Amanda, majd a róka

---

Nevezhetjük elképesztőnek, vagy tényleg egyszerű szórakozásnak, amit pár diák kitalált és megvalósított. Az, hogy hajlong, a tisztelete jele a vendégként kezelt társa iránt és bár valóban nem a legerősebb jellem az övé, az őszinteségéhez és jó szándékához kétség sem férhet. A többit már mindenki a maga szájíze szerint ítéli meg, attól még ő tovább fog mosolyogni és vidám lesz, mosolyogva hajlong Amanda előtt és nagyon komolyan fogja venni a cselédlány szerepét a pincérkedéssel egybekötve. Ebből kifolyólag egészen felragyog az arca, mikor a mufurc arckifejezésű, nála nyilvánvalóan idősebb lány különleges ajánlatokról érdeklődik.
-Ha megengedi, úrnőm...- kisebb meghajlást iktat be, majd mikor felegyenesedett, sorolni kezdi, ami szerinte érdemes volna a kipróbálásra és megállná az íz keresztségét is. - Az italok közül ajánlanám a frissen facsart gyümölcsleveinket. Ízlése szerint készítjük őket olyan összeválogatásban, ahogy óhajtja. Továbbá a forró csokoládénkat is figyelmébe ajánlanám: tejszínhabbal, egyedi díszítéssel is felszolgáljuk szintén kérésének megfelelően.- tovább barangol az étlapon az édességek felé.- Ha szereti az extra krémes brownie-t vanília fagylalttal, az is remek kombináció, de önmagukban a fagylaltkelyhek sorában is széles a választék. Itt is kérhet egyedi díszítést rá.- végül elérkeznek a szilárdabb ennivalókhoz, s hogy a szendvics kérdéskörét is kimerítse, rögtön azzal kezdi az ecsetelést.
-A szendvicset az ön igényeihez igazítjuk. Válogathat szárnyas vagy sertés sonkák közül, rántott hús is kerülhet bele, valamint saláta, paradicsom, ecetes uborka, hagyma, majonéz, ketchup, káposzta, répa.- sorolja teljes lelkesedéssel a kínálatot a kedves vendégének, aki hátha megenyhül ennyi kaja hallatán. A boldogsághoz néha a tele hason át vezet az út, ha pedig a leányzó beleesik ebbe a kategóriába, van esély rá, hogy elégedetten távozzon innen nap végén.
-De ajánlhatom még japán specialitásunkat is, az omlette rice-t, ha ahhoz volna kedve, úrnőm.- buzgólkodása itt végre elapad, innentől kezdve árgus szemekkel lesi, mi mellett dönt Mufurc Kisasszony, hogy kihozhassa neki.
Eközben kicsit arrébb tőlük zajlik Niki és Várffy gazda rendelési szeánsza, amire szerencsére még nem figyel oda, mert itt van neki pont a kuncsaft, aki már rendel is. Bólogat szorgosan némi jegyzeteléssel egybekötve, hogy lepje meg a hölgyet (megpróbálja), a többit szépen lejegyzi, aztán besüllyeszti a zsebébe a jegyzetfüzetecskét.
-Egy kis türelmet kérek, máris hozom a rendelését, úrnőm.- sokadjára hajol meg, majd elhátrál, hátraarcot vág és Nikivel egyszerre köt ki a konyhán. A lány szavai enyhén meglepik, sőt még egy pillantást is vet A Gazda felé.
-Biztos? Rólam volt szó? Őőőő, rendben, oké. Ha végeztem a másik vendéggel, akkor megyek.- lövése sincs, miért pont ő kellene egy vendég szórakoztatására, de legyen, ez ma egy ilyen nap. Amúgy semmi különöst nem vesz észre a lányon, miközben leadja a rendelést a manóknak, ő maga pedig összeállítja a citromos-sárgadinnyés fagylaltkelyhet, meg kifacsarja az almalevet frissen, a szélére mentalevelet tűz díszítésnek, szívószálat és szalvétát rak mellé a tálcára, ugyanúgy kap ilyen kiegészítőt a fagylaltkehely is, amit díszítés nélkül hagyott a kérésnek megfelelően. A brownie-t egy manó teszi egy nagyobb méretű tálra, kerül még rá egy kis csokoládészirup minimális díszítésnek, mellé mentalevél díszítőelem gyanánt és ez is a többi mellett köt ki útra készen. A szendvics is pár perccel a többi elkészülte után kerül fel a tálcára, ő pedig Niki után úgy két perccel indul kiszállítani a rendelést. Amint elérte Mufurc Kisasszony asztalát, megáll és a legtündöklőbb mosolyát sugározza a vendég felé.
-Elnézést, hogy megvárakoztattam. A rendelése, úrnőm. Almalé, brownie és citrom-sárgadinnye fagylaltkehely díszítés nélkül - mindezt sorban leteszi kényelmes távolságokra a lány keze ügyébe szépen elrendezve szalvétákkal és evőeszközökkel együtt, majd következik a meglepetés-szendvics is.- Végül pedig a szendvicse. Az összeállítás: préselt baromfi selyemsonka, saláta, paradicsomkarikák, uborka, répa, káposzta és ketchup öntet, úrnőm. Remélem, mindennel megvan elégedve.- hátrébb lép egy lépést, finoman megdönti a felsőtestét, ami már annyira nem megy hajlongás számba, inkább egy udvarias testmozdulat, tiszteletet kifejező.... S ekkor veszi kezdetét a szerencsétlen események sora. Niki öklendező hangjai megütik a fülét, arra fordul és éppen telibe kapja látványvilág szempontjából, ahogy Várffy gazda képen önti a lányt a fagylalttal, majd felborogat maga körül mindent és elviharzik. Ő maga halott sápadt lesz a látványtól és hirtelen végigszalad az agyán, hogy 1- Niki rosszul van (első ok a pityergésre), 2- Niki lehányt egy vendéget (második ok), 3- a vendég felborogatta az asztalt és a környező székeket (harmadik és egyben utolsó ok). Nos, el is indulnak a könnycseppek, szipog egy sort, de gyorsan lehajtja a fejét, bemutat egy nagyon mély meghajlást Amanda felé és hadarni kezd.
-Úrnőm, bocsásson meg egy pillanatra.- érzi, hogy ha most nem szedi össze ezt a zavart és nem próbál mindent helyretenni, elkezdődik egy igazi balszerencse-hullám, amit nem akarna. Gyors léptekkel közelíti meg Nikit, miközben letörli a maradék könnyeit és előkotorássza a pálcáját. A gyomortartalmi nyomok egy része még ott hever, s annak érdekében, hogy ő se legyen rosszul, gyorsan arrafelé fordítja a pálcáját és elmotyog egy Suvickust, hogy nyoma se maradjon az egésznek.
-Kérsz vizet? Vigyelek fel a gyengélkedőre?- még mindig gyűlnek a könnyei, mert egyrészt fél már mindenféle betegség-megnyilvánulástól az anyja halála óta, másrészt meg túl hamar kezd aggódni pont az előző okból kifolyólag. Ha Niki adott valami választ arra vonatkozóan, hogy vigye vagy ne vigye bárhová is, így fog cselekedni, de amíg jobb színbe nem rázódik valahogy a lány, nem mozdul mellőle vendégek ide vagy oda. Ja és egy manó azért kihozott egy pohár vizet a szerencsétlenül járt Nikinek, ő meg letakarítja az előbb használt varázslattal a lányról a fagyit, ha nincs ellenkezés.



//Közlemény Kedves érdeklődőink   !

A Maid Café álmodóilag szombat (2013.05.25.) este 23:59-ig tart nyitva, addig egyaránt fogadunk új vendégeket és foglalkozunk a meglévőkkel. A határidő lejárta után az esemény befejezettnek nyilvánított. A megértést köszönjük   .//

Várffy gazda, alias Robika kiskakas, majd Runa

Az arcomba csapódó valami hideg, édes cucc, egy kicsit magamhoz térített, de nem annyira, hogy észleljem a körülöttem tomboló Várffy-t. Nem tudott védekezni a gusztusos kis csomag ellen, amit a rendelésen felül, meglepetésnek szánt a természet. Jó humora van, jobb, mint a rellonosnak. Tönkretett bútorok, felfogatott székek, kitépett fűcsomók maradtak utána, mikor lehányt nadrágban elviharzott, ki tudja, hogy hova. Ahova ment, ott biztosan jobban fognak örülni neki, mint itt. A bájital, aminek egy részét sikerült kiadnom magamból, hatása kezdett gyengülni, és már tiszta gondolataim is akadtak, mire Runa megjelent aggódó arccal. Az érzékelésem is visszatért, ennek következtében nyilalló fájdalmat éreztem a lábamon. Lenéztem, megtapogattam a fájdalom helyét, és kezem csupa vér lett. A széttört székek darabjai, valahogy megsebeztek, de csak most tudatosult a fájdalom. A szék helyett a földön ültem, vagyis lerepültem róla, talán Várffy feldöntött, a szétrepülő faszilánkok közül néhány eltalált. A karom is vérzett egy helyen. Most a fájdalom foglalta el az agyam nagy részét, úgyhogy a gondolkozás ismét problémás volt. Hálásan pillantottam a pohár vízzel megjelenő manóra, és ittam egy kortyot is belőle. Runa aggódó kérdésére meg csak ennyit szóltam:
- Azt hiszem, elég komolyan megsérült a lábam. De foglalkozz a vendégekkel, én majd a kedves kis manóval elmegyek a gyengélkedőre! - Nem akartam, hogy ellenkezzen, nem hagyhat itt mindent, hogy engem ápolgasson, meg kísérgessen, ezért máris intettem a vizet hozó manónak, hogy segítsen felállni. A lábam sokkal jobban fájt, mint látszott rajtam. Összeszorítottam a fogam, ahogy felálltam a manó vállára támaszkodva, és elindultunk ketten a gyengélkedő irányába, közben színes karikák táncoltak a szemem előtt, és zúgott a fülem, akkora fájdalmaim voltak, hogy miután Runa nem látott már, engedtem néhány könnycseppnek, és hagytam, hogy végigfolyjon az arcomon.

Maid Café - Aileen

*Ahogy a lány előhúz egy füzetet, azonnal tudom, hogy mi fog következni. Azért analfabéta már nem lehetek. Az eddigieket még el lehet nézni, de ha azt mutatom, hogy olvasni és írni sem tudok, az már túlzás lenne. Hogyan lennék itt a kastélyban, kell egy alaptudás, hogy felvegyenek és az olvasás és az írás, nem is tudom, lehet, hogy az lenne?
Ahogyan írja a sorokat, magamban lejátszom az előző pár percet. Jó volt szórakozni, kár, hogy most már biztos vége. Lehet, hogy el kéne mondanom neki az igazat, hiszen megszenvedett velem és nem adta fel. Nem ismerem, lehet, hogy majd mikor a folyosón fogom látni, nem ismerem majd fel, de büszke vagyok rá. Na, ezek a dolgok, amiket biztos nem fogok elmondani senkinek. Érzem, ahogy összeszorul a hasam, kívülről biztosan hangos lehetett. Talán tényleg jó lesz majd megadni magamat és egy bőséges, lakomát elfogyasztani, igaz, csak szendvicsekből meg süteményekből fog állni.
Gondolataimból az elém rakott papír zökkent ki. Belenézek a füzetbe és elolvasom a sorokat. A fogalmazáson már meg sem lepődöm, az egész alkalom a magázás köré épül. A papír alján lévő kis rajzocska nagyon aranyos, egy lágy mosoly ül ki az arcomra, de közben eszembe jut valami. Rendben akkor szórakozzunk még egy kicsit, bár ez már annyira nem lesz vicces, csak elfoglal még egy kicsit. Megfordítom a lapot és írni kezdek.*
„Azt szeretném, hogy ülj le és figyeld a kezemet.”
*Nem rajzolok semmilyen formát, mivel a rajztudásom a padló szintjét súrolja, így csak egy egyszerű mondat éktelenkedik a lapon. Gyorsan még egy mosolygós fejet odaszúrok, hogy ne rohanjon el félelmében. Vajon tudja, hogy Rellonos vagyok? Ha leül és remélem, hogy megteszi, mivel a vendég parancsa az első, akkor felé fordulok, és a kezemre mutatok, hogy figyeljen rá. Aztán elkezdem. Egy O-betűt formálok az ujjaimból és úgy hagyom, míg a másikkal megmutatom benne az O körvonalait. Lassan váltok és az M betűt mutatom meg neki. A nagyujjamat a kisujj és a gyűrűsujj közé rakom, és ott is megrajzolom a két hidacskát a másik kezemmel. Következik az L, az E, a két T, majd megint E. Biztos vagyok benne, hogy már kitalálta, de azért elmutogatom a második felét is. R, I, C, E. Szerintem teljesen logikus ez az ABC és mi, hallássérültek is használjuk, mivel vannak olyan szavak, főleg azoknál, akik nem siketen születtek, amiket nem tudnak és így elmondhatjuk egymásnak. Jól kitalálták nem? Mikor én megsérültem, sokat köszönhettem ennek az ABC-nek, ezt tanultam meg legelőször, persze azelőtt volt még azért az írás.  Reménykedve nézek a lányra és egy kicsit félek, hogy nem értette meg. Hiszen azzal azt is mondaná, hogy nincsen igazam, kicsit sem logikus ez az egész.*
Jelnyelv ABC

Leányzó <3
ott hát

*A szőke leányzó eléggé megváltozott- az előnyére. Sokkal beszédesebb lett, mosolyogós és közvetlen. Nem tudja pontosan, hogy a lengyelországi élet, az ottani más mentalitás, a társaság, vagy az önállóság hozta-e ki a leányzóból ezt, vagy esetleg ennek a sok-sok mindennek az összessége, de határozottan pozitívabb módon mozdult előre a személyisége. Persze azért nem keménykedik meg visong állandóan, mint Vivien. Sokkal kifinomultabb, intelligensebb a viselkedése nála. Vivi sem buta, csak ügyesen titkolja ezt a tényt, jobb szereti a bohócot játszani. Néha még maga az anyja sem képes eldönteni róla, hogy valóban nincsenek-e mélyebb gondolatai, vagy pedig csak nagyon jól képes rejtegetni őket a világ elől. *
- Ó, akkor egész jól viselte. Semmi hiszti meg ilyenek? * Kérdi finoman köhintve, ezzel jelezve döbbenetét. Letti egész bizonyosan tudhatja, hogy a „meg ilyenek” az fedi, amikor Vivienből kitör a főnök és mások helyett hoz döntéseket. Azt gondolta, hogy majd a legidősebb lánya konkrétan megtiltja húgának a hazaköltözést.  Néha olyan, mintha a 3 lánya közül ő volna a leggyerekesebb, nem is a 6 éves. A másik kettő olyan jól sikerült… végül, a 2/3 nem is olyan rossz arány.
Felnevet Violetta lelkesedésén, ezt már szereti. Nagyon örül, hogy ekkora örömöt sikerült okoznia a leányzónak. Igazából is izgatott, csak igyekszik titkolni. Már nagyon régen nem éltek együtt családként. Végre itt volt az ideje ennek is, noha tisztában van vele, hogy az ikrek valószínűleg hamarosan kirepülnek otthonról. Ő ennyi idősen már 2 éve nem élt otthon, úgyhogy csak remélni tudja, hogy minél tovább maradnak mellette. * - Ezt megbeszéljük, szerintem nincs akadálya. * Feleli mosolyogva, miközben megszaporázza egy kicsit a lépteit. Úgy tűnik, hogy megússzák az égi zuhanyt, de azért nem árt sietni. * - Jó, aranyosak a gyerekek. De érdekes, problémásabbak, mint régen, amikor idejártál meg helyettes voltam. * Válaszolja tömören, nem akarja untatni a részletekkel. Meg most nem is a ház a legfontosabb, hanem az, hogy megérkezett és végre –majdnem- teljes családban élhetnek. A lány következő mondatára csak bólogat. Direkt szervezte úgy a dolgokat, hogy Andrásnál legyen a kicsi, így két legyet ütött egy csapásra. Ráadásul Riri is imád a férfi társaságában lenni, úgyhogy tökéletes. * - Igen, Alexa most a zöldek házvezetője, Seren pedig a helyettese. * Riri esetében kijavítaná, hogy ne nevezze így a tanárokat, de Lettiről már tudja, hogy elég nagy ahhoz, hogy a szemükbe ne így hívja őket. * - Gyuri bácsi is itt van még. Hú, kik maradtak? Felagund professzor, Goldman most épp nem tanít, de itt van még és Révay professzor, a Bűbájtan tanár. * Fejezi be némi tűnődés után.  Tényleg rendesen lecserélődött a tanári gárda, főleg idén érkezett sok új. Némelyik közülük kifejezetten nagy koponya, úgyhogy jól járt velük az iskola, hogy ide tudták csábítani őket. * - Hűha, nem tudom. Sokan vannak, például Szellemtan, képzeld az a tanár csak 2-3 évvel idősebb nálatok. Aztán Nemeskürti helyett új LLG, egy fiatal hölgy. Nagyon sok új tárgy van, majd meglátod. Még Fotográfiát is tanulhatsz most, meg újra van Auror Alapszintű Kiképzés is. * Válaszolja kicsit zavarodottan. Ciki, nem ciki így hirtelen nem tudja felsorolni az összes tantárgyat. Nem foglalkozik annyit a kollégákkal, eléggé leköti a Navine vezetése meg Ririke. Most már az ő leckéjében is kell segítenie, szerencsére egész ügyesen halad írással-olvasással és számolgatással. * - Egyébként sajnos Mágiatörténet tanárunk nincs. Van ötleted, hogy miket szeretnél tanulni? * Folytatja a csevegést, miközben tovább haladnak a kastély hatalmas udvarán. Alig várja már a nagy találkozót a két kicsi lánya között.*

Maid Café – Min Woo

Vani

---

* Szeret ugróiskolázni, de sajnos egyedül nem olyan izgalmas, mint amikor az osztálytársaival játsszák az iskola zsibongó udvarán.  Ismét lendít egyet a karján és eldobja az érmét, ami ezúttal a hetes számon landol.  Újra fél lábra áll az egyes előtt és határozottan elkezd a pénzecske irányába szökdécselni. A hatosnál egy kicsit meginog, amikor le kell hajolnia, de végül nem kenődik fel a betonra, diadalittasan fordul meg is ér vissza a rajthoz, amikor meglát egy szőke leányzót maga felé közeledni. Kedves arca van, hátha ő játszani szeretne. Mikor egyértelművé válik számára, hogy hozzájön a szőkeség vidáman rámosolyog. Még szélesebbre húzza a vigyorát, amikor a nagylány kedvesen ráköszön és bemutatkozik.* - Szia, de aranyos neved van! * Válaszol halkan tapsolva egyet. A csoki után a vanília a kedvenc fagyija, sokszor együtt kéri őket. Már persze akkor, ha épp nem gyümölcsöset, mert azokat is nagyon szereti. * - Viktória vagyok, de Ririnek szoktak hívni! * Feleli határozottan a lány kérdésére. Sokan Vikinek hívják vagy ilyesmi, végül azzal sincs baja, mert az iskolában a tanító néni szerint a Viktóriákat így szokás becézni. A Ririt még az apukája találta ki rá amikor babakorában játszott a nevével és ez valahogy rajta is maradt.* - Sajnos nem, mind egymással játszanak. De jó, mit szeretnél? Szoktál ugróiskolázni? * Kérdi fellelkesülve szinte csicsergő hangon.  A nagyok sokszor csak egymással foglalkoznak, nem szeretnének a kicsi lánnyal foglalkozni. Azért jó neki, hogy ott az iskola, mert ott játszhat a kortársaival is. A nagyok sokszor nem értik, hogy mi miért jó és miért úgy van, amikor vele játszanak, és annyira rossz újra meg újra elmagyarázni nekik.
Ő is követi a lányt és leül mellé a szökőkút szélére. A lábával egy kicsit megbökdösi a szökőkút tövénél lévő babáját, majd újra a lányra mosolyog. * - Igen, most kezdtem. *Feleli büszkén kihúzva magát. Már nagyon sok mindent megtanultak ott, ahhoz képest, hogy még csak pár hónapja jár oda. Az óvoda jobb volt azért, mert ott nem adtak fel házit, de a sulival sincs nagy baj.* - Úú, én az unikornisosba! Anyukámé az unikornisos ház és akkor ő lenne a házvezetőm. *Válaszolja izgatottan. Az anyukája szerint ő inkább a főnixesbe való a jelleme alapján, de azt ő annyira nem akarja. Mondjuk Kahcsi bácsi aranyos meg Keith és Leonie is ott van. Ott is egész biztosan jól érezné magát.* - Te melyik házba jársz? Szeretsz odajárni? * Kíváncsiskodik, miközben a kezébe vesz a hosszú, barna hajú babáját. Ezt még Lengyelországban vette neki a nagymamája a piacon, amikor egyszer elmentek sétálni. Ania az egyik kedvenc játéka az összes közül!* - Te is elsős vagy, mint én? Anyu azt mondta, hogy itt már nem számolást meg ilyeneket tanultok. *Kérdi a baba haját tekergetve és a lábát lóbálva. A múltkor itt találkozott az indián bácsival, akkor jól eláztatta a Sawa hercegnőt, Ania kisasszonyra vigyázni fog.*

FORDÍTOTT NAP

Eljött a Gyereknap, és Runával támadt az az eszement ötletünk, hogy kéne fordított napot tartani itt a mágussuliban, mert a mugli iskolában volt részem benne, élveztem is mindig. Az Igazgató bácsi meg is engedte a bulit, persze szent ígéretet tettünk, hogy nem döntjük romba az intézményt. Runának már így is a lelkén szárad a Maid Cafe, no meg a Kiskakas után maradt néhány törött szék és asztal, ezek után már mit nekünk, ha borulnak a falak is. Én biztos, ami biztos, a szabadságot választottam, és irányba vettem a Kviddics pályát. Itt nincsenek falak, nem lehet semmit összetörni, csak lezuhanni lehet, de annak megakadályozására is van néhány módszer. Aki tériszonyos, az ezen az órán, kivételes helyzetben lesz, számára különleges motiváló erőt tartogatok. Ebben a többieknél sem lesz hiány, csak kicsit másképpen, és a seprűk sem fognak a szokásos módon viselkedni. Meghökkentő meglepetések, szórakoztató játékok, földön és levegőben. Minden, mi szem-szájnak ingere és egy normális Reptan órán nem fordulhatna elő. Lesz elmélet és gyakorlat, de semmi komolyság, és ezt várom el a diákoktól is. A jó gyerekek ajándékot kapnak, a rosszak meg majd meglátják, mindenesetre nagy bulit remélek.
Egyelőre még üres a pálya füve, ahova a tanulókat várom, de hamarosan becsengetnek, és indulhat a mandula.

Gyereknap





A Vidámpark álmodóilag június 8-ig elérhető!

Kérünk mindenkit, hogy 1 szálba írjátok a történetet, melynek a kezdőhsze ez a poszt!

A DÖK

Gyereknap

Pár napja mikor megláttam a kiírást hogy gyereknap lesz a réten, nagyon de nagyon örültem. Japánban is szokott lenni ilyen, de ez gondolom kicsit más lesz, mint azok, épp ezért nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Az időjárásra való tekintettel, egy rövid farmernadrágot veszek fel, és egy kék topot, hajamba meg a szokásos virágot tűzöm. Vígan megyek végig az utcákon - vagyis inkább szökellek -, míg el nem érek a rétig. Teljesen elbűvöl a látvány. Tisztára olyan mintha egy vidámparkban lennénk - persze itt nem kell fizetni. Amit először meglátok az a stand, ami mindenféle sütikkel van telerakva. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy oda ne menjek, de az asztalnál erőt veszek magamon, és nem veszek el semmit onnan. ~ Nyugi Keiko, meg tudod állni, hogy ne egyből édességgel kezdd.~ mondom magamnak, majd veszek egy mély levegőt, és tovább megyek. Eddig ellen tudtam állni a kísértésnek, de ez csak addig tart, míg el nem megyek egy olyan stand előtt, ami tele van mindenféle cukorral. Itt megadom magam, és jobban szemügyre veszem a cukorrengeteget.

Gyereknap, Amira Loveguard

 Vörös folt lobbant fel az egyik folyosón, majd szinte azonnal bekanyarodott a másikra. Aznap Tiff jókedvű volt. Apjától új kviddicskönyvet kapott gyereknap alkalmából, és már korán hajnalba átlapozta az ajándékot. Kint hét ágra sütött a nap, így egy rövid farmert és egy ujjnélküli felsőt rángatott magára a lány mielőtt kirontott volna a klubbhelyiségből. Kint akart lenni a friss levegőn, kicsit élvezze a napsütést, és arról is hallott, hogy állitólag van valami rendezvény a réten. Kirobogott a nagy tölgyfaajtón, és újjongva fedezte fel a kis vidámparkot. Már a legelejéről kiszúrta a park végében magasodó hullámvasútat, és rá sem nézve a többi standra rohanva indult meg a szerelvény felé. Imádta a hullámvasútakat és a vidámparkokat. Régebb mindig azt mondogatta, hogy egy vidámparkba fog költözni, mert akkor egész nap csak ugrálna, repülne, nevetne, forogna és szórakozna. Minden komort hátrahagyva vetette fel legszebb és legőszintébb mosolyát, és megközelítette a sort, türelmetlenül várva, hogy végre ő is beülhessen. Közben végre szentelt arra is egy percet, hogy körül nézzen. Megakadt a szeme az édességsandon, majd a céllövölde is feltűnt neki. Azonnal eldöntötte, hova akar aznap menni, de először legalább 2-3 kör vasútazásra szánja magát.

Tif, gyereknap

Néha, de csak nagyon néha muszáj teljesen megbolondulni, és gyereknek lenni. A DÖK ismét alkotott, egy szuper vidámparkot hoztak össze a rétre. Ezt Amira sem hagyhatta ki, részese akart lenni, hogy egy napig kiforduljon önmagából, és megnézze, mennyire tudja még a kicsi énjét produkálni.
Kristóf nem volt vevő a témára, hogy együtt menjenek, ezért a lány duzzogva egyedül robogott ki a szabadba. Talál majd ő magának valakit, akivel elszórakozhat.
Annak ellenére, hogy haragudott párjára, vidáman lépett be a park kapuján. Látta már a végleges verziót, ám a futkározó gyereket még csak elképzelte. Most azonban ő is velük együtt kezdett futkározni. Találkozott a mostohaöccsével, akivel nevetve kergetőztek pár percig, de aztán a kissrác továbbállt az évfolyamtársaihoz. Na nem bánta ám ezt a feketeség. Hajfontából előreboruló tincseit a füle mögé tűrte, és beállt a vattacukros stand sorába. Egy egyszerű rózsaszínt kért, ezt csipegetve állt be görkorizni a betonpályára.
Elég gyorsan megunta, a tíz perc korizás után jöhetett a társaságkeresés. Nem nagyon látott olyat, akivel szívesen töltötte volna a napját, aztán végül kiszúrt egy ismerőst. A vattacukor pálcikáját kidobta, és vigyorogva odafutott Tifhez.
-Sziaaa -eléggé furcsa látványt nyújthatott a rellonos társának. Már majdnem hozzátette, hogy "ezt el ne tanuld, mert megütlek", de csillogó szemekkel a magasba emelkedő hullámvasútra pillantott.
-Gyere -elkapta a lány kezét, mert bizony ő nem fogja kivárni a sorát. Nem érdekelte, hogy beszóltak nekik amiért előre tolakodtak, beállt elsőnek, és szépen el is foglalta a helyét.  

Ruha

Gyereknap

  Végre itt a Vasárnap! Gyereknap van ma, és életem leghosszabb levelét kaptam meg szüleimtől, és egy óriási ajándék csomagot, amit feltettem a szekrjényem tetejére. Aztán elhatároztam magam, hogy lemegyek a gyereknapi rendezvényre. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem egy csinos ruhába. Hosszú kék szoknya és magas sarkú kék cipő. Nagyon örültem volna, ha nem egyedül megyek, de így is jó.
  Mikor oda értem 3 embert láttam. Tiff-t, akivel a folyosón futottam össze, Amirát, aki elkapott éjszakai csatangolásért és Kei-vel akivel a konyhában találkztam.

Fordított nap

Amanda

Kissé furán néz a lány poénjára. Össze is ráncolja homlokát, a fura gondolatmenet hallatán,~cipők, rákok?!~ de természetesen nem veszi fel a rá irányuló érdekes poént. Ránt egyet a vállán, majd hallgatja Amanda további csacsogását. Először kicsit értetlenül néz a lányrra, hogy vajon komolyan beszél vagy csak viccel. Aztán leesik neki, hogy poénkodik, úgyhogy nagyot kacag kezét homlokára tapasztja, hogy le ne essen a nagy nevetésben. -Ez jó. Családon belüli erőszak. Inkább a tesóimat kéne ezzel fenyíteni. Ők vannak többen.-kuncog még mindig a lány viccén. Amanda is beavatja őt a tesói kapcsolatába, amit figyelmesen hallgat. Örömmel nyugtázza magában, ami arcán is látszódik, hogy csinálnak őrültségeket ők is.-Szépek lehettetek ott a virágágyásban. Megnéztem volna élőben.-majd a lány kezdetleges koszorújára tekint kérdően. aztán rendezi vonásait, mivel látja és már Amanda is említette, nem az erőssége az efféle fonogatás.-Gratulálok már van egy virág kitűződ.-dicséri Amanda alkotását. -Szóval, eridonos vagy. Még nem találkoztam senkivel abból a házból, akivel eddig beszéltem. Vagy csak nem tudtam róla. És milyen az Eridon?-kíváncsiskodik.

Glyniss

Amanda néha nagyon fura dolgokat tud összehordani. Csak csacsog, és csacsog, de nem hogy legalább egyvalamit rendesen elmagyarázna, mindig ugrik egy témát, és belecsap a közepébe. Ez biztos azért van így, mert sokkal gyorsabban pörög az agya, mint a nyelve, és különben meg, ha valamit el kell magyarázni, azt az elején kell kezdeni. Szépen felvezetni, és utána az előzményeket is elmondani.
De néha azért is csinálja ezt, mert kissé zavarban van. Ugyan, mit lehet mondani egy idegennek? Szóval nem oly meglepő módon, de Glyniss úgy tűnt, nem értette se a cipős, se a rákos dolog lényegét. Nem baj, rellon…
Valóban, ismét túl komolyra vette a pszichiáter figurát, ahogy sejtette. De szerencsére csak fáziskéséssel, de leesett Glynissnek a tantusz, belegondolni is furcsa, mi lett volna, ha Amanda elkezd magyarázkodni itt. A lánynak különben mániája mindig más szerepben tetszelegni. Szívesen mejátszik mindent, amire éppen szüksége van a közönségnek.
 - Nos, akkor remélem, hasznos tanácsot adtam. – szerényen mosolyog, de pszichológus énjéből még mindig nem zökkent ki. – Sok szerencsét a gyakorlati alkalmazásokhoz.
 - Hogy szépek-e? Kérlek szépen, gyönyörűségesek! Majdnem beleolvadtunk a viráguk közé, ha becsukjuk a szemünk, és nem szuszogunk észre sem vettek volna; olyan gyönyörűségesek voltunk mint a virágok. Báár, lehet, hogy túlragyogtuk őket a szépségünkkel, és ezért. Ah, ki tudja? – színpadias mozdulattal hátrasöpörte a haját majd Glynissre nevetett. – Bár semmi kétségem afelől, hogy ti is megálltátok volna a helyetek, tetőtől talpig füvesen. Ennek is megvan a bája. – Egy pár pillanatig hallgatott, hogy egy újabb virágszálat fonhasson bele a koszorújába. Eközben Glyniss műértő szemmel vizsgálta a munkáját, és kijelentette, hogy Amanda a virágkitűző fázisnál tart. A lány erre grimaszolt egyet, de nem szólt semmit.
 - jaja, eridon. – helyeselt. – Hát, hogy milyen ebben a házban? Összehasonlítási alapon nincsen, - kezdte tűnődve, ismét egy picit megpihenve a munkájában, - de szerintem egész jó. Mindenki piros. Mi ilyen élénkek vagyunk. De persze ne is reméld, hogy bizalmas információkat szivárogtatok ki. – szája elé emelte a mutatóujját, és nagyon komolyan nézett a lányra. – Pedig igazi nyolcpecsétes titkok vannak ám. – csigázta tovább a lányt, majd elmosolyodott, és mielőtt  Glyniss tényleg komolyan venné, mer talán ismét elvetette kissé a sulykot, gyorsan hozzátette – Najó, nincsenek, de nagyon izgis lenne, ha lennének. Na és, milyen rellonosnak lenni?

Maid Café- Aileen


*Miközben a betűket formálom a kezemmel, a szemét nézem. Nagyon hamar ki lehet belőle deríteni, hogy érti az illető, amit csinálok, vagy csak azt mondja, hogy érti, hiszen a szem rengeteg dolgot elárul. Ahogyan megmutatom neki az O betűt, rájön a jelentésére és már látszik rajta, hogy azon kezd el gondolkozni, hogy milyen étel vagy ital kezdődhet ezzel a betűvel. Nem hiszem, hogy ebből ki lehetne találni, bár ha sikerült is, én akkor is végigmutogatom a szavakat. Az M-nél már bajban van és csodálkozva mutatok végig még egyszer a két íven. Nem baj, akkor inkább folytatom. Az L-ben bízom, hiszen többször is szokták használni a lúzer szó rövidítéséhez, halló emberek is. Miközben a többivel folytatom, amíg az I-hez és a C-hez nem érek, nem látok túl sok felismerést a szemében, mégsem keseredek el annyira, hiszen az érdeklődést azért észreveszem. Befejezve elmosolyodok és nagyon remélem, hogy rájött, vagy legalább találgatni tud. Ahogyan lefirkantja a megoldást a lapra, bólintok egyet. Aztán hirtelen már el is tűnik. Eléggé gyors, de ez a feladata a pincérnőknek, hogy minél hamarabb ki tudja szolgálni az ételt. Amíg várok, a szalvétát birizgálom. Nem tudok sok mindent hajtogatni, de az egyik ilyen a hajó. Belekezdek, és mire befejezem, már az étellel az asztalnál áll a lány. Lerakja az ételt és meghajol nekem. Majd egy újabb lap kísérletében egy kérdést fűz hozzám.  Ez olyan hosszú idő, mire Ő is ír Én meg válaszolok, még sem vesz rá a lélek, hogy elmondjam az igazat. Most már így ismert meg és érdekli is hogyan boldogulok. Furcsa dolog, de tetszik a helyzet, ráadásul leleményes volt és rájött a beszélgetésünk módjára. Amikor meg, mutogattam neki a betűket az érdeklődése tetszett nekem.
Megcsapja az orromat az elém rakott étel illata és már alig várom, hogy belekezdjek. Még sosem ettem ilyet, bár hallottam már róla. Finomnak tűnik és üres gyomrom már nagyon kívánja. Még is elolvasom előtte a kérdést illetve a kérdéseket. Az elsőre megrázom a fejemet, de másodikra már egy igenlő választ firkantok le. Miért is ne, csak nem árasztja el ketchuppal az egészet, hiszen a papíron lévő rajz is jó lett. Nehezen állom meg, hogy ne kezdjek enni, de jófiúként, csak figyelem, hogy mit is akar rajzolni.*

Dolánszky Alex
Hajnal tájt


Még csak pár napja ismerkedem a kastéllyal, de a varázsa máris rabul ejtett. Annyi megfejtésre váró rejtély és talány lapul itt, hogy azt egy emberöltő alatt nem lehetne mind a helyére rakni, még az én képességeim mellett se. Igazából jelenleg még ez az egész világ annyira érthetetlennek tűnik, hogy az már kifejezetten bosszantó. Éveken át mindez csak anyám meséiben létezett számomra, és most itt vagyok, az álomvilág kellős közepén, mint egy elveszett bárányka. Kifejezetten frusztráló a helyzet. Igyekszem kellően átformálni az életszemléletem alappilléreit ahhoz, hogy értelmet nyerjen minden, amit itt látok, de hát mit mondhatnék... Nem egyszerű feladatról beszélünk. A tudósok se díjazták soha, amikor valaki az egész rendszert felborító következtetésre jutott, szóval hozzájuk képest azt hiszem én még jól állok a nyitottság kérdésében.
Mondanám, hogy megbántam a döntést, miszerint nem évkezdésre jövök, de hazudnék. Szükséges volt még maradnom egy kicsit, hisz erősen hátráltattam volna apám munkáját, ha a segédje a kutatás kellős közepén lelép és neki valaki mást kell kiképeznie a helyemre, aki nem vett részt a megelőző folyamatokban. Meg aztán én is kíváncsi voltam, mi lesz az eredmény, bár végül nem hozott nagy sikert a dolog. Valami hibádzott a műveletben talán, vagy az egész alapfeltételezés volt rossz, ezt majd az öreg rókák kivesézik, én pedig addig belevetem magam az ismeretlenbe. A kutatási projektekben azt szeretem, hogy annyi információ ismerete szükséges hozzájuk, hogy jelenleg még én se tudom teljes egészében átlátni (bár szerintem apám korában ez nekem már nem okozna gondot) és ezért határozottan izgalmas. Az ismeretlen mindig vonzó, hisz megfejtésre vár, és talán mi leszünk az elsők, akik ráakadnak a helyes válaszra. Ilyen számomra jelenleg a varázsvilág is. Telis-tele van kérdésekkel.
Talán pont a sok agyalni való az oka annak, hogy ma éjjel az alvás nem tartozott a fő programjaim közé. Csupán 1-2 órát ha szundíthattam, mielőtt újra hatalmába kerített a túlzott éberség, így végül feladtam az álmok kergetését és egy kis sétára indultam, bár gőzöm sincs jelenleg szabad-e kint tartózkodnom vagy sem. Van egy tippem ugyan az utóbbira, de annyira azért nem izgat.
Az ég még sötét, pár erős fényű csillag még pislákol, de lassan rám virrad majd. Nyár lévén már nincs annyira hűvös, de azért hálás vagyok, amiért felvettem a taláromat, még mielőtt elhagytam a szobámat. A füvet taposva kerülök egyre távolabb a kastélytól, mely úgy érzem állandóan gúnyos tréfát akar űzni belőlem lehetetlen trükkjeinek számtalan sorával. Egy nyomasztó érzés lakozik bennem, amit nem igazán tudok hova tenni. Igyekszem visszaemlékezni, mikor volt velem ilyen utoljára, de csak egyetlen emlék rémlik fel bennem: Mikor anyám halála után otthagytuk Londont, ott hagytuk őt is... Mindent. Elmentünk új életet kezdeni Cambridge-ben. Apám akkor azt kérdezte tőlem, hogy van-e honvágyam, de nem értettem mit akar, viszont talán ez az a szó amit most keresek. Leülök a fűbe, majd hanyatt dőlök, és az eget fürkészem, ahogy lassanként minden fénypontot hátrahagyva egyre világosabb lesz.
- Honvágyam volna?
Szavaim tétovák és nem túl hangosak, csak ízlelgetem a kissé idegennek ható kifejezést. Egyáltalán mi számít nekem otthonnak? Nem hittem volna, hogy ennyire szentimentális vagyok...

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Ophelia


Ma az újdonság kedvéért meglátogattam egy olyan órát amit nem vettem fel. Mondhatni elég jól éreztem magam, mondjuk voltak részek, amikor egy mukkot sem értettem, de amikor tudtam valamit hozzászóltam az órához. Minden rendben lett volna, ha nem lett volna bent egy másik lány akinek nem tetszett valami. Eleinte nem érdekelt és nem is foglalkoztam vele, de az óra közepén már eléggé betelt a pohár és összeszólalkoztunk.
Az óra végén hamar elhúztam a csíkot, nem akartam vele még többet vitázni. Messziről sütött róla, hogy nem az a jó tét lélek aki egy szócsatával megelégszik. Fel spuriztam az Eridon körletébe és csak akkor jöttem le onnan, amikor elmentem harapnivalóért. Magammal vittem pár könyvet, hogy átnézzek pár dolgot ami nem volt világos számomra. Evés után a megfelelő helyet kerestem a réten, amit pont akkor szemeltem ki magamnak, amikor éreztem valami nagyobb lökést a hátamközepén. Vetődés közben a könyveim kiestek a kezemből én meg a fának neki csapódtam. Az csapódás következtében felszisszentem majd a földre csúsztam. Mind ezután a fejemhez kaptam, hogy megnézzem, e vérzik e valahol mert nagyon fájt. Közben pedig próbáltam kiszúrni, hogy ki lehetett az. A látásom elég homályos volt, azért felismertem az ismeretlen lányt, aki a másik fatörzsének dőlve szegezett felém egy kérdést.
- Jól hallottam, elmebeteg vagy? Mire volt ez jó te abnormális? –kérdeztem vissza gúnyos hangon majd kezemmel megtámasztottam magam a fatörzsén és feltápászkodtam. A ruhámról letöröltem a koszt, majd a könyveim után hajoltam, hogy felvegyem őket. Közben a másikkal egyáltalán nem foglalkoztam.

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Ophelia

Egyáltalán nem ijedtem meg tőle. Láttam már a muglik között is hozzá hasonlós, sőt még rosszabbat is. Ott is a nagy számért kötöttek belém állandóan és meg tanultam kezelni az ilyesfajta helyzetet. Azért még is valamiért kirázott a hideg, amikor a lány szemébe néztem.  Nem a félelem miatt, az biztos nem, inkább valami más volt az oka, a kisugárzása vagy nem tudom. Igen, biztosan a kisugárzása miatt lehettem libabőrös.
- Nem beléd kötöttem csak kijavítottalak. De most komolyan ilyen gyerekes dolog miatt taszítottál a fának? –értetlenkedtem, a kérdésem végén egy halvány futó mosoly jelent meg az arcomon. talán észrevette talán nem. Nem izgatott, inkább a mozgással voltam elfoglalva ugyan is az még nehézkesen ment. Pont úgy érkeztem az esésnél, hogy a csípőmet az egyik fa aljában heverő köbe beütöttem.
A felállással hamar megvoltam a hajolás volt az, ami nehezemre ment, de az ismeretlen szőkeség még ebben is „segített”. Egy újabb varázslatot küldött felém -ami elől persze nem tudtam kitérni –és újra a földön találtam magam. Mázlim volt, mert nem estem olyan nagyot, a fejemet megint bevertem, de az már meg se kottyant.
- Ah, te tényleg nem vagy eszednél. –masszíroztam meg a kobakom majd feltérdeltem. Felé fordítottam az arcomat és a tekintetét kerestem. –Had kérdezzek már valami. Neked mire jó ismeretlent így szadizni? –hangomon semmi gúny nem hallatszódott. Nem akartam tovább cukkolni csak megérteni, hogy neki mire jó ez. Bár tudtam, hogy nem fogom megtudni, de még is azért érdeklődtem e felől egy kicsit.

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.

Hedvig

Szörnyen meleg volt a kastélyban, hát önszántamból választottam a kinti járőrözést, mert hát a prefektus nem nyugodhat, annak mennie kell, ha esik, ha fúj, és akkor is, ha rárohad a melegben a póló.
Fáradt voltam, nyűgös voltam, nem volt kedvem ehhez az egészhez, már csak fel akartam slattyogni Kahlil irodájába, hogy kisajátítsam a zuhanyzóját, aztán elnyúljak az ágyon, és kész, ennyi mára. Éppen ezért indultam el a kastély felé, már csak a rét környéke volt hátra a napi sétából, úgyhogy ezt is le akartam gyorsan tudni.
Azonban egyszer csak egy mozdulatlan alakra lettem figyelmes. Gyanús volt, hogy csak úgy állt ott, de egyébként is, ilyenkor éjjel már nem kéne senkinek sem kint lennie, úgyhogy odamentem hozzá, hogy megnézzem mi történt.
Na fogadjunk, hogy egy rellonos keze munkájával hozott össze a jó sors már megint.
Egy lányt találtam sóbálvány átokkal kezelve, és valahogy nem tudtam megállni, hogy ki ne röhögjem.
- Most komolyan? Sóbálvány? Nem tudsz egyetlen rendes pajzsbűbájt se? - néztem rá észrevehetően igencsak kicsire becsülve a teljesítményét, aztán előhalásztam a pálcám, hogy kiszabadítsam a szerencsétlenül járt kölyköt. Komolyan, miért járnak ide ennyire élhetetlen emberek? Néha úgy érzetem, hogy a rellonosokon kívül az iskola maradékja olyan végtelenül reménytelen, hogy kár is rájuk az energiát pazarolni.
- Na meséld el nekem szépen, hogy miért is ne büntesselek meg azért, mert kint vagy takarodó után? - kérdeztem, várva a választ.

Jeremy

[Lori, akivel szintén rég láttuk egymást]

Nath

Hihetetlen, hogy teljesen legálisan jövök vissza ilyenkor a suliba. Azt ugyan nem tudom, minek pörgök én ennyire, holott amúgy hulla fáradt vagyok, na meg teljesen illegálisan is kilógok, de ez most olyannyira jól esik. Igen, határozottan. Dolgozok, holott sose gondoltam volna, hogy ezt fogom én tenni valaha is, tudniillik a pénzem pont elég arra, hogy örök életemre ne kelljen rá gondolnom, vagyis addig nem, míg el nem költöm az összeset, de valamivel el kell ütni az időt ugyebár. És végre megint félig érdemes tagja lehetek a cyber térnek, már amikor Arvid engedi, hogy alaptopján csüngjek. És engedi, néha, szóval már ezért simán megérte. Asszem'.
Pizzás csigát majszolva szelem az utat a suliig, mérhetetlen nyugalommal. Mintha nem is pár napja lett volna, hogy valaki követett, de az már régen volt, nem? De.
Igazából ignorálom a tényt, hogy Sofi bakancsa van rajtam, a hatalmas kupiban csak azt találtam, na meg a macskát. Sokan mondták már, nem ártana rendet is tartani, de az nem annyira egyszerű, főleg, ha három olyan lány lakik egy helyen, akiknek már az is fizikai fájdalom, hogy arrébb dobják a pizzás dobozt. Részben ezért is kajálok útközben, na meg azért, hogy ne vessék rá magukat. Visszasírom az Üvegházas időket, rájöttem, nem nekem való ez a lakjunk együtt dolog, de majd csak megszokom, na meg mostanság úgyis a klubhelyiségben dőlök ki, hála a sok lecónak, mert az alól nem mentenek ám fel.
A suli kapujához érve, észreveszek valami nagy vöröset. Hát ez meg? Összevonom a szemöldököm, és már megfontoltabb léptekkel haladok a vörös micsoda felé. Csak nem ET? Vagy Gozilla? Egyikkel se lenne jó összefutni.
 Aztán hamar megnyugszom, mikor látom egy srác az. Mellélépek, bámulom, vagy fél percig, hogy szokjam a látványt, és leküzdjem a féltékenységem, csak mert az ő haja hosszabb, mint az enyém.
- Pizzás csigát?- nyújtom felé a zacsit, amiben van még egy érintetlen darab.

Ophelia

Hogy indul neki egy Blackwood a Bagolykős létnek? Na hogy? Hát ha rólam van szó, akkor úgy, hogy amint a lehetőségek engedik - ergo lerakta a cuccát-, máris elhagyja a körletét, sőt, még a kastélyt is, és megpróbál visszajutni a faluba. Na, ezt csináltam most én. Nem azért, mert meg akartam szökni, hiszen nem azért mentem bele abba, hogy itt szenvedjek ebben a fura kis országban, ahol olyan érthetetlen a nyelv, hogy bájitalt kell hozzá innom, hogy felfogjam, pedig nem vagyok egy nehéz eszű ember, ezt bárki megmondhatja, aki kicsit is ismer. Ja de hogy itt nem ismer senki. Aha, ez igaz, és elég szívás.
De éppen ezen kívántam most változtatni azzal a végtelenül egyszerű lépéssel, hogy visszamegyek a faluba, ahol talán van élet. Nem tűrtem jól a bezártságot, nagyon nem. Esetleg szívesen megnéznék pár helyet, például valamit, ahol lehet kajálni, mert ez a fiú bizony éhes, és nem is kicsit.
A fülem mögé tűrtem a hajam, mert már túlságosan is szétzilálta a szél, azt pedig nem szeretem. Már majdnem elértem az iskola kapuját - óh, mennyei szabadság! - mikor észrevettem, hogy szemből közeledik valaki. Na de ilyenkor? Felvettem a lehető legnyugodtabb arcom, mert hát engem itt senki sem ismer, még ha valami tanár jön szembe, az se, majd azt mondom, hogy én vagyok a postás, vagy a postás fia, ha igazi apám már úgyse volt. Na, és akkor aztán tartson vissza! Ja hogy itt baglyok viszik a küldeményt? Pedig ki se néztem volna, hogy itt is van ekkora infrastruktúra, de egye fene, majd növesztek tollat a hátamra.
Végül egészen közel ért az érkező, és én megbámulhattam a lányt, aki meg megbámult engem. Hát ez is jól kezdődik, nem látott ez még vörös embert, vagy mi? Már épp meg akartam érdeklődni, hogy vajon valamit szívott-e, hogy ennyire el van varázsolva, mikor megszólalt, és én meghallottam eddigi életem legszebb magyar mondatát.
- Naná! - vigyorodtam el, és lecsaptam az elemózsiára, aztán biccentettem egyet a lány felé. - Köszi! - majd ezzel indultam is volna tovább, lefelé a faluba, mert mégis csak adózzunk az eredeti elhatározásainknak. Na meg egy csiga nem csiga.

Blackwoood no1.  

- Ha nem jössz le most azonnal, én szedlek aztán megetetlek egy macskával- teszem csípőre a kezem, miközben a fán lévő kanárimra próbálok hatni. Eddig teljesen sikertelenül, és láthatólag a fenyegetés se válik be nála. Chh, elkényeztetett kis dög ez, ráadásul szerintem most kamaszodik, mert eddig még nem fordult elő, hogy ellenkezett volna.
Egy kívülálló valami olyasmit láthat, hogy egy szőke csaj, rövid naciban, bikini felsőben - a meleget így lehet csak elviselni- és napszemüvegben, fenyeget... egy fát. Igen, merthogy a rajta lévő sárga tollkupacot nem igazán lehet messziről látni, mivel a levelek között lapult meg. Tehát két következtetést vonhat le, vagy dilis a lány, vagy hallucinál a hőguta miatt. Hirtelen én magam sem tudom, melyik a jobb eshetőség, így nem is nagyon foglalkozok ezzel.
- Hát, te akartad- indulok el a fa felé, majd mégis megtorpanok. Nem akaródzok én oda felmászni, mert nem jövök le. El is kezdek gondolkodni, hogyan érhetném el, hogy Lilla önszántából tegye meg a lefelé vezető utat, de egyetlen épkézláb ötlet se jut eszembe.
Kapóra jön, hogy egy srác lép ki a suli ajtaján. Gyorsan mérlegelni kezdek, vajon mennyi fog veszni a büszkeségemből, közben tekintetem közte, és Lilla között váltogatom, majd az utóbbira vetek egy gyilkos pillantást, és a srác felé megyek.
- Bocsi, tudnál segíteni? A Kanárim nem akar lejönni a fáról- n a, hogy ez most mennyire hangzott hülyén, csak akkor derül ki, mikor a srác képen röhög, véleményem szerint jó hangosan, mert... mert mégis ki állna elő ilyesmivel? Egyáltalán ki tart még itt rajtam kívül kanárit? Visszagondolva, addig kellett volna nyaggatnom Serent, amíg nem egy sólymot varázsolt volna elő nekem... minimum. Megannyi égő szituációtól megmentett volna.

LaFonde-lány

Hullameleg van, mégsem maradok a kastélyban; az a minimum, hogy legalább a környéket felfedezem egy kicsit, vagy legalábbis halálosan eltévedek és három nap múlva a teljes kiszáradás szélén, egy kevés darth vaderi hörgőkoncert közepette kivánszorgok az erdőből. Vagy még akkor sem.
Jövőképem azonban keresztülhúzza a szőke, fürdőruhás szőke, aki kanárivadászatra hív.
- Az komoly - nézek az ismeretlenre, de néhány pillanat után levonom a következtetést, hogy nem szívat, tényleg ez a helyzet, és ehhez kéri becses asszisztenciám. - És ilyen esetekben mi a teendő? - pislogok a lányra, mert szívesen segítek, tényleg, de nem láttam még makacskodó kanárit, úgyhogy nem tudom, mivel lehetne jobb belátásra téríteni...bár ahogy elnézem, a lány se nagyon.
- Hozhatnánk egy macskát. Vagy egy dinoszauruszt - vetem fel a lehetőséget közömbös hangon, elvégre annak legalább felérne a nyaka a madárig...bár hogy aztán mit csinálna, jó kérdés. Lehozza a szájában? Nem túl valós.
Követem a fához, és a szemem meresztgetve próbálom megállapítani, vajh merre is van az a rakoncátlan jószág, és igen, mintha tényleg látnék valamit sárgállani a levelek között, vagy az valami más? Tudja a fene.
- Mire hallgat? - Hát, ha a macskáknak mondhatjuk, hogy cicc...inkább nem fejezem be a gondolatmenetet, és hálát adok az égnek, hogy mindezt nem hangosan jegyeztem meg, mint ahogy az esetek nagy többségében szoktam.
- Felajánlanám, hogy felmászok érte, de azt hiszem, az csak akkor érdemes, ha képzett elsősegély-nyújtó és csontkovács vagy, egyéb esetekben nem hiszem, hogy érdemes megkockáztatni. Kecsességem és koordinációs készségem egy részeg, sánta kiselefántéval vetekszik - jegyzem meg egy mosollyal és némi öniróniával. A famászás nem az én terepem, meg úgy alapvetően túl szétszórt és figyelmetlen vagyok a legtöbb sporthoz, hogy a testi adottságok hiányát ne is említsük. Maradjunk annyiban, hogy nem a legmegfelelőbb embert választotta ki a kanárimentés nemes feladatára a lány.

Blackwoood no1.  

- Mielőtt bármilyen nemű megjegyzést tennél, gondolj bele, hogy egy másodikos mennyi átkot tudhat- fenyegetem meg burkoltam, ami kicsit fura, főleg, hogy én kértem az ő segítségét, de Lillát csak én sértegethetem. A pálcámért nyúlok, vagyis... végig tapogatom zsebeim, de mikor nem találom, póker arccal tekintek a srácra.
- És tényleg sokat tudok- úgy van, maradjunk is ennyiben, bár a pillanat kellemetlenségét nem szünteti meg, de legalább már ki tudom vágni magam. Hűűű, azt hiszem, tényleg fejlődőképes vagyok.
- Nem tudom, eddig mindig szót fogadott, ezért sem vettem meg a kamasz kanári kezelő könyvet- áááá csak egy leheletnyi szarkazmus van a hangomban, igazából, ha nem húzott volna fel az a tollkupac, még örülnék is neki, hogy legalább nem egy háztárssal van dolgom. Tudom, hogy nem rellonos,azt nem tudom, honnan, de tudom.
A macska szó hallatán, a szemeim is elkerekednek.
- Haver, te nem néztél Szilveszter és Csőrikét? Szerinted egy macska nekiállna jobb belátásra bírni?-oké, ez ugye nem hangzott hülyén, csak én képzelem be magamnak a meleg miatt. Jesszusom, nem, egyáltalán nem akarom tudni, mit gondol jelenleg rólam.
Vissza is megyek a fához, már az álhőssel magam mögött, abban a reményben, hogy ő talán tud nekem segíteni.
- A Lillára, asszem'. Megneszólalj!- tudom, hogy a pasikat általában irritálja ez a név, de szerintem cuki, és még mindig jobb, mint A Kanári. Seren is megmondta.
- Mázlid van, pontosan az vagyok- vágok teljesen hiteles képet. Túl sok időt töltök a házamban, ha már egyszer hagynám, hogy egy idegen összetörje magát a kanárimért....
- Na jó, nem, de én se tudok fára mászni, kimaradt- forgatom meg a szemem, mert tény, hogy gyerek koromban sokkal fontosabb dolgaim is voltak. Legalább is, akkor azt hittem.
- Te Navinés vagy, ugye?- döntöm oldalra a fejem, miközben a srácot fürkészem. Ugyan kérem, lerí róla. Jó ez csak tipp, de még mindig jobb, mintha azt kérdezném, melyik házba jár. Ettől én is a falra mászok.