Ginnie

A napja szabad volt, ennek fejében elindult a kastély felfedezésére: első sorban a könyvtárat akarta megkeresni, mert konkrét célja volt valami jó kis olvasmány után járni. Ikerhúgával ellentétben ő nem csak a tanulás miatt járkált ilyen helyekre. Körülbelül fél órás eltévelyedés után lassan megtalálta a díszes ajtót, amin belépve igencsak nagyot nézett : se szeri, se száma a könyveknek, na, most hogy válasszon olyat, ami a jóslással avagy állatokkal kapcsolatos?
Vékony kis ősz kabátját egy üres fogasra helyezte, miután túlesett a kezdeti meglepettségen, és félig-meddig tanácstalanul veselkedett neki a könyvvadászatnak.

Azért abban is reménykedett, hogy a betűfalás és, jó, némi tanulás mellett mg ismerkedni is tud egy kicsit a többi diáktársával, és hátha még barátokat is találhat - bár ezt más házaktól nem igazán remélte abból fakadóan, amit tesójától hallott. Azt már haladásnak vélte, hogy a szellemek nem rettentek el tőle - talán mert még nem fagyasztott meg semmit és még nem is hergelte fel ahhoz semmi. És semmit sem érzett meg, amiért idegeskednie kelljen...
Szép lassan, a könyvtároshölgy segítségével sikerült néhány könyvet előkeríteni a keresett témakörökben, aztán leült egy közelinek ítélt asztalhoz olvasgatni.

Ginnie és Matilda

Kedvesen mosolygott a könyvtárosnőre, miután a egy laza pálcaintéssel odahívta a könyveket.
- Szabad megkérdeznem, ezt hogy csinálta? - kíváncsiskodott. Ez bizony neki is igencsak jól jönne néha ez a kis varázslat a hétköznapokban: szokása időnként óriási kupit gyártani maga körül, és nem lenne rossz, ha megtalálná néha a holmijait a maga kis környezetében.

Miután leült a legközelebbi asztalhoz, nemsokkal később egy idősebb diáktársa is felbukkant. Ahogy Ivi ránézett a lányra, egy pillanatra elmerengett, tekintete révedő lett. Sose szerette, ha egy-két megérzése előjön olyankor, amikor társasága akadt.

A Puncsos Lány megnevezésre tért magához, megrázta a fejét, majd elmosolyodott.
- Persze, szabad. Kertesi Hanga Ivett vagyok, de inkább az Ivettet használom. Azt jobban szeretik az emberek. - válaszolt a lány mindkét kérdésére.
- Caiusnak hívják, akit eltaláltam, ugye? O-ó... remélem, nem sértettünk meg senkit Teóval. Mondjuk azt láttam volna. - csevegett vidám hangon.
- Ginnie Marryweather, prefektus, igazam van? - Nem szívesen csalódott volna a "megérzésében".
Körülbelül olyan 4 könyv tornyosult előtte, szép vastag példányok. Épp egy jóslástannal kapcsolatost sikerült beszélgetés közben a kezébe emelnie.

Ginnie

Ó, ő nem teljesen tanulási céllal érkezett a könyvek közé, sokkal inkább érdeklődésének megfelelő olvasmányokat keresett, és talált is némi segítséggel.
- Igen, de ha nem a puncsot javaslom, akkor Teó képes lett volna művért csenni valahonnét, abból meg nem lett volna köszönet - fintorodott el a kis srác partiesti ötletétől. Még jó, hogy meg lehetett fékezni és a puncsra rá is kapott.
Annak meg csak örülni tudott, ha senki sem sértődött meg az ártatlan kis tréfától.
- A Virginia szép név. Hát, igazat megvallva nem sokat tudok a mágusiskolákról, "sárvérű" máguscsaládból származok. Anyáék is a mugli világból kerültek ám be, csak anya Franciaországban, apa meg Angliában tanult - gondolkodott el kissé dadogva. Szégyellte a tudatlanságát, hogy nem nézett utána jobban a dolgoknak, miután bekerült a suliba, vagy nem kérdezősködött Hajnitól, az ikertesójától.
- Nemcsak hogy érdekel... imádom - vigyorgott szélesen, amikor kedvenc témakörét hozta fel Ginnie.
- Ja, akkor biztos Hajnit is láttad már. A klubhelyiségben a partin én voltam. Nem viseljük olyan jól, ha külön vagyunk egymástól. Végül is ikrek vagyunk, ő a "másik felem". - Ő is élvezte, hogy akadt társasága, és nem egyedül tölti végig a takarodóig hátralevő időt. Az már más kérdés, hogy pillanatnyilag nem gondolt arra, hogy még is miként fog visszavergődni a tornyukba, de az idősebb lány nyilván tudja az utat visszafelé.

Pár pillanat múlva ismét révedő, kissé üveges tekintettel meredt előre, mikor kiakarta nyitni a jóslásról szóló könyvet.
 Kissé meg is lepődött magában, mert nem szokott ilyen gyorsan felbukkanni ez a kis "átok", amit kifejezetten utált. Nem szerette a megérzéseit, de bízott benne, hogy Hajni visszajött a suliba tényleg, és nem csak egy lehetséges opció. Na, ezért az egyért nem szerette a jóslást, mert ő csak lehetőségeknek tartotta azt, amit a látók láthattak.
Ő meg csak azért nem szívesen tartozott volna közéjük, mert nem akarta, hogy csalónak, vagy egyenesen idiótának bélyegezzék emiatt.

Merkovszky prof.

A tanulószoba ajtaja kivágódott, majd pár másodperc múlva egy főnixes gólya esett be rajta, olyan arccal, mint akit kergettek. Arca kipirult, haja oldalt copfba fonva, a mai napra sellőfonatot készíttetett a tesójával - mindig egymáson szoktak fodrászkodni. Rajta egy kék, kötött pulcsi, meg egy teljesen átlagos, két éves farmernadrág, amitől egyszerűen nem volt hajlandó megválni, pedig a szára alja is már a bokáján túl volt. Nem úgy festett, mint aki teljes mértékig ártatlan jó kislány...

Zihálva huppant le a hozzá legközelebb eső babzsákra, miután jó gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Körbenézett mindenütt: oké, sehol egy darab tréfás kedvű szellem.
Ivett ezúttal a saját kárán tanulta meg, hogy a tréfa csak addig az, amíg a kiszemelt célpont is annak tartja. Hát neki nem volt vicces a lovagi páncélokkal szórakozó szellem.
A szobában ár ült valaki, egy harmincas éveiben járó férfi, legalább is ennyire tippelte az elsős nebuló.
- E... elnézést a zavarásért... - kért bocsánatot rögtön, mielőtt magára haragítaná a tanárnak kinéző illetőt, és kivívna magának egy nem túl barátságos, zöld tekintetet.

Amint lassan levegőhöz jut a nagy rohanásban, eszébe jut, miért is indult el: csendes helyet keresni a nemrégiben kapott könyvének az olvasgatásához.
Ez egy mugli író meséje volt, az Aliz csodaországban  címet viselte.
Még mindig ez volt a kedvence, hiába, az ember sosem lehet elég idős a mesékhez, gondolta ő.
Aztán előkapta a pergamentekercseket és a tintásüvegét, de azt olyan hévvel dobta az asztalra, miután kiemelte, hogy amaz hangos koppanással landolt a bútordarabon, kupakja pedig kiesett. Hoppá, ebből most baj lesz... - aggodalmaskodott magában a kis főnix.
Azonban, ahogy az várható volt, a tinta nem folyt ki belőle.

Megkönnyebbülten lélegzett fel, hogy talán nem vonta magára túlságosan a figyelmet a kisebb zűrrel, amit magának okozott.
Remek, most akkor várhatok öt percet, mire kiolvas úgy-ahogy, és írhatok... hacsak nincs itt a közelben tinta, hogy megírjam anyáéknak a levelet, amit ígértem. - pufogott halkan, magában.
Merthogy a másik tintásüvegét meg fönt hagyta a gólyalakban, az Eridonos toronyban. Ez van, ha az ember lánya nem tesz rendet maga után, ha már nekiáll pakolászni a holmijai közt.
Jobb elfoglaltság híján nekiállt a magával hozott könyvét olvasni, amíg a fagyott tinta ismét a régi állapotába nem kerül.

Merkovszky prof.

Lassan már ott tartott, amikor Alice a kalapos nyúl után eredt a történetben, de ebben megzavarja egy meglepődött tanár, akinek valahogy nem fér a fejében, hogy egy nebulónál fagyott tintát talál.
- Küldjön a közelembe két rakoncátlan szellemet, akik épp unatkoznak, meg néhány lovagi páncélt, és fűszerezze némi frászkarikával is, meg adjon hozzá egy elsős diáklányt, vagy legalább is engem. - kicsikét tudományosnak, vagyis inkább szakácskönyv-jellegűnek tűnhet a válasz a tanerő szemében, de ezzel Ivett nem igazán foglalkozott.

Jobban izgatta az, hogy talán a két szellem időközben elunta, hogy felkutassák érte az iskolát, falakon és termeken keresztülgázolva, és lovagi páncélokat szabadítva őrá.
- Ugye, itt nincsenek szellemek? - gyanakodva körbelesett, majd ismét a tanárra figyelt, miután nagyjából sikerült lenyugodnia, a kis incidensre nem is gondolva többet.

- Elnézést, ha tiszteletlen voltam, tanár úr - teszi is hozzá gyorsan, mert nem akart illetlennek tűnni.
Hát, ez a nap nagyon nem úgy tűnik, hogy ez az övé lenne.
- Nem jó, ez mikor elindultam a klubhelyiségből, még folyékony volt - pillantott rá a tintásüvegre, amitől azt várta, hogy öt perc múlva ki is olvadjon, ám ez még nem teljesült egészen.
Épp csak annyira olvadt meg, hogy kicsit lehetett mártogatni, úgyhogy még várhatott vele.
- Mondja, kérem, hogy van itt még használható tinta - nézett szépen a tanárra, legalább is megpróbált reménykedni abban, hogy tud valahonnan életképes tintát szerezni, ami fog is a papíron.

Már rég írt a szülőknek, és az első korcsolyás próbálkozásokról is mindenképp akart említést tenni, noha eddig saját magából kiindulva esze ágában sem lett volna. Mondjuk abból merítve, hogy eddig nem sok jó tapasztalata volt a jégről, ez nem is csodálható az ő részéről.

Merkovszky prof.

- Akkor jó.
Miután sikerült szép lassan lehiggadni a tanára válaszát hallva, eléggé meglepi a tanerő kíváncsisága, ami a fagyasztóláda-kisasszonyt illeti.
- Nem olyan hosszú ideje, az ikertesómmal egy időben, tavaly jelentkezett a képességünk, de neki meg is szűnt, miután idejött a Bagolykőbe, de vissza is jött, nem bírta ki, hogy külön éljünk. Nehezen barátkozó típus - válaszolta a mióta-kérdésre.

- Egyértelműen. Engem már nem lep meg, inkább aggaszt. Ciki lenne vizsga, vagy dolgozat kellős közepén - húzta el a száját a tintás üvegre pillantva. Ha még csak az apjuk reggeli kávéja fagy meg, az hagyján. Az a legkisebb gond, van még kávé a világon elég. De tintát nem lehet másodpercek alatt szerezni számonkérés alatt... Ezek után felírhatja a teendők című fejbeli listájára a golyóstoll beszerzését. Talán abba nem fagy bele a folyadék...

- Kertesi Hanga Ivett a nevem, de jobb szeretem az Ivettet - mutatkozott be ő is, és igencsak ledöbbent, mert úgy nézett ki a dolog, hogy tanáráról volt szó. Vagyis, csak az egyikről.
- Akkor viszont fogunk találkozni az idén, tanár úr - mosolyodott el. Egész jó fej tanárai vannak a suliban, legalább is ő így vélte.
- Elemi mágiával foglalkozik, ugye? - Nem, ezúttal nem "látott" meg semmit, csak próbált következtetni abból, hogy mennyire kíváncsi Merkovszky professzor a furcsaságára, konkrétan a fagyasztásra.

Ivett már nem is nagyon törődött eztán a könyvével, ami szépen pihent az asztalánál, amelyiknél ült. A tanára átköltözött az ő asztalához, nyilván kommunikáció-könnyítés céljából.
Nem is olyan rossz gondolat - jegyezte meg magában, mivel a professzor igencsak magas hozzá képest. Körülbelül száznyolcvan és százkilencven centi közé tippelte volna magasságát.
Érdekesnek ígérkezett a nap, persze, közben Ivett továbbra is a tinta kiolvadását várta.

Merkovszky prof.

A professzora faggatózása miatt kezdte magát nem kicsit kényelmetlenül érezni. Nem szerette, ha erről a tulajdonságáról szó esett, valahogy úgy festett olyankor, zavarában vörösödve, mint egy kisgyerek, akit az apukája épp abban a pillanatban kapott rajta valami kellemetlen csínytevésen.

- Hát, még nem nagyon tudnak róla... csak egy páran. Flaviu tanárnőnek jeleztem egyedül - vallotta be Ivett. Talán másnak is kellett volna szólnia? A házvezetőjének? Remélte, hogy ezért nem kap megrovást. - Meg a házamból Ginnie és az ikerhúgom tudnak még róla itt. Meg most már Ön is.
- Remélem, nem sértem meg a professzor urat, de gáz csak akkor lesz belőle, ha elpárolog - próbálta kicsit enyhíteni a faggatózás okozta kellemetlen érzést.

Nem rendőrségi kihallgatáson van, csak a tanárát nyilván foglalkoztatja a szakterületébe vágó eset.
- Wow, ezt hogyan... - nem kis döbbenet ült az arcára, amikor Merkovszky professzor egy apró lángocskával megoldja a tinta-problémát. - Hűha... - ilyen esetekben még az egyébként beszédesebb Ivett sem igen találja meg a szókincsét.

Na, nem mintha amúgy nem látott volna már szokatlan dolgokat, mugli világból kiemelt varázsló-szülei körében, de ez még neki is új volt, ahogy sok minden a kastélyban, na, meg Bogolyfalván.
- Mondjuk úgy, hogy éles helyzetekben, amikor erős stressz-hatás ér. Legalább is máskor nem igen szokott működni - válaszolta már valamivel kevésbé nyugtalan hangon most már, a kis "mutatvány" hatására.
- Ilyesmiket fogunk tanulni majd az óráin? - érdeklődte barátságosan.

Noel

Nem tudta, hogyan került az erkélyre, mindenesetre az elmúlt pár hétben megtanult egy leckét tankönyvek segítsége nélkül is: a kastély, bármilyen ügyes,furfangos felfedező legyen az ember, mindig tartogat számára valami újat, valami meglepetést. Legyen az új diák, szellem, vagy egyéb lakó, esetleg új helyiség, stb.
A korlátnak támaszkodott, és élvezte a késő őszi időjárást. Ja, ami tökéletesen borult volt, mint mindig, de nem bánta, inkább örült annak, ami osztályrészül jutott neki. Közben magával hozta könyvét is, amit nem fejezett még be. A lány ezúttal az időjárás ellenére is sárga, hosszú ruháját vette fel piros topánnal a lábán.

Kicsit úgy érezte magát a sok növény között, mintha inkább egy kertben lenne, mint erkélyen. Ivett belegondolt abba, hogy mit ki nem hozott belőle eddig a suli. Tulajdonképpen élvezte. Megtanult korcsolyázni vége, új barátai lettek, viszonylag hamar megtalálta a helyét.
Eltűnődött, hogy vajon más is így van-e ezzel, aki újként bekerül egy közösségbe.
 Tulajdonképp A Levitából ismert csak embereket, a többi két házról szinte alig tudott valamit, csak az általános jellemzőjüket.
Viszont ideje, mint a tenger, így gond egy szál se - jóformán akárhol lehet ismerkedni, csupán a fizikai határok szabhatnak gátat ebben a  tevékenységben. Hacsak nem zárkózottabb típus az ember lánya/fia, mint az ő ikerhúga, Hajni.

Szeretett volna kicsit többet megtudni arról, ami körülveszi, és remélte, hogy azért megszeretik a zöldek is, bajkeverő-típusa ellenére is. Ivett gondolataiba merülve ült le az egyik székre, hogy olvasson, éppen akkor bukkant fel egy ismeretlen arc is az erkélyen...

Noel

Ivett felfigyelt a léptekre, s a őt bámuló fiúra. Nem ijedt meg nyuszika módra, inkább visszabámult: a fiúnak vállig érő, barna haja volt,és láthatóan tökéletesen idegen volt neki a kastély. Ő már úgy-ahogy kezdte megszokni a furcsaságokat, és ráadásul már barátai is akadtak, nem csak a saját házában.
- Szia! - köszönt, s remélte, hogy reagál a fiú.
- Még sosem láttalak errefelé. - Nos, ezúttal nem igazán találhatta őt beszédes kedvében, és láthatóan nehezére esett elszakadnia a könyvétől. - Hogy hívnak?

Semmit sem utált úgy, mint ha szótlanul bámulták, legalább bemutatkozott volna az illető. Ivett várakozón pillantott zöld szemeivel az ismeretlen felé, s felmerült benne a gondolat, hogy talán egy nem túl társasági lénnyel, azaz rellonos diákkal akadt dolga. esetleg külföldi az illető, és nem beszéli rendesen a magyart? Fél, hogy extra módon sikerül beégnie egy esetleg magyar diák előtt?
- Tudsz magyarul? - biztos-ami biztos alapon ez lesz a lány következő kérdése.  

Noel

Ivett furcsán tekintett a fiúra, aki egy szimpla kérdés miatt volt olyan édes-kedves és kiröhögte. Mondjuk mit is várhatna egy rellonostól, legalább is a sárkányos házjelvényről ezt a következtetést vont le.
- Pedig akár külhoni is lehetnél a neved alapján - jegyezte meg.  - Kertesi Hanga Ivett, de az Ivettet jobban szeretem.
Nos, nem várt túl nagy durranást, egy rellonos biztos nem annyira társasági ember. Az öltözékéből ítélve biztosan hiú a külsejére a fiú, legalább is így vélte.
Hogy hamar vont-e le következtetést, az majd kiderülhet később is.
- Értem. Én se vagyok valami régi diák, körülbelül egy hónapja, hogy itt vagyok. - Nem szokott zavarba jönni Ivett, legfeljebb az emberek, ha esetleg felhúzták, és utána láthatták a következményeit.
- Jó tanács: mielőtt kiszemelsz egy úti célt, legalább fél órával előbb indulj el, hogy biztos odaérj. Amúgy a falu is nagyon szép - Noha már neki is akadt egy-két eltévedős pillanata, azért akkora gáz talán még nem történt vele, hogy valahol tanácstalanul ácsorogjon egyedül, hogy merre is menjen.

Ivett kissé tanácstalanul állt, na, most jól jött volna Ginnie segítsége, hogy kihúzz szorult helyzetéből. Még neki is sok tanulnivalója volt a kastélyról, bőven bele kellett szoknia a társaságba, és a tájékozódási képességein se ártott volna javítani, merthogy az neki is, és Hajninak is botrányos volt.
- Um... és mielőtt elfelejtem. Vigyázz, mert egyesekből duplát is láthatsz, ha érted, mire gondolok - célzott az iskolában előfordulósok ikerpárra, mint ahogy a Kertesi-lányok is, azaz ő és Hajni is az ő táborukat gyarapították.
- Nekem is  itt van az ikertesóm. Egyébként találkoztál már saját házad-béli diákokkal? - kérdezte. Nyilván a srác nem egy társasági típus lehetett abból ítélve, hogy nem túl beszédes.

Shania Nayar

Ő egy kicsivel előbb felfedezte a Faházat, és nem esett kétségbe a külseje láttán: nyilván varázslat tartja össze az erdőben megbúvó létesítményt. Az egyik babzsákon  szunyókált, mellette a földön kinyitva, fejjel lefelé ásítozó tankönyv. Az idegen hangokra riadt fel, félkómásan teintett az ablak felé: egy ismeretlen lány kapaszkodott fel, s különös módon nem a lépcsőt választotta, inkább a fa törzsén mászott fel.
Ivett ránézett a lányra: hosszú, fekete hajú, és úgy látszott, békés szándékkal jött, nem fogja őt kiebrudalni a házból.

- Szia! - köszönt az idegennek, de vissza is döntötte fejét a babzsákra. Aludni már nem aludt, viszont az a tömény, száraz információ jó hosszú időre kispadra állította, ami azt illeti. - Te ki vagy?
Szép lassacskán tért magához a tetőtől talpig melegítőbe bújt leányzó, akin még egy hatalmas kabát is elterült, takaró helyett.
A padlót körülötte díszítette még néhány tinta-rajzos pergamentekercs, és madzagok, amikkel leveleket szokott kedvenc iskola baglya, Homérosz lábához rögzíteni.

- Bocs a kisebb kupiért, és a modortalanságért. Kertesi Hanga Ivett, de inkább csak Ivi - mutatkozott be ő is, miután úgy-ahogy magához tért a tegnapi szunyókálásból.

Shania

- Fogtündér? Nem egészen így szoktak feltűnni a filmekben - próbált viccelődni a kissé távolságtartó válaszra, pedig neki annyi is elég lett volna, ha szimplán nem mond semmit a másik. Bizony érti ő ám a szarkazmust, csakhogy nem veszi magára soha, elengedi a füle mellett. Legalább nem egyformák az emberek, és így nincs unalom.

- Oh, nem, csak kicsit kilógtam a kastélyból, túl csábítónak tűnt a bajkeverés ötlete. De végül ötlet nélkül maradtam, és inkább nekiláttam tanulni. Aztán alvás lett belőle. Hányadika van? - Naná, merthogy még csütörtökön bealudt a mágiatörténet-könyvvel a kezében, ami jelenleg a padlóval kötött szorosabb barátságot avagy ellenséges viszonyt.

Mivel szemlátomást a lány nem igazán tűnt társasági egyénnek, és nem úgy nézett ki, mint aki beszédes kedvében van.
- Engem nem annyira zavar a nevem - tette hozzá a részvétnyilvánítást illető mondatra válaszképpen. Az már csak hab volt a tortán, hogy egy pillanatra hirtelen merev lett tartása, szemeivel kitartóan nézett valahová a lány háta mögé, ami pár másodperc múlva vissza is állt eredeti állapotába.
- Bocsi, de nem rellonos vagy egész véletlenül?  - Ilyenkor hálát adott az apró megérzéseinek, ami jó emberismeretéből fakadt, meg sokszor a másik fél viselkedéséből próbált következtetni, általában jó eséllyel, noha nem mindig lett igaza.
Sőt, most viszont kifejezetten jól jött, hisz szófukar társaságától nem sokat remélt, ráadásul hangulatba sem volt épp jó formában, bár ez relatív, hogy ki mit tart "jó formának". Mondjuk a rellonosokról már kapott egy kis ízelítőt, nagyjából ki is alakult egy gyengécske képe róluk: nem túl barátságosak, inkább zárkózott egyének, leginkább az érdekük veheti őket. bár lehet, ez csak egy rögzülni készülő sztereotípia...  

Shania

Na, ez a kérdés igencsak elgondolkodtatta őt, mivel még a büdös életben nem találkozott össze igazi vérfarkassal, de talán nem is igen vonzotta az ötlet, tekintve abból a filmmennyiségből, amit látott.
- Ha a Meyer-filmekhez hasonló nyáladzó ölebek, akkor inkább nem találkoznék velük - fintorgott, hacsak arra a borzalmas mugli gyártmányra gondolt. - Ezt már tapasztaltam egy párszor, nyugi.
Az említett dátum hallatán egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne nevessen.
 Még hogy tizenharmadika lenne? Oké, azt elismerhette, hogy lusta volt egyébként, mint a föld, de hogy ennyire elaludjon, az még sosem fordult vele elő. - Azt kétleném. Ennyire nem altató-erejű a mágiatörténet-tankönyv.

Időközben felkapta a vaskos kötetet, és szépen visszahelyezte az őz-barna kiránduló-táskájába, amit direkt az ilyen faházas-erdős-hálózsákos alkalmakra szereztetett be apjával.
- Mondjuk annyira nem hinném, hogy lényeges az idő, pár napig úgy is itt leszek, legalább is ez a szándékom - tette hozzá. A vérfarkas-kérdést pedig nem igazán értette, mondjuk igazság-tartalom van benne, mindenkiben máshogy élnek ezek a mitikus lények. Mondjuk ő leginkább egy vámpírral való találkozást került volna el a legszívesebben. Kissé megborzongott a vörös életnedűvel táplálkozó, élőhalott, emberarcú lényekre gondolva, de hamar el is hessegette gondolataiból a vérszívókat. Na, velük szeretett volna legkevésbé összeakadni ezek után már 99,9%-os biztossággal. A maradék 0,01% esély már nem rajta múlna, legalább is szerinte.
Gyorsan vissza is heveredett a babzsákra, innentől kezdve meg a lányra bízta, hogy egyáltalán mihez kezd vele. Mondjuk azt remélte, hogy hajmeresztő, testi épségre kockázatos balhé nem kerekedik, amíg a faházban tartózkodik.

EM kirándulás - Indulásra fel!

Ivett ezúttal nem késett, de végig idegeskedett reggel, hogy időben odaérjen az iskolaudvarra. Ennek meg is lett az eredménye: a termoszban levő tea, amit a táskájába pakolt igaz, meg nem fagyott, viszont jelentősen lehűlt. A vastag, steppelt kabát alatt egy vékonyabb széldzseki, alatta pulcsi, póló. A táskába a teán kívül szendvicsek kerültek, váltás-bakancs, ha beázna a lábán levő, elsősegélydoboz, esőkabát, meg elemi mágia-tankönyvek.
A hatalmas túra-hátizsákkal felszerelkezve, pálcáját kabátzsebébe rejtette,úgy igyekezett ki a jelzett gyülekező-helyre.
Vidám arccal ért k, és úgy tűnt, lesznek azért jó páran ezen az eseményen.
- Jó reggelt, professzor, sziasztok! - köszönt Merkovszky professzornak és a többieknek. Neki nem volt olyan ismeretlen a tanár úr, tekintve, hogy első találkozásukkor mennyire meglepte tanárát a megfagyott tintásüveg. Kedve lett volna elsütni, hogy ki kér Ice Teát, de inkább nem tette. Belépője, amikor idegességében még a jeget is megfagyasztotta a füvön egy darabon - ja, szépen meg is csúszott rajta, szerencsére a táskára esett, de a vastag ruhája is megfogta. Mondjuk jobban sajnálta volna a táskája tartalmát, mint magát. Szép kis bemutatkozás... - gondolta magában kicsikét bosszúsan, de viszont kíváncsiságában ez egyáltalán nem fogta vissza.

Föltápászkodott, majd úgy tett, mintha nem is történt volna semmi - úgyse erre fog figyelni a társaság, fő az optimizmus ugyebár. Ivett eztán feszülten figyelt, hogy még is mit fog mondani a prof, már ha mond egyáltalán valamit. Nem kellett hozzá jóstehetség, hogy még fél óráig várnak maximum, és ha már a csoport nagyja ott lesz, esetleg akkor lesz valami kisebb információ-közlés. Legalább is Ivett így kalkulált nagyjából.
- Szia! - köszönt az ismeretlen ismerősnek, a rellonos lánynak, akivel még a faházban futott össze. Kicsit meg is nyugodott, hogy annyira nagyon még sem lesz ismeretlen számára a nebuló-csapat.