Frida

---

Zsanna

Ramóna

Nézelődés közben elkapom, hogy az ismeretlen lány még mindig figyel. Nem igazán értem, hogy miért, annyira azért nem vagyok érdekes. Talán beszélgetni akar? De akkor miért nem mond semmit? Általában az emberek nem szoktak törődni velem, ha nem rájuk figyelek. Márpedig az elhangzott, szám  szerint egy darab kurta kérdés után a legtöbben már mennek tovább dolgukra. Egyre jobban keresgélek a koponyámban található adatbázisban, de ilyen helyzetre nem kapok találatot.
Tanácstalanul visszanézek a békára, amely egy brekegés után egy loccsanással eltűnik a szemem elől a tóban. Hát, jó szórakozást kishaver! Ha legközelebb találkozunk, remélem nem ugrasz neki a képemnek megint. A lány ütemes dobogásától az agyam közben kezdi levetni kissé az ékszíjat. Mintha minden dobbanás egyre mélyebbre hatolna a dobhártyámhoz, szinte már fájdalmas, érzem az összes rezdülést a földön ülve. Megrázom a fejem, hátha sikerül kirázni belőle ezt az érzést, amitől a hajam borzas gólyafészekké vagy egy csapzott pulira kezd hasonlítani. Mielőtt felerősödhetne a hatás, megpróbálom elterelni a figyelmem:
- Amúgy hogyhogy latint tanulsz? - szólítom meg megint a lányt. Remélem a válasz alkotása megzavarja annyira, hogy abbahagyja a dobogást. Nem merem megkérni, hogy hagyja abba, mert ahányszor ezzel próbálkoztam, az emberek mindig megsértődtek. Nem jó, ha megsérted az embereket. Apropó emberek! Nem mutatkoztam be, pedig az is szokás.
- Egyébként Damira vagyok, téged hogy hívnak? - teszem fel a kérdést a lány homlokának, hogy legalább úgy tűnjön, hogy a szemébe nézek.

   Damira

Ramóna

Észrevette, hogy észrevettem. Upsz. Nem tudom ilyenkor mit kéne csinálni, úgyhogy csak üldögélek tovább. A figyelemelterelésként feltett kérdés kicsit segít a szinte már az agyamat érő dobolással. Egyre több összpontosítás kell, hogy másra is tudjak figyelni.
Szóval asztronómia. Nem egy könnyű terület, de nem is igazán vonzott. Abban igaza van a lánynak, tényleg a latin a tudomány nyelve. Egyre gyorsabban topog a lábával, eléggé megnehezíti, hogy jól mondjam el a bemutatkozást. Cserébe megtudom az ő nevét is. A dobogás nem marad abba, majdnem elmulasztom miatta a kérdést.
- Mielőtt válaszolnék erre, abba tudnád hagyni a dobogást? - szólalok meg az utolsó adag koncentrációm felhasználva, francba a sértődéssel. Sokkal rosszabbul járna, ha hagynám, hogy a kiborulásomban is része legyen. Néhány idegszál választ csak el attól, hogy üvölteni kezdjek. Önkéntelenül is előre-hátra ringatom magam, hátha segít.

Frida

Victoria
Kinézetem

Somlay Kornél

Nagyon sok problémát megspóroltam volna, ha azon a napon teljesen őszinte vagyok a fiúval. Ezt a képet beszennyezve hazudtam neki a zenekar vezetőjének kilétéről, törhettem a fejem egy >>állevélen<< amit még el is kellett küldeni, de megírtam valamelyik nap lefekvés előtt és válasz is jött rá, így lefutott egy konkrét levelezés amelyben erre a pizzériára esett a választás. Sokan ajánlották már nekem, viszont egyedül aligha jöttem volna ide! Reméltem, hogy Somi tényleg eljön, mert szerettem volna vele tisztázni a helyzetet, mivel őszintén be akartam hívni a RagDollzba. Amíg vártam rá, elfogyott egy vajsör pizzaszelet illetve cappuccino. Fekete ingben és sima farmerben vártam valahol a sarokban. Acélbetétes bakancsban doboltam a lábammal türelmetlenül. Be kellett ismernem: rég izgultam annyira, mint most. Idegességemben hátrasimítottam hajamat, aztán reméltem a legjobbakat.

Salamon Gréta

Elsődleges álmomként szerettem volna meglévő bolthoz pálcakészítőként és eladóként tevékenykedni, vagy esetleg sajátot nyitni, ha összejön rá elég pénz. Másodsorban akartam egy bandát, így született meg a RagDollz ötlete. Nekem a hangszerekkel aligha volt problémám, negyed-vélaságomból eredendően tanulás nélkül tudtam rajtuk játszani, viszont örültem volna, ha többszemélyessé növi ki magát, ezért teleszórólapoztam az iskolát, a megfelelő engedélyekkel. Feltüntettem rajta a próbául szolgáló helyszínt amit külön kabaré volt elintézni, így viszont használhattuk a falusi könyvtár nagytermét. 150 fő befogadására volt képes és rendelkezett egy gyönyörű színpaddal. Az épület jobb alsó részében helyezkedett el, ott voltak a banda jelenlegi tagjai, engem is beleszámítva. Mindig aktívan kerestük a vállalkozó szellemeket, sose volt fix idáig, hogy ki marad a végén. A nagy fluktuáció se vette el a kedvemet, számítottam rá, hiszen idő függvénye és úgy gondoltam, jönnek majd azok, akiket őszintén érdekel az egész. Ezzel a tudattal álltam a színpad élére, mint frontember és kezdtem gitározásba. A próbáink úgy két hete kezdődtek, nagyjából ennyi ideje nem változott az összetétel se, aztán ki tudja, mit hoz a jövő! Arra gondoltam, improvizálhatnánk kicsit, így némi bemelegítést és egy rövidke cigi szünetet követően elkezdtünk valamilyen ismertebb rockzenét játszani. Egy jó kis vörös elektromos gitárral nyomtam. Általában ketten néztek minket, jelenleg még senki se volt bent, de bíztam abban, hogy esetleg csak idő kell és beindul a nap.    

Riley
- másnap -

Stephen Zimmermann

Izgatottan várom a mai találkozást, kíváncsi vagyok, hogy vajon ki lehet az a híres Ain Henze Stimner, akiről Steph mesélt még a vízesésénél. A levele alapján művelt, szerény és intelligensnek tűnik, ezek alapján szimpatikus így ismeretlenül, de ez a találkozón majd úgyis kiderül. Szeretek levelet írni, tudom régimódi vagyok, mintha egy másik évszázadból ragadtam volna itt. Az ő levele szépen megfogalmazott, lényegre törő és összeszedett volt, tetszett. A ma délutánt beszéltük meg a találkára, így órák után rögtön a hálóterembe megyek és az iskolai egyenruhámból kibújva egy fehér pólót, fekete rövidnadrágot és fekete vászoncipőt veszek fel, majd egy kevés parfümöt fújok magamra utána el is indulok a pizzázóba. Útközben azon gondolkodom, hogy miért lett a hely neve „Félszemű Kukorica Pizzázó”, vajon mi lett a másik szemével?
Belépve az étterembe körülnézek, nincsenek sokan, ezért egyből megpillantom Steph-et, gondolom ő is részt vesz majd a meetingen, bár azóta a találkozás óta nem beszéltünk egymással és nem is futottunk össze, így meglep jelenléte, de odasétálok az asztalhoz és leülök vele szemben.
-Szia, te is itt leszel? -kérdezem tőle egykedvűen és barátságtalanul. Azóta a találkozó óta tövisként él bennem a távozása. Csak úgy szimplán ott hagyott, mint valami játékbabát, amit félrelöknek miután már megunják.
-Mivel én pont időben érkeztem, ezért, ha jól sejtem a zenekar vezető késős típus. Mesélj róla valamit, mire kell számítanom? -szívem szerint meg se szólalnék a közelében, de a legjobb énemet szeretném megmutatni majd Ain-nak és maximalistaként mindre felszeretnék készülni vele kapcsolatban nehogy olyat mondjak, ami esetleg negatív fényt vetne rám. -Majd, ha vége a találkozónak, akkor elköszönsz vagy innen is csak simán lelépsz? -nem bírom magamban tartani és leplezni se tudom érzéseimet. Annyira bennem él az a jelenet, ahogy Steph csak úgy elsétál én meg álltam ott, mint egy szobor. Órákon keresztül tudnám neki sorolni, hogy mi volt a baj azzal, hogy csak úgy lelépett és úgy elmondanám neki, hogy ezzel csak azt érte el, hogy egy kihasznált kisfiúnak érezzem magam.

Somlay Kornél

A lábammal való dobogást szinte ösztönösen abbahagytam, ahogy láttam Somit megjelenni a bejáratnál. Meglepett a jelenléte, mivel nem találkoztunk, amióta a vízesésnél elköszöntem tőle. Amikor megszólalt, hangja barátságtalanul csengett, rögvest elkerekedtek szemeim és kérdőn néztek az ő barnáiba. Kicsit egy őzre emlékeztetett, aki jelenlétével elhozta a telet. Fogalmam sincs mi baja lehetett, de egyelőre figyelmen kívül hagytam viselkedését, lehet csak rossz napot élt.
- Szia! – köszöntöttem lelkesen – Naná hogy!
Vigyorogtam. Mire Somit idefújta a szél, addigra az üres tányért elvitték a kávés csészével együtt. Előtte minden létező morzsát és porcicát a tányérra szórtam, hogy amennyiben a fiú eljön, tisztaság fogadja. Csendben megjegyeztem, hogy szavai alapján szeret pontosan érkezni, persze aztán bárhogy lehetett, de szerettem a részletekre figyelni.
- Olyasmi – bólintottam, majd kicsit elgondolkodtam. Ain nekem csak egy anagramma, míg neki jelenleg az én bandám vezetője volt. Éreztem, hogy nem jó ezt sokáig húzni, egyelőre viszont lightosan indított a kissrác, így végül is minimálisan fel tudtam készülni arra, amikor is elmondom neki az igazat. Egyelőre olyat akartam mondani, ami igaz rám és így Ainra is az lenneee, ha tőlem függetlenül létező egyén lehetne.
- Csibészes mosolyú és elég szétszórt. Viszont jó szíve van – meséltem azt, ami eszembe jutott. Én ezeket tudnám elsőként felsorolni bárkinek aki megkérne arra, hogy írjam le magam három tulajdonsággal. – Ha izgulsz, akkor arra kérnélek, hogy azt viszont ne tedd.
Próbáltam biztató lenni, illetve kideríteni, mennyire izgult, mi járt a fejében, persze nem szó szerint, gondolatolvasó azért nem vagyok! Maradok a pálcakészítésnél meg a zenélésnél. Tőle függött, mennyire akart megnyílni az érzelmeiről, ámbár úgy tűnt, egy sérelmét most elmondta. Őszintén aggasztott a fiú viselkedése, hogy talán több is volt, ezért óvatosságra váltottam. Próbáltam körültekintő lenni, de nem mondanám magam a szavak negyed-vélájának. Gondterhelten kifújtam a levegőt.
- Nem.
Viszonylag rég találkoztunk. Azóta nagyon rövid szakáll borította arcomat. A szőr ritkásan nőtt, alig fél körömhegyni volt és világosabb a hajamtól. Ezt a kis mini szőrcsomót dörzsöltem és simítottam lefelé zavaromban. Ezután előrehajoltam, majd kezeimet összekulcsoltam az asztal lapján.
- Nézd… Ne haragudj, hogyha megbántottalak. Én azt javaslom, hogy mondd el mit éreztél akkor. Utána nekem is lenne mondandóm.
Hátradőlve figyeltem Somi minden rezdülését. Felvetült a megbeszélés lehetősége, elmondhatott mindent, vagy rám boríthatta az asztalt, ahogy jónak látta. Ha sikerült átesnünk valamiképp ezen a viharon, utána viszont mindenképp kárpótolni szerettem volna és meghívni valamire, ezért abban az egyben reménykedtem, hogy nem lép le hamar.

Stephen Zimmermann

Felettébb érdekes, hogy most milyen kis lelkes, de a vízesésénél úgy otthagyott, mint Szent Pál a zsidókat. Lelkesedésére még az arcizmom se rándul meg, harag van bennem és csak arra tudok gondolni, hogy én akkor ott kitárulkoztam előtte, őszinte érzéseket mutattam, majd ő ezek után csak elsétált a helyszínről. Most annyi érzés kering bennem, hogy el is feledteti ittlétem valódi okát. Persze nehéz elnyomni mindezt, de próbálkozom és inkább a bandavezér felől érdeklődöm. Nem jó pont, hogy ő még nincs itt és most Steph-el ketten ülünk az asztalnál.
-A szétszórtság nem biztos, hogy jó akkor, ha valaki egy zenekart vezet. Legalább lelkiismeretes és kiáll a csapatért? -hiába ír összeszedetten és tűnik intelligensnek, ha késik. Kifejezetten utálom, ha valaki késik és most mégrosszabb a helyzet, hogy Steph-el ülök a történtek után egy asztalnál.
-Nyugi, jelenleg nem izgulok -gúnyos kis mosoly jelenik meg arcomon. Teljesen más érzelmek keringenek bennem, amik szinte kilökték az izgulás parányi morzsáit is és a harag vette át a helyét, amely tükröződik szememben. Jelen állapotomra illik az a mondás, hogy „ölni tudna a szemével”. Pedig nem vagyok ilyen, sőt nagyon békeszerető és türelmes emberként jellemezném önmagamat, de annyira megbántott a srác, hogy egyszerűen nem tudok más érzelmeket mutatni felé. Szívem szerint felállnék és itt hagynám, de nem teszem, még nem. Helyette inkább célzásokat teszek a vízesésénél történtekről. Ő pedig lehetőséget ad, hogy kifejtsem álláspontomat.
-Nos rendben -mély levegőt veszek és megpróbálom összeszedni gondolataimat, ami jelenleg nem egy könnyű feladat. -Akkor a vízesésénél csókolóztunk és én őszinte voltam veled, kinyilvánítottam az érzelmeimet, majd egy „szia” után elmentél onnan. Mintha csak egy céda lennék, akit elhagynak miután elvégezte a feladatát! Tudod, hogy milyen érzés ez most nekem? Konkrétan kihasználtál, én meg azt hittem, hogy az nem csak egy csók volt a sok közül és jelentett neked valamit, de ezek szerint csak lejárattam magam és számodra csak játék volt az egész! Én őszinte voltam, egy olyan oldalamat mutattam meg, amit rajtad kívül csak egy ember felé mutattam! Te meg csak úgy elsétáltál én meg álltam ott, mint egy lámpa még jó, hogy pénzt nem adtál -hirtelen most ennyi jött ki belőlem, egy gyorsan elmondott szöveg, ami nem túl összeszedett, de ezzel nem is nagyon foglalkozom. A cél az volt, hogy kiadjam magamból mindazt, ami bennem volt. Majd leveszem a karkötőmet és a srác felé csúsztatom. -Ez egy emlék volt, amit nem tudom miért hordoztam eddig a karomon. Rá kell jönnöm, hogy azok, akikben megbízok csak átvernek! Legyen a tiéd, nem szeretném tovább őrizni azt, amit kaptam egy embertől, akinek csak nyári kaland voltam, viselje az, akinek csak egy délutáni kaland voltam! -hátra dőlök a székben, karjaimat összekulcsolom és próbálom visszafojtani könnyeimet. Talán most jobb lenne csak simán kisétálni a helyről, de nem mozdul a lábam. A fal felé fordulok, hogy Steph ne lássa könnyes szemeimet.

...amúgy hogy lehet téged becézni?

Mert a Na-ri becézhető?

Somlay Kornél

- Igazad lehet – ismertem el fájdalmas mosollyal – Igen.
Hezitálás nélkül válaszoltam. Szétszórt voltam és kaotikus. Valaki, akinek megvolt a véleménye mindenről, aki néha nagyon jól egyensúlyozott, néha pedig benézte és akkor is más szemére olvasta, amikor az illető rohadtul nem volt rá kíváncsi. Viszont tiszta lelkiismerettel rendelkeztem, ezért nem kicsit gyötört a bűntudat amit tovább fokozott Somi. Egyre jobban futkosott tekintetétől hátamon a hideg. Eltűnt belőle minden melegség, mintha két különböző ember lenne, akivel találkoztam a vízesésnél attól, aki itt ült előttem. Szinte felnyársalt szemeivel, s lehet csak beleképzelés, de mintha egy kicsi vörös szín költözött volna íriszeibe. Feszültem ültem a székben ezután, mert még csak nem is sejtettem, mekkora pusztító erő lakozhat egy tőlem fiatalabb lelkében, heves érzelmek formájában. Hamarjában fény derült, hogy nagyon durván félreértett. Úgy érezte csak kihasználtam őt, amikor őszintén megnyílt nekem. Vajon ki lehetett az-az egy ember, akinek-… A kérdés felénél rájöttem, mennyire felesleges volt. Talán fiatal lélek még akinek minden joga megvolt kiakadni, voltam én is tizennégy, viszont igenis komoly dolgokról beszélt. Éreztem, hogy Somi egyszer még sokra viszi majd.  Az elém csúsztatott karkötőt néztem, oldalra biccentett fejjel, aztán amikor a fiúra pillantottam, észrevettem könnyektől nedves arcát.
- Köszönöm, hogy meséltél arról, ami benned volt – mosolyogtam rá szelíden. Felálltam a székemről, átsétáltam vele oldalra, Somi mellé, és újra leültem. Megnyaltam cserepes ajkamat.
- Én őszintén sajnálom. Sajnálom, ha… úgy érezted kihasználtalak és nem becsülöm meg eléggé a gesztusaidat. Nagyon jól esett az ölelésed. Sok mindent tanultam tőled és heh…. még csókkal is megleptél. Én meg – nagyot nyeltem – nem voltam… teljesen őszinte veled. Az a helyzet, hogy Ain neve… az enyém is, egy anagramma pár betű kihagyással. Én vagyok a zenekar vezetője! ... Megértem, hogyha a bizalmad most megcsappant irántam és azt is, ha a RagDollznak nem akarnál esélyt adni, hiszen azt tanultad meg, hogy akiben megbízol, az átver. Én nem akarom, hogy mellettem így érezz.
Megragadtam a karkötőt ami érintetlenül hevert az asztalon kettőnk célkeresztjében. Az arcomhoz emeltem, vizslattam, forgattam, nyomkodtam, később elszántan a fiúra néztem.
- Ismerek valakit aki olyan, mint egy pillangó. Valósággal szárnyalt az életben, aztán elhasalt, mert úgy érezte, hogy totál mindenki szarik rá és egyedül van. Neki a szivárvány egy fontos szimbólum. Ő egy… számomra értékes ember, aki azt mondta, hogy őt ez a „szivárvány” arra emlékezteti, egyszer élt. Még mindig élsz, Pillangó. Ez pedig lehet egy olyan ember szimbóluma is, aki nem akarja, hogy csak egy emlék maradjon neked.
Finoman megérintettem a vállát megnézni, lerázza -e magáról. Elé emeltem kérdőn a karkötőt, aztán letettem. Amennyiben hagyta,megöleltem szorosan, ahogyan azt azon a bizonyos napon, azon a bizonyos helyszínen tenni kellett volna, mikor búcsúzkodtunk. Na nem akartam megölni, csak határozottan tudatni: Itt vagyok.  Sokkalta magasabb voltam Somihoz képest még ülve is. Ha hajlandó volt hozzám bújni, érezhette, hogy teljes testemben remegtem, ahogy fogtam őt. Dübörgött a szívem és heves reakciói idővel az én kékjeimbe is könnyeket csaltak. Csendes, forró cseppenként aláhullottak államról az ő barna hajába. Próbáltam nyugodt légzést fenntartani, mindkettőnket le kéne tudnom nyugtatni, ha megpróbált Somi az enyémhez igazodni, esetlegesen.
- Tudom, hogy csapnivaló ahogyan viselkedek - hajoltam el tőle, gyorsan letörölve könnyeimet - Viszont tényleg kiállok azokért, akiket fontosnak vélek.
Megkeményítettem tekintetemet, kiállásomat. Somi az őszinteséget vélhette felfedezni bennük és a kellő komolyságot.
- Haaa... esetleg idő kéne, akkor nem várom el, hogy egyből döntsél. De ha adsz ennek egy esélyt, akkor tudok mesélni egy kicsit a bandáról. Vagy az életről. Amihez több kedved van.

Stephen Zimmermann

Miután mindent elmondok, ami bennem van a legutóbbi találkozásunk óta, Steph feláll és mellém ül. Nem fordulok felé, a falat bámulva hallgatom őt. Majd miután bevallja, hogy valójában ő az, akire eddig vártunk, ő küldte a levelet és ő vezeti a bandát, kezemmel megtörlöm könnyes szemeimet és most már felé fordulva reagálok az elhangzottakra.
-Túl intelligens vagy ahhoz, hogy az őszinteség helyett anagrammák mögé burkolódzva hazudj nekem! Egyébként az úton egyszer eszembe jutott, hogy lehet te vagy az, akivel ma találkozni fogok, de elhessegettem ezt a gondolatot, hisz nem adtam okot arra, hogy átverj. Túl naiv vagyok és még mindent elhiszek, amit látok vagy hallok. Mondd, miért kellett ez? Miért nem mondtad el a vízesésnél, hogy te vagy a zenekar vezetője? -nem haragszom rá emiatt, jobban érdekel a dolog miértje. Mintha attól félt volna, hogy elítélem majd azért, mert van egy zenekara vagy esetleg attól félt, hogy akkor majd nem jövök el ide? Nézem, ahogy a karkötőt vizsgálja és hallgatom monológját a pillangóról, magamról. Van igazság abban, amit elmond, de én nem ezért tartom magam pillangónak. Valóban fontos nekem a szivárvány és a karkötő tényleg arra a nyári napra emlékeztet, amikor szabadnak érezhettem magam és végre önmagam lehettem, de most nem tudok jó emlékként tekinteni a tárgyra. Jelenleg zavarodott folyóként él bennem minden, Steph felkavarta az állóvizet, ami eddig bennem volt és már magam sem tudom, hogy hogyan kéne tekintenem a múltra.
De az ölelése jól esik, nem rázom le kezét és nem lököm el magamtól, mert tudat alatt már vágytam az érintésére, újra hallani akartam szívdobbanásait és érezni teste melegét, bőre tapintását. Megnyugszom, és eltűnik a harag, ami eddig uralt engem, megbocsátok neki. Majd megjelenik arcomon egy halvány mosoly, ami az ölelés végéig ott is marad utána kékjeibe nézve hallgatom szavait.
-Felelősséggel tartozol azokért, akiket megszelídítesz! -ez a legjobb reakció, ami hirtelen eszembe jut arra, amit a viselkedéséről mond. A másik mondatát is meghallom, viszont az nem ragad meg bennem csak egyszerűen elengedem, azt úgyis bizonyítania kell tettekkel.
-Nem kell idő, mesélj a bandáról! -most már sokkal nyugodtabb vagyok és kezd visszatérni az a Somi, akit a vízesésénél megismert. -Viszont éhes vagyok, mit lehet itt enni és inni? Fura, hogy amióta itt vagyok senki nem jött ide megkérdezni, hogy mit ennék! Szerinted érezték, hogy feszültség van bennem és féltek idejönni vagy itt ez a divat? -az asztalon keresgélek egy étlap után, hátha találok bármit, amire felírták az ajánlatot. Viszont mindig bele ütközöm a karkötőbe, amit kezembe veszek és Steph-nek adok.
-Ez legyen a tiéd, nekem már nem jelent semmit, mert nem szeretnék a múltban élni épp elég ideig hordoztam magamon! -az a nyár úgyis bennem él és majd álmatlan estéken megkísért, ezért feleslegesnek tartom, hogy még egy tárgy is emlékeztessen a srácra, akivel otthon találkoztam.

Somlay Kornél

Somi elfordult, könnyes arccal a falat nézve és még az sem érdekelte különösebben, hogy felálltam és közelebb ültem hozzá. Kiöntötte szívét, erős érzelmeivel mélyen lehengerelt engem, bár ezt hülye lettem volna megemlíteni! Inkább csak csendben hallgattam, kvázi bármit is vágott hozzám, habár ha nagyon trágár módon tette volna, állíthatom, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakat biztosan találok és lekáromkodom a csillagos eget neki, hogy még svédül is megértené a helyzetet. Szerencsére erre nem került sor. Azt vettem észre, amikor ráterelődött Ain valódi kilétére a téma, végre felemelte fejét, hajlandó volt rám nézni. Furcsa bevallani, mennyire szívfacsaró volt a síró fiatal tekintete, akinek néma könnyei továbbra is csordogáltak. Mintha kezdett volna elillanni a benne lakozó fájdalom és helyét a zavarodottság venné át. Ki tudja? Én tudtam, hogy Somi még tinédzser, aki talán mondhatjuk, hogy tőlem sokkalta hevesebben él meg dolgokat, no de ennyire? Picit még nekem is sok volt, akinek viszonylag nagy a türelme, viszont ebből kellett valamit kihozni. Sírt és elmondta, hogy őszinte oldalát mutatta nekem korábban, ami megmozgatott bennem néhány pókhálósnak hitt kereket, mivel a valódi közeledés mindig érdekes. Mihelyst realizálódott bennem a szituáció, egyből elvörösödtem, pont akkor, mikor rákérdezett, miért hazudtam a zenekar vezetőjének kilétéről.  
Hú baszdki…
Egyszerre helyre tenni a száguldásba fogó érzelemvasútat, figyelni valaki kérdésére és értelmesen megválaszolni elég nehéz feladatnak tűnt. Próbáltam tartani magamat, miközben kezdett néhány számomra eddig ismeretlennek vélt érzelem helyre kerülni bennem és egyértelművé válni.
-Féltem, hogy… nem jössz el – vakartam tarkómat – Meg a saját érzéseimtől is. Jól esett mindaz, ami akkor a vízesésnél történt, csak nekem még új. Féltem, hogy felkavartalak, hogy nálam változhat a helyzet és még ha ezek mellett egyből leterhellek a zenekar vezető valódi kilétével, akkor lehet tényleg el se jössz. Azt hiszem az szarabb lett volna az eddigi szitunál is.
Tettem hozzá halkabban, lehajtott fejjel. Kétségbeesetten pásztáztam a terepet egy kijelölt dohányzóhely után, viszont az épület előtt nem volt, tippemre max. valahol hátul a dolgozóknak amerre vendég szeme már aligha láthatott el. Az asztalokon nem volt hamutál, magyarán magamat szívattam most amiért nem néztem alaposabban utána, hogy ahová jövünk, ott mennyire lehet cigizni, mert ezek után már most el tudtam volna szívni egy fél dobozzal. Közben Somi úgy tűnt, csak az ölelésemre várt, ezért határozottan fogtam őt mindkét kezemmel. Vigyázva nehogy szorítsam, s egyelőre jól csinálhattam, mert nem sziszegett vagy említette, hogy fájna neki. A végén mosolyát is elcsíptem. Mielőtt csináltuk volna a magunk dolgát, gyengéd puszit nyomtam homlokára, ujjaimmal pedig letöröltem a könnyek által hátrahagyott, sós patakot, mielőtt rászárad a bőrére teljesen.
- He? – néztem rá kérdőn – Olyan ismerős! Ezt a mondatot a Szilajból kölcsönözted?
Azt hittem őszintén, itt véget ér a beszélgetés, elhesseget, lelécel, ehhez képest maradni akart, hallani a bandáról. Arra, hogy kiállok a számomra vélt személyekért, nem reagált, mert talán… Ez a fajta bizalom idő függvénye, azt hiszem. Én legalábbis a helyében így éreztem volna, aztán hogy ő mit érzett, teljesen ráhagytam.
- Hát… - körbepillantottam, ekkor vettem észre egy szőke, kb. korban Somi és köztem álló lány, aki félszegen, kissé remegve figyelt minket.
- Szerintem az előbbi - vallottam be, majd intettem a hölgynek, hogy jöjjön közelebb és hozott 1-1 étlapot, aztán ruganyos léptekkel odébbállt.
- Én azt hiszem egy egész vajsörös pizzát begyűrök majd. A teán gondolkodok még. Lehet a zöld nem is olyan rossz - dörzsöltem államat a lehetőségeket böngészve. Letettem az étlapot, ujjaimat tördelve. Kicsit még zavarban voltam a fiú kitörése után, de nem tulajdonítottam a zavaromnak túl nagy jelentőséget.
- Ami a bandát illeti, tizenkettő éves voltam amikor a neve jött. Főleg rock irányzatú, de arra gondoltam, hogy lehetne némi jazz vonulata is. Jelenleg csak én vagyok kétféle gitárral a fronton, nincs más tag. Aztán ha közben még a kajákat vizslatod, akkor lehet neked a félszemű kukorica pizza jó választás lehet. Csak egy javaslat.
Tekintetem a karkötőre csúszott. Szivárványszínű, kis csuklóra tervezett, különleges csomózott technikával. A fiú úgy döntött, hogy nekem adta, amitől ismét vegyes érzések jártak át, de könnyedebbek voltak az előbbi aggodalmamhoz képest és... bizsergetőek. Pezsegtem.
- Elfogadom a felajánlást, csak öhm... Nem lesz ő pici? - mosolyogva ismét felvettem és analizáltam, aztán ránéztem az ő és az én csuklómra. Az enyém vastagabbnak tűnt kicsivel. Na meg szőrösebbnek.

Stephen Zimmermann

A nagy érzelmi hullám után csak egyetlen kérdés marad bennem, hogy miért kellett anagramma mögé bújva hazudnia. Beszámolója után könnyes szemmel fordulok felé és reagálok az elhangzottakra, felteszem a kérdést és hallgatom a választ.
-Pontosabban mi új? Az, hogy egy srác érzelmileg közeledik feléd vagy az érzelmek? -annyi minden lehet számára új, amit meg kell értenem ahhoz, hogy elfogadhassam az ő álláspontját. -Szerintem ott akkor annyi sokkal komolyabb dolog történt mindkettőnk életében, hogy ahhoz képest csak egy aprócska csepp lett volna az az információ, hogy neked zenekarod van -szinte csak egy parányi infó lett volna róla, ami nem mozdította volna ki a bolygót tengelyéből. Ahhoz képest én itt az iskolában, ahová tanulni érkeztem megcsókoltam egy srácot, ha valaki látott volna minket, akkor bajba is kerülhettünk volna. Miatta tudom azt, hogy pontosan ki vagyok és mi az, ami érdekel. Egészen eddig csak sejtettem és titokban éltem, de a vízesésnél történtek mindent megváltoztattak bennem. Nekem se könnyű egy olyan életet élni, amiért Csajkovszkij-t megmérgezték, Poe-t börtönbe zárták. Tudom, hogy a világ sokat változott és elfogadóbbak lettek az emberek, de még mindig vannak, akik számára az azonos neműek szerelme elfogadhatatlan és utálatot vált ki belőlük, én pedig azzal, hogy ott megcsókoltam Steph-et nem csak felfedtem magam előtte és előbújtam rejtekemből, de célkeresztbe is állítottam magunkat a gyűlölködő embereknek. Mindezt elfeledteti velem a hosszantartó ölelése, szinte eltűnnek negatív érzéseim, amik megpillantásakor támadtak fel bennem.
Az ölelés végén letörli könnyeimet ujjaival az arcomról és puszit ad homlokomra.
-Azt a mesét csak egyszer láttam és nem fogott meg annyira, Exupéry „A kis herceg” művéből idéztem. Én azt hittem, hogy te nem nézel meséket -fura, hogy pont egy animációs filmhez köti a mondatomat, pont ő, aki elutasítja ezeket a filmeket és jobban kedveli az animéket.
Közben megérkezik az étlap is a fiatal lánytól, én kezembe veszem és elkezdem olvasni az ajánlatot, de tekintetem követi a távozó felszolgálót.
-Hány éves lehet? -kibukik belőlem a kérdés. -Nekem is kéne suli mellé valami meló -nem mintha rászorulnék, de a munka nemesít, legalábbis sokan ezt mondják.
Steph elkezd a bandáról és a terveiről beszélni én pedig hallgatom őt, miközben a kínálatot  olvasgatom.
-Szóval akkor csak most alapítod a zenekart és tagokat keresel? -fel se nézek az étlapból. -Milyen hangszereket képzeltél el a bandába? Két gitár és egy dob? -legtöbbször ez az alap felállás, de lehet neki más tervei vannak főleg, ha jazz-el szeretné színesíteni a repertoárt.
-Saját dalokat vagy feldolgozásokat szeretnél játszani? -ez is kimaradt a beszámolóból, pedig egy elég fontos szempont.
-Én inkább megpályázom ezt a pásztorpitéset, sok zöldség kevés hús, egészséges. Mellé jöhet egy hűsítő limonádé -ezután bezárom az étlapot és eltolom magamtól jelezvén, hogy sikerült választanom. Majd Steph felé fordulok, immáron teljes mértékben tudok rá figyelni.
-Ugye tudod, hogy csomózott? A madzagot tudod állítani és ha a végét kicsomózod, akkor simán felköthető a karodra -elveszem tőle a karkötőt, a végét kicsomózom és Steph karjára igazítva ismét összekötöm. -Látod, tökéletesen is passzol mancsaidra -mosolygok a srácra.
-Miért ezt a helyet választottad a találkozóra? -teszem fel kíváncsi kérdésemet.

Somlay Kornél

- Őszinte leszek: mindkettő új tapasztalat számomra, idáig csak lányokkal voltam. Felszínes kapcsolatot ápoltam velük. Van aki átverni próbált, van aki komoly szándékkal keresett, például ilyen volt a legutóbbi és eléggé nehezemre esett közölni, hogy nem szeretnék vele tovább randizni.
Hangom lágy volt és kimért. Hallani lehetett beszédemben némi akcentust, de olyan selymesnek és gördülékenynek tűnhetett tőle a stílusom, nem pedig keménynek és öblösnek, ahogy mondjuk a németek beszélnek. A lágyságot az okozta még nyelvi adottságomon kívül, hogy mindig kicsit érzelmes lettem amikor visszaemlékeztem egy-egy volt kapcsolatomra. Ugyan már csak üres emlékek, attól függetlenül mindegyik mély nyomot hagyott bennem. Somival olyan furcsán éreztem magam, mivel a társasága meglepően üdítő volt számomra.
Az iránta táplált érzések kezdtek kikristályosodni lassan, komótosan. Nem mondanám instant szerelemnek vagy megszállottság. Sokkal élénkebben és erősebben éltem át őket, mint régen. Mindegyik érzelem úgy kapaszkodott, akárcsak a lótusz virág gyökere, és virágzott. Nem tudnám továbbra se megnevezni őket, de szorosan egy dologhoz kapcsolódott mind: szerettem Somival lenni és élveztem a vele töltött időt. Mellette vert a szívem, égett az arcom, és őszintén felkavart a gondolat, hogy ilyen könnyen elveszíthetek valakit, aki megértette az ölelés utáni vágyamat. Lassan közömbösség nőtt bennem a téma iránt és ha nem ölelt volna meg, talán előbb-utóbb eljutok addig a pontig, hogy "utálok" másokat megölelni és dacból se nem fogadok, se nem adok.
- Én negyed-véla vagyok. Nálunk nincs meg az a gusztustalan csábító átok, mint egy teljesvérűnél és amondó vagyok, hogy dühösen is aranyosan nézek ki - mosolyogtam - Viszont... Elég válogatósak vagyunk, ha randipartnerről van szó. Valahogy senkihez sem tudtam szívből kötődni.
Tettem hozzá halkan és vállat vontam. Nem vertem már nagy dobra, teljesen fölösleges volt, de még neki, Mr. Könyvmolynak meglepő lehet, főleg utolsó mondatom.
- Azt elismerem én is - sóhajtottam – Nézd… fogalmam sincs, hogy neked mennyi bátorság kellett ahhoz, hogy meglépd a vízesésnél azt, amit. Viszont komolyan mondtam, szerintem szép lelked van. Most pedig hozzátenném, hogy nagyon erős is.
Mélyen a fiú szemeibe néztem.
- Nincs más egyéb amit mondani tudok, hogy miért hazudtam. Viszont tisztáztam most már én is azt, ami bennem volt.
Most már jöhetett Somitól a szokásos referenciákban beszélés, amit persze nem sikerült eltalálnom.
Francba! Azt hittem lenyűgözöm, ehhez képest jól beégtem!!
- Nem csak animét nézhet az ember – motyogtam kicsit sértődötten. Vajon ki vett rá akaratlanul, hogy nézzek mesét? – Különben meg nagyon is jó én szerintem.
Szerencsére nem kellett sokat időznünk a témán, mert szerencsétlen szőke lány előcaplatott a konyha ajtaja mögül, idehozta a két étlapot de úgy, mintha krokodilt etetne és lelépett. A fejemet ingattam.
- Tippemre tizenhat, kemény három évvel fiatalabb tőlem – válaszoltam suttogva, mivel nem akartam, hogy meghallja, hogy épp róla beszélünk – Milyen munkán gondolkodtál?
Kicsit tovább méláztam a teán, miközben őszinte érdeklődéssel próbáltam lenni arról, amiről épp szó van. A munka szerintem nehéz lenne iskola mellett, de nem lehetetlen. Ha úgy nézzük, valahol én is dolgoztam, amikor arra gyűjtöttem, hogy idejöhessek Magyarországra és lám.
- Igen – bólogattam – Az lenne az alap, aztán nem ártana billentyűs. Idővel egy szaxofonos a jazz irányzat miatt. Ha jól menne a sorsunk, vokalista se esne rosszul. Tudom ő már nem hangszer, inkább hangszínész.
Hangosan nevettem saját poénomon. Jó szar volt, de legalább végre élvezni tudtam magamat azután, hogy minden is tisztázódott. Jól esett valakinek mesélni a tervekről.
- Egyelőre szigorúan csak feldolgozásokra mennék rá, sajnos ha azonnal saját dalokkal akarnám kezdeni, akkor annál is nehezebb lenne elindítani a bandát. Ezek alapján… lenne kedved beállni hozzám gitárosnak?
Nem néztem rá én sem. Tovább tanakodtam az italon aztán az előbb említett kis csajszi, mintha csak direkt ránk várt volna a bozótból, hirtelen odalépett hozzánk valahonnan, bátorságot és mosolyt erőltetve világos arcára. Sápadtnak tűnt, mint aki nem aludt egy hete.
- Ha esetleg hallotta a korábbi kérést, akkor annyi, hogy a zöld tea helyett ír kávét szeretnék kérni, jó? – Gyakran odatette pár magyar ezt a kis szót a kérdés végére. Kicsit elvett a nyelvezet durva éléből, finomított a szándékon. Sokkal kedvesebbnek hatott és mivel kérdésre végződött a mondatom, könnyedén jelezni tudta a pincér egy bólintással, hogy megértett – Köszönöm. Kezdem úgy érezni, hogy te ma jobban odafigyelsz magadra. Én inkább elengedtem ma a diétát, főleg amilyen sűrűn járok pizzázóba… Talán tizennégy voltam amikor először voltam egybe.
Régen volt már, annyira nem izgalmas téma. A karkötő jobban érdekelt, nekem rajta a csomó nagyon fixnek tűnt. Meglepődtem, hogy a fiú mégis milyen könnyedséggel kibontotta, majd karomra igazítva újracsomózta a végét.
- Köszönöm – viszonoztam mosolyát – Olyan benne ez a vörös, mint a sors fonala. Ezt gondoltam akkor is, amikor rajtad láttam
Húha… Miért is…?
- A levélben kávét ígértem – hátradőltem a székben, majd lábamat keresztbe tettem a másikon – Dee ha úgy nézzük, ennél több is voolt. Meg… akartalak ismerni jobban.
Most már egyenesen kerültem a tekintetét. Éreztem, hogyha most felé fordultam volna, olyan lenne az orcám, mint a karkötőben az a bizonyos piros szín. Közvetlenséget akart, megkapta tálcán. Nem kicsit féltem, hogy vagy cukkolni, vagy kiröhögni fog miatta. Persze ezt nem mutattam, inkább csak próbáltam laza lenni, meg fenntartani a mosolyt.

Yunyun

Riley

Stephen Zimmermann

Csendben hallgatom Steph szavait kapcsolatairól és az újdonságról, amit én váltottam ki belőle. Most már értem, hogy mi a probléma, hogy mik azok az érzések, amik keringenek benne és lehet ez az én vesztem, mert hirtelen nem tudok mit reagálni csak hallgatom őt csendben, majd kis gondolkozás után megszólalok.
-De ezt miért nem mondtad a vízesésnél? Velem is lehet felszínes kapcsolatod, sőt, ha szeretnéd ki is használhatlak! Például a mai kaját fizetheted is, ezen ne múljon -kezemet vállára helyezem, mintha szavaim teljes komolyságot rejtenének. Pedig erről szó sincs, viccelek. Nem is lennék képes felszínes kapcsolatot kialakítani senkivel és az se pálya nekem, hogy bárkit is lehúzzak. Hirtelen csak ez jutott eszembe, talán ő is nevet egyet rajta és leesik neki, hogy az egész csak poén, annak érdekében, hogy megszűnjön a köztünk lévő komoly hangulat.
-Az elmondottak alapján ideje lenne elgondolkoznom azon, hogy lehet én is véla vagyok -túl sok az egyezés a leírás és köztem. Bennem sincs meg a csábító-átok és elég válogatós vagyok minden téren. Bár komoly kapcsolatom nem volt még, de a válogatás érthető baráti kapcsolatokra is, nem?
-Őszintén? Elég sok! Túl sok volt a kockázat és féltem, hogy félreértem a jeleidet. Neked nem kellett bátorság ahhoz, hogy visszacsókolj? -ha igen, akkor biztos átérzi, hogy mi játszódhatott le bennem akkor.
-Megígéred, hogy többet nem hazudsz és elmondod, ami benned van még akkor is, ha úgy véled, hogy azzal megbántanál? -tudom, hogy nehéz kérés ez, de jobb a fájdalmas őszinteség, mint a burkolt hazugság. Másrészről, ha valamit szeretnénk kezdeni egymással, akkor ott alap a bizalom és a hazugságokkal könnyű lerombolni ezt a bizalmat.
-Tessék? -muszáj visszakérdeznem, mert halk motyogásából nem hallok semmit. -Elfogadom a véleményedet, de nekem nem nyerte el a tetszésemet -ezzel most nem szeretnék vitát indítani, teljesen érthető, ha Steph-nek tetszik, ebből is látszik, hogy különbözőek vagyunk és más az ízlésünk, amivel semmi baj nincs. Viszont belül örülök is, hogy vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, hosszútávon unalmas is lenne, ha mindenről ugyanaz lenne a véleményünk.
-Lehet, hogy nekem is várnom kéne addig? Olyan rossz kicsinek lenni -bár elnézve felnőttként se vidámabb az élet. -Nem tudom, valami egyszerű. Lehetnék kutató vagy egyetemi docens, ilyen kis laza melókon gondolkozom -mosolygok a srácra. Most is csak vicceltem, ezekhez tényleg még nagyon kicsi vagyok. Ezután a beszélgetés a zenekarra terelődik és Steph elmondja, hogy milyen felállásban gondolkozik.
-Ennyi zenészt nem kis munka beszervezni. Nem is ismerek olyat, aki rézfúvós hangszeren játszik itt az iskolában -az igazsághoz hozzátartozik, hogy alapból nem ismerek sok embert az iskolában. Viszont a poén tetszett és apró nevetéssel honorálom azt.
-Persze, csak annyi, hogy nekem elég sok a tanulnivalóm, ezért jobb lenne késő délután vagy hétvégente próbálni. Esetleg már van terved, hogy mikor és hol zajlanak majd a próbák? -a tanulás számomra az első helyen áll, de erre gondolom már Steph is rájött magától.
Megérkezik a pincérnő és felveszi a rendelésünket, kikerekednek szemeim arra a kérésre, hogy Steph ír kávét szeretne inni. Kicsi vagyok, de tudom jól, hogy az a kávé készítmény alkoholt is tartalmaz és oké, hogy ő már nagykorú, de akkor is olyan fura, hogy fényes nappal itt iszogat mellettem. Most tartsak kis előadást az alkohol káros hatásairól vagy majd később mondjam el neki azokat az ismereteket, amiket tudok a témáról? Inkább majd később elhadarom neki, de még szerencse, hogy nem dohányzik! Egy függőség bőven elég az embernek.
-Én mindig figyelek magamra és az egészségemre! Ezért nem eszek édességet, kerülöm a zsíros ételeket, sokat sétálok és távol tartom magam a káros szenvedélyektől. Te hogyan óvod tested a káros anyagoktól? -hátha Steph-nek is vannak praktikái, amikkel megőrzi egészségét.
-Mit szeretnél rólam tudni? Kérdezz bátran, ifjú fiú! -a srácra fokuszálok és várom kérdéseit, de még mielőtt megszólalhatna egy újabb átverés jut eszembe. -Tudtad, hogy a családom Krisztusig visszavezethetően gyilkosokból állt és én is az vagyok? -közel hajolok a sráchoz és a fülébe súgva folytatom kitalált történetemet. -Ölni, ölni, vért akarok! -majd ezután visszafordulok az asztalhoz pár rövid másodpercig a cipőm orrát nézem, hogy azután mosollyal az arcomon újra Steph felé fordulhassak.
-Miről is beszéltünk?

Yunyun

Riley

Gyönyörűség

Szépségem  

Gyönyörűség