 Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.
A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.
Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte. Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid
Alkalmazottak: Somlay Kornél - pultos Szécsi Dominik - seprűs futár, konyhai dolgozó Rádonyi Miklós (NJK) - konyhai dolgozó
Nyitva tartás: H-P: 11:00 – 21:00 SZ-V: 10:00 – 22:00
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 30. 16:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875743#post875743][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.30. 16:05[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
- Aaaaha... Természetesen nem felejtette el, hogy itt dolgozik a lány. Nehéz lett volna, hiszen a helyt tipikusan olyannak tűnik, mint ami csak diákmunkásokkal dolgoztat, ami eleve különös számára. Egyrészt, mert miért vállalna bárki munkát iskola mellett? Másrészt pedig ki az a barom, aki az ételét rábízza egy pult alatt gyógynövénytant tanuló gyerekre? Ő. Ma este ő lesz az. Még mindig nem biztos a döntésében különben, de mi a legrosszabb, ami történhet, ételmérgezést kap? Amikor a lány lehalkítja a hangját ő is értetlenül húzódik közelebb, elsőre pedig az arcára kiülő zavar elárulja, hogy nemigen érti, mire céloz. Hosszan nézi Kamillát, a szája pedig már kérdésre nyílik, amikor végre egy rosszalló szusszanással felfogja a szavait. - Hah, nagyon vicces vagy ma. Mondd, van itt bármi, ami ehető?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 30. 16:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875746#post875746][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.30. 16:13[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőttMuszáj az ajkamba harapnom, hogy ne nevessek fel hangosan. Pedig annyira, de annyira szívesen megtenném, a vállaim még így is rázkódnak, de tartok attól, hogy Dávid lecsesz, amiért így beszélek egy vendéggel. Mert Dávid nem tudja, hogy egyébként teljes mértékben megérdemli. - Mondjuk Hamburger? Csirkés, marhás... gyros... hot dog? - pislogok szépen, aztán inkább rámutatok a falon lévő táblára, ott ki van írva angolul is. Nem, egyáltalán nem sietek a segítségére, én ezeket a perceket határozottan élvezem.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 30. 16:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875750#post875750][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.30. 16:59[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
A szeme követi a lány karjának mozdulatát, amivel a táblára mutat. Oda sem figyelve hümmög egyet és a tekintete végigfut az egyáltalán nem étvágygerjsztő leírásokon és képeken. Nem éhes. Akkor sem volt az, amikor belépett, de már akkor sem, amikor a hopp-állomásra sétálva megtorpant a cégér alatt és az üvegen át meglátta a telefonján a barátainak valamit lelkesen mutogató lányt. - Legyen akkor egy... bog... Bogoly Burger? Az utolsó szót nem az anyanyelvén, hanem a névhez mérten magyarul mondja, bántóan orosz akcentussal. - Mikor vézel ma este?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 30. 17:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875751#post875751][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.30. 17:07[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőttNem, még most sem tudom teljesen felfogni, hogy itt van. Egyszerűen nem tudom hová tenni, hisz innen látom, hogy a Pillangó is nyitva van még, az pedig inkább neki való hely. Ezt persze nem osztom meg vele, csak a munkám végzem. - Szörnyű a kiejtésed - nem tehetek róla, elnevetem magam, míg rögzítem a rendelést, aztán hátra pislogok a konyha felé. - Csomagoljuk, vagy itt helyben dobnád a kukába? - még csilingel is a hangom, bárki leszűrheti, hogy a vérét szívom. Tényleg nem vagyok már bosszús, képes vagyok azt is belátni, hogy elszaladt velem a ló. De. Damian Flaviu ezt nagyon megérdemli. Akkor is. - Fél óra. Miért? - a fölényes mosoly is hamar lefagy az arcomról, és ráadásul bizalmatlanul mérem végig.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 30. 18:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875755#post875755][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.30. 18:07[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
- Csomagoljátok kérlek, majd kidobom én. Ebben nincs... igazi hazugság. Mert valójában nem biztos benne, hogy megenné azt a szemetet, amit sejtelme szerint bukásra álló diákok raknak össze hátul. De Damian, nyitottság! Elnyom egy félmosolyt, előhúzza a tárcáját és mint hetekkel korábban a Pubban, amikor belenyúl a pontos összeg akad az ujjai közé. Türelmesen nyújtja a lány felé az érméket. - Gondoltam, talán lenne kedved meginni valamit.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 30. 19:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875765#post875765][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.30. 19:54[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőttAzért felvonom a szemöldököm, mert jogosan tenném fel a kérdést, hogy akkor minek van itt, és minek fizet érte, de a vendégért mindent ugye. Gyorsan, és rutinosan pötyögök a képernyőn, letudva a kötelező részt, aztán vigyorogva nyújtom neki a kis cetlit, amin a szám szerepel. - Várnod kell - és ennél jobb érzés aligha járt már át mostanában, hisz Damian mögött már vannak hárman. - A másik pultnál tudod átvenni - nehéz legyűrni a fölényes mosolyom, mert ha inni akar velem, akkor bizony most ő fog várni, én meg már szolgálom is ki a következő vendéget, hogy haladjunk.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 31. 01:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875794#post875794][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.31. 01:18[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
A pofátlan. Látja rajta a nyilvánvalót, hogy élvezi a helyzetet a lány, ez a fennsőbbségesség pedig nem is áll nek rosszul. Amikor ennyi idős volt, mint Kamilla, ő is élt halt ezelért az apró, akár pillanatnyi győzelmekért - mint amilyen most az, hogy átadja neki a fecnit és félretessékeli az útból. Ő pedig egy megengedő, jól szórakozó biccentéssel megy bele a játékba. A papírt egy hirtelen mozdulattal kirántja a lány kezéből, majd félreáll, hogy megvárja azt az átkozott hamburgerét.
A hamburger fél órával később érintetlenül, becsomagova szomorkodik a Pub kirakatának párkányán, ami mellett a falnál támaszkodik. A bal keze a telefonja képernyőjén görget végig arra várva, hogy zárást követően a lány elhagyja az éttermet.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 31. 01:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875795#post875795][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.31. 01:27[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőttJó, ezt tényleg csak a vak nem venné észre, de egyszerűen nagyon jó érzés, és meg tudnám szokni. És még most is úgy gondolom, megérdemli. Persze sok esélyt arra nem látok, hogy meg is várja azt a fél órát, ennek ellenére se maradok Dáviddal csevegni, pedig el szoktam szórakoztatni, miközben zár. Szeretek úgy kilépni, hogy nem akarok mindjárt meghalni a fáradtságtól, szóval ezt tényleg jó napnak könyvelem el. - Szia - köszönök még vigyorogva a főnökömnek, aztán csak ránézek a telefonomra, de zsebre is vágom, mert a szemem sarkából érzékelem, hogy nem vagyok egyedül. - Még csak esélyt se adtál neki? Nem baj, azért leötcsillagozol? - a jó kedvem tartós, és bár megrázom a fejem, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, csillogó tekintettel nézek rá. - Oké... mennyire borultál ki? - a vállam rázkódik megint, de csak hangtalanul kacagok, ahogy mellé sétálok, és összefonom kezeim a mellkasom előtt.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 31. 16:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875826#post875826][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.31. 16:12[/b][/url] Szentesi Lilla KamillaHallja az ajtó nyílását, nem is pillant fel azonnal csak akkor, amikor a perifériás látásában a lány megáll nem messze tőle a lámpákkal megvilágított, estétől csöndes járdán. A kabátja zsebébe süllyeszti a telefonját és ellöki megát a téglafaltól. - Tiéd lehet. Tele van hagymával, utálom a hagymát. Valójában nincs problémája a hagymával, de ez... ez tényleg lényegtelen. Közbenéz az utcán, mintha döntést hozott volna meg, háttal ismét visszatámaszkodik a fal mellé. - Nem rossz hely. De nem értem, miért dolgozol itt?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 31. 16:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875828#post875828][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.31. 16:19[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőtt- Köszönöm, de... - nem bírom ki, megint elnevetem magam, mert... most ennyire megszánt volna? Megrázom a fejem. - Nem rabszolga vagyok, kapok enni - "nyugtatom" meg a magam bájos módján. Nem egy rossz hely ez, volt ennél sokkal rosszabb is, leszámítva a szagokat ugye, de azt is meg lehet szokni, csak idő kérdése. - Azért Damian, mert el kell tartanom valahogy magam, és a két kutyám - lépek pár aprót, hogy mellé támaszkodjak a fal mellé. - Míg nincs a kezemben egy papír, ami azt mutatja, érek valamit, addig az ilyen helyek jutnak - megvonom a vállam, még a hangom is lágy, és nem belé verni próbálom, csak megértetni vele azt, amit ő ha szerencséje van, sose fog tapasztalni.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 31. 17:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875833#post875833][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.31. 17:14[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
- Nem azért mondom, mert rabszolga vagy, hanem azért, mert talán éhes, mój pieprzony Boże, Kamilla... - megforgatja a szemét - csak fogadd el, ha kell, ha nem, akkor nem, könyörgöm hagyjuk már ezt. Most már határozottan irritálja Kamilla állandó "nem kell a pénzed, önálló vagyok, nem kell, hogy lenézz"- viselkedése. Ez egy szaros szendvics amit nem kér, nem gyémántgyűrű, így nem érti miért kell ismét letncolniuk ezeket a felesleges köröket. - Nem úgy értem. Úgy értem, miért pont itt - bök a fejével a kirakat felé és pontosítja valamelyest a kérdését -. Nyitott lennél valami másra is?
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 31. 17:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875836#post875836][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.31. 17:24[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőtt- Ohh.. köszönöm - elveszem én akkor tőle, mert noha éhesnek nem mondanám magam, nem bírok nemet mondani ilyen szennyekre. Ki is csomagolom, és harapok belőle, kit érdekel a hagyma. - Ugye... most se kérted meg a kezem? - szűkítem össze a szemem, miután lenyelem a falatot, és úgy nézek a lengyelre. - Dávidnak kellett egy pultos, nekem meg munka - vonok vállat, hisz tényleg ennyi történt. Kedvelem, jó főnök és jó a kapcsolatunk a többiekkel is, hisz végig nevetjük az egész napot. - Nem tudom, szeretek itt... miért? - azt már azért megtanultam, hogy Flaviu nem kérdez feleslegesen. - Basszus... még jó hogy nem etted meg - kerekedik el a szemem egy újabb falat után, és gyorsan vissza is csomagolom a burgert. - Összekeverték, és chili fűszert tettek bele - és mostanra valószínűleg a fejemen is meglátszik.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 31. 17:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875841#post875841][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.31. 17:47[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
- Nem, Kamilla, nem kértem meg a kezed. Anyám borogass, emeli a tekintetét a felhőkkel takart ég felé. Lehetne ennél több esze. Megfordulhatna és elsétálhatna a hopp-állomásra és senkinek sem lehetne egy rossz szava hozzá. Azonban ez nem vallana rá. Hiába kerüli a nyílt konfrontációt, még ő sem annyira gyáva ehhez azok után, hogy a legutóbbi találkozásuk olyan... különösen alakult. Amikor a lány bezárta maga mögött az ajtót, ő pedig a türelmét elvesztve magától teljesen idegenül földhöz csapta a poharát, nem értette, miért zaklatta fel ennyire a Kamilla szavai mögötti, bújtatott vád. Most sem érti igazán. Damian pedig nem szereti, ha nem ért valamit. Különösen, ha az magával kapcsolatos. Így azzal az elhatározással jött ma, hogy beszél vele. Nem vezekel, nem kér bocsánatot, hisz nincs miért. De szeretné feloldani ezt a nem drámai, de zavaró, zsigeri feszültséget. Végignézi Kamilla intermezzóját a szendviccsel. A szemöldöke megemelkedik, másban azonban nem nyilvánul meg a türelmetlensége. - Mondtam, hogy megveszem a Pubot. Gondoltam megkérdezem, len lenne-e kedved ott dolgozni inkább, bár... bár ha mindannyian ilyen minőségbiztosítással dolgoztok, akkor talán idióta ötlet. De egy kérdést megér.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 31. 18:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875842#post875842][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.31. 18:04[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőtt- Nagyon helyes, úgyis nemet mondtam volna - vágom ezt a képébe rezzenéstelenül, mert ha valamire rájöttem, akkor az az, hogy én akkor sem akarok ennek az embernek a felesége lenni, ha most láthatóan ő is más. És nem mondom, hogy nem esik jól. Sokkal könnyebb így túl lendülni a történteken. - Szeretem a pubot... De nem hiszem, hogy Williammel képes lennék csapatot alkotni - ezt is óvatosan mondom, de teljesen komolyan. Mint pultost kedvelem, abban a pár másodpercben, míg megcsinálja a koktélom, de nem tudok szemet hunyni afelett, hogy ott az érzés, hogy tartsam meg tőle a három lépést. - És egyébként is. Ahhoz előbb meg kellene bocsátanod. Meg tudsz úgy bocsátani, hogy nem mondom el, miért? - pislogok rá szépen, halvány mosollyal az arcomon, mert ha van egy kis szerencsém, azt tényleg csak a lift ajtaja hallotta. A többiért meg nem kérek bocsánatot, bármikor a fejéhez vágom újra.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
 nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 452 Összes hsz: 454
|
Írta: 2024. március 31. 18:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875843#post875843][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.31. 18:19[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla
- William múlt idő és egy ideig nem jön haza. Nem fog ott dolgozni. Nem szeretne és nem fog szennyeseket kiteregetni a családjáról, ez azonban talán elég köztudott hozzá, hogy ne áruljon el újdonságokat. Részéről tudja, hogy az unokatestvére a rácsokon túlról fogja végignézni, ahogy a fia felnő és ahogy Adél végül teljesen érthető módon továbbál. Szomorú, igazán szomorú. De sajnos nem váratlan fejlemény. - Még csak... elképzelésem sincs, miről beszélsz. Ha arra gondolsz, ami otthon történt, felejtsük el, rendben? Feszült voltam, feszült voltál, ennyi. Nem kell barátoknak lennünk, de azt mondtad, szükséged van a pénzre. Nekem pedig szükségem van William helyett a pubban. Nem leszek a főnököd, ha erre gondolsz, arra lesz valaki más. De többet fizetek, mint ez a hely.
|
i can tell i am being lied to all i ask is to put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla INAKTÍV

offline RPG hsz: 368 Összes hsz: 420
|
Írta: 2024. március 31. 18:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875844#post875844][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.31. 18:30[/b][/url] ruhácska| munka | záráselőtt- Sajnálom - nem tudom, mit kellene erre mondanom. Viszont nyugodtabb leszek, és tényleg megfordul a fejemben, hogy akár válthatnék is, csak aztán meg. - Barátok vagyunk - biccentek is mellé, miután végighallgatom. És tényleg őszintén mosolygok. - Attól, hogy nem értünk egyet sok mindenben, attól te még a barátom vagy. Igen, vannak a dolgaim, igen hajlamos vagyok az önsajnáltatásra, vagy épp arra, hogy minden áron megmutassam, teljesen meg vagyok egyedül, sőt... de igazából, ha nem lennének barátaim, akkor lenne csak igazán rossz. Nem azt sajnálom, amit mondtam, a viselkedésemet sajnálom, és azt, hogy ellentétben veled, én még csak meg se próbáltam megérteni a te világod... te legalább próbálkozol - a villogó feliratot nézem, aminek egyszer csak kihuny a fénye jelezve, hogy Dávid is végzett mára. - Szóval... megnézzük a leendő munkahelyem? - rugaszkodok el a faltól, elvégre azt ígérte, iszunk.
|
Ne beszéljünk a boldogságról, elég, ha nem szenvedünkÉv navinése - 2023. ősz-tél 
|
|
|
Salamon Gréta Egyetemi hallgató

offline RPG hsz: 317 Összes hsz: 338
|
Írta: 2024. április 1. 19:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=875949#post875949][b]Salamon Gréta - 2024.04.01. 19:31[/b][/url] DávidFejem felkaptam a megjegyzésére, amiből kiérződött a csalódottság, ettől persze kissé összezavarodtam. Persze, hogy barátok voltunk, vagy neki én nem voltam az? Efféle gondolatok kaptak lángra bennem, miközben fürkésztem a pillantását és megpróbáltam megérteni a srácot. Mozdulatait látva éreztem, hogy ideges, ezt le sem tagadhatta volna, végül is, már régóta ismertem Őt. - Dávid…- sóhajtottam, miközben mellé lépdeltem, megfordult a fejemben, hogy megérintsem, de az előzőek tekintetében ezt inkább most hanyagoltam, s ekkor kértem tőle bocsánatot, mert úgy éreztem, hogy tényleg nagyon megbántottam. Ettől meg csak még rosszabbul éreztem magam, bűntudatom támadt, könnyeztem miatta, könnyeztem a hülye öccse végett és kezdtem úgy érezni, hogy tényleg összezavarodtam. - Ez…nem igaz, tudod jól, hogy nagyon kedvellek Dávid, csak ez most…bonyolult - sóhajtottam, ebből biztosan nem tudtam volna kimagyarázni magam úgy, hogy meg is értse. A legrosszabbat gondolhatta rólam, s nyilván egy fordított helyzetben én is azt feltételeztem volna. Pedig őszintén nem tudom, hogy biztos csak a magányosság vezérelt-e, vagy az is, hogy alapvetően kedvelem Dávidot. A zsebkendőt elvettem tőle, és elfordulva töröltem meg az arcomat. - Ez nem számít…- sóhajtottam. - Hiába szeretsz valakit, ha az csak játszik veled és az öcséd ezt csinálja velem…Te viszont annyira más vagy - felpillantottam Dávidra, de ezt ebben a percben ennél jobban nem tudtam volna kifejteni neki. Teljesen össze voltam zavarodva. - Sajnálom - hirtelen magamhoz öleltem, nem akartam elveszíteni őt, de tudtam jól, hogy most nagyon utál. Éppen ezért, sietve szakadtam ki az öleléséből, s ha csak nem tartott vissza, elmenekültem, hogy aztán azon rágódhassak, mennyire idióta vagyok.
|
|
|
|
Jávor Balázs Zoárd Bogolyfalvi lakos
 Bárd offline RPG hsz: 131 Összes hsz: 136
|
Írta: 2024. április 3. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=876138#post876138][b]Jávor Balázs Zoárd - 2024.04.03. 22:38[/b][/url] DettiDetti hitetlenkedésére csak szemtelenül vigyorog, őt aztán igazán nem zavarja, hogy mások mit gondolnak, ennyi kis játszadozás meg szerinte még belefér. A repülő szalvéta elől mindenesetre elkapja a fejét. - Most mi van? - tárja szét a karjait, ahogy Dettire néz, mintha olyan nagy bűnt követett volna el, aztán inkább lop a sültkrumpliból és ő is rágcsálni kezdi, közben mellé kortyol az üdítőből. - Hogyne emlékeznék, vicces volt – neveti el magát, így utólag azért úgy érzi, hogy egy kicsit túllépték a többiek azt a határvonalat anno, már ami a tréfát illeti. Ettől függetlenül nem lehet elfelejteni a pillanatot, és mindig jó kedvvel fog rá visszaemlékezni. - Szerintem sem, amúgy is rám fér a kikapcs, mert kezd egy kicsit az agyamra menni a város – jegyzi meg. - Szerintem jobb lenne az utóbbi, mert úgy akkor nem kell másokhoz alkalmazkodnunk, mehetünk éjszakai sétára a városba – amúgy sem szereti a kötöttségeket, és nem szívesen függne másoktól. - Majd egyeztessük később az időpontot, hogy tudjam jelezni a főnököknek – mert hogy azokból is volt több, hisz részmunkaidőben itt is, ott is dolgozott. - Most például a lakótársam nőjének segítek, elég nagy zűrbe keveredett. Már többször is megtámadták, de egyelőre rejtély az, hogy ki lehet az elkövető. Egy kicsit zavar a sztori, mert aggódom, hogy Dávid is belekeveredik. Bemutattalak már neki, nem? - jut eszébe, erre azért rákérdez, mert ha nem, akkor bizony erre is sort fog keríteni. Főleg, ha Detti rendeszeres vendég lenne náluk, nem árt, ha Dávid tisztában van vele, ki jár s kel a lakásban. - Amúgy kéne valami jobban fizető meló, de nem tudom, nincs végzettségem – sóhajt, sajnos a kviddicskarrierjét elcseszte, és a börtön is jó pár évet kivett az életéből.
|
|
|
|
Óvári Bernadett INAKTÍV
 Detti offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 96
|
Írta: 2024. április 4. 23:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=876186#post876186][b]Óvári Bernadett - 2024.04.04. 23:14[/b][/url]  Nevet ő is két falat sültkrumpli között a régi emléken. Nem voltak azért unalmas napjaik a rellonban, azt meg kell hagyni. Javasolja aztán azt is, hogy ha Balázsnak kedve lenne, csatlakozhat hozzá a soron következő svédországi kiruccanására, bár szó, ami szó, kissé meglepődik a beleegyező válaszon, még ha nem is mutatja egyébként. Csak a szeme rebben, de ki tudja, Balázs észrevesz-e egy ilyen apróságot, főleg, hogy már folytatja is a beszélgetést, rögvest azt latolgatva, hogy hol lehet megszállni. - Mert csak sétálni szeretnél, azért érdekel a talárom, aha - állapítja meg somolyogva, és iszik egy korty üdítőt, mielőtt válaszolna. - Tizenhetedikén lesz ez a doktori izé, és gondoltam, hogy mehetnék előtte pár nappal, mondjuk tizennegyedikén, aztán jönni meg... húúsz... huszonegy? Esetleg? Egy teljes hét belefér? Mondjuk végülis egyedül is jöhetsz meg mehetsz, ha több vagy kevesebb időd lenne éppen, szóval így tizennégy és huszonegy között akkor, amikor megfelel - válaszolja némi hangos gondolkodást követően. Nincsenek összekötve, és még csak nem is szeret másokhoz alkalmazkodni, szóval neki igazán megfelel ez bárhogyan. Egész érdeklődve hallgatja végig a beszámolót aztán arról a nőről, közben a poharat forgatva a kezében, amikor éppen nem a tartalmát kortyolja, néha elhúzva a száját. - Még nem - válaszolja aztán megrázva a fejét, majd vállat von. - De nem is olyan időpontokban szoktam nálad lenni, amikor úgy általában ismerkedni szokás a lakótársakkal. Annak meg kifejezetten örülök, hogy a karácsonyi bál után nem volt otthon, mert ha még egyszer nyitva hagyod az ajtót, nem állok jót magamért - feleli egy grimasz kíséretében, mielőtt még áttérnének a munka témakörére. - Miért nem tanulsz valamit a mesterin? Vagy éppen az egyetemen? Nem vagy te túl hülye hozzá.
|
|
|
|
Jávor Balázs Zoárd Bogolyfalvi lakos
 Bárd offline RPG hsz: 131 Összes hsz: 136
|
Írta: 2024. április 5. 19:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=876230#post876230][b]Jávor Balázs Zoárd - 2024.04.05. 19:11[/b][/url] Detti- Persze, kizárólag sétálni szeretnék - emeli fel a magasba védekezően a kezeit. - Nem is tudom, magácskának mi fordult meg a fejében - itt már azért elneveti magát, mert persze, hogy az is megfordult a fejében, de kinek nem lenne ez a gondolatai közt? Még a dátumot is sikerül egyeztetni, pontosabban Detti mondja a számokat, Balázs pedig bőszen hallgat és gondolatai közt lapozgatja a naptárát, láthatóan üresnek tűnik. - Oké, meglátjuk, hogy mit sikerül egyeztetnem a melóban, és ahogy tudok, megyek. Legfeljebb majd utánad utazok - közli, neki is tetszik ez, hogy ilyen laza a dolog, és nincs ráakaszkodva a csaj. Nem is tudná, hogy más esetben mit tenne, de valószínűleg az a kapcsolata sem tartana túl sokáig. - Én nem emlékszem rá, hogy én hagytam volna nyitva - mosolyog, túl heves volt az az éjszaka. Viszont erre valóban ügyelni fog, mert tisztában van az együttélés szabályaival és nem szívesen zavarná meg Dávid nyugodalmas éjszakáját. - Amúgy meg nem csak éjszaka jöhetnél át, úgy értem, hogy egyszer kajálni is átjöhetnél valamikor napközben - ezt veheti a másik akár vacsorameghívásnak is, Balázs annyit dolgozott a Zengő konyháján, hogy egész ügyes lett a konyhában. A kérdés aztán egy kicsit meglepi és egyben el is gondolkodtatja. - Kössz - jegyzi meg, nem is tudja, hogy ezt most bóknak vegye, vagy inkább sértésnek, de azért nem veszi a szívére. - Nem is tudom, anno elkezdtem az edzőit, le is toltam másfél évet belőle, de tudod jött a zűr és kibasztak. A múltammal meg nem hiszem, hogy bárhová is bevennének edzőnek, ha elvégezném. Más meg annyira nem érdekel. Mit is tanulhatnék? - pillant kíváncsian Dettire és közben elfogyasztja a kóláját is, de közben észreveszi, hogy nyílik az ajtó. - Ne nézz oda, de épp most sétált be Hédi egy pasival - nem ismeri fel a férfit, fogalma sincs, hogy ez ki lehet, de az biztos, hogy nem Máté. - Én azt hittem, hogy Mátéval együtt vannak - jegyzi meg halkan.
|
|
|
|
Óvári Bernadett INAKTÍV
 Detti offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 96
|
Írta: 2024. április 5. 21:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=876249#post876249][b]Óvári Bernadett - 2024.04.05. 21:41[/b][/url] - Menj már... - dünnyögi még mindig somolyogva, közben pedig az asztal fölött átnyúlva meglöki kissé Balázs bal vállát. Hát miket gondol itt róla? Bár tény és való, hogy nem bánja ezt az egészet. Ezt pedig természetesen már a férfi is tudja, hiszen említette már neki, és ha nem tette volna, akkor is éppen eleget lógnak együtt ehhez mostanság, hogy egyértelmű legyen. Megosztja vele aztán a lehetséges dátumokat is, és ha már felvetette, addig intéz szállást is majd, Balázs pedig kitalálja, mikor csatlakozik és mennyi időre is pontosan, neki ez így teljesen megfelel. Bólint válaszul, sültkrumplija maradékát rágcsálva közben, majd megvonja a vállát. - Lehet, hogy a macska tudja kinyitni, nem tudom - állapítja meg, majd pislog néhányat a felvetés hallatán, de végül elmosolyodik, kényelmesen dőlve hátra a széken ültében, és végigméri a férfit. - Nahát, Jávor... ennyire bejövök neked? A macskákat már ismerem, jöhet a családi vacsora? - kérdezi meg, és pimasz mosolyából eléggé egyértelműnek kellene lennie, hogy csak szívatja. Persze, jólesik azért valahol a meghívás, sőt, ami azt illeti, így pár hét után néha megfordul a fejében, hogy vajon ez a mamlasz miért nem egy évtizeddel korábban nyitotta ki a száját, de ki tudja, mi lett volna akkor. Most legalább egyikük se nagyon tervez egyelőre sehova se menni. A továbbtanulás is szóba kerül aztán. - Nem sértésnek szántam - közli aztán a kissé megnyújtott sz hang hallatán, ismét előre dőlve. Felkönyököl az asztalra, állát két öklére támasztva. - Keress másik szakmát. Nem érdekel semmi? Kétlem, hogy a sárkányőröknél például néznék az előéleted, csak ugye egy hátránya van, bármikor ropogósra sülhetsz, ha rossz helyen vagy rossz időben. De ha esetleg érdekelne, szerzek néhány szórólapot az egyetemről, amikor ismét arra járok - közli, de igyekszik nem erőltetni annyira a témát, ez mégiscsak Balázs élete, és neki azzal sincs gondja, ha kidobó a kocsmában vagy ide ugrik be burgert sütni. Megrázza a fejét aztán hitetlenül a hírre, de nem fordul oda, hallgatva a szóra. - Merlin szakállára, nem talált másik helyet ebben az óriási városban? Amúgy meg... azt hinnéd, de nem. Elvetette magát, aztán lelépett a görögökhöz doktorálni, most meg visszajött, és Máté csorgatja a nyálát utána megint. A bál után veszekedtek egyet, hogy legalább akkor már a válási papírokat is aláírhatná, de azt meg valamiért nem akarja. Nem tudom, mi baja. Lehet fél, hogy különben vénkisasszony lesz, de hát... érted.
|
|
|
|
Jávor Balázs Zoárd Bogolyfalvi lakos
 Bárd offline RPG hsz: 131 Összes hsz: 136
|
Írta: 2024. április 6. 20:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=876370#post876370][b]Jávor Balázs Zoárd - 2024.04.06. 20:38[/b][/url] Detti
- Ne mondj ilyeneket, a végén még kiderül, hogy animágus az a macska – ezen még képes lenne beparázni Balázs, pedig ő aztán nem sok mindentől fél, de na. Nem régóta ismeri Dávidot és a fene tudja, hogy honnan szedte össze azt a két szőrgombócot. De ha már itt tartanak, tényleg jó ötletnek tartja, hogy átmehetne Detti egy vacsorára, szívesen mutatná be őt Kozáknak. - Miért, nem nyilvánvaló? - kérdez vissza, szemtelen mosollyal fürkészve a vele szemben ülőt, ha most nem egy nyilvános helyen lennének, akkor bizony felkapná és valószínűleg letépné róla a ruhát. Itt viszont viselkednie kell, és kibírnia legalább estig, tekintve, hogy még nagyon sok programjuk van délután. - Oké, tudom – utal ezzel a nő megjegyzésére az iskolával kapcsolatban. Mi tagadás, Balázs sok rossz döntést hozott, ezek miatt bűnhődött is bőven, viszont nem tudja, hogy most megérné-e folytatnia azt, amit annak idején elkezdett. Vagy ha nem is azt, valami mást. Ahhoz persze pénz kellene, ő viszont jelenleg nem tart ott. Igaz, a rablásokból maradt még némi pénz, és már eltervezte, hogy valamikor azt is felkutatja, de enyhén szólva nem egyszerű ezt kivitelezni akkor, amikor egy régebbi auror folyton a nyakában lohol. Semmi kedve újra összeakasztania a bajszát a törvénnyel, de Dettit csak nem kérheti meg, hogy fedezze őt, amíg az erdő mélyén ás. Már így is egyszer majdnem lebukott, mikor azok a kölykök ott tomboltak a tóparton. - Áh, a sárkányőrség kizárt – meg is rázza a fejét, nem hülye ő , hogy porrá égjen. - Nem is tudom Detti, ne beszéljünk inkább erről – láthatóan zavarja a téma, a szórólapokra viszont rábólint, az még talán belefér. Ekkor érkezik meg a másik Óvári lány, Balázs is csak lopva néz oda, kerüli is a szemkontaktust, mert már csak az hiányzik hogy Hédi melléjük sétáljon. - Hát de ez akkor is gáz, nem válik el Mátétól, de azért ide mászkál egy másik fószerral? Ha Te ilyet csinálnál velem, biztos kitekerném a nyakad – mondja egy kedves mosollyal, nem azért, hogy ráhozza a frászt Dettire, inkább csak így adja a tudtára, hogy ő ilyennek nem örülne. - Gyere, lépjünk le gyorsan – súgja oda, aztán feláll, de fordul is el, hogy hátával takarhassa Dettit, így könnyen eltűnhetnek a hárpia közeléből. - Még úgyis dolgom van a városban. Te bemész az egyetemre most? - kérdi, miközben távozóban vannak a burgerezőből.
|
|
|
|
Sadie Sallow Prefektus Rellon, Elsős mestertanonc
 a sallow hallow in the shallow also, a pixie offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 677
|
Írta: 2024. április 21. 09:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877296#post877296][b]Sadie Sallow - 2024.04.21. 09:22[/b][/url] Jankovits#donotlookJó is, hogy nem a kastélyba tartunk, vagy oda, ahol lakik, hisz előbbi biztosan, a másik lehetőség pedig valószínűleg messzebb van, mint a Bogoly Burger. Az valóban csak egy köpésre található, és ha tovább tartana az út, még meggondolnám magam. Továbbra sem érzem úgy, hogy ciki, amiért ráhajtottam a főnökre, hiszen önös érdekeim kellően indokolják, és amúgy se ronda gyerek. Csak azt remélem, hogy nem fog tudomást szerezni erről lehetőleg senki se. És ebben is sokat segít, ha nem időzünk túl sokat az előbbi étteremben. Viszont ami az utcán való egymásba karolást illeti, ami eléggé árulkodó lehet, az sajnos azért is szükséges, mert félő, hogy az árokba borulnék megfelelő támaszték nélkül. Aztán végre megérkezünk, én pedig türelmetlenül nézelődöm körbe, míg Jankovits a kulccsal matat, majd amint kitárul az ajtó, besurranok a sötétbe burkolódzó vendégtérbe. Nem mintha bármi esélye lenne, azért ösztönösen körülnézek, van-e itt valaki, és csak azért nem derítem fel mágiával is a helyet, mert összeakadna a nyelvem a bonyolult varázsszó kimondásakor. Ehelyett, ahogy körbefordulok, és visszaérek a sráchoz, hirtelen odalépek hozzá, és a ruhájába kapaszkodva, vehemensen ráhúzom magam, de még lábujjhegyre is kell állnom, hogy közel megfelelő magasságba kerüljek ajkaihoz. Mohón, vadul smárolom le, úgy, hogy neki is lököm a remélhetőleg eddigre bezárt ajtónak.
|
“You will never see things as they are; you will only see things as you are.”
|
|
|
Jankovits Dávid Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
 a báty offline RPG hsz: 127 Összes hsz: 129
|
Írta: 2024. április 21. 23:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877381#post877381][b]Jankovits Dávid - 2024.04.21. 23:58[/b][/url] SadieNéhány épülettel arrébb felsejlik a burgerezőm, ez józanul is csak pár percnyi sétatávolság a faluban, jelen állapotunkban viszont nagyjából a duplája. Félrevisz a lábam, az utca szélén haladok, szabad kezemet a falak mentén húzva végig, míg másikkal átkarolom Sadie vállát. Azt hittem, a pizza tompítani fogja az alkoholt, de egyelőre ugyanúgy szédülök, és borzasztóan felszabadultnak érzem magam, amire rég volt már példa. Igazából nem teljesen vagyok tudatában annak, ami történik. Visznek a lábaim, visznek az érzéseim, a pillanatnyi vágyak, amiket fellobbant bennem a külvilág és az ingerek. Megállok az ajtó előtt, a pálcámmal elmormolok néhány varázsszót a riasztóbűbájok ellen, másképpen a hely már érzékelné, hogy nem a szokásos időben történik a látogatás, amit hangos sípolás és fehér-vörösen villanó lámpafényekkel reagálna le. Ezt valljuk be, egyikünk sem akarná. Csak ezen biztonsági intézkedést követően veszem elő a kulcsot, mintha csak nyitni akarnám a helyet délelőttönként, ez a rutinmozdulat viszont már reflexszerűen van bennem, ezért tudok csupán egy rövid töketlenkedést követően beljebb kerülni. A szemem meg se tudja szokni még teljesen a sötétet, egyszerre csak a bejárati ajtónak vágódom egy hangos koppanással. Tágra nyitom a szemeimet, és éppen az történik, amiről fantáziáltam, Sadie ráveti magát az ajkaimra. Ennél a pontnál már nagyon nehéz nemet mondani, vagy türtőztetni magam, ezért viszonzom a csókot, beletúrok a hajába, és a smárolás közben vezetni kezdem a hátsó rész felé, bár sikerül néha hangosan beleütközni egy-egy asztalba, vagy a felpakolt széklábakba. Ezzel együtt még lecipzározom a kabátomat, és ledobom magam mögé a földre útközben.
|
|
|
|
Sadie Sallow Prefektus Rellon, Elsős mestertanonc
 a sallow hallow in the shallow also, a pixie offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 677
|
Írta: 2024. április 23. 18:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877470#post877470][b]Sadie Sallow - 2024.04.23. 18:02[/b][/url] Jankovits#donotlook Figyelem! A következőkben szexuális jellegű tartalom olvasható, ha nem vagy kíváncsi ilyesmire, ne olvass tovább! Tovább >>
Bevallom, türelmetlenségemben nem csak a sietség, és abbéli meggyőződésem van, hogy ha hagynék időt magunknak átgondolni, mit csinálunk, talán meggondolnánk magunkat, hanem jelentős mértékű vágyódás is. Szükségleteim nekem is vannak, és bár meggyőződésem, hogy akadtam már össze mással is az elmúlt időszakban, valahogy nem tudom felidézni. Így hát rávetem magam a főnökre, aki nem nagyon próbál ellenkezni. Azt hiszem, már korábban feltűnt volna, ha ellenére lenne a közeledésem, szóval nincsenek illúzióim. Ujjai a hajamba siklanak, én pedig felkapaszkodom a nyakába, és át is vetem lábaim dereka körül, miközben cipőim a földön koppannak. Így belecsimpaszkodva hagyom, hogy vakon vigyen magával hátra, a dolgozók részére kialakított pihenő felé, ahol emlékeim szerint egy kanapé is van. Megakadunk közben egy-egy székben, és asztalban is, tulajdonképpen azt se bánnám, ha tányér helyett én kerülnék fel teríték gyanánt az egyikre. Közben egy pillanatra sem szakadok le ajkairól, olyan vadul csókolom, hogy közben jóformán fújtatva kell orromon venni a levegőt, hogy elég oxigénhez jussak. De aztán csak be kell iktatni egy röpke pihenőt, mielőtt célhoz érnénk, mert bár a kabátját elhagytuk korábban, van még mitől megfosztanom felsőtestét. Lemászok róla, sietve lerángatom, ami kezeim és bőre közé férkőzhet, majd újból közel lépek hozzá egy csókért, ujjaim pedig már övénél matatnak.
|
“You will never see things as they are; you will only see things as you are.”
|
|
|
Óvári Bernadett INAKTÍV
 Detti offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 96
|
Írta: 2024. április 24. 19:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877491#post877491][b]Óvári Bernadett - 2024.04.24. 19:46[/b][/url] - Nem lenne első eset - jegyzi meg komoly arcot vágva, hiszen még láttak is ilyet. Az mondjuk nem mindennapos, hogy valaki az állati alakjában maradjon rendkívül hosszú ideig, mint valaki házikedvence, de példa erre is volt már, amennyire a mágiatörténet órákon elhangzottakra még emlékszik. - Csak aztán meg ne kérd a kezemet, mert arra még szükségem van, nem adom - válaszolja nevetve. Az ilyen szófordulatokon egyébként is jól tud szórakozni, amikor elképzeli, hogy nézne ki az a valami szó szerint. Valami igazán furcsa beidegződés ez nála, hogy szó szerint hajlamos értelmezni elsőre jelképes, másként értett dolgokat, de kiskora óta legalább addig eljutott, hogy már nem csak bambán pislog, hogy ezt vagy azt éppen miért mondják neki, hanem elszórakoztatja magát. - Akkor jó - hagyja helyben a választ, majd felveti az első eszébe jutó lehetőséget, de máris nemleges válasz érkezik. Igaz, valami belül azt mondatja vele is, még ha nem is ad hangot a gondolatnak, hogy nem örülne nagyon, ha a férfit lángra lobbantaná egy magyar mennydörgő vagy bármilyen másik fajta sárkány, már a miheztartás végett. Megvonja aztán a vállát, noha arról nem tett le, hogy hozzon egy szórólapot legalább. Talán majd talál benne mégis valami érdekeset és neki tetszőt a másik, ki tudja. Nem túl nagy örömére hamarosan azonban éppen a nővérének kell ide betenni a lábát. - Az ő bajuk - jegyzi meg mellékesen Máté és Hédi kapcsolatára, őt igazán nem érdekli már, hogy elválnak-e, nem-e, mit akarnak kezdeni magukkal és a házasságukkal, aminél egy döglött halban is több élet van. Nincs is kifogása, hogy távozzanak, megissza az utolsó korty üdítőjét is, majd az üres poharat menetközben a kukába dobja. A tálcát meg csak elrakják az asztalról, mert azt bizony ott hagyja. - Nem, ma már csak a disszertációmat írnám, mert a témavezetőm ki fog nyírni, ha nem adom le hétvégéig a következő fejezetet. Kösz az ebédet - válaszolja, aztán el is köszön egyelőre, majd este még jó eséllyel úgyis ott köt ki a Mennydörgő utca 22-ben, mint ahogy utóbb elég gyakran, amennyiben valami másként nem alakul.
|
|
|
|
Jankovits Dávid Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
 a báty offline RPG hsz: 127 Összes hsz: 129
|
Írta: 2024. április 27. 12:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877591#post877591][b]Jankovits Dávid - 2024.04.27. 12:02[/b][/url] Sadie Figyelem! Ez a hozzászólás nyílt szexualitást tartalmaz, ezért elolvasása csak nagykorú álmodók számára ajánlott! Folytatás ...
Az ösztöneim azt súgják, folytassam a csókot. Ezúttal semmi nem szakít félbe. Nagyon tompa gondolatként átvillan a fejemben, hogy nem biztos, hogy helyes, amit teszünk. Ráadásul a helyszín sem a legideálisabb. A munkatársaim kinyírnának, ha megtudnák, hogy mi zajlik bent, de hát minden bizonnyal már alszanak ugyebár, és a nyitásig még előttünk az egész éjszaka. Nagyon rég tudtam együtt lenni valakivel, és ennyire extrém helyszínnel még nem is hiszem, hogy dolgom volt. Ahelyett, hogy tovább mérlegelném a tetteim helyességét, az alkohol felbátorít annyira, hogy a hátsó részleg felé vezessem. Ez nem megy zökkenőmentesen, mert ahogy a félhomályban az ajtót keresem, odaütöm szegényt néhány asztalnak, de szerencsére nem verjük le vele a felpakolt székeket. Sadie könnyű testsúlyának hála beviszem őt a közös térbe, ahol a szüneten lévők tudnak lepihenni, beszélgetni. Igen, van itt egy viszonylag kényelmes kanapé, és hát adja magát, hogy azon kössünk ki. Kapcsolok egy villanyt a folyosón, így a nyitva hagyott ajtón beáramló fény kellemes háttérvilágítást varázsol a helyiségben. Nincs túl világos, nem érzem úgy, hogy filmforgatáson lennék, de legalább nem sötétben tapogatózunk. Merthogy Sadie ellenállhatatlan. Szapora lélegzetvételű csókjainktól már most úgy érzem, hogy átforrósodtam. Mindkettőnk szájában keveredik kissé a pizza és a tömény alkohol szaga, de ez most cseppet sem zavar, még annál is inkább elbódítja érzékeimet. Lekerül rólam a felsőm, ő pedig a lényegre készül térni, amikor a nadrágom övénél matat. Megpróbálom először lefelé húzni a ruháját, aztán felfelé hajtani rajta, de olyan kis testhez simuló a darab, hogy csak a következő másodpercben ugrik be a hátán található cipzár, ami minden bizonnyal a megoldás kulcsa lesz. Elkezdem ügyetlenül birizgálva lehúzni, hogy kibújtathassam belőle, amennyire segít és sikerül. Közben pedig az övvel is segítek, így először a nadrágot, majd az alsót húzom le, s lépek ki belőlük, hogy ne essek el. Magamhoz húzom, hosszasan megcsókolom, aztán elkezdem őt vezetni lefelé, hátha elém tud térdelni, hiszen bár az alkoholtól kissé nehezen, de érzem, hogy idő közben a látványtól odatódult a vér, így mondhatni harcra kész állapotba kerültem.
|
|
|
|
Sadie Sallow Prefektus Rellon, Elsős mestertanonc
 a sallow hallow in the shallow also, a pixie offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 677
|
Írta: 2024. április 27. 12:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877593#post877593][b]Sadie Sallow - 2024.04.27. 12:40[/b][/url] Jankovits#donotlook Figyelem! A következőkben szexuális jellegű tartalom olvasható, ha nem vagy kíváncsi ilyesmire, ne olvass tovább! Tovább >>
Kissé lassan sikerül csak felfognom, hogy segítségre szorul a ruhámmal, pedig megtalálja a cipzárt, csak amíg én a nadrágjából próbálnám kifejteni, neki nem sikerül ugyanez az én öltözékemmel. És akkor a melltartóig még nem is jutott el. De aztán amíg ő hátralép, hogy lerúgja magáról az alsót is, kibújok a ruhából, és fél lábon ugrálva gyorsan a harisnyát is lerángatom magamról, de tovább nem jutok a vetkőzésben, mert újból csókcsatába bonyolódunk, ami azonban most már nem tart olyan sokáig, mert meglepő határozottsággal irányít magán lefelé. Bőrébe karmolva, de közben egy-két csókot is elhintve ereszkedek térdre előtte, és bár valahol megalázó, főleg a térdepelős része, a feloldott gátlásoknak köszönhetően nem jut eszembe ellenkezni. Romantikusabb alkatnak hittem, aki csak az összeölelkezős szexben hisz, de lám, neki is van egy kicsit perverzebb oldala, és én lehetek az utolsó, aki ezért elítéli. Kezem lassan rávezetem ágaskodó tagjára, és először csak finoman mozgatni kezdem rajta, tekintetem pedig felemelem, hogy a szemébe nézzek egy pillanatra. De az eddigi lendületünk túl nagy volt, hogy most finomkodni kezdjek, ezért aztán gyorsítok, és egy másodperccel később ajkaim közé vezetem. Tulajdonképpen jó is, hogy így belevágunk a közepébe, ha gyöngéd összebújásra, negyed órás felvezetésre lett volna szüksége, mialatt csak smárolunk, lehet nem jutunk el a végéig, így viszont jó eséllyel ki tudom elégíteni, és akkor biztosan hálás lesz nekem.
|
“You will never see things as they are; you will only see things as you are.”
|
|
|
Jankovits Dávid Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
 a báty offline RPG hsz: 127 Összes hsz: 129
|
Írta: 2024. április 30. 11:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877834#post877834][b]Jankovits Dávid - 2024.04.30. 11:58[/b][/url] Sadie Figyelem! Ez a hozzászólás nyílt szexualitást tartalmaz, ezért elolvasása csak nagykorú álmodók számára ajánlott! Folytatás ...
Elmosolyodom, ahogy gólyaként egyensúlyozva szabadítja meg magát a ruhájától, és közben megfogom a kezét, hogy véletlenül se essen el. A friss éjjeli levegő valamelyest már kiszellőztette a fejem az idevezető rövidke út során, de azért még mindig érezhető az elfogyasztott ital kellemes, gátlásoldó hatása. Felszínre hozta azokat a vágyakat, amiket egy ideje elfojtottam magamban, de egyre csak gyűltek, és most már túlságosan elkapott a szenvedély ahhoz, hogy nemet mondjak. Egyszerűen látom rajta, hogy ő is akarja, ami nagyot dob az önbizalmamon is. Végre, a többszöri csalódások után valami jó is történik velem. Gyengéd, de határozott mozdulatokkal segítem térdre. Annyira erős lett bennem az iránta érzett vágy, hogy úgy érzem, nem tudnék sokáig várni az akcióval. Odalent már nagyon szorított a nadrágom, de most, ahogy tagom szabadon mered Sadie felé, a kísértés felülkerekedik rajtam. Amint ujjaival gyengéden rámarkol férfiasságomra, érzem, hogy az ingertől odatóduló vér hatására kőkeménnyé válok, és mikor a nagy pillanat előtt még egy másodpercre összenézünk, hirtelen libabőrös leszek az izgalomtól. Nem szólalok meg. Hangos sóhajtozásaimból láthatja rajtam, hogy élvezem a kényeztetését. Egy ideig lehunyva tartom a szemem, aztán úgy döntök, hogy inkább a látványra koncentrálok. Egyik kezemmel a kanapé karfájának támaszkodom, míg másikkal Sadie hajába túrok, hogy aztán a fejét finoman fogva egyre inkább magamhoz húzhassam odalent, elégedett mosollyal konstatálva, hogy az irányításom hatására talán egyre mélyebbre tudja bevenni a farkamat. Olykor kihúzom, és az arcához nyomom, aztán ismét az ajkaihoz tolva várom, hogy kinyissa ajkait. Érzem, hogy túl sokáig nem bírnám, ha ő irányítana. Így aztán kissé előre görnyedek, és szabad kezemmel valami csoda folytán sikerül megszabadítom a fehérneműitől. Ujjaimmal végigsimítok mellein, majd izgatni kezdem a bimbói körül, és óvatosan rámarkolok.
|
|
|
|
Sadie Sallow Prefektus Rellon, Elsős mestertanonc
 a sallow hallow in the shallow also, a pixie offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 677
|
Írta: 2024. április 30. 20:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=877859#post877859][b]Sadie Sallow - 2024.04.30. 20:33[/b][/url] Jankovits#donotlook Figyelem! A következőkben szexuális jellegű tartalom olvasható, ha nem vagy kíváncsi ilyesmire, ne olvass tovább! Tovább >>
Nagyon segítőkész főnököm van. Abszolút támogat, mármint most szó szerint, hisz megfog, míg a harisnyámmal küzdök, és utána sem engedi el a kezem. Mármint de, a szó szoros értelmében igen, de nagyon előzékenyen megmutatja, merre van a lefele. Én pedig követem az irányt, és csakhamar kényeztetni kezdem őt odalent. Fel-felpillantok néha, hogy lássam, mennyire élvezi, és úgy látom, nem érheti panasz a technikámat. Lendületesen, mélyen számba csúsztatva, és kezemmel sem kímélve a mozgatásban fokozom az élvezeteit. Meg kell kapaszkodnia, ami nem arra ösztökél, hogy esetleg lassítsak a tempón, de azon egyenesen meglepődöm, mikor megérzem ujjait hajamba túrni. Az iránymutatás lám nem ért véget; a kis szelíd, gyámoltalannak hitt Jankovits a kezébe veszi az irányítást, és szopatni kezd. Nem durván, de egyre inkább felbátorodva húzza fejem magára, úgyhogy kezeimet combjaira téve veszem farkát egyre mélyebben ajkaim közé. Hagyom, hogy domináljon, amúgy se nagyon tudnék mit hozzászólni az eseményekhez, és közben azon tűnődöm, vajon meddig bírja ezt még. De időnként lassít, kiveszi a számból, hogy aztán ismét bebocsájtást kérjen. Végül is, ha így eldurran, még lefeküdnöm se kell vele. Nem mintha jelenleg nem vágynék rá. Előrehajol, hogy megszabadítson a maradék textiltől, szóval kicsit megemelkedem, és segítek is neki, hogy mindenből kibújtasson, elvégre ideális esetben ezzel nem csak ő jár jól. Egyből mellem után is nyúl, gyöngéden simogatni, izgatni kezdi, és rámarkol, míg én újból ráfuttatom ujjaim teljes pompájában meredező férfiasságára és folytatom kényeztetését. Incselkedve bekapom a végét, vagy végignyalok rajta, mielőtt újból eltüntetném nagy részét ajkaim között.
|
“You will never see things as they are; you will only see things as you are.”
|
|
|