Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Viszonylag hamar túlteszem magam azon, hogy így jártam, bár egy kis duzzogás mindig belefér, de az, hogy ilyen sértő megjegyzéseket tesz rám, már több a soknál! Hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, szóra nyitva a számat, amin nem épp szalonképes szavak buknak ki azon nyomban, az orrom alatt dörmögve, mégsem kezdhetek el torkom szakadtából kiabálni – nő vagyok, még ha nem is a legilledelmesebb, legcsajosabb fajtából.
- Aggattak már rám szebbnél szebb jelzőket, de hogy pulyka… - elismerés? Ó, hogyne! Csak szeretné, esetleg. Közben fogom a felsőm, és elkezdem belőle kicsavarni a vizet, óvatosan, nehogy háromszorosára nyújtsam az anyagot ezzel a mozdulattal. Az már egyszer biztos, hogy az ismeretlen srác remekül ért ahhoz, hogyan kell felidegesíteni valakit, pedig mondanám, hogy nem ajánlatos, de még a végén üres fenyegetésnek tekintené. Bosszúéhes típus vagyok, de szeretem kihasználni a kastély adta lehetőségeket és a meglepetés erejét, az pedig, ha most ugranék a torkának, egész biztos, csak még inkább mulattatná. Nem is tudom eldönteni, mi a rosszabb, az, hogy kigúnyol, vagy, hogy ilyen jóízűen elröhögcsél rajtam.
Dühösen szívom a fogaimat, kis híján még fintorgok is. A sajnálkozó tekintet mit sem ér, ismerem én ezt, tudom, hogy csak színjátszás az egész. Ha a helyében lennék, biztos, hogy legalább olyan jól szórakoznék, mint ő. Egy pillanatra el is mosolyodom; valóban, ha ezt a labdát hagyja csak úgy elpattogni, nem lenne ilyen komikus a helyzet.
- A ruháim megszáradnak, és semmi bajuk. Bár talán igazad van, több testhez álló cuccot kéne hordanom – jegyzem meg. Amikor megbizonyosodom arról, hogy a srác ezek után még véletlenül sem tervezett necces terepre, a közelembe jönni, elvigyorodom és megvonom a vállam. Még pár percig elvagyok, míg el nem kezdek fázni.
A kellemetlenebb rész pedig csak most következik. Ömlik belőlem a víz, ahogy kimászok a stégre, és mérlegelem a lehetőségeimet. Teszek pár lépést arrébb, hogy minél inkább takarjon a környező növényzet, és alsóneműre vetkőzöm. Ha nem akarok kockáztatni egy csúnya megfázást, kénytelen leszek eltávolítani a vizet a cuccaimról. Pálca elő, és szépen rásegítek a száradásra minden ruhaneműnél, aztán visszakapkodom magamra az imént levedlett darabokat. A könyvvel is eljátszom ugyanezt, és a dzsekivel a karomon indulok vissza a kastély felé, amikor megpillantom a fiút.
- Nem volt rá szükség, köszönöm – húzom el a szám, miközben felé nyújtom a tulajdonát. – És… megtudhatom a merénylőm nevét? Csupán arra az esetre, ha netalántán bosszút forralnék – vigyorodom el, és ülök le mellé kérdezés nélkül. Zavarok? Tökéletes!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Minden ismeretség nehezen indul. Nem tudunk a másikról semmit, azt sem tudhatjuk, mégis mit szeret, miről kérdezzük, miről szeretne beszélgetni. A sablonos témák pedig sokakat érzékenyen érintenek. Hát, én akármiről tudok hosszasan tárgyalni, főleg, ha belemerülök valamilyen témába és észre sem veszem, hogy több, mint idegesítő, amit művelek. Viszont a hallgatás sem zavar. Míg mások kínosan érzik magukat az időnként pár percre beálló csendben, én boldogan elvigyorgom az időt, és persze még véletlenül sem jut eszembe feldobni valami csidicsudi témát, amire mindkét fél ráharaphat.
Jó, talán ennyire nem vagyok katasztrofális, minden erőmet bedobva igyekszem a normálishoz igazítva viselkedni, és ha engem kérdezel, napról napra jobb vagyok! A lányon lévő pulóver sokkal jobban szemlélteti, hogy ő milyen pici a nagydarab vállaimhoz képest, mintha egymás mellett állnánk, bár erre is sor kerül. Arcomon széles vigyorral nyújtom felé a karom, egy pillanatra megijedve, hogy Aniella talán tolakodásnak veszi majd, hisz’ olyan félénk! Kétkedő, mérlegelő tekintetet kapok válaszként, végül elfogadja a gesztust és belém karol. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Igenis zavarna, ha elkergetném magamtól a lányt a meggondolatlanságommal, bár nem zökkenőmentes a kezdet a pucéran a tóból kimászó idegennel, de ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni. Apropó… tó. Hát, még mindig nem találom megfelelőnek az alkalmat, hogy erre tereljem a szót.
- Ahogy parancsolja! – hajtok fejet a hölgy akarata előtt, és lassú léptekkel elindulok a mutatott irányba. Legfeljebb hét lépést teszünk meg csendben a tiszta, felhőtlen égbolt alatt, amikor Aniella arra kér, meséljek magamról. Még szélesebbre húzódik a mosolyom, és valóban, egy picit meglep, hogy ilyen könnyedén kezdeményez.
- Hát… - tudom, hogy így nem kezdünk mondatot. – A kastélyban lakom, aurornak készülök. Egy kicsit több, mint egy éve költöztem haza, mármint ide. Előzőleg Svájban tanultam. Van egy öcsém, nem szeretek semmit, ami vanília ízesítésű, néha kissé pofátlan vagyok és a kedvenc pulcsim van rajtad. - sorolom mindezt egyre szélesedő mosollyal. Fogalmam sincs, hogy az ilyen kérdésekre mi a megfelelő válasz, így hát, nagyjából elmondtam, ami hirtelen eszembe jutott, még ha a nagy része abszolút fölösleges információ is. - Te jössz! - így fair a játék. Persze nem haragszom meg, ha kevesebb infot tudok meg róla, talán nem is felel, de nem illik folyamatosan magamról beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Köszönöm - még egy gyors, szerény mosolyt is intéz a férfi felé, mikor az egy szó nélkül teljesíti a kérését a fényviszonyokat illetően. Mert alapvetően Kíra egy udvarias fiatal nő lenne, még ha néha meg is feledkezik róla. Meg aztán a fénynek egyfajta lélektani szerepe is van, elvégre a sötét eléggé rá tudja nyomni a bélyegét az ember hangulatára, azt sugallja, hogy Kíra csak egy betörő, és még a végén képes lenne ezt elhinni magáról.
Teljesen nyugodtan adja elő, hogy mit szeretne, halvány ötlete sincs, milyen válaszra kellene számítania, nem is igazán vár semmit. A válaszon azért rendesen meglepődik. Hát miféle ház az, ahol élnek, ahol aludni lehet, de kaja nincs? Oké, hogy szemmel láthatónak egy agglegénnyel állunk szemben, de akkor is, táplálkozni még ők is szoktak. Ez böki egy kicsit a csőrét, nem nagyon látja az összefüggést aközött, hogy miért engedné meg a másik, hogy nála éjszakázzon, miközben megetetni már nem akarja.
- Gondolom. A kanapé tökéletes - vágja rá habozás nélkül. Látszik rajta, hogy még akart mondani valamit, de végül csak kinyitja a száját és becsukja. Nem hagyja nyugodni a kaja téma, de végül hihetetlen mértékű önuralmat tanúsítva nem kérdez rá. Valahogy mélyen azért ő is tisztában van vele, hogy a másiknak minden oka meglenne kiátkozni őt a házból, és hálás lehet, hogy itt éjszakázhat. Megelégszik a  férfi kinyújtott kisujjával, és nem próbálja megcsócsálni az egész karját. Közben a kezében tartott botra téved a tekintete, amit le is ereszt, bár nem akarja elhajítani a házban, úgyhogy egyelőre még markolássza, amíg nem talál neki alkalmas helyet, ahol akár a ház esztétikai értékét is emelheti. A férfi ajánlatára felkapja a fejét, pislog párat a férfire. Számára ezzel le is van rendezve, hogy miért nem tart otthon semmi ehetőt, a felcsillanó megoldás fényében a rejtély teljesen érdektelenné válik Kíra számára.
- Hú...öhm. Nagyon hálás lennék. Már két napja madárlátta kórházi kaján élek. - magyarázza, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.  
-Oh, rendben - megereszt egy rövid mosolyt, és követi a férfit a nappaliba. Örül neki, hogy végre leteheti a batyuját, mert nem volt olyan jó móka egész nap cipelni. Kíváncsian pillog körül az új helyiségben, vigyáz a kábelekre, miközben megközelíti a kanapét és ledobja rá a táskát.
- Váó! Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyi mugli holmit! - néz végig a bal oldalt elhelyezkedő elektromos ketyerék sokaságán. Aztán a helyiség többi berendezési tárgyát is megnézi magának, hosszan elidőzik a tekintete a földgömbön, sóhajt egy aprót. Újra a táskájára pillant, és némi kotorászás után előszedi belőle a pálcáját. Mert ugyan, hol máshol is tartaná egész álló nap, mint ott ahonnan külön művészet előszedni? A táska ugyanis egy ügyes tértágító bűbájnak köszönhetően - amit persze nem Kíra végzett rajta - sokkal több mindent rejt, mint az ember gondolná. Elsődlegesen egy adag ruhát, ékszereket, pipereholmit, fényképeket, kacatokat mindenféle papírokat a születésétől fogja az ispotályban kapott leletekig, egy csoffadt szendvicset. Lényegében Kíra egész élete, minden ingósága a táskában van.
- Ezt azért csak elviszem... - motyogja, miközben a farzsebébe dugja a kőrisfa vesszőt. Mert ő ilyen óvatos ember, hogy nem akar pálca nélkül sétálgatni az éjszaka.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pillanatig sem erőlködik rajta, hogy leplezze, csalódott, amiért a fiú nem tud válaszolni rendesen a kérdéseire. Milyen dolog ez, kérem? Azért kivár, hátha a tarkóvakarászás meghozza a gyümölcsét, de sajnos nem így van.
- Értem. De ha egyszer tudni fogod, majd mindenképpen mesélj nekem. Megígéred? - kérleli a srácot, szinte már könyörgő az arckifejezése. Elfogadja, hogy most nem tudhat meg többet, de ő türelmes ember - többnyire - és ha el nem felejti - amire egyébként minden esély megvan -, akkor majd igenis szeretne többet tudni Gergő különleges képességéről.
A bemutatkozás kapcsán Kíra jóvoltából kissé terelődik a téma.
- Szekszárdi dombok. Oké, ha egyszer arra járok, majd mindenképpen. De még csak most érkeztem ide, nem mehetek egyből oda. El kell itt intéznem a dolgaimat. De nem fogom elfelejteni - beharapja az ajkát, kínosan magyarázkodik. Úgy viselkedik, mintha Gergő az előbb erélyesen ráparancsolt volna, hogy most azonnal menjen, és nézze a Szekszárdi dombokat
Az elejtett kis megjegyzés egész komoly hangulat és igazából lélekállapot változást idéz elő Kíránál. Néha a legváratlanabb dolgok is képesek visszarángatni a valóságba. Például ha ilyen nyíltan rávilágítanak a helyzetére.
- Nem tudom - csak akkor emeli ismtéa fiúra a tekintetét, miután az utolsó kavics is kihullik a kezéből, és miután úgy ítéli meg, hogy ez a mostani sem az a pillanat lesz, amikor végre visszatérnek az emlékei. Már ha valaha visszatérnek.
- Nem emlékszem pontosan mi történt. Valami fontosat csináltam. Nagyon fontosat...    - tesz még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Erről a témáról nem tud igazán felszabadultam mesélni, mert nincs is mit mesélnie. Hihetetlen sebességgel kattognak anyának fogaskerekei, minden érzékével azon van, hogy a valóságos, szomorú sötét ürességbe kapaszkodjon. Abba, hogy mi volt előtte, elmosódott arcokba. Valami kékségbe.
- Azt hiszem, én akkor találkoztam egy USO-val - lassan beszél, elgondolkodva, ez már mégis egy teljesen más hang, mint az előbb. Lassan visszahúzódik őrületének csigaházába. Megint a kavicsokat bámulja, új játékot talál magának, most mindkét kezét használva egy nagy kupacba gyűjti a kavicsokat, aztán újra szétteríti őket. A határon lebeg, megerőltető számár a múlton, a valóságon rágódni, a fejében lassan formálódni kezd egy soha meg nem történt, irreális kaland.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Látom a kis betolakodón a bizonytalanságokat válaszaim hallatán, főleg, ami az étel kérdését illeti. Azonban úgy veszem észre, mikor felajánlom, hogy menjen és vegyen magának valamit, elkönyveli, hogy azért nincs itthon semmi nálam, mert mindig máshol étkezem. Egyelőre meghagyom ebben a hitében. Nem szoktam hazudni, de a terelés ezen formáját gyakran alkalmazom. Leolvasom az emberekről, mit gondolhatnak, és bár tudom, hogy téves az elképzelés, hagyom, hogy egy ideig benne ringassák magukat, saját megnyugtatásukra.
- Hozom a pénzt. - biccentek, és elsétálok. Azonban néhány pillanat múlva már lépek is be újra a nappaliba. Szóval mire nekiáll kifejteni lenyűgözöttségét a ketyeréim láttán, már ismét a szobában vagyok.
- Szeretek bütykölni. - magyarázom csak ennyivel, mi ez a sok berendezés, majd köntösöm zsebéből egy marék pénzt veszek elő. Mivel a markom elég nagy, így a mennyiség sem elenyésző. Lenézek kinyújtott, a legkülönfélébb összegű és nemzetiségű érmékkel megrakott tenyeremre, és másik kezem hosszú, fehér ujjával válogatok köztük, végül előhalászok egy arany galleont, és átadom a lánynak.
- Parancsoljon! A visszajárót nyugodtan hagyja ott borravalónak, vagy meg is tarthatja. - ajánlom neki csöndes, rekedtes hangomon, a többi pénzérmét pedig visszaöntöm a zsebembe. Egy galleonból bőségesen megvacsorázhat a csárdában, noha remélem, nem tömi magát rosszullétig tele.
Az előhalászott pálcára tekintek, és bólintok egyet a kiváló ötletre, hogy magával vigye. Érdekes, sok varázsló egy tapodtat sem mozdul úgy, hogy a pálcája ne lehessen bármikor a keze ügyében, míg mások így elrakják valamerre, mint ez a lány is, és csak néha veszik elő ténylegesen. Olyan lehet ez a mágikus képességekkel rendelkezőknél, mint a mugliknál a mobiltelefonkészülék.
- Az ajtó nyitva lesz. - reagálok csak ennyit arra, hogy készen áll az elmenetelre. Nem mintha az ajtóm ne lenne mindig nyitva. Mármint nem tárva-nyitva, csak nincsen kulcsra zárva. Sajnálom azt a szerencsétlent, aki meg akarna lopni engem. Előbb veszem észre, mire készül, minthogy rátehetné a mancsát az értékeimre. Nem mintha bármilyen tárgyam a kelleténél közelebb állna a szívemhez.
Végigpillantok még egyszer az érdekes leányzón, aztán magára hagyom, hadd menjen, amerre gondolja. Tovasétálok mezítlábas lépteimmel a folyosón, visszatérve az emeletre hálószobámba, hogy felöltözzek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hm... - El kell gondolkodnia Kíra ajánlatán. Nem igazán szeret ismerkedni és magáról beszélni, az valahogy nem az ő stílusa. Szerinte senki sem tudja igazán megismerni, felszínesen pedig minek? Kissé összeszűkített szemekkel néz a nőre, akinek az arckifejezése kezdi meghatni, elég hosszas bámulás után. - Legyen, ha már beavattalak.
Bár nem hiszi, hogy lesz belőle valami, mert nagyon nem a szavak embere. Nem tudná elmagyarázni Kírának ezt az egészet, akkor sem, ha olyan nagyon akarná. Az egyetlen mód az lenne, hogy megmutatja neki. De ez sajnos lehetetlen, meg ha bele is látna Gergőbe... valószínűleg sírva menekülne. Annyi minden van a fiúban elrejtve, mélyen, amit mindig megtart magának, hogy túl sok lenne egyszerre. Főleg, ha előtte csak a felszínét látta, a fapofáját, az egyszerű, csendes énjét.
- Nem szaladnak sehová. - Jegyzi meg, amikor a nő azt mondja, most nem tud odáig szaladni. Nem mintha Gergő így gondolta volna, hogy azonnal, de semmi baj. Bár egészen kicsi gyerekként voltak tézisei, amik megdöntötték volna az előző állítását. Hiszen azzal a fejjel, jól szórakozva, pillanatok alatt elrepült az idő, alig kelt fel a nap, már le is ment. Kis Gergő pedig azt hitte, a dombok szaladtak az égitest másik oldalára, hiszen az meg sem mozdult azóta.
Amikor Kíra elmagyarázza neki a helyzetet, ő csak bólint egy aprót. Emlékezetkiesés, hm, az ispotályban ébredt. Vajon mit csinálhatott a zakkant hölgyemény, amikor elhagyta őket? De ami a legfontosabb, vajon ő vissza tudja szerezni őket? Legalább egy részüket? Szinte hangtalanul mormogott valamit, amíg gondolkodott. Kíra energiái biztosan nem akarnak beszélni hozzá, ahogy visszahúzódik az előző megnyílása után, a belső szemével ismét alig látja, alig érzi őt. Mégis, azon jár az esze, mi lenne ha... szokásait megtörve, még a bizonyosság előtt szóra nyitja a száját.
- Ha lenne egy tárgyad, ami nálad volt akkor, vagy egy helyszín, én talán... nem, nem jó ötlet. - Gyorsan leszögezi. Hülyeség volt megemlíteni, ezért nem szokott csacsogni, megtanulta már ezerszer. Nem tudja irányítani, semmi garancia nincs rá, hogy az a hely vagy tárgy mondani akar neki valamit. Vagy hogy olyan emléket fog mutatni, amit Kíra elhagyott. Alapból hülyeség volt, kicsit meg is rázza a fejét, majd a levegőbe szippant és elnéz a távolba. Még mindig annyira kellemes és vonzó ez a temető számára, hogy azon is elgondolkodik, hogy itt rendezkedik be. A kastélyban egyelőre még nem talált ehhez hasonló helyet, ahol egy életet le tudna élni. Na nem mintha annyit kereste volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A terep felmérése jobban leköti, semmint, hogy vendéglátóját figyelje. De azért mégiscsak észreveszi, hogy a másik feltűnően gyorsan visszatér hozzá. Ennek azonban nem kerít nagy feneket, elintézi annyival, hogy ő nem figyelt oda és férfi nyilván nem is ment messzire.
Vet egy pillantást a férfi zsebéből előkerülő a különböző mugli pénznemekre, melyek egy részét fel sem ismeri ugyan. Aztán a sápatag úriember arcára emeli tekintetét, kissé félrebillentett fejjel fixírozza a másikat. De még mielőtt bármire is jutna a férfivel kapcsolatban, az befejezi az érmék közötti keresgélést.
- Köszönöm - veszi át a galleont és ugyanazzal a mozdulattal már rövidnadrágja zsebébe is süllyeszti. Aztán előszedi a pálcáját, és így már tényleg menetre kész.  Csak egy apró biccentéssel meg egy félmosollyal, veszi tudomásul, hogy nem kell aggódnia, a férfi nem fog kírabiztos védelmi rendszert húzni a ház köré, mire visszatér.
- Akkor majd jövök - közli még az előszobában, aztán beveti magát az éjszakába. Összességében mondhatjuk, hogy nem vitte túlzásba a hálálkodást, és egy picit sem zavarta a lelkiismeretét, hogy rátört egy vadidegenre és mindent elfogadott, amit a férfi ajánlott. Világ életében ilyen volt, " ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" eszerint a filozófia szerint élt. Nem is igazán érezte úgy, hogy adóznia kellene bárkinek is bármiért, ami néha azért elég kellemetlen helyzetekbe sodorta.
Alig hogy kilép a házból, már szükség is van a pálcájára, hiszen itt a fák között nincs közvilágítás. És itt szabadul meg, az eddig ide-oda cipelt botjától is. Pálcájával világítva az utat sétál vissza a faluba. Magához képest gyorsan és könnyedén megtalálja a csárdát. Felrémlik neki néhány régi emlék még diákkorából, akkor egész sokat járt ide, most viszont teljesen idegennek érzi magától a helyet. Gyorsan és csöndesen megvacsorázik az egyik sarokban, aztán már indul is vissza. Kivételesen most nem kalandozik el menet közben. Már csak azért sem, mert elég hideg van már kint, és ő meg elfelejtett pulóvert vinni. Nagyjából egy szűk órát töltött távol a fák között álló háztól, és ezalatt egész sok mindent végiggondolt.
- Hahó, visszajöttem - toppan be az előszobába. - Brr, majd szétfagytam odakint visszafelé jövet. A fürdőszobát merre találom? Mondjuk ma fürödtem már egyszer a tóban, már egészen meleg a vize, de holnap mégiscsak emberek közé kell mennem. Mármint, na, ne vegye magára, csak fontos dolgokat kell elintéznem - csicsereg kedélyesen a nappali felé tartva, attól függetlenül, hogy a mondókájának melyik részénél jelenik meg vendéglátója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Sokáig kell várnia a srác válaszára, de nem bánja, mert beleegyezést kap. Azonnal felderül az arcra, mintha új értelmet nyert volna az élete.
- De jó, köszi! Majd keress meg. Egyelőre mondjuk még nem lakok sehol, de itt a faluban fogok élni. De ha sokáig nem keresel, megkereslek én. Abban jó vagyok. - egyáltalán nem annak szánta, de valljuk be, kissé fenyegetően hangzik a mondandójának vége. Ki akarná, hogy Kíra kajtasson utána? Márpedig elég ragaszkodó típus, szeret másokon csüngeni, és csak másokon múlik, hogy mennyire tudják tolerálni a társaságát.
A saját gondolataival van elfoglalva, Gergő viselkedésére, egyébként feltűnő komolyságára nem is igazán figyel. Nem mintha nem érdekelnék őt mások, csak valahogy nincs, jobban mondva elvesztette az érzékét ahhoz, hogy rendes időben feldolgozza a környezetéből kapott információkat. Ezért is szeret jobban beszélni, semmint a hallgató, befogadó fél lenni.
A helyzetének megmagyarázásával is próbálkozik, nem túl sok sikerrel, mert sajnos nincs meg hozzá a kellő ismerete. Pedig valahányszor eszébe jut, mindig próbálja kitölteni az űrt, az ispotályban is rengetek vizsgálaton átesett, az emlékeit mégsem tudták visszahozni.
Gergő spontán ötletére felkapja a fejét. Meglepő módon a fiúnak sikerül őt visszarángatni a szomorú valóságba, azzal, hogy lehetséges megoldást kínál. Mert iszonyatosan vágyik a megoldásra. Noha csak most találkozott a fiúval, és lényegében is ismerik egymást, mégis bízik benne és a képességében annyira, hogy legalább egy esélyt akarjon adni a dolognak, noha kissé megkésve, pár másodpercnyi sűrű pislogás után, de annál lelkesebben reagál.
- De, jó ötlet! Csak az a baj, hogy azt sem tudom, mi volt nálam, vagy hol voltam... De, ez minden személyes holmim - bök a táska felé. Majd hirtelen fogja, kioldozza a száját és mielőtt Gergőnek bármilyen ellenvetése lehetne, máris kettejük közé borítja a tartalmát. Ruhák, ékszerek, papírok, pipiere holmik, egy kis dobozka, apró kis mütyürök, egy kavics, két szendvics meg egy üveg víz hullik ki belőle. Úgy mint aki jól végezte dolgát, pillant fel a fiúra, jelezve, hogy innentől övé a terem. Kíra nem tud neki többet segíteni. Ez minden, amit az ispotály elhagyásakor kiadtak neki. Bár ő nem emlékszik, hogy ezek a holmik azon a bizonyos estén is nála lettek volna. Csak nem ment így felmálházva sehova. Ez is egy külön rejtély száméra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Oh, Ön tényleg nagyon figyelmes, köszönöm - pillant a kanapéra készített párnára és takaróra. Miközben a férfi útbaigazítja a fürdőszoba felé, Kírának feltűnik, hogy amíg ő odavolt, vendéglátója felöltözött. Össze is húzza egy picit ezen a szemét, nem érti, miért volt ez jó a férfinak, hiszem amikor Kíra megérkezett, még úgy nézett ki, mint aki épp lefekvéshez készülődik. Kíra miatt aztán teljesen felesleges és értelmetlen volt felöltöznie. De nem említi meg a dolgot, mikor a férfi magára hagyja a holmijai között kezd turkálni, előszedi a háló ruháját meg a  pipere holmijait, azért eléggé meg lenne lepődve, ha a törölközők mellett még női tusfürdőt is  találna a férfinél.
Felbaktat az emeletre, ahol meg is találja a keresett helyiséget, és rendesen elcsodálkozik a wc-ből előmeredező bokron. ~ Egészen hangulatos~ Nem piszmog sokat, gyorsan lezuhanyzik, hajat is mos, fogat mos, a nedves törölközőt felakasztja a szárítóra, és elpakolja a dolgait. Az egész procedúra alig tart tíz percig, és már egy szál szürke bugyiban meg bő, hosszú fekete, fehér unikornist ábrázoló, hálóingként funkcionáló pólóban szambázik ki a fürdőből. De mielőtt visszamenne a földszintre megtorpan, az emeleten található többi ajtóra pillant. Kíváncsi, mi minden van még a házban. Meg is indul egy szimpatikus felé, hogy bekukkantson, aztán mégis tétovázik. Nem mintha a lelkiismerete tartaná vissza, vagy  a józan esze nem engedné, hogy a férfi dolgai között turkáljon, egyszerűen csak fordul egyet az agya. Görcsösen szorongatja a kilincset, valami furcsa bizsergés fut végig a testén. Így érezhette magát az a lány abban a mesében, amelyikben a sok szoba közül egybe nem kellett volna csak bemennie, de bement és akkor az rossz volt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre téli álmot alvó életösztönei most kezdenek ébredezni. Hát milyen ember az, aki nem tesz az ellen semmit, hogy a vécé megbokrosodott? Kettős érzései támadnak a házzal, a férfivel kapcsolatban, akar is róla többet tudni, meg nem is. Hosszú másodpercekig tétovázik, aztán hirtelen leveszi a kezét a kilincsről és sarkon fordul, hogy futólépésben visszatérhessen a nappaliba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Ráérősen sétálok be a konyhámba, megyek a hűtőszekrényhez, és tárom ki. Kiveszem belőle az egyik fém termosztátot, majd szerzek magamnak egy kisebbfajta poharat, és megyek a nappaliba. Általában a kanapén ülve szoktam étkezni, ha éppen nem közvetlenül az adományozóból, hanem így költöm el reggelimet. Reggelinek számít, ha egyszer nemrég ébredtem, nem igaz? Mondjuk lehet, egészen fölösleges nevet adni az étkezéseimnek, hiszen egy ébrenlétem alatt általában csak egyetlen egyszer táplálkozom.
Egy szó, mint száz, noha a kanapén szoktam elhelyezkedni, azt most a lánynak ajánlottam fekvőhelyül, így nem tartanám helyénvalónak ragaszkodni a berögződéshez, még ha egyelőre nincs is beágyazva rajta. Így hát mellette, egy karosszékbe ereszkedem le. Magam elé helyezem a kis poharat a dohányzóasztalra, letekerem a fém hengeredény tetejét, és töltök magamnak. A dús, vöröslő folyadék látványától és illatától tekintetem elbódul kissé, és előbújnak agyaraim. A plafon felé pillantok, hallgatva a lány ténykedését felettem. Most fejezi be a zuhanyzást, áttérve az egyéb piperészkedésekre.
Lezárom a termosztátot, félrerakom, és elegánsan ujjaim közé veszem a vérrel töltött üvegpohárkát.  Számhoz emelem, és megdöntöm, hagyva csak nyelvemre folyni, majd onnan tovább le torkomon, szememet lehunyva. Ahogy minden csepp alágördült, lejjebb engedem a poharat, és eszményien sóhajtva tárom fel tekintetem. Fogaim az ízletes vértől piroslanak, miközben mámorosan pislogok a mennyezetre. Lebegő, álomszerű mozdulattal teszem le a poharat az asztalra, majd dőlök szépen hátra, fejemet a támlára vetve, kezeimet a karfára nyugtatva, és tovább sóhajtozva zárom vissza ismét szememet, egy-egy aprót nyelve olykor, vagy éppen nyalva egyet vékony számon, fogaimon.
Így talál rám a lány, ahogy visszaér a tisztálkodásból. Lehunyt szemmel heverek a székben, hanyagul szétvetett lábú ültömben. Előttem a dohányzóasztalon a fémedény és a rá tapadt folyadéktól kissé vöröslő falú üvegpohár. Lélegzem egy mélyet, majd kinyitom szemem, fejem felemelem az ernyedt pihenésből, és vendégemre vetem ködösen csillogó tekintetemet.
- Jól esett? - érdeklődöm tőle a mosakodásról, nyugodt szavaimat tűhegyes szemfogaim közt szűrve át, amelyek kifehérlenek ajkaim közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elég ritka az, hogy Kírát valaki képes legyen olyannyira meghökkenteni, hogy akár csak egy pillanatra is a torkára forrjon a szó. Adamnak sikerül. A nappaliba lépve Kíra hirtelen megtorpan, néma csodálkozásra nyílnak ajkai, ahogy végigtekint a karosszékben elnyúló vámpíron, kikandikáló szemfogain, furcsán csillogó szemén, a dohányzóasztalon maradt vérfoltos pohárkán. Utóbbiról gyorsan elfordítja a tekintetét, mert nem igazán bírja a vér látványát.
- Oh, elnézést, nem akartam Önt megzavarni. Egyébként igen, jól esett - nem tart sokáig a némasága, gyorsan megtalálja a hangját. Kissé zavarban van, mentegetőzik, szemmel láthatóan ignorálva a tényt, hogy miben zavarta meg a másikat. Pedig nagyon is felfogta a dolgot, ennél többet pedig úgy érzi nem kell - nem is akar - tenni az új információval kapcsolatban. Tétován ácsorog néhány pillanatig, a pohárka meg a férfi között jártatva a pillantását, de furcsamód nem fél, az imént érzett bizonytalanság most eltűnik, elvégre már kész tényekkel néz szembe, és nem a saját elképzeléseivel, megérzéseivel. Amelyek gyakran ijesztőbbek számára a valóságnál. Most csak épp azon gondolkozik, hogy hagyja-e magára inkább a férfit vagy ne. Az viszont meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mégsem kellene itt maradnia. Számára teljesen evidens, hogy ha már egyszer megengedték neki, hogy maradhat, akkor nem fog minden aprócseprő, váratlan fejlemény miatt kényeskedni. Végül megindul a kanapé felé, hiszen a kezében lévő holmikat muszáj lepakolnia. Bár ez lényegében csak abból áll, hogy határozott mozdulatokkal mindent a táskájába tömköd, és közben előveszi onnan a pálcáját.
- Szabad...? Nem bírom, nézni - fintorog, aztán ha a férfi nem kívánja azzal kínozni, hogy látványosan lenyalogatja a pohárkán maradt vércseppeket, a saját lelki egyensúlyának megőrzése érdekében egy pálcaintéssel megtisztítja az üveget.
- Így már jobb - lerakja a pálcát, kisöpör egy kósza tincset az arcából, majd az asztal fölött átnyúlva kezet nyújt a férfinek.
- Saragob Kíra vagyok, kicsit bolond. Már be kellett volna mutatkoznom korábban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Hallom, ahogy a lány szíve kihagy egy ütemet, mikor felismeri a helyzetet, és összeáll számára a kép. Éjjeli felöltözésem, a rossz WC, az étel hiánya a konyhámban, és egyáltalán egész megjelenésem. Valószínűleg most mind értelmet nyer a számára. Nyugodtan fürkészem Őt, és csak kedvesen megrázom a fejem. Nem zavart meg. Vagyis megzavart, de nem tesz semmit. Nem probléma.
Örömömre szolgál, hogy jól esett neki a fürdő, és hogy láthatóan nem szándékozik hanyatt-homlok menekülni a házamból. Nincs is oka rá. Egy részről humánus, viszonylag békés vámpír vagyok, más részről, ahogy láthatta, éppen most ettem. És nem belőle. Éhes tehát már nem vagyok. Legalábbis nem annyira.
Megemel sötét szemöldököm, ahogy a vékony vérrétegtől csillogó falú pohárkára mutat. Hirtelen nem tudom, mire vélni, mit akar vele. Megkóstolni? Sajnálom, nekem rögtön ez jut eszembe. Ahogy aztán látom, hogy pálcát ragad, már végképp fogalmam sincs, mire készül. Így csak csöndesen figyelem a hölgyeményt, majd amint kiderül, hogy semmi egyebet nem akart, mint megtisztítani, szomorkásan biggyesztem le a számat, és sóhajtok egy aprót, lemondót. Pedig bizony kinyalogattam volna, még ha nem is vendégem szeme láttára. Úgy tartom, hogy mindig, minden cseppért kár. De hamar túlteszem magam a dolgon. Rájövök, hogy az az apró fintor ezek szerint a vér látványának szólt. Hát persze, a halandók egy része ezt nem bírja. Hiába állok jóval közelebb az emberekhez, mint fajtársaim, azért nem értem őket teljesen. Sőt, igazából gyakran alig.
- Adam. Adam Kensington. - mutatkozom be magam is, agyaraim közt szűrve ki susogón nevemet, miközben felemelkedem hosszú alakommal a karosszékből, és nagy, hűs kezemet vendégemnek nyújtom. Félreértés ne essék, nem felvágóskodásból közöltem ilyen James Bond-stílusban a nevemet, hogy híres, fiktív honfitársamra utaljak, hanem mert a keresztnevem a lényeg. Felvett vezetéknevemet csak formalitásból ismertetem általában. Bizalmat kelt a másikat, ha teljes nevet kap. Még ha esetemben a teljes név nem is hivatalos.
- Hagyom elnyugodni. - jelentem be aztán bólintva, magamhoz veszem a fémedényt meg a tiszta üvegpoharat, végignézek még a hálóruhás leányzón, és indulok konyhám felé. Ha nem akar még aludni, és igényelné a társaságom, úgyis utánam jön vagy szól nekem róla. Nem féltem Őt. Nem olyannak tűnik, akit félteni kéne. Meglehet, Ő bolondnak titulálja magát, én életrevalónak. Noha meglehet, a kettő igazából elég közel áll egymáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Már egyáltalán nem zavar, hogy míg én alig tudom befogni, más alig beszél, ezért se zavartatom magam, mikor Adam mély hallgatásba burkolódzik. Ha akad alkalmam, mikor kicsit felengedhetek, és beszélgethetek, akkor azt meg is ragadom, mert bár hiába vagyok olyan, amilyen, az ilyen alkalmak ritkák. Persze ez sem olyan, mintha Shannel beszélnék, senkit nem tudok hozzá hasonlítani, és nem is akarok, hisz ő más. Mintha az anyám lenne, elvégre... vele többet voltam, mint a biológiaival.
És akármennyire hihetetlen is, még mindig erősen visszafogom magam, mert még most sem szeretném elriasztani, bár az okát meg nem mondanám. Tudom, mi bújik meg a háttérben, csak azt még saját magamnak se vagyok képes bevallani, mert akkor tényleg elkönyvelhetem magam egy szörnyű embernek.
És igen, nagyon mélyen azt is tudom, nem jó ez így, mármint társ nélkül, de akkor se vagyok hajlandó beállni a sorba, és azt hajkurászni, mert teljesen feleslegesnek tartom. Meg ott van az is, mi van, ha rossz embert találok meg? Nem akarok csalódni, nem akarok úgy összetörni, mint ahogy sokan teszik azt előttem.
- Miért? - vonom össze a szemöldököm. Nem tudom, nekem elég nyomós ok kéne ahhoz, hogy csak úgy oldalra fordítsam a fejem. Szerintem... az emberek nem csak hülyék, irtózatosan hülyék. És mazochisták, és kiveszett belőlük a túlélési ösztön, és.. hülyék.
- A két dolog más. A férfi nem hal bele abba, hogy nem kapja el röptében a legyet is - legalább is én így vélekedek erről. Ha neki vérre van szüksége, akkor ne szenvedjen.
Hanem éljen inkább együtt a tudattal, hogy egy...
- Oké, talán igaza van - vonom meg a vállam egy sóhajtás közepette, mert igen, képes vagyok belegondolni a dolgokba. Tény, hogy sose vágytam a vámpír létre, most még annyira se, mint előtte. Egyáltalán nem kecsegtet az semmi jóval.
- Azzal, hogy ilyenné tette? - mutatok rá, elég érdekes fejet vágva, mert nekem a kettő nem passzol össze. Jó, ez már nagy részben kultúra, én úgy lettem nevelve, hogy ha meg kell halni, meg kell halni, ne küzdjek ellene, azt hiszem, már kezdem érteni, mit gondoltak azok, akik ezt a "törvényt" hozták.
És tudom, ha foggal-körömmel kapaszkodnék, Adamet egy szörnyetegnek kéne tekintenem, és nem itt társalogni vele, az valamiért mégse megy. Hülye kettős érzések, miért kell engem mindig összezavarni?
- Ha pimaszság az, hogy kimondom azt, amit gondolok... - vállat vonva törődök bele az új jelzőmbe. Kaptam én már mindent, viszont nem fogok bocsánatot kérni, mert nem érzem úgy, hogy kéne. Én ilyen vagyok, lehet ez másoknak nem tetszik, de legalább őszintének mondhatom magam, elvégre hazudni nem igazán tudok.
- Valóban. Itt egyedül érzem magam, nem olyan, mint otthon, semmi sem olyan, és azt hittem, hogy ha Shannel vagyok, akkor jó lesz, de nem jó, én.. akkor se fogok hazamenni - eltökélten ejtem ki a szavakat, teljesen ignorálva a tényt, hogy fültanúja is akad annak, hogy magam győzködöm.
- Nem is akarom tagadni, egyszerűen... csak nem veszek róla tudomást. Ha leragadnék minden rossz dolgon, depressziós lennék - mosolyodok el halványan. Tudom, ő is tudja, de az is tény, nem szoktam ilyen lélekbeható eszmecseréket folytatni, jobbára ott fent senki nem tud rólam semmit, és ez így van jól. Ez az alkalom csak egy kivétel, amiből nem csinálok rendszert. Ugyan, ne kérdezze meg tőlem senki, miért hagyom, hogy Adam "belém lásson", mert arra nem tudom a választ, de ezt nagyon keveseknek engedem meg.
- Jobb lesz, ha most megyek. A nővérem már biztos a falat kaparja idegességében - sóhajtok fel, mert eszembe jut, elég rég volt, mikor egy mindjárt jövök felkiáltással, elhagytam a padlást.
- Örültem - még egy mosolyt küldök felé, aztán mivel nem tudom, miként búcsúzhatnék, nemes egyszerűséggel hátat fordítok, és futni kezdek a kastélyig. A legjobb dolog, amit a lábaimmal tehetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem szeretem a nyarat. Folyton meleg van és alig lehet megmaradni úgy, hogy nem sülnél meg. Az viszont jó volt benne, hogy hazamehettem anyuékhoz a birtokra. Előtte azonban le kellett vizsgáznom év végén, amit nagyon nem szerettem. Az egész évben a vizsgák voltak a legrosszabbak, amiket gondolom rajtam kívül még sokan nem szeretnek.
Reggel már úgy ébredtem fel, hogy a hasam görcsölt, hányingerem volt és a fejem is fájt. Szuper ~ gondoltam. Az nagyon nem lett volna jó, ha pont ilyenkor betegszem le. Mire felöltöztem és elindultam lefelé, hogy megreggelizzek, a lányok már mind elmentek. Hát persze, mit is vártam? Akár milyen korán is kelek fel, ők arra már eltűnnek. Vajon milyen korán kelnek fel? Mindegy, ezt majd máskor fogom kideríteni. Most azonban lesiettem reggelizni, ám a nagyteremben nem töltöttem sok időt, így két pirítós és egy pohár narancslé után újra felszaladtam a szobámba, ahol összeszedtem pár pergament, két könyvet és egy pennát, aztán a kutyám kíséretében elhagytam a kastélyt. Valami csendes helyre kellett mennem, ahol nyugodtam fel tudok készülni a vizsgáimra.
Amint kiértem a birtokról, a falu felé indultam. Lesétáltam a macskaköves úton, aztán a falu szélénél megtorpantam. Vatta hűségesen és farokcsóválva követett mindenhová, azonban most látszott rajta, hogy neki is melege volt. Gesztenyebarna szemeit rám emelte, de én már indultam is tovább. Végigsétáltam a falun, befordultam pár utcában, de végül is kiértem Bogolyfalváról. Letértem egy mellékútra, aztán pár perc séta után megérkeztem a keresett helyre. Felléptem a stégre, aztán kerestem egy száraz helyet, aztán letelepedtem rá. Lepakoltam a cuccaimat, aztán kinyitottam az egyik könyvem, a másik becsukottra helyeztem egy pergament és "szorgalmasan" körmölni kezdtem a tudnivalókat az unikornisokról.
Közben persze fel-felpillantgattam, hátha megjelenik Albert, de nem. Egyszer még tavaly találkoztam vele itt, amikor is... hát a vízfelszínen volt látható, de hús-vér ember volt. Azt hiszem. Azóta nem is láttam, nem találkoztam vele, de még csak nem is hallottam róla... semmit. Miután letettem Albert kereséséről, Vattát kerestem a szememmel. A collie biztos megint elcsatangolt valahová, amit nem bántam, hiszen tudom, hogy úgy is visszajön, de azért nem szerettem volna, ha nagyon messze megy tőlem. Végül megpillantottam, amint tőlem kicsit messzebb állt és a stég szélén nézegette magát a vízben.
Mosolyogva megráztam a fejem, aztán visszafordultam az írnivalómhoz. Hajj, de utáltam ezt csinálni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

Ahogy a lány megkérdezi, miért engedik annyian, hogy egy vámpír a vérüket vegye, csak emelek egy kicsit sötét szemöldökömön és finoman vállat vonok. Nem engem kéne kérdeznie, hanem őket. Részemről csak találgatni tudok, mi vezérli ilyenkor a halandókat. Nyilván vonzódnak hozzánk, és érzékinek találják, hogy felkínálják a nyakukat. Hogy átadják magukat nekünk. Hogy eluraljuk őket. Érezni akarnak magukhoz közel egy náluknál nagyobb, ősibb erőt. Ezekre tudok gondolni.
Szinte rezdületlenül figyelem, ahogy nekilát kifejteni, miért két külön dolog az, ha a közvetlen vérivást tagadom meg magamtól, vagy a kívánt nőt. Egyébként sem reagálnék semmi többet a szavaira, ám így, hogy végül igazat ad nekem, már egyáltalán nincs értelme bármit mondanom. Ahogy elvileg arra se volna, amit ezután kérdez, érdeklődésében eléggé lekezelően nyilvánulva meg. De talán a lekezelő rossz szó. A lényeg, hogy azt érzem rajta és hallom ki szavaiból, hogy jogtalannak és természetellenesnek tartja a létemet. Ez borzalmasan fájna, ha még tudna fájni ilyesmi, de túl sokszor volt már dolgom vele.
- Igen. - felelek hát csak ennyit nyugodtan. Igen, azzal, hogy a Teremtőm átváltoztatott, új életet adott nekem. Jelenleg csak a csontvázam heverhetne valahol mélyen a föld alatt, jó esetben. Ehelyett itt társalgok a lánnyal, a stégen ülve. Becsülöm és élvezem az életemet. Persze, a halandók szemében én már nem élek, igaz? Egy járkáló hulla vagyok. Hát... ez nagyon kedves. Komolyan. Dehát mit vártam tőlük? Mindig is ilyen végtelenül kedvesek voltak.
Alig figyelek már a további szavaira. Csak nézek le magam elé a sötéten hullámzó vízre. Nagyjából persze eljut hozzám, amit mond, de meg se rezdülök rá. Egyedül akkor biccentek egyet, amikor elköszönöm. Menjen csak. Jobb lesz ez most így. Részemről ücsörgök tovább a fadeszkákon, hosszú lábaimat szétvetve, karjaimat felhúzott térdeimen támasztva, lazán lógatva lefelé fehér kezeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem hittem volna, hogy egyszer el fogok érni létemnek azon momentumához, mikor nemes egyszerűséggel... megfutamodok.
Utálom is magam érte, olyan gyorsan szelem a kastély és a falu határa közötti távolságot, amilyen gyorsan már nagyon rég futottam. Mégis érzem, remeg mindenem, üvöltenék, vagy nem is tudom.
Azzal se voltam teljesen tisztában, milyen érzés félni. Mármint úgy rendesen, gyomorreszketősen, meg minden. A mészárlásos meccs ehhez képest pittypang volt.
És most se egy személy váltja ki ezt belőlem, vagy is de. Viszont esküszöm, gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer majd én leszek saját magam mumusa.
Még jobban felzaklat, mikor a vaskapu magától nyílódik ki. Nem akar elmúlni. Miért nem múlik már el?
Arra meg egyenesen gondolni se tudok, hogy majd valamikor rájövök, hogy történt, hogy lettem képes arra. Oké, hogy fiatal vagyok, de a varázserőm már tudom kontrollálni amennyire kell, épp csak annyira, hogy ne forgassam fel fenekestül a Vezetőit. Erre mégis megtörténik. Haragudnom kéne Lucára, mert miatta van, ha ő higgadt tudott volna maradni, akkor nálam se szakadt volna el az a bizonyos cérna. Az meg már csak részletkérdés, hogy az egészet én idéztem elő azzal, hogy felkerestem. De tényleg fontosabb, hogy maradhassak a suliban, mint a kviddics, és igen, ahhoz rendesen rá kell gyúrnom az SVK-ra. Na, de ezek után...
Tényleg, mi lesz ezek után?
Nem törődök már semmivel. A temetőben már amúgyse járkálhatnak sokan, főleg nem ilyenkor. Egy normális ember már rég alszik, nem reszket, pedig nem is érzi, hideg van-e. És nem azt várja, mikor hagyják abba a könnyebb cserepek a lebegést, és hódolnak be a gravitációnak.
Lekuporodok az egyik sír tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom azokat. Nézem, ahogy a cserepek a levegőben táncolnak, de még ez sem tud annyira lenyugtatni, hogy elmúljon a remegés. És igen, bekövetkezik az is, ami már ki tudja, mióta nem. Megindulnak az első könnycseppek, végigfutnak az arcomon, és valahonnan, mintha a sírás hangja csendülne fel, nem... nem akarok arra gondolni, hogy ezt a hangot én adom ki...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hát jó, bevallom kicsit elmerültem abban, hogy a könyvemet tanulmányoztam, mert azt sem vettem észre, hogy Vatta közben mellém sétált, jól megnézett, majd visszatért a tükörképéhez. Igen, lehet hogy kicsit elragadtak a legendás lények, de hát ez van. Imádok olvasni és bármi leköti a figyelmem, amiben nem gyilkolnak... De ha már itt tartunk, akkor főleg az ilyen állatos  könyvek a nyerők, vagy a regények. Ohh, igen, azokat nagyon imádom.
Visszatérve a figyelmetlenségemre, még azt sem vettem észre, hogy közben az én drága jó kutyám úgy döntött, hogy hazamegy és engem pedig itt hagy. Éppen felnéztem, hogy Albertet keressem a szemeimmel, amikor megpillantottam a juhászkutyát leosonni a stégről.
- Vatta! - kiáltottam rá, a szokásosnál hangosabban. Tudom, hogy a hangom erőteljesebb volt, de egyrészt távol volt tőlem a kutya, másrészt pedig az állatokra következetesen kell rászólni. Amint a kutya visszaoldalgott a stégre, én is visszatértem a könyvemhez. Az írást már abbahagytam és inkább a kezembe vettem az olvasmányt, aztán belelógattam a lábam a hűs vízbe, majd olvasni kezdtem az unikornisok "bevándorlását" Magyarországba.
Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki megállt mellettem és köszönt. Ijedten összerezzentem, aztán tágra nyílt szemekkel felpillantottam. Egy fiú állt felettem, eltakarva a napot. Nem volt ismerős az arca, bár lehet, hogy láttam már... de így hirtelen nem tudtam.
- Szia! - Köszöntem, miután észbe kaptam. - Hát épp "tanulok", de úgy sem fogok sokra jutni, amíg a kutyám itt ugrándozik körülöttem.
A tanulok szónál idézőjeleket rajzoltam a levegőbe, amikor pedig Vattáról beszéltem, rápillantottam. A stég szélén feküdt, mancsaira helyezett fejét pedig a víz felé fordította.
- Egyébként Izabella vagyok - mutatkoztam be a fiúnak. Ha már idejött és köszönt, akkor bemutatkozok, hiszen ha sokáig marad, akkor még sem hívhat végig "lány"-nak, én pedig "fiú"- nak. Ez így kicsit furcsán hangzana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A fiú láthatóan meglepődött, amikor visszahívtam a kutyám. Nem is tudtam, hogy már azóta itt álldogált mellettem. Vagyis... hát, amikor még felnéztem, hogy rászóljak a collie-ra, még nem volt itt. Talán elbújt és hallgatózott volna? Na nem, azt én nem nézném ki belőle. Bár nem vagyok az az ítélkező típus, így nem volt róla kialakult véleményem.
Amint befejeztem a beszédet, ő rögtön rám zúdított egy rakat kérdést, én pedig pár percig köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam és válaszolni tudtam. Először is, amikor megkérdezte, hogy leülhet-e, én bólintottam, bár már helyet foglalt mellettem. Bran néven mutatkozott be, de nem hiszem, hogy ez a teljes neve.
- Bran... ez a teljes neved? - Tettem fel az első idétlen kérdésem. A macskáját is bemutatta, aki épp a fiú körül sétálgatott. Rámosolyogtam a cicusra, aztán megpróbáltam végiggondolni, hogy melyik kérdéseket tudnám összevonni, hogy egy választ adjak rájuk.
- Hát azt nem, és szerintem a cicád sem értékelné, ha összevizeznéd - pillantottam a kis fekete szőrmókra. - Igen, én is a kék ház lakója vagyok. Hogy tetszik nálunk?
Kellett valami, ami kicsit lenyugtatja a fiút. Nem volt idegesítő, de hát azét kell egy kis nyugalom, hogy tudjak válaszolni a kérdésre. Már, ha válaszolni akarok a kérdésekre.
- Kviddicsezel? - Csillant fel a szemem. - Tényleg? Ezt nem is tudtam... Kei nem is mondta.
Egész jól elmorfondíroztam magamban arról, hogy vajon miért nem szóltak nekem. Bár nem vagyok olyan nagyon fontos ember a csapatban... vagyis de, de az vagyok. Talán enyém a második, vagy harmadik legfontosabb szerep a csapatban. Bran ekkor szabadkozni kezdett, amiért ilyen sokat kérdezett, amit elhárítottam egy mosollyal.
- Második éve koptatom a padot - válaszoltam az utolsó kérdésére. Meglóbáltam a lábam a vízben, ezzel felkavartam a csendjét. Azon gondolkodtam, hogy Vatta mikor fog iderohanni és kérdő pillantásokkal illetni a kiscicát. Egyenlőre azonban még helyben maradt és nyugodtan feküdt a stégen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra nem áll le elemezgetni vendéglátója nevét, bőven elég elfoglaltság neki az, hogy magában még párszor elismételgesse, a névmemóriája mindig is ramaty volt. Neki aztán édes mindegy, hogy a mennyire bibliai eredetű a keresztneve és mennyire valós a vezetékneve, ő aztán ugyanúgy bízna férfiben, ha Kukorica Jánosként mutatkozott volna be. Igen, nevezhetjük bizalomnak, hogy nem akar fejvesztve menekülni a férfi közeléből. Elvégre Adam nem adott neki semmilyen okot a félelemre, vagy a bizalmatlanságra, sőt nagyobb megértést, segítőkészséget és kedvességet tanúsított a fiatal nő iránt, mint azt egy átlagember tette volna. Úgy van vele, hogy a másik az ő vérére szomjazna, már akármikor megkóstolhatta volna, így ez a kérdés sem nyugtalanítja.  
A kézfogást követően leereszkedik a kanapéra és fürkésző tekintetét a férfire függeszti. Végignézi, ahogy összeszedi az asztalról a termoszt meg a poharat. Azon tűnődik, vajon a férfi a konyhában fogja-e folytatni a táplálkozást. Végül azonban nem ad hangot a kíváncsiságának.
- Jó éjt - kissé tétován ejti a szavakat, nem teljesen biztos benne, hogy máris aludni akar. Mégiscsak most találkozott életében először egy igazi vámpírral. Úgy nagyjából tizennégy éves koráig mindenfélét olvasott az éjszaka gyermekeiről, élt-halt a és a mai napig él-hal a mítoszokért, miután azonban kiderült száméra, hogy a vámpírok igenis léteznek, elolvasgatta róluk a tényleges szakirodalmat, és ezzel együtt kiszorultak különleges érdeklődésének folyton változó köréből.
Még hosszú percekig néz Adam után, de nem megy utána, csak ücsörög a kanapén. Valahogy semmivel nem érez több késztetést, hogy kéretlen kérdésekkel bombázza a férfit, mintha az csak egy közönséges földi halandó lenne. Tény, hogy imád fecsegni, magáról, csapongó gondolatairól, azt sem mondhatjuk, hogy gátlásos lenne. Most azonban nincs hangulata további beszélgetéshez, nem is jut eszébe, olyasmi, amire feltétlenül szeretné megtudni a választ Adammel vagy bármi mással kapcsolatban, bár ebben elég nagy szerepet játszik az is, hogy hosszú napja volt és rettentően fáradt. Sóhajt egy aprót, aztán megágyaz magának az odakészített ágyneművel és bebújik a takaró alá. Hamarosan pedig el is nyomja az álom.
Kényelmesen, mélyen, és viszonylag sokáig alszik, csak kilenc óra tájban ébred. Akkor aztán felbaktat az emeletre, megmosakszik, felöltözik, röviden tollászkodik, a nappaliba visszaérve összehajtogatja az ágyneműt és csinos kis kupacba rendezi, felkapja a táskáját és elindul végre bejelenteni magát a helyi önkormányzatnál. Bár megfordul a fejében a csábító gondolat, hogy egész életét tölthetné munka és állandó lakás nélkül, de aztán eszébe jut, hogy papírja van róla, hogy képes az önálló életre. Meg aztán el is unná magát az egész napos semmittevésben.
A fák közül még visszatekint a vörös téglás házra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Alig egy-két perce esett össze ez a kis szőkeség a Fő utczán, akit az ölemben tartva most házamba lépek. A kilincset kezemmel nyomom le, de az ajtót vállal lököm be. Bőrig áztam a zivatarban, hiszen dzsekimet, amely valamennyire védett volna ettől, a leányzóra adtam, aki ájultan lóg karjaimban. A nappalimba megyek vele, és ott szépen lefektetem kanapémra. Leveszem róla hatalmas kabátomat, aztán elnyűtt, csuromvizes cipőitől is megszabadítom. A többi ruháját rajta hagyom. Nagyobb a veszélye annak, hogy kiborul, ha meztelenül, vagy idegen holmikban találja magát, mint hogy megfázzon a nyirkos darabokban. Ez utóbbit elkerülendő, hozok egy takarót, és ráterítem, aztán felugrom hálószobámba, lecserélni vizes, rám tapadó cuccaimat. Eközben természetesen figyelek a földszint neszeire, ébred-e a lány. Dehát a pár pillanat erejéig, míg odafent vagyok, nem történik változás.
Miután visszaértem, megállok a küszöbömön, és a kanapémon heverő Aniellára nézek. Pompás. Először az a bohókás, csavargó nőszemély, most meg ez a kiütött lányka. Látogató látogatót követ mostanában nálam. Nem erre vagyok beállva. Dehát ez van. Pislogok még így távolról felé, majd mezítlábas léptekkel sétálok a nappaliba. Immáron tiszta, száraz ruhadarabok fedik sápadt testemet, fekete ingemben és sötét nadrágomban ülök le szépen a szöszi lábahoz a kanapéra, és csak türelmesen várom, hogy magához térjen. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Éppen a nappalimban ülök a jobb falra tolt kanapémon, és egy nagybőgőt pengetek szétvetett lábaim közt, amikoris lassan felemelem a fejem, a semmibe révedve, leállva játékommal, ahogy egy különleges erőt érzek meg a közelben. A közel alatt pár kilométert értek. A lényeg, hogy a falukörnyéken valahol. Figyelek még egy ideig, majd félreteszem hangszeremet, felkelek a helyemről, elhagyom házamat, és alig egy perc múlva a lakósoron túl vagyok valahol, amerre az érzékeim vittek. Egy alacsony kerítés előtt állok, amely mintha csak egy sima, zöld füvű mezőt határolna, ám a látszat csal. Erre hamar rájöttem, mikor ideköltöztem.
Besétálok a területre az éjszakai sötétben, és a temetőben találom magam. Sírkövek, fejfák emelkednek kifelé a földből, minden nyugodt és csendes. Már a halk sírdogálást leszámítva, ami valahonnan távolabbról érkezik. Hamar beazonosítom, kitől származik. Ismerem az illatát. Nesztelenül haladok a köves úton, csupasz talpakkal. Pedig nem szokásom így, cipő nélkül mászkálni, dehát most siettem.
Megérkezem a lányhoz, aki egy sírkő mellett kuporog, körülötte pedig kavicsok, cserepeket lebegnek. Összevonom szemöldökömet. Ezt az erőt éreztem én. Tudom, hogy akadnak varázslók, akik képesek a pszichokinézisre. Olybá tűnik, Ő szintén ilyen lehet. Emiatt lenne nekikeseredve? Vagy a környezeti tárgylebegtetés egyszerűen a hangulatának folyománya? Lassan, észrevétlenül közelítek felé, puszta árnyként, majd ahogy mindössze egy-két lépésre vagyok, már hagyom, hogy észrevegyen. Jelentőssé lesz kisugárzásom, mert így akarom.
- Szia Aisha... - köszönök rá lágyan, rekedtes hangomon, figyelve rá, hogy ne ijesszem meg. Mezítlábasan álldogálok fölötte, fekete ing és sötét nadrág fedte, sápadt, langaléta alakommal, és fürkészőn figyelem csupán, lefelé pislogva rá különleges fényű tekintetemmel. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég