Charlotte

-Persze, majd még úgy is beszélünk, hogy megbeszéljük az időpontot, hogy mindkettőnknek jó legyen. Meg a szobatársammal is meg kéne beszélnem, hogy ő mit szól hozzá. Mert, azért még is a szobatársam, így neki is van bele szólása, ráadásul a legjobb barátnőm, szóval amúgy is megbeszélnénk.-Rosyval, mindent megbeszélünk. Nagyon titkosnak kell lennie ahhoz, hogy ne mondjuk el a másiknak. Rosyra gondolva egyből felizzik a nyakamban a barátságunkat jelképező ékszer. Emlékszem, amikor megvettük, más dolgok társaságában. Rosy sárkánya és jeges medvéje és az én lovammal együtt. Ha, jól emlékszem, akkor még vettem hozzá egy teleszkópot meg egy-két fülbevallót is. Amíg élek nem felejtem el ezt a történetet. Charlotte lelkesedését látva nagyon örülök, mert én is hasonlóan érzek. Alig várom már, hogy legyen egy vakítóan fehér baglyom. Hedvignek hívnák, mint a Harry Potter baglyát, mert annyira szomorú voltam, mikor meghalt, hogy így szeretnék emléket állítani neki. A vásárlás után, meg csinálhatnánk pár dolgot, hogy megünnepeljük az újdonsült kedvenceinket. Hallgathatnánk zenét, elmehetnénk a térre, vagy beülhetnénk valahova. Nem számítok azért, akkora nagy evőnek, de szeretek jókat enni. De, csak akkor, ha éhes vagyok. A túltelítettség érzését utálom. Kevés dolgot tudok mondani, ami rosszabb lehet annál. Bár, ha megerőltetném magam, akkor tudnék, de most nincs kedvem hozzá. Korgó gyomrom emlékeztet, hogy most viszont éhes vagyok, így belapátolok pár kanállal a fogásból, majd szép lassan, minden falatot jól megrágva lenyelem. Csöndben maradok addig, hiszen teliszájal nem illik beszélgetni és ráadásul még nem is szép látvány.
-Örülök, hogy felcsigáztalak. Tök jó lenne, ha együtt járnánk szakköre. Bár, most még csak a próbák folynak, de remélem tetszeni fog majd a nagyérdeműnek.-Izgatottan várom már. Tök jó lesz. Már nagyon hiányzik a színpad. Nem is igazán a játék, hanem a hangulat, amely mindig magával ragad olyankor. A fények, a füst, a zene és a tánc. A varázslat, ami olyankor mindenkit körbe vesz. A nézőt és a szereplőt egyaránt. Az is hiányzik, hogy megnézzek egy darabot.
-Van, valahol színház a faluban?-Kérdezem meg Charlottot egy hirtelen ötlettől vezérelve. Ahol színház van, ott darab is van és attól még, hogy eddig nem láttam akár lehet is, de nem élem bele magamat, mert ez csak feltételezés. Különben is, majd szünetben elmegyek pár előadásra, anyu biztosan szerez nekem pár jegyet. Miközben beszéltem megszomjaztam, így a poharamért nyúlok és teletöltöm friss vízzel, majd egy húzásra kiiszom a poharam teljes tartalmát. Ez jól esett. Megtörlöm, a számat szalvétával, majd tovább diskurálok.
-Szoktál olvasni?-Kérdezem, mert a musicalek mellett a könyveket is szeretem. Vajon ő is szereti? Azt tudom, hogy a muglik nem kultiválják, de a muglik kevés része szeret egyáltalán bármit, ami a kultúrával kapcsolatos. Sajnos, pedig mennyi mindenről maradnak le vele…

Kihágók

Egy igazán vicces éjszakát tudhatott Mira maga mögött. Nevetséges volt, ahogy Silana és Leonie a ficánkoló katonákat cipelték fel a rétre, Daniel is élvezte. Együtt nézték őket az ablakból, de persze csak egy ideig, hiszen hamar beesteledett, és a pici fiúnak lefekvés volt. Aztán a pótmami is ágyba került, reggel pedig igyekezett fel az első órájára.
Már várta az estét, hiszen a lányokat még várta egy büntetőfeladat. Úgy gondolta, hogy ha egyszer nincsenek tisztában a szabályokkal, ideje a fejükbe vésni. Este tízre rendelte oda őket, direkt arra, amikor már senki nem jár ott, hanem szépen csendesen alukálnak a hálókörletükben, vagy nem olyan amatőrök, mint a két leányzó. Feltűnőbben nem is tudtak volna játszani a Kísértetházban...
A feketeség csak a szokásos módon készült a könyvtárba. Zöld szemeit fekete szemceruzával emelte ki, derékig érő fekete haja hullámos tincsekben oldalra lett fogva. Fekete-fehér ruhába bújt, és magassarkúba, mintha buliba készülne. Aki nem szokta meg tőle ezt a 'mindig tökéletesen nézek ki' dolgot, annak ez eléggé furcsa lehet. Nem egyedül ment, Leo is vele tartott, míg Ecset zizegve álomra hajtotta a fejét.
Egyébként pedig egész úton fülelt, hátha meghall pár újabb rosszalkodót. Alapjáraton azért megnézi, kit büntet, mondhatni pofára megy.
A könyvtárba érve körülnézett, a lánykák még nem voltak sehol. Korábban érkezett, mindössze öt perccel. Karjában pergameneket tartott, zöld színűeket. Ezeket letette az egyik távolabbi asztalra, majd ledobta magát az egyik székre.
-Gyere óriás -valami iszonyatosan kedves hangon szólt kisoroszlánjához, Leohoz, majd mint a kisbabákat, az ölébe vette, és simogatni kezdte. Így várta a lányokat.


Ruha

Büntiben

Ó, Te drága pihe puha ágyikó! Azt a kevés időt is, amit Leonie a társaságában tölthetett volna, elvette a gonosz banya, aki valószínűleg most arra játszik, hogy miután tegnap jól megdolgoztatta őket, ma beveti őket a kemencébe, amit sanszosan illegális diákégetésre használ. Oké, mondjuk a Könyvtár elég biztonságos helynek tűnik… tűnne, ha nem éppen éjszaka lenne, amikor senki nem hallja meg a ropogó tűz hangját, de még csak a sikolyt sem.
-Jó éjt! – Lép be ásítozva a helyiségbe. – Vagyis jó estét! – Javítja ki magát, miközben szemeit dörgölve elindul a diktátor asszony felé. Szemei alatt sötétlő karikái olyanok, mintha az olimpia jeléből lopta volna őket, csak nehogy ezért is büntetést kapjon. Bár igazából a lelkét kevésbé viseli meg a dolog, még jól is szórakozott tegnap éjjel, minden nehézség ellenére. Az egyetlen baja az, hogy szervezetének szüksége van az alvásra. Mégpedig jó sokra, mert fittségének bizony ez a titka.
Mirával való kinézetük szöges ellentéte egymásnak. Míg az említett, úgy látszik, titkárnőset akar valakivel játszani a kastély egy rejtett szegletében, mikor már senki nem látja, addig a kis vörös konkrétan kezeslábas pizsamában és mamuszban van. Utóbbi amúgy is szokása a kastélyon belül, az előbbire meg ráhúzott egy méretes pulóvert.
-Vuhhúú! Én vagyok az első! Ezért kapok valami piros pontot? – Élénkül fel kissé, amint megteszi az év felfedezését. Természetesen komolyan is gondolja, legalább annyira, mint hogy a földön a legnagyszerűbb találmány a karácsony. Mert tényleg.
-Mész valahova? – Néz végig a lányon, igazából nem is nagyon hagyja, hogy megszólaljon, ez egy rossz szokása. Ha egyszer nekiáll beszélni, muszáj kiadnia magából mindent, nehogy megálljon lelki fejlődésében.
-Mert igazán csinosan kiöltöztél. Nekem is így kellett volna? Csak nem fellépünk valahol? – Kérdezi szinte rémült tekintettel.
-Előre szólok, hogy az énekhangom zuhany alá való, zongorázni is csak keveset tudok, és… Neked van egy oroszlánod! – Végre feltűnik neki ez is. A hadarás után nagy levegőt vesz, és közelebb lép. – Megnézhetem? Megfoghatom? – Félő, hogy Amirának ez így egyszerre túl sok lesz, és menten nyakkal együtt szedi le a fejét a helyéről.

Kettes számú elégtétel

A múltkori büntetésben rosszul kellett volna magát éreznie. Ahhoz képest amit a muglisuliban kapott! Körmösök minden mennyiségben. Tetszett neki a játékos feladat, de azért a gombóc még mindig ott volt a torkában a másik bünti miatt.
Sajgott a karja, izomláz gyötörte, de kedvelte ezt az érzést. Megérdemelte. Ha már így alakult, nincs mit tenni. A múlttal nem szeretett törődni, fölöslegesnek tartotta azokon rágódni, amiket több mint egy hete tett.
A hétfő estéjét katona hurcolással töltötte. "Gondolkodjunk pozitívan: úgysem volt programom, Leonnal lehettem és még Mira is jól szórakozott. Mennyi ember szeret velem foglalkozni!" Hajnalban ért vissza a szobájába, és jelmezestül bedőlt a vetetlen ágyba.
Szinte az egész napot átaludta, mivel nem volt sok órája. Kellett neki a pihenés, mert ma éjjel is dolgozni fog. Nappal meg amúgy is jobban szeret aludni. Azt mondták rá, olyan mint egy bagoly. Nappal alszik, éjjel él. Este nyolc körül ébredt. Teljesen átállította a testi időjelzőjét, amelyik néha csilingelt a fejében, jelezve, hogy hahó, kelj már fel!
Felkelt, nagyokat ásított. A tükörben egy karikás szemű nindzsa-féleség látványa fogadta. Felkapott egy köteg ruhát és elrohant fürdeni. Órák hosszat áztatta magát a forró víz alatt. Imádta a vizet! Mire rávette magát, hogy leállítsa a víz csobogását és felöltözzön, észrevette, hogy tíz perce maradt minden másra. Semmi smink és ékszer nem volt rajta, úgy indult el a könyvtárba.
Gyors gyaloglásból futásba váltott, hogy időben odaérjen. Tíz előtt egy perccel berobbant a csendes helyiségbe. Sokszor őrültnek nézik, amikor csak úgy kedvtelésből hangoskodik. Az őrülteket pedig egy hajszálvékony kerítés választja el a zseniktől.
Amira egy székben ült, ölében az imádnivaló oroszlánjával. Hova készül ez ilyen ruhában? Diszkóba? Mit fognak csinálni? Egyre több kérdés merült fel benne, amikor meglátta a Mira öltözködésével szöges ellentétben álló pizsamás-mamuszos Leonie-t is. Újra az arany középutat választotta egy teljesen átlagos ruhával, szerencsére. Biztos ami biztos, jobban nézett ki most, mint a sállal a fején.
- Sziasztok! - köszönt vidáman. Az, hogy könyvtárban voltak, növelte a jó kedvét. Egy mondat visszhangzott a fejében. ~ Mindent elvehetnek tőlünk, családot, barátokat, értékeket, de a magunkba szívott tudásunkat és az emlékeinket örökre megtarthatjuk. ~ Ezért szokott tanulni és csintalankodni.
- Szevasz Leó! - feltétlenül szükséges volt köszönni külön ennek a tüneménynek.  Silana állatbarát lévén minden élőlényt kedvelt. (Kivéve a pókokat és egyéb undorító rovarokat.) Ezért odaguggolt és megsimogatta a jószágot. Halloweenkor is megsimogatta, ezért nem kérdezte meg újra, szabad-e. Ha leharapja a kezét, akkor... Akkor sajnos el kell majd kísérni a gyengélkedőre.

Eközben Silver a fürdőszobában toporgott. Végre sikerült kijutnia a fekete labirintusból, így újra levegőhöz jutott. Tudta, hogy egyedül van. Gazdája szagfoszlányait megérezve összezsugorodott, és követve az illat vonalát, utána indult. Egyenesen a könyvtár nyitott ajtaja felé.

Lányok

Leo mindenkinél jobb társaság, és komolyan ragaszkodóbb, mint mondjuk Kristóf. Nem ismerte Amira Lovedayt, de két csöppséget is köszönhet neki. A cicáját, és a kisfiát. Az elsőt legtöbben tudják, viszont Danielről jóval kevesebben. Ezt nem köti minden jöttment orrára, csak annak nyilvánvaló, aki beférkőzik a szobájába, és felfedezi a bekeretezett családi képüket, amin hárman -a két anyuka és a fiú- mosolyognak.
Tehát a kis oroszlánnal kettecskén, csendesen várták a két lányt. Míg Mira simogatta állatkáját, ő néha jólesően felmordult. Viszont éles váltás következett be, amikor a vöröske megjelent a könyvtárban. Felpattant, de gazdája ölében maradt, csak mereven ült, és bámult az érkezőre. Ahogy nekiállt beszélni, halkan morogni kezdett, egyáltalán nem olyan édesen, mint ahogy korábban.
-Nem számítottam jobbra -vonta meg a vállát a prefektuskisasszony kifejezéstelen arccal és hanggal, a kérdéseket figyelmen kívül hagyva. Miközben odasietett Leonie, már végignézett rajta, és elhúzta a száját a látványtól. Csodálatos pizsama.
Amint a lány felfedezte, hogy büntiadója ölében egy élő oroszlán pihen, máris megakarta fogni, és megnézni. A zöldszemű úgy nézett rá, mint egy dilisre.
-Ő nem látványosság és nem plüss akit csak úgy fogdoshatsz -adta a választ, amiből nyilván érezni lehetett a nemleges választ. Egy az, hogy utálja amikor hozzányúlnak a drágáihoz -beleértve párját is-, a másik meg, hogy láthatólag az állat sem örült volna túlságosan, ha plüsscicaként kezdik el kezelni. Morgott, és az éles fogsorát is megvillantotta.
-Ülj le, oké? Ha Silana megjött, mondom a feladatot -fejével a vele szemben üresen ácsorgó székre bökött, míg nyugtatásképpen egyik kezével Leot simogatta, a másikkal viszont odanyúlt a zöld pergamenekhez, és körülbelül tizenöt lapot odatolt Leonie elé. Nem mondott rá semmit, hogy miért vagy minek, főleg mivel pár másodperccel később betoppant a másik jómadár is. Biccentett neki, a következő lépésre azonban nem számított. Silana leguggolt Leohoz, amit Mira csak akkor vett észre -mert közben másfelé járt a tekintete-, amikor úgy kellett visszarántania a nagymacskát. Önvédelemből üvöltött fel, és kapott a lány keze felé. Persze nem harapta meg, csak elakarta ijeszteni.
-Örülnék, ha nem lennétek ilyen bátrak, ez nem egy jópofa kis puffskein, akit bárki nyúzhat kedve szerint -vetette oda flegmán, és kissé dühösen. Az állatra nem szólt rá, ő csak védte magát, majd a gazdi szavait hallva odabújt az állához, és nagyot pislogva elhelyezkedett úgy, hogy a feje a lány felé legyen. Farkával erőteljesen jelezte, hogy nincs kedve az estéhez.
-Ülj le, de ne Leonie mellé, inkább az asztal végéhez -mondta neki, majd pálcájával intett, és a többi pergamen odareppent a lány számára fenntartott helyhez.
-Remek. A büntetésetek az lesz, hogy leírjátok a Szabályzatot öt példányban, gyöngy betűkkel. Ha már ennyire nem vagytok vele tisztában, ideje a fejetekbe vésni. Silana, menj és keresd meg. Együtt nem mentek -a végén megingatta a fejét, és sürgetően pillantott rá.
Azután, hogy a rellonos elindult a könyvek felé (ugyanis ha nem indult el, Mira megküldte pár átokkal ami lépésre késztette), a feketeség Leonie-ra nézett.
-Láttam a katonákat felsorakozni, nagyon szuper kis látványosság. Volt. Kár, hogy kénytelen voltam az összeset félbevágni -arcán igazi érzelemnek tűnő szomorúság mutatkozott. Különben ebből semmit nem érzett, csak a színésznő énje gondolta úgy, hogy megsajnálja egy pár másodperc erejéig a játékokat, és a lányt is.
Amint a másik lány visszatért, a vöröske lett útjára bocsátva, hogy megkeresse a Szabályzat egy másik példányát. Nem egy túlzott nehézséggel járó feladat az előkerítése, az viszont már nehézkesebb, hogy egy éjszaka alatt írják meg. Mármint nem bele kell sűríteniük, hanem fordítva, ki kell tölteniük az időt.
-Reggel hatig írjátok, korábban nem mehettek el, ugyebár gyöngybetűkkel, és meg ne halljak egy pisszenést se, különben mehettek ágytálakat is tisztítani, vagy a Kísértetházat kitakarítani szombaton.

Éjjeli baglyok

Végül is választ azt pont nem kapott egyik kérdésére sem, de mi másra számíthatott volna. Úgy látszik Amira éppen a nehezebb napjait éli, és azért ilyen morcos. Legalábbis nem létezhet olyan ember, aki egyfolytában ilyen kis agresszív volna. Megvonogatja a vállát, inkább nem veszi magára ezt a modort. Vet még egy vágyakozó pillantást az oroszlán felé, majd a mutatott hely felé lép, és lehuppan a székre.
-Pedig pont úgy néz ki – Ásít egyet, és elkotor egy vörös tincset szeme elől. – Olyan, mint Trillian, csak kicsit nagyobb nála. De azt tudtad, hogy az állatok megérzik a gazdájuk érzelmeit? Ha nem lenne ilyen rossz kedved, ő is biztos kevésbé lenne morcos. Persze én is biztos rosszkedvű lennék, ha egész éjszaka fent kéne maradnom… - Egy pillanat gondolkodási idő – Ja, nem is.  – Kezd el ismét derűsen magyarázni, de abbahagyja, amint Sil színre lép.
-Szia! – Köszön neki még inkább felvidulva, és még integet is mellé egyet. – Neked nincs izomlázad? Reggel eszembe jutott, hogy ilyen edzést kellett volna tartani az idény alatt. Akkor most sokkal izmosabb lehetnék… - Egyszerűen nem tudja befogni a száját. Csak akkor, mikor a lány elmegy szabályzatot keresgetni, és újból kettecskén marad az év diktátorával.
-Ugye milyen klassz volt? – Vigyorog a lányra, de rögtön le is olvad a mosolya, amint megtudja, mi lett fabábuk sorsa.
-Te… megölted őket? – „Anyuuu! A csúnya néni tönkretette a játékaimat!” Legalábbis szíve szerint ezt mondaná, de aztán vesz egy mély levegőt, és oldalra biccentett fejjel folytatja.
-Talán jobb is így. A csatamezőn meghalni nagyon hősies. Meg aztán mihez is kezdtünk volna utána velük? A szobámba biztos nem fértek volna el. – Elképzeli a jelenetet, ahogy Amira hatalmas kupacba rakta őket, begyújtotta az egészet, és ördögi kacajjal, fura rigmusokat kiabálva körbe-körbe ugrált a tűz körül.
-Micsoda? – Kap észbe idétlen vigyorral, mikor Sil visszaér. – Persze, megyek már! – Meglepően energikusan pattan fel a székről, és elvágtat a szabályzat után. Tudja is ő, hogy merre kell keresnie! Egy darabig elkóvályog, mire rátalál, ami addig oké, csak leszedni kéne valahogy. Lábujjhegyre áll, és elkezdi kifelé rángatni, viszont amekkora mázlija van, kiránt egy adag másik kötetet is, és borul minden.
-Semmi baj, semmi baj! Még élek! – Szól ki a lányoknak, miközben elkezd mindent visszapakolni a helyére. Mikor ezzel végez, visszaugrándozik a helyére, és lehuppan a székre.
-Ezt komolyan öt példányban kell leírni? – Átlapozza a hivatalos irományt. Ennél izgalmasabbat ki sem találhatott volna ez a banya. Főleg nagy büntetés ez neki, hiszen amilyen hiperaktív, képtelen kussban írni egész éjszaka. Még egy tanórát sem tud végigülni… azt hiszem, erre mondják, hogy nem iskolaérett. Akkor mi a jó kutyafülét keres itt? Talány… Mindenesetre maga elé húz egy lapot, és nekiáll másolni. Nagyjából öt percig bírja csendben, mikor felpillant, és Silana papírja felé kezd kacsintgatni. Amolyan "Te hol tartasz?" stílusban.

Büntiben, vöröskével és (pasi)hódító Napóleonnal

Leonie izomlázas kérdésére egy merev bólintást kapott válaszul. Nem akarta már a nap elején felidegesíteni a széken trónoló perszónát az "üres fecsegéssel".
Leo ugyancsak nincs jókedvében, mint a gazdija. Puha mancsából gyilkos karmok meredeztek, amik majdnem felsértették Silana bronzszínű arcát. Hát, igazán megnevelhetné, ha egyszer már egy ilyen ritka állatkája van. Silverrel azonnal el fog kezdeni gyakorolni, miután kiszabadult innen. Leonie-nak pitizni fog! Ő törődik és foglalkozik a háziállatával, nem úgy mint - pillantgatott Amira felé - egyesek.
Megforgatta a szemét, míg Amira leszidta őket. Lennénk? Többesszámban? Netán Leon is taperolta volna az oroszlánt? Itt mindenbe bele kell keverni a másikat? És még Leót védi. Tüntetően elfordult a diktátorasszony elől.
Ahogy a jókislányok szokták, engedelmesen leült a popsijára Leonie-val szemben.
- Hmm, hmm... - ennyit tudott kinyögni a gyöngybetűs részre. Úgy írt mint egy fiú. Várjunk csak!
Hogy mit keressen meg? Most bújócskáznak vagy mi van?
Komótosan felállt a székből, puszta tudatlanságól nem indult neki gyorsabban. Körbenézett és elindult a polcok rengetege felé. Hát persze! A Szabályzat! Ötször... Mira csak lusta volt rendesen előkészülni, vagy egyenesen élvezi a bolyongását? Lassan lépkedett a sorok között, keresve a könyvet.
Periférikus látásában valami megmozdult. Odakapta a fejét, és nyitva maradt a szája. A Szabályzat feletti könyvsoron terpeszkedett eredeti méretében az aprósága. Remélte, hogy Amirának nem tűnik fel az ezüstös villanás, különben neki annyi. De neki is itt volt védelmezőleg a házikedvence! Eltervezte fejében, hogy  Leonie tudtára adja: Nincsenek egyedül!
Megfogta a Szabályzat egyik példányát, és peckesen visszalépdelt a székéhez.
Egy éjjel alatt írják meg az egészet, méghozzá ötször? Normális ez? Persze őkelme a pálcáját használta még a lapok kiosztására is, nekik bezzeg nem lehetett varázsolni, legalábbis gyanította, hogy nem lehet.
Leonie megrohamozza a könyvespolcokat, és leemel egy könyvet. Neki lábujjhegyre kellett állnia, ami Silana orránál volt. Jaj, ez ledönti az összeset! Szerencse, hogy Silver eltűnt a katarzis helyszínéről. Felpattant a székéből és Leon segítségére sietett. Visszapakolta azokat, amik túl magasan voltak Leonie számára. Utána épp indult volna, amikor hirtelen ötlet által vezérelve szánt szándékkal kiverte a könyveket a törpilla kezéből.
- Haver, itt van Silver. Követett! Ja és óvakodj a fúriától! - súgta eszméletlenül halkan a vörös fülébe, miközben a többi könyvet is visszatették a helyükre. Bűnbánón lesüti a szemét, mivel tilos lett volna együtt mászkálniuk, de legalább a feketeség szeme előtt történt az akció. Ő maximum annyit látott az egészből, hogy ügyetlenül kiverte Leonie kezéből a maradék könyvet.
Mikor visszatért Leonie nyomában Mira a további büntetéseket sorolja, arcára kiül az elmebetegek szenvedélye. Kísértetházi buli, menő. Azért mégis inkább csendben üldögélt és türelmesen másolgatta a címlapot. Az első oldallal végzett, jöhet a következő. "Türelem, Sil! Ne siesd el, úgy csak összecsapnád!"
Éppen a második oldal felénél tartott amikor felpillantott. Leon a puskázók szellemével és szemtengelyferdülésével leste Sil lapját.
Ő próbált telepatikus üzeneteket küldeni neki, de mindhiába. Nem tanult okklumenciát, így fölösleges volt az egész. Az üzenetekben nagyjából ez állt: Mikor lesz már vége? Ne bámuld már! Most mi lesz? Álmos vagyok. Kötözzük le, és tűnjünk el innen...

Verocska  

Örültem, hogy Veronikának tetszett az ötlet, szerettem másokkal megosztani élményeimet, szerettem átadni azt az érzést, amit bennem keltett egy-egy vers vagy könyv olvasása. Ráadásul úgy tűnt, a lány nem beletörődésből mond igent, nem is tűnt terheltnek a gondolattól, tényleg szívesen beszélgetett velem erről. El is kezdtem gondolkodni, mi lesz az első, amit kölcsönadok a lánynak. Valami vidám jutott eszembe, ami passzol a személyiségéhez, ahhoz, amit először megmutatni vélt magából. Bár eszembe jutott egy olyan is, aminek a címében a lány neve szerepelt, de az nem épp a legüdítőbb olvasmány, nem akarom rögtön elrettenteni a lányt. Az élet játéka! Ez az! Ez a legelsők egyike, amit olvastam - villant át agyamon. Rövid, lényegre törő, lélekbe ható és tanulságos olvasmány. Alig vártam, hogy elhozzam neki. Illetve azt is, hogy ő mivel lep majd meg engem. Direkt nem árultam el neki, mire jutottam, had legyen neki meglepetés.
Egyre jobban belejöttünk a beszélgetésbe, és kis lendülettel egyre hangosabban is beszéltünk,még gesztikuláltunk is,  s ezen feleszmélve Veronika rögtön felkínált egy lehetőséget, miszerint látogassak el hozzájuk. Hihetetlenül megörültem neki, ennek talán látható jele is volt, mikor felegyenesedtem, mint akinek a hátára csaptak, és kitágítottam szemeimet. Ez a heves viselkedés nem nagyon illett a könyvtár meghitt csöndjébe, reméltem azonban, hogy nem zavartam meg senkit, de rögtön visszafogtam magam, a könyvtáros hölgy szúrós tekintetére különösen. Majd lelkendezek odakinn. Kedvem lett volna a nyakába ugrani a lánynak, mint ahogy a régi ismerősöknél bevett szokás ez.
A süti meg a tea különösen jól hangzott, szinte láttam magam előtt a jelenetet. A homályos szobát, ahol az újdonsült ismerősök helyet foglalnak egy-egy babzsákban, egymással szemben, balra tőlük található egy asztal, ami alig magasabb, mint a föld szintje, rajta a kancsóval meg a tál süteménnyel, amit könnyen elérünk ülve is. A két lány kezében a csere-könyv van, s néha megosztják egymással olvasott mondatuk mélységét vagy épp humorát. Alig vártam, természetesen rögtön hangot is adtam lelkesedésemnek, ami már fizikailag megnyilvánult.
- Term…természetesen elfogadom a meghívást, és hálás köszönet! Hova is megyünk pontosan? – érdeklődtem a részletekről, és próbáltam zavaromat leplezni, mely arról árulkodott, hogy hálám mérhetetlen, hisz még csak most találkoztunk, máris lehetőségem van elmenni hozzájuk. Csodálatos dolog a szimpátia két ember között. Éreztem, hogy ő sem húz falakat közénk, és hamar túlléphetünk a friss ismertség zavarán. Talán holnap már úgy beszélgetünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Kellettek az ilyen emberek az életembe, főleg ebbe a még ismeretlen közegbe. Habár a kastély falai, s közössége sosem tűntek zordnak és idegennek. Talán ide tartoztam. Sőt, biztosan, hiszen akkor nem lennék itt. Na de elég az elmélkedésből, azt javasoltam a lánynak, induljunk útnak.
- Akkor mehetünk is, ugye?  - kezdeményeztem az indulást, becsuktam könyvemet, majd gyorsan elhelyeztem azt, vissza a helyére. Majd betoltam a székemet, kicsit meghúztam taláromat a vállamon, ellenőriztem pálcám helyét, aztán várakozón néztem Veronikára. Kaland. Izgalom.

Katniss

Kínzás

-Uhh, köszi! – Vigyorog a segédkezet nyújtó lányra. Bár lehet, hogy rendbontásért újabb büntetőmunkát kapnak. Ki tudja, Amira igencsak fogfájós ma este… vagy úgy általában mindig? Többet kéne a lánnyal találkoznia, bár az valószínű, hogy inkább zaklatásnak venné, ha Leonie egyfolytában a nyakán lógna.
-Naa – Méltatlankodik egy cseppet, mikor Sil-aj kiveri a kezéből a könyveket. Oké, hogy ekkora szerencsétlen, de még szívatják is mellé, ez igazán nem fair. Értetlenkedve kezdi felszedegetni, immár egyesével őket, és szépen visszarakosgatja mindegyiket a helyére. Azonban hamar megvilágosul az ellene elkövetett merényletet illetően. Silver! Áhh, az a cuki kisállat, csak nehogy Mira meglássa, mert valószínűleg példát statuálva levágná a fejét. Vagy valami hasonló…
-Nem is olyan vészes – Jegyzi meg, mikor visszaindulnak a helyükre, ahol is ugyebár nem sokáig bírja a kiképzést. Hogy fog itt ücsörögni egész éjszaka? Ez borzasztó! Inkább lenne a feladat, hogy egész éjszaka a kastély körül futkossanak. Sokkal több kedvvel csinálná azt, minthogy értelmetlen és felesleges szabályok tömkelegét másolgassa órák hosszat. Úgy tűnik, társa is hasonlóképpen elégedetlen, legalábbis az arcáról valami ilyesmit lehet leolvasni. És ha az okklumencia nem is megy neki, a mimika elegendő ahhoz, hogy Leonie elkuncogja magát. Bal kezét szájára szorítja, és gyorsan saját papírja felé fordul, hogy ismét nekiálljon másolni. Hatalmas kunkorokkal firkantva le minden egyes szót. Tulajdonképpen fel sem fogja, mit olvas, mivel mindig csak a következő szóra összepontosít, úgyhogy ez a szabályzat megjegyzésében bizony nem fog neki segíteni.
A harmadik lapot veszi maga elé, mikor bal kézzel rákönyököl az asztalra, fejét ráhajtja, és úgy ír tovább. De csak pár mondat erejéig jut, mikor leereszkednek a szempillái. Ezt ő nem bírja aggyal, annyira nagyon unalmas. Bizony elszundít, már így az elején. De még annyi ideig sem pihen, hogy Amira rászólhasson, mert, ahogy elernyednek az izmai, kicsúszik a keze a feje alól, és lefejeli az asztalt. Inkább a hangos koppanásra, mintsem a fájdalomra ébred.
-Mi? Mi? – Néz körbe, azt sem tudva, éppen fiú-e vagy lány, de csakhamar rájön, hol van, és nagyot sóhajt. Ránéz Silre, és grimaszol egyet.
-Azt hiszem, összenyálaztam a lapot – Motyogja halkan, vajon megkérdezze, hogy nyálasan is jó lesz-e?

Charlotte

-Milyen érzés, hát nagyon jó. Bár, ezt nem lehet ilyen egyszerűen megfogalmazni. A szobatársad, olyan, mint a legjobb barátod. Ő az, aki mindent tud rólad. Mikor van annyira jó kedved, hogy madarat lehetne fogatni veled és mikor vagy annyira magad alatt, hogy legszívesebben a falnak rohannál annyira szomorúnak és magányosnak érzed magad. Bármikor számíthatsz rá és mindig veled lesz. A szobatársad a legtökéletesebb barátoddá és egyben családtagoddá is válik.-Úgy érzem, hogy erről a témáról órákig tudnék beszélgetni. De, inkább megkímélem Charlottot a több órányi monológomtól. Szerencsés vagyok, mert ráadásul Rosy a legjobb szobatárs, akit csak kívánni lehet. Türelmes, kedves és élettel teli.  Miközbe ezt a témát boncolgatom gondolatban, a számhoz veszem az ételt és egy nagy harapással eltüntetem. Olyan, mintha soha nem is létezett volna. Erről eszembe jut, hogy majd mindenképp szeretnék én is lerakni valamit arra a bizonyos asztalra, hogy amikor lejár itt az időm és a halál szelíd csókkal kiszakít ebből a testből, akkor ne csak úgy múljak el, mint a szél sodorta por, hanem tényleg az emberek azt mondhassák rólam, hogy ő valóban egy jó ember volt, aki aztán példaképévé válhat másoknak. Tudom, hogy magasra tettem lécet, de az embernek mernie kell nagyokat álmodni, mert csak így érheti el, azt a végeredményt, amit az egyén szeretne. De, ez most nem az elmélkedés helye, azt majd este a szobám csendjében, a teljes sötétségben is megtehetem, miközben hallgatom Rosy egyenletes szuszogását.
-Ez csak természetes, mindenképp szólni fogok.-Biztosítom róla, de a következő kérdésemre kapott választól egy kicsit csalódott leszek, bár emlékeztetem magam, hogy erre már akkor felkészültem, mikor feltettem a kérdést.
-Szuperül hangzik. Biztos nagyon élvezhetted.-Elképzelem a jelenetet, ahogy Charlotte ül és a kezében egy macit szorongat. Nagyon aranyos lehetett, ehhez kétség sem fér. De, amit utána hallok, attól legszívesebben föl pattannék a helyemről és legszívesebben ugrálnék.
-A regényeket és a meséket szeretem nagyon. –Lehet megtörtént, de akár természetfeletti is. El kell azért ismernem, hogy az olyan regényeket, amelyek a valóságtól elrugaszkodottabbak, de, hát ízlések és pofonok, és ahogy az apukám szokta mondani: Gusztusokról nem vitatkozunk.
-Milyen témájúakat? Úgy értem, hogy olyat, amiben van varázslat, vagy inkább olyat, ami bármelyikünkkel megtörténhet, feltéve, ha muglik volnánk.-Most jövök rá, hogy igazából a muglik számára mi is egyenlők vagyunk azokkal a dolgokkal, amik elvileg nem léteznek a valóságban. Mégis itt vagyunk, élünk és virulunk. A gondolat, hogy én is egy természetfeletti, különleges jelenség vagyok, jó érzéssel töltött el.  Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal emeltem a számhoz a poharat, majd hagytam, hogy a hűs víz lecsorduljon a torkomon...

A Valentin-napra feldíszített teremben a vörös dominál, amely a fehérrel van tökéletes kontrasztban, ez pedig a Nagyteremben mind szembeütközik. Ahogyan körbenézünk, fehér falakat láthatunk, amik jól elbújtak a vörös szalagok és a szív alakú piros lufik mögött. Néhol még vándorló szíveket is megpillanthatunk itt-ott.
A mennyezetet bárányfelhők alkotják, ami még romantikusabb, kellemesebb hangulatot ad ennek a csodálatos összképnek. A terem négy felső sarkából piros fényű reflektorok fénye vándorol pár percenként párról-párra, melyeket ők szemelnek ki maguknak.
A terítéken is ugyancsak ezt a színvilágot fedezhetjük fel. A négy ház asztalánál a terítők fehérek, azon pedig a vörös teríték és a virágok alkotják a díszítést. Mindenki kedve szerint ülhet párjához, nincs ház szerinti kikötés, ennek biztosan örülnek majd a galambocskák. A tökéletességhez hozzájárul az asztalokon sorakozó süteményhad is. Színes, cukorral díszített darabok, de leginkább piros és fehér színekben, a harmóniát megtartva. Nem éppen diétás, de ennyit megengedhet magának miden lány, úgy is csak évente egyszer fordul elő, hogy ilyen formában ünnepelhessen a párjával. A szerelmesek fölött néha megjelennek repdeső szívecskék, ami nem előnyös, ha valaki egyszerre több vasat is tart a tűzben.
Ha még egy kicsit szétnézünk, nem is nehéz kiszúrnunk a két bódét, amely az ajtó két oldalán található, és érkezéskor valószínűleg elkerülte figyelmünket. Az egyikben bájitalokat lehet vásárolni, a másik pedig a lampionok megvásárlására és díszítésére ad lehetőséget. A lapionos bódé az áruk vásárlása utáni díszítésére is lehetőséget ad, de már feldíszített, megtervezett darabokat is be lehet szerezni. Így minden baráti, vagy szerelmes párnak egyedi darabja is lehet, amit éjfélkor akár fel is tudnak engedni, de ez egyedül is megvalósítható, ha valaki úgy szeretné.
A parti idején:
A pároknak szervezett buli idejére eltűnnek az asztalok, csupán pár kétszemélyes, ugyanezen díszítéssel rendelkező, kör alakú példány marad a terem szélén haladva. Táncparketté varázsolódik a tér, és megkezdődik a parti. Olykor pörgős, bulizós zenékkel, máskor felváltják azokat a romantikus, lassú dallamok.

Mindenkinek kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánnunk!

A leírást Sharlotte Johanson és Laurena Aquamarine készítették

Valentin-nap; megnyitó
DÖK nevében

Elérkezett a nap, amelyre a legtöbb szerelmespár valószínűleg már régóta várt. Ugyan személy szerint nem a kedvenc ünnepem, mégis jó nézni azt a sok boldog diákot, a rózsaszín szívecskéket és az ajándékokat, amikkel egymást lepik meg ilyenkor.
Egész éjjel nyugtalankodtam, ugyanis nagyon izgultam. Belegondolni is rossz volt, hogy én nyitom meg az aznapi programsorozatot. Az iskolában ugyanis kellően nagy feneket kerekítettek a dolognak! Voltak különféle bódék, ezernyi dísz, s a neves napon a nagyteremben is szorgoskodtak a manók, hogy a termet romantikussá varázsolják. Amikor szétnéztem a teremben, meg is győződtem arról, hogy jó munkát végeztek.
Fekete farmert és egy fehér inget vettem fel, szívem fölé az ingem zsebébe egy gyönyörű rózsát csúsztattam. A beszédemhez nem írtam véglegesített szöveget, bíztam magamban annyira, hogy tudjam - élőben is menni fog. Még néhány apró simítás és önbizalomnövelő rituálé volt hátra, s miután alaposan felkészültem, elhagytam a szobám. Semmiképp sem szerettem volna beégni, a szöveget elfelejteni, vagy kifelejteni valamit a mondandómból. Nem haboztam lesietni, mielőtt még elkéstem volna. Odalenn már nagy volt a nyüzsgés, fiatalabb és idősebb diákok tömkelege igyekezett a megnyitóra, s már a teremben is javában folyt az élet. Jobbnak láttam várni egy picit, addig is elvegyültem a tömegben és megrohamoztam a süteményekkel megrakott asztalokat. Néhány apró finomság elmajszolása után ismerősök után kutattam, de mivel nem volt senki, akivel beszélgethettem volna valamiről, a tanári asztalokhoz siettem, majd ott az összegyűltekhez fordulva, ünnepélyes hangon beszélni kezdtem:
- Egy kis figyelmet kérnék! - kezdtem bele - Elérkezett a Valentin-nap, mi pedig összegyűltünk, hogy ezt megünnepeljük. Én, Woodarn Collenwen, a DÖK elnökhelyettese szeretnék mindenkit nagyon sok szeretettel köszönteni az idei partin, jómagam és a DÖK nevében is. Társaim, valamint az iskola nagyon sokat fáradoztak azért, hogy a mai program létrejöjjön, ezért szeretnék nekik köszönetet mondani - mosolyodtam el, egy pillanatra végigfürkészve az egybegyűlteken - Kívánom, hogy szinglik és foglaltak egyaránt érezzék nagyon jól magukat! Felhívnám a figyelmet azonban a rendezvény ideje alatt elérhető szavazódobozra, amelyben az idei év Valentinjára és Valentinájára adhatjátok le a voksotokat. Hamarosan eredményt hirdetek, a győzteseknek pedig jutalom jár! Egyetek, igyatok, beszélgessetek, a négy ház asztalához most háztól függetlenül ülhettek, ha kedvesetekkel szeretnétek beszélgetni. Úgy érzem, mindent elmondtam, nem is húznám tovább az időt, boldog Valentin-napot, vagy mit szokás ilyenkor mondani! - vigyorodtam el, majd egy biccentés után visszaindultam a süteményekhez, hogy mindet megkóstolhassam. Remélem nem eszem magam degeszre, de ilyen finomat nem minden nap sütnek a manók!

Valentin-nap - Lédus.

Ó igen, végre elérkezett ez a nap is, méghozzá a Valentin-nap. Jujj, még a hidegrázás is elkapott ahogy rágondoltam. Nem igazán kedvelem ezt az "ünnepet", bár ez az előző eszmefuttatásból is kiderülhetett. Konkrét negatív élményem nem kötődik hozzá, egyszerűen csak hülyeségnek tartom megünnepelni a szerelmet. A szerelmeseknek mindennap ünnep, amit együtt tölthetnek és szerintem az ajándékozás sem egyetlen napon történik csak a pároknál. Akkor meg nem tök mindegy??
Miután kellőképpen megtúráztattam a kis agyamat ezen a dolgon, szépen felkeltem az ágy széléről és összeszedtem magamat. Mind mentálisan, mind fizikailag. Elcsosztorogtam a fürdőbe, és akármilyen hihetetlen, elkezdtem szépen loknikat gyártani a hajamba. Fú de fura. Kerestem valami nem túl kényelmes és csinos ruhát, végül egy egyszerű fekete, térd fölé érő szoknya és egy kicsit elegánsabb türkiz kék félvállas blúz mellett döntök. Fekete balettcipő fel, mehetünk.
A nagyterem úgy enyhén szólva is eléggé tele van, nem csak emberekkel, de díszekkel is. Mindenfelé piros szívecskék lógnak, igazából a belépés pillanatában kisült a retinám. Zsúfolva van a terem boldogan trécselő vagy szerelmeskedő párokkal és áldozatra váró szinglikkel. Kinézek magamnak egy nagyon szimpatikus asztalt, ami nem csöpög annyira a túláradó szerelemtől és leülök a végére. Itt valamennyire biztonságban érzem magam a rózsaszín mechanizmusoktól, talán itt nem lep el a nyáltenger.

Valentin nap
egyedül

Ez az első év, amikor Amira nagyon várta már a Valentin napot. Ő úgy gondolja, hogy ha mindent megünnepelnek az emberek, akkor a szerelmeseket miért ne lehetne? Az apró ajándékok és szeretet a mindennapokban jelen van, az tény, és nem csak egy napon kell szeretni a másikat, de egy nap miért ne lehetne olyan extra, olyan tényleg csak a kettejüké? Ez értve minden kapcsolatban állóra, magukra is Kristóffal.
Ő egy nagyon kis aranyos ajándékot készített szerelmének, és bagolyban hívta el a Valentin napi partira, amit a DÖK-kel szerveztek. Nem kapott választ, semmit nem tudott róla. Egészen aznap estig minden rendben volt, jó volt a kedve, és teljes erővel belevetette magát a szervezésbe. Még a köszöntést is átadta Woodnak, hogy ő majd a párjával lehessen.
Persze nem adta fel, másfél órával a dolog előtt neki is látott a készülődésnek. Egy lágy sminket tett fel a pofijára, kevesebb feketével, mint általában. A haját eltűzte az egyik oldalra, természetes hullámait benne hagyva. A dereka alá ért már fekete hajkoronája, és egyelőre nem is szándékozott változtatni ezen.
A szekrényre fel volt akasztva a ruhája, amit direkt erre az alkalomra vásárolt. Nem bál volt, simán mehetett volna laza farmerban is, direkt úgy tervezték. Ezzel szemben az nem vallott volna a feketeségre, hiszen gyakran előfordul, hogy koktélruhában járkál még napközben is. A rózsaszín ruhájához ezüst szandálba bújt, és magával vitt egy szintén ezüst kis táskát is. Halvány mosoly volt jelen az arcán, de a kedve cseppet sem volt jó. Reménykedett, de igazából tudta, hogy feleslegesen. Nem fog eljönni, nem fogja tudni átadni neki a meglepetést, amit David szeme láttára alkotott a padlón ülve.
A Nagyterem pontosan olyan volt, mint amilyennek tervezték. Látta már természetesen, de jó volt látni, hogy nem egyedül vannak a tagokkal. Wood volt az első akit kiszúrt, készülődött a beszédhez. Mira átvágott az embereken, és egy célt tűzött ki maga elé. Egy asztalt, a sarokban, ahonnan végighallgathatja az elnökhelyettest, és figyelheti az eseményeket.
Helyet is foglalt, és nagy sóhaj kíséretében hátradőlt a széken. Lassan elkezdődött az egész, mosolygott, amikor a srác végzett. Szívesen odament volna hozzá, de minek? Ahogy ránézett a többiekre, a párokra, és a nevető ismerkedőkre, könnyek gyűltek a szemében. A körmét kezdte nézegetni, még mielőtt kidördült volna a könnycsepp.

Ruha

Valentin-nap; Kiva.

Valahol el kell kezdeni, nem igaz?
Jó párszor meggondoltam magam, mire eljutottam idáig. És 'idáig' alatt nem csak a Nagytermet értem, hanem úgy az egész iskolát. Nagymama csak a jövő tanév kezdetén tervezte, hogy visszaenged. Ám én úgy gondoltam, hogy - ha nem is vizsgázok, de - muszáj a tanév közepén visszacsöppennem a Bagolykő életébe. Nos, nem ment túl egyszerűen az öreg hölgy meggyőzése, de végül egy héttel a vizsgaidőszak beköszönte előtt már itt voltam. Így talán kevésbé tűnt fel a többieknek a távollétem. Vagyis, ugyan már, Léda... kit akarsz áltatni? Tutira senki se vette észre, hogy nem voltál itt. Tekintve, mennyi barátot sikerült összeszedned az elmúlt években. Lássuk csak... egy. Egyet talán, de ő sincs már sehol. Hagyjuk ezt!
Természetesen szinte azonnal a fülembe jutott a Valentin-napi bál híre. Ugyan nem voltam oda a nyálas, szerelmes, rózsaszín felhők között úszkáló szerelmesek látványáért, de nem voltam abban a helyzetben, hogy válogatni tudjak.
Persze sorban megtaláltam a kifogásokat az öltözködési folyamat közben, csakhogy mégse kelljen nekem erre a bálra elmennem. Először a hajam nem tetszett, az egyik tincs valahogy nem akart úgy állni, ahogy én szerettem volna. Először egy kék ruhát választottam ki magamnak, aztán egy sárgát próbáltam, majd megint a kéket... , s végül, alig másfél óra múlva egy fehér, pánt nélküli ruhában léptem ki a klubhelyiség ajtaján.
A magassarkú minden egyes koppanása azt az érzést keltette bennem, hogy minden szempár rám szegeződik, akik mellett csak elsétálok. Ám, ahogy felemeltem a fejem, minden egyes pillanatban azzal kellett szembesülnöm, hogy igazából jó, ha csak néhányan méltattak egy-egy pillantásra. Ez meglehetősen rosszul esett, ahhoz képest, hogy az előbb még azért imádkoztam magamban, hogy ne engem nézzen mindenki, és ne beszéljenek rólam!
A díszítésben nem csalódtam, giccs az volt bőven. A látványra kicsit fintorogtam, de aztán eszembe jutott, hogy nincs kifogás! Nagy sóhajjal belépdeltem a szívecskés falak közé. Valószínűleg, ha mellettem nem csak az elképzelt szőke herceg lebegett volna láthatatlanul, akkor én sem akartam volna elhányni magam ettől a sok szerelemtől. Azért mindezt nem mutattam kívülről.
A terem közepén megálltam, s akárhányszor úgy láttam, mintha valaki felém indult volna, vagy beszédre nyitotta volna a száját a közelemben, izgatottan kaptam fel a fejem. Mindannyiszor csalódnom kellett. Aztán rájöttem, hogy úristen, én nem vagyok ilyen szeretetre, meg odafigyelésre ácsingózó kislány. (De, de amúgy igen, az voltam.)
Fel is hagytam hát hamar a tömegben ácsorgással, s alig vártam, hogy leülhessek valahova.
- Kár, hogy nem adnak itt alkoholt, ezt csak azzal lehetne kibírni... - morogtam félhangosan, ahogy lehuppantam egy asztalhoz, s ujjammal a legközelebbi habos sütiről leszedtem a krémet. S ekkor tűnt csak fel, hogy más is ült az asztalnál.
- Ó... helló! - köszöntem kissé meglepve, miután persze lenyaltam a rengeteg kalóriát tartalmazó krémet ujjamról.

*****
Ruha

~ Hát, ez nem épp az én napom~, állapította meg magában, miután az első ijedelmek elcsitulta után az egyik ablakpárkányon üldögélve facsarta a talárjából a vizet- a legtöbb kanapé és zug foglalt volt, így egy olyan ablakot választott, ahol a helyszűke miatt pár aligha fért volna el.
Az első reakciója arra, hogy a feje lángba borul, egy rémült kiáltás volt és reflexből víz után nézett, és valamelyik segítőkész gólya a közelben szinte azonnal nyomott egy wassert. Azonban- mindük legnagyobb meglepetésére- a varázslat csak annyit ért el, hogy egy pillanat alatt csurom víz lett, a haja pedig lángolt tovább kedélyesen, mint ama isteni csipkebokor, bár hál' az égnek, nem kezdett monológba és parancsolatok diktálásába. Ezek után jött az a rész, ahol egyszerűen kitört a röhögés és elkezdték próbálgatni, vajon megégeti-e a kezüket a láng, ami elég gyorsan ahhoz vezetett, hogy Gil, még jócskán a kezdeti sokk és a hideg zuhany hatása alatt, menekülőre fogta. Nem mintha nehéz lett volna követni- elvégre a nyomában kisebb-nagyobb tócsák sora kígyózott- de ma senki se akarta rá pazarolni az idejét, még ha ezután jóval gyanakvóbban is méregették a diákok a fiolákat. Így futott egy darabig, aztán kifulladva megállt, egy ideig várva, hogy minden pillanatban utolérik. Ám senki sem jött, csak a portrék méregették furcsa tekintettel, ahogy lassan gyűlt alatt a víz. Nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, hogy minden cuccát az Eridonban hagyta- így a naplója ugyan megúszta, hogy előhúsvétot tartsanak neki, de pálcája sem volt, hogy megszárítkozhasson. Nagy nehezen lehúzta magáról az egyenruhát, de alatta sem volt sokkal szárazabb. Kételkedett benne, hogy sokáig halogathatja az elkerülhetetlent- nemsokára, ha nem akar tüdőgyulladást, keresnie kell egy melegebb helyet, és ez persze azt jelentette, hogy minden útjába akadó megpróbál majd ismerkedni újdonsült frizurájával, esetleg újfent eloltani.*
- Úgy nézek ki, mint egy elfuserált Disney Hádész.-*Sóhajtott, orra elé húzva az tincset, amit vidám, vörös-arany lángok nyaldostak. Ha legalább melegített volna valamit ez a tűz, akkor most van minél szárítania a ruháit, de ez a vacak még erre se jó. Ráadásul még a maszkja tollai is eláztak, mert fürdőzésre igazán nem gondolt a készítésénél, augrey-tollat pedig nem nagyon talált még életében. Ha lehetséges, ezek után még lehangolóbbnak ígérkezett a nap, mint azt eredetileg képzelte. Nem hitte, hogy jó ötlet megpróbálni vacsorázni menni, ez viszont azt jelentette, hogy még éhesen is kell lefeküdnie. Újra sóhajtott, most a talár egy másik részét tekergetve és fohászkodva, hogy ne jelenjen meg még egy házimanó is, hogy letolja, amiért a padlót áztatja.

Aznapra elég volt a nyilvánosan mutatkozásból. Az átkozott bájitalnak hála az arcom egy izzó vulkánokkal teli térségnek látszódott. Nem akartam belőle ügyet csinálni, más lányokhoz képest még lazán is reagáltam le azt, hogy annyi pattanás nőtt az arcomon, mint égen a csillag, de hirtelen úgy éreztem, mindenki engem bámul. Nem kellett sokat filóznom azon, hogy elhúzzam-e a csíkot. Ha eddig kevés reményem volt arra, hogy életem szerelme ezen a neves napon talál meg, most még inkább lerontottam az esélyeimet. Magamban azt az idiótát ostromoltam, aki kitalálta, hogy olyan bájitalt rakjanak ki, ami elronthatja egy szerencsétlen elsőéves Valentin napját. Idegeskedve kitrappoltam a nagyteremből, és minden egyéb gondolat nélkül lefordultam a legközelebbi folyosóra. Abban a reményben indultam arra, hogy mivel mindenki a nagyteremben van, nem botlok bele csúnyán szemlélődő diákokba, de nem volt szerencsém. És a srácnak sem, aki rajtam kívül ott tartózkodott. Majdnem felkiáltottam, hogy "Te jó ég, te égsz!", de a nyelvembe haraptam. Erre a fiú is rájöhetett magától. Földbe gyökerezett szemmel figyeltem a srác fejét, ahogy a lángok körülnyaldosták, és pár másodperc elteltével levontam a következtetést, hogy ez mágikus eredetű tűz lehet. Nem olyan arcot vágott, mint aki épp máglyahalált készül halni, és később az sem kerülte el a figyelmemet, hogy csurom vizes, tehát valaki már megpróbálta eloltani. Nem vagyok büszke rá, de miután rájöttem, hogy elmúlt a veszély, ami igazából nem is létezett, az első reakcióm a röhögés volt.
 - Te jó ég... - mondtam, a kuncogásomat elfojtva. - Mondd, hogy ennek semmi köze a szentlélekhez!
Nem voltam vallásos, és igazából konyítanom sem kellett volna a dologhoz, de a nővéremnek hála, aki nap mint nap mozgott vallásosok között a kollégiumában, elég jól értesült voltam a biblia történéseiről. Reméltem, hogy jól emlékszem arra a részre, amikor a szentlélek leszállt az apostolokhoz, és tüzet bocsátott a fejükre. Nem igazán értettem ezt a részt, hogy miért, meg hogyan, de a jelenet, ami a szemem elé tárult, kísértetiesen ráillett a leírásra. Felmerült bennem, hogy a kicsit elszontyolodottnak tűnő srác talán azt sem tudja, miről beszélek.

Katniss


Anyuka

Köszönöm szépen a játékot! <3

Lotte

Február tizennégy. A legtöbb lány imádja ezt a napot, számomra érthetetlen okokból. Ugyanolyan nap mint a többi, csak a pletykák alapján Cupido ilyenkor szorgalmasabban dolgozik. Erre csak azt tudom mondani, hogy dolgozzon. Engem már eltalált, így a lány kedvéért ma jelenésem van a Nagyterembe. Nem vittem túlzásba a kiöltözést, bár így is átöltöztem egyszer. Az Aileennel való találkozás után felszaladtam a szobába, és felvettem egy fehér inget a szintén fehér pólóra. Csak félig gomboltam be, ujjvége pedig kilógott a zakóból. Az apró változtatás után visszatértem a Nagyterembe. Még mindig nem tetszett a sok rózsaszín, de mivel ez egy ilyen ünnep, megpróbáltam elvonatkoztatni ettől, és inkább a sütikehez sétáltam. A színek nagyrészt itt is megmaradtak. Mindegyik édesség jól nézett ki, ezért úgy döntettem, mindet meg fogom kóstolni. A sor elején kezdtem. Néha az ajtó felé néztem, hogy nincs e itt Lotte. Bár biztos voltam benne, hogy észre fog venni. Egy magas francia aki bármennyit tud enni elég valószínű, hogy a sütiknél keresendő.
Körbenézve nem láttam sok párt, amit a korai időpontnak tudtam be. Abba biztos voltam, hogy fognak jönni többen is, és azt is megállapítottam, hogy a varázslók sem túl pontos emberek. Eddig ennek az ellenkezőjét gondoltam, és mivel nem akartam kilógni a sorból, pontosan érkeztem. Annak azért örülök, hogy már tudom, ez nem így van, és nem kell majd mindenhova sietnem.
Egy pillanatra benyúltam a zsebembe, ahol a lány ajándéka volt. Nem nagy dolog, és sose csinálok ilyeneket, de azt gondoltam, hogy ez a lánynak egy fontos nap lehet, tehetném még szebbé. Amíg vártam, kigondoltam, hogy mikor adom oda. Nem fogom elsietni, majd csak éjféltájt kapja meg az apróságot. Addig a zsebemben lesz, nem fog tudni róla.

Charlotte

Charlotte válaszára csak bólintok egyet. Hogyan is lehetne szavakkal kifejezni ezeket az érzéseket? Annyiszor próbáltam már és minden egyes ilyen vállalkozásom kudarcba fulladt, mert mindig találtam valamit, amit egyszerűen nem tudtam körülírni. Ezekre mondják, hogy az ember egyszerűen csak érzi és kész, mert csak.  A javaslatra felcsillant a szemem.
-De, nagyon is van kedvem! Szívesen megnéznék bármilyen musicalt.-Olyan izgalomba jövök hirtelen. Olyan rég voltam már színházban. Hiányzik már az a közeg, az a varázs és bámulat, amelyet csak a színház tud adni. Erre nem képes senki és semmi más. Elképzeltem, ahogy mi fekszünk egy szőnyegen és a színház kínálatát nézegetjük, ahogy nevetgélünk és megbeszéljük az élményeinket vagy éppen kíváncsian találgatjuk, milyen lehet az a darab. Aztán elmegyünk, és egymás mellett ülünk a puha bársonyüléseken és mind a ketten tátott szájjal bámuljuk a színészeket és magával ragad minket a látvány.  Hirtelen eszembe jut anyukám, akinek ez a munkája és amilyen én is szeretnék lenni, ha nagy leszek. Színpadokon állva elkápráztatni a közönséget. Mennyire csodás érzés lehet! Hiányzik a családom. Anyu, apu és az állataim, de nem érdemes szomorkodni. Itt vannak a barátaim és csomó pompás dolgot csinálhatok itt és ők büszkék rám, mert itt egy csomó új és hasznos dolgot tanulok. Erre kell koncentrálnom, mikor érzem, hogy a honvágy borús fellegei el akarnának engem repíteni egy olyan helyre, ami nagyon rossz lenne számomra. Merengésemből léptek zaja ver föl. Egy gyönyörű fekete hajú nő jelenik meg újdonsült barátnőm mellett.
-Jó napot kívánok! Katniss Flechternek hívnak.-Köszönök a hölgynek, akiről később kiderül, hogy Charlotte anyukája.
-Szia és semmiképpen se felejts el írni!-Búcsúzom el a lánytól. Majd amikor átölel, én is szorosan magamhoz ölelem. Jól esik, hogy egy újabb barátnőt találtam. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk, gondolom miközben az éppen távozó Charlottenak integetek. Hiszen még majd valamikor a baglyokat is meg kell ám venni, ezek a gondolatok örömmel töltenek el. De, ideje mennem Rosy már biztosan visszaért a szobába és tűkön ül, hogy hova a csudába tűnhettem el. Így hát bekapom az utolsó falatokat megiszom a vizet és visszaviszem az üres tálcát a helyére, majd sprintbe vágva magamat, szaladok vissza a szobámba...


Én is nagyon szépen köszönöm <3

Valentin nap; Eric
ruha

Az ismeretlen úgy dermed le, mintha loctiteba lépett volna, csak hogy a szemei kicsit csigaszerű mozgást végezzenek, enyhén dülledve. Gilbert nem tudta rögtön eldönteni, most el akar-e süllyedni, vagy mélyebbre már úgysem lehet, de örült, hogy álarc van rajta, mert így nem látszott, hogy legszívesebben kiugrana az ablakon. Igazából nem kellett volna már meghatnia a dolognak, elvégre a külseje miatt mindig is nevetség tárgya volt, plusz a sorozatos piszkálódások kedvenc céltáblája, azonban most egyáltalán nem azért festett így, mert ez volt vágyai netovábbja. Nem mintha a másik sokkal jobban nézett volna ki, elvégre kevés olyan szegény, szerencsétlen pubertás van, akit ennyire keményen sújt a hormoningadozás, de valószínűleg megszokhatta már, mert nem tehetett róla, ellentétben Gilberttel, aki csak saját hülyeségének köszönhette, hogy beleivott a bájitalba.
Közben a lány befejezte a pukkadozást, bár a kuncogást teljesen nem bírta azért elnyomni, de intézett hozzá egy felette érdekes kérdést. Hát, legalább nem csipkebokorhoz hasonlították.*
- Áh, csak...én egy lángelme vagyok.-*Sütötte el a létező legbénább poént, ami abban a pillanatban eszébe jutott. Sosem volt nagy viccmesélő, a humort pedig csak hírből ismerte, illetve leginkább azt az oldalát, amin ő képviselte a csattanót- mint most is, kellemes nevetéssel telő perceket szerezve egy újabb embernek. Egy negyed pillanatig eltöprengett, vajon milyen vicc lenne- a téren korlátozott műveltséggel rendelkezett, de leginkább faviccnek érezte magát. ~ Még mindig lehetne rosszabb~ gondolta, egy fanyar mosoly kíséretében, ~például, ha szőke nős lennék...~ A lány még mindig nem mozdult, és mivel nem tűnt rosszindulatúnak, vagy gúnyosnak az előbbi kérdése, Gil úgy döntött, kockáztat és megpróbálja előnyére fordítani a helyzetet.*
- Esetleg megszánnál egy Evapores-szel?-*Nem szokása segítséget kérni -nem annyira a büszkeség, mint inkább az önállósága miatt igyekszik mindent maga megoldani, de most sokat javítana a helyzetén, ha nem érezné úgy, hogy cipő helyett akvárium van a lábán és vékony jégréteggé hűlő ruhák rajta. És ha már a lány szóba elegyedett vele és kiröhögte, igazán meghálálhatja az ingyenmozit egy varázslattal.

Valentin-nap - Lédus

Egész kellemes itt az asztal végében ücsörögni, ide kevésbé jutnak el a rózsaszín fellegek, amiken a párok járnak. Néha, mintha elsuhanna előttem valami, de sosem tudom megállapítani, hogy mi is lehet az. Végül is mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak Cupido repked jobbra-balra. Biztos vadászik a kis drága, bár úgy nézem, hogy a szinglik kevesebben vannak, mint azok, akik valakinek éppen a kezét szorongatják. Remélem hogy én nem vagyok annyira szimpatikus neki, főleg hogy olyan émelygő fejjel tudok körbe tekinteni, mint mikor tényleg rosszul vagyok. Próbálok úrrá lenni magamon és nem látványosan szenvedni.
Nézd már, csatt egy pofon. Szegény srác, majdnem kiugrott a nyaka a helyéről, a csaj olyan erősen sózott neki oda. Feltehetően szegény ember máshova kukkantott, mint az megengedett lett volna neki, szóval azért megértem a reakciót, na dehogy ekkora taslát megérdemelt volna szegény fiú... Azt azért nem gondoltam volna. De hát az élet nem igazságos, most mindenesetre a lány után szalad, bár lehet hogy ebből még átkozás lesz a mai napon...
Közben én sem maradok társ nélkül, egy hölgyemény le is huppan mellém a bajsza alatt morogva. Oldalra kukucskálok, a jobb szemöldökömet felhúzom és kérdően pillantok rá. De kis dulifuli itt valaki.
- Igen, szia neked is. - látom rajta, hogy kicsit zavarba jött, nem igazán számíthatott arra, hogy társaságba kerül. Pedig az előbb még a terem közepén ácsingózott szegénykém egyedül, mintha keresett is volna valakit.
- Ahogy látom te se igazán szívleled ezt az egész hercehurcát.
Átvetem a lábamat a padon és most már teljes testtel a lány felé fordulok. Mondjuk ez szoknyában nem annyira díjazandó ötlet, szóval mégis csak visszateszem az asztal felőli oldalra és úgy nézek tovább a mellettem ülőre, reakcióra várva.

Lángelme~ ismételtem magamban, és el kellett ismernem, hogy nem is olyan rossz vicc. Jó, persze, én szinte mindenen képes vagyok nevetni, tehát lehet, hogy nem az én véleményem a mérvadó, de nekem tetszett.
 - De az is lehet, hogy csak rossz fát tettél a tűzre - tódítottam, aztán be kellett látnom, hogy valószínűleg szegény fiúnak nem éppen olyan kedve van, hogy szóviccekkel lehessen traktálni. Igazából nekem sem volt éppen humoros hangulatom, de a gyufaember teljesen elvonta a figyelmem a morcosságról is. Jól volt ez így, nem akartam ismét letargiába zuhanni a pattanásaim miatt. A srác problémájára koncentráltam, hátha úgy a saját bajom elviselhetőbb lesz. Alaposabban végigmértem a lángelmét; második látásra nem csak az égő haja tette furcsává, ugyanis álarcot viselt. Nem is értem, hogy nem vettem észre elsőre, de kár is lett volna ezen rágódni, a tényeket ez sem változtatta volna meg. Magamban elkezdtem felvetni a lehetőségeket, hogy miért viselheti az arcfedőt. Az első tippem az volt, hogy ez valami cifra Valentin napi öltözet, de nem láttam értelmét, hogy egy fiú minek mászkálna álarcban egy kifejezetten csajos ünnep miatt. Elhatároztam, hogy majd rákérdezek, de előbb meg akartam szárítani a szerencsétlent.
 - Ám legyen - mondtam, és igyekeztem letörölni az arcomról a vigyorom maradékát. A fiúból szinte áradt a megalázottság, ahogyan éreztem. Nem akartam, hogy miattam legyen még pocsékabb a napja. - Lehet, hogy nem fog sikerülni, de igyekszem.
Miután ezt közöltem vele, elővettem a pálcámat, és erősen koncentrálva elmotyogtam a varázsigét. Nem történt semmi. Egy pillanatra csalódottság vett rajtam erőt, de megmakacsoltam magam, és megpróbáltam még egyszer. Eleinte nem is akartam elhinni, hogy sikerrel jártam, de Gyufa úrfi száradó ruhái elfeledtették velem a kételyeimet. Elnyomtam egy diadalittas vigyort, és ismét a zsebembe süllyesztettem a pálcám. Végigmértem az eredményt. A srác ruhái foltokban itt- ott még vizesek voltak, de egyébként rendben volt minden.
 - Megkérdezhetem, hogy miért van rajtad álarc? - bukott ki a számon. Reméltem, hogy nem tapintottam érzékeny témára, bár sejtettem, hogy nem én vagyok az első, aki ezt megkérdezi.
 

Valentin-nap
Mindenkinek!

A Nagyterem Valentin-napi ünnepi forgatagát hamar megszoktam. Pillanatok alatt természetessé vált a sok szerelmeskedő, már-már nyáladzó pár, a vidám beszélgetőpárok és a sok süteményfaló, akik akkor jelen voltak. Én is megpróbáltam elvegyülni a tömeggel, ügyelve a magam szórakoztatására. Ugyan Hanna nem volt velem, neki más dolga akadt, én mégsem éreztem magam magányosnak. Sőt, nem is volt időm annak érezni magam, hiszen nekem kellett a programokat felügyelni.
A szavazóládákba gyűltek a cetlik, mindenki voksolt a maga jelöltjére, a dobozt egy idő után pedig néhány manó vitte szemem elé. Én a jelölteket egy jegyzetfüzetben kanyarítottam fel, szinte precíz statisztikai munkát végezve. Hiába is, ez a dolgom! A győztesek nevének lekörmölése után nem maradt más hátra, mint a szükséges felszerelések és személyek összekészítése, s hogy újra a tanári asztal közelébe lépve magamra vonjam a jelenlévők szíves figyelmét.
- Figyelem, figyelem! A Valentin-napi szavazás lezárult. Engedelmetekkel eredményt hirdetnék... - megvártam, amíg mindenki elcsendesül, s kis hatásszünetet tartva folytattam -  Sok-sok szavazat érkezett, köszönöm szépen a szavazóknak. Bizonyára a jelöltek is izgulnak, hiszen csomó szerelmespárra lehetett szavazni. Ez a nap az övék, így köszöntsük sok szeretettel... az idei tanév... Valentinját és Valentináját. A szoros versenyben a győztes pár, akik jogosan viselhetik magukon ezt a címet a következő évi partinkig... nem más, mint Amira Loveguard és Földesy Kristóf! Gratulálunk nekik! Megkérném, ha valamelyikük jelen van a rendezvényen, kérem fáradjon hozzám és vegye át a nyereményét! - tapsoltam lelkesen, ahogy azt a helyzet megkívánja. Tapsom mosollyal fűszerezve kezdtem el kémlelni valamelyikőjük után. Örülök, hogy ők nyertek, megérdemelték. Kapnak szalagot, koronát, mindenfélét, ahogy elnéztem.
Miután megkoronáztam a nyertest, lezajlott az eredményhirdetést és az ajándékokat is átvették, újra a tömeghez fordultam:
- A rendezvény hátralévő részében egy kedves zenekart köszönthetünk, akik a mai napra való tekintettel újra megalakultak! Fogadjátok szeretettel a Zúzmarás Zúzókat! - kiáltottam lelkesen, s már mögöttem is termett a többtagú, vén, nyugdíjas falulakókból álló rockzenekar, akik a mai alkalommal többféle stílusban fognak zenéket előadni. A parti ideje alatt a Nagyterem kialakítása varázslatos módon megváltozik, hogy a táncparketten mindenkinek jusson hely. Itt aztán lehet őrjöngeni, csápolni, vagy éppen lassúzni. Megteheted egyedül, a barátaiddal vagy a szerelmeddel, a hangerőből nincs hiány, sőt! Remélem, hogy nem jön le morcos tekintettel az igazgató! Levonultam a színpadról és magam is a táncolók közé vetettem magam.

A viccre- nem túl udvariasan- fölnyögött, mert azt hitte, már nem lehet fokozni a dolgot, de már megint oda lyukadt ki, hogy ő és a tévedés sziámi ikrekként jöttek a világra, és még mindig képtelen megszabadulni tőle. Valamivéle válasz után kaparászott fejében, hogy ne fulladjanak kínos csöndbe.*
- Inkább csak szemléltetem, mi történne, ha a hülyeség gyúlékony lenne...-*Pontosított, saját helyzetéhez igazítva az egyik kreativitással sokat alakított mondást. Elvégre ebbe az egész kellemetlen kalamajkába azért került, mert félvér létére megfeledkezett róla, hogy a mágia -és hordozói- igen különös humorral vannak megáldva, pedig annyi év alatt igazán megtanulhatta volna már. A lány egyébként tovább nézegette, most már talán kevésbé üstökösszerű üstökét, mint az álarcát. Na igen, ha egy furcsaság nem lenne elég, nála mindig van talonban legalább még egy... Közben a másik előhúzta a pálcáját és elszánt arccal nekiveselkedett, hogy megszárítsa.*
- Te vagy minden reményem.-*Jelentette ki színpadiasan, úgyis ment a teátrális frizurájához, csak épp a hangja ne olyan lett volna, mint egy tinikanárié. Trillák és szárnyaló magaslatok. Az első próbálkozás kudarcba fulladt, amit ő a motyogásnak tudott be- a pálcák nem szerették a határozatlan parancsokat, főleg nem egy bizonytalan kezdőtől, legalábbis ő így tudta.*
- Próbáld kicsit bátrabban. Sokkal égőbb úgyse lehet a helyzet, ha meg oltanod kell, már úgyis vizes vagyok.-*Javasolta, bár megeshet, hogy itt követi el a nap újabb kolosszális baklövését, hogy életét a legnagyobb nyugalommal adja egy vadidegen kezébe, holott abban sem lehet biztos, hogy ha esetleg nyelvbotlik, akkor marad még feje. De vicces lett volna azon agyalni, vajon a testtől elválasztva is tovább lángol-e? Egy pillanatra megütközött a saját morbiditásán, aztán csodálkozva vette észre, hogy gőzölg, majd a víz nagyobbik része eltűnt.*
- Tökéletes.-*Állapította meg, a nedves foltok dacára, ugyanis a ruházata szinte azonnal melegedett pár fokot és már nem tapadt rá második bőrként. Összedörzsölte a kezeit, hogy kissé gémberedett ujjait is felmelegítse, rájuk lehelve, majd a kérdésre felnézett.*
- Tartok az emberektől és attól, hogy visszaélnek azzal, amit látnak.-*Felelte egyszerűen és őszintén, nem fejtegetve tovább a dolgot, elvégre ha nem is a teljes magyarázatot adta, nagyobbrészt fedte az igazságot. Nem akarta, hogy az arca váljon ilyenné, vagy esetleg megtanuljon mások igényeinek megfelelően színlelni.*
- Amúgy Gilbert vagyok-*nyújtotta mancsát a lány felé.*- Kit tisztelhetek benned, megmentőm?

A sikerült bűbájtól mámorosan álltam a helyemen. A bájital okozta problémát szinte teljesen elfelejtettem, valahogy az égő hajú fiú mellett nem éreztem magamat különcnek. Reméltem, hogy holnapra elmúlik a dolog, és mivel nem tartottam valószínűnek, hogy olyan bájitalt raktak volna ki, ami egy életre megcsúfít, igyekeztem nem aggódni. Bár előre láthatóan még egy hét pattanásosság is elviselhetetlennek tűnt. Jó volt nézni a fiút, ahogy lassan felengedett a dermedtségből, egészen megrészegített a siker. Mindezek ellenére figyelmesen hallgattam. Nem igazán elégített ki a válasz, de nem akartam faggatni. Arra a következtetésre jutottam, hogy valami ronda heg lehet az arcán, vagy ilyesmi. Elvégre nem azt mondta, hogy "visszaélnek azzal, amit látnak"? Más ésszerű választ nem tudtam volna elképzelni, bár sejtettem, hogy még tucatnyi teóriát gyárthatnék. Az álarcos, vagyis mint megtudtam, Gilbert a kezét nyújtotta felém. Kicsit ízlelgettem magamban a nevét, de nem sokra jutottam vele, fittyet hányva a találgatásra, színpadiasan paroláztam vele. Magamból kiindulva, minden ismeretlen ember neve mögé próbáltam tekinteni, hiszen én magam Laggernek hívattam magam annak ellenére, hogy annyi közös van benne a valód nevemmel, hogy egyforma az első betűjük. Azonban körülöttem kevés ember volt, aki szintén így lenne ezzel; a Gilbert is teljesen szokványos névnek látszott. Semmi becenév, semmi új. Nem mintha túlzottan zavart volna.
 - Arm Letícia, de inkább Lagger. - biccentettem. - A pattanásos változat. A bájitalos bódé miatt nézek ki pöttyös panninak. Jól sejtem, hogy te is ott jártál pórul?
Azt már nem is kommentáltam, hogy a megmentőjének nevezett. Sejtettem, hogy nem gondolja teljesen komolyan, hiszen nem fagyott volna halálra addig, amíg elmászik a szobájáig, és felvesz valami szárazat. Mindazonáltal kicsit hízelgett nekem, hogy így hívott, még ha nem is akartam elismerni. Mindenkinek jólesnek az ilyesmi jelzők, akár mondja, akár nem.

Valentin-nap; Kiva


Kihúztam magam, miközben igyekeztem megtisztítani az ujjaimat a sütemény krémjétől. Egy gyors mozdulattal a szoknyámat is megigazítottam. Csak, hogy minden kifogástalan legyen. Próbáltam leplezni a zavarom, és közben azon gondolkodtam, mégis hogy nem vettem észre, hogy már ülnek az asztalnál? Akkor biztosan nem ide huppantam volna le. Kissé feszengtem is emiatt a helyzet miatt.
Nos, végülis én akartam magamnak társaságot, nemde? Bár nem pont ilyenre gondoltam, de legalább most lenne alkalmam beszélgetni, barátkozni... na jó, ennyire ne menjünk messzire. Beszélgetni. És közben nem képzelek bele semmi többet. Akkor nem csalódhatok. Egyszerű asztaltársi csevej. Ennyi. Aztán ki-ki megy a saját dolgára, én pedig ismét elkönyvelhetek egy sikertelen kapcsolatteremtést. Túl negatív vagyok, ebből elég.
- Nagyon nem. - Válaszoltam félmosollyal a lánynak, s ezt a válaszadást használtam ki arra, hogy végigmérjem, mégis kivel van dolgom. Ismerős volt, ennyi, semmi többet nem tudtam róla. Se a nevét, se azt, melyik ház tagja lehet. Igazából a teremben lévők nagy részével így voltam. Nem tudtam volna nevükön nevezni őket, és gondolom, ők is így voltak velem.
Tekintetem időközben a tömegre vándorolt. A Valentin-napi szavazás nyerteseit hirdették ki. Erre csak grimaszoltam egyet, és tüntetőleg nem tapsoltam a nyerteseknek. Igen, eléggé irigy voltam. Legszívesebben magamat láttam volna a nyereményért lépkedők helyén.
- Nem értem, minek ez a felhajtás és nyáladzás. - Jó, tudom, ha az este másképp zajlana, biztos nem ezen a véleményen lennék, hanem én is beállnék a mosolygó, nyáladzó, táncoló diákok közé. Mivel azonban nem volt kivel táncolnom, hisz egyetlen hímnemű sem pillantott felém, a parkettre gyülekező párokat is szidni kezdtem magamban.
Aztán jött a nagy felismerés.
- Igazából, azt sem tudom, én mit keresek itt. - Sóhajtottam, és ismét a lányra pillantottam. Hirtelen úgy éreztem, kell valami, ami ellensúlyozza ezt a sok panaszkodást.
- És te hol hagytad a párod? - Fogadjunk, hogy csak italért ment. S amint visszatér, én odébb is állhatok, gondolom.

Ririke
Kora délután

Ma igencsak jó hangulatban telik a napja, mint úgy általában mindig. Még a vizsgáira is tanult valamicskét, mondjuk úgy egy hangyalábnyit, ami tudás szerinte pont elegendő lesz ahhoz, hogy átmenjen, vagy legalábbis meglegyezgesse vele valamelyik tanerőt. Kár, hogy nem szóbelik vannak, mert akkor legalább kibeszélné magát a helyzetből. Papíron azért nehéz meggyőzni a tanár néniket/bácsikat, hogy mennyire hiányozna a személyisége a másodikos órákról.
De persze nem aggódik egy percig sem, helyette nagy műgonddal összekócolta haját a tükör előtt, felvett egy nyalókamintás piros ruhát meg egy zöld harisnyát, hozzá az elengedhetetlen mamuszt, ami most éppen méhecskés, majd leindult a Nagyterembe, hogy magába tömjön egy rakat süteményt. Ebédre. Merthogy ugyan eltelt már valamennyivel dél, de aprótermetű hölgyünknek csak most jutott eszébe, hogy éhes. De nagyon.
Rohanvást érkezik a helyszínre, lényegében már előre lefutja azokat a mindjárt magába erőltetett kalóriákat. Körbe sem néz, hogy esetleg találhatna-e magának ismerőst, azonnal az asztalhoz huppan, hogy nekiállhasson tömni a fejét, mintha eddig éheztették volna.
Süti. Persze nem az, hogy a hely milyen süti, mert Leonie a legkevésbé sem ismeri a szlenget. Furán is hangzana az ő szájából, ha úgy állítana be legközelebb a konyhára, hogy „Na, mi a kotta füles ropik? Kajás vagyok, toljatok elém egy kondért.”
Helyette a lehető legfinomabb süteményre gondol, mégpedig túrós rétesre, amit a tányérjába felhalmozva el is kezd hamarjában eszegetni. Szépen, kulturáltan, két kézzel nyomja a szájába, csak azért, mert ő ilyen hedonista alkat. Hiszen rá senki nem mondhatná, hogy micsoda egy disznó. Maximum minimalac, azok meg köztudottan ultra cukik...