ruhácska
- Szívesen maradok befejezni - ajánlom fel az idősebb hölgynek a szokásos lelkesedésemmel. Mióta itt vagyok, érzem hogy jó helyen vagyok. Szerencsésebb nem is lehetnék, hogy megkaptam ezt a munkát, hisz legalább valami biztos van. A nő a fejét rázza, de nem ellenkezik, hisz átverni úgyse tudna, látni már rajta a fáradtságot.
Azt már megbeszéltük a napokban, hogy sem a bálra, sem haza nem megyek. Négy éve idejárok, de idáig egyetlen bálon voltam, ott is csak azért, mert hirtelen kellett segítség a DÖK-nek, és dolgom végeztével fel is szívódtam gyorsan. Haza pedig idén nem tudok menni, lévén a szüleim a barátaiknál töltik a karácsonyt. Ennél szebben aligha közölhették volna velem, hogy nem kíváncsiak a társaságomra mindaddig, míg "bohóckodom". Nem hibáztatom őket, csupán szomorú vagyok, mert ahogy rendellenesnek néznek, úgy akár különlegesnek is nézhetnének. Még most is arra vágyom, hogy csak egyszer le tudjak ülni velük, elmesélni ezt a csodát itt körülöttem, amit talán még most sem hiszek el teljesen, és belátják majd, hogy nem olyan ördögtől való ez, mint amennyire ők azt hiszik. Persze ennek esélyére egy számjegyű a százalék, és az is főleg a nullához tendál.
Azért gondoskodom magamnak a kellemes karácsonyi zenéről, ami épp csak zümmögésként hat, de megengedem, hisz már napok óta kong a könyvtár az ürességtől. Mindenki vadul készülődik az ünnepekre. A karácsonyt pedig én is szeretem, nem is tudom megmondani, hány ajándékot csomagoltam már be, főleg rendelésre, de nem bánom, hisz az is a szeretem hobbim többek között.
Ahogy végzek az adminisztrációval, a könyveket a polcokhoz reptetem, követve őket lépteimmel, és hirtelen ráncolom a homlokom, mikor az ajtó nyitódását hallom.
Arra kukucskálok, és felcsillan a szemem az évfolyamtársam láttán.
- Hát te?