Ginnie

A napja szabad volt, ennek fejében elindult a kastély felfedezésére: első sorban a könyvtárat akarta megkeresni, mert konkrét célja volt valami jó kis olvasmány után járni. Ikerhúgával ellentétben ő nem csak a tanulás miatt járkált ilyen helyekre. Körülbelül fél órás eltévelyedés után lassan megtalálta a díszes ajtót, amin belépve igencsak nagyot nézett : se szeri, se száma a könyveknek, na, most hogy válasszon olyat, ami a jóslással avagy állatokkal kapcsolatos?
Vékony kis ősz kabátját egy üres fogasra helyezte, miután túlesett a kezdeti meglepettségen, és félig-meddig tanácstalanul veselkedett neki a könyvvadászatnak.

Azért abban is reménykedett, hogy a betűfalás és, jó, némi tanulás mellett mg ismerkedni is tud egy kicsit a többi diáktársával, és hátha még barátokat is találhat - bár ezt más házaktól nem igazán remélte abból fakadóan, amit tesójától hallott. Azt már haladásnak vélte, hogy a szellemek nem rettentek el tőle - talán mert még nem fagyasztott meg semmit és még nem is hergelte fel ahhoz semmi. És semmit sem érzett meg, amiért idegeskednie kelljen...
Szép lassan, a könyvtároshölgy segítségével sikerült néhány könyvet előkeríteni a keresett témakörökben, aztán leült egy közelinek ítélt asztalhoz olvasgatni.

Eddie

A srác, aki az Eddie névre hallgat követ az asztalhoz, ahol előzőleg hagytam a könyvet, ahová le is telepszünk. Időközben az a néhány diák, aki itt volt már fel is szívódott, így csak mi ketten vagyunk, még persze a könyvtáros, de ő el van foglalva a saját dolgaival, még azzal sem foglalkozott különösebben, hogy Eddie ekkora hangzavart csapott, csak egy rosszalló pillantást vet felé, ezzel el is intézi a dolgokat.
- Levitás vagyok. És te? - kérdem egy halvány mosollyal az arcomon, majd ismét kezembe veszem a könyvet, majd folytatom az olvasást, hisz ezért jöttem ide, és szerintem Eddienek is az a feltett szándéka, hogy a tudásának skáláját színesítse, vagy csak egy jót olvasson. Csak pár sorral jutottam tovább, mert figyelmemet folyton elterelte a mellettem ülő srác, noha semmit nem mond, vagy tesz, csak olvas ő is. De társaságban valamiért nem tudok az épp olvasott könyvre figyelni, hanem inkább beszélgetnék azzal, aki a társaságomban van. És most is ez a helyzet, így leveszem a könyvet, és egy bájos mosoly kíséretében Eddiere nézek.
- Hányadikos vagy? Bár ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy gólya vagy. - vigyorgok a srácra. Remélem eltalálom, hisz a megérzéseim általában jók szoktak lenni, és ez is az volt.

Hanga és Matilda
nov. 2. nem sokkal takarodó előtt

Hanga és Ginnie

Ginnie és Matilda

Kedvesen mosolygott a könyvtárosnőre, miután a egy laza pálcaintéssel odahívta a könyveket.
- Szabad megkérdeznem, ezt hogy csinálta? - kíváncsiskodott. Ez bizony neki is igencsak jól jönne néha ez a kis varázslat a hétköznapokban: szokása időnként óriási kupit gyártani maga körül, és nem lenne rossz, ha megtalálná néha a holmijait a maga kis környezetében.

Miután leült a legközelebbi asztalhoz, nemsokkal később egy idősebb diáktársa is felbukkant. Ahogy Ivi ránézett a lányra, egy pillanatra elmerengett, tekintete révedő lett. Sose szerette, ha egy-két megérzése előjön olyankor, amikor társasága akadt.

A Puncsos Lány megnevezésre tért magához, megrázta a fejét, majd elmosolyodott.
- Persze, szabad. Kertesi Hanga Ivett vagyok, de inkább az Ivettet használom. Azt jobban szeretik az emberek. - válaszolt a lány mindkét kérdésére.
- Caiusnak hívják, akit eltaláltam, ugye? O-ó... remélem, nem sértettünk meg senkit Teóval. Mondjuk azt láttam volna. - csevegett vidám hangon.
- Ginnie Marryweather, prefektus, igazam van? - Nem szívesen csalódott volna a "megérzésében".
Körülbelül olyan 4 könyv tornyosult előtte, szép vastag példányok. Épp egy jóslástannal kapcsolatost sikerült beszélgetés közben a kezébe emelnie.

Hanga és Matilda
nov. 2. nem sokkal takarodó előtt

Ginnie

Ó, ő nem teljesen tanulási céllal érkezett a könyvek közé, sokkal inkább érdeklődésének megfelelő olvasmányokat keresett, és talált is némi segítséggel.
- Igen, de ha nem a puncsot javaslom, akkor Teó képes lett volna művért csenni valahonnét, abból meg nem lett volna köszönet - fintorodott el a kis srác partiesti ötletétől. Még jó, hogy meg lehetett fékezni és a puncsra rá is kapott.
Annak meg csak örülni tudott, ha senki sem sértődött meg az ártatlan kis tréfától.
- A Virginia szép név. Hát, igazat megvallva nem sokat tudok a mágusiskolákról, "sárvérű" máguscsaládból származok. Anyáék is a mugli világból kerültek ám be, csak anya Franciaországban, apa meg Angliában tanult - gondolkodott el kissé dadogva. Szégyellte a tudatlanságát, hogy nem nézett utána jobban a dolgoknak, miután bekerült a suliba, vagy nem kérdezősködött Hajnitól, az ikertesójától.
- Nemcsak hogy érdekel... imádom - vigyorgott szélesen, amikor kedvenc témakörét hozta fel Ginnie.
- Ja, akkor biztos Hajnit is láttad már. A klubhelyiségben a partin én voltam. Nem viseljük olyan jól, ha külön vagyunk egymástól. Végül is ikrek vagyunk, ő a "másik felem". - Ő is élvezte, hogy akadt társasága, és nem egyedül tölti végig a takarodóig hátralevő időt. Az már más kérdés, hogy pillanatnyilag nem gondolt arra, hogy még is miként fog visszavergődni a tornyukba, de az idősebb lány nyilván tudja az utat visszafelé.

Pár pillanat múlva ismét révedő, kissé üveges tekintettel meredt előre, mikor kiakarta nyitni a jóslásról szóló könyvet.
 Kissé meg is lepődött magában, mert nem szokott ilyen gyorsan felbukkanni ez a kis "átok", amit kifejezetten utált. Nem szerette a megérzéseit, de bízott benne, hogy Hajni visszajött a suliba tényleg, és nem csak egy lehetséges opció. Na, ezért az egyért nem szerette a jóslást, mert ő csak lehetőségeknek tartotta azt, amit a látók láthattak.
Ő meg csak azért nem szívesen tartozott volna közéjük, mert nem akarta, hogy csalónak, vagy egyenesen idiótának bélyegezzék emiatt.

Keiko

- Én is Levitás vagyok,és jól tippeltél elsős vagyok.- mondtam és becsuktam a könyvet amit épp átnyálaztam.
A könyveket inkább félre raktam míg beszélgettünk,mert nem akartam bunkónak tűnni,hogy neki állok olvasgatni,míg beszélgetünk.Bár,nem is tudom miről beszélgethetnénk.Kissé cikis volt a helyzet,mert általában ismerkedni nagyon tudok,mert be nem ál a szám,de most nagyon mégse tudtam mondani semmit.Míg kivettem a jegyzeteimet a táskából,egy kérdésen gondolkoztam..
- Mióta jársz ide? - kérdeztem kissé hadarva,mikor a tintát és pennát is elörángatam a táskámból.Fura szitu volt,de belső énem,már örömtáncot lejtett,amiért sikerült találkoznom és beszélgetnem valakivel még az első héten.
- És amúgy szeretsz ide járni? - kérdeztem mosolyogva.Én szeretek,bár még csak pár napja vagyok itt,mert a másik sulimból kellet ide jönnöm,de eddig nem csalódtam ebben a suliban,csak ..- elhallgattam pár pillanatig,majd félmosollyal hozzátettem - itt kissé sokan vannak.

Eddie

Szóval eltaláltam. Ezaz, nem vagyok olyan szerencsétlen, sőt ehész ügyes vagyok. És az, hogy ő is levitás, csak jobban feldob mert akkor valamilyen szinten hasonlítunk. Legalábbis szerintem igen, hisz ha levitás, akkor nem különbözhetünk annyira. Vagy igen? Hát nem tudom, ez majd kiderül idővel. De az már egy jó pont, hogy szeret olvasni, legalábbis csak ezt tudom leszűrni abból, hogy eljött ide szabadidejében, és négy könyvet is kiválasztott magának.
- Én már egy éve itt vagyok. Mivel másodikos vagyok. Szoval nekem ez a második évem. - felelem kérdésére, mondjuk szerintem ugyanazzt elmondtam háromszor is, csak más formában, de mindegy, az a lényeg, hogy megértse. És tuti hogy megérti , hisz levitás a srac, bár nem mintha mások nem értenék meg, de... na mindegy. Érzem rajta, hogy még midig egy kicsit furán érzi magát az előbb történtek miatt, így egy bátorító mosolyt intézek felé, s remélem leveszi ebből a célzást, hogy azt akartam ezzel mondani, nyugodjon már már meg végre, nincs semmi probléma. Ilyenek mindenkivel előfordulhatnak, szerintem még én is képes lennék ilyenekre, sőt tuti, hogy képes lennék elbénázni valamit. De én nem izgatnám magam ilyeneket percekig, csak jót röhögnék az egészen, és élném tovább az életemet, mint eddig is.
- Igen nagyon szeretek. Legalábbis azóta, hogy jobban összebarátkoztam a többiekkel. Mert amúgy csak kényszerből jöttem ide, apám "parancsára" - fejtem ki, s végére még egy grimaszt is teszek, s az ujjaimmal macskakörmöket is mutatok a "parancsára" szónál, de a végén elnevetem magam, de csak halkan, hogy a könyvtár csendjét, és békéjét ne zavarjam fel. - Igen sokan vannak, de ez igazából nem is baj, legalább soha nem érzed magad egyedül. Még akkor is akad egy jó beszélgetőpartnered, mikor egyedül akarsz lenni. Ezt tapasztalatból mondom, velem is megesett már az ilyen. - mondom, közben kezemben a már csukott könyvet forgatom jobbra-balra.

Keiko

- Kikel barátkoztál össze?Levitásokal? - kérdeztem,aztán hozzáteszem - csak azért,mert valamiért úgy tűnik,hogy a Levitások jobbfejek.Jó lehet a többi házból is rendesek az emberek,csak még nem tudom,mert nem dumáltam senkivel.Kissé hadartam,így még szerencsére észbe kaptam és "leálitottam" magam a kérdés végén.Amint a kérdés végére jutottam,kinyílt a könyvtár ajtaja és egy rahedli diák jött be az ajtón.Máskor szerintem már ideges lennék,hogy ennyien vannak,de most valamiért nem érdekelt.Általában,ha jó kedvem van,nem tudd semmi se foglalkoztatni.Visszafordultam Keikohoz,és elgondolkoztam,hogy elpakoljam-e a könyveket,vagy inkább ne.

Tilda
Szeptember 27.

* Remélhetőleg a napokban javulni fog az időjárás, s végre elég lesz annyi bájital, amennyi általában be szokott venni.  Nem nagyon szabadna emelgetnie az adagot, mert eléggé legyengíti egy ekkora mennyiség egy ilyen erős főzetből. Pár nap múlva kezdődik az új tanév, rengeteg teendője lesz, biztosan nem engedheti meg magának a gyengélkedést.  Mondjuk ez a legkevesebb, de ha napokig így fáj a csuklója, akkor sokkal ingerültebbé válik. A diákok már megszokhatták, hogy nem kifejezetten barátságos, sőt időnként kifejezetten morcossá válik. Inkább a magánéletében jelenthet problémát, mert a lányaira nem akar ráripakodni apróságok miatt. Az ikrek már jobban tudják, hogy mikor ingerültebb, de a kicsi még nem igazán érti a helyzetet. Szerencsére még nem tudja, hogy milyen ez az egész helyzet, meg hogy pontosan mivel jár ez a sérülés.  Majd ha nagyobb lesz, akkor el fogja neki mesélni a történetet töviről hegyire. Nem fog tetszeni neki, mert az apja még mindig ilyen helyen dolgozik, s a múltévben is szerzett egy csúnya sérülést. Egyelőre inkább csak büszkén hősként tekint az apukájára, mintsem aggódna.
A könyvtár nagyon békésen néz ki a lemenő nap fényében. Feltűnésmentesen szippant bele a régi könyvekből áradó jellegzetes illatba. Sokan nem szeretik ezt, de neki inkább jönnek be a réges- régi poros könyvek és pergamenek, mint az újak. Érzésre is más egy ilyet a kezedben fogni, bár az újnak más a varázsa.
Egy biztató mosolyt erőltet az arcára, látva, hogy a fiatal nő nem tudja, hogy hányadán állnak tegeződéssel. Igaz, hogy aki ismeri, látja rajta, hogy nem szívéből jön, de remélhetőleg érteni fogja belőle, hogy egész nyugodtan tegezze. A diákokat is tegezi, bár abban az esetben csak egyirányú folyamatról van szó. Sokan úgy tartják, hogy ha az egyik irányba megy a tegezés, akkor a másikba is kell, de el sem tudná képzelni, hogy a diákokat magázza. Neki voltak olyan tanárai, s ő maga sem szerette.  Nem az ő stílusa ez a művien hivatalos nyelv, a rezervátumban nem ezt a légkört szokta meg. Ott mind a tanoncok, mind pedig a régi motorosok tegeződnek. Persze ott is vannak súrlódások meg ellentétek, de ott elengedhetetlen a hidegvér és az, hogy bízzon az ember a másikban.
- Akkor nézzük meg őket. Tudod a kezem… ez az idő. *  Mormogja alig hallhatóan, ügyelve arra, hogy a benntartózkodó nebuló ne halljon semmit a köztük folyó beszélgetésből. Nem valószínű, hogy nagy titok az állapota az iskola diákjai előtt, egészen biztos benne, hogy valamilyen verzióban már hallották a történetet. Csak remélni tudja, hogy nem ferdült el úgy, hogy ő szerencsétlenkedett, vagy az ő hibája volt az egész, azt a Védát senki nem akarja megtapasztalni, ha a fülébe jut.  De azért csak ne tudják, hogy időnként rossz neki, a diákoknak semmi köze nincs hozzá.* - Előbb keressünk valamit ezekben, aztán majd meglátjuk. *Folytatja még mindig suttogó hangon. Az sem vetne rá jó fényt, ha valaki azt találná állítani, hogy fekete mágiával foglalatoskodik a szabadidejében. Ő maga is látja, hogy egyik sem tűnik hatásosnak, ráadásul a legtöbbje más típusú sérülésre való.
Tilda pironkodásán egy halvány félmosolyszerűség jelenik meg az arcán. Nincsen abban semmi rossz, hogy ha kollégáinkat a keresztnevükön szólítjuk, ő is sokkal jobban szereti így hívni őket. Matildában még van egy adag gyermeki báj, amitől nagyon szimpatikus neki.  Belőle ez már nagyon rég kihalt, már 14-15 évesen igyekezett tudatosan megkeményíteni magát.* - Az a baj, hogy nekem most kellene.* Azzal is akadnak technikai problémák, mondjuk, ha hetekig kell főzni a bájitalt, de reményei szerint találnak valamilyen receptet, ami hamar megvan. * - Megnézzük azokat? Hátha mégsem olyan sötétek. * Ha ez sem jön be, akkor kénytelen lesz segítséget igénybe venni, de jobbszeretné ezt a problémát maga megoldani. Sokkal önfejűbb annál, minthogy mutogassa a sérült testrészét. Mindig is a maga útját akarta járni, ritkán kért segítséget.*

Eddie - zárás

- Óh, sokmindenkivel. De most inkább nem kezdeném el sorolni, mert ha valóban még csak pár hete vagy itt, akkor a nevek nem igazán mondanának sokat. - felelem vigyorogva. Felsorolhatnám amúgy a fél levitás gárdát, ha nem többet, mert itt, a kékeknél nincs olyan akit ne kedvelnék, és szeretnék. - A többi házba is viszonylag rendes emberek járnak, a maguk módján persze. Bár vannak kivételek. - itt most a rellonra gondolok, de ki nem mondom, mert azért ott is van néhány rendes gyerek. Gondolok itt Domira, aki tőlünk ment át. És persze olyanok is akadnak ott mint Eris, aki teljesen, a legutolsó, legkisebb porcikájáig rellonos. - De persze a Levita a legjobb. Szóval jó helyre kerültél. - fejezem be végül vigyorogva. Talán kicsit elfogult vagyok a házammal kapcsolatban, de hát ki nem lenne az? mindenkinek a saját háza a legjobb, és ezzel én sem vagyok másképp. Aztán hirtelen egy csomó diák áramlik be a könyvtár ajtaján, amit én kicsit megdöbbenve nézek végig. Talán vége van az óráknak? De az akkor ez azt jelenti, hogy nekem sietnem kell, mert nekem most órám van, szóval sietnek kéne,ha nem akarok elkésni. Márpedig én nem akarok, mivel Jóslástan órám lesz a következő, arra pedig mindenképp időben akarok odaérni, de ahoz már most el kéne indulnom.
- Jaj, máris vége az órának? Huh, akkor nekem mennem kell, hogy el ne késsek az órámról. -mondom, egy vigyor kíséretében, majd a könyvet gyorsan visszaviszem a helyére. Mikor visszaérek az asztalhoz, Felveszem a táskám, s mosolyogva fordulok Eddiehez. - Akkor szia. Majd máskor találkozunk. - köszönök el tőle, és már el is viharzom, egyenesen a jóslástanterem felé.

Ombozi.


* Sötét hajú tornádó közeleg. Az utolsó órája után átvág a folyosókon, dühödten lépked végig a fél kastélyon, csak hogy találjon egy nyugodt helyet, ahol megírhatja a házvezetőnek a dolgozatát. Elvették a pálcáját, úgyhogy egyúttal a Minisztériumba is fog egy kellemes hangvételű baglyot küldeni. Térképmemóriájának köszönhetően gyorsan kitalál minden helyiségből, ám arra nem számít, hogy ezen a folyosószakaszon szó szerint senki sincsen. Gyanakvó pillantásokkal figyeli a páncélokat, hátha azok miatt van, de a fémbádogok meg se moccannak. Lassabbra veszi a tempóját, királynői léptekkel vonul tovább, emelt fővel figyeli a történéseket. De semmi sem mozdul, semmi sem utal arra, hogy itt bármi gyanús lenne. Talál egy kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságot. Végigtapogatja, hátha csapdát rejt,  majd mikor nem észlel bajt, leül rá. Esetlennek érzi magát a pálcája nélkül, támadhatónak. Persze ha kell, a körmeit is belevájja bárki szemébe, hasznosak az éjszakai edzések, de a képességei nélkül egy ilyen iskolában... Előhalássza a fekete táskájából a könyveit. Az egyik kemény fedeleset az ölébe teszi, keres még papírt és pennát is. Amikor végre megtalálja őket, írni kezd, de először a Minisztériumba szánt kis levelét. Bemagolta ugyan a varázslótörvényeket, de meg kell találnia a helyes kiskapukat, hogy Dominicot kipenderítsék a prefektusi helyéből. Nagyszájú mitugrász, pedig alig idősebb nála. Erisnek egy ötlet nyomán azon nyomban írni kezd a keze. Szélsebesen körmöl, szinte megállás nélkül, és annyira belemélyedt a lejáratásba, hogy nem is veszi észre mi van körülötte. *

Eris

*Mindig van a színen egy új diák. Nem a legáldásosabb szerep, de mindenhol megjelenik, minden évben, és mindegy, hogy kicsoda vagy, rangos, vagy fösvény, olcsó ember, nagyszájú legény, vagy visszahúzódó személyiség. Ha többször nem is, egyszer új diák leszel, és ha szeretnéd, ha nem, meg kell birkóznod a körülményekkel. Az új fiúnak talán még nehezebb a dolga, mint az új lánynak, akinek rögvest barátnői, és szerelmei lesznek, megy a csevej és a pletykaszezon is örök divat. Egy fiúnak más. Nem rossz a helyzet, inkább csak úgy kiábrándító. Noel beilleszkedését távolságtartó magatartása sem fogja elősegíteni, így a kastély megpillantásakor csak egy apró, beletörődött fejrázást engedett meg magának, majd eltökélt szándékkal - hogy mielőbb megtalálja körletét - átlépte a kaput. A kastély nyirkos volt, s hideg, útja pedig az alagsorba vezetett, ahol nem számíthatott sokkal jobb fogadtatásra. Új diák. Meg nagy kastély. Meg nyirkos levegő, belőtt haj és szép öltözet. Haj-haj.
A festmények is ferde szemmel, képből képbe vándorolva követték a fiút, amit az ifjú rellonos nem akart észrevenni. Valami másra számított. Ha új helyre megy, egy új közösségbe, valamiért mindig nagy változást vár, valami nagy durranást remél, ami megváltoztatja az egész addigi létezését. Ami célt ad. Aztán rájön, hogy nincs semmi. Sehol. Nincs cél, csak sötétség, és kövek.*
- Aha - bökte ki hangosan, miután gondolataiból felébredve kihalt folyosórészen találta magát. - Ezt megcsináltad. De semmi baj. Ez csak egy kastély, nem fog felfalni.
*Cipőtalpai halk szisszenéssel adtak ritmust lépteinek, és a magas alak tovább haladt az ismeretlenbe.*

Ombozi.


* Lázasan fogalmazza a fejében, hogy mivel is mártsa be azt a szerencsétlent. Dőlnek belőle a betűk, a szavak, épp hogy kifért az utolsó sor is. Sötét szemei végigfutnak a leírtakon, a levél végére odakanyarintja a kézjegyét. Így. Ezt már csak el kell vinni a bagolyházba és mehet is a móka. Most pedig jöjjön a büntetődolgozat. Az előző csudaságot mérnöki pontossággal összehajtja és becsúsztatja a könyvébe. Előhalászik egy pergament is, ráteszi a kemény borítóra, de... semmi sem jut az eszébe. Mit lehetne írni arról, hogy hogy is viselkedjen egy prefektussal szemben? Egy normálissal természetesen tisztelettudóan. Egy olyannal, aki kész kiállni a ház hírnevéért és inkább biztatja az elsős kis gólyát, meg is mutat neki néhány átkot amit aztán használhat. De ez a prefektus egy kotnyeles mitugrász, és annyi a szerencséje, hogy Dave a lányt nem terelőnek tette be a csapatba. Bár még az is lehet, hogy edzésen is nekimegy a fogónak, a kvaffal is elég nagyot lehet dobni... Jut eszébe kvaff, nem ártana azzal gyakorolnia a célba dobást. Nem akarhat majd leégni az egész iskola előtt az első meccsén. Már hallja is magában "Nézzétek azt a keresztes csajt, csak a szája nagy, még dobni se tud." A gondolatra mérges lesz, képzeletbeli seprűjével az ábrándbéli sráchoz lovagol és nyakon csapja. Esetleg pálcát fog rá, sóbálvánnyá változtatja és az ő fejét használj a majd kvaffnak... Pálca... elkalandozott. Sóhajt, hátha attól egy kicsit megnyugszik. Nem sokat használt, de kezdetnek megteszi. Pennájával játszik a tekercs fölött és szórakozott firkákkal illusztrálja az imént gondoltakat.
Lépteket hall, a kihalt folyosó csendjében visszhangot vernek a falakon. Mintha beszélne is valaki. Eris szoborrá merevedik ültében, közömbös tekintetén csak a szemei mozognak. Ha az a valaki ideér, majd megnézheti magának, és mivel nem mozog, nem fog feltűnést kelteni. Türelmesen, mozdulatlanul várja, hogy ki is jöhet a folyosón... ha épp a prefektus, azt nem fogja megköszönni... *

Eris

*Folyosó folyosót keresztez, a kastélyokban ez már csak így megy. Noel egyenes háttal, nem a leglazább stílusában haladt előre. Nem érezte magát biztonságban, és bár aranyvérű, a festményekkel nem jön ki túl jól. Nem az a művészetkedvelő fajta, csak úgy visszafogottan játszott már az otthoni keretlakókkal is. Pálcapróbának mind megfelel. A némaságban hamar visszaesett félbehagyott gondolataiba, és leszegett feje semmit nem észlelt a külvilágból. Páncélok, díszek, portrék mellett vonult el, na meg egy ismeretlen alak mellett is, aki ha lehet, még nála is csendesebb volt. Noel illemtudó, de vak, mint annak a rendje. Egészen elsétált a folyosó végéig, ami természetesen zsákutcaként ért véget, így sóhajtva ugyan, de visszafordult. Zsebre dugta hosszú ujjait, és fintorogva indult vissza, hogy hálókörletét megkeresve, ismét békére leljen.
Két lépés között viszont tekintete megakadt egy mozdulatlan, dermedt leányon. Először csak feje, majd teste is az ismeretlen felé fordult, és összeráncolt szemekkel igyekezett kivenni a sötétségből, mit is lát. ~ Ez egy lány? ~ Nem sok gondolat fordult meg ekkor fejében, de nem is sok kellett volna ahhoz, hogy ott hagyja. Abból kiindulva, hogy ez a lány látta őt elmenni maga előtt, kikövetkeztethető, hogy nem szerette volna megszólítani, így az sem biztos, hogy neki meg kellene őt. A bökkenő csupán az, hogy jelenleg gőze sincs arról, hol van és merre tart.*
- Tiszteletem - köhintett felemelt öklébe, és csak remélni tudta, hogy a másik fél hasonlatos ő hozzá. Nem kérdez, nem vádaskodik. - Az égvilágon nem szeretnélek megzavarni a magánbulidban, de... hm. Szóval új vagyok itt, és el kellene egy értő lélek segítségnyújtása.
*Kellemesen kihallatszódott hangjából az érdektelenség, és nem várt egyebet a megszólítottól sem. Hasonló hasonlót vonz.*

Ombozi.


* Léptek közelednek. Egyenletes, bár kissé bizonytalan léptek. Egy fiú alakja tűnik fel, mintha nem is tudná pontosan hogy merre jár, időnként a tanácstalanság ráncai ülnek ki az arcára. Nem mintha sokat időzne el a loboncos fiú tekintetén, Eris szoborszerű mozdulatlanságba bújva követi szemeivel amint elmegy előtte és őt észre se veszi. Nem mozdul, azzal csak felkeltené magára a figyelmet. Inkább megvárja, amíg a srác rájön, hogy mégsem erre indult, és visszamegy oda, ahonnan jött. Jó messzire tőle. A járkálás zajai távolodnak, a visszhang marad csak, majd elapad. A lány szemeivel próbálja kifürkészni, hogy merre is lehet az idegen, de nem lát el odáig ebből a pózból. Megint hallja a másik cipőjének dallamát. Visszafelé jön. Megunta a kószálást, és most elmegy. Legalább is ezt reméli. Lassan beér a látómezejébe, most talán többet tud kivenni belőle. Ajjaj. Kiszúrták! Megáll előtte az idegen és megszólítja. Habár a köhögés nem a tényleges tiszteletadás formája, ezt most elnézi neki Eris. Legalább tud valaki köszönni is ebben az iskolában. Viszonzásképpen biccent, hogy ő is üdvözli a fiút. Eltévedt. Ennyivel le is lehet írni hogy mit is akar. A lány végigméri az ismeretlen egyedet, szemeit összehúzza. Talán ő alkalmas lenne eme feladatra. *
- Segítek, ha megteszel egy szívességet. Mi kell?
* Hangja a szokásosnál is közömbösebb, nem tudni mit is forral éppen a fejében. *

Eris

*Az aprónak tűnő árny nem siette el a válaszadást, de a biccentést tökéletes feleletnek, mi több, tökéletes kezdetnek vélte a rellonos újonc.
Elmosolyodott, majd amikor a még ismeretlen magára vállalta a segítségnyújtás terhét, még meg is könnyebült. Egyenes kérdés, egyenes válasz, és persze a beszélgetés még el sem kezdődött, a lány máris magára gondol, és valamit valamiért elven csak akkor segít, ha Noel megtesz neki vagy érte valamit, amiről egyelőre ő maga semmit sem tud.*
- Ne haragudj, nem vagy az esetem - emelte fel a tenyerét megálljt parancsolva, majd az előzőleg elutasító kezet bemutatkozásra nyújtotta. - Ombozi vagyok, és ha megmutatod az utat az ágyam felé, ígérem segítek neked.
*Igaz, hogy nem tudta mibe is egyezett most bele, de ösztönei azt súgták, nem is csöppenhetett volna ennél jobb társaságba. A vére máris pezsgett, nagyon remélte, hogy valami rosszban sántikál a lány.*
- És ha szabad tudnom, elmesélnéd, mire is adtam a szavam? - kérdése izgalma ellenére hidegen csengett, viszont zöldjei csillogtak, és ha úgy esett a hold fénye, talán még a lány is elcsípte.
*Elcsendesedett, szemeit a lányra szegezte, s közben egészen a falig hátrált, hogy   onnan hallgathassa a tervet. Bízott benne, hogy nem holmi lányos akármiben kell már az első napokban részt vennie, de ha mégis így alakulna, legalább hamarosan az alagsorban lesz, és nem kell egész éjszaka keringenie az éber festmények között.*
- Halljam, mi az alku tárgya? - ismételte felkeltett érdeklődéssel, kissé oldalra billentve fejét. - Kíváncsivá tettél.

Ombozi.


* Fél szemöldökét felhúzza a furcsa válaszra. Ki a fene mondta hogy bármi nyálas párkeresős-cuccot kérne ettől a fiútól? Felbosszantja a tudat, hogy ilyen kis csitrinek nézték. *
- Te sem az enyém, ne aggódj.
* Vágja vissza, gúnyos fintort lejtve a fiúnak. A kézrázást elfogadja és viszonozza. No, megint nem túl tiszteletteljes, ez úgy illett volna, hogy a fiú letérdel és megcsókolja a kézfején a gyűrűket, egyenként... sebaj, steril és távolságtartó. Lehet hogy tényleg rá kéne bízni a feladatot. *
- Awer-Kowai.
* Mutatkozik be ő is röviden, azt pedig, hogy tényleg segítenek-e egymásnak, majd kiderül. Először csak le akarja ezt az idióta tekercset tudni. A másik a falig hátrál és kérdezi, Eris hűvösen elmosolyodik. *
- Le légy ennyire kíváncsi. Csak írj meg helyettem egy büntetődolgozatot a házvezetőmnek, ennyi lenne.
* A remek alkalom arra, hogy a fogalmazási hiányosságait másra hárítsa. Úgy se tudna különösképp mit írni a lapra, Alexa prof valószínűleg csak egy összefirkált pergamentekercset kapna, ahol Dominic változatos kivégzései módjait illusztrálná a maga sötét kis firkálós stílusában. Hogy annyira ne nézze a fiú hülyének, és hogy kicsit értse is hogy miről van szó, egy kicsit részletesebben felvázolja a helyzetet. Hátát a falnak dönti, fejét kissé hátraszegezi. *
- Az első napomon elkaptam egy lányt a körlettől nem messze. Pár átkot szórtam rá, nem nagy dolog. Az egyik Rellonos prefektus elkapott és felvitt a házvezetőhöz, mondván hogy tiszteletlen vagyok vele, pedig csak az igazat mondtam. Kikérte a nevem és a házamat, ő még csak be sem mutatkozott...
* A beszéde nyers, tárgyilagos, az utolsó mondatának a második részében hangja negédes színezést vesz fel, hogy jobban kigúnyolja az illetőt. *
- Flaviu professzor asszonynak pedig le kell adnom egy pergamennyi fogalmazást arról, hogy miért is tisztelem a prefektusokat és hogy is kell velük szemben viselkednem. Remélem így érthető hogy miért nem én akarom ezt megírni.

Eris

*Látta, ahogyan a szemöldök a magasba húzódik, és ennyi elég is volt ahhoz, hogy Noel a lány gondolataiban legyen. Eltudta képzelni, milyen szemtelennek és bosszantónak találta őt a társaság, és ez vigyorgásra késztette. A válasz pedig, miszerint ő sem tetszik a másiknak, csak hangot adott vidámságának, és nevetett egy jó ízűt.*
- Akkor helyben vagyunk - tisztázta a dolgot, és jókedve elmoshatatlannak tűnt. -Awer-Kowai, aha. Üdv.
*A kézrázást gyorsan lezavarták, a fiú már nagyon kíváncsi volt a szívességkérés mibenlétére, a nagy tervre, aminek részesévé válhat.*
- Hogy mit szeretnél tőlem?! - kiáltott fel zavarodottan, gondolatban jókedve és a hirtelen jött, s annál gyorsabban távozó adrenalin után kapkodott. - Büntetődolgozat? Józan vagy te?
*Megrázta a fejét, és jobbjával végigsimított sima arcán. Kowai közben részletesen is elmesélte átkai szórásának rövid történetét, telehalmozva szavait arcmimikával, flegmázással és gúnnyal.*
- Azt nem értem csupán, hogy ha már teszel valamit, miért nem teszed úgy, hogy az jó legyen? - lökte el magát a faltól, és a lány felé lépett kettőt. Dühös lett, amiért valami jó buliból kell kimaradnia azért, mert ez a szerencsétlen itt előtte még az átkokat sem tudja jó helyen, jó időben használni. - Ááá, inkább nem mondok semmit. Te...
*Amikor meghallotta Kowai házvezetőnőjének nevét, az úgy csengett emlékezetében, mintha hallotta volna már. Ne.*
- Rellonos vagy - jelentette ki, majd ismét vigyorra húzta száját, és továbbfűzte mondandóját. - Nem kell teljesítenem a szívességet, elég ha megvárom, míg elfáradsz, és magadtól elviszel a Rellonhoz.
*Fogait villantva figyelte Kowait, és dühe, mint előbb az adrenalin, elszállt. Semmi kedve nem volt dolgozatot írni, főleg nem más nevében, mégis úgy érezte, ez a munka rámarad.*

Ombozi.


* Az idegen fiú felnevet, Eris nemtörődöm módon fogadja. Ahogyan azt is, hogy megrökönyödik a kérésén. Naná hogy józan, de még mennyire. De nem fogja leírni azt huszon-harminc sorban, hogy mennyire szereti a prefektusokat és mennyire nyalná a... kacsójukat. Ombozi megrázza a fejét. A lány nem reagálja túl. *
- Sajnos visszhangzik az alagút, az az idióta pedig arra járt. Egy átok választott el attól, hogy elnémítsam a csajt, ő pedig pont akkor lépett a színre, mint valami szuper-megmentő. Az ilyeneknek kéne jól letörni a szarvát.
* Fénytelen szemeiben némi remény csillan, hogy talán a srác inkább arra vágyott, hogy egy jó kis bosszú-tervben segédkezhessen. Arra is sorkerül, de előbb ezt kell megírni, különben pontlevonás jár majd a Rellonnak. Azt pedig személyes ügyek miatt nem hagyhatja, ugyanis a lány, akit akkor nem sikerült elintéznie, Levitás. A fiú fogja a lapot és rájön hogy Eris Rellonos. Fantasztikus felfedezésének hangot is ad, miszerint inkább megvárja amíg a lány ágyba nem kényszerül. Antihősnőnk gyengéd, hideg mosollyal megvonja a vállát. *
- Azt hiszed félek takarodó után kint lenni, nehogy büntetőt kapjak?
* A hangsúly mindent elmond, bevállal ő minden büntetőmunkát, ezt az egyet kivéve. Ha a fiú pedig elfogadja az ajánlatát, nemhogy visszavezeti Eris a hálókörletbe, de még egy csatlóst is magáénak tudhat. Az pedig, ilyen kemény világban elég nagy dolog kéremszépen. Ombozi fogvillantásához sem szól semmit. Önmérsékletet kell tanúsítania. *
- De ha nem, hát nem. A kastély egy labirintus, ha szívesen kóricálsz itt, mint egy kopogószellem, akkor sok sikert.

Eris

A lány érzéketlennek mutatja magát, és nem biztos, hogy ez csak egy álca részéről. Egyedül ücsörögni éjnek évadján egy eldugott folyosó sötétjében bátorságra és hidegvérre utal. Noel más. Szereti az érzékek játékát, ritkán láttatja magát elérhetetlennek, ridegnek. Noha ő sem a legbarátságosabb fajta, tele van élettel, igaz céltalanság és bágyadtság keveredik benne, de az élet ott ül szemei feketéjében.
- Ez nem magyarázza azt, miért szúrtad el - mondja őszintén, nem híve a jópofizásnak. - Eszesnek tűnsz, olyannak, aki tudja mikor mit léphet. Ez a dolgozat majd ráébreszt, hogyan pusztíts.
Szavai visszhangot vernek a kihalt folyosón, úgy csengnek, mintha ő pontosan tudná hogyan kell elkövetni a tökéletes bűntényt. Kiéhezett és talán túlságosan is mohó egy jó kis balhéra, amelyben ő irányító maradhat, a háttérben meghúzódva nézheti a játékot. Kowaiban szövetségest lát, és erősen hiszi, hogy a lány is így vélekedik még ismeretlen személyéről.
- Pontosan tudom, hogy nem félsz kint lenni - rázza meg a fejét. - Ugyanakkor te is tisztában vagy azzal, hogy nem írok helyetted holmi büntetőfeladatokat.
Összefont karokkal nézi Kowait, majd egy hirtelen támadt ötletből kifolyólag odalép hozzá, és ha ő hagyja, felhúzza a földről.
- Gyere, bóklásszunk együtt - kéri csillogó zöldekkel a lányt. - Mutass valami érdekeset nekem.
Ha a lány nem óhajt késő esti sétára menni az új fiúval, akkor Noel egyedül vág neki az útnak, de ha Kowaiban kedvet sikerül ébresztenie egy kis éjszakai túrára, akkor arra viszi útja, amerre a kisasszony vezeti.

Axel

Ombozi.


* Eris részéről az érzéketlenség nem egy álca. Ez a valója, talán mélyen, legbelül van benne némi érzés, de ahogy tud mindent elnyom. Mert az érzelmek gyengeségek, amiket ki kell irtani. Gyengeséggel nem lehet madarat fogni. A gyengéket megölik, képtelenek életben maradni. És ő mindenáron ragaszkodik az élethez. Némi sértődöttséggel kihúzza magát. Elszúrni, persze. Nem az ő hibája, az az idióta prefektus elvette a pálcáját. De több ilyen hibát nem fog véteni. *
- Sok sikert akkor a keresésedhez. Alku nélkül nem kapsz semmit.
* Bár egy kicsit sajnálja már, amit az imént mondott, hiszen ez a srác talán nagy segítségére lehetne. Talán tud valamit, amit ő nem. Egy olyan taktikát, amivel megleckéztethetné a prefektust. Egy cselt, egy átkot, amivel kicselezhetné azt a fogói éles-szeműségét. *
- Mellesleg... aki mászkál, azt hamarabb elkapják.
* A lány teljesen biztos abban, hogy Noel rá fog fázni ha némileg tapasztaltabb személy nélkül indul neki éjnek évadján megkeresni a hálókörletét. Még ha abba a semmirekellő Dominicba is botlik bele, még ő is megbünteti ezért. Persze maga miatt nem aggódik, aki csöndben van és mozdulatlan, azt nehezebben veszik észre. A fiú a kezét nyújtja, Awer-Kowai nem adja a sajátját. Ő neki jó itt, ha ez az idegen végképp nem írja meg helyette a dolgozatát, akkor ő lesz kénytelen. Vagy befog valami idióta Navinést és kiver belőle egy tekercsnyi szöveget. *
- Csak nem képzeled...?
* Vonja fel az egyik szemöldökét a felkínált sétálásra. *

Mostanában kicsit zaklatottabb voltam, mint általában. Mindezt persze egy valakinek köszönhettem, aki ha csak eszembe jutott rögtön elfutott a méreg és a félelem. Nem tőle féltem, csak a helyzettől, minduntalan a hátam mögé pislogtam, hátha követ valaki, paranoiás lettem. Mostanában mindenért őt okoltam, ha elaludtam, ha éjszakánként csak forgolódtam még a rossz időjárásért is csak ő lehetett a hibás. Jó volt valakit mindenért okolni és erre ő tökéletes alany volt, mert a ritka boldog perceimet tönkretette az, ha visszagondoltam arra mi történt. Hiába figyelt oda annyira rám, kísért végig a folyosókon akkor sem tudta jóvátenni amit akkor tett. Egyszerűen nem tudtam továbblendülni a dolgon, bármennyire is akartam. Hiszen tőle továbbra sem féltem, bár mintha az utóbbi időben kicsit előzékenyebbek lettünk volna egymással, biztosan az este miatt. Pedig szívesen kiosztottam volna, mert erőm már lett volna hozzá, mégsem tettem meg.
A mai délutánon viszont úgy döntöttem, ideje lesz egy kis időt a tanulásra is fordítani. Elhanyagoltam a tanulmányaimat és kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat emiatt, a tavalyi évben elég aktív voltam, hiszen akkor több időm volt rá, mint mostanában. Ezért ma úgy időzítettem a dolgaimat, hogy a délutánt itt tölthessem. Összepakoltam a dolgaimat a táskámat, a vállamra akasztottam és ráérős léptekkel indultam el a könyvtár felé. Szokás szerint hátrapislogtam, de a folyosó teljesen üres volt, nyilván mindenki órán volt, vagy a nagyteremben fogyasztotta a  kései ebédet. Néha megálltam, kinéztem az ablakon de nem időztem túl sokáig, hiszen nem odázhattam azt, aminek amúgy is be kell következnie. A könyvtárhoz érve óvatosan benyitottam az ajtót, senki figyelmét nem akartam fölkelteni, Matildáét sem, hiszen a tanulásban most nem segíthetett. Elindultam hát hátra, ahol tudtam, hogy megtalálom azokat a köteteket amikre szükségem volt és még egy asztal is akad ahová lepakolhatok. Egészen kihalt volt itt hátul a terep, a közelben egy lélek sem volt, így nyugodt szívvel tettem le a táskámat és pakoltam elő a dolgaimat, hogy aztán a polcokhoz fordulva levegyem a magasból azt a könyvet, amire szükségem van.

Zoé

Ahogy a megfelelő kötet után kutattam, a gondolataim akaratlanul is elkalandoztak, ráadásul olyan irányba, ami a lényeg egy részének egyáltalán nem volt tetszésére. Frusztráltak a önnön gondolataim, mégsem tudtam nekik megálljt parancsolni. Megpróbáltam elképzelni a dobozt a fejembe, amibe minden gondolatot amit helytelennek ítéltem belepakoltam, de ettől nem lett jobb, hiába zártam le kulccsal a tetejét. Igyekeztem hát beletörődni abba, hogy egyhamar nem fogok szabadulni a házi dolgozattól, főleg ha ilyen tempóban halad, mint most én. Hiába nyúlok a fránya könyvért, minduntalan fentebb megy. Kezdem azt hinni, hogy a polc szórakozik velem. Mérgesen felhorkantok és ezúttal nagyon de nagyon nyújtózkodom, amikor egyszer csak ott terem egy kéz és megragadja ugyan azt a könyvet, amit én szerettem volna levenni. A szívem egy pillanat alatt már meg, egy halk sikkantás is elhagyja a számat, hiába, paranoiás lettem, hivatalosan is. A szívemhez kapok, mert jól ismerem a kéz tulajdonosát. Mérgesen fordulok felé, a tekintetem szikrákat szór, csak úgy, mint a bőröm.
  - Legközelebb csaphatnál valami zajt, mielőtt halálra rémítesz.
Csak magának köszönheti, hogy kiújult a paranoiám. Pedig az utóbbi időben egészen jól kezeltem, bátor voltam minden helyzetben, nem féltem a sötétben, mert nem volt rá különösebb okom. Ha jobban belegondolok most sincs, tőle továbbra sem félek. Inkább az rémít meg, hogy újra kell élnem a fájdalmat. A gyomrom is összeszorul ha visszagondolok rá, furcsa és egyben zavaró, hogy még az emléke is ennyire felkavar. Elfintorodom, kitépem a könyvet a kezéből, majd pukedlizek egyet előtte, amennyire gúnyosan csak lehet és leülök az asztalhoz.
  - Ha tudni akarod, igen. A tanárom, aki egy felfuvalkodott hólyag, sérelmezte, hogy nem lát bent vámpirológián, így úgy döntöttem, szakértője leszek a témának.
Grimaszba torzul az arcom, nem is neki beszélek, sokkal inkább a velem szemben lévő falnak, majd felcsapom a könyvet, végigböngészem a tartalomjegyzéket, majd csak úgy véletlenszerűen a középen felcsapom és olvasni kezdem, de egy szót sem fogok fel belőle, mert azt hallgatom, hogy még mindig itt van. Az átkozott annyira csöndesen tud mozogni, hogy az szinte már zavarba ejtő.

Zoé