Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ember volt.
Vonom meg a vállaimat, mert olykor a legapróbb dolgok viszik végbe a legnagyobbakat. Ő pedig tényleg ennyit tett, nem ítélkezett, nem tett különbséget, mindenkihez kellő tisztelettel és kedvességgel szólt. Így sokan szerették, sokan megjegyezték, sokan tudnak egy-egy kedves emléket felidézni róla. Mi, akiket tanított, hálával adózunk neki, mert hozzátett a személyiségünkhöz, az emberekhez való hozzáállásunkhoz.
Beszélgetnék tovább szívesen róla, azonban az ifjú hölgy által kiváltott reakció szörnyű zavarba hoz, és hirtelen érzem, ahogy a füleim égni kezdenek. Még jó, hogy takarja őket valamennyire a hajam. Percek telnek el így, és én azon gondolkozom, hogy most az időfagyasztás egy létező történet-e vagy sem.
A mostani jelenet sok mindent megmagyarázna, de aztán, ahogy megszólal, akaratlan kuncogok egy keveset, mert valljuk be, a vérfagyasztás után jól esik, hogy csak meglepődött arról, hogy létezem. Pedig, ha most végigtapogatnám magam, megállapíthatnám, hogy szilárdan jelen vagyok, illetve azt is, hogy az ilyen mozdulatokkal megbotránkoztathatom a világot annyira, hogy kitiltsanak egy temetőből.
- Pedig létezik, sőt, elárulom, hogy ketten is a faluban lakunk.
Merthogy mi a polgármester jövendőbelijével nagyon is együtt jártunk hozzá. Egyszerre kerültünk be az Eridon házba, együtt mentünk egyetemre, és valahogy végig Felagund professzor volt a szakma az életünkben. Széttárt karjaimmal vonom meg ismét a vállam, hogy bizony, igaz, létezünk mi.
- Érdekes szerzet, annyi szent. Mondjuk a saját unokáját megbuktatni… igazság szerint eléggé illik hozzá. Az utolsó pillanatban is kőkemény maradt.
Velünk se bánt soha kedvesen, mindig volt valami, amiért nem voltunk száz százalékosak, és egy gyerek, de még egy fiatal felnőtt is, sokkal inkább akar megfelelni, semmint beletörődni, hogy a száztíz százalék sohasem lesz elég.
- Lizi? A másik felagundistát is így hívják. Nem a nagymamájáról kapta a nevét, hanem a Büszkeség és Balítéletből, de részletkérdés.
Volt pár húzós pillanatunk, de biztosak voltunk benne, hogy a feleségét nem meri olyan hangsúllyal Elizabetnek hívni, ahogy az Odry lányt tette, és talán egy-egy rosszabb napon beléfojtott veszekedést is a lányon vezetett le.
- A legkevésbé sem, nagyon sokat kellene ahhoz a pályán töltenem, hogy képes legyek arra, amire ő.
Mind szakmaival, ami vitathatatlan erénye, mind emberileg, ami viszont nagyon is vitatható, de már nyugdíjas, és speciel nekem tényleg rengeteget segített. Megígértem, hogy még a tanév kezdete előtt meglátogatom majd.
- Nem lenne szívem ezt tenni. Ez egy sírhely, az ember maximum csendben elmélkedhet, de, hogy képet készítsek vele… idegenül hat. Bár nem vagyok híve a lopásnak, de értem az okot, és ha önnek nincs szüksége rá, örömmel átvenném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mostanában ritkán mozdultam ki a lakásomból, valahogy nem volt hangulatom kimenni a tömegbe. Azonban egy egy idő után már meguntam azt, hogy benn punnyadok, úgy éreztem, szívnom kell egy kis friss levegőt, azonban emellett nyugalomra vágytam, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ellátogatok a stéghez. Az a hely nyugis, ráadásul remek fotózási lehetőségeket rejt magában. Kissé hűvös idő volt, de nem az a jégfagyasztó feeling, úgyhogy egy fehér háromnegyedes ujjú felsőt választottam magamnak fekete nadrággal és bokacsizmával a kiruccanáshoz. A macskámat megetettem, mielőtt elindultam volna, őt nem igazán izgatta, hogy elmegyek otthonról, mert a kajálás után rögtön elaludt a fotelben összekuporogva. Már félúton jártam a stég felé, amikor eszembe jutott, hogy bizony otthon hagytam a fényképezőgépemet. Szitkozódtam magamban egy sort, majd gyorsan visszafordultam érte. Beletelt egy kis időbe, mire ráleltem, mivel múltkor nem a helyére raktam vissza, végül a nappaliban lévő szekrény egyik polcán találtam meg. Gyorsan magamhoz ragadtam, aztán újra nekiindultam az utamnak, amelyet most már nem zavart meg semmi, simán meg is érkeztem az úti célomhoz. Mikor odaértem, szemrevételeztem a terepet, majd megállapítottam magamban, hogy elég nagy kihaltság volt. Annyira nem is bántam, hogy nem volt tömegnyomor, így legalább nyugodtan tudtam fotózni. A faépítményt óvatosan közelítettem meg, mert eléggé rozogának, tűnt, bár a közvélemények alapján időtálló volt, és persze stabil. Reméltem, hogy nem alattam fog majd leszakadni, de amint végigvonultam rajta, megállapítottam, hogy nincs félnivalóm, ugyanis bírta a gyűrődést. Azért egy elefántcsordát már nem biztos, hogy elbírt volna... Gyönyörködtem egy sort a tóban, majd a fényképezőgépemet elővéve elkezdtem kattogtatni. Igyekeztem minél több szögből fényképezni, azaz a helyszínről különböző látószögből és távolságból készíteni képeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- És mit ért el a felvonulás Magyarországon? Közfelháborodást. Házasodhatnak az azonos neműek? Nem. Lehet egy gyereknek ma törvényesen két apja vagy két anyja? Nem. Pedig ez nem más, mint ember és ember között létesített szerelem beteljesedése. Akkor vajon, ha ez az amúgy teljesen természetes emberi jog eltiprásra kerül, akkor egy cikk által mi változna a világban a vadak megítélésével kapcsolatban?
Mert mondjuk ki, szép és jó az eszme, de ha valaki benne van, ha valaki hónapról hónapra átváltozik, ha érzi huszonéves kora hajnalán, hogy haldoklik, az nem fog tapsikolva rohanni és interjút adni azért, hogy elfogadják őt. Főleg nem egy olyan, mint én, akit eddig csak elítéltek mindenért. Lehet rosszabb annál, ha vérfarkas vagy, az, ha egy befolyásos máguscsaládban vagy vérfarkas. Kegyetlen ezt kívánni, de Szonja talán jobban jár, ha sosem ébred fel a kómából. Jobban jár, ha nem éri meg a következő holdtöltét, és kövezzen meg ezért a gondolatért bárki, de ha kell, hangosan ki is mondom. Szerencsésebb lenne ő maga is ezzel a felállással.
Azok, akik nem következtetik ki, hogy mi vagyok, hogy nem csak az ember él bennem, hanem a farkas is, ajánlatot tesznek rám, latolgatják, hogy mennyit érek, hogy mi az az ár, amiért a szüleim eladnának, főleg úgy, hogy köztudottan már nem vagyok tökéletesen alkalmas az aranyvérű házasságkötések elvárásainak. Mások azt találgatják, mi volt az ár, amit Damyan Volkov értem fizetett és ugyan mennyit kell még arra várni, hogy ez a jó üzlet jövedelmező legyen, hogy végre megfelelő keretekbe foglaljuk a kapcsolatunkat, házasággal, utódlással. Ez várt volna rám, ha nem történik meg az a bizonyos éjjel. Nem sokkal később házasságot kellett volna kötnöm egy kijelölt emberrel, egy Daróczy félével, aki képes lenne engem megfékezni. Bár valljuk be, erre Damy is tökéletesen alkalmas, de őt talán sosem ismerem meg. Az eszme, elismerem, szép, de nem olyan időket élünk, hogy célt is érjünk vele.
- És hányan mondtak már igent erre a lehetőségre?
A név eltitkolása nekem kicsit megint olyan, hogy akkor mit is szeretnénk igazából? A melegek és azok, akik támogatják őket, kilépnek a fényre, megmutatják magukat, felvállalják érzéseiket, elköteleződésüket. Ezzel szemben mi, a nagy megváltók képzelt nevek mögé bújva vívjuk meg a harcot anélkül, hogy bárki is látna minket. Ki a hitelesebb? Segítek, az, aki a mikrofon mögött állva elmondja, hogy miért is felel meg tökéletesen Ákos és Balázs több, mint tíz éven át tartó, stabil kapcsolata annak, amit házasságnak, családnak nevezünk. Hogy miért lenne joguk szülőként bejegyződni a kis Kata életében és nem csak az egyikük lenne az apja. Ő hitelesebb, én, akit néhány oldalon keresztül elkönyvelnének Helgának, nem lennék az.
- Nagyon szerencsés vagy, mert anyukád a legjobb dolgot tudja elkészíteni a világon.
Mondanám neki, hogy én meg olyan kiválóan értek a rendeléshez, mint senki más a világon, de nem hiszem, hogy ezt a viccet ő értené, mert még kicsi, és látszik, hogy nagyon szereti az édesanyját, mert másabb lesz a hangja, amikor róla esik szó.
- Nagyon szívesen.
Mosolyodom el a puszira, ami kedves gesztus a kislánytól, és ami szörnyű nagy űrt képez a szívemben. Minden alkalom, amikor az előkészítőbe hívnak, vagy a régi gyermekdalaimat kell játszanom, ezt okozzák. Mert én akartam gyereket. Amikor elkezdtem saját dalokat írni, amikor az Abigél álmát raktuk össze, olyan dalok születtek, amikkel a saját gyerekeimet akartam láthatatlanul nevelni. Sokáig én is tradicionálisan nevelkedtem, és amikor beindult az egész karrierem, akkor mérlegeltek, hogy mit tanuljak meg és mit ne. Nem tudok főzni, mert sosem tanítottak, életveszélyes vagyok a konyhában, ha nem palacsintát kell sütni vagy hagymát felvágni, de tudom, hogy hogyan kell jól nevelni egy gyermeket. Mert az olyan családoknál, mint a miénk, mindig az volt a fontos, hogy az utódaidnak és a férjednek adj meg mindent. Nekem se gyerekem, se férjem, úgyhogy ezek a részek igencsak felesleges munkaóráknak bizonyulnak.
- Lizinek nehéz megfelelni. Mindenkit azonnal szeret, mindenkiben azonnal megbízik, de egy pillanat alatt összeomlik nála a kártyavár, és utána szinte lehetetlen újra felhúzni a falakat. Emlékszem, a kórházba ő jött be hozzám először, napokig bent volt, halálosan idegesített, aggódott, de sosem készített nekem főzetet, mert azt mondta, hogy képtelen lenne elhinni magának, hogy elég jó az, amit nekem ad, és ha már én nem adom meg magamnak a legjobbat, az életet, akkor kell valaki, aki segít ebben. Néha jobb, amikor lila fejjel üvöltenek az emberrel, hogy egy idióta.
Lizi nem ilyen, ő nem kiabál, ellenben olyan szinten tud odaszúrni az embernek, hogy megáll benne az ütő. Sosem felejtettem el, hogy ezt mondta, és bár nem ismertem be, hogy igaza van, de tudtam, hogy a visszalévő rövid életemet úgy akarom leélni, hogy az boldog legyen. Nem sokkal később pedig megkaptam Damyan-t, így tudom, hogy jó úton haladok. És talán kellene az interjú, de csakis névvel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Előtörtek a rossz emlékek, ahogy eszembe jutott, hogy mi történt anyámmal, mit művelt vele, meg apámmal ez az átkozott szer. Éppen ezért is próbáltam figyelmeztetni Margarétát, meg egyébként mindenkit, aki ehhez hasonló szereket akart használni.Érintésére kedves mosoly kúszott az arcomra, érződött abból, hogy jót akar, hogy talán bán valamit, amit úgy érez, hogy megtett, miközben meg nem, hisz nem bántott meg. Ettől függetlenül az est sodort magával, s valamiért úgy éreztem, hogy előtte megnyílhatok, mert hasonló hozzám, mert nem olyan nagyvilági aranyvérű, mint mondjuk Olívia. Ki tudja, hogy ő mit szólna hozzá, ha tudná, miben nőttem fel. Magam elé meredve meséltem el a történetet Margarétának, végül sóhajtottam egyet, s nem is nagyon mertem felé pillantani, míg nem hallottam a nevem. Aztán elcsöndesedett, újra éreztem az érintését, meglepett, de nem löktem el a kezét.
- Hát ja...ez van - a stég szélét markolva fordítottam el a fejem, hogy kifújjam a levegőt, s ne azon gondolkodjak, mennyi mindent tehettem volna. Mondjuk kivehettem volna a kezéből azt a szart, felrúghattam volna az asztalt, és kérhettem volna külső segítséget.
- Hm? - további szavaira egy kicsit meglepetten pillantottam rá, mintha addig ott se ültem volna, pedig ott voltam, csak épp elmerülve a gondolataimban. Margaréta viszont most először tűnt nálam pozitívabbnak, s ez még az én arcomra is mosolyt csalt.
- Jó, ez igaz, tényleg sok dolog vár még itt ránk. Hatalmas nagy mágusok leszünk. Ismered David Copperfield-et? Na, nála is nagyobb leszek - mondtam "vagány" üzemmódban, s még a képzeletbeli galléromon is igazítottam egyet. Aztán a röpke jókedvet ismét átvette a melankólia, hisz úgy tűnt, Marg is titkokat rejteget.
- Te is elveszítettél valakit? Akarsz róla beszélni? - nem akartam tapló lenni, így megadtam a lehetőséget arra, hogy ha akarja, visszautasítsa a kérdésemet. Ennek ellenére jó lett volna megismerni az ő történet is, hisz valamiért legbelül úgy éreztem, hogy hasonló dolgokon mehetett keresztül, mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Megérti a lányt és ezért sem erőlteti tovább a kelleténél az interjú ötletét. A magokat már elvetette és csak idő kérdése, hogy azok kihajtsanak. A vele szemben ülő fiatal lány minden szava komoly gondolatokról tanúskodik, amik meghazudtolva korát igen fejlett igazságérzetet és bölcsességet adnak neki. Elektra kicsit saját magát véli hallani vehemens megnyilatkozásában. Tüzet érez benne, ami feszíti belülről és ezt hallotta a dalaiban, azok szövegében. - Mindenki más eszközzel harcol a céljaiért. De ha senki sem tesz semmit, akkor semmi sem fog történni. Pont mint az őrület definíciójában - fonja karba kezeit mellkasa előtt - Mindig ugyanazt teszed újra és úrra, de más eredményt vársz a végén - magyarázza sötét tónusú, komoly hangon - A fogadtatás mindig kétesélyes, ezt te is nagyon jól tudod. Valaki vagy szereti a zenéd, vagy nem, de te mégis énekelsz, nem? - hangzik az igazából költőinek szánt kérdés, főleg mert közben érkezik is egy Odettől. - Még az elején tartok, de egy nyilatkozóm már van - feleli jó riporterhez méltón a személy kilétét nem felfedve. A diszkréció fontos szabálya az újságírásnak, főleg ha valaki hiteles akar maradni. Ha elcsicseregné a forrásait azzal a neki adott bizalmat tiporná sárba. Hová lenne a Fekete Kanári, ha papagájként viselkedne? Ezért őrzi ő jobban a titkokat, mint bárki más a környezetében. Furcsa mód azonban hamar rá is jön azokra. Ezt apjától örökölte. Nem tudott úgy csínyt elkövetni, hogy arra a férfi rá ne jött volna. Érzéke volt és van hozzá és ezt szerencsére továbbadta neki, amiért Elektra hálás. Imola már nem annyira, de a kislány nem is akkora széltoló, mint anyukája volt egykor. A nevezett apróság érkezése megenyhíti a szíveket és az egymásnak feszülő hangulatokat. - Mást is tud ám anya sütni - jegyzi meg a csodatévő csemete és felmosolyog Elektrára, aki viszonozza gesztusát - Egyszer gyere el és csinál neked is valami finomat - hangzik el az invitálás a kislány szájából, amit hősnőnk kiegészít - Szívesen látunk, csak szólj előtte - mondja miközben magához öleli a cserfes gyerkőcöt. Ezután a zenére terelődik a szó és nagy lesz az öröm, ami egy puszival lesz kifejezve. Imola dalt fog kapni, amit ő hallhat először és hősnőnknek is meg fogja Odett tanítani. Elektra erre azért titkon befizet, mert bár nem kappan, azért a karaoke bárokon kívül nem igazán szokta megcsillogtatni hangi adottságait. Kivételt képez ez alól a cikkírás. Olyankor mindig szól valamilyen a témához illő zene és ő bizony be is kapcsolódik olykor pár strófára azokba. A szomszédok legnagyobb örömére természetesen. Erről persze megint ő jut eszébe. Elmosolyodik és egy pillanatra le is hunyja szemét, hogy maga elé idézze két méteres gavallérjának alakját és azt a kettesben, kutatással töltött estét. Mindig ha Sándorra gondol a lelke elmosolyodik és ajkára is kivetül az amit érez. Szerencséjére ezt a mostani esetet sem Imola sem Odett nem láthatják, mert lefoglalja őket a beszélgetés. Elektra pedig azt nem veszi észre emiatt, ahogyan a tehetséges fiatal művész reagál a lánykától kapott puszira. Elektra igen jó megfigyelő, feltéve hogy látja a célszemély arcát. Jelen helyzetben nem látta és mire gondolataiból visszatér a jelenbe már egészen másra terelődik a szó közöttük és megváltoznak beszélgetőtársának vonásai. Meghallva kire is utalt valójában Odett, hősnőnk azonnal lenéz Imolára és mintha mi sem történt volna szólal meg. - Kicsim megmondanád a nagyiéknak, hogy sajnos most nem fogunk tudni csónakázni? - kérdezi, de szavaiból egyértelműen az hallatszik, hogy szeretné a felvetett témát a kislány jelenléte nélkül megbeszélni és elküldi őt egy jó és valós indokkal. - Persze - bólint a kicsi lány - Szia Odie, még találkozunk! - integet mosolyogva frissen szerzett barátnőjének és már sétál is a nagyszüleihez. Miután már a gyermek biztosan nem hallja kezd reflektálni az elhangzottakra. - Igazán kedves és intelligens - kezdi és látszik rajta őszintén beszél - Sajnálom, hogy elsőre nem voltam teljesen őszinte hozzá, de ahogy neki is elmondtam, csak azt akartam, hogy egyszerű embernek és ne csak egy újságírónak tekintsen - folytatja és tartja magát ahhoz a verzióhoz, melyből kihagyta azt a tényt, hogy első szándékból Daróczyról akart többet megtudni, kihasználva jövendőbelijének nyíltságát. Már bánja. Akkor bánta, amikor a nő kedvességével szembesült. A francba, hát még az esküvői ruháját is megmutatta neki! Egy pár percre tényleg úgy érezte vele magát, mintha barátnők lennének. Majdnem ő is előszedte a sajátjáról őrzött képet...Nem fog magyarázkodni a vele szemben ülőnek. A tényeket közölte, de a bocsánatkérését Elizabetnek tartja félretéve elméjének egy hátsó polcán várva, hogy valahogy a sors újra egymás útjába vezesse kettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Mégis. Csak más egy dal és más egy vérfarkas kalauz súlya. Felfedni a miérteket, azt, hogy hogyan éljük meg magát a kórt, az átváltozásokat... Van, aki azért csinál mindent ugyanúgy, mert ezzel azt reméli, hogy messzire kergeti a halált.
Az esetemben erről van szó, ugyebár. Az, hogy elájultam átváltozás közben, nagyon közel volt ahhoz, hogy soha többet ne ébredjek fel. Közel volt ahhoz, hogy úgy halok meg, hogy nem zártam le mindent, hogy nem teljes a kör. Fogalmam sincs, hogyan nézhet ki az, akit visszaváltozás közben ér a vég, hogy vajon emberként, farkasként vagy egy furcsa átmenetként dobban-e a szíve utoljára. Vagy olyan ez talán, mint az Ivan Iljicsben, hogy már rég eltávozott a lelke, mikor teste még vergődött? Két hónapja rettegek a teliholdtól, és tiszta tudatommal tervezek. Olyan dolgokat találok ki magamnak éjjelre, amik ébren tartanak, és habár nem iszok se kávét, se energiaitalt, újabban ezen az estén pörgetem magam. Ébren kell maradnom, mert ha elalszok, félek, hogy nem lesz ébredés. A múltkor láttam, hogy Damy néz, miközben egy bögrét teletöltöttem kávéval, de nem beszéltünk róla. Stimulálom az agyam, bármi, csak maradjak ébren. Komolyan, erről beszéljek? Vagy miről? Hogy mit nyertem és mit veszítettem? Miért is? Hogy azt hozzák ki, amit az anyám is? Hogy nem vagyok én más, csak egy lázadó tinédzser, aki alig várta, hogy valaki megdugja, és lásd mi lett a vége, vérfarkassá vált. Az alsó ajkam kicsit megrezzen, amikor azt mondja, hogy egy más van, az én agyamba pedig gondolkodás nélkül felvillan Belián arca. Könnyű kikövetkeztetni, miért ő. A srác bevallottan mugliként van a varázsvilágban, egyik pillanatról a másikra jött és komoly szocializációs problémákkal indított. Meg lehet venni kilóra, ha arról van szó. Tudom, hogy ő az, mert Zinzinen nem látszik, ám ha mégis kiderül, hogy megkörnyékezi ezzel bárki a gyereket, akkor jobb, ha nem találkozik velem, mert azt nem teszi zsebre, amit tőlem kap.
- Köszönöm a meghívást, mindenképpen élni fogok vele.
Mosolygok rá a kislányra, aki tényleg igazán kedves, és akivel nagyon szívesen töltenék több időt, de úgy tűnik, hogy az anyja is érzi, hogy erre nem most kellene sort kerítenünk. Megvallom, ez annyira nem bánt, mert nem szeretném, ha az egész vérfarkas dolgot hallaná, és úgy adná vissza, hogy abból egyértelmű legyen, én vagyok az. Szeretem a gyermeki őszinteséget, de nem így. Ezért végignézem, ahogy eltávolodik tőlünk, integetek is neki, ahogy még egyszer visszanéz, és csak utána pillantok fel a nőre.
- Régebben sokszor kihangsúlyoztad, hogy újságíró vagy? Mert van olyan, amikor az ember saját maga alatt vágja ezzel a fát, és talán gondolja tévesen, hogy erről ítélik meg. Pedig nem mindenkinek számítana. Én például nem szoktam úgy bemutatkozni, hogy Angyal Odett, vérfarkas, és nem is erről ítélnek meg. Néha ha azt mondjuk egy befolyásos embernek, hogy újságírással foglalkozom, sokkal többre értékeli, mint azt, ha utólag derül ki, és gondol a legrosszabbra.
Mondjuk az más kérdés, hogy esetünkben valóban a legrosszabb történt, hiszen Lizin keresztül Konrádhoz akart elérni, de szerintem ebben a történetben keveseknek jut eszükbe a valóság, mint opció.
- Nem fog a családod haragudni, hogy nem velük vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Elgondolkodva csóválja meg a fejét. A fiatal művész bármilyen bölcs is legyen mégsem érti az ő indokait. Elbeszélnek egymás mellett. Ugyanaz az a cél, mégis teljesen más az ösvény amin megközelítik. Hősnőnket ez mindig elképeszti. Az emberi gondolkodás ilyetén sokszínűsége vagy épp szűklátókörűsége. De nincs ezzel semmi baj. Megérti és elfogadja. Azonban az utolsó mondatrészt nem tudja szó nélkül hagyni. - A halált senki sem kerülheti el, nekem elhiheted - mondja keserű éllel hangjában - Ha nem így volna akkor nem lenne a fővárosi temetőben a volt férjem és a kisfiam - teszi hozzá egy kicsit halkabban a megszokottnál - Szóval nyugi dalos pacsirta, megértelek és nem foglak zaklatni, hogy nyilatkozz. Tudom, hogy ti vérfarkasok is ugyanolyan esendő emberek vagytok mint mi és ezen se kór se kor nem változtat. A titkod nálam biztonságban van - mondja, majd rámosolyog a lányra biztatásként. Ezután kislánya Imola toppan közéjük és köti le egy ideig mindkettejük figyelmét. Csemetéje távozása után folytatják a komoly beszélgetést, egy a vérfarkas léthez hasonlóan kényes témával. Hősnőnk tekintetével még követi gyermekét, ahogy az visszasétál a maga apró lépteivel a nagyszüleihez. Legyen bár testben kissé fejletlen is gyermeke, a szíve és az esze bőven kárpótolja ezért a hiányosságáért. A gyógyítók szerint  nagyjából utol fogja majd érni fizikailag a kortársait. Ám addig is míg ez megtörténik Elektra és szülei segítik ha szükségét látják. Szerencsére a kicsi lány legalább olyan öntudatos, mint az anyukája, de ehhez heves természet helyett apja nyugalma és óvatossága párosul már most. Így nem kell aggódniuk. Vigyáz magára. Ezért hősnőnk figyelmét ismét Odettre fordíthatja egészen. - Műsorom van a rádióban és írok az Edictumban. Ha azt vesszük már rég a tönkön állok - nevet jóízűen, de gondolatait azért némi cinizmus színezi - A hangom és a nevem olyan, mint Batman jele Gotham felett - él egy rá jellemzően a muglik vizuális popkultúrájából vett hasonlattal - Ha bemegyek valahová és megszólalok felismernek. Ha leírom a nevem, vagy kimondom, depláne - meséli tapasztalatait vállát megvonva, hiszen a fiatal énekesnőnél senki sem tudhatja jobban milyen is ez a dolog. Mondhatni egy cipőben járnak csak a fazon és a méret más. Nincs kétsége afelől, hogy a vele szemben ülő megérti.  Nem kertelne akkor sem, ha nem így volna, csak talán valamivel jobban kivesézné a szituációt - Megesik, hogy ha első nekifutásból nem jönnek rá, hogy ki vagyok, akkor a második keresztnevemen mutatkozom be, ahogy tettem ezt Elizabet esetében - arckifejezése és tekintete őszinteséget sugároz, ami jórészt hiteles is, mivel valóban megesik, hogy Imeldaként utal magára. Más kérdés, hogy szökő évente egyszer. - Nézd, megbántam a hülyeségemet, de bocsánatot tőle fogok kérni és nem tőled. Emberek vagyunk, hibázunk. Ennyi - zárja le a témát a maga részéről. Vannak olyan ügyek, amik csak két emberre tartoznak és ezt hősnőnk épp ilyennek tartja. Nem fogja ecsetelni, hogy milyen cefetül érezte magát amikor lelepleződött, ahogy azt sem, hogy utána napokig rágta magát belül, hogy időt adjon-e maguknak, vagy forró fejével kérjen azonnal találkozót a leendő polgármesternétől. Végül nem tette meg persze. Baromság lett volna. Belátta ezt majd lehegesztette a hátsófelét és inkább a családjával törődött vagy azt csinálta amihez a legjobban ért: oknyomozott. - Tudják, hogy újságírás mániás vagyok - reagál Odett aggódó kérdésére és féloldalas mosolyra húzza ajkát, ahogy némi mögöttes tartalmat vél felfedezni - Úgyhogy nem kell a púder. Ha azt szeretnéd, hogy eltűnjek csak mond meg - kacag fel végül vidáman. Munka közben szeret olyan helyen lenni, ahol nem feltétlen látják szívesen. Viszont most teljesen magánemberként áll itt a kikötői kalyibánál, így bármikor távozhat. Családjával azért jöttek, hogy kikapcsolódjanak és csónakázzanak, de mivel ez nem fog menni hamarosan úgyis hazaindulnak. Megtehetné persze, hogy egy bűbájjal csónakot varázsol egy lehullott falevélből, vagy elköt egyet a gondosan leponyvázottak közül és azzal mennek pár kört. Mindkettőt megfontolás tárgyává tenné, ha egyedül volna vagy esetleg Sándorral lennének itt és felbuzogna benne a bizonyítási vágy, de Imolát és a szüleit nem rángatja bele ilyen partizánakciókba. Inkább kitalál majd valami más elfoglaltságot, ha hazaértek. Lehet közösen sütnek például kakaós csigát, ha már gyermeke emlegette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Van egy pillanat, nem hosszabb egy szemvillanásnál, ahogy tekintetem róla a vízre téved melyre édesen ráhasal a nap tükre, ahogy a csillanásból káprázat lesz, kedves emlék. Van egy pillanat. Egy olyan pillanat, amitől fázni kezd a lelkem, és valóban, a nagy igazságok és az, hogy ki is vagyok, lent marad a mélyben. Szokták mondani, hogy a világ legszomorúbb embere a leghangosabb, és azt hiszem, van ebben valami. Határozottan boldogabb voltam, amikor még nem éreztem úgy, olyan mélyen, mint ahogy most. Boldogabb, amikor még nem törődtem az érzéseimmel, kívül tettem őket a küszöbön, és nem adtam nekik nevet. Boldogabb voltam, amikor még minden voltam, csak az nem, aki most vagyok, amit most teszek magammal.
- Igazad van. De inkább úgy mondanám, hogy én vagyok a lány, aki rossz filmre lógott be. Nem is fizettem be rá és még a termet is elrontottam. Mondhatnám, hogy majd újrakezdek mindent az alapoktól, de a helyzet az, hogy sosem tettem meg. Csomagokat gyártottam, félretettem őket, az évek során megrohadtak és most az összes zsák a nyakamba zuhant, én pedig ülök a kupacban és baromira szenvedek.
A végén még nevetek is, mert valljuk be, hogy elég mulatságos, túl azon, hogy nagyon szánalmas vagyok. De tényleg nagyon. Valahogy az emberek képesek elválni, lezárni, új útra lépni, képesek újabb és újabb fejezeteket leírni. Ezzel szemben én. Ideköltöztem, szerelmes lettem, csalódtam, elköltöztem, kijelentettem, hogy soha többet nem térek vissza. Aztán hazajöttem, szerelmes vagyok, csalódok, elvágyódom és újra kijelentem, hogy soha többet nem térek vissza. Ilyet az idióták csinálnak, meg azok, akik élvezik az önkínzást. Lehet jobb lenne, ha én inkább egy korbáccsal csapkodnám magam a bűnbocsánat reményében. De tudok nevetni magamon, és ez jó, szerintem ez az, ami átlendít. Nem, nem segít új fejezetet nyitni, csak átlendülni.
- Az a nagy helyzet, hogy nem lehet minden ember tökéletes, valakinek sajnos muszáj ellátnia a tökéletlen, de bájosan próbálkozó szerencsecsomag szerepét is. Nagyon szívesen emberiség.
Még meg is hajolok, mintha tényleg színésznő volnék, de azért arra ügyelek, hogy ne boruljunk fel, mert akkor nem csak lelki, de fizikai nyomorulttá is válok menten.
- Fent van a Netflixes listámon, de mivel nyár van, ezért, természetesen a romantikus karácsonyi történeteket fogyasztom rengeteg csoki társaságában. Meg ezeket a sorozatokat szerintem úgy jó nézni, ha valakivel kibeszélheted, és itt nemigen van társaságom, de ha te is nézed, akkor akár nézhetjük együtt is.
Felélénkít, hogy valamiben hasonlítunk, hogy esetleg lenne valami közös hobbink. Ha kiderül, hogy a millió meg egy állattal sincs különösebb baja, akkor még akár együtt is nézhetjük, mert szerintem az én ágyam a legkirályabb a világon, olyan matracom van, hogy az megszólal, zseniális és mindenhez is jó, szóval képtelenség, hogy ne nálam legyen. Csakhogy ott van kutya, crup, kneazle, augurey és még egy sunki is. Macskám ugyan nem lesz, de láttam a múltkor két édes kutyust a menhelyen, akiket nagyon szeretnék elhozni.
- Mondhatnál bármit. Mondjuk, hogy pap leszel, vagy sorozatgyilkos. Ártatlan lányokat csábítasz magadhoz, elmeséled, hogy nézed a Mindhuntert, aztán puff, lecsapsz rájuk kegyetlenül, és vége van. Mondjuk ne legyél sorozatgyilkos, ők eléggé nem szépek. De lehetnél a szexi nyomozó, aki felkutatja őket. Állsz a tetthelyen, és megelevenedik a jelenet, én meg lehetnék a csini, de butuska társad, aki nagy szemekkel rádcsodálkozik, hogy aztaaa Árcsi, te mennyire okos vaaaagy.
Hogy hiteles legyek, még a hangom is vékonyabbá válik, kékjeimmel rácsodálkozok, és még a szájtartásom is olyan hitetlenkedővé válik, mint aki nem hiszi el, hogy mennyire nagyon okos és szexi partnere van, akivel persze ez szigorú munkakapcsolat, legalább hat évadon át, hogy az utolsó utáni pillanatban legyen egy majdnem csókjelenet. Aztán elkaszálják a sorozatot, a rajongók meg a fejüket verik a falba és fanfic-ekben élik ki magukat. Előreszaladtam, tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x


A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x


Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Elmosolyodom a megerősítésen, tudom én jól, hogy nem hagytam ki semmit sem, megjegyeztem mindent, ami fontos. Felkészültnek érzem magam, már amennyire ebben a helyzetben felkészülhet az ember.
- 1, 2 … - kezdek el hangosan számolni, amint megkapom a jelzést. Magamban is mondogathatnám a számokat, de így talán jobban fel tud készülni a férfi a betoppanásomra. Az ötös szám elhangzása után gyorsan és határozottan lenyomom a kilincset és besurranok a lakásba. Azonnal csukom is be magam után az ajtót, kizárva a nappali világosságot. Pár másodpercet várok, amíg hozzászokik a szemem a benti sötétebb fényviszonyokhoz, majd elindulok a kijelölt úton. Tekintetem végigsiklik a folyosón elhelyezett dolgokon, de nem állok neki töprengeni azokon, hogy miket is látok és azok milyenek, és nem is állok meg jobban körbenézni. Majd talán máskor, vagy később. Semmiképpen nem most, amikor egy kis törékeny testet ölelek magamhoz, akinek minden pillanat számíthat. A szobákba se kukkolok be, haladok egyenesen előre, a bal oldalt elhelyezkedő nappalit keresve. Nem nehéz megtalálni, nem nehéz nem bemenni, felmenni máshova. Nem nehéz a célra koncentrálni. A lehető legkevesebb gondot szeretnék okozni. Mindenkinek.
- Itt vagyunk – közlöm a nyilvánvalót, amint belépek a nappaliba. Lepillantok a cicára, és talán csak ez utal arra, hogy őhozzá beszéltem, őt akartam megnyugtatni. Itthon van, jó kezekben van. Aztán gyorsan felmérem a terepet, de közben már mozdulok is a férfi felé. Egy icipicit elcsodálkozom a sok mindenen, tekintetem pár pillanatig megpihen pár hangszeren, de nem húzom most az időt szétnézéssel, inkább végigmérem a ház tulaját. Kissé meghökkent a megjelenése, valahogy nagyon nem számítottam arra, hogy köntösben fogad, úgy, hogy az arcán és kezén, esetleg karján kívül más bőrfelületet is megpillanthassak belőle. Oké, eleve már az meghökkentő, hogy egyáltalán van köntöse. Nem tudnám megmondani miért, de fura. Félresöpröm viszont ezt az egészet, hisz most nem fontos. Megállok közvetlenül a vámpír előtt. Olyan közelségben, hogy simán el tudjon érni engem és én is őt. Olyan közelségben, amilyenbe nem szeretek menni, lenni. Olyan közelségbe, amilyenre most talán szükség van ha át akarja venni tőlem a cicát.
- Egy bokor mellett feküdt, eléggé egyenetlenül lélegzett, fájdalmasan nyávogott amikor rátaláltam. Furcsán tartotta a hátsó lábait, úgy néztem hogy fáj neki, de nem láttam konkrét jelet arra, hogy mi lehet a baja. Nem nyílt törés. A többiek azonnal előrohantak amint felemeltem és mutatták az utat idáig. Úgy érzem hogy gyengül – adom elő a történetet, felidézve lehetőség szerint minden fontos részletet miközben azokba a fura szemekbe nézek. Nem félek tőle, nem érzem magam rosszul attól, hogy ilyen közel állok hozzá. És attól sem tartok hogy esetleg mindjárt kinyújtja a kezeit és átveszi tőlem a kis fehérséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A süteményért nyúl és harap belőle egyet, nyammogva ízleli, hogy mifélét alkotott Elektra, elvégre, az ő sütitudománya igencsak gyatra, vagyis ehető, de ronda alapon tud bármit is és nem erőlteti. Pedig nagyon szereti a Fanta szeletet, de vagy túl folyós a túró, vagy nem akar szépen megkötni az a fránya zselé, de eldöntötte, ha ezt túléli, csinálni fog. Elmosolyodik, ahogy a falatot lenyeli.
- Igen, az teljesen más – persze, nem kell itt arra gondolni, hogy autókat tud felkapni, akár gondolattal. Csak más. Ahogy előtte fáradt, úgy tűnik el az egész. – Persze. Az érzékek teljesen mások, máshogy van a szaglás, a hallás, minden. Tény és való, hogy mindenki a gyilkolással azonosítja és talán, talán amikor ez az átok megszületett, azért is lett ilyen, hogy… az áldozat biztos ne menekülhessen – csüggedt sóhaj, hogy mire lehetne használni azt, amit a kórság ad. Ne értse félre senki, neki még mindig rossz az emlékező képessége, de improvizálni és a teljesen logikus lényeget mondani ő is tudja. Sőt. Sokat gondolkodott rajta, miket emeljen ki.
- Részben van jelen. A bájital segít ebben, ám a helyén való tudat erős kifejezés. Vagy hát, én csak a magam nevében tudok beszélni, ugyebár – nevet kicsit, hogy ki tudja, hogy a mágia világában mi minden lehetséges és mi nem. Újabbat harap a kekszből, ismét rágódva gondolja át, mit tudna még ehhez mondani, mi az, ami még helytállna és nem tévedve nagyot, mondana őrültséget vele. Nem vette át a dolgokat, ez tény, nem olvasott könyveket, mert úgy vélte, minek. Nem előadást tart. – Az animágia bármikor, bárhol. Nekünk csak egy alkalom van a hónapban. De elég is – utal itt finoman arra, hogy míg az animágus semmit, ők annál többet éreznek és nem épp a kellemes részből. Elfogyasztja hát a beálló csendben a kekszet és kezét hanyagul a farmerbe törölve ujjait pillant vissza rá. Száját húzza el a felbukkanó témára, amivel nem tud mit kezdeni, mert tudta, hogy fel fog bukkanni, hiszen, miért is ne történt volna meg? Aprót sóhajt, hogy aztán kortyoljon egyet a limonádéból, majd bólintson.
- Mint amúgy mindig, mindenhol. A színes bőrűeket, a romákat, mert van egy-egy csoport, akik tényleg bűnöznek, de a többit ezért elítélik. Miért lenne itt ez másképp – nem akar ő most itt világot megváltani, nem tudja azt sem, hogy más fajokkal, mert hallott párról, mi a helyzet. – Azt a véleményt te nem írhatod le – neveti el magát, mert tudna mit mondani, de nem teheti, mert nem illik. – Teljes mértékben elítélem. Hogy a tárgyra térjek. Persze, biztos van, ahol valamiért nem tudják megengedni maguknak, de aki tudná és ilyet tesz… Inkább nem folytatom. Az ilyenek, akik azt a lányt támadták meg, meg… meg engem… azok már sehol sem emberek. Vadak és eszüket vette a gyilkolási vágy. Nincs helyük a világban – kicsit elkomorodik a végére a felbukó dolgoktól, de végül, csak sóhajt egyet. Nincs helyük, sehol sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Pillantásom követi az övét, ami anélkül, hogy tudná: figyelem, a tó tükréhez vezet. Fogalmam sincs, milyen messze jár, merre réved, hogy a vizen megcsillanó napfolton és az apró, színes halakon túl mit lát, csak azt érzem, hogy egy ideig nincs itt a csónakban velem, ahogy azt is, hogy nincs jól, ezen pedig lássuk be, aligha tudok változtatni - még csak közöm sincs hozzá, nem is ismerem. Véleményem ettől függetlenül persze van, hát hogy is ne lenne(?!); egyrészt: még a fogykosok is tudják, hogy a szerelmet okosabb dolog messze elkerülni, másrészt pedig, ha már az első opciót nem sikerült abszolválni:
- Azt mondod, sosem tetted meg - nézek át rá a csónak túlfeléből. - Akkor éppen ideje, mhm? Az mostanra világos, milyen nem megtenni. Most jöhetne az Option B, azaz, hogy kilépsz a komfortzónádból, összecsomagolsz mindent, amit magad mögött kell hagynod, és elindulsz egy új, tökismeretlen úton.
Vagy kérhetne segítséget is, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, enélkül is tuti, hogy sokszor kezdeményezett orvosi jellegű beszélgetést vele az anyukája. De egy külsős, valaki, aki nem ismeri, néha félelmetes, tűhegynyi pontossággal talál bele igen-igen fájdalmas pontokba. Ez még nekem is megvan. A pszichológia meg a jog, kérem alássan, mindkettő fájdalmas és pontos. Nincs kecmec, az igazság csak úgy tolul az arcodba, te meg csak ülsz ott, és nem érted, eddig miért nem értetted.
Horkantva nevetek fel, míg elfordulok tőle. Pillantásom a közeledő stég korhadt léceire esik, fejemet bosszúsan ingatom.
- Hát te tiszta hülye vagy - mondom egy lélegzetvételnyi idővel később, és szúrós tekintetemet visszavezetem őhozzá. - Attól, hogy valami nem jött össze, még nem kéne ennyire mélyre temesd magad. Gondolj már arra is egy kicsikét, aki megpróbál majd kiásni, hey.
Lehet, érzéketlen vagyok. Lehet csak az a baj, hogy még nem igazán éreztem úgy senki iránt (bár a jogot minden ismerősömnél jobban kedvelem - mármint, nem az ismerőseimnél kedvelem jobban, hanem annál, amennyire ők kedvelik), de nem tudok úgy gondolni valamire vagy valakire, mint egyetlen és kizárólagos lehetőségre, útra, célra, mikor mire. Hiszen a világunk hatalmas! Telistele számtalan sansszal és alternatívával, amivel élhetünk. A találkozások száma nagyjából végtelen, és az, hogy mit kezdünk velük, egy az egyben rajtunk áll.
Sokáig nézem Minát, hagyom, hogy beszéljen, közben nevetve csóválom a fejem, többször felsóhajtok. Nem értem, de azt hiszem, nem is az én feladatom kibogozni őt az óriási maszlagból, amit maga köré gyűjtött. Viszont bírom a Mindhuntert és a karácsonyi moviek nálam is mennek nyáron.
- Nézzük - bólintok rá mosolyra nyúló ajkakkal, azután ismét nevetni kezdek. Hangosan, hogy lehetőleg még a stég fölött tanuló párocska is hallja, nem csak bájitaltanból meg mágiatörténetből áll a világ. - Rozsdás üstalj, te tényleg nagyon hülye vagy! - mondom az előbbihez képest már egy egészen másféle hangszínt megütve, és még a fejemet is hátradöntöm néhány pillanatra, miközben vállaim meg-megrázkódnak, míg végül hjajjogva meg nem törlöm a szemem, és a nevetéstől elpilledve sóhajtok egy utolsót. - Amúgy meg... rohadjak meg, de benned komolyan elveszett valami jóstulok Baba Vanga, vagy ha nem, akkor ismersz. Kész, rejtély megoldva. Valld csak be, hogy ismersz, ha? Túlságosan is jó érzékkel találsz bele életem legkényesebb pontjaiba, huminyumi.
Feljebb araszoló szemöldökkel, kissé talán szúrósan is nézem őt, mintha így, csupán a tekintetem erejével akarnám rábírni a hátborzongató beismerésre: követ engem! kutakodik utánam! ismeri a családom! a húgomat megkötözve, étlen-szomjan tartja pincéje sötét fogságában! Ja, hogy izé, nekem nincs is húgom? Hoops. Na de a lényeg: először beletrafál Irénke nénibe és a kisunokájába, Ninácskába, most meg felhozza a szörnyűséges paptémát? Mindez véletlen egybeesés volna? Ühmhüm. Meglátjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ha összecsomagolnék, nem jönnék vissza.
Ahogy kimondom, abban a pillanatban fog el a vágy, hogy megtegyem. Hogy elmenjek, olyan messzire, ahol nem találnak rám. Bár, az ember azt hinné, hogy a világ végén, Írország egy apró szegletében, egy iciripiciri kocsmában sem bukkannak rá, és tessék, az egész körforgás ott indult el, hogy az auránk, az elemeink, az érzelmeink egymásnak feszültek egyetlen pillanatig, míg elhaladtam mellette. A szívem összetört és felépült és most most megint érzem, hogy a szilánkok a mellkasomon ejtenek sebet, hogy vérzik odabent minden. Mintha nem lenne menekvésem, mintha a ténybe, hogy én Noelhez tartozom, Noelen kívül mindenki más jelen lenne. De főszereplő nélkül nincs darab, csak elégedetlen nézőközönség. Mintha az univerzum újra és újra lepakolna minket egymás mellé, és valahogy nem fogná a jelet, hogy ennek a sok összetalálkozásnak a lényege az együttlevés, az, hogy engem válasszon, hogy mellettem köteleződjön el. Olykor, mikor egyedül fekszek néma éjjeleken, azon gondolkozom, hogy bár megszakíthatnám ezt, mert fáj. Önző módon menteni akarom magam, nem hozzá tartozni, nem őt vágyni. Inkább nem lenni senkivel együtt soha többet, csak ezt a mérhetetlen fájdalmat ne kelljen újra meg újra átélnem.
- A hosszú, tömött sorokban kacskaringózó had, ami egy emberként kiált: Mina, mi érted élünk!
Nevetek a gondolatra, hogy az utcán tömegével haladnak előre, és úgy vagyok vele, hogy ilyen nem történhet. Nem lenne igaz. Bonyolult dolog ez az egész, de én úgy vagyok vele, hogy legyek a világ bármely pontján, gondoljak vagy ne gondoljak rá, beszéljek vele vagy kerüljem, ebből az egészből nem menthet meg senki, és én sem menthetem meg magam. Ez valami olyan, ami túlmutat rajtam, rajtunk. Úgy képzelem a helyzetet, mint Tatjana és Anyegin viszonyát. Tatjana, ahogy én is, megvallotta érzéseit, Anyegin, ahogy Noel is, elutasította azt. Egy nap pedig, mikor más férfi oldalán lát viszont majd, viszonozna talán valamit abból, amire vágytam, és az lesz az én sorspróbám, hogy ott ellépjek tőle. Kérdés, hogy ha ez így lesz, képes leszek-e rá, képes leszek-e arra, hogy ne mellette döntsek. Addig viszont el kell temetnem magamban, nem gyűrhet le a bánat, nem gyűrhet le valami, ami mindig megvolt, amit sosem tudtam megoldani. Én olyan vagyok, aki megrázza magát, tovább lép, aztán Noel tesz valamit, és a magasból a mélybe zuhan. Ki tudja, lehet, hogy még élvezem is. Nem, nem élvezem, csak viccelek.
És tényleg, rajtam látszik a változás, ahogy a vízbe nézve még szinte sötétkék szemeim most vidám világosba játszanak. Szeretem a vidám, játékoskék színét, szeretem, hogy az érzelmeim így kerülnek kifejezésre. Amikor igazán boldog vagyok, olyan élénk kék, hogy szinte világít, de azt ritkán láthatja a világ. Én nem vagyok az a mindenben a pozitívat lány, és ezt a tekintetem is elárulja. De most, most rendben vagyok azt hiszem. Nem akarom az Áronnal való kapcsolatomba azt a zsákot vinni, amibe Noel és a hozzá tartozó hullámzásom van. Tekintsük ezt itt most a lezárásnak.
- Remélem inkább a pappal és nem a sorozatgyilkossal. Bár, ha a sorozatgyilkos az igaz, akkor a part felé közeledve nem tudom, hogy hálás vagy sértett legyek, amiért én nem estem bele a preferált áldozatkategóriádba. A szőkéket szereted, hm, nem. A vöröseket, tetoválással. Olyanokat, akik a szájukat hangsúlyozzák ki, telt ajkak, fehér bőr, valami tucattetoválás. Madarak?
Nem, nem vagyok jó az ilyesmiben, de szeretem nagyon hitelesen előadni magam. Viszont, nem kizárt, hogy ha sorozatgyilkos, aki a vörös, fehér bőrű, telt ajkú, madártetkós lányokra bukik, akkor most engem is simán kinyír, mondván, hogy túl sokat tudok.
- Hajaj, tudtam én, hogy szépen és fiatalon kell meghalnom. Még jó, hogy tegnap gyantáztattam.
Drámai sóhaj, és azt követően nevetés, őszinte, csilingelő. Lehet, hogy amúgy bolond vagyok, mert képes vagyok ilyen érzelmi hullámzásra. Pedig nem. A helyzet sokkal egyszerűbb: Tipikus nő vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hallgatja a fiút és rendíthetetlenül jegyzetel úgy, hogy közben nem vág a szavába csak fejmozdulataival jelzi egyetértését vagy épp annak hiányát. Hagyja beszélni és igyekszik minden kiejtett szavát a kimondás eredeti formájában felvezetni jegyzettömbjébe, hogy majd amikor a cikk összehegesztésére kerít sort, bőven legyen miből mazsoláznia és idéznie. Nem mindent fog persze beletenni, ebben biztos, hiszen számtalan dologról beszélgetnek. Meg fogja szerkeszteni a feljegyzett szöveget, hogy az egyszerre legyen tájékoztató jellegű információ közlés és egy fiatalember szubjektív, valós tapasztalatain alapuló, és mindenek felett őszinte beszámolója állapotáról. Erre fog törekedni és arra, hogy amit kiragad az illeszkedjen a cikk struktúrájába, annak szerves részét képezze. - Szerinted miként lehetne elejét venni, hogy egyesek ilyen vérengző, eszüket vesztett vadakká váljanak? - kérdezi, miután a fiú befejezte mondandóját - Nincs tökéletes megoldás, ezt persze tudjuk, de mégis mivel lenne érdemes próbálkozni? - folytatja majd vesz ő is egy süteményt és örömmel állapítja meg, hogy jól sikerült. Mondjuk ez pont olyan, amit elég nehéz elrontani, bár neki azért néha sikerül. Az életben minden ilyen. Néha kajla lesz a krémes, de ha az íze mennyei a kis defektje már a kutyát sem érdekli. Csak szív legyen benne. - Bár Yoda mester megmondta, hogy "Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!" - mosolyog beszélgetőtársára majd egy harapással tünteti el süteménye maradékát. Ezután az eddigi jegyzeteket visszaolvassa gyorsan és közben formálódnak benne a további kérdések. - Úgy tudom veled is elbeszélgetett a kastély vizsgálatával megbízott minisztériumi szakember. Milyen érzéseid voltak ezzel kapcsolatban, és azóta a minisztérium felkeresett-e valamilyen okból? - érdeklődik szándékosan hivatalos megfogalmazásban. Nem említi, hogy Sándor tőle kért segítséget, hogy együtt próbálják megmenteni állását, mert ő hősies módon nem mószerolta be a fiút jelentésében, melyet róla írt. Nem volna korrekt részéről sem mint riporter, sem mint magánember, ha elárulná forrását. Ez is egy szabály. Sose fedd fel a forrást. Ha Sándor és Belián jóban maradtak, márpedig ezt feltételezi a férfi szavaiból és viselkedéséből kiindulva, akkor neki magának kell ezt elmesélnie Beliánnak, ha akarja. Hősnőnknek nincs ehhez joga és az azon az estén történtek után igyekszik minél kevesebb szállal kötődni Szigethy Sándorhoz. Túl eleven még az emléke. - Ez talán keményen fog hangozni, de ha választhatnál, lennél újra az, aki a kórral való megfertőződésed előtt voltál? - érdeklődik miközben tollát ajka széléhez emeli. Tűnődve néz maga elé pár pillanatig. A válaszra őszintén kíváncsi. Azt látja ugyanis, hogy valószínűleg kitartó és komoly belső munka árán, de Belián mára elfogadta állapotát. Aminek örül és elismeréssel adózik így kimondatlanul. De vajon meg tudta-e benne találni a jó dolgokat? Anyja mindig azt mondta Elektrának, amikor valami miatt padlón volt, hogy minden helyzetből meg kell próbálni kihozni a legjobbat. Hősnőnk ezt azzal egészítette ki az idők folyamán, hogy előbb meg kell látni a jót is a rosszban és a többi csak ezután jöhet. Ennek fényében az ami most van a fiatalember számára már tényleg a legjobb, tehát az igazi önelfogadás, vagy inkább beletörődés csupán? Erre fog fény derülni válaszából kolumnistánk reményei szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Nem kérdőjelezem meg amit mond. Nem tudom, hogy az elszántság miatt, ami hangjában cseng vagy a tó vizét olyan átszellemült, meghitt áhítattal figyelő tekintete az oka, de ide a rozsdás bökőt, hiszem minden szavát. Tudom, hogy most legszívesebben összecsomagolna és még ma elindulna megkeresni a világ legvégét, hogy aztán apróra gömbölyödve éppen azok elől bújhasson egy paplan alá, akikkel egyébként a leginkább lenni szeretne. Abban is biztos vagyok, hogy ha megtenné sem találná meg számításait. Mert a vágyott béke nem a világ legvégén van, hanem bennünk - vagy van, vagy nincs. Általában pedig nincs. Nemcsak őbenne, másban sem.
- Márpedig valaki érted él - jegyzem meg eme hatalmas életbölcsességet, majd, amikor már kellőképpen furcsán néz rám, huncut kis félmosollyal folytatom. - Mindenki ezt mondja. Egy lélek-két test, egymásnak teremtődés meg végzet-hűhó, vágod. A mindenki pedig mint tudjuk: tévedhetetlen. Főleg falun. Jah, leginkább falun...
Arról már inkább nem kezdek el beszélni, hányszor okoztam ilyen-olyan (bár azt hiszem, többször kellemes, mintsem rémes) csalódást embereknek - legtöbbször nőknek -, amikor kiderült, hogy a kissé rajzos külcsín közel sem rejt ádáz, tanulatlan drogost, akinek egyetlen célja, hogy magával rántson minél több tisztalelkű haszonpolgárt a pokol legmélyebb bugyrai közé. Néha még én magam is meglepődök, hogy a létezésem nem csupán ennyiből áll, jé!
- Ami azt illeti, az öcsémet nemrégiben szentelték pappá - mondom, pillantásom közben a lábamnál húzódó, lefordított festményre esik. - A Budanekeresdi Nagytemplomban dolgozik, ha lehet ilyet mondani, nem tudom. Előtte egy évre elvonult Tibetbe, ahol nem szólalt meg közel tíz hónapon át. Nem írt levelet, nem jelentkezett, itthon azt sem tudtuk, életben van-e még. Iszonytató lehetett, bár állítja, hogy sorsfordító volt az az időszak, és hogy akkoriban volt a legmélyebb kapcsolata Istennel és önmagával is. Szóval...
Ki tudja, nem igaz? Szerencsés vagyok, hogy van egy olyan testvérem, mint Martin, aki miatt nem nekem kellett kikötnöm Tibetben, és aki miatt nem nekem kellett átvennem Gellért atya papi tisztségét Budanekeresden. Ha ő nincs, apám valószínűleg nem ad más választási lehetőséget, és akkor ma nem védőügyvédnek tanulok, hanem Isten egyik földi helytartójaként szolgálom a vallást, amiben még csak nem is hiszek. A vallást a történelem és politika szülte, amely lehetővé teszi olyan pénzek államivá mosását, amihez szegény emberek ártatlan vére tapad. Vállaimat végül könnyedén megvonva nevetek fel, s visszafordulva Minához összehúzom a szemöldökeimet. Szőkéket? Vöröseket? Fehér bőrűeket? Telt ajkúakat? Mivan?
- A barna nem is játszik? Kár... - kérdezek vissza vonásaimban mímelt csalódottsággal, majd fejemet teljesen hátradöntve a napsütötte, világos eget kezdem bámulni. Mincsi gyantázós megjegyzésére aztán önkéntelenül is horkantok egyet, hogy rögtön utána hangosan nevetni kezdjek. - Én is találtam már ott magam a krémrózsaszínűre festett kozmetikában, és ültem a pihepuha plédekkel megrakott szülőágyon, míg a forró gyanta méltóztatott rendesen meghűlni.
Hozzátehetném, csak hogy a nő fejében ne legyenek felesleges kérdések, hogy amúgy nem, nem járok minden második pénteken kozmetikushoz, hogy kicsinosítsa a... ki tudja mimet, épp csak akkor bukkanok fel a csilingelő ajtóban, amikor megvan a következő időpontom a tetoválószalonba. Lehet buzis, de ezerszer inkább választom a gyantát, mintsem a művész eldobható borotvával szaladjon végig a testemen. Grrr, még a hideg is ráz tőle, pedig ez csak egy gondolat. Igaz, egy határokat feszegetően undorító, rémes gondolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Szóval valahol a világban a lelked másik fele éppen téged keres nagy bőszen. Vagyunk a világban hétmilliárd - hétszázkilencvenkétmillió - száznegyvenhateze - kétszáznegyvennyolcan - kilencen?  Hát ez eddig elég nagy szívásnak hangzik.
Felelem vigyorogva arra, hogy valahol a világban valaki birtokolja a lelkünk másik felét. Jaj szegény, szerencsétlen flótásnak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy éppen az én lelkem másik felét birtokolja, de ugyanakkor meg reménykedem benne, hogy egy olyan típusú embernél van, aki csupa öröm és pozitivitás, mert ha az egész lelkem egy nagy adag szenvedős trutyi, akkor velünk aztán jól kibabráltak odafent. Megjegyzem, nekem már így is elég nagy hátrányom van a véla vér, a szüleim meg az egész gyerekkorom miatt, szóval legalább lélekben kompenzálhatott volna a Jóisten.
- Mondjuk az igaz. Jolika elé kéne járulnom, hogy megossza velem, ki az, kit nekem szánt az ég. Ő eléggé nagy boszorka ahhoz, hogy tudja.
Meg elég nagy ahhoz is, hogy kombináljon. Nem féltem az öreglányt, mert tudom, hogy igazán szép meglepetéseket tud okozni. Én még egész jól megúsztam, habár már volt egy - két próbálkozása velem. Viszont mivel nem szokták az emberek egymásnak adni a kilincset, sem házas férfiakat, feleségeket nem fogadok pásztorórákra a lakomban, így maximum azért érezhet nem tetszést, hogy megannyi állattal élek, és ki tudja, talán már meg is jegyezte ezt a polgármesternek, de remélem, hogy sok panasz közt elvész a tény, hogy valóban van jó pár négylábúm meg szárnyasom. Lehetnének csirkéim is. Akár. Nem elvetendő ötlet, hogy ingyen legyen a tojás.
- Viccelsz!
Jelentem ki hirtelen, de, ahogy tovább beszél, rájövök, hogy ez az egész, amit mond, minden, csak nem vicc. Ahogy beszél, egyre jobban nyílnak el az ajkaim, mert tudom, hogy bár az első pillanatban mókásan hangzott, de egyáltalán nem olyan dolog, amin nevetne az ember. De basszuskulcs, hát ilyennek miért ne viccelődne az ember, főleg egy boszorkány egy varázslónak, azzal, hogy pap? Nem gondoltam én komolyan, hogy ennyire beletrafálok, vagy, hogy bárkinél ennyire beletrafálhatok.
- Nekünk fogalmunk se lehet arról, hogy az emberek, akik ilyen döntést hoznak, mit élhetnek át, hogy mit hallanak, mit látnak, mit éreznek. Nem furcsa neki? A mágia, a boszorkányság és a hit?
Tudom, hogy vannak vallásos boszorkányok, én magam sehova se sorolnám magam, mert egész életemben úgy éltem, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor én megoldom. Voltam már szülője a szüleimnek, viseltem gondját a szobatársamnak, amikor egyedül maradt, és saját magamat is én rendeztem el az esetek túlnyomó többségében. Talán ezért is megy most nehezebben, mert elfáradtam az évek alatt. De ha én nem segítek magamon, más sem fog, ezt tudom. Ez is valami olyasmi, amit magamnak kell megoldanom.
- Nem tudok elképzelni melléd barna hajú lányt. Ne kérdezd, hogy miért. Mármint oké, te egy feltűnő jelenség vagy, egy szelíd barna jól balanszolna, de mégis azt érzem, hogy az, aki téged kikap magának, az olyan lesz, akinek az aurája és a megjelenése is egyedi.
Olyan nehéz ezt megmagyarázni. Vannak emberek, akikről tudod, hogy egymáshoz tartoznak, mert olyan tökéletesen néznek ki egymás mellett, és ha nekem mellé kell egy lányt párosítanom, akkor valahogy én olyat látok, aki kiugrik a tömegből, aki különleges, meghatározó személy.
- JÉZUSOM, TE GYANTÁZTATSZ?!
Oké, ha eddig ezt titkolni szerette volna, akkor most már mindegy, mert szerintem ezt a kérdést olyan hangosan teszem fel, hogy a vízparton lévők mind hallják, és amit ők hallanak, azt szélsebesen fogja az egész világ is hallani, és nem telik majd bele sok időbe, hogy címlapon köszönjön vissza ez az információ, de olyan furcsa elképzelni őt, ahogy kenik fel rá a gyantát. Édes Merlin, hát mit kell még megélnem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mindent megpróbált a lehető legkörültekintőbben előkészíteni, a lehető legkevesebb hibalehetőséget hagyva. Kislányát a nagyszülőkhöz vitte, mondván dolgoznia kell. Senki nem gyanakodhat semmire, hiszen mindig ezzel az indokkal hagyja ott náluk a lányát. Most egy percig tovább ölelte búcsúkor, ennyivel tett többet. Másodjára próbál ma éjjel szerezni az új szerből, a Tündérporból. Elsőre nem sikerült, ám Elektra nem az a fajta, aki feladná amit eltervezett. Most sokkal jobban átgondolt és megtervezett mindent. Régi kapcsolatai révén szerzett hajszálakat két művészetis sráctól, akik még csak nem is emlékeztetnek az ő küllemére nyomokban sem és direkt ellenkező nemű alanyokat választott. Legutóbb nőként vallott kudarcot. Ezért döntött most másként. Úgy intézte, hogy senki se lássa ahogy elhagyta otthonát. A lámpát nyitva hagyta a nappaliban. Nem ez az első és nem is ez lesz az utolsó eset, hogy világít egész éjszakán át és a halvány derengése kilátszik az ablakon. Az odúban lévő levél tartalmát megjegyezte. Nehéz is lett volna elfelednie, hiszen a hang amin hallotta elméjébe égette. "Holnap éjfél után tizenkét perccel a csónakház mögött. Valami vörös legyen rajtad. Aki késik az nem kap, aki árulkodik meghal." Ez volt az instrukció, melytől gerincén jeges, bizsergető érintés futott végig, mert Imolára gondolt és Marcellre és a szüleire. Nem hagyhatja árván kislányát és vesztheti el a férfi akinek barátságát épp, hogy csak visszakapta és a szülei is összeomlanának. Bár gondolt volna erre korábban! Szidta magát pár pillanatig. Rájött azonban, hogy mentsége az lehet, hogy neki esze ágában sincs elárulni, hogy hogyan és miképp jutott a szerhez. Egyszerűen idejön, megveszi és ennyi. Az pedig, hogy a vevő mit kezd a megvásárolt termékkel az már az eladóra nem tartozik a fizetés és a "pénztártól való távozás után" elvben. Ebben bízik. Ennyi erővel meg is oszthatja mondjuk a haverjaival, ha abból indulunk ki ahogyan kinéz. Ennek ellenére tartani fogja magát elvéhez, miszerint: Soha ne add ki a forrást! Örökbecsű aranyszabály, amit ő mindig követ. Túl sok veszteni valója van, ezt nem felejtheti. Épp emiatt óvatosabb most sokkal és körültekintőbb is egyben. Mindent saját erejéből derített ki így Zlatan sem számíthat tőle többre mint amiben megegyeztek. Egy adagra az asztalán. Aztán azzal azt kezd amit akar az ő neve pedig soha sehol nem fog felmerülni. Ha egyáltalán sikerül szereznie belőle sem fog azonnal odarohanni vele a kirendeltségre. Ráadásul úgy van vele, hogy Zlatanék is nyugodtan csináljanak valamit. Próba ez, tudja jól. Hiszen ők is simán hozzá tudnának jutni egy adaghoz akár egy beépült auror révén, akár egy razzia során. Ennek ellenére hősnőnk nem veszi félvállról ezt az oldalát sem az ügynek. A férfi hellyel közzel bízott benne, biztosított számára egy nagyobb adag erős és jó minőségű százfűlé főzetet és ő ezért megpróbálja a legjobb képességei szerint teljesíteni a feladatot. Ha ismét elbukna is egyenes gerinccel és szégyenérzet nélkül fog odamenni hozzá, annak tudatában, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. Éjfél múlt öt perccel. Fején vörös sapka mely lenszőke, kócos fürtjeit leszorítja arcának oldalához. A százfűlé főzet amit kapott erős. Ezt nem csak a Zlatan állította. Elektra letesztelte. Egyetlen kis korttyal majd két órán át viselte anyja alakját. Így most, amikor a kapott üveg kétharmadát megitta bízhat abban, hogy egész éjszakán át marad ennek a suhancnak a bőrében. Ennek ellenére a maradék egyharmadot is készenlétbe helyezte ott ahol átváltozott. Bár gyomra olyan szűk, hogy egy rizsszem sem férne el benne igyekszik megnyugodni. Férfipalántás lazasággal pakolja egymás elé hosszú lábait, és közeledik a megbeszélt találkahely felé nyurga alakjában. Ideje, hogy gondolatait is rendezze, nincs helye félelemnek. Ha ne adja az ég egy legilimentorral hozná össze a sors sem lepleződhet le inkognitója. Ilyenkor jön jól, hogy járt legili és okklumencia órákra annak idején. Auror szeretett volna lenni így ez nem is csoda. Nem sokáig tanulta őket, mert az álmok változnak, ahogy mindig mondja. De ahhoz elég ideig, hogy pár alap dolog megmaradjon. Ki kell ürítenie elméjét és olyan dolgokra gondolni amik ennek a kölyöknek a fejében járhatnak. Mik is? Csajok, bulik, röpdeszka, utcai művészet és a cucc iránti vágy meg a tilosban járás izgalma. Mély levegőket szív be orrán, hogy cimpái is kitágulnak belé, majd fókuszál. Az anyag, a graffitik és a barátnője meg az izgalom. Milyen sirály lesz betépve megkefélnie a kis szőkét. Új szint lesz barátom! Új szint! Gondolja és béka széles vigyorra húzódik húsos ajka. Pulóverének kenguruzsebében egy csipesszel megfogva pénz lapul és a pálcája, melyre ujjait azért rázárja. Tizenkét perccel múlt éjfél. Megérkezett és most már csak vár. Hórihorgas alakja belevész az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem mondok arra semmit, hogy vannak halottai, tudok róla, és részvétet érzek, ám hiszek benne, hogy ők már nem szenvednek, hogy Isten kegyéből a halál sem fájdalommal érkezett. Furcsa, hogy hiszek az isteni jóságban és kegyelmességben, annak ellenére, hogy vérfarkas lettem? Nem hinném, hiszen könnyedén bele tudom magam helyezni a Bibliába, és nem szentként gondolok magamra, hanem az első nőre, a függetlenre, kit egyazon anyagból formáztak, mint Ádámot. Aki nem ereszkedett térdre, nem hódolt be, akire nincs hatással az ördög. Az érzéki, szenvedélyes nő. Ahogy őt, úgy engem is megbüntettek, ahogy ő, úgy én is szenvedtem, ahogy ő, úgy én is más hibájának eredményeként váltam áldozattá, ám ahogy ő nem, úgy én sem hullok térdre. Ironikus talán, hogy bár Lilith egymaga küzdött, addig nekem társam van, aki életben tart, társam, aki nevel, aki vigyáz rám, aki félt.
Mégsem hiszem, hogy az élete kegyetlen, hogy azzal kellene foglalkoznia, ami elmúlt, hiszen neki megadatott az, ami nekem sosem fog, ő megtapasztalhatja az anyaság örömét. Én, ha valaha várandós voltam is, csupán csak néhány napig foghatott el az érzés, hogy most valami más, hiszen, jött a hold, és elvette tőlem. Mikor az égre pillantok, sokszor gondolom, hogy meg nem született gyermekeim csillaggá váltak, és megannyi boldog pillanatot láttak odafentről. Van azonban valami más ezekben a mondatokban, valami, amit betudok annak, hogy nem tetszett neki a válaszom, de valószínűleg a szavakba és hangsúlyokba majd csak később gondolok bele, amikor már egyedül vagyok, és amikor a kedvem jobbá válik. Most tudom, hogy felelőtlenség lenne bármit is reagálnom neki.
- Ez a része elég szar tud lenni. Amikor Damyan kitalálta, hogy házvezető lesz, az addigi életünk megváltozott. Az első évben nem volt hivatalosan közünk egymáshoz, mert csak tizenhat voltam, és most nem kimondottan van, mert ő tanár, én meg diák. Mindezt úgy, hogy mind a ketten ismertek vagyunk, és a fél világ tudja, hogy közünk van egymáshoz. Furcsa, hogy mennyire befolyásoló tud lenni a tömeg.
De ezek ellenére is együtt vagyunk hét éve. Jó, mondjuk, hogy nyitott kapcsolat, mert - főleg ő - szívesen tölt időt másokkal is, amit én nem bánok, mert szeretem, hogy vannak lehetőségei, kapcsolatai. Beleőrülnék a tudatba, hogy ha velem történik valami, akkor ő egyedül marad. Van az a baromira elcsépelt, de esetünkben nagyon igaz idézet, hogy “én csak egy fejezet voltam az életedben, míg nekem te voltál az élet”. Tekintve, hogy egyre nehezebben viselem az átváltozásokat, igazán igaz. Szóval én a boldog elégedettség teljes tudatában élem a napjaimat, csak most egy kicsit megtépázottabb és hisztériásabb vagyok, mint eddig bármikor. Mintha, annak ellenére, hogy elutasította a kérésemet, Henrik mégis alkalmazott volna valamilyen bűbájt. Belián kivirágzik, míg én összeomlok. Ha úgy vesszük, erre vágytam, elégedett vagyok.
- Nem fog örökké haragudni. Egyrészt nem olyan, másrészt, mint a polgármester felesége, nem teheti meg, hogy rossz viszonyt ápoljon bárkivel, főleg olyannal, aki egyetlen cikkel tönkre teheti a férje munkásságát. És, mielőtt megsértést sejtenél a dolog mögött, eszemben sincs megsérteni. Nem azt mondtam, hogy képes lennél ilyenre, hanem azt, hogy megtehetnéd, ha meg akarnád tenni.
Védekezőn azért felemelem a kezem, mert tudom, hogy milyenek az emberek, egyből a szívükre vesznek dolgokat, amiket totálisan nem úgy mond az ember, és melyeknek van igazság alapjuk. Én nem vádolom semmivel, eszemben sincs, de ami tény, az tény. Újságírónak lenni, hatalom.
- Amikor gyerekek voltunk, sokszor csaltunk. Én borzalmas vagyok a konyhában, minden alkalommal, mikor főzni tanítottak minket, ő csinálta meg helyettem a dolgokat, meg a húgom. Cserébe, amikor horgolni kellett vagy hímezni, azt én csináltam, mert szörnyen nincs kézügyessége, most viszont azzal tölti az estéit, hogy horgolni tanul, mert a helyi nyugdíjasok meghívták a horgoló klubba, és szeretne jó viszonyt ápolni velük.
Azt nem mondom, hogy mostanra előbukkantak Lizi varázslatos horgolási képességei, de már nagyon profin tud hintaszékben hintázni és a szemét nem kiszúrni a horgolótűvel. Hogy a kiváló aranyvérű horgolómesterektől még nagyon messze van, az azonban olyan biztos, mint, hogy a teám szépen lassan ihatatlanul hideg lesz, így nekem is melegítenem kell majd rajta.
- Engem nem zavarsz, ha őket nem zavarja, hogy nem ott vagy, hanem itt.
Mert azt hittem, hogy őket esetleg zavarhatja, hogy eljöttek együtt, de aztán a nő itt ragadt, ám ha nem, akkor nem látom okát, hogy ne maradjon, ha maradni szeretne. Mint említettem, nem vagyok a legjobb társaság, de azért a világ legszarabbja sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nézi a lányt. Nem soká, csupán néhány pillanatig, ahogy elgondolkozva ül a székben, ölében készülő új dalainak vázlataival. Hősnőnk merengve függeszti tekintetét a vízen táncoló őszi napsugár csillámaira. Döntsön bárhogy is a fiatal művész-vérfarkas, hogy ad-e interjút neki, vagy sem, ő tiszteli mindazért aki és amit tesz. Fiatal kora ellenére a sors nem kímélte őt sem, s Odett ennek ellenére mégis önzetlenül tud adni és nem is másból mint önmagából. Lányának ígért dala erre a bizonyíték. Az ilyen erős embereket Elektra mindig is nagyra tartotta. A kór biztosan porig sújtotta, mégis fel tudott állni és tehetsége révén képes teremteni. Az élet csodája maga a teremtés. Hősnőnk hiszi, hogy nem csupán az anyaság egy nő egyetlen kiteljesedéshez vezető útja, melyben a benne rejlő teremtő erőt megélheti. Bár szerencsésnek mondhatja magát mert számára kétszer is megadatott az érzés, hogy szíve alatt egy új élet növekszik, ám az egyiket korán elragadta a halál és másik élete is egy sóhajon múlt. Épp ezért véli úgy, hogy nem csak ez az egy mód van és ez is csak a végzet jóakarata által lett megannyi fájdalom árán végül osztályrésze, s ha nem lehetett volna gyermeke is élnie kellett volna tovább. Mindenkinek megvan a maga keresztje, aminek súlyát csak egyedül ő bírja vállára venni. Valójában nem számít, hogy vérfarkas kór, vagy a családja elvesztése legyen az, amivel szembe kell néznie. Mert a lényeg az, hogy miként él tovább mindezek után. Úgy gondolja, hogy Odettnek saját zenéje a fogódzó és a mentsvár, ám nem csak saját maga, de minden rajongója számára az és ez az, amiben ő egész és teljes lehet. Legszívesebben ezt el is mondaná neki, és azt, hogy örül, hogy hivatásának hála egy olyan emberrel találkozott, aki ilyen bátor, ám nem teszi. A lány lehet rossz néven venné és ő is csak lelke legmélyén képes ilyen mély érzésekre. Inkább csak rámosolyog észrevétlenül, hogy azután ismét a víztükröt fürkéssze mindaddig míg az ifjú művész meg nem szólal ismét. - A legbefolyásosabb - hagyja ezzel helyben a lány megállapítását. Az emberek tömegként képesek csodákra és rombolásra, s minderre egyszerre és a másodperc töredéke alatt. Rajtuk áll vagy bukik ki a kedves, ki a népszerű vagy épp kire köpköd mindenki. Ilyen hatalom birtokosának a felelőssége is hatalmas, ám erről feledkeznek meg a legkönnyebben. Vezeti végig gondolatát Elektra majd szóba kerül Elizabet ügye, amiről Odett mint rokon szerzett tudomást és így bennfentes információival gyújt némi reményzsarátnokot. - Nem hittem, hogy meg akarnál sérteni, hiszen ha akartad volna már rég meg is teszed. Nem olyannak ismertelek meg, mint aki ezen vacillálna - szögezi le fejét rázva hősnőnk, mondhatni szomorúan - Valóban megtehetném, de nem fogom. Akkor ott a kávézóban megígértem Elizabetnek, hogy az én nevem alatt, arról ami elhangzott köztünk soha nem fog látni nyomtatásban semmit és én állom a szavam. Mindig - mondja és valóban nem áll szándékában ígéretét megszegni. Nem őt bántották meg, ő volt az aki most a vétket elkövette. Nincs oka rá tehát, hogy bosszút álljon, főleg nem  ilyen alávaló módon. Családja elvesztésének kálváriáját követően megfogadta, hogy szavainak erejét attól fogva mindig a nagyobb jó ügyének támogatására használja. Nem tudna tükörbe nézni ha szavának nem állna. - Minden elismerésem a horgolási tudományodhoz - mosolyodik el most először valóban vidáman - A konyhában otthon vagyok, de az ilyen kézimunkák...Ajjaj...Inkább meg sem próbálom, mert szerintem az maga lenne az armageddon - neveti el magát, mert eszébe jut első és egyetlen próbálkozása a kötéssel. Az hagyján, hogy nem tudta kivitelezni, de még majdnem meg is fojtotta magát a pamuttal és a fél szeme is veszélyben forgott. Hogy hogyan csinálta? Azt maga sem tudja, ne is kérdezze senki. Nos azóta inkább az anyjára hagyja az ilyesmit, aki csodás pulóvereket köt és varrni is remekül tud ősöreg gépén, Fricin. Feléjük pillant és látja, hogy elkezdtek falatozni. - Nem zavarja, de jobb mégis ha megyek. Esznek és abból nem szeretek kimaradni - mondja hasát megdörzsölve. Szeret enni és a családjával ezt tenni a legjobb dolgok egyike. Ráadásul hagyni szeretné alkotni Odettet, hiszen abban zavarta meg azzal, hogy ráköszönt. Teremtsen csak és leljen önmagára dalaiban. Így egy kedves elköszönés és ismételt vendégségbe hívás után Elektra visszasétál szeretteihez, akikkel a finom falatok elfogyasztását és némi játékot követően elindulnak haza, hogy otthon pihenhessenek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Természetesnek vettem, hogy a gondnokkal történő egyeztetés után jövök és segítek, amiben csak tudok, ráadásul a családom révén rengeteg szép virágot és zöldnövényt is kaptunk a feladathoz, ami még jobban megkönnyítette a dolgunkat. A nagynéném különös odafigyeléssel válogatta össze a temetői sírokra szánt adományokat, én pedig esténként egy-két koszorút elkészítettem, hogy ezzel is hozzájáruljak az elhunytak emlékhelyeinek szépítéséhez. Konrád úgyis sokáig dolgozik minden nap és ha hazaér, megértem, hogy szeret csendesebb elfoglaltságokba elmerülni, így ahelyett, hogy megpróbálnám a magam irányába terelni, hagyom őt. Elvégre én sem szeretem, ha akaratom ellenére próbálnak olyan helyzetekbe beletenni, amelyeket tudom, hogy nem élvezek. Hosszú házasságunk során megismerjük majd egymást, kitapasztaljuk a másik kedves szabadidejét és azt is, hogy együtt mit szeretünk csinálni. Nem féltem magunkat.
A koszorúk amúgy is ezerszer jobban mennek, mint a horgolás, melyet a mai napig nem tudtam megfelelően kivitelezni, bármennyit is próbálkozom vele, nem értem, hogy miért nem értek hozzá, és szörnyen bosszant, hogy annak idején hagytam, hogy Odett rábeszéljen arra, hogy főzésért cserébe horgol és hímez helyettem. Akkor kellett volna megtanulnom és nem most harminchárom évesen. Így hát most, mikor a napja és az órája van a megbeszélt találkozónak, több dobozt magam előtt reptetve érkezek meg a temető bejáratához, melyet átlépve lepakolok, és tekintetemmel keresni kezdem Mr. Selwyn-t, aki instruál majd, hogy mely sírokat kell gondozni. Az ide vezető úton ugyan az öltözetemhez megfelelő cipőbe érkeztem, itt azonban már gumicsizmában várom a másikat, mert tudom, hogy nagyon nem illene a mai munkálathoz egy utcai viselet, azonban mégsem akartam nem illően végig sétálni ezen a néhány utcán, nehogy megszólják Konrádot miattam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor kiragasztotta a könyvesbolt ajtajára a hirdetés, nem számított sokra. A róla keringő pletykák java elült vagy elkopott mostanra; azonban az embereknek enélkül is akadt jobb dolga Mindszentekkor, mint a temetőben takarítani és gyomlálni. Legnagyobb meglepetésére azonban nemcsak ültetnivaló növényeket kapott Beliántól, hanem az Odry család felajánlásából segítséget is.
Amikor kinevezték, első útja a kertbe vezetett, hogy felmérje a sírok és az azokat védő varázslatok állapotát. Az elődje - bár esze ágában sem állt kétségbe vonni igyekezetét vagy képességeit - a látottak alapján a visszavonulásáig vezető években egyre kevésbé bírt teendőivel. Seth megértette, hogy inkább hazaköltözött Budanekeresdre a családjához; ám azt kívánta, bárcsak hamarabb elszánta volna magát erre a döntésre. Az időszűke miatt azonban felújításról és teljes javításokról szó sem lehetett egyelőre.
A temető bejáratánál erre a hétvégére kihelyezett egy asztalt, mindenféle kegytárgyakkal, s mindössze egy becsületperselyt hagyott mellettük. Apró tábla tájékoztatja a látogatókat, hogy a gyertyák, mécsesek, füstölők és tartóik mágiával kötődnek a kert területéhez, ám áruk nincs megszabva. Pár lépéssel odébb pedig egy vadonatúj tábla is várja őket, mely egyetlen csepp vér segítségével megmutatja, merre fekszenek valaki rokonai.
Épp a tábla tövében sürgölődik, amikor a nő a megbeszélteknek megfelelően megérkezik a koszorúkkal. Már ki van készítve egy leterített ponyva, hogy átmenetileg legyen hova rakodnia és Seth udvarias, meleg mosollyal köszönti.
- Milyen elegáns. Engedje meg,-gesztikulál finoman, pálcáját előhúzva; s ha Elizabet rábólint, néhány intéssel gondoskodik róla, hogy sem nedvesség, sem kosz ne tapadhasson a hölgy ruhájára.
- Köszönöm, hogy időt szakított erre. Mást nem várunk, így hacsak nem szeretne egy forró italt, neki is kezdhetünk,-veti fel, mert ez a minimum, amivel meghálálhatja a segítséget.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az ember nem is gondolná, hogy a mindig kedves és vidám emberek a szívük legmélyén milyen szomorúak lehetnek valójában. Lucas jelenleg annak tűnik, de nem vagyok biztos abban, hogy ez minden napjára rányomja a bélyeget. Túlságosan víg kedélyű ahhoz, hogy hagyja magának a szomorkodást, valamint szerintem a személyisége sem engedi meg neki. Olykor-olykor utat enged a szomorúságnak, de valahogy nem tudom róla elképzelni, hogy ez huzamosabb ideig tartson. Látom rajta, hogy a téma érzékenyen érinti, így nem is erőltetem tovább, csak bátorító mosolyt küldök felé, annak ellenére, hogy elfordul tőlem. Nem baj, attól én még folytatom és bizony most minden átgondolás nélkül kerülnek ki ajkaim közül a szavak. Mosolyogva, teljesen beleélve magam szavaimba magyarázok neki, ami láthatóan mosolyt csal ajkaira. Ha másért nem, de ezért már megérte.
- Úúú - csillannak fel kékjeim azonnal. - Nála is nagyobb! Minden mágus legnagyobbika leszel, Lucas - vigyorgok szélesen, amit nevetésem vált fel, ahogy megigazgatja felsőjének láthatatlan gallérját. A víz viszi tovább nevetésemet, majd küldi vissza hozzánk. Kékjeim vándorolnak a sötét felszínre, miközben nevetésem csillapodik, de a halvány mosoly nem tűnik el ajkaimról. A kérdésekre pillantok rá újra, lesütöm kékjeimet.
- Több mindenkit is, de… - harapom be alsó ajkamat egy pillanatra, végül ráemelem pillantásomat. - Sajnálom, így is eléggé mély témákat érintettünk ma már. Evezzünk vidámabb vizekre inkább, amúgy sem szeretnélek terhelni - a legkevésbé sem szeretném terhelni. Azt szeretném, ha tovább tudnánk beszélgetni a kellemetlen érzés nélkül a mellkasomban, amit az elvesztésük gondolata hoz újra és újra elő. Nem is tudom… csak beszélgessünk, mint két tini, ahogy az normális. Soha nem voltam a normális kategória, legalábbis a néha igen különös sminkjeimnek és rikító hajszíneimnek köszönhetően, de Lucas mellett tényleg úgy tudom magam érezni, mint a borzalmak előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Köszönöm.
Mosolyodok el a kijelentésre, habár meg kell vallanom, most inkább a kényelem és a praktikusság vezérelt, semmint az elegancia. A hétköznapokon, gyakran otthon is, nagyon odafigyelek rá, hogy az öltözetem illendő legyen, hogy bármikor, ha hajtót nyitok, egy rendezett asszony képét mutassam. Ez nem újkeletű szokás, én például egész gyerekkoromtól fogva mindig ugyanúgy kezdtem a reggelt. Hosszan zuhanyozok, váltakozó víz melegséggel, aztán feltűzöm a hajam és felöltözök. Abban az esetben, ha vendégeket vártunk vagy templomba mentünk, enyhe sminket készítettem magamnak, de többnyire a natúr vonalon mozogva. Nem tartottam illőnek alulöltözötten megjelenni a családtagjaim előtt. Sem apa, sem anya nem viselkedett másként, és igen érdekes, de ezt a szokást még a legrakoncátlanabb rokonom is betartja.
- Szerintem jobban járunk, ha átmelengetjük magunkat.
Terelem el a gondolataimat arról a zavarról, ami ahhoz párosul, hogy a férfi rajtam bájol éppen. Most, hogy már tartozom valakihez, hogy megtapasztaltam a testiséget férfi és nő között, másként élem meg ezeket a pillanatokat. Hirtelen lett más minden, és eddig sok dolog nem hozott zavarba, most viszont nincs olyan nap, hogy ne vegyek észre valami olyat emberek között, amit korábban nem tettem.
- Készítettem néhány koszorút is, hogy legyen a sírokon, és a nagynéném küldött még pár virágot, szóval a másik felajánlással együtt nagyon széppé varázsolhatjuk a helyet. És vettem gyertyákat is.
Mielőtt a lényeget elfelejteném ugye. Mert ki, ha nem én lettem volna az, aki besétál a vegyeskereskedésbe, hogy másnapra százötven közepes méretű üvegmécsest szeretne. A hirtelen jött ötleteim mellé meg kell tanulnom, hogy nem lehet minden azonnal, de most kivételesen szerencsés voltam, mert kaptam.
- Örömmel teszem, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a város minden része megszépüljön. A férjem kérte, hogy adjam át köszönetét, amiért a település egykori lakóiért ilyen áldozatos munkát végez.
Habár a magam törekvései kisléptékűek mindenképpen szeretném, ha ezekkel is hozzá tudnék járulni a fejlődéshez, a változáshoz. Konrád lépései látványosak, az enyémek kedvesek, ki-ki a maga terepén önmegvalósít, mégis biztos vagyok benne, hogy jó csapatot alkotunk így. Elpillantok a ránk váró munkaterület felé, majd vissza a férfire, most ő a főnök.
- Hogyan fogunk haladni?