Erdős K. I. Julianna

*Végre, szombat van. Ilyenkor az egész napot a kislányával tudja tölteni, akire egyébként Bagolyfalván vigyáz egy kedves, idős boszorkány. Az ugyan jobb megoldás volt, amikor a nagyszüleinél volt a leányzó, amíg az anyukája a munkahelyén serénykedett. De az nem volt valami jó hely, a Lengyel Mágiaügyi Minisztériumban, akták, és könyvek között egész álló nap. Ez nem Védának való munka. Ha nem szelídíthet sárkányokat, akkor legalább a diákokkal hadd tehesse meg ugyan ezt. Igaz, bármennyire is szeretné néha, nem szórhat rájuk kábító átkot,de azért így is szereti ezt a helyet.
Szerencsére már nincs annyi munkája, mint régebben volt. Mégis csak nagyobb már a kislánya, és már kettővel kevesebb gyerekre kell közvetlenül figyelnie. Jobban örülne ugyan, ha Vivient szemmel tudná tartani, de a lány úgy döntött, hogy Lengyelországban marad.
Annak ellenére, hogy hétvége van, ma sem aludtak túl sokáig. A kislánya nem fárad ki a hétköznapok mókuskerekében, így simán kiugrik az ágyból már reggel 7-kor. Ma már megjárták a bagolyfalvi játszóteret, és vettek kifestőt is, így talán ma délután tud egy kicsit a saját dolgaival is foglalkozni. Így is éjszakánként szokta ellátni azon tanári teendőit, mint a dolgozat javítás, meg a másnapi órára való felkészülés. Ez viszont nehezebb, mint volt, mert egy évfolyammal többet kell vinnie, mint a múltkor.
Riri eléggé morcosan megy az anyja mellett. Nagyon szerette volna azt a sütit ebédre megenni, erre jöhet vissza kastélyba. Nem arról van szó, hogy nem eszik zöldséget, de a csokis szószos piskóta az mégis más.*
- Ha szépen eszel, fogsz kapni sütit! *Magyarázza finom hangon a legkisebb csemetének,miközben belépnek a Nagyterem ajtaján, ahonnan azonnal megpillantja kolléganőjét, aki nincs éppen túl jó fényben.*
- Szia, jó étvágyat! Leülhetünk melléd? *Mondja, miután az asztalhoz léptek. Ririre sandít, aki picit gépszerűen elmormol egy csókolomot, mialatt az asztalterítő szegélyével matat.* - Nagyon fáradtnak látszol! *Folytatja, immáron kolléganőjét méregetve. Nem akarja elkezdeni kioktatni, de szemmel láthatóan pihenésre szorul a fiatal nő.*

Erdős K. I. Julianna

*Megértően bólogatni kezd, tudja nagyon jól, hogy milyen nehéz tud lenni az, amikor az ember asztalán tornyokban áll a papírmunka, mellette még ott vannak a javítások, meg persze a gyereknevelés is. Igaz, itt az iskolában annyira nem szoktak összecsapni a feje fölött a hullámok, mint anno a rezervátumban. Olyankor rendszeresen be kellett vinnie az ikreket is akár, mert addig már nem volt óvoda, vagy napközi. Jól meg lehetett élni belőle szó, mi szó, de a családi életet tönkretette.
Ismeri azt a fajta édességet, amit a kollegina átnyújt Ririnek, anno az ikreket is sokat tömte vele, jobban ették a zöldségeket, aztán végül, amikor már csak megszokásból ették.*
- Köszönjük szépen! Kicsim… *Szólítja meg finomkodó hangon a lányát, aki lelkesen fogadja el az ajándék édességet. A kislány halkan elmormol egy köszönömöt, majd beleveti magát az édességbe, és picit meglepődik, hogy ez bizony nem olyan ízű, ahogy várta.*
- Nekem most szerencsére nincs olyan sok dolgom. A kisasszonyt szórakoztatni nem olyan könnyű, de elboldogulok. *Feleli finoman mosolyogva, miközben beletúr a hullámos fürtökbe, és rendel a kislánynak valami levest.* - Rendben, majd a végén megkóstoljuk, de csak akkor, ha rendesen eszik a levesből, és a másodikból is. * Nem várja el tőle, hogy rendes felnőtt adagot egyen, de az a szabály, hogy annyit meg kell egyen mindenből, mint a tenyere, és csak akkor ehet édességet.*
- Picit nehéz… inkább az, hogy fura, hogy csak ketten vagyunk, és nem négyen, mint régen. *Nagyon hiányzik neki, hogy néha napján csak bejárkáljanak hozzá a lányok, meg azért így valamennyire felügyelni tudta őket, de így mást nem tehet, mint hogy bízik bennük. Két kamaszban. Vivienben.*
- Ők kint maradtak Lengyelországban. Már megszokták az ottani iskolát, nem akartak megint váltani, mert már a mesterképzésre járnának azóta. Abban maradtunk, hogy ha nem tetszik nekik, akkor visszajönnek. *Furcsa érzés, hogy bízik bennük, nem kíván nekik rosszat, de mégis, nem bánná, ha rossz lenne nekik, és megint maga mellett tudhatná a lányait. Most már tudja, mit érzett az édesanyja, amikor meglépett.* - Szerinted jövőre más is fog a 8. évfolyamon tanítani? *Kérdezi, miközben belekanalazik egyet a levesébe. Nem szereti a klasszikus értelemben vett meleg ételt. Lehet, hogy a sárkányok miatt sok volt már a hőből.* - Ebéd után még sok órád van?

Évnyitó-Évzáró 2 in 1
Riri, Matilda (István)

* A gyerek mindenáron szeretett volna a tanárnővel tartani az évnyitó, illetve évzáró ünnepségre. Ő maga amúgy sem szereti ezeket a feltűnő, díszes ünnepélyeket, de ezúttal még inkább illik megjelennie, ha már megválasztották házvezetőnek. Nagyon örül a megbízásnak, régebben is élvezte a házkörüli munkát, de nem csak kertészkedni szeretett, hanem a Navinésokkal is foglalkozni. Azok a régi szép idők… ezúttal minden teljesen más. Akkor az ikrei még nem is kezdték meg a varázslótanulmányaikat, most pedig már másodikos mestertanoncok lennének. Ririvel akkor lett várandós, amikor még Keating professzor oldalán segítette az unikornisokat. Azóta sajnos ő sincs már az iskola falai között.
A kislány az utolsó pillanatban tudta meggyőzni arról, hogy neki is ott a helye az ünnepségen, így még őt is rendbe kellett szednie. Legalább ezúttal nem koszolta össze magát, de a kócos loboncot sem volt egy sétagalopp kibontani, de legalább a drágaság most együttműködő volt. Szerencsére a ruhájával nem volt sok tennivalója, mert így is elkéstek néhány percet, ám a kicsi leányzó nem zavartatta magát, visítva az Eridon asztalához rohant, amíg a tanárnő az ajtóban ácsorgó könyvtároshoz szólt.  A fiatal nővel már találkoztak egyszer a héten, amikor valamilyen pedagógiai szakkönyvben szeretett volna megnézni valamit.* - Jó napot! Miért ácsorog itt az ajtóban? A tanári asztalnál ülnek az iskola dolgozói is! * Mondja a fejével a vízszintesen álló asztal felé bökve, majd felszisszenve elindul a lányát becserkészni. Megígértette vele, hogy rendesen fog viselkedni. Nemigen bízhat az ember egy 5-6 éves gyerek szavában. Miután a törpe kiLeoniezta magát megfogja a kezét, s némileg szégyenkezve indulnak a tanári asztal irányába. Megszaporázza a lépeit, mögötte suhog a hosszú dísztalárja. A kollégáknak biccentve helyet foglal a kicsi lánnyal, az igazgatóra száját elhúzva néz ezzel kifejezve elnézését. Riri a megszeppenéstől elfelejt köszönni, ráadásul a tekintete is elkalandozik. Végigsimítja a vékonyka kis karocskáját, jelezve, hogy most már bizony elég lesz, és üljön nyugton. Nem is tud sokáig a gyermeke magaviseletével törődni, mert fél szemmel látott valamit elsuhanni. Mire odakapja a fejét, már a házvezető-helyettese éppen a Yarólapok irányába zuhan. Valamiféle halk morgást hallat, majd arcát az ép kezébe temetve csóválja a fejét. Az ujjai közül kilesve látja, hogy ketten is a férfi segítségére sietnek, így ő maga inkább érdeklődve figyeli az eseményeket. A diákokat nem fegyelmezi, majd megjárják, amikor István órát fog tartani nekik meg vizsgáznak nála. Ahogy az új arcok a tanári asztalhoz lépnek bólintással köszönti őket. István kap még ez zavart arckifejezést is, majd immár teljes figyelemmel hallgatja az igazgatót. A nyerteseket finoman megtapsolja, a beteg kezét nem erőlteti meg értük. Finom mosollyal figyeli a diákok reakcióját. Idén nagyon szépen teljesített a Levita, megérdemlik a győzelmet, főleg Alex.*


Dísztalár

Várakozás, Keresztfiú, kicsit: Robi, Benji

* Amikor kiderült, hogy a keresztfia bekerült a legjobbak közé, akik indulhatnak a Bagolykő bajnoka címért, igazában véve nem örült túlzottan. Ez köztudottan nagyon veszélyes, és ott van az a sok negyedik-ötödikes diák, akik mind életkorban mind varázserőben fejlettebbek Dominál. Mégis mit fog mondani a fiú szüleinek, ha ne adj Isten történik vele valami, hiszen féltve engedték el ide a gyereket. Persze büszke is volt rá, hiszen az egyik legfiatalabb versenyző a csapatban, és ez nagy szó.
Most zajlik épp az első forduló, ami miatt nagyon izgatott, hiszen az erdő tiltott terület pontosan azért, mert ki tudja, hogy milyen lények lakják. Egész pontosan, tisztában van vele, hogy miféle veszedelmek élnek ott, pontosan emiatt aggódik annyira. Már jóval hamarabb leérkezett ide a nagyterembe, ahol már páran várták az eseményeket. Hozott magával néhány javítani valót, remélve, hogy akkor nem fogják zavarni. Nem volt kedve a többi aggódó mentorral beszélgetni, ráadásul talán így az idő is jobban megy, mintha csak úgy ücsörögne. Az ajtótól nem túlzottan messze foglalt helyet, hogy egyből meglássa az érkezőket. Feszülten fog neki az első dolgozat javításának, ami legalább szépen sikerült, úgyhogy ezzel nem mélyíti tovább az amúgy sem túl jó kedvét. Pipa, pipa, helyesírási hiba kijavítás, ez még belefér. Nyikorog az ajtó, fej felkap. Áh, csak egy kölyök, aki jött vacsorázni. Fejcsóválva süpped vissza a hatodik évfolyam alkotásába, ahol ezúttal is egy szépnek mondható eredmény születik. Néha Amirára sandít, hátha a lány többet tud nála, elvégre mégis szervező, ám igazán semmit nem tud kideríteni az arckifejezéséről. Néhány perc múltán ismét nyílik a hatalmas bejárati ajtó, ezúttal az egyik diákja, az iskolaelső Várffy fiú lép be diadalittasan. Biccentve gratulál neki, majd újra elmélyed a gondolataiba. Még jó, hogy Letti nem akart indulni ilyenen, mert akkor duplán aggódhatna a gyerekekért. Viszont Vivien talán haza fog költözni, úgyhogy igyekezni kell azzal a lakásvásárlással. Nem megy olyan könnyedén, de talán pár héten belül végre nyélbe tudnak ütni egy jó üzletet, és tudnak venni egy olcsó, mégis viszonylag nagy házat, ahol mindannyian együtt élhetnek. Ekkor egy újabb tanítványa érkezik be, aki szemmel láthatóan megégett a küzdelem során. Ő pontosan tudja, hogy milyen fájdalommal jár egy ilyen jellegű sérülés, bár sajnos ennél jóval súlyosabb sebet kapott. Benji felé is bök egyet a fejével, mialatt a szíve egyre hevesebben kezdett verni.  Mi van, ha Domit már csak Chaskehez fogja vinni Maurice? Nem bír tovább ülni, aggodalmaskodva feláll és az ég felé emeli a tekintetét. Újabb ajtónyikorgás töri meg a csendet, ám harmadszorra végre leesett a nagy kő a szívéről: megérkezett Đominic! Nem értette pontosan, hogy mit motyog, de egyből odasiet hozzá és megöleli!* - Gratulálok! Jól vagy? Nem esett bajod? *Támadja le, miközben szemével azonnal az esetleges sérüléseket kutatja a fiún. Harmadikként ért be a keresztfia. Nagyon büszke rá, már csak a maradék 13 érjen ki épségben. *

Keresztfiú

* Egy örökkévalóságnak tűnt a fiú érkezése. Nem is tudja, hogy mennyit várhatott ott, talán 1 óra lehetett. Nem az volt az elsődleges számára, hogy Đominc kulcsot szerezzen, hanem az, hogy épségben kijöjjön arról a veszélyes helyről, ahová külön a tusázók tiszteletére helyeztek el még több veszedelmes feladatot. Érdekes szituáció ez, mert a saját gyerekeit nem engedné indulni ezen a versenyen (hála Istennek Letti nem akart, Vivinek meg nem volt rá lehetősége), ám az ő korukban egész biztosan meg akarta volna mérettetni magát egy ilyenen. Eléggé meggyűlt a baja a szüleinek vele, kislánynak nem volt olyan rossz, inkább kamaszként kezdett egyre merészebb vállalkozásokba, kezdve azzal, hogy ő köszöni, a sárkányokkal szeretne foglalkozni, így 18 évesen lelép Nagy-Britanniába. Valószínűleg ekkor bánták a meg a Szendrei szülők, hogy annyi energiát fektettek a lányuk angol nyelvoktatásába.
- Egy Pogrebinnel? Hmm, és mennyit gyalogoltál körülbelül? A depresszív állapot mennyi idő után állt helyre? * Faggatja a fiúcskát, hirtelen el is felejtve megdicsérni, hogy sértetlenül kijutott.* - Nagyon ügyesen csináltad! A többiek tudod, hogy milyen feladatokat kaptak? * Tudakolózik tovább csillogó szemekkel. Remélhetőleg, a többi nebuló sem kapott ennél veszélyesebb feladatot, hiszen a Pogrebin- bár meg akarja enni az embert, egy sallerrel is könnyedén elintézhető. Csak a hosszú séta és a lelkiállapot-változás az, ami miatt igazán kiérdemelhette az M.M besorolását. Hajdanán a Legendás Lények Gondozása volt a kedvenc tantárgya, abból nőtt ki a sárkányok iránti vonzódása, ami már lényegében gyerekkorában is megvolt már, úgyhogy elég sokat olvasott ilyenekről.
A közben érkezőknek szintén kifejezi gratulációját, de most főleg Domival szeretne foglalkozni, akinek hagyja, hogy a dolgozatokba lessen. Úgysem ismeri ezeket a diákokat, de ha megtudja, hogy hogyan teljesítettek sem történik semmi. Ahogy a keresztfia elnyúlik az asztalon mellékönyököl és a sérült kezével megsimítja a hátát. Most nagyon büszke rá, szegény igazán megérdemli a pihenést a hosszú küzdelem után. * - Remélem igen, ügyes gyerek. * A 4 Navinés „gyerekének” is szorít, szinte csak őket ismeri közelebbről a csapatból, már így is a házuk dicsőségei.* - Persze, ha van még erőd! Hová szeretnél? Kettesben menjünk, vagy a lányok is jöjjenek? * Megértené, ha most egy kis nyugira vágyna, és bizony azt Riri mellett nem könnyű megkapni, főleg akkor nem, ha cukros dologhoz jut a drága. Reméli, hogy ki fogják engedi a fiút, elvégre most mindenkinek jár egy nagy fellélegzés a próba után, sokan meg is sérültek. Két főszervező is Navinés, hátha le tudja zsírozni velük valahogy a dolgot.*

Keresztfiú

*Szakmájából adódóan neki is gyűlt már meg a baja elég sok bestiával, bár pogrebinnel még nem sokszor találkozott, mivel elég ritka állat, ráadásul ettől veszélyesebb fajokon edzették őket a sárkányokhoz. Azért örül neki, hogy nem kellett olyan veszedelmes lényekkel megküzdenie, hogy vérezzen, vagy össze legyen égve, mint az a másik szerencsétlen tusázó társa. Majd mindenképpen szeretné kinyomozni, hogy milyen jellegű feladatokon kellett átesniük a nebulóknak, hogy mégis be tudja lőni a követelményt. De addig is figyelmesen hallgatja keresztfiát, a bestia legyőzésének módszerén pedig finoman mosolyogva bólint egyet- egy rúgással is el lehetett volna intézni, de ez elegánsabb megoldás. * - Örülök, hogy már ennyire ösztönösen bánsz a pálcával és egyből azt használtad. *Dicséri meg elégedett hangon, mialatt a fiú egy tincsét rendezgeti egy kicsit. Tanárként hallja, hogy sok, addig muglik között élt diákok nehezen szokja meg az itteni életet és szokásokat. Ezt nehezítendő körülményként sok diák külföldi, valakinek még az országra és a nyelvre is rá kell álljon, valamint arra is, hogy kevert nemzetiségű közösségbe érkezik. Persze a varázslás sokkal kényelmesebb módja a dolgok elvégzésének, úgyhogy ez a legtöbbjükre elég ösztönzően hat. Ez kevert nemzetiség egyébként eleinte neki is furcsa volt, hiszen a lengyel mágusképzőben, ahová ő járt valaha szinte csak lengyel diáktársai voltak, elvétve pár szlovák, cseh és orosz is koptatta az öreg intézmény falait, de ők is szláv népek, így nem volt olyan fura az egész.
Arra a dologra, hogy nem találkozott a többiekkel csak eltűnődve bólint. Végül, tényleg lehet, hogy csak zavarták volna egymást, vagy elvonták volna a másik figyelmét a feladatról. Nem hiányzott nekik, hogy lássák a barátaikat megsebesülni, segítségért kiáltozni.* - Már nincs sok kulcs, remélem, hamarosan megérkezik. * Feleli Đomcsinak az bejárati ajtóra pillantva, hátha épp akkor lép be rajta Gergő, vagy valamelyik sárga. A tusázók közül nagyon kevés olyan induló van, akit nem ismer valamilyen módon, legalább a folyosóról. * - Nagyszerű, akkor lenézünk, amint szusszantál egyet. Nem akarom, hogy fejmosást kapj, mert túl sokat tartózkodsz kinn. Igyekszem intézkedni, amíg pihengetsz. *Válaszolja a fiú kezére téve egészséges kezét. Szíve szerint megölelgetné, de minden bizonnyal kínosnak érezné ennyi ember előtt, hogy egy tanár babusgatja, még akkor is, ha az a tanár a keresztanyja. Régebben az ikreket is zavarta az anyukájuk itteni munkahelye, úgyhogy már tudja mi a dörgés. * - Már nézegettünk egyet, amihez van nagy kert és mindenkinek lenne elég hely, de még az utolsó ajánlatra nem adtak választ. Picit drága, hátha engednek belőle. Szerintem tetszeni fog, ha oda is kiengednek elmehetünk valamelyik nap ránézni. Meg majd megbeszéljük a falak színét, bútorokat… tudod, amit ilyenkor szokás. *Mondja csevegő hangon, amikor hirtelen még érkezik pár versenyző-, akiknek szintén gratulál. A ház legjobb része egyébként a kert és a konyha, de a hálók is szép nagyok. Ha Vivien épp nincs itthon, mind a két fiúnak lesz külön szobája.*

Tilda
27-e délutánja;zárás előtt

*Már napok óta kegyetlenül hideg, esős idő honol az egész környéken. Lengyelországban is ezt a hosszantartó hűvös időjárást nem szerette, ilyenkor mindig rendesen megszenvedett a kezével. Nagyjából helyre tudták hozni azt a csúnya sérülést, amit azon a bizonyos éjjelen szerzett, amikor a főnökei felelőtlen döntést hoztak. Ez az eset hozta azt végül, hogy a rezervátumi gondozói munkakör elhagyását választotta. Szívesebben maradt volna Szedresen és éltek volna hármasban a lányokkal, de utána már ő sem volt az igazi. Magához a munkához sem tudott akkora szenvedéllyel állni, mint korábban, ráadásul a lányaiért felelősséggel tartozott, így muszáj volt valamilyen más alternatívát választania, ami ugye a tanítás lett. Nem kifejezetten szereti, nem ég benne lényegében semmiféle tűz, amikor tanít, de jobb, mint a semmi és kifejezetten jól jött neki ez a lehetőség, hiszen akkor valami egészen más munkát kéne végeznie, például kaphatott volna valami unalmas aktakukac munkát a minisztériumban, amitől még az ifjúság szelídítését is jobban élvezi. Ráadásul rendszeresen találkozna a volt férjével, aki szintén ott dolgozik, úgyhogy mindenképpen ez volt a lehető legjobb választás.
Visszatérve a jelenbe: az ablakát eső csapkodja, de legalább a hőmérő higanyszála nem bukik drasztikusan gyorsan a mélybe. Ettől függetlenül a tartósan hideg idő miatt folyamatosan fáj a sérült keze. Ilyenkorra van egy jól bevált bájitala, amit még évekkel ezelőtt kapott Budapesten az egyik ispotályban, ám ezt nem használhatja ilyen hosszú ideig, mert megszokhatja, ráadásul nagy adagban mellékhatásokkal is jár. Úgy dönt, hogy szétnéz a könyvtárban, hogy miféle főzetet használhatna még, hátha létezik valamilyen, amit maga is el tud készíteni. Jónak mondható ezek a szakterületen, elvégre a sárkányoknak is kellett ezt-azt kotyvasztaniuk. Magára kanyarint egy sötétlila köpenyt, mert nagyon könnyen áthűlnek a kastély falai- pláne, hogy sok diák nyitva hagyja az ablakokat. Az északi toronytól elég messzire van a könyvtár, úgyhogy megszaporázza a lépteit. Nem sokára zárni fog, de legalább nem valószínű, hogy diákokkal találkozik ott. Néhányan már visszatérhettek a szünetről, nem túlzottan örülne annak, hogy ha látnák, hogy ilyen ügyben jár a könyvtárban.
A másik kezével óvatosan lenyomja a kilincset egy rövid kopogás után – most ivott egy fél adagot a bájitalból, de azért nem szívesen terhelné olyannal a kezét, amivel nem muszáj. Valamennyire kétkezesnek szoktatta át magát, csak a precízebb dolgokat végzi a jobb kezével.
Úgy tűnik, hogy jól időzített, mert csak egy lány gubbaszt egy távolabbi asztal mellett. Szemmel láthatóan bele van merülve a könyvébe, úgyhogy nem fog túlzottan figyelni.  Csendesen odalép Tildához, akinek a belépésekor csak biccentett.* - Szia, azt szeretném kérdezni, hogy van-e bármilyen gyógyítói bájitalos könyve az iskolának? Akár a zárolt részlegből is jó. *Elvégre tanár, neki simán lehet oda bejárása, nagyon sokféle dologhoz kellhetnek azok a különleges könyvek.* - Nincs nagy forgalom. *Motyogja tovább, miközben szétnéz a könyvtárban. Sokkal békésebb az egész, hogy szünet van.*

Évnyitó-záró



 * A kiscsikói nagyon szépen megdolgoztak azért, hogy a mai napon őket ünnepelje az iskola. Nagyon büszke rájuk, nem is győzte némelyikük feladatait javítani, rengeteggel árasztották el. De összességében még mindig jobban járt, mint Rédey kollégája, akinek tényleg napokba tellett mindent elolvasni és lepontozni. Védának is szüksége volt néhány extra adag kávéra, mire végzett az egésszel, remélhetőleg idén nem lesz ekkora verseny a házak között. Ez a ponthajsza, meg talán a tusa is még inkább ellentétet szított a diákok között.
Időben kezd el készülődni az ünnepélyre, egy gyors zuhany és hajmosás után lágy hullámokkal díszíti barna fürtjeit, majd egy finom sminket dobott fel, majd pedig kifestette a körmeit egy nem túl hivalkodó színre. Ruha gyanánt egy hosszú feketére esett a választása, ami a legkézenfekvőbb egy fekete-sárga talár alá. Ő maga nem akart annyira rikító színt felvenni, mint amilyenben a háza pompázik, de a sárgás szegéllyel az unikornisok előtt tiszteleg. Ékszerek tekintetében is kicsípte magát, s kivételesen levette a kopott sárkányfogat a nyakából, helyette kifinomult ékszerekben igyekezett megjelenni.
Olyan 10 perccel a kezdés előtt lép be a Nagyterem ajtaján, örömmel veszi észre, hogy a Navinései már gyűlnek és bizony a lánya is megjelent az asztaluknál. A Levitások asztalához pillantva egyelőre nem látja a középső gyermekét, de reméli, hogy hamarosan Ő is megérkezik. A győztesek asztalához lép és egy halvány mosolyt ereszt meg a társaság felé, miközben megsimítja Vivien vállát.*
- Mi van kupagyőztesek, nagy az öröm? *Kérdi mókásan felvonva szemöldökét, tudja ám mi a válasz, még ha nem is mindenkin látszik a kitörő öröm.  Adria bizonyára elfáradt a tanév során, vagy csak a szokásos bulizós hangulatát vette fel. Félszemmel érdekes színváltozásra lesz figyelmes néhány méterrel odébb. Odafordítja a fejét, s látja, hogy a Rellonosok büszkén ülnek az átváltoztatott zöld terítőjük mellett. Fejet lágyan megrázza, mialatt felvonja a szemöldökét. Roppant illetlen cselekedet ez, senki más nem csinálná ezt, ha a Rellon ház győzött volna.  Mivel nem tudja beazonosítani a tettes ezért a legnagyobb nyugalommal az asztalhoz sétál, majd nonverbális úton visszaváltoztatja a terítőt eredeti színére, s várja a „jelentkezőt”, mivel sejtése szerint meg fog mozdulni. Karjait lazán keresztbefonva szúrós pillantásokkal pásztázza a zöldek asztalát. Minden kis rezdülésre figyel, bár nem akar alaptalanul megvádolni senkit, hiszen ezen a színváltós játékon bárki meglepődne.
Miután a Rellonossal, vagy Rellonosokkal  végzett- már ha kiderül, hogy ki volt az, nem feltétlen szeretne bűnöst keresni-, elindul a tanárok asztala irányába, mivel nem akar a nagyteremben bolyongani, amikor az Igazgató úr már kezdené a beszédét. A kollégái irányába biccent, ahogy közeledik az asztal irányába, a közelebbieknek elmormol egy köszönést is, majd figyelmesen hallgatja az igazgató beszédét. Tétova pillantást vet az egyik üresen álló székre, ami a tanári asztalnál van fenntartva, majd lesüti a szemeit, hogy ne vegyék észre a dolgot.
Megtapsolja a másik három házat, de főleg sárga és kék küzdelem volt, a Levitások érdemlik a legnagyobb tapsot, hiszen ők a legnagyobb vesztesei ennek az egésznek. Amikor végre elérnek a Navinéhez majdnem kiugrik a szíve, hihetetlenül büszke a gyerekeire.  Finoman mosolyogva veszi át Wickler professzortól a kupát, megköszöni a kedves szavakat. A kézcsóknál egy kicsit zavarban van, nincs igazán hozzászokva az ilyen jellegű gesztusokhoz, a finom mosolya zavart vigyorgásba csap át. Úgy tervezte, hogy a magasba emeli a pompás serleget, amikor is megpillant benne egy parányi ismerőst. Elkerekedett szemmel, kérdő tekintettel bámulja a nyolc centis tündérlányt, aki szemmel láthatóan szorult helyzetbe került.* - Te meg mit keresel itt? *Suttogja Flórának, majd egy, az asztalról elvett szalvéta segítségével kiemeli a serlegből és leteszi a tanári asztalra. Az aprócska technikai malőrt követően az unikornisok asztala irányába mutatja a serleget, majd a szőkeség mellé rakja. Éppen elő szerette volna venni a pálcáját, hogy valahogyan megtisztítsa szegény párát, amikor György ismét megszólítja. Kiderült, hogy más is van itt még. Úgy tűnik, hogy nem csak a háza érdemelt kitüntetést, hanem ő maga is: egyszerre lett az év tanára és az év házvezetője is egyben. Döbbenten veszi át mind a két kisebb kupát mind pedig a két szál sárga nárciszt.* - Köszönöm szépen! * Motyogja, majd párat pislog hálálkodva a diákok felé is. Nincs ehhez a nagy felhajtáshoz szokva, de nagyon örül, hiszen ez azt jelenti, hogy valamit jól csinált és érdemes ezen az úton továbbhaladnia. Az igazgató úr más díjak kiosztásába kezd, úgyhogy egy gyors mozdulattal megtisztítja a ragacsos körletlakójukat a süteménytől.* - Ennyire éhes voltál? * Susogja oda, miközben egy másik, tiszta szalvétát is ad az apróságnak. Ekkor nem tud figyelni a válaszra, hiszen meghallja még egy sárga nevet, mégpedig Adriáét. Megtapsolja a lányt, reméli, hogy ettől jobb kedve lesz, bár nem teljesen biztos benne, hogy a szőkeség arra vágyik, hogy az egész iskola előtt megmutassa magát. Az Év diákja után az Év prefektusa cím következik, amit az egyik Levitás fiú nyert el. Emma miatt elég jól ismeri Botondot, sokszor látja őket együtt. Igaz, nem érti, hogy miért visel Navinés talárt a srác, de őt is tapssal jutalmazza. Talán valamiről lemaradt a fiú házával kapcsolatban?*



öltözék
talár

Tilda
Szeptember 27.

* Remélhetőleg a napokban javulni fog az időjárás, s végre elég lesz annyi bájital, amennyi általában be szokott venni.  Nem nagyon szabadna emelgetnie az adagot, mert eléggé legyengíti egy ekkora mennyiség egy ilyen erős főzetből. Pár nap múlva kezdődik az új tanév, rengeteg teendője lesz, biztosan nem engedheti meg magának a gyengélkedést.  Mondjuk ez a legkevesebb, de ha napokig így fáj a csuklója, akkor sokkal ingerültebbé válik. A diákok már megszokhatták, hogy nem kifejezetten barátságos, sőt időnként kifejezetten morcossá válik. Inkább a magánéletében jelenthet problémát, mert a lányaira nem akar ráripakodni apróságok miatt. Az ikrek már jobban tudják, hogy mikor ingerültebb, de a kicsi még nem igazán érti a helyzetet. Szerencsére még nem tudja, hogy milyen ez az egész helyzet, meg hogy pontosan mivel jár ez a sérülés.  Majd ha nagyobb lesz, akkor el fogja neki mesélni a történetet töviről hegyire. Nem fog tetszeni neki, mert az apja még mindig ilyen helyen dolgozik, s a múltévben is szerzett egy csúnya sérülést. Egyelőre inkább csak büszkén hősként tekint az apukájára, mintsem aggódna.
A könyvtár nagyon békésen néz ki a lemenő nap fényében. Feltűnésmentesen szippant bele a régi könyvekből áradó jellegzetes illatba. Sokan nem szeretik ezt, de neki inkább jönnek be a réges- régi poros könyvek és pergamenek, mint az újak. Érzésre is más egy ilyet a kezedben fogni, bár az újnak más a varázsa.
Egy biztató mosolyt erőltet az arcára, látva, hogy a fiatal nő nem tudja, hogy hányadán állnak tegeződéssel. Igaz, hogy aki ismeri, látja rajta, hogy nem szívéből jön, de remélhetőleg érteni fogja belőle, hogy egész nyugodtan tegezze. A diákokat is tegezi, bár abban az esetben csak egyirányú folyamatról van szó. Sokan úgy tartják, hogy ha az egyik irányba megy a tegezés, akkor a másikba is kell, de el sem tudná képzelni, hogy a diákokat magázza. Neki voltak olyan tanárai, s ő maga sem szerette.  Nem az ő stílusa ez a művien hivatalos nyelv, a rezervátumban nem ezt a légkört szokta meg. Ott mind a tanoncok, mind pedig a régi motorosok tegeződnek. Persze ott is vannak súrlódások meg ellentétek, de ott elengedhetetlen a hidegvér és az, hogy bízzon az ember a másikban.
- Akkor nézzük meg őket. Tudod a kezem… ez az idő. *  Mormogja alig hallhatóan, ügyelve arra, hogy a benntartózkodó nebuló ne halljon semmit a köztük folyó beszélgetésből. Nem valószínű, hogy nagy titok az állapota az iskola diákjai előtt, egészen biztos benne, hogy valamilyen verzióban már hallották a történetet. Csak remélni tudja, hogy nem ferdült el úgy, hogy ő szerencsétlenkedett, vagy az ő hibája volt az egész, azt a Védát senki nem akarja megtapasztalni, ha a fülébe jut.  De azért csak ne tudják, hogy időnként rossz neki, a diákoknak semmi köze nincs hozzá.* - Előbb keressünk valamit ezekben, aztán majd meglátjuk. *Folytatja még mindig suttogó hangon. Az sem vetne rá jó fényt, ha valaki azt találná állítani, hogy fekete mágiával foglalatoskodik a szabadidejében. Ő maga is látja, hogy egyik sem tűnik hatásosnak, ráadásul a legtöbbje más típusú sérülésre való.
Tilda pironkodásán egy halvány félmosolyszerűség jelenik meg az arcán. Nincsen abban semmi rossz, hogy ha kollégáinkat a keresztnevükön szólítjuk, ő is sokkal jobban szereti így hívni őket. Matildában még van egy adag gyermeki báj, amitől nagyon szimpatikus neki.  Belőle ez már nagyon rég kihalt, már 14-15 évesen igyekezett tudatosan megkeményíteni magát.* - Az a baj, hogy nekem most kellene.* Azzal is akadnak technikai problémák, mondjuk, ha hetekig kell főzni a bájitalt, de reményei szerint találnak valamilyen receptet, ami hamar megvan. * - Megnézzük azokat? Hátha mégsem olyan sötétek. * Ha ez sem jön be, akkor kénytelen lesz segítséget igénybe venni, de jobbszeretné ezt a problémát maga megoldani. Sokkal önfejűbb annál, minthogy mutogassa a sérült testrészét. Mindig is a maga útját akarta járni, ritkán kért segítséget.*

Tilda

* Eléggé kellemetlen neki az egész, hogy segítséghez kell folyamodjon, de egyáltalán nincs ideje most Budapestre, vagy akárhová menni megoldásért. Az utóbbi időben nagyon megsokasodtak a teendői, főleg hogy továbbra is házvezetőként működik. Majdnem az összes prefektusát meg kellett büntetnie pár napja, mert azok a ház tiszteletére rendezett ünnepségen a többi diákkal együtt nekiálltak bontani a klubhelyiséget. Nem vette el végül a jelvényüket, de azóta rajtuk tartja a szemét. Szerencsére használt a dorgálás, mert úgy tűnik, hogy megfogadták a tanácsát, s rendesebben fognak viselkedni, de ezt majd az idő dönti el.
Újból elmosolyodik Matilda félénkségén. Mennyivel könnyebb dolga volna a lányaival, hogy ha ilyen kis könyvmolyok lennének, biztosan nem volna ennyi baj velük. Igaz, akkor inkább Dávidra, az apjukra hasonlítanának, de akkor legalább kellene attól tartania, hogy melyik mikor zúg le valahonnan, meg hogy miféle férfiak csavarják el a fejüket.  Nagyon nem örül Letti Ifenssel való kapcsolatának, csak remélni tudja, hogy hamarosan szétmennek, mert egészen biztosan rossz hatással lesz hosszútávon a lányára. * - Viszonylag sokat… én csak rezervátumokban dolgoztam, azért ott nem olyan nagy az állomány. * A keltetőkhöz nem osztották be olyan sokat, talán ott mindig nagyobb a sárkányforgalom, de általában igyekszenek nem elválasztani az anyaállatot a tojásától, mert akkor nagyon agresszívvá válik.* - Bátyád? Óóó… * Motyogja tűnődve inkább magának, mint a nőnek. Amikor először hallotta Tilda vezetéknevét ismerősen csengett neki, de nem tudta hová tenni a dolgot. * - Lehet, hogy találkoztunk már. Innen volt ismerős a neved… valamilyen különleges neve van neki is, igaz? Damján? A húgodat még nem láttam. Jaj, ne is mondd… *Folytatja a padlót bámulva, miközben a fejét rázza. Az ő lányai sem bírnak nyugton ülni, állandóan aggódnia kell valamelyikük miatt. Ezt persze tőle örökölték, de most tudja csak igazán átérezni azt, hogy mit okozott a saját édesanyjának fiatalabb korában. Igazában véve nem tudja eldönteni, hogy örülne-e annak, hogy ha bármelyik lánya a sárkányokkal foglalkozna később, mivel egyrészt büszkeséggel töltené el, másrészt féltené őket.
Az egyik receptben nem ilyen típusú fájdalomra való főzetet írtak, de maga az erőssége nem lenne rossz, ráadásul az elkészítési ideje sem vészes, 2 napig még kihúzza valahogyan. A másik ugyan jó égési sérülésekre is, viszont azt közvetlen a sérülés után szükséges kúraszerűen fogyasztani.*
- Ahm… * Feleli megdöbbenve Tilda mondandójára. Nem gondolta volna, hogy maga a könyvtáros sem ismer minden zugot. * - Rendben, akkor keressük meg, hogy ha ráérsz!  *Amennyiben igenlő választ kap, megkéri, hogy mutassa meg, hogy merre találta meg a múltkor. * - A padló alatt kell keresnünk? *Kíváncsiskodik érdeklődődő pillantásokat vetve a könyvtárosra. Szereti az ilyen rejtvényeket, amikor kamasz volt, akkor rendszeresen járta az iskolája környékét, hogy addig számára ismeretlen átjárókat fedezzen fel. Az erdőben való bóklászás sem volt ismeretlen számára, szívesen fedezte fel a Lengyelország ezen részén élő besitákat és növényeket.
Szúrós pillantással kezdi el kémlelni a falat, hogy nincs-e valamilyen fa, minta ott, ami nem illik oda, remélve, hogy ezzel valamicskét előrébb juthatnak. * - Az kínos volna, hogy ha napszaktól függően jelenne meg.