Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már napok óta a kastélyban volt ugyan, de eddig különféle ügyes-bajos teendői foglalták le Abigélt, főként Mábel beíratása nem ment zökkenőmentesen az előkészítőbe, most azonban végre jutott ideje körülnézni.
Nem mintha ne ismerte volna jól a kastélyt, de tegnap teljesen véletlenül felfedezett egy olyan könyvtárat, amit még egész biztos, hogy sosem látott korábban. Így aztán mikor az utolsó papírjaival is beállított az iskolaigazgató helyetteséhez, és ő felajánlotta, hogy körbevezeti, megmutatja a tantermét és a többi fontos pontját az iskolának, kapva kapott az alkalmon. Amúgy is meg akart jobban ismerkedni kollégáival, a felettesével meg aztán pláne. De persze neem, természetesen nem azért dicsérte halálra a ruháját és a haját, mert be akart vágódni nála.
Ráfordultak a "vigadófreskó" folyosójára, és meglátván az épp mulatozó, egymás keretébe áthajoló, és koccintgató portrékat, Abigél meg is jegyezte:
 - De jól esne nekem is most egy ilyen! Na.. persze nem itt! Az iskolában sose, ugyan! Nem! Mi? Kérlek! Abszud a gondolat is - nevetgélt, és gyorsan neki is állt fejben latolgatni, hogy mossa le magáról az alkoholista jelzőt. Közben kíváncsian rásandított Nadiára, hátha kiolvassa tekintetéből, hogy "semmi baj, én is folyton iszom".
Ami persze nyilván a megnyugtató túlzás lett volna, hiszen ő maga tényleg nem volt holmi zugivó, vagy ilyesmi, csupán az elmúlt pár hét megterhelőbb volt, mint azt szerette volna. De nem tervezte ilyesmivel terhelni a másik nőt, elvégre megkedveltetni akarta magát, nem elérni, hogy a fidelius bűbájhoz folyamodjon, amivel elbújhat előle egy életre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Megint lebetegedett a kollegina, az évben már másodszor, így kénytelen voltam magam kezelni az okmányokat és egyéb jelentkezési papírokat. Éppen ezeket rendezgettem, amikor az egyik új kolléganő is pótolta a hiányos dokumentumokat, ezzel szépen minden a helyére is került. Ezután kicsit beszélgettünk, s mivel épp nekem sem volt dolgom, ő meg kicsit elveszettnek tűnt, úgy döntöttem, hogy egy kicsit körbe vezetem a kastélyban, s addig is sikerül egy kicsit jobban megismernünk egymást. Annak idején nekem nem volt ilyen szerencsém, pedig jó lett volna, sokáig még a termeket és az emeleteket is kevertem.
- Hát persze, hogy nem - nevettem fel, aztán halkan odasúgtam - csak alkalmanként - aztán tovább nevettem, ezzel csak finoman megjegyeztem, hogy azért mi tanárok sem vagyunk annyira szentek. Nem, mintha jellemző lenne az, hogy az iskola falain belül alkoholt szolgálnánk fel, de évente egyszer, karácsonykor például elő szokott kerülni egy finom üveg itóka, csak hogy koccintsunk. Meg aztán, ha mondjuk csapatépítőre megyünk. Már majdnem lelkes mesélésbe kezdtem, de aztán rájöttem arra, hogy a legutóbbiról inkább nem kellene szót ejtenem, mert abból csak én jönnék ki rosszul. Az újak még nem ismernek, és egy ilyen sztori hallatán azt gondolnák, hogy iszákos vagyok, pedig annyira nem is. Jó, az elmúlt időszakban esténként jól esett egy-egy pohár bor, de abban még nincs semmi.
- A faluban van egy remek söröző, Leprikón a neve, arra gondoltam, hogy oda valamelyik este beülhetnénk a kollégákkal. Itt ilyennel sajnos nem szolgálhatok, viszont remek kávét szolgálnak fel a manók a konyhában. Ez a folyosó egy kicsit hosszú, de végül is, innen is eljuthatunk oda. Amúgy is meg akartam kérdezni, hogy szeretnél-e lakosztályt igényelni, vagy a faluban szálltál meg? Ha jól emlékszem, a papírjaidon azt olvastam, hogy van egy kislányod. Ő mennyi idős? - érdeklődtem séta közben, most még merlinnek hála csend és nyugalom volt, de tudtam azt, hogy még pár nap, és az ifjak zsivajától fog harsogni a folyosó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ebben az esetben szívesen látlak büntetőmunkán a műhelyemben,-*jegyzi meg, bár tapasztalatai alapján Rothman sokkal nagyobb élvezetét leli abban, hogy könyékig túrjon valaki életébe és dagonyázzon a kiváltott indulatokban. Mindezt azonban megtartja magának, elvégre kapcsolatuk professzionális, s amíg az igazgató nem lépi túl a hatáskörét vagy ő fel nem mond, hallgat. Szerencsére akad elég látnivaló, hogy senkinek se hiányozzon.
- A macskáknak valahogy alapból van egy ilyen pillantása, amitől még a felmenőim is azonnal elszégyenlik magukat,-*mereng, pedig Sherlock ragdoll arcocskája egész rokonszenves, mondjuk egy szfinx-szel vagy egy brit rövidszőrűvel összehasonlítva. Sebby így is sokat vitatkozott vele, hogy a kandúr szereti őt, bár maradéktalanul sosem sikerült erről meggyőznie.
- Mások halát lopkodja. Amolyan nagyobb sirályféle, sötét színű tollakkal,-*magyarázza, bár nem sikerül túl érzékletesre a leírás. Egyszerűbb lenne megmutatni, de épp se a mobilt, se a mágiát nem tudja használni, szóval majd máskor pótolja. Esetlenül áll a fagylalttal, szuggerálva, hogy ne olvadjon túl gyorsan - tényleg nem szeretne belenyalni, az édes dolgoktól általában csak émelyeg. Megkönnyebbül, amikor visszaadhatja a nyalánkságot, s kávéját kortyolva besorol Beli mellé.*
- Szerintem egyikőtök se élvezné igazán az együtt lakást,-* tér ki finoman a válasz elől, mert elméletileg simán meg tudná oldani, hogy kicsempésszék az egyik szőrgombócot; gyakorlatilag viszont a lelkiismerete sem engedné, hogy az evidensebb gátló tényezőkről ne beszéljenek. Hálásan megválik a fagyitól, s most, hogy az emberek java odébbállt, apró illúzióra szánja el magát - csapongó röptű lepkét lebegtet a kifutóba, hamarost felkeltve két kölyök figyelmét. Egy pár percig szórakoztatja őket - s általuk Belit is - mielőtt megint elkezdene gyűlni a tömeg. Szélnek ereszti hát a pillét, hogy elszivároghassanak.*
- Merre tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Amióta Zelma megmutatta a társalgót, szép lassan átszoktam oda tanulni. Nem mintha a könyvtár nem lenne még mindig a szívem csücske, de valahogy a lazább környezet a szorgalmik megírásához bőven elégnek bizonyult, és az a kandalló... mindig a kandallós terem a nyerő, bármelyik kettőt is állítjuk egymás mellé. Ez a néhány hét a kastélyban már elegendő volt hogy visszatérjenek a Waldorfos éveim, és kicsit lazábbra vegyem én is a figurát a Herzberg után. Most már bátran huppantam be én is a puha fotelekbe, vettem le a cipőm, és ültem a leglehetetlenebb pozíciókban.
Ma csak egy levelet akartam megírni a bátyámnak, és miután azt szépen lezártam, összeszedve az összes holmimat egy csendes és illedelmes - Sziasztok!- kíséretében kiléptem a szobából. Csak néhány lépés után jöttem rá, hogy még nem küldtem soha baglyot innen, és halvány lila gőzöm sincs, hogy merre kéne induljak. Mielőtt teljesen eltévednék, a falnak támaszkodva megállok átgondolni alaposan, hogy van-e esély arra, hogy megtaláljam a bagolyházat. Azt hiszem az északi szárnyban kéne keressem, mert annak van tornya, és remélhetőleg ott laknak a sulibaglyok. De erre semmi garancia nincs, úgyhogy egy hangos sóhaj kíséretében elhatározom, hogy inkább megkérdezek valakit és csak holnap küldöm el a levelet. Helyette inkább visszaviszem a könyvet, ami már nem fog kelleni, úgyis útbaesik a könyvtár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Nem, mert nem mindenki tudja elviselni az igazságot... vagy a gondolataim - nevetgélek egy sort, semmi személyes. De ha áradoznák mindenkiről, meg arról, hogy ágyba vinném, vagy csak profán megjegyzéseket tennék a testére, nem biztos, hogy díjazná. Meg néha jobb nem mondani semmit, abból is elég sok minden kiolvasható.
- Tanár lesz a BK-n? Sok sikert néhányunkhoz - kuncogok, de érdekel amúgy, hogy miért szívatja magát idiótákkal. - Mit fogsz tanítani? - lássa már, hogy érdeklődöm, hátha fel kell vennem a tantárgyát. Még talán néhány jó pontot is szerzek ezzel. Túllendülünk a varázsmessenger témán, viszont jobban érdekel a mugli tárgyak integrációjának hiánya. Közben nekitámaszkodom a falnak, és láthatja, ha eléggé figyel, hogy érdekel a téma. Na ebben lehet én lennék itt az egyedülálló.
- Hát azért vannak kétségeim a hatékonyságot illetően. De mivel már gondolom ezer éve működőképes a rendszer, nem hinném, hogy bele kéne nagymértékben piszkálni - valójában csak magamnak gondolkodom hangosan, nem várok véleményt vagy igazolást. Persze nem baj, ha kapok, de alapvetően nem tudnám eldönteni, hogy mi van most. Egy kicsit személyesebbre veszem az egészet, hátha több mindent megtudok a vörösről. Mindig is vonzódtam a szeplőkhöz, nyilván most nem ezért vagyok itt és még valahol hálás is vagyok neki, hogy elhozott ide. Egyelőre még tetszik is. Mondjuk nem csodálom, egy percet nem dolgoztam még.
- Háhá, művészetire, te? – trollkodom bele a mondandójába. Viszont kíváncsi vagyok még ezzel kapcsolatban valamire, de mire megkérdezném tulajdonképpen válaszol is, mintha olvasná a gondolataimat, hogy mire vagyok kíváncsi. – Igen, emlékszem a fegyverszakértőségre – vonok vállat, majd megnyugtatom. Egyszer hárfázhatnál, érdekel a dolog. Mármint hallgatni – azért meg nem próbálnám, de valahol szexi egy nő, amikor odaül a fura hangszer elé és penget.
- Mondjuk ez igaz, tényleg jól áll, de egy magadfajtának szinte mindegy miben van - vonok vállat újra és még legyintek is. A szexi lányok mindig is bármibe öltözhettek, a hajukkal bármit is csinálhattak, szexik maradtak. Oké, van az a smink, ami már túlmegy egy határon, de Regina láthatóan nem ilyen.
- Érdekelnek a különleges varázslatok, meg persze elég jó vagyok mugliismeretből, így a hozzájuk kötődő akciókban hasznos is lehetek. Talán ez az egyetlen munka, ami valamelyest érdekel, talán valahol a dicsőséget hajszolom, és elég jó csajok is vannak – tárom szét a kezeim felé, persze a végszó az már csak azért kellett, mert én mondtam. – Talán taníthatnak több fegyelmet, vagy valamit ott, amit az iskolában nem tudtak, nem tudnám megfogalmazni pontosan. Még az is lehet, hogy nem leszek az – sóhajtok, miközben tovább haladunk. Őszintén nem tudom, hogy mennyire akarok én auror lenni, de valaki akarok lenni. Márpedig szerintem a bűnüldözők valakik, van tisztelet feléjük. A fizikai felkészültségem pedig remek hozzá, mondjuk ennyi erővel kviddicsezni is megpróbálhattam volna. Csak nincs kedvem egy vasgolyóval agyoncsapatni magam, nem is értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Mi? Nem, dehogy! Vagyis…csak váltanék veled pár szót - értetlenül ráncolta homlokát, látva Zalán ellenségeskedését, jó persze, történt köztük szünet előtt az a kis veszekedés, de végül is kiderült, hogy csak egy félreértésről volt szó, Jacob pedig nagyon bánta, hogy meggyanúsította a levitás srácot. Akkor elnézést is kért tőle, nem gondolta volna azt, hogy a fiú haragja viszont ilyen hosszú életű lesz.
-  Ja, nem kerülsz, csak legszívesebben orrba vágnál - sóhajtva rázta meg a fejét. - Mindegy, még egyszer Zalán, sajnálom, ami az előző tanév végén történt, nem akarom, hogy ilyen haragban legyünk -  ugyan nem készült semmivel, de táskája mélyén lapult némi hazai finomság, s mit is tehetne egy ilyen szituációban, ha nem azt, hogy a béke jeleként ad valamit a másiknak?
- Mindjárt, de várj csak! Egy pillanat - intette le, de eközben már jobbjával elmerült a táskája mélyén, hogy aztán egy szatyor fürtös uborkát húzzon ki belőle. - Remélem szereted, ez a legjobb uborka, higgy nekem! - s már nyújtotta is a zacskóból az uborkákat Zalán felé, mert hát, tényleg ez volt Pennsylvania legjobb idei termése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Nem érdekel! - rikácsoltam a telefonba.
- Azt mondtad, hogy jöhet a Kornél is velem, apciii! -  magassarkúmmal topogtam végig a kiafranctudja nevű folyosón, míg rózsaszín retikülöm az alkaromon lógott. Természetesen a vastagkeretes napszemüvegem le sem szakadt a fejemről. Így van, még épületen belül sem, majd pont nekem mondja meg akárki is ebben a porfészekben, hogy mit csinálhatok meg mit nem.
- De nekem kell az inasom! APCIIIIII! - műsoros hisztit vágtam le neki, hiszen megígérte, hogy lesz itt olyan, aki emlékeztet, mely társadalmi réteghez tartozom, még ha ebben az iskolaban rohadtul nem ez volt a jellemző.
Pórnép.
- Akkor sem érdekel! Küldd ide a Kornélt, az ő teáját szeretem a le... - s akkor ütköztem valakinek neki. Valaki olyannak, akinek nem pamutból volt a garbója és ráadásul ordított róla, hogy valami pár ezer forintos kínai utánzat.
Annyira hihetetlen volt számomra a garbó, még a kezemből is kiesett a telefonom, egyenest a földre. Csodálatos szemeimmel pedig először a törött képernyőt bamultam, amely még világított ugyan és mintha apci szólított is volna, majd hirtelen minden begyorsult és felnéztem a csajra ismét.
Elfintorodtam az arca láttán. Komolyan mondom, olyan fekete karikásak voltak a szemei, hogy azon még a legjobb szemkörnyékápolóm se segítene. Na és az a haj? Fésűt mikor látott? Biztos van kutyája és egy a fodrászuk...
- Hé! Mit képzelsz? Kilökted a telefont a kezemből! - mutattam a földre - Kérlek, vedd fel legalább - hangnemem a sértettből egy szempillantás altt átváltott elegánsan kérővé. Még én is meglepődtem rajta, micsoda finom és úrihölgy voltam tulajdonképpen a modern világ tüneménye. Apci már nem is érdekelt, -talán le is tette- azonban Álmos képű királylány annál jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Meglehet őrültség. Talán csak ennek az új státusznak, a kastélyban eltöltött heteknek a hatása. Mégis...Szeget vert koponyájába, s a gondolat ott terpeszkedett gondolatai homlokterében, s nem hagyott hősnőnknek nyugovást. Egy próbát megér! Ezt mondogatta magának, míg a megfelelő pillanatra várt, hogy megkeresse kollégáját és előálljon kérésével. Előtte persze felkészüt. Nem is ő volna, ha nem túrta volna fel szülei padlását a régi tankönyvei és jegyzetei után, majd olvasta volna végig az összeset. Hiszen Elektra már egyszer belevágott ebbe, csak azok a fránya szemproblémák, az éjszakai látás-káprázás, az astigmia meg a némi magasabb rendű fénytörési hiba gyanúja és viszlát auror élet. Hurrikánként feltörő csalódott dühében akkor azonnal kukázta a legilimenciával és animágiával töltött időt és minden egyebet. Szerencsére Szülei megmentettek mindent és elrejtették, s most ennyi év múltán, lásd valóban jól jöttek. Egykor volt tudásának birtokában sétál oda a férfi asztalához és áll meg előtte. Lelke mélyén a vesztesek nyugalmának megnyugtató érzésével, de a remény soha ki nem hunyó zsarátnokával szívében nyitja szóra szép ívű ajkát. - Jó estét Kolléga! Volna rám néhány perce? - kezdi bársonyos hangján és minden szava olyan tiszta, mint a szándék, mely vezérli. Haja fonatban van, de pár tincs kiszabadult már belőle a hosszú nap végére. Lábán kénylemes, bőrbakancs, hozzá fenyzöld farmert és sötétszürke pulóvert vett fel, de ékszert azt nem visel, ahogyan sminket sem tett magára. Rajtuk kívül senki sincs a tanáriban. Eljött hát az ideje, hogy cselekedjen végre tervezgetés helyett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Alighogy elindultam a Navine klubhelyisége felé, meghallottam azt az összetéveszthetetlen hangszínt, ami miatt édesanyám ragaszkodott a Waldorf iskolához. Eleinte nem értettem, hogy a szupermenő nemzetközi ovi után miért nem mehettem én is a kis barátosnéimmal ugyanabba a suliba, de a későbbi formális találkozókon már rájöttem, mennyire helyes döntés volt. Danival ugyan imádtuk az ilyen eseményeket, de mindketten pont arra a havi néhányra voltunk bekalkulálva, amennyi anyánk munkája miatt kötelező volt.
Már csak kíváncsiságból is keresni kezdtem a hang tulajdonosát, sajnos pont rossz irányba forgattam a fejem, mert a következő pillanatban belém ütközött. Követtem a szememmel a földre pattanó mobilt, majd az arcára pillantva elfojtottam egy mosolyt. Tiszta Charlotte... Egy röpke pillanatig elgondolkodtam, hogy most mennyi energiám van erre, de az utóbbi hetekben a mentális állapotom full stabilnak bizonyult és ma már edzeni is voltam, úgyhogy be mertem vállalni hogy értelmesen kezelem a szituációt.
- A kilöktem, azért túlzás- felelek szelíden, amíg lehajolok a telefonért - De mondjuk azt számonkérheted, hogy miért nem kaptam el.- nyújtom át a mobilját egy huncut mosollyal.
Csak ezután mérem végig a leányzót, és egy pillanatig sem próbálom ezt lopva csinálni. Egyrészt Ő is pont ugyan ezt tette, másrészről pedig szinte biztos vagyok benne, hogy nagy gonddal összeválogatott outfit van most a kifutón, amire biztosan büszke.
- Vintage Fendi? - kérdezem a fehér szandijára pillantva, magamat is meglepve hogy még mindig pontosan felismerem a pántjáról. Charlotte büszke lenne, fénykoromban még talán a típus nevét is tudtam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Áhá - állapítom meg. Azt hiszem, értem, mire gondol, és inkább nem feszegetem. Szeretem az őszinteséget, de van az a szintje - amire a bátyám is hajlamos volt -, ami már túl sok tud lenni sokaknak. Néha egyébként belőlem is előtörnek a dolgok, mielőtt még végiggondolnám, de azért szerencsére kicsit jobban sikerül magamban tartani sok mindent, mint Viktornak ment ez.
- Az a terv - válaszolom, és azért szusszanok egyet nevetősen a folytatásra. Kemény fából faragtak azért, úgy vélem, csak elbánok néhány hozzá hasonlóan nagy szájú és nagy egóval megáldott kölyökkel.
- Túlélési alapismereteket az aurorképzésre készülőknek - osztom meg vele a tárgy nevét is, a részletekbe meg inkább nem megyek bele, különben sosem mozdulunk el innen. Legyen elég annyi, hogy én teljesen rá vagyok pörögve, ezer és egy ötletem van és tervem, de majd elválik gyakorlatban, mit is lehet megvalósítani a diákokkal.
- Nagy úr a megszokás, na, ezt nem vitathatjuk - mondom teljesen őszintén. - Azért nekem van telefonom meg miegymás, de hát félvér vagyok, válogathatok innen is, onnan is - teszem még hozzá megvonva a vállam, széttárva kicsit a kezem is, mert mégse én tehetek arról, hogy itt ragaszkodnak valamihez, ami ősidők óta megy így. Ám nem én fogok ide változást hozni. Kivéve, ha egyszer belőlem lesz aurorparancsnok, az viszont, ha meg is történik, biztos, hogy nem most lesz.
- Naná, és még jól is ment - vágom rá a választ a kérdésére, amikor félbeszakítja a mondandómat. Szélesen mosolygok is mellé, büszkén kihúzva magam. - Akár még egy zenekarba is bekerülhettem volna, olyan jól ment, de most már csak magamnak gyakorlok. Azért még szeretnék egyszer valahol előadni, szóval még akár. Egy baja van ennek a hangszernek... nem a legegyszerűbb szállítani. Nem is tudom, mit kezdenék vele, ha nem boszorkány lennék - dünnyögöm. Így szerencsére csak egy zsugorító bűbáj, és zsebre is tehetem. Micsoda mázli azért.
- A hízelgés nagyon jól megy, tanítják már az iskolában vagy veleszületett? - kérdezem meg elnevetve magam. Azért én tudom magamról, hogy az egyenruha roppant előnyös, de messze nem tökéletes az alakom. Nem vagyok túl elégedett a tükörképemmel, és nem tudom, hogy a genetika-e, vagy a sport teszi, de széles a vállam, ésatöbbi. Tudnám még sorolni. Ezért is szeretem a laza ruhákat, az ingeimet, na és persze az egyenruhámat.
- Hát... az egyenruha megőrjíti a nők egy részét amúgy is, tuti összeszedhetnél egy egész háremet - válaszolom kuncogva, de aztán azért kicsit komolyabban bólogatok a válaszát végighallgatva. Nem biztos, hogy teljes mértékben értem, de azért hellyel-közzel mondhatni, hogy igen. - Mi mást választanál akkor? - kérdezek vissza, aztán az egyik ajtó előtt megállva be is nyitok. Kicsit népes irodahelyiségbe lépünk, messze még az ebédidő ahhoz, hogy pangjon.
- Na hát... itt dolgozom. Ők meg Botond, Laci, Mariann, Ulrik, Emil, Bálint és a főnököm, Marossy Péter - mutatom be sorban a bent lévő embereket, akik javarészt a dolgukra figyelnek egyébként. - Roland meg a mentorprogram keretében van itt. - közlöm ezt is velük még, mielőtt az asztalomnál - merthogy tessék elképzelni, van már saját asztalom - összeszedném a már amúgy tegnap előkészített papírt. - Na ezt kellene kitölteni, meg itt aláírni és ha a főnök is aláírja, meglesz az egész. Nyugodtan foglalj helyet, addig hozok kávét. Kérsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Erdődy Hella

Nem a könyvtár mondható a természetes életterének, bár azért olvas ő, csak éppen jobban szereti ezt az elfoglaltságot emberektől mentesen, magányosan, csendben művelni. A könyvtárban azért tette mégis tiszteletét ezúttal, mert szeretné kissé jobban beleásni magát a gemmológia rejtélyeibe, és a tanárnő levélben ezt javasolta első találkozásra alkalmas helyszínnek. Talán olvasnivalót szeretne ajánlani. Kiderül majd, ha megérkezett, addig Álmos nem töpreng ilyesmiken fölöslegesen. A Minisztériumból érkezett egyenesen ide, amit mindössze abból állapíthat meg a gondos megfigyelő, hogy a megszokott bőrkabát helyett egy kissé gyűrött fekete talárt visel az egyébként mit sem változó örökzöld összeállítás - térdnél szakadt farmer, póló és szárközépig érő bakancs. Táskáját lazán vállára vetve sétál be a könyvtárba, és addig is, amíg a tanárnő megérkezne, még gyorsan rákérdez, hogy magántanulóként is biztos szerepel-e a nyilvántartásban, hiszen az fontos, ha könyvet kölcsönözne. Ezt letudva pedig megkeresi a drágaköveknek és azok tanulmányozásának szentelt polcokat. Táskáját a földre eresztve le is vesz egy könyvet, majd a szemközti polcnak döntve a vállát ki is nyitja. Még mindig nem sikerült kitalálnia, milyen kő van a gyűrűben, amelyet múltkor áthozott az álmából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Én ezt nem értem, az embereknek mióta létszükséges tátott szájjal megállni a folyosó közepén és lassított felvételeket megszégyenítő gyorsasággal, bambán mormolni a feje búbját vakargatva, hogy: Most mit is akartam csinálni? Csak egy buta, orángután vagyok. Blablabla.
Jó, Álmos Képű talán nem így csinált és talán nem is mondott semmit, de akkor is a folyosó közepén állt! Esküszöm az ilyen emberek arra várnak, hogy szegény, ártatlan áldozataikra foghassák a saját hibájukat, pedig azok csak rosszkor voltak rossz helyen, pont mint Én!
A telefont legalább felvette és felém nyújtotta, persze ez is a kiváló színészi tehetségemnek köszönhető, nem vitás! Egy félmosoly kíséretében visszavettem az eszközt és jól szemügyre vettem. Igen, erre nem olvastam törésálló bűbájt, mint a sajátomra. Na mindegy, veszek másikat. Ja nem. Csóró vagyok és még pár hónapig nem kapok zsebpénzt.
Gáz csórónak lenni…
- Hogy mondtad? - tekinteteim úgy emeltem fel rá, ahogy a black fridayen szokták rám a nagymamák, amikor soron kívül megyek be vásárolni, mert lefizetem az alkalmazottakat.
A pénz sosem volt akadály.
- Ismered a Fendit? Pff - hessegetni kezdtem a kezemben lévő telefonnal - Még jó, hogy ismered! Ez alap dolog. De… jó a szemed. Talán nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek tűnsz, Álmos képű - míg ezt lassan, hideg hangnemmel búgtam, végig tartottam vele a szemkontaktust. Figyeltem, miféle reakciót válthatok ezzel ki belőle.
Aztán hirtelen elfordultam, elléptem körülbelül három lépés távolságra és az égbe emelve a kezeimet felüvöltöttem.
- Hol a büdös picsába vagyok és merre az Eriizé klubhelyiség? Te tudod? - félig fordultam ugyan, de pont annyira volt ez elég, hogy a jobb vállam felett visszanézhessek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Én magam is sáros vagyok. A lelkem is. Nem gondoltam volna, hogy újra Senkiföldje polgármestere leszek, de ha az ember elveszíti a lelki békéjét, akkor minden képes a feje tetejére állni. Amíg jó helyen vagy, minden rendben. Én nem vagyok ott. Egyedül utazgattam, családi ügyeket szerettem volna intézni, de mindent kivettek a kezemből. Oda sem tartozom már régóta. Nem csak az én hibám. Nem minden csak az én hibám. Noha ezt a képet építik fel benned hosszú éveken keresztül… akkor azért elgondolkodsz, nem igaz? Talán az lenne a legjobb, hogyha összeszedném minden mozdítható holmimat, és meglépek. Úgy soha nem lenne már gondja rám senkinek. Felpattanni gyönyörű motoromra, és kimenni a világból. Meglehet, hogy vissza Amerikába, hogy újra az agglegénység „gyönyöreit” megélve, egy lakókocsiparkban tengődjek nap mint nap. Bizonyára ez a sors jár nekem. Ahogyan apámnak is ez járt.
„Ugyanolyan leszel, mint az apád”, visszhangoznak koponyámban anyám szavai még valamikor régről. Nem tévedett. A vér nem válik vízzé, ahogyan mondani szokás. Sok-sok gondolat kering a fejemben, millió érzéssel, hanggal és emlékkel. Hosszú ujjaim a jéghideg falat érik, mintha búcsúznék tőle, majd megtorpanok. Ismerős hang. A legismerősebb. Ám fejemet nem kapom oda azonnal. Lehajtott fejjel húzom fájdalmas mosolyra széles ajkaimat orrom rejtekében, hogy akkurátusan forduljak a régen látott nő irányába. Az aprócska Hege-mosoly még mindig ott bujkál szájam szegletében.
– Motorral jöttem – felelem nemes egyszerűséggel. Egy közeli ablak felé emelem feketeszín tekintetem, és megszokott rekedtségemmel folytatom. – Az éjszaka esett, én pedig nem voltam a képességeim csúcsán idefelé; megcsúsztam – fúrom végül tekintetem a nő szemeibe. Udvariatlan dolog, hogy egyik kezem még zsebemben pihen, így gyorsan kihúzom onnan. Pótcselekvésképpen egyet, majd még egyet simítok a kissé sárosan marad kabát oldalán, majd torkomat köszörülve tekintek ismét Elektrára. Hatalmasat nyelek, mielőtt szólni mernék.
– Gratulálok az állásodhoz! – torokköszörülés. – Hallottam, hogy Fiziognómiát fogsz tanítani – én pedig most írtam alá minden papírt… szép, Hegedüsh…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vonásai megenyhülnek, mialatt sötét, kifejező szemeiben az őszinte aggodalom zsarátnoka gyúl ki ösztönösen. Végigméri a szívének egykor oly kedves férfit, s mondjon bármit, hősnőnk tekintete az arcán állapodik meg, melyből már, szakmai ártalom okán is, azonmód olvasni igyekszik. - Akkor most azt mond el, valójában mi történt, mert szörnyen nézel ki...Nagymenő - ejti ki csendesen a megszólítást. Szándéka szerint nem hívja többé Hegének. Könnyebb a távolságot tartania, ha a kommunikációban is megteszi. Visszaminősítette a vele szemben állót? Igen. Azonban ez mindkettőjük érdeke. - Köszönöm - mosolyodik el szinte alig láthatóan, hogy azután tovább beszéljen. Nem lép közelebb, nem öleli meg Marcellt, pedig tudja jól, ez volna az útjuk egymás felé. Ugyanabba a folyóba kétszer...sőt harmadjára már tényleg nem szabad belelépnie. Tehetnének új fogadalmakat, hogy azokat újra megszegjék, s ez szívükben egyként döfne megint kést. Te pedig már nem vagy az Eridonosok házvezető helyettese...Elhagyod a várat, aztán a várost is végül? Nincs már semmi, ami ide kötne? - kérdezi remegő hangon, melynek tónusa komor sötét, mint a gyász, melyet már Elektra régi barátként üdvözöl. Ott oson nap nap után nesztelen, háta mögé húzódva, hogy olykor szárnyként vállára hulljék, ám nem feleleli, mint inkább újra és újra a porba veti. - Miért nem jöttél utánam? Mit értek a nagy igéreteid? Mit értek az én szavaim neked? Volt egyáltalán értelme ennyi évet arra áldoznunk, hogy egymás lelkében szinte helyrehozhatatlan károkat okozzunk? - kérdezi meg mégis mindazt, amit talán nem kellene. Arca kifürkészhetetlen marad, de pillantásán érződik kérlelhetetlen szomorúsága. Megnyugvást keres, hogy végre Marcell is belássa azt, amit neki is csak kínok és könnyek árán, magányosan, őt várva töltött tengerparti éjaszakák sora után sikerült. Nem kellett eléggé a férfinak. Ahogy egykor, úgy most sem, s ez nem változik meg soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az egyetlen hely - a Könyvtáron kívül -, ahol nagyjából képes megúszni a beszólásokat. A szokásos ablakot választja ki ülőhelyének, maga elé teszi a tanulásra váró jegyzeteit és tankönyveit, majd inkább jelenleg olvasott könyvét veszi a kezébe. Kicsit várhat a Gyógynövénytan, amúgy is év eleje van, még nem kell sietni sehova. Térdeit felhúzza, annak támasztja a vaskos kötetet, így teljesen figyelmen kívül tudja hagyni a körülötte folyó káoszt.
Először csak egy lány hangja lesz három oktávval magasabb, majd pár srác is becsatlakozik, végül ismét lányos kánon lesz hallható. Valaki elégedetlenkedik, valaki nyünnyög, valaki meg... figyelmen kívül hagyja, mint ő is. Egészen addig, míg a nadrágja szárát nem kezdi húzni valami lefelé. Fejét kapja fel, nem is mer azonnal arrafelé nézni, csak az előtte lévő ablakkeretet figyeli, végül embereli meg magát és pillant le lassan. Egy karom, egy szőrös mancs és: Zelma. Halkan fújja ki a levegőt - ami igencsak megkönnyebbüléssel vegyített.
- Szia - emeli meg kicsit lábát, hogy elengedje a nadrágot, végül lendíti őket a földre. Minimálisan hajol lejjebb, hogy megsimogassa a macskát, de az ajtó csapódik ki. Ismét felkapja a fejét, göndör tincsei repkednek mindenfele a hirtelen mozdulattól, keze megáll a levegőben, ami alól a macska ugrik mellé a párkányra. Szélesen vigyorodik el a belépőjére a lánynak, miközben felül rendesen, lagymatagon int Emmának, hogy itt van vele a szökés nagymestere.
Kihúzza magát, kezeit ejti ölébe, ahogy várja, hogy a lány odaérjen hozzá. Ő önkéntesen biztosan nem fog összeveszni Zelmával, hogy menjen a gazdájához.
- Szia neked is - mosolyog tovább. - Ismét megcsinálta a programot? - pillant a mellette lévő szőrcsomóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elmosolyodik  a fiú szavaiból kiérezhető bizonytalanságon, de mikor leesik neki, hogy teljesen komolyan gondolja, zavartan nyammogni kezd. Most erre mégis... nem hazudhat, de nem is szeretné, ha új ismerőse megijedne. Végül felpillant. - Szoktak történni meglepetések, de nem kell aggódni. Nagyon képzett a tanári karunk, se perc alatt megoldanak mindent - bólint határozottan. Ennél jobb nem jutott eszébe, amivel el tudja hinteni, hogy valóban vannak váratlan fordulatok a kastélyban, de általában azok igen hamar megoldásra is lelnek.
Látható a bizonytalansága után következő felvillanyozódás, ami kicsit őt is felvillanyoz. Tényleg itt látott először szellemet és majdnem megállt benne az ütő, de helyette - amitől háztársa annyira fél - inkább összeveszett vele. Mert ő is a Kishölggyel találkozott először, és éppen nem volt kedves hangulatában, szóval... jól kezdődött a kapcsolatuk.
Lassan fordul a freskó felé. - Nos, igen. És hangosak. Nagyon hangosak - húzza el száját látványosan, aminek köszönhetően egy férfi vigyorogva emeli meg a kupáját és kezdd el ismét ordítani. Mert ő nagyon jól érzi magát. - Valóban lenyűgözőek és szerintem pillanatok alatt hozzászoksz mindenhez majd. Megkérdezhetem, hogyhogy ennyire új minden? Mármint... engem is értek meglepetések, de nem... szóval, hogy... öm... - úgy dönt, inkább csendben marad és ezt nem fejezi be. Nem csak azért, mert nem tudja hogyan, hanem mert nem akarja megbántani a másikat. Még csak véletlenül sem. Ezért dönt úgy, hogy felesleges találgatás és egyáltalán nem anyanyelvén való megszólalás helyett inkább bemutatkozik. Sokkal egyszerűbb. Viszont a név, amit hall, értetlen pislogásra készteti. Mármint várható volt, hiszen látja, hogy a fiú ázsiai.
- Lee Kj- Kjun- - rázza meg fejét, miközben visszahúzza a kezét. - Bocsánat, nem szeretnélek megbántani, csak nagyon idegen a neved. Esetleg szólíthatlak másképpen, amíg nem tudom kimondani a neved? Vagy... melyik a vezetékneved? - szalad ráncba szemöldöke elgondolkodva. Mert egyértelműnek tűnik, de... ázsiai. Igen. - Semmi. A Lee. Oké. Megvan - bólint inkább saját magának, mint a vele szemben - és fölött - állónak. Az ázsiai nevek felépítése ugyanolyan, mint itthon, így a gondolatmenettel sikerül összeraknia saját magának. Ráadásul Dél-Korea! - Merlinre, ez nagyon klassz. Attól én is ódzkodtam az elején, mikor a szüleimmel kellett menni valahova - vonja meg vállait.
- Szalamandra-Szentegyeden születtem, majd költöztünk Szalamantonra. De az országban születtem, ha erre irányult a kérdés - fejezi be halkabban, kicsit zavartan, mert nem tudja, hogy jól válaszolt-e. Nem is a jól, hanem hogy a kérdésre egyáltalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Olyan nosztalgikus emlékeket hozott elő a leányzó viselkedése, hogy megpróbáltam jó alaposan az eszembe vésni, hogy erről újra beszélnem kell Góficz úrral. A Herzbergben és itt a kastélyban is akárkivel találkoztam egyaránt jófej, kedves vagy szimplán érdektelen volt, legyen az illető tehetős vagy szerényebb körülmények közül érkező. Nem is számítottam rá, hogy ezt a két lábon járó sztereotípiát, aki épp előttem ácsorgott, a varázsvilág berkein belül is gyártják. Ha másra nem is, arra tökéletes volt, hogy bizonyítsa mennyire sok dolgom van még a terápiával, mert az a nyugalom és móka ami a szónoklata alatt elárasztott, nem lehet normális. Nem tudom mit nevelt belém az a 2 év, amíg Charlotte aktívan részt próbált venni a mindennapjaimban, de ezt a szintet kéne elérni az átlag emberekkel is. A folyamatos szorongás, hogy mit gondol rólam? Elment nyaralni. Izgulás azon hogy ne legyek túl- vagy alulöltözött? Kit érdekel?!
A folyamatos szemkontaktusát játszi könnyedséggel és egy bujkáló huncut mosollyal állom, csak az álmos képűre húzom fel a szemöldököm.
-Hm, ez új...- bólogatok szinte elismerően. A botsáska szokott lenni a nyerő, de már olyan régen nem próbált senki verbálisan szapulni, hogy el is felejtettem milyen érzés. Egy apró gondolatfoszlányként azért előbújik a már megszokott kis szorongás, hogy mi van, ha igaza van, tényleg szörnyen néz ki az arcom, és mindenki más is ezt gondolja rólam, de a következő jelenet azonnal visszarántott.
Enyhe csodálkozással keveredő megkönnyebbüléssel figyeltem, ahogy elvonul, már reméltem, hogy ez volt a végszó, de a következő pillanatban csak az összeszorított ajkaimmal tudtam megakadályozni, hogy ne nevessek fel hangosan. Tényleg minden erőmet bevetettem, és lehajtva a fejemet a cipőm orrát fixíroztam, mert olajat azért nem akartam a tűzre önteni. Bármennyire is jól esne megkérdezni, hogy ezt most mennyire gondolta komolyan, pont annyit érne mint egy háromévest megkérdezni hogy miért eszik homokot. Szerintem a háromévessel még több esélyem is van picit. Inkább csak megigazgatom a vállamon a táskát, mert ez már tényleg a vége kell hogy legyen a jelenetnek.
-Ha az Eridonra gondolsz, akkor sajnos nem...bocsi.- nézek fel rá a cipőm orráról, és minden arcizmommal azon vagyok, hogy rendezett kifejezéssel tudjam ezt közölni. Reményem szerint tényleg sikerült egy sima mosoly és ezzel én lezártnak tekintettem a beszélgetést. Tovább is indultam, de a lelkiismeretem még megszóltalt.
- Most a nyugati szárny második emeletén vagyunk, ha ez segítség. De a társalgóban lehet találsz Eridonosokat.- teszem hozzá egy biztató mosollyal miközben elhaladok mellette, direkt figyelve a két lépés távolságra, nehogy megint itt nekem ugorjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Milyen érdekes, hogy míg Neki nélkülem felfelé ível a karrierje, addig nekem Nélküle a béka hátsója alá csúszik minden. Neki nincsen rám szüksége, ám nekem annál inkább lenne. Mégis elszalasztottam már sokadjára a lehetőségem – még ha nem is teljesen az én hibámból. Valóigaz; nem tudtam feldolgozni a Mark és Elektra között történteket. De én sem vagyok szent. Valami eltört már régen mindkettőnk részéről, és lehet fogni bárkire; itt mi vagyunk a bűnösök. A lelkünk minden távozás, távolodás és összekapás után egyre messzebb került egymástól. Most pedig hiába érzem ugyanazokat a pillangókat, hiába látom egyre szebbnek őt, hiába bolondítja meg elmémet természetes illata, hiába szalad végig minden kiadott hangja jóleső hidegen a hátamon… és még folytathatnám. Sóhajtok egyet. Halvány mosolyom ismét előkerül a halk megnevezésre. Tudom, hogy Hege nem leszek már az életében. De legalább még valahol a része vagyok. Ha messziről kell végig néznem az ő felemelkedését, kiteljesedését és boldogságát, akkor sem leszek szomorú. Hiszen Elektra boldogsága a legfontosabb. Én pedig – úgy érzem – soha nem tudtam volna ezt megadni. Mert valahol mindig elrontom a dolgot. Félmosolyom kedves, meleg, mégis keserédes.
– Sok minden történt, Elda – kezdnem és egy nagy szusszanással dőlök a falnak jobb oldalammal. – Nem hiszem, hogy a magyarázat akármivel is felmentene az alól, amit tettem… vagyis éppen nem tettem – Elektra nem az a fajta nő, aki a körítést preferálja. Így egy fájdalmas mosollyal fordulok felé. Szemeim csillognak a folyosó gyér fényében, szájam széle meg-megremeg a mosoly közben. Sírhatnék. De nem fogok. Még kicsit hagyom a témát, mert úgy gondolom, hogy nem a távozás oka a lényeg. Már régen nem az a lényeg. Hanem az elveszített fonál, ami ugyan mindig valahol bolyongani fog közöttünk, ám a rendbehozatalhoz nem lenne elég az, amit eddig produkáltunk. – Így igaz – bólintok teátrálisan a megjegyzésre, miszerint Főnixeim már Kedves alá tartoznak. Hunyorítva vizsgálom vonásait. Fáj neked is ez az egész, igaz? – Á! – legyintek magamban csalódott fintorral. – Igazság szerint, még nem tudom, hogy mihez kezdek – mondom a legőszintébben. Szánalmasnak érzem magam, de Elektra előtt nincsen titkolni valóm. Látott fent és látott a gödör mélyén; ez vagyok én. Kérdései éles késként hasítanak lelkembe, hogy az agyamnak továbbítsa fájdalmas sikítása közepette az ingert. – Gyáva voltam. Tudod… – teszek felé végül egy bátortalan lépést, ám inkább visszalépek egy felet, és kezeimet leengedem magam mellé. Elvégre automatikusan elindítottam azokat Elektra felé. – A legutóbbi találkozásunk azt érzékeltette velem, hogy túl sok benned a tüske, és… tovább kellene lépnünk – nyelek félhangosan. – Aztán amikor összeraktam a képet, hogy merre lehetsz, és összeszedtem a bátorságom, akkor… rossz híreket kaptam a családtól, így végül odamentem – nem volt jó döntés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A rám szegeződő tekintetek alapján lehet egy icipicit túlkaptam ezt a belépőt, de esküszöm a folyosón üldögélő Dámák tehetnek róla. Kevés dolog tud hevesebb érzelmeket kiváltani belőlem, de ez a macska... ez mindenre képes. Szerencsére pont csak az első néhány másodperc volt kínos, amikor Kevin intett, a többiek is visszatértek a saját kis teendőikhez.
- Szia!- mosolygok rá boldog megkönnyebbüléssel már távolról, majd immár normális tempóban odasétálok hozzájuk, de közben talán még az előbbi stressz miatt ömlik belőlem a szó. - Hát fogalmam sem volt, hogy hová tűnik néha, én azt hittem a könyvtárban hesszel a haverjaival... de mos pont láttam erre jönni, és tuti ide jár koldulni.- nézek körbe a helyiségben, ahol még sosem volt szerencsém járni, de egész hangulatosnak tűnik.
- Vagy melegedni.- bökök a kandalló felé, amikor azt is észreveszem.
- Ugye nem csinált semmi gazemberséget?- kérdezem amikor odaérek hozzájuk, és kedvesen megvakargatom a göndör szőrű majommacska buksiját. Örülök, hogy nem egy vadidegent talált meg, mert annak ellenére hogy még tényleg sosem okozott galibát, nem szeretném hogy ezt majd pont egy ismeretlen emberrel játssza el. Kevinről pedig pontosan tudom, hogy nagyon rendes, legalábbis a könyvtárban már csomószor kértem tőle segítséget és mindig készséges volt.
- Ez a macska egy csoda, de a kajáért pofátlan dolgokra képes.- folytatom a magyarázkodást már nem annyira hadarva kicsit halkabban. -Múltkor a klubhelyiségben befészkelt egy lány nyakába, mert így kapott tőle néhány szem popcornt... nincs benne semmi önérzet. - Sandítok az utolsó mondatoknál rosszallóan Zelmára, de Ő is pontosan tudja, hogy imádom, sosem venné magára.
- Jajj, de bocsánat, nem akartalak megzavarni, meg azt sem akartam hogy Őfelsége megzavarjon, úgyhogy tényleg bocsi.-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Inkább elfordítja tekintetét. Nem opció, hogy ne nézzen így, úgyhogy csak elfordul, hogy ne érezze kellemetlenül magát a másik. Ettől függetlenül ugyanúgy aggódik, ha nem jobban, és ezt nem tudja legyőzni. Talán soha nem is fog neki sikerülni, annak ellenére, hogy nem tudja mit érez.
Lassan fordul ismét felé, mikor Álmos neki áll. Ajkai minimálisan nyílnak el, ahogy hallgatja a szinte vallomást az egészről, mosolya ugyanúgy ajkain van, ámbár sokkalta visszafogottabb, mint eddig volt. Megszeppenése kitart ugyan az első mondattól - aközben mozdul is, hogy az ágyra üljön, de még nem mozdul. A monológ végén fogja Álmos arcát két keze közé, hogy teljesen a szemébe tudjon nézni.
- Nem gondoltam, hogy kocsmában voltál. De az sem lenne baj, amíg vigyázol magadra - helyezkedik kicsit, hogy térdeire tudjon támaszkodni. - Miért voltál dühös magadra? Álmos, ne csináld ezt, semmi rosszat nem tettél, amiért ilyen sérülésekkel kell gyarapodnod egyik-másik álmodban - mozdul hüvelykujja, aprón simít végig a bőrfelületen. A földre pillant, ahonnan jött, végül úgy dönt, nem telepszik vissza Lucifer mellé, szívesebben marad közelebb Álmoshoz. Főleg, mert a téma is sokkal könnyedebb lesz, mint eddig volt. Bár még mindig nem tudja elképzelni, hogy éppen ő, hogy tudna segíteni a férfinek bármiben is, de nem nagyon van vesztenivalója. Csak Álmos.
Kezeit leereszti az ölébe, ahogy törökülésbe helyezkedik az ágyon, így pillant le Álmosra. Ő töri meg a csendet, de úgy érzi, muszáj, hiszen azért, mert ő nem tud mit mondani az egész fennálló helyzetről, attól még a férfiben igenis lehetnek - szinte biztos abban, hogy vannak is - kérdések.
- Fejezd be a mondatot - felszólítja rá, mégsem erőszakos. Úgy érzi, a mondat első fele sokkal fontosabb, mint ami utána következik, mégis elmosolyodik és esze ágában sincs figyelmen kívül hagyni. - Vladislav - gördül le a név ajkairól, ahogy keze felé dől minimálisan. - Semmi nem aggaszt, ne érts félre. Mindössze rengeteg dolgot nem tudsz még rólam, és mindennek tetejébe, ember vagy. Ez sem aggaszt, különben nem sétálnánk az erdőben ketten hónapok óta, nem lennék melletted, ahogy már te sem lennél mellettem, nem lennék itt... - szusszan halkat, szemeit hunyja le. - Ember vagy - mondja ki végül csak egyszerűen. Valóban nem aggasztja, mindössze igen erős visszatartó erő, hogy belemenjen bármibe is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Ez az aurori kirendeltség. Semmi keresnivalója itt firkásznak - továbbra is keményen sújtanak le szavai, ahogy az ajtófélfának támaszkodik,  azzal nem is tud mit kezdeni, hogy frászt hozott a másikra. Kettejük közül ő van úgymond otthon, nem pedig Elektra. Körbe is pillant, tekintetével kutatva, hogy van-e itt egy kolléga, vagy bárki, aztán pillantása ismét visszaugrik a nőre. Most nem is érti azt, hogyan is juthatott be éjnek idején erre a helyre, de faggatózni sincs kedve. Rohadtul nem érdekli, hogy miféle ügyről lehet szó, szíve szerint felborogatna mindent és üvöltene az éjszakába.
- A csodálatos újságírónőő megint valami fantasztikus új ügyön dolgozik, nemde? - gúnyolódva bámulja a nőt, tekintete szikrákat szór, mérhetetlen düh járja át a mellkasát. Nem lepi meg, hogy az élesnyelvű publicista visszavág kérdésével, hisz ahhoz elég csavaros az észjárása, hogy folyton folyvást kérdésekkel halmozza el a másikat. Mert hát, végül is firkász. A vérében van.
Közelebb lép, s még mielőtt megnyomhatná a gombot Elektra, elkapja a csuklóját, s pillantását a monitorra szegezi. Ha eddig nem érezte volna a nő az alkohol szagát, ilyen közelségből egész biztos, hogy orrába kúszhat a jellegzetes whiskey aroma.  - Nahát..nahát. Ki adott erre engedélyt? - közel fordulva a nőhöz, még mindig szorítva csuklóját, haragos barnáival kutatja a másik tekintetét.
- Mindegy is. Szedd össze a cuccod, és húzz el innen, de most - utasítja, mintha ehhez joga lenne. Igaz, ha abból indulunk ki, hogy az auror kirendeltségen vannak, ahol Mark az auror, Elektra pedig csak egy besunnyogó, akkor ebben az esetben még lenne is rá joga. Ám ő sem makulátlan, hisz dög részeg. Ahhoz képest egész jól tartja magát, lábai megtartják, tekintete azonban ködös. Dühös, elvakult, fájdalmakban gazdag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szép ívű ajka megrándul nevének becézésére, mely oly ismerősen cseng. Egykor ezért az egyetlen szóért kész volt szembenézni a Halállal, mert azt hitte elvette tőle a szerelmét. Nem bánta meg, s újra ugyanezt tenné akkor is, ha ez lenne a vége a történetnek megint. Áldozatok, cselekedetek és bizalom. Kegyetlen szentháromság, melynek híján egy kapcsolat nem létezhet. A legerősebb halhatatlannak hitt szerelem sem képes ezek nélkül életben maradni. Most már tudja jól, hisz a Sors megtanította ezt a leckét. Hoztak egyként áldozatokat? Talán. Cselekedtek, amikor arra szükség volt? Meglehet. De a bizalom már hősnőnkből egy ideje odalett. Nem maradt más a helyén csupán a remény, ám arról is lemondott Zákinthosz szigetén. - Engem sem ment fel, hogy vártam rád minden áldott nap, hátha eljössz hozzám - mondja csendesen. Hiába a szakmai sikerek, Elektra lénye már nem ragyog úgy mint akkoriban, amikor a Piacon találkoztak. Kihunyt benne valami, amit talán senki sem tud újra feléleszteni. Lelke melegénél nem lel menedéket senki. Sajog a szíve, szinte hallatszik miként roppan rianó jégként, s képződik megannyi repedés megtépázott, egyenetlen felszínén. Szenved belül, mert míg él fájni fog hősnőnknek az, ami történt. Maradj... - sóhajtja a szót, mint imát, majd lehajtott fejjel vesz mély lélegzetet. Körülöttük minden üres. A dámák csacsogása puszta zsongás. Figyeli a férfit, ahogy mozdul, s mozdulna ő is tükörképeként, de megálljt parancsol belső hangja. Régen mennyit narálta, s most lásd hosszú hallgatás után ismét beszél. Azt susogja bár nem szabadna, mert csak ugyanaz lesz a vége megint, egy érintés még kell. Egy utolsó. Ekkor hallja meg a mondat végét. - Bárcsak eljöttél volna...Minden rosszat legyőzhettünk volna Együtt...De neked én mindig csak a második opció voltam. Ez fáj úgy, hogy néha lélegezni sem tudok...Mert nem értettem és nem is fogom. De tudod beletörődtem. Már nincs bennem tüske, de bizalom sincsen... - mondja ki végül azokat a szavakat, melyek megszabják ettől a perctől életük útját, majd kisvártatva ismét megszólal. - A szívemben mindig lesz számodra hely, ez sosem változik bárhányszor okozunk is egymásnak csalódást... - telnek meg könnyekkel lélektükrei. Égetik őket de próbál nem engedin nekik. - Milyen rossz hírt kaptál? - tereli a beszélgetést finoman, s mert gondoakodása, odaadása nem valami szerkezet, mely csak úgy kikapcsolható. Lépései ösztönösek és halkak. Karnyújtásra van a férfitól, ujjai észrevétlen nyúlnak felé. A szerelem fáj, a szerelem kegyetlen, de a tiszta szeretet megmentheti mindkettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Bólogat, éppen csak, de bólogat elgondolkodva, közben pedig leginkább a hideg érintésre figyel az arcán. Még ha nem is vigyázna magára, az is az ő döntése lenne csak, és ő viselné a következményeket, de az utóbbi időben fontos lett, hogy azért lehetőleg kerülje azokat a dolgokat, amelyek köztudottan meglehetősen negatív eredményekkel tudnak járni.
- Csak... - válaszolja kurtán, némileg már dacosan, aztán pillanatnyi csendet követően hatalmasat sóhajt. Most mégsem akarja ezt játszani, pedig tudna egy szavas válaszokat adni, de annak mi értelme lenne. A nő tekintetét keresi. - Mert bármilyen nyálasan is hangzik, nem akarlak elveszíteni - adja meg a választ végül. Az emberi kapcsolatok nem erőssége alapvetően, többnyire másokról tudomást sem vesz, vagy ha igen, akkor sem alakít ki semmi mélyebbet. Még a nővérét is karnyújtásnyira próbálja tartani, és akkor ott volt Lilla, és most itt van Adelina, és egyszerre szeretné tartani magát a régi bevált szokásaihoz, és mégsem. Csak fogalma sincs, hogyan lehetne ez kivitelezhető is. Feltornázza magát ő is újra ülő helyzetbe, még mielőtt válaszolna bármire is a felszólításnak megfelelően. Lehunyja a szemét egy pillanatra és szusszan egyet, senki nem szólította így egy évtizede.
- Tudom, hogy ember vagyok, de az aggaszt jobban, hogy majdnem megharaptál vagy az, hogy egyszer meg fogok halni? - mondja ki a kérdést teljes egészében. Újabb sóhaj kíséretében hátradönti kicsit a fejét, mintha a mennyezet annyira érdekes lenne, de nem igazán azt figyeli, csupán a gondolatait próbálja összeszedni. - Nézd... - szólal meg újra kis idő elteltével, most már ismét a nőre szegezve világoskék tekintetét. - Én gondolkodtam rajta, és azért is választottam az ereklyekutatást, mert talán találok valamit, ami megoldás lehet. Nem tudom, bármit. Varázsló vagyok, képességkorlátozó varázstárgyak között töltöm a napjaimat, akár még ott is akadhat valami. Az animágia is eszembe jutott, csak nem tudom, milyen állat lennék, az nem elég, hogy eldöntöm én, hogy holló... azt nem mondom, hogy... nem állok készen rá, hogy lemondjak az álmaimról és a varázserőmről, és tudom, mivel járna, ha átváltoztatnál. Volt időm utánajárni a minisztériumban. Szinte biztosan elveszítenélek, de hadd próbáljak meg valami megoldást találni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Csak somolyogni tudok. Azon az igazán fájdalmas módon. Inkább lelkeket darabokra tépő fintor ez, ’mi csak magamnak szól. Érdekesség noha a helyzetnek, hogy mégsem érzem végtelenül kellemetlennek a helyzetet, hiszen történhetett bármi; a nő az otthonom marad örökre. Lehet bármi más albérlet az életemben, ő marad az, akinél minden a helyére kerül, és semmi nem tűnik rossznak, csupán valódinak. Ami néha fáj, de a legédesebb a fájdalom, ha ő is benne van. Tudom valahol, hogy mennem kell, és nincsen többé a Bagolykőben vagy Bogolyfalván maradásom, de egyelőre nem akarom ezt felfogni. Várt rám. Persze, hogy várt. Én pedig menni akartam. Fáj. De hogyan tudhatnám biztosan, hogy így van abban a pillanatban, amikor „hibának” titulálják a kapcsolatunkat. Nem tudom. De szeretem, és ez sosem változik.
Elfordulnék egy pillanatra, amikor meghallom a halk szócskát. – Hogy? – fordítom hirtelen vissza meglepett arcomat a nő irányába. Fekete szemeim cikáznak az ő lélektükrei között, miközben akár egy édes dallamot ismétli szívem gramofonja a szót; maradj. Ő is mozdult. Láttam. Éreztem. Nehéz lesz így itt maradni.
– Miért? – teszem fel kíváncsian búgó basszuson a kérdést. Fejemet oldalra döntöm, és tekintetem le sem veszem Elektráról. Jobb kezem ujjai meg-megremegnek testem mellett az őt vágyó érintéstől, ám hatalmas önuralmat tanúsítva figyelem tovább vonásait. Ekkor kezd beszélni. Tekintetem még mindig ködös, de kíváncsi. Tudom, Elda. Tudom. A keserű nyál méregként folyik végig torkomon.
– Megértem – húzom fájdalmas félmosolyra ajkaimat. – Eljátszottam – noha én nem tudom ugyanezt mondani, pedig tehetném. Vakon bízom benne, ha még ötvenszer elmenekülne is. De minden két emberen múlik, én pedig már rég rosszabb lettem, mint voltam. Neki biztonság kell. S nem csupán neki, hanem Imolának is. Ez nem játék. – Ahogyan az én szívem örökké a tied – hangzik a vallomás. Bele sem gondolok, hogy mit mondok. Elöntöttek az érzelmek. Főképpen akkor, amikor meglátom a felém közeledő finom kezet. Óvatosan indítom el az enyémet, és gyermeki puhatolózással kulcsolom össze ujjainkat, miközben mélyet sóhajtok. Szerencsés szerencsétlenség, hogy az örök szerelmem egyben a legjobb barátom is. Sokat segít a jelenlegi kommunikáción. De… hol volt ez az utóbbi időben? – Édesapám elhunyt, és hazarendeltek a temetésre és a végrendelet miatt is volt egy kis balhé, de nem számít – rázom meg fejem mélyen sértett fintorral, majd egy picurka mosollyal, ám kissé könnyes szemekkel tekintek vissza Eldára. – Van időd egy kávéra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hangjából kiérződő minden dacosság ellenére mosollyal ajkain várja a választ. Feje is oldalra billen kicsit, ahogy bátorítani próbálja: csak mondja ki, ami benne van, minden sokkal egyszerűbb akkor. Valahol mélyen ugyan valami hasonló válaszra számít, mégis meglepi, de ami végül hangos nevetésre készteti az a megfogalmazás. Torkot köszörülve próbálja moderálni magát, majd pillant vissza a férfire.
- Bármilyen nyálasan is hangzik, én sem szeretnélek elveszteni - feleli mosolygós hangon. Tudja, hogy neki sokkal egyszerűbb ezeket a szavakat kimondani, mint az előtte ülőnek talán valaha lesz. Nem zavarja. Egyáltalán nem. Az elején különös volt, de hozzászokott az egy szavas válaszokhoz, aztán mire feleszmélt volna, a férfi magától mesélt mindent. Kérés és erőltetés nélkül nyílt meg neki, ő pedig hagyta. Nem mérte fel annak kockázatát, hogy esetleg érzelmek alakulnak ki köztük, annak ellenére, mennyire fél tőle.
Megvárja, míg helyezkedik, majd lesütött tekintettel, szomorúan mosolyodik el a kérdésen. Nem sietős mozdulattal tűri hátra éjfekete tincsét, amely előre esik. Megvárja, míg a másik befejezi, halott szíve dobbanna ebben az esetben hatalmasat, mikor kiderül, miért választotta az ereklyekutatást. Hátha van valami...
- Egyik sem - csóválja meg fejét, az előbbi mosolynak már nyoma sincs. Suttogja maga elé a szavakat, mert tudja, hogy ki kell mondania. Máshogy soha nem érthetné meg, mitől fél a legjobban. - Az, hogy egy nap elvesztelek, vagy így, vagy úgy, de természetes. Addig a legjobb életet próbálnám neked adni, amit csak képes vagyok. Nem várom el tőled, hogy lemondj a halandó létről, hiszen az csodálatos dolog - pillant fel végül. - Attól féltem és félek is, hogy megöllek - mert hiábavaló minden próbálkozása, ha meglepik, ha éhes: akkor a ragadozó van benne, ami arra lett programozva, hogy öljön a túlélésért. - Ne mondj le a mindennapjaidról olyan miatt, ami lehetetlen. Nincs olyan ereklye, bűbáj vagy akár átok, ami segíthetne ezen. Azért csináld ezt, mert ezt szeretnéd - nehezedik térdére, ahogy előrébb dől és ismét két keze közé fogja arcát. - Ha átváltoztatnálak, engem likvidálnának valószínűleg, míg te meg lennél fosztva minden képességedtől és varázserőtől. Nem tehetem ezt veled - hüvelykujja mozdul, hogy végig simítson arcán. Fürkészi a már túlságosan jól ismert vonásokat, majd szusszan. Túl makacs... - Ha valóban ezt szeretnéd, akkor kutass. De ne merészelj bajba keveredni ez miatt - suhan át sötétség a tekintetén, ahogy közelebb hajol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Arca éles vonású maszkká szilárdul az őt feddő szavak hallatán. Dühe úgy égeti torkát, mint a legtöményebb vitriol. Belső hangja üvöltve tiltakozik, mert egyszerűen nem érti, mi okból beszél vele ilyen megalázó módon a férfi. Ugyanazért harcolnak, egy oldalon állnak, csupán hősnőnk eszköztára más, vagyis inkább szűkösebb. Ajkát összepréselei, hogy ne kezdjen hurrikánként tombolni, ám amikor az auror gúnyolni kezdi, önuralma semmivé válik egy pillanat alatt. Tekintete és hangja haraggal teli, ahogy megszólal - A munkámat végzem, ahogy te is a tiédet. Nincs jogod így beszélni velem. Ezt senkinek sem tűröm el, még Neked sem és most elmegyek! - nyúl a gép felé, szándékosan nem fedve fel Zlatant. Enegdélye volt itt lenni, s meg is szerezte nagyrészt, amiért jött. Nem fog visszaélni a Parancsnok bizalmával. Mozdulata nyomán ekkor már majdnem sikerült elérnie a masinát, hogy kikapcsolja. Azonban Mark erős ujjai a másodperc töredéke alatt fonódnak vékony, csontos csuklójára. A férfi iménti tettével jócskán túllőtt a célon. Magára szabadítva ezzel a harcias riporternőt, aki már emeli is szabad kezét, hogy egy jókora pofonnal honrálja a szíves marasztalást, amikor megcsapja az átható alkoholszag. A szentségit! Mark, te részeg vagy! - mondja szitkozódó tónussal hangjában, s tekintetét mondhatni belevési a vele szemben álló szemeibe. A férfi lélektükrei homályosak, be vannak véresedve, mintha...A felismerés letaglózó erővel sújt le Elektrára. Látta már ezt a mintát, annyiszor saját tükrében, hogy azonnal fel kellett volna ismernie. Másra koncentrált. Ennyi a mentsége. Viszont most, már teljes figyelme a férfié. Ütésre emelt jobbjával puhán ér az auror arcához. Tenyere rásimul, mely alatt érzi az italtól lángoló bőrfelületet. Haragja csillapszik, hogy helyét valami mélyről, lelke rejtett zugából elősuhanó érzésnek adja át, ami az aggodalom és a szerelem különös keveréke. - Mi történt? Kérlek, mond el... - beszél a férfihoz senkiével össze nem téveszthető, bársonyos hangon. Sötét kifejező szemei egy pillanatra sem eresztik a másik deliriumtól opálos barnáit, amiket annyira jó volt látnia, amikor még arra sem emlékezett, hogy kicsoda. Mark volt az, akivel bármit megoszthatott. Támaszt nyújtott, s a legsötetebb időkben reményt adott számára, puszta jelenlétével. Ugyanez az ember az, aki most olyan erősen szorítja a csuklóját, hogy az már fájdalmat okoz, mégsem húzódik el tőle. Marad...Vele.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Románia

Hirtelen nem érti, mi az, ami olyan nevetséges abban, amit mondott. Talán az, hogy ő mond éppen ilyet? Tágra nyílik a szeme hirtelen, a válla megfeszül, a szíve pedig olyan hevesen kezd verni, mintha valami eltévedt madár lenne, ami kirepülni készül a mellkasából. Nem sikerül azonnal megnyugodni akkor sem, amikor Adelina végre megszólal, bár egy halvány mosoly azért megjelenik a szája szegletében. Kicsit lehajtja a fejét, igyekszik arra fókuszálni, hogy megnyugodjon. Hallotta a szavakat, eljutott az agyáig is, de éppen úgy a nevetés is, amit még mindig nem sikerült teljesen értelmeznie. Visszacseng a fülében. Figyelemelterelésnek is jó, hogy helyezkedik, öklére támaszkodva dől enyhén előre végül ültében, mielőtt végre felengedne a vállát eddig mereven tartó feszültség izmaiban. Meg is mozgatja futólag, hogy elfelejtse az emlékét is annak a pillanatnak, majd válaszol a kérdésre. A választ némán hallgatja, nem akarja félbeszakítani a nőt, mégsem bírja megállni, amikor a vámpír arról beszél, hogy likvidálnák, ha átváltoztatná.
- Tudom - suttogja maga elé, szinte alig hallani, de igenis utánajárt az elmúlt napokban a minisztériumban, lázasan keresgélt és kérdezgetett, de a válasz ugyanaz volt. Még ha ő akarná, kérné, akkor sem nézik jó szemmel, sőt. Annak pedig a legkevésbé sem lenne értelme, hogy éppen ezért veszítse el a nőt. Marad hát minden más, amire varázslat esetleg képes.
- Olyan lehetetlen ez az egész... - fakad ki végül, ismét dacosan, mint egy gyerek. Szusszan egyet, baljával pedig beletúr a hajába, bele is markol, mielőtt a tarkójára simítaná a tenyerét nagyon is tanácstalanul. - Én nem félek attól, hogy megharapsz. Tudom, hogy megtehetnéd, de bízom benne, hogy nem fogod, csak ne menjek az erdőbe, amikor vadászol... és ne lepjelek meg, mint legutóbb. Vagy van más is, amit kihagyok? - kérdezi. - Felvettem a vámpírológiát is, de még messze vagyok attól, hogy minden kérdésre tudjam a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Persze, hogy új a surcim! Mit gondolsz? - forgattam meg a szemeim -  Majd pont az új suliba nem egy teljesen új ruhatárral indulok, mi? Na perszeeeee~ - Ez a nyomorult viszont tartotta velem a szemkontaktust. Nem is, inkább csak állta a sarat és mintha mosolygott is volna.
Nem rossz, legalább nem egy taknyában fulladozó, rinyagéphez volt szerencsém ez azért elég menci. Az viszont nem tetszett, hogy rejtegette a valós vonásait. Ügyes volt, ám annyira nem, hogy mindent, nyomtalanul eltűntethessen. Kiskoromtól kezdve anyámmal szépségversenyekre jártam, a Leeuwben pedig a színjátszósok koronázatlan királynője voltam, még jó, hogy felismerem a hamis vonásokat. Nekem is rengeteget kellett már kamu mosolyogni a sok ocsmány, fogatlan banyára.
- Remek! Veled is csak eggyel többen vagyunk ebben az iskolában! - csattantam fel, amikor csak úgy közölte, nem tudja merre van az Eridon. Feltehetőleg nem is volt eridonos. Na az mondjuk bajcsika. Na mindegyke, megoldom. Mint mindig mindent, mert mindenki életképtelen körülöttem és még az idióta inasom is otthon vakarja a tökét!
- Na mindegyke, Álmos. Megnézem a társalgóba,  te pedig legyél nagyon ügyike kis csajszibarack és hordd el magad. Ha szeretnél tenni valamit a közösségért, kezdj el használni szemkörnyékápolót és korrektort, mert borzasztóan sikoltoznak a szemeid. Puszi-pacsiii! - azzal felvettem a napszemüvegem és egy száznyolcvan fokos fordulattal együtt elindultam. Leszartam, merre, csak el onnan, mert biztos megszaggatom, ha tovább teszi magát nekem, pedig én csak útbaigazítást kértem. Akkora nagy baj lett volna segíteni az új, szuperszexi és gazdag diáklánynak? Még fizettem is volna neki!
Szégyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Valóban nincs joga ahhoz, hogy így beszéljen a nővel, vagy bárki mással, de ezek a szavak most lepattannak róla, egyik fülén be, a másikon meg ki. Nem gondolkodik, nem hall és lát, legalábbis azokat a dolgokat nem veszi észre, amikre igazán figyelnie kellene. Nem veszi észre, hogy ittasan milyen barom, mintha ösztönlény lenne ezen pillanatokban. Azt sem bánná, ha a nő azon nyomban elmenne, de előtte azért még lecsap az áldozatára, s erősen fogja Elektra csuklóját, nem rezdül akkor sem, mikor a nő szabad keze a magasba lendül, farkasszemet néz a sötét szempárral.
- Számít ez? Attól még nem kéne itt lenned! - ismétli dühösen ráncolt homlokkal, s egy kicsit még jobban is szorítja a nő törékeny csuklóját. Várja, szinte provokálja, hogy az a kéz megüsse, de legnagyobb döbbenetére a csattanás helyett csak egy gyengéd érintés az, mi éri borostás arcbőrét. Meg is borzong tőle, elfordítja arcát, szabad kezével erre a csuklóra is rászorít, s immár mindkét kezével a nőt szorongatja.  
- Hagyd ezt abba! Minden a Te hibád! - hirtelen emeli meg a hangját, lök is rajta egyet, de így elengedi végre azokat a csuklókat, viszont vészesen közelít a nő felé, s szorítja sarokba Elektrát. - Az Istenit! - csap bele a falba öklével, közvetlen a nő feje mellett, de aztán megrázva fejét, arrébb lép, s immár háttal a nőnek, az irattartó polcra görnyed, fejét elmerítve a karjai közt zokogni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Tisztában van vele, hogy a másik fél szemszögéből valóban betolakodó. Mégsem megy sehová, amire két jó indoka is akad. Egyrészt a csuklóját a férfi erős ujjai szorítják, akár egy satu. Másrészt valami nincs vele rendben, ezt hősnőnk egyre tisztábban látja. - Tudom, de nekem számít - reagál türelemmel az újabb felhördülésre. Immár aggodalma erősebb, mint gyengédsége, melyhez csipetnyi félelem is társul. Értetlenül állnak ebben patthelyzetben ők ketten, majd kisvártatva Markot teljesen eljárja az ital. Agresszivitása beigazolja Elektra baljós előérzetét. Ritkán riad meg bármitől, de most gerince mentén végigfut az elemi rettegés hulláma. Teljes valójában érezhetően megremeg, amint elhagzik az egyetlen vád, melytől egész életében menekült, s mely minduntalan utolérte. Feje mellett az auror belecsap a falba, melynek hangja keveredik hősnőnk nyögésével. Azonnal elfordítja fejét, attól tartva, a következőt ő maga kapja. Ütötték már meg, de azok idegenek voltak és nem olyasvalaki akit szeret. Elerednek könnyei, ám mindezt észre sem veszi. Sötét íriszei feketévé válnak, ahogy pupillái a veszélyérzet hatására kitágulnak. Lélegzete akadozik, ajka elfehéredik, míg szíve egyenetlenül kalapál majd szétfeszítve bordái ketrecét. Életre kel ösztönének legmélyebb része, az amigdala, hogy azonnal bekapcsolja az üss vagy fuss protokollt. - Te hagyd abba... - nyögi fájdalommtól reszkető hangon, ám még mielőtt maga szabadíthatná ki kezeit, a szívének oly kedves férfi elereszti és arrébb húzódva zokogni kezd. Elektra csak nézi őt és elméje színes szélesvászna elsöttétül. Tudata mondhatni beszűkül. Nem érez mást csak csuklói lüktető fájdalmát. Biztosan befognak lilulni ott, ahol az ujjak bilincse rájukfeszült. Jóbarátja a hegyomlásnyi kocsmáros egyszer régen megtanította neki a részegekkel való bánás szabályait. Első szabály, nem hatnak rájuk az észérvek. Második szabály, ha agresszívak, maradj csendben és ha közelednek fuss. Mindezeket totálisan semmibe véve lép közelebb hozzá. Baljával óvatosan nyúl felé, hogy vékony ujjait a hátára csúsztassa. Érzi a zokogás keltette rázkódást, megszólalni viszont egyelőre képtelen. Egyet tud csak biztosan, bármit is tett az imént Marknak szüksége van rá és ő nem megy sehová.