja, hogy Arvid így is hajlandó-e alkalmazni - ha őszinték akarunk lenni, Noel megértené a nemleges választ, hétvégente nagyobb a forgalom, akkor lenne szükség a plusz két kézre -, úgyhogy egyelőre a másik válaszát várja, noha az esetek többségében nem kell neki kétszer mondani, hogy lehetősége van enni, az a nap egyik fénypontja.

Noel

- Pultos leszel - válaszolta Arvid, majd kicsit bővebb magyarázattal is szolgált. - Mivel ez egy önkiszolgáló étterem, mint láthatod, nem kell kivinni az asztalokhoz a tányérokat, és az emberek saját maguk viszik a tálcájukat az ablakhoz, ami mögött a mosogatás folyik. Neked az lesz a feladatod, hogy mikor rendelnek valamit a pultban, akkor azt kiszedd nekik, megmelegítsd, majd miután fizettek, a tálcájukra rakd. Hogy mekkora adagokat kell szedni, azt majd az egyik manó megmutatja. Emellett még fontos, hogy a visszahozott tányérokat és evőeszközöket bepakold a mosogatóba, majd ha tiszták, akkor tedd ki száradni, és végül hozd vissza pulthoz, hogy újra lehessen használni. A mosogatás varázslattal működik, a vizet hozzá pedig nem neked kell elkészítened, de fontos a higiénia. Nap végén te mosol fel.
Egészen belelendült a magyarázatba, de aztán észbe kapott, és inkább a munkaidőt kezdte taglalni. A fiú megjegyzésén elgondolkodott, majd bólintott egyet. Neki is van húga, tudja, hogy az felelősség, ráadásul épp a kicsi Csák az, aki hétvégente nyugodtan jöhet Noel helyett dolgozni.
- Nem probléma, megoldjuk - biccentett Arvid, aztán miután ettek, bevitte a srácot hátra, hogy megmutasson mindent.
- A manók pénzért dolgoznak - fűzte hozzá, miután bemutatta a két alkalmazottat. - Ekként is bánj velük, nem tűröm a parancsolgatást, ők egyenrangúak - figyelmeztette a fiút, mert nem tudhatta, hogy az milyen nevelést kapott.
Végigvezette a mosogató helyiségen, a konyhán, a raktárakon, és mivel fejből tudta pontosan, hogy mi hol van, végig mondta hozzá, hogy mire való a hely, vagy miket lehet ott találni.
- Még egy nagyon fontos dolog. Ha valamit az utamba raksz, vagy nem vissza a helyére, akkor előfordulhat, hogy életem párját megkérem, hogy segítsen átértelmezni a diákcsemege szót - mondta komolyan a szőke, és így is gondolta. Ahhoz, hogy minden flottul menjen egy vak szakács keze alatt, kellett a pontosság és precizitás minden egyes alkalmazottól.

Elisabeth Lovelace néni

Mióta bekerültem a tusára, tökre boldog vagyok. Mondjuk az piszkálja a csőröm, hogy a nevelőanyám az egyik versenytársam mentora. Ezt mégis hogy képzeli? Igaz, én nem kértem meg arra, hogy legyen az én mentorom, de akkor is, elvégre az anyám. Helyette inkább Nicol nénit választottam, mert semmi kedvem nem volt Janeyhez. Pedig ő tényleg nagyon jól ért az átkokhoz és tudna pár jó tanácsot adni, de Nicol néni is van olyan jó, mint ő. Mindegy. Nagyjából felmértem, hogy kik lesznek ellenem a tusán és... hát... nem lesz egy könnyű menet az biztos. A legtöbb erős, idősebb és rellonos. Nekem ott végem van. De meg kell nyernem, Janey-nek meg akarom mutatni, hogy ki itt a menő. Meg úgy az egész iskolának. Bár ez a Várffy Róbert sokkal határozottabb, mint én és erősebb is nálam. Vérbeli rellonos. Aztán ott van Yarista, aki nem gyenge fiú. Jó, hogy edzettem Ifenssel és került rám még egy kis izom. Tényleg, Ifens! Majd neki is el kell mesélnem ezt a csodálatos hírt! Ja, és majd fel kell vennünk a lemezemet. Legalábbis azt ígérte, hogy csinál nekem egyet, úgyhogy remélem be is tartja a szavát. Ja, elméletileg pár napja még az öccse megérkezett, úgyhogy be kell neki mutatnia engem az öcsikéjének. Kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán hasonlítanak-e egymásra. Mellesleg még mindig azok a szavak járnak a fejemben, amiket pár napja mondott. Talán újra normálisan kéne viselkednem Janeyékkel... De úgy is kezdődik a tusa és nem fogom őket látni. Majd július végén, akkor már vége van az egész versenynek és kezdhetek új lapokkal, főleg akkor, ha megnyerem. Remélem így lesz.
Sikerült elérnem Janey-ért, hogy elmenjek a cukrászdába. Bár mostanában nem kell könyörögnöm és nem is olyan durva már a szobafogság. Nem tudom mi lelte, de örülök, hogy kicsit lazított a húron. Tehát magamra vettem egy barnás térdnadrágot, egy fekete pólót, amin fehér felirat van és arra egy pulcsit mert kicsit hideg van. A hajamat pedig felzseléztem pont úgy, ahogy Ifens szokta. Tökéletes. Gyorsan belebújok a kék cipőmbe és elindulok a cukrászda irányába. Nem kell sok időt sétálnom, hiszen kicsi a falu és öt perc alatt el lehet itt jutni bárhová. Mikor megérkezem kinyitom az ajtót és szépen besétálok. Leülök az egyik üres asztalhoz és várom, hogy jöjjön egy pincér.

Ruci

Elisabeth Lovelace néni ^^

Útközben köszönök a velem szemben jövő néninek, vagy bácsinak. Bárcsak Ifens épp erre sétálna, vagy benn lenne a cukrászdában, szívesen beszélgetnék vele, sőt, vele mindig szívesen beszélgetek. A Nap nagyon süt, olyan, mintha július lenne, de tényleg. Pedig pár nappal ezelőtt még tök hideg volt, szinte majd meglehetett fagyni, most meg... Nem is értem én ezt az időjárást. Mivel ez a falu kicsi nem sokáig tart, hogy az egyik helyről a másikra meglehessen érkezni. Tehát már a cukrászda ajtaja előtt állok. Kinyitom az ajtót és mosolyogva köszönök a pincéreknek. Lecsüccsenek egy szabad asztalhoz, majd körbenézek. Így délután már nem nagy forgalom, csak pár vendég ül itt. A pincérek beszélgetnek egymással. Nagyon remélem, hogy valamelyik idejön mert már nagyon ennék egy kis édeset. Ekkor nyílik az ajtó és egy ismerős nő jelenik meg, Elisabeth Lovelace, Ifens kedvese. Csak egyszer beszélgettem huzamosabb ideig Elisa-val, de akkor nagyon kedves volt velem. Mikor mentem Rich-hez, akkor is találkoztunk, köszöntünk egymásnak, de ennyi. Már éppen szólnék, hogy üljön ide hozzám, de magától megteszi ezt a lépést.
 - Szia, nem dehogy, nyugodtan ülj csak le. - mosolygok. Szeretném közelebbről megismerni a nőt, elvégre Ifenssel van és jó lenne Rich nőjével jóban lenni, nem igaz? Mielőtt megszólalnék végig mérem a lányt. Kicsit változott az erdős kalandunk óta. Vagyis azt a találkozást nem nevezném kalandnak, mert csak segített kijutni a rengetegből. Szóval Elisa tényleg szép nő, értem én miért tetszik Jeffnek. Biztos okos is, nem hiába hetedikes.
Ekkor jön felénk egy pincér és megkérdezi mit szeretnénk.
 - Én ez dobostorta szeletet kérek. - mosolygok a nőre. Miután Elisabeth is elmondja a kívánságát Elisa-hoz fordulok.
 - Mesélj, mi újság van veled? És Ifenssel, hogy vagytok? - teszem fel a kérdéseimet.

Janey

Leonie
zabára készen!

Úgy szeretem a hasamat! Habár nincs pocakom, sőt, elég vékonyka egy fiú vagyok, tehát nem látszik rajtam. Akárhányszor is próbálkoztam, még sosem sikerült elhíznom. Amikor megszülettem, anya és apa szerint elég dundi kisfiú voltam, de aztán az idők folyamán szépen eltűntek a kilók és nem tudok visszahízni. Nem is nagyon akarok... Bár nemrég a fejembe vettem, hogy egy picivel kövérebben nem is mutatnék olyan rosszul. Hülye ötlet, mi?
Ezen szerencsés adottságomnak köszönhetően nem is nagyon kell odafigyelnem arra, hogy miből és mennyit eszem. Habár a gyomrom egy picikét érzékenyebb az átlagtól, így hajlamos a sok össze-vissza evéstől kikészülni, azért mindig vigyázok és nem történik semmi baj. Mindenfajta éttermet szeretek, sokat járta el a családommal. Voltam már belvárosiban, vidékiben, kiscsárdában, nagycsárdában, folyóparti vendéglőben, bisztróban, gyorsétteremben, önkiszolgálóban, kóstoltam már különböző nemzetiségi éttermek kínálatait, mint például az olasz, görög, török, kínai, japán, szlovák, cseh [utóbbi kettő mondjuk otthon sem ritka nálunk, a bátyáim már egész jól tudnak főzni otthon] szóval minden kutyafüle.
De kanyarodjunk el a Fandlerek étkezési szokásaitól. Az egész ott kezdődött, hogy pletykát hallottam. Igen, már megint. És mivel én olyan kíváncsi fáncsika vagyok, most is, szokásomhoz híven odatelepedtem a közelbe és hallgatóztam. Állítólag nyílt valami új kajálda a faluban, és hogy az hű, de milyen finom is és próbáljuk ki egyszer. Mivel annyira nem voltam jóban az illetővel, azaz nem ismertem annyira, inkább egyedül vállalkoztam a feladatra. Cipőt húztam, felvettem valami olyan öltözetet, amiben a faluban is mutatkozhatok és elindultam. Eredetileg lassú sétát terveztem, de mivel kezdtem éhes lenni, a végére belehúztam. Direkt kihagytam a nagytermi közös étkezést, hogy sok kaja férjen belém.
Egy darabig keresgélnem kellett a faluban, mire megláttam az épületet. Fejet csóválva megálltam a bejárat előtt, felmértem, hogy mennyien is vannak odabenn. Féltem bemenni... Mi van, ha egyedül leszek elsős odabenn? És ha megbámulnak és kinevetnek?

Csongor

A szakácsok világa számomra mindig is különleges volt. Olyan ez, mintha egy teljesen másik világba lépne át az ember. A művészek világába. Számomra persze olyan sokat nem jelent a főzés, hogy annak a művészetét a legfelső fokon elsajátítsam. Hiszen a szakácsok tényleg igazi művészek. Amit a kajákkal tudnak művelni, azok számomra néha olyan összetett dolgok, amelyeket biztosan képtelen lennék megtanulni. Én más művészetben vagyok otthon. Már, ha az egyáltalán művészetnek nevezhető.
Amikor belépek és köszönök a mai mesteremnek szerencsésen meg is ijesztem talán, vagy csak éppen rossz napja van, de a fedőt csupasz kézzel fogja meg és dobja el. Ilyen helyzetekben elég kellemetlenül érzem magam, hiszen nevetni illetlenség, maga a jelent mégis elég nevetségesnek mondható számomra mindig. De most inkább a szinte tapintható idegesség miatt csak aggódó arcot vágok a kezére nézve, ami szerencsére nem tűnik túl sérültnek. Szóval teljes lelki békével fogom magam és megyek utána arra, amerre vezet. Egy kicsit nyugisabb részhez, ahova mintha még az egész konyha zaja se érne annyira el.
 - Ó, semmi érdekes, ma éppen nem gyújtottam magamra a konyhát, de azért a süteményt sikeresen bent felejtettem a sütőben, elég szórakozott tudok néha lenni. A felkészülésben meg nem vagyok egészen biztos. Előre szólok, hogy lehet szörnyen ügyetlen leszek. -
Vigyorgok rá és próbálom is egy kicsit őt jobb kedvre deríteni. Nem szeretném esetlegesen ezt a konyház magunkra gyújtani, Zoey biztosan nem venné túlzottan jó néven a dolgot, amit teljesen meg tudok érteni. Szóval a legjobb az lesz mindenki épsége és a jó hangulat érdekében, ha most én is inkább a vidámabbik és barátságosabbik felemet veszem elő, ahogyan azzal Csongor is próbálkozok, bár az a mosoly annyira nem sikerült valódira, mint tervezte.
 - Na és mivel fogunk kezdeni? Amúgy azt ugye tudod, hogy aztán a főztünket meg is kell velem enned? -
Bár egy közös vacsorát éppen nem beszéltünk meg, és talán furán is veszi ki magát, de ez egy cseppet sem zavar jelenleg, hiszen most nem a megszokott Janey áll itt, aki többnyire megfontolt. most inkább kikapcsolok egy kicsit és semmire sem koncentrálok a főzésen kívül. Kell egy pár óra kikapcsolódás valakivel, aki semmi gondomra nem emlékeztet. És különben is, mindenképpen meg akarom kóstolni a főztünket, és ezt ki mással tehetném meg, mintsem azzal, akivel elkészítem?

21:10

Olyan jó, hogy mostanában minden úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Még a csárdába is felvettek pincérnek, úgyhogy keresek plusz pénzt, ami jó, mert majd szeretnék venni egy lakást. Ám nem származok egy nagyon gazdag családból, úgyhogy a pénz egy részét nekem kell megkeresnem. Szeretnék egy olyan kertes házat mint amilyen Ifens haveromnak van. Oda egyszerűbb lenne vinni a nőimet. Sőt, a kastélyban elméletileg nem is lehet bemenni a lányoknak a fiú szobába és fordítva. Ezért ha az ellenkező nemmel szeretném tölteni az időt, akkor faluban a hotelben kell bérelnem egy szobát és hát az is pénz. Bár ha jól tudom itt még társaslakás is van, egyelőre még az is megtenné. Ha lenne saját otthonom akkor már tényleg igazi felnőttnek érezném magam. Bár már most örülök annak, hogy van munkám, mindig is szerettem volna dolgozni. Sajnos az éjszakai műszakot még nem vállalhatom, mert nem vagyok mestertanonc, pedig szívesen dolgoznék éjjel. Akkor lenne biztos a legjobb. Jönnének a hangoskodó vendégek és kidobhatnám őket ha valami olyat csinálnának, amit még nekem is rossz nézni. No, meg akkor jönnének a lányok is inni. Alig várom, hogy már mestertanonc legyek! Valójában magamra sem ismerek. A régi Yancsi nem gondolt ennyit a nőkre meg ő teljesen más volt. Mikor Amirával elkezdtem edzeni azt hittem hiányozni fog a régi életem, de nem. Most jó, most érzem először úgy, hogy jó élni. Eddig zárkózott voltam, ám most már azt hiszem megtaláltam önmagam. Vagyis... ez nem én vagyok, de jó azt hinni, hogy igen.
Mellesleg a mai napon kezdődött a munka, úgyhogy fél tízig itt kell lennem. Már csak húsz perc és végzek. Ó, a francba! Egyelőre minden nyugis. Igaz, van itt pár ember, akik már nem nagyon vannak maguknál, de majd szépen kidőlnek. Azt hiszem a főnökömnek, Jamei-nek javasolni fogom, hogy az egyik hétcégén takarítsunk ki kicsit, mert nagyon büdös van és mindenen egy halom por van.

Újvári Yannick
21:10

Nem így terveztem, de egyszerűen muszáj volt kiszabadulnom a házból. Na, nem mintha Rich hét lakat alatt tartott volna, sőt, imádtam vele lenni és abban a házban lakni, de már régen csináltam olyasmit, mint a hétköznapi embereke. Nevezetesen, régen mentem el otthonról éjjel csak azért, hogy úgy tegyek, mintha valamilyen szinten átlagos lennék. Nem azt mondom, hogy tökéletesen emberi, éppen csak megtévesztésig hasonló.
Elálldogáltam egy idegig a szekrény előtt, mire végre sikerült kitalálnom, hogy mihez is akarok kezdeni. Első lépésként a bútordarab teljes tartalmát kihajítottam a padlózatra, majd átválogattam őket és a felét visszatuszkoltam. Közvetlenül ezután megtaláltam azt, amire szükségem volt, így a többi anyag továbbra is közelebbi ismeretséget köt a padlózattal, de egyáltalán nem érdekel. Az az én szobám, nem osztozom rajta másik három emberrel, egyszóval senki sem szólhat semmit.
Elindultam az egészen kellemesnek nevezhető éjszakába, anélkül, hogy a bátyám figyelmét felhívtam volna magamra. Fogalmam sem volt, pontosan hova is tartok, így aztán a fél falut bejártam, mire végre sikerült döntést hoznom. Úgy terveztem, hogy emberek közé keveredem, márpedig hol is találkozhatnék több emberrel, mint a csárdában? Egyrészt, hamarosan tíz óra van, másrészt pedig itt mindig van valaki. Olyat én még nem láttam, hogy ez a hely kiürüljön.  Az már egy másik probléma, hogy illene fogyasztani is, de mivel az anyagcserém lényegesen gyorsabb és nincs szükségem emberi ételre, egyszerűen képtelen vagyok bármit is huzamosabb ideig a szervezetemben tartani, tehát például berúgni sem tudok, ami azért megkönnyíti a dolgom bizonyos esetekben.
Belököm az ajtót és mindenféle hezitálás nélkül a bárpulthoz telepedek le. Ez a legjobb hely, ha egy hozzám hasonló el akar tűnni szem elől. Végigpillantok a vendégseregen és meg kell állapítanom, hogy errefelé mindenki épp olyan gyanús, mint én, tehát semmi ok az aggodalomra.

Öltözék

Ami a mai öltözékemet illeti, hát nem túl kirívó, sőt, nem is szoktam olyan ruhákat hordani. Szerencsére itt nem kell egyenruhát hordani, elég csak egy fehér kötényke. Szóval egy farmert megy egy fehér pólót húztam magamra. A póló feszül a testemen, hiszen az rendesen ki van dolgozva, mármint a testem. Mondjuk ebben a kis köténykében elég viccesen festek, de muszáj hordani. Ekkor az egyik férfi hív, hogy szeretne még egy kört abból az italból, amit az előbb választott. Jó pincér módjára kiszolgáltam a vendéget. A férfi arca már teljesen vörös és a szemében látom, hogy azt sem tudja mi folyik itt. Csak vedel. Mikor kicsi voltam utáltam apával kocsmába járni, mert mindig meleg volt és ittas emberek voltak, akiktől féltem. Egyik sem volt túl kedves, úgyhogy kerültem az ilyen helyeket. Ám mostanában egyre többször megfordulok itt, most pedig, hogy itt dolgozik, szinte mindennap ide kell jönnöm. Majd valahogy fel kéne dobni ezt a helyet, mert nem túl gerjesztő. Ha szebb lenne, mondjuk olyan, mint a pub több vendég jönne és több fizetést kapnék. Legalábbis azt hiszem. Visszaállok a pult mögé és nézem az embereket, hátha jeleznek, hogy mennem kell hozzájuk. Ekkor látom, hogy nyílik az ajtó és egy barna hajú lány átlépi a küszöböt. Gyorsan végig mérem... hmm... csinos. Megharapom az alsó ajkam és abban reménykedem, hogy a lány ideül. Fiatalabb nálam kb. 2 évvel, de nem tudom pontosan megállapítani. Inkább másra koncentrálok s nem pedig arra, hogy hány éves is lehet, mert az most nem számít. Odamegyek hozzá és mielőtt megszólalnék körbepillantok, hogy itt van-e a főnök. Ha meglátná, hogy az egyik vendéggel társalgok és nem a munkával foglalkozok letépné a nyakam. Ám mivel úgy tűnik tiszta a levegő megszólalok:
 - Szia Tündérem! Egy ilyen szép lány mint te mit keres itt? - bevetem az ellenállhatatlan Yannick-os mosolyt. - Esetleg kérsz valamit?

ruha

Újvári Yannick

Szóval, a terepszemle alkalmával mindössze két lényeges dolgot sikerült felmérnem; egyrészt, hogy az idebent helyet foglalók nagy részének, már fogalma sincsen róla, mi is az az idebent és másrészt azt, hogy én talán némiképpen kilógok a sorból. Hiszen az életben senki nem mondaná meg rólam, hogy tizennyolc vagyok, és mert valószínűleg mindennek ellenére, én vagyok a legveszélyesebb közel s távol. Ezt persze egyik kábán maga elé révedő boszorkánynak és varázslónak sem kell tudnia és nincs is okuk ilyesmit feltételezni, tehát nem is akarom felhívni erre a figyelmüket. Ha úgy adódik, képes vagyok megvédeni magamat.
Végigpörgetem a fejemben a listát, hogy mit is igyak. Elég változatos vagyok ilyen téren, elvégre nekem ugye cseppet sem árt, de mivel nem is használ, akár ihatok is, nem igaz? Az meg már megint más kérdés, hogy minderről mit is gondolna anyám vagy éppen Richard. Mert apámat nem érdekelné és Keith-t sem… őt valószínűleg sokkal jobban lekötni Sofi, mint az, hogy az egyetlen húga ott csücsül mellette. Ilyen az én formám, két báttyal áldott meg a sors.
Észre sem veszem, hogy az asztallapot bámulom, és csak akkor pillantok fel, amikor valaki megszólít. Tekintetem a fiú arcára rebben és tudom, hogy már láttam valahol. Valószínűleg a kastélyban. Rémlik, hogy felettem jár… talán ötödikes, ahogyan az is, hogy levitás, de ennél komolyabb figyelmet sohasem fordítottam rá. Eddig.
-Nos, a szép lánynak szüksége lenne egy italra. –villantok meg egy mosolyt. –Esetleg ajánlanál valamit?
Azonnal észreveszem magamon, hogy nem éppen úgy reagálok, mint például Yar esetében. Neki valószínűleg a képébe röhögtem volna, ha tündérkémnek szólít, de ennek a srácnak egyetlen szót sem szólok érte. Nem mintha nem zavarna, csupán csak jobban örülök, hogy ő fogadott így, mintha a két asztallal arrébb helyet foglaló varázsló tette volna, akinek szerintem lövése sincsen róla, hogy mi a neve.

Ritka dolog az, hogy erre ilyen szép lányok járnak, mint az előttem ülő. Két dolog jó ebben a melóban: kapok pénzt és lehet ismerkedni. Kár hogy legalább még negyedórát itt kell töltenem. Az előttem lévővel hasznosabban is eltölthetnénk az időt... például sétálhatnánk egyet a tókörül, azt biztos díjazná. Az esti sétákat minden lány szereti. Bár ő nem tűnik olyannak, rellonos beütése van. A zöld lányokkal pedig egy gond van:kiismerhetetlenek. Némelyik olyan kedves akár egy eridonos, vannak olyanok, akik csak szórakozni akarnak - mint én - és vannak vérbeli rellonosok. Mivel a leányzóval csak most találkoztam először nem tudom melyik csoportba tartozik. De remélem a szórakozósba, akkor pont egymáshoz illenénk. Mondjuk én már eldöntöttem, hogy egyelőre nem kell nekem barátnő, csak egy lánybarát sok extrával. Csak az a gond, hogy itt az iskolában kevés lány van, aki csak ennyit szeretne. Úgyhogy erről ennyit. Bár... lehet hogy az előttem lévő is ugyanolyan mint én. Majd meglátjuk.
 - Attól függ. Erőset kérsz, vagy nem annyira erőset? - újabb mosoly. Ekkor látom, hogy ugyanaz a figura, aki az előbb is kért egy kört megint akar italt. Megforgatom a szemeimet.
 - Egy pillanat és jövök. - rákacsintok a lányra. Kissé feszülten igyekszem a férfihoz, mérges vagyok, mert megzavart. Nem tudott volna kicsit várni? Én átadom neki az italt, ő pedig ki is fizeti az eddigi dolgokat, amiket elfogyasztott. Sőt, kicsit többet is ad. Nem szólok, a maradék pénzt megtartom borravalónak. Bemegyek a pult mögé és újra ránézek a lányra.
 - Hol is tartottunk? Ja, meg van, az italoknál. Figyelj, úgy is mindjárt végzek, nem lenne kedved velem töltened az estét? - vigyorgok. sejtelmesen.

Yannick

Az elmúlt pár napban gyakorlatilag ki sem mozdultam a lakásból és az elmúlt egy évben igyekeztem minél nagyobb távolságot tartani az emberektől. Ezzel pedig sikerült azt is elérnem, hogy a barátaim nagy része –akiket nem avattam be– menekülőre fogja. A többiek, akik tudták, mi van velem, vagy mellettem voltak végig, vagy szépen csendben elüldögéltek mellettem és hagyták, hogy azt tegyem, amit csak akarok. Egyik sem esett jól. Egyrészt, gyűlölöm, amikor irányítanak, másrészt gyűlölöm, amikor valaki csak szánakozóan pillog rám. Egyik sem jobb a másiknál. Nem haltam meg és nem is készülök meghalni még elég hosszú ideig, tehát ne úgy nézzenek rám, mintha a temetésemre készülnénk; köszöntem!
Valószínűleg ez lehet az oka, hogy ennyire könnyedén veszem a fiút. Nem szentelek túl nagy figyelmet a részleteknek, mintha csak az a lány lennék, aki valamikor voltam. Egyszerűen sodródom az árral és fikarcnyit sem érdekel, hogy mások mit is gondolnak erről. Ez itt az én életem és nem másé, tehát elvárom, hogy ne merjenek beleszólni a dolgaimba.
-Hm… valami erőset. –vonom meg a vállamat.
Igazából teljesen lényegtelen. Biccentek egy aprót és követem a tekintetemmel, miközben odamegy az egyik vendéghez. Van időm felmérni a helyzetet és őt magát. Nos, egy dologban egészen biztosak lehetünk, nem lenne rossz választás ma estére. Az meg, hogy a későbbiekben mi lesz vele már igazán nem az én problémám. Az én problémáim gyakorlatilag egy szóban jellemezhetőek, Richard. Ha tudná, hogy most éppen itt üldögélek, valószínűleg emlékeztetne, hogy mindenkit lecsap, aki ferdén mer rám nézni. Márpedig itt vannak egy páran.
Tekintetem végig a fiún tartom, miközben visszafelé igyekszik. Egyénfüggő, hogy ez idegesíti-e vagy sem, minden esetre a legtöbb ember ettől frászt kap, mivel ösztönösen gyűlölik, ha mások bámulják őket. Nem hinném, hogy ő is ilyen. Sőt, az sem lepne meg, ha észre sem venné.
Elgondolkozom egy pillanatig az ajánlaton, majd halvány, katherines mosoly kúszik az ajkaimra.
-Esetleg lehet róla szó. –sütöm le egy pillanatra a pilláimat, majd ismét visszanézek a fiúra. –De egészen biztosan akadna itt olyan is, aki nálam sokkal könnyebb eset. –figyelmeztetem.
Ez gyakorlatilag egyfajta jelzés is, hogy engem ugyan nem vesz le a lábamról két szép szempár.

Bianca

Végre eljött a nagy nap! Arvid nyugodtan főzhette Kon édesanyjának receptjei után a finom orosz ételeket, amikből már elkészültük után jócskán tett félre, hogy majd hazavigye kedvesének késői vacsora címén. Mikor már befejezte az aznapi főzőcskézést, akkor ugyanazt csinálta, mint minden nap, vagyis kijött az üzlettérbe, és hallgatta a vevőket, na meg maga is falatozott egy kicsit.
Most éppen a pult mögött állt, amíg a manó, aki ott szokott lenni, meglátogatta a mosdót. Nem szerette, ha senki sincs ott, mert ha közben érkezett valaki, akit ő ugyan nem tudott kiszolgálni, akkor is meg tudta kérni, hogy várjon egy kicsit, míg jön valaki más.
És milyen igaza van! Tényleg jött közben egy vásárló.
- Szia - köszönt vissza a lánynak, egy pillanatra összezavarodva, mert nagyon emlékeztette a hangja valakire, csak épp nem tudta volna megmondani, hogy kire.
Aztán a lány folytatta, ő pedig bólintott egyet.
- Persze, tudok. Itt minden más, mint fent, szóval nem kérsz nehezet - vigyorodott el aztán, mert bár ő azon a véleményen volt, hogy a kastélyban is jó a koszt, itt lent még a hasonló fogásokat is igyekezett másképp elkészíteni, hiszen a diákság volt a célközönsége, ők meg miért akarnák ugyanazt enni, csak pénzért?
- A szerda orosz nap, ami azt jelenti, hogy minden, amit itt látsz, az orosz konyhához tartozik. Nem tudom milyen ízeket szeretsz, de nekem egyik nagy kedvencem a podzsarka, ami egy paradicsomos húsféle - közben visszaérkezett a manó is, akihez oda is fordult a szőke - Légy szíves mutasd meg neki - kérte, a manó pedig engedelmesen rámutatott a tálra, hiszen munkaadója nem tudta volna megtalálni olyan egyszerűen.
- Burgonyával ajánlom - tette még hozzá Arvid, aztán a másodikra tért. - Utána pedig pirogot javaslok, ami van virslis töltelékkel is, de édesen, túrósan is - mondta, a manó pedig közben szorgalmasan mutogatott.

Így estefelé a forgalom is fellendül ami jó dolog, mert akkor több lesz a bevétel.  Igaz, néha fárasztó minden egyes vendéggel kedvesnek lenni, de muszáj. Vannak itt olyan bunkó parasztok, akikre legszívesebben ráborítanám az asztalt, ám sajnos azt nem tehet, még ki is rúgnának szerintem. Ám az előttem ülő csajjal szívesen beszélgetek, hiszen csinos és van benne valami ami tetszik. Nem tudom mi lehet az. Kicsit megigazítom a köténykém, majd megkérdezem, hogy mit óhajt a leányzó. Ha 18 év alatt van, akkor szeszes itallal nem szolgálhatom. Bár... talán most kivételt tehetek, meg amúgy sem néz ki 14-nek. Legfeljebb 17 és az az egy év nem számít. Azt mondja, hogy valami erőset kér, ám az egyik vendég hív engem. Az a férfi törzsvendégnek számít, azt mondják mindennap bejön ide, úgyhogy őt nem várathatom meg. Pedig szívesebben lennék ezzel a csinos lánnyal.
Szóval odamegyek a férfihoz, akinek viszek még egy kis piát ő pedig kifizeti a mai napi italokért járó pénzt. Sőt, a kelleténél kicsit többet is ad, úgyhogy pár érmét borravalónak tekintek, amit zsebre vágok. Visszasétálok a pult mögé és elteszem a pénzt, majd a lány felé fordulok széles yannickos vigyorral.
 - No, vissza is tértem. Szóval valami erős italt szeretnél. Ahaaa... - körbetekintek, hogy mit tudok ajánlani a lánynak. - Whisky vagy vodka? - kérdezem, miközben az említett italokat a pultra helyezem. Belevaló csajnak tűnik, ilyen kell nekem. Remélem a munka után egy kis időt eltölthetek még vele. Bár nem biztos, hogy ő azt nagyon szeretné, ám engem nem érdekel.
Végül rátérek a tárgyra és kíváncsian várom a válaszát.
 - És merre menjünk? Ó, szeretem a kihívásokat. - vigyorogva rákacsintok. Na, az biztos, hogy ez az este nagyon jó lesz. Rápillantok az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van hátra. Most nem mindegy, hogy öt perccel előbb megyek el? De, teljesen mindegy, úgy is itt van már az esti műszakos srác. Leveszem a kötényemet és felakasztom a fogasra. Kisétálok a pult mögül és rávigyorgok a lányra.
 - Mehetünk? Mellesleg a nevem Yannick, Újvári Yannick? Téged hogy hívnak, Szépségem?

Yannick

Na igen, már kezdem megszokni. Az emberek többsége azonnal kiszúr, ha belépek egy helyiségbe. Mintha csak valamiféle mágikus vonzerőm lenne; ez részben igaz is, elvégre a vámpíroknak nagy előnyük, hogy az áldozatuk mindenféle különösebb problémázás nélkül követi őket. Most azonban az is jócskán mellettem szól, hogy én vagyok az egyetlen tizennyolc éves nőnemű egyed a csárdában. Nehéz lenne elrejtőzni; nem mintha ez szándékomban állt volna akár csak egy pillanatig is.
Figyelem a fiút, miközben kiszolgálja az erősen kapatos állapotban lévő úriembert –és milyen gyönyörűen fejeztem ki magamat a helyzethez képest!–, majd ahogyan a pult mögé sétál. Nem tudom, hogyan reagálna Kath, ha még ember lenne. Valószínűleg sokkal több ellenállást tapasztalhatna a srác, mint jelen helyzetünkben. Nem érdekel, hogy mi lesz ennek a vége, nem vagyok ember és nem kötnek a szabályaik.
-Whisky. –vágom rá szinte gondolkodás nélkül.
Ha már iszok, akkor olyat igyak, amit valamikor szerettem is. Átváltozásom óta nemigen foglalkoztam olyan apróságokkal, mint az emberi táplálékok, tehát fogalmam sincsen róla, mire is számíthatok. Egyértelműen semmilyen hatással sem lesz rám, viszont az ízérzékelésem némileg jobb, mint az átlagembereké.
Visszatérve a szabályaimhoz. Természetesen vannak, elvégre nem ölhetünk célok nélkül. Az alapötlet már megfogalmazódott a fejemben, éppen csak tökélyre kell fejlesztenem. De most nem akarok ezen gondolkozni, sokkal jobban leköt a fiú, aki éppen most vetette fel a továbbhaladás problémáját.
-Nekem bármi megfelel. –vonom meg a vállamat. –Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. –villantok meg egy katherines görbületet.
Tényleg fogalma sincsen róla. Az persze más kérdés, hogy ő hogyan fogja értelmezni ezt az egészet, mert nem túl valószínű, hogy azonnal az éjszaka gyermekeire asszociálna. Senki sem tenné… csak, ha ismer… bár valószínűbb, hogy ha engem ismer, akkor egyszerűen csak arra gyanakszik, hogy átlagos napom volt; már a jellememből kiindulva.
Kifordulok a pulttól és lecsúszom a székről, miközben a felém tartó fiút –mint kiderült Yannickot figyelem.
-Persze, menjünk! –biccentek rá.  –Katherine Danielle Averay. –nézek fel rá a szempilláim alól.
Jól begyakorolt mozdulat, rossz beidegződés. Elpillantok a válla felett és küldök egy mosolyt annak a varázslónak is, akinek éppen ki akar esni a szeme, úgy bámul rám, majd ismét a fiúra fókuszálok. Mint mondtam, már hozzá vagyok szokva.

Gyorsan visszasietek a férfitől, az időmet inkább az új ismerősömmel szeretném tölteni. Szerencsére már nem sokat kell arra várni, hogy végezzek a műszakommal. Amúgy még mindig felháborítónak tartom, hogy éjszaka nem dolgozhatok. Miért nem? Lányok is dolgoznak olyankor, pedig ők gyengébbek nálam. Igaz, hogy idősebbek, de én ki nézek vagy húsznak, főleg akkor, ha még a borostámat is meghagyom. Valahogy majd megkérem Jamie-t, hogy hadd dolgozzak éjjel.
Visszaállok a pult mögé és most már csak a leányzóval fogok foglalkozni. Hiszen rajtam kívül még van egy pincér, ő is ki tudja szolgálni. Nem igaz? Kék szemeimmel ránézek a lányra, ő pedig máris mondja, hogy mit kér. Előszedek egy poharat, ami már tiszta és odarakom a lány elé. Töltök az italból, majd visszateszem a helyére. Ennyi elég lesz. Nem akarom, hogy itt berúgjon nekem, még a végén nekem kéne hazacipelni. Ami mondjuk nem lenne olyan rossz dolog, de részeg embereket nincs kedvem kísérgetni.
Végül mondom neki, hogy együtt is eltölthetnénk az éjszakát, mivel pár perc múlva lejár a műszakom. Úgy teszem, mint aki elgondolkodik és kis idő múlva megszólalok:
 - Mi lenne ha sétálnánk egyet a kis tavacskánál? Aztán meglátjuk, hogyan folytatódik tovább az este. - megint rákacsintok. Egy nap ennyit még életemben nem kacsintottam, még a végén megfájdul a szemem. Ekkor a lány olyat mond, amit egyáltalán nem értek. Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. Ezt azért mondja mert egyáltalán nem ismerem, vagy csak viccelődni akart, vagy egészen másra gondolt? Mindegy, különösebben nem érdekel, a lényeg az, hogy erre az estére van nőm, tehát tuti nem fogok unatkozni.
Ránézek az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van a munkaidőmből. Úgy döntök, hogy az utolsó öt percben már nem fogok itt állni, inkább megyek a leányzóval. Ha Jamie megtudja, akkor beadom neki, hogy nagyon fáradt voltam és mégis ez volt az első napom. Ha pedig nem tudja meg, akkor mindenki boldog. Leveszem a köténykémet, kijövök a pult mögül és megvárom amíg ő is lekászálódik a székéről. Mosolyogva bemutatkozok neki és ő is elárulja a nevét.
 - Katherine. Szép név. Akkor hát induljunk! - és együtt elhagyjuk a helyszínt.

Ágoston

Ma úgy ébredt fel, hogy a gyomra hatalmas adag finom ételért kiáltott. Ennek megfelelően gép módjára két perc alatt benyomta a reggelijét, de éhségét ez sem csillapította túlzottan, ezért elhatározta, valamikor később leruccan arra a helyre, amire azt mondták, hogy van. Mert határozottan emlékszik, az egyik lány hangosan magyarázta annak a másiknak, amelyiknek olyan hatalmas, csodaszép fülbevalója, hogy… mit is? Hiába próbál bármiféle részletet felidézni, csak az rémlik fel előtte, micsoda egy fülbevaló volt az! Valami színes madárforma, amilyen még biztosan nem akad otthon a gyűjteményében. Talán el kellett volna kérnie. Azt a szezámmagos zsömléjét neki! Ha nem lenne olyan éhes, most azonnal berohanna itt valami ékszerüzlethez hasonlatos helyre, és két kézzel kezdené túrni a választékot, de nem.
Láthatjuk, hölgyünk rendben és épségben érkezik meg a falatozó elé, kisebbfajta nyálcsíkot húzva maga után, hiszen lelki orrával már érzi a pazar illatokat, lelki szemeivel pedig maga előtt látja evőpartnerét. Várjunk csak. Valóban megpillant egy magányosan ácsorgó fiúcskát, aki nagyon nézelődik befelé. Beáll hát ő maga is mellé, és szintén elkezdi figyelni az éttermet. Elvégre ketten együtt minden jóval izgalmasabb. És bizony Leonie a borjakat lepipálva tud ám bámulni! Nagyjából egy fél percig, mert hamar kényszert érez arra, hogy megszólaljon.
-Te miért itt vagy és nem ott? – mutat a belső tér felé, miközben lelkesen rávigyorog a kissrácra. – Jössz velem enni, ugye – inkább kijelentés, mintsem kérdés volt ez a részéről, ugyanis jó szokásához híven csuklón ragadja az ismeretlent, és elkezdi beráncigálni a gyorsétterembe. Maximum Ágoston belelép a hátába, ha nem tetszik neki a bánásmód, bár nem tűnik egy olyan vérmes fenevadnak. Sőt, sokkal inkább hasonlít egy cuki kiskutyusra, akit az ember lánya szíve szerint a malaclopójába gyömöszölne, és vinné haza kézmelegítőnek.
-Jó napot! - rikkant olyan hangosat, hogy véletlenül se akadjon senki, aki ne venné észre érkezésüket.
-Húúú, mit eszünk? Úgy kívánom a rántott sajtot, de félek, hogy egy vödörrel sem lenne elég belőle, mert az olyan gyomrot kímélő kaja - ismét bekapcsolta az ezer éve ismerjük egymást üzemmódot, miközben fecsegve maga elé terelgeti a fiúkát.
-Te kérj előbb, mert az segít a döntésben!

Leonie

Én nagyon is jól elvoltam a kinti ácsorgással. Habár éhes voltam, mégis féltem bemenni. Aztán arra jutottam, hogy jobb nekem a kastély, inkább visszafordulok, ez amúgy is fizetős, drága, nem lenne jó ötlet elherdálnom a zsebpénzem, inkább költöm szuvenírre és érdekes varázslótárgyakra. Ekkor azonban megjelent egy vörös hajú lány, aki elég hiperaktív volt. Legalább annyira, mint amennyire én szoktam lenni otthon, de talán még jobban is.
- Jaa, hát én... Áu, hé, mit csinálsz?!
Majdnem sikítottam, amikor megfogott és elkezdett rángatni, de inkább csak vihogtam és lépést tartottam vele, hogy ne tépjen szét. Odabenn igen étvágygerjesztő illatok uralkodtak, hirtelen nem tudtam dönteni, hogy mit is válasszak, mit kívánok.
Kicsit megilletődtem. Félelmem úgy néz ki, beigazolódott. Arra, hogy engem, Ágostont valósággal beráncigált egy vörös hajú lány, gondolom sokan felkapták a fejüket. Néhány ember rosszallóan odapillantott, hogy miért vertem fel a csendet. Én egy picit elpirultam, aztán félősen integettem egyet. Szép kis bevonulást rendeztem.
- Csókolom! - ennyit nyögtem ki halkan, elharapva szám, ezzel köszöntem is, meg nem is.
A lányt nem nagyon ismertem, bár ez a vörös haj talán ismerősnek tűnt. Nem sok ilyen hajszínű leányzót ismerek, főleg nem, akinek ennyire szépen kijön a színe. Mint egy igazi eridonos, köbö.
- Nekem is jó a rántott sajt, meg valami rántott hús, ha van. És sült krumpli hozzá! De milyen üdítőt kérjünk?
Lelkesen megindulok a pult felé, veszek magamnak egy tálcát, evőeszközt, majd el is kezdem a mondókámat.
- Szeretnék kérni abból, ebből, meg egy picit abból is! - mutogattam az üvegen a kaják irányába mosolygósan - És majd gyömbért kérek innivalónak!
Közben a lányhoz fordultam és halkan odamotyogtam neki, hogy kezdjen el kiszemelni egy szabad asztalt. Hogy ő mit kér, azt nem tudom.