Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Vercsi- Ó, hát ne haragudj, véletlen volt. - kuncog a lánnyal együtt, mert jól számított. A navinés is kineveti saját magát, ezt viszont szereti bennük, hogy nem olyan sértődékenyek. Talán meg is könnyebbülhetett a másik miközben szembe leül vele a rellonos, és Vera szemeit kezdi figyelgetni. Yarista a szemeket kedveli igazán, sok mindent meg tud állapítani belőlük, ráadásul szereti az ívüket figyelni, na meg a csillogó tekinteteket. Hátratekint miközben jól szórakozik a lány előadásán. ~ Nos, ő nem Bonnie, őt elérte a kétes hírnevem. De inkább mondjuk valósnak, hiszen mégiscsak tudja mindenki, hogy ki vagyok. ~ Büszke magára, bár tény, hogy ezt a hírességet nem kizárólag a kviddicsnek köszönheti nagy bánatára. Tényleg sok manó nézegeti őket, de amint hátrafordul a rellonos, gyorsan kereket oldanak, a bátrabbak pedig úgy tesznek, mintha csinálnának valamit. - Azt mondta, hogy Széles Verocska, igaz? Akkor Széles tanár úr az apád? - azt is hozzáteszi gondolatban, hogy Aliyaah, meg az anyád lesz, ha minden jól alakul. Azóta nem találkozott a lánnyal, de nagyon reméli, hogy már kezd rendeződni körülötte a helyzet. Na, meg azt is, hogy nem jönnek utána majd az apja megbízottjai, hogy visszarángassák a lányt a szülőföldjére. - Csak felesleges kör lett volna, és úgy is szimpatikus vagyok, ahogy te is nekem. Szóval kár a szócséplésért, hogy megkérdezzem. - vállat von somolyogva, miközben Havaska meghozza az ételét, amiért egy tükördarabbal lesz gazdagabb. - Hogy én? Éhes vagyok. Meg most értem vissza Svédországból az edzésemről, kicsit... - itt elszisszenti magát hosszan - elbeszélgettem az egyik játékostársammal. Mivel ő elég jól betintázott, még haza is kísértem, és csak aztán jöttem vissza, ráadásul a helyen nem volt kaja. Itt viszont a leves vár rám, ha megbocsájtasz, el is kezdem. - bár nem vár engedélyt, de azért megkérdezte és már hozzá is lát. Miközben olyat fejen vág, mint aki mindjárt élvezettől nyúl ki a finom leves hatására, Vera még egy bocsánatkéréssel is előhozakodik. - Tudom én, hogy jó vagyok hozzájuk. Kedvelem a hegyes fülűeket, például azért, mert ha rendes vagy ilyen nagyon finom levest csinálnak. Egyébként jó étvágyat, ha még nem mondtam volna. - kanalaz tovább, szokás szerint, szinte már művészien habzsolja be a kaját. Hiába akarna ő simán enni, a már belenevelték a szép étkezési szokásokat. - Mesélj valami jót szép szemű, mi újság a navinébe? Ott egész sok barátom van. - két kanalazás között kérdez, miután lenyelte az ételt.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
- Az apám?
Megütközve pillant fel, egy pillanatra még rágni is elfelejt, majd gyorsan utoléri magát, és lenyelve a falatot most már inkább nevet, mint kuncog, miközben a fejét rázz.
- Még csak huszonhat éves. Hét év van közöttünk. Unokatestvérek vagyunk, apai ágon. Én viszonylag késői gyerek vagyok, a szüleim sokáig próbálkoztak, mire összejöttem. Igazából nem olyan sok ez, csak most látszik, ő már felnőtt, én még gyerek.
Ami zavaró is egy kicsit, de igyekszik nem hangoztatni. Ő is csinálná már a maga dolgait, élné az életét, követné az álmait, ehelyett azonban még mindig van, aki felette áll, és irányítja őt. Igen, őket szülőnek hívják. Igaz, már most is rengeteg olyan alkalom van, amikor egyedül hagyják és engedik, hogy önállóan oldja meg a problémát.
- Oh, szóval úgy véled szimpatikus vagy nekem. Az fel sem merül, hogy én vagyok jól nevelt?
Persze erről szó sincs, mármint jól nevelt ő, meg minden, de valóban, igen szimpatikus neki a fiú, hiszen nagyon könnyen tud beszélgetni is vele, és nem ugrándozik, mint azok a kiscsajok, akikről az Edictum is cikkezett. Nem is szeretne olyan lenni, egyáltalán nem az ő stílusa.
- Szóval finom?
Itt jön a nem éppen udvarias énje, mert, amikor a fiú csak kiveszi a levest, de nem veszi be egyből a szájába, felemelkedik és egy pillanat alatt leeszi a kanaláról a forró levest.
- Mmm… finom, de baromira forró.
Szegény nyelvét rendesen meg is égette, de azért megérte, ha már a fiú azt mondja finom, akkor meg kell kóstolnia, de ezt megfogalmazni olyan béna lenne, akkor nem egyszerűbb csak úgy elvenni? Dehogynem!
- Most már jó, szóval jó étvágyat neked is.
Még mindig mosolyog, bár szíve szerint sírna, mert nagyon eltalálta a nyelvét, de reménykedik benne, hogy ez a fájdalom gyorsan elmúlik majd. Két falatot azért bevesz a szájába, mint egy kis hörcsög, rágja egy kicsit, majd lenyelve felpillant egy apró vállvonás kíséretében.
- Nem tudom. Nekem nincs sok, a faluban lakom, a szabadidőmben dolgozom, igazából még ágyam sincs, sőt, barátaim sincsenek olyan nagyon, mert, hát nem vagyok itt. Szerintem van olyan évfolyamtársam, aki azt se tudja, ki vagyok.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
VercsiÚgy néz ki, hogy Yar mellétrafált. Ez azért is lehet, mert fogalma sincs, hogy hány éves, vagy hogy hogyan is néz ki Adorján, de egy tippnek jó lehetett volna. Nos, nem jött be. - Á, bocs, nem ismerem a professzort, csak tudom, hogy itt tanít. Ja, hogy te gyerek? Jobb is így, majd meglátod, a legtöbb felnőttben csalódik az ember. A gyerekek legalább megmondják, hogy mi bajuk veled. - húzza fel a vállait egy rövid időre, majd kényelmesen hátradől a székében, de csak egy pillanatra. - Nem. De ezt ne vedd sértésnek, csak ismerem a diákokat, akik ha jól neveltek nem járkálnak takarodó után a kastély falai között. - finoman rákacsint Verára, hogy kár próbálkoznia ilyenekkel. Viszont a leves túlságosan vonzó, ám mikor egy újabb kanállal merítene, a navinés leányzó elcsaklizza tőle az adagot. ~ Hát ez fájhatott kis szívem, én forrón szeretem ezt is. ~ kuncog magában és egy ironikus mosoly ül ki az arcára. - Ugye, megmondtam. Havaska nagyon jó hozzám. Persze, hogy forró, te kis lopós. - elkuncogja most már magát, nem bírta bent tartani a nevetést. Nem sajnálja a lányt, hiszen ő volt a szemtelen, mondjuk nem is zavarta, hogy beleevett a kajájába. Jópofa volt és tetszik neki, hogy nem kis mimóza. - Szóval nincsenek barátaid, pedig egész jó fejnek tűnsz innen. - kicsit elhajol oldalra és úgy figyeli a lányt. - Meg innen is. - felkacag a mókázás miatt, majd ő tovább eszi a levesét, nem is fújja. Ő szereti, ha ilyen forró és minden egyes újabb kanállal, szinte feltöltődik. - Hát csinálj valami baromságot és tudni fogják, hogy ki vagy. - megvonja a vállait az öniróniára. - Ha nem lenne Bonnie, még ötletem is lenne, hogy mit. - kuncog fel két kanalazás között, a leves pedig szép lassan de elfogy.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Yarci - Ez mondjuk igaz, bár, ha én felnövök, akkor is őszinte felnőtt leszek. Én leszek az őszinte felnőttek vezetője. Csatlakozhatsz a hadhoz, ha felnősz, bár nem tudom, hogy ilyen előélettel mit kezdünk veled. Te leszel majd a csábító ember.
Egyelőre jobbat nem tud elképzelni a fiúnak, bár tetszik neki az életvitele, tetszik neki, hogy képes ilyen szabadon élni. Biztos megvan a hátulütője is ennek az életnek, de tekintve, hogy Yar még most is csinálja, annyira nem lehet rossz a dolog.
- Egy kicsit most olyan, mintha Adorján olyan vén kujon lenne, mint Felagund professzor. Neki elég fiatalos felesége van, szerintem van közöttük vagy egy tizes, a kisebbik gyereke pedig tizenkét éves. Valamit tudhat.
Mondjuk, ott rengeteg családi titok van, amit, ahhoz képest, hogy Bogolyfalváról van szó, nem került ki a házon kívül. Ez elég nagy tehetség. Egy nap, ha neki is lesznek titkai, szeretné, ha ő is így meg tudná őrizni őket. Szeretne ő is ilyen sejtelmes lenni, akiről sugdolóznak, de nem tudnak semmit. Izgalmas lenne.
- Kivéve, ha éhesek. Én jó gyerek vagyok.
Ebből pedig nem enged. Ő jó gyerek, és ebből nem ad. Ha már megdől az elmélet, akkor annak legyen oka is, egyelőre még csak a tanulás és a gyomra miatt lóg itt, egy kétes hírű fiúval. Na igen, ennyit a jó kislányról.
- Egy nap, ha majd saját cukrászdám lesz, vagy kávézóm - még képlékeny a terv - akkor vendégem vagy egy sütire és egy forrócsokira. Akkor kvittek leszünk. Sajnos jelenleg ez a legjobb ajánlatom, de ha minden jól megy, alig két és fél év múlva meg is kaphatod.
Miután a fiú szemrevételezi, forog is egy kicsit, pózol is, hogy rendesen lássa, milyen nem lenne a lány. Ez a pózolós dolog nem igazán az ő világa.
- Igazából, nincs rá időm. A céljaimért dolgozom, ha nem tanulok, nincs időm szórakozni. Mindig tervek szerint éltem, furcsa lenne feladni a tervezést.
Még akkor is, ha nem is olyan régen tett egy egyáltalán nem tervszerű megmozdulást, amit meg sem beszélt azóta se az illetővel, pedig lehet, hogy jobb lenne, legalább letisztázni a dolgokat, hogy akkor most mi is van.
- Jó, majd belesűrítem a naptáramba, hogy összejövök egy tanárral vaaagy… nem is tudom, mivel keltik fel manapság az emberek a nép figyelmét?
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Vercsi- Ha lesz időm ilyenekre, majd csatlakozom. Remélem eléggé le fog foglalni a kviddics, hogy csak aludni és játszani, meg edzeni tudjak. - megvillannak a szemei, mert ha eddig nem volt Vera előtt nyilvánvaló, akkor most már megtudta, hogy Yaristát mindennél jobban csak a kviddics érdekli. Felnevet a Felagundról alkotott véleményen, még egy kis leves is kifolyik a száján, amit azonnal letöröl egy ki tudja, hogy honnan előkerült tiszta szalvétával. Igazából ösztönös volt a mozdulata, ahogy odanyúlt, talán Havaska hozta még ezt is a rellonos celebnek. - Ne már, mert megfojtasz. - nevet tovább. - Vén kujon? Inkább elismerésre méltó, hogy meg tud még fogni ennyivel fiatalabb nőket, pedig ő aztán elég mormogi medve. Adorján - ha hívhatom magunk között így -, tudom, hogy nem vén kujon, mert... - itt egy pillanatra eszébe jut, hogy nem kéne pletykálkodnia, nem tudja, hogy mit tud és mit nem Aliyaah-ról Vera - ...halottam ezt-azt még tavaly. - fejezi be gyorsan, és rápillant a lányra, hogy akar-e még valami köpködőset mondani, de aztán befalja a következő adagot. Vera tovább bizonygatja, hogy ő jó gyerek, Yar pedig nem áll le vitatkozni vele. ~ Nekem tökmindegy szivi. ~ Üzeni a szemeivel is, és hogy nyomatékot adjon az üzenetnek még vállat is von. - Rendben, a forró csoki a kedvencem, szóval ezt az ígéreted biztosan be fogom hajtani Verocska. - elvigyorodik, majd befejezi a leves éltüntetését. Ahogy figyelni kezdi, a lány rájátszik a stírölésre, amit Yarista rendkívül szórakoztatónak talál. - Látod, még modell is lehetsz, amatőrnek ügyes vagy. - bókol egy picit, majd mintegy varázsütésre megjelenik egy manó, aki nem más, mint az előbb távozott Havaska. Két forró csokit oszt ki a vendégeknek, majd elviszi Yarista elől a tányért, ha pedig Vera is megette már, akkor az övét is. - Köszi, te vagy a legtündéribb manócska! Artúr után persze, mert még megsértődne, tudod... - javítja ki magát, a kis manónak pedig felcsillantak a szemei. - Őt mikor hozod el bemutatni? - kérdezi kíváncsian, de Yarista erre a választ nemigen tudja. - Majd valamelyik szünetben megpróbálom becsempészni, de nem lebukni ám... Még bajom lenne belőle. - az, hogy a manóknak is lehet belőle bajuk, már nem említi, mert úgyis magára vállalná a lehetőséget és behazudna az érdekükben valamit. Széles mosollyal távozik Havaska, a fiú pedig újra Verának szenteli az áthelyezett figyelmét. - Bármi,ami kilóg a sorból. Gyújtsd fel Jim bá' irodáját például. Az elég feltűnő... Bár... Te jó kislány vagy, szóval ez nem lehetséges... - morfondírozik. - Vagy járj egyszerre két pasival és szembesítsd őket véletlenül egy zsúfolt helyen... Hidd el, lesz aki megjegyzi a neved. - kuncog, és óhatatlanul Amira jut eszébe. Na meg Mck. - Ha tanácsot akarsz ilyesmiben, keresd a navinében MacKenzie-t, másodéves. Ő aztán tud ilyen furmányos dolgokat... - ajánlja fel a barátja segítségét. ~ Na azt hiszem, hogy az tuti lenne! ~ kuncog magában és belekortyol a forró csokiba.
|
|
|
|
|
Főmesélő
INAKTÍV
RPG hsz: 79
Összes hsz: 95
|
FruzsinaA lány átkai természetesen nem találták el a szellemet. Mivel valami olyan dologról beszélünk, amely fizikailag eleve csak tűz fényében jelenik meg, akkor tudja megérinteni az embereket és a tárgyakat, és fordítva, így természetesen ilyenkor az átkok sem hatnak rá. Olyan mint bármely szellem, az átok keresztülsuhan rajta, s nem tesz kárt benne. Ám talán majd ha Fruzsina elér a tűzhöz, és ott találkozik szembe az egyébként nem túl csinos hölggyel, akkor megy valamire a pálcájával. De sajnos az a helyzet, hogy Fruzsina kezdheti érezni, hogy mivel ellőtt csak úgy négy varázslatot, nem érzi éppen a legfittebbnek magát. Az ember erejével nem véletlenül kell spórolni, a mana nem játék, az ember pedig legyengül, ha túl sokat próbálkozik. Na persze azért nem kell a lányt félteni, nem fog összeesni végkimerülésben, ám varázsolni most egy ideig csak korlátozottan tud majd, egy-egy könnyebb varázslatot, nem csak úgy össze-vissza, elővigyázatosság nélkül, s ezt ő is érezheti magán. Mindenesetre a lény ugyan észrevette Fruzsina próbálkozását, mégsem nagyon törődött vele. Ezek a szellemek test nélküli formában ártalmatlanok, azon kívül, hogy gyújtogatni kezdenek... Ám a tűz közelében szinte megőrülnek, és bolondok módjára viselkednek. A szellem pedig már visszatért a tűzhöz és a könyvek tépkedéséhez, a kérdés egyedül annyi, hogy a Rellonos lány mit lép.
|
|
|
|
|
David Benett
INAKTÍV
Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
|
'Lizbeth Mit csinálok én itt? Ahogy másztam kifelé a kuckószerűségből, egyre csak ez járt a fejemben. Pillanatokkal később, mikor Elizabethet megláttam, ismét ez a kérdés hangzott fel bennem, csak sokkal erősebben. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy kamrából másztam ki, miután az egészet összedöntöttem és igen, úgy nézek ki, mint aki nincs teljesen magánál. Bár az a mosoly az arcán nagyon összezavart. Mintha Ő a helyzet magaslatán lenne, élvezné, sőt, tetszene neki, hogy így látjuk viszont egymást. Remek, mondhatom. Kis hatásszünet után végül feltornáztam magam a földről, és ahol tudtam, ott leporoltam magam. Ahogy odamentem hozzá, és robotszerűen egy puszit nyomtam az arcára, amit nem viszonzott, még jobban megzavarodtam. Elléptem tőle, majd kezeimet keresztezve megfogtam a pulóverem alját, elkezdtem húzni fölfelé és végül kibújtam belőle. Pólómat gyorsan lehúztam a hasamon, mert a fölötte lévő anyaggal együtt kissé följebb csúszott mint kellene. Odavágtam a kardigánt az egyik padra, mert hirtelen.. nagyon melegem lett. - Én is. Egy kicsit talán melegem van, de nem vészes.A válasz eleje nem volt teljes mértékben igaz, mivel kissé szét vagyok csúszva mostanság. De a második fele eleget tett az igazságnak. Barna bozontomba túrtam ujjaimmal, majd dobtam a következő témát. Nem lepett meg a válasz, ismertük már egymást nagyon jól, szóval egy pár válaszát szinte előre meg tudtam volna jósolni. - Ó, hát persze. Aki engem ismer, az biztosan csak a vigyorgóból szökhetett meg.Próbáltam elütni egy elég lapos poénnal ezt az épelméjű dolgot, majd míg ezt kiböktem neki, már le is ültünk. Ő a szendvicse elé, én meg Vele szembe. Egyik kezével elkezdte kevergetni a teáját, majd egy váratlan pillanatban, mikor pont másfelé révedtem el, felkuncogott halkan. Féloldalas mosolyra húztam a számat, fogaimat kicsit kivillantva ezzel. Jajj, ez a nevetés, ez az arc, ezek a szemek, ez a lány.. - Hogy mi? Jaa, hogy ott. Hát, tudod a szokásos. Valahova ki kellett mennem WC-re. Oké, oké, nem. Nem tudom mit csináltam, vagy mit akartam ott benn.Amióta megint cserben hagytam a lányt, sokszor azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Erre se tudnék normális, elfogadható magyarázatot adni, hogy mi a rákért másztam be oda. Tényleg nem tudom. Ahhoz volt kedvem, de ez meg úgy hangzik, mintha most engedtek volna szabadlábra az őrültek házából. Egyik kezemmel felkönyököltem a régimódi asztalra. Eleinte az államat támasztottam a tenyerembe, majd végighúztam a kezem az arcomon, a hajamon, és végül a tarkómon állt meg. Az ujjaim hidegebbek voltak, mint számítottam rá, és ahogy hozzáért hátul a bőrömhöz, kirázott a hideg és felállt a szőr a karomon. Arcom lefelé nézett, tekintetemmel viszont a barna prefektust fürkésztem. Ha elhagynánk a bájcsevejt, vajon mit mondana? Sohasem lesz velem többé olyan őszinte, és okot adtam rá. Nem egyszer. Talán végleg el kéne engednem, és nem mindig visszatáncolni hozzá megkeserítve ezzel az életét. Minél jobban kínzom, annál nehezebb lesz minden elválás. De.. Bármennyire is akarnám Őt, lehet, hogy nem ezt szánták nekünk odafent. Talán mindkettőnkre vár még valaki más, aki még mélyebb érzelmeket fog kelteni benne is és bennem is. Bár az szinte képtelenség, ennél jobban nem tud senki se szeretni..Szóval még mindig szeretem? .. Ez egy gyilkos szerelem. Mindkettőnket megölöm azzal, hogy szeretem. Ennek a gondolatnak a végére érve egy mélyet sóhajtottam, majd ismét a lányra tekintettem. - Bocs. Mondtál valamit?Akár mondhatott is, nem tudom. De inkább mondja azt, hogy nyugi, semmit, minthogy aztán valamire ne válaszoljak.
|
|
|
|
|
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
[független idősík] Talán egy csöppnyi kiábrándultság, egy árnyalatnyi fáradtság, egy korty sötétség, ami mérgez. Ki mondta, hogy minden történetnek ártatlannak kell lennie, fénnyel ragyognia és túlharsogni a valóság zaját? Szeretem az árnyékot, a szürkületet, ami lassan elemészti a színeket és szürkék végtelen palettáját hagyja maga mögött. Szeretem, ha valaminek nem kell rivaldafény, hogy magára vonja a figyelmet. Ha a szavak fájnak, miközben elmosolyodsz. Mikor is kezdődött? A pergamendarab mellett elgondolkodva kocogtatom az asztallapot tollam hegyével, próbálva felidézni. Olvasás közben le szoktam jegyezni azokat a gondolatokat, amikkel nem akarok sokat foglalkozni, amíg leköt a könyv, de elfelejteni sem akarom, számomra ez régi szokás. Hogy mégis hogyan sikerült egy ilyen jegyzetet a lapok között felejtenem, amikor Antoine de Saint-Exupéryt visszavittem a könyvtárba. Az ember földjében sok olyan sor akadt, ami megfogott, vagy amivel vitatkozni támadt kedvem. De úgy tűnik, nem voltam vele egyedül, mert mire észbekaptam, hogy egy jó fél oldalnyi monológot benne hagytam és visszaoldalogtam, hogy kivegyem belőle, a sajátom alatt egy teljesen idegen megjegyzés díszelgett. Egy darabig nézegettem, forgattam, aztán választ kanyarítottam alá és becsúsztattam a kötetet a helyére. Nem bánnád, ha beszélgetnénk? Csak így, a lapokon keresztül.Nem tudom, mi ütött belém, talán csak nem volt kihez szólnom, vagy nem tudtam volna mit mondani szemtől-szembe, magányom dacára. Meglepetésemre megint érkezett válasz. És újra és újra. Felálltam, zsebre vágva a mostani választ, hogy majd két óra közötti szünetben, amikor úgyis pang a könyvtár, besunnyoghassak vele. Vannak kedvenc íróid? Szívesen olvasnék még magyarul, de nem tudom, mit érdemes. Egyébként sem ártana majd kötetet cserélni- a könyvtáros egyre furcsábban méreget, hogy állandóan ugyanazt hurcolászom ki-be.
“I don't want tea," said Clary, with muffled force. "I want to find my mother. And then I want to find out who took her in the first place, and I want to kill them."
"Unfortunately," said Hodge, "we're all out of bitter revenge at the moment, so it's either tea or nothing.”
(Cassandra Clare, City of Bones)
Earl Grey, ahogy ígértem.
Cheshire Még egyszer átolvastam, aztán félbehajtottam és a lapok közé csúsztattam, otthagyva a polcon. Majd holnap vagy holnapután ellenőrzöm.
|
|
|
|
|
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV
'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
|
David Igazándiból, magam sem tudom, hogy miért vagyok most hirtelen ilyen. Ez nem természetes, ez nem én vagyok. Olyan, mintha egy csapásra megváltozott volna körülöttem minden. Ez így nem jó. Ezzel elrontok mindent. Pedig én rendesen szeretnék beszélni Daviddel, normális szeretnék lenni. Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint azelőtt volt. Még ha nem is járunk már, akkor is ő a legfontosabb az életemben. Hiszen, soha nem szerettem még így embert. Akkor sem értem, hogy miért vagyok olyan, mint aki dilibogyót vett be. Lehet, hogy reggel valamit belekevertek az italomba, csak nem vettem észre? Nem értem, nagyon nem értem. De mégis, annyira abszurdum ez az egész. Vigyorgok, még akkor is, amikor Őt nézem, pedig nem kéne. Olyan, mintha próbálnék elfojtani mindent, mintha tudatni akarnám vele, hogy jól vagyok. Az igaz, hogy jól vagyok, de mégis, én nem akarom megbántani, se téveszmékbe kergetni, most mégis azt teszem. Komolyan, valaki vágjon fejbe, pofozzon fel vagy mit bánom én, mit csinál, csak ébresszen fel. Ez így nem jó, nagyon nem jó. Válasza nem éppen volt meggyőző. Nem úgy néz ki, mint aki teljesen jól van. Olyan, mintha nem is a régi önmaga lenne, hanem csak egy mása. Vajon mi történt már megint? Azt hittem, jól megvannak Emmával. De nem. Megváltozott. Talán nem kéne belemennem, nem lehet folyton kíváncsi. Csak rá tartozik és nem fogom megsérteni azzal, hogy kérdezősködök. De, mi van ha… Nem Elizabeth, állítsd le magad! A kíváncsiságom az, ami mindig elront mindent, de ezt most nem szeretném elrontani. Azóta a nap óta most találkoztam vele először és nem szeretném, ha rosszul végződne ez a pillanat. Azt szeretném, ha újra mosolygós és boldog lenne, még ha nem is velem van. Azt szeretném, ha újra olyan lenne, mint ezelőtt. Talán olyan nagy bűn? Én már nem tudom. Össze vagyok teljesen zavarodva. - Az biztos! - éreztem, hogy poén akart lenni. Nem illedelmességből, nem is azért mert megsajnáltam, hanem azért, hogy neki is jó kedve legyen, elkuncogtam magam rajta. Végül is, ha azt vesszük, igaz volt az állítás és valamilyen szinten nevetséges is. Megkavartam a teámat, de közben lesve rápillantottam és láttam, hogy mosolyog. Az a féloldalas mosoly volt arcán, amit én annyira szeretek. Legalább ezt elértem és félig-meddig mosolyog. - WC-re, mi? Na ne szórakozz velem, drága. Szóval, nem tudod – ezt kicsit azért aggasztó. Nem tudja, hogy miért volt odabent? Tényleg nem önmaga. Látszik rajta. Valamit tenni kéne. Csak bámulom Őt, mintha még sosem láttam volna, és kezemmel minduntalan csak a teámat kavargatom. A szendvicshez még mindig nem nyúltam hozzá. Ah így folytatom, nem is fogok. - Nem… nem mondtam semmit – feleltem. Éreztem, ahogy hangom megcsuklik, de utána újra visszanyertem a hangom. Egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül. – David, valami baj van? Nem éppen úgy festesz, mintha olyan jól lennél. Most már egyáltalán nem mosolyogtam. Ki akartam deríteni, hogy mi van vele. Most már nem állíthatott meg senki.
|
|
|
|
|
David Benett
INAKTÍV
Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
|
'Lizbeth Helybenhagyta a gáz poénomat, aminek hálás voltam. Nem tudtam volna ragozni, de értelmetlen is lett volna. És annyira meg nem volt érdekes meg jó, hogy lehúzzunk róla még egy réteget. Viszont az, hogy megmosolyogtattam a lányt, engem is szám elhúzására késztetett. Nem is tudom, az a kuncogás miatt volt-e, vagy más is benne volt, de ahogy a lányt néztem, hirtelen muszáj volt nevetnem. Kényszeres nevetési görcs jött rám, így mint egy állatból, egyszer csak kirobbant belőlem, és egy percig, amíg alább nem hagyott, teljesen hülyének éreztem magam. És nyilván Lizbeth is annak nézett, úgyhogy tök mindegy. Nagyobbakat lélegeztem, arcom kissé kipirult, de a féloldalas, sunyi vigyor ottmaradt a képemen, levakarhatatlan lett. Huh, ahogy kimondta azt a szót, ami alapján akár házastársak is lehettünk volna..Kirázott a hideg. Valami meleg érzés áradt szét minden porcikámban, egy pillanat erejéig pedig elképzeltem, hogy minden van a régiben, semmi sem változott. Ahogy a szemeit fürkésztem, akkor révedt el a tekintetem, ami így mintha üveges lett volna. Csillogni kezdett és nem fókuszált sehova. Ekkor törtek rám azok az idióta gondolatok. De legalább nem mondott semmit. Miközben hangja megcsuklott, már tudtam, mit fog kérdezni, így mielőtt feltehette azt, már sóhajtottam egy mélyet azon, hogy mit fogok válaszolni. A manók közben kihozták nekem is a rendelésemet, majd elém tették és szorgoskodva nagy jó étvágyakat kívánva elsomfordáltak. Nagyon ízletesen nézett ki, étvágygerjesztően, de abban a pillanatban valahogy a kaja volt a legutolsó dolog a Földön, amit kívántam volna. Fintor nélkül arrébb toltam magam elől a tányért és az evőeszközöket, majd kezeim összefonva támaszkodtam az asztalra. Arra kérdezett rá, amire nem kellett volna. Beletenyerelt a tintába, tökéletesen pontosan. Az alapvető problémáim miatt, amiket ismer, az az egy gondom van, hogy hülye vagyok. Eleresztettem magamtól ezt a lányt, mint szinte mindig. Egy darabig jó volt, sőt, nagyon is jó volt Emmával lenni, de minket nem egymásnak teremtettek. Flörtpartnerként csodálatosan működünk, de nem egy kapcsolatra vagyunk hivatottak. Én egyre biztosabban látom, hogy ki az, akit úgy szeretek, hogy tényleg, mindent elsöprően, de ezt mégis hogyan mondjam el neki? Hisz épp most kérdezte meg! Ez így.. Túl bonyolult. Hazudnom kéne a lánynak, elég nagyot. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha hazudni kell, akkor legalább nagyot hazudj, mert a kicsiknek nincs semmi értelme. Meg amúgy is, az ember úgy van felépítve, hogy hinni akar a hazugságokban. Észre se vettem, hogy kezeim közben kibontakoztak a fonatból, és egyik kezem megindult a lány teás pohara felé. Valójában az ő ujjai volt a cél, de ahogy tudatosan felfogtam ezt, nem húztam vissza a kezem, csupán megállítottam. - Nem vagyok egy helyzet magaslatán. Nagyon nem. Kib@szottul elrontottam, már bocsánat, és ha helyre is akarnám hozni, lehet, hogy jobb lenne meg se próbálni.Sóhajtottam egyet ismét. Talán így van, talán nem. Nem tudom, akarja-e ő még helyrehozni a dolgot, vagy tényleg be kéne fejeznünk a dolgokat véglegesen.
|
|
|
|
|
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV
'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
|
David Arra vágytam, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt. De már sohasem lesz olyan. Talán tovább kéne lépni az egészen, én mégsem tudok. Szeretem ezt a fiút, és nem érdekel, mit csinált. Ő az egyetlen ember, aki képes megnevettetni, megvigasztalni, hülyeségeket csinálni velem, elfogad amilyen vagyok és én annyira szeretem, mint még soha senkit. Soha nem tudnám nem szeretni, mert így is úgy is a végén mindig újra beleszeretek, akárhányszor találkozunk. Nem tudok annak eleget tenni, hogy minden rendben legyen, és hogy túltegyem magamat az egészen, viszont nem szeretni sem tudom. És akárhányszor bánthatnak, én mindig szeretni fogom és védelmezni. Talán, túl sokat akarok. Talán, túl önző vagyok. Csak magamnak akarom, de nem sajátíthatom ki, hiszen ő nem egy darab valami. Ő az életem értelme, de mégsem vagyok biztos benne, hogy a Sors azt akarná, hogy együtt maradjunk. Olyanok vagyunk, mint az elátkozott szerelmesek. Valami mindig elszakít minket egymástól. De aztán végül mindig egymásra találunk. Talán ez az egyetlen remény, ebben az egészben. Egy kis szikra is elég ahhoz, hogy elindítson egy futótüzet és felégessen mindent. Talán az az egyetlen pici kis szikra segíthet nekünk, hogy újra egymásra találjunk. De miért áltatom magam? Hiszen nem biztos, hogy Ő is ezt akarja. Szabad ember, azt csinál, amit akar és én nem akadályozom meg benne. Most mégis úgy érzem, hogy valami nincsen rendjén. Túlságosan gépiesen viselkedik, mint ha nem is lenne tudatában annak, hogy hol is van és mit is csinál. Vagy megint csak én túlzom el? Lassan elhatalmasodik rajtam az üldözési-mánia. Lehet, hogy kéne találnom valami gyógymódot rá, mert a végén öregkoromra egy őrült macskás néni leszek. Talán nem. Meg különben is, utálom a macskákat. De most nem erről van szó, nem igaz? Tudni akartam mi van vele, de leállítottam magam. Érdeklődve hallgattam, hogy mit is akart az ajtó mögött, majd néztem, hogyan tolja el maga elől a vacsoráját. Persze, közben is őt néztem a pillantását kerestem, egy árulkodó jelet. Mi történt vele? Mi történt velünk? Miért vagyok én ilyen visszahúzódó? És Ő miért ilyen furcsa? Egyikünk sem önmaga, ezt már tisztán láttam eddig is. Ez így nem normális, én mondom. Mintha nem is ugyanaz a két ember volnánk, mint azelőtt. Ez így nem mehet tovább! Rögtön rá is tértem a lényegre, és rákérdeztem, hogy pontosan mi is a baja. Láttam rajta, hogy viaskodik magával. Tudtam, ez mit jelenthet. Keze egyre közeledett felém, de aztán megállította. Lopva pillantottam arra az erős mégis gyengéd kézre, aztán megint rá. Újra a pillantását kerestem. Valami tényleg nagyon nyomaszthatta, mivel csak néhány másodperc múlván válaszolt nekem. Higgadtságot erőltettem az arcomra, amennyire tudtam. Nem bírtam tovább, jobb kezemmel, amivel a teámat kavartam, a keze felé nyújtottam és megfogtam. Megszorítottam. Azt akartam, hogy tudja, minden rendben. - Honnan tudod? Igaz, lehet, hogy elvagyunk "átkozva", de nem tudhatod biztosra - suttogtam. Mikor az átkozva részre értem, hangomat még halkabbra fogtam, majd rendesen folytattam. Igaza van, de félek beismerni. Mert mi van, ha mégsem? Mi van, ha újra megpróbálnánk és működne? Ugyan, minek is áltatom magam? Naiv vagyok. Nagyon. - Én... - nem fejeztem be. Viszont íriszeimmel még mindig őt néztem, és kezemmel a kezét szorítottam. Kérdem én: mégis, mi a fenét csinálok én?
|
|
|
|
|
Gaál Véda
INAKTÍV
RPG hsz: 1
Összes hsz: 14
|
[független idősík] Ha az élet olyan lenne, mint egy regény, akarnál élni? S ha egy regény olyan lenne, mint az élet, olvasnál?Teljesen véletlen kezdődött az egész. S amilyen könnyedén igyekeztem neki egy csepp jelentőséget sem tulajdonítani, éppúgy vált a mindennapjaim részévé ez a kis titok. Valahol… valahol azt hiszem fontos lett, megleltem a saját Narniámat, a hidamat Terabithia földjére és ez piszkosul kellett. Ahogy beléptem a könyvtárba, már mosolyra húzódott a szám, a könyvtáros rám pillantva azonnal megforgatta a szemeit, én pedig ezzel a sunggal meg is vontam a vállaimat. Nem tartoztam neki elszámolással, nem tartoztam az égvilágon semmivel sem, ami miatt úgy érezném, be kell vonnom őt az életembe. Nem sokat teketóriáztam, jóformán azonnal a takarásban lévő polchoz sétáltam, halvány izgalommal kutatva azután, a bizonyos kötet után, aminek belsejében leltem az első cetlire, majd már számtalan hasonlóra. Miért bánnám? Ha nem próbálom, nem tudhatom. Boldogan csalódom, semmint őrlődjek, vajon mit szalasztottam el? Lehuppantam a földre, az ölembe ejtettem a könyvet, ami azonnal a megfelelő helyen nyílt is ki, feltárva elém minden kincsét. Az ismerős-remélt pergamen esett ki belőle, finom illatú tea, ahogy azt Cheshire ígérte, miután bevallottam, fogalmam sincs az ilyen „flancosnak”hangzó dolgokról. Végig vigyorogtam a levelet, miközben betűről betűre faltam azt, elképzeltem a könyvtáros arcát, ahogy levelező partneremre mered, miközben ő újra és újra kikölcsönzi a könyvet, pár órára talán? Legyenek? A kérdésed szinte már bosszantó, ugyanis elébe helyezni egy-kettőt az összes többinek, olyan, mintha azt kérnéd, melyik kezemet vágnám le szívesebben. Magyar írók… magyar írókat fogsz kapni. : ) Szilvási Lajos és Berkesi András. Berkesi Andrástól pedig olvasd el nyugodt szívvel a Szerelem három tételben című művét és ne rémisszen meg a „romantikus” mivolt. Nem fog elcsöppeni a cukormáz.
A minap megkaptam jó ember vagyok. Mit szólsz ehhez? Jónak lenni… Nem érdekelt, nem kértem, hogy lássanak el jelzővel, és e nélkül is, egyszerűen csak a képembe „vágták”. Lesz min pörögve megteáznom.
„Mondjam azt, hogy jó vagyok? Esetleg azt, hogy gonosz? Céltalan kísérlet volna. Nem mondok magamról semmit. Mit érnek a szavak fedezet nélkül? Semmit. Azt kell elmondanom, mit tettem, az ítélet pedig már nem tartozik rám.”
Ezt pedig tegnap fűztem. Nem neked, de valamiért eszembe jutottál, így gazdát is lelt a dolog, mint annyi minden… Kötetcsere, kötetcsere. Vajon mit szólna a könyvtáros, ha a Kishercegről Tündér Lalára kapnál át? : )Pandora Kicseréltem az én becsem, az ő kecsére. Aztán mellőzve ezt a nagyon rémes humorizálás, óvatosan elpakoltam a kötetet, biztos helyre, és mélyen remélve, hogy még nem most jön el a „lebukás” pillanata.
|
|
|
|
|
Bácskay Hella
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Bátyus <3Hajjaj Ma a fejemre koppintott reggel a bagoly, ami egy levelet hozott anyutól. Az volt benne, hogy Olika nem válaszolt az egyik sürgős levelére. (Anyu Olikának hívja mindig a bátyust, amit persze ő többnyire nem díjaz, de ilyenek a szülők.) Szóval én bagoly fordultával üzentem anyának, hogy tessék szépen megnyugodnia, kézbe veszem a dolgokat. Ami egészen pontosan annyit jelent, hogy a dugi tartalékaimat előveszem az ágy alól és kiveszem belőle Oli kedvenc édességét. ~ Háhá, ez mindent megold! ~ Örömittas vigyor és már vígan ugrálok is le a lépcsőkön. El kell mennem a bagolyházba, mert bizony nekem nincsen baglyom és valahogy üzenni kell annak a nagy mamlasznak, hogy másszon el a társalgóba. Szóval hát fogom magam és a szoknyácskám zsebébe rejtett levelet a bagoly lábára kötözöm, ami még egy kis jutalmat is kap tőlem, majd elrepül én pedig elmegyek a konyhába. ~ Kell egy fehér csokis forró csoki! ~ Utam során ez az első gondolat, ami megfogalmazódik bennem, mint rendelés. Szóval amikor odaérek a manózugba szólok is a köpcösebbiknek, hogy mit is kérek, aztán leülök az egyik asztalhoz. Mert egy jó forró csokira várni kell. Tyutyu, aki eddig a nyakamban csüngött, mint a szuperhősök köpenye most a másik székre kerül. Már kinőttem a babázós korszakomból, szóval nem is ültetem őt le úgy, hogy a keze és a feje az asztalon legyen. Helyette elterül a szék egész ülőkéjét elfoglalva ezáltal. - Jaj, de lusta vagy, Tyutyukám! - Dorgálom meg, de tudom, hogy nem egy élőlény, de azért jól esik anyáskodni felette, ahogy azt anya is teszi mindig felettem. Főleg amikor kicsi voltam és leettem magam. Imádtam mindent összemajszolni, főleg mások haját. A forró csokira nem kell szerencsére órákat várni, így hamar megkapom a bögre forró boldogságot. Egy buksi simivel jutalmazom meg hálaképpen a manót, majd immáron nem ugrálva, Tyutyut ismét a nyakamba tudva megyek a társalgó felé, ami innen már nincs is olyan messze. Azt hiszem. De még mindig képes vagyok ebben a lépcső és ajtórengetegben eltévedni. Szóval, ha minden igaz és miért ne lenne az, a konyhából való távozásom után már a társalgóba sétálok be, ahol az első dolgom az, hogy belesüppedjek a legkényelmesebbnek kinéző fotelbe és úgy teszek, ahogy apa szokta egy fárasztó nap után. Kezeimet a karfára helyezem, kicsit túljátszva a helyzetet és kifújom a levegőt.
|
|
|
|
|
Bácskay Olivér
INAKTÍV
RPG hsz: 7
Összes hsz: 11
|
Hella <3Egy kicsit már kezdett megkattanni az utóbbi napokban. Nála ezek a bátyó-ösztönök egyébként is meglehetősen erősek voltak mindig is, ráadásul hozzá volt szokva, hogy otthon mindig Hella közelében lehetett. Azonban rá kellett jönnie, hogy ahogyan Hella ide került az iskolába, elkezdett önállósodni, és egyre kevésbé volt arra szüksége, vagy igénye, vagy a fene tudja micsodája, hogy Olivérrel találkozzon. Ez először akkor tűnt fel Olivérnek, amikor Hellát lassan már négy napja nem látta, de még csak a folyosókon sem, sőt, még a nagyteremben sem futottak össze egy puszira, vagy legalább egy mosoly erejéig. Éppen ezért, az öröm helyett már-már bosszúságot érzett, amikor Hella levele bepottyant a szobája ablakán. Nem azért, mert nem szerette volna látni, hanem mert idáig tartott. Szinte dühösen rántott magára egy farmert és egy piros rövid ujjút, majd bosszúsan bevágva maga mögött az ajtót indult el az Eridon körletéből. Mindenesetre, igyekezett félretenni a sértődöttségét, és megindult a társalgó felé, ahova hívva lett. A folyosókon végigflangálva néha benézett egy-egy terembe ahol ismerős hangokat hallott, beköszönt egy-két barátnak és ismerősnek, de alapvetően szakadatlanul igyekezett a társalgó ajtaja felé sietni. Ezer éve nem járt a helyiségben, neki ugyanis nem volt túlzottan szüksége a társalgóra, hogy bárkivel is társalogjon, jött az magától. ~ Tedd félre a sértődöttséged... ~ Győzködte magát, de persze tipikus Eridonos mivoltát most sem tagadta meg. Nem igazán tudta az érzéseit elnyomni magában, világ életében béna volt benne. Savanyú mosollyal lépett be a helyiségbe, tekintetével a húgát kereste. - Hahó! - zuttyant le mellé, miután megpillantotta, majd érdeklődő tekintetét a lányra szegezte, ám morcos hangulatára való tekintettel, a beszéd-áradat egyelőre nem indult meg belőle.
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hopp, kopp, újabb ugrás. Lil szinte szökdécselt lefelé a lépcsőkön, élvezve az új lakkcipője hangját, amint csattog a sarka a kövön. Fekete harisnya volt rajta, és egy drapp és fehér ruha, a szokásos fodros kiadás, noha mióta iskolás lett, kicsit visszafogott a cafrangokból. Úgy érezte, hogy alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy ő már nagy lány, aki hét közben még csak nem is otthon lakik, de belül még mindig nagyon gyerek volt, hiszen még a tizennegyedik születésnapjáig is volt pár napja. Szóval a kis szöszi csak lépegetett, kezében egy nagyobbacska dobozt egyensúlyozva, miközben néha hátranézett, és sürgetően magyarázott a mögötte tekergő kígyónak. - Syd, szedd már gyorsabban a lábad! Öhhh... szóval a hasad vagy mid, lent a konyhában jó meleg van. Tudta, hogy azért mozog lassan, mert a folyosó nem épp a jólfűtöttségéről volt híres, de hát Sahti meg már egy fél emelettel lejjebb járt. Igen, Lil magával vitte esti kis kiruccanására a komplett állatseregletet, akikre két bátyja - a rendes meg a fogadott - távollétében ő vigyázott. Aztán csak leértek a konyhába, és miután Lil belépett, le is rakta a dobozt a legközelebbi asztalra, és a körülötte álló manókhoz fordult. - Hoztam nektek mézeskalácsot - jelentette ki, majd kinyitotta a dobozt. - A bátyám issszonyatosan jókat süt, és őszintén szólva... - elhallgatott, mert nem akarta megmondani, hogy otthon jobb a koszt, mint itt, és annak reményében hozott kóstolót, hogy a manókat ez majd ösztönzi. Aztán jó pár perc beszéd következett, minek során meg kellett győznie a manókat, hogy igen, ezt elfogadhatják, és végül csak hogy ne legyenek egészen zavarban, leült és kért magának egy tál paradicsomlevest, Sahtinak meg valami húst. Syd csak szépen körbetekeregte a lányka lábfejét, örülve a konyha melegének.
|
|
|
|
|
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Fruzsi átkainak semmi hatása nem volt. Láthatatlan ismeretlen lényre vaktában ellőtt varázslatoktól nem is nagyon várhatott mást. Mégis csalódott lett, és ingerült, hogy csak feleslegesen pocsékolta az erejét. De egyszerűen muszáj volt valami csinálnia, mert egyre jobban idegesítette a helyzet, amibe keveredett. És meg sem próbálta visszafogni a dühét, lehiggadni és átgondolni a dolgokat. Ha ezt tette volna, be kellett volna vallania önmagának, hogy fél. Ennél azonban sokkal egyszerűbb volt számára a düh mögé bújni. Ő általában így oldotta meg, ha tehetetlennek érezte magát, igyekezte elrejteni a gyengeségét. Ami olyan jól ment neki, hogy a viselkedése már átcsapott vakmerőbe, és meggondolatlanba. A többségnek, ha hirtelen koromsötétben találja magát az elhagyott könyvtárban, ahol könyvek potyognak és szekrények dőlöngésznek, az első dolga lenne kijáratot keresni, Fruzsinak azonban ez az opció még mindig nem fordult meg a fejében. A papírtépkedés újra kezdődött. Fruzsina még egy pár pillanatig állt mozdulatlanul a sötétben, majd újra elindult a hang után. Ingerültsége és tettvágy ellenére nagy nehezen visszafogta magát, mert nem szeretett volna csak úgy belerohanni az ismeretlenbe. Halkan végigment a polcsorok között egyenesen a tűzhöz. A pocok végénél azonban megtorpant, és igyekezett a bútorok takarásában maradni, legalább addig, amíg kitalálja hogyan tovább. Óvatosan hajolt ki a szekrény mögül, még a hosszú loboncát is hátrafogta, hogy minél kevesebb látszódjon belőle. A lobogó tűz közelében egy irdatlanul rusnya lényt pillantott meg. A kislány egész testét harmadfokú égési sérülések borították, egykor valószínűleg szép fekete haja most csak kisebb csomókban volt meg. Elvetemült arckifejezéssel - már ha lett volna még rendes arca - tépkedte a könyveket, és hajigálta őket a tűzre. Fruzsi gyomra rögtön felkavarodott a látványtól, és gyorsan vissza is húzódott a polc árnyékába, remélve, hogy a szellem nem vette őt észre. Igyekezett lelassítani a normálisnál kissé szaporább légzését, miközben az agyában egymást kergették a gondolatok. ~ Hogy a francba került ez ide?! Még jó, hogy szaga legalább nincs! Meg kéne próbálni eloltani a tüzet... Miket is beszélek, felőlem leéghet az egész kóceráj! ~
|
|
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Már nekiállt az ételnek, mikor Lil felkapta a fejét a nyíló ajtó zajára, aztán csak figyelt, amíg a fekete hajú srác bejött a konyhába. Mióta a kastélyban volt, igen sok embert sikerült megismernie, de ő nem tartozott közéjük, és még csak nem is látta eddig sehol. Aztán a szőkeség megszólításra Lilnek éppen csak percent egyet a szemöldöke, méghozzá olyan mozdulattal, hogy azt le se tagadhatta volna, hogy honnan tanulta el, aztán mégis inkább megszólalt, amikor látta, hogy a fiú nagy ívben kikerüli Sydet, noha az csak éppen három méter. Igazából lehetne nagyobb is. - Nem az enyém, hanem a bátyám pasijáé, én csak vigyázok rá. - Ezzel lehajolt, hogy végigcirógasson Syd fekete pikkelyein, olyan mozdulattal, ami inkább egy bolyhos nyuszikának járt volna, aztán visszanézett a fiúra. - De azért köszi. Gyönyörű, nem? - mosolyodott el végre Lil, majd újra lejjebb hajolt, hogy feltornázza Syd fejét az ölébe, aminek az lett a vége, hogy a kígyó inkább álmosan mozogva körbefonta a kislány térdeit, akit láthatóan ez egy cseppet sem zavart. Közben persze Sahti, a finn sörről elnevezett norvég macska is közelebb jött, mert őszintén szólva eddigre már annyit evett, hogy az egyik manó egészen kezdett kétségbe esni, és mikor megunta, inkább játszótárs után nézett volna. - Nahát Sahti, te áruló! - nevetett fel csengő hangon a csöppnyi gyerek, mire a macska csak hangosabb dorombolásba kezdett, és felnyújtózkodott az ismeretlen fiú térdénél kapaszkodva. Úgy tűnt szimpatikus neki a srác, ami azt jelentette, hogy Lilnél is eleve egy nagy piros ponttal indít. - Ő Sahti - mutatott rá aztán a szőrös kiskedvencre, hogy bemutassa őt újdonsült pajtijának - ő pedig Syd - következett a sorban a fekete-kék kígyó. - Én pedig Lil vagyok. Nem akarsz leülni? - billentette végül kissé oldalra a fejét, amolyan kíváncsi kiskutyásan. Sahti persze ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felsprinteljen az asztalra, mert hát otthon már megszokta, hogy ott mereszti méretes hátsóját, ahol csak akarja, így Lil csak az után tudott újra a fiúra figyelni, miután odébb tette a macska farkát, amit az volt szíves kis híján a tányérjába lógatni. - Egyébként... Miért nézel ennyire? Kikentem magam paradicsommal..? - mozdult automatikusan a lányka keze a szája felé, mert feltűnt neki, hogy a másik mindig figyeli.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil*A kislány nagyon aranyos és nyitott. Valahogy mikor megszólította tudtam, hogy ő nem olyan, mint a többi ember. Nagyon hasonlít a kishúgomra, aki körülbelül egy idős lehet vele. Seah egy évvel azután én megszületett jött világra. Szüleim nem vártak sokat a következő gyerekkel, ráadásul akkor kisebbik bátyjám is csak három éves volt. Húgom jövőre lesz annyi idős, hogy jöjjön ebbe az iskolába, ezért is csodálkozom azon, hogy az a leányzó mit keres ilyen fiatalon itt. A gondolkozását a lány válasza zavarja meg, amire koncentrálnom kell. Bármennyire is figyelek, úgy érzem valamit rosszul értettem.* - Bátyád pasija? * Miután kimondom, leesik nekem, hogy nem én értettem rosszul. Semmi bajom a homoszexuálisokkal, csak még nem nagyon találkoztam velük.* - Bocsi, értem, csak egy kicsit meglepődtem. Nekem is van testvérem, szám szerint öt. Népes kis család. A húgocskám annyi idő lehet, mint te. Biztos jóban lennétek. Neked van a bátyádon kívül másik testvéred? *Tényleg így gondolom. Seah is olyan örökmozgó és szókimondó, mint ő. Figyelem, ahogy a kígyóval bánik. Én nem tartanék ilyen állatot, bár elijesztené a gonosz embereket. Bár a kígyótól félést le kéne küzdenem. A következő mondatára elmosolyodok.* - Cuki *Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, mert ezt az állatot nem éppen ezzel a szóval kéne jellemezni. A kígyó körbefonja a lány térdeit, de Ő nem szól semmit, így én is hallgatok. A következő mondatára megint csak egy mosollyal felelek. Az az egy év, ami köztünk lehet, olyan nagynak tűnik, de ez biztos az élet hozta így. A cica neve nagyon emlékeztet valamire, de nem jut eszembe, hogy mire. Megcirógatom a nyakát, de szememet még mindig nem veszem le a lányról. Nagyon sokat beszél, ennek csak az az egy hátránya, hogy csak rá tudok figyelni. Bemutatja a macskát, majd a kígyót is megismerteti velem. Végül pedig a saját nevét is elmondja. Hallom magamban, ahogy kiejti a szót, illik hozzá.* - De, szívesen, úgy is enni szeretnék valamit. Te mit kértél?* Kérdezem kedvesen. Egyre szimpatikusabb a lány, és biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk. Meg akarom ismertetni a húgommal, annyira összeillenek. Sahti addigra már az asztalon fekszik. Nagyon szerethető cica. Odanyúlok és megsimogatom. Érzem, hogy a bundája remeg, vagyis nagy valószínűséggel dorombol, vagy fázik, de inkább az előbbi, mert eléggé meleg van.* - Megsimogathatom Sydet, persze csak ha nem eszik meg, csak megkóstol.* Mondom mosolyogva. Megvárom a választ, mert mi van, ha hozzá nyúlok és akkor hirtelen a hosszú teste ember alakú lesz, mert én leszek benne. Igen, meg várom a választ. Sajnos számítok a következő kérdésre. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Ügyes, nagyon ügyes. Két választásom lenne, hogy elmondom neki, vagy nem. Eddig egyszerű, csak melyiket válasszam. Hazudhatnék neki, de olyan aranyosan néz.* - Egy kicsit paradicsomos a szájad széle. Különben pedig szájról olvasok. Még kisebb voltam, mikor egy baleset miatt elveszítettem a hallásom. * Mondom végül el az igazat. Megbízok benne, és tudom, hogy ő nem fog kicsúfolni.* - Különben Min Woo vagyok!
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min WooLil első pillanatban egyáltalán nem értette, hogy miért is kérdez vissza olyan döbbenten a srác, mert neki teljesen megszokott volt, hogy Kon Arviddal van, de aztán kapcsolt, és leplezetlenül rávigyorgott a fiúra, aztán érdeklődve hallgatta, hogy az mit mond. - Nahát, akkor ti tényleg sokan vagytok! Nekem csak Arvid van, ő az egyetlen testvérem, de most hogy együtt lakunk hárman, Kon is kicsit olyan, mintha a bátyám lenne - mosolygott a kicsi, épp csak egy apró szeletet villantva meg a családi életükből, ami kellően különös volt ahhoz, hogy ha folytatja, akkor abból hosszan mese kerekedett volna, ami a szülők nélküli életről, a kis családjukról meg egy csomó állatkáról szólt volna. Aztán a fiú is leült, Lil pedig újra rávigyorgott, és kicsit közelebb tolta a tányérját, hogy megmutassa mi van benne. - Paradicsom leves. De a következő az némi kakaós csiga lesz - közölte, majd folytatta az evést. - Csak tudod, hogy őszinte legyek, még nem szoktam meg az itteni kosztot... Ilyenkor hiányzik Arvid - sóhajtott egy gondterhelt szemöldökráncolás közepette. Mióta a fiúk a heteket Csehországban töltik, azóta Lil a kastélyban volt többnyire, de napról napra egyre jobban hiányzott neki a falubeli ház, és nagyon várta már a legközelebbi szünetet. - Persze, megsimogathatod - irányította fel a kígyót az asztalra, hogy a fiú végigfuttathassa rajta az ujjait, miközben Lil is lassan cirógatta. Nagyon szerette a család állatait, mindig kedvesen és sok gonddal foglalkozott velük. Aztán gyorsan megtörölte az állítólag paradicsomos száját, és utána bólintott egyszer Min woo szavaira. - Ó, értem. Hát ez bizony megmagyarázza a bámulást. - Teljesen természetesen beszélt, nem csodálkozott vagy sajnálkozott. - Gondolom nehéz lehetett, mikor a baleset történt. Tavaly a bátyám megvakult, neki rettenetes volt... Meg nekünk is. - Itt azért egy cseppnyi szomorúság költözött a hangjába, de ezt a másik nem vehette észre, így inkább csak gyorsan újra elmosolyodott. - Egyébként Kon is tud szájról olvasni.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil Igen, elég sokan! Biztosan kedvesek lehetnek a bátyáid. A faluban laktok? Én még nem nagyon ismerem a helyet, mert csak ma érkeztem. * Ezt is elmondtam neki, pedig nem gondoltam, hogy bárkivel beszélgetni fogok a kastélyban, de úgy néz ki, nagyot tévedtem. Neki tényleg úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, olyan szeretni való. Leülök a kínált helyre, majd megnézem a tartalmát a tányérjának. Paradicsomleves. Úgy döntök, hogy én is rendelek valami. Az egyik házi manó éppen a mellettünk lévő egyik szekrénybe pakol pár - számomra ismeretlen - dolgot. Megszólítom, majd kérek tőle egy rántott sajtot, rizzsel. A kislány elmeséli, hogy nem szereti az ételt annyira, mint a bátyja főztjét.* - Hát, amilyen kosztot én ismerek, annál csak jobb lehet. Ha pedig tévedek, szívesen venném, ha hoznál a bátyádtól dugi kaját. *Rámosolygok. A mugli iskolában, tényleg nagyon rossz volt az étel. Néha fel sem lehetett ismerni. A következő kérdésemre igenleges választ kaptam. A kígyó felkúszik az asztalra, én pedig megsimogatom. Nem mondhatnám selymesnek a pikkelyes hátát, de keménynek se. Elég jó a tapintása, még is elveszem róla a kezemet, nehogy meggondolja magát, és akkor már egy kézzel kevesebb legyen belőlem. Otthon nincsen háziállatunk, mert elég a hat gyerek eltartása is. Nem élünk rosszul, de a nemesek közé sem tartozunk. Azt hittem, hogy az én válaszomra egy kicsit meg fog döbbenni, de nem tette. Inkább én voltam az, aki nem számított a válaszára. A bátyja vak? Akkor ezért nem nézett rám sajnálkozva, hanem, mint egy teljesen normális emberre. Hisz az is vagyok, csak egy kicsit más.* - Nehéz volt és elhiszem!* Válaszom rövid, de egyértelmű. Tudom, hogy milyen rossz lehetett Arvidnak, mégsem sajnálom, inkább együtt érzek vele. Biztos vagyok benne, hogy még nem dolgozta fel, de neki ott van a testvére és a pasija, Kon. Ők segítenek neki.* - Kon is süket?* Meglepődök, de nem hiszem, hogy az lenne, csak nem értem miért tud szájról olvasni, ha hall. A jelbeszédet még érteném, mert azzal tudna a halláskárosultakkal kommunikálni, de ezt most nem értem. Aztán eszembe jut valami, itt az alkalom, hogy végre valakinek elmondhassak mindent. Lil az, aki megérthet engem, mert tudja milyen volt a testvérének. Lehajtom a fejem és mindent kiadok magamból.* - Szörnyű volt. Az egyik nap még egy normális kilencéves, aztán már azt se tudtam, hogy mit mondanak nekem. Ráadásul az én hibám volt. Ez a csend. Annyira rossz. Nem hallom, amit mondasz és azt sem, ahogy dorombol a cicád, ha egyáltalán dorombol. Nem tudom, hogy végig tudom e csinálni
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min Woo- Igen, lent lakunk az erdő szélén, messzebb a többi háztól. Képzeld, senki se mer eljönni a házunkig - vigyorgott szélesen a kislány, mert ő erre a tényre rendkívül büszke volt. - Ma jöttél? Akkor ezért nem láttalak eddig. Melyik házban vagy? Lil ez után megvárta, míg a fiú rendelt magának vacsorát, csak azután kezdett el bólogatni. - Nem kell azt dugdosni, Arvidnak hobbija a főzés, és folyton kísérletezik. Szóval nálunk kaja az van. Ez után már nem csak ilyen kellemes témák kerültek a terítékre a vacsora mellé, hanem komolyabb dolgok is, de Lilt nem kellett félteni, volt gyakorlata abban, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, ráadásul még csak meg se kellett erőltetnie magát, mert nála természetesen jött. - Nem, nem az, de volt egy időszak amíg nem hallott. Vele is baleset történt, de nem tudok többet a dologról, mert akkor még nem ismertem. Aztán Lil visszatért a levese utolsó cseppjeihez, és csak arra kapta fel a fejét, mikor újra meghallotta a fiú hangját. Komoly szemekkel nézett rá, és nem szólt egy darabig, csak figyelt, hagyta, hogy az elmondja, amit szeretne. Végül lassan és nyugodtan válaszolt. - Ha ennyi sok éven át kibírtad, akkor most már menni fog. Ott van a családod, akik már ennyiből is tudom, hogy szeretnek, teljesen jól kommunikálsz... Menni fog! - mosolygott rá, aztán gondolt egyet, felpattant, és nagy szoknyapörgés közepette odaszökkent a fiúhoz, hogy futólag megölelje, aztán már szinte reppent is vissza a helyére, hogy kérjen a manóktól egy kis kakaós tekercset is. - Egyébként... Milyen baleset történt? - kérdezte újra a fiúra nézve. - Persze nem muszáj elmondani, ha nem akarod, de ha már egyszer belekezdtél... - Ezzel valami végtelenül aranyos mozdulattal a szájába nyomta a süteményt, hogy nagyot harapjon, amíg a másik remélhetőleg mesélésbe fogott.
|
|
|
|
|
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
[független idősík, Pandora] Az attól függ, kinek a történetében találnám magam- tudok pár olyan könyvet mondani, amiben semmiképp sem szeretnék élni. Szerintem a legjobb történeteknek pont abban rejlik varázsa, hogy hétköznapokról tudnak mesélni, nem hétköznapi módon, olyan dolgokról, amik talán lényegtelenek, apróságok, észre sem veszed őket. Persze, ízlések és ficamok... A kezdetben kurta fecnik lassan egyre hosszabbra nyúltak és az óvatos, tapogatózó kérdéseket felváltotta egy sokkal spontánabb beszélgetés, ahol véletlenszerűen kaptunk rá egyik-másik elejtett témára. Nem kellet sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, mennyivel egyszerűbb így társalogni, mennyivel könnyebb kimondani dolgokat, csak leírva a gondolatokat, ahogy jöttek. Hogy sokkal közvetlenebb, kevesebb gáttal és gátlással- álruha vagy macskabunda nélkül is közelebb kerülni valakihez. Annyival könnyebb volt átugrani azokat a falakat, amit külsőm, tanárságom, korom jelentettek, ha megpróbáltam valakivel szóba elegyedni. Ez az arctalanság valahol felszabadított, és talán épp ezért nem éreztem késztetést, hogy megpróbáljam kilesni, kivel is levelezek. Minél tovább meg akartam őrizni ezt az illúziószerű állapotot, bár fogalmam sem volt, vajon hová, meddig mehet el ez a különös kapcsolat. Való igaz; de nem mindenki szavazna bizalmat egy magából semmit sem mutató lénynek, vagy épp valakinek, aki bármit mutathat. Én pedig szeretek láthatatlan maradni.Talán ebből a láthatatlanságból, talán félig az írás közben elgondolkodva sokat piszkált karkötőtől jött az ötlet, hogy mikor valamiféle nevet kerestem -az anonymus aláírás túl klisésnek tűnt- akkor a Cheshirét választottam. Elvégre, mi más vagyok, mint egy fel-feltűnő, jókora macska, aki egyesek életében rejtély, másokéban bosszantó nyűg? Vegyük például a könyvtáros hölgyet, aki már egy ízben kitiltott, a fél liter kakaómmal együtt, azonban újra és újra előveszem legszebb -már magamhoz mérten- mosolyomat, ha elsétálok asztala előtt. Takarodó környéke van, alig lézeng erre pár diák, így nyugodtan keresem fel a lassan meghitté váló zugot, hogy a már jól ismert gerincet keressem tekintetemmel, felderülve az épp csak kandikáló papírcsücsök láttán. Kiveszem, törökülésben a polc tövébe helyezkedve- hoztam magammal golyóstollat, úgyhogy itt helyben meg is írom a választ. A sorokat tallózva előbb csak rendszertelen gondolatok cikáznak át fejemen, aztán lassan összeállnak és én papírra vetem őket, kicsit talán girbegurbábban a megszokottnál. Nem feltétlen kell, hogy legyen, ezért is kérdeztem- érzéseim szerint sokat olvasol és nyugodt szívvel bíznám magam ítéletedre. (Na, ez most úgy hangzott, mint egy középkori lovagregény részlete.) Végtére, azt sem tudhatom, milyen nyelveket beszélsz vagy kedvelsz.
Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkodás teszi azzá. (William Shakespeare)
Az emberek szeretnek ezekkel a jelzőkkel dobálózni, s számtalan formában hallottam már, hogy „Légy jó!”. Lehetsz jó, mint szabálytisztelő, jó, mint szófogadó, jó, mint hasznos, jó, mint ártatlan. Minél többet tud és tanul az ember, a dolgok úgy válnak egyre bonyolultabbá; lehet, hogy csak belemagyarázom, de minden ilyet annyira relatívnak érzek. Mi a mérce, ami szerint én jó vagyok? Akkor vagyok jó, ha nem teszek rosszat, vagy akkor, ha kevesebb rosszat művelek másoknál?
Tetszik ez a zöld. Valahol mintha már olvastam volna erről a kőről, talán aventurin a neve? Képtelen vagyok felidézni, hol vagy mivel kapcsolatban. A memóriám egy aranyhalé. Viszont kénytelen leszek kitalálni valamit viszonzásképp – bár ne lennék olyan szerencsétlen barkácsolásban, amilyen. Szereted az édességeket?
Felőlem nyugodtan. Valószínűleg így sincsenek kétségei elmebajomat illetően, szóval nem sokat számítana az se, ha mondókáskönyvvel kezdenék futosni.
Cheshire Egyelőre visszacsúsztatom a lapok közé, az eddigi helyére- foglmam sincs, tényleg van-e a könyvtárban Tündér Lala, vagy csak a bolondját járatja velem Pandora. Kissé nehezebben tápászkodom fel -a hideg padlón gyorsabban elgémberedtem, mint vártam- majd egy gyors pillantással ellenőrizve, figyel-e épp valaki, feltűnésmentesen visszaállítom a polcra a kötetet. A karkötőt zsebembe csúsztatom, hogy jókedvűen oldalazzak ki az ajtón, mielőtt be találnak zárni ide.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Yarci - Éljen a kviddics. Én csak egy meccsen játszottam. Nagyjából hat percet töltöttem a pályán, utána a levitás terelő volt szíves teljesen kiütni és humorizálni vele. Nem az én világom azt hiszem. Nézni jó, de csinálni már annyira nem. Én megmaradok a süteményeknél és habos kakaóknál.
Megérti Yart, hogy neki ez a legfontosabb, olyan, mint a lánynak az, hogy egy nap legyen egy kis kávézója, ami családias, otthonos és mindenki megtalálja a saját kedvencét, ő pedig szívét-lelkét beleadhatja majd az ételek és italok készítésébe.
- Tényleg az. Mármint medve, olyan medvés. Én nem tudnék élni vele. Lelombozna. Nekem olyan társ kellene, aki vidám, vicces, értékeli a pozitív dolgokat. Felagund szerintem csak azt élvezi, hogy a büntetések kilencven százalékát ő osztotta ki. Ez furcsa élvezet lehet, pedig szép felesége és két gyereke is van.
Az egész Felagund jelenség furcsa neki, sokat szokott gondolkozni a férfin, amikor éppen felmerül egy beszélgetés kapcsán, vagy látja a folyosón. Igen, néha tagadhatatlanul furcsa dolgokon tud gondolkozni.
- Aliról. Tudom. Olyanok vagyunk, mint a maffia. Alexa néni a maffiafőnök, mi meg a család tagjai vagyunk. Te is, Áron is, a szüleim is, én is. Adorján pedig iszonyatosan meg fog lepődni, amikor Ali a karjaiba sétál. Remélem, látom majd őket. Kíváncsi vagyok a döbbent arcára, amikor újra találkoznak.
Ettől a témától mindig izgatott lesz és jó, hogy van, akivel megbeszélheti. Ő Alitól tud Yaristáról, mostanában amolyan társalkodónő lett. Ő vásárol a lánynak, és sokszor visz neki süteményt. Olyankor beszélget is vele és egészen jóba lettek. Mostanában még a kis Danielt is babusgathatta. Ez a másik téma, ami elkezdte nagyon foglalkoztatni, a gyerekek. Olyan aranyosak, amikor nevetnek.
- A következő találkozásunknál leprofesszorozom majd Adorjánt, arra az arcára is roppant kíváncsi leszek. Amúgy meg hiába csinálsz így a szemeiddel, rám nem hat a Yarmágnes.
Halványan elmosolyodik. Ez egy nagyszerű adottság, bár lehet, hogy ettől kevésbé tűnik lányosnak. Nem akar kevésbé lányos lenni. Ő pont ennyire szeretne lányos lány lenni.
- Nem menne, nem vagyok az a magamutogató fajta, aki jól érzi magát így. Folyton zavarba lennék. Én inkább fényképeznék, azt nagyon szeretem.
Büszke is rá, hogy Áron őt kérte fel tanársegédének és szeretné nagyon jól végezni a dolgát, reméli, hogy év végén a férfi jogosan adja meg neki a harminc pontot és a kiválót. Szeretné legjobb tudása szerint végigcsinálni az évet, és tudja, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznia, de egyáltalán nem zavarja. Imádja, ha zajlik az élet.
- Köszönöm.
Mivel megette, így előle is eltűnik a tányér és helyette kap egy nagy adag forrócsokit. Az élet szép, és nagyon, de nagyon igazságos, hiszen ez egy tökéletes lezárása a vacsorának. Az biztos, hogy ma nagyot fog aludni, már ha kitalálja, hogy éppen hol. Van ugyan egy szoba a navinében, ahol van egy ágy, de nem biztos, hogy ott nyugodtan tudna aludni. Maradjunk annyiban, hogy nem épp egy jó hírű szoba.
- Aranyos vagy a manókkal. A rellonosok nem néznek rád furcsán? Vagy az a megközelíthetetlen, ravasz, furcsa, sunyi arc csak a külső szemlélőknek van, belül meg cukik vagytok? Egyszer szívesen belógnék hozzátok. Kíváncsi vagyok milyenek vagytok a saját kis birodalmatokban.
Az ötletre, hogy gyújtsa fel Jim bácsi szobáját, elneveti magát. Nem szabad, hiszen ő a rajon-gólya, amióta ide jár, és ez egy réges-régi megtiszteltetés, amit nem szeretne csak úgy eldobni, néhány lángnyelv miatt.
- Két pasival? Annak is örülnék, ha egy lenne. De valahogy nem kapkodnak utánam. Lehet félnek az apukámtól, pedig aranyos ember, de néha tud félelmetesen nézni. Vagy anyukámtól, ő olyan komoly felnőtt típusú felnőtt. Viszont azt tudom, ha McK Krise-szal beszélek, már pletykába keveredek. Zűrös egy csaj, meg a bátyja is. Nem tudom, mit mondatnék neki, én a tanulásban vagyok jó, ő a zűrben.
|
|
|
|
|
Park Min Woo
INAKTÍV
Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
|
Lil- Félnek a házatoktól? *Felnevetek. Hogy lehet egy háztól félni? Valamilyen állattól vagy legendától, még okés, de egy háztól, ez teljesen értelmetlen. Még nem hallottam arról, hogy egy ház megevett volna valakit.* - Rellon! Hallottam róla olyan dolgokat, hogy oda a rossz emberek járnak, de ezt nem értem. Én sem vagyok rossz, maximum egy kicsit utálatos, néha. Te biztos nem ott vagy, melyikbe választottak be? *Tényleg érdekel, mert ha már meg szeretném ismerni, akkor ez a legelső kérdés. Feltűnt, hogy nagyon szeret példázni a bátyjával és annak a barátjával. Olyanok neki, mint példaképek. Nekem is egy kicsit olyan az egyik testvérem, de én biztos nem azt fogom azt csinálni amit ő. Még nincs meg, hogy én mihez kezdek, mert mit tudna csinálni egy süket srác. Már megint itt vagyunk, Min Woo hagyd abba! Arvid főzőtudománya biztos nagyon jó lehet, mert az én kihozott ételem is elég finom, sokkal jobb, mint a mugli szakácsnők munkája. Sohasem tudtam főzni. Nagyon nem is próbáltam, mert anya mindig elénk rakta az ételt. Elmeséli, hogy Kon egyszer süket volt. Első gondolatom, hogy meg szeretném meg ismerni, de aztán rájövök, hogy ez egy kicsit sem lenne jó, mert akkor emlékeztetném a múltjára. Ha nem ismerte azelőtt mielőtt süket volt, akkor biztos, hogy már régóta hall. Aztán jöttem én. Elmondtam neki mindent, csak apró részleteket hagytam ki, mint mondjuk, hogy hogyan történt. Tudom, hogy most erősítő szavakat mond, de nem tudok rá figyelni. Nem olvasok le semmit a szájáról, hanem csak lehajtott fejjel ülök ott. Aztán érezem az ölelést, Nem tart sokáig, csak pármásodpercig, de ez többet jelent nekem a legtöbb szónál. Segített, hogy lenyugodjak, és újra rá figyeljek. Nem ér váratlanul a kérdés, mert tudtam, hogy feltűnő lesz, ha azt a részletet kihagyom. Talán az ölelés biztosít meg abban, hogy elmondhatom.* - Kicsi voltam, pontosan kilencéves. Egyik barátommal felosontunk Apám szobájába, és elvettük a pálcáját. Csak szórakozni szerettünk volna, de rosszá váltak a dolgok. Nem tudtam még varázsolni, így csak ide-oda suhintottam a pálcával és közben halandzsáztam. Az egyik mégis igazi lett és onnantól többre nem emlékszek, csak mesélték. Norbi megkerestem Édesapámat, aki egy bonyolult varázslattal mentette meg az életemet, aminek következménye az lett, hogy megsüketültem. *Megfogom a füleimet. Teljes mértékben az én hibám volt, de Anyukám az Apámat hibáztatja, mert szerinte jobban el kellett volna raknia a pálcáját, mikor nem használja, de honnan tudhatta volna, hogy a kedves kisfia ellopja. Rámosolygok egyet, hogy tudja, hogy semmi bajom sincsen, majd egy újabb kérdést teszek fel.* - Már mindent tudok a bátyádról meg a pasijáról, de most mesélj magadról is egy kicsit. Te már majdnem mindent tudsz rólam, de én még alig ismerlek..
|
|
|
|
|
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Min Woo- Nem a háztól félnek. Tőlünk - mosolygott a lányka teljes örömmel, mert bár ő csak azért tartozott ebbe a félelmetes körbe, mert ott lakott, azért neki nagyon jó volt így. Bár ha meggondoljuk, akkor annyira azért nem szokványos egy csöppnyi lány egy kétszer akkora kígyóval, szóval itt is látszott, hogy valami nem egészen olyan, mint a többségnél. - Ó, hát ne hallgass rájuk, a rellon nagyon jó ház! Én ugyan Eridonos vagyok, de szívesen lettem volna rellonos is - mondta a kicsi vidáman. Neki tényleg nem sokat jelentett, hogy ki milyen házba van osztva, csak a szokás miatt kérdezte, ami azt diktálja, hogy mindig megtudd a házat, ha új emberrel találkozol. Persze azért ezt a nagyobbak már nem tartják igazán. Aztán miután visszaült, visszaigazgatta a lába köré Syd farkát, aki az előbb már majdnem egészen az asztalra mászott, és úgy figyelt a fiú mondanivalójára. Értette, hogy milyen szörnyű lehetett átélnie neki mindezt, és tudta, hogy nem mindent lehet megoldani varázslattal, így csak bólogatott. Sajnos mindennek ára van. - Sajnálom, hogy ez történt veled - mondta aztán, mikor Min Woo végzett. - De szerintem próbálj meg örülni annak, hogy az életed még megvan. Elvégre az a legnagyobb kincs, nem? - küldött egy ragyogó mosolyt a fiú felé, hogy aztán folytassa a kakaós csiga majszolását. Mikor Min Woo újra megszólalt, eltöprengve nézett vissza rá. - Én csak én vagyok. Nincs bennem semmi érdekes. Újabb harapás, aztán hosszas rágicsálás, majd miután lenyelte a falatot, mégis beszélni kezdett. Ez a fiú megosztotta vele a balesetét, akkor ő is mondhat pár dolgot. - Nincsenek szüleim. Meghaltak, mikor négy éves koromban felgyújtották a házunk. Nem emlékszem se rájuk, se a tűzre. Arvid hozott ki onnan állítólag. - Újabb harapás az édességbe, és rágcsálás. - Egy nevelőnő vigyázott rám, ő tanított. Most végre újra van mellettem valaki, ezért beszélek annyit a bátyámról. Nincs rajta kívül senkim. Nem volt szomorú, inkább csak meglepően tárgyilagos. Ezzel viszont el is hallgatott egy időre, ha csak a másik nem kérdezett, mert nem tudta, hogy mit mondhatna még.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
VercsiMosolyogva hallgatja végig Vera első és egyben utolsó meccsének rövid krónikáját, amiben megállapítja, hogy a lány valószínűleg, csak megpróbálkozott a játékkal, igazából csak egy próba volt, hogy ilyen lehet. És mivel a főpróba elég rosszul sikerült, az egyébként is kevés motiváció elillant, mint a gyógynövénytan végét jelző csengő után a diákok. Ennek kicsengésére át is térnek a GYNT tanárra és feleségére, bár egy kicsit eltérő az, amit gondolnak róla.
- Nem hiszem, hogy van összefüggés a fiatal feleség és büntetőmunkák kiosztása között. Kevesen kedvelik az öreget, de azért jól tanít. A modora már megint más kérdés. Viszont úgy látszik, hogy van olyan nő, akinek ez is megfelel, illetve az is lehet, hogy Felagund vele másképp viselkedik. Például nem küldi a sarokba, ha rossz volt. – felnevet a fiú és megigazítja a pólóját a derekánál, mert az felgyűrődött és megérezte Yar a huzatot.
- Nos, azt én is megnézném. Arról, hogy Alexa nénike mindenről tud, nem is lepődöm meg. Főleg, hogy amikor nála voltam elmondta, hogy kár titkolózni, ő mindenről tud. Nem örültem ennek a hírnek túlságosan. – vesz be egy újabb kanál levest a rövid beszéde után. Alexa néni nagyon bölcs asszony, de úgy néz ki, hogy vannak olyan dolgok, amiben nem. A nagyon sok másokért aggódás között elveszik a saját magára szánt időben.
- Remélem pozitív lesz a fogadtatás, Alit nagyon bírom. – teszi még hozzá, mert őt ebben az ügyben csak ez érdekli. Ha Adorján az, aki boldoggá teszi, hát legyen így, tegye. Csak Aliyaah is boldog legyen annyi viszontagság után, na meg a kisbaba is, akit magához vett…
- Ó, nem? Francba, mást kell bevetnem… - tűnődik, majd elneveti magát, egész hangosan. Furcsa pletykák ezek, ritka az, amikor nem ironizál saját magán, vagy nem nevet fel ezekre a feltételezésekre. nagyrészt viszont nem foglalkozik velük, köszöni, ő jól van így is, bármi is terjengjen róla. Ráadásul néha még jól is jön. A forró csokit is megköszöni Vera, Yarista pedig tovább hallgatja őt. Közben elintézi Havaskát is, amire a navinéstől érkezik egy kedves bók.
- Köszi, én mindig így bánok velük. Egyébként pedig nem biztos, hogy okos ötlet lenne belógni oda. Szerintem csak én vagyok ilyen félresikerült, ne aggódj, a többiek olyanok, ahogy leírják őket. – védi meg a háza becsületét, ha már ő nem tesz semmit a renomé megtartása érdekében,. Elég nagy ívben tesz erre, nem érdekli, hogy hogyan ítélik meg őket, vagy éppen őt olyanok, akik nem ismerik. Akik pedig ismerik, úgyis tudják, hogy milyen ő, vagy éppen egy másik rellonos.
- Csak tenned kéne érte valamit, gondolom. Azért nem hiszem el, hogy senki sem próbált még meg közeledni hozzád, ahhoz túl csinos vagy. A Krisék meg már csak ilyenek, de ez a két jómadár bőven kilóg a sorból. Attól függetlenül, hogy én MacKenzie-vel nagyon jóban vagyok és szeretem a hülye fejét. – rántja meg a vállát, a következő szippantással, pedig a végére ér a forró csokinak. Fel is áll, majd elkapja a lány szabad kezét és egy csókot lehel rá finoman.
- Nos, Verocska, sajnos nekem mennem kell. De örültem a szerencsének, ha még kérsz valamit, csak szólj Havaskának, úgyis leskelődik. Minden jót és jó pasi fogást, na meg jólánykodást! – felkacag kedvesen és egy táv puszit is küld, majd felkapja a cuccát és elmegy a körlete felé.
Köszönöm a játékot!
|
|
|
|
|
Bácskay Hella
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A kis morcos <3Gyerekeknek kedve jó, édes élet Haribo... Dudorászom magamban a mugli reklámzenét, amit az egyik kislánytól hallottam, amikor anyuék valami nagy bulit csapnak nálunk. Nagyon megtetszett és ha éppen eszembe jutnak a gumimacik, akkor mindig ezt kezdem el dúdolni. Bár ez most éppen nem vág a forró csokimhoz, amit jókedvűen szürcsölök. Igen, jó hangosan szívom be a folyékony boldogságot. Otthon sose szabadott ilyesmit csinálnom, így most kihasználom az alkalmat és ha egyedül vagyok, akkor minden olyan dolgot művelek, amit nem szabad. Egyszer például a rágót felragasztottam az asztalra. De egy manó észrevette és még azon nyomban le is vette és morgolódott rám. De nem baj, jó volt kicsit kipróbálni milyen dolog is az, ha az ember nem kis angyalka. Mert hát Bátyuskám mellett nekem illett annak lennem. Egy kissé ördögi angyalkának. És ha már a bátyusnál tartunk, akkor az éppen most morcolódik be a társalgóba, ahol lezuttyan mindösszesen egy köszönést elmorogva. Felrántom szemöldökömet, a poharamat lerakom és a szám elé kapom a kezemet. - Mindig is tudtam, hogy egyszer ki fognak cserélni az ufók, de azért reméltem, hogy nem ilyen leszel. Na várj, mindjárt segítek rajtad. Ez majd meggyógyít! - Kapom elő a zsebemből a csoki és cukorkapakkot, amit Olinak hoztam és nagyon fontoskodva ki is bontom a csokit és a szájába dugom, mint ahogyan a kisbabának szokták a bébi papit. - Na már jobban vagy? Vagy Be kell vetnem Tyutyut is? - Kapom fel a hűséges szuperhős segédemet, Tyutyut és Oli felé közelítek vele, aztán inkább úgy döntök, hogy én ugrok az én nagy szuperhősöm ölébe egyik kezemben a cukorkákkal másik kezemben a plüsskutyámmal és megölelem az én nagy mamlasz bátyusomat. - Hiányoztál, tudod-e? Kerestelek a minap. Mikor is volt az? Jaj, elfelejtettem. Tudod, memóriában nem vagyok valami jó. De mindegy, szóval a múltkor, de senki se tudta, hogy hol vagy és meg nem tudok elmenni az Eridonba. - Lebiggyesztem a számat és visszabújok a nyakába a kis táncoslábúnak, de nem tart sokáig a bújás, mert megint eszembe jut valami, amit sürgősen el kell mondanom neki. - Azért hívtalak ide, mert anya írt, hogy te nem válaszolsz neki, mert irtómirtó fontos lenne, hogy még ma adj neki valami hogy is hívjákra választ. Te biztos tudod mire gondolt. - Megrántom a vállam, aztán végre tényleg befogom a lepénylesőmet egy kicsikét, mert eddig igencsak megvontam Olika szólásszabadságát.
|
|
|
|
|
Kiva Faraday
INAKTÍV
.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
|
RobiNédda', kit hozott ki a lágy déli szellő a vackából! Igen, én magam is nagyon furcsának tartom, hogy nem éjjel kettőkor indulok el valamerre kóricálni. De hát a változatosság gyönyörködtet - állítólag. Majd most kiderítjük. Igazából halvány milkalila fogalmam sincs arról, hogy mégis mit szeretnék csinálni és hogy ezt a sok mindent mégis merre szeretném végrehajtani. Nem baj, gondolkozzunk egy picikét, mi lenne, ha a másodikra mennénk a társalgóba? Hmm, nem rossz ötlet, akkor esetleg el is indulhatnánk arrafelé. Csak ön után hölgyem. Nem, nem, csak ön után. Miután ezt a kis belső párbeszédet Kiva és Myra lejátszották, tényleg megindulok a kigondolt cél irányába. Igen, kicsit ciki hogy picikét skizofrén vagyok, de ez még nem a túl súlyos eset. Legalábbis szerintem. Lehet hogy egy doki már ettől is frászt kapna, pedig szerintem az egyik legjobb társaság önmagunk. Néha elengedhetetlen, hogy ilyet is csináljunk. De lehet ezt is csak azért gondolom természetesnek, mert a kerekeim egyet kattannak előre, kettőt meg hátra. Bekukkantok az ajtón és örömmel tapasztalom, hogy nincs bent senki. Igen, furcsa ezt egy emberközpontú, társaságszerető Eridonostól hallani, de nem tudom, mostanában jól esik. Na nem mintha annyit járnék társaságba, az órákról is rendszerint kimaradok. Ez egy ilyen korszak. Az egyik asztalhoz csoszogok (igen, vegetatív üzemmód aktív), töltök magamnak egy nagy bögrébe kávét és lehuppanok az egyik kényelmesnek látszó fotelbe. Lassan szürcsölni kezdem a fekete kenyeremet. Nem olyan régen keltem fel, kell egy kis lendület, hogy meginduljon a napom.
|
|
|
|
|
Leonie Rohr
INAKTÍV
padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
|
CristianA borongós, télbe forduló idő nem szegheti kedvét kishölgyünknek, de senki másnak sem. Éppen ezért döntött úgy, hogy spontán barátkozásba kezd így az estében, és minden ismeretlen diákot le fog támadni a folyosókon. Ha egyáltalán még találkozni ilyenkor valakivel. Az egészben a legizgalmasabb az emberkék reakciója lesz, és már előre nevet a sok megdöbbent arcot elképzelvén. Ha nagy mázlija lesz, talán még a fejét sem átkozzák le a helyéről, maximum kap egy-két sallert azoktól, akik nincsenek hozzászokva a Leonie-hoz hasonló alakokhoz. Persze nem akar ő rosszat senkinek! Isten ments! Sokkal inkább csak kedve van mindenkit a keblére ölelni, hogy megmutassa, milyen sok szeretet lakozik a szívében. Kozsó valószínűleg fizetne is érte, hogy az asszisztense legyen. Majd fél órán át válogat ruhatárában, mire kiválasztja mai öltözékét, ami nem más, mint egy virágos szoknya szürke harisnyával, mellé pedig egy fehér bárányos felső. Pont olyan puha, amilyenhez nagyon szívesen odasimul az ember, elvégre ma mindenkit végig akar ölelgetni! Fontos, hogy az áldozatok tökéletes kényelemben érezzék magukat közben. Miután betette a két kis báránykát ábrázoló fülbevalóját (igen, neki még olyan is van), kioson a hálójából, és körbepillog. Örömtől ragyogó arccal dörzsöli össze tenyereit, mert egészen bizonyos benne, hogy remek estének néz elébe. De nem, még nem itt kezd neki az egyszemélyes akciójának. Szép lassú léptekkel, vagy inkább enyhe táncikálós mozdulatokkal hagyja el az Eridont, és az irányt egyből a Bejárati csarnok felé veszi. Nem tudja, miért hiszi, de bízik benne, hogy ott majd talál magának elfoglaltságot. És itt az elfoglaltság alatt azt értsük, hogy halálra idegesít egy embert, mert az olyan jó! Magában tervezgeti az első találkozást, mikor lába elhagyja az utolsó lépcsőfokot, és lám! Itt bizony egy diák sincs! De még csak egy nyavalyás bogár sem keresztezi az útját, miközben ráérősen sétál végig a csarnokon. A fene! Így hogyan fogja megvalósítani világmegváltó terveit? Egészen elszontyolodik… -na, ha képes volna ilyen érzelmi megnyilvánulásra. De nem, ezért helyette inkább reménykedve behúzódik a fal mellé, hogy ha jön valaki, akkor meglephesse a feltűnésével.
|
|
|
|
|
