Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Teljes nyugalomban és a tőle megszokott, már-már laza tempóban tartja az év végi órák egyikét. Ilyenkor már új nincs, csak átrágni a dolgokat még egyszer a vizsga előtt, hogy minden tökéletesen vagy legalább elfogadhatóan menjen. Reméli csak, hogy nem magyarázott összevissza és amit összeszedett gondolatvezetésnek érez, az is volt. Tény, van, amit még saját magának is értetlen kezdett el, de olyankor mindig újrakezdi. Van még ideje belejönni, ha valóban ezt a pályát szánta neki a sors és ezen halad tovább. Néha elgondolkodik, hogy mégis talán másfelé, máshol kellene lennie, aztán pedig beszambázik a terembe, az üvegházak egyikébe és érzi, hazatalált. Kérdőjel még, hogy mit hoz a jövő, a jelen azonban mindig talál meglepetést.
Éppen a diákseregen vezeti végig a tekintetét, akik lázasan jegyzetelték az elmélet száraz és unalmas, viszont annál fontosabb dolgait, amikor megakadt pillantása, pontosabban összeakadt egy túlontúl ismerős szempáréval. Saját kékjei nagyra nyíltak, amikor ráeszmélt, hogy az arc, az állának olyan markáns és ismerős éle köszön rá vissza, egy órán. A kastélyban. Olyannyira összezavarodott, hogy amikor egy lány visszakérdezte az utolsó mondat utolsó szavait, „Jó étvágyat” kívánt neki. Kellett pár perc, mire visszatalált a fonalhoz, amit elejtett, óra végéig pedig tartotta magát és inkább arra sem mert pillantani, helyette inkább – mivel hiába pöcögtetné a krétát, neki az nem moccan – a táblára írta, amit még közölni akart. Csengetés előtt azonban nem sokkal vette rá magát, hogy ismét felé nézzen, de már nem találta ott. Hallucinálna? Agya annyira káosz lett, hogy egyszerre vezeti nyugodt vizekre, azonban mégse engedi egy pillanatra sem szabadulni tőle? Lehet, hogy tényleg fontolóra kellene vennie egy nyaralást az ELMÉ-ben, ahol rájönnének, hol és melyik alkatrésze hibás. Megrázza a fejét, a diákok elköszönnek, ő pedig holmijait összekapva lépked nagy slunggal kifelé. Kint sem találja. Talán tényleg bolond.
A folyosóra kanyarodva azonban hátát pillantja meg, fehérbe nyúló tincseit, már ismert járását. Ajkaiba harapva mérlegel, hogy menjen a fenébe innen vagy fusson utána, mint valami tinilány. Bahh, nem. Elnyújtott léptekkel, kezeit zsebébe mélyesztve, lazán libben mellé, mintha csak együtt indultak volna el és megszokott mosolyával néz előre, mintha mindeddig is ott sétált volna.
- Csak nem érdekelnek annyira a növények, hogy idáig jössz értük? A következő órára húsevő növényt terveztem, ha netán… - ingatja meg szórakozottan a fejét. - Vagy korrepetálásra jönnél? - villantja felé tekintetét, félvigyort engedve arcára, majd vissza előre. Egy ideig némán lépked vagy épp áll, attól függ, Mihail mit tesz. - Megleptél, hogy erre látlak. Még most is. Mit…? - aztán elharapja a mondatot. Nem tartozik neki elszámolással, így végül csak legyint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rendes egy adagot termel be a srác, ezt meg kell hagynia. Akkor legalább nem fogja szégyellni magát, hogy ugyanilyen elánnal zabál mellette. Mikor hogyan reagálnak rá, volt, aki nagy szemeket meresztett rá és inkább elült, de volt, akinek étvágyat hozott az, hogy vele ettek. Ha Odetthez csatlakozik, akkor meg inkább senki nem próbálkozik velük tempót tartani. Az étkezések fontosak, a másiknak meg úgy néz ki nagyon is ízlik, így aztán végképp milyen jól ellesznek egymás mellett. Összeveszni meg csak nem fognak.
- Nem lepődöm már meg semmin, még ha zéró mágia van bennem. Igazából már rég sikítottam varázslat láttán, kezd hiányozni – mintha nosztalgiázni akarna vagy épp teszi is azt fejben, pár pillanatra kivonva magát a valóságból. Nem mondja, hogy nem nézi meg a dolgokat vagy nem vonja fel a szemöldökét, azonban mégis, akad olyan eset, ami mellett már simán elsétál. Az évek alatt hozzászokott, még, ha gyanítja is, hogy csak egy apró szeletet látott az egészből. De inkább visszatér a valóságba. - Főként veled? No, mik történnek veled? - érdeklődik, ha már ennyire kiemelte, hogy igen, a kastélyban is vannak események, de, ezek szerint, vele is bőven. Kivel nem? Neki is kijutott mindenből, amire a száját húzza épp vagy csak sóhajt. Gondolkodni nem akar rajta, nemhogy mást tenni, így foglalkozik állandóan mással, másokkal. Meg valahogy, mostanság agya igencsak ködösít, nem emlékszik mindenre, amire annyira akart és amin rendszerint bőgött is. Valami történt, amit meg kell fejtenie, mielőtt elhiszi, hogy végképp megőrült. Az egyetlen dolog, ami eltelíti, az a kiadós kajálás, másképpen pedig üres és felszínes. Ezért is könnyű a sráccal viccelődni, vagy úgy bárkivel.
- Sü-ket, papa, süket – ismétli meg, kicsit hangosabban, pont úgy, mint amikor az öregekhez beszélnek, de még bőven nem kiabálnak. Aztán elengedi a komoly arcot és nevet egy sort, mielőtt a következő falatot bekapná. Krumplit krumplival, csinált ő is gyereknek ilyet, nincs ebben semmi. Nyel egy nagyot, majd vigyorog egy sort, hát menten valamit internetes sztár lesz. Lenne, ha tényleg űrlény lenne.
- Ez inkább tapasztalat, meg anno én se szívesen ültem a matektanárom mellé. De értelek, neked ez nem gázos – bólogat pár sort. - Felőlem lőhet, de én szőrös űrlény vagyok, azt ne feledd – mintha tudnia kellene a szerencsétlennek, hogy mi a fene is ő. Vagy bárkinek. Már nem aggasztja a tény, hogy valaki tudja, sejti, hallotta, bármit is tud. Olyan közönyösséget vett fel ebben, hogy ijesztő. Sok mindenben. Jelek, hogy amennyire egyenesbe jött, nyugodt, úgy nincs rendben semmi. Talán ha valaki egyszer észreveszi, időben lesz majd? Hiszen, arra még emlékszik is, hogy mindent odaadott. Van visszaút, vagy örökké diákokkal fog marháskodni?
- Jól bírom a fájdalmat, embertelen szinten – vagy kinek mi az. Még mindig haragoslila-sárga a combján egy folt, amikor nekicsapódott egy pad sarkának és meg se nyikkant, de annak, aki látta, fájt. Ez van. - Én nyugodt vagyok. Mondhatnám attól is, hogy tanulsz, de épp eszünk, olyankor nem szabad, mert megfekszi az ember gyomrát – és ez a tag levitás volt valaha. Persze nem inti lógásra, se semmire, csak egyszerűen felveszi a beszélgetés ritmusát. - Nem tudom. Ez olyan általános dolog, a tanárok és diákok között. Nincs sztorim, meglepően. Csak az általános, ami minden tanár felé, meg is lep – mert aztán lehetne itt minden, csak valahogy elmaradt vagy fene se tudja. Egy nagy falat után néz ismét oldalra. - Amúgy Belián vagyok. Neked van sztorid? Hallanék már valami jót – mint egy öregasszony, falatozva várja az információmorzsákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ha valaki azt mondja Csongornak, hogy délután a Navine asztalánál ülve a nyári hőséget enyhítendő sárgadinnye szelet majszolása okozta szörnyű kínok közepette éri a vég, nos… Nem állítjuk azt, hogy túl vehemensen kampányolnánk az ellenkezőjét bizonygatva, hiszen a legjobbakkal is megeshet. De ne szaladjunk ennyire előre!
Azon kevés napok egyike a mai, melyet a kastélyban tölthet kényelmesen, anélkül, hogy próbára kellene rohannia a művészetibe vagy a színházba. Elméleti elemi mágia óra után tökéletes harmóniában elemével, ahogy azt illik; lusta kört tesz mutatóujjával a jegeskávéja felett, melyre egyáltalán nem lenne szükség ahhoz, hogy a benne lévő hosszú nyelű kanalat mozgásra bírja, de! A külcsín fontos. És ezek a nüansznyi kézmozdulatok végtelenül fel tudják dobni a mágiát (amit amúgy senki nem látna másképp, mert, yaknow, levegő). Majd egy újabb, táncoshoz méltóan kecses kis pöccintéssel cukrot juttat az italba, melytől a nap további részének túléléséhez várja a megváltást. Épp bámul tulajdonképpen maga elé, teljesen autopilot-üzemmódban emeli szájához a villára szúrt gyümölcsöt, amit tényleg inkább csak majszol, semmint érdemben energiaforráshoz juttatná szervezetét, amikor is valamilyen rejtélyes módon a tudata mélyéről előkerül egykori crusha. A tökéletesen belőtt szőke tincsek és a ragyogó kék szemek, az a lehengerlő mosoly… Ábrándosan sóhajt egyet, a maszkabálon történt megbotlós incidenst pedig nem csak gondolatban hessegeti el, tesz egy apró legyezgető mozdulatot, mintha csak egy idegesítő kis muslicát kergetne arrébb.
Még mielőtt azon az eszeveszettül érdekfeszítő kérdésen elmélázhatna, hogy miért bukkant elő az ex-rellonos a fejében a semmiből, pislog kettőt, hogy ismét fókuszba kerüljön a világ aktuális történéseivel, és… Lassított felvételként látja Mihailt végighaladni az asztalok közt, mintha félig még mindig a kis álomvilágában lenne, de pár súlyos másodperc elteltével a gyomra hullámvasutat megszégyenítő szabadesést produkál, majd a hirtelen vetett bal hurok a szívét célozva egy mini infarktuson is átsegíti – minek eredményeképp majdnem megfullad a kis darabka sárgadinnyétől. És nem, nem erre gondoltam szörnyű kínok alatt, hanem az eshetőségen, hogy mindennek Mihail még szemtanúja is. Azt a katasztrófát nem élné túl szerencsétlen gyerek – aki egyébiránt a helyzethez mérten lehető legméltóságteljesebb kis köhintéssel leplezvén a fiaskót, épp a magas falú pohárért nyúl, jegeskávéjának fedezékébe bújva igyekszik úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hogy hű maradhassak önmagamhoz: fehérbe hajló szőke tincseim tökéletesen állnak, annak ellenére, hogy az egész napot végig rohangáltam, kékjeim csillannak meg a kastély folyosóin fellelhető lámpák fényében, féloldalas mosolyom minduntalan villan arcomon, ahogy elhaladok a kastély lakói mellett, és vidáman köszönök vissza mindenkinek, aki csak veszi a bátorságot, hogy hozzám szóljon. Vannak köztük ismerős és ismeretlen arcok egyaránt, ámbár egyikkel sincs időm huzamosabb ideig foglalkozni. Lépteim a Nagyterem felé vezetnek, hogy elkaphassam a tanerőt, aki nekem kell. Könnyed mozdulattal lököm be az ajtót, majd lassabb és elnyújtott léptekkel közeledem a tanárok asztalához, hogy az illető elé csúsztassam a kért dokumentumot. Muszájból váltok vele pár szót, amolyan formalitás, ami elengedhetetlen, ha 100%-ot szeretnék - minimum - nyújtani a feladatban. Pár, nagyon hosszúnak érződő pillanat után rázom meg a felém nyújtott jobb kezet, majd lépek egyet hátrébb, fordulok meg és indulok arra, amerről jöttem.
Talán, ha tíz lépést mondok, akkor túlságosan fölé is lőttem, de nagyjából ennyi után lassítok a különös hang hallatán. Államat mozdítom felfelé minimálisan, mintha csak segíthetne beazonosítani a neszt. A hangforrástól nem messze torpanok meg végül, pár tizedmásodpercig figyelem csupán, hiszen jobb biztosra menni, hogy valóban tőle jött-e, mikor agyam hajlandó feldolgozni a felé küldött információt, így az utolsó métert is átszelem kettőnk között. Tenyerem simul hátára, óvatos mozdulattal paskolok rá pár gyorsabbat, mert fájdalmat nem szeretnék neki okozni, de valahogy mégis meg kellene akadályozni azt, hogy megfulladjon. Kötve hiszem azonban, hogy a semmitérő paskolásom segít rajta, de legalább a lelkiismeretem tiszta lehet: megpróbáltam. Lassan hajolok lejjebb, pár szőke tincs hullik arcomba.
- Jól vagy? - fordítom kicsit oldalra fejemet, hogy valahogy megpróbálkozzak elkapni tekintetét. Szükségem lenne valami visszajelzésre arról, hogy valóban túléli-e, avagy csak egy kis szünetet tart az elhalálozás előtt, és mielőtt még ellépnék tőle, azzal a feltett szándékkal, hogy hazamegyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez élete legrosszabb napja. Legszörnyűségesebb rémálma válik valóra…
A jelenet, amiben teljes szívéből bízott, hogy elkerülhető, fénysebességgel eszkalálódik, és még mielőtt végtelensokadszorra is megpróbálhatna eleme segítségével elszublimálni a színről, Mihail tenyere paskol finoman a hátára, és kerül ezáltal hirtelen ismét megmentő karjaiba. Jól vagy? Hű, de ismerősen cseng… Az újabb kis köhintés kísértetiesen hajazhatna jellegében egy keserű, lemondó, kurta nevetésre is, ha nem tudnák pontosan mindketten, hogy valójában félrenyelt, mindezt pedig sikeresen a(z egyik) tinédzserkori álompasija szeme láttára. Vet egy kósza pillantást lefelé, hogy megnyílni látszik-e már a föld, hogy elnyelje, s szégyenében örökre száműzetésbe vonulhasson – de legalábbis arra az időre, míg Mihail a kastélyban tartózkodik.
Kezét szája elé emelve köszörül még egyet torkán, majd óvatosan felpillant, s ha eddig nem lett volna pipacsvörös – természetesen csak a pillanatnyi oxigénhiánytól –, hát a férfi közelségétől egész biztosan jól látható pír ül orcáira. Mégis mit vétett, hogy ilyen kegyetlenül elbánik vele a sors? Az egyetlen és utolsó reménye, hogy az ex-rellonosnak foggggalma sincs arról, hogy ki ő, nem emlékszik rá és nem is most fogja megjegyezni.
Szóra nyitja ajkait, de egy fél pillanatra megakad, ahogy tudatosan regisztrálja az elé táruló képet, a férfi szemébe hulló tincseket, és úgy önmagában a tényt, hogy ennyire közelről… is nagyon jóképű. – Most már remekül, köszönöm – bukik ki csak félig szándékosan és legfőképp kicsit sem átgondoltan, a helyzethez mérten meglepő – de nem lehengerlő – határozottsággal a kis flörti megjegyzés, amivel elütni igyekszik, hogy milyen komoly belső krízisen megy keresztül, a külvilág számára remélhetőleg csak mérsékelten rohadt feltűnően. Egy halvány mosollyal is megspékeli az elhangzottakat a további elterelés érdekében, bár az arcán kitartóan terpeszkedő rózsás árnyalat némiképp megnehezíti a hitelességet – vagy pont, hogy teljessé teszi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az ismerős arcvonásokra szegeződnek kékjeim, ahogy próbálom beazonosítani az elém táruló kisfiús vonásokat. Láttam már valahol, és ez olyan biztos, mint az, hogy a hátán történő kis lapogatásoknak semmi értelme, mégis cselekszem őket. Újabb köhécselés üti fel a fejét, fejem biccen félre, ahogy a feltett kérdésre várok valami pozitív - vagy legalább pozitívabbnak mondható - választ, mintsem azt, hogy az asztalra borulva megfullad a kezem alatt. S mikor érkezik az éppenséggel igencsak pozitívnak titulálható válasz, szemöldököm akaratlan rebben meg, mielőtt féloldalas mosoly kerülne ajkaimra. Szabad kezem támaszkodik meg az asztalon, már-már automatikusnak mondható a mozdulat, hogy igenis kényelembe helyezem magam a szituációhoz, míg kezem áll meg a hátán. És nem, nem mozdul onnan.
Minimálisan emelem meg jobban fejemet, kékjeimet lesütve pillantok le rá, mosolya viszonzásra talál, amennyiben még mindig rám néz. És nagyon remélem - már-már ajánlom -, hogy megteszi. Olyan játékot kezdett, amiből csak akkor van menekvés, ha én döntök úgy, de egyelőre a játék érdemi része még csak el sem kezdődött. Ilyenkor jön az én köröm, hogy az ölembe hulló lehetőséget ragadjam meg, és addig facsarjam, amíg nekem tetszik. És ha ő így, akkor én is.
Lassan mozdulok előrébb, az asztalon támaszkodó kezem hajlik meg kissé, ahogy dőlök előrefelé. Arcától pár milliméterre térek ki oldalra, mert mindenképpen azt érzem szükségesnek, hogy a helyzetet sokkal intimebbé és zárkózottabbá varázsoljam, még akkor is, ha a helyszín ezeknek a követelményeknek egyáltalán nem felel meg. Füléhez hajolok, féloldalas mosolyom pihen ajkaimon, kékjeim az elém terülő diákokat fürkészik, ahogy megszólalok.
- Erről szólnod kellene a pirospozsgás arcszínednek is - hangom rekedtesen libben fel, ajkaim érintik fülét egy-egy szónál, amik lágyan, mint egy melankolikus zongora darab, gördülnek ki ajkaim közül. Elnyújtott másodpercekig maradok ugyanabban a pozícióban, megadva az opciót, hogy kiélvezze közelségemet, ám azok lejártával egyenesedem fel és pillantok le rá. Ha módom van rá, elkapom tekintetét, megajándékozom egy igazán ritkán feltűnő mosollyal, majd állok fel rendesen is, kezem lassan csúszik le hátáról. Aprót lépek ki oldalra, utoljára sandítok le rá, majd ugyanolyan elnyújtott léptekkel, ahogy érkeztem, hagyom magam mögött a Nagyterem zsivaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahhoz képest, hogy alig néhány perce még épp csak takaréklángon vegetálgatott, most minden színészi tehetségét beveti, hogy a belül eluralkodott pánik ne üljön ki vonásaira. Nem szokatlan számára, hogy ártatlan, felszínes flörtöléssel enyhítsen a kialakult szituációkon, sőt, szinte már védjegye a könnyed és helyenként túl közvetlen attitűd, de ne felejtsük el azt az aprócska részletet, hogy jelenleg Mihailról van szó! Bízik benne, hogy a férfira is ugyanúgy hatással lesz az a különleges aura, amit elvileg a benne lapuló elemnek köszönhet, miszerint könnyebben alakít ki szimpátiát, eleve pozitív viszonyulást – s mely képességének megmutatkozása után komoly ön-újraértékelést vonzott magával több más aprósággal egyetemben.
Na, de arra számít a legkevésbé, ami ténylegesen történik – ez az egész tényleg kísértetiesen hasonlít egy álomra, ami egészen más irányt kezd venni, szédítő gyorsasággal. Tekintetét nem tudja elszakítani a rá szegeződő kékektől, mosolya azonban lassan, a férfi ajkain megjelenővel szinte tökéletes szinkronban hervad le, ahogy a navinésre telepszik a váratlan fordulatot vett helyzet súlya. A közelséget érezvén tudja, hogy el kéne hajolnia, de fizikailag képtelennek érzi magát rá, és mintha egy halk kis hangocska még pont az ellenkezőjére is biztatná. Ajkai megszeppenten nyílnak el enyhén és bent reked a belélegzett levegő, a fülét csiklandozó szavak értelme el se jut tudatáig, a karjaira kiül a libabőr. Egy halk, már-már megadó szusszanással távozik tüdejéből végül a bent tartott levegő, az arca ég (miért van ilyen meleg?), s mire úgy igazán felfogja, hogy mi történt, Mihail távozik a színről.
Mintha mi sem történt volna.
Fellélegzik, de közben értetlenül pislogva, szinte kábán fordul a férfi után. Mi a szentséges jóisten történt az imént?! Nyel egyet és nagy nehezen elszakítja pillantását az ex-rellonosról, hogy megpróbálja összekaparni kusza gondolatait, kérdőn összenézve egy közelben ülő háztársával, mire szintén inkább zavartan lesüti a szemét, és a kávéjában mágikusan fenntartott jégkockákkal kezd játszani. …What?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elég egyetlen pillanat. Összeakad tekintetünk az óra elején, és onnantól kezdve, mintha semminek nem lenne meg a helye az órán. Halvány mosollyal ajkaimon dőlök előre, térdemen támasztom meg könyökömet, tenyeremben pihentetem államat, míg a diákokat fürkészem. Az elszólásra forgatom meg szemeimet látványosan, halkan nevetek fel rajta. Hátradőlök, tollam serceg a papíron, és míg Belián igyekszik úgy tenni, mintha ott sem lennék - mert véletlenül sem pillant felém - én valóban arra koncentrálok, amíg itt vagyok. A szavak állnak össze következtetésekké, a lap lassan, de biztosan telik meg kulcsszavakkal, ahogy kékjeim diákról járnak diákra. Az óra végével szorítok rá a támasznak használt könyvre és a rajta lévő jegyzetlapokra, hogy hátra sem fordulva hagyjam el a termet. A folyosóra kiindulva állok meg csupán egyetlen pillanatra, hogy az időközben a könyvbe csúsztatott papírlapokat tegyem a táskámba, majd indulok is tovább. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, automatikusan mosolyodom el, ami csak szélesedik szavaival.
- Korrepetálásra, igen - nevetek fel halkan. - Bár a húsevő növény tényleg nem hangzik rosszul - merengek el a plafonra pillantva, majd ingatom meg fejemet nemlegesen. Türelmesen várom meg, hogy a csend hova fut ki, és amint kiderül, látványosan forgatom meg szemeimet, ahogy a kérdés nemhogy befejezetlen marad, de el sem hangzik. Még mindezek után is?
- Az egyetem miatt vagyok itt. Van egy projektem, ami a különböző korú diákok stresszkezelésére fókuszál. Eredetileg nem ezt terveztem, de a fegyház igazgatósága még nem válaszolt, úgyhogy… - vonom meg vállaimat. - Itt vagyok - félreértés ne essék, ebben is ugyanakkora kihívást látok, mintha a fegyházas projektem jött volna össze, mindössze azt jobban preferáltam volna. Igyekszem úgy hozzáállni ehhez, hogyha ez jól sül el, akkor lényegében kiváltom vele a tárgyat, így a fegyházban történő megfigyeléseim felhasználhatóak lesznek a diplomamunkámban, aminél jobbat nem is kívánhatnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zente
 Kicsit megdöbbent, hogy egy fiú, akit csak ma ismert meg, logikusabb ötlettel áll elő az apja hóbortos hülyeségének a forrását illetően, mint ő maga. De hát valóban, ez tűnt valószínűnek. Azt a büszke vigyort az arcán, amikor azt mondta, hogy a lehető legjobb házba fog kerülni, sosem fogja elfelejteni. Még be sem osztották, de már elkönyvelte, hogy belőle is szfinx lesz. Zalánt nem különösebben érdekelte, hova fog kerülni, de a családja többi tagja mindig úgy hírdette a Levita értékeit, mintha fizettek volna nekik ezért.
 - Lehet, hogy igazad van. És hogy kincset...? Nagyon remélem, hogy lesz valami, különben megetetek apával minden egyes papírlapot, amin át kellett rágnunk magunkat, hogy eljussunk a végéig.
 Nézte, ahogy Zente fellapozza a könyvet, első látásra semmi különös nem volt a lapokon. Amikor már másodjára nézték végig, a szeme megakadt valamin. Gyorsan megállította társát a lapozásban. Az oldalon csupa bekarikázott betű szerepelt. Egy újabb anagramma.
 Hagyta, hogy Zente a kezébe vegye a dolgokat. - Szerintem jó nyomon járunk - bólintott megerősítésképp. Amikor már az összes betűt kiírták, egy darabig csendbe burkolózva gondolkodott. A 'mágikus' szót hamar megtalálta, de az ű betűvel meggyűlt a baja, hogy mégis hova való.
 Végül összeállt a kép. Mágikus művészetek. Magabiztosan nézett a másikra, hiszen ez a legértelmesebb, amit csak ki tudtak hozni az egészből. Ez kell, hogy legyen. Néhány gyors kérdés a könyvtárosnál elég volt ahhoz, hogy egy újabb polc előtt álljanak meg. Most Zalán nyúlt a keresett könyv után, de amint megpróbálta azt leemelni a polcról, valami kiesett belőle.
 - Nézd! - mondta, majd gyorsan hajolt is a papír után, amit elhullajtott. Azon nem egészen szép írással a következő sorok álltak:

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Yes, a gyomrom idegesítő korgása már csak a múltban zajong, ezt jelzi az elégedett nyammogásom és hümmögésem. Ha választani lehet az éhség és a halál között, nem kellene sokat tanakodni rajta hogy leugorjak valami magas helyről. Nem volna jó ötlet ehhez a marhaszelethez társítani egy kis rántott szeletet. Falok és falok. Az bizti, hogy a szeletektől felhevülök, szívesen készítenék magamnak húsból palotát. Kár, hogy ez csak a képzeletem szüleménye lehet csupán. Izgató a tudat, hogy a mellettem lévő személy is húsból van, de vele csak játszanék enni nem ennék belőle. Na jó, ez kezd egy kicsit furán hangzani. Mindezzel csak azt jelzem, illetve pillantgatásokkal konstatálom hogy elég jól néz ki a csávó, gondolom ezt férfiként. Na és? Mi pasik megnézzük egymást, és ezzel nincsen semmi baj. Így van jól az egész szitu. Maradt még egy kis adag az ebédből, amit végezetül kívánok majd elfogyasztani, a desszert után.
- Rég sikítottál varázslat láttán? Na, hogy egy kis örömöt szerezzek neked – mondom, majd a villát desszertes kanállá változatom, és magam elé húzok egy szelet citrom túrótortát. Az édességeket is nagyon csipázom, azok között is megvannak a kedvenceim. Almás lepény, francia krémes és a citromos szelet tartozik ebbe a kategóriába, így hát természetesen magamban ugrálok örömömben miközben a desszertet megkóstolom. Én is próbálkoztam már otthon ezek elkészítésével, de rendre kudarcot vallottam. Meghagytam hát a szakácsnőnek, a drága Mirella néni istenien készít el mindent. A drága előszót akkor kapta, amikor gyerekkoromban véletlen találtam egy képet a kabátjában. Tudni kell róla, hogy nagydarab asszonyság, és a képen a mellette álló alacsony megszeppent férfi a férje lehetett, a kép hátoldalára írt szövegből erre következtettem: Én, és a drágám. Mirella megmaradt drágának, én pedig az étkező asztalnál ülök jelenleg.
- Nem hallom fiam! – kiáltok kissé halkan, bár nem is tudom hogyan lehet halkan kiáltani? Páran felém is fordulnak, és értetlenkedve térnek vissza ebédjükhöz. Az utolsó bámészkodónak integetek, aki ekkor zavartan feláll és kisiet a termen.
- Szegénykém, biztos megy a hasa. Jaja, megvan az a kis előítélet mindenkiben. Kivéve engem, úgyhogy ha tanár vagy ha nem, ülhetsz itt mellettem anélkül hogy félpercenként a diákjaidról kérdeznélek. Helyes? – kérdezem majd kacsintok.
- Ezt megjegyzem. Örülök ha nyugodt vagy. Ha mégsem, akkor nyugodj meg, attól megnyugszol. Tudod, nem mondanám tanulásnak. Ez egy kis kiegészítő foglalkozás, arra az esetre ha unalmas társaságban lennék. De tudod mit, elvagyok – mondom, és visszadobom a könyvet a táskába. Majd nézegetem később, nem szeretném elvenni egy jó beszélgetés lehetőségét magamtól.
- Belián. Érdekes név. Én Vince vagyok, és Áron. De ha Dévainak szólítasz, azt sem bánom ám. Jó sztorim? Hát figyelj mozgalmas az életem: Érdeklődj! – mondom majd végre bekapom az utolsó falatot a desszertből, és a szalvétával megtörlöm az ajkamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megijeszti háztársa közeledése, ahogy az is, hogy a lány ennyire könnyedén veszi a beszédet. Most neki is ilyen lelkesen kéne szövegelnie? Nem, az soha nem menne neki. Ha belelendül ugyan tud beszélni, és ami a fejében van azt olyankor ki is adja, de másképp megijesztik az emberek. Nem ismeri Zaydayt, eddig elkerülték egymást, így arról sincs semmi fogalma, hogy valójában háztársak. A másik lendülete pedig különösképp visszariasztja, még annak ellenére, hogy az imént egészen sokat beszélt hozzá. Arra azonban nem számítot, hogy a lányt érdekelni fogja a mondanivalója. Általában csak lehurrogják vagy kinevetik, mikor versekről beszél, ő pedig megérti a dolgot, és máskor inkább csendben marad. Megérti, amikor az arcába mondják. De ha beszélgetőtársa csak arckifejezésével jelezné, unja a dolgot, Ramóna nem biztos, hogy észre venné az apró jelzéseket. Sokszor nem szokta. Talán ez az oka annak is, hogy elidegenednek tőle az emberek. Meg annak, hogy annyiszor piszkálják és nevezik robotnak. Merthogy néha tényleg kicsit olyan. Persze a kastélyban ezt még nem kapta meg senkitől, itt még a robotokat sem ismerik sokan.
Saját mondandója befejeztével hátrébb lép kicsit Zayday-től, és elnémul. Feszülten összeszorítja ajkait, mikor rájön, hogy éppen beszélt valakihez, a valaki pedig lelkesen válaszolt is. Ez sokszor nem így történik vele. Nyel egy nagyot, kicsit hezitál, megfordul a fejében, hogy elrohan, elmenekül, vagy kijelenti, hogy neki viszont nincs ideje, és otthagyja a másikat. Aztán mégis marad, erőt vesz magán. Ha a másikat tényleg érdekli Poe, ő meg szívesen beszél róla, akkor abból még normális beszélgetés is lehet! Valahol mélyen vágyik arra, hogy rendesen tudjon beszélgetni másokkal, nem akaratból annyira félénk.
- Öhm... - ajaj, nehezebb lesz ez, mint gondolta! Mit kéne mondania még? - A teljes neve Elizabeth Rebecca Herring - mondja aztán halkan. - Amíg férjhez nem ment, 1834-ben. - Hangja kicsit remeg, még mindig bizonytalan, nem tudja, akarja-e ezt a beszélgetést. No meg azt sem, ki a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kellemetlen dolog kijelenteni, hogy Ramóna hozzászokott már, hogy bántják. Pedig sajnos így van. Mindig is kicsi volt, vörös, szeplős és régebben még dadogott is egy ideig. Rengeteg dolog van a lánnyal kapcsolatban, amin osztály- és iskolatársai könnyűszerrel fogást találhatnak. A legerősebb dolog azonban, ami áldozati sorba hajtja Ramit, hogy süt róla, ő bizony nem fog sikítani, nem fog árulkodni. Maga sem tudja, miért nem teszi. Nem képes megvédeni magát, és ez rengeteg feszültséget okozott már neki. Sosem értette, miért nem veszi észre, mikor valaki rossz szándékkal közeledik hozzá, esetleg untatja, vagy nem kívánja a társaságát. Mikor pedig egyre többen kiabáltak az arcába, húzták meg a haját az ilyenekért, belátta, jobb nem is próbálkozni. Inkább bezárkózott hát, nem is próbálja mások társaságát keresni, megvan ő egyedül is.
Fél az emberektől, és néha találkozik olyanokkal, akiktől sokkal jobban fél, mint az átlagtól. Akik már bántották egyszer, esetleg furcsán néznek ki, mint Teddy. Szerencsére a navinések között kevesebb eséllyel fordulnak elő olyan élénk diákok, mint az eridonos srác, és olyanok is, akik élvezetből bántanak másokat. A Nagyteremben azonban mindenki ott van, bárki tehet a védtelen lánnyal bármit. És sajnos van, aki ezt kis is használja.
Ramóna a paddal együtt rezzen meg, s közben sikerül megütnie a szájpadlását a kanalával. A kanálból kifolyik a tej, le a lány állán, egyenesen az ingére. Nincs ideje azonban azzal foglalkozni, mert a lökéstől előre is esik. Vörös tincsei megrázkódnak, ahogy feje előre billen. Nem tudja jól megtartani a nyakát, talán az ijedség teszi, arca egyenesen az előtte pihenő tálba esik. A pelyhek az asztalra hullanak, a tej kifröccsen, a reggeli egy része pedig Ramóna arcán, ruháján és hajában landol. Sokkos állapotban néz támadója felé, bár még nem biztos benne, hogy direkt lökték meg. Arcán tisztán látható a zavarodottság és az ijedtség, ahogy kékjei a levitásra rebbennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bárcsak Augustine az az ember lenne, aki véletlenül megy neki másoknak, majd elnézést kérve segít nekik! Ám a valóság ennél ridegebb, gonoszabb és kegyetlenebb, talán még a fiúnál is, ugyanis amikor meglöki, már pontosan jól tudja, hogy így vagy úgy, de katasztrófát idéz majd elő. Arra azért gondosan ügyelt, hogy perifériájában végignézhesse ami a navinéssel történik. Be kell vallania, még ő sem gondolta, hogy ennyire zseniálisan sikerül majd terve, pláne, hogy miközben a reggelije eláztatja a lányt, még van olyan naiv, hogy kérdéssel a szemében forduljon a levitás felé. Vajon szándékos volt vagy véletlen? Vajon bántani fogja vagy segít? Egy idealizált világban bizonyára az utóbbi történne, azonban a francia felegyenesedve végre teljesen áldozata felé fordulhat, a siralmas látványt pedig nem tudja megállni nevetés nélkül.
Először csak szélesen elvigyorodik, majd feltör belőle egy rosszindulatú, jóízű kacagás, elvégre kimondottan mulatságosnak találja a kukoricapelyhekkel keretezett őzike szemeket és természetesen vörös tincseket. Az a helyzet, hogy Ramóna az iskola sztárja is lehetne, ha összeszedné magát és bomolhatnának érte a srácok, azonban ezzel a beszürküléssel és saját maga alárendelésével teljesen megfordítja a kockát.
Eközben a nagyteremben ülők feléjük fordulnak és szép lassan megindul hullámokban a nevetés. Természetesen akad olyan is, akinek szemében együttérzés vagy néma szánalom csillan, de a legtöbben inkább csak jól szórakoznak. És kérdem én: vajh csak az bűnös-e, aki a bűnt elköveti vagy azok is, akik szótlanul tűrik, s elfordítják a fejüket? Hol húzódik a határ az ártatlanság és tettestársi mivolt között? - Elég szerencsétlenül nézel ki, bár... - lesújtó pillantással méri végig a lányt, mielőtt a mondatot befejezné. - ... ezen a szetten talán csak javít a reggelid. Különben is, kukoricapehely? Hány éves vagy, nyolc? - hogy Augustine mit érez egészen pontosan? Nehéz lenne megmondani. Talán biztonságot. E percben mindenki jófejnek, menőnek találja, netán fél tőle és nem keresi benne a miérteket. Ez a lényeg, csak ez számít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem túlzás azt állítani, hogy Ramóna naiv. Az utolsó pillanatig hiszi, hinni akarja, hogy véletlenül lökték meg. De sajnos nem ez az igazság. Ez pedig ő is belátja, ahogy tejben áztatott arcával Augustine felé fordul, a másik pedig nevetni kezd. A levitás nevetése éles késként hasít Ramóna lelkébe, még egy sebet vájva a sok korábbi közé. Nem tudja megszokni, hogy nevetnek rajta, minden alkalommal ugyanúgy fáj, ugyanúgy töri szét belülről, mint az előzők. Ha nem jobban. Sírni már nem sír azonban, megtanulta, hogy az csak ront a helyzeten. Csendesen tűri a nevetést. Fejét lehajtja, ahogy a Nagyterem többsége is csatlakozik Augustine-hez. A mozdulattól hajából kihullik egy szem kukoricapehely, rá farmerére, ami a lecsöpögő tejtől már pöttyös lett. Alsó ajkába harap, úgy tűri, viseli el a harsány nevetést, ami visszhangzik a Nagyteremben. Fáj, de tenni nem tud ellene, csak várja, hogy elhaljon a dolog.
De bár elhalna, bár csak ennyi volna az egész! A levitás azonban több szórakozásra vágyik talán, vagy egyértelművé tenni, hogy igenis bántani akarta a lányt - folytatja a dolgot. Hangja egyszerre tűnik ismeretlennek és nagyon ismerősnek Ramóna számára. Mondatai pontosan úgy csengenek, mint azok a mondatok, amelyek volt osztálytársa száját hagyták el egykor, túl nagy rendszerességgel. Azért felemeli kicsit a fejét, meggyötört tekintettel néz fel a srácra. Kékjeiben félelem csücsül, hiába tudja, hogy az csak még inkább beletaszítja az áldozat szerepébe. A fiú megjegyzését követően méri végig egyszerű ruháját, a farmert és inget, amit reggel magára kapott. Sosem törődött azzal, mi van rajta, mi az aktuális divat. Csak felveszi amiben jól és kényelmesen érzi magát. Úgyszintén az étellel.
- Én... én... szeretem - nyögi ki válaszképpen, bár tudja, hogy a másikat ez nem fogja érdekelni.
Egy szalvétát ragad meg, letörli az arcát, jobbjával meg egy darab kukoricát halász ki vörös tincsei közül. Tekintete egyszer Augustine-re zizzen, aztán egy másik srácra, aki nagyon jól szórakozik a helyzeten. Sikítani akarna, sikítaná, hogy hagyják békén, de nem jön ki hang a torkán. Ujjai hajába siklanak, ezzel elérve, hogy még több pehely hulljon ki tincsei közül. Nagyot nyel, szippant egyet, úgy néz fel aztán ismét a levitásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

I belive I can fly, I belive I can touch the sky…. Abban egészen biztos volt a navinés, hogy tud repülni, még ha seprűháton is, viszont az eget megérinteni… az egy új szintje az őrületnek és meg kellett hozzá találnia megfelelő embert. Szerencsére nem kellett messzire mennie, egyszerűen csak áthuppant ma reggel a Levita asztalához, hogy odamenjen Lilihez meg a fura, levakarhatatlan barátnőjéhez, aki valamiért mindig levitásnak érzi magát, amikor reggeli osztás van. Reméli, hogy hiába piros, nem tégla.
Annak ellenére, hogy nagyon régen ismeri ezt a zenét, az ötlet nem olyan régen kúszott a fejébe, és minél többet dúdolta ezt a dalt, annál többször járt azon az agya, hogy hogyan lehetne megoldani. Oké, hogy igazából nem lehet megérinteni az eget, ez tiszta sor, de milyen tapintása van az elbűvölt mennyezetnek? Vajon meddig szállhat fel, mielőtt koppanna a feje a plafonon?
Lili kellően fesztelen és kíváncsi volt ahhoz, hogy ilyen programokra rá lehessen venni. Kicsit rosszul is érzi magát emiatt, mert ő mestertanoncként szabadon császkálhat, míg a szőke levitás könnyen bajba kerülhet emiatt a nagyszerű ötlet miatt.
Jó, lehetséges, hogy az a része is tilos, hogy a nagyteremben röpködnek meg taperolják a mennyezeten a hullócsillagokat. Persze ez is megtámadható, hiszen valószínűleg az iskolai szabályzatban nincs erre egy pont sem.
Két seprűt is a vállára kap az éjszakai kalandjukhoz, az egyik az, amelyiket a múltkor Lili sikeresen tudta vezetni, a másik egy korábbi darab, aminél próbálta kifejleszteni, hogy a lebegésnél egyáltalán ne kelljen ügyeskedni azon, hogy egyenesben maradjon a seprű. Ha megtalálja az ember a súlypontját, onnantól kezdve egészen jól működik, de ebből akar még egyet készíteni, ahol megpróbál játszani a seprű súlypontjával, hátha akkor automatikusan beáll.
Útközben összefutott egy prefektussal, akit sikerült elterelnie a Levita körletétől ellentétes irányba, azt állította, hogy valamelyik eridonos kölyök kiszökött cigizni egy navinéssel, rá meg nem hallgattak, hogy kirohad a tüdejük. Pedig Artúr már veterán bagós, neki hihetnek.
Egy prefit ezzel kiejtett, remélhetőleg Lili sem szalad bele másikba, vagy valamelyik tanárba.
A Nagyterem ajtaján belülre beszélték meg a találkozóhelyet, amit Artinak sikerül először elérnie.
A hőmérséklet kicsit hűvös, pont úgy, mint a szabadég alatt. Egészen érdekes látványt nyújtanak a teljesen üres, megterítetlen asztalok, amiken szinte táncolni is lehetne. Tekintetét felemeli az égre, ahol a Hold feltűnően szép ma, néhány gomolyfelhőt leszámítva egészen tiszta az ég.
Hunyorogva próbálja beazonosítani a csillagképeket, azonban a göncölnél nem jut tovább. Nem hiába, ezzel a tárggyal nem sokat törődött, nem hajós ő, hogy tudjon tájékozódni a csillagok alapján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy új, tesztfázison még át nem esett seprű kipróbálása? Azoknak a tüzes csigáknak a nyomon követése? Divatbemutató házimanóknak? Vagy a nagytermi plafon megtapizása? Lili bármiben is benne volt, gyakorlatilag Artúr már annál a résznél megvette kilóra, hogy "nem lenne kedved..?". Vagy valami ilyesmi volt a kérdés, arra már nem is emlékezett, csak az maradt meg, hogy azonnal rábólintott, Polli pedig nem győzött sápítozni mellette.
Az az apróság, hogy a művelethez, melyre a navinéssel készültek, házirendet kellett szegni, cseppet sem bizonytalanította el a szőkét, leginkább azért, mert nem is jutott eszébe, egész addig, míg el nem jött az ideje, hogy pizsamájára hálóköntöst húzva kisurranjon a klubhelyiségből. Pedig gyanús lehetett volna a dolog, hogy már az ágyából kellett kikelnie.
De nem baj, mert arról persze szó sem lehetett, hogy most meghátráljon, nem hagyta volna ki a világért sem a késő esti találkozót, még azután se, hogy miközben caplatott le a lépcsőn, kénytelen volt elbújni egy szobor mögött egy elhaladó prefektust megpillantva. Sajnos nem tudhatta biztosan, hogy Sári az, és azt sem, hogy ha netán épp ő is lenne, nem büntetné meg ugyanúgy, mint bárki más. Lilkó nem haragudhatott volna érte, megértette ő a kötelességek fontosságát, és hogy kivételezni sem szép dolog.
Mikor aztán szabad volt a levegő, továbbindult, és ekkor már az is felmerült benne, hogy ez akár egy randi is lehetne, ha épp nem tudná, hogy nem az. Elvégre kettesben készült lenne valakivel, előre megbeszélt szándékkal, és ha minden igaz, a csillagok alatt. Attól, hogy nem voltak igaziak, még annak látszottak, legalábbis odalentről. De most majd kiderül, milyen őket megtaperolni!
Nagyon izgatott volt, ahogy benyitott a nagyterembe, olyannyira, hogy körül se nézett, nincs-e más is bent, amint meglátta a rá várakozó Artúrt, már szökelt is felé teliszájas vigyorral.
- Megjötteeem! - jelentette fojtott hangon, és kibújt a köntösből, nehogy zavarja őt a repülésben. - Téged látott valaki idejönni? Engem majdnem elkapott egy jelvényes, de szerencsére aztán mégse.
Csírőre tette kezeit és felbámult a mennyezetre. Sehol egy felhő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Olyan nagyon reggel volt. Ráadásul az első vizsganap, és nagyon nem állt rá készen. Se arra, hogy elmenjen Bájitaltanra, se arra, hogy vége legyen az évnek. Most annyival biztonságosabban érezte magát, hogy Loki mellette olvasgatott még valamit - valószínűleg nem a tananyagot -, a másik asztaltól meg Kende intett neki. Otthon volt. Elrévedt az egyik zsemlét nézve. Elképzelte milyen lesz újra Dániában. Az egész lakás más volt a nagymamája halála után. Csöndes, hideg. Konzervatív.
Észre sem vette, hogy Loki valamikor felállt mellőle, talán még kérdezett is tőle valamit. Vagy elköszönt. Vagy bármi. De az egyetlen dolog, ami ki tudta billenteni évődéséből az a hirtelen támadt moraj volt, ami egész Nagyteremszerte feltámadt. Összeráncolt szemöldökkel nézett arra, amerre mindenki más. Egy gyönyörű, ritka, különleges bagoly lebbent be egy nagy csomaggal a karmai között. Marina csak még kevésbé értette, hogy mi történik. Hiszen Stjerne a Darik család büszkesége volt. Felemelkedett ültéből, és esés közben kapta el a hosszúkás pakkot. Az éjszakai égboltra hasonlító szárnyas anélkül lebbent tovább, hogy csak visszanézett volna Mae-re.
A barna lassan lefektette a tárgyat, és kissé remegő kézzel bontogatta a tömérdek mennyiségű csomagolót. Úgy tűnt valami értékes bújik meg benne, ebben biztos volt. És ahogy lehullt az utolsó adag papír is, egy gyönyörű seprű csillant meg. Sose látott a lány még olyan szépet, mint az. Óvatosan a mellékelt levélért nyúlt, hozzáérni is alig mert a tárgyhoz. Mintha csak valami hiba miatt kötött volna ki nála. De a borítékon Madam Lykke neve állt. A lány megsimította a kézírást, apró mosoly reszketett ajkain, és felnyitotta a papírt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  Zalánnak év vége felé sajátos reggeli rutinja alakult ki. Mivel a délutáni órák túl forróak voltak, az edzéseit legtöbbször reggelre időzítette, azt követte egy kiadós reggeli. Mostanában nem a levita asztalához szokott ülni, hanem a navinés térfélre vetődött le, amikor látta, hogy Ramóna is ott van. Ma volt a napja, hogy a gyógynövénytanon rájuk sózott gnómgumó felügyeletét ő vegye át egy időre. Már nem árasztott olyan erős bűzt, mint az elején, de most sem volt kellemes szaga, ha valaki igazán közel hajolt hozzá. Ezt letudván nem akarta tovább zaklatni aznap a kis unikornist, mert látta, hogy nagyon beletemetkezett az egyik könyvébe. Hát persze. A vizsgák.
 Még gyorsan ellopott egy szelet pirítóst a Navine asztaláról, szájába kapta azt, majd egyik kezébe vette a cserepet, másikba a Kométát, úgy indult vissza, hogy lecuccoljon a körletében.
 Épp akkor haladt el egy Rellonos lány mögött, amikor az a reggeli postáját bontogatta. Először nem talált ezen semmi érdekeset, így továbbment. Szeme sarkából még elkapta a pillanatot, amikor egy seprű vége bukkant elő a papírcsomagolásból. Megállt, majd visszatolatott pár lépést.
 - Mevlin gatyájá'a! - szakadt ki belőle hangosan az ámulat. A pirítós vége majdnem kiesett a szájából. Még fel tudta szabadítani pár ujját, amiben a saját seprűjét tartotta, hogy megfogja a kenyeret és érthetőbben tudjon beszélni. - Te ezt honnan szerezted??

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem teljesen igaz, hogy első lennék bukásból, Viktor tette meg, de arról nem lehet beszélni, mert akkor nagyon rossz volt minden, köze van Darya-hoz és olyankor mindig ideges lesz a fivérem, hiszen szerinte én elárultam őt. Így maradjunk annál, hogy nem akarok első lenni ebben. Semmiben sem, mivel a sor végén vagyok és nekem sok szempontból jó is ott.
- Eeeeehhh… Nem olyan egyszerű ám. Az a maximalizmus nekem sok, mi onnan jönne. Motiválnak amúgy, csak nem vagyok ügyes azokban, amikben ők – hiszen nem tudok zenélni, a seprűt is átlagosan ülöm meg, vagy úgy bármit. Hiába keresem, nincs meg, hát próbálok akkor tanulni, de az sem az élére sikerül. Ez nem lesz így jó…
- Ó, ez jól hangzik. Az is motiváló, ha valaki van velem, mert… mert könnyen elvesztem a figyelmet és nem árt ha valaki szól, hogy amúgy miért ültem le vagy össze - nevetek egy sort, hogy az a bizonyos együtt tanulás sem mindig a legjobb, de mivel Margaréta igencsak jól csinálja, mármint a jegyeit, talán ragad rám majd valami a szorgalmából vagy éppen a módszeréből. Lehet van valami titkos vagy éppen praktikus, ami nekem is jól jöhet majd.
- Akkor kevésbé érzem magam kínosan. Nem szép dolog, vagy nem is tudom… - hümmögök párat. A természet ajándéka egy iker, olyan, aki pontosan mása a másiknak, így nem lehet kiküszöbölni, hogy ne tévedjen az ember akaratlan. Ha pedig, mint Móricék esetében, még direkt rá is játszanak kicsit, nem lepődik meg az ember és mégis, van egy kellemetlen szájíz mögötte, nem sok, de mégsem lehet teljesen elengedni. Na mindegy, mert mosolygok, hiszen így nem olyan rossz ez. - Ó, szerintem néha direkt cserélnek egy-egy dolgot, hogy meg is zavarodj. Mókásak tudnak lenni – finoman fogalmazva mondom ki korábbi gondolatomat, de miközben a fejemet rázom, somolygok. Én nem haragszom rájuk, sokat nem beszélek velük ugyan, gondom nincs velük. Néha kicsit sokak és hangosak, mivel azonban vannak lábaim, ha nekem már nem jön be a dolog, elsétálok. Tüske is sétál, a finom falatok és a lány keze felé.
- Ne félj, nem fog megszúrni – persze, könnyű úgy mondani, hogy tudom, miképp kell hozzáérni, azonban mutatom is, hogy hol tudja picit megcirógatni, ha szeretné. - Igen, az úgy könnyebb lenne. Aztán jöhetnének a kigyúrtak nevetni – ez ezzel jár, megszoktam már, ha nem is rólam van szó, hanem csak úgy általánosságban, hogy jót mulatnak itt egymáson. Próbálok olyan témát mondani, amiben kicsit erősebb vagyok, mint a kondigépek, de abban meg a lány nem. Viszont nem zökken ki, ami nagyszerű.
- Háááát… a sérülések nagyon gyakoriak. Mikor milyen. Én is azért nem kezdtem bele jobban, mert úgy érzem, első lenne, aki gurkót ölelne – ki is ráz picit a hideg, mert már kipróbáltam milyen, mármint csak megtapogattam egy leszíjazott darabot és nagyon keménynek tűnt. Nem kell sok matek kiszámolni, hogy az felgyorsulva milyet üt. - A szabályok kuszák, gyakorlatban jobban érezni és néha még ott is becsúszik a szabálytalanság – főleg, ha kicsit erélyesebb egy csapat és nem kellemesen akarnak szerelni.
- Szerencsétlen? Ugyaaaan. Biztos nem esel el a saját lábadban, így már nem is vagy közveszélyes. Persze azonban megértem, mert te elmesportolsz ennyi kiválóval. Azt is kell, ugye. Gondolkodtál már, hogy milyen szakot választasz ötödik után? - dobok be egy olyan folytatást, ami nem sport, de a tanuláshoz kapcsolható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Nem azt mondom, hogy a fiam törzse hátán csorogna a veríték, ha éppen jelvény nélkül sétálgatna ilyen kényelmesen, de azért mégiscsak ad egyfajta biztonságot, hogy jelenleg nem a saját bőrét viszi vásárra. Ez az oka annak, hogy mer kiáltozni a szemtelen festményekkel, randa páncélokkal, molyok által lyukacsosra rágcsált kárpitokkal és indiszponált szellemekkel - igazából nem is neki esne baja, csak a brojának, de mivel ő nincs itt, így igazából neki sem tud. Ez ilyen Móriclogika, neki nem fáj, mert igazából Móricnak fáj, de Móricnak sem fáj, mert nincs itt, és amiről nem tud, az nem tud fájni. Okosnégermém.
Tekintete izgatottságra éhesen, már-már mohón villan hát meg a megvillanó talár láttán, s az alakban Kiscsibét felismerve még szélesebbre húzódik mosolya. - Csokicsőcsudacsavaroscsippcsipp Kiscsibe, hogy ityeg a fityeg? - éri be két ruganyos lépéssel, s bólogat mellé, bólogat, egyszerre Móricosan nyomin mint azok a kalaptartós kiskutyák, és Móricos cukin, mint amikor teljesen elvesznek egy-egy épp hallgatott számban. Oda-vissza sasolja a lány és a nyanya közti szóváltást, majd ajkait egy hangos füttyszó hagyja el, ahogy a riposzt elhangzik. - Mondd meg neki, ezaz, mondd meg neki - s karba tett kézzel hátrébb helyezi testsúlyát, hogy ebben az igazán kényelmesnek tűnő pozitúrában lezser eleganciával inthessen, hogy folytassa csak, szórakoztató a műsor. De a portré túl hamar feladja a küzdelmet (biztos ismeri már Kiscsibét és tudja, hogy vele csak egy Móric packázhat), így az addig vigyori ajkak is csücsörítve konyulnak le egy pillanatra.
Egy pillanatra. Aztán összerántja magát, ahogy érzi a levitás energiáit immár maga felé burjándzani, így heves bólogatással kíséri be tudatába a szavakat. - Ühüm, ühüm, ühüm, és hogyan is? - a szavak épp elég félreérthetőek ahhoz, hogy táplálják kíváncsi Móricunk kellemetlen (bár ugyan kinek) teóriáit - és ha már úgyis bátyjaként van jelen, miért ne próbálhatná meg a nevében kideríteni, mi is folyik valójában a páros között? - Bakkerka, ha most azt mondod Kiscsibe, hogy természetben kompenzálsz, esküke hívom a SÜVEG-et! - Oké, azért arcán valóban kiütközik egy pillanatra az ijedelem, érdekes helyzet lenne az, aztán magyarázkodhat mindenfelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Gyorsan, de véletlenül sem felületesen olvasta át azt a pár sort, ami a seprű mellé lett illesztve. Megdobbantotta a vörös-fehér kis szívecskéjét, hogy anyanyelvén olvashatja a sorokat. Szinte hallani vélte Madam Lykke erős tónusát, ahogy a szavakat egymás után falta. Épp csak nagyszülei kerültek megemlítésre, mikor bal válla felől valaki megszólította. Vagy legalábbis azt gondolta, mert hogy egy szavát nem értette annak a jóembernek, csak hogy szemeit az új seprűjén legelteti. Be kellett vallania, volt is min. Az egész maga volt a csoda.
- A bagoly hozta - jelentette ki az egyértelműt a lány, mintha nem nézte volna végig mindenki, ahogy az a csodaszárnyas belibben a hatalmas pakkal. Még ezt is tökéletes eleganciával hajtotta végre. Apropó bagoly. Ezek után muszáj lesz írnia Madam Lykke-nek, hogy előszedték-e, amiért a családi büszkeséggel végeztette el a piszkos munkát.
- Miért, te tudsz róla valamit? Nagyobb szakértőnek tűnsz, mint én - bökött a srác kezében tartott cirok felé. Szemei újra visszasiklottak a levélre, igazából ő is kíváncsi volt, hogyan került a birtokába az ereklye. Biztos volt benne, hogy nem a szülei küldték, hiszen azok nem bíznának rá ilyen értékes dolgot - be kell vallani, jogosan. S habár nagymamája meg van említve valamiért az írásban, ő már képtelen lett volna. Hiszen meghalt.
És mégsem. Mert ahogy kapkodta a szemeit a dán szavak felett, lassan de magabiztosan leesett neki a tantusz. - Hiszen ez a nagypapié volt - derült meg az arca egyszeriben, és úgy nézett a magas csávóra, mintha ez bármit jelentene neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  Homlokát ráncolta a lány akcentusa hallatán. Nem tudta beazonosítani, mégis mi lehetett az anyanyelve, de azt tudta, hogy hallotta már valahol. Kisvártatva leesett neki a tantusz.
 - Te Zay barátnője vagy. - jelentette ki úgy, mintha ezt a másik nem tudná és valami hatalmas felfedezésre jutott volna. Amikor az illető megfordult, Zalán akkor lett teljesen biztos ebben. Felismerte az arcát. A kérdést megemésztvén közelebb lépett, hogy jobban megnézze a seprűt. Gyönyörű kézműves munka. A cirokrészén egyetlen kiálló szál sem éktelenkedett, szép áramvonalas formában volt összekötve. A nyél vége pedig ritka, de annál cifrább faragványokkal büszkélkedhetett. - Neked mégis ki volt a nagyapád, csak nem valami műgyűjtő?
 Lepakolta a kacatjait a Rellon asztalához. Oda sem figyelt, de a gnómgumót közvetlenül a lány mellé pakolta. Ő már figyelmen kívül tudta hagyni a szagát a növénynek, így bele sem gondolt, hogy mást esetleg zavarhat. - Megengeded? - kérdezte, és a járműre mutatott, jelezve, hogy közelebbről is vetne rá egy pillantást. Egyrészt szívesen segített megmondani a rellonosnak, mivel van dolga, másrészt pedig a saját kíváncsisága vezérelte. Utóbbi talán kicsit jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Nem sokszor szokott figyelmet fordítani az emberekre. Igazából örült, hogy ha a közvetlen közelében lévőknek meg tudta jegyezni a nevét. De mikor a másik felismerte kicsit se leplezve végigmérte a másikat tetőtől talpig.
- Ismernem kéne téged? - gondolkodott el, és egy pillanatra még a levelet is elfelejtette, hogy ott van a kezében. Ismerős. Határozottan ismerős ez a kócos haj. De az istenért nem jött rá honnan. Nem mintha rájött volna közelebb lenne a megoldáshoz, valószínűleg a srác neve akkor is elérhetetlen távolságba lenne a barnától, ha a vöröske már tízszer is elismételte neki. Scuse me, ez már csak ilyen.
- Nem, csak szeretett kviddicsezni. Ha nem lettek volna az elvárások mint aranyvérű örökös biztos híres játékos lett volna - mondta Marina csak úgy reflexből, és továbbra is a levélkét olvasta. Keze a nyakában lógó aranylánccal játszott, és halvány mosoly futott végig az ajkán. - Mindig van érzéke a különlegességekhez - jegyezte meg. Orrát hirtelen megütötte valami büdös, és úgy nézett fel, mintha már a szemét is marná.
- Mi a szutyok ez? - hajolt közelebb a büdös növényhez, aztán kicsit arrébb lépett tőle, hogy a levelet kellő távolságba helyezze attól a szörnyűségtől.
- Persze, csak nyugodtan. Csak vigyázz rá. Szerinted erre egyáltalán felülhetek? - merengett el hangosan. Ő maga még nem érintette meg a seprűt. Túl előkelő volt ahhoz, hogy pont az ő kezében sorvadjon el. Még csak az kéne, hogy valami nagy bajt okozzon benne. Vagy vele. Igazából mind a kettő elképzelhető lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ó, nem, én csak... Felismertelek sárkánytanról, ennyi. - Nagy tahónak érezte magát, amiért nem sikerült normálisan bemutatkoznia - Zalán vagyok - tette hozzá gyorsan, hogy javítson valamit a helyzeten.
 Figyelmesen hallgatta az idegen ajakról pottyant magyar szavakat s egy cseppnyi nosztalgiát és nem kevés büszkeséget érzett ki belőlük. Kevesen beszéltek így a családjukrók, amikor mesélni hallott másokat. Ez őt is megmosolyogtatta, amikor a lány arckifejezése egyszer csak megváltozott. Bocsánatkérő pillantás kíséretében távolabb húzta a virágcserepet - Khmm. Gyógynövénytan projekt. - tudta le egyszerűen, mert erősen kételkedett abban, hogy a lány további információkra volt kíváncsi a gnómgumókról.
 Kicsit habozott, mielőtt kiemelte volna a seprűt a csomagolásából. Antiknak tűnt, de egyáltalán nem törékenynek. Látott már egy hasonló darabot, de még mindig kételkedett abban, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz. A készítő kézjegyére utaló nyomokat kezdett el keresni. - Nos, egyértelműen használható állapotban van. - állapította meg, miközben a seprűnyélen húzódó ornamentumokat próbálta kibogozni. Nem telt pár másodpercbe és biztossá vált neki, mivel van dolga egészen pontosan. Ámulattal nézett fel a rellonosra.
 - Ez kérlek szépen egy hamisítatlan Hollósi seprű. Méghozzá... nézd csak - közelebb tolta hozzá a nyelet, ujjával mutatta rajta egy apró madár faragványát. Mellette még kevésbé látszott, de egy számsorozat volt. - Egy darab a Fecske szériából. Méghozzá az első példányok egyike.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Még mindig. Elhitetett magával valamit, aminek tökéletesen az ellentéte valósult meg. Hiába érezte azt, hogy már semmi sem számít, hogy leült benne minden, a néma jelenléte, amint észlelte, megmozgatott benne valamit. Hogy az fájdalom, öröm vagy bármi más, esetleg minden, nem tudja és nem is akarja megmondani. Próbálja megtartani az órát, volt már és lesz is jobb, de a tény, hogy itt látja, kizökkentette, nagyon is. Tudja, hogy nem jár már ide, talán ezért volt könnyebb itt létezni és azt is sejti, hogy nem jött vissza, mert annyira vágyja a régi szobáját és háztársait. Vagy ki tudja, mi hozta ide, mi tartja majd itt. Nem olyan régen találkoztak, jártak egyet a városban, ámbár mégis, mintha emberöltők teltek volna el. Szavai még mindig igazak, mit szeretne, mit várna, de tudja, ostoba lenne, ha újra ezt kérné. Bármit. Abban is, ahogy utána igyekszik, azonban tudja, ha nem teszi meg, ezen őrli majd magát. Ennyit lehet, bőven lehet, ha még mindig engedi, ha még mindig nem engedte el teljesen az egészet. Képes lesz rá valaha? Vagy ő lesz a világ legnagyobb idiótája? Már ha nem az.
- Egyeztethetünk időpontot és helyszínt. Rugalmas vagyok – somolyog egy sort, mintha már valóban a naptárát futná át, hogy mikor is lenne jó. Fogalma sincs, hogy beállít-e hozzá még akármelyik éjjel, vagy annak is vége, vagy úgy mi lesz. Csak sodródik az árral. - Nem bizony. Kicsit Darwin-ról is lesz szó, szóval ha épp van időd – nevet fel most ő, mintha az egyik leggázabb ajánlat lenne azok közül, amit feltehet. Nem enni, nem inni vagy bulizni, hanem órára hívja? Ugyan már, erre is csak ő képes. Ahogy arra, hogy meghúzza a határt és ismét ott legyen, ahonnét indultak. Talán látja is rajta Mihail, hogy mintha csak visszamentek volna az időben: puhatolózik, keresgél, óvatos és félénk. Kivéve, ha magukra zárják az ajtót, mert akkor egy másik arcával találja szemben magát.
- Ó, vagy úgy. Nem akartam kotnyeles lenni – bólogat párat, amikor a kérdés befejezése nélkül választ kap arra, miért látta órán, meg úgy most az iskola falai között. - Szorít a határidő? Itt mindjárt vizsgák lesznek, tonnányi anyagod lesz – bár a fegyház is más kérdés, azt tudja, hogy ilyesmikre szüksége van, emlékszik rá, igazából mindenre, amire nem kéne, arra is. Agya kész rejtély és káosz, főleg itt, mellette sétálva.
- Látom, hogy itt vagy. Még csukott szemmel is. Meddig maradsz? - óvatos kérdés, igazából fogalma sincs, mit szeretne. Sóhajt egyet, mellkasa előtt fonja össze karjait, ahogy halad előre. - Mert ha úgy van, ebédelhetnénk egyet nosztalgikusan a Nagyteremben – somolyog felé, de igazából semmit sem erőltet. Visszapillant előre, majd int az elhaladó diákoknak. Jóval később lesz még órája, így ideje mint a tenger. Kérdés, mit kezd vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Érzi, hogy néha felé pillant a másik, de különösebb dolgot nem tulajdonít neki. Az emberek megnézik, ki miért: van aki azért, mert jónak látja, rossznak, szörnynek, vagy éppen keresi a nyomokat arra, hogy épp fent vagy lent van. A figyelem ilyen apró részlete nem zavarja, tömegesen már annál inkább tudja. Szerencsére a Nagyterem jó része pontosan ugyanúgy a kajára vagy a másikakra figyel, ahogy annak lennie kell és tökéletes így. Ilyenkor nem feszeng odabent, bár a felszínen létező fele amúgy sem. Elengedett mindent, nem figyel semmire, csak a pillanatra és előre. Bárcsak ő lenne az igazi, a valódi, az, aki valójában irányít. Sokkal könnyedebb lenne, ha mellkasa nem szorítana egyes éjjeleken, ha nem törne fel belőle a valóság. Talán majd egyszer.
- Rég nem biza’. Tök jól bírom – azt nem mondja, hogy a szemét azért mereszti olykor, de ijedtség már nem járja át, mint az elsők között. Értetlen volt és tudatlan egy olyan világban, amely rá igencsak halálos is lehet. Most nem fél az átok gondolatától, sőt, manapság már olyanra is gondolt, hogy ki kéne valamelyiket próbálnia. Ennyi erővel le is ugorhat valahonnan. - Örömöt? Kíváncsivá tettél – fordul felé, megáll az evéssel és figyeli, mit ténykedik a másik. Nem sikít, de felnevet, ahogy a villából kanál lesz és tortaszeletet húz maga elé. Nosza, hát ha siet, még marad neki is. De előbb, tapsol, hisz a bűvésznek ez jár.
- Bravó, bravó. Hagyj a tortából nekem is – mintha utasítani akarna, pedig nagyon nem. Kér. Már falatozik is, hogy aztán valóban nyúljon az utolsó falat után egy szeletért. Édesmindegy neki villa vagy kanál jut, amint lecsusszan az apró falat és elfojt egy böfögést, már bele is kóstol.
- Mossa ki a fülét, papa – mutogat a kanállal, de csak maga előtt, hogy ne szúrja ki a szemét. A kiabálásra figyel fel más is, majd ahogy elhal, fordulnak is vissza. Megszokott, hogy valaki mindig hangos, bár aki hirtelen feláll és távozik, érdekes. Felvonja a szemöldökét két tortafalat között, majd ennyi, el is engedi.
- Vagy egy kínos ex – neveti el magát, bár pont nem kéne ilyeneket emlegetnie, mikor torkát kaparja a szó. És most nem. Győzött az álarc, elnyomta a szenvedőt. Egyelőre. - Ahh, nagyon nemes gesztus tőled. Köszönöm – biccent felé, ahogy megengedi a nyugodt ebéd gondolatát és úgy tényét. Nem is feszeng, csak nevet a következő szavakra, amiket könnyű kimondani, na de megtartani már nagyon nem. Próbálkozott vele eleget, többet is, mint kellene, de nagyon csak úgy nem megy. Valami mindig kellett hozzá.
- Ó, miattam el ne tedd. Honnan tudod, hogy nem vagyok unalmas? - rázza meg a fejét somolyogva, majd tér vissza az evéshez, mielőtt elmondja a nevét. Nem nagy kör ez, biccent, mikor a másikét hallja, mert épp tele a szája. - Nekem is van második nevem, de nem nagyon használom. Zaz meg Balázs. Na, mik ki nem derülnek – nevet fel, majd dől hátra jóllakott szusszanással. Vigyorogva forgatja meg a szemeit arra, hogy mit tegyen. Hogyne, majd mindenkihez odamegy, pont arról híres.
- Érdeklődjek? Persze, majd kifaggatlak, hogy hol voltál tegnap meg múlt héten, ki volt az első szerelmed és hogy szereted-e a kelbimbót. Na az érdekes lenne, de ahhoz nem olyan cipőt húztam – csóválja meg a fejét. - Miután láttál engem, bizonyára te is tanár szeretnél lenni, jól gondolom? - vigyorodik el ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

less ránk ha mersz
Műsor nélkül enni a nagyteremben olyan, mint macarenát táncolni mozdulatlanul - lehet, de minek. A stílus, a báj, a kellem, a kisugárzás, a jelmez, minden a helyén van, ahogy polgárpukkasztó mozdulattal kicsapom magunk előtt az ajtót - ez valahogy úgy nézhet ki, hogy a jellegzetesen apró T-rex mancsok miatt inkább hasalok neki a fának lábujjhegyen tipegve, és csuklik hátra a jelmezem nyaka, de szerencsére ezt a részét még viszonylag kevesen nézik végig az előadásunknak. Azt hittem, majd pillanatok alatt csend lesz, és bírósági kalapácsot megszégyenítő módon dobbanunk majd be szárnysegédemmel (nem raboltam el, eskü), de igazából kell pár pillanat, amíg a nevetés végigfut az asztalokon, és felhívja ránk a legmesszebb ülők figyelmét is.
A megbűvölt hangszóró a hátamon ezt a pillanatot választja arra, hogy megkezdje működését - szinte tökéletes, bár azt nem állítanám, hogy sok mindent hallanék innentől kezdve a körülöttem lévőkből. Egy hirtelen oldalra pillantással a két kicsi lyukon át ellenőrzöm, hogy eridonos pajtim felkészült-e (ezt a bizonyos kilencven fokos fordulatot dínófejem jelentős fáziskéséssel nyekli utánam, de lesz ez még így se), majd elkezdek pattogni a számra, ahogy gyakoroltuk. Igazából megtehetném, hogy ordítom a zenét, de nem rontom a hangommal az élvezeti értéket. Szívesen mutogatnám közönségünknek, hogy ugyan tapsoljanak már, de hát kellett nekünk T-rex jelmez, ugye.
De amúgy... élvezem, végre nem látszom egy gnóm és felmosószőrű padlócirkáló szerelemgyerekének - vajon most mi vagyunk a legmagasabbak Gracie-vel? És jobbra tuc tuc pám pám, és balra tuc tuc pom pom, és hullám előre, hullám hátra, sorba rendeeeee- Oh, ne haragudj, hogy rádlépt- nem léptem rád? Oh, akkor bocsi jelmez! Mondjuk vissza is kéne tudnunk vinni. Egyben. Nem meggyalázva. Remélem nem dobál meg minket senki paradicsommal, így jut eszembe...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ha valakit valamire, ami éppenséggel az őrültség szóval is illethető, rá lehet venni, akkor az én vagyok. Amikor meghallottam a felvetést, hogy mi lenne, ha, akkor a szemeim kistányérméretűre duzzadtak, és olyan csillogóssá váltak, mintha Masa azt mondta volna, hogy itt az ideje annak, hogy elköltözzek a Mikuláshoz, és hivatalosan is játéktesztelő és főállású manó legyek. Megjegyzem, ha nálad, kedves Mikulás, éppen emberhiány van, a címem: Bogolyfalva, Holdfény utca 5. Egyik oldalról a Danvers család és Vali néni vannak, a másik oldalon Mayfair kisasszony lakik, és Sanyi bácsi, aki egyébként itt tanít. Szóval eltéveszthetetlen. A nagypapám meg tökre nagyon kedves, csak nem mindig. Általában. Mármint kedves, meg nem gonosz, csak nem az a filmes nagypapa, érted ugye? Na mindegy, a lényeg, hogy ott lakom a Holdfény utca ötbe, oda gyere értem, ha kellek.
Most viszont nem ott vagyok, hanem vidám T-rexként állok kint a nagyterem előtt, idáig már eljutottunk, szóval egy ajtó csak nem lehet akadá... nem szóltam. Masát elnézve eszembe jut a "ha jó a kedves, üsd a tenyered" kezdetű dal, meg a szomorú T-rex, aki ezt meg tudja, meg megölelni se a szerelmét. De nem szabad szomorkodni, hiszen mi, pici lányok, most nagy és vidám dinik vagyunk. Úgy bizony. Lelkesen integetve haladok a diáksereg között, megpróbálnék szivecskét is mutatni, de azt sem lehet, hát nem hiszem el, de komolyan. Integetni viszont tudok. Apró, de gyors léptekkel, mert hát azért nem olyan könnyű a dolog, feljutok az emelvényre is, elfoglalom a pozícióm, aztán át is adom magam az élménynek, és táncolunk.
Érzem, ahogy a farkunk néha összecsapódik, de egyszer azt hallottam, hogy az a lényeg, hogy ilyen eseten nem szabad egymás szemébe nézni, és akkor nem bucis. Bár nem tudom, hogy milyen az, amikor bucis, de nem hangzott túl biztatóan, szóval minden farokösszecsapódásnál arra koncentrálok, hogy ne nézzek Masára. Helyette teljesen átadom magam a zenének, és úgy rázom, ahogy dini még nem rázta ezen az emelvényen. Vagyis, sehol máshol, mert ez egy egészen új emelvény, szegény dinó meg régen kihalt. Popóm gigamegaméretű és kivehetetlen twerk-szerűségben is mozog, és merem állítani, hogy most vagyunk a legjobbak. Minden héten kéne valami produkcióval készülnünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Még mindig felhúzott orral méregette a büdös valamit, mintha Zalán magyarázata nem lett volna elég neki, hogy elhiggye, hogy nem fog kárt okozni benne. Vagy a közvetlen közelében. - Elég gonosz tanárod van, ha ilyet bíz rátok. Biztos nem büntetésből adta? Lehet valami rosszat csináltál. Sokszor velem is megesik, hogy észre sem veszem, és felhúzom a tanárokat. Pedig nem teszek mást, csak kérdezek. Jó, néha nem odaillő kérdést, vagy csak szimplán hatodjára kell miattam elmondaniuk egy-egy információt, de nem mindig megy a magyar nyelv - vont vállat Marina. Hosszú magyarázat volt, mintha bárkit érdekelt volna, de hát nem ő mondta a kölyöknek, hogy jöjjön oda hozzá. Akkor meg magára vessen.
A levélben található mondatok megmelengették a szívét. Nem csak azért, nert nagyanyja kézírását már rég látta, hanem mert ez az egyetlen gesztus elég volt neki, hogy az egész család szeretetét egyszerre érezze hirtelen. Nagypapa seprűje, amelyet a nagymamája neki szánt, és amelyet Madam Lykke juttatott el hozzá, nem hagyva, hogy a szülei kisajátítsák a relikviát.
- Jó de egy normális kviddicsesnek használható, vagy nekem használható? Tudod az ilyen eszközök elég érzékenyek a jelenlétemre. Mármint a kviddics éppen megy, meg szeretek is repülni, csak a seprűk nem bírják sokáig velem - magyarázta a dán, még mindig ódzkodva a pillanattól, amikor hozzá kell érnie a tárgyhoz. Amíg nem bizonyosodik meg, hogy bírni fogja, nem próbálkozik. És ezt az elhatározását csak még jobban megerősítette Zalán, mikor olyan nagyon ámuldozva ránézett. Marina meg kérdőn vissza rá.
- A-ham - bólintott Mae még mindig nem értve a vörös egyetlen szavát sem. Mi van abban, ha Hollósi? A holló az egy szépen repülő madár. Legalábbis úgy rémlett neki. Lehet arra akart utalni Zalán, hogy a seprű úgy száll, mint egy holló?
- Várj, akkor most holló vagy fecske? Az kettő és különböző madárfaj, nem? - értetlenkedett Marina, és ha nem kezdett volna el lassan kiürülni a Nagyterem, talán még meg is kérdezte volna valakitől random, hogy ennek az egésznek mi értelme van.
- Ki akarod próbálni? Mármint nem tudom vizsgázol-e vagy valami, de én szívesen kimegyek veled a pályához - ajánlotta a barna. Olyan nagy áhítattal nézte Zalán, hogy azt képtelenség volt nem észrevenni. Ha csak ennyivel boldogabbá tehette valaki napját, akkor miért tagadná meg tőle? Meg különben is jobb, ha valaki kipróbálja előtte milyen. Valaki olyan, aki ért is hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kissé zavarba jött, amikor a lányból csak úgy ömleni kezdett a sok szó. Ajkai elnyíltak, oda sem figyelt arra, milyen képet vág, csak próbált felzárkózni fejben a sok új információ hallatán. Utolsó mondatára Zalán szemöldöke a magasba szökött. - Szóval nem mindig megy a magyar. - bólintott ironikus hangvétellel, szemében őszinte csodálattal. És most nem a seprű végett volt ilyen.
 - Nagyon jól veszi az éles kanyarokat és parádésan gyorsul... Márha erre gondolsz neked használható alatt. De ha nem bánsz vele erőszakosan és rendszeresen karban tartod, akkor egy seprűnek sem kéne úgy viselkednie, hogy az gondot okozzon. - Tekintete egy pillanatig a semmibe fúródott, ahogy eszébe jutott Júlia és a megmakacsolt járműve, ami ledobta magáról őt. Azt az esést meg lehetett volna előzni, de utólag már kár volt ilyesmin rágódnia. Megtörtént és kész. Amit tenni tud, hogy tudatosítja az emberekben, hogy ezek az eszközök sem sokban különböznek egy varázspálcától. Megvannak a maguk szeszélyei, de meg kell tanulni együttműködni velük, mert akkor lehet varázslatosat alkotni.
 - Nem, mármint igen, különbözőek, csak... Huhh... - Vett egy mély levegőt, hogy elmagyarázzav rendesen. - A Hollósi a készítő neve. A nagyapámé - elmosolyodott, mert ez nem kevés büszkeséggel töltötte el a szívét. Mégha a másiknak halvány lila dunsztja nem volt arról, hogy ki ő. - A Fecske a seprűd neve. Mint mondjuk a Nimbus, vagy a Hullócsillag. Csak ez ízig-vérig magyar.
 Nagyokat pislogott az ajánlat hallatán, annyira meg volt döbbenve. Kapkodva visszatette az asztalra a Fecskét, amikor rájött, hogy még mindig magánál tartja. - Ó, nem. Ez a tiéd, te kaptad, nincs pofám repülni vele. Tiéd kell legyen a megtiszteltetés, hogy kipróbáld. - Kicsit még hátra is dőlt, hogy elhatárolódjon a járműtől és a lány ajánlatától... amit a szíve mélyén iszonyúan vágyott elfogadni. - Én most jöttem vissza onnan, de ha ezt most kipróbálod, ott akarok lenni.