Kyungtae

HAN DOYEON
• Petits Battements •

Sára

A napokban valamennyire sikerült felfedeznem a kastélyt, ezért most jöjjön a kinti világ megismerése. Kihasználva a jó időt, és úgyis van kis szabadidőm, ezért kimerészkedem a kapun kívülre, egyenesen a rétre sétálok. Természetesen a mai outfitem is a házirendben előírt kötelező egyenruha. Vékony testemet takarja a fehér hosszú ujjú ing, nyakán igényesen megkötve a nyakkendőm, ami hirdeti, hogy Levitás vagyok, gyufaszár lábaim a szürke hosszú szárú nadrágot viselik és végül a fekete öltönycipőm. Ha ezek nem lennének elég árulkodóak arról, hogy elsős vagyok, úgy sétálok az iskolában, mint egy rémült mókus.
A tölgyfaajtón kilépve a réthez érkezem, kicsit élvezem a napos időt, de biztonságosabbnak látom, ha egy fához vonulok el, ahol senki nincs, így egyedül lehetek gondolataimmal.  Annyira céltudatosan közeledem az általam kinézett fához, hogy nem veszem észre a kikötődött cipőfűzőmet, ebből fakadóan sikerül a rét közepén elesnem a saját figyelmetlenségem miatt. Kezeimmel tompítom az esést, de a térdeimet így is sikerül beütnöm. Gyorsan felülök, hogy rekonstruáljam a történteket és azt se szeretném, ha mindenki engem nézne az esés miatt. Amikor rájövök, hogy a fűzőm a hibás, mérgesen leveszem a cipőmet.
-Ez a nyavalyás cipő! Vajon mindenki lábát ennyire szorítja a lábbelije? - mérgelődöm félhangosan és fel se tűnik, hogy a könyvek, amiket eddig magammal cipeltem, most a fűben hevernek. Én pedig zokniban, koszos térdekkel a cipőmhöz beszélek, már csak reménykedem, hogy senki nem látta a jelenetet. Természetesen a szemüvegem is leesett, de a bosszankodás közepette, ez még fel se tűnt.

Kornél

Az első évemet a szobámban kuksolva töltöttem, amennyire ezt lehetett. Nehezen szoktam meg az új környezetet, és az egy egész biztonságos menedék volt. De most összeszedtem a bátorságom, elhatároztam, hogy megpróbálok felfedezni egy kicsit. Csak kis lépésekben, lehetőleg minél messzebb elkerülve a diáktársaim zsivalyától hangos folyosókat. Bárcsak tudnám már használni a Disaudio-t!
Hamarosan ki is keveredek a kastélyból, és mivel rengetegen vannak bent, inkább nem is akarok egy ideig bemenni. Körbenézek a réten, és a rengeteg növény közül kiválasztok egy elég vaskos törzsű fát, ami mögött kényelmesen el tudok bújni és le tudok ülni. Nem is látszom a kastély felől nézve.
Nem sokáig üldögélhetek magamban, egy puffanás, majd halk mérgelődés üti meg a fülem. Aki még tud szitkozódni egy ütközés vagy esés miatt, annak nem lehet komolyabb baja - gondolom, de azért kikukkantok a fám mögül, hogy biztos minden rendben van-e.
Vékony testalkatú fiú ül a fűben a cipőjét a kezében tartva. Annyira lefoglalja, hogy meg se látja, hogy szanaszét hevernek a könyvek körülötte. Szintén levitás nyakkendője van, de nem ismerős az arca. Bár őszintén, az lenne a meglepő, ha az lenne, miután alig jártam ki a szobámból.
Szeretek segíteni embereknek, úgyhogy felállok, és leporolom a nadrágom - utálok szoknyát hordani, ebben az egyben nem hallgatok a házirendre. De a fiúk kritériumának megfelel, úgyhogy nem engedek belőle. Közelebb sétálok a sráchoz, aki még mindig elmélyülten tanulmányozza a cipőjét, és kicsit remegő hangon megszólalok:
- Szia! Elejtetted a könyveid. - majd leguggolok, és elkezdem egymásra pakolgatni a különböző köteteket.

Damira

Teljesen magam alatt vagyok az esés miatt, kisebb kudarcként élek meg. Maximalistaként minden olyan eset, amiben leégek vagy nem a tervek szerint sül el, negatív hatással van rám. A cipőm a kezemben, könyveim szerteszét, a nadrágom koszos -szerencsére nem szakadt ki, azért akkorát nem estem- és ülök a fűben, mint egy mezei nyúl. Eléggé meglepődöm, amikor egy ismeretlen lány lép oda hozzám és csak most realizálom, hogy minden cuccom, ami eddig a kezemben volt a fűben hever.
-I..i..igen, bocsánat!- válaszolok a lány mondatára és egy darabig csak nézem, ahogy összeszedi a könyveimet, közben mélyen szégyellem magam, mert ez most nekem mégis csak egy kínos helyzet. Majd leesik, hogy helló, én itt ülök, ő pedig segítene nekem, ezért én is felveszek két könyvet a fűről, a másik kezemben pedig továbbra is a cipőmet szorongatom, mint egy ereklyét. Szerencsére csak négy könyvet hoztam ki magammal a kastélyból, így a már két könyvet nyújtom háztársam felé, hogy csak tegye nyugodtan rá az általa felvett könyveket, ha ez megtörtént, akkor ideje bemutatkoznom segítőmnek.
Próbálom kicsit összeszedni magam, egy kis bátorság és remélhetőleg sikerül javítanom az első benyomáson.
-Egyébként, Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak vagy Sominak! Legalábbis otthon így hívnak- nézek a lányra és nyújtom a jobb kezem felé, de csak ekkor realizálom a kezembe lévő cipőmet, amit gyorsan le is helyezek a földre. Ha Damira elfogadja a felé nyújtott baráti jobbomat, utána felhúzom a cipőmet és próbálom rendezni külső megjelenésemet.
-Köszönöm, hogy segítettél! Úgy látszik, hogy itt valamiért jobban hat rám a gravitáció- utalva arra, hogy itt létem alatt már másodszor kerültem talajra, bár az első esésemről nem hiszem, hogy tudna. Kivéve, ha a prefektus el nem mesélte neki.
-Egyébként tudom most elég bénán nézhetek ki, de Levitás vagyok és első éves, bár utóbbit gondolom te is kitaláltad -a nyakkendőmből látszik melyik házba tartozom csak még mindig rosszul érzem magam, hogy így ismernek meg. Felhúzom a térdemet, és próbálok kis lendületet szerezni, hogy felálljak a földről, de a térdeimnek más tervei vannak.
-Segítenél, kérlek? -nézek a lányra bociszemekkel, majd nyújtom felé kezem. Ha segít, akkor felállok kicsit megmozgatom lábaimat, ami egyáltalán nem egy kellemes érzés, így esés után. Majd az arcomhoz nyúlok, hogy megigazítsam szemüvegemet, de csak most tűnik fel, hogy nincs is rajtam.
-Öhmm..kicsit kínos, de a szemüvegemmel nem találkoztál véletlenül? -teszem fel a kérdést, hátha valamelyik könyv közelében volt, amit felvett és közben szétnézek a fűben hátha meglátom, bár félig vakon ez nem lesz könnyű.

Kornél

Ismerős az első könyv, amit felvettem: tavaly én is használtam ezt. Ezek szerint elsős a srác. Bocsánatot kér, de nem igazán értem miért, de inkább később kérdezem meg. A második könyvet teszem a helyére, mikor hirtelen a maradék két könyv tűnik fel a látóteremben.
- Köszönöm! - mondom, miközben az eddigi stócra rakom a felém nyújtott műveket.
A fiú bemutatkozásából kiderül a neve, valamint a beceneve is. Szóval akkor legyen Som. Egy kérdés üt szöget a fejembe:
- Miért a vezetéknevedet becézik? Nem hallottam még ilyet. - felelek, majd eszembe jut, hogy nekem is illene bemutatkoznom. - Amúgy Dobroviczky Damira vagyok, de hívhatsz Daminak, ha úgy jobban tetszik.
Enyhén meghökkenve veszem tudomásul, hogy Som a cipőjét nyújtja felém, de hamar realizálja, hogy valami nem stimmel. Leteszi a földre, majd újra nyújtja a kezét, ezúttal már cipő nélkül, így kezet fogok vele.
- Jobban hat a gravitáció? Hanyadik baleset volt ez? - húzom fel a szemöldököm a magyarázatára.
- A könyvekből elég egyértelmű volt, hogy elsős vagy, emlékszem meg ezekre. - mutatok a könyvkupacra mellettünk. - Én másodikos vagyok egyébként.
Som megpróbál közben felállni, de nem igazán megy neki. Érdekesen néz, mielött felhúzom a földről, ez is egy újabb arckifejezés, amit nem értek. Az arca felé nyúl, de láthatóan nem találja meg, amit keresett. Szemüvegének hollétét firtató kérdésére csak megrázom a fejem, nem láttam ilyesmit. Elkezdek körbe járkálni a környékünkön a szemem meresztve, hátha észreveszem, amikor egyszer csak baljós reccsenést hallok a cipőm alól. Francba...
Felemelem a lábam, és nem meglepő módon a keresett szemüvegre trappoltam rá.
- Ööö... azt hiszem megtaláltam. - szólalok meg kínosan vigyorogva. - Ne aggódj, meg tudom javítani! - próbálom menteni a menthetőt, miközben előhúzom a pálcámat.
Tudom a varázsigét, még elsőben tanultuk, remélem jól emlékszem mindenre.
- Reparo! - intek a pálcámmal, és nagy megkönnyebbülésemre a széttört szemüveg újra egy darabban van. - Tessék! - veszem fel a földről és nyújtom felé.
- Egyébként, miért kértél bocsánatot az elején? - kérdezem, remélve, hogy ez már egy jó alkalom, hogy feltegyem a kérdést.

Damira

Most már nem is olyan könnyű tartani a könyveket, legalábbis egy kézzel. Miután Damira is ráteszi azt a két könyvet, az általam felvett könyvekre, a teljes gyűjteményt szépen leteszem a fűre közel magamhoz. A hely már úgyis ismerős számukra, de legalább már együtt vannak és nem szétszórva. A nevemmel kapcsolatos kérdésén kicsit meglepődőm, de utána lassan rájövök, hogy nem otthon vagyok és itt még nem ismernek. Szóval jöhet a magyarázkodás.
-A hiedelem szerint, anyai nagymamám sose kedvelte apámat, mert úgy vélte, hogy nem való a lányához és ezt többek között azzal mutatta ki, hogy a vezetéknevét kezdte el gúnyolni. -vezetem fel a sztorit, közben próbálom magamban megfogalmazni a következő mondatokat, hogy érthető legyen egy külső szemlélő számára a történet. –Amikor megszülettem, ahogy az lenni szokott, a szüleim elvitték a csecsemő énem a családon belül és mindenkinek bemutattak. Na, de nagymamám valamiért nem tudta megjegyezni a Kornél nevet és a vezetéknevemen kezdett el szólítani, de apám iránti utálatból nem Somlay-t mondott, hanem elkezdte becézni. Ez végül rám ragadt és a családban maradt, illetve a Kornélt nehezebb becézni és nekem is jobban bejön a Som vagy Somi. -zárom ezt a rövidnek nem nevezhető családi sztorit. Ez az első alkalom, hogy magyarázkodnom kell a becenevem miatt, de inkább elmondom nyolcvanszor ezt a legendát, mint hogy a Kornélt kezdjék el használni. -Mellesleg a Kornél elég gyakori név, gondolom a suliban is van pár Kornél nevű srác, legalább így megtudnak minket különböztetni. Szerintem nem sok embert becéznek a vezetékneve alapján. -igen, ezt még hozzá kellett tennem. Miután végeztem a nevemmel kapcsolatos történet elmesélésével, meghallgatom az ő nevét és rögtön memorizálom is. Szerencsére a memóriám jobb, mint az ügyességem, hisz az még nem bukott fel, ezzel ellenkezőleg a testem már párszor talajt fogott. A cipőmet a könyvek mellé helyezem, utána jön a kézfogás. -Övendek, Daminak! -valamiért nem esett le, hogy ő csak simán Dami és a végén toldalékot használt. Én ezt így egyben lementettem, úgy tűnik, hogy ma elég szétszórt vagyok.
-Ez már a második esésem, itt tartózkodásom alatt. Pont az első napomon is közelebb kerültem a talajhoz, fent a klubhelyiség melletti egyik szobában. -válaszolok kérdésére, és felveszem a cipőmet. Most különösképpen figyelek a fűzőkre, hogy ne lógjanak.
-Gondoltam kihozom olvasgatni őket, az egyik Bájitaltanra kell, a másik Bűbájtanra, a harmadik Sötét Varázslatok Kivédése órára, a negyedik pedig az iskola története. -elég színes válogatás, és a sorból csak a suli története lóg ki, de engem, mint kíváncsi fiút érdekel, hogy a könyvtárban fellelhető könyvben mennyivel többet írnak a Mágustanodáról, mint abban a kiadványban, amit otthon szereztem be, még érkezésem előtt és olvastam el. -Másodikos? -kérdezek vissza. -Milyen a második év? -most nagyon koncentrálok Damira, úgy tekintek rá, mintha csak azt mondta volna, hogy ő tud megoldást a világ összes problémájára. Örülök, hogy találkoztam egy korban hozzám közelebb álló lánnyal, de mégis egy évvel felettem lévővel. Már annyival többet tud nálam.
Nagy nehezen sikerül felállnom Damira segítségével és elkezdjük keresni a szemüvegemet. Már épp azon voltam, hogy erőt gyűjtsek a fűbe való visszatéréshez és átnézzem a könyveket, hátha oda bújt el a látásjavítóm. Ám, ekkor egy reccsenés üti meg fülemet, bár ez egy elég visszafogott kifejezés arra, hogy a reccsenés sebesvonatként üt arcon, a szemüvegem eltörésének felismerése pedig még nagyobbat csap. Lassan megfordulok és a törött szemüvegemre tekintek.
~Ezt most, hogy fogom rendbe hozni? ~ kisebb pánik ül ki arcomra, hiszen nem vagyok se optikus, se gyakorlott varázsló, ahhoz, hogy megjavítsam a kárt. Meg is feledkezem arról a tényről, hogy varázsvilágban vagyok és egy pálcamozdulattal a legnagyobb baj is helyrehozható, ezt még akkor se realizálom, amikor egy mozdulattal a törött szemüvegem ismét régi fényében tündököl. A varázslat nem csak a szemüvegemet javította, de elérte, hogy leessen az állam is
-Ezt, hogy csináltad? -teszem fel a kérdést, majd átveszem a szemüveget, hogy jobban szemügyre vehessem. Már amennyire, korlátozott látásom ezt lehetővé teszi. Lassan visszahelyezem arcomra, a helyére, ahol már több mint négy éve pihen. Majd felkiáltok. -Látok! Tisztán látlak téged, meg a tájat és mindent! -gyorsan szétnézek, hogy mindent szemügyre vehessek. Tudniillik már egy ideje tervben van a szemüveg csere, mert úgy véltem, hogy a látásom romlott és abban állapodtunk meg a szüleimmel, hogy egy erősebb lencsére van szükség. Ám, most bebizonyosodott, hogy nem a látásom romlott csak a szemüveg kezdett „öregedni”. Örömömben, majdnem megöleltem az előttem álló Damirát, de rájöttem, hogy olyan jól még nem ismerjük egymást és az ölelésből, baráti vállveregetés lett -Köszönöm! -próbálom oldani a kialakult fura helyzetet. Majd lassan lehajolok könyveimért és felveszem őket a talajról. Közben válaszolok a feltett kérdésre is.
-Talán csak a szituáció miatt, hogy én kis kiszolgáltatottan hevertem a fűben és neked kellett segítened -maximalista lévén, ez eléggé nagy sebet tud hagyni bennem.
-Nos, azt elárultam, hogy én miért jöttem ide a rétre, de te mit csinálsz itt kint? -teszem fel kíváncsian a kérdést. Semmiképp nem bántásból, csak nem tudtam jobban felvezetni azt, hogy pontosan mire is vagyok kíváncsi.
-Lenne kedved kicsit arrébb sétálni? Félek, hogy pont útban leszünk az ideérkező társainknak! -szabad kezemmel egy közeli fához mutatok, ott van árnyék is és ha a lánynak is megfelel, akkor letudunk ülni tovább folytatni a társalgást.

Som (ha már nem Kornél)

Érdekes történet lapul Som beceneve mögött. Kicsit szomorúnak is tűnik, és nem igazán tudom elképzelni, hogy miért lenne nehéz megjegyezni a Kornélt, nem olyan ritka név. De nem szeretek mások életébe beleavatkozni, így csak bólogatok, hogy értem.
Miután én is bemutatkozom, kezet fogunk. A mondandóm "hívhatsz Daminak" részét szó szerint vette. Ő is a spektrumon lenne vagy csak véletlen?
- Nem Daminak, csak Dami. - próbálok kedvesen mosolyogni közben, hogy ne érezze annyira kínosnak a javítást.
Miközben cipőt húz, Som azt is elmeséli, hogy már egyszer járt hasonlóan, mint itt. Erre nem tudom mit mondjak neki, inkább csendben maradok és bólintok. Túl sokat csinálom ezt, le kéne szoknom róla, de ha egyszer teljesen üres az agyam, elég nehéz megszólalni. Szerencsére Som beszédesebb, mint én, így remélem nem tűnik fel neki annyira, hogy csak egyik lábammal dörzsölgetem a másikat, hogy valahogy enyhítsem a szorongást.
- Az iskola történetét én is szerettem, szórakoztató olvasmány. - válaszolok neki egy már szélesebb mosollyal. Kifejezetten a házak jellemzését szerettem, olyan volt, mint édesapám pszichológia könyvei, amikbe előszeretettel lapoztam bele, mióta megtanultam olvasni. Nem sokat értettem belőlük, de édesapám szívesen elmagyarázta a dolgokat, amikor megkérdeztem.
- Szerintem az első év nehezebb volt, jobban bele kell rázódni az egész környezetbe, és a nulláról kezdünk. - felelek Som kérdésére. - A második annyiban könnyebb, hogy a környezet már ismerős, néhány varázslatot is tudunk, és arra már könnyebb építeni. - kicsit kényelmetlenül érzem magam, Som úgy néz rám, mintha már olyan nagy tapasztalatom lenne, pedig egy éve én is elsős voltam. - De ne aggódj, hamar bele fogtok jönni! - próbálom biztatni.
A szemüvegtörés hangjától Som nagyon rémült arcot vág, ezért igyekszem minél gyorsabban helyrehozni a hibám.
- Egyszerű varázsige, ti is biztos fogjátok tanulni nemsokára. - könnyebbülök meg, hogy nem mérges, amiért széttörtem a szemüvegét, sőt. Mikor felteszi, nagyon megörül, mintha eddig nem ugyanezt hordta volna. Lelkesen néz körbe-körbe, én pedig teljesen megnyugszom, hogy nincs semmi baj.
Annál jobban meglepődök, hogy örömében megpróbálna megölelni, amitől önkéntelenül hátrálok egy lépést. Szerencsére ő is úgy dönt, hogy ez még korai, így csak a vállamat veregeti meg. Nagyon szerencsétlenül érzem magam, egyre csak bocsánatkéréseket mantrázok a fejemben, de nem bírok megszólalni, mintha egy gombóc elzárná az utat. Közben magyarázatot kapok a bocsánatkérésre is, de erre is csak bólogatni tudok.
- Az a helyzet, hogy az előző évemet a tantermekben és a szobámban töltöttem, és csak most vettem rá magam, hogy kint is körbenézzek. De ez így jó, mert nincsenek sokan. - préselem ki magamból a választ a feltett kérdésre, remélve hogy nem tűnök túl furának.
Somnak sikerült a már általam is szimpatikusnak talált fára mutatnia, miközben odébbhív. Bólogatok, hogy mehetünk, és el is indulok, hogy letegyem magam a fa árnyékában.

Dami

Csak bólint. Én itt beavatom életem apró történetébe, ő meg bólint. Ez olyan, mintha az angol orvosi társaság csak leokézta volna, hogy Alexander Fleming feltalálta a penicillint, ami emberek millióinak életét menti meg. Persze, tudom, a kettő teljesen más, az én esetem súlyosabb.
Ha ez nem lenne elég, még a nevét is kijavítja. Nekem is csak bólintanom kéne, hogy „oké, haladjunk”, ahogy azt ő is tette történetemmel, de nem. Somlay Kornél jól nevelt.
-Ó, bocsánat! Akkor üdv, csak Dami -nem nyugi, a „csak”-ot nem fogom megjegyezni a névhez. Cipőhúzás közben elmesélt megborulásos sztorimat ismét bólintással reagálta le, ez már a második bólintásos „oké”. Szóval, Damira nézek -most már bánom, hogy a „csak” -ot nem dobtam a neve elé-, bal szemöldökömet enyhén felhúzom és rövid ideig így nézem őt. Öcséimre szoktam így figyelni, ezzel a nézésemmel szó nélkül kérdezem meg tőlük, hogy „bro, minden rendben, vagy menjünk a dilidokihoz?” Feltűnik, hogy egyik lábával dörzsöli a másik lábát, de a legjobb, ha nem teszem szóvá. Nem tudom, hogy pisilni-e kell, vagy csak próbálja észrevétlenül megvakarni. Bár, ha az utóbbi, akkor nem jött össze.
-Valóban érdekes könyv. Mielőtt ide utaztam, én is vettem egy példányt, de mint kiderült a könyvtárban található kiadvány sokkal részletesebb és nagyobb, mint a sajátom. Szóval sok újat tudhattam meg az iskoláról. -válaszolok Daminak. Örülök, hogy van egy könyv, ami mindkettőnk érdeklődését elnyerte.
-Ebben igazad van, nulláról indulni mindig nehéz. Felépíteni apránként valamit, amit még nem látunk és nem tudjuk hova vezet az út. Eddig azt vártam, hogy bekerülhessek a suliba, most azt várom, hogy nagyobb legyek, sok varázslatot ismerjek és tapasztalt varázsló lehessek. -reagálok Dami mondatára. Megvan az új motivációm, nagyobbnak lenni, hogy tapasztaltabb lehessek. -Téged mi motivál a mindennapokban? -az enyém már megvan, érdekel az ő motivációja is.
Visszakapom a megjavított szemüvegemet, boldog vagyok. Talán így érezhetnek a felnőttek is, amikor hazavihetik a szervízből megjavított autójukat. Ők is hősként, csodatevőként tekintenek a szerelőre, ahogy most én is így tekintek Damira.
-Egyszerű varázsige? Szóval, ha megtanulom, akkor utána bármikor eltörhet a szemüvegem, simán megjavítom? Addig, ha eltörne, megjavítod majd nekem? -kérdezem tőle csillogó szemekkel, úgy tekintek rá, mint egyetlen reménysugárra az éles látásom utolsó bástyájaként. Ez az ölelés szerencsére mindkettőnknek ugyanannyira kínosra sikerült, szóval engedjük is el a dolgot.
Felteszem kíváncsiskodó kérdésemet itt létéről érdeklődve, és miközben válaszol én elindulok a kiválasztott fa árnyékában. Értelemszerűen Damira gyorsabb, mint én. Sántaként élem most az elkövetkező pár napot, ez emlékeztet majd arra, hogy mindig nézzek a lábam elé. Damira le is ül a fa tövébe, lassan én is követem és csak most jut időm reagálni arra, amit mondott.
-Miért töltötted termekben és szobában az életedet? Átok hatása alatt voltál és vártál az igazira, aki leveszi rólad az átkot, de csak mostanában ért oda hozzád? -bocsánat, hogy 13 évesen még hiszek a tündérmesékben. Majd előveszek egy fonalat jobb zsebemből és egyelőre csak a combomra helyezem, később karkötő lesz belőle. Kíváncsi vagyok Damira válaszára, nem leszek bunkó.
-Egyébként Dami, olyan érdekes neved van! Honnan ered, tudod mit jelent? -teszem fel a kérdést. Igen, tudom már korábban is megkérdezhettem volna, de a jelek szerint csak most dolgozta fel az agyam.  

ZalcsiPalcsi  
Itt a Gifed / Ezt azért, mert PÁRATLAN
__________________________

Som

Félig felhúzott szemöldökkel pillant rám, miután kijavítom. Valamit megint nem vettem észre ezek szerint. Akkor szoktam hasonló nézéseket kapni. De örülök, hogy tetszik neki a könyv.
- Melyik része tetszett a legjobban eddig? - kérdezem, ha már közös érdeklődési pont.
Érdekes motivációja van a srácnak, sokat kell hozzá tanulni. Kérdésére válaszolva:
- Nem is tudom. Talán, hogy rengeteg dolog van ebben a világban, amit nem találok meg a mugliknál, és nem olyan könnyű információt szerezni róluk, mint a mugliknál. Megvan a maga varázsa, hogy nekem kell megtalálni a lényeges anyagokat arról, ami érdekel. Persze nem bánnám ettől függetlenül, ha könnyebb lenne. - nem tudom, hogy sikerül-e átadnom azt, amit szerettem volna. Nehéz megfogalmazni, amit érzek ezzel kapcsolatban.
- Nekem legalábbis az egyszerűbb varázsigék közé tartozott. - mosolygok zavartan. - És igen, simán meg tudod majd javítani egyedül is, de remélhetőleg nem lesz sokszor szükséged rá.
Csillogó szemekkel néz rám, nagyon komolyan veheti a motivációját ezek szerint.
- Persze, megjavítom csak szólj. - ígérem meg. Nem mintha olyan sok időmet venné el egy varázslat végrehajtása. Talán majd beszélgethetünk megint, ha szüksége lesz rám.
Épp leülök a fa tövébe, amikor Som egy újabb kérdést tesz fel.
- Egyszerűbb lett volna, ha átokról van szó. - kényszeredetten elmosolyodok. - Jó lenne, ha az igazi megoldaná, de nem tudja. Az a helyzet, hogy minden túl sok volt a szobámon kívül, órákra meg muszáj volt járni. Még óvodásként diagnosztizáltak autizmus spektrumzavarral. Ezért tűröm nehezen a változásokat, érzem sokszor túl soknak a világot, meg hát a szociális helyzetekkel se állok túl jól. Így utólag is bocsánat, ha megbántottalak valamivel. - mesélem el életem egyik legnagyobb keserítőjét. Nem szoktam titokban tartani, nem érzem cikinek, de azért nem is ezzel szoktam kezdeni a bemutatkozást. Viszont mire elmondom, addigra jellemzően valamilyen módon megsértettem a másik felet, így szinte kötelezőnek érzem emellé bocsánatot kérni.
Közben Som fonalat vesz elő, így a mondandóm végére azt kezdem el fixírozni.
- Ez mire kell? - biccentek a fonal felé. El nem tudom képzelni mire kellhet valakinek egy darab fonal a réten.
- Köszönöm? - reagálok az érdekes név megnevezésre. - Sajna nem tudom mit jelent, nem néztem még utána. A tiéd mit jelent? - dobom vissza a kérdést. Nem foglalkoztam még ezzel a témával, de kíváncsi vagyok mi rejlik benne.

Damira

-A házak leírása, de talán pont ez volt a legszomorúbb rész. Mind a ketten ugyan annak a háznak tagjai vagyunk, szóval talán megkérdezhetem, hogy te már érezted úgy, hogy rossz házba kerültél? -teszem fel a kérdést. Bennem mostanában felmerült ez a gondolat, miután elolvastam a házak leírását, de mégis úgy érzem, hogy a Levita a számomra ideális hely, csak kitartóbbnak kell lennem.
Végig hallgatom motivációját a mindennapi életben. Elég érdekes gondolat, de most nem szeretnék mélyebben belemenni, majd talán később. A szemüvegem megjavult én boldog vagyok, ő megnyugodott és ígéretet is kaptam arra, hogy vihetem hozzá javításra a látásjavítómat, legalábbis amíg nem tanulom meg a varázsigét. Persze hangosan nem mondom ki, de azért megjegyeztem ezt az ígéretet.
Már az árnyékban ülve hallgatom végig a történetet és eléggé megdöbbenek a hallottokon, hogy őszinte legyek azok alapján, amit tudok az autizmusról, teljesen máshogy képzeltem el az autistákat. Azt hittem nagyon zárkózottak, nem kommunikálnak a külvilággal, ezzel szemben Damira még segített is nekem és most is itt beszélget velem.
-Miért lenne jobb az átok? Én úgy tudtam, hogy az autisták csodálatos emberek, teljesen máshogy látják a világot és lenyűgöző elmével rendelkeznek. Persze, a változásokra, fényekre, hangokra sokkal érzékenyebbek, de ezekre csak oda kell figyelnünk. -fejtem ki véleményemet. Az autizmus nem változtatható, nekünk a környezetükben lévőknek kell a gondolkodásunkat megváltoztatnunk, hogy egy kis odafigyeléssel könnyebbé tehessük a világot. -Mi az, ami megnyugtat téged egy stresszes szituációban vagy mikor rosszul érzed magad? -bár így már értem, miért csak bólintást kaptam. -Egyébként nem bántottál meg, nyugi! -nézek Damira és halvány kis mosoly jelenik meg arcomon. Látom, felkeltette érdeklődését a fonalam. -Szoktam fonni, kötni is. Kezdetben unaloműzőnek indult, de néha jól jön amikor rosszul érzem magam vagy stresszes vagyok. Szóval, emiatt mindig van a zsebemben fonal és féltem, hogy nyomni fog, ha leülök, ezért vettem elő. -válaszolok a kérdésre. -Nézd, ezt a karkötőt is én készítettem! -nyújtom felé bal karomon lévő csomózott karkötőt.
-Te mit szoktál szabadidődben csinálni? -teszem fel a kérdést, ha már az én hobbim úgyis kiderült. Majd meghallgatom a név kérdésemre adott válaszát.
-Kornél, latin eredetű név. Jelentése, somfa. -majd szinte csak most hasít belém a felismerés.  -Várj, a nevem jelentése somfa! Innen is származhat a Som, Somi becenév. Lehet, hogy nagyanyám nem azért kezdett el Somnak hívni, mert nem tudta kimondani a Kornélt, hanem azért, mert ez a jelentése. Érted? -annyira tetszik ez az elmélet, hogy szó szerint vigyorgok, mint egy kis karácsonyi manó. -Most már a Damira jelentését is meg kell tudnunk, lehet az is valami nagyon menő és használhatnád te is becenévnek! -kicsit túlgondoltam ezt a dolgot.

Som

- Nekem is az a rész tetszett legjobban. - még egy közös pont, jól indul az ismerkedés. - Gondolkoztam azon, hogy biztos jól választott-e a Sámánbot. Néhány levitás tulajdonság illik rám, de nyilván nem mind. Szerintem navinés is lehettem volna, mert szeretek a háttérben csak megfigyelni. - gondolkozok hangosan a nyakkendőm babrálva. Nem vagyok biztos benne, hogy jó házban vagyok-e, de az igazat megvallva, ugyanígy érezném magam mindegyikben, maximum néhány házban erősebb lenne az érzés, hogy nem ide tartozom. Viszont abban elég biztos vagyok, hogy a Levitában vagy a Navinében érzem/érezném magam a legkevésbé idegennek. - De talán mégiscsak ebben a házban érzem magam legkevésbé idegennek. Szerinted te melyik házba kerülhettél volna még? - fejezem be hangosan a gondolatmenetem.
Som nem egy ítélkező típus, nem látom, hogy nagyon meglepődne, hogy autistával sodorta össze a szél. Bár ha csak nagyon kis változás van az arcon, még mindig nehezen ismerem fel.
- Az átkokat sok esetben meg lehet törni. - válaszolok neki. - Ezt viszont - kocogtatom meg a halántékom -, nem igazán lehet gyógyítani. Sok fejlesztésre jártam és sokat is fejlődtem, így nem ordít rólam, hogy más vagyok. De azért még így is észre szokták venni. Ahogy a nevében is benne van, ez egy spektrum. Valaki jobban tudja kezelni a dolgait, valaki kevésbé. Nekem például az segít, hogy rengeteg szituációt jegyzek meg, és azokból választok különböző helyzetekben.- vallom be az egyik titkom. Ezt általában nem szoktam megosztani, nem szokták jól fogadni az emberek. Azt hozzák fel, hogy nincsenek is érzelmeim, hogyha ezt csinálom, magamtól kéne reagálnom. De amit ők alapvetőnek hisznek, az nekem nem feltétlenül az. Viszont Som nagyon rendes, így talán nem fog kiakadni rajta.
- Általában vagy elkezdek valamit babrálni vagy dörzsölgetni valamit. - válaszolok a lenyugtatásra irányuló kérdésre. - Ha nagyon túlterhelem magam, akkor csak elvonulok valami csendes helyre, az sokat segít.
Szerencsére nem bántottam meg, legalábbis azt mondja. Inkább nem kérdezek vissza, hogy biztos-e benne. De választ kapok a fonalra is. Menő hobbi, mielőtt eljöttem Bagolykőre, én is próbálkoztam vele. Nagyon béna voltam, ezért inkább hagytam. Meg is mutatja az egyik karján lévő karkötőt, hogy ő csinálta.
- Hű, nagyon ügyes lehetsz benne, ha ilyen szépen meg tudod csinálni! - nyílik nagyra a szemem, ahogy közelebbről megnézem a karkötőt. Jó kézügyessége lehet Somnak. - Hogyan szoktad csinálni ezeket? - érdeklődöm. Hátha el tudok lesni tőle néhány mozdulatot.
- Szabadidő? Leginkább olvasni szoktam. Nagyon szeretem az ifjúsági könyveket meg a krimiket. Vagy ami még hobbinak mondható, hogy kiülök mugli vasútállomásokra és figyelem a vonatokat, és mindegyiket megpróbálom felismerni és végiggondolni, hogy mit tudok róluk. - beletúrok a hajamba, hogy ne lógjon annyira a szemembe. Tipikus autistákhoz kötött érdeklődés a vonat, de hát ha egyszer ezt szeretem, nincs mit tenni.
A nevek jelentésénél Som egy elmélettel rukkol elő a becenevével kapcsolatban.
- Lehet benne valami. - esélyesnek tűnik, lehet a nagyijának is fontosak a nevek jelentése, mint neki. - Ha legközelebb írsz haza vagy találkozol a családoddal, akkor megkérdezheted. A legközelebbi kérdezősködőnek lehet már egy kicsit másképp mesélheted a beceneved történetét. - vigyorgok én is vele együtt.
- A könyvtárban lehet van valamilyen könyv a nevekről, hátha benne van az enyém is. De ha ciki, akkor a sírba viszem az információt, hogy tudok róla. - felelek az ötletére. Fontolóra veszem, egyelőre.

Damira

Ezek szerint nem csak ugyan az a könyv a kedvencünk, de még a fejezet is stimmel. Végig hallgatom a gondolatmenetét. -Ha választhattam volna, akkor én is a Levitát választottam volna vagy a Navine-t, de ha butább lennék, akkor lehetne a Rellon is. Csak néha úgy érzem, hogy még okosabbnak kéne lennem, ahhoz, hogy méltó legyek a Levita színeinek viselésére. -reagálok kérdésére. Igazából, ez utóbbi érzet csak akkor jön elő bennem, amikor egyedül vagyok, esetleg depis a hangulatom.
-Meglehet őket törni, de ha én ellennék átkozva, akkor az lenne a cél, hogy olyan embert találjak, aki úgyis elfogad, hogy elvagyok átkozva. Persze, zavarna, hogy átok ül rajtam, de a cél egy olyan személy, aki így is szeretne. Ha meg nem jönne, akkor sincs semmi para, majd lesznek macskáim, akiket tudósokról fogok majd elnevezni. A szomszédoknak lehet fura lesz majd először, hogy mit keres a lakásomban Teller Ede, Bell vagy Nobel, de ez már engem nem fog érdekelni. -tovább hallgatom Damit, majd eszembe jut egy nem rég olvasott cikk az autizmusról. -Elvileg folyamatosan jönnek ki új kísérletek, fejlesztések az autisták és családtagjaik számára. -ennyi, ne várj csodát. Konkrétan csak ennyit tudok most hozzátenni a témához. Nekem nem tűnt fel, hogy más lenne, mint én. Ebből adódóan nem is zavar. Most már érthető, hogy miért dörzsölte a lábát és miért vonult el így külön. Mondjuk én is külön akartam vonulni, úgyhogy egyre több a közös pontunk.
-Örülök, ha elnyerte tetszésedet. Ezt csomózással készítettem, indián csomózásnak hívják elég könnyű megtanulni, de a legjobb a horgolás csak ahhoz kell egy horgolótű. Ha érdekel, szívesen megmutatom neked. -nézek Damira. Szeretek másoknak olyat tanítani, ami engem érdekel. Főleg, ha őt is érdekli.
-Ifjúsági könyvek? Ki a kedvenced? -kérdezem kíváncsian, lehet, hogy ebben is hasonlítunk. Majd jön a becenév, az öröm és utána a felismerés, hogy a titkot magával vitte nagymamám.
-Nagyimtól már nem tudom megkérdezni, hogy valóban ez áll a dolog mögött. Ha korábban érkezik a felismerés, akkor még tudtam volna erről beszélgetni vele, de sajnos már elkéstem. -most ez kicsit kedvem szegte, de nem sokáig tart a szomorúság. Kifújom a levegőt és a mosoly újra arcomon ül.
-Rendben, majd akkor a könyvtárban segítek neked könyvet keresni, amiben benne vannak a nevek és jelentésük. Ha ciki, akkor megtartom a titkod, okés? -nézek Damira.
-Egyébként sebgyógyításra nincs egy jó kis varázsigéd? -választ meg se várva óvatosan felhúzom nadrágom szárát és szemügyre veszem térdeim állapotát.

Som

- Ez valószínűleg azért tűnik így, mert csak nemrég kerültél ide. - válaszolok a bizonytalankodására. - Mellesleg szerintem, hogy ezen tépelődsz, kifejezetten levitás tulajdonság. - kacsintok rá. Előbb-utóbb biztosan rájön, hogy nem kell zseninek lenni, hogy itt lehessen, hiába a mi házunk jellemzője a bölcsesség. Erre egy jó példa saját magam.
- A szomszédok attól zavarodnának össze még jobban, ha egyszerűen lányneveket adnál nekik. "Klári, gyere csak ide, adok neked jutalomfalatot"! - nevetem el magam, aztán megint elkomolyodok. - De az átokra visszatérve, egyetértek. Nyilván az is cél lenne, hogy elfogadjanak vele, de közben szeretnék mindent megpróbálni, hogy ne legyek elátkozva. Ha nem sikerül, belenyugszom. - mondom el a véleményem, majd szöget üt a fejembe egy gondolat. - Szóval ezek szerint inkább macskás vagy?
- Az új fejlesztéseket egyelőre meghagyom másoknak. Majd ha biztatóbb eredményei lesznek, talán megpróbálom. - felelem a válaszára. Király, nem reagált furán a szituációs dologra, akkor nem hiszem, hogy nagy baj lenne ezzel kapcsolatban.
- Először inkább csak nézném majd, ahogy csinálod, ha nem zavar. - kapok az ajánlatán, de azért inkább később égetném le magam a bénázásommal. Egészen könnyen tanulok látás után, de sajna ez nem áll a mugli videókra, amiket megnéztem. Élőben viszont jól működik.
Az olvasás eddig is egy közös pont volt, de most úgy tűnik találtunk még egyet a műfajok között is.
- Elég mindenevő vagyok ilyen téren. De legjobban Szabó Magdát és Szakács Esztert szeretem. Valamelyiküktől olvastál már? - mugli írókról beszélek, nem tudom mennyire ismeri őket Som. Remélem igen, akkor tudnánk könyvajánlót tartani.
- Sajnálom, nem tudtam. - mondom csendesen, miután kiderül, hogy már nem tudja megkérdezni az elméletét. Som gyorsan rendezi az arcvonásait, már nem látszik rajta a szomorúság. Ezután felajánlja, hogy segít könyvet keresni a nevekről.
- Okés. Több szem többet lát, hátha lesz olyan. És köszi a titoktartásért. - remélem nem lesznek sokan a könyvtárban. Bár ott előny, hogy csendben kell lenni.
Eközben a mellettem ülő Som elkezdi felhúzni nadrágjának szárát, és megkérdez a sebgyógyítási képességeimről. Végiggondolom a varázslatokat, amiket már tudok, de sajnos nincs közöttük olyan, amivel meg tudnám gyógyítani. Bár...
- Ha meggyógyítani nem is - kezdem el a mondatot lassan -, de talán ki tudom tisztítani egy kis vízzel, ha szeretnéd. - a Suvickus nem hiszem, hogy biztonságos lenne ebben a helyzetben, de még mindig van más megoldás. Elkezdek keresgélni a zsebemben is, hátha találok ragtapaszt. Szoktam hordani magammal, ha kitörné a cipő a lábam. Nincs szerencsém, csak egy darab van, az is szuperhősös. Ettől függetlenül felmutatom Somnak:
- Remélem szereted Hulkot - vigyorodom el, miközben mutatom a mintát.

Dami

-Tehát idővel majd hozzászokom, hogy a Levitába kerültem? -persze értem, hogy mire gondol Damira, de jó egy kicsit húzni ezt az egész témát. Viszont abban igaza van, hogy a bizonytalanság az egyik jele annak, hogy jó úton járunk. A kacsintás kicsit meglep, de örülök, hogy kezd feloldódni mellettem.  A lány nevekkel ellátott macskák gondolatának hallattán én is elnevetem magam. Tudniillik vizuális típus vagyok, ezáltal szemeim előtt megjelent a Dami által felvázolt kép.
-Valóban fura lenne, ha a szomszédok azt hallgatnák, hogy „Joli, miért kakiltál a sarokba?” -nevetek tovább. Majd eszembe jut egy nagyobb őrültség. -A legdurvább az egészben az lenne, ha lány neveket kapnának, de csak fiú macskáim lennének. -nevetek tovább még egy kicsit. Tetszik a felvázolt kép.
-Szerintem sikerülni fog, nekem például fel se tűnt „az átok” és simán elfogadtalak vele. Szóval nyugi, más is elfogad olyannak, amilyen vagy. -mosolygok Damira. Nem kell paráznia, bizonyára élete és ittléte során is fog találkozni idiótákkal, de velük nem kell foglalkozni. Csak előre az úton, majd úgyis mellé állnak az értékes emberek. -Nem, nincs bajom a macskákkal, de a legtöbb macska, amivel találkoztam elég kis genya volt. Szóval, két lépés távolságot tartok velük, de elvileg az idős magányos embereknek macskáik vannak, ezért lenne nekem is idős koromra. Nem szeretném megtörni ezt a szokást. Bár, mindig kutyás voltam. -fejtem ki véleményemet, az adott kérdésben. -Te macskás, vagy kutyás vagy? -kérdezek vissza, bár általában a lányok nagy része a macskákat szereti.
-Rendben, ahogy szeretnéd. -kérésére elkezdem rendezgetni az ölemben fekvő fonalakat, majd megkezdem a fonást és közben végig magyarázom Daminak, hogy mit, miért és hogyan csinálok. Az első pár szem kész, felemelem magunk elé. -Most már csak rajtad áll, hogy milyen hosszú legyen és egészen a végig ugyan ezzel a technikával haladunk. -mondom Damirának, de most nem viszem végig csak az alapokat kezdtem el.
Mint kiderült az olvasás elég erős közös pont bennünk.
-Szabó Magda nem is rossz „Régimódi történetek” és az „Abigél” a kedvencem tőle. Gondolom, akkor ezt a két művét olvastad is már. Szakács Esztert nem ismerem, vannak olyan népszerű művei, amiről már én is hallhattam? -teszem fel kíváncsian a kérdést. -Én Dickens rajongó vagyok, ismered a munkásságát? -az már bizonyos, hogy ő inkább a magyar irodalom felé húz, én pedig az angol felé, de attól ismerhette a viktoriánus kori írót.
-Ez csak természetes, gondolom te is megtartanád fordított esetben a titkomat. -mosolygok Damira. Közben kisebb fájdalmak közepette és elég lassan felhúzom a nadrágom szárát, hogy szabaddá tegyem fehér térdeimet.
-Talán a víz is segíthet, de szerintem kibírja a lábam, amíg visszatérek a klubhelyiségbe. Ott majd lefertőtlenítem a sebemet. -közben nézem, ahogy táskájában kutat valami után Dami. Már épp megakartam kérdezni, hogy mit keres ennyire, amikor kivesz a táskából egy sebtapaszt. -Hulk? Tökéletes! -mondom nevetve. Kicsit nonszensz a szituáció, ahogy egy fiatal varázsló Hulk-tapasszal sétálgat.
-Neked van testvéred vagy egyke vagy? -teszem fel a kérdést. Mielőtt válaszolna én megelőzőm. -Nekem öcséim vannak, ikrek. Pont emiatt, meg azért, mert kicsik a középpontban vannak és hamar átterelődött a figyelem rólam rájuk. -ezt nem tudom miért mondtam el Daminak.  

Som

- Szerintem igen. Valószínűleg az is segíteni fog, hogy látod hogyan teljesítenek a társaid. Mindenkinek megvan a maga erőssége, gyengesége. - igyekszem megnyugtatni Somot. Nekem nem volt időm külön ezen aggódni, de azért nyugtató volt látni, hogy nincs olyan, hogy mindent elsőre tökéletesen tudni. Kevesebb így a nyomás, amit esetlegesen érezhet az ember, ha a Levitába kerül. Azt hiszem sokaknak megfordul ez a fejében, mert egy levitással azt azonosítják, hogy okos és mindent jól tud. De mi is csak diákok vagyunk, mint a többiek.
Jól sült el a poénkodásom, Som is velem együtt nevetgél, majd tovább fokozza.
- Még jó, hogy a fiktív cicáid nem értenék, hogy lánynevek, különben kaparófának használnának. - kuncogok tovább.
- Ó, hogy te így értelmezted az átkot - vakarom meg zavaromban a fejem. Nem ez az első alkalom, hogy szó szerint értelmezem a dolgokat, de attól még nem szűnik meg kínosnak lenni. - Általában megbékélek vele, kivéve amikor kínos helyzetekbe hozom magam miatta. Mint most. - nem mondom el, hogy és amikor úgy érzem magam, mint akit leültettek egy ismeretlen társasjáték elé, és a kezébe nyomták a kínai karakterekkel szedett játékszabályt, ami ráadásul erősen hiányos. Itt még nem tartunk. De jól esik, hogy biztat, remélem sokan ilyenek még az iskolában.
- Akkor tarthatnál mindkettőt. - elmélkedek az időskori állattartásán. - Ha megszokják egymást, nem lesz baj velük.
Visszapasszolja a kérdésem, és lelkesen válaszolok:
- Inkább macskás vagyok, de a kutyákat is nagyon szeretem. Szívesen tartanék cicát, de a szüleim nem engedik. - pontosabban édesanyám. Nincs odáig az állatokért, az a csoda, hogy édesapámnak hagyta, hogy beszerezzen egy kutyát.
Kérésemre Som megmutatja és elmagyarázza, hogyan kezdhetem el a karkötőt. Miután végez a bemutatóval, felemeli, hogy jobban lássuk.
- Köszi! - mosolygok rá. - Ez sokkal érthetőbb volt, mint ahogy eddig próbálkoztam. - lehet veszek valamikor fonalat és megpróbálom. Ha rászánom magam.
És az egyik kedvenc írómat ismeri is, piros pontot neki ezért.
- Az "Abigél"-t nagyon szerettem, de a kedvencem a "Mondják meg Zsófikának!". Kicsit szomorú, de jó könyv. A "Régimódi történetek" kimaradt, de valamikor sort kerítek rá! - fel is jegyzem fejben az olvasnivalók listájára. - Szakács Eszternek leginkább a Grifflovasok könyvei ismertek, ha szereted a mitológiát, tudom ajánlani. - jön elő a könyvtáros énem. Nagyon szeretek könyveket ajánlgatni másoknak, de legtöbbször olyanoknak sikerül, akiknek nincs ideje, így még nem tudtam meg, hogy tényleg tetszenek is a kötetek, amiket ajánlgatok.
- Persze, ismerem Dickenst. Azért nem egy mai író. De még csak a "Twist Olivér"-t olvastam tőle. - nem vagyok annyira tájékozott a műveiben, de azért ez az egy megvan.
Nem tudom eldönteni, hogy most akkor Som szeretné-e, hogy leöblítsem vízzel a térdét.
- Nem erőltetem, ha szeretnéd, majd szólj. - mondom neki. Ez egy jó mondatnak tűnik. Nem akar agresszívan segíteni, de nem is zárkózik el. Közben nagy nehezen megtalálom az agyonkeresett sebtapaszt. Csak Hulk-os van, de úgy tűnik tetszik Somnak, mert jót nevet rajta.
- Nem szeretem a sima sebtapaszokat, viccesebb, ha mintás. - adom neki oda a kérdéses sebtapaszt. Kevésbé tűnik vészesnek a seb, ha egy szuperhős, egy rajzfilm figura vagy csak egyszerű minták vannak rajta.
Érdeklődik, hogy van-e testvérem. Mielőtt megszólalhatnék, elmondja, hogy nála mi a helyzet.
- Azért jó lehet, ha az embernek van testvére. - felelem rá, majd kis gondolkodás után folytatom. - Mennyire zavar, hogy ilyen könnyen magukra tudják vonni a figyelmet? - ezzel a kérdéssel lehet túlléptem egy határt, de már késő visszaszívni. Remélem nem sértem meg vele.

Dami

-Nem is tudom. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy egyedül kell boldogulnom a legtöbb esetben, hogy fel se merült bennem az, hogy mennyire segítenék haladásomat a társaim. -egy kis szünetet tartok monológomban. Nem a drámai hatás kedvéért, hanem mert csak most gondolok bele abba, amiről Dami beszélt. -A legtöbb emberre motiválólag hat, ha a környezetében lévők szorgalmasak és jól teljesítenek, de nekem még soha nem kellett senkivel se versenyeznem. Szóval nem tudom, hogy rám milyen hatással lesznek a Levitások. -fejezem be mondataimat. Az élet majd úgyis alakítja sorsom és meglátom, hogy mi motivál az életben. -Neked volt valaha riválisod, akivel versenyeztél? -teszem fel a kérdést Daminak.
-Szerintem amilyen szerencsém van, sikerülne olyan cicákat tartanom, akik így is kaparófának használnák a lábamat. -teszem még hozzá mosolyogva. Figyelmesen hallgatom Damirát, majd egy kis megtorpanás, mert a mondata megütötte fülem. -Úgy érzed, hogy kínos helyzetbe hoztad magad? -valójában csak most realizálom, hogy jobban kell figyelnem a szavaimra. Nem szeretném, ha kényelmetlenül érezné magát mellettem.
-Túl sok munka lenne velük. Takarítani, etetni, sétálni. Akkor már inkább kutya és kevesebb takarítás. -bár, jobban belegondolva a takarítás mennyisége és minősége nem változna, ha csak egy állatom lenne, mert a szőrt ugyan úgy el kell tüntetnem. Na, mindegy. Ő macskás, legalább ebben különbözünk. Az magától értetődő, hogy a kutyákat is szereti. A kutyákat csak szeretni lehet. Megmutatom neki, hogy hogyan kell elkezdeni a csomózást, ha már úgyis a karkötőmmel dicsekedtem, akkor kezdjük az első órát annak elkészítésével. -Miért, eddig, hogy próbálkoztál? -teszem fel a kérdést. Azt hittem teljesen kezdő. Majd felé nyújtom a fonalamat. -Megmutatod? -mármint azt, hogy eddig hogyan próbálkozott, nehogy a fonalat mutassa meg nekem! Talán jobban kéne fogalmaznom, mert Dami mindent szó szerint ért, de még tanulnom kell.
-Nem ismerem ezen művét. Azt hittem, hogy „Az ajtó” a kedvenced tőle. A Régimódikat mindenképp ajánlom neked, érdekes olvasmány. Szakács Eszternek pedig utána olvasok majd. -mosolygok Damira. Már megérte suliba jönnöm, számomra ismeretlen szerzőkről hallok és könyvajánlásokat is kaptam. Úgyhogy mindenképp felveszem a „kötelező olvasmányaim” listámra. -Már az is jó, hogy a Twist Olivért olvastad tőle. Sokan sajnos nem is tudják, hogy ki volt ő és miket írt. Pedig „A karácsonyi ének” valamilyen feldolgozását mindenki ismeri, csak sajnos nem kötik Dickenshez. Szeretem az írásmódját, egyszerű, élvezetes és kreatív. -örülök, hogy találkoztam valakivel, akinek nem kell arról beszélnem, hogy ki is volt Dickens. Sajnos, már kezd feledésbe merülni a neve, de valahol érthető is, hiszen már több, mint 140 év telt el a halála óta.
Felhúzott nadrágszárral ülök a fa árnyékában és azon tűnődőm, hogy kibírnám-e, ha víz érintené sérült végtagomat. Ahogy ismerem magam, ebből a sztoriból sikítás lenne, ezért inkább visszautasítom a vizet. Majd fent a hálókörletben, ahol senki más nem hall meg. -Majd fent lefertőtlenítem a sebemet, elég csak a sebtapasz, köszönöm! -nyújtom kezem a Hulk díszítéssel ellátott sebtapasz felé. Sok ember nem szívesen lát sebeket, ezért meg se kérdezem Damirát, hogy rárakná-e a sebemre, inkább megoldom magam. Lehet, hogy van is ilyen íratlan illemszabály, hogy a kisebb sebeket kezeljük magunknak, ne várjunk másra. -Valóban feldobja a szuperhős a sebtapaszt. -mielőtt ráragasztanám a sebemre még egyszer szemügyre veszem. Miközben próbálom elfedni sérülésemet, közben figyelek Damirára is. -Maradjunk annyiban, hogy néha jó, néha idegőrlő. -valóban jó, ha van az embernek testvére, hisz társaslények vagyunk, ezért fontos, hogy valakivel kapcsolatban legyünk. Legyen az testvéri vagy mély, bensőséges, romantikus kötődés. Sok mindent megéltem már a testvéreimmel, és sok mindent megoszthatunk egymással. Ám, csak most esik le, Damira is válaszolt a kérdésemre, hisz ezek szerint ő egyke. A kérdésén kicsit el kell gondolkoznom, nehéz erre jó választ adni, legalábbis őszinte, de visszafogott választ adni. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején nem zavart. Főleg elsőszülöttként nehéz volt elfogadni, hogy nem én vagyok a középpontban, de talán ezért is menekültem az olvasásba. A könyvek egy új világot nyitnak meg, amit a fantáziám épít fel. Minél többet olvasok, annál nagyobb és színesebb lesz ez a világ.  -válaszolok a feltett kérdésre. Azt már hozzá se kell tennem, hogy talán a tesóim miatt kellett hamarabb felnőnöm és kilépnem gyermeki világomból. Más velem egykorú biztos nem a könyvtárban tölti szabadidejének nagy részét. -Nálad mi volt a kiváltó ok, amiért a könyvek felé fordultál és váltál ilyen olvasottá? -igen, ez most egy visszakérdezés. Élek ezen jogommal.
-Minél többet nézem ezt a sebtapaszt annál jobban tetszik. Te mindig mindenre fel vagy készülve? -valóban menő a Hulk, ami elfedi botlásomat. Miközben a választ hallgatom, lassan kinyújtom lábaimat a fűben. Jelenleg egy 100 éves ember is gyorsabb mozdulatokra képes nálam, de pár nap és újra a régi leszek.

Som

- Az igazság, hogy sosem értettem a rivális fogalmát. - jövök zavarba és dörzsölgetni kezdem a kezeim. - Mármint azt tudom, hogy versenyeztek egymással meg ilyesmi, de hogy én most aktívan arra áldozzam az időmet, hogy megpróbáljam felülmúlni a másikat, nem volt. - fejezem be a válaszom a kérdésre. Kíváncsi vagyok honnan jutott ez eszébe. Már most talált volna ilyen embert?
- Az esetek 90%-ában így érzem magam. - próbálom megfogalmazni az érzéseim, ami elég nehéz dolognak bizonyul. Hiába gondolkozom, nem tudom szavakba önteni, úgyhogy inkább csendben maradok.
Magától értetődően mivel Som kutyás, inkább őket választja. Én inkább maradok a cicáknál, nincs belőle probléma. Legalább van valami, amiben nem értünk egyet. Ezután megnézem, ahogy megkezdi a karkötőt, és elszólom magam, hogy korábban próbálkoztam.
- Háááát, elég régen próbálkoztam vele, de ahogy látom, az volt a probléma, hogy vagy túl szorosra húztam, vagy túl lazára hagytam. - emlékezek vissza a szerencsétlenkedéseimre a fonalakkal. - Inkább nem mutatom meg, nem akarom elrondítani, amit már elkezdtél - dörzsölgetem az állam.
Jó könyvmolyokként megtárgyaljuk a kedvenc szerzőinket.
- "Az ajtó"-t kicsit túl megrázónak éreztem, nem szívesen olvasnám újra. - beszéd közben nézelődöm. - De mindenképpen felveszem az olvasnivalók listájára a "Régimódi történetek"-et és "A karácsonyi ének"-et is. - mosolygok rá. Ez az, új könyvötletek! Fejben már be is soroltam Somot a barátok kategóriába. Igen, nálam csak ennyi kell, hogy megnyerj.
Nagy gondolkodás után végül visszautasítja a varázslat általi segítségem, de a sebtapaszt legalább elfogadja.
- Szívesen! - felelem, miközben nézem, ahogy felragasztja a tapaszt a térdére.
Meglepetésemre egész hosszú választ ad az indiszkrét kérdésemre.
- Mindennek van előnye is hátránya is. - foglalom össze, majd válaszolok a kérdésére is. - Hát, szüleimnek is voltak könyveik, bár nem igazán láttam, hogy olvasták volna. De inkább az indított meg, hogy mindig azt mondták a tanáraim, hogy magasabb szinten tudok olvasni, mint a többiek. És édesapámnak sok könyve volt, amiket olvasott gyerekként, ezért azokkal töltöttem a nyarakat.
A nyarakat általában a nagyszüleimnél töltöttem, akik csak örültek, ha egy idő után csendesen is el tudtam magam foglalni. Jól kijöttünk így.
- A cipő hajlamos törni a lábam, ezért szoktam hordani magamnál sebtapaszt, ha erre érted. De hordok a táskámban hordozható evőeszközöket is például, néha jól jön. - gondolkodok még, hogy miket szoktam, de azok már elég általános dolgok. Zsepi, kézfertőtlenítő, tartalék tollak, rágó, kártyapakli... Talán mégiscsak van valami Som kérdésében.
- Te nem szoktál hasonlókat magadnál tartani, hátha jól jön? - eddig magának értetődőnek tűnt, hogy az emberek szoktak ilyet. Ezek szerint mégsem?

Dami

Kicsit máshogy értelmezzük a rivális fogalmát. Legalábbis én nem úgy gondoltam, ahogy ő.
-A riválisnak elég negatív csengése van, de most úgy értettem, hogy volt-e olyan ember valaha, akivel azonos szinten voltatok és motivált, hogy jobb legyél nála? -próbálom jobban megfogalmazni gondolataimat. Majd figyelmesen hallgatom válaszát, ami eléggé meglep. Nem gondolom úgy, hogy beégette volna magát előttem. -Akkor remélem, hogy én és a jelenlegi beszélgetésünk abban a maradék 10%-ba esik. Nem gondolom úgy, hogy kínos helyzetbe hoztad volna magad előttem. -próbálom megnyugtatni Damit.
-Nyugi, az elején én is rengeteget hibáztam! Bele kellett tanulnom, és ennek köszönhetően sok fonalat dobtam ki. -mivel Dami nem szeretné megmutatni az eddigi tudását, ezért visszateszem a fonalat a combomra.
A könyvek és ajánlások témán túljutottunk. Jó tudni, hogy van az iskolában még egy ember, aki annyira szeret olvasni, mint én.
-Azt megbeszéltük, hogy melyik műveket szeretjük és hogy kik a kedvenc írónk, de van olyan mű, amit elkezdtél, de nem tetszett és inkább elengedted? Esetleg olyan szerző, akit nem szeretsz? -teszem fel következő témaindító kérdésemet, s közben én is elkezdem összeszedni gondolataimat, hogy egy esetleges visszakérdezés során tudjak válaszolni a feltett kérdésemre. Majd hirtelen eszembe jut egy másik kérdés is. -A versekkel, hogy állsz? Van kedvenc költőd vagy kedvenc versed? -sikerült megtalálni a kedvenc témámat, az irodalmat.
A sebtapasz a térdemen, közben Dami válaszol kérdésemre és egy mondat megüti fülemet.
-Tanáraid? Te jártál mugli iskolába is a Bagolykő előtt? -ez nekem azért fura, mert a szüleim nem írattak be minket, tesóimmal sima általános iskolába. Egyenesen ide küldtek, addig pedig anyám otthon tanított minket. Lehet, hogy ez csak nekem fura, mert nem ehhez vagyok szokva. Úgy látszik más családoknál ez máshogy működik.
Nagy nehezen sikerül kinyújtanom lábaimat is, közben hallgatom Dami előadását a felkészültségéről és táskájának tartalmáról. Majd az egészet egy bólintással veszem tudomásul.
-Ha választhatnál egy szupererőt mit választanál? -jön egy újabb témaindítás. Most természetesen nem a varázserőre gondolok, mert azt nem kell választania, születésénél megkapta, de lehet, hogy van olyan erő, amit még szeretne.

Som

Som inkább elmagyarázza, hogy ő mit ért rivális alatt, ezen eléggé megkönnyebbülök. Sokkal könnyebb úgy a beszélgetés, ha pontosan tudom mit ért a mondandója alatt a másik.
- Áh, hogy így érted a riválist! - láthatóan megörülök, hogy most már értem a szitut. - Nem igazán volt ilyen, inkább magamnak állítok fel célokat. És azokat próbálom teljesíteni. Miért te máris találtál magadnak riválist? - kérdezek rá. Valami oka biztosan van, hogy felhozta.
Kedves tőle, hogy megpróbál nyugtatni, de ezt csak az idő szokta elmulasztani. Minél többet vagyok együtt egy emberrel, annál nyugodtabb leszek vele.
- Majd idővel elmúlik, nincs baj. - mosolygok rá, ezzel is igyekszem mutatni, hogy minden oké.
- Majd lehet beszerzek én is egy kis fonalat és újrakezdem. - gondolkozok el. Végülis simán van rá időm, hogy megtanuljam. És van olyan ember is, aki segítene remélhetőleg.
A könyvek mindig jó téma, jól lehet róla beszélgetni.
- Hú, hát nem kedvelt szerzőm nem igazán van. De egy könyvre emlékszem, hogy félbehagytam, az a "Monte Cristo grófja". Rettenetesen hosszú és meguntam egyszerűen. De akkor is igyekszem végigolvasni egy-egy könyvet, ha nem tetszik. Volt ilyen, hogy egy könyvtől rémálmaim voltak, azóta se vettem kézbe megint. Azt jobb lett volna, ha félbehagyom. - magyarázom Somnak. - Neked volt hasonló?
- Verseket annyira nem szoktam olvasni, nem igazán fogott meg egyik sem magában. De megzenésített formátumban szeretem őket hallgatni. Ezek szerint te szereted a verseket is? - kérdezek vissza.
A hangsúlyából ítélve furcsállja, hogy jártam mugli suliba is. Hallottam, hogy sok varázslócsaládnál az otthon tanítás a megszokott, valószínűleg azért reagált így.
- Édesapám ragaszkodott hozzá, így jártam oda is. Nem volt rossz, de a Bagolykő azért jobban tetszik. - vallom be. Sokat csesztettek ott, azóta se tudom, hogy miért volt probléma például a vékony testalkatom. De itt még nem adtam lehetőséget másoknak hasonlóra.
- Szupererő? Hmmm, a gondolatolvasás mindig is vonzott. A láthatatlansággal is szimpatizálok, egyszer hátha tudok szerezni láthatatlanná tévő köpenyt is. Neked? - érdekes, ha belegondolok, sok klasszikus szupererőt meg tudunk valósítani a varázsvilágban. Repülés, láthatatlanság, biztos van még.
Hirtelen még egy új kérdés merül fel bennem:
- Mi az, amit a legjobban hiányolnál az életedből, ha eltűnne? Most a varázserőt leszámítva.

Dami

Lassan, de kezdjük megérteni egymást Damival. Figyelnem kell, hogy néha szószerint érti a mondataimat, de nem probléma csak ügyelnem kell szavaimra.
-Nem, még nem találtam riválist. Sőt, néha azt érzem, hogy az évfolyamon csak én tanulok, a többiek pedig élvezik a mindennapokat. Lehet, hogy csak azért van ez így, mert a tanév elején járunk. -válaszolok Dami kérdésére.
Csak mosolygok arra az ötletére, hogy lehet újra megpróbálja majd a horgolást. -Ha kell segítség, akkor szólj nyugodtan! -ajánlom magamat. Nem mintha olyan profi lennék, de az elindulásban tudok segíteni, ha szükséges.
Úgy érzem sikerült jó kérdést feltennem ezzel a nem kedvelt könyvekkel, még nekem is gondolkodnom kell a válaszon. A Monte Cristo grófjához nem tudok hozzászólni, mert azt a művet nem olvastam, de a félelmetes mű, ami rémálmokat okozott Daminak, felkeltette érdeklődésemet.
-Melyik mű volt ez? -hirtelen Stephen King valamelyik regénye jut eszembe, de ekkora király lenne ez a Stephen fiú, hogy álmatlan éjszakákat okoz az egyik olvasójának? Sok időm nincs gondolkodni rajta, mert meg is érkezett a visszakérdezés. -Az orosz irodalom, azon belül pedig „Bűn és bűnhődés”. Egyszerűen annyira tömény és sok, illetve az írásmód se gyenge, hogy muszáj volt abbahagynom. Bulgakov „Mester és Margarita” című művével verekszem mostanában. Hasonlóan tömör és stilisztikailag se valami könnyű, kis nyári olvasmány, de érdekes. -válaszolok az általam feltett kérdésre. Azért örülök, hogy először én kérdeztem és Daminak kellett válaszolni, így volt időm gondolkozni rajta. A verseken kissé meglepődőm. Fura, hogy valaki, aki ennyire szeret olvasni, pont a verseket nem szereti.
-Milyen műfajú megzenésített verseket szeretsz? Például egy Kaláka-stílusú kis fülbemászó dallamú, gyerekes zene vagy komolyabb, mint a Schubert által megzenésített „Erlkönig” című Goethe vers? -néha észre se veszem, hogy mennyire otthonosan mozgok ebben a témában. -Nekem a Kaláka zenekartól a kedvenc megzenésített versem, az Szabó Lőrinc „Reggeli ének” című műve. Fülbemászó dallam, jó ritmus, tökéletes. -halkan elkezdem dúdolni, de gyorsan visszarántom magam a földre és válaszolok kérdésére. -Szeretem a verseket, több kedvencem költőm is van, de talán Pilinszky az első számú. Ő a sűrítésről dezantropomorfizációról ismer, vagy az elszemélytelenítésről. -ennyire profi nem vagyok, de egyszer olvastam egy cikket egy irodalomtörténész tollából és annyira érdekes, számomra ismeretlen szakkifejezéseket használt Pilinszky kapcsán, hogy muszáj volt megtanulnom.
A szupererő kapcsán teljesen érdekes dolgokat mond Dami. Nekem ezek a lehetőségek eszembe se jutottak. -Az én szupererőm talán az idő megállítása lenne vagy a szuper gyorsaság. -ez a kettő mind gyermekkori álmaim. Jó lenne néha megállítani az időt vagy elfutni valahová gyorsan.
Jobbá tűnik, Dami is belejött a társalgásba és most ő kérdez.
-Jó kérdés és kicsit összetett. Hiányozna a családom, ha eltűnnének. Viszont annak se örülnék, ha nem látnék vagy nem hallanék. Neked? -most enyém a visszakérdezés joga.
-Mit csinálnál vagy hogyan élnél, ha nem lenne varázserőd és mugli lennél, esetleg nem is tudnál a varázsvilágról? Szerinted akkor mi lenne a célod, vagy milyen foglalkozást végeznél felnőttként? -a téma csak azért érdekel, mert a napokban szöget ütött a fejemben, hogy mi lenne, ha nem tudnék varázsolni.

Sára

Som

- Nyugi, vizsgaidőszakban mindenhol tanuló embereket fogsz látni. - kuncogok kicsit.
Som, ahogy reméltem, fel is ajánlja a segítségét.
- Köszi! - mosolygok rá. Talán egyszer ráveszem magam, hogy neki is kezdjek. Arra is rákérdez, hogy mitől lettek rémálmaim. Hát haver, ha te is szeretnél, megmondom.
- A "Poszt" Dmitry Glukhovsky-tól. Addig nem volt bajom a posztapokaliptikus világokról szóló könyvekkel, amíg el nem olvastam ezt. A könyv kb háromnegyedéig egész nyugis, aztán bedurvul. És attól voltak rémálmaim. - felhúzom a lábaim és átkarolom őket. Nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak a könyvről, miközben olvastam. Nem tetszett különösebben, de nem annyira, hogy abbahagyjam az olvasását. Azért Som se a hű de könnyű könyveket hagyta abba. Tök jó, hogy megpróbálja azért újra, nekem biztos nem lenne türelmem megint nekiugrani a Monte Cristonak.
- Ahhoz képest, hogy nem igazán bírod az orosz irodalmat, azért érdekes, hogy belevágtál. Miért? - vonom fel a fél szemöldököm.
- Éljen a gyerekes, fülbemászó megzenésítés! - lököm fel két kezem a levegőbe ujjongást eljátszva. - A Kalákától például a kedvencem a Születésnapomra. De a legjobban a Kávészünettől a Csonka verset szeretem.
Hallgatom Som válaszát. Az utolsó mondatból a felét ha értem.
- Deza...mi? - ráncolom a homlokom. - Életemben nem hallottam még ezt a szót.
A szupererőknél a gyorsaság és idő megállítása is menőnek tűnik.
- Miért pont azokat választanád? Van valami oka? - nagyon szeretem az okokat kutatni. Ha megtudom az emberek motivációit, remélem, hogy jobban megismerem őket ebből.
- Nekem a biztos pontok hiányoznának. Valami, amit tudom, hogy ott lesz sokáig. Ez lehet család, a gyerekkori szobám, vagy akár ugyanaz a szék is, amin mindig ülök egy órán. - válaszolok neki.
Mi lennék, ha nem tudnék a varázsvilágról? Erre magától jön a válasz, nem kell gondolkozni.
- Mozdonyvezető. - vágom rá vigyorogva. - Legalábbis azon lennék, hogy minél hamarabb az lehessek. Nagy felelősség, de imádnám. Neked milyen ötleteid vannak?

Dami

-Ne is mondd, már most várom a vizsgaidőszakot! Végre számonkérik az éven szerzett tudásomat -felcsillan a szemem. Olyan gyönyörűséges pillanat lehet ez a vizsga dolog. Kár, hogy évente csak egyszer van ilyen rendezvény. Pedig én mindennap mesélnék arról, amit már tudok.
A rémálmokat okozó könyvet is megismerhetem. Hallgatom Damira előadását a műről és rá kell jönnöm, hogy még nem is hallottam róla. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szoktam thriller vagy horror könyveket olvasni.
-Még nem is hallottam a műről, se a szerzőről. Nem szoktam félelmetes könyveket olvasni, de majd utánanézek. Te szereted az ilyen tematikájú írásokat vagy hogy jutottál el a könyvhöz? -teszem fel a kérdést. Lehet, most új oldalát ismerhetem meg Daminak.
-A „Bűn és bűnhődés” miatt nem szeretem az orosz irodalmat. Bulgakov regényébe azért vágtam bele, mert olvastam egy cikket, hogy az alapműveltség része a mű ismerete. Utána a tervek szerint Franz Kafka jön. Reménykedem, hogy Kafka könnyebb olvasmány lesz. -válaszolok a kérdésére. Elég jó kérdés volt, magam se értem, hogy miért vágtam bele egy másik orosz klasszikusba, ha már egyszer ért csalódás az oroszok részéről. Talán akartam adni még egy esélyt a dolognak.
-A „Születésnapomra” tényleg nagyon jó, annak ellenére, hogy nem szeretem József Attilát. Elég komor és nagyon letargikus költeményei vannak. Ez a verse vidámabb, de ha jobban belegondolunk, akkor a költemény arról szól, hogy egyedül ünnepli a születésnapját és bánkódik amiért Horger Antal úr kirúgta az egyetemről. Egyébként az irodalomtörténésznek se volt jobb élete, a felesége ölte meg, mert a válóper során nem tudták eldönteni, hogy kié legyen a lakás és a feleség rövidre zárta a vitát. -ezért jó sok irodalmi cikket olvasni, mert nem minden esetben, de egy érdekes ténnyel feltudom dobni a beszélgetést. Pontosabban inkább csak színesíteni tudom azt.
-Dezantropomorfizáció. Nyugi, nekem is el kellett olvasnom háromszor legalább, mire megértettem mit is jelent a szó. -mosolygok Damira. Elsőre úgy tűnik, mintha német szó lenne. A németeknél vannak ilyen többszörösen összetett, hosszú és kimondhatatlan kifejezések.
-Az idő megállítása mindig jól jöhet. Tételezzük fel, hogy felrobban egy épület, de mielőtt teljesen megsemmisülne az egész, leállítom az időt és gyorsan kimenekítem a bentlevőket, ezáltal sok emberi életet megmenthetek. A gyorsaság pedig azért jó, mert bárkit leelőzhetek és nem kéne tömegközlekedési eszközre várnom. Egyszerűen csak gyorsan elfutok oda, ahova elszeretnék jutni. Te miért szeretnél láthatatlan lenni? -kérdezek vissza. Nekem eszembe se jutott megkérni a másikat, hogy fejtse ki jobban döntését.
Azt el is felejtettem, hogy az autizmussal élőknek fontos a biztos pontok az életükben, így tök érthető a válasza. Az már kevésbé érthető, hogy miért a mozdonyvezető szakmát választotta.
-Miért pont mozdonyvezető?  Nem lenne túl zajos, koszos és monoton? -nézek Damira. Még nem is láttam női mozdonyvezetőt. Biztos van, csak én nem szoktam figyelni a vonatokat. -Én egyetemi professzor lennék, valamelyik neves egyetemen tanítanám az ifjúságot. -válaszolok büszkén és kihúzom magam, hogy igen, ez a mugli álmom.
-Ha lehetőséged lenne visszamenni az időbe, akkor hova utaznál és mit néznél meg? Megváltoztatnád a múltat? -bár az időutazás szabályai tiltják, hogy változtassunk azon, ami egyszer már megtörtént.

Som

- Kíváncsi leszek, hogy vizsgák előtt is így fogod-e érezni. Én nagyon idegeskedtem előttük. - gondolkozom el. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ennyire várná a vizsgákat. Eddig csak azt láttam, hogy mindenki stresszel.
- Igazság szerint csak megláttam a könyvesboltban és megtetszett a szöveg a hátulján. - vallom be. - Sci-fi tematikájú volt, úgyhogy azt hittem jó lesz, máskor is olvastam már olyat. Nem szeretem a félelmetes könyveket.
- Azt hallottam Kafka inkább bizarr. Nem olvastam még tőlük, nem tudom mennyire igaz. - nézek félre. Nem igazán vagyok otthon az orosz irodalomban. Ez alól kivétel a Poszt írója, de ő kortárs.
Som nagyon benne van az irodalomban, nem tudtam, hogy Horger Antallal ez lett végül.
- Jó sokat tudsz az irodalomról. - szólok elismerően. - Nem is tudtam, hogy ez lett a vége. Max József Attila halála van meg.
Újra elmondja a furcsa szót, de még mindig nem tudom összerakni, hogy mi a fenét jelent.
- Aha. És ez mit is jelent egyébként? - kérdezek kissé értetlen arccal. Nem vagyok jó latinból.
- A láthatatlanság akkor jó, ha nem akarok emberekkel interaktálni. Csak elmegyek mellettük, anélkül hogy barátságtalannak tartanának, mert nem akarok esetleg megállni beszélgetni. A gondolatolvasás meg segítene megérteni az embereket. - teszem hozzá, bár ezt nem kérdezte. - Bár most hogy mondod, a gyorsaság is jól jönne, elég lenne később elindulni órára vagy akárhová. - gondolkodok el.
Annyira magától értetődőnek tűnik számomra a mozdonyvezetés, hogy csak utólag esik le, hogy ő még nem tudja miért. Igyekszem nem túl sok infót rázúdítani a kedvenc témámról.
- Imádom a vonatokat. Mindegyiknek van valamilyen beceneve, ami különösen tetszik. Meg is lehet ismerni a különböző típusokat sokszor már ránézésre, de a sorozatszám is sokat segít, ha leolvasod. Van aminél csak ez segít a megkülönböztetésben, mert másképp tök egyformák. Például a Csörgő meg a Hörgő. Van egy hat számjegyű szám a mozdony orrán és hátsó részén, az első három szám a típus, a második három az egyedi azonosításra szolgál. A két típusnál az első három szám ugyanúgy 418, de a negyedik számjegy dönt. Ha egyes vagy kettes, akkor Csörgő, ha hármas, akkor Hörgő. - túl sokat beszélek erről, inkább elhallgatok. Szóval ezért szeretnék mozdonyvezető lenni, ha nem lenne varázserőm. De még így se lenne lehetetlen.
Som is elárulja, hogy mi lenne, ha nem lenne varázsereje, és büszkén kihúzza magát.
- A tanári pályán én is gondolkodtam. - árulom el. - Egyetemen legalább a fegyelmezéssel nem kell foglalkozni, úgy biztos könnyebb. - Menő lenne egyetemen tanítani, jól hangzik.
- Nem is tudom mit lenne érdemes megnézni. - gondolkozok. - Igazából bármelyik középkori vagy ókori város jól hangzik, ahol nincs épp valamilyen járvány. Csak így a mindennapi életet megfigyelni. - szeretem a mindennapi életet nézni különböző környezetekben. Érdekes, hogy miket csinálnak máshogy, mint mi.

Dami

-Akkor találkozzunk vizsgák előtt és elárulom! -ez még eszembe se jutott, mármint nem a vizsgák előtti meeting, hanem a kollokviumtól való izgalom. Nem vagyok izgulós fajta, szóval remélhetőleg ezzel nem lesz problémám.
-A könyv hátulján lévő szöveg nem a könyv tartalmát írja le? Ott nem említették, hogy rémálmaid lesznek olvasás után? -teszem fel a kérdést mosolyogva. Természetesen nem komoly a kérdés, hiszen elég fura lenne az a mű, amire ráírják, hogy milyen hatást gyakorol az olvasóra. -A félelmeteseket nem szereted, de a Sci-fi témájúakat igen? -nem mintha a kettő között lenne bármi összefüggés.
-Bizarr? Az nem baj, csak ne legyen nehezen értelmezhető, az jobban aggaszt. -fejtem ki véleményemet. Sok értékelést még nem hallottam Kafkáról, de rajta van az alapműveltséges listán, szóval el kell olvasnom.
-Igen, így végződött a sztorija. A halálának pontos évére már nem emlékszem, de a történetet olvastam József Attila kapcsán. A költő halálára is sok teória létezik, hogy baleset volt és nem öngyilkosság, de én az utóbbira voksolok. -fejtem ki véleményemet. -Viszont most eszembe jutott egy vers, amit szeretek József Attilától. „Thomas Mann üdvözlése” című költemény, annak is a vége tetszik. -próbálom mondandóm közben felidézni a verset. –„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.” -annyira megfogott ez a két-három sor a vers végén. Nem tudom megmondani, hogy miért ez a kedvenc részletem a versből, egyszerűen csak tetszik.
-A valóságot, s ezen belül a társadalmi valóságot is a szubjektivitás minél teljesebb kizárásával, minél objektívebben igyekszik megragadni. Ez lenne a lényege a szónak. Biztos van tudományosabb megfogalmazása, de nem lennénk előrébb vele. -válaszolok kérdésére. Az le se esett, hogy csak megismételtem a szót, de nem adtam bővebb magyarázatot róla.  
A gondolatolvasás, tényleg, ez volt a másik képesség, amit még mondott. Nem jutott eszembe, akkor amikor feltettem a kérdést. Válaszát végig hallgatom, így már teljesen logikus, hogy miért ezt a két erőt szeretné. Úgy látszik Damira a vonatokról tud elég sok mindent. Figyelmesen végighallgatom történetét. Én ennyire nem vagyok benne a témában.
-De ha jól sejtem ez a csörgő, meg a másik, amit említettél… -természetesen nem sikerült megjegyeznem a másik nevet. -Nem villamosított mozdonyok. Van a villanymozdonyoknak is ilyen megnevezésük? Az új vonatokat is szívesen vezetnéd? -teszem fel a kérdéseket. Örülök, hogy van egy téma amiről elég keveset tudok, de Daminak meg pont a kedvence.
Mint kiderül Damit a középkor és az ókor érdekli.
-Engem a viktoriánus kori Anglia érdekel. Megnézném, hogy milyen lehetett az élet akkor és találkozhatnék Viktória királynővel is. -nem kérdezte, de csak elmondom az én álmaimat is.
-Milyen a kapcsolatod az állatokkal? Van állatod? Szoktál a természetben kirándulni? -dobom fel az újabb téma lehetőségét.
-Ha már beszéltünk időutazásról, elképzelted már, hogy milyen lesz az életed mondjuk öt vagy tíz év múlva? Mit szeretnél csinálni? Mik a terveid?

Som

Egyetértően bólogatok a vizsgák előtti találkozóra. Ha komolyan mondja, akkor még találkozunk legalább. Rákérdez a könyvemre. Nem vagyok benne biztos, hogy szarkasztikusan kérdezte-e vagy nem, így inkább válaszolok:
- A tartalomban pont nem említették, hogy mi lesz a vége. De mondjuk volt olyan könyvem, aminek a hátulján voltak hatások leírva. - majd a következő kérdésére is válaszolok. - Általában nem szoktam ragaszkodni műfajokhoz, csak tetsszen a történet és olvasom. A félelmetesek közül nem sok olyan volt, amit élveztem is. - maradok inkább a nem olyan félelmetes sztoriknál, köszönöm.
- Nem olvastam még tőle, így nem tudom. De szurkolok, hogy érthető legyen! - mosolygok rá. Nem is tudom, hogy bír megbirkózni vele, ha nehéz. Én A kőszívű ember fiaitól kaptam hidegrázást, mikor megkaptuk kötelezőnek. Átszenvedtem magam rajta, de semmit nem értettem belőle, és nagyban rontja az olvasási élményt, ha fél percenként elő kell kotornod valami idegen vagy régi szó jelentését.
Hallgatom a verset, aminek a végét elszavalja, és egy kicsit elszégyellem magam, amiért nem értem. Ezért nem igazán vagyok oda a versekért, nem szoktam érteni a lényeget belőle. Ha meg valaki elmagyarázza, azt mondja, amit neki jelent. Nekem lehet mást jelentene.
- Szép. - mondom rá udvariasan. Ez így igaz, mert tényleg szépnek hangzik, csak nem értem.
Kapok magyarázatot a dezantroizére. Ezen el kell gondolkodjak egy kicsit, de végül sikeresen meggyullad a kis villanykörte a fejem fölött.
- Áh, így már értem.
Meglepő módon Som ráérez, hogy a 418-as páros nem villanymozdony.
- Hörgő. - egészítem ki. - Helyes a sejtés, dízelmozdonyok. Nem éppen mai darabok, de még működnek. De persze, a villanymozdonyoknak is van, típusonként. Összességében a keskeny nyomtávú gépeknél nehéz megtalálni a becenevüket, a sima mozdonyoknál egyszerű. - válaszolok az első kérdésére, majd áttérek a másodikra. - Az új vonatokat is szívesen vezetném, de azoknak kevésbé bonyolult az irányítása. Olyanok, mint egy hatalmas villamos. Persze sok hasznos kütyü is van bennük, ami a régiekben nincs, az csábító. Szívesebben próbálgatnám a hagyományosabb masinákat, de azokhoz néha nagy erő kell, az meg nekem nincs. - nézek végig vékony testemen.
- Mennék veled, az is jöhet. - vigyorgok egyet, majd hozzáteszem. - De semmi arzénos vagy hasonló szert nem vagyok hajlandó kipróbálni.
Az állatokra terelődik a szó.
- Nagyon szeretem az állatokat, ez alól nagy kivétel a pókok. Van is egy futóférgem, amit az LLG vizsga után megtarthattam. Szergejnek hívják. - mesélem el. - Túrázni is szeretek. Egyszer a szüleim elvittek a Rám-szakadékba. Imádtam, ők kevésbé. - kuncogom el magam. - Veled mi a helyzet e téren?
A következő téma hallatán elkezdek szorongani.
- Fogalmam sincs. - nyögöm ki egy kis csend után. - Egyáltalán nem találtam még ki. - megjelennek a stressz jelei. Izzad a kezem, nem győzöm a nadrágomba törölgetni. Üres az agyam. Légyszi ne firtasd, hogy biztos van valami, mert rosszul leszek. Nagyon remélem, hogy nem kérdezi tovább.

Dami

Sejthettem volna, hogy Dami teljesen komolyan fog válaszolni a könyv hátoldalán lévő leírásra. Már meg se lepődőm a dolgon, csak csendben végighallgatom.
-Én eddig csak olyan könyvekkel találkoztam, aminek a hátoldalán a szerzőről vagy a műről volt pár gondolat. -esetleg mindkettőről. A műfaj nálam se élvez elsőbbséget, inkább a tartalom érdekel. Bár már volt rá precedens, hogy egy könyvet csak azért olvastam el, mert az általam kedvelt szerző írta. Viszont ennek hátulütője, hogy minden szerzőnek van kevésbé jól sikerült írása.
-Én is szurkolok, hogy ne okozzon csalódást, de ha majd elolvastam, akkor elmondom, hogy milyen hatást nyújtott Kafka úr. -mosolygok Damira. Kedves tőle, hogy ennyire szorít nekem egy sikeres olvasmányért.
Lassan elérünk Dami kedvenc témájához a vonatokhoz. Sejtésem jó volt, ő pedig tovább mesél a vonatokról. Most már csak két dolog van, amit nem értek a névválasztás az egyik, a másik, hogy mi az a keskeny nyomtáv? Butaság lenne megkérdezni? Először végighallgatom előadását, utána a kérdéseim jönnek.
-A Hörgő becenevet a hangjáról kapta? -teszem fel az első kérdést. -Mik azok a keskeny nyomtávú gépek? -egyszerűen nem tudom elképzelni. Kétféle pálya van, az egyik vékonyabb, mint a másik? Ez a téma nekem teljesen sötét, mondhatni egyik gyengepontomnak. Ám, szívesen tanulok újat.
Azért örülök, hogy a viktoriánuskori Anglia neki is bejön.
-Rendben, arzén nuku. Elég nehéz lesz kerülni, mert akkoriban mindenhez is használták, de majd figyelek rád. -mosolygok Damira. Ez teljesen ki is ment a fejemből, hogy akkor mennyire pörgött az arzén. Nem volt elég, hogy a szegénység és a járványok halomra szedték áldozataikat, de az emberek még saját magukat is mérgezték arzénos készítményekkel.
Az állatokkal kapcsolatos kérdésemre adott válaszán kicsit meglepődőm.
-Te futóegeret kaptál LLG vizsgán? Erről mesélnél kicsit? -eléggé érdekel a sztori. Azért nem egy hétköznapi eset, hogy valaki vizsga után egy kis állattal megy haza, vagy mégis? Miután megkapom kérdésemre a választ én is mesélek az állataimról. -A családdal mi egy erdőközeli telken élünk, ezért gyermekkorom óta szeretem az állatokat és a természetet. Sokszor vittem haza meggyógyítani bajbajutott vagy elárvult kis állatot. Egy idő után a szüleim már tiltották is, hogy hazavigyem az állatokat, mert volt vagy négy kutyánk, három macskánk és nem kevés madarunk az én jószívűségem miatt. Most otthon csak két kutya van és egy macsek. Nekem van egy Hugóm, a baglyom és egy kaméleonom. -elég hosszúra sikeredett válasz lett, de még így is rövidítettem a sztorin és nem meséltem minden állatról, ami megfordult nálunk.
A jövőre vonatkozó kérdésem, elég erős szorongást váltott ki Damiból, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni.
-Ezzel mindenki így van szerintem. Rá is érünk a jövőn gondolkozni! Az ember mindig változik, hiába dönteném el, hogy felnőttként újságíró leszek, egy év múlva már lehet, hogy egy másik szakma érdekelne. Gondolom veled is volt már olyan, hogy imádtál egy ruhadarabot és mindig csak azt hordtad volna, de ma már fel se vennéd. Ez is annak a jele, hogy az ember és gondolkozása változik, ezért felesleges stresszelni a jövőn! -próbálom megnyugtatni szegény lányt. Váltsunk is témát gyorsan.
-A zenével, hogy állsz? Azt tudom, hogy a Kaláka megzenésített versei bejönnek, de szoktál mást is hallgatni? Van kedvenc műfajod? -remélem sikerül elterelnem gondolatait a jövőről.